Miért lettem ideges? Miért estem neki a srácnak? Miért akartam a divatból is kicsapni? Miért váltam egy pillanat alatt dühöngő őrült? Mi csaphatta ki a biztosítékot úgy igazán? Több ok is létezett, nem csak azért mert gúnyt űzött a hátráltatásomból, vagy mert a lábaimra lépett, esetleg a magánszférámba bele mászott. Nem, itt az is közre játszott hogy fáradtam. Akármennyire csináltam volna még, mentem volna még szórakozni, ez a víz igazán pusztító a maga módján. De bevallani ezt bárkinek is, hogy Aaron Bergström elfáradt? Még magamnak sem! A fáradtság is haraggal jár néhány esetben. Főleg ha cseszegetnek is mellé. Valaki erős szorítását érzem a karom, majd erőteljeset ránt rajtam, ám elsőre nem adom magam. Másodikra igen. Újra elfoss a harag, megnézni sem tudom ki az, aki megtette mindezt, hiszen a következő pillanatban a víz alá kerülök, újfent nem véve levegőt. Így mikor a felszínre kerülök segítséggel, köhögni kezdek erőteljeseket. Zúg a fejem, a harag tombol a mellkasomban, nem hagy kellemes érzést maga után, minden gondolatom erre a dologra fókuszál. Csesztettek! Felpiszkáltak! Oda kell csapni! Apa kerül a látómezömbe mikor kitisztul a kép, feszülnek az izmaim, szabadulni akarok. Halkan jutnak el a szavai hozzám, bár nem akarom értelmezni őket, nem akarok lehiggadni! Vagy csak nem tudok...ám a tekintetem leszaladt a kezére, amivel mutatott kifelé. Aztán az arcára pillantottam, majd vissza a többiekre, ha ölni lehetne puszta dühös szemekkel, hát már nem élne egyik se. Morogtam valamit az orrom alatt, csupa „szépeket”, de a legtöbbjét magam se értettem, ám kivonszoltam magam, hogy kiüljek a szélére, majd felálljak. Ám a lépéseim lassúltak, egyre nehezebbek lettek lábaim, majdnem hogycsak a vízben rogytam össze. Felültem a szélére, majd fel is álltam, a vízben eltöltött idő elnehezítette mindezt, megremegett mindkét lábam. Figyeltem a társaságot, majd azt ahogy apa megközelíti őket, ahogy veszekednek, majd ahogy apa a vízbe taszítja a tagot. Végül visszatér hozzám, a kezei a vállaimat ragadták meg, hogy közel hajoljon, hogy kékjeink találkozzanak. Menjünk enni, megbeszéljük ami történt. Megbeszélni? Mégis mit kell ezen megbeszélni? Mit akar beszélni rajta? Rengeteg kérdés a mérgelődés mellé, majd ahogy apa megindult, úgy egy kis fáziskéséssel magam is léptem utána. Ám nem akartam beérni, nem akartam mellé sétálni, jó volt nekem a háta mögött kullogva. Nehezek voltak a lépések, de kis idő múlva már jobb volt. A fekhelyekhez érve újabb szavakat kaptam, majd ott hagyott magamra. Nem néztem utána, nem néztem másfelé, a fekhelyre szegeződött kis ideig a figyelmem. - Picsába. - szidtam el magam kínlódva, ökölbe szorítottam, majd kiengedtem ujjaimat, újra és újra lazítani próbáltam. Nem akartam arra a napra gondolni, hogy az majd elűzi a haragot, elűzi majd a fekete felhőket a szemeim elől...csak pánikot szülne, rosszabb lenne minden. Leültem, mikor a lábaim feladták a szolgálatot, a napágy szélére, majd lehunytam a szemeim, a bal öklöm azonban erősödött majd lazult. Gondolj Cassiere, gondolj a megannyi jó élményekre...vagy...vagy gondolj a kis szerzetesre... ő is egy jó dolog az életemben. Nem kell hagyni, hogy elfosson a szar. Nem hagyhatom magam tovább ingerelni. De a sarokba szorított vadállat is támad! De én nem vagyok ilyen, nem vagyok vadállat... vagány fickó vagyok, aki folyton acsarkodik a világra... ám a lelkem mélyén még én is ugyanolyan beszari vagyok, mint a legtöbben. Csak nehezen mutatom ki. Főleg mióta Vele összetalálkoztam, azt hittem pótolhatja a bátyámat, de helyette csak elvett, nem adott, végül elvette az életemet is. Bíztam benne és ugyanígy bíztam azokban is, akik hátat fordítottak, pedig haverok voltunk. Gondoljunk másra, gondoljunk anyára, hogy alig várja hogy láthasson, hogy vége a megújult Aaronnal találkozhasson. Felnyitottam a szemeim, apa még sehol sem volt, igazítottam magamon, a könyökeim a térdeimre helyeztem, előre hajoltam és a tenyereimbe fektettem az államat. A víz felé pillantottam, ott voltak a többiek, akikkel “harcoltunk”, ott van az a fasztarisznya is, ugyanazt művelik nélkülünk és ő ugyanúgy bemászik a másik aurájába. Engem ez kiborít. Nem tehetek róla. Vissza akarok menni a vízbe...ugrani és úszni, nem akarok bohóckodni... de amit apa megmondott, azt megmondta és azt teljesíteni kell és nem azért mert egy isten...hanem mert az apám. A tekintetemben még mindig ott ült a haragosság, de már nem voltam annyira begőzölve, mint mikor lerángatott a srácról.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Május 22, 2023 7:15 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Aegir
Csúszni akart mégegyet, én meg nem voltam semmi jónak elrontója, szóval már pattantam is és mentem vele, minek következtében aztán a vízben kötöttem ki. Beleborúltam, s egy bő szívdobbanàsnyi ideig a víz alatt voltam, aztán feljőve megkérdeztem mizu, mire döbbenet ült ki arcáta. Meglepődött, hisz ez nem volt épp a szavam járása, de valahogy azt éreztem odavalónak. Egyszerű kérdés volt, mi azt vitatott megvàlaszolni, mi a helyzet vele, mintha épp nem az elötte való pillanatban felehtettem volna el jómagam is, csak mint ő a jóelőbb. Reakciójára villantottam egy mosolyt, majd mikor közölte csúszik mégegyet, én magam is vele tartottam. Szóval a sor kivárva maradt, s ha már háttal csúszott, akkor én magam is aképpen tettem, s inkább néztünk ki testvéreknek, mint sem apa fia párosnak. A vízbe érkezés elég érdekesen alakúlt, s épp hogy csak nem kerűltem ismét a víz alá. Furcsa, ám még is kellemes érzés volt vízben lenni. Egy olyan vízben, aminek nem tudtam, s talán nem is akartam parancsolni. Szóval majdnem a vízbe placcsantam, ami annyira nem is ért volna váratlanúl. Végűl tekintetem megakadt egy játszadozó társaságon, ahová aztán mivel Aaron beadta a derekát mi is betársúltunk, bár lehet az egész túl hírtelen gondolat volt. Mikor megkaptam a párom, lebuktam a víz alá, majd úgy emelkedtem fel, hogy a làny már a nyakamban ült, s meglepetésének egy sikkantással adott hangot, a sràcok meg csak nevettek rajta. Figyeltem fiam, s igyekeztem szemmel tartani, de közben a szabályokat is szem elött kellett tartanom, szóval tartottam magam, míg a lány odafent hadakozott, s le is terítettük az egyik párost, majd épp a következővel kezdtünk volna hadakozni, mikor feltűnt fiam tekintete. Semmi jót nem jósoltam ki az egészből. Szívem meglódúlt kb abban a pillanatban, mikor a lányok sikolya fellobbant, majd mentem le a víz alá, kibújva, hogy ura legyek teljesen a tagjaimnak. -Aaron!-harsant a hangom, miközben odêbblöktem a srácokat, a lányok pörölve mondták a magukét, én pedig mikor levitte a sràcot a víz alá, ragadtam meg karjánál fogva, s rántottam ki fiamat a vízből. -AARON! ENGEDD EL! - emeltem fel a hangom, miközben háta mögé kerűlve fogtam át karjaimmal mellkasát, majd ha ellenkezett, ha nem, borúltam be vele a víz alá, s lent is tartottam egy darabig, majd elengedtem, felhoztam a felszínre, ahol a sràcok már a másikat vizsgálták, persze a két lány is vitatkozott. Megvoltak győződve róla, higy Aaron ellenfele volt a hunyó. Ám mégsem engedtem el fiamat. Azonban ha nem tudtam róla azonnal leszedni, akkor addig próbálkoztam, míg össze nem jött. -Az az átkozott harag! Aaron! Ez egy játék! Nem kell véresen komolyan venni!- morogtam a fülébe, már ha hajlandó volt rám figyelni. Aztán kifelé mutattam a medence szélére. -Ülj le! Várj meg! Ezt elintézem én!-azzal kimásztam magam is a partra, ahol aztán jöhetett az eszmefuttatás, s a srácok egymást túlharsogva mondták a magukét, majd a következő pillanatban a sràc akinek ha elég pontosan nézzük megmentettem az életét megbökte a mellkasom, s taszigálni kezdett, nos azzal a lendülettel vágtam bele a medencébe, a többiek pedig röhögtek. Invitáltak kárpótlásként egy pofa sörre, de finoman visszautasítottam, s fiam mellé léptem, már ha ott maradt, ahová leparancsoltam. Akkor megfogtam a vállát,s közelebb hajoltam. -Gyere! Leülünk kicsit, eszel pár falatot, lenyugszol, és megbeszéljük ezt az egészet! Most! Ha nem volt ott, akkor elindultam megkeresni, de mivel semmiféle képességet nem használhattam, kicsit nyögvenyelősebben ment az egész, s az is lehet, hogy meg sem találtam. Az esetben, a hangosbemondót elkérve mondtam be, hol várom, és hogy kapkodja a virgácsait. Ám ha ott maradt, akkor megindultam a helyünk irányába. -Ülj le, maradj itt, hozok kaját, aztán megbeszéljük ami történt.-mormogtam az orrom alatt, azzal felkaptam a cuccom, s ballagtam a büfé irányába, hogy egy 30 perc múlva kajával felszerelve, némi itallal térjek vissza fiamhoz.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Újabb vizicsúzdászás a gumikkal. Elég érdekes az élmény, hát még az érkezés, ha időben félre mész és nem akkor kap telibe egy másik gumi a tulajdonosával. Csak egy nyomorúságos perc! Ennyi kellett volna, hogy várjon utánam! Még türelemmel viseltem a balfaszságok iránt. Még csak a tekintetemben mutatkozott meg, hogy nem tetszett a dolog, de se hang, se erőszakos mozdulat nem érkezett viszonzásul. De nyugodtan mehettünk még egy kört. Nem volt ellenemre, sőt, én vetettem fel az ötletet. Újra felsétáltunk, majd ahogy maga mellé mutatott, hát úgy álltam be mellé, majd igazítottam mindent a helyére, végül rámásztam. - Öhm...én még egyet tuti csúszok.. - szólaltam meg kisvártatva, nem szégyelltem a dolgot, hogy tetszett a dolog. Mint egy kisgyerek komolyan. Bár apának tuti nem 18-nak tűnők sok esetben. - Aztán...nem tudom. Mondom nem voltam még ilyen helyen, hogy tudjam melyik az izgalmasabb...-szólaltam meg újra, hiszen tényleg nem tudtam melyikkel folytassuk. Jöhetett bármelyik, így aztán csúszhattunk is. Komoly fapofával csúsztam ezúttal, de a mosoly azért a közép résznél feltűnt. Apa előbb ért vizbe mint én, majd mikor magam is leértem, apa gumija az enyémnek jött, vagy én az övének, mindegy. De ő került a medencébe, én kapaszkodtam. Ahogy lemerült, csak feszülten figyeltem felé, de mikor felbukkant, az izmaim is elernyedtek. A mozdulatai, a pillantása. Kérdésére felszöktek szemöldökeim. Mizu? Mizu?! Tényleg ezt az ő szájából hallom? Mizu? Mizu. Az. Fejet ingattam, kicsit talán a vállam is megmozdult hozzá, végül a szám is elhúztam ezzel együtt enyhén. Jómagam még menni akartam fel, egyedül vagy kettesben, ha jött velem, akkor jobb volt minden. Ha nem jött, akkor a sort sem voltam hajlandó kivárni...eggyel előre tolakodtam, rideg tekintetemmel kussoltattam el a másikat. Azonban ha Aegir jött velem, akkor kivártam a sort. Érdekes helyzet. Aztán izgalmasra kapcsoltam, hátra felé ültem rá és úgy ereszkedtem le. A csapódás pillanata kellemetlen volt, szó szerint hátra borultam a vízbe és kellett kis idő mire felfogtam merre vagyok arccal. És csak utána érkeztem fel, majd kisepertem a vizet az arcomból. - Ez oltári jó! - nevettem el magam, majd megragadtam a gumit és úszni kezdtem kifelé onnan. Aegirrel vagy nélküle persze. Ha ő nem volt bent a vízben, akkor hozzá igyekeztem. Ha bent volt, akkor mellette indultam meg. Bárhová. Hiszen nagy volt a medence. Onnan figyeltem mit lehetne még kipróbálni. Apa tekintete megakadt valamin, így mikor felkeltette a figyelmemet rá, magam is oda pillantottam. Kérdésére felszaladtak a szemöldökeim. - Hát próbáljuk... - indultam meg apa után végül. A társaság irányába. A pasik vállain csajok voltak és egyensúlyozva próbálták a másikat lelökni onnan. Hm...miféle elmebeteg találta ezt ki...A tiszteletkörök (kézfogás, bemutatkozás?) után kiosztották a csapatokat. Még jó hogy többen voltak. Az egyik csaj mellém igyekezett, ő lett a társam. Apa is kapott maga mellé egy leányzót, de ő a másik bandába került. Az én bandámba is került még srác és csaj, majd apáéba is került. Elmondták a szabályokat, majd a csajok a srácok nyakába igyekeztek. A lányra pillantottam, majd a többiekre, hogyan oldják meg ezt, majd őket leutánozva engedtem a csajt a nyakamba, majd ragadtam meg a combjait, hogy le ne essen. Nem, totálisan nem éreztem ettől semmi extra helyzetet magamban... vagy rajtam. Semmi nem volt. Az ellenfél megindult felénk, közben még 2 pár csatlakozott. Azok is megindultak Apám felé, én meg csak álltam ott a csajjal. Aki hirtelen előre hajolt, hogy a szemeimbe nézhessen, a haja rövid volt, szóval nem lógott be a képbe. A felvont szemöldöke mindent is elárult, így mikor felegyenesedett épp akkor támadtak be minket. Nem apa volt... ők távolabbra kerültek, így ahogy a 2 csaj egymásnak estek nevetve a srác egyre csak jött felém, ami hátrálásra késztetett. Direkt a lábaimat célozta, rálépett és nem is akart megállni, hogy ne hátráljak. A szemeim haragosak lettek, elhúztam a szám, majd a csajt is erősebben kezdtem markolni. Az ugyan felszisszent, de nem ért rá a továbbiakban. Haragra gerjedve emelem rá a pillantásom újra. Dühített, hogy hátrálásra késztet, mégis hogy merészel?! Hogy merészel egyáltalán hozzám érni?! Igen, már nem csak a lábát éreztem a sajátaimon, hanem a mellkasomnak is neki jött, mint valami verekedő szárnyas akármi. A vigyora pedig...még élvezi is. Az utolsó lépését tette meg felém a srác, hiszen eldurrant az agyam. A lány lábait elengedtem, helyette a felemelt karjánál ragadtam meg hogy rántsak rajta egyet, hogy a vízbe kerüljön, hogy őutána a másik csajt szedjem le a srácról. Síkitások. Nem hatottak meg. Eztán a srácot vettem kezelésbe. A testtartásom elég bőszült lesz ahhoz, hogy ne tudjon megtántorítani, de így elkaptam a torkánál, kirúgtam a lábát, így elvesztette az egyensúlyát és a vízbe esett míg elengedtem. Minden csupán egy pillanat műve volt. Pár másodperc. Kizártam magam körül mindent, hangokat, mozgásokat. A fülemben dobolt a vér, az adrenalin fejbe csapott, a szívem ezer wattra kapcsolt, miközben a srác fölé álltam, hogy az éppen felállásra készülőt rúgjam vissza a vízbe, hogy merüljön el újra. Aztán szó szerint utána vetettem magam, hogy a víz alatt mossak be neki a képébe! Ő hátrálásra kényszerített, én pedig nem engedem fel a vízfelszínére levegőért...a bosszú édes.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Május 21, 2023 7:20 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Aegir
Nem éreztem semmi rosszat abban a pusziban. Az csak egy puszi volt, mit megengedhettem magamnak, s persze az egész a számomra nem jelentett semmit sem. Úgy gondoltam, a lány is csak egy nyári kalandot keresne, s bizony ezzel a külsővel hamar rá is fog akadni, s pusztán „kellemes” ismerős arc/ok vagyok/unk a számukra. Nézőpont kérdése minden. Aaron apró felszólítására, hogy megyünk e, nem reagáltam, csak figyeltem a lányra, mikor azt a puszit megkaptam, aztán magam is adtam egyet. Egy puszi, ami semmit sem jelentett. Tovább ballagtam, majd visszapillantottam, hisz jóleső érzés volt, amolyan férfiego simogató, hogy egy szép nő megnézi magának, még akkor is ha a szíve foglalt. Talán Aaron is értené, ha érdekelné a szebbik nem. -Gondolok! -feleltem őszintén, miközben tovább haladtam. Alig akadt olyan pillanat, hogy ne tettem volna, ám amit kiraknak, ahogy azt mondani szokták páran, azt meg szabad nézni, és kötelező alapon meg is kell nézni! Mikor végre odaértünk a csúszdához, egy ideig csak figyeltem, majd megkaptam egy gumit, felsétáltam az emelvényen, s kivártam a sorom, még akkor is, ha elég lassan haladtunk. Nem érdekelt. Egyszerűen ki akartam próbálni. Érezni, milyen ez, s miért szeretik annyira az emberek. Gyermekinek éreztem az egészet, hisz ilyesmiben eddig nem volt részem. A vízbe érkezés annyira nem volt puha, s le is borultam az úszógumiról, majd miután felérkeztem a felszínre, kisöpörtem arcomból a vizet, s vártam Aaron érkezésére. Nekiment egy másik srác, hisz nem várta meg míg távolabb ér, s én már ugrásra készen álltam, hogy mikor kell leszednem a másikról, de szerencsére tudta magát annyira kontrollálni, hogy ne kelljen leszednem senkiről sem. Így is épp elég volt, hogy lelökte a mélybe azt a kölyköt. Tisztában voltam vele, hogy ezzel az erőszakos haraggal kezdenünk kell valamit, mert nem lesz jó vége. -Naná!! - villantottam egy mosolyt, aztán megragadtam a kis eszközt, s már indultam is vissza, hogy újra felfelé tarthassunk, ahol aztán bevártam Aaront, s magam mellé mutattam. -A következőt, te döntöd el mi legyen! Van pár jónak tűnő dolog, amit még ki kellene próbálni! - villantottam egy mosolyt, majd ha készen állt, akkor meglöktem magam, hogy a vízbe csobbanva, egy óvatlan mozdulattal majdnem leboruljak az úszógumiról, ám sikerült rendesen megkapaszkodnom, így kényelembe helyeztem magam, s ellazulgattam a tetején némi ideig, lehunyt szemekkel, fejem alatt karba tett karokkal. Élveztem a nap kellemes melegét, nyugodtan ringatózva egészen a medence széléig, ahol aztán visszalöktem magam, majd mikor nekiütköztem valakinek, fordultam bele a vízbe, majd bukkantam fel, hisz elkövettem a hibát, hogy nem vettem levegőt. Szóval mikor feljöttem a felszínre, szembesültem Aaron-nal. -Mizu? - mindezt úgy, mintha a jó előbb nem mentem volna belé, s nem kerültem volna a víz alá, a saját hibáját követve el. Ha akart, készen álltam mégegyet csúszni, hogy aztán elgondolkodjak rajta, vajon kivágnak e a medencéből, ha állva próbálok meg lecsúszni. Bizonyára, ha csak ketten lennénk, az első dolgom lenne kipróbálni, ám így… így inkább nem próbálkoztam meg vele. Helyette, ha akart még egyet csúszni, akkor megtehettük, aztán jöhetett a várakozás, vajon ki találta e melyik helyet akarná kipróbálni. Közben tekintetem megakadt egy társaságon, kik furcsa játékot játszottak, ám még is izgalmasnak tűnt. Egymás nyakában ülve próbálta lelökni egyik a másikat a vízbe. -Csatlakozunk? - villantottam egy mosolyt, miközben minden gondolkodás nélkül úszni kezdtem, ám Aaron válaszát figyelembe véve, vagy a társaság felé, vagy távolabb tőlük, elfelé arra a helyre, ahhoz a részhez, ahová menni akart.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Nehezen lehetett abba hagyni ezt az egész szórakozást. Egy olyan dolog, melyre 18 évet kellett várnom. Nem vetettem meg érte az öregemet, nem tettem szóvá és a gondolataimban sem bukkant fel. Csupán élveztem a lehetőséget és azt, hogy talán a tengeren is megmutatható lesz mindez. Az hogy közben többen kezdtek el várakozni, engem nem igazán hatott meg, de apa átakarta adni a helyét, én meg...nos követtem a cselekedetben. Nem zúgtam ugyan elsőre bele a vízbe, kivártam, aztán csak utána. Biztos akad valami, ami még ennél is mókásabb. Apa mellett tűntem fel, a szélébe kapaszkodtam, megráztam a fejem és úgy pillantottam az idősebbre. Látott csúszdákat. Megindult, s én is kikecmeregtem a vízből, ám olyan furák voltak a lépéseim... de apa mellé igyekeztem, elvigyorodtam, szinte kuncogtam is a dologtól. Imádtam ezt a pillanatot, ám azt még jobban, hogy tényleg mindent megmutasson. Örültem, boldognak is nevezhetném magamat, hiszen az voltam. Apa hirtelen megállt, s kizökkenve a gondolataim kereszttüzéből magam is megállásra késztettem magam és hátra fordultam. Az eseményekre felszöktek a szemöldökeim a magasba, a vigyorom pedig elmászott másfelé. Ismerős a csaj, mintha odakint a part mentén vele és a csajszival futottunk volna össze. Figyeltem miképpen mászik fel apámra, hogy elkapja egy puszival, szemet forgattam, kicsit nyomulós volt a bige, ám apa is szemfüles volt. Szerencsére okult a múltkoriból és eltolta magától a leányt. De mikor ő adta a csajnak a puszit, csak akkor szólaltam fel. Leszartam hogy a csaj miképpen ismert engem a kettősünkből, hogy milyen viszonyt ápolunk, pont nemérdekelt. - Apa! Megyünk?! - kicsit frusztráló volt a kérdés és a látvány, hiszen pont ő ad egy idegennek egy puszit...a tekintetemre volt minden is írva, de ahogy megindult az öregem, úgy indultam el én is tovább. A perifériámból láttam, ahogy az idősebb a nő után néz, szemet forgattam. - Ne már öregem...gondolj az anyámra! - mormogtam az orrom alatt kicsit sértődötten, hiszen ez olyan lélekcincáló most...mi van ha az anyám itt lenne? Akkor is ezt csinálná? Amúgy igen, az apám az anyámhoz tartozik, ne akarjon más seggeket bámulni... amúgy dühöngeni? Megtehetném, ha kellően felpiszkálnám ez miatt magam, vagy a csaj túl sokat akaszkodna az öregemre. De most csak egy pillanatra állította meg az apámat. Szóval haladunk tovább a csúszdákhoz. Apa szavaira az irányba állítottam a figyelmem, eltátottam a szám. Ahogy ő megindult én még mindig csak figyeltem, de aztán beértem mögé végül. Figyeltem a többieket hogy a gunikon ketten vagy egyedül hogyan csúsznak le a kacskaringós csúszdán. Ilyen magasan vagyunk? Fel sem tűnt a sok “rohangálás” és látni való mellett. Egyedül csúszni? Aha. Az tűnt biztonságosnak és hát két férfi egymással szemben nem igen férne el úgy igazán kényelmesen. Szóval ismét apát küldtem elsőnek, igaz már láttam hogyan kell, de ő a gyermekibb jelenleg, így ő utána csúsztam le, először hangot adva, majd csendesen zúgva bele a medencébe. Én ugyan vártam apa után a csúszással, hogy ne rá zúgjak majd, de utánam nem vártak sokat, így szó szerint egy hozzám hasonló korú srác nekem esett a csúszda végén... csak nevettem a dolgon, igaz csak terelés volt, hiszen egyből felszökött a vérnyomásom, a tekintetemen tisztán látszott a harag szikrája, de odébb úsztam, ne akarjak szétverni senkit. - Még egyet? - úsztam ki a széléhez, néztem apára, majd ha ő is benne volt, vagy sem, megindultam hogy egy újabb kört tegyek így. Ez sem volt rossz. Az egyetlen negatív a hely részére, hogy büdös volt a víz, nem tengervíz... de ezen kívűl, lehetett élvezni a dolgot.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Május 21, 2023 10:30 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Aegir
Élveztem a dolgot, akár egy gyerek, aki életében első alkalommal látott játékot. Talán még rá is csodálkoztam, ám azzal nem álltam le vitatkozni, hogy büdös volt. Nem egy a megszokott dolgok közül. Nem olyan mint a vizeink. Sokkal másabb. Valahogy úgy éreztem, még is kár lett volna kihagyni ezt. Jó móka volt a hullámok hátán lenni, s talán abban a pillanatban döntöttem el, hogy megmutatom neki azt is milyen az igazi hullámok hátán siklani, de ahhoz még le kell járnia annak az egy hétnek, hogy végre azt tehessem, amihez értettem. Persze elötte még ott volt az is, hogy haza kell mennünk az esküvőre. Addigra olyan kapcsolatot akartam kialakítani, hogy maradéktalanúl megbízzon bennem. Nem akartam úgy, hogy én nem adok érte semmit, de kezdtem úgy érezni, hogy jó úton halad afelé, hogy visszafogadjam a bizalmamba, és minden titkom rábízhassam. Szavaira kibukott belőlem a nevetés. Körbeforgattam szemeim, de mosolyom egész addig ottmarad arcomon, míg a lábam valahogy meg nem bicsaklott. A másik deszka egy pillanatra az enyémhez ért. Nem fujtam fel a dolgot, hisz előfordúl az ilyesmi. Mikor mellénk jött egy ember,csak egy futó pillantást vetettem felé. Nem verseny volt, pusztán egy nyári szórakozás, mit talán gyermek módjára élveztem. Mikor Aaron visszaérkezett, én a vízbe pottyantam, sodródva egy darabig. Kiúsztam a szélre, kimásztam, majd mikor visszakerült hozzám a deszka is, hát már tettem is le a szélre, s fordúltam be vele a vízbe. Ujdonság, amit nem lehet egy könnyen megunni. Odavitt a sodrás a megfelelő helyre, ahol aztán elöbb feltérdeltem, majd felálltam, s kezdődhetett a móka. Addigra már álltak a medence körül egy páran. Irányukba bökve fejemmel, mintegy jelezve, hogy adjuk át a helyünket az ujonnan érkezőknek. Még nem borultam volna el, de a pasas, aki mellettünk állt belémkapaszkodott, lökött egyet, s mindketten a vízbe zuhantunk. Szerencsére nem felejtettem el levegőt venni, így könnyedén kukerültem a partra, majd kimásztam, majd egy ideig ültem a szélén a medencének, majd felkelve vártam Aaront, kitörölve szememből azt a rengeteg vízet. -Gyere! Láttam valamerre csúzdákat! - villantottam egy mosolyt, s ha jött velem, akkor megindultam arrafelé. Mindent ki akartam próbálni! Megnézni mennyit bírok, mikor tikkad ki az elme, és mikor akarok "visítva" elmenekülni, hogy nem kell több ebből a büdösszagú vízből. Ha jött velem, akkor nyugodtan ballagtam mellette, ám mikor valaki megérintette a hátam, majd átkarolt, egy pillanatra meglepődtem, hisz apró kezek voltak. Arrafelé pillantottam, s kedves lelkes mosolyt kaptam. -Sziasztok fiúk!! Ennyire nem lehet kicsi ez a város! - mosolya kiszélesedett, amint az enyém is megjelent arcomon. -Szia! A világ aprócska olykor. - ismét megölelt, majd felpipiskedve nyomott egy puszit a kápemre, kezem derekára siklott, majd lehámoztam magamről, szándékosan úgy fogva kezét, hogy a gyűrűm elővillanjon. -Most cseppet elvonulunk, de majd biztos összefutunk még! - villantottam egy mosolyt, majd kapott azért egy puszit, majd elléptem tőle, s ahogy haladtam tovább, vagy Aaron-nal, vagy utána, hogy utolérjem. Visszafordultam egy pillanatra, figyelve az idomok ringását, majd megszaporáztam lépteim. Ha be kellett érnem Aaron-t, így már mellette voltam. -Figyelj...azt nézd! - az egyik csúzdán hatalmas úszógumikkal csúsztak lefelé. -Megyünk egy kört? - mosolyt villantottam.-Gyere fiam! - azzal már lendült a lábam, iramodtak lépteim, és már be is álltam a sorba, ahol szereztem magamnak egy úszógumit, amire majd rá kell ülni, vagy ketten, vagy egyedül, ahogy elnéztem a többieket.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
A türelmetlenségem abból fakad, hogy mindent azonnal akarok. Nem tudok várni, hogy majd később meglesz, hogy majd előkerül, hogy majd tudni fogom. Majd? Később? Mikor? Jövőre? Nem! Most! Bennem ez él. Mindig is ez élt, így kicsit dühít a srác visszatáncolása, így a lökéssel sem finomkodok. Nem érdekel ki mit gondol rólam, jelenleg az számít, hogy nincs előttem senki és ugorhatok. A srác is leküzdötte a magasság félelmeit általam. Következőnek biztosan nem fog feljönni. Helyes. Aegirnek se biztos hogy tetszett mindez, de akkor pont nem érdekelt semmi. Ahogy akkor sem, amikor alábuktam, hogy a nő után menjen, aki esetlenül zuhant le mellém a vízbe. Néhány másodperc csönd uralkodott odalent, így mikor felúsztam a felszínre, minden is megrohamozott közben. Az adrenalin is jelen volt, mellé érkezett minden negatív melyet mindig is utáltam. Mikor elmúlt az érzés, amikor a tag átnézte, hogy minden rendben velem, apa kékjeivel is szembe kellett néznem. Az aggodalom szinte égette a bőrömet, az aggodalom a szemeiben, mellyel nap mint nap szembe találkozok...nem múlik el soha. Nem érzek olyan fájdalmat, ami akkor volt jelen, mikor a műtétek érződteték magukat, még jelen vannak, “frissek” köszönik szépen, de tégy valamit ellene. Így el is tereltem magamról a figyelmet, apa a fejemet dörgölte, talán meg is nyugodott, de szavaival csak szemet forgattam. - IIIgen. Kösz a jótanácsot. Észben tartom. - nem volt gúny a szavak mögött, pusztán a jóindulat vezérelt, mikor kiejtettem őket. A haragom elmúlt, ahogy a félelem is visszavonulót fújt. Nem maradt más hátra, mint a nyugalom. A fulladás gondolata, hogy ez nem épp tengervíz, nem követte az elmémet, csak akkor mikor felúsztam. Hiszen odalent vészesen fogyott az is, amit a víz alá vittem...nem gondolkodtam, csupán cselekedtem. Így a szörfmedencéhez léptünk, apa szavait rá pillantva kíváncsian hallgattam végig, majd magam is megszólaltam csendesen. - De ez büdösebb.... - javítottam ki a mondanivalóját ezzel, hiszen fura szagú volt, mégis bele mentem az előzőbe is ennek ellenére. Még sosem voltam, így ki kellett próbálni. Ahogy ezt a szórakozási módot is, szóval apát küldtem előre, mutassa mit csináljak én legközelebb. Látnom kell, s nem csak hallani, így ezt a módot választottam az utánzásra, a tanulásra. Ha látom, jobban elképzelem, szerencsére apa nem is akadékoskodott miatta, simán előre ment, hogy szörfre fel mód hullámlovagoljon. Rezdületlen arccal figyeltem a mozdulatokat, de aztán csak felszöktek a szemöldökeim és kihallatszott egy halk nevetés is. Fejet ingattam, s mosollyal a képemen figyeltem az egyensúlyozását. Kellemes volt így látni őt, hogy szórakozik, ahogy azt az emberek is szokták. Ő nem egy begyöpösödött isten, aki fentről lenéz ránk halandókra és intézkedik. Tényleg beolvadt közénk és milyen jól tette azt. Az én apám...jót mókázik egy műhullámon szörfdeszkázva. Kár hogy nem hoztam ide a mobilom, anyának megörökíteni...de azt hiszem ez az én emlékem marad. Puha tekintettel figyeltem a nevetését, a mosolyát, a koncentrálását, a mozdulatait, majd végül kikerült onnan. Aztán mellém érkezett. - Haaajaj. - tetetett aggódással a hangomban pillantottam apára, az arcomra is kiült, de mindketten tudtuk, csak a mókáról szólt ez, így a vigyorom is előkerült, így fogva a deszkámat az oktatóra pillantottam, aki mutogatva elmagyarázta miképpen lehet bemenni... a fekvő módszert választottam. Deszka be a vízbe, majd lassan ráhasaltam a mozgó anyagra, hiszen a hullámok ostromolták elég rendesen. Kapaszkodtam, nem aggodalmaskodtam ezen, azon járt minden agytekervényem, hogy vajon melyik részébe kapaszkodjak, hogy majd felállhassak rajta. Apró mosoly ragadt a képemen, majd mozdultam, feltérdeltem, majd feltoltam felső testemet is, elengedtem a deszkát és egyensúlyozva rajta kezdtem felegyenesedni. Kicsit ugyan görnyedt voltam, de sikerült megmaradnom a deszkán. Az egyensúly volt a kulcsa a dolognak, ami mostanában nem volt meg, most azonban itt viritott sikeresen a deszkán az eddigi gyakorlatok alkalmazásával. Azt hiszem elégedett voltam, örömködni lett volna kedvem, de nem akartam leesni a deszkáról most hogy végre fent vagyok rajta és nem esek le... talán egy rossz mozdulat és a vízbe kötök ki a végén. Jó nekem a deszkán. Átsuhant rajtam egy kellemes érzés, átjárt tetőtől talpig, nem volt semmi máshoz sem fogható. Talán ez kellett a pillanatnyi békéhez, hogy teljesen átjárjon, ráadásul apa is becsatlakozott mellém. A pillantásom rásiklott, a mosolyom kiszélesedett meglátva őt, ahogy egyensúlyozik a deszkáján...hozzáteszem sokkal jobban mint én magam. A kezem felemeltem magam elé hajlítottan, ökölbe szorult, majd mint a drukkerek, elkezdtem aprón mozdítani, majd halkan mégis szórakozottan kezdtem drukkolni neki. Szerencsére a vízzubogásától a kintiek nem hallhatták. - Aegir! Aegir! Aegir! Annyira jó vagy! - szurkoltam neki, de nem eszetlenül, nem sértve meg őt semmivel se, vagyis hát nem akartam és tökre nagy bele éléssel “ünnepeltem” őt, mégis a szavaim totálisan komolyan csengtek, hangzottak...annak gondoltam őket. Végül csak előre pillantottam, próbáltam pózt változtatni, kicsit meginogtam, de a deszkán maradtam. Nagyon jót mókáztam ezen az első meneten, főleg úgy hogy apával együtt lehettem a vízben. Olyan...olyan nem is tudom...nem olyan mintha a kolostorban lennénk...ez felszabadultabb dolog és az érzés is más. Kellemesebb. Végül “belovagolt” egy harmadik fél is a kettősünk mellé, így mikor felszöktek a szemöldökeim, az egyensúlyomat is elvesztettem, ahogy a figyelmem is máshová terelődött. Pár másodperc alatt dőltem be a vízbe, majd kerültem ki a széléhez, hogy megkapaszkodjak benne. Hátra pillantottam a másik kettőre, majd megint szurkolni kezdtem. - Gyerünk Apa! Annyira jó vagy! - a kezem is felemeltem, de csak nem tűnt el az a mosoly a képemről. A deszkámat is visszakaptam viszonylag hamar, ám állva sehogy sem tudtam a deszkán maradni, így megint fekve siklottam be a két férfi közé. Figyeltem mindkettőre, majd ugyanazzal a módszerrel álltam fel. A tekintetem koncentráló volt, amolyan kihívó a másik fél felé. Bár nem akartam versenyezni senkivel, de az ő felbukkanása az eszemet vette. De nem annyira, hogy bárkinek is károkat okozzak. A deszkán akartam maradni, apa irányába pillantottam, a szemeimben enyhűlt a kihívás vágya, majd el is tűnt, maradt a nyugalom és az hogy apával együtt mulatom az időmet. Sokáig nem maradtam fent a deszkán, hisz a csávó belezúgott a vízbe, azzal a lendülettel én is újra vízben voltam, nem törte le a jó kedvem. Újra a medence szélébe kapaszkodtam. - Hát ezt odahaza is űzni kéne... cool! - jöttek a szavak, miközben a hullámokat figyeltem és el is merült a figyelmem bennük.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szomb. Május 20, 2023 8:36 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Aegir
Aaron nem volt a legtürelmesebb, ahogy elnéztem az ugrása elötti pillanatokat. Türelmetlenségét szinte harapni lehetett a levegőben. Pusztán fejem ingatásával figyeltem, miközben odalent voltam a vízben. Szerettem volna, ha ezt az egészet letudja, és a harag messze elmarag mögötte, de valahogy mindig ott ég benne, és erre ez a rövid idő, mit edzéssel töltöttünk, cseppet sem volt elég. Nem akartam, hogy feleméssze, hogy aképpen gondolja, ő ezt nem tudja kezelni. Képes rá, és talán már meg is találta rá a megfelelő módszert, de én még is úgy gondoltam, rengeteget kell még ezzel foglalkozni. Odafigyelést, koncentrálást, és még annál is több önuralmat igényelt, mind az ő, mind az én részemről. Mikor aztán lelökte a fiút, rosszalló pillantást vetettem az irányába. Megingattam a fejem, felsóhajtottam. Nem lesz ez így jó! A műhullámok valóban nem voltak az igaziak, de így is hatalmas teljesítmény, hogy ilyesmit képesek voltak megalkotni, ám még is egósimogató érzés volt az elismerő szó. Már épp készűltem volna kiszállni, miután megkerestem a gondolatommal, mikor egyszer csak alámerűlt, s eltűnt a szemem elől. Nem moccantam, csak vártam a medence szélénél, vajon még is mit művel, majd mikor szinte a szó legszorosabb értelmében kirobbant a vízből, mellettem, s "kitette" a nőt, és még jó ideig nem moccant, csak kapkodta a levegőt, nem érdekelt a nő sem, hogy majdnem megfulladt. Sokkal jobban érdekelt a fiam, és hogy majdnem megfulladt odalent, mert elfelejtett levegőt venni. Aggodalommal terhes pillantást vetettem felé, de nem álltam a nyakára, hisz egy páran már körülötte voltak, s pusztán akkor értem mellé rendesen, mikor az úszómester bólintott, minden rendben vele. Magamfelé emeltem fejét, aggodalmas pillantásom elég sokáig hordoztam rajta, meggyhződni akartam vele, hogy nem okozott magában károkat. Mikor végre megszólalt, csak megdörgöltem a fejét, mosolyogtam egyet. -Máskor ne feledkezz meg a légvételről!-aztán tovább indultam a nyomomban a fiammal, ám gondolataim minduntalan akörűl forogtak, hogy majdnem megfulladt. -Érdekes érezni a hűvös érintését a víznek.Hasonló mint a pataknál.- csendben megálltam a medence mellett, figyelve a deszkán ügyeskedő embereket. Ilyesmit még talán nem is csináltam, de még is úgy gondoltam, egyszer ki lehet próbálni, s meglehet majd vízeimen is űzhetném. Mivel Aaron nem akart elsőnek menni, így én vettem el az első deszkát, majd követtem az instrukciókat, hogy ne rontsak el semmit. Sokat nehezített a dolgon, hogy nem éreztem a vizet, hogy nem tudtam manipulálni vele. Nem mintha megtehettem volna. Helyette inkább a megadott szóra felpattantam a deszkára, majd felkeltem, s egyendúlyoztam. Más dolgom nem igen volt. Megállni nem állt meg, így mikor elég volt, akkor lehuppantam a vízre, aztán kicsusszantam annak végére. Furcsa volt, de még is mókás, és jót nevettem magamon. Kis idő múlva kimentem onnan, majd Odaléptem Aaron mellé. -Te jössz kölyök!- kacsintottam egyet mellé, majd kidörgöltem hajamból a vizet. Ha nekikezdett, akkor letelepedtem, s ugrásra készen figyeltem, ha kell segíthessek neki. Egy pillanatra elkalandoztam, majd gondolva egyet fogtam magam is egy deszkát megint, s betoppantam fiam mellé, tisztes távolságba, hogy ha elesik valamelyikünk, ne okozzunk kárt a másikban. Jóléreztem magam, s közösen szórakozva sokkal jobb volt. Úgy éreztem, ezzel olyat adhattam neki, amit apróbb korában már rég megkellett volna kapnia.