Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

Története kissé kacifántos, kisze-kusza, fájdalommal és szomorúsággal teli, akárkinek a szemszögéből nézzük.
A királyné ötvenkét éves volt, mikor mindenki úgy tudta, újabb gyermeket vár, ami bár csodával határos lenne a való életben, mindenki azzal foglalkozott inkább, hogy egy kishercegnő vagy egy kisherceg csatlakozik-e a családhoz. Az igazság azonban az volt, hogy a királyné egyik lánya, Eleanor lett várandós, a család nagy szégyenére házasságon kívül, amit ugyebár nem illik nyilvánosságra hozni, nem tudhatta meg senki sem, egyedül a szülők, illetve egy húg, Viktória hercegnő tudott mindenről.
Míg ő fedősztoriként ide-oda utazgatott, a királyné újabb és újabb álpocakot hordott, majd mikor eljött az idő, a királyi család végképp megtört. Eleanor ugyanis belehalt a szülésbe, amit a modern korban úgy gondolnánk, nem történhet meg, ő mégis gyenge volt a további élethez, belegyengült abba a szégyenbe és tudatba, hogy saját családja lenézi, és mindenfélét gondol róla. Ezt az érzést azonban átadta született gyermekének, hiszen a királyné onnantól utálta a kicsi fiút, mondván, elvette tőle a lányát, és nem lehetett meggyőzni az ellenkezőjéről.
Eleanor hivatalosan balesetben halt meg, a kisherceg érkezésének örömét pedig szomorúság és gyász nyomta el, a mai napig nagyobb hangsúlyt fektet a család az egykori hercegnő halálának évfordulójára, mint az ő születésnapjára valaha. Nem lehetett boldog, miközben mindenki más gyászolt, a királyné éreztette is vele, hogy ne merészelje, idővel pedig már magától is csak egy fancsali mosolyt ejtett ha valaki felköszöntötte, mielőtt még megszidnák érte, mára pedig teljesen idegenné vált neki, miért is köszönti fel bárki. Viktória néha meglepte egy tortával, vagy süteménnyel, apró ajándékkal amit nem tudhat meg más, ugyanígy tett olykor a király is, de többet nem is várt soha ettől a naptól, nem jelentett neki többet egy átlagos naptári napnál.
Lényegében nagynénje, Viktória hercegnő nevelte fel, miután a királyné nem is akart róla tudomást venni, ha lett volna hozzá gyomra, valószínűleg a föld felszínéről is eltünteti Arne-t, pedig ő aztán semmiről sem tehetett, tehet.
Arne életében Viktória mindig az a nagytesó volt, akire lehet számítani, aki vigyáz rá, akitől sok mindent megtanult, akire felnéz, és aki ott lesz neki mindig, aki anyja helyett anyja volt a huszonhét éve alatt. Nem tudja az igazságot, így aztán nem is érti 'anyja', vagyis a királyné érzéseit, utálatát, és bár elfogadni sem tudja, kénytelen. Ahogy idősödik, egyre jobban hasonlít Eleanorra, amiért a királyné még jobban utálja őt, minden együtt töltött pillanatban érezni lehet a feszültséget, Arne pedig lassacskán belebetegszik abba a szorító érzésbe, amit nem tud hova tenni, egyszerűen csak felemészti őt.
A nyilvánosság persze mindig egy boldog családot lát, egy hibátlan állapotot, egy szeplőtlen történetet, miközben annyi tövis van ezen a rózsán, hogy megfogni sem lehetne már..
Talán nem meglepő, ha emiatt a herceg nem mindig marad kereteken belül, ha néha elengedi magát egy-egy eldugott, kevésbé ismert helyen, hogy szégyent ne hozzon a családra, de mégis élhessen kicsit, különben otthon már megőrült volna, ebben teljesen biztos. Egy olyan helyen él, ahol állandóan azt érzi, utálják, és ha nem létezne, boldogabb lenne minden, így pedig nem könnyű mindig jó gondolatokkal ébredni és feküdni.
Az utóbbi időben azonban ez fokozódni látszik, a királyné egyre többször köt bele ok nélkül - vagy épp apró okkal, nagy feneket kerítve -, már-már olyan illetők előtt is, akik előtt nem kellene, így mivel félő, hogy előbb-utóbb minden kiszalad a száján, Viktória megkérte öccsét, hogy utazzon el, amég anyjuk helyrejön, amég leülepszik minden gond, és mielőtt minden kiderülne, bár ezt ugyebár nem tette már hozzá.
Mivel jó kapcsolatot ápolnak a Norvég királyi családdal, nem volt nehéz úgy intézni, hogy egy ideig a palotában élhessen a herceg, hivatalosan tanulmányi okok miatt, kevésbé hivatalosan a svéd család örülne, ha a hercegnővel ismét jóban lenne- legalábbis Viktória ezt mondta -, az egyáltalán nem hivatalos okokat pedig nem kötötték senki orrára.. Igaz, Arnenak nem sok kedve van az egészhez, tekintve, hogy gyerekként, fiatalként azt gondolta, milyen jó barátja a vele majdnem egykorú hercegnő, szinte biztos benne, hogy egyszer azt is kijelentette otthon hét-nyolc évesen, a hercegnő lesz a felesége a jövőben, de aztán később ez a kapcsolat megszakadt, és hiába kereste őt, nem kapott választ, "anyja" mondta meg neki, hogy Anita nem akar hallani felőle többé. Azóta se érti mi történt, és bár a tüske még mindig benne van, már nem törődik a kérdéssel, elutazik, mert küldik, de nem számít semmire, így csalódni sem tud.  

Ami még ezen kívül igazság lenne, hogy ki is volt a titokzatos szerető, a titokzatos apa, a mai napig titok, így származása is; azon felül, hogy a napfény és az eső is egyaránt tölti fel őt, hogy utóbbiról nem egyszer feltételezte, gyógyír minden gondjára, illetve, hogy nem mondható el róla a betegeskedés, nem igazán tud-tudnak semmit. Hogy gyógyulni is gyorsabban gyógyulna, nem igazán volt még alkalma felfedezni nem meglepő módon, a lelkén lévő hegeknek meg teljesen mindegy, miféle fajta ő.