Rubinen Erlend

Gratulálunk, elfogadva!

fáradj beljebb, lépj be közénk

Az előtörténetedben nem találtunk kifogásolnivalót, így hát az istenek nevében felhatalmazunk rá, hogy birtokba vedd Oslo utcáit!

Mielőtt még azonban fejest ugranál a játéktérbe, lenne néhány fontos kérésünk. Az első és legfontosabb, hogy tégy egy kört a foglalóinknál! Mindenképpen szükséged lesz az avatarod és a neved lefoglalására, nehogy mást is megkísértsenek a vonásaid, vagy éppen a neved csengése. Feltételezzük azt is, hogy mindenkinek van munkahelye - legyen az legális, vagy kevésbé legális -, ami ráadásul remek kiinduló alapja lehet jövőbeli plotoknak, ne felejtsd hát el megmutatni, mivel foglalkozol! Oldalunk tematikája szorosan összefügg a skandináv mitológiával és annak valamennyi szereplőjével, de mindenkinek furcsa lenne, ha Mindenek Atyja egyszerre két ember képében is az emberek között járna, igaz? Nagyon fontos tehát, hogy lefoglald a rendeltetésedet is, amennyiben a skandináv mitológia egy jelentős szereplőjét alkottad meg, annak leszármazottja vagy, vagy éppen egy óriással gazdagítottad a karakterek táborát.

A foglalók maradéktalan kitöltése után mindenképp szakíts időt annak ellenőrzésére, hogy kitöltötted-e a profilodban a fő karakteredre vonatkozó részt. Ne aggódj, ezt csak a Staff látja majd, és ha nem szeretnéd, nem is adják tovább senkinek a titkodat, nekik azonban fontos információként szolgál mindez.

Ha pedig minden fenti kötelező lépéseken túl vagy, nincs más hátra, mint előre! Ne aggódj, ha nincs még partnered az első játékodhoz, csak be kell lesned a ebbe a topikba és feladni egy csábító hirdetést, vagy épp lecsapni egy hozzád hasonlóan pajti után ácsorgóra. Az sem baj, ha van a fejedben egy konkrét plot, az ilyen irányú kecsegtető hirdetéseknek is kialakítottuk a megfelelő platformot. Esetleg egy konkrét személy hiányzik az életedből? A keresett karaktereink között neki is lesz helye.

Ne feledd: ha úgy érzed, valami igazán nagy és meghatározó dolog történik veled, ami másokra is hatással lehet, ne habozz egyeztetni a Staffal, érdeklődve hallgatunk!

Plotban és reagokban gazdag időtöltést és jó játékokat kívánunk!

a karakter Rubinen Erlend ;;

— Dita von Teese— A “Blomsterhus” madámja — Draugr — saját

Hel egyik teremtménye VAGYOK

500 éves

simulékony ;

a családom szerint

öntelt ;

az ellenségeim szerint

túlélő ;

szerintem

A múltad meghatároz, de nem lehet teher

minden a mély felszín alól

Ruby. Rubint. Mint a vér színe. Gúnyt űz az emberekből már csak azzal is, amilyen nevet választott magának.Sosem hazudtolja meg magát, és sosem akar többnek látszani, mint amilyen valójában.
A külsőségek egy dolog. Az emberek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, ő pedig hülye lenne ha nem használná ki mindazt, amit Heltől kapott ajándékul. Szemeinek mágikus vonzása mintha egy mély kút lenne, mi sötétségével vonzza azokat, akik belezuhanni vágynak. Ajkai mindig vérvörösen villannak, fénye hívogatón csillan. Örök, megjátszott vágyak sóhaja rezeg ki göngyfogai alól. Csípője ring mint a megvadult, elnyelni kész víztömeg. Vihar lobog hívogató, örök tüzet ígérő illatában.
A vér mámorának bűvöletében él, és bármit feláldozna azért, hogy megtartsa mindazt, ami az övé. Vagy legalábbis sajátjának gondolja azt.
Sajátosan értelmezi a hűséget, bár nem lehet állítani róla, hogy bármikor is elárulná teremtőjét. Odaadása nem feltétlel nélküli, ugyanakkor szavatartó. Ha valakinek ígéretet tesz, akkor bármi áron véghez viszi azt. Sosem szegi meg a szavát, igaz felelőtlenül sem szokása ígérni.
Információkkal kereskedik, olyan titkokkal, vagy éppen mások számára nem feltétlen nyilvánvaló dolgokkal, amelyeket sokan szívesen rejtegetnének. Az Istenek éppen olyan esendőek, ha a testük vágyairól, vagy mocskos fantáziáik kiéléséről van szó, mint a halandók.Mindenki vágyik valamire, és egy idő után olyan erős benne ez az érzés, hogy bármit megtenne azért, hogy valóra váltsa. Ő olyankor lép elő a sötétségből és ha kell suttog, ha kell megrezegteti szépen ívelt pilláit, ha kell hangja úgy búg mint a Pokol mély bugyrában vergődő lelkek visszafogott sikolya.Kíméletlenül gázol át bárkin, ha az érdekei úgy kívánják. És sosem kér bocsánatot...

Mindenkiben rejtőzik egy történet

meséld el a tiéd

-Gyere közelebb!- hívogatón nyújtom ki feléd a karomat, és ez nem is annyira kérés, sokkal inkább egy szelíd parancs. Mint mindig. Ahogyan szereted és ahogyan szeretem.Mozdulatod nyomán a szatén ágynemű lágyan surran, a combod szabályosan vékony ívén hullik alá a bordó anyag. Olyan gyönyörű vagy! Mint egy égbekiáltóan vágyott festmény, amit megszereztem, és amit nem akarok senkinek átengedni.Én akarok gyönyörködni az impresszív színeidben.
-Megszerezted az információt, amire szükségem van?- búgom a nyakad vonalára. A libabőröd egészen felvillanyoz, amikor burgundi szín rúzsommal rajzolok utat végig az ajkaid felé, hogy egy leheletnyi másodpercig onnan vegyem a levegőt.Fogaimmal billogzom meg a húst, vért fakaszt az egyetlen másodperc amivel tovább időzök el rajta.Felszisszensz de én csak nevetek. Ne légy ilyen kényes, szoktunk mi ettől különlegesebbeket is. Tulajdonképpen nem te vagy az egyetlen. De az egyetlen olyan, akit nem engedek ki a karmaim közül. Bármit megszerzel amit akarok, és cserébe semmi másra nem vágysz csak a biztonságra, amit a Blom adhat. Meg némi drogra. A világom a tiéd, de ha csak gondolatban is megpróbálnál elhagyni haragom kegyetlenül tolakodna eléd, hogy elégtételt vegyen.Véred édes zamata nem különlegesebb mint másoké, mégis fullasztó egykedvűséggel kortyolnám fulladásig. Mint egy pezsgőbe cseppentett méz.Édes és karcos.
-Igen...megszereztem.-rekedten fullad el a hangod, érzem benne vibrálni az összes vágyat, amit a mozdulat kivált, noha jól tudom nem először és nem utoljára csinálom, mégis minden alkalommal újabb és újabb illatokkal ajándékozol meg. Hol édes vagy mint a mézesen olvadó tejszín….hol fanyar mint egy korán elfagyott gyümölcs...hol sós karamell….hol elhulló csokoládéfagylalt pehely.
-Tökéletes. Akkor megkapod a jutalmad.
-Téged?
-Nehhheem. Butus. Ó mon ami, olyan nagyon naív vagy. A jutalmad az lesz, hogy nézheted.
Az éjszaka titkok közé zár. Az éjszaka kinyitva szemeit fényeit eloltva eléd tárul. A szatén ágynemű már nem téged rejt el, nem engem, és nem kettőnket, hanem másokat. Velem. A lány bájai közé vesznek a csókjaim, amelyeket neked szánok. Látod a tekintetem, ahogyan a gyéren meghajló gyertya fényben téged nézlek közben? Akkor is téged nézlek, amikor fullasztóan hagyom belémomlani azt a szálkás izomzatot, amely íjként feszül meg a mellkasomon. Két tenyér támaszkodik a párnán a fejem mellett. És te csak nézel. Óriásira tágult pupilláidban a kérlelés ver tanyát, amelyben könyörögsz, hogy részt vehess benne. Hogy részt vehess bennünk. Bennük. Mindenkiben akinek vágytól nyöszörgő sóhajai a szoba falai közé vesznek. Elfogyunk, megbabonáz minden óra, amit ebben a különleges helyzetben töltünk. Megnyalod cserepes ajkaid, de az sem oltja a szomjadat.Én még nem adom meg amit akarsz. Még kevés amit szereztél. Több kell. Holnap majd újra valaki mellé kell szegődnöd, valaki ágyában kell úgy tenned mintha éppen jól esne, mintha nem akkor is rám gondolnál.
A lány vörösbarna fürtjeibe markolnak az ujjaim, ahogyan hátrafeszítem a fejét és a szája elnyílik, mint a tavaszi rózsabimbó, éppen szólna, de csendre intem rátapadó mutatóujjammal.Vérének dübörgése olyan mint egy harcra hívó vasdob tamtamja.
- Holnap te is vele mész. A kuncsaft igen kedvel mindkettőtöket. És ha eléggé elveszíti a fejét, tudod mi a dolgotok. Ó ma belle, annyira gyönyörűek vagytok együtt!- előrehajolva a lány kerek vállaira engedem nyílni ajkaimmal az utolsó szavakat.
Te fájdalmasan nyüszítesz fel a mozdulat láttán, mint a kivert kutya akitől megvonják a legfinomabb falatokat.Elhallgass! Ingerülten morranok feléd, ellökve magam a lánytól az ágyról felállva az helyiség végébe indulok, ahol te vagy, a szőnyegre kuporodva, ujjaid egyre elfehéredőbben markolják a kimondhatatlanul vágyakozó lüktető húsodat. Látom….látom mennyire fáj, mégsem teszek mást, csak hagyom, hogy pár mozdulattal kissé előrébb lökd magad a mennyek felé vezető lajtorján.Eléd térdelek, és miközben közelebb kúszok, pillantásom úgy szorít, úgy feszít, úgy követel, ahogyan te tetted azt korábban velünk. Előre mozdulok, csak egyetlen térdelésnyit, és elég lenne billentenem a fejemen, hogy ajkaim átvegyék a kezed helyét. Akarod? Kérdezi a pillantásom, és a kifutó levegőbe préselt kívánalomtól szánalmas nyögés adja tudtomra, hogy nagyon is. De tőlem mindent drágán mérnek, ugye tudod? Még neked is aki a legkedvesebb játékszereim egyike.
-Mon ami, mit adnál meg nekem azért, hogy az a kis távolság megszűnjön közöttünk?
-Bármit.
-A bármi az kevés.
-Akkor mit akarsz?
-Mindent.Az egész világegyetemet.
Tudom, hogy ha módodban állna megtennéd. A telhetetlenségem nem a te bűnöd, ahogyan az sem, hogy ilyenné váltam. Én szeretem az enyéimet, mindegyiket szeretem, de egyiket sem jobban a többinél. Pedig tudom, hogy te többre vágysz. Azt viszont ki kell érdemelni.Menekülnél? Tedd meg! De ezzel a kínnal, amit beléd csepegtettem az évek alatt, nem jutnál messzire. Hiányoznék. És ha valaki, én tudom milyen a magány.

Üres.
Fekete.
Illattalan.
Beledöglenél a hiányomba.
Ahogyan én is a tiédbe.

Érted már miért nem engedhetlek el?

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés