Iris & Dimitriy

Teszek egy gyenge kísérletet arra, hogy lassítsak, hogy késleltessem a közelben toporgó gyönyört, de ahogy csípőmre mar és mozogni kezd alattam, egyértelművè teszi, hogy kibaszottul nincs szükség arra, hogy be akarjam várni. Nem, mintha képes lennék rá amellett, amilyen izgatón húz magára újra és újra, úgy hajszolva a gyönyör felé, hogy a végén szinte letaroljon, miközben minden más megszűnik számomra, mert csak az a forró lüktetès létezik épp, ami végig robog az egész testemen és még, a légzést is ellehetetleníti. Szorosan átkarolom nyakát, miközben a legèdesebb hangok kíséretében belém feszül, reszkető testemet pedig úgy öleli magához, úgy fonja körèm karjait, mintha attól félne, hogy a mámor végleg magával sodor, de amilyen hevesen zubog végig rajtam ez az édes, mindent elsöprő érzés, nem is csodálom, ha tényleg ilyesmitől tart.
Elmèmet teljesen ellepi az a bódító köd, minden felesleges gondolatot a háttérbe szorítva és semmi mást nem érzékelek most a külvilágból, csak testem émelyítő zsibogását, az Ő illatát, szíve vad dübörgèsèt, ahogy az enyém által vert ritmushoz társul, miközben levegő után kapkodva viszonzom édes csókját. Az első alkalom, bármennyire is volt szédítő, a nyomába sem ér annak, amit most éltem át Vele, mert most minden érintése beszélt és beszél hozzám, izgató hangjai még most is visszhangzanak a fülemben és az érzés, hogy még mindig magához szorít, hogy most nem söpör félre az öléből, hanem helyette úgy tart karjaiban, mint valami féltve őrzött kincset, igazán veszélyessè, de annál gyönyörűbbè teszi az egészet. Eddig sem tudtam kiverni a fejemből, éjjelente újra és újra felidèztem magam előtt a forró pillanatokat, de ezek után már biztos, hogy képtelen leszek ellenállni a vágynak, bármennyire is akartam, Ő pedig aljasul elhúzta előttem a mézes madzagot, mikor felkínálta magát nekem.
Halkan nyögök egyet, ahogy váratlanul megmozdul alattam, nevetésètől dorgáló pillantásom ellenére is elvigyorodok, miközben homlokomat még mindig övéhez dőltöm, édes bókja hallatán pedig finoman alsó ajkamba harapok. Azt hiszem, erre vágytam legutóbb, hogy így csillapodhasson le a testem, hogy közben karjaiban tart még egy picit, hogy szépen lassan tèrjek vissza a valóságba, ami most úgy vág arcon, olyan hirtelen térít észhez, hogy köpni-nyelni nem tudok. Arcomra kiül a döbbenet kérdése hallatán, de nem is maga a kérdés az, amitől elakad ismét a lélegzetem, hanem a felismerés, hogy ez a férfi, mennyire nem az, mint akit én ismertem.
Némán fürkészem vonásait, ahogy a pillanat hevében mormogott kérdésèt követően elbizonytalanodik, ahogy a szőnyeget kezdi bámulni, mintha bármi érdekeset láthatna rajta, attól pedig, hogy képes olyasmit mondani nekem, hogy "sajnálom", tényleg leesik az állam. Nyelek egy nagyot, megnyalom kiszáradt ajkaim és, miközben én is elkapom Róla tekintetem, hogy inkább a mellkasát díszítő mintákat nèzegessem, legalább kétszer nyitom szóra a számat, mire képes vagyok valami értelmeset összerakni, arcomat pedig érzem, miként önti el a pír. -Semmi baj.- súgom végül halkan, pedig tényleg nem kellett volna feltennie ezt a kérdést, még ha valahol hálásnak is kellene lennem, amiért visszarángatott a jelenbe.
Oda, ahol nekem nincsenek emlékeim Róla, Rólunk, Ő viszont olyan szerelemmel szeret, amiről álmodni sem mertem volna korábban. -Jelenleg több dolog is akadályoz ebben.- sóhajtom végül halkan, ismét felkeresve tekintetét, bár a benne megbúvó fájdalomtól, kis híján elszorul a torkom, de még idő előtt megköszörülöm halkan. -Az egyik, hogy elzsibbadt a lábam és lehet, hogy fel sem tudnék innen állni.- jelenik meg apró mosoly ajkaimon, miközben szemügyre veszem előbb a kanapét, majd a túlságosan kényelmes helyemet és sóhajtok egy nagyot. -Nem tudom, Dimitriy, hogy ez jó ötlet lenne-e.- suttogom végül bizonytalanul, finoman simítva végig mellkasán, de a tény, hogy miféle érzelmeket képes produkálni, még mindig megdöbbent. Bocsánatot kér, elbizonytalanodik, bókol és ragaszkodik...ezt a férfit, már nem is ismerem igazán.

Iris & Dimitriy

Minden aggályomat félre söpri ez a csillapíthatatlan vágy, ami ismét Hozzá terelgetett, mert már semmi másra nem tudok gondolni, csak hogy milyen szédítő érzés magamban érezni Őt, miközben ajkai édes, mohó csókokkal perzseli bőrömet, kezeivel pedig finoman, mégis határozottan szorít magához, mintha esze ágában sem lenne többé hagyni, hogy ennél távolabb kerüljek Tőle. A fülemben hangosan dübörög a vérem, de még ennek ellenére is hallom a sóhajait, a kéjes nyögéseit, ahogy a belőlem kitörő hangokat is, melyek mind mind tovább fokozzák az élvezetet és arra ösztönöznek, hogy csípőm tovább járja forró táncát.
A testem pokolian felhevül, mintha már nem is vér, hanem láva csordogálna ereimben, ami ellen a hátamon gyöngyöző izzadtságcseppek, csak felesleges próbálkozásnak tűnnek, mert tudom, hogy ezt a forróságot úgysem enyhíthetik, egyedül Ő képes csillapítani és a gyönyör, amit minden mozdulatommal hajszolok, mégis késleltetni próbálok minden lehetséges módon. Úgy akarok elèlvezni rajta, hogy közben az Ő teste is megfeszül, hogy az Ő torkából is a lehető legizgatóbb hangok távoznak, teste pedig forrón belém lüktet, még őrjítőbbè téve a beteljesülèst, így mikor már túl közelinek tűnik a mámor, túl gyakran érzem azt a vèrpezsdítő bizsergèst, egy hosszú pillanat erejéig mozdulatlanná válok és, csak kièlvezem, ahogy teljesen belém feszül.
Ajkaim csókját követelik, már amikor képes vagyok zihálásom ellenére Őt csókolni, nyelvem mohón simul nyelvèhez és, míg próbálom megadni magamnak ezt a pár percet, hogy nyerjek egy kis időt, hogy ennyivel is késleltessem a beteljesülèst, ujjaim vándorútra indulnak forró, nyirkos bőrén, türelmetlenül fedezve fel minden porcikáját, amit így, ebben a helyzetben elèrhetek.
De Ő nem akar pihenőt, nincs szüksége rá és ezt olyan markáns, izgató mozdulattal adja tudomra, hogy hangosan állára nyögök a borzongástól, amit hajamba kapaszkodó ujjai és csípője mozdulatai okoznak. Ő diktálja már a ritmust, én pedig megveszek tőle, az érzéstől, ahogy újra és újra magára húz csípőmnèl fogva, ahogy egyre forróbb bizsergèst èleszt fel bennem, amit minden rezdülése, finom pulzálása csak tovább fokoz. Minden porcikámat eltölti a forróság, úgy érzem mindjárt lángra kap az egész testem, kapkodó lélegzetem egyre akadozóbbá válik, ahogy ajkaimat ajkaihoz simítva zihálok, míg végül torkom elszorul, vérem èszvesztő dobszólóba kezd, a szètrobbanó forróságtól pedig fájón ajkamba harapok.
Vad, már-már állatias nyögés szakad ki torkomból, ahogy a nevemet nyögi, amilyen mámorítóan hangzik a szó a szájából, majd ahogy testem megfeszül és finoman reszketni kezd, inkább az Ő ajkát ejtem csapdába fogaimmal. Tényleg tőlem zeng az egész kibaszott ház, ahogy aztán hátra vetem a fejem, ahogy nyakát karolva szorosan magamhoz húzom, ölemmel teljesen neki feszülök arra a hosszú, őrjítő pillanatra, mikor először belém lüktet, majd ritmikátlanul, reszketve mozdulok még rajta párszor, az utolsó vèrforraló pillanatig kièlvezve a beköszöntő gyönyört. Mellkasom izzadtan feszül mellkasának, zakatoló szíve minden taktusát érzékelem nyirkos bőrén át, ahogy végül arcom nyakába fúrom és küszködve próbálok lèlegezni, magamba szívva az Ő illatát, amit minden kibaszott éjjel érzek azóta is, hogy először oda adtam magam Neki. Bármilyen fájdalmas is volt, ahogy utána viselkedett, egy percig sem bántam és nem is bánom, hogy megtettem, most pedig, ahogy szorosan magához ölel, ahogy minden zsigere üvölti magából a ragaszkodást, pláne nem sajnálom, hogy eleget tettem a házastársi kötelességeimnek, amit olyan pimaszul emlegetett az első pillanattól kezdve. Meg akarom tenni újra és újra, mert ez az érzés, ahogy forrón egymásnak feszül testünk, semmihez sem fogható, bőre ízènèl nincs finomabb, ahogy lágy csókokat lehelek vállára és nála izgatóbban senki nem tudná a nevemet nyögni.

Iris & Dimitriy

Olyan szenvedély ég tekintetében, hogy már az is képes lenne feltüzelni, ha csak néznèm Őt, ha megpróbálnèk olvasni íriszeiből, de így, hogy csókjait is érzem, hogy bőre forrósága bőrömet perzseli édes sóhajai pedig, az enyémekkel alkotnak tökéletes szimfóniát, ha akarnék se tudnék uralkodni magamon. Most pedig nem is akarok, mert szükségem van erre, Rá, hogy elűzze azt az őrületet, ami elmèmre telepedett, mióta csak elmondta ma, hogy mi történt velem, Velünk, hogy több hónapnyi emlék, egyszerűen kiesett és még, csak azt sem tudni, hogy miért. Akármire is emlékszem, akármilyen viszonyunk volt azokból az időkből, amikkel én is el tudok számolni, jelenleg Ő az egyetlen biztos pont ebben a káoszban. A csókjai, az érintései, még az illata is olyan kapaszkodót nyújt, ami elhallgattatja a fejemben lévő zajt és, ha kihasználásnak is számít az, amit most teszek Vele, egyáltalán nem úgy fest, mintha bánná.
Minden mozdulatából süt a vágy, a szerelme, amit fogalmam sincs, hogy miként ébresztettem fagyos szívében vagy, hogy mikor jöhetett el a pillanat, amikor én úgy éreztem, hogy szeretem Őt minden bűne és aljassága ellenére, de jelen pillanatban, ahogy ráengedem magam, ahogy testünk eggyé válik, tekintetünk pedig összeolvad, mindez rohadtul nem is számít. Most csak ez a pillanat létezik, az az izgató, forró érzés, ahogy teljesen kitölt, ahogy velem együtt nyög az élvezettől, miközben fokozom a lassú, kínzó tempót, míg ajkaim olyan mohón falják ajkait, mintha levegőt se akarnék venni többé.
Őt viszont, annál valószínűbb, hogy akarom majd érezni még, hogy lesz még olyan pillanat, olyan napszak, amikor képtelen leszek uralkodni ezen a vágyon vagy összecsapnak a hullámok a fejem felett, és karjaiban próbálok majd oltalmat keresni, mint ahogy most is. -Mèg a végén szabadon foglak.- lehelem ajkaira, de a mondat vége nyögésbe torkollik, ahogy csípője mozdul alattam, ahogy testemen végig cikázik az az édes bizsergès elveszve combjaim között, még kínzóbb lüktetèssè formálódva, tovább fűtve véremet, amitől már lélegezni is alig tudok.
A hajamba túr, forró csókjával foszt meg a maradék levegőtől is, de jelenleg azt sem bánnan, ha többé nem is jutna már tüdőmbe, ha csak ajkai édes íze maradna, ami életben tart, mert miközben én is szorosan magamhoz ölelem, testünk pedig ugyanarra a ritmusra mozdul, szentül hiszem, hogy másra nincs is szükségem. A gyönyör ismét ott toporzèkol testemben, a kínzó bizsergès egyre többször gyötri izmaimat, de próbálom hátráltatni, távolabb űzni magamtól, hogy minél tovább élvezhessen ezt az őrjítően forró pillanatot és talán, ha hagyja, ha nincs ellenére, meg is torpanok pár pillanatra, olyan mélyen engedve magamba, amennyire csak lehetséges, ajkairól kapkodva a levegőèrt. Kezeimnek adok szabad teret, mohón barangolják végig forró bőrét egészen az arcáról indulva végig a felsőtestèn, két oldaláig meg sem állva, miközben nyelvemmel nyögve ízlelem nyelvèt, mint valami szomjazó, úgy falom száját, engedve, hogy Ő diktálja a tempót, ha akarja.

Iris & Dimitriy

Mohón ízlelgetem forró bőrét, testemmel finoman testènek feszülve, miközben a korábbi féltékenysègèt említem, pimasz mosollyal árulva el, hogy ha fel is dühített a feltételezése, hogy majd én épp itt állok neki randizgatni, azért valahol tetszett is. Bár akkor, még csak nem is sejtettem, hogy az egész mögött jóval őszintébb és tisztább érzelmek állnak, mint amiket én feltételeztem, utólag pedig teljesen meg tudom érteni, hogy úgy viselkedett. Fordított esetben valószínűleg én is azon lettem volna, hogy a lehető legkorábban közbe lépjek és semmiképp se hagyjam, hogy bárki más megpróbájon a közelébe férkőzni annak, akit egyébként szeretek és aki napokkal ezelőtt viszont szeretett. -Elkèpzelni sem tudom, hogy kiről beszèlhetsz.- duruzsolom bőrébe kuncogva, de halk sóhajaim hamar véget vetnek a nevetgèlèsnek, ahogy ölemmel finoman hozzá dörgölőzök, ahogy az érintés nyomán még jobban felpezsdül a vérem, izgató nyögésètől pedig végig fut rajtam az az őrjítő borzongás. Én már jóval azelőtt is féltékeny voltam Rá, hogy bármi is történt volna köztünk, bár azt főképp a maradék büszkeségem követelte magának, mert azt még kamufelesègkènt sem tűrtem volna el én sem, hogy bármiféle orosz nőcske taperolgassa itt, az orrom előtt, ebben a házban. Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy ez a későbbiekben, csak még vehemensebb érzés lett bennem, ha pedig nem épp az ölében pihegnèk és a vágy szorongatná a torkomat, követelnèm Tőle a részleteket, de így kénytelen vagyok más alkalomra hagyni.
Már egyébként sem tudok semmi másra koncentrálni, csak az ölemnek feszülő kemény ágyékára, a hangokra, melyeket kiad magából és az őrjítő érzésre, ahogy nyelvével és ajkaival kényezteti bőrömet, miközben én finoman emlékeztetem rá, kinek a karjaiban kötöttem ki legutóbb is, mikor felforrt a vérem. Az sem véletlenül történt, hiszen nem valaki más ébresztett bennem vágyat, nem valami pótlékkènt csábítottam az ágyamba, hanem mert Őt akartam épp úgy, ahogy most is akarom és ahogy nagy eséllyel ezután is akarni fogom, mert az már nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem olyasmi, amit egyetlen együttlét el tud tüntetni. -Nem feltétlenül, csak késő esti látogatásokra.- búgom fülébe halkan a gyengéd harapást követően, de ahogy tenyerei fenekemre simulnak és birtokló, izgató mozdulattal rám markolnak, kénytelen vagyok nyaka bőrébe nyögni a forró bizsergèstől, amit a nekem feszülő ágyéka okoz.
Tagadni sem tudnám, mennyire piszkosul vágyom már rá, még ha élvezem is ezt az izgató játékot Vele, ahogy tovább és tovább ingerelem mindkettőnket, de az egyértelmű célzás és az, amilyen hatással van ezzel rám, végképp elsöpri minden maradék türelmemet.
Tekintetem az Övéit fürkészi, halkan zihálva simítom tenyerem az arcára, miközben megemelem csípőmet épp annyira, hogy hozzám férjen, hogy testem legforróbban lüktető pontjához igazítsam, és miközben kínzó lassúsággal ráengedem magam, ajkam ajkaièrt kap, hangosan nyögök csókunkba az élvezettől, ahogy testünk eggyé válik, ahogy mindenemet eltölti az izgató forróság. Homlokom homlokának támasztom, pár pillanatig, csak lebegek az édes érzésben, ahogy a lehető legmèlyebbre engedem magamba, de aztán reszkető sóhajjal, őrjítő lassúsággal mozogni kezdek rajta, finoman ringatva csípőmet, újabb és újabb lélegzetet lopva ajkairól.-Lehet, hogy erre nem csak késő éjjel tudnèk vágyni.- nyögöm halkan, nyelvemet finoman húzva végig alsó ajkán, de aztán ahogy csípőm követni kezdi vérem őrjítő ritmusát, ahogy újra és újra ölébe engedem magam, tüzes csókunkba igyekszem rejteni nyögéseimet mindkét karommal átkarolva nyakát, a lehető legközelebb ölelve Őt magamhoz. Meglehet, hogy csak a vágy beszél most belőlem, hogy holnap már egyáltalán nem így fogom gondolni, mint most, a pillanat hevében, de talán mégis jobb, ha tisztában van vele, hogy mióta csak először kóstolót kaptam Belőle, másra sem tudok gondolni, csak hogy mikor ízlelhetem meg újra.

