Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

Jobb, ha nem kezdek az egész életembe. Inkább csak kiemelek neked részleteket jó? A legfontosabbakat. Kezdhetjük azzal, hogy miért lettem olyan, amilyen. Régen, nagyon régen történt, mikor még a világunk gyerekcipőben járt, s vele én is. Akkor még kíváncsi voltam és szeleburdi, az egyik legkisebb norna már akkor is. Akkor még nyitott voltam, és barátkozós, és nem gondoltam bele abba, hogy mindenki olyan jó szándékú, mint amilyennek mutatja magát. Egyszer megkeresett Selma, egy óriás tengeri kígyó, hogy "barátkozzon" velem. Próbára akarta tenni a képességeimet, fogadott abban, hogy nem tudom kicserélni a sorsfonalakat, és megváltoztatni azt, hogy ő kerüljön le a Világfa gyökereihez, és ne Nidhogg. Őszintén? Megtettem volna fogadásból, ha akkor nem jön az egyik nővérem, hogy jól összeszidjon, amiért megakarok kavarni mindent. Persze, Selmanak nem tetszett, hogy nem sikerült megváltoztatnia a sorsát, és nem hangzik ez olyan hihetetlenül szörnyű történetnek, hogy bezárkózzak, de őszintén szólva... Miután Hel is megkeresett a draugr-jai miatt, kezdtem érteni, hogyha találkozok valakivel, az akar majd tőlem valamit. Bármit. Mindent. Változást, új életet, visszahozni valakit, megszüntetni valakit. A legtöbben pedig fel sem fogják, mekkora súlya van ezeknek a kéréseknek. Hogy egyetlen egy élet, egyetlen egy fonál mennyi szálból áll, amely mind-mind kapcsolódik más fonalak szálaihoz. Sokan szőnyegként képzelik el, és kezelni úgy is lenne a legegyszerűbb, de sokkal vastagabb ez ahhoz, hogy szőnyeg legyen. Ha megjelenítem a szálakat, az kitölti a teret, körbe vesz, mint egy aranyló, átjárható pókháló, ahol a fonalak olyan sűrűn vannak szedve, hogy szinte szilárd anyaggá válik. Ezért kezdtem el távolságot tartani a nornákon kívül mindenki mástól. Ezért költöztem el a világok legkisebbikébe, Midgardra, ott is a kelták földjére, távol Skandináviától. Persze, kultuszt ott is sikerült véletlenül körém építeniük az embereknek, de ők békés druidák voltak, akik soha nem kértek többet annál, mint amit kaptak.
Ha rajtam múlik egyébként, ott maradok. A Hellel kötött egyezségem kitért arra, hogy az egyre modernebb világban menedéket nyújt ott, ahol akarom, cserébe annyi élőholtat hoz vissza az alvilágából, amennyit csak szeretne, olyan régről, amilyen régről csak kéri. Kivételes eset ő, másnak nem is ajánlanék ilyen hatalmat, de szükséges ez a megjövendölt Ragnarökökhöz és az új ciklusok kialakításához.
A lényeg, hogy jól elvoltam magamban, távol, messze mindenkitől, az erdő közepén. Alkalmazkodtam a korokhoz, és most élem a legjobb éveimet, a 21. században. Saját YT csatornám van, ahol az alkotásaim osztom meg. Dobolok, zongorázok, csellózok, gitározok, énekelek, ezekből szoktam összeállítani számokat. Sokszor a keverők segítségét is igénybe veszem, ha modernebb dolgot készítek, például a Bragival való legutóbbi közös dalunk rendkívüli nézettséget okozott, mindkettőnknek. De a lényeg, hogy szeretek egyedül lenni. Most, hogy az istenek lejöttek Asgardból, főleg jól esett távol lenni mindentől, és mindenkitől. Aztán észre vettem... A fonalak, mintha foszlanának. Eleinte nem szenteltem nekik túl nagy jelentőséget, úgy voltam vele, hogy a nővéreim megoldják, de aztán eltelt egy év, és rájöttem, hogy annyira szétfoszlott bizonyos személyek sorsfonala, hogy nem tudom hiánytalanul összekötni a régi fonalat az újjal. Nem születhetnek újjá teljesen az új ciklusban, mert eltűnik, amivel dolgoznék... Úgy hogy... helló Oslo... jövök... :(