Mindenkiben rejlik egy történet

meséld el a tiéd

Egy híján hétszáz év. Rengeteg idő egy embernek, és még is egy pillanat egy olyannak, aki több száz, vagy ezer évig él. Ha mi is olyan nehezen emlékszünk arra, mit csináltunk néhány évvel ezelőtt, milyen lehet egy ilyen lénynek? Talán azt gondolnánk, hogy kevés részlet marad meg nekik, és talán így is van. Talán nem tudná boldog gyerekkorának minden részét feleleveníteni, de nincs is rá szüksége. Elég arra emlékeznie, hogy szerető, gondoskodó, de elvárásokkal teli szülei voltak. Nem csoda, hiszen Idi leszármazottjaként meglehetős vagyonnal rendelkeztek, és ehhez illő módon kellett viselkednie, tanulnia és élnie. Emlékszik még sok dologra. Gyermek és nagykorú szerelmekre, nehéz és boldog időkre, családi drámákra és örömökre. Még is, minden emlék, minden érzés eltörpül egyetlen egy mellett.

Sten
Életének első komoly, és hosszútávú kapcsolata. Persze, a hosszútáv meglehetősen relatív, de az előző gyerekszerelmek után már ezt a 10 évet is hosszúnak lehet mondani. Főleg, hogy házasok voltak. Az 1400-as években találkoztak és szerettek egymásnak. Revnának tetszett az a makacs elhatározás, kitartás és rendíthetetlenség, amivel megszerezte magának a nőt, akire vágyott. Ugyan nem volt nemes, Revna még is őt választotta, a családja ellenérzéseit figyelmen kívül hagyva. Sten ezután minden egyes évben bebizonyította azt, hogy érdemes Revna szerelmére, mert habár gyermekáldás nem jött, mindent megtett azért, hogy a nő boldog legyen, és ezért nem félt szembe szállni annak családjával is, vadásszá, vagy fosztogatóvá válni. A birtok és a vagyon neki hála sokat bővült. Végül 4 év után megtört a jég, és megszületett a fiúk.

Njal
Első és eddig egyetlen gyermeke. Fia hasonlatos volt apjához. Határozott, makacs és talpra esett. Sose volt problémája a tanulással, anyja, és apja szeme fénye volt. Volt.
Bárcsak lehetne róla többet is mesélni. Revna persze ódákat tud zengeni az ő kisfiáról. Hogy mennyire tökéletes volt. Hogy mennyire az apjára ütött kék szemeivel, sötét hajával. Hogy a hangja betöltötte a teret, és ravaszsága a rókákon is túltett. Hogy ügyes volt, és nem érdemelte meg azt a sorsot, amelyet a nornáktól kapott. Ami elrendeltetett, azt visszavonni nem lehet.

Fia halálához köthető a legerősebb, és egyben legkeserűbb emlék. Nem akarta ő azt... Ő csak mosni volt, és mire haza ért, az ellenséges klán kifosztotta és felperzselte a nagy részét a nyári lakként szolgáló Shetland-szigeteken fekvő községet. Sten, és a férfiak nagy része távol lévén nem volt senki, aki megvédte volna őket. Ugyan volt egy-két kardforgató asszony, de az édes kevés volt ahhoz, hogy megállítsák a rohamot. Nem felejti soha el azt a pillanatot sem, amikor meglátta őt. Elvágott torokkal, vérben feküdni alig több, mint öt éves fiát a ház padlóján. Nem akarta elhinni. Aztán nem akarta elfogadni. Keserű zokogással ölelte magához a kis testet, és mivel mindenki a maga problémájával volt elfoglalva, így is marad. Napokra. Nem felejti soha, hogyan szállt ki minden vonás a fiából, amely élővé tette. Az opálosodó szemek, a kiszürkülő, hideg bőr, a kezdetben merev, majd elernyedő test. A legyek, a lassú bűz, amely körbe vette. Mind egyre jobban a tudatába égette, hogy már késő. Aztán egyszer csak a karja alá nyúltak. Torka szakadtából ordított, és küzdött, amiért elszakították a fiától, de nem hagyhatták úgy őt sem. A sziget úrnőjeként nem hagyhatták romokban. Aztán visszatértek a portyázó férjek és urak: köztük Sten is.
Borzalmas órák voltak. A halotti máglyák fekete füstje messze jelezte a lakók gyászát. De van, amit nem gyógyít semmi. Se a bosszú, se az idő. Ezt mindketten tapasztalták, mert hiába ment Sten, hogy bosszút álljon fiáért, sose lett már ugyan az a férfi. Revna sokáig magát okolta. Aztán férjét, amiért távol volt. Aztán az istenek, a nornákat, és bárkit, akit csak tudott. Végül 2-3 év után elfogadta a tényt. Njal nincs többé. Átkozhat bárkit. Gyűlölködhet bármennyi ideig, a tényen soha nem fog változtatni. Talán pont ez az elfogadás motiválta arra, hogy megpróbáljon férje kővé vált szívének közelébe férkőzni, és megtörje az arra ült jeget. Ám addigra már talán túl késő volt. Folyamatos elutasítás és távolságtartásnak köszönhetően a kapcsolatuk is egyre keserűbb, és Revna szemében talán haragosabb is lett. Még ma is emlékszik azokra a kétségbe esett pillanatokra, amikor Sten hűvössége megbántotta őt. "Nem csak a te fiad volt!" "Az én szívem alatt nevelkedett, az én húsom és vérem volt!" "Nekem is fáj!" Ám minden hiába. Egy év alatt úgy elhidegültek egymástól, hogy Revna végül feladta a házasságot. Míg Sten portyán volt, ő a jelképet, a kulcsot az asztalon hagyta, aztán elment. Nem vitt magával mást, csak amit mindig is magánál hordott, mióta Njal a túlvilágra költözött: az apja által faragott játék lovát.

Az évek elteltek, és új életet akart. Nem akart családfő lenni, nem akart vadászcsalád tagja lenni, nem akart úrnő maradni. Így hát olyan új szakmát választott magának, amely származása révén közel állt hozzá: agyagozás. Minden, amelyet csak el lehetett készíteni belőle, azt ő azóta is űzi. Agyagszobrászat, kerámia, annak festése, az étkészlettől elkezdve a házra felakasztható számig.
Talán nem olyan élet, amelyet a szülei elképzeltek  neki, de olyan, amelyet szívesen él. Visszafogottan, csendesen, Oslo egyik virágos, eldugott kis utcájában, emlékeit nem újra meg újra élve, de sose feledve.