Asa vs Ylva

No one likes a mad woman
You made her like that

Hallom a sóhaját, de nem tud érdekelni, eljátszhatja itt a döbbenetet. Volt idő, mikor még hűséggel szolgálta a Sorsot, ahogy mi mindannyian, de a kérdéseivel a világ mindenség törvényeibe kontárkodott. Nem kell mindent tudnunk, míg tesszük a dolgunkat. Sosem kérdőjeleztem meg a feladatom, ahogy azt sem miért nincs fonalunk, ellenben Hildr túlságosan kíváncsi volt, melyre kénytelenek voltunk elutasítóan válaszolni. Éles a hangja, mint egy sziréna, mely máskor zavarna, de most elengedem a fülem mellett. Mégis vélek felfedezni benne egy kevés őszinteséget, mely mérhetetlenül elszomorít.
- Látom épp most mondtad ki az egyik problémát. Jelentéktelennek gondolod a Kilenc Világ teremtményeit - világítok rá az egyik legnagyobb problémájára, minek köszönhetően elengedtük a kezét. Egyik élet se jelentéktelen, nálunk nornáknál kívül ezt senki se tudja jobban. Továbbra is fenyegetően szól hozzám, mintha cselekvésre szólítana fel, de nem vagyok olyan ostoba, hogy felfedjem minden kártyánkat, ami pedig Urdot illeti... még szomorúbbá válok belül, amiről nem lehet tudomása a húgomnak. Elnevetem magam a banális kérdésen, melyből egyértelműen látszik, hogy a főnornák létével sincs teljesen tisztában. hildr mindig is nagyra tartotta magát és azt hitte sokra viheti, de csak áskálódni tudott, zavart okozni az egységben.
- Sosem voltunk összekötve, különálló életünk volt mindig is - vonok vállat könnyedén, hiszen sosem voltunk összenőve, mégis törhetetlen az egység közöttünk. A fontos dolgokat mindig megosztottuk egymással, hiszen egyek vagyunk a mindenségben. A jelen jövő lesz, hogy végül a múltban érjen véget. Könnyed körforgás ez, mellyel irányítjuk a világot. A harag keveredik bennem a csalódottsággal és mérhetetlen szomorúsággal, azért, hogy idáig jutottunk mi négyen. Egyikünk se ártatlan, mégis Hildr vétke mindannyiunkénál nagyobb. Szavai hallatán csak megrázom a fejem, hiszen nem az önállóságával volt baj, hanem az általa tudászomjnak titulált hozzáállással, mely a világ dolgaiba akart beleszólni önkényesen. Nem oszthatunk meg minden tudást a húgainkkal és ezt nehezményezte legjobban. Megacéloztam tekintetem, miközben az ő szeméből szikrák pattogtak mindenfelé. Epésen ejti ki a nővér szót, mintha a legundorítóbb dolog lenne a világon, mégsem érdekel ez a kis játéka. Tudom miért jöttem és nem fog elbizonytalanítani bármennyire próbálkozik.
- Tisztelet? Miért tiszteljünk húgom, ha sorra haltak meg a rád bízott lények, mert nem törődtél a fonalukkal? Elismertük volna a munkásságod, ha lett volna mit. Nem mi vagyunk a gonoszok ebben a történetben - bölcsesség sugárzik a szavaimból, melyben nyoma sincs haragnak, csupán egy érett nővér hangja. Senkit se hagyunk magára, a legjelentéktelenebb lelkek is lehetnek nagy sorsra hivatottak. Nem kell messze mennünk, ott van a fagyöngy mely végül Baldur végzete lett, egy csenevész kis növény, mégis milyen naggyá nemesült az időm folyamán. Mély lemondó sóhaj szakad ki belőlem tagadása hallatán. A továbbiakban nincs mit mondanom neki, hiszen felesleges. Meghozta a döntését és nincs visszaút.
- Az idő minket igazol, bármennyire tagadod tetteidet. Most játszottad el az utolsó lehetőséged Hildr -  válaszolok szomorúan, majd mintha mi se történt volna felkelek és az ajtó felé indulok. Ennél sokkalta fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom. Urd beteg és valakinek ápolnia kell, még mielőtt késő nem lesz.

Asa vs Ylva

No one likes a mad woman
You made her like that

A legtöbb norna tisztelt minket és elfogadta a ki nem mondott felsőbbrendűségünket, mert főnornaként mindennel tisztában voltunk. Határtalan bölcsesség volt a jussunk és a legnagyobb átkunk is egyben. Ezt nem érthette mindenki és talán Hildr is azok közé tartozott. A kérései minduntalan abszurdak voltak, látva a múlt, jelen és jövő kusza szálait, de ezt sosem kötöttük az orrára. Talán itt vétettük az első hibát, hiszen nem csak ő feledkezett meg a feladatairól, mi is magára hagytuk. Nem törődőmnek tűntünk, de sokat foglalkoztunk a mieinkkel, akiket húgunkként szerettünk, a létünk kezdete óta.
- Kierőszakolni? Ez azért elég erős túlzás. Miért néztünk volna feléd, hiszen te döntöttél a távozás mellett. Te akartad kedves húgom, hogy ne törődjünk veled - kiérzem belőle a megvetést, de nem törődők ezzel a gúnnyal. Gyerekes reakció a részéről, mintha egy lázadó kamasszal lenne dolgom, aki képtelen felfogni az idősebb szavait. Gúnyos megjegyzésére megrázom a fejem kissé sajnálóan, de azért nem vagyok rest megforgatni a szemeimet.
- Miért? Ezt neked kellene tudnod drága húgom. De ismerve a fonalakhoz és istenekhez való hozzáállásod az egész egyszerűnek tűnik a képlet - vonok vállat könnyedén, miközben ő hátra dől a székében - Urd a Kilenc Birodalom múltját látja. Vádaskodás? Ez annál sokkalta több, inkább bizonyosság a részemről - határozottan cseng a mondandóm. Nem fog tudni összezavarni, sem kibillenteni ebből az állapotból. Elnevetem magam most először szívből, olyan jó ízűen, hogy a könnyem is kifolyik.
- Biztos, hogy pályát tévesztettél a midgardiak között, olyan jól megy a színészkedés, főleg a mártír szerep. Bár azt réges-régen magadra aggattad kérdés nélkül és próbálod elhitetni a többiekkel a mai napig, hogy ez a mi gőgünkből ered. Pedig nálunk jobban senki se tudja hogyan végezted az eredeti munkád - elfintorodom, ahogy eszembe jut a sok ártatlan lélek, akik túl korán távoztak Hildr gondatlansága okán. A hosszas évek során egy-két nornát sikerült megtévesztenie, de a legtöbben nekünk hisznek. A belőlünk áradó ősi bölcsesség vezeti a világmindenséget, de az átok óta mintha minden kibillent volna a helyéről. Urdon látszik a leginkább, ahogy ágynak esett, míg én olyan kaotikus pillanatokat produkálok, melyek eddig Skuldot jellemezték. Kissé fáradtan sóhajtok, ahogy a testvéremet figyelem, akit valahol végtelenül sajnálok. Ennek nem így kellett volna lennie. Vajon mi is éppen olyan hibásak vagyunk mint ő vagy az istenek?
- Most még van lehetőséged jóvá tenni a hibáidat. Fordítsd vissza a kiszórt átkokat vagy beláthatatlan következményekkel kell szembenézned - adom meg az utolsó löketet neki, amolyan békejobbként. Ha az istenek elfelejtik Önmaguk a egyenlő a halálukkal és egy újabb Ragnarökkel. Viszont az eddigiekkel ellentétben nem lesz új ciklus és akik nem enyésznek el rájuk az Üresség, a Semmi fog várni. De a mi pusztulásunkkal együtt az idő is megáll, mintha sose létezett volna.

Asa vs Ylva

No one likes a mad woman
You made her like that

A szálak fonása mindig is a mi feladatunk volt örök időktől kezdve, nem létezett előtte és nagyon úgy nézett ki utána sem. Félelem költözött a szívembe minduntalan, ahogy a nővérem állapotára gondoltam, de ezt nem akartam kimutatni a norna előtt. Határozottnak és keménynek kell lennem, ahogy Urd tenné ebben a helyzetben, hiszen ő szerette volna számon kérni. Mégis én ülök itt Hildrel szemben, aki burkoltan adja a tudtomra miszerint nem fog hajbókolni előttem, amire sosem volt szükség. Ugyanakkor a tisztelet morzsáit igazán elpotyogtathatná, de inkább lesöpri mintha ott se kellene lennie. Könnyednek tettetem magam mintha ez egy teadélután lenne két fajtárs között, mielőtt a lényegre térnék. Tudom mennyire nem szivlel, kár tagadnia és ilyen rezzenéstelen arccal nézni miközben a dolgaival babrálok.
- Hát persze, mindig az erősséged volt a precizitás - vágom oda foghegyről, a lehető legnagyobb iróniával. Hiszen mindketten tudjuk mennyire nemtörődöm norna. Legjobb védekezés a támadás alapon mozgok, hiszen semmi kedvem itt időzni egy árulóval. A kérdésemen csak nevet, mint valami szanatóriumból szabadult bolond, majd feláll az asztaltól. Minden rezdülését figyelemmel kísérem, ahogy tölt magának az italból. Elszégyelltem volna magam, ha nem forrna bennem a harag olyan csillapíthatatlanul. Tudom mit láttam minden elátkozott isten múltjában és azaz arc most a képembe nevet. Vádaskodás. Nevetséges. Végül újra helyet foglal velem szemben és még gúnyosabban hív a húgának. Dühös mint, akit végig sértettek. Most rajtam a sor, hogy nevessek, amihez még tapsolok is.
- Brávó! Szép alakítás, de kezdjük az elején. Hogy veszem a bátorságot? Inkább az a kérdés te hogy veszed a bátorságot, hogy így beszélj velem a nővéreddel!? - erősen megnyomom az utolsó szót jelezve felé, hogy mi is a hirearhiánk, ha elfelejtette volna, miközben szavaim mérhetetlenül komolyak - Eleget hallani a "csapásról", ahhoz hogy legyenek információink, de ez részlet kérdés. Hogy képzelem? Komoly dolgokban nem szoktam képzelődni húgom, ezt tudhatnád - megrázom a fejem, a kis szócskát úgy nyomom meg, ahogy ő tette ezelőtt nem sokkal - A szálak foszladoznak. Tudtad, hogy a fő nornák minden létező múltját, jelenét, jövőjét látják? Hát persze, hogy tudod azért nem vagy ennyire ostoba - legyintek egyet mosollyal az arcomon és mielőtt bármit szólhatnak folytatom - kivéve a nornákét... Először az elátkozottak csomóit kellett megnézni kivel vagy mivel kapcsolódik, de nem volt ott semmi... Kezded kapizsgálni? - nyitva hagyom a dolgot, hadd jöhessen rá ő maga. A kis darabkák lassan összeállnak és egyetlen kérdés marad. Honnan tudom, hogy éppen ő az a norna? Ha van elég fifikája akkor leeshet neki, hogy Urd belenézett a múlt filmjeibe. Az arcát nézem várva a reakcióit.

Asa vs Ylva

No one likes a mad woman
You made her like that

Ez a helyzet nem tűrt halasztást és talán már így is elkéstünk. Előbb kellett volna észlelnünk a problémát, akkor talán Urd se lenne most ilyen rossz állapotban és félek, hogy én leszek a következő. Ez egy olyan veszedelem, amitől Fenrir se fog tudni megvédeni bárhogy próbálja. Skuld pedig nem maradhat egyedül, hiszen hármunk együttes ereje tartja fen a világot, ami most megtörni látszik. Ezért is tartottam halaszthatatlannak a találkozót, amit az asszisztenstől kértem. Nem érdekelt, hogy a művésznő be van táblázva, nekem akkor is helyet kell szorítaniuk. Olyannak tűnhettem, mint azok a menyaszörnyek vagy mik, amiket mutogatnak abban a fura sorozatban, amire Skuld szoktatott rá. Say Yes to the Dress vagy mi a címe. Mindegy, a lényegen nem változtat, hogy az ötletet onnan loptam. A lakás ajtóban állva egy midgardi nyitott ajtót, beljebb tessékelt. Ylva az asztalnak támaszkodva várakozott és egyértelműen lohadt le a mosoly az arcáról, ahogy meglátott. Egyértelmű utasítást adott az asszisztensnek, hogy kettesben akar velem beszélni, amiből tudtam, hogy felismert. Nem állt szándékomban tagadni a nyilvánvalót, ahogy azt sem, hogy okkal érkeztem. kemény hangjára kissé oldalra döntöttem a fejem és ártatlanul mosolyogtam.
- Sosem tudhatod melyik istennek mi a sorsa. Mi pedig nem látjuk se a sajátunk, se egymásét drága húgom - válaszolok könnyedén, mégis komolyan, ahogy helyet foglalok vele szemben. Nem vagyok rest körbe pillantani a kis birodalmában. Talán azt a bizonyos tárgyat keresem, de tudom úgysem olyan ostoba, hogy elől hagyjon egy ilyen értékes kis ékszert. A pillantásom megakad az asztalra kihelyezett anyagmintákon.
- Ó, még készültél is? Nem kellett volna - felemelem az egyik rózsás csipkét és azon keresztül pillantok a nornára - Mit tudsz az átokról Hildr vagy inkább azt kérdezzem, hogy mióta mérgezed az isteneket? - hangom egyértelműen vádló, szemeimben a harag szikrái pattognak. Nem fogom kerülgetni a forró kását, könnyebb a lényegre térni. Így egyből az asztalra is dobom a fehér anyagot, hiszen semmi sem olyan fontos, mint a nővérem állapota. Hildr sosem végezte alaposan a munkáját, a rá bízott sorsok rendre hamar véget értek, mert nem gondozta kellően a szálakat. Ezt mindenki tudta, mégsem róttuk meg érte hivatalosan, elnéztük a kisebb botlásait, hiszen minden ment a maga medrében. Viszont a mostani akciója olyan horderejű lavinaként söpört végig, ami felett nem hunyhattunk szemet. Közbe kellett lépnünk, hogy legyen következő ciklus, amit fonhatunk.

Asa vs Ylva

No one likes a mad woman
You made her like that

Mióta megültük a szeánszunkat egyre több kérdés kering a levegőben. Egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy Hildr a tettes és miatta foszladoznak a múlt szálai és felejtik el önmagukat az istenek. Vannak, akik demens állapotba kerültek, míg másoknál csak kezdetlegesek a tünetek. Minduntalan aggodalom gyötör Urd állapota miatt, napról-napra fáradtabb és olyan, mint egy halandó, akit ágynak döntött valami ragályos kór, mire nincs ellenszer. Két napja beszéltem vele utoljára, akkor nagyon fáradtnak tűnt, hangja olyan halk volt, mint a szódavíz, melyből ijedten távoznak a buborékok. A boltot pár óra erejéig nyitja ki, mert többet nem tud dolgozni. Tartok tőle, hogy apránként a jelent is megmételyezi ez a kórság és engem is magába szippant, hogy aztán örökre a társam maradjon. Mély levegő, benntart és kifúj. Még háromszor megismételtem ezt, hogy aztán ajkaim közé vegyek egy szálat és meggyújtsam azt. Szükségem van egy cigire, nem számít, hogy az előbb tapostam el az előző csikket. Az órámra nézek és nyugodtan veszem tudomásul, hogy a kishúgom negyed órája késik. Ez nem szokatlan tőle, volt olyan alkalom, amikor fél napot csúszott. Az ő szemében másképp jár a idő, itt is van és nincs. A jövő kusza szövetei között járkál, s néha visszatekint a jelenre, mely felett őrködöm. Még várok pár percet, majd írok egy üzenetet Nannának. Nem jön válasz, biztos megint elveszett az időben és megfeledkezett magáról. Mélyet sóhajtok, majd egy utolsó slukkot követően a földre dobom a csikket, hogy rá lépve folytassam az utam. Pár napja kértem időpontot Ylva asszisztensétől, mondván kizárólag vele akarom csináltatni az esküvői ruhám, ami bármit megér számomra és csak házhoz tudok menni. Természetesen nem a saját nevemen jelentkeztem be, az túlságosan feltűnő lett volna és azt nem akartuk. Bízni akartam benne és abban is, hogy ez egy otromba tévedés, ám a csalhatatlan megérzéseim mást súgtalak. A lépcsőfokokat könnyedén vettem, hogy aztán a megfelelő ajtó előtt csengessek.