Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Dec. 01, 2022 8:50 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Elnevettem magam fejet ingattam, aztán beletúrtam hajamba. -Hiúság! -egy pillanatra felvontam szemöldököm, s kíváncsi pillantást vetettem fiam felé.-Oh igen... Mert a haj teszi az embert mi? -ismét előbújt belőlem a nevetés, majd vonásaim megkomolyodtak. -Miután a hajvágás megvolt, a fiú pár nap múlva odajött hozzám a csendes időszak előtt, és azt mondta, azt hitte fontos a külsőség. De attól az estétől kezdve tisztábban látta a dolgokat. A külső mint olyan, mulandó. Ám a lélek... A lélek az örök!- elhallgattam egy kis időre, s több dologról is meséltem neki, majd lehunyt szemmel fürkésztem a messzeséget, kutatva az említett dolgok után, majd fejet ingattam. -A haj nem fontos... Levágták... Hagytam nekik. Nem abban rejlik az erőm.- elmosolyodtam.- Megtanultam, megértettem amit a fiú mondott a lélekről. Annyira fiatal volt, és még is több bölcsesség szorúlt belé mint arról én valaha is álmodni mertem volna. Ahogy elnéztem az idős embereket a városban, miképpen üdvözlik csókkal egymást reggel, miként játszanak, és viccelik meg egymást. Akkor jöttem rá, én is ezt akarom! Kell nekem! Hosszú ideig tökéletesítettem az arcom. Öregedve, lépésről lépésre, és ők ámulva figyelték.-pillanatnyi szünetet tartottam, aztán folytattam.-Elötte is megvolt ez a képesség, fenn tudtam tartani, az erőm nem szenvedett hiányt. De más volt a folyamat. Egy idő után már nem csak az a pöchendi isten voltam. Nem a kegyetlen, aki emberek millióit húzta hullámsírba. Megértettem az embereket, és miként ragaszkodnak fiatalságukhoz. Lelkükhöz Rengeteget beszéltem, sokmindent mondtam el neki. Magam sem tudtam miért, csak egyre gyűltek a szavak. Aztán egy idő után elhallgattam. -Mesélhetnék régmúlt idők csatáiról, hősökről, és ármánykodókról. Hősi tettekről, és bukásokról.- megingattam fejem, majd kipillantottam az ablakon. Odafent már ragyogtak a csillagok, melyeket olykor egy-egy felhő eltakart. Felkeltem, aztán az ablakhoz léptem. Megtámasztottam magam a párkányon, aztán ismét megszólaltam. -Mindennél jobban akartam hasonlítani az emberekhez. Megízlelni, milyen is. Mit jelent valójában annak lenni. Emberi életet akartam. Távol a csatáktól, az örökös ismételgetésektl.- Tudod azt reméltem, végigkísérjetem anyátokat ezen a rövidke utazáson, de a legjaváról lemaradtam. De nagyon komor lett a téma... - feléfordultam. Ha még ébrenvolt, finoman fogtameg a vállát, s kedves mosolyt küldtem felé. Ha elaludt időközben, akkor feltettem a kanapéra, betakartam, s egész éjjel ott ültem a fotelban. Reggel pedig csak addig mozdúltam el mellőle, míg reggelit alkottam. Persze este küldtem egy üzenetet az anyjának az Alvó Aaronról készűlt képet csatolva, jó éjszakát kívánva, elnézést kérve a kimaradásért. Ám ha Aaron nem aludt el, akkor visszaültem helyemre, és vártam az újabb kérdéseket.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Az öregem elmesélte az új srác történetét a szerzeteseknél. Ő is ott volt, a kölyök aki annyi idős lehetett, mint én, rengeteg kérdése volt és levágták a haját. Felvont szemöldökkel néztem tovább. Levágták? A haját? Borotválták? Kopaszra? Más már nem jutott bele a hallójárataimba. Fejet ingattam, a felemelt kezeimmel tenyérrel Aegir felé. Tagadtam. - Nem! A hajamat nem adom! Ez a védjegyem. A szexepilem! Akkor már lőttek is a kirándulásnak! Szép volt, jó volt, de akkor marad ennyiben a dolog! - majdnem hogy csak kiabáltam, de maradtam ülve, az utolsó kortyokat is elpusztítottam, majd letettem magam mellé a bögrét. Még hogy kopasz! Francokat! A jégóriás nagyon hideget teremt, megfagyaszt, ott hagy vagy megöl. Szóval egy isten is félhet egy óriástól? Ez jó jel, azt hiszem. Ami meg a szerzeteseket illeti, ők jobban érdekeltek, a borotváláson túl. Érezték, hogy Aegir egy isten és nem ember, hiába hazudott nekik a Wiker emberi nevéről. Tudták! Kölcsönösen tisztelték egymást. Kíváncsi voltam, hogy milyen kapcsolata volt Ránnal anya előtt. Elmesélte a kilenc lányukat. Hogy voltak veszekedésük, de elvoltak. Most meg már mindegy, mert Ránnak is van valakije. Mindkettejüknek lett egy döntése, amit meghozott és jól jártak vele. Anya is jól járt, aminek örülök. Hogy Aegirnek örülök-e? Igen, de neki is mást mutatok mindig. Ami pedig a szeméttel teli tengert jelenti...meghalnának páran. És a vizi állatvilág. Akkor ennyi? Adtunk a szarnak egy pofont? De valahogy meg kell tenni...ki kell ürítenünk a szeméthalmazt... azt hiszem akkor más tervet kell kieszelni. Egy üveg ásványvizet kaptam, melyet csak némán kezdtem el figyelni. Vajon milyen lehet a világot járni és mindent megtanulni? Anya úgysem engedne el, hiszen kitudja mennyi időre mennénk és még a suli is itt van a nyakomon. Újra Aegirre emeltem a pillantásom. - Mesélj még a szerzetesekről. A te hajaddal mi lett? Mi tanultál ami jól is jött és hasznos? - nyitottam ki közben az üveget, kicsiit meglöttyintettem, hogy buborékmentesebbre tegyem, majd belekortyoltam. Érdekeltek, attól függetlenül, hogy nem aakrok elmenni. A hajam miatt igen.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Nov. 30, 2022 7:47 pm
Aaron && Aegir
-Megválaszolták a kérdéseit. Néhányat én magam is. Emlékszem, mikor félszeg mosollyal az arcán megkért, ne hagyjam egyedül míg borotválják a fejét. Aggódott cseppet, de aztán megbékélt vele a szertartás után. Mesélt róla, milyen nehéz élete volt mielőtt a szerzetesek befogadták. Aztán minden kezdett helyreállni.- elhallgattam, aztán a hidegről meséltem.
- Kicsit talán éreztem, de egy jégóriás ezerszer hidegebbet tud teremteni ennél. Megfagy minden porcikád, és moccanni sem bírsz. Ha szerencséd van, csak otthagynak. Ha nem, elég egy ütés, és véged. Akkor inkább csapjon belém Thor villámjai, de a jégóriásokból nem kérek.- dörmögtem. Nem akartam megfagyni. Elhessegettem a gondolatokat, aztán inkább a következő kérdésre koncentráltam.
Az anyjára, és a találkáinkra. Arra a napra is, amikor hosszú évek után első alkalommal találkoztunk. Kérdésére bólintottam. -Mintha csak érezték volna, hogy nem vagyok evilági. Mikor bemutatkoztam Wikerként, nem fogadták el a válaszom. Mintha csak belém láttak volna. Így elmondtam ki vagyok, és még csak bizonyítanom sem kellett.-elmosolyodtam. -Kölcsönös tisztelet volt, hisz tőlük vártam segítséget. Megittam teám maradékát, aztán egy ideig csak néztem magam elé, Aaron arcvonásait figyelve. Aztán mindenről meséltem neki. A csarnokaimról, a sörről, az üstről, a múltam egy részéről, majd elkalandoztam, és az emberek gyarlóságáról, Ránnal való kapcsolatomról, mire egy kérdést is kaptam. -Azon sokat veszekedtünk. Anyád iránti érzéseimen. Régen nem volt más. Hű voltam hozzá hosszú ideig. 9 lányunk született. Úgy érzem, jó apjuk voltam... -egy pillanatra elhallgattam, aztán folytattam. -Akkor is voltak vitáink, de megoldottuk. Most nyugalom van. Más élete van. Kapcsolata. Örülök neki.- elmosolyodtam. Aztán Aaron válasza egy pillanatra megdöbbentett. Összevontam a szemöldököm. Felsóhajtottam. -Emberek milliói halnának meg ezálltal. Eltemetné őket a víz midőn kiköpné magából a rengeteg mocskot, mit belevetettek. Bálnák vetődnének partra. Szépen hangzik, de ára van. Mindennek ára van. – felsóhajtottam, aztán eltereltem gondolataim, s inkább a bálnák énekéről beszéltem. Közben lehunytam szemem, majd más témát ajánlottam Végül ismét elmosolyodtam. -Nagyjából. De tudom mit éreznek. Tudom mi fáj, hol, és mennyire. Megtudom nyugtatni őket. Szeretem a bálnákat...- felsóhajtottam, majd a hűtőből előszedtem két ásványvizet, az egyiket odatettem Aaron elé, majd visszaültem a helyemre.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
A hallgatás arany. Mondják sokan. Sosem értettem az értelmét ennek. Még annak sem, hogy a szerzetesek így tanítanak. Hogy lehet némasággal magyarázni? Mégis hol vannak ezek a szerzetesek? Létezőek vagy csak Apám találta ki? Némaság. Nincs kétely, nincs veszekedés... Hallgattam ahogy a korombeliről beszélt akiben a tudásvágy égett. - És mi lett vele? – mi történt a srác kérdéseivel? Válaszoltak neki vagy elzavarták tanítatlanul? Velem mit tennének? Ilyen haraggal ami bennem van, lehet nem egyszerű sétagalopp lesz. Mi lesz ha hátat fordítanak nekem? Nem hagyhatom ezt kicsúszni a karmaim közül. Vagyis hát már kicsúszott. Sebaj, majd egy következő életben. Remélem soha nem térek vissza. A mínusz 20 fokra kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés és hogyan lehet kibírni épp ésszel. Apa válaszol is. Csontig hatol. Szóval azt mi is megérezzük. Remek! Akkor vastagabban kell öltözni. Van egyáltalán vastagabb öltözetem? Öhm...mindegy. Pedig a kíváncsiságom és a mehetnékem hatalmas most már, de tudom jól, hogy a seggemen kell maradni. - Akkor te is fáztál... van egy tűrőhatár, amit bírunk a hideggel, ugye? – persze hogy érdeklődő vagyok, hiszen egyek vagyunk, belőle létezünk. A magjából. A gyümölcsei vagyunk ennek a szerelemnek...érdekes a kapcsolatuk. Eddig semmit sem tudtam a nevén és származásán kívül ... De most, most talán az utolsó emlékeimben szép lesz és igaz. Hittel teljes. Őszinte. A miénk milyen kapcsolat lehetne? Haragos vagy szeretettel teljes? Állandóak lennének a vitáink, vagy csendesen elmennénk egymás mellett? A lényeg hogy itt megtalálhatom, ha nem lesz itt, akkor a tengeren keressem. Rendben. Úgy lesz. A megnyugvása itt van olykor. Akkor is ha piálnak...kivel? Az Írrel? Valószínűleg. Igen, akkor nap is összekaptunk, ezek szerint itt próbált békére lelni. Figyeltem őt. Szavait, hangjának lejtését, a szemeit. Próbáltam őt kiismerni, de nem is akartam teljesen. Anyáról érdeklődöm és arról, hogy itt dugta-e meg őt, hogy Axel itt fogant-e meg...vagy én. Itt is. Szóval itt találtak egymásra? A nagyapa tilalma ellenére ők ketten... elmosolyodtam. Örültem nekik. - Örülök. - apró mosoly a szám szegletében. Igen, tényleg boldog voltam, még ha nem is mutattam olyan sűrűn, hiszen nem mindenkinek engedhettem bepillantást magamba. A tea nem tudni milyen ízesítésű, titok volt. - Tudták, hogy ki vagy? És ők tiszteltek téged, vagy te őket? Vagy kölcsönös volt? Te mondtad el? - újabb kérdésözön támadt felé, a tekintetem furdalta Aegirt, alig vártam erre a válaszokat. Elmondta vajon? Vagy alapból tudták? Vagy ez hogy volt? Apánk átadná a tudását számunkra, a kérdés az, hogy minekünk kellene-ez? Axel szeretné-e csiszolni és fényezni a tudását? Akar-e a birtokában lenni? És nekem? Akarok félisten lenni egyáltalán? Akarjam azt az erőt, ami engem illetne? Mi lenne, ha csak megmaradna ez a tudás? És csak mint ember, szeretnék létezni? Lehet-e ilyen lehetőség? Törökülésbe helyezkedtem előtte, majd az ölembe helyeztem a bögrém. Kellemes volt a melegsége, az öreget fürkésztem. Párnáról beszélt és anyám alvásáról. Szemet forgattam. - Nem anyám vagyok... nem alszok el. - morrantam oda kicsit hűvösen, de eszembe sem jutott ez miatt neki esni. Csak megemlítette. Máshogy nem tudom kinyilvánítani a nemtetszésemet. Nem is tudom, hogy az anyám és köztem milyen hasonlóságok vannak. Majd egyszer jobban megnézem. Aegirben a jellemem köszönt vissza. Vagyis hát az ő jelleme, a vadságom köszönt vissza bennem. Ahogy beszélni kezdett, nem vettem le a szemeimet róla. Lenyugtattam az enyhén háborgó lelkem. Csatákról és áldozatokról beszélt. Ha tetszett neki az áldozat, mindenki mehetett. - Wáo! - nyögtem ki kicsit hangosabbra sikeredetten. -És ha nem tetszett? Milyen áldozatok voltak? Csak foglyok? Szép nők nem? - újabb kíváncsi kérdések, a mosolyom ott lapult a szám szegletében. Jó volt hallgatni őt, jó volt hogy felfedte előttem az életét. Ránról is beszélt, elválaszthatatlanok voltak, de sokat veszekedtek. Vajon min? - Min veszekedtetek leginkább? Hogy elcsavarta a fejed egy halandó nő? Vagy az előtt is voltak háborgásaitok? - nem kedveltem Ránt. Axel legénysége miatta veszett oda, Rán miatt voltunk sokáig veszélybe és miatta részben apánkat sem láthattuk. Hogy haragszom-e rá? Hogy megízleltetném-e az öklömet az arcában? Lehetséges. - Mi van, ha Rán még mindig haragszik miattunk rád? Elpusztíthat minket úgy, hogy neked egy szavad sem lehet? - nyilván a felesége és kitudja azóta milyen dolgok változtak közöttük. Belekortyoltam a teába, ám már a végét járta, hamarosan elfogy, onnan pillantottam fel aháborgó istenre. A tengereit piszkolják be. Vissza kellene adnia... - Akkor adjuk vissza nekik együtt azt a sok mocskot... - adtam neki egy ötletet, hiszen simán benne lennék egy ilyen akcióban. Én sem szeretem ha szennyezik a környezetet. Olajszennyezések, hatalmas fakivágások és szeméttelepek. Ráadásul az utóbbit már a vizekben is lehet látni. Ilyeneket kellene megállítani. Az állatok története... a bálnák éneke, a sirályok hangja... - Érted amit a bálnák mesélnek? - lehet hülyeség és nem is érti őket, hanem átérzi az érzelmeiket. Ahogy én érzem víz közelben a bátyámat és az érzéseit. Már akkor tudom mi is van vele és megszólalnia sem kell. fűrkésztem őt, ahogy lehunyt szemekkel mered bele a sötétségbe, majd rám emeli a kéklő szemeit, hogy valami más talán jobban érdekelne.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Nov. 30, 2022 2:48 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
-Tudod, olykor a hallgatás jobb tanító, mint a hangoskodás. - feleltem , aztán még hozzátettem. - Hülyeségnek tűnik, de ha ott vagy, és beletapasztalsz, akkor rájöhetsz, hogy nem az. Hogy mindennek megvan a maga értelme. - fejeztem be a mondatot, bár így elsőre eléggé fennköltnek hatott, szóval még hozzátettem. - Némaság, hogy jobban betudják fogadni a tanításokat. Nincs kételkedés, nincs kétely. Emlékszem, mikor ott jártam, volt ott egy fiatal szerzetes növendék. Még nem avatták fel. Tanonc volt csupán. Talán korodbeli lehetett akkor. Rengeteg kérdése volt, s rengeteg tudásvágy égett benne. Elgondolkodtam egy kis időre, s csendesen meredtem magam elé. Mennyi emlék kavargott a fejemben! Mennyi mennyi gondolat! A múlt árnyékában, a sötétben rejtezve, és énelőttem. -Nehezen, de elviselhető. A csontodig hatol, s egyre nehezebb lélegezni. A felhők táncolnak ég és föld között. Egyszerre csodálatos, ámulatba ejtő, és döbbenetes. - magyaráztam, aztán megcsináltam a teát, s közben magyaráztam neki, hogy ez egy olyan hely, ahol bármikor megtalálhat. -Itt… ha egyszer nem mennék vissza. Itt keress… ha itt nem vagyok, akkor a tengeren. - tettem hozzá, aztán elhessegettem a borongós gondolatokat, amiket nem tudtam igazán miért is jutottak eszembe. Egyszerűen csak befészkelték magukat a fejembe, és nem hagytak menekvést. Belekortyoltam a teámba, aztán bólintottam. - Általában. Bár lehet a múltkor köze volt a megnyugváshoz, annak az öt üvegnek, amit elfogyasztottunk. - félmosoly költözött arcomra, szabad kezemmel megdörgöltem tarkómat. Az ital, és a beszélgetés. Használt. Remek barát volt. Még akkor is, ha belegondolok miként is indult kapcsolatunk. Következő kérdésére arcomról eltűnt minden érzelem. Tekintetem üressé vált egy pillanat erejéig, aztán körbepillantottam, majd enyhén oldalra billentett fejjel, s felvont jobb szemöldökömmel tettem fel a kérdést. - Erre valóban akarod a választ? - odapillantottam a kandalló előtti puha szőnyegre, majd vettem egy nagyobb levegőt. - De legyen… hisz bármit kérdezhetsz. - sóhajtottam. - Itt is…. Gyakran járt ide. Az apja nem szerette ha idejött. Kérdezősködött, én válaszoltam. - beleittam teámba. Annyira nem érdekelt mennyire tüzes, inkább csak biztattam Aaront, hogy ő maga is kóstolja meg bátran. -Nem tudom pontosan. Nem árulták el. Még úgy sem, hogy tudták ki vagyok. Az ő titkuk volt. A forróság kijelentésére elmosolyodtam, aztán említést tettem, hogy mit szeretnék végrehajtani. - Átadni a tudásom. - megvontam vállam. - Nem akarlak feldühíteni, és jobban teszed, ha te sem teszed. Hasonlítunk… - elmosolyodtam. Valóban nem akartam verekedni. Nem akartam dühöngeni. Sokkal jobb volt ez a nyugalom, mi közénk ereszkedett, és nem eresztett. De nem is akartam, hogy távozzon. Mikor letelepedett elém, s rám szegezte tekintetét, jóleső érzés költözött bensőmbe. -Miről mesélhetnék? Párna akad a kanapén… ha olyan vagy mint anyád, a történeteim közben fogsz a legjobbat aludni. Azt mondja, nem unalmas, csak olyan meseszerű. - a gondolatra elmosolyodtam, majd lehajtottam fejem, aztán kitekintettem az ablakon. - Annyi minden történt, amiről mesélhetnék. Láttam ezer csatát. Emberek vesztek oda a tengereken, s hajójuk a hullámsírban nyugszik, testükkel együtt. Olykor, nem kapták meg a békés utat amit óhajtottak. Áldozatot mutattak be, a fogjokból, és ha kedvemre való volt az áldozat, megkapták a békés utat. Hatalmas csarnokokban teltek a mindennapok. Békés palota, hová pár alkalommal Odin is eljött. Egy üstöt kaptam ajándékba, melyben első alkalommal én magam főztem számukra a sört. Majd később, az üstnek lába kélt, és Thor maga szerezte vissza. A harag, és a tombolás, hamar a nyomomban járt. Sokat veszekedtünk Ránnal. Sok vihar tombolt, s korbácsolta fel a békés tengert. Még is, elválaszthatatlanok voltunk. Legalább is egy darabig. Aztán minden megváltozott. - elhallgattam. Sok történetet kevertem egybe, ám ha valamelyik érdekelte, hát akkor bele fogok kezdeni, ám addig is bőven elég ez a kis ízelítő, amit adhattam számára. -Dühös vagyok, amiért nem óvják a vízeimet. Amiért teleszórják szeméttel. Amiért nem tisztelik mindazt amit adok nekik. Dühös vagyok. Vissza kellene adnom mindazt, amit elkövetnek. Vissza a feladónak, kivetni belőle a sok mocskot… - a bögre füle megroppant a kezemben, s még idejében eszméltem. - Tudom, nem minden ember ilyen, és akadnak kivételek. -fiamra emeltem tekintetem. -De csak be kell hunynom a szemem, s hallgatni a sirályok hangját. Hallgatni a bálnák énekét a távolban. Miként mesélnek messzi tájakról, jéghegyekről, hatalmas halrajokról. - lehunytam szemeim, s csak figyeltem. Hallgattam, majd kinyitottam szemem, s Aaronra emeltem tekintetem. - De nyílván, valami vidámabb történetre lennél kíváncsi.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Holnap segítsége is lesz. Remek. Akkor nem beszélhetünk akármiről? Vagy...az Ír jön segédkezni? Neki örülnék, már amit mutatok az újonnan megismertek felé. De egy óriásról beszélünk. Szóval ki tudja... lehet még bírni is fogom, amennyit veszekednek ezek ketten. Ami pedig a tanításomat illeti. Nem itt akar tanítani és nem is akármit akar. Az Everest hegycsúcsán ráadásul. A leghidegebb helyen. Hogy fogom bírni? Lehet visszautasítom. Sőt...el sem tudok alapból jutni oda. Belső békét találni. Türelmet. Türelmet? Kitartást? Miféle kitartást? - Némasági fogadalommal? Úgy hogy lehet bármit is tanítani? - elfintorodtam, mintha bármit is számítana. Jó, nem tudok semmit, hogy hogyan tanítanak és mit űznek. Kinél lehetnek erősebbek és hogy mennyien vannak egyáltalán. Gyerekek? Öregek? Nők? - Hülyeség. - mormogtam az orrom alatt még, hallgatva az öregember szavait a szerzetesek némasági fogadalmáról és a csendről magáról. Nem olvastam semmit ezekről, sőt. Semmit sem olvastam ilyen emberekről és nem most fogok neki állni tanulmányozni őket. Az Everestről beszél, hogy hideg a levegő odafent és a jégóriások... - Hideg....hogy lehet azt kibírni? Mínusz 20 fokot? - ridegen figyeltem rá, majd megingattam fejem. - Kiakarsz nyírni azzal a hideggel? - nevettem el magam aprón, a jégóriásokkal pedig nem foglalkoztam. Igen meglepően sokan vagyunk, többfélék, de ezt az okítást későbbre tartogatom. Túl sok az infó. Ráadásul tényleg nem tudom mit hoz a jövő. A kis házba belépve nem néztem egyből körbe, csak Aegirt követtem a küszöbön belülre és ott meg is cövekeltem a csukott ajtóban. Menekülésre készen. Figyelve őt minden téren. Nem voltam túl nyugodt. Izgatott sem, apró harag szikrája lobbant a bensőmben. Nem rá, vagy miatta voltam haragos. Az ismeretlen terep tette. Ide jön, mikor saját maga akar lenni. A nagyapa zavargása után is ide jött. Figyeltem a lépteit a konyhába, miközben vizet tett fel főni. - Itt keresselek? O-ké... - halkan csengtek a szavaim, végig pillantottam rajta újra...mégis mi történhetne vele? Van aki letudja őt győzni? A nagyapámon kívül? Van ellensége? - És itt megnyugszol általában? - érdeklődtem, majd tarkót vakartam zavaromban... el is pillantottam róla, hogy összerakjam a szavaimat, de aztán úgy döntöttem, hogy ajtóstul rontok abba a bizonyos házba. - Itt dugtad meg anyát is? - ha rám pillant, hát láthatja a hűvös kék szemeket, amiközben figyelem a konyhába a gázra feltett vizet. Nem mozdultam a helyemről, de figyelemmel kísértem őt. Tudni akartam a dolgokat. Legalábbis néhány részletet... hiszen meg kell ismerjük egymást. Még ha én nem is tárulkozok ki neki. Két bögre is került elő, majd teafű és teát készített belőle. Forrót. Onnan hozta. Honnan? A szerzetesektől? Isznak teát? Nem Drog... hurrá. - Milyen keverék? - kérdeztem meg közelebb lépve belenézve a bögrébe, hogy lássam a színét. Lassan nyúltam érte, hogy magamhoz vegyem, hogy közelebbről szagoljam meg az illatát. Finomak tűnik. Belekortyoltam. Felcsillantak a szemeim, majd a pohárba mormogtam. - Ez kurva forró.... - eresztettem le végül, majd a kezemben tartva azt figyeltem Aegirt, ahogy a fotelbe telepedett le csendesen. Egyszer majd... egyszer. Felhúzódtak szemöldökeim a magasba, ahogy Axelel jön és azzal, hogy felmérné a tudásunkat. - Minek kell azt? Felesleges... Axel többet tud nálam, nekem csak az öklöm van. Ketten jó csapatot alkotunk, nem hagynánk előnyhöz jutni. Meg szóhoz és szuszhoz. - karba tett kézzel figyeltem, a bögrével együtt, majd egy kézzel tartva a fülét újra bele ittam. Már nem volt annyira forró. - Nem akarom összemérni az erőm senkivel. Vagy bazzd fel az agyam, aztán meglátod, hogy a rövidebbet húztad vagy sem! - elmosolyodtam, majd körül néztem, megindultam lassan a háztűznéző körúton. Kicsi és kényelmes. Pont mint Axel legénylakása. A volt legénylakása, vagyis az már az enyém. Kulcsom is van hozzá. Aegir felé pillantottam, ahogy ott ült. Figyeltem az elmerengő arcát, ahogy a semmibe bámult mindentudó szemeivel. - Mesélj még. - sóhajtottam, miközben leültem egy mozdulattal elé törökülésbe. Onnan bámultam fel az arcára és újra a teába kortyoltam. Egy kicsit eltartottam magamtól a bögrét. - Bármi érdekel, ami hozzád kapcsolódik, de ha túl sok vagyok, akkor vigyél haza...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Kedd Nov. 29, 2022 7:04 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Menni akartam. Menni egy olyan helyre, ahol nem les ezer kíváncsi tekintet. Ahol bátran beszélhetünk bármiről, és nem kell visszafognom szavaim. A járőrös megjegyzésére nem reagáltam csak egy cseppet megingattam a fejem. Kérdésére elmosolyodtam, majd bólintottam. - Segíthetsz!Örülnék neki! -bólintottam. Igaz, holnap az Ír is csatlakozik hozzánk, de a több kéz, többet ér, mint szokták az emberek mondani. - Holnap lesz egy plusz emberünk is. - jegyeztem meg. -Törelmet, és kitartást. Megtalálni a belső békéd. Bár azt nem én tanítanám részint. - vontam meg a vállam. - Szerzetesek. - ajkaim elé emeltem mutatóujjam. - Egy hang nélkül, némasági fogadalommal. Kérdezhetsz, de nem válaszolnak, s elvárják a csendet. Hosszú idő, rengeteg csendes pillanat. Talán a hallgatás is egyfajta művészet. - elmélkedtem, miközben lassan indulásra késztettem magam. - Ott teljesen más. Látni a havas csúcsokat, a hideg levegő, mit rég nem éreztem már igazán. De jég óriásokkal nem akarnék összefutni. - elhúztam a számat egy pillanatra.- De nem akarok erről beszélni! A lelkibéke, és a hozzá vezető út, rögös, és kiszámíthatatlan. Mennyi mindent kell számba venni ahhoz, hogy elérhesse az ember a megfelelő állapotot, s mennyi érzést kell véka alá vetni. -Örülök, hogy így gondolod! - mosolyodtam el, majd egy pillanatra átkaroltam a vállát. - Gyere! - ismételtem meg, majd beültünk a kocsiba, hogy aztán a dokkok közelében lévő házamhoz nem értünk. Körbepillantottam a lakásomban, majd zsebembe ejtettem kezeim, miközben ismét körbehordoztam tekintetem. - Ide szoktam jönni, ha egy kicsit magam akarok lenni. Idejöttem azután is, mikor összevesztem a nagyapáddal. Aznap nem mentem haza este. - lehajtottam a fejem, aztán beballagtam a konyhába, odatettem némi vizet, s nekiálltam teát készíteni. - Úgy gondoltam, tudnod kell róla. Ha egyszer történne valami… akármi, és sehol sem lelsz rám, itt keress elsőnek. Magam sem tudtam miért mondtam ezt, de valami azt súgta, meg kell tennem. El kell mondanom azt, amit érzek, amit gondolok. Hagynom kell, hogy megismerjen teljesen. Mikor a víz tökéletes lett, előszedtem a teafüvet, amiből még Axelnek is adtam, majd csináltam két bögre teát, s kivittem letéve őket a pultra. -Ezt a teát onnan hoztam. Az a különlegessége, hogy a legháborgóbb lelket is nyugalomra képes inteni. Nem drog. Egyszerű teakeverék. Kóstold meg! - letelepedtem a fotelba, kezembe vettem a bögrém, belekortyoltam, aztán egy ideig csak meredtem magam elé, majd végül megszólaltam. -Ha egyszer eljössz velem, világot látni, sok mindent taníthatok neked. Egyszer majd elviszlek téged, és a bátyádat egy helyre. Egy rövid időre. Megnézni mit tudtok, és mit csiszolhatnánk tudásotokon.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Örökké szeretni valakit. Az öröklétet megosztani valakivel...önző dolog lenne? Ha így van, akkor ő is ugyanolyan önzőségben szenved, mint én magam. Csak enyhébben? Őszintén nem tudom mire akar ezzel kilyukadni, vagy akar-e ezzel bármit is mondani...elérni valamit. Hát elérni elért valamit az biztos, hiszen figyelek rá. Túlságosan is. Vajon az örökké jelenti neki a mindent? Anyám jelenti neki a mindent, örökké szeretni őt. Istenmentesen létező jelenet lehet az örökké? Ami valóságos, nem csak a képzelet szülötte. Valóban elérhető lehet az örök béke is? Újra a víz munkálkodását figyeltem, ahogy egy halat ragadott magához. Figyelmem a halé volt, nem pánikolt, nem fickándozott össze vissza, nyugodtan volt a visszaeresztéséig. Aegirre emeltem a pillantásom, megmarkoltam a nadrágom ahogy tudtam. Túl bölcs. Rettenetesen sokat átélt. Valóban ennyi lenne nekünk halandóknak egy élet? Dobálózunk az örökké szóval, azt sem tudván hogy mit is jelent igazán? Messzire kellett utaznia ahhoz, hogy kordában tudja tartani magát. Hogy ne legyen egy dühöngő örült aki állandóan a láncát tépi. Főleg anya mellett. Miatta volt szükség erre. Az Everest csúcsai... oda vinne el tanulni? Miért pont olyan messzire ? Helyben nem tudna okítani? Most is milyen remekül teszi mindezt. Vagy több rétegű tanítást akar? Némán figyeltem ahogy beszél, nem kalandoztam el, nem lepődtem meg szavaitól, nem kezdtem oltogatni őt. Szemmel tartottam. Ettem a szavait. Próbáltam úgy kezelni a helyzetet ahogy eddig soha. Felkelt mellőlem, így a tekintetem a kézfejeimre vándorolt. Haza. Vagy beszélni még. Holnap megint jön majd ide dolgozgatni. Elmosolyodva figyeltem a vízre rá. Némán mélyedtem el a csendességben, a nyugalma bámulásába. - Nekem egy jöttment járőr nem mondja ám meg hogy mikorra érjek haza... - a szavaim lassan buktak a felszínre, ennek végeztével lassan álltam fel, hogy hátra pillantsak rá. Elidőztem arca vonalában, majd felé fordultam. Nem lesz sok időm erre, de ami van még, azt had töltsem el úgy, ahogy azt kell. - Holnap is segíthetek? - jó nyilván nem egész nap akarok a nyakán lenni, hiszen ő sem érhet rá mindennap. Ráadásul nyár van, nekem is ki kell használnom...hamarosan mehetek a mókuskerékbe vissza. Cassievel is kell találkoznom, hogy tudja, éreztessem vele, hogy tényleg vége annak a korszaknak. Ráadásul legyenek jó emlékei rólam. Miért nem szólok? Nem tudom, talán a félelem, hogy mit veszíthetek azzal, hogy eljár a szám. - Mit tanítanál nekem az Everesten? - tettem fel a kérdést, hiszen biztos van egy két dolog amit mutatna, de ott víz sincs...nem csak akkor erős ha víz közelben van? A tengernél? Nem akkor van igazán otthon? - Úgy hiszem, hogy mindketten meglelhetjük a teljes lelki békét. - mosolyodtam el, majd hátra néztem, nem mozdultam előle. - Ki így, ki úgy. - feleltem halkan, majd felpillantva rá újra hallgattam a szavait. Menni akart. Nem értettem, hiszen az előbb közöltem vele, hogy maradhatunk. De zsebre tett kézzel követtem, eszembe sem jutott a pizza. Holnap is meglehet enni, csak nem lepi el a por teljesen. A kocsiba ültünk, a táskámat magam elé helyeztem és figyeltem az utat. Olykor rápillantottam, olykor magam mellé ki az ablakból. Leheletemmel ráfújtam az üvegre, majd egy fejet csináltam kettő szemmel, száj nélkül. Végül megérkeztünk, kiszálltam, ám a táskámat odabent hagytam a járműben. Egy házikó a víz közelében. Még anyuval való találkozása után vette. - És nekem erről miért kell tudnom? - érdeklődtem, miközben fürkésztem a helyet, majd Aegir hátát is. Annyi mindent megtudok róla apránként, én viszont annál többet nem vagyok hajlandó magamból, mint amit a hajó úton megtudott. Önzőség? Kit érdekel. Mennyibe vezethetem be? Amit kellett megtudta, többről nem beszélhetek. Próbálkozhat bárhogyan, de a pár lépés távolság az mindig ott fog feszülni. Dora miatt! Miatta nem engedhetem közelebb, mert akkor nagyobb lesz a pusztítás.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Nov. 28, 2022 9:22 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
-Az örökké valóban önző dolog lenne? Valóban önző dolog kimondani, örökké szeretni foglak? Persze, igaz, hogy az is ugyan olyan képlékeny dolog, mint a hit, vagy maga a víz. De ha elgondolod... higy az öröklétedet nem oszthatod meg senkivel, s nem tehetsz könnyelmű kijelentéseket, akkor miféle életet élhetsz?- emeltem rá egy pillanatra tekintetem. Tudtam én, hogy nem erre gondol,és nem ilyesfajta választ várt, már ha várta egyáltalán, de ki kellett mondanom. Odabent feszülve lüktetett a tudat, hogy teret kell engednem szavaimnak. -Örökké... A legszebb és egyben legbotorabb kifejezés a világon. - megingattam fejem, aztán a víz felé emeltem kezem, miből egy gömb emelkedett ki a belsejében egy aprócska hallal. Elhessegettem a nem kellő gondolatokat, s megmutattam az apró teremtményt Aaronnak, aki ha megnézte,visszaengedtem a kicsiny élőlényt abba a közegbe, ahová tartozott. -Régen, semmiben sem különböztem társaimtól. Pöchendi alak, elfoglalva a maga gondjával feladatával. Ha valami nem úgy ment, ahogyan azt mi akartuk, vagy miként a halandók azt megígérték, kegyetlen bosszút álltunk. Mindannyian. Megannyi ember végezte hullámsírban, csak mert nem... -megingattam fejem, megvontam vállamat.- De mindegy. Rég volt, talán igaz se volt.- egy pillanatra lehunytam szemeim, vettem egy nagyobb levegőt, majd lassan fújtam ki. -Messze hajóztam, hogy megtanulhassam kordában tartani az elmém. Említettem neked, higy láttam az Everest csúcsait. Fenkölt látvány. Békés, ám még is veszélyes. Ott, azon a helyen, tökéletes lenne a tanulás a számodra.- elhallgattam, aztán felkeltem mellőle. Tudtam, anyja sosem eggyezne bele egy ilyen "kalandba". -Ideje lassan hazamennünk. Holnap még rengeteg dolgom lesz itt, és még a dokkoknál is segítséget ígértem.- megálltam Aaron mögött.- Hazavigyelek, vagy inkàbb beszélgetnél még itt?- az igazat megvallva, szívesen feleltem volna még néhány kérdésére, de nem akartam, hogy az agyára menjek a rengeteg beszéddel, még akkor sem, ha szinte itta minden szavam. Annyi mindent taníthattam volna nekik gyermekkoruktól kezdve. Rengeteg időt elvesztegettem. Rengeteg mindent akartam bepótólni, még olyanokat is, amit ennyi idő távlatában lehetetlenség lenne. Ha esetleg még beszélgetni akart, akkor visszatelepedtem mellé, és vártam a kérdéseket, ha nem, akkor vele együtt indultam meg a kocsihoz, hogy aztán otthon együtt menjünk be a házba, hogy együtt megpihenhessünk odabent. Persze én nem éreztem fàradtnak magam, de odabent még is jólesett letelepedni a kanapéra, felpakolni a lábaimat, s közben hallgatni vagy a tévét, vagy Aaron mondanivalóját. Ha a kikötőben maradtunk, akkor egy odő után felkeltem, s intettem. -Mutatok valamit! Gyere! Nincs messze! -azzal a kocsimhoz mentem, s ha követett, akkor elvittem a kikótő közelében lévő kis házacskámhoz, hogy végre ő is ismerhesse ezt a ki biztonságos sarkot. Mikor megérkeztünk, és kiszálltunk, odavezettem. -Miután találkoztam anyáddal, rá néhány napjára vettem ezt a helyet. Megtetszett a bája, s hogy víz közelben van.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
A döntéseinknek ára van, pont úgy ahogy a szavainknak is. Átgondolni. Csendben maradni, formálni, megbékélni. Tanulni. Minden vágyam ez volt Aegirtől. De nem tudom mi értelme lenne, hiszen nem ép kecsegtető jövő elé nézek. Fogalmam sincs még mikor lesz a pillanat, de addig...lehetek én is boldog és sikeres? A víz formálható, lehetőség van előttem, hogy formáljam. Nem vagyok gyakorlatias, az edzések Aviváékkal is olykor félre csúsztak, de tanítottak ezt-azt. Nem sértődtem meg, mikor vissza akarta adni a pénzt, nem azért rongyoltam kifele a levegőre. Sokkal inkább elgondolkoztam azon, hogy mennyi minden van amit nem tudok. A haragom nem enged utat az irányításnak, nincs okom jelenleg haragosnak lenni, de nincs is cél hogy a vizet mozgásra ösztökéljem. Nincs motiváció. Talán ez érezhető is, de jelenleg nincs is vészhelyzet körülöttem. Éreztem Aegir jelenlétét és azt is hogy tanulmányoz. A vízlabdára pillantottam a víz felszínéről, elidőztem rajta, majd ahogy formálódott úgy nyíltak el ajkaim a döbbenettől. Aaron. Figyeltem ahogy visszaesik az őt illető helyére, majd kihúztam a kezem a vízből, feltérdeltem. Kezeimet a térdemre helyezve figyeltem a folytatást. Mert nem volt vége ennyivel. Nem pillantottam Aegirre hogy mit csinált, vagy hogyan. A történés foglalt le ami előttem zajlott. Nyugodt voltam, nem stresszeltem miatta. Csodálattal figyeltem a víz mozgását, ahogy formálódik. Ahogy felvesz egy alakot, majd integet, megfordul, mutogat. De ő is ugyanúgy visszakerült méltó helyére. Csak bámultam magam elé, míg Aegir magyarázta az elméletet, de ehhez kőkemény fizikai gyakorlás kellett. Igen. Sejtettem. Kőkemény edzés. Oldalra pillantottam ahogy leült, figyeltem az arca vonalát, a tekintetét ahogy elidőzik valamin a távolban. A bölcsessége határtalan. Nem csak a vak világba ejti a szavakat, rengeteg mondanivalója van vele. Minden ideje az enyém lenne addig. Amíg oktat. Jóleső csillapíthatatlan érzés kerített hatalmába. Befészkelte magát belém, ott is ragadt. Nem akartam eltaszitani, kiűzni, maradásra késztetem. A melegség ott bizsergett mélyen bennem. Visszapillantottam a vízre magam elé, nem mozdultam. Sóhajtottam, kicsit lejjebb engedtem a fejem. - Az örök idő szuperül hangzik, de egyrészt önzőség is... - a tisztelet ott lapult a hangomban, akartam, de teljesen igent mondani...hogyan tehettem volna? Figyeltem a vizet, olyan békesség volt körülöttünk, hogy kézzel tapintható volt. Már csak a magam békéjét kellett meglelnem. Az a legnehezebb! De mindennél jobban vágytam rá! Ahogy az apám közelségére is. Hogy fontos vagyok neki. Hogy nekem is fontossá vált.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Nov. 27, 2022 8:43 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
-Meglehet tanulni. Nem lesz rövid folyamat, de megtanulható.-hangom halkan csengett, de minden szavam tisztán hallhatta, hisz csend uralkodott odabent. Legalább is addig, míg neki nem estem a falnak. Sokmindent magyaráztam neki. S kitértem arra is, hogy a hibáinkkal együtt kell elfogadnunk a másikat. -Nem mindenkinek megy ez ugyan olyan ütemben. Van aki hamarabb, van aki nehezebben sajátítja el a dolgokat.- halvány mosoly költözött az arcomra kérdésére.- A víz képlékeny. Formálható. Szinte bármi lehetséges. Megjegyezte a sok beszédet, ám kivételesen nem engem rót meg érte. Sokkal inkább saját magára értette, pedig nem is beszélt olyan sokat. Én pedig visszaakartam adni a pénzt, de nem vette el. Leengedtem a kezem, felsóhajtottam, majd épp válaszolni akartam, miért teszem illetve tenném ezt, mikor kirobogott az épületből. Egy ideig néztem utána, majd némi káromkodás után kimentem az ajtón, tekintetemmel Aaront keresve. Hát nem ment el... Mikor odaértem hozzá a víz mellett hasalt, kezét afelé tartotta. Csendben megálltam, majd kinyujtottam kezem, mire egy vízlabda emelkedett ki az orra előtt, mi lassan formálódni kezdett a levegőben, s cirkalmas betükken a nevét rajzolta ki néhány pillanat erejéig, hogy aztán egy placcsanással visszaessen a vízbe. A következő trükkhöz nem használtam nagy mozdulatot, pusztán apró csuklómozdulat elég volt, hogy egy kúpos vízforma emelkedjen felfelé kígyózva kifelé a vízből, Aaron felé hajolva, aki ha időközben felkelt, hát az addigi oszlop felvette az alakját, s a maga átlátszó valójában leutánozta pár mozdulatát, majd visszahullott az őt megillető helyre. -Bármi lehetséges Aaron...-szólaltam meg végűl. -Elméletet megtanulhatod... Elméletben még a víziszonyos is tud úszni. De a gyakorlat az a sava borsa mindennek.-magyaráztam, aztán letelepedtem a part szélére, lábam a vízhez lógatva. -Csak kérned kell, és tiéd minden időm míg megtanulod amit kell. Nem akartam nagyobb bemutatót tartani, vagy éppen felvágni, hisz tudtam, rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy tudja manipulálni is, és ne csak akkor ha éppen haragos. Megakartam tanítani, miként tarthatja kordában az indulatait, s lehet nyugodt, hisz ez egy olyan tulajdonság, mellyel foglalkozni kellett. A harag soha nem jó tanácsadó.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Szavaira csak szemet forgatok, nem akarom, hogy lelépjen. Miért akarnám? Még csak most jött! A fal kidöntését csak figyelemmel kísértem. Valami mozgatja őt, amire máig nem sikerült rájönnöm, hogy mi az. Igen, láttam dühöngeni, bár nem tudom, hogy az a teljes ereje kimutatása volt-e? Hogy van-e ennél is több minden, amit megtudna mutatni. Vajon mitől ilyen higgadt? Említette, hogy annó teljesen más volt, azt hiszem mindent is tudnom kell róla. Az eddigieken túl. A probléma forrása ő maga. Nem az, hogy engem nehezen lehet elviselni. A problémám Aegirtől fakad. Mert ugyan olyan jellemek vagyunk. Szeszélyesek. Veszélyesek. - Igen. Mondtad. Csak én ezt, ami te is vagy...ezt amit tőled örököltem, akármi is ez, nem tudom kezelni... elég egy szikra és... - nem kellett folytatnom, jól tudtuk mindketten. Láttam ő mire képes, de ha nekem megtanítana egy csomó mindent...én mit tennék? Ugyanúgy leigáznék egy hajót és megölnék...nem. Nem akarok emberéleteket kioltani. Végül hozzám jött közelebb kalapács nélkül. Szavaira felpillantottam rá, annyi minden van, amit nem tudok, Axel pedig már rég jól kezeli ezeket a dolgokat. Miért? Mert engem nem érdekel. Most pedig még lenne is kitől megtanulnom. Axel saját maga jött ráé a dolgokra, az ő szavaitól nem tudok tanulni, hiszen a magyarázata az hogy ő honnan és hogyan jött rá...Aegir talán jobb ebben, de semmit se bízhatok a véletlenre. Hogyan védekezzek...vajon lehet páncélt csinálni a vízből? Vajon mennyi mindent lehetne elsajátítani? Tekintetem felcsillant, ott bújkált benne az igen, nagyon akarom, a minden vágyam ez lenne, hogy jobb legyek, annál, mint aki most vagyok. Megint belelovaltam magam, egészen addig, míg eszembe nem jutott valami... ami miatt nem lehetett. - Nehezen tanulok fizikai kézzel tapintható dolgot...inkább elméletis vagyok. - mosolyodom el, majd elpillantok róla. Már foglalkoztatott egy dolog korábbról. - Tudod...a vízzel lehet betűket formálni? Nem benne a vízben, hanem a levegőben...betűk, majd szavak, mondatok... - szerintem ez a legfontosabb dolog, nem épp egy alap dolog, amivel kezdeni lehetne valamit, de sosem voltam a megszokott tanítások híve. Bele a közepébe inkább. Meghökkenve néztem vissza rá, hiszen most tudatosult bennem...Elnevettem magam hosszasan, jó ízűen, kellemesen. - Ezt is tőled örökölhettem...most én beszélek túl sokat. - megköszörültem a torkom, majd igyekeztem levakarni a mosolyomat az arcomról, de nem lehetett, ott maradt. Aegir léptei a táskájához vezettek, felkapta, majd a zsebébe is elkezdett kotorászni. Szavaira csak megugrottak a szemöldökeim, értetlenük figyeltem a felém nyújtott aprópénzt. - Mi van? - a tenyeremet felé toltam, hogy eltoljam a felém tartott pénzt. Visszatoltam a mellkasáig. Aztán a szemeibe pillantottam, fejet ingattam. - Ez nem így működik. Ő hisz benned! Ha ezt visszaadom... - elhúztam a kezem, majd hátrébb léptem tőle és fejet ingattam. Nem akarhatja vissza adni azt a pénzt, amit ígértek neki korábban piát. Csak egy ital ára volt, azt meg megérdemli. Nem kár az áráért. Felkaptam a táskámat. - Hiszek benned! Ő is. Ne akard elrontani ezzel. - kihátráltam az épületből, majd megfordulva zsebre tettem a kezeimet. Nah persze, adjam vissza a pénzt...miféle isten tesz ilyet jófejségből? A hely üres volt, csendes, senki nem járt erre, kihalt volt a hely. Csupán a korábban fellelt kocsma volt hangos. Az messze volt. A víz közelébe sétálltam, leguggoltam elé, a tenyeremet az felé fordítva koncentráltam, de a víz mozdulatlan maradt. Nem reagált, hiába akartam hogy mozgásra ösztökéljem. Ezután feküdtem csak el, hogy belenyúljak ujjbegyeimmel és érezzek. Igen, ez ment. Tőlem indult ki az alig látható mozgás és egészen a messzeségig megindult. Megtudtam volna mondani, hogy mennyi hajó van kint a vizen, de azt nem tudtam volna, hogy mennyien vannak. Axelnél könnyű volt, ugyanazt az erőt eresztette ki magából, mint én.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Nov. 27, 2022 3:10 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
-Nagy vagy te is. Tudom. Remekül megvoltál nélkülem. Mindannyian remekül elvoltatok. Csak egy szavadba kerűl, és nem terhellek tovább a jelenlétemmel.- adtam választ felfortyanására, s szinte utána nemsokkal vissza is ballagtam a kalapáccsal a falhoz, s beleadtam minden erőmet, melynek eredményeképpen hatalmas robajjal csattantak a törmelékdarabkák a földön. Aztán belémhasított a felismerés. Ők jobban kellenek nekem nekem, mint én nekik. Hogy miért? Hogy a felszínen maradjak. Hogy ne legyek a régi. Hogy felszínen tarthassam az elmém, s ne nyelje el a harag az emberek tiszteletlensége végett. Azt akartam, hogy megmaradjon azaz állapot. Azt akartam, hogy a nyugalom megmaradhasson. Szükségem volt rá. Legalább is úgy gondoltam. -Eltudlak viselni. Sose lett volna ezzel baj Fiam. A probléma forrása... -széttártam karjaim, jelezvén, hogy én vagyok. -Indulatos, hirtelen, lobbanékony... A legkisebb problémára is képes vagyok robbanni. Szeszélyes vagyok, ahogy az emberek ismerik a tengert. A Te problémad, tőlem fakad. Többszőr mondtam már fiam, jobban hasonlítasz rám mint hiszed!-elhallgattam, aztán ráemeltem pár pillanatra a tekintetem, majd nemsokkal később otthagytam a kalapácsot, zsebre tettem kezem. -Ha megengeded, sokat taníthatok neked fiam. Hogyan kezeld a figyelmeztetéseket. Hogyan ússz gyorsan... Hogyan használd a víz erejét. Hogyan védekezz a víz segítségével. -elhallgattam, vártam csendesen, vajon miként reagál szavaimra. Vajon ismét arra a következtetésre jut, hogy sokat beszélek? Ki kellett mondanom. Néha vannak olyan pillanatok, mikor ki kell mondani ami nyomja a lelket. Talán nem könnyebbűl meg tőle, de kimondásra kerűl minden. Axelnek már nem gondoltam, hogy bármiben is tudnék segíteni, de talán majd egyszer kiderűl. Talán egyszer majd hasznára lehetek. Talán egyszer majd segíthetek valamiben. Csendben odamentem a táskához, feltettem a vállamra, majd felpakoltam egy ott lévő asztal tetejére, felpattintottam egy üdítőt, majd egy másikat is, s az enyémbe beleittam. -Mond meg a barátodnak, hogy üzenem, köszönöm az italt, és... -zsebembe, előszedtem a sör árát.- Ezt add vissza neki.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Aegir rengeteg hibát elkövetett, de az anyám még igy is szereti. A hibákkal együtt kell elfogadni a másikat. És megváltoztatni sem akar...szép lenne. Nem akarom, hogy megváltoztasson. Épp elég az, hogy megváltoztam kicsit a jelenlététől. Hogy állandóan jelen van. Többet, mint eddig bármikor. És ez olyan, mintha akadna gyenge pontom, az eddigi nyilvánvalókon is túl. Fáj. Számíthatok rá, mert velem lesz, hogy terhelődjek túl. Csak figyeltem és ettem a szavait, meg sem szólaltam. Nem volt miért visszaszólni. Apa szeretett a társaságomban lenni, nekem jobb volt az ennek ellentéte is, hiszen elvoltam egyedül. Mindig elvoltam egyedül az anyám nélkül. Az apám nélkül. Most meg ez úgy néz ki mintha haverok lennénk...van benne némi igazság igen. A helyre visszaérve Aegir leült, jómagam meg kutatni kezdtem a felvétel után, de valami mégis szöget ütött a fejemben. Axel és az ő kapcsolata. Figyelmem rajta volt. Mert már felnőtt és nem volt szüksége pátyolgatásra... - Chhh....micsoda válasz. - morogtam, miközben az arcáról lejjebb vándorolt a tekintetem. Talán megsértődtem a szavaira. - Igen, idős már, ezért kellene megtanítanod hogyan használja ki az erejét... ő többre viheti ezen a téren, mint mondjuk én... - hiszen nekem Hröön tanította meg hogy hogyan számoljak el 10-ig, hogy ne esek neki bárkinek egy rossz szó miatt. Nem mindig megy, főleg ha nem sikerül elkapnom a kontrollt, de használ eddig. Néha. - Ha nem is a pátyolgatás miatt, de a jelenléteddel is segíthetsz olykor...most mondjam azt, hogy nekem sem kell már pátyolgatás? El voltam 17 és fél évig atyai pofonok nélkül is... - fordultam vissza a mobilom felé, szusszantam, elmosolyodtam. - Ha most nem lennél itt, akkor valószínűleg éppen most barmolnék szét unalmamban valamit... szóval meg kell köszönnöm, hogy a visszatartó erőm lettél... meg Axelnek is, hogy egy istent küldött a helyére... - a video előkerült, megmutattam neki, de ez úgy tűnt, hogy megnyugtatta őt. Nem nagysági video, nem sok látszik rajta, így sikeres az egész. Nagyobb volt a riadalom... - Nyilván nekem eszembe sem jutott, hogy videózzak... - húztam el a számat, hiszen lefoglalt, hogy figyeljem a közelemben történő dolgokat. A szemtanúja voltam testközelből. Eltettem a telefont, majd nekidőltem az egyik tartó oszlopnak. Figyeltem őt, miképpen pakolászik össze a legközelebbi jöveteléhez. A falnál állt meg zsebre tett kézzel, figyeltem a cipőjét, majd a nadrágjának szárát. Hallgattam, amit mond, hogy tényleg szeretett volna az életünk része lenni, hogy tőle tudjuk meg, hogy kik is vagyunk, kitől származunk. Figyeltem, ahogy rám néz, majd a kalapáccsal neki esett a falnak. Összeszorul a mellkasom, ahogy figyeltem. Elnyíltak ajkaim, hogy szóljak, de bármit is mondtam volna, a hangzavar hangosabb volt. Inkább összepréseltem ajkaimat, nyeltem egyet, elfordítottam róla a figyelmem, de szavaira végül visszafordítottam rá a figyelmem. Neki nagyobb szüksége van ránk... - Akkor mindenképp maradnod kell, még akkor is ha durva vagyok... - elhallgattam, majd elmosolyodtam, figyeltem őt, de aztán megvakartam a tarkóm. Zavarban voltam, hiszen nem szoktam ennyire nyitott lenni az érzéseimmel kapcsolatban, főleg más irányába. - Nem tűnhetsz el csak azért, mert nem bírsz elviselni... - elfordultam az ajtó irányába, de a vállam felett visszapillantok rá. A tekintetét keresem, ha nem látom, jó a háta is. - Biztos sokat taníthatsz nekem is. Állok elébe... - igen, félisten vagyok és egy istentől tanulni talán megtiszteletetés lenne. Hröön után szabadon, bár nem tudom mennyire kötne le a dolog. Ha elsőre nem sikerül akkor általában ott szoktam hagyni a dolgokat...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Nov. 27, 2022 7:27 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
-Ha szeretsz valakit, elfogadod a hibáival együtt Aaron. Elég ha megnézel engem. Rengeteg hibát követtem el az életem során, és Anyád még is szeret. Elfogad olyannak amilyen vagyok. Nem akarlak megváltoztatni fiam. Csak segíteni, hogy rendben menjen minden. Hogy ne terheld túl magad. Hogy legyen valaki, aki fixen teljes vállszélességgel ott áll melletted, és számíthatsz rá.-elhallgattam. lehet így is túl sokmindent mondtam. Lehet, így is aképpen alakul, hogy ismételten más szemmel fog majd rám nézni, és ez a pillanatnyi nyugalom örökre megmarad majd. Akartam a nyugalmat. A kettőnk stabil kapcsolatát. Szükségem volt rá. Pont mint neki. Aztán jöhetett a futás, amit nem sumákoltam el. Nem kezdtem el már az elején sétálni, mert ez nem illik egy Istenhez, mert a fajt ha jobban belegondolok, kifejezetten versengő típus volt mindig is. A végén azonban már sétáltam zsebre vágott kézzel. -Csak úgy éreztem, ezt tudnod kell! - semmi hátsó szándékeom vagy gondolatom nem volt. Nem akartam lelépni, és cserbenhagyni. Kellett nekem.. együtt, ahogy annak lennie kellett volna. Kérdése elgondolkodtatott. Vajon mi ebben a logikus magyarázat. Vajon miért nem keresem a bátyát. - A helyzet az, fiam, hogy Axel felnőtt. Nélkülem. A tanácsaim nélkül. Már nincs szüksége pátyokgatásra. A szavamat adt, hogy nem megyek utána, és vigyázok rád! Itt leszek, amikor valami nem megy rendesen. Számíthatsz rám! Odabent aztán már inkább tereltem a dolgokat, és elindultam befelé. Leültem a zsákok tetejére, majd csendben várakoztam, míg megmutatta nekem a videót, felszaladt a szemöldököm. -Hát ez nem sok...-feleltem elgondolkodva. -De biztonságot ad, hogy nem látszik a képünk. -elhúztam a szám majd visszaadtam a telefont.Had tegye el, vagy éppen keresgéljen benne. -Nagyobb volt a riadalom mintsem nekiveselkedjenek videózni. - fejeztem be ennyivel, aztán felkeltem, hogy összekapdossam a cuccaimat. Mindent egyhelyre tettem, aztán megálltam a hiányos fal mellett. Felsóhajtottam, majd zsebre vágtam kezeim,és úgy álltam ott néhány pillanatig. -Tudod, néha szeretném visszaforgatni az időt, hogy tőlem tudhassátok meg mik is vagytok. Visszaforgatni, hogy valóban jó apátok lehessek, és ne csak egy fickó, aki anyátok ágyában alszik. Ne csak egy idegen, hanem olyasvalaki, akire lehet számítani.-pillantottam Aaron felé, majd megingattam fejem. Végűl letettem a táskámat, felkaptam a kalapácsom, és teljes erőmből csaptam rá vele a hiányos falra. Nyugalmat akartam, még is volt egy részem, ami haragvón tombolt. A tégla beszakadt, hangos roballyal semmisűltek meg, majd estek ki a túloldalon. Leengedtem a kalapácsot, majd mintha szavaim a falnak szóltak volna. -Azthiszem, nagyobb szükségem van rátok, mint nektek rám...
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Aegirnek fontos vagyok a sok szarjaimmal az írányába. Ezt hallva megrándul a szám széle... - Nem kell elviselni... de jó érzés, ha egy olyannak vagy fontos, akivel pár hónapja vagy összezárva. Nincs semmi bajom veled, hozzá szoktam már, hogy ott vagy még akkor is amikor nem kellenél. De talán jó is, hogy vagy. Mert van úgy hogy sokszor kellesz! - vallottam be pár dolgot, amit jobb esetben nem biztos hogy kimondtam volna. Idegesítő vagyok, de amíg nem tapos belém, addig elviselem, addig biztos hogy szükségem lesz rá. Én is kíváncsi vagyok, hogy felkerült-e a netre és ha igen melyik oldalról. Nem akarom hogy látszódjon az arca, mert egyesek tudják, hogy ki ő... de ha az arca nem látszik, nyert ügyünk van. Mindkettőnknek, igen. Fogalmam sincsen mi lenne ha az arc miatt ránk szállnának? Mondjuk a zsaruk? Vagy a náluk is rosszabbak? Van náluk is rosszabb? Igen, az agyturkászok, a tudósok, hát kösz belőlük nem kérek! De ahelyett hogy a gondolataimba bele merülnék teljesen versenyt hirdetek kettőnk között. Igaz, csak egy verseny, semmi záptojás, semmi pénzfogási akció nincs ebben. Csak a móka. Pedig lehetnék köcsög, nem teszek ehhez hasonló dolgot. Leszokásban vagyok a függőségeimről. Az épület előtt álltam meg és vártam rá, komótos léptekkel lépkedett közelebb, mint aki nem is futotta le a teljes hosszt. Szemet forgattam. De mikor azzal jött, hogy bármikor számíthatok rá, kicsit értetlenül néztem rá. Most miért jön ezzel? Miért most? Remélem semmit sem sejt, mert akkor balhézni fog és akkor...elhessegetem a rémképet, majd a szemeibe emelem a pillantásom. - Hogy jön ez most ide? - kérdezem értetlenül, apró mosoly is kerül az arcomra, majd a nyíló ajtón belépek, tekintetem a telefonomat kutatja. Ott volt, ahová leraktam korábban, Aegir nem hozta magával, szóval felkaptam onnan, majd feloldva azt Aegirre pillantottam. Komolyak voltak a szavai, hogy bízhatok benne, hogy neki elmondhatok mindent. De sosem lesz alkalom elmondanom. Nincs rá garancia, hogy nem kap Aegir idegbajt és amiatt nem kezd el tombolni...megkímélném ettől. Így maradhat tudatlan. És boldog anya mellett. Számomra ez fontos dolog. A legfontosabb a szarjaim mellett. Az ujjaim görgetik az infós oldalakat, tekintetem máris lázasan kutatja ezeket, vajon hova tölthették fel. Ha létezik egyáltalán a felvétel. Néha elhúzom a számat, hiszen autóbalesetről elég sűrűn olvasok... - Axel amúgy nem érdekel? Rá is tudnál olykor vigyázni...nem nagyon keresed fel... - szólaltam meg halkan, vajon mi oka van, hogy neki nem segédkezik, nem foglalkozik az ő jó ügyében. Ő legalább hasznosat csