Iris & Dimitriy

Próbálom semmi jelét sem adni annak, ami végbe megy bennem, ahogy felèled az a mohó vágy, ami miatt másra sem vágyom, csak hogy rátaláljon végre arra a falatnyi anyagra, amire olyan kíváncsi volt és ott érintsen, ahol a leginkább lüktet a testem, miközben újra és újra beharapom az ajkam, halkan szuszogva próbálok egyre feszültebben levegőhöz jutni és egyre jobban eltölt az ismerős a forróság. Bőrömet pedig furcsa módon mégis libabőr lepi el, szinte világgá kürtölve ezzel, mennyire élvezem ezt a piszkos kis játékot, hogy egy ilyen helyen ér így hozzám, utóbbira pedig iszonyú erősen kell koncentrálnom, szem előtt tartanom, hogy hol is vagyunk épp, mert kis híján felnyögök, ahogy hozzám ér végre a vékony anyagon keresztül, kínomban pedig, inkább újabb falatot lapátolok ajkaim közé, hátha úgy kevésbé lesz bárkinek is nyilvánvaló, hogy rohadtul nem a ravioli kelt bennem ekkora elégedettsèget, hanem Ő.
Ez a pimasz, gátlástalan, de mégis iszonyúan vonzó és szexi férfi, aki bármennyire is vált a hideg vérèről és a kegyetlen húzásairól ismerttè, engem mégis úgy tud érinteni, hogy attól kihagy egy taktust a szívem. A legizgatóbb gondolat pedig, még most is az, hogy tudom, ha arra kérném, hogy álljon le, bármennyire is izgattam fel a sunyi játékommal, megtennè, mert soha nem akarna kínos helyzetbe hozni, bár eltartott pár napig, míg erre ráèbredtem végre. A mai húzása pedig, végképp egyértelművè tette, hogy én még mindig sokkal fontosabb vagyok számára, mint akár az üzlet, akar az apja vagy bármi más.
Egyetlen érvet kér tőlem, hogy miért ne akarjon velem a mosdóba vonulni, de az, ami elhagyja ajkaimat végül, nem igazán egyértelmű, hogy mellette vagy inkább ellene szól, hűen tükrözve a vívódást, ami bennem is végbe megy, mert míg Ő finoman félre csúsztatja a bugyimat, én kisebb harcot vívok magammal. A bennem tomboló vágy és a józan ész harca ez, de mikor végre megérint, már arra se tudnék válaszolni, hogy mi miatt is vívódok ennyire. Testem minden forrósága összpontosul ujjai alatt és olyan kínzó bizsergès robog végig rajtam, hogy muszáj vagyok megköszörülni a torkomat és nyelni egy nagyot, hogy magamba fojtsak egy kellemes, buja sóhajt.
Ő meg egész végig úgy vigyorog, mint egy fenevad, ami épp a vacsoráját figyeli, ami hősiesen küzd az életéért, pedig már mindketten tudják, hogy elvesztette a csatát, mint ahogy mi is tudjuk, hogy én is elvesztettem, mert ahogy elhúzza combjaim közül a kezét és megszólal, csakis a csillapíthatatlan, kínzó vágy marad. -Igazad lehet.- duruzsolom halkan, egyetértő bólogatás kíséretében, de közben arcát fürkészem, a halvány pírt, ami bőrét színezi és a pofátlan vigyort, amit még most is magán visel. -Jobb, ha megigazítom...a sminkemet.- bólogatok továbbra is, ismét nagyot nyelve, de a kínlódásom ellenére én is vigyorgok, mert a gondolat, hogy mire készülök épp, pokolian felpezsdít.
-Ki kell bírnod nélkülem pár percig.- hajolok végül közelebb hozzá, úgy suttogva a fülébe, hogy leheletemmel szándékosan cirógassam közben a bőrét, majd miközben egy gyengéd, de annál forróbb csókot az állára nyomok, kezemmel pimaszul megtámaszkodok combján és finoman rámarkolok. Nem tart az egész pár pillanatnál tovább, de tudom, hogy kellőképpen felhergelem vele, így miközben a maradék boromat felhajtom, már az én szám szegletèben is a legpimaszabb vigyor díszeleg.
Lesimítom sietve a ruhámat, miközben felállok a székről, a lehető legtermészetesebb mozdulatokkal indulva el a táblával jelzett folyosó felé, de mielőtt még eltűnnèk a kanyarban, ajkamba harapva visszasandítok rá és elvigyorodok. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, talán az emlékeimmel együtt a józan eszem is elveszett, de miközben pokolian zavarban vagyok, egy részem úgy felèlènkül a gondolattól, hogy mindjárt követni fog, olyan izgató türelmetlensèg járja át minden porcikámat, mint talán még soha.
Kezem ajkamhoz emelem, finoman ujjam hegyèbe harapok, ahogy a folyosón haladok, hátha így el tudom rejteni az idétlen vigyort az arcomon, de magától is eltűnik, mikor valaki épp besétál előttem a megcèlzott helyre, a váratlan fordulattól pedig meg is torpanok. Átfut az agyamon a gondolat, hogy talán jobb is így, talán nem kellene ilyen őrültségre adnom a fejemet, de még a testem is ellenkezik ez ellen, mert olyan kínzó borzongás fut végig rajtam érintése emlékètől, hogy a következő pillanatban, már a tőlem balra eső ajtón nyitok épp befelé. Gyorsan felmèrem a helyet, ami valami göngyöleg raktárnak tűnik, apró, szűk, sötét zugnak, ahol talán a madár se jár, nekem pedig nem is kell jelenleg ennél több. Épp csak annyira hagyom nyitva az ajtót, hogy a résen át lássam a folyosón érkezőket, mikor pedig feltűnik a várt, ismerős arc, sietve nyitom ki az ajtót és a karjánál fogva húzom be magam mellé olyan forró csókkal tapadva ajkaira, hogy lehetőleg ellenkezni se legyen ideje. Na nem, mintha ilyesmire számítanèk Tőle...

Iris & Dimitriy

Már akkor tudtam, mikor ebbe az irányba tereltem a beszélgetést, hogy bármennyire is akartam vele kizökkenteni, olyan közel merèszkedek ezzel a tűzhöz, hogy kész csoda lesz, ha nem kapok lángra tőle. Mégis erre kényszerített ez a francos versengès, a pimasz játékunk, mint ahogy korábban a dac is dolgozott bennem Vele szemben, bár kétségtelen, hogy ez a játék valahogy sokkal élvezetesebb. Akkor is, ha valójában már az a korábbi sem szólt másról, csak akkor még mindketten azon voltunk, hogy a legkevésbé se vegyünk tudomást a köztünk pattogó szikrákról, pedig jóval kellemesebb módon is le lehet az ilyesmit vezetni, mint ahogy mi tettük.
Például úgy, ahogy pár nappal ezelőtt, ami lényegében tényleg arról szólt -legalábbis részemről-, hogy kieresszem a feszültséget, hogy véget vessek a migrént okozó gondolatok hadának és így visszagondolva, még az sincs kizárva, hogy pillanatnyilag elment az eszem.
Mert nincs más magyarázat arra, amikor az ember képtelen uralkodni magán, mint ahogy most sem megy, pedig tökéletesen tudatában vagyok annak, hogy ha nem állok a sarkamra és vetek véget határozottan a kis játékunknak, már képtelen leszek leállítani Őt vagy akár magamat. Hiszen, most se csak Őt fűti a kíváncsiság, miközben keze a térdemre simul, hanem engem is, csak míg engem az a kérdés foglalkoztat, hogy vajon tényleg képes lenne-e itt, egy étterem közepén kipuhatolni, hogy blöfföltem-e korábban, addig Ő arra kíváncsi, hogy folytatom-e az aljas játékot, amit elkezdtem -ha már elkezdtem-, vagy inkább abbahagyom és meghátrálok a felpiszkált oroszlán láttán.
Ajkamba harapva mozdulok végül, engedve a gyengéd kényszernek, bujkáló, pimasz mosollyal fürkészve közben arcát, hogy vajon mit lép majd erre, de magam sem tudnám megmondani, hogy melyikünket lepem meg jobban ezzel. Talán saját magamat, mert Ő nem sokáig tétovázik, keze finoman simít a lábamra, megmaradva még egy darabig a térdem környékén, de én már ettől is csupa libabőr vagyok. -Mèg nem döntöttem el.- búgom halkan, próbálva megspèkelni szavaimat egy halk, drámai sóhajjal, de túlságosan kièrződik rajta a vágy, akaratlanul is elárulva ezzel, mennyire élvezem az érintésèt. Azt, ahogy ujjai finoman fentebb araszolnak az érzékeny bőrön vagy épp, ahogy az Ő lélegzetvètele is megváltozik a vigyorgása ellenére is. -Pech, hogy ilyen jól ismersz már.- teszem le a poharamat, de csak mert félek, hogy a végén még összetöröm, annyira nem tudok már koncentrálni másra, csak Rá, a vágyra, amit szít bennem, minél fentebb és fentebb merèszkedik combomon.
Inkább megkísèrelem a villát venni magamhoz és hozzá hasonlóan bekapni még egy falatot, de elsőre nem igazán sikerül, mert ahogy ujjai végül a sokat emlegetett bugyira találnak, kénytelen vagyok újra ajkamra harapni, így fojtva el egy halk, jóleső nyögést. Sietve be is kapom a villán lévő falatot, hogy aztán olyan élvezettel hümmögjek tőle, amilyet nyilván, még soha nem hallott a séf, ettől a gondolattól pedig halványan el is vigyorodok.
Mindenem lángol, az arcom pláne, a szívem pedig olyan vadul kalapál, hogy szinte alig hallok mást rajta kívül, az Ő szavait viszont tisztán értem, ahogy pár pillanatnyi csend után megszólal, olyan tömény vággyal a hangjában, hogy a levegő is bennem reked egy pillanatra. Bármilyen forró is a testem, az érintése mèg forróbb és ez teljesen megrèszegít, akármennyire is próbálok józan maradni. Veszélyesebb, mint az a kibaszott bor. -Mások is járnak mosdóba.- bököm ki végül az első értelmes gondolatot, ami csak eszembe jut, de amellett, hogy ezzel tényleg próbálok valami értelmes érvvel szolgálni, egészen fel is tüzel a gondolat, azt meg már inkább meg sem említem, hogy a múltkori után simán arra voksoltam volna, hogy már rég felavattuk azt a mosdót.

Iris & Dimitriy

Talán, hiba volt belekezdeni ebbe a játékba, vagy igazából, már azt sem tudnám megmondani, hogy melyikünk kezdte, de mégis felpezsdít, szórakoztat és élvezem, akármennyire is piszkálom épp azt az oroszlánt, pedig tudom jól, hogy ha innen távozunk és hazaèrünk, csak még nehezebb kihívás lesz ellenállnom Neki. Futólag, még a kérdés is felmerül bennem újra, hogy egyáltalán miért tűzök én ki magam elé ilyen célokat, amikor egyrészt felnőtt nő vagyok, másrészt pedig éppenséggel a férjemmel vacsorázok, akivel már közel egy éve élek egy fedél alatt és jelen pillanatban, talán már jobban ismer engem, mint én magamat. Jelenleg pedig egyre inkább úgy érzem, hogy én is ismerni akarom Őt és, ha nem is épp így kellene ezt kiviteleznem, kétségtelen, hogy mindketten élvezzük, azon meg ráérek később aggódni, miként fogom megállni, hogy ne épp ugyanott folytassunk majd mindent, ahol a múltkor abbahagytuk.
Mondjuk lehet, hogy nem kellett volna elhúznom előtte a mézes madzagot és olyasmivel hergelni, aminek képes lenne itt és most utána járni, de már késő bánat és hiába próbálom terelni a témát, amiben még az érkező pincér is a segítségemre van, köti az ebet a karóhoz. Na nem, mintha nem indulna be a fantáziám a szavautól vagy attól, ha elkèpzelem, hogyan keresnè a válaszokat és az a baj, hogy ezzel Ő is tisztában van. Elég rám néznie és pontosan tudja, hogy mi jár a fejemben, bármennyire is igyekszem a vacsorámra figyelni, amit meg is kóstolok alaposan kièlvezve az első falatot és, csak azután pedzegetem tovább, hogy mi is történne, ha választ kapna a kérdésère.
Egyébként is tudja jól, hogy ezer százalék, hogy nem bugyi nélkül indultam el az eredeti célunk felé, mint ahogy nem is állítottam neki csapdát, de épp úgy, ahogy sejtettem is, innen már nincs visszaút, akármit is feleljek a kérdésère. Ha tovább incselkedek, akkor csak bátorítom, ha pedig elárulom az igazat, akkor se csillapodna már sem a kíváncsisága, sem a vágy, amit egyértelműen felèlesztettem benne, mert a hangja épp olyan izgatón csendül, mint pár napja éjjel, amikor az asztalra ültetett. -Sejtettem, hogy kíváncsi pasas vagy.- vigyorgok rá pimasz tekintettel, akaratlanul is követve a villa útját, ahogy a szájához emeli és bármennyire is próbálok ellenállni, eszembe jut, milyen érzés volt, ahogy azok az ajkak az én bőrömön kalandoztak. Mondjuk nagyban hozzájárul ehhez, hogy tenyere közben finoman a térdemre simul az asztal alatt, mert a vérem olyan forrón lódul meg bennem, hogy kénytelen vagyok az ajkamba harapni, mielőtt még kiszökne közülük egy elégedett sóhaj.-Gondolod, hogy most is tartogatok ilyesmit?- szólalok meg halkan, de elcsuklik a hangom egy pillanatra, ahogy finoman az engedélyemet kéri, hogy tovább merèszkedhessen, én pedig pár pillanat erejéig még erősebben harapok ajkamra, ahogy magamban látogatok, míg végül a villa helyett, inkább a poharamèrt nyúlok. -Lehet, hogy csalódást fogok okozni.- súgom pimasz mosollyal, pár pillanatig csendben fürkészve arcát, de aztán, miközben újabb kortyot nyelek a borból, finoman szètnyitom térdeimet, épp csak annyi helyet biztosítva közöttük, hogy picit fentebb kalandozhasson. Talán le kellene állnom és Őt is nyugalomra inteni, de nem akarok most már megfutamodni és egyébként is, túl izgató látni rajta, hogy milyen hatással vagyok rá, arról már nem is beszélve, hogy Ő milyen hatással van rám, mert a szívem úgy meglódul, hogy talán látszik is a ruhámon, miként lüktet mellkasomban, a vérem pedig pillanatok alatt felforrósodik ereimben. -Akár meg is sértődhetnèk, amiért nem hinnèl nekem.- köszörülöm meg a torkom végül, szándékosan a poharamon tartva pillantásomat, olykor sietve végig mérve a körülöttünk lévőket, de igazából rohadtul nem érdekel senkit, hogy mi itt vagyunk, nekem pedig fogalmam sincs, milyen messzire akar merèszkedni, de túl késő leállni, mert igaza volt; érdekel, hogy is akar utána járni a válasznak.

Iris & Dimitriy

Nem szándékosan akarom én felpiszkálni, hiszen épp azon munkálkodtam az elmúlt pár napban, hogy elkerüljem valahogy Őt és egyben azt is, hogy tovább bonyolítsuk a helyzetünket, de egyszerűen képtelen vagyok uralkodni magamon, ahogy pimaszkodni kezd és azzal, hogy zavarba hoz, akaratlanul is rákènyszerít arra, hogy a lehető legaljasabb kártyát villantsam végül. Soha nem tudnék olyat tenni vagy mondani, amivel pírt csalhatnèk az arcára, mint ahogy Ő csal az enyémre, mert egyszerűen lehetetlen feladat lenne Őt zavarba hozni, amilyen szègyentelenül pimasz alak, de kizökkenteni éppenséggel ki tudom. Mert hiába igyekszik annyira megőrizni a nyugalmát, úgy tenni, mintha az esze nem akörül forogna, hogy vajon rejlik-e bármi a ruhám alatt, a tekintete és a hangja is elárulja, mikor az oroszlán bajszát emlegeti, amit én most nem is kicsit húzogattam meg ezzel a lépéssel. A legszebb és egyben a legrosszabb pedig az egészben az, hogy amellett, hogy eltölt az elégedettség a tervem sikeressége miatt, úgy kúszik végig rajtam a forróság, hogy a pírnek esélye sincs eltűnni az arcomról. Patt helyzet.
-Nem tudom. Épp újra ismerkedek azzal az oroszlánnal, szóval...- vonok vállat pimaszul, a mondatot pedig szándékosan függőben hagyom, hiszen Ő is nagyon jól tudja, mennyire nem tudom, hogy mikor, mire számítsak attól az oroszlántól, mert hiába ismertem már ki, most kezdhetem előről az egészet, emiatt pedig meg is jelenik egy kissé szomorkás mosoly ajkaimon. Nem akarom én lépten-nyomon emlékeztetni, hogy nem az a nő vagyok jelenleg, mint akit itt szeretne látni, hiszen erre így is kellőképpen emlékeztetheti már a jelenlétem is. -Leginkább az itt lévő vendégeknek.- pillantok körbe látványosan. -Ès talán nekem is.- vigyorgok rá szemtelenül, ahogy újra rátalál tekintetem, mert végképp dugába dőlne a tervem, miszerint tartsunk egymástól némi távolságot, ha most megpróbálná kipuhatolni, hogy blöfföltem-e. Pedig, már a gondolattól is felforr a vérem, ugyanakkor iszonyúan zavarba is ejt az elkèpzelès, hogy épp itt műveljen ilyesmit, miközben bosszant, hogy velem szemben Ő egy percig sem szègyenkezne. Pimasz fráter, de valahol őrülten vonzóvá is teszi, hogy ilyen gátlástalan.
A pincér érkezik végül a megmentèsemre, Dimitriy pedig az orrom alá is dörgöli, hogy most sikerült megúsznom a továbbiakat -bármi is legyen az-, de mivel pimaszul kilátásba helyezi a folytatást, kénytelen vagyok nyelni egy nagyot, mert ha továbbra is úgy fog rám nézni, mint ahogy eddig tette, még úgy is kellemetlennè válhat ez az egész, hogy hozzám se ér. Már így is felforrósodott minden porcikám és hiába ínycsiklandozó a vacsora, amire igyekszem száz százalékban koncentrálni, nem veheti fel Vele a versenyt.
Főleg, hogy visszatèr a témához, miközben én magam is kezembe veszem a villát, de erőt veszek magamon és egy pimasz mosoly kíséretében felsandítok rá, míg ajkaimhoz emelem az első falatot. Húzom az időt, alaposan kièlvezem a raviolit, miközben Ő valószínűleg valami válasz-fèlèt vár, amihez végül meg is köszörülöm a torkom és a poharamèrt nyúlok. -Tegyük fel, hogy válaszolnèk.- kezdek bele mosolyogva. -Elhinnèd, amit mondok vagy, már csak azért is utána járnál személyesen a dolognak?- kérdezem végül pimaszul, egész végig rajta tartva tekintetem, míg kortyolok a borból vagy épp leteszem vissza az asztalra a poharamat.

Iris & Dimitriy

Nem sokat árul el arról, hogy milyen volt, amikor legutóbb itt jártunk és, bár én magam hívom fel arra a figyelmet, hogy a múlt nem ismétli önmagát, azt azért Ő is sejtheti, hogy bizonyos szempontból most is hasonlóan fog végződni az este, azaz mindenki a saját ágyában fekszik majd le aludni. Ahogy akkor, most sem szándékozom újra beadni a derekam és még tovább bonyolítani a már amúgy sem egyszerű helyzetet, annak azonban mégsem tudok ellenállni, hogy ne szálljak be most is a pimasz kis játékába, kezdve azzal, hogy finoman figyelmeztetem. Mintha egyébként lenne bármi értelme vagy hatása, mikor mindketten nagyon jól tudjuk, hogy milyen piszok nehéz feladat lenne, ha ellen akarnék állni a csábításának.
Mégis, végül odáig tekergeti a történetet, míg elő nem áll egy egészen új és meredek teóriával, miszerint most épp én vagyok az, aki el akarja csavarni a fejét és, bár tudom, hogy ezzel egy újabb szintre emeli a pimaszkodását, továbbra se dobom be a kesztyűt. Épp ellenkezőleg, inkább meg adom alá a lovat, mintha valóban én formáltam volna most úgy az eseményeket, hogy végül egy ilyen helyen kössünk ki. -Olyan snassz lett volna otthon csinálni.- vonok vállat hanyag mozdulattal, de nem állok meg ennyinèl, ahhoz már túlságosan beleèltem magam a rám aggatott szerepbe, így végül aljas módon a korábban említett bugyimra terelem a gondolatait, vagy épp annak a lehetséges hiányára, ami bármennyire is próbálja leplezni, hatásosnak tűnik, mert úgy villan rám tekintete, miközben pimaszul vigyorogva oldalra biccenti a fejét, hogy attól végig fut rajtam az az ismerős, forró bizsergès. -Muszáj volt ellenőriznem, hogy ébren van-e egyáltalán az az oroszlán.- vigyorgok rá huncut pillantással és, bár foghatnám arra, hogy nem emlékszem arra a figyelmeztetésère, ez igazából épp olyasmi, amiről egyébként is vannak sejtéseim, hogy mennyire nem jó ötlet hergelni, amikor kettőnk közül, még mindig én vagyok az, aki könnyebben zavarba jön. Ha sikerül is felcsigáznom ezzel a megjegyzéssel, nagy eséllyel magam alatt vágom a fát, mert ha csak fele olyan lelkesen is adja vissza, mint mondjuk a pofátlan és aljas megjegyzéseit eleinte, végem van és most még el se tudok vonulni a biztonságos kis tornyomba.
De, ha már azzal gyanúsít, hogy talán csapdát állítottam Neki, rávilágítok, hogy maffiózó létére milyen könnyű dolgom volt Vele, válasza azonban újabb mosolyt csal ajkaimra, csak most még a fejemet is csóválom mellé a poharam mögött.  -Ki gondolná, hogy léteznek kellemes csapdák is?- morfondírozok enyhèn bólogatva, de már akaratlanul is arról fantáziálok, mit is remélhet, mi vár rá abban a csapdában, de nem nehéz kitalálnom úgy, hogy állítása szerint én se nagyon szoktam bánni, ha ott találom magam.
Nagyot nyelek a figyelmeztetése hallatán, amire foghatnám, hogy a vacsorám miatt aggódok ennyire, hogy hiába is várom, végül nem kapom majd meg, pedig valójában már rég nem a raviolin jár az eszem, hanem sokkal inkább azon, hogy miként próbálna a talány végére járni. Hogy milyen messzire menne azért, hogy választ kapjon, pedig már a gondolattól is felforrósodik a bőröm, ha csak elkèpzelem, hogy itt az étterem közepén nyomozná ki a választ. -Talán jobb, ha ez a kérdés megválaszolatlan marad.- köszörülöm meg végül a torkomat, ahogy kicsit fèszkelődök is a szèkemen, de a pimaszságot ugyanúgy megőrzöm vonásaimon, még pedig azért, mert már látom a pincért, aki felénk tart a rendelésünkkel és valahol abban bízom, hogy a felszolgáló jelenlétèben, már csak nem folytatja a fehérneműmmel kapcsolatos témát. -A raviolim, már amúgy is itt van.- sandítok rá diadalittas mosollyal, mikor elém kerül a vacsora, ami egész jó választásnak tűnik, mert már a látványától is összecsordul a nyál a számban, na nem, mintha teljesen elvonná a figyelmemet Dimitriyről és a tekintetèről, amiben most is ugyanúgy ott parázslik a vágy, cseppet sem segítve ezzel elő, hogy az arcom kevésbé legyen felforrósodva. A legrosszabb pedig, hogy tudom, hiába is árulnám már el a választ, mert tényleg felèbresztettem az alvó oroszlánt.

Iris & Dimitriy

Hozzászoktam már, hogy ez a kierőszakolt házasság, a közös életünk semmi egyébről nem szól, csak a folyamatos harcokról, a távolságtartásról, a büszkeségről és a színjátékról, amitől most mègis megkímèlt, ezzel is emlékeztetve arra, hogy valójában már egészen másképp viszonyul hozzám. Talán, ezt a legnehezebb feldolgoznom és emiatt a saját, jól megszokott viselkedésemen változtatnom, tudatosítani magamban, hogy már nem kell minden szava és cselekedete mögött a sunyi, aljas tetteket keresni, mert ha nem is emlékszek rá, már nem erről szóltak a mindennapjaink. Helyette ellátogattunk például ide is, ebbe az étterembe vagy épp, ha jól veszem ki a szavaiból, a finom cèlozgatásokból, otthon főztünk magunknak, ráadásul még csak nem is Ő volt a séf, hanem én, ezen pedig szemmel láthatóan elcsodálkozom, mert az állam épp, hogy nem koppan az asztalon.
Pillanatnyi szomorúság átsuhan vonásain, de még mielőtt igazán nagy figyelmet szentelhetnèk ennek, gyorsan tesz egy pimasz megjegyzést a bugyimmal kapcsolatban, amire állítása szerint legutóbb hajtott, bár inkább valami sorsszerű eseménynek nevezi, mintsem igazi hátsó szándéknak. Mintha eleve arra lennénk ítélve, hogy képtelenek legyünk túl sokáig közel lenni egymáshoz anélkül, hogy egymáshoz érnénk és nem véletlen, hogy ezt a megjegyzésèt, inkább nem is kommentálom. Kár lenne megpróbálnom tagadni vagy megcáfolni, mikor tökéletes példa erre az a múltkori este, amikor csókjában és karjaiban kerestem megnyugvást mindazok után, amire hirtelen fény derült. Csodás is volt egészen addig a pillanatig, míg újra felül nem kerekedett a vágyon a józan eszem és rádöbbentem, hogy jelenleg a legkevésbé sem hiányzik az amnéziám mellé, hogy valami megmagyarázhatatlan románcba kezdjünk, neki pedig pláne nem megoldás, ha a szeretett nő mindenféle érzelmek nélkül bújik az ágyába újra és újra.
Nem, mintha sokat nyomna a latban, de a kíváncsiságom ismét munkálkodik bennem, ahogy az akkori este kimenetelèről kérdezem és talán, némi büszkeséggel el is tölt, hogy legalább akkor ellen tudtam neki állni, mint ahogy most is tervezem, pedig Ő a megjegyzésemből rögtön arra következtet, hogy most talán máshogy alakul majd a bugyi levarázslós mutatványa.-Ma még elég sok mindenre lehet esélyed.- bólogatok felvont szemöldökkel, leginkább úgy, mintha épp finoman fenyegetnèm, de a mosolyt még most sem tudom teljesen eltüntetni, mert élvezem, ahogy pimaszkodik. Sokkal kellemesebb, mintha Ő itt sopánkodna szomorúan, amiért nem emlékszek rá, én meg feszengnèk ugyanezen okból, mintha bármit is tehetnèk az elveszett emlékeim ügyèben.
Érdeklődve figyelem, ahogy hátra dől a székèn a lehető legártatlanabb ábrázattal, amit csak képes lehet produkálni, de ahogy megszólal, felvonom az egyik szemöldökömet és elvigyorodok. Úgy méreget, mintha tényleg fenn állna a lehetősége, hogy most épp én akarom Őt elcsábítani, de nem állok neki rögtön tagadni a felvetèst. Inkább oldalra biccentem a fejemet és úgy fürkészem gyanakvó tekintetét.-Most jól lerántottad a leplet az aljas kis tervemről.- vallom be végül egyetértőn bólogatva, de csak úgy tudom megállni, hogy elnevessem magam, hogy összeprèselem ajkaimat. -Direkt így terveztem az egészet, hogy végül elcsavarhassam a fejed egy étteremben.- bólogatok továbbra is úgy téve, mintha szemernyi esély is lenne arra, hogy ilyesmi szándékkal indultam el arra a partira de, ha már lúd, legyen kövér. Nem csak Ő tud olyasmikkel dobálózni, amivel zavarba hozhat, vagy legalábbis én is tudok Vele aljaskodni, még akkor is, ha Ő kibaszottul nem fog elpirulni, mint én. -Talán, most még bugyi sincs rajtam, amit le kellene varázsolni.- vonok vállat hanyag mozdulattal, ahogy újra ajkaimhoz emelem a poharamat, ami mögé így már el tudom rejteni pimasz mosolyomat és, bár egy részem emlékeztet arra, hogy talán nem valami okos lépés ilyesmi játékba kezdeném Vele, mégsem tudok megálljt parancsolni a szavaimnak. Mintha valami kibaszott kihívás lenne minden, ami elhagyja az ajkait én meg véletlenül se tudnèk most az egyszer megfutamodni. -Mellesleg elég óvatlan vagy ahhoz képest, hogy ki vagy.- jegyzem még meg, csak úgy mellékesen, apró sóhaj kíséretében rakva vissza a poharat az asztalra, mintha épp hatalmas nagy csalódást okozott volna, amiért belesètált a nem létező csapdámba.

Iris & Dimitriy

Őrület, mennyivel másabb a hangulat köztünk most, hogy az az idétlen parti már nincs terítéken, mert Velem együtt, hirtelen Ő is sokkal lazábbnak és nyugodtabbnak tűnik, bár azt sem tartom teljesen kizártnak, hogy a kettő szoros összefüggésben áll egymással. Úgy, ahogy felhergeltük egymást a kocsiban, talán épp úgy le is nyugtatjuk, mert most már az Ő szája szélén is kirajzolódik egy aprócska mosoly, miközben a protekcióval megszerzett asztalunkhoz sétálunk, én pedig játékosan arra kérem, hogy javasoljon valami olyan vacsorát, amit még nem kóstoltam itt. Őszintén meglep, hogy a spagettit rögtön kizárja, ráadásul nem is akárhogy, mert a szavai azt érzékeltetik, hogy ahhoz megint tartozik egy olyan történet, amit én nem tudok felidézni, Ő viszont annál inkább. -Csak azt ne mondd, hogy az a specialitásod.- vigyorgok jókedvűen, ahogy megpróbálom elképzelni a gonosz maffiózót, miközben épp spagettit készít a konyhában, de mielőtt még túlságosan beleèlnèm magam a fantáziálgatásba, inkább én is közelebb hajolok hozzá az asztal fölött és hagyom, hogy kedvére ötleteljen, mit is kellene ma választanom.
Úgy fürkészi az arcomat, mintha onnan akarná leolvasni a választ, pedig kétlem, hogy egyetlen betű is rám lenne írva, amikor még igazán végig sem tudtam gondolni, hogy mit ennék legszívesebben, hiszen a figyelmem nagy részét Ő köti le. Tekintete, ami most huncut fènnyel sandít rám és vonásai, melyek most jóval lágyabbak, mint amilyenek a kocsiban voltak, mikor kis híján robbant köztünk a bomba, de végül kénytelen vagyok megszakítani ezt a kis pimasz játékot, ahogy a pincér megèrkezik és megtölti a poharainkat.
Zavaromban végig sem gondolom, hogy amiről kérdezem, talán számára annyira nem is kellemes téma, mert ez már csak akkor tudatosul bennem, mikor halkan válaszol elgondolkodva lötykölgetve közben a poharát. Már nem kutatja tekintetem, sőt, inkább kínos ügyel arra, hogy kerülje pillantásomat, de én végig az Ő arcát figyelem, ahogy pár szóban felidézi azt az első alkalmat, amikor itt jártunk, amikor végképp mindent elfelejtettem Vele kapcsolatban. Nagyot kell nyelnem szavai hallatán, hirtelen gombóc nő a torkomban és bár végül igyekszik a jól megszokott pimaszkodással terelni az egyértelműen szomorú témát, mégis először, csak egy szelíd mosolyra futja, miközben fejet csóválok. -Mièrt is nem lep meg, hogy ilyesfajta hátsó szándékaid voltak?- kuncogok halkan, de a jókedv ellenére is együttérzőn pislogok rá, míg végül pár pillanatig én is a poharam tartalmát kezdem tanulmányozni, mintha olyan őrülten érdekes lenne az a vörösbor.
Felsandítok végül rá, fejemet ismét oldalra biccentem kicsit, ahogy megfogalmazódik bennem a kérdés, de már szimplán ettől is kiszáradnak ajkaim, így végül sietve megnyalom őket, mielőtt megszólalnèk. -Na és sikerült a terved?- kérdezem végül halkan, pimasz mosollyal, de magam sem tudom hirtelen, hogy miféle válaszra is tenném a voksomat, pedig elvileg Rólam van épp szó, saját magamat meg már illene ismerni annyira, hogy tudjam, képes lehetett-e elcsavarni a fejemet vagy sem, de ugye volt idő, amikor abban is biztos voltam, hogy távol tudom magam tartani Tőle. -Remèlem, most nem ilyesmi megfontolásból hoztál ide, mert akkor el kell szomorítsalak.- sóhajtom kelletlenül, de mitagadás, a mosoly épp ugyanúgy ott bujkál ajkam szegletèben, mint eddig, hiszen kár is lenne itt fáradoznom és előadnom, hogy nincs rám semmilyen hatással, mikor alig pár nappal ezelőtt úgy estünk egymásnak, mint két kamasz. -Semmi nem történik kétszer ugyanúgy.- jegyzem meg pimaszul, és ezzel végtére is nem hazudtam, de még csak nem is állítottam lehetetlen, erre pedig a legjobb bizonyíték az, hogy most nem mindent felejtettem el Rólunk, csak a nagy részét. Épp arra emlékszek csupán, ami nem hagy aludni és hazudnèk, ha azt mondanám, hogy nem kívántam már azt olykor, hogy bár arról az éjszakáról se lennének emlékeim. Nem, mintha sokat jelentene, hogy mindent vagy épp, csak majdnem mindent felejtek el Róla, mert ezek szerint ugyanúgy képes magába szédíteni, bárhogy is legyen épp.

Iris & Dimitriy

Vicces, ha belegondolok, hogy amikor reggel felèbredtem, még csak az sem volt betervezve, hogy ma már összefussak Vele, hiszen a mai napot épp ugyanúgy terveztem tölteni, mint az eddigieket; megvárom, míg elmegy és, csak utána merèszkedek ki a szobámból. Még mindig iszonyúan kínosnak érzem a helyzetet a múltkori után, ahogy egyetlen szó nélkül ott hagytam és, ha megemlítenè bármelyikünk is, úgy ahogy akkor, most sem tudnám, hogy mit mondhatnék, de ugye nem is úgy készültem, hogy erre sor kerüljön. Az pedig végképp nem volt bekalkulálva, hogy partira menjünk vagy épp vacsorázni, utóbbit azonban, most annyira nem is bánom. Ha már képes volt ezt tenni értem, hogy egyszerűen legyint egyet az apja kérésère, bunkóság lenne azt mondani, hogy még egy sima vacsorára se kísérem és lássuk be, egyre jobban érdekel a mellettem lèpkedő férfi, akinek olyan finoman simul tenyere a hátamra, hogy beleborzongok az érintésbe.-Nem akartam panaszkodni, de egyébként is majd' éhen halok.- jegyzem meg halkan, mindenféle rosszallás nélkül, mert az az aprócska mosoly, ami az étterem láttán az arcomra kívánkozott, még most is ugyanúgy látható.-Akkor kezdtem tervezgetni, hogy szerzek valami kaját, mikor Kirillt rám uszítottad.- sandítok rá pimasz mosollyal, de ezt is inkább, csak azért közlöm, hogy valamennyire oldódjon a hangulat, ami az izgatottság ellenére, még mindig kínos egy hangyányit. Valószínűleg, Őt fele ennyire sem foglalkoztatta egykor, hogy ott hagyott a fenébe szó nélkül, de én egyrészt nem vagyok olyan, mint Ő, másrészt pedig, már Ő sem olyan, mint amilyen akkor volt és most igenis bánt, hogy talán a lelkébe gázoltam. Fenébe az egésszel, eddig fikarcnyit sem érdekelt, ha kicsit flegmán is sikerült hozzászólnom, sőt, kifejezetten igyekeztem meghálalni a kedves megjegyzéseit, de most teljesen összezavar, hogy azóta teljesen megváltozott minden.
Nem tudom, hogyan viselkedhetnèk Vele, bár az némiképp megnyugtat, hogy az önbizalma most is a helyén van, mert egy pillanatig sem titkolja, hogy mennyire élvezi a nevènek köszönhető előjogokat, amit pimasz szemöldök vonogatással ad a tudtomra. -Igen, ezzel már én is tisztában vagyok.- sóhajtom a szemeimet forgatva, de még mindig pimasz mosollyal, mert jelenleg az egyik szemem sír, a másik meg nevet, amiért én is, csak megerősítettem ebben, bármennyire is próbáltam ellenállni. Nem akartam, hogy engem is megkapjon, hogy még inkább azt gondolja, hogy tényleg bármit megkaphat pusztán azért, mert Ő Dimitriy Smolensky, ugyanakkor ha most a szemeibe nézek, valahol örülök is, hogy így alakult, mert ott ragyog tekintetében a bizonyítéka annak, hogy azért nem ment ez olyan egyszerűen, mint egy asztalt szerezni a város egyik éttermében.
Elindulok Dimitriy mellett, ahogy finoman terelgetni kezd a kapott asztal felé, az újabb figyelmessèget pedig, a mosoly mellett most egy halk "köszönöm"-mel is meghálálom, miközben elárulja, mit is választottunk az étlapról legutóbb, de azt most meg se próbálom a kezembe venni, mert inkább az Ő véleménye érdekel, hogy mit is kellene választanom. -Hogy érted, hogy bármikor?- kérdezek vissza értetlenül a spagettivel kapcsolatban, mintha az legalábbis tonna szám ott állna a hűtőben, vagy épp bonyolultabb lenne, mint egy lasagna, mert nekem aztán mind a kettő ugyanannyira kínai.
Próbálom elrejteni az arcomra kívánkozó mosolyt, ahogy előrébb dől, kutakodó tekintetét pedig rám szegezi és bár érzem, hogy az arcom ismét felforrósodik ettől, én magam is előrébb dőlök és kihívó pillantással megtámasztom állam a kézfejeimen.-Rizottó?- ismétlem meg elgondolkodva, leutánozva mozdulatát, ahogy én magam is oldalra billentem kissé a fejemet pimasz mosollyal ajkaimon, de a kis flörtölèst, amit egyébként is mellőznöm kellene, a pincér szakítja félbe, aki megèrkezik a rendelt borral és tölt mindkettőnknek. -Legyen csirkés ravioli.- vonok vègül finoman vállat, ismét hátra dőlve a szèkemen, az időt pedig, míg Dimitriy leadja a rendelèst a saját kívánságával együtt, arra szánom, hogy alaposabban körbe nézzek az étteremben. Azt hinné az ember, hogy ha el is vesznek az emlékei valami érthetetlen okból, legalább valami deja vu érzése lesz, ha olyan helyen jár, amit korábban már látott, de semmi ilyet nem tapasztalok. Teljesen idegen számomra minden, minden újnak és káprázatosnak hat, az egyetlen ismerős dolog pedig ott ücsörög velem szemben és most is épp olyan vonzó, mint bármikor máskor. Talán, még vonzóbb is, mert ez a Dimitriy nem elüldözni akar vagy porig alázni minden lehetséges alkalommal és ez, talán kezd végre tudatosulni is bennem. -Na és, milyen apropóból voltunk itt legutóbb?- kérdezem végül kíváncsian, kihasználva a lehetőséget arra, hogy a napló helyett tényleg attól szerezzek némi információt az elmúlt hónapokról, aki tökéletesen emlékszik mindenre.

Iris & Dimitriy

Már attól klasszisokkal jobban érzem magam, mikor közli, hogy nem megyünk a partira és bár tudom, hogy ezzel okozok némi kellemetlenséget, mégsem érzékelteti egy pillanatig sem, hogy haragudna emiatt vagy neheztelne rám, ez pedig még több feszültségtől szabadít meg. Hiszen, legszívesebben az első perctől kezdve tiltakoztam volna, mert ha valamihez, hát ahhoz fikarcnyi hangulatom sem volt, hogy egy puccos buliban játsszam a tökéletes feleséget és mosolyogjak meg bájcsevegjek olyanokkal, akikről fogalmam sincs, hogy kicsodák. Még a mellettem ülő férfit sem ismerem igazán és még ahhoz se volt kellő lelki erőm, hogy megpróbáljam megismerni, de biztos nem egy csomó idegennel fogom elkezdeni az egészet. Az már más kérdés, hogy az öreg Smolensky mit fog ehhez az egészhez szólni, de amíg Dimitriy nem aggódik, addig én sem teszem.
Inkább rábólintok a vacsorára, a rögtönzött ötletère, adva ezzel egy esélyt annak, hogy most megpróbáljam megismerni Őt, mert akárhogy is viselkedtem az elmúlt pár napban, bármennyire is próbáltam elzárkózni Tőle, mindvégig foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon milyen lehetett köztünk ez az egész, és hogy hogyan változott az a kezdeti ellenszenv szerelemmè, de a naplóba mégse mertem belenèzni és, talán nem is baj. Talán, egy vacsora, most sokkal jobb alkalom lesz arra, hogy megtapasztaljam, milyen is Vele tölteni az időt, a társaságát élvezni, megismerni Őt, amihez most még inkább van kedvem, még kíváncsibb lettem a mostani húzása után.
Szavakkal, talán nem is tudnám kifejezni, mennyire értékelem mindezt, hogy a partit képes lecserèlni egy vacsorára, ahol több tucat ismeretlen helyett, csak egyedül Rá koncentrálhatok, ami már önmagában épp elég nagy feladat, így végül csak finoman kèzfejère simítom tenyeremet és továbbra is arcát fürkészve halványan elmosolyodok. Még akkor is, ha az arcom rögtön lángolni kezd attól a különös elektromosságtól, ami végig cikázik rajtam még ettől az apró, ártatlan érintéstől is.
Ajkaimon megőrzöm azt a szelíd mosolyt, amit a gesztusa csalogatott oda, miközben újra elindul az autó, Ő pedig az új úticél felé veszi az irányt és, ha az izgatottság egyre növekszik is bennem, cseppet sem zavar, mert ez most az a kellemes fajtája az érzésnek, nem pedig az, ami rettegéssel tölti el az embert. Miért is rettegnèk valakitől, akinek minden mozdulatából és pillantásából süt a szerelem, még akkor is, ha épp kihozod a sodrából egy hülye vitával a kocsiban ülve. -Már most oda vagyok ezért a helyèrt.- szállok ki mosolyogva a kocsiból, ahogy ajtót nyit, amit egy hálás pillantással köszönök meg, majd alaposabban szemügyre veszem a helyet, bár már a kocsiban ülve is azon voltam, hogy minél jobban magamba igyam a látványt.-De majd igyekszem nem nagyon lógatni az orromat, amiért itt kell lennünk a csodás parti helyett.- dünnyögöm halkan, bujkáló mosollyal arcomon, ahogy a bejárat felé indulok, de ahogy tenyere a hátamra simul, kénytelen vagyok finoman ajkamba harapni a libabőrtől, amit okoz a gyengéd érintéssel. -Gondolom felesleges kérdeznem, hogy kapunk-e majd asztalt.- állok meg végül a sor végén, mert bármi is legyen az apropója, elég sok vendég tolong az előtérben, de most valahogy, még ettől sem tud elmenni a kedvem.-Szerinted, mit kellene ma este választanom?- fordulok felé végül elgondolkodva, de a zavaromról biztos vagyok benne, hogy árulkodik némi pír az arcomon és bár tudom, hogy oltári nagy baromság így éreznem, hiszen hónapok óta együtt élünk, egy párként, mégis olyan ez az egész számomra az emlékeim híján, mintha először hozott volna randira, ezen pedig bármennyire is akarok, nem tudok változtatni.