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Az ugrásom egy sima bomba volt, mindig is kiakartam próbálni, hát most alkalom is volt rá. Lent már odébb úsztam, hogy aki akar, az tudjon ugorni, ne akadályozzam meg semmiben se. Apa következett. Az ugrását végig néztem, majd ahogy úszkálni kezdett, mint hal a vízben, csak fejet ingattam, majd ott sem voltam. Újabb ugrást akartam véghez vinni, a bikinis csajok és a szinte semmit sem takaró fürdőruhájuk nem mozgattak meg bennem semmit. Hidegen hagytak, hiába figyeltem a melleket, a seggeket, nem váltott ki belőlem semmit. A gondolataimat egyik sem akasztotta meg, nem néztem egyiket sem hosszabb időig, sőt! A pasik után sem fordultam. Sose érdekeltek, az agyam sosem járt rajtuk, a shadow gang oldalán nem értem rá a csajokkal foglalkozni. A bajkeverés, nah az jobban ment, jobban érdekelt, szóval majd talán később megjön az érdeklődésem, most hogy a banda feloszlott. Bár hogy a haragom mindig előtérben van...lehet az is az oka. Bár nem tudom mindezt biztosra, csak azt, hogy nem hoznak lázba a kerek idomok és a seggek. Felmásztam, ám a létrán más is volt, lassan közlekedett fel a srác, kicsit mintha félt is volna. - Minek mászol fel, ha tériszonyos vagy, barom?! - vakkantottam oda kicsit mérgesen angolul, mikor kicsit már sok volt az egyhelyben ácsorgás odafent. Nem voltam türelmes, a tekintetemről le rít, mennyire unom, hogy még mindig hezitál a srác. Próbálkozik, de nem meri megtenni. Visszahátrált. Kinyögtem egy chhh-t, majd amíg a srác hezitált, addig felléptem hozzá, majd egy hirtelen, de erősebb mozdulattal egy kézzel löktem rajta egyet. A lenéző tekintetem mindent elárult a dologgal kapcsolatban. Figyeltem miképpen esik a vízbe, halottam ahogy lentről kiabálnak felfelé, mérgesek voltak, de nem hatott meg a dolog. Nem vagyok egy türelmes fajta ilyenkor. Végül a széléhez léptem, lepillantottam, lehunytam a szemem, majd mint aki öngyilkos akar lenni...leléptem a magasból és zuhantam. Elképzeltem magam a sziklákon ugyanígy, vagy amikor a tesó rossz hírét meghozták a tetőről. Most bepótolom. Csobbantam, majd lesüllyedtem, a szemem ekkor nyitottam ki, tárult elém a valóság, majd felúsztam, a tekintetemben már nem uralkodott harag. Aegir érkezett, hogy rákérdezzen a másik medencére. Érdekelt, szóval... - Nanáhogy! - vigyorodtam el, majd utána folytattam a mosoly eltűnésével. - Még én sem láttam. Nem is voltam még ilyen helyen, szóval már ketten vagyunk... - vontam vállat. - A műhullám meg gagyi lesz... az eredetiség ezerszer jobb. - nem folytattam. Pedig lett volna hozzá még mit mondanom, de bőven tudja, hogy mire és kire gondolok. Az isteni erő és a Tenger hulláma ezerszer jobban leköt, mint egy technikai csoda. Ahogy apa kifelé úszott, még egy kicsit maradtam, nah nem azért mert nem bírtam megmozdulni, más volt a visszatartó erő...felpillantottam egy újabb ugróra. Egy nő. Ugrott, bár kicsit mintha szerencsétlenül esett volna bele a vízbe mellém. Süllyedt, figyeltem, aztán egy pillanat alatt lemerültem, levegőt is elfelejtettem venni, pedig ez rohadtul nem tengervíz. Megfeledkeztem róla a történtek fényében. Nem érdekelt, vagy nem tudom. Cselekednem kellett! Alábuktam, majd igyekeztem leúszni, igaz, megfogadtam amíg lehet apa mellett ebben az egy hétben én sem használok félisteni erőt, de ez most a helyzet válogatta. Utána nyúltam, ám a nő súlyát megérezve mintha nehezebb lett volna...nem igen emelgettem ilyen súlyt...hatvan kiló? Megragadtam a karját két kézzel, feljebb húztam, hogy a mellkasa alá nyúljak, majd addig fészkelődtem, míg a talpam a talajt érintette és fellöktem magunkat egy félistenes erővel. Igaz, túl hirtelen érkeztem fel, de kilöktem magunkat a szélére és szó szerint felcsaptam a medence szélére az eszméletlen nőt. Fogalmam sincs mi van vele, a levegőért kapkodva, köhögve, kapaszkodtam meg a medence szélébe, fejet ingattam köhögés közben, nincs bajom, csak minden túl hirtelen érkezett. A pánik, a harag, a robbanás, a lövés hangja, Dora hangja és a fülzúgás. Rendet rakok... nem is figyeltem meg hogy ki mit csinált a nővel, pedig érkeztek hozzá, vagy épp az apám segít rajta, nem tudom! A figyelmem más köti le, próbálom kizárni a nem ide való dolgokat. A köhögésem elül végül. Elnyomom a haragot, próbálom a felszökő pánikot elnyomni. Kitöröltem a szememből a nedvességet, majd valaki kihúzott a vízből, leültetett, majd felpillantottam az idegen arcra. Az idegen nyelv még mindig nem feküdt, ridegen figyeltem a srácot, majd a vizet felköhögő asszony hangját is meghalottam. Megkönnyebbülten eresztettem ki a levegőt, a tekintetem is enyhült eközben, hiszen túlélte, nem kellett elviselnem egy újabb tragédiát...hogy miattam valaki meghal. Még jó hogy a könnyeimet a vizes arcom miatt nem igen látni, így egy törléssel rendezem is az arcomat le. A srác figyel rám, az ujjával mutat elém, követem a mozgást, így erősen vállat szorít rajtam. Semmi bajom. Látta, hogy levegő nélkül bukok alá és hogy milyen gyorsasággal és hirtelenséggel érkezek fel a nővel. Pedig lehetett volna ebből baj... tudom. De ilyenkor nem gondolkodok...nem akarom hogy bárki is az életét veszítse el, mikor én is jelen vagyok...nem kell értem aggódni, jól vagyok. Vagy jól leszek. Nem értek el a szavak, bárki is szólt hozzám, csak pörögtek a gondolataim, mi van ha nem úszok le érte, mi van ha valaki más teszi másodpercekkel később és akkor már nem éli túl az egészet? Vajon jól cselekedtem? Magam elé révedtem pislogás nélkül. Miután a nőt biztonságba elvitték, fogalmam sincs, talán az itteni kórházba, addig akik kint voltak és aggódtak, mindenki visszatért szórakozni. Majd én is felálltam az előzőleg leültetett helyemről, hogy apára nézzek. A mentős fickó pedig bólintott apám felé, jelezve hogy minden oké és ott hagyott minket. - Hullámlovaglásra felkészültél? - pillantottam rá egy enyhe mosollyal, majd megindultam a hely felé. Érdekes hang volt, amit kiadott magából, a szélénél majdnem hogy csak meg is álltam. Felvontam a szemöldököm. - Hát nem gyere be... de egy próbát megér... - kihúztam magam, hogy lássam, honnan lehet olyan szörfdeszkát szerezni, amin a srác is “lovagol”, szóval mutattam is apának az irányt, majd megindultam én magam is. Még sosem szörfdeszkáztam, vagy mi ez... - Azt hiszem ezt odahaza is lehetne csinálni... - csintalan mosollyal pillantottam apára, hiszen a gondolataim az óriás hullámon voltak és az azon való lovagláson...az sokkal nagyobb lenne, mint ez. Persze nem akarom kihasználni apa erejét. Sose tenném! De egy ilyen belefér és nem állandóan, csak egy bakancslista kihúzás lenne. A srác, aki felügyeli mindezt magyarázni kezdett, szerencsére angolul, így megértettem én is a szabályokat és a használati utasítást. Szóval az istent előre engedtem, hiszen ha látom, jobban tudom, hogyan is kezdjek neki én magam is. Addig is kiválasztottam egy nekem tetsző deszkát. Sötét színű, néhol kék szín is bele úszik. Tökéletes. Aztán a figyelmem az öregemen akadt meg hogy figyelemmel kísérjem.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Május 18, 2023 1:41 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Aegir
Feleslegesnek gondolta az új nevet, bár szerintem nem volt az, hisz ez a hajó már nem volt ugyan az. Másabb volt belül is, mint amilyen akkor volt, mikor megvettük. Sok mindent alakítottam rajta a tengerben való pihenése óta. Azóta rengeteg minden történt, ám még is valahogy jóleső érzés volt maga a név. Tavirózsa. Az én tavirózsám… megdörgöltem arcom, aztán szavaira elmosolyodva szorítottam rá tarkómra egy pillanatra. -A Tenger Tavirózsája… - félszeg mosoly kúszott arcomra, s ott is maradt, még egy jó darabig. Tetszett ez az elnevezés, Így el is határoztam, hogy egy erre alkalmas pillanatban, majd ráfestem az oldalára. Aztán Aaron pár pillanatig forgalmi akadályt képezett, s beállt az útba, ám hamar észbe kapott, és nem kellett elrángatnom onnan, hogy ideje tovább haladni. Szerencsére hamar megtaláltuk a strandot, ahol minden elintézése után, már mehettünk átöltözni, ám Aaron-t annyira magával ragadta ez az egész, az újdonság varázsa, hogy alig figyelt arra amit mondtam neki. Felesleges volt minden szócséplés. Mikor egy nő keze a mellkasára siklott, nem szóltam közbe, nem léptem oda, nem hessegettem el, hisz ő majd szépen megold mindent. El is zavarta finoman a nőt, majd mikor rám pillantott a medence mellett, csak bólintottam, s intettem. Menjen csak ha akart! Szerencsére onnan nem voltak messze a napágyaink, így hamar lepakoltam a cuccainkat, amiket magamnál tartottam, s már mentem is utána, hogy én magam is leugorhassak onnan. Végignéztem odalentről az ő ugrását, s csak aztán másztam fel magam is a magaslatra, s lepillantottam a mélybe. Kicsit szkeptikus voltam, ami a víz minőségét illette, hisz nem a saját közegemről volt szó, meg aztán olyan furcsa volt a szaga is. Nem a megszokott, és nem is olyan, mint amit a kádba engednek. Még is nekifutottam, majd egy elegáns fejessel értem be a vízbe, leúszva a medence aljára, majd emelkedtem fel, s töröltem ki szememből a vizet. Furcsa érzés volt, ám még is valahogy jóleső, szóval úgy döntöttem úszok pár hosszt, ha egyszer már úgy is odabent vagyok. Átfordultam, s hátúszással tettem meg pár hosszt, élvezve, a nap melegét, a víz hűvös érintését, ám valahogy olyan mértékű honvágyam támadt, hogy inkább átfordultam, s kiúsztam a medence széléhez, majd leültem a partjára, lábaim a vízben lógattam. Tekintetemmel Aaron-t kerestem, s ha még ugrott párat, akkor mosollyal arcomon emeltem rá kékjeim. Egy darabig még morfondíroztam, s sajnáltam magam, majd felkeltem, újra felmásztam, ám nem egyszerűen ugrottam le, hanem háttal, s némi forgással értem be a vízbe, ismét le a medence aljára, mit megérintettem, majd fellöktem magam a felszínre, s pont egy nő közvetlen közelében értem a felszínre, szemtelenül közel. Nem mondtam semmit, nem kértem elnézést, csak ellőktem magam onnan, majd ha fiam ott volt a közelben, vagy ha épp ugrani készült, akkor rá emeltem tekintetem, s vártam mit is fog tenni. Azonban ha nem ugrott többet, akkor odaúsztam hozzá. -Megnézzük a surf, és hullám medencét? - villantottam egy mosolyt. Bár tudtam, az sem tengervíz lesz, de hajtott a kíváncsiság, hogy vajon mit is tudnak kihozni a technológiával.- Még sose láttam mű hullámot.. - jegyeztem meg talán cinikus módon, s ha benne volt, akkor kiúsztam a parthoz, majd kiemeltem magam onnan egy egyszerű mozdulattal. Nem igazán érdekelt a többi ember, nem foglalkoztatott senki. Olykor megakadt a szemem néhány nőn, de nem érdekeltek annyira, hogy szóba elegyedjek, vagy épp hosszabb ideig szemmel tartsam bármelyiket is. Nyugodt tempóban ballagtam, s igyekeztem nem nekisétálni valakinek, vagy épp azt hagyni, hogy Aaron sétáljon neki bárkinek is a nagy nézelődésben.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
A hajónak már volt egy neve. Tavirózsa. Ez anyám beceneve egy Tengeristentől. Akkor nem értem a dolgot... - Akkor felesleges az új név, mikor a régivel is büszkélkedhetsz. Nem értelek. Ez tökéletes! - fejet ingattam felvont szemöldökkel, majd mellkason veregettem finom mozdulattal. - A Tenger Tavirózsája nem szűnik meg létezni. Ne parázz...- nem pazaroltam rá több szót. Ha anyámról nevezte el, vagy nevezték el, akkor abba nincs beleszólásom. Kezdhette volna már azzal, hogy a régi nevét felhozza. De hát az én elmémbe szökött be a dolog, hogy új név kell a hajónak. A buszon és a város utcáin is izgalmas dolgok kerültek elő. Nem volt bennem akkora para, mint legutóbb, mikor enni jöttünk, vagy nem is tudom mit csináltunk erre felé. Nagyon körbe sem néztem. Aegir átkarolt, megdörgölte a fejem...felszöktek szemöldökeim a mozdulataira. - Riksa. Oké, felírom ezt is a bakancslistára... - nem vágytam rá, hogy most azonnal felüljek egy ilyenre. Nem tudott volna a Tenger rávenni, hogy ráüljek. De bennem volt a dolog mégis a kipróbálására. Ha fizetnek érte jelenleg sem ülnék rá, szóval veszett ügy. A lábbusz kényelmesebb megoldásnak tűnik. Így apa mellé strartoltam, figyeltem a környéket, az embereket. Még mindig képesek meglepni a ruhájukkal. De hát nah, nem ehhez vagyok szokva még mindig. De nem szólom le őket, ők egy más kultúra, felfogtam. Itt ez a menő. Majd felpróbálom ezt is. Nem lehet a kolostori ruhánál gázabb. Elviselem. Hiszen ezért is jöttünk lényegében. Az épület érdekesen festett, ahová betértünk, majd Aegir megállt, mire felvontam a szemöldököm, végül elé pillantottam. Megértettem. Egy sort kell kivárnunk... hurrá. Szóval míg vártunk, addig nézelődtem. Kicsit jobb környék, kicsit csili vilibb. Ám az emberek mind ugyanolyanok. Nem pökhendiek, jól meg vannak egymás társaságában. Még itt is ugyanazt a fura viseletet...apa intése kizökkentett a dolgokból, kis fázis késéssel léptem utána, követtem. A tekintetem kémlelt mindent is, leginkább a tárgyakat, a bikinis nőket és a fürdő ruhás pasikról tudomást sem vettem szinte. Szó szerint nem érdekeltek a női idomok, pedig nem egy csillant meg. A magaslatra emeltem a pillantásom, egy ugródeszkáról ugrott le egy csaj. Elnyílt a szám, majd elmosolyodtam, ahogy oda fel figyeltem. De aztán apára koncentráltam, vagyis hát igyekeztem visszazökkeni a szavai hallgatására. A mágneskártya funkciójáról beszélt, meg hogy mi lesz tulajdonképpen...nem fogtam fel ebből túrót sem, de talán jobb is. Léptem utána, Az öltözőben aztán már tudtam mi vár rám. Ő hamar megvolt, végig néztem a testén, semmi extra...isten létére számára így tökéletes. Szerintem is. Körül néztem és hát...vetkőzni kezdtem magam is, előbb egy nadrágot húztam magamra, zokni cipő le, majd a pólóval is folytatni akartam, de a mozdulat megakadt. Pár pillanatra átfutott az elmémen a sebhelyeim, az égetésem nyoma, de aztán egy mozdulatra a pólóm is megadta magát és a többi darabhoz került. Lényegtelen. Edzés közben senki sem látott. Itt meg lesznek páran. Összeraktam a ruháimat egy halomba, majd felkaptam őket és apa után ballagtam, hogy őt követve eljussunk a szekrényig, hogy eltegyük őket. Odaérve megvártam míg apa megoldja a mágneskártyával való nyitást, ezután vártam, hogy bepakolja, vagy majd én elsőnek, mindegy volt ki pakol előbb. Nem hajtogattam össze, utáltam a dolgot alapjáraton, a szobámban is csak úgy hagyott ruhák voltak. Néha begyűrtem őket a szekrénybe, jóvanazúgy móddal. Sose érdekelt, hogy anya mit beszél erről, de a szobámba sosem mehetett be rendet rakni. A lépéseim a szekrényünktől távolodó volt, lekötötte a figyelmem a fenti deszka. Közben belém sietett valaki, apró női kezei a mellkasomra csapódtak. A tekintetem rásiklott, nem hozott rám semmilyen érzést a női majdnem hogy csak meztelen test, megragadtam a kézfejeit a két kezemmel és leszedtem őket magamról, hogy aztán hátráljak a jelenettől. Ne taperoljon, nem maga miatt, hanem...egy újabb ugró vonta el a figyelmem a gondolataimról. Apára pillantottam, ha zöld jelzést adott, akkor már ott sem voltam, ha beszélni akart még erről az egészről, akkor persze végig hallgatom teljes odafigyeléssel. Miért tőle vártam azt, hogy elengedjen? Eddig sose kértem semmi ilyesmire engedélyt...tisztelet. Ő az egyetlen aki képes volt megmutatni mi is az tulajdonképpen. Szóval ha mehettem, akkor sietve indultam meg a deszka felé, igaz a víztől csúszós volt minden is, nem zavart. Igyekeztem fel a létrán, izzott bennem a tettvágy, hogy valami újba belecsaphatok, hogy kipróbálhatok egy új dolgot és ez a varázs most a szemem előtt lebegett minduntalan. Felérve persze a vigyorom is előkerült, ahogy egyre közeledtem a széléhez. Onnan aztán a kilátásra is jobb rálátás volt. Apát kerestem egy pillanatra, de a figyelmem jobbára az ugráson volt. Két felé figyelni nem megy még, pedig vannak hihetetlen pillanataim mikor igenis mennek ezek az apróságok. Fejet ingattam aprón, hátráltam, persze vissszafele is figyeltem, mert egy rossz mozdulat és mellé lépek. Végül neki szaladtam és ugrottam. De nem csináltam semmi szaltószerűséget, csupán egyetlen kiáltással húztam fel a lábaimat mellkasomhoz, karoltam át őket és hunytam le a szemem a csobbanáskor. Atombomba vagy mi volt ez az egész. A vízbe érve kicsit lent maradtam, de mivel éreztem, hogy ez közel sem tengervíz, így igyekeztem fel a felszínre. Levegőt kellett vennem azonnal. Ez más volt... ráadásul elúszni innen? Segítség nélkül? Az oké, hogy a tengerben könnyű dolgom van sok esetben, de itt...de azért mégis csak odébb kellett úsznom a következő ugrónak helyet biztosítva ezzel. A széléhez úztam, hogy megragadjam azt, hogy majd visszasétáljak oda fel...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Május 17, 2023 5:42 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Aegir
Nem gondoltam volna, hogy könnyű menet lesz, de látszólag jól fogadta a dolgot. Én elmagyaráztam miért nem akarom, ő pedig, nos lehet egy cseppet szarkasztikus "viccet" csinált belőle. -Mostanában visszafogtam magam.- megvontam a vállam, s olyan laza képet vágtam, mint azok a kis suhanc kölykök a városok utcáin. aztán vonásaim hírtelen változtal meg. Arcom, tekintetem, s a víz felé fordítottam fejem, majd a hajóra, aztán Egy sóhajtással feleltem. -De volt. -pillanatnyi szünetet tartottam.-Tavirózsa... Nem fűztem hozzá nagy regényt, miért is neveztem annak. Nem fűztem hozzá semmit. Ha kérdezni akarja, persze válaszolok rá, de számomra a világ legbeszédesebb szava volt. Olyan szó, mely mindennél többet mond. Aztán felszálltunk a buszra, mi elég aprócska volt, de arra a célra tökéletesen megfelelt, hogy eljussunk egyik pontról a másikra, és a melegben annyira ne is fáradjunk ki. Mondhattam volna azt is, hogy inkább utazzunk tovább, ne menjünk sehová, de már magam is nagyon szívesen úsztam volna pár hoszt. Igaz útközben mosolyogtam picit fiam reakcióin, mikor az öreg úrnak beszélt. Miután az leszállt szólaltam meg. -A mázli az, hogy jó helyen mondtad neki.-nevettem, s a srác a gördeszkával teljesen hidegenhagyott. Valahogy nem érdekelt. Odalent aztán az utcákon kíváncsian tekintettem Aaron után, de nem moccantam sehová. Vártam a busz mellett, s mikor a deszkával együtt elszáguldott, én addig kértem némi útbaigazítást, hogy kellőképpen megtalálhassuk a strandot amit kerestem. Szóval nem kezdtem el aggodalmaskodni, hogy most magamra hagyott, tudtam, úgy is visszajön, és csak a deszkát vitte vissza. A dudálás hangjaira odakaptam a fejem, ám nem tettem rá megjegyzést. Errefelé teljesen természetes volt, akár csak a hangzavar olykor. -Kicsit tovább kell mennünk, de a busz csak eddig hozott. Gyere!-pillanatok leforgása alatt karoltam át a vállát. -Hordják igen. Addig jó míg a làbukon, és nem feléd repül, mert beálltál egy Riksa elé.- nevettem el magam, aztán megdörgöltem fejét, rövid haját, mit nem tudtam megborzolni, s aztán zsebre tett kézzel ballagtam immár a megfelelő irányba. A környék lassan változni látszott. Több túrista lébecolt a környéken, én meg engedtem magamnak egy mosolyt, visszatettem szememre a napszemüveget, majd irányt váltva elindultam egy kapu felé, hol lassanként emberek kezdtek jönni menni, a flancosnak ható hotelből. Beálltam egy sorba, türelmesen kivártam a sorunkat, jegyetváltottam, s Aaronnak intve egyet indultam meg befelé. Áthaladva egy épületen, egy füves medencékkel, csúzdákkal, bárokkal tarkított helyen találtuk magunkat, hol viszonylag sok ember mászkált. Érdeklődéssel figyeltem az elhaladó embereket, a medencéket a fura szagu vizükkel. Megtorpantam egy fa alatt, letettem a táskám egy pillanatra, előkapartam egy mágneskártyát. -Ez nyit egy kis szekrényt, ahová beteheted a cuccod ha akarod. Van egy bár is nem messze, és ha jól gondolom, ott vannak az öltöző kabinok. És majd valahol arra lesznek a napàgyaink. -nem apróztam el a dolgot. Arról már nem is tettem említést, hogy kaja is lesz majd. -Gyere! - villantottam egy mosolyt, aztán laza eleganciával ballagtam mellette, egészen az öltözőig, ahol aztán átöltözhessek. Hamar megvoltam, hisz csak felhúztam a rövidnadrágom, visszatettem a napszemüveget az orromra, megtúrtam a hajam, bár magam sem tudom miért, aztán kiballagtam, s megvártam a fiam. Körbepillantva ismerős sziluett úszott be a látómezőmbe, s meg is tapadt tekintetem egy pillanatra, s mikor a felsimerés kúszott a szőkesêg arcára, villantott egy széles mosolyt integrtett, aztán tovább ballagott a barátaival. Ha közben Aaron elkészűlt, akkor megindulhattunk hogy aztán a helyünkön lepakolhassuk a cuccainkat.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
A hajónak nevet kellett adni, kapott is, de Apámnak éppen az nem igen nyerte el a tetszését. Nem volt baj. Nem okozott ezzel keserű pillanatokat és mérges sem lettem miatta. Csak egy név volt. Amely talán mindkettőnknek fontos volt valamiért. A nagyképűség miatt nem hagyja hogy így legyen elnevezve. Nem néztem rá, csupán egy mosolyra futotta. - Mert te és a nagyképűség annyira kéz a kézben jártok mostanában... jó! Akkor majd jövök egy következő névvel. Eddig nem volt neve? - pillantottam rá a kérdést követően kíváncsian. Persze a korábbi szavakat nem sértésnek akartam, csupán amit tapasztaltam mostanában. De nem erőszak amúgy sem. Pár évtizeddel ezelőtt még gondolat sem voltam, szóval ez hanyagolható téma. Megindulhattunk végül az ötletét megvalósítani, szóval gyalogoltunk, figyeltem a más kultúrát, lassan kezdek hozzá szokni, hogy itt teljesen másmilyen élet zajlik. Szegény és gazdag negyed. Jelenleg talán a szegényebbnél kicsit erőteljesebb nép uralja ezt a helyet, de nem mondom biztosra. Ám nincsenek kéregetők! Senki nincs aki kéregetne, mindenki dolgozik, jön-megy. Háromkerekű jármű, melyen utasokat is visznek, biciklivel is húztak egy ilyent. Nem is kevés ember járkál ilyennel. És megfizetik nekik. Figyeltem ezt a biciklis taxist, volt hogy megálltam hogy megfigyeljek egy felszállást, miképpen “működik”. Két különböző világ találkozása mindez. A félgazdag félisten a szegénynegyedben a lábbaltekerős taxival szemez. Eszembe sem jutott felülni rá, így elpillantottam róla, léptem is, pont sikerült megállni, hogy ne üssenek el a nagy sietségben. Felvontam a szemöldököm, majkd szusszantam. Tovább sétáltam, Aegir nyomában voltam, nem vesztettem szem elől, vagyis hát igyekeztem, de apa is figyelt rám. Ismert. A kíváncsi természetem a haraggal és a pánikkal karöltve nem ad ki túl jó dolgokat. A helyen megálltunk és pont időben, hiszen a busz is megérkezett. A látványra felszalad a szemöldököm. Aprócska kis talán 20 személyes busz volt, halványzöld alapszínnel és virágmintákkal ölelve át az egészet. Nem tudtam nézelődni tovább, Aegir felterelt a buszra, helyet foglaltam az ablak mellé és magam elé húztam a táskámat is. Figyeltem ki az ablakon, miképpen járják az úttesteket a járókelők, keresztül kasul az autók előtt. Talán egyszer nyomta meg erősebben a féket a sofőrünk, de nyugalmas út volt. Öt megálló. Nem szóltam semmit. Valahogy a látvány most magáért beszélt. Ha beszélek, nem láthatom mindezt, nem tudok ide figyelni. De igyekszem Apára is figyelni, amit mond. Elénk leült egy idősebb bácsi, fura szaga volt, a nézelődésből kirántott, egyből ráemeltem a pillantásom. Ő pedig hátra fordult és valamit kérdezett... először halkan, de mivel nem válaszoltam (nem voltam biztos abban hogy tőlem vár választ), így újra megkérdezte ugyanazt, hangosabban. Amire már szúrósabb pillantással figyeltem a szemeibe. Megszívtam az orrom, majd angolra váltottam hátha. - Nem tudom! Biztos! Szálljon le itt! - mogorva voltam kissé, harapós is ha úgy tetszik, na meg a szavak is hirtelen gyorsasággal perdültek le ajkaimról. A fickó ráncolta a szemöldökét, majd fejet hajtott, majd felkelt és a megállónál leszállt. Fogalmam sincs mi volt amúgy a kérdése, nem értettem egy kukkot sem. Az angolt meg talán mindenki érti. Vagy nem. Nem érdekelt. Egy gördeszkás srác szállt fel a buszra, hátra ment. Persze a figyelmemet egyből megfogta a deszka, így hátra pillantottam arra, hogy megnézzem. Előre fordultam végül és nézelődtem tovább. Az ötödik megállónál ha Aegir felkelt, akkor mentem utána, a táskát is vittem, előttünk a srác szállt le, de deszka nélkül. Így a leszállást mellőztem, hátra siettem és felkapva a deszkát azzal együtt igyekeztem leszállni a járgányról. Időben száltam le, hiszen a sofőr majdnem becsukta előttem az ajtót, de időben kisiettem. Aztán elhajtott. Figyeltem a távolodó buszt, majd a hónom alá kaptam a deszkát és körül néztem. A srácon zöld póló volt...megtaláltam! A batyumat a hátamra kanyarintottam. Egy biciklis taxiba ült éppen be, így hirtelen mozdultam és szaladni kezdtem a fiú felé. A már mozgó biciklis elé álltam és megragadtam a kormányát két kézzel. A deszka pedig a hónom alatt szorult. Azok