A prüszkölésre farkasosan fintorog egyet, majd ásít, ami sokkal inkább az ideg, és a stressz levezetése, mintsem valódi fáradtság. Türelmetlen, képtelen felfogni, hogy a hím adta termetbe, és erőbe miért társul ennyi nyugalom. És hogyan? Ő nem érzi a természet pezsgését? Azt a millió lehetőséget, ahova el lehet jutni? Vagy a vadakat, amiket le lehetne vadászni, és jóllakottra tölteni a feneketlen szörnyeteg gyomrot?
Hitetlen türelmetlenségét és gondolatait a nyúl zavarja szanaszét, ami után úgy vetődik, mint valami árnyék, szökkenve terem rajta, és pofája már roppantja is össze a csöpp testet, hogy aztán módszeresen tépje és szaggassa a húsát, míg pofája friss vértől vöröslik, és a maró fájdalom nem csillapszik némiképp a gyomrában. A fejében felhangzó szavakra csak fog villantva morran a másikra, hisz eddig akárhányszor hozzászóltak az a lakoma végét jelentette, és nem hajlandó sem osztozni, sem itt hagyni a zsákmányt. Csak az utolsó roppantásokkal csillapszik le annyira, hogy figyelni is képes, és dölyfös elégedettséggel -már ha egy farkas pofájára kiülhet ilyen – néz a szurokszín dögre, jelezve, most már képes koncentrálni is, amennyire csak a
z új élményektől, és ingerektől képes. S hogy a nála masszívabb test nekiindul, könnyed léptekkel követi, kiélvezve, hogy szinte hangtalanul jár az éjjeli tájon. Figyelme csak egy-egy zajra terelődik el, máskülönben szinte a hím nyomában van, és feszülten figyel. A víz illatát hamar felismeri, kíváncsian kukucskál ki mögüle, és ahogy azon átszökkenve teszi, amit a másik is. A pézsma vad aromája hamar felkúszik az orrába, felizgatva a gyomrát újfent, holott még sosem kóstolt efféle prédát, mégis teste ösztönösen ismeri fel, hogy az bizony kaja. Kitartóan lohol a férfi után, már nem is kell figyelje merre mennek, orra elvégzi azt az aktív feladatot, hogy lábait irányba állítja, és ütemes ügetésre sarkallja. Ki-ki zökkenti a fejében villanó információ, ezen fajta kommunikációhoz méghozzá kell szoknia, csak megbökve a lapockájánál tudatja vele, hogy értette, hangot nem hallat, ennyire ő sem zöldfülű azért hiába vannak még távolabb, mély ösztönből jön ez neki, nem is gondolkodik rajta.
Tartja a lépést, és lelapulva az aljnövényzetbe próbál láthatatlan lenni, de ez két ekkora termettel kicsit olyan, mint mikor az elefánt akar fűszál mögé bújni. Mégis hangtalanul figyel, méri fel a csorda összetételét, bár csak a belső megérzéseire hallgat, és arra amit a másik mond. Pofáját nyalva pillant rá, jelezve megértette újfent, és most, hogy mardosni már nem mardossa annyira az éhség, józanabb fejjel indul el a hím mellől, megkerülni kicsit a csordát, hogy két felől tudják becserkészni a vadat. Léptei épp olyan némák, mint egy ekkora böhöm ragadozónak lehetnek, ám előnye, hogy ő nem sima farkas, sebessége bőven lehagyja a mezei farkasokét, emiatt nem is kérdéses, hogy el fogják ejteni a zsákmányt. Ág törik, de nem az ő mancsa alatt, nyilván valami másik állat is jár erre, hisz a préda mindig vonzza a tömeget....a csorda viszont megindul, mire elvicsorodva lő ki ő is, és balról igyekszik szét rebbenteni a tülekedő szarvasokat, hogy a kiszemeltet le tudják választani, majd ahogy a fiatal bika jobbra kitör, utána iramodik.
"
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Dasha & & Gaelan

Habár én is érzem fogait a bundámban és a bőrömben, ezzel a kockázattal tisztában voltam, így támadtam rá. Makacs mint egy öszvér, és nem tudja, mikor kéne lent maradnia. Kicsit olyan, mintha ahhoz elég okos volna, hogy tudja, nem akarom ténylegesen bántani, és ez felülírja az állatias farkas ösztöneit, amely viszont ebben az esetben már rég meghajolt volna az akaratomnak. Azonban lassan megtörik a jég, és a végén már - ha nem is kushad meg -, megérti, hogy itt nem megy tovább, és nem fog számára ínycsiklandó emberi húst fogyasztani. Megnyalom az orrom, letisztítva onnan vérét, és amikor felém nyal csak prüszkölve engedem ki a gőzt. Elindul, és én utána iramodok, nem bízok semmit a véletlenre, és láthatóan még mindig nem érti, hogy a csapatmunka a legjobb. A nyulat - szó szerint - kiugrasztja a bokorból, és ha elkapja, akkor csak türelmesen és nyugodtan figyelem. Ha hallgatnál rám, sokkal nagyobbat is lakomázhatnál. Hiszen ezeknél az apróbb állatoknál is sokkal nagyobb vadak vannak. Nagyobb, mint egy ember: egy jávorszarvas például szerintem megtöltené a bendőjét, viszont ahhoz csapatmunka, és kontroll kell. Ha elropogtatta a sovány nyulat, akkor elkezdem a földet és a levegőt szagolgatni. Most még nem szarvast, hanem vizet keresek, és ha annak az illatát megérzem, kényelmesen futva elindulok a csermely felé. Ahol víz van, ott vadcsapások is vannak, onnan pedig egyszerűbb a csorda szagát visszakövetni. Ez a terv, persze fél szemem és fél fülem mindig a kölykön van, hogy követ-e, és ha igen, annál gyorsabban érjük el a csermelyt. Remélem figyel és tanul, ugyan is az orromat rátapasztom a földre és míg a patások nyomait keresem, mélyen magamba szívom azok szagát. Mivel úgy sejtem, egyáltalán nem vadászott még, ezért néha hátra pillantva magyarázok neki. Nem ugorhatsz csak úgy nekik. Hiába az erő, többen vannak, akkorák mint te, és erősek is. Ha egyedül ugrasz nekik, meg fognak támadni. Előre pillantva lassítok le, és a levegőbe szagolva folytatom tovább a vad követését. Ki választok egyet és leválasztjuk a csordájáról. A lábát támadd először.
Néhány perc futás után érzem, hogy közelebb érünk, mert a jávorszarvasok aromája sokkal intenzívebb lesz. Lelassítok, és a fák, aljnövényzet takarásában a tisztás felé pillantok, ahol álldogálnak és feküdnek. Egy körben állnak, a hímek védelmezik a borjakat és a nőstényeket, de nekünk ez nem is számít. A felénk közelebb eső legyen az. az elég megtermett, hogy ketten is jól lakjunk belőle, de elég fiatal ahhoz, hogy ne okozhasson túl nagy kárt, ha valami balul sülne el.

dress up  // zene: Berserkir //    -
- ℤ -

Talán ha jobban szocializált lenne, ha legalább egy fajtársával találkozott volna idáig, ha tudta volna micsoda, most nem lenne ennyire zabolázatlan dög. Hallgatna a morgásra, felismerné a rezgésén, a hím testtartásán, hogy ha nem vesz vissza magából, akkor rosszul jár. De a farkas túl dühödt, túl éhes, és túlságosan szarik arra, mennyire is lehet erős, és domináns a másik – mígnem a bőrén tapasztalja. Az újabb és újabb marások bőszítik, a morgás is, mert csak az úttorlaszt látja a farkasban, nem a fajtársat, ennek híján viszont a kommunikáció sem úgy megy, mint kéne. Nem adja fel, hiába puffan újra és újra a földön, nem rest ő is visszamarni, bár fogai gyakrabban csattannak össze a levegőben, minthogy az éjszín bundán okoznának lyukat. Bent a faházban mozgolódás támad a morgások, és a dulakodás keltette zajokra, a bestia orrába kúszik az izgatottság, és a női félelem illata, amitől csak acélosabban próbálkozik. Morgásra morgással felel, kaffogva acsarog a férfi felé, míg ereje kezd merülni, és sebei egyre jobban sajognak. Nyíló ajtó hangja, és a beszélgetés már nem csak a farkas füleknek hallatszik olyan jól, fény gyúl, zseblámpa csupán, de kíváncsian pásztáz keresztül a bokrokon, de ők még jó pár méternyire vannak a sűrűben ahhoz, hogy még ne vetüljön rájuk a kósza fény.
A válasszal érkező morgásra újra felhúzódik a véres pofájáról a bőr, mert talán egyet neki is sikerült odamarnia annyira, hogy vért fakasszon, habár az íz nem robban szét élénken a szájában, így karcolásnál aligha több, de a világos szín bundán ez is jobban látszik. Idegesen nyalja a fogait, és hol az előtte tornyosulóra, hol a verandáról jövő suttogások irányába kémlel. Nincs benne félelem, mint ahogy az emberek mellett élő vadállatokban sincs, s ő még hatványozottabban tudja, hogy erősebb. Egymaga széttépné a társaságot, akik annyira jó illatot árasztanak, hogy boldogan fúrná bele a pofáját a feltépett hasukba...
Nem képes válaszolni a fenyegetésre, épp, hogy egy üzenet sikerült csak neki, és agya újra annyira a préda körül forog, hogy csak prüszkölve fújtat egyet, mellső lábaival türelmetlenül toporzékol, ide-oda helyezve a testsúlyát, de a hím felé lép. Ismét, mire lejjebb ereszti a fejét, és fogait villantva feszülten merevedik meg. Farka idegesen jár ide-oda, szőre borzolódik, mígnem az ismételt felé csattanó fogakra eltáncol, hátraszökken, és megrázva magát,hogy oldja a saját tagjaiban a merevséget morgolódva mered a másikra, de nem hagyja, hogy újra földre vigye. Nem. Felejtse el hogy megalázkodik, elégedjen meg vele, hogy a szándékáról lemond, hogy a faházhoz rontson, és lemészároljon mindenkit. Türelmetlenül szökken vissza a fekete bestia mellé, idegesen nyal a véres pofája felé, majd újra beljebb iramodik az erdőbe. Próbálkozik, szinte majd bele gebed, hogy mutassa végre, hogy akkor induljanak, vezesse, vadásszanak végre! Mert ha a férfi tudja, mit lehet enni, akkor az értelmetlen szélmalomharcba csak akkor lovalja bele újra magát, ha nem képes teljesíteni a szavait. Nem fél a fekete farkastól, ennyi vereség nem elég a dögnek, hogy reszketve megadja magát, mert nem látja, hogy ennek élet halál harcnak kéne lennie, mert megoldást kínált a másik. Ha nem tette volna, ha csak simán le akarja állítani, akkor az utolsó leheletéig harcol, mert erre van kódolva. Türelmetlenül mered a szemeibe, nem kihívás, s nem is újabb harc miatt, de indulna, gyomra egyre jobban mar, és ez ingerlékennyé, és kontrollálatlanná teszi.
Így amikor neszezést hall pár méterre a bokorból, nekiiramodik. Talán csak a zseblámpa fényére megiramodott erdei állatok azok, hisz épp hogy csak zörög az aljnövényzet,ember aligha lehetne...

Gael & Dasha

"A farkas szőrét cseréli, de jellemét nem.
"
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Dasha & & Gaelan

A ketrecből szalajtott kölyök vadul vágtat a fák között, én pedig követem őt, mint az árnyéka. Figyelek, és tanulok. Láthatóan élvezi, hogy szaladhat, látom, miként emeli fejét a szellőbe, hogy az beletúrjon a bundájába, azt is látom, hogyan változtat egyből irányt egy ilyen alkalommal egy olyan hely felé, ahol pontosan tudom, hogy emberek vannak. Elé vágok és figyelmeztetem őt, de nem vesz komolyan. Vagy inkább mondjuk úgy, semmibe vesz. Nem vagyok az a fajta, aki alfának való. Többre tartom a tudományt a kapcsolatoknál, de tudom, hogyan működnek egy falkában a dolgok. Ketten attól még nem leszünk azok, de ha nem cselekszem úgy, mint ahogy ilyen esetben kellene, akkor soha nem fogja tudni megfékezni magát. Úgy hogy először csak visszarántom a földre. Hallhatóan nem számít rá, nyekken egyet a földön, majd felpattanva rám vicsorog. Hátracsapom a füleimet, de egyelőre nem érkezik válasz - legalább is nem olyan, aminek örülnék. Ismét próbálkozik és neki áll megkerülni, de nem hagyom magamat, ismét ő és a prédája közé állok, ezúttal pedig mély, öblös morgás is feltör belőlem, ahogy a fekete pofámból megvillantom a csontfehér, hegyes agyarokat. Nem zavartatja magát, és mivel a figyelmeztetés nem eredményes, ugatva és morogva a bundájába marok. Nem akarok neki felszínin kívül mélyebb sérüléseket okozni, mert sejtem, hogy az elburjánzott ösztön hajtja, de azt is tudom, hogy pont erre az ösztönre csak ezzel lehet hatni. Amikor visszamar, heves és hangos ugatással és morgással torlom meg a "bátorságot" és testi fölényemet kihasználva minduntalan a földre taszítom. Hol a marját, hol az oldalát, hol a hasát harapom meg, míg nem végre elfárad. Négy lábbal kitámasztva, még mindig hátra csapott fülekkel és most már enyhén véres fogakkal és pofával morgok rá, amikor végre megszólal. Követelésnek, vagy panaszkodásnak hangzik, még úgy is, hogy nem igazán megy számára a kommunikáció ezen fajtája. Azt eszel, amit én mondok, különben te leszel az én vacsorám! Megértetted? morgom oda neki a válaszomat, fenyegetően felé villantva a fogaimat, egy hasonlóan fenyegető határozott lépéssel felé. Kushadnia kell, megadnia magát, mert ha nem, tényleg kénytelen leszek helyben hagyni. Azt nem kockáztathatom meg, hogy az emberek közé rohanva mészárolgasson, úgy hogy ha nem fekszik le, ismét felé kapok a fogaimmal.

dress up  // zene: Berserkir //    -
- ℤ -

Dashát higgasztja a fejére fonódó kéz, visszarántja a jelenbe az érintés, megzavarja a farkasa gondolatait, ahogy a szemkontaktussal érkező nyugtatás is. Az állanak benne fogalma sincs, hogy csinálja ezt a másik, hogy szól hozzá úgy, hogy a száját nem hagyják el a szavak. Ez minduntalan megdermeszti, de egyben fel is bőszíti. Egészen eddig csitították, bezárták, bántották, éheztették. Nem önálló akarattal vonult háttérbe, nem a gyenge emberi elme zabolázta meg, hanem egy láthatatlan erő, ami ellen küzdhetett foggal-körömmel, semmit sem ért. Sötétségben sínylődött, erőtlenül. És amikor felszínre bukkant? Míg nem hódolt be, csak a fájdalom kínját érezte, s amikor igen, holmi háziállatként bánt vele az az undorító szagú lény. Bár az ölést élvezte, a kiontott vért, a halálsikolyt, azt, hogy bosszút állhatott a kétlábúakon – még ha azok közül akiket megölt nem is sok bántotta.
És most szabad, végre lerázta a mágia láncát, megszabadult a folyton félelemtől bűzlő emberi kalitkától, és a természetben lehet. Míg teste kellemesen ki nem fullad, csak átadja magát az ösztönöknek, amiket eddig sosem térképezhette fel igazán, a sötétben könnyedén látja -s nem csak látja, érzi!-, az útjába kerülő kidőlt törzseket, a bokrokat, a meredek lejtőket, és a kaptatókat. Érzékeli maga mögött a másik farkast, érzi a termetét, azt, hogy játszi könnyedséggel követi, mintha az a tempó, amit diktál, csak holmi játékos ügetés lenne az éjben, ám nem zavarja. Nem jön közelebb, nem támadja meg, csak követi, mint egy árnyék. Mindez nem érdekli, túlságosan boldog, és felszabadult. Hanem olyan lenne a szaga, mint neki, ha holmi két lábon járó uzsonnás doboz lenne, ellene fordulna. A vad tempó, a megtett mérföldek, és az eddigi raboskodás megteszi a magáét, gyomrát éhség marja, tagjait betölti a zsibbadtság. Egy pillanatig lassít csak, mélyen a levegőbe szimatol, milliónyi szagmolekula közül lel arra, amit ismer. Emberek. Fa, sült, alkohol és izzadtság. Hirtelen váltva irányt iramodik arra, de elébe kerül a hím, aki eddig csak követte. Megfeszülve morran, és nem lassítva próbálja kikerülni, de a harapásra nem számít, lepetten nyüsszen, mancsai alól kiszalad a talaj, és keményen érkezik a földre. Nem marad helyben, vergődve tolja magát hasra, és kivillantva a fogait acsarog a másik pofájába, mélyen nézve a szemébe, félelem nélkül.
Enni akar.
De ismét az a hangnak nem nevezhető figyelmeztetés, megrázva a fejét prüszköl, és idegesen nyalja meg a még mindig vicsorba torzuló pofáján a bőrt, és füleit idegesen járatja hol a hím felé, hol hátra sunyja. Talpra áll, és tojva a figyelmeztetésre ismét próbálkozik, ha kell dühödten marva a másik felé, újra és újra. Nem hagyja magát, mert a zsákmány fontosabb, mint ez a szarság, amit a koromfekete dög művel vele. Képtelen úgy kifejezni magát, mint ahogy a férfi teszi. Tudja, hogy a szánalmas kis ember, akinek a testén osztozik most mélyre menekült, hisz nem érzi, s vele együtt az emberi kommunikáció legkisebb lehetősége is. Intelligensebb, értelmesebb, mint egy farkas, de állat, a szó minden nemű értelmében. Bosszantja, és mérgeli, hogy újra és újra a földre viszik, hogy bundájába harapnak, de nem ismer más módot, mint a harcot, hogy megkapja amit akar. Hadakozva kaparja a mancsa a földet, nekilendül ha kell újra, és még egyszer, időérzékét veszítve csak a cél van előtte, mígnem kezd fáradni. Percek vagy órák telnek? Érzi és tapasztalja az erősebb hím vasakaratát, ami egyszerűen nem lankad, nem törik. Idegesen köröz, a zsákmány felé pillant és morgolódva, mered rá a fekete dögre.
Enni. Akarok!
Magát is meglepi, hogy sikerül az, amivel eddig őt idegesítette a farkas, és csak reméli, hogy meg is értette, mert agya, gondolatai még mindig inkább állatiasak, révén Dasha mintha nem is létezett volna, úgy kushad a sötétben. Nem ismer más zsákmányt, és az emberek annyira könnyen halnak, és egy megtermett férfiból legalább pár napig úgy érzi, tele a hasa. De vár, vérfoltokkal áztatott bundában, sajgó tagokkal, amikbe mélyen mart a hím foga. Még igazán ez sem tántorítja el, de minden ismert taktikáját bevetette már, de az erő ellen nem tud tenni. Dühíti, legszívesebben addig folytatná ezt, amíg az egyikük nem veszít véglegesen, de a túlélési ösztön nyer a fáradt, megviselt test felett. Hónapok óta nem volt szabad, az emberi bevitt kalória pedig a fél fogára sem volt elég, a világos bunda alatt kirajzolódnak a csípőcsontjai, és nem kelt túl egészségesen táplált benyomást szakavatott szemeknek. Az emberi test kibírja, hisz az a húsbörtön kellően rugalmas, és atletikus, hogy használható legyen. De a bestia többet kíván.

Gael & Dasha

"A farkas szőrét cseréli, de jellemét nem.
"
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Dasha & & Gaelan

Nem válaszol, de hála a farkasomnak, bőven elég ránéznem ahhoz, hogy tudjam mindenre a választ. Ez fokozódik, amikor a szemeibe pillantva megvillantom neki az enyémet, és nem a nőhöz, hanem a bestiájához beszélek, ezzel pedig időt nyerek neki, és vele magamnak. Az egyetlen opció, hogy erdős területre viszem, és hála annak, hogy Oslo olyan, amilyen, ez nem lesz nehéz, csak időbe telik. A taxiba beülve azonnal mondom is, hová menjünk. A férfi nem tudja eldönteni, hogy a lánynak fájdalmai vannak-e, vagy csak alig bírja visszafogni magát, mert kívülről úgy tűnhet, mintha rám akarna mászni. Szerencsére inkább tűnjön így, mint a valóság: hogyha nem érünk oda de rohadt gyorsan, akkor nagy bajok lesznek. A kétségébe esését nem veszem át magamra, hiszen ezt a szituációt most nekem kell kezelni, és ha a farkasa meglátja rajtam, hogy bizonytalan vagyok, akkor csak rontani fogok a helyzeten. Kétségbeesett egyébként sem vagyok. Aggódok, és amikor az alkaromba mélyednek a körmei, felszakítva a bőröm felmordulok, állatiasabban, mint illene, de a taxis talán csak a pörgő motor hangjának tudja be. Hagyom, hogy közelebb kússzon, hogy arcát a mellkasomba temesse, de a nyakamhoz már biztonságból sem engedem közel. Nagyon is tudom, hogy mit csinálna egy éhes, vad bestia egy nyakkal. Kezemmel fejére fogok, másikkal engem markoló karját fogom, és szorítom, hogy érezze a jelenlétem, és hogy takarjam a tükörből néha hátra pillantó alak elől a borostyán szemeket. Amikor rám pillant, ugyan azzal a határozottsággal nézek vissza rá, a farkasra, mint a sikátorban. Hamarosan. Üzenem neki, bár tudom, hogy ettől nem lesz a nőnek kevésbé kellemetlenebb, vagy megnyugtatóbb. Amikor megáll a taxi, a nő szinte kiront belőle.
- Fogja, és húzzon el, de gyorsan! - dobom oda a többi, ígért pénzt a taxisnak, és átmászva arra az oldalra sietek a nő után, a taxis pedig bele tapos a gázba. A szőkeség felé sétálva még látom, miként változik át, meglepően gyorsan ahhoz képest, hogy az elsőnek hittem a reakciói alapján, és velem mit sem foglalkozva iramodik a fák sűrűjébe krémszínű bundájával. Normális esetben nem játszanám a gardedámot, de most a zsigereimben érzem, hogy jobb, ha követem. Neki iramodok, a levegőben egy pillanat alatt változok át azzá a fekete árnyékká, amelyben életem felét éltem. A szagát egyszerű követni, a taxiban érezhettem bőven, míg hozzám bújt, és a sötétben se nehéz szem elől téveszteni világosabb bundáját, amelyet a hold fénye csak kiemel. Sötét árnyként szaladok utána a fák között, de egyelőre nem akadályozom meg semmiben: megfigyelek, és tanulok. Akkor gyorsítom meg lábaim, mikor észreveszem, hogy a közeli szálló felé igyekszik. Nem tudom, hogy direkt, vagy netán vadászik, de nem engedhetem, hogy meglássák, így szinte farolva vágok elé hirtelen oldalról, és ha kell, ha ki akar kerülni megállás helyett, akkor nem sajnálom annyira a féktelen bestiát, hogy a grabancára harapjak, és annál fogva rántsam vissza, és le a földre. Tegyél féket magadra, ha nem akarsz bajt! figyelmeztetem az esetek bármelyikében, míg zöld szemeimet mélyen az övébe mélyesztem. Nem tartok tőle. Tapasztaltabb és nagyobb vagyok nála, de nem tudom, mennyire érzi át a jelentőségét ennek, vagy az őszes foltot a mellkasomon és a pofámon. Nem úgy tűnik, mint aki falkában nőtt fel, sőt, egyenesen úgy néz ki, mint akit valami ketrecből szalajtottak, ezért nem engedem le a védelmem, és mindenre felkészülten figyelem, hogy megtanítsam a farkaslét első szabályára: az erősebb a vezér.

dress up  // zene: Berserkir //    -
- ℤ -

A józan esze már rég nyakába kapta a lábát, és elfutott, neki is ezt kéne csinálnia, de agya már képtelen annyira dolgozni, hogy betájolja merre van, és merre rohanva jelentené a legkisebb veszélyt másokra. Nem ismer senkit, aki hasonló mint ő, pontosabban...eddig nem ismert. De a férfi illata, otthonos. Még ha a bestia benne nem is tudja hova tenni. Prüszköl, acsarog, igyekszik ledobni a törpmágiát a hátáról, és erről a haszontalan emberi testről, hogy végre ereje teljében, négykézláb, agyarakkal tűzdelt pofával álljon szembe a másikkal. Bántaná? Kedvelné? Kíváncsi? Dashának fogalma sincs, a félelem blokkolja azt, hogy bármit is felismerjen a farkasa reakcióiból, és soha nem is érezte még magában, így dunsztja sincs, mi mit akar jelenteni. Mégis honnan gondolta, hogy segíteni fog egyáltalán a másik? Mindenkinek van elég egyéni baja ebben a világban, akkor miért csúszott ki a száján ez a hülye kérés? Miért nem az, hogy tárcsázzon, ha már ő nem tud? Bemagolta Trygve számát, már-már mániákusan mantrázta a törpe felé, bármi történjék is, eszébe jusson de...most semmi. Most csak a faldöngető érzés van, hogy minden csontja ki akar szakadni a helyéről, fejében az aranybarna dög – honnan a francból biztos benne, hogy milyen a színe?!-, szaggat és tép, ha még nem tud ténylegesen érvényesülni, hát megkeseríti a létét addig is. Lábai önállósulva sietnek, mikor a karján jóakaró húzást érez, de olyannyira visszahúzódik agyba, hogy gőze sincs merre mennek. Mi van ha egy rendőr elé cipeli? Vagy egy busz elé löki?
Szemét bűze, kidobott, rohadó húsé, erjedő gyümölcsmaradéké, cigicsikkeké. Fintorogva köhög, köhögésével pedig újra morgás jön ki a még emberi pofáján. A dögnek nem tetszik ez, mindig bűz van amikor kiszabadul, mindig túl modern és mű minden- emberi.
Kérdezett valamit. Kérdezett valamit? Valamit az átváltozásról? Nem, nem akar átváltozni! Épp ezt akarja elkerülni. Lehunyt szemmel vadul rázza a fejét, tiltakozva, de kezek állítják meg a mozdulatot. Az illat amit áraszt a farkas minden centi szőrét felborzolja, sosem találkozott még vele hasonlóval, és minden idegentől el akar menekülni, vagy ha nem hagyja - mint most-,  tépni, és harapni kénytelen, mert az ösztön azt diktálja, hogy üss vagy fuss. Dasha szemei kinyílnak, meg akarja mondani a férfinak, hogy meneküljön, mert nem akarja bántani, hogy nem tudja uralni a testét, és az, hogy így markolja a fejét, felhergeli a bestiát. De a morgás megdermeszti, a zöld szemek pedig fogva tartják a saját borostyán pillantását. Pár szívdobbanás, nem több, míg tart az egész, de láthatóan ez a hezitálás, a fagyott bizonytalanság elég a másiknak, és megragadva ismét húzni kezdi valamerre.
Taxi. Logikus. Okos.
Némán hallgatja a pattogó kérésbe burkolt parancsot, és lassan ugyan, de képes kontrollálni annyira magát, hogy becsukja maga mögött a taxi ajtaját. Másik keze mint a kapaszkodót, úgy markolja a férfi kezét, és le sem veszi róla a szemét, nem mer a taxisra nézni, nem mer sehova máshova, mert a bundás szörnyeteg még bizonytalanul leszegve a fejét szimatol, nem tudván dönteni, engedjen e a morgó parancsnak, és kushadjon meg, vagy ne érdekelje, és ugoron a torkának a fogaival. Olyan könnyű lenne csak ráharapni a húsra, feltépni, és megfürdetni a pofáját a kibuggyanó vérben. Az az illat már ismerős lenne. Az jelentette eddig a szabadságot, a jóllakottságot, és a túlélést. Akkor egyedül nem volt fájdalom.
A felbőgőmotor hangja zökkenti ki, miközben már bőven előrébb hajolt a férfi nyaka irányába. Rémülten markolja meg szabad kezével is a karját, nem akar neki fájdalmat okozni, de úgy szorongatja, mint csecsemők az anyjuk ujját. Csak erősebben. Jóval erősebben. Orrába tolakszik a vér illata, ahogy körmeivel felszabja a ruha anyagát, és a bőrbe váj. Bocsánatot kérne, akar is, de fél, mi történne ha megint kinyitná a száját. A pánik teljesen kikészíti, még bólintani sem képes arra, kibírja e. Mert fogalma sincs kibírja e. Egyáltalán most kérdezte ezt?! Sápadtan néz fel ismét a hím szemeibe, mocsok jól jönne most megint egy kis segítség, mint az előbb, de ezt csak Dasha gondolja így, a farkas már kevésbé. A beszűrődő föld és fák illatától megbolondul. Végre!! Dasha megvonaglik az újabb kísérlettől a dög részéről, a félelemtől könnyek szöknek a szemébe, fejét az idegen mellkasába temeti, mert újabb morgás ingerli a torkát.
Nenenenenene. Csak ez a mantra megy neki, oda minden más gondolat. Nem tartja már semmiebben a testben, ennél a tudatnál. Csak ez. Még. Ez is csak addig, míg fékez a taxi. Nem törődik vele, hogy miért, már az sem suhan át az agyán, hogy mi van ha még a város nyüzsgő részén vannak. A szörnyeteg tudja, hogy nem. Kirobban a kocsiból, az se igen érdekli,ha felszabja az ajtókárpitot, nemfékez akkor se ha esetleg durván vágja ki az ajtót. Rohan, mindaddig míg olyan fájdalom tépi szét, amitől orra esik a földön, sikítana, de emberi hang már nem jön ki, mert a fájdalom megszűnik, és már a farkas az úr. Megrázva magát áll a mancsaira, és az illatok után veti be magát a fák sűrűjébe. Soha nem rohanhatott még kint, a friss föld a mancsai alatt mintha simogatás lenne, a természet pedig elönti az érzékeit, szinte fullasztja, de őrült módjára így sem lassít. Ki akarja élvezni mennyit bír, soha, soha többé nem akar a büdös városba visszatérni, sem a haszontalan, emberi testbörtönébe.

Gael & Dasha

"A farkas szőrét cseréli, de jellemét nem.
"
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ

Dasha & & Gaelan

Lassú léptekkel haladtam az utcán, zsebre tett kezemmel, fülemben a felsőfokú norvég nyelvleckével. Amíg általában én vagyok az, aki másokat tanít dolgokra, magam is szoktam tanulni a szabadidőmben. Most könyvem nem lévén a telefonomon tettem be egy audio-órát. Sok újdonságot nem tudok meg belőle, mert régóta az országban vagyok, és rám ragad a tudás, de azért jó tudni, hogy merre milyen nyelvjárás van. Megálltam a buszmegállóban, és álldogálva vártam, hogy érkezzen a járat, ám helyette más történt. A szemem sarkából láttam, hogy közeledik valaki, de nem gondoltam annak jelentőséget egészen addig, amíg ki nem derült, hogy nem csak felém, de hozzám igyekezett. Kiveszem a fülhallgatókat a fülemből és némi homlokráncolással mérem végig a hölgyet. Nem tűnik sérültnek, de még is zavartan, félszegen néz rám, és én ekkor már  érzem. A telefont kérné kölcsön, én pedig bólintok.
- Persze. - húzom ki a zsebemből a kezemet, s benne a telefont, ám alig hogy ezt megteszem, a nőt is eléri a felismerés, és ahogy ismét rá pillantok, látom, hogy nem tudja magát türtőztetni, hogy nem tudja az átváltozást visszatartani. Azonnal visszarakom a telefont a zsebembe, utána kapok közben a szabad kezemmel, mert láthatóan megszédül egy pillanatra, a borostyán szemekre pillantva pedig tudom, hogy nincs sok időm. A karját fogva kezdem el húzni őt el a főútról, el egy másik utca irányába, egy kisebbe, amely a lakóházak mögé vezet valami udvarszerű sikátoröbölbe.
- Nem változott még át soha? - kérdezem, mert egészen friss szaga van ennek a dolognak, mármint úgy viselkedik a nő, mintha nem tudná, hogy mi történik vele, és ez probléma. Nem tudja neki elmagyarázni, hogyan fogja vissza az átváltozást, ha nincs meg a tudatában a bestia. A sikátorban megállva körbe nézek. Szerencsére nincs itt senki, de nem tudom, hogyan tudnánk kijutni innen átváltozva úgy, hogy ne keltsünk feltűnést. Gyorsak vagyunk, de nagyok is... Végül talán meglátom a megoldást, ahogy meglátom, hogy egy taxi orra kilóg a sikátor elé. Két kezem közé fogom a nő fejét és  mélyen a szemébe nézve mutatom meg a magam zöldszemű bestiáját az övének: morogva próbálok időt nyerni azzal, hogy a magunk kommunikációjában szólok hozzá Légy türelemmel! Csak akkor indulok tovább, ha sikerül ezzel időt nyerni a nőnek, akkor viszont egyből húzom is a taxihoz, aminek a hátsó ülésére beültetem. A sofőr meglepődik, mert a semmiből érkezünk hirtelen, de már lóbálom is a pénzt az orra alá, mielőtt kifejezné nem tetszését.
- Vigyen minket Haugerudba! Kétszer annyit kap, ha nem veszi figyelembe a sebességkorlátokat. - mondom, és ezzel az ölébe is ejtem a pénzt, hogy lássa a komoly szándékot. Csak pár másodpercig gondolkodik, a visszapillantóban a nőre néz, mintha tőlem féltené.
- Pár perc. Kibírja addig? - fordulok a nőhöz halkan, mert ha talán látja a sofőr, hogy nem nekem, hanem neki fontos oda érnie, akkor elindul. Így is tesz egyébként, becsatolja az övét, aztán már indul is, kihasználva az egérutakat. Én csak remélem, hogy a nő kibírja, amíg a sűrű erdős részhez érünk.

dress up  // zene: Berserkir //    -
- ℤ -

A kezdeti lelkesedés, és remény amivel kilép a törp ajtaján, foszladozni látszik. Nem éri el Trygvét. Miért nem éri el? A pánik úgy kezd felkúszni a gerincén, mint egy alattomos pók, beszőve az eddigi apró örömöt, nyugalmat és a hiú ábrándot, hogy ez ennyire egyszerű lesz és olyannyira gúzsba kötve, hogy az már-már fullasztó. És a pánikkal éledezni kezd a bestia. Most még kábább, mint mikor Hallr először ráütött a karkötőre, hisz az utolsó csapással olyan mélyre lett űzve, amiből nem keveredik ki test nélkül olyan könnyen. Dasha fejében érlelődő gondolat kuszaság, és a szívét szorongató félelem táplálja, keltegeti, mint álmos embert a kávéillata, vagy a kedvese hangja.
-Jaj ne...nenenenne, mi lesz már Trygve! - nyom újra a hívásindításra, és idegesen kezd el sétálni az utcán, a botanikus kert mellett haladva el, körbe-körbe nézve, hátha mégis leparkol az a méregdrága Bentley. Bár belegondolva, hogy mennyire nem lesz ura önmagának, reméli, hogy a kígyó minimum valami páncélos járművet, állatszállító kocsit szedáló csapattal, vagy valami nagy dobozos emberrabló furgont küld. Oda csak be kéne rántani, nyomnának bele valami altatót, nyugtatót, akármit, és megúszná. De vajon tényleg ennyire ijesztő és veszélyes lenne? Mi van ha mindez csak Trygve fejéből pattant ki, és sokkal egyszerűbb irányítania a dögöt, mint azt képzelte? Hisz bizonyára vannak még olyanok a Földön mint ő, ők is valahogy uralják, és soha nem hallott még a hírekben olyat, hogy óriási vad ismeretlen eredetű farkasok szabadultak el Osloban. Vagy a világon. Tényleg, vajon teljesen farkas lesz? És...csak a karkötő miatt nem emlékszik semmire vagy ez hogy szokott menni?
Annyi megválaszolatlan kérdés, de válasz nem hogy nem érkezik, újra bontódik a vonal. Frusztráltan szorítja meg a telefonját, mire a készülék roppan a kezében, a kijelző üvege kristályszilánkokként hullik a lába elé, a fém ház pedig rendellenes szögben gyűrődik. - Ne már! - a pillanatnyi dühöt megrökönyödés váltja fel, oly módon hullámzik az érzelmi szintje, hogy attól egy tengerész tengeribeteg lenne.
A farkas pedig ettől a sok ingertől, a bizonytalanságtól pedig csak magabiztosabban nyújtózik, s nem tudván ellenállni a kísértésnek furakszik előre. Még óvatos, hisz gyengébben, de lehet ott van az a gát, amit ezidáig képtelen volt áttörni. Fordul, bukfencet vet, törleszkedik, mintegy próbára téve az emberi test korlátait. Nem mohó. Még nem, ahhoz túl sokszor pattant már vissza, s most nemrég is az a megfoghatatlan erő tolta a feketeségbe....
- Csak te lehetsz ilyen szerencsétlen....Uram! Uram! Elnézést! - pillant meg egy alakot a már sötét utcán. Tavaszodik, de az este még mindig hirtelen jön, betakar, elfedi a tökéletlenségeket. Mondjuk a benne dúló kétségeket is, és a szörnyű érzést amitől viszket a bőre. - Bocsánat, tudna nekem segíteni? - ér oda a magas, cseppet sem norvég kinézetű idegenhez, és zavart mosollyal, félszegen pillant fel rá. Nem érdekli, mennyire erős most az akcentusa, érteni csak lehet a szavait, vagy...nem tudja, de reméli. Igazán nehezére esik koncentrálnia.- A telefonom eltört és...és muszáj lenne felhívnom valakit. - apró szellő. Csak egy illat. Szokványos kéne, hogy legyen, s a farkas benne úgy dermed meg, mint prédára leső ragadozó, aki mégis kiszagolt valamit. Dasha is érzi, soha ennyire jók nem voltak az érzékei mint most. Egy homályos, karcos, párás búrát vettek le róla. -Maga.... - nem igazán találja a szavakat, csak azt hogy ismerős. Zsigerből. És farkasa számára megállíthatatlanul. Még nem teljesen pergett le róla a törpe mágiája, de nekilendül, Dasha teste pedig megrázkódik a fájdalomtól, szemei borostyán színt öltenek, és kapaszkodó után fogva elejti a telefonját, és megtántorodik. - Segít...sen.... - zihál, mintha lefutotta volna a maratont, pedig ezidáig még az a táv sem tudta kifárasztani rendesen. Nem igen érti mi történik, érzékei annyira zsonganak, hogy teljesen össze van zavarodva. És a dög benne szabad akar lenni. Érezni akarja az ismerős illatot, meg akarja tudni, miért pezsdíti fel a hím, dühíti, szőrét borzolva ront újra az csontbörtönnek. Az újabb hullámzó kíntól felmorog, de morgása már egyáltalán nem emberi, amitől pánikolva tapasztja be a száját, de karjai már nem mozognak olyan simán, mintha ólom súlyúak lennének

Gael & Dasha

"A farkas szőrét cseréli, de jellemét nem.
"
RUHA || ZENE || XXX szó || MEGJEGYZÉS: ... || ℤ