Iris & Dimitriy

Fogalmam sincs, hogy jól döntök-e, amikor megcsókolom ahelyett, hogy fognám magam és kisètálnèk innen, hogy bölcs dolog-e még inkább megbonyolítani az amúgy sem egyszerű helyzetet, de túlságosan élvezem, hogy most végre elcsitultak a hangok a fejemben. Legalábbis azok, melyek az elveszett memóriám, az ezt okozó képtelen lehetőségek vagy épp a napló körül forogtak ezidáig szüntelen, mert most legalább, csak egyetlen dolog miatt zsong az agyam, az pedig épp itt áll előttem, karjaival szorosan magához húz és egyértelműen a kanapé felé terelget.
Belevigyorgok a csókba az érthetetlen mormogása hallatán, kièlvezve teste közelségèt, ahogy forró mellkasa mellbimbóimat ingerli, miközben az elhangzott szavaimat boncolgatja, de csak, hogy megnyugtassam afelől, hogy nagyon is azon vagyok, hogy helyet foglaljak, pimaszul lesimítok ágyékára és megmarkolom. Feszülten sóhajtok ajkaira, az alsót finoman fogaim közé csípem, mert a tény, hogy mennyire készen áll a helyem, olyan forróságot èleszt bennem, ami az előbb tűnt úgy, hogy talán enyhül. De francokat enyhült, mert még mindig akarom Őt és minél többször jut eszembe, hol is óhajtok végül majd elhelyezkedni, annál inkább akarom. -Tènyleg annak tűnik.- sutyorgom feszült hangon, kéjesen sóhajtva ajkaira, miközben párszor még meggyőződök arról, valóban kényelmes-e a helyem, bár ezt inkább csak azért teszem, hogy kicsikarjak belőle pár izgató sóhajt, mielőtt lökök rajta egyet finoman, hogy leüljön a kanapéra.
Máris hiányzik a belőle áradó forróság, de nem sokáig tartom magam távol tőle, mert már helyezkedek is combjai fölé, ajkaim mohón kutatják ajkait, miközben kezem szabadon barangolja be mellkasát, majd ahogy csókjaimmal nyaka érzékeny bőrére térek át, bőrére suttogok egy aprócska titkot a mai nappal kapcsolatban.
Hiszen, ha akkor még úgy is gondoltam, hogy semmi más nem vezérli, miközben számon kér Christian miatt, csak az irányítás mániája vagy a birtoklási vágy, valahol akkor is jól esett, hogy egyáltalán érdekli, sőt, nagyon is érdekli, hogy más férfi van a közelemben, bár így utólag, hogy már tudom, miféle érzelmek ösztönöztèk erre, már egész másképp fest a dolog. Nyilván, ha tudtam volna erről az egészről, még azelőtt a tudtára adom, hogy munka-vacsorám lesz, hogy egyáltalán neki álltam volna főzni.
Halkan, élvezkedve sóhajtok, ahogy demonstrálja szavait, miként is működött a képzeletèben az, ahogy a kollégám hozzám ér, de biztos vagyok benne, hogy attól nem válnèk olyan libabőrössé, mint most attól, ahogy Ő cirógat vagy, amilyen karcosan csendül közben a hangja. -Ő soha nem izgatta annyira a fantáziámat, mint az újdonsült férjem.- vallom be őszintén, de halk sóhajaimtól alig tudok beszélni, ahogy Ő is nyakamra vándorol ajkaival, forró nyelvèvel simítva végig bőrömön, miközben még közelebb húz magához, hogy szinte már teljesen eggyé olvad a testünk. Leszámítva az ülőhelyemet, amihez csak ölemmel dörgölőzök finoman, csípőm lassú, ingerlő mozdulataival, még tovább fokozva bennem a vágyat, amitől már amúgy is zubog a vérem.-Akármi miatt is házasodtunk össze, soha nem szègyenítenèlek meg azzal, hogy a saját házadba hozzak magamnak pasit.- kutatom fel tekintetét egy pillanatra, mert bár nem egy szerelmi vallomás az, amit most tőlem hallhat, nem is a legkedvesebb bók, amire egy férfi vágyik, mégis akarom, hogy lássa, hogy komolyan beszélek, mert bárhogy is indult ez az egész, én mindig megadtam neki ezt a fajta tiszteletet. Anélkül, még arra sem lett volna soha esélyünk, hogy egyáltalán létezni tudjunk egymás mellett.-De, ahogy a példa is mutatja, ha már végképp nem bírok magammal, inkább a férjemet környékezem meg.- vigyorodok el, finoman mozdítva csípőmet újra és újra, miközben ajkaim álla vonalán haladnak végig egész a fülèig, ahol finoman bele is harapok a fülcimpájába.

Iris & Dimitriy

Korábban nem tudtam volna megfogalmazni, hogy mit is kellett volna akkor este tennie, hogy mire vágytam volna ahelyett, hogy úgy magamra hagyott, de talán most, ahogy egymás karjaiban várjuk meg, míg testünk lenyugszik az átélt mámor után, már érti, hogy mire gondoltam. Hiszen, most sem zengünk ódákat egymásnak, nem hangzik el a világ leghülyébb kérdése sem, hogy "ugye neked is jó volt?" és nem is cukiskodunk kuncogva, mint ahogy Ő talán képzelte, hogy ezt vártam volna Tőle. Egyszerűen csak kièlvezzük még a kábult pillanatokat, míg testünk újra felèled ebből a pokolian érzékeny állapotból, amire még az is túl nagy hatással van, ha csak végig simít a lábamon, de épp ez az, ami csodálatos ebben. A gyengédség, bár egyáltalán nem lep meg, hogy ez abból a korábbi férfiból hiányzott, az már viszont annál inkább, hogy a rám bámuló Dimitriyben ez mennyire jelen van. Talán, már akkor is vágyott volna erre, mint ahogy érzem, hogy most is élvezi, hogy Őt is megnyugtatja, csak épp nem passzolt volna a maffiózó stílushoz, így eredendően el is utasította inkább.
Ajkamba harapok sunyi vigyora láttán, meglódul a fantáziám, ahogy a felsőm miatti kárpótlást említi és bár szívem szerint tovább erősödnèk, hogy talán nem ártana tényleg arra is gondolnia, ha mégsem sikerül a terve, aminek lényegében az az alapja, hogy vissza kell hozni az emlékeimet és kész, mégsem akadèkoskodok. Pedig, se azt nem tudjuk, hogy miért történt mindez, sem azt, hogy miként is kellene visszaszerezni az emlékeimet, Ő mégis elég pozitívan áll ehhez és ez...őrülten édes. Ha a szavai, a tekintete nem lett volna elég bizonyíték arra, hogy mit érez irántam, ez a töretlen bizalom bőségesen megtennè, mert azt sugallja, hogy semmiképp sem akar lemondani rólam. Akkor sem, ha jelenleg számomra ez rohadtul nem jelent semmit, ha a kíváncsiságomon túl nem is igazán mozgat más, maximum csak a büszkeség, hogy igenis, vissza kell kapjam azt, ami az enyém, vagyis az emlékeimet.
Egyértelműen arra számít, hogy most majd elsètálok innen, épp úgy, ahogy Ő is tette akkor, finom mozdulatom pedig, ahogy odébb tolom magamtól, talán szándékosan is tűnik úgy, mintha valóban erre készülnèk, de aztán mégis közelebb lépek hozzá. Mintha magam sem tudnám eldönteni, hogy mit akarok, hogy mit kellene tennem, mi lenne a helyes és ez egyáltalán nem is áll távol a valóságtól, mert cseppet sem vagyok magabiztos, mikor ajkaira lehelem a szavakat, mikor csendre intem vagy épp, mikor megcsókolom.
Aztán mégis billen a mérleg, ahogy karjai derekam köré fonódnak és viszonozza csókomat, szavain továbbra is jót vigyorgok és, miközben hátrálni kezd, végleg elhatározom magam amellett, hogy akármi is várjon rám vagy ránk holnap, most rohadtul nem érdekel más, csak hogy kièlvezzem minden percét az estènek. Hogy kièlvezzem Őt, ezt a különös, idegen férfit, aki úgy húz magához most is és olyan forró csókkal tapad ajkaimra, hogy attól máris újra pezsegni kezd a vérem. -Gondolom nem először nevezel így.- kuncogok halkan, finoman simítva bőrét, ahogy átkarolom nyakát, olyan mohón ízlelve közben ajkait, mintha először lenne alkalmam rá.
Teljesen hozzá préselem magam, mikor megtorpan váratlanul, érintésètől, ahogy fenekemre markol, kéjesen sóhajtok egyet és, miután megállapítja, hogy most épp nem ülök, pimasz vigyorral alsó ajkára harapok. -Ne aggódj, máris helyet foglalok.- nyögöm halkan, már pusztán attól is, ahogy elkèpzelem, miként is fogom ezt kivitelezni, de kezemet ekkor már finoman közénk csúsztatom és ajkamba harapva simítok végig rajta. -Csak előbb gondoskodok arról, hogy kényelmes legyen.- pimaszkodok halkan, majd egyszerűen lökök rajta egyet, hogy lehuppanjon a kanapéra, én pedig combjai mellett megtámaszkodva lehajolok hozzá, hogy tovább csókoljam, de ajkaimmal végül lassan elkezdek odébb araszolni, nyaka bőrét ízlelgetni, majd a fülcimpájára harapva halkan sóhajtok.-Be kell valljam egyébként, hogy tetszett, hogy féltékeny voltál.-duruzsolom halkan a fülébe, lassan cirógatva mellkasán körmeim hegyèvel.

Iris & Dimitriy

Alig kapok levegőt, a szívem őrült tempóban zakatol és, bár átfut az agyamon a gondolat, hogy időm sem lesz észhez térni, hogy még testem reszketèse se fog elmúlni, Ő máris fogja majd magát és elsètál megint, ahogy akkor is tette, de tekintete gyorsan elsöpri az emlékeim okozta aggodalmat, ahogy felkutatom őket. Pedig, szinte hallom, amit akkor mondott, miközben lefejtette rólam karjait, miközben szinte kisöpört az öléből, én pedig úgy maradtam ott, mint valami kibaszott eszköz, ami megtette a dolgát és kész, mégsem érzem úgy, hogy most ugyanaz a férfi nézne rám.
Hiszen, nem lazít ölelésèn, nem húzódik el és nem sétál ki az ajtón, ott hagyva engem a kicseszett asztalán, helyette inkább még jobban bújik hozzám, izzadt homlokát az államnak támassza, csípőjèt karoló lábamon pedig olyan finoman cirógat végig, hogy megborzongok tőle. Ez a férfi rohadtul nem ugyanaz és, ha meg is fordul a fejemben, hogy most én hagyom itt Őt a fenébe, hogy így próbáljam még megóvni a maradék büszkeségemet, végül mégsem teszem. Lehet, hogy meg fogom bánni de, ha most úgy viselkednèk Vele, mint ahogy Ő tette korábban, attól még szarabbul érezném magam, mert az nem én lennék.
Inkább halkan felemlegetem neki, amit a felsőmmel tett, mintha annyira érdekelne az a darab ruha, miközben a puszta emlékètől is, hogy milyen könnyedén tépte le rólam, végig fut rajtam a bizsergès, ami az imént átélt gyönyör miatt végül újabb reszketèssè válik testemben. -Szóval, ha nem lesz vége, nem kárpótolsz a felsőm miatt?- kuncogok halkan, még kissé erőtlenül, próbálva nem teljesen nyilvánvalóvá tenni, milyen jól esik, ahogy lemásolja a mozdulatomat és Ő is az arcomra csúsztatja a tenyerét, főleg, mert tekintete közben már egészen elszomorodik, ahogy töprengni kezd, vajon mit is teszek ezután.
Tényleg megfordul a fejemben, hogy okosabb lenne elsètálnom innen és hiába nyugtatott meg tekintete, tényleg ott toporog még bennem a hang, ami azt követeli, hogy tűnjek el innen, mégsem akarom megtenni. Mi van, ha holnap tényleg elfelejtek megint mindent? Mi van, ha mindez mégis, csak egy álom? Mi van, ha ki akarom élvezni ezt az estét, mert az is lehet, hogy holnap Ő is egész mássá változik? Vissza a régi, rideg maffiózóvá. -Igen, el kellene menjek.- sóhajtom lassan bólogatva szavaira, még mindig azon töprengve, mihez is kellene kezdenem, mi lenne a helyes döntés, de ahogy végig pillant rajtam, miként is festek meztelenül ücsörögve az asztalán, ahogy felismerem tekintetében a vágyat, finoman ajkamba harapok és sóhajtok egyet.
Gyengéden kezdem eltolni magamtól vállaira simítva tenyeremet, gondterhelt arccal csúszva le az asztal tetejéről, hogy újra szemközt találjam magam Vele, de mielőtt még bármit is szólhatna, mutatóujjam ajkaira helyezem és megrázom a fejemet. -Fogd be, mielőtt még meggondolom magam.- ágaskodok egész közel hozzá, ajkaira lehelve a szavakat, úgy próbálva elrejteni pimasz vigyoromat, hogy ismét ajkamba harapok, de végül úgy döntök, hogy mégis csak jobb lenne az Övéit ízlelni, így oda is húzom magamhoz egy forró, mohó csókra, miközben egész testemmel hozzásimulok. -Talán, ücsöröghetek még itt Veled egy kicsit.- sutyorgom halkan, ujjaimmal ismét hajába túrva finoman, míg másik kezem mellkasára csúsztatom, vagy épp hasfalára, pimasz mosollyal èlvezve ki, hogy most szabadon érinthetem anélkül, hogy eltolna magától.

Iris & Dimitriy

Most, hogy már tisztában vagyok vele, mennyivel kevesebb emlékből kell táplálkozzak, mint Ő, mennyivel későbbre nyúlnak vissza azok a képkockák az Övéihez képest, fel is idézek minden egyes pillanatot, ami közre játszott abban, hogy most újra a karjaiban találjam magam. Az első csókunkat, amit olyan pofátlanul próbáltam elsumákolni, Ő pedig még pofátlanabbul szerzett meg végül vagy épp a másikat, ami épp itt, ebben a szobában, ezen az asztalon csattant el és, ami nagy eséllyel folytatódott is volna, ha Kirill nem nyit ránk, mert már akkor sem tudtam ellenállni a köztünk lévő vonzódásnak. Mintha valami erő újra és újra próbára akart volna tenni, a karjaiba sodorni csak, hogy bebizonyítsa, hogy erősebb nálam vagy épp nálunk, hiszen nem csak én igyekeztem eleinte távol tartani magam Tőle. Visszhangoznak fejemben a szavai, hogy Magamat próbáltam védeni., pedig egy külső szemlélő is azt mondta volna, hogy inkább Ő veszélyes Rám nézve.
Most mégis úgy adódott, hogy míg az Ő szívét eltölti az irántam érzett szerelem, engem csupán a vágy vezérel, a testi vonzalom, ami elejétől fogva kísért és, ami azóta sem enyhült egy fikarcnyit sem, mert bármilyen alak is Ő, bármilyen életet is él, a tekintete mindig úgy vetült rám, hogy attól libabőrössé vált mindenem és ez most, hogy ott szikrázik benne az a temérdek érzelem is, még ellenállhatatlanabbá tette. Már a rideg, aljas, fennhèjázó Dimitriy-nek sem tudtam teljesen ellenállni, bár akkor még legalább elüldözött magától mindig a sértéseivel és a megalázó szavaival, a mostaninak pedig, aki azt mondta nem rég, hogy az életènèl is jobban szeret, pláne lehetetlen.
Akkor is, ha tudom, hogy nem helyes, hogy rohadtul nem kellene ennyire élveznem azt, ahogy csókol, ahogy csípője mozdul, mintha pontosan tudná, hogy mivel és hogyan tud a lehető legjobban felizgatni, de hát valószínűleg tudja is, hiszen napokkal ezelőtt még egy párt alkottunk. És igazság szerint, már akkor is tudta, amikor először engedtem magamhoz ennyire közel. -Dimitriy...- nyögöm ajkaiba lázasan, csóknak alig nevezhető valamit művelve közben, mert már alig kapok levegőt, már másra sem tudok gondolni, figyelni, csak a forróságra, ami tombol bennem és arra, amit az Ő testèből érzek, amit mozdulatai sugallnak, ahogy izmai újra és újra megfeszülnek tenyerem alatt, ahogy mellkasa melleimhez préselődik, miközben olyan izgatón mozog bennem, hogy teljesen az eszemet vesztem tőle. Szinte kapaszkodok belé, haját markolom, Ő pedig az enyémbe fúrja ujjait, miközben hol ajkaimat ízleli, hol nyakam bőrère hint lázas csókokat, de bármit is művel épp, minden mozzanata egyre közelebb sodor a gyönyörhöz.
Már levegőhöz is alig jutok, a tüdőm dacol velem, alig akar működni, miközben minden kibaszott porcikámban pezseg a vérem, a fülemben lüktet és, ahogy az izgató bizsergès egyre intenzívebbè válik, Ő pedig ráadáskènt finoman pulzálni kezd bennem, így jelezve, milyen közel jár hozzá is a mámor, úgy robban szét testemben a gyönyör, hogy a torkom is elszorul tőle. Minden izmom forrón megfeszül, csípőjère marok ujjaimmal az élvezettől, vad, buja nyögéssel eresztve ki magamból a benn rekedt levegőt, reszketve feszülve testènek, melyen épp ugyanolyan intenzíven söpör végig a gyönyör, mint az enyémen. Érzem, ahogy belém lüktet, ajkai közül őrjítő, édes hangok törnek elő, melyeket nyakamba próbál rejteni, de még így is szédítő hatással van rám minden, amit csak produkál.
Lihegve szorítom magamhoz az utolsó mozdulatai alatt is, csípőm finoman reszket tőlük, míg végül már, csak mozdulatlanul ölelem magamhoz forró, nyirkos bőrét és amint valamennyire kitisztul a tudatom, tekintete után kezdek kutatni. Képtelen vagyok megszólalni, nem is tudom mit mondhatnèk, csak hagyom, hogy íriszeim beszéljenek helyettem mindarról, amit átèltem, amilyen gyönyört és egyben zűrzavart okozott bennem, mert már végképp nem tudom, hogy mihez kellene kezdenem a helyzettel. Csak fürkészem némán az ismerős, mégis idegen pillantást, míg végül tenyerem elhúzom tarkójáról, arcára simítok finoman és nagyot nyelve homlokához dőltöm homlokomat. -Jössz nekem egy trikóval.- suttogom végül rekedten, még mindig zihálva kicsit, de még lehunyt szemmel hagyom, hogy magába szippantson ez a pillanat, az érzés, ahogy hozzám simul, ahogy lábaim finoman közre fogják csípőjèt, mielőtt még köddé válna a gyönyör szédítő íze, mielőtt teljesen kijózanodnèk és úgy döntenèk, hogy visszavonulót fújok, mert tudom, hogy úgyis ez fog következni, mert még mindig nem tudom, hogy mit évő legyek és ez kibaszottul ijesztő érzés.

Iris & Dimitriy

Azt hittem, ha teret adok ennek az őrjítő, zsigerből jövő testi vágynak, majd enyhülni fog és többé nem fogok arról fantáziálni, hogy milyen érzés lehet úgy csókolni, hogy közben testünk összesimul, hogy épp bennem mozog, hogy milyen lehet a bőre illata, érezni a forróságot, ami belőle árad, de iszonyúan naiv voltam. Az az első alkalom nem, hogy nem enyhített, csak még tovább rontott a helyzeten, mert túl jó volt Vele, túlságosan meg volt az összhang és utána, csak még jobban és még többet akartam.
Valószínűleg ezért nem tudtam most sem ellenállni, amint közeledett felém, de a jelen helyzethez sokat dob az az őrület is, amiről tudomást szereztem, a tény, hogy már hosszú hónapok óta élünk együtt egy fedél alatt, valódi párként. A gondolataimat képtelen vagyok elterelni ettől, folyamatosan az ismeretlent kutatom, morfondírozok, hogy mi mindent élhettünk át de az, ahogy csókol, amilyen vággyal esik nekem, végre kikapcsolja az agyam ezen részét. Végre semmi más nem jár a fejemben, csak ez a pillanat, csak csókja és bőre íze, az édes hangok, amiket előcsalogatunk egymásból és az, ahogy forró bőrünk egymáshoz simul, miután megszabadít a gönceimtől. És most csak ez érdekel, csak ez számít, csak ezt akarom, még akkor is, ha tudom, hogy holnap már rohadtul nem így fogom gondolni, meg fogom bánni és fojtogatni fog a gondolat, hogy épp kihasználom.
De cseppet sem tűnik úgy, mintha bánná, mintha egy pillanatig is habozna, amiért számomra mindez egész mást jelent, mert semmi más nem árad mozdulataiból, csak a vágy, a szerelme és az, hogy mennyire vissza kellett fognia magát az elmúlt napokban, hogy mennyire hiányoztam neki. Érzem a csókjából, az édes morranásaiból és abból, ahogy magához ölel derekamnál fogva, szinte teljesen hozzám simulva testèvel, amit azzal tesz igazán egèsszè, mikor végre finoman belém hatol, elakasztva mozdulatával kapkodó lélegzetemet.
Mozdulatlanul élvezzük ki mindketten a pillanatot, ahogy testünk eggyé válik, ahogy az a forró, bizsergető érzés bőröm alá fészkeli magát, miközben nyögve ajkába harapok, zihálok, amint újra képes vagyok levegőhöz jutni, a kéjes hangok pedig, csak még tovább gyarapodnak, mikor finoman az asztalra dönt és izgató, forró mozdulatokkal mozogni kezd bennem. Továbbra is haját markolom, lábaimmal átkarolom csípőjèt, kezem élvezettel barangol háta bőrén és mindenhol, ahol csak érem, miközben Ő a fülemhez hajolva válaszol a hangokra, melyeket én adok ki magamból az élvezettől. Mert élvezem és, ha akarnám se tudnám tagadni, mennyire vágytam Rá, hogy most is épp úgy akarom Őt érezni, mint akkor éjjel, bár a dacosságom nagy eséllyel, még most is kitartana, ha idő közben nem teltek volna el hónapok és Ő nem nézne most rám olyan forró szerelemmel, ami a korábbi Dimitriyből teljesen hiányzott.
Minél mélyebben mozdul bennem, annál feszültebben kapok levegő után, úgy szorítva közben magamhoz, mintha az életem múlna rajta, kezem pedig tovább barangolja bőrét, de az élvezettől olykor, már körmeimmel karistolok finoman végig rajta. Ajkaièrt kapok, csókolni próbálom, de újra és újra, csak a szájába nyögök, teljesen megzabolázva a mámortól, amit okoznak mozdulatai, az egyre fokozódó tempó, amivel folyamatosan a gyönyör felé terelget és ezt elég egyértelműen tudatják is Vele a belőlem kikívánkozó kéjes hangok, melyekkel cseppet sem akarok fukarkodni, de minél közelebb kerül a mámor, annál nehezebben tudok újabb lélegzethez jutni és annál inkább ölelem Őt magamhoz.

Iris & Dimitriy

Már most tisztában vagyok vele, hogy holnap mennyire ostorozni fogom magam emiatt, hogy úgy fogom gondolni, hogy ez egy újabb fatális hiba, amit nem lett volna szabad megengedni magamnak -már, ha egyáltalán emlékezni fogok erre az estére-, mégsem tudok és nem is akarok leállni. Képtelen lennék azt kérni tőle, hogy ne csókoljon tovább, hogy ne ízlelje vagy harapdálja nyakam bőrét vagy, hogy ne érintse melleimet, ne feszüljön ölemnek, miközben olyan borzongást okoz mindezekkel bennem, olyan forrósággal válaszol rá a testem, amilyenhez foghatót, még nem éreztem. A vágy teljesen eluralja mindenemet, sóhajaim egyre feszültebbè válnak, miközben kezem rátalál kemény ágyékára, Ő pedig olyan egyszerűen tépi szét rajtam a felsőt, mintha nem is szövet lenne, csak valami illèkony anyag, ami az Ő akaratához idomul és most felfedi előtte mindenemet.
Eszembe jut a pillanat, amikor először megláttam, amikor tudatosult bennem, hogy attól a naptól kezdve a férjemnek fogom Őt nevezni és eszembe jut az is, mennyire vonzónak láttam annak ellenére, hogy a hátam közepére se kívántam ezt az egész cirkuszt. Éreztem a vonzalmat közöttünk, ezt a testi vágyat, a kémiát vagy nevezzük bárminek, de már csak azért se akartam neki teret engedni, hagyni, hogy idáig fajuljon, hogy ne gondolhassa azt, hogy a kezemmel együtt minden mást is megkaphat tőlem. Most mégis úgy zihálok, úgy húzom magamhoz, mintha az egyetlen dolog lenne a földön, ami csillapíthatja a szomjamat és meglehet, hogy ennek sértenie kellene a büszkeségemet, mégsem ezt érzem, valahányszor tekintetünk összeakad.
Lentebb tolom rajta a nadrágot, miközben ajkaim újra övéire találnak, kezem finoman kulcsolódik vissza ágyékára, de attól, amilyen keményen lüktet tenyerembe, kénytelen vagyok a csókunkba nyögni, így árulva el, milyen pokolian felizgat már pusztán az is, hogy érintem Őt, a gondolat pedig, hogy újra magamban érezzem, libabőrössé tesz, mint ahogy a belőle kicsikart hang is. Lihegve karolom át nyakát, mikor a lábamat csípőjère emeli, másik kezemmel hajába túrok, feszült sóhajjal markolok rá, olyan mohón csókolva közben ajkait, hogy már levegőt is alig kapok, de mikor végre finoman elmerül testemben, az ismerős, feszítő érzéstől elakad a lélegzetem, testemen pedig olyan izgató borzongás fut végig, hogy kénytelen vagyok az ajkára harapni tőle.
Buja nyögéssel eresztem ki a tüdőmben rekedt levegőt, homlokom homlokának támasztom, zihálva simítom tenyerem arcára, míg másikkal finoman végig cirógatom hátát, melleimmel pedig forró mellkasának feszülök, szinte érezve bőrömön szíve vad dübörgèsèt, de igazából az is lehet, hogy a sajátom az. Valahogy minden olyan eleven, mégis annyira elmosódik a szoba, a gondolataim, a kétségek és úgy általában minden, mert most nem létezik semmi más, csak Ő és én és ez a forró, lüktető vágy, amit Ő élesztett bennem és, ami az első pillanattól kezdve nem hagy nyugodni. -Azt hittem, ez csak először volt olyan csodás érzés.- nyögöm a nyakába, forró csókokkal és nyelvemmel ízlelve bőrét, finoman meg is harapva, valahányszor csak visszaköszön testemben az az őrjítő érzés, az a borzongás, ami tovább és tovább fűti véremet, engem pedig ki tudja, hanyadjára hajszol a karjaiba. A gondolat, hogy mindezt már számtalanszor átèlhettem, hogy hónapok óta Vele töltöm az éjszakákat, mégsem őrzöm róla az emlékeket, kibaszottul ijesztő és különös, mégis valamivel elfogadhatóbbá teszi azt, amit épp művelek, hiszen bármennyire is akartam, nem tudtam Tőle távol tartani magam. Most sem sikerült, hiába nem érzek iránta szerelmet.