Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Nov. 24, 2022 2:24 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Mindenkinek megvan a maga bűnlajstroma, ami vagy hosszabb, vagy rövidebb. Nos az enyém sem volt valami rövidre szabott, hisz tettem nem épp a legszebb dolgokat egykoron, de már jó ideje nem is gondoltam azokra. Egy pillanatra karba fontam karjaim, és úgy figyeltem Aaront. Hallgatva, miket tett, mi szárad a lelkén, ám ezeket én magam nem tartottam hatalmas bűnnek. Emberi szemmel mérve voltak nagyobbak, ám nekem… nekem apró kihágásoknak. Egy gyermek felkiáltásának, hogy itt vagyok, figyeljetek rám! -Az ő szemükkel nem. -megvontam a vállam. - Nekem ezek nem bűnök. Nem öltél meg senkit. - ismételten vállat vontam. Mindenkinek van múltja. Ami elmúlt, annak vége. Mögötted van. Ha előre nézel, tovább tudsz lépni. - aztán a fal mellett álltam, megkértem legyen még titok a hely létezése. Épp nekiálltam dolgozni, mikor megcsörrent a telefonja, de nem nyilvánítottam neki túl nagy jelentőséget. Aztán mikor elhallgatott, feléfordultam, majd elkaptam a felém lendülő telefont. Számítok rád Tenger Isten! elmémbe hasítottak utolsó szavai. Nem mondtam semmit, csak kisétáltam utána, bezártam az épület ajtaját, Kimentem a kikötő végéig, a dokkok közelébe, s vártam. Zsebembe ejtettem kezem, figyeltem a távoli messzeséget. Kiürítettem elmém, majd egyszer csak felcsendült egy hang a fejemben. Nohát! Egy fohász! Rég volt, hogy utoljára igazi fohász hallottam volna, de ennek is eljött az ideje. Aaron… Lehunytam szemeim egy kis időre, majd a vízhez léptem. Pillanatok műve alatt váltam eggyé vele miután belevetettem magam. Kérdeznem sem kellett, tudtam merre találom őket. A víz egyre vadabb táncát járva csapkodta a mólók lábazatait, kicsapva a partra. Mellé a szél is megérkezett. Persze hallottam Aaron szavait is. Ne legyek túl durva. Nos meglátjuk mit tehetek! Ott, ahol ki szándékoztam lépni a vízből, Aaron, és a barátja előtt, a víz szinte forrva ontotta buborékait, örvénylő mélységként jelent meg néhány pillanatra a fenék, majd egy nagyobb hullám csapott a partra, s belőle kiléptem én. Aaronra emeltem tekintetem, kacsintottam egyet, majd a következő pillanatban elkaptam a rátámadó kölyök vállát, majd felvillanó lélektükrökkel, mennydörgő hangon, mi a hullámok erejét idézte, szólaltam meg. -Hűtsd le magad… - azzal rántottam rajta egyet, majd ahogy azt imába foglalták, megtettem. Belependerítettem a vízbe egyetlen laza mozdulattal, majd a következő pillanatban egy hatalmas hullám csapott fel, amiben eltűntem, majd a következő pillanatban a hátuk mögött jelentem meg, arcomon eddig fiam számára ismeretlen mosollyal arcomon, majd ellöktem magamtól egyenest a falnak az egyiküket, letörtem valahonnan egy nagyobb vasdarabot, s mint egy dárdát indítottam el felé, mi a feje mellett alig pár centivel állt bele a falba. Ha még volt kedvük kakaskodni, akkor igyekeztem némileg finomabban bánni velük, mint a múltkor Aaronnal. Ha futásnak eredtek a többiek, és nem akartak verekedni, nos akkor sem jutottak messzire. Egyetlen intés sem kellett hozzá. Hullám magasodott ki a vízből, s mint valami erős kéz kapta el őket, majd rántotta be magával a vízbe, aztán magam is visszamentem. Pillanatok teltek el, míg odalent tartottam őket. Egy kérdés fogalmazódott meg a fejemben. Vajon kegyes legyek, és meghagyjam az életüket? Elvégre azt nem foglalta magában az ima… Aztán még is úgy döntöttem, kegyes leszek. Kidobtam őket a betonozott dokkra, majd magam is melléjük léptem. – Tűnjetek el! -dörrentem el, aztán ha a fiúk közben nem oldottak kereket, megálltam Aaron barátjával szemben karba font karokkal, enyhén oldalra billentett fejjel.- Most már becsukhatod a szád… - fiamra pillantottam, kacsintottam. Ám ha nem futottak el, hanem harcolni akartak, akkor kihúztam a falból a vasdarabot, párszor meglendítettem a fejem felett, s egy határozott lendítéssel mellkason vágtam az egyiküket, had terüljön el a földön, vagy épp kössön ki a vízben, majd a haverját, ha addig nem oldott kereket, egy jól irányzott rúgással találtam el a mellkasán, mitől a vízben kötött ki, és onnantól kezdve nem foglalkoztam vele. Odaléptem Aaron barátja elé, ledobtam a „fegyverem”. -Most már becsukhatod a szád...- az eddig komoly vonásaim helyét egy mosoly vette át, miközben fiamra kacsintottam. Jó móka volt! - Na lássuk azt az italt! - csaptam a srác vállára egy finomabbat, majd zsebre tettem kezem, miközben megindultam egy közeli ivó felé.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Állandóan elképzeltem már a középiskolás végzésem, hogy sokszor valótlannak hittem. Elképzeltem hogy ott lesz anyám, az apám, a bátyám. Hogy együtt gratulálnak majd, együtt ünnepeljük majd meg a sikeres vizsgáimat, hogy a nehézségek ellenére sikeresen túljutottam mindenen. Annyira akartam a pillanatot. Leginkább tavaly, amíg Axel élt, a legutolsó veszekedésünk előtt akartam, hogy ott legyen! De elvesztettem és azt is, hogy kellemes bizsergés hasson át ha arra gondolok, együtt a családom. Lehet nem lesz erre már alkalom. Lehet hogy hamarabb eljő a búcsúajándék. De addig is, kihasználom az időt, ami megadatott...hiszen ki tudja mikor akar lépni Gunn. Kérdésére, hogy van-e már elképzelésem, csak fejet ingatok. Elmosolyodok, hiszen jól esik az érdeklődése. - Nem tudom! - holott de, pontosan tudom mi akarok lenni és el is érhetném. Orvos. Sebész főorvos, baleseti sebész. Axel is hisz ebben, hogy képes vagyok rá, hiszen, ha oda figyelek, simán megtanulom. Így mentem át az írásbeliken és a vizsgákon is. Kis odafigyeléssel még dicséretet is kaptam. Nem akarom, hogy más is megtudja ezen elképzelésemet, mert félek, hogyha meghallanák, akkor kinevetnek, mert egy ilyen ideggócból nem lehet sem orvos, sem... mindegy. Az sem biztos, hogy maradok. Lehet mielőtt megkezdődik az oktatás, lelépek valahová. Fogalmam sincs mit hoz a jövő, de távol lenni Axeltől és a tengertől, olyan érzés mintha megfosztanának az oxigéntől. Lehetetlen létezni ezek nélkül. A rendőrök megjelenésére nem igazán számított egyikünk sem, a problémázásuktól a hideg is kirázott, az meg hogy Aegir a vállamra ejtette a kezét, hogy ezzel nyugalomra intsen... ráadásul a szavait elhitték, elvették a kártyáját és megnyugvást hozott a lelkemre, ahogy kezelte ezt az egészet. Velem volt és nem ellenem. Bár nagyon kedvelem a kakaskodást bárkivel, de ahhoz nagyon fel kell kúrniuk az agyamat, hogy a zsaruknak is neki essek...nagyjából annyira, mint mikor Aegirnek estem neki a hajón. A járőrök távoztak, Aegir elhitte, hogy azóta nem tettem semmi bűnös dolgot. Csak egy szó volt, de olyan megnyugvást hozott, hogy megkönnyebbültem. Tényleg vége volt annak a korszaknak és Axel halála utáni felbukkanása mozdított ki belőle. Apámnak is volt némi köze hozzá, de Axel volt a támasz ebben. Szavaira majdnem elnevetem magam, hiszen ha rajtam marad a bélyeg, az örökre ott is marad. - Ha csak egy valami lenne azon a “bűnlajstromon”... egy két oldalas lista. Graffiti, ablakkitörés, Akselva folyónál bandáztunk a faházban, leromboltuk majdnem az egészet... járőrök elől menekültünk. Éjszakai kilógások, autókat feszegettünk fel és még sorolhatnám... szóval igen, elhiszem, hogy mindenki utál... - nem is kell szeretniük, ha azt vesszük, nekem elég ha hisznek benne, hogy több olyan nem lesz. Megígértem! Anyának! Axelnek! És nekik ez bőven elég. Több olyan nem lesz! Vége! - Szóval jah, nem voltam valami jó gyerek mintapéldány. - vontam vállat, közben figyeltem az öreg lába nyomát, ahogy a falhoz lépkedett vissza. Kérdésére a fotóról csak egy pillantást kapott és egy mosolyt. - Az legyen az én dolgom...majd idővel megtudod... - válaszul ennyit szolgáltam, nem voltam morcos, hogy megkérdezte, de nem szokásom más kíváncsiságát ilyen hamar enyhíteni. Majd ha elkap az ihlet, akkor úgyis neki ugrok a dolgoknak. Anya nem tud a helyről, majd később, de addig... - Kussolok! - jegyeztem meg a dolgot, hiszen nem az én dolgom ezt anyám előtt kiteregetni, hiszen nem az enyém. Újra körül néztem, mennyi munka lesz vele, főleg a felesleges falak kiütése. Új ablakok berakása, a villany újbóli bevezetése...csatorna, víz, gáz... bele se merek gondolni mennyiben fog ez az egész fájni. Segítenék, ha lenne pénzem. Saját lóvém nincs, így is utoljára Aegirtől kértem és még nem adtam vissza neki. Meg fogja kapni. A telefonom rezgésére és ismerős rock csengőhangjára kaptam fel a fejem, így hamar odaléptem. Nem kellett elolvasnom, hogy ki keres, elég a csengőhangot hallanom. Duncan az! - Kis B.! - nyitottam ezzel, szokásomhoz híven, hogy a túlfelén lévő egyén nyugodtan beszélhessen. - Csá haver. El kellene egy kis segítség! Adsz vagy kapsz! - összeszorult az öklöm, megnyaltam az ajkaimat. Adsz vagy kapsz egyenlő a banda rád szállásával. Dűhítő! Ráadásul mindenki ott van! Nem csak Birk vagy Mason... mind ott van! - Hol vagy!? - Dykkarennél! Hamarosan a kikötőkben! Te hol vagy? - jött a kérdés tőle, majd kiléptem az épület elé, hogy felmérjem agyban, hogy jelenleg mennyi a távolság közöttünk. Fejben mindig otthonosan mozogtam az oslói részen. Ám kellett pár másodperc ehhez azért. - A városház hídnál fordulj le! Ne hagyd hogy a strandok felé űzzenek! Ott találkozunk! - azzal bontom is a vonalat, visszább lépek, a mobilomat egy gyors, pontos és erős mozdulattal a falnál ácsorgó istenhez hajítom. Remélhetőleg el is kapja a jó reflexeinek köszönhetően és nem hagyja leesni vagy a falnak csapódni. Tekintetem a haragtól izzott, a nyugalomnak semmi morzsája nem volt bennem, kiroppantottam a nyakam. Majd megindultam futva a megbeszélt helyre. - Számítok rád Tenger Isten! - kiabáltam elég hangosan, hogy ezt a távozásommal hallja még, aztán kikapcsoltam agyban. Beszűkült a tudatom, olyannyira, hogy csak a cél lebegett a szemem előtt, ahol ugrani kellett ott szemrebbenés nélkül ugrottam, pillanatok alatt kerültem ki az akadályokat. A járókelőket, az elhagyott apróbb járgányokat. Ilyenkor nincs más csak ami előttem van fókusz. Méterekkel odébb feltűnt a rohanó srác, a hallójárataimba beköszönt a banda hangja is, lemaradtak, így volt egy kis időnk. Duncan közelébe érve amaz elmosolyodott, de meg is hökkent, hiszen ahelyett, hogy szembefordultunk volna a többiekkel, csak megragadva a karját húztam magam után a kikötő irányába. - Nem túl bíztató az ötlet! - főleg hogy a banda egyik fele előttünk volt, a másik meg a másik végünkben. A harmadik oldalon egy épület zárta el az utunkat. De a lényeg az előttünk volt. Maga a tenger volt ott nyugalomban. - Mi a terv? Nyolcan vannak ellenünk! - mintha hisztérikát hallottam volna ki a hangjából, de erre már kénytelen voltam elmosolyodni. Üsd vágd nem apád... felciccentem, hiszen igaza volt. Nem sodorhatom ennél is nagyobb bajba. A járókelők úgysem segítenek, nem sok van belőlük ilyenkor errefelé, szóval... - Bergström! Megint beleköpsz a levesünkbe?! Nem volt elég a múltkori összeférhetetlenségünk? - szólalt fel Birk, akire a pillantásom is odasiklott. Ám halkan szólaltam meg, hogy csak Duncan hallja. - Hinned kell a tengeristen Aegirben! Egyedül nem tudom a nyolcukat leverni, de ha segítene... - Duncan ijedten pillantott rám, majd a nyugodt tengerre. Újra rám pillantott. - Hiszel benne? - apró kérdés, a hangja határozott volt, de elég volt bólintanom, és látnia a határozottságot a szemeimben, hogy a fiúkra pillantson. Kések kerültek elő, amiket sosem félnek használni. - Na! Bergström! Az első szúrást neked ajánlanám. - Birk meglódult felém, védekező pózba vágtam magam, hogy hárítsam az ütését, hogy a kést szorongató karját megragadjam, hogy azzal a lendülettel meg is fejeljem. Duncan lehunyta a szemét, tudta, hogy figyelem a háta mögötti fiúkat és megvédem ha jönnének. - Aegir! Bölcs Tengeristen, ha hallod a hangom. Könyörülj meg rajtunk és húzd a bűnösöket be magadhoz, hogy elnyerjék méltó büntetésüket általad! Hálánk jeléül az italodat mi álljuk majd! Vagy küldünk más fajta ajándékot! Kérlek! Szerencsém van Duncannel. Ő mindvégig hitt az Istenekben, bár már nem is tudom, hogy melyik istenség felé húzott a szíve, de hitt. Talán ez miatt vagyunk annyira jó csapat. Még akkor is, ha ő még nem látott egyet sem. Ketten megindultak felénk egy tőlem, egy tőle, őt megragadták, Birk pedig erőszakosabb volt, gyomorszájba térdelt, de elmosolyodtam. - Ne legyél azért túl durva! - a szavaimat nem Birknek és nem is Duncannek szántam...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Nov. 23, 2022 2:51 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Látszott rajta. Kezdett felmenni benne a pumpa, de még sem tettem semmit. Kíváncsi voltam, vajon vissza tudja e fogni magát. Vajon képes e kezelni? És vajon én képes lennék kezelni? Ám nem az volt a lényeg, mire lennék képes én magam. Sokkal inkább az, Ő mire képes. Mikor nagy nehezen kimondta azt, amire gondolt, bólintottam, és mosolyom lassan kiszélesedett. -Ott a helyem fiam! - mosolyom ott ragadt az arcomon, aztán hallgattam tovább mondandóját. -Mit tanulnál? Tudod már mit szeretnél, vagy majd kialakul? - őszinte érdeklődés volt hangomban, miközben rátámaszkodtam a kalapácsomra, amit eddig a kezemben tartottam. Szerettem, amikor megosztott velem dolgokat. Jóleső volt az érzés, hogy bízik bennem annyira, hogy elmondja ezeket. Örültem neki, hogy büszke apaként feszíthetek majd a ballagásán. Épp mondtam volna még valamit, mikor két egyenruhás rendőr lépett be az épületbe, én meg a kalapácsom a vállamra lendítettem, s felszaladt szemöldökkel tekintettem felé. -Biztos urak! - biccentettem feléjük, aztán kérdővé vált tekintetem. Aaronnal szinte egyszerre kérdeztünk rá. -Jobb nem is lehetne! Miért jöttek? - közelebb mentem, miközben leengedtem a kalapácsomat, aztán a kérdésre mit Aaron felé intéztek, felszaladt a szemöldököm ezúttal sokkal magasabbra. Letettem a kalapácsom, karba fontam karjaimat, aztán közelebb léptem hozzájuk ismét pár lépést, ám ezúttal Aaron mellett álltam meg. -Aha… tisztázzunk valamit Biztos úr! A fiú, hónapok óta velem van. Semmit nem követett el. Ez a hely az én tulajdonom… Aaron nekem segít! Igaz Fiam? - emeltem rá tekintetem, aztán az előbb leengedett kezemet ismételten karba fontam. - Majd hazaviszem. -Aaron… - finoman vállára tettem kezem, aztán zsebembe nyúltam, elővettem egy névjegyet, és átadtam a fickónak. - Ha legközelebb gond lesz vele, amit kétlek, akkor ne álljon neki fenyegetőzni, hanem engem hívjon… és ne egy kölyökkel kakaskodjon. - lehet túllőttem a célon, de a modoruk tenyérbemászósága, és tiszteletlen viselkedése olyan volt, mint azokban a filmekben, amiket pár alkalommal Kat megmutatott nekem. Ha tovább kérdezősködtek, hát a képükbe vágtam, hogy Aaron az én fiam, és jó kezekben van, ám ha nem, akkor egyszerűen hagytam őket elmenni. Mikor távoztak, megingattam a fejem. Összeszaladt szemöldökkel pillantottam Aaron felé, s hallgattam mit is mondott. -El. - rövid tömör válasz volt, s közben vonásaim kisimultak. - Ha egyszer vétettél valami rosszat, rajtad marad a bélyeg. Bárhogy próbálod lemosni magadról. - felemeltem a kalapácsom, aztán a falhoz léptem, ám az órámra emeltem tekintetem. Valóban elszaladt az idő, de nem érdekelt. - De! Fontosabb kérdés, hogy mit találtál ki… miért kellett az a fotó? - megtámasztottam a kalapácsot, majd kiszedtem egy laza téglát a helyéről, majd félre tettem, miközben vártam a választ. Aztán még hozzá tettem. - Anyádat nem hoztam még el... te vagy az első aki tud a helyről. Ha kész lesz, majd elhozzuk, de addig...
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Aegir rábólintott a plusz ötletemre, nah nem mintha olyan sok esélye lenne, hogy elutasítson és elhessegessem az ötletemet. Vázlatba megmutatom majd neki, hogy mire gondoltam, de ez majd később. Fogalmam sincs mikor lenne rá időm... ezer meg egy gondolataim mellett majd biztos sűrítek ebből is bele. Sok idő lesz, ahogy az épület rendbe rakása is. Ami pedig a ramatyot illeti és a választ... nem akarja. Sosem fogom megérteni a legtöbb dolgát, talán ez így rendben is volna...de sima ügy lenne, pár másodpercet venne igénybe csak... senki sincs itt. De nem erőltethetem, ahogy ő sem teszi a gyorsabb munkát, hogy haladjunk. Újabb kérdés jön ezúttal tőle, ráemelem pillantásom és figyelni kezdem. Az épületet nem régiben vette. Már beakart neki mutatni, már rég ismerném én is ezt az írt, ahogy anyám is ismeri. Most jöhetnék azzal, hogy mindent én tudok meg legutoljára...de ezúttal nem sértődöm be. Hozzá szoktam már, mert mindig ez van. Axel előbb megkapta a levelet Aegirtől, előbb találkozott vele mint én. Mindig én vagyok az utolsó. Már bele kellene törődnöm ebbe. Sohasem leszek jobb Axelnél. Talán már nem is akarok jobb lenni nála. Mert én én vagyok és ezen még apa jelenléte sem változtathat. Elhúzom a számat, a harag lassan kúszik fel az elmémre, így nekiesek a falnak teljes erőből, nem tartok szünetet a csapások között, egyiket a másik után püfölöm, talán úgy mint ahogy az őrültek szabadulnának a börtönükből. Nem akarok senkire se haragudni, egyszerűen csak túl sok ez így egyszerre. Mindig mindenki ezt teszi velem. Elfognak hagyni, még akkor is, amikor azt mondják, hogy nem teszik. Hiába leszek lassan 18 éves, úgy érzem hogy nem tudok kirepülni a családi fészekből...nem vagyok Axel, aki ekkor már a saját útját egyengette. Ő ekkor már tudta mit akar az élettől...Sűrű légvétellel állok le a csapásokkal, levegőért kapkodok, leeresztem a kalapácsot. Érzem ahogy a szívverésem őrült módban verdes, elmosolyodok az ezt követő fájdalomhullámra. Érzem a feszülést a mellkasomban, a kezem ökölbe szorul. Hamarosan jön a fulladás is, de meg kell előznöm, el kell terelnem a figyelmet erről. - Meg...akarlak...hívni...június 30-án... - a hajamba túrok, neki dőlök lassan a falnak, apa felé tartom a tenyeremet, semmi bajom egyelőre. Maradjon. Majd ha összeesek felkaparhat onnan, addig meg lényegtelen hogy kapok-e levegőt vagy sem. -...a ballagásra...az Elvebakken-ben lesz. Az időpont már felvan írva a falinaptárra. Anya kiírta rá.- nehezen de rendeződik a légvételem, nagy levegőt veszek, majd kifújom. - Az Osloi egyetemre megyek tovább tanulni. Augusztus közepéig tart a jó világ, akkor kezdődik...tartok tőle, mert lesz majd olyan, hogy reggel hattól este 8-ig bent leszek... - vonok vállat, majd lepillantok az eddig okozott pár perces törmelékzuhatagra. Mi van, ha az eddigi balhéim még tovább fokozódnak majd? Mi van, ha belerángatnak valami nagyobba? Új arcokkal leszek összezárva, simán bele megyek minden őrültségbe, ha olyan a hangulatom...mindig olyan a hangulatom. Tartok attól, hogy onnantól kevesebbet fogok majd találkozni Aegirrel...anya is ott dolgozik, szóval nem tudom mi lesz még. Nem tudom hogy kellene-e aggódnom feleslegesen. Majd ha ott leszek aggódhatok. De hé! Sosem paráztam ilyenek miatt, nem most kellene. Kintről nesz érkezik, tekintetem az ajtó felé siklik. Halk beszélgetés, majd megjelenik kettő rendőr is. Járőrök. Ismerem őket a rendbontós korszakomból. Mindig ők vittek be az őrsre ha rajtakaptak minket valamiért. Már egy jó ideje nem találkoztunk... évveleje óta. Nagyjából. - Bergström! Uram!- szólal meg a magasabb. - Nah ne már... - halk suttogás közepette fordulok feléjük és lépkedek ki a törmelékek közül, szemmel tartva mindkettőt. Az alacsonyabbik keze a fegyverére siklik, sajnos túl jól ismernek régebbről, erőszakos alkat vagyok. Vagy voltam? Sokszor nem tudom eldönteni. Lehet még mindig az vagyok ha felbasszák az agyamat. - Minden rendben erre? - irányul a kérdés mr Wiker felé, őt ismerik erre, engem nem errefelé szoktak látni. - Mi járatban erre? - érdeklődőm miközben lassan közelebb sétálok, lepillantva a fegyverre csúszó kezére. - Tudod mennyi az idő Begström? Legutóbb mit beszéltünk meg, mikor rajtakaptunk 2 haveroddal piáláson éjjel egykor? - tette fel a magassabbik a kérdését, felemeltem a tarkómhoz a kezem, hogy megvakarjam. Nah igen, akadnak ilyen dolgaim, hiszen attól hogy apám megjelent az életemben, nem fogok visszább venni az életemből. Erről nem is tudott. Most már igen. Dűhít a dolog, a szívem is újra felgyorsul, az állkapcsom is összeszorul. - Alig egy hete volt, emlékezned kell rá. - mosolyodott el gúnyosan a másik. Közben mr Wiker felé pillantott. Mondjuk ha közelebb jött, akkor azért figyelte. - Segített önnek, vagy ártott magának? A kölyöknek este 9-ig haza kell mennie...túl sok van a rovásán. Bár ha ellenkezik, akkor lehet megint bevisszük... - pillantott rám újra, s elhúztam a számat, a kezeim ökölbe szorultak. Remek...csak szóljon be mégegyet és neki megyek! - Nem gond, hogy elég régóta nem baromkodok már az utcán?! A bandából is kiléptem már, azok amott én meg jó helyen! - böktem a fejemmel Wiker felé, hiszen régóta az ő társaságában vagyok, bár ezek ketten szerintem most kerültek ki a múltkori húzásuk után az íróasztaluk mögül. Nem tudják hogy az előző járőr csapat már leszállt rólam rég a jó útra térésem miatt. Nem volt régóta rossz tettem se az utcán sem az irányukba. A vállukon lévő recsegő megszólalt. Valami rendbontó fiatal grafitizik, így egy bólintással megindultak ki innen. De az egyik visszfordult. - Ha legközelebb miattad riasztanak... - nem fejezte be, de nem véletlenül volt a keze a fegyverén az övön. Tartott tőlem. És igen, tudom...legközelebb...nem lesz legközelebb. - Hogy én hogy utálom ezt a két seggfejt... - Aegir felé pillantottam ezt követően, majd elhúztam a számat. Most hogy mondjam el neki, hogy ők szoktak elvitetni? - Csináltam őrültségeket, amikért bevittek az őrsre és állandóan a bátyám hozott ki onnan...de nincs több ilyen! Már rég nem okozok ilyen téren fefájást senkinek...te legalább elhiszed?