ketten ijedten néztek rám, a sofőr elkezdett kiabálni velem, de csak a fiút néztem, eleresztettem a kormányt és felegyenesedve a deszkát is előszedtem. A srácnak megcsillantak a szemei, kipattant a helyéről és elém sétálva megállás nélkül hajolgatni kezdett. Gondolom megköszönte a kedvességem. Megragadtam a vállánál, meglapogattam azt neki, majd a deszka is átkerült. Ő visszaült a járgányba, én pedig kihátráltam onnan, hogy tudjon menni az útjára. Dudálásokat kaptam, amire elsőre nem is kaptam fel a fejem, csak mikor közelebbről is halottam. Útban voltam, nem is kevés járgánynak. Egy pillanatra fagytam le csupán, ahogy sok szempár szegeződött rám, de aztán kihátráltam az útból, így mindenki is tudott tovább haladni. Ha Aegir ezidáig a közelemben volt, akkor követtem őt a továbbiakban. Ha nem jött utánam, akkor visszasiettem a leszállás pontjához. Követtem őt, ha kellett akkor végig hallgattam a szavait őt figyelve, de az újdonság varázsa kábítóan hat nálam általában, így mikor a falfirkák mellett haladtunk el, lassítottam a lépteimen és végig néztem az összeset. - Erre mindenki papucsban sétál? - pillantottam a hátam mögé, hiszen ott is épp sokan sétáltak el, nők-férfiak vegyesen, kik papucsban jöttek mentek errefelé. Nem maradtam sokáig el ezeket bámulva, próbáltam nem leragadni egy helyen. Kicsit sietősre vettem a megindulást, felborítottam ezzel egy nőt, aki a seggére esett volna, de a reakcióm épp most tisztult ki a meglepetésből, így egyből is kaptam utána. Nem engedtem seggre esni, egyenesbe húztam, behúztam a nyakam egy apró mosollyal, de ő csak mondott valamit apró mosollyal és ment tovább. Egy mini büfé mellett is elhaladtunk, nem ált előtte nagy sor, viszont jó illata volt, ám nem áltam meg. Szimatoltam ugyan, de nem gerjedtem rá az illatokra. Követtem tovább az ö9regem, hacsak ő meg nem akart ott állni. Viszont a strand, vagy micsoda már a közelben volt... honnan tudom? Az angolt megértem és ki volt írva a jelző táblára mennyi méter innen.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Kedd Május 16, 2023 2:32 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Aegir
Számomra nem sokat ért azaz apró csillag, hisz nekem nem sokat jelentett. Nem volt jelentősége, de hogy ő büszke volt rá, és fontos volt a lelkének, s ennyire ragaszkodott hozzá, hatalmas jelentőséget adott annak az apró tárgynak. Büszke volt a testvérére, arra amit elért, s ebben nem is akartam gátat szabni a számára. Inkább csak hagytam, hogy elvegye a csillagot, magához fogja, mint a fuldokló az utolsó mentsvárat mielőtt alámerülne. Hagytam, had menjen el felöltözni, én magam pedig egy pár pillanatra magára hagytam, had élvezze a pillanatot, s had higgadjon le teljesen. Felesleges lenne zaklatni, vagy épp csak zargatni azért, mert kiakadt. Az már persze más kérdés volt, hogy a csillag volt a kiváltó ok, vagy mert kiszakadt a táskája. Minden esetre megvolt róla a magam véleménye. Mikor újfent szembe találkoztunk, kérdésére felszaladt a szemöldököm, s egy pillanatra talán el is csodálkoztam, hisz nem gondoltam volna, hogy ilyesmire emlékszik. -Aktuális igen. - bólintottam azért, aztán várakoztam, vajon mi is lesz az a név, amit kieszelt a hajó számára. Megdörgöltem egy pillanatra tarkómat, aztán ümmentettem, gondolkodva, majd zsebembe ejtettem kezeim. -Nem gondolod, hogy egy cseppet nagyképű lenne így nevezni? De írűl tényleg remekül hangzik. - mosolyodtam el, ám még is bennem volt egy apró kétely, hogy valóban eképpen kellene elnevezni a hajót, hisz még is csak az én nevem viselné, ami igaz az emberek szemében nem lenne egy az én személyemmel, ám kik tudják ki is vagyok… -Ha pár évtizeddel ezelőtt keresel meg egy ilyen ötlettel, minden ellenkezés nélkül belementem volna. De azóta sokat változtam. - félszeg mosoly kúszott tova arcomon, miközben végigpillantottam a hajón. Nem akartam saját magam nevét viselő hajót vezetni. Aztán lesétáltam a fedélzetről, előadtam az ötletem Aaron-nak, s úgytűnt beleegyezett, így mehettünk is arrafelé, természetesen gyalogszerrel, hisz olykor azért nem árt megmozgatni a tagjainkat, és nem mindenhová ezekkel a járművekkel haladni. Engem nem érdekelt a tömeg, ám még is igyekeztem olyan úton vezetni, ahol nem jártak olyan sokan, vagy ha még is, akkor is akadt egy talpalatnyi távolság az emberek között. Épp mondani akartam, hogy majd a következő sarkon túlmegyünk, és felülünk egy buszra, ami elvisz minket a megfelelő helyre, ám elkezdett egy fülke felé húzni. Elsőre nem értettem mit is szeretne, ám mikor közelebb értünk, és a fülke rendesen megmutatta magát, már megengedtem magamnak egy mosolyt. Lekaptam magamról a napszemüveget, feltettem a fejemre, majd mikor a masina jelzett, hogy na most tessék nyugton maradni, és lehetőség szerint értelmes képet vágni, hát megtettem, így aztán remélhetőleg értelmes képek születtek. Olyanok, mit bátran kirakhat az ember. Odakint aztán felemelte a kezem, beleejtette a képeket, én pedig megszemléltem őket. Előszedtem tárcámat, majd beleejtettem azokat, Nem kellettek szavak. Elég volt az is, hogy elraktam, és megkapta az őt megillető helyet. -A sarkon túl, felszállunk egy buszra. Vigyázz az értékeidre! - tettem még hozzá, miközben megindultam arrafelé. Nem voltam előítéletes, de sosem árt óvatosnak lenni. Igaz engem annyira nem érdekelt volna ha kizsebelnek, nem élem meg tragédiának, de még is kellemetlen lett volna. Szerencsére nem kellett olyan sokat várni, és a buszon sem volt akkora tömeg, így kényelmesen le tudtunk ülni. -Öt megállót megyünk, aztán leszállunk. Beljebb másabb a környék…. De majd úgy is meglátod. - megengedtem magamnak egy mosolyt, miközben elhelyezkedtem, s a táskámat az ölembe ejtettem, ám még is kész voltam arra, hogyha kell, akkor átadhassam a helyem, vagy épp leszállhassak. Az utazás közben nem sokat szóltam, csak hagytam, had figyelje a tájat, de a közeléből sem mentem el, hisz tudtam mennyire nehezen viseli a tömeget.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Mérges voltam és elkenődött. A balszerencse sosem ért utol, most viszont két helyről is pofonokat oszt. Így a kormánynál vártam, hogy újra megtaláljon a nyugalom. Ám helyette csak az apám talált meg nagy szavaival. Nem néztem az arcára, a cipője az mely lekötötte a figyelmem a szavai mellett. Aztán felém nyújtotta a kezét, a sajátom automatikusan nyúlt ki, hogy elkapja a csillagot tenyerem. A csillag belehuppant a tenyerem közepébe és a válasz is jött, hol talált rá. Csak figyeltem a “csodadarabot”. - A bátyám egy sikeres nagyobb küldetés után érdemelte ki évekkel ezelőtt. Azon a napon, mikor ezt kiérdemelte, abban a pillanatban nekem adta. Tíz éves voltam. Büszke volt rám, ahogy én Őrá. - magyaráztam el a csillag, a kitüntetés, miért is fontos számomra. De talán nem is érti. Vagy nem is érdekli. Számomra ez egy kabala, egy szerencsét hozó kedves tárgy, mit évekig cipeltem magammal mindenhová. Fontos. Rázártam az ujjaimat és a mellkasomhoz húztam a karom. Apa pedig elvonult. A gondolataim rabja maradtam mozdulatlan, míg a magamhoz szorított csillaggal voltam elfoglalva. Fontossági sorrend. Önzőség. Egy apró tárgy, ami képes kicsalni belőlem az apró kisgyereket. Észre sem vettem, hogy az apám mikor lépett le, mikor lettem a hajón magányra ítélve. Már nem voltam mérges, talán apa szavaiba kapaszkodva próbáltam nyugalomba hozni magamat. Egy pillanat alatt hoztam döntést. Visszatértem a kabinba, a táskámat felszedtem a földről, a csillagot pedig a kis szekrényre helyeztem. Kihúztam a fiókot...ott voltak a fényképeim. Amik apának is tetszettek. Amik akkor készültek! Kiszedtem belőle a tárcámat, volt benne némi aprópénz, így zsebre pakoltam, a tárcát meg a táskába. Visszatoltam, majd a táskába visszapakoltam a ruhákat. Tudomást sem vettem a szakadásról. Nem olyan helyen volt, hogy bármit is elveszítsek belőle. Bár a puffogásom még mindig érezhető volt. A kiszemelt pólót is felkaptam magamra, majd a hátamra kaptam a táskát és kiléptem onnan a fedélzetre. Apával találtam szembe magam. Meg is lepődtem, hirtelen álltam meg, hiszen majdnem belé mentem. Felpillantottam rá, bár nem is igen a kérdése foglalkoztatott. Csak meg kell fogalmaznom. - Még mindig aktuális az, hogy nevet kell adni a hajódnak? Mert ha igen...van egy, ami illene rá. - szólaltam meg, majd kiléptem apa elől, hogy a kormányhoz sétáljak, forgassak rajta egyet, figyeljem, majd Aegirre emeljem a pillantásom. - Sok mindent túlélt. Egyszer süllyedt el, ám általad újra a régi. Eléggé fontos számodra, hiszen az anyámmal együtt vettétek meg. Egy közös dolog. Egy emberi dolog, mely fontos egy isten számára. Sok kalandon részt vett mostanában, szóval ha neked is tetszik az Aegir egy csodája...utána néztem másik nyelven is, de az Ír hangzása megtetszett; Iontais Aegir. Bár...ha nem tetszik... akkor újabb hetek kellenek majd hogy találjak valamit. - vontam vállat, hiszen az sem zavart és húzott fel, ha neki mindez nem tetszett. Igazítottam a táskámon, míg vártam a válaszát, akár pozitív akár negatív volt, majd aztán léptem a padlóra, hogy lesétáljak a fedélzetről. Nem zárkódtam be. Hallgattam apát, hogy milyen helyet talált. Medencés hely. Csúszdával és mindennel felszerelkezve. Leérve onnan felé fordultam. - Jól hangzik. Még nem voltam medencés strandon. - félvigyorra húztam a szám miközben figyeltem apa szemüvegét és a mögötte rejlő szemeket, végül megindultam mellette. Nem tudom hol találta, így rábízom magam. Figyeltem az embereket, ahogy a város felé haladtunk egyre többen voltak, egyre zajosabbak. A járgányaik furcsák voltak ebben a szegényes negyedben, nekem annak tűnt, bár mintha volna ennél jobb helye is. A gazdagok és szegények mindig is külön részt foglaltak el. Követtem apát, nem maradtam le, de figyeltem a környezetemre is vajon miket lehet érdekesnek nevezni az én szememmel is. Elég sok minden lekötötte a figyelmem a pánikról, de mikor megláttam egy masinát, egy kabinszerű valamit az út szélén az egyik épület tömb mellett, csak megragadtam apa karját, megállásra késztetve ezzel. Nem szóltam egy rohadt szót sem, ráemeltem a kékjeimet, majd csuklón ragadtam és magam után húztam. A zsebemből előkapartam az aprókat és a gépbe dobtam, az apró nyílásokba. Ha apa nem mozdult, akkor betoltam a fülkébe, majd beléptem én is. Mutattam a kamera irányába, hátha képben lesz. Normális fejeket vágtam a képek készültekor, mindketten benne voltunk, majd ha végzett az 5 kép elkészültével, csak utána léptem ki, hogy megnézzem a fotókat. Elmosolyodtam, hiszen nagyon jó kép lett mindkettő részről, apa elé léptem, majd a kezét felhúzva a tenyerébe tettem az elkészült képeket. A szemeibe pillantottam, elmosolyodtam, majd hátrébb léptem. Végül újra megindultam abba az irányba ahová eredetileg ment volna. Kellemes érzés volt adni valamit. Bár nem sok volt mindez, mégis...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Május 15, 2023 7:04 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Aegir
A kocsiban csendben üldögéltem, nem hasítottam ketté a csendet, ahogy a hajón is hasonlóképpen tettem. Még A bepakolás közben észrevettem valamit a földön csillanni, mi azóta is a zsebemben pihent. Nem tettem szóvá, nem nyúltam oda, s szinte már el is feledtem, hogy nálam pihent meg a hosszabb út során. -Nem, valóban nem, de ki mondta, hogy csak a tengerben lehet csobbanni? - villantottam egy mosolyt felé, amolyan sokatmondó pillantással, majd a kabinomban foglaltam el a helyem. Míg Aaron a kabinjába ment, én magam is ott foglaltam helyet. Pakoltam oda magamnak pár cuccot, ami jó akár a fürdésre is, vagy épp ha a meleget annyira nem bírnám, akkor tökéletes lesz arra az időszakra is. Pakoltam egy alaposan összehajtható plédet is, meg némi vizet is, hogy semmi se okozzon hiányt. Hangos csapkodásra kaptam fel a fejem, miközben a telefonom lapján merengtem, figyelve a képernyőt, átpörgetve az üzeneteket. Killian írt pár alkalommal, küldött néhány képet, én pedig válaszoltam, szóval nem mentem ki, csak kis idővel később, mikor már a konyha részen sem hallottam Aaron haragos csapkodását. Vettem egy nagyobb levegőt, belenyúltam a zsebembe, s megakadt abban a kis valamiben, ami számomra nem sokat jelentett. Még is zsebre ejtett kezekkel léptem fel a fedélzetre, majd léptem oda Aaron mellé, immár előszedett ökölbe zárt jobbommal. Nem szólaltam meg azonnal, csak pár pillanat múltán ejtetem pár szót irányába. -Vannak dolgok az emberek életében, és a miénkben is, mik okkal kerülnek hozzánk, vagy épp vándorolnak el tőlünk messzire. Olyanok ezek, akár az emberek, a barátok, kik egyszer belépnek, majd amilyen hirtelen jönnek, úgy tűnnek el az életünkből. - pillanatnyi szünetet tartottam, majd felé nyujtottam kezem előbb ökölben tartva, majd ujjaim lassan nyíltak fel, akár a virágok szírmai. -Pakolás közben akadt meg rajta a szemem a homokban Lau és Nya kapuja előtt… - mormogtam, s vártam, vajon miféle reakciót vált ki, hogy nálam volt az a csillag. Hagytam had vegye el ha akarja, rakja el, vagy dobja el messzire. Nem ejtettem több szót, inkább ellépkedtem, leellenőriztem a hajót, minden rendben van e vele, aztán felsóhajtva léptem le a fedélzetről, a táskám társaságában, hogy aztán valahol letelepedjek, és megvárjam a fiam. Úszni akartam. Kicsit közelebb lenni a vízhez, ám tudtam a tenger éppen nem jelenthet megoldást, így valami olyasmit kellett keresnem, ami bőven megteszi valamiféle alternatívának. Míg vártam Aaron-ra előkapartam a telefonom, s kerestem egy strandot a közelben. Úszni akartam. Ám ha nem jött oda hozzám, akkor visszamentem a fedélzetre, s meglestem mi van vele. Sikerült e megnyugodnia, vagy még akkor is a plafonon van a gondolattól, hogy elveszítette a csillagot. -Kész vagy? Mehetünk, vagy inkább maradnál kicsit? - nem voltam követelőző, csak tudni akartam minden rendben e vele, ám valahogy rémlett, nem kedveli ha megkérdezem hogy van, így aztán nem is tettem. Azonban ha utánam jött lentre, akkor eltettem a telefonom, felkeltem, letoltam orromra napszemüvegem, villantottam egy mosolyt. - Van egy egész jó hely a közelben… igaz nem a tenger, de a célnak éppen úgy megfelel. Csúzda… bár olyat még egyszer sem használtam, meg surf medence, műhullámokkal. Siklópálya, ahonnan a medencébe lehet ugrani… Mit szólsz? - felvontam egy pillanatra szemöldököm, aztán a válaszától függően indultam meg valamerre. Nem szándékoztam taxit fogni. Úgy voltam vele, ennyi mozgás belefér, és hátha útközben lát valamit, amire később szüksége lehetne. Valamit, amije még nem volt, hisz szuvenírt még nem igazán vett egyikünk sem. Ám ha nem akart strandra menni, akkor bizony megadtam a lehetőséget arra, hogy ő mondjon valamit, amihez valóban kedve lenne. -De ha nem akarsz, akkor mondj egy helyet te! - megigazítottam vállamon a táskám, s vártam, vajon mi is lesz a végcélunk.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Nem írtam össze a megnézendő helyeket. Nem értem rá. Kiszórakoztam magam a struccal, majd a fürdés is kivette belőlem...uhm, úgy mindent is. A kajálás jó volt, majd elköszönve, kipihenve az eddigieket keltünk a taxival útra. A telefont böngésztem, Aegir nem szól, én megint csak nem. A csendbe burkolództunk, nem szakította meg egyikőnk sem a másik gondolat menetét. Talán a sofőr miatt nem szóltunk, hátha megérti a kérdéseket, hátha kihallgat minket, vagy csak zavarja a sok csacsogás. Böngésztem. Az úti céljainkat, az útvonalakat, hol tudunk ingyen meglenni, hogy apának ne kelljen fizetnie...így is kurva sokba kerülök már neki. Vagy ha nem is ingyen, akkor ne kerüljön sokba. Nem tudom mennyire zavarja őt mindez, de kihasználni sem akarom. A telefon jegyzettömbjébe írtam össze amit találtam. Jó helynek tűnnek és apa is talán élvezni fogja. Látnivalókkal teli...bár mintha azt mondta volna hogy ő akar elvinni...akkor miért én mondjam el hova menjünk? Legyen meglepetés. Legyen az ő szava a döntő? Körül néztem más városokban is, akadtak szórakozó parkok, ahol óriáskerék volt... céllövölde és sok egyéb. Jól hangzik, a céllövölde is klassz, főleg ha a nyeremény is szuper jó. Bár az úgysem menne, hiszen nem tudok célba találni elsőre és ez kicsit elkeserít. Csalódottá tesz. Talán nem kellene ilyen helyekre elmenni, talán...fogalmam sincs. Hogy kérdéseim akadtak-e? Bőséggel akadt még ahonnan a múltkoriak is kifakadtak. Apára pillantottam. Egy kis időre elidőztem a vonásain, fiatalos kisugárzásán, majd elmosolyodva pillantottam előre, végül újra a mobil felé fókuszáltam. Újabb két dolog került fel a listára és ételek is, hogy miket hol, melyik részen lehet enni. Leginkább olyat, amiket még sosem kóstoltam. Kihasználás...nem kellene ezt tennem, így lehet annyi mindent nem is kellene megnézni. Olyan fura érzés...de ő akart elhozni hiszen! Vagy mehetnénk vissza a kolostorba is... hiszen ő nem edzhet most a vízzel. De... A mobilom keresőjét átváltottam a készült képekre, átnéztem őket, majd anyát is előkerestem a névjegyzékből és küldtem neki három képet. Átment mind, hátra döntöttem a fejem, a kocsi plafonját kezdtem figyelni. Aztán megérkeztünk a végállomásra, elpakoltam a zsebembe a telefonomat, majd kipattantam, segítettem Aegirnek kicuccolni a dolgainkat, hiszen együtt vagyunk...vagy mi a szösz...emlékszem, mikor elhozott, semmit sem voltam hajlandó csinálni. Nem segítettem és nem beszéltem vele túl szépen... most is át kell gondolnom hogyan szóljak felé, ha oda vagyok. Banglades - Chittagong és környéke Figyelmét lekötötte a víz, kis ideig figyeltem a vágyakozását, honvágya volt. Átéreztem és ez engem is elszomorított. Végül a víz felé emeltem magam is a kékjeimet, hogy megfigyeljem a víz mozgását. Aztán apa szólalt meg, nem néztem rá, csak hümmentem egyet apró bólintás kíséretében, aztán megindultam utána. A hajóra léptem, leginkább a kabinom felé vettem az irányt...bár nem is az én kabinom volt hogy azt mondjam. Apáé volt a hajó, így a kabin is, de én béreltem ki az engedélyével. És erről is kell majd beszélnünk. Kipakoltam a táskámat, körül néztem, el se pakoltam az előző gúnyáimat sem, minden itt volt az ágyon elpakolatlanul. Mintha otthon lennék. Majd...majd meglesz ez is. Pakoltam oda egy váltásruhát, mely farmerből volt, meg egy mintázatlan pólót a szekrényből. Magamra pedig ugyanabból a szekrényből szedtem elő ruhát. Hiszen nem edzeni megyünk és nem túrázni, valami olyat kell felvenni, ami tűrhető emberek mellett is. Közben a mellettem lévő kabinban az öregem megszólalt, mire felkaptam a fejem... és abbamaradt mindennemű mozdulat. Két helyre nem tudok figyelni egyszerre. Csobbanni, a partra? - Nem mehetsz a tengerbe... vagy van amiről nem tudok? - kérdeztem elmerülve a póló anyagában, amit kiszedtem, hogy elteszem a táskába. Amin persze megláttam egy szakadást... az oldalán. - Picsába. - nyögtem fel, ahogy megnéztem magamnak a szakadás helyét és méretét. Kiszórtam belőle mindent, a fejemre simítottam két kézzel, körül néztem, éreztem a felszökő haragot ezért a kis apróságért. Megragadtam a táskát, kirongyoltam a kabinból flmeztelenül, a konyhában álltam meg, levágtam a táskát a padra, majd a fiókokat húzogattam ki ingerülten, kutattam bennük, a mozgásom hirtelenek voltak. Egyik fiók követe a másikat, de sehol sem találtam tűt és cérnát. Pedig a táskám ezer éve velem van, imádom, még a tesó vette nekem mikor megkezdtem a középiskolát. Még jó hogy nem hagytam el a csillagot. Az... vagy itt a hajón van a kis szekrényen, vagy benne, vagy a kolostorban hagytam. Nem tudom hol van!!? A felső szekrénysort is kinyitogattam, de a tányér és pohárkészleten túl...nem volt semmi használható. A hűtőt is kinyitottam hátha, de semmi. Neki dőltem a hűtőnek háttal, onnan figyeltem a szakadást a táskán... sípolni kezdett a fülem, ahogy néztem. Aztán egy nagyobb mozdulattal léptem közelebb, ragadtam meg a táskát és ingerülten hajítottam vissza a szobába, magam pedig kirobogtam egy sorozatos káromkodás közepette. A felszínre mentem, ahol megcsapott a friss levegő, kaptam utána, megvakartam a fejemet, végül megszívtam az orromat. Végül a kormányhoz léptem és végig zongoráztam rajta ujjaimmal. Sokáig, hogy a nyugalom újra megtaláljon, le sem vettem róla a kékjeimet. Már régóta tudom azt, amire apám kért meg. A kérdés az csupán, hogy neki tetszeni fog-e. Hogy megérdemlem-e a dolgot. Hogy valóban kell-e és szükséges-e.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Május 15, 2023 4:21 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Aegir
-Igen...Nya kimosta, és pihenésre kárhoztatott.-az igazság persze az volt, hogy egy cseppet sem bántam a dolgot. Sokkal inkább örültem a lehetőségnek, hogy nem kell semmit tennem, és nem akarnak kihasznàlni sem. -Nagyszerű!-villantottam felé egy mosolyt, miközben elégedett arcát figyeltem. Büszke volt magára, s valamiért nem akartam ezt megtagadni tőle.-Igen. Errefelé tartanak egy páran ilyeneket. Szépek.-bólintottam rá magam is.-Eltekintettem a messzeségbe, a kerítés irányába. Mosolyom lankadatlan volt.- Igen. Vannak azok is. Sok állat van itt, és mind valamiképp segíti a másikat.- bólintottam. -Na gyere! Ki ne hűljön a vized! Azzal megindultam vele visszafelé. Csendes bedzélgetéssel telt el az idő míg Aaron fürödni volt, s valahogy nem zavartattam magam a hosszas időzés miatt. Jól tudtam, neki is ugyan úgy szüksége van a pihenésre, akár csak nekem, hisz neki, ellenben velem, az elméjét is orvosolnia kellett. Nya szóval tartott egy ideig, majd hagyott pihenni. Mindent tudó szemeivel mintha lelkem mélyére látott volna, oly tisztán tudta mire is volt szükségem. Kaptam egy csésze teát, majd elvezetett egy nyugàgyig,ahová letelepedtem, majd hallgatva a madarak csicsergését néhány pillanat eltelte után már aludtam is. Békés pillanatok voltak, s nem zavart még a kutya sem. Nem tudom meddig voltam "kiütve", de mikor magamhoz tértem, pihenten, tiszta fejjel, hívtam magunknak egy taxit, hogy majd azzal megyünk vissza a városba. Mire visszaértem, Nya már kipakolta az ételt, s persze magam is kaptam egy ujabb adagot, s bármennyire is ellenkeztem, bizony el kellett azt fogadnom, és fogyasztanom, ami annyira nem is ment nehezemre, bármennyire is ódzkodtam a gondolatától is, hogy nekem ennem kellene bármit is. Aztán Lau elvitte magával Aaront, de nem mentem utánuk, inkàbb a cuccainkkal foglalkoztam, s helyet kapott a táskámban az étel is, mellyel Nya szerelt fel minket, mondván, rendes élelem is kell belénk, nem csak az a förtelem, amit annak hívunk. Így aztán lelkemre kötötte, mindenképpen fogyasszuk el. Búcsuzóúl megölelt, mit viszonoztam, megköszöntem a szíves vendéglátást, majd mikor megérkezett a taxi, bepakoltam a cuccainkat, elmondtam az uticélunk, és indúlhattunk is vissza a nyüzsgő város felé. A kocsiban csendben üldögéltem, nem igen akadt mondanivalóm, de tudtam, s talán Lau is tisztában volt vele, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztunk. A végcélnál megköszöntem a fuvart, kiszedtem csomagjainkat, majd megálltam a kikötő előtt, s figyeltem a hajókat, a tenger hullámzását. Ismerős kárhozat járta át lelkem. Megköszörűlve torkom emeltem fiamra tekintetem. -A kaját betesszük a hajóra, a csomagok jórészét is, aztán mehetünk ha gondolod az első helyre, amit megszeretnél nézni!- figyeltem a reakcióit, s türelmesen vártam, vajon mi lesz az, amit mindenképpen hamarabb szeretne látni. Közben persze megindúltam a hajó felé, akár velem tartott akár nem, s mindent bepakoltam az őt megillető helyre, majd a fedélzeten egy pillanatra megálltam, figyelve a távoli messzeséget, mely sikított a lelkemért.Vàgytam rá. Menni akartam. Vissza oda, ahová tartozok. Nehéz volt megállni, hogy ne csobbanjak, hogy ne merűljek el a messzeségbe, higy vissza se akarjak jönni, hogy többet alakot se öltsek, de aztán eszembe jutott, hogy nem szabad elbuknom. Ezt véghez kell vinnem. -Szedd össze ami kell, és indulhatunk! Csak mond meg hova! -azzal leballagtam a kabinomba átöltözni, hogy frissen vághassak bele ebbe az újabb kalandba, mi még édesebb lesz majd idővel. - De lemehetünk a partra is, ha esetleg csobbannál egyet!- mosolyodtam el, s vártam, vajon mi lesz az, amit vàlaszt.
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
Jómagam nem takarítottam le a lovat. Meghagytam a munka oroszlán részét másnak. Nem fogok takarítani, piszkos munka, gané munka...nem az én asztalom. Sajnos vagy sem, nem vagyok hozzá szokva hogy állatokat takarítsak meg. Szóval tuti Laura marad a csutakolás. Apa elvégez mindenféle apróságot az állaton, melyen lovagolt, elnéztem volna őket, de Lau enni hívott. Visszautasítottam, de erőszakos volt, hiszen az “apád megmondta” szöveggel jött, szóval szemet forgattam és mentem az asztalhoz, egy kézmosást követően, enni. Igen, előbb ettem valamit, Launak is fontos az, ami Aegirnek, valószínűleg beszéltek erről, szóval a kedvére tesz...vagy az enyémre. Jó nagy adag tányér ételt kaptam, levest is, majd mellé a második fogást is. Gondterhelt vonással figyeltem az adagokat és amik rajta voltak a tányéron. Hús, meg mindenféle hízlaló étel... a levesben mindenféle megtalálható volt, hús, zöldségek, belsőségek... tészta. A vendéglátás pazar volt, Aegir is megjelent végül, hasonló ételt és adagot kapott, bár nem szólaltam meg. Csendben étkeztem, lassan tűntek el a falatok a tányérról. Apa hamarabb végzett, Lau felajánlott neki egy fürdőt, így a gondolataim szabadon elkalandoztak. Somolyogtam az orrom alatt, senki sem látta meg szerencsére. Szóval míg a fiúk együtt ügyködtek pár percig valahol, addig megköszöntem az ételt, az üres tányérokat a mosogatóhoz vittem. Aztán igyekeztem ki a levegőre az állatokhoz. Bár tele voltam mint a déli busz, jóllaktam, nem ártana a pihenés...pár percre leültem a fűbe és figyeltem a tyúkokat, hogyan szórakoznak egy gyíkkal. Megmosolyogtatott, hogy az állatok hogy elvannak más állatok társaságában is. Böfögtem egy hatalmasat, mivel senkit sem zavartam ezzel az isten háta mögött, így elnézést sem kérhettem senkitől se. Felpattantam a földről, majd bementem a karámba, ahol a tehenek voltak, majd valahol az ő területükön belül megfogom találni a struccokat, meg a bikát is, meg egyéb más farmbéli állatot is. De a strucc most jobban lekötötte a figyelmemet. Nem volt itt se Aegir, se Lau, hogy szemmel tartsanak, így kihasználtam és kiélveztem a helyzetet. Ennyi még nekem is kijár. Szóval a szárnyas röpképtelen madár is engem nézett, a többi elvolt foglalva mással, bár más strucchoz hasonló dög is volt, de most csak az az egy nagyobb érdekelt. Eltereltem a figyelmét, közben a háta mögé kerültem, ám volt olyan köcsög, hogy megrúgjon, hogy majd megkergessen. Szóval futottam előle, de egész jól bírtam a tempót és még jól is éreztem magam. Szórakoztam. Nem akartam kínozni az állatot, de testközelből még nem láttam struccot. Szóval megfigyeltem mit és mennyit bír. Meg úgy én is, mennyit bírok az elmúlt időhöz képest. Kitértem a strucc útjából, elszaladtam előle, volt hogy ő szalad el előlem, én meg kergettem. Mikor elfáradtunk egyikünk sem rohant tovább. Tisztes távolságban pihentünk egymástól távol. A sérült kezemre persze vigyáztam, a kenőcs megtette a hatását, nem fájt, de éreztem hogy jelen van a sérülés. A mozgásra viszont szükségem volt, a hosszú távú pihenés, semmit tevés nem az én világom, így a magam módján próbáltam tartani a magam tempóját. Apa nem akart edzeni, pihenést írt elő, de amúgy sem vagyok az a fajta aki nyugton ülne a sejhaján. Ő tudja ezt a legjobban. De persze csak addig hajtom magam, míg bírom, utána úgyis az ájulás fenyeget, fejfájás, így azt most kihagyom. Ezzel a lóti futival most megelégszem. Így is lehet a testet edzésben tartani, így nem kell félnem hogy elpuhulok. A pihenő után pedig kihasználtam a strucc eddigi feltűnő gyengepontjait és a hátára kerültem. Még jó hogy közel állt a kerítéshez és a vakfoltjában voltam. Megiramodott velem, nem estem le, jó erősen kapaszkodtam belé ahol tudtam. Örömujjongásba kezdtem az állat hátán, ahogy futotta velem a köröket. Leakart rázni magáról, de nem hagytam neki. Nem töltöttem túl sok időt rajta, hiszen megkínozni sem akartam lelkileg és fejben sem, szóval ahogy lassított hát úgy csúsztam le hátrafelé róla. Majd nevetve futottam el a csípései és a támadásai elől. Aegir is időközben megjelent, így feltelepedtem a fakerítésre és onnan vártam be az érkezését. Izzadt voltam a rengeteg “munkától”, kellemes fáradtság telepedett rám. A szavait hallgatva elmosolyodtam. - Lábakélt a ruháidnak? Nos...nem gáz a pucér test látványa női szemmel... - vontam vállat, csipkelődve ezzel vele, nem szegte kedvemet, hogy lassan mennünk kell. Azt hiszem a levegő változás újabb formáját tapasztalhattam meg. - Kihúzhatom a struccogolást. - pattantam le a helyemről, hogy állásba kerüljek, hogy mozgásra bírjam a testemet újra. Aegirre pillantottam egy mindent is tudó tekintettel. - A bikákat nem piszkáltam fel...Azt hiszem a 800 kiló nem az én súlyom. És láttam a mezőn nagy tülkűeket is. Lau azt mondta, ezek Ankole-Watusi marhák... kint vannak a nyári időkben a legelőn és csak télen kerülnek be a melegebb helyekre. Nagyon menő a nagy szarvuk. - magyaráztam, majd az irányba mutattam a hosszú végtelennek tűnő legelő felé. Mintha sosem lenne vége olyan nagy a táj és ezen a helyen laknak Lauék. -Ja és vannak nagyobb kutyák is, melyek a kerítést őrzik a vadállatoktól. Öten vannak. Igen, körül néztem... kicsit. - széttártam a karjaim, majd megindultam a lakó épület felé, hogy megnézzem azt a fürdőt magamnak. Odaérve a terelő és örző védő kisebb kutyák üdvözöltek, de nem vettem róluk tudomást, Nya már várt rám. Adott egy nagy törölközőt, elmosolyodtam, majd a fürdőhöz vezettek a lépteim. Az izzadt testemet leakartam mosni, ez a kis edzés nagyon jót tett. Levetkőztem, majd belemártottam magam a kellemesen meleg vízbe. Jó illata volt, elmerültem benne nyakig. Halottam ahogy nyílik az ajtó, láttam Nyau fejét, láttam ahogy elemeli a ruháimat a helyéről. Azonnal pattantam is fel, de mire bármit is mondhattam volna...már ott sem volt. Ridegen figyeltem a hűlt helyét, végül visszaültem újra, teljesen elmerültem a vízbe, levegőt visszatartottam. Furcsa volt egy ilyenben fürödni és levegőt visszatartani. Ha nem tenném, megfulladnék. Ez nem tengervíz. De finom illata volt. Felültem, ledörgöltem a kapott tusfördővel mindenemet. Átnéztem magam hogy bogaraktól mentes vagyok-e majd a sebhelyeimet is megnéztem. A régi behegesedetteket is és a frisseket is. Az égésem nem szép, de azt is érte a víz, nem érdekelt most. A mellkasom, a vállam, a hasfalam. Rengeteg történet, egy élet. Nem pazarolhatom el. A gondokat odébb kell söpörnöm, lélegezzünk fel és lépjünk új ösvényre...a szemeim lassan leragadtak, álomba merültem, ahogy a nyugtató hatású vízben feküdtem -ültem kényelmesen. Nya egyszer bejött, akkor úgy ráemeltem a tekintetem, de csak forró vizet öntött a fürdővizembe, majd magamra hagyott. Meg sem moccantam hosszú ideig, az alvás, a nyugtató hatás elnyomott. Nem aludtam hosszú időre el, úgy egy órányit aludtam, addig Nyau figyelte a hőfokot a vizemnek. Egyszer keltem csak fel rá, de úgy háromszor volt bent rám nézni. Nem ismerte a testem és a lelkem, így aggódott kicsit az alvásom miatt. Talán túl sokat tett bele, de Aegirnek is ennyit pakolt. A ruháimat közben már kimosta, száradtak eközben kint az udvaron. Erőszakkal keltem fel, nyitottam a szemeimet, ültem fel és szálltam ki a vízből. Magamra húztam a törölközőt, betakartam magam körbe vele, felvettem a papucsot is, majd kiléptem onnan. A fejem kómás volt, jót aludtam, szükségem volt egy kis ilyesmire. Ki volt készítve a friss ruhám, így azt megragadva visszaléptem a fürdőbe és átdörgöltem vele magam szárazra. Aztán felöltöztem. Végül már így léptem ki a többiekhez. - Ühm...köszönöm. - fordultam Nya felé, aki elmosolyodva lépett oda hozzám és érintette meg az arcomat, bújta a lélektükreivel az enyéimet. Nem voltak rémálmaim ebben a kis időben, így tényleg pihenéssel telt az az egy óra mit bent töltöttem. Az asztal felé mutatott, így odanéztem. Megint egy csomó kaja volt kint az asztalon. Mindenféle hús, zöldség, gyümölcs, tészta és pár számomra ismeretlen is. - Hizlaldába jöttünk? - szélesedett ki a mosolyom, majd Nya az asztalhoz terelgetett és elém nyomott egy üres tányért, miközben leültem. Amit megkívánok egyek csak. Ültem ott mozdulatlanul és figyeltem a terítéket. Nem tudtam választani, mind jól nézett ki és mindennek olyan jó illata volt. De aztán eldöntöttem, hosszú tésztát szedtem, rámertem egy kis húsgombócos mártást, tettem rá sajtot. Aztán megköszöntem, majd enni kezdtem. Ha apa ott volt, akkor néha rá pillantottam, de nem tettem fel kérdéseket, nem akartam zargatni semmivel sem. Bőven elég akkor, ha ketten vagyunk. Kipihenhet. Fárasztó vagyok olykor, ezt tudom magamról. Lau közölte, hogy ha ettem, akkor még mutatna valamit, szóval hamar befejeztem és kimentem, szinte szaladtam utána. Szerencsére nem volt felesleges a fürdésem, nem az állatokhoz mentünk. Távolabb tőlük egy állatoktól mentes udvarrészre, ami tágas volt. Ki volt helyezve néhány bábú. Egy lasszót fogott, elmagyarázta miből van, mire használják és milyen hosszú. Megmutatta miként kell vele elkapni egy elkószált állatot, vagy éppen megkötözni. Mintha élne az a bábú akképpen bánt vele. Elkapta, szorosan megkötözte a lábait, majd szabadon engedte és nekem adta át a lehetőséget. Közben elmagyarázta a dolgokat megint, figyeltem és nem akartam arra gondolni, hogy nem fog menni...ez sem. A fájdalom sem érdekelt az égés miatt. Valahogy a fürdő nyugtató hatással volt rá. A kezembe fogtam a lasszót, majd a tanácsokat megfogadva elkezdtem forgatni azt, aztán eldobtam a bábúnak. Nem sikerült, így újra neki veselkedtem. Nem érdekelt hogy nem megy, most nem forgott ilyesmi a fejemben. Ez egy új dolog volt. Nem éreztem úgy, hogy bármi rossznak kell történnie, ha nem sikerül. Akár néz Laun kívül bárki is. Újra és újra próbálkoztam, míg az ötödik alkalommal végre célt értem, elkaptam az állatot, így oda rohantam Lauval a nyomomban, ki magyarázott közben és ezáltal fogtam satuba a nem élő állatot. Vigyorogtam mikor kész lett, majd “ezaz” mozdulattal álltam fel a földről. Majd mosolyogva figyeltem az eredményt. Kezet fogtam a fickóval, aki megölelt, persze kapott egy visszaölelést is, bár kicsit meglepett a dolog. Nem bántam. Apához sétáltam, bárhol is volt, már útra készen voltam magam is. A táskámba bekerült minden. A fa faragvány is, a mobil és a ruháim is. Kaptam sütit az útra, talán még ételt is csomagolt Nya, de azt Aegirnek adta át. Elköszöntem, megköszöntem a lehetőséget, majd ha Aegir is úgy volt vele, akkor mehettünk. Bár a kutyákhoz az itt létünk alatt egyszer sem nyúltam, nem terveztem és ezen változtatni sem akartam. A továbbiakban pedig Apám úgyis útba igazít, hogy hova és merre tartunk majd.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Május 14, 2023 8:04 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Aegir
Még saját magamat is megleptem azzal, hogy elmondtam neki mi lesz velem víz nélkül. Bár meghelet az egész csak az elme játéka, és valójában nem okozna semmi gondot sem, de sosem lehetünk elég óvatosak ugyebár. A gyógyítás a víz álltal, hogy képes helyrehozni bizonyos dolgokat, rengeteget jelenthet bárkinek is. Meglehet nem is kellene mutogatni magunkat Isteneknek, hisz az emberek rengeteg mindenre képesek ha nem értenek valamit. Addig piszkálják, és kísérleteznek rajta, míg meg nem találják mivel tudják kihasznàlni, vagy épp elpusztítani azt, amit nem tudnak ésszel felfogni. Utána persze versenyt hírdettem, csak hogy tereljem a szót, hogy ne az legyen erről kell beszélnem, hisz meglehet így is sokat mondtam, ám még is megtettem, ő pedig vagy jó vagy rossz, de szónélkűl hagyta. Nem tett megjegyzést. Mikor aztán elvágtatott mellettem, csak megingattam a fejem, leszálltam a lóról, s visszavezettem őt az úton, egyenest az istálóhoz. Mire odaértem, Aaron már javában ügyködött rajta hogy levarázsolja a felszerelést lováról, így én is belekezdtem. Nem rohantam sehová, hisz ràértem, szóval míg Lau kikészítette az ételt, én kivezettem a lovam, s lecsutakoltam, miközben dörmögtem hozzá. Alaposan letakarítottam, áttöröltem, átkefélgettem, s addigra meglehet Aaron már végzett is az evéssel, s akkor egymagam ültem oda az asztalhoz, majd kezdtem bele az evésbe. Ha ott volt még, akkor is hasonlóképpen tettem. Szedtem magamnak egy adag ételt, majd Lauval beszélgetve fogyasztottam el, ám ha Aaronnak közben akadtal kérdései, akkor neki is válaszoltam örömmel. Végezve visszatettem tányérom, majd mielőtt megkérdezhettem volna, Lau felajánlott a számomra egy fürdőt, mit örömmel el is fogadtam. Odabent ledobtam magamról piszkos cuccaim, majd bebettem magam a habos kellemesen meleg vízbe, mi a patak hidegsége után felemelő érzés volt. Lehunyt szemmel áztattam magam, gondolataim mélyére merűlve, s valahogy észre sem vettem mikor nőlt lába a ruháimnak, de bizony mikor kiszálltam, hogy majd visszaveszem őket, míg majd a hajónál másikat kapok magamra, hát nem jártam sikerrel. Helyette akadt ott egy törölközőnél nagyobb anyag, mit magam köré tekertem, belebújtam egy papucsba, s meglepetésemre ruhàim ott száradtak egy kötélen a szélben. Szóval maradunk egy ideig. Letelepedtem egy nyikorgós hintaszékbe, nem kerestem Aaront, hisz ennyi szabadság jár neki, én meg... Nos elüldögéltem ott, hamarosan már másodmagammal, és egy bögre kávéval. Nya, Lau felesége orozta el a holmimat, s szólított fel pihenésre ezáltal. Azt mondta folyamatosan rohanásban van a testem, és a lelkem nem képes megpihenni. Le kell ülnöm, elengedni a gondokat, és csak a pillanatra összpontosítanom. Rengeteg dologról kérdezett, szóval tartott, terelte kusza gondolataimat, s szinte észre sem vettem mennyivel békésebb lettem. Igaz Aaron-al is beszélgettem, de ez még is másabb volt. Olyannyira áradt belőle a nyugalom, a béke, hogy magával húzott engem is. Az idő robogott, Nya pedig elment a konyhába sütni valami süteményt, én meg összeszedtem a cuccaim egy részét, s míg a pólóm is odakerűlt a helyére, addig magamra kaptam a nadrágom, cipőm, s elindultam megkeresni Aaront. Jó érzés volt tisztának lenni. Mikor megtaláltam, mosollyal arcomon figyeltem egy darabig, s ha neki is feltűnt jelenlétem, akkor szólaltam csak meg. -Gyere fiam! Nya készített neked egy fűrdőt. És ne lepődj meg ha lábanő a ruháidnak. -megdörgőltem a tarkóm, zavartan mosolyodtam el, majd intettem. -Gyere fiam! Lassan indulunk visszafelé. Biztos sokminden szerepel azon a listán!
- xxxx szó // zene: Learn Me Right // Peace, Hope, Freedom... - - ℤ -
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