Iris & Dimitriy

Már próbáltam felkészülni a robbanásra, a veszekedésre, amit eredmènyezett volna a kirohanásom vagy épp az, ahogy Ő reagál, de úgy vetett véget az egésznek, hogy már alig emlékszem, min is húztam fel magam ennyire. Túlságosan jól esik az, amit mond, amiről biztosít és, amit soha nem hittem volna, hogy hallhatok a szájából, de újra és újra eszembe juttatja, hogy Ő már nem ugyanaz a férfi, miközben én még mindig ugyanaz a nő vagyok. Vagy inkább, már megint, de talán ideje lenne megpróbálnom máshogy viselkedni és nem előre várni a támadást, amikor arra már alig van esély. Ideje lenne felfognom, hogy a hosszú hónapok alatt, amire én nem emlékszem, nem csak kiteljesedett köztünk az a mohó vágy, ami most is ugyanúgy jelen van az amnéziám ellenére is, hanem igazi érzések, szerelem éledt köztünk, Ő pedig ténylegesen a férjem , a társam, akiben megbízhattam és aki mellettem volt.
Úgy, mint ahogy most is kész lenne mellettem lenni, ha nem változtatna a terven egyik pillanatról a másikra és húzódna le az út szélére, hogy aztán lazán közölje, hogy nem megyünk arra a rohadt partira. Akkor sem, ha ez szembe megy az apja akaratával, hiszen ahogy emlékszem, már az elején sem azért jelentünk még ezeken a partikon, mert annyira unatkoztunk volna, hanem mert muszáj volt, Ő pedig, most kész ellenszegülni, hogy ezzel is a kedvemre tegyen. Mert nem maga miatt csinálja, nem neki esik nehezére eljátszani, hogy minden rendben, hanem nekem. -Akkor majd elviszem helyetted a balhét.- mosolyodok el óvatosan, hálásan pislogva rá, de talán fogalma sincs róla, mekkora terhet vett most le a vállamról és, hogy mekkorát nőtt a szememben, amiért képes ezt tenni értem . Nyilván nem is az első eset, hiszen sok hasonló helyzetet élhettünk már át az elmúlt hónapokban, én azonban, csak ebből tudok táplálkozni, csak azok alapján tudom Őt megítèlni, ahogy mostantól viselkedik, az pedig egyre jobban tetszik, amit látok.-Tènyleg az a kedvencem.- bólintok vigyorogva, mikor vacsorát említ meg olasz éttermet, ahol ezek szerint már volt, hogy tiszteletünket tettük, bár az lepett volna meg inkább, ha kiderül, hogy még soha nem vitt étterembe. Legalább annyira lepett volna meg, mint most az, hogy inkább oda akar vinni a parti helyett, ahol kötelező lenne megjelennünk. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer hősként tetszeleg majd a szememben.
Még az sem riasztja el, hogy az apja nyilvánvalóan ki fog bukni, vagy legalábbis nagyon nem fogja megdicsèrni, amiért kihagyjuk a partit, sőt, még jót is nevet a megjegyzésèn, amin kénytelen vagyok én is elnevetni magam.-Tökèletes lesz az az étterem. Legalább elmeséled közben, hogy mit ettem ott legutóbb.- mosolyodok el szelíden, hálásan pislogva rá, ahogy a korábbi feszültség, szinte teljesen eltűnik belőlem és már maximum, csak az a nehéz feladat marad, hogy...igazából, már azt sem tudom, miért akarom távol tartani magam Tőle. -Úgy legalább nem választom megint ugyanazt.- fèszkelődök kicsit mosolyogva, majd lepillantok ökölbe szorította kezére és, ha pár pillanatig habozok is, végül rásimítom a tenyerem és sóhajtok egy nagyot. Na nem azért, mert olyan rossz lenne megèrinteni, hanem mert, már megint átlèpek egy határt, de éreznie kell, mennyire nagyra értékelem azt, amit most tett értem. -Köszönöm, hogy megkímèlsz ettől.- pillantok fel rá végül, halkan elmotyogva a szavakat, majd amilyen hirtelen döntöttem úgy, hogy megèrintem, olyan hirtelen húzom is vissza a kezem és elhelyezkedek újra az ülésen.