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Kedd Nov. 22, 2022 9:15 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Mondania sem kellett, anélkül is tudtam.Tudtam, hogyha kényszer lenne, nem tenné ezt. Nem lenne itt, és segédkezne nekem. Nem csinálna olyasmit, amivel egy kicsit is egyszerűbb helyzetbe hozna. Valahogy úgy gondoltam, valóban kezdünk egy jobb irány felé haladni mi ketten. Sajnáltam, hogy Axel már olyan nagy ehhez, hogy nem legetek az apja. Legalább is az emberek szeméhez mérten nagy... Talán egyszer majd lehetek a barátja. Talán egyszer majd elérem azt a címet, ha már apja nem lehetek igazán. Tettem a dolgom, néha magyaráztam mit hova szeretnék, talán még el is mutattam,de persze azért égett a kezünk alatt a munka. Csak arra az időre álltunk meg míg elmondtam neki miért is szeretném ezt a helyet megalkotni. A neve gondolkodóba ejtett. Vajon mi lenne a megfelelő? Vajon mit kellene kitalálni rá? Végűl úgy határoztam, ez közös feladat lesz. A kettőnké. Aztán Aaron kirohant egy pizzával, és telefonnal a zsebében, én meg nem foglalkoztam vele. Úgy gondoltam, fontos telefont kaphatott, s ezért kellett kifutnia. Közben persze dolgoztam. Pakoltam a törmeléket, egyiket a másik után víve ki, s néha odapillantottam fiam felé. Odabent aztán köhintésére ráemeltem tekintetem. Elmosolyodtam. Fényképezett... Szavaira bólintottam. -Jók bizony!- közben minden kérdezés nélkül tettem a dolgom.-Csináld fiam! Kiváncsian várom! -elmosolyodtam ismételten, aztán újabb kérdése megállított a munkában, s egyenesedtem fel. -Öregek a falak... A padló ramaty. Tudom, hogy megtehetném, és pillanatok alatt tiszta lenne minden, de nem akarom. -ingattam meg a fejem. Azt akartam, hogy együtt csináljuk. Vált vállnak vetve alakítsuk át a helyet. Persze nem fogom erőltetni, s ha nem lesz kedve jönni, akkor sem leszek egyedűl. Bár az sem akadályozna meg, ha egymagam lennék. Persze akad aki segítsen. -Emlékszel, amikor a baleseted után elmentem otthonról... Akkor vettem. Az Ír találta.- már százszor el akartam mondani a nevét. Már százszor beakartam őket mutatni egymásnak, ám mégsem tettem meg.Valahogy sos volt alkalmas a pillanat valami miatt. Abbahagytam a munkát ittam egy kortyot, majd megmozgattam vállaim. -Majd egyszer bemutatlak neki! Anyádat kedveli... Pedig ő kevés emberrel van így.-hangom elgondolkodóvá vállt, miközben kipilla tottam az ablakon. Azt is ki kell majd cserélni. A padlózatot, mire hajópadlót gondoltam, és szép sorban mindent. Ám előbb legyen meg a többi.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Együtt csinálni valami nagyot, valami olyat, ami nem felesleges időhúzás. Ami elnyeli a haragot, ami nyugodtságot hoz, ami nem időpocsékolás. Amiből bátran kivehetem a részem. Hiszen senki sem ismeri ezt az oldalamat. Hogy nem csupán egy ideggóc vagyok, aki bármilyen apró nem tetszés miatt feltudna robbanni. Sokan ismernek így, túl sokan. Kezdjük a családommal, aztán a haverokkal és az ellenséggel. Szóval igen, nem sokan ismerik a segítőkészebb oldalamat. Talán apa az egyetlen, aki láthat így megnyilvánulni, aki nem csak az ideggócot láthatja, aki képes belém látni. Akarom? Teljesen nem akarom, hogy belém lásson. Hogy milyen nevet adományoz a helynek? Hogy miért teszi mindezt? Hogy miért akarom tudni mindezt? Hogy miért akarok tudni róla még többet? Mert fontosnak vélem. Aegir nem az az ember, vagyis hát isten, aki felesleges köröket futna, így ez sem egy hirtelen a fejéből kipattant dolog. Okkal akar ide ivót tenni. És ezért tenni is kell, a segítségemet kapja. - Nem csinálnék semmit ha kötelesség lenne... de legalább elűzi kis időre a bennem dúló... - elhallgatok, mégis mi ez amit érezhetek? Valami ami két érzelem egyszerre, ami nem enged teret egyik a másikának és aggodalom tör a helyére. Dühös vagyok és félek. Axel külföldre ment Aviva ügye miatt intézkedni, ám rettegek, hogy soha nem látom többet. Itt hagyott. Holott megígérte hogy nem hagy magamra és ez az ami bosszant. Itt hagyott a picsába Aegirrel. Fejet ingatok inkább, hallgatom tovább, hogy mit szeretne elérni a hellyel, hogy nem akarja elkapkodni, hogy a hitet akarja az embereknek vissza csalni. Nem mozdultam a kalapáccsal a fal előtt, emésztettem, amit mondott, hogy valami nagyságot akar, ami a Hit visszaszerzését jelképezné. Ami felidézi a régi időket. Elmélázva figyeltem a magam előtt heverő falat, amin repedések futottak végig a korábbi ütések miatt, de mikor Aegir kinyögte, hogy majd együtt elnevezzük, nem mozdultam. Aprón elnyíltak az ajkaim, leejtettem a kalapácsot, majd sietve megindultam a törmeléken keresztül a korábban biztos helyre lerakott mobilomért. Azt megragadva és egy újabb pizza szelettel indultam el majdnem hogy csak rohanvást kifelé. Na most biztos azt gondolhatja, hogy rosszat mondott ezzel, hogy megsértett, hogy többé vissza sem nézek...de nem erről volt szó! Kirobogtam az épület elé, kissé távolabb tőle, majd megfordulva újra hátráltam. Figyeltem az épület szerkezetének kialakítását, az elejét, hogy mekkora hely férne el egy általam kreált művészetnek. Ami talán... kiélhetem rajta a dolgokat és nem grafitikben élném ki...mondjuk autóra firkálva. A mobilomat feloldottam, előástam belőle a fényképezés applikációját, majd az épületre emeltem, még pont elég világos volt, hogy tisztán lássam. Úgy léptem, hogy semmibe ne essek el (no meg a vízbe se essek). A pizzát közben eszegetni kezdtem. Lefotóztam, szerencsére Aegir is benne volt, hogy a méretek is tisztázódjanak. Elmosolyodtam, jóleső hiperaktivitás kezdett el lezajlani bennem, ami izgatottságba ment át. Vigyorogtam, mint a tejbe tök, hisz a gondolataim az interneten felsorakozó lehetőséget mérte fel. Annyi kreatív dolog van az istenekről, csak találok valamit, ami segíthet. Ráadásul a papír majd csak az ihleteim kimerítését fogja szolgálni, az oda felkerülő meglepetés pedig fémre vagy keményebb anyagra kerül majd. Lépéseim megindultak, hogy körbe járjam a helyet, hogy milyen külső kreatívabb munkálatokat lehetne még elvégezni, hogy ne legyen unalmas egy messziről jött “vendégnek”. Aki szívesen belépne ide a későbbiekben. Persze fotók ugyanúgy készültek, már csak azért is, hogy tudjam mit hova tudnék elhelyezni és a méretekkel is tisztában fogok lenni hamarosan. Visszatértem a bejárathoz, közben a készült képeket figyeltem, majd Aegirra pillantottam, ha nem figyelt, akkor köhintettem egyet, ha rám fordította a figyelmemet, akkor egy fotót is lőttem róla időközben. A bejárat felé fordultam, hogy a belső részt is megnézzem, nyilván át lesz alakítva, de egy fotó innen is került. - Azt hiszem mi egy nagyon jó csapat leszünk! - figyeltem a bejárat fölötti vastag beton részt, majd a tekintetem végig siklott azon végig körbe az épület belsején. - Ha rám bízod a kreatív dolgokat...akkor nem okozhatok csalódást, nem igaz? - pillantottam rá az öregebbre egy mosollyal, de nem, a terveimet nem akartam elmondani, ez egyelőre meglepetés. Először a netet kell végig böngésznem hogy miket híreszteltek Aegirről és a csarnokairól... meg a többi istenségről is kell némi alakot lesnem. Grafitit tolni tudok, a ceruza világa sem újdonság és a papírra vetett ötleteim sem szoktak eldurvulni. Szeretek rajzolni, de általában csak a rossz oldalát mutattam meg a dolgoknak. Igaz arról fogalmam sincs, hogy hogyan fogom felmintázni és kidomborítani egy általam elképzelt acélt, vagy bármi mást. De azt hiszem Axel biztos a segítségemre lesz majd...vagy Fenrir. A mobilomat lezártam, vissza helyeztem a biztos helyre, majd egy újabb szelet pizzát toltam le a gyomromban. Lelkes voltam, nem tagadom és ez kiült az arcomra. Talán így még nem is látott Aegir. De ez van, ha a gondolataim valami magasztosat akarnak és nem magam miatt jelenleg. A helyemre léptem, majd a kalapácsot újra megragadtam, de nem estem neki egyből a falnak. - Amúgy...a törmeléket nem lenne egyszerűbb az erőddel elárasztani és kiragadni innen? - jó persze, most biztos emberkedni akar kicsit és menőzni, hogy ilyet is tud. De nincs itt senki, aki látná...épp az előbb voltam kint.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Nov. 21, 2022 8:13 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Hajót ácsolni nem volt olyan nehéz, talán az építkezés sem lehetett annyira nehéz, szóval kérdésére megvontam a vállam, aztán körbepillantottam. -Nos, nem lehet olyan nehéz. Főleg ha együtt csináljuk. - emeltem rá tekintetem. - De ne érezd kötelességednek. - azzal folytattam a munkámat, s még pizzát is rendeltem, aminél figyeltem arra, hogy gomba mindenképpen legyen rajta, majd míg azt vártam, a hátúl lévő konténerbe hordtam a bent lévő ramatyot. A téglamaradványokat pedig, amik egyben voltak, a kinti grill építésénél majd fel fogom használni. Épp visszaértem, mikor a futár meghozta a pizzákat, és evéshez hívtam fiamat. Gondoltam, a nagy munkában majd megéhezik. Ám csak egy szeletet vett el magának, én meg nem szóltam, hogy már pedig azért is tessék enni, hisz én magam sem fogyasztottam el belőle többet. Az üdítőt elfogadtam, aztán azzal a kezemben álltam fel, és haladtam a dolgom felé, majd Aaron kérdése zökkentett ki gondolataimból. -Semmi különös nem volt régen sem… de most még sem hívhatom Aegir csarnokának. - vontam meg a vállam, miközben félszeg mosollyal arcomon dörgöltem meg tarkómat. Persze hosszú évekkel ezelőtt, simán megtettem volna. Egy hely, ami a nevemet viseli, ami dicsőséges tetteim zengik körbe, s mindenhol nagyságom hirdetik. Ám mindenki változik. Még az Istenek is. Úgy hiszem, ezt nevezik az emberek fejlődésnek. Továbblépünk. Magunk mögött hagyjuk a múltat, és mindazt ami benne történt, és igyekszünk felejteni, vagy éppen olyan mélyre temetni, hogy többet sose kerüljenek elő. -Idén semmiképpen sem. Nem akarom elkapkodni az egészet. Olyat szeretnék, ami arra sarkall, hogy begyere, és felelevenedjenek a régi regék… Ősi Istenekről… Rólunk. - emeltem fiamra tekintetem, aztán egy biztos helyre tettem az italom, és nekiálltam magam is a falnak, egy másik ponton. Kell a Hit! Hinniük kell, ám előbb a szebbik úton kellene próbálkoznunk. Mindannyiunknak. Nem akartam, hogy csak ő dolgozzon, és vezesse le a benne felgyülemlett feszültséget, hanem úgy éreztem, erre nekem is szükségem volt. Az ajtót még nem akartam kiszedni. Hisz ahhoz, hogy betegyük a másikat, már elég sötét volt. Gondolataim egyre cikáztak, még is milyen nevet lehetne adni egy ilyen helynek. Lehetne akár valami egyszerű, de lehetne akár valami hangzatos. Végül elhessegettem a gondolatmenetet, és dolgoztam tovàbb. Végül úgy döntöttem, majd együtt nevezzük el, és ennek hangot is adtam. -Majd elnevezzük együtt.- pillantottam Aaronra.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
A szavai alapján, amit kiveszek belőle, hogy hogy szerezte meg a helyet...félre tette a pénzt, amit a munkáiból kapott. Sosem költötte feleslegesen el. Vajon mennyi tartaléka lehet, ha ilyenre is futotta? Vajon mióta teszegeti félre a pénzét...és hova? Na nem akarnám kirabolni, eszemben sincs ilyesmi, a saját anyám tárcájára nem nézek rá. A bátyámé soha meg nem fordult a fejemben, csak olyan különös az egész. Felvont szemöldökkel hallgattam továbbra, ám mikor a helyre is szó kerül, hogy ő milyen pózicióban volt odaát...csak akkor siklott rá a pillantásom fürkészően. Amikor a sört készítette az Asgardiaknak, talán betérnének hozzá a halászok, akik tudnának mit mesélni. Szóval tényleg képes alkoholt főzni? Azt kell egyáltalán csinálni? Mintha annyira értenék hozzá. És mi van ezzel a hit dologgal? Ja, félfüllel hallottam ezt-azt, hogy a kevesebb imádságok az istenek felé azokat gyengíteni kezdte...szóval igazak lehetnek? Mintha Ő is mondott volna valami hasonlót, hogy vissza akarja hozni valami varázslatossal az emberek hitét. Hát jó...akkor nem csak valami félbolond kitalációja volt. Az ütéseim biztosak voltak, nem inogtam meg tőle, csapásaim nagyok voltak. Az alkalmas pillanatra várt, hogy megmutassa. Van olyan, hogy alkalmas? Hát rólam van szó, így biztos ez a kulcs hozzá. Alkalmas...kacagok mindjárt. Vagy nem bízott meg bennem? Félt, hogy kiröhögném, vagy hogy nem segítenék? Csapásaim nagyobbak lettek, elhúztam a számat, közben ő odébb állt. Nem figyeltem mivel foglalatoskodik, hiszen előttem épp dolog van. Újabb és újabb csapásokat mértem, az ütések között hagytam felkészülési időt. De a negyedét sikerült lebontani. A lábammal odébb kotortam a lábam alatt heverő törmelékeket, amik útban voltak. A cipőm tiszta por lett, nem ilyen feladatra találták ezt ki... szét fog majd jönni...ha tudom, hogy ilyen helyre jövünk, valami másabb cipőt keresek. Figyeltem egy darabig a lábbelimet, majd apa hangját hallottam, valamit rendelt, csak ennyit hallottam. Még mindig csengett a fülem a püföléstől. Letettem a kalapácsot, majd odébb léptem. Elvettem egy üveget, majd bele kortyoltam. Figyeltem, amit mutogat, amit mond, hümmögtem párat, miközben ittam. - Tudsz építkezni is? Vagy megrendelésre lesznek ezek? - újabb kérdés, hiszen ha van könnyebb út, akkor miért akarna a nehezebben járni? Akár meg is rendelhetné az asztalt, vagy pultot. Az internet világa tele van csodával. Meg egyedül akarja megcsinálni? Jó nincs egyedül mert itt vagyok, de ketten akarunk itt bármiféle változást hozni? Majd kiderül, így letettem valami akadálymentes helyre az üvegemet, kivettem a telefont a zsebemből, ne essen baja a gatyámban, majd újra kalapácsot ragadtam. A falhoz mentem, vettem egy nagyobb levegőt, majd újra csapást mértem rá. Aegir közben a törmelékkel foglalkozott, meg zene is lett. Pont most nem érdekelt milyen zene megy... elvoltam foglalva, hogy a fal kirepüljön. A telefonon mondjuk ezerszer jobb zene lenne, de az nem töltené be a teret. Axel lelépett, az edzéseink így elmaradtak, saját magamnak kellett kitalálnom, hogy mihez kezdjek a napjaim negyedével... hát Aegir tett róla hogy ne unatkozam. Mondjuk egy edzőteremben is simán elvolnék. De akkor tuti lenne az összefutás a srácokkal... azt meg elkerülném. Szóval marad az isten társasága, valahogy úgy néz ki a helyzet, hogy szereti ha a közelében vagyok. Nos... legalább mellette nem eshet bajom. Mintha tudná, hogyha lelépnék, akkor történne valami, mint évelején. Nem, biztos nem rángatnának bele valami hülyeségbe a banda, nem szívnék újra drogot, nem firkálnák már falat. Azok az idők elmúltak, nem akarom azt és Axel felé is tettem egy ígéretet. Be fogom tartani. Ha kutya kutyát eszik is. Dora meg bekaphatja az ajándékával! Ezen gondolatra a dühöm újra felpulzált, az izmom megfeszült, majd akkora csapást mértem, hogy hangosabb és nagyobb erejű volt mint az eddigiek. A bent tartott levegőt kieresztettem, kicsit leengedtem a befeszült izmokat, majd apa hangja zökkentett ki. Pizza. Hátra pillantottam, elment kezet mosni az öreg, magam pedig leengedtem a kalapácsot, a vállamra emeltem végül, aztán odasétáltam. Nem mostam kezet, akkor mi van? Felesleges mozdulat lenne, öt perc múlva úgyis tiszta por lesz megint. A fejemről meg ne is beszéljünk. Letettem a lábamhoz a kalapácsot, odébb fordulva leveregettem a tenyeremről a koszt majd a pizzákat figyeltem. Húsos és négy évszak...a gomba hallatára felcsillantak szemeim, majd el is vettem egy szeletet belőle. - Te mindenre gondolsz! - mormogtam, miközben már a pizzát rágtam, imádtam a gombát, ennél már csak a hal lett volna felemelőbb, nem ültem le, állva fogyasztottam azt az egy szeletet. Hamar lecsúszott, nem mondanám magam éhesnek, ezért is csak egy szeletet ettem, az üdítőmet lehúztam. Elmentem egy másik üvegért, ha Aegir is kért neki is vittem egy olyat amit korábban ittunk. Annak a falét is lehúztam, visszatettem a korábbi helyére, majd a kalapácsot felvéve ismét a helyemre álltam. Ám csak figyeltem. - Milyen nevet adsz ennek az egésznek? - kíváncsiskodtam, hiszen nem tudhatom, hogy a régi időkben miként nevezték a törzshelyét, azt az ivót, vagy mi is volt az. Hogy ebből mi lesz, vagy lesz-e valami belőle, fogalmam sincs. Ahogy azt se tudhatom, hogy lesz-e itt helyem. A lábaim újra odébb kotorák a romokat, útban voltak, nem tudtam helyezkedni tőlük. Az öreg hamarosan neki áll majd kitalicskázni mindezt. - Amúgy mikora várható, hogy mindez elkészül? Jövő évvége? - mosolyodtam el gúnyosan, noha nem akartam rosszat a helynek, de még csak most álltunk neki úgy igazán.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Nov. 20, 2022 10:22 pm
Aaron && Aegir
-Melóztam... Gyüjtögettem -vontam meg a vállam, miközben körbepillantottam odabent.- A régi időkben csarnokaimban vendégűl láttam az Asgardiakat...Hoztak egy üstöt ajándékba...sört főztem...eszembe jutott pár hete, ha nyitnék egy kocsmát, és betérnének a halászok, talán akadna némi ősrégi történek, pár hitet emelő pillanat.- vontam meg a vállam ismét, majd körbevezettem, elmondva mit hogyan szeretnék, aztán kezébe nyomtam egy kalapácsot, arcába egy szemüveget, s mivel odahaza átöltöztem újfent olyan ruhába amiért Kat szerint sem lenne kár, nekiálltam püfölni a falat. Nemzavart, hogy Aaron odajött mellém, és ugyan arra csapott rá mint én. Talán még el is mosolyodtam,ám szavaira mosolyom biztosra váltott. -Nem bizony! Csak vàrtam az alkalmas pillanatra.- ismét lendítettem, a téglák pedig csak úgy záporoztak. Amint fogyott a fal, úgy apadt a bennem lappangó harag is. Egy pillanatra megtorpantam, majd egy kicsit távolabb mentem Aarontól, hagyva, had engedjen teret a dühének. Csapkodjon, mérgelődjön, majd higgadjon le. Legyen az, akinek lennie kell. Amire hajtja a vére. Haragos, szeszélyes, változékony. Akár a tenger. Ha szünetet tartottunk, rendeltem pár doboz pizzát, majd egy üdítőt nyomtam fiam kezébe. Kóla nem lévén, tonikot kapott, és magam is azt ittam. -Ha ez a fal kijön, akkor az lesz a következő, majd ide jöhet a pult felépítése. Téglából...stabil lesz.- persze ki is kell vinni a rengeteg ramatyot, de nem érdekelt. Ahogy a vizen sem voltam mostanában. Hiába járkáltam ide, más dolgom volt. Ha újra dolgoztunk, hát tettem a dolgom, ám a falbontás helyett a talicskába pakoltam a törmeléket. Kis idő után kapcsoltam valami hangos zenét, hogy ne csak a kalapács monoton csattanásait halljuk, még akkor sem, hogyha a munka inkább csak feszültség levezetésére szolgált. Hamar meghozták a pizzánkat is. Szerencsére meg is hallottam, majd fizettem, és tetettem őket egy biztos helyre. Lekapcsoltam a zenét. -Itt a Pizza fiam! -emeltem megpicit a hangom, hogy tutiraeghallja, majd eloldalogtam kezetmosni, és felnyitottam a dobozok tetejét. -Van húsos, meg azthisz talàn 4 évszak... Gomba is van rajta...- jegyeztem meg mintegy mellékesen, majd letelepedtem egy kupac cementes zsákra, magamhoz vett egy szeletet, és enni kezdtem.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
A kettőnk kapcsolata nem indult túl fényesen. Haragudtam rá! Utáltam! Talán gyűlöltem is. Talán a levél okozta és az hogy a hajó pusztulása miatt jelent meg végül személyesen. De túl vagyunk már néhány veszekedésen, néhány ökölbemutatótól, szitkokat is kapott már eleget. S rengeteg kiszúrást is kapott. De ő maradt. Maradni akart. Nem azért, mert kötelességnek érezte ennyi idő után, hanem mert az Apánk akart lenni. Nem hozhatta vissza már az időt, nem pótolhattuk be a múltat, de új emlékekkel gyarapíthattuk a jelenünket. Ez tette széppé az egészet. Vallomásom szíven ütötte, az ölelése és a viszonzás számomra elég volt. Az otthont elhagytuk, majd a kikötőbe érve kiszálltam az autóból. Aegir a vállára emelte a kalapácsot, én pedig nem értettem hogy mi is ez a hely. Úgy igazán. Így kicsit lassabb tempóban haladtam utána. Értetlenül fürkésztem őt, majd az épület belsejét, ami kicsit oda volt. Meg vissza. Beléptem, figyeltem a lábam alá, hiszen tele volt törmelékkel minden is, aztán még mi minden vissza volt. Halgattam, hogy mi mindent kellett még csinálni, miközben lassan haladtam befelé, tekintetem ide oda futkározott az épület egyes részein. Mennyi mindent akar betenni, mennyi változás lesz idebent. Fejet ingattam, értetlen arckifejezésem mindent elárulhatott. Minek? De a haragom leapadt. Már sehol sem volt az igazi harag, helyette a puffogás ütötte fel a fejét, hogy nem engedett el. De ezt nem kell tudnia. - Minek neked ez az egész? Mégis honnan volt rá pénzed? Vagy ingyen adták? Mi ez az egész baszod? - meghökkenésemnek hangot is adtam, az értetlenkedésnek megint volt helye, így válaszokat vártam. Ám kisebb kalapács került a kezembe, amire egyből rápillantottam, majd Aegirre siklott a tekintetem. Essek neki, mert vastagok a falak. Nem kell visszafognom magam...vastag és széles szemüveget is rakott rám. Aztán figyeltem, ahogy neki esett a falnak. Ütötte, figyeltem a mozdulatot...tényleg szabad ezt? Meg tehetjük? Persze hogy furdalta az oldalamat a kíváncsiság, de a tenni akarás is bennem volt. A haragot el kellett űznöm és ha ez a lehetőség adott volt...miért is kellene elhessegetnem? Ez egy jó lehetőség volt. Mindkettőnknek. Letettem a lábaim közé a kalapácsot. Lekaptam magamról a kabátot, odébb dobtam, leszartam hogy a koszba esett, ez most nem foglalkoztatott. A kezembe köptem egy nagy csulát, eldörgöltem a tenyereimben, majd újra magamhoz vettem a kalapácsot. Azt üthetem, amit ő üt? Vagy üssek mást? Miről beszélt az előbb? De aztán mellette lendült a kalapács, egyszer, majd kétszer, az erőm felét belefektettem, de a vigyorom ott diszítette a képemet. - Gondolom nem akartál kihagyni a buliból! Szólhattál volna előbb is....erről az egész épületről. - szólaltam meg két kalapács ütés között. Nem haragudtam ez miatt, hiszen az ő dolgaiba nem mindig folyhatok bele, hiszen egy istennek is meg vannak a maga kis titkai. Az ütések erősödni kezdtek, a téglék potyogtak, ahogy a törmelék is szanaszét esett...lassan mehet a talicskázás is.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Nov. 20, 2022 3:15 pm
Aaron && Aegir
SzeretlekEgyetlen szó, melynek ereje szinte vizhangzott a fejemben.Hogy örültem e? Igen. Hogy jólesett? Még szép! Hisz ki ne örülne neki, ha a gyermeke azt mondja szeretlek. Pláne az első alkalommal. Hát ezt is kiérdemeltem. Elégedetten mosolyodtam el, aztán torkot köszörűltem, s a papírok elvétele után egy pillanatra megöleltem. - Én is Szeretlek fiam!- elengedtem. Nem nyujtottam bőlére ezt az ölelkezés dolgot. Tettem a dolgom, pakoltam, igyekeztem minnél hamarabb rendet tenni, majd bevittem egy csinos bontókalapácsot, letettem Aaron elé, majd kimentem a kocsihoz miután felöltöztem. Örültem, hogy velemtartott. Neki még nem mutattam meg a helyet, ám így mindezek után úgy gondoltam, valóban elmondhatom neki, és a fal kibontásában, még örömmel fog segédkezni. Mikor megérkeztünk leparkoltam az épület előtt, kivettem a kalapácsot a csomagtartóból, laza egyszerűséggel a vállamra emeltem. -Gyere be!- odabent hatalmas volt a káosz. Mindenhol törmelék, meg vakolatdarabok. Festékes vödrök, betonkeverő, és minden, ami egy átalakításhoz kell. Odabent aztán letettem a kalapácsot. -Ezt az ajtót ki kell szedni. Nem kell egyben maradnia, már megvan a helyére kerülő kétszárnyas.-beljebb mentem, és az egyik falra böktem.- Ez a fal innen kijön, ezzel megnagyobbítjuk a teret. Ott annál a falnál lesz egy pult, mögötte szekrények. Fa berakás. Asztalok azon a részen, székek a pult előtt, hátulra ki lesz alakítva egy tűz rakó hely... Grill, meg amit akarsz.-elhallgattam, aztán ismét felvettem egy kalapácsot, majd Aaron kezébe nyomtam, majd én is felvettem egy másikat. -Ess neki! Dühösen! Ne fogd vissza magad! Vastagok a falak! - intettem a fal felé, majd rábigyesztettem egy munkavédelmi szemüveget, s magam is feltettem egyet.Nem szép dolog a vakság. Főleg nem a tengeren. Lendítettem, mire a kalapács hatalmas robajjal csattant bele a falba, döntve ki néhány téglát. Szándékosan nem minden erőmből csaptam oda. Minnél tovább püföljük, annál hamarabb párolog el haragunk. Volt ott üdítő, víz, sör, és egy pici hűtő, amelyben ezek megkapták a helyüket, távol a bontani kívánt faltól. Hogy mi is volt az eredeti elgondolásom, a hellyel kapcsolatban nem tudtam, ám azt igen, hogy kell egy hely a régi anekdotáknak, ahol a matrózok mesélhetnek, hol előkerülhetnek a régi tengerész mendemondák. Ahol hitet kapunk... Önző dolog lenne? Igen! De néha kell annak is lenni.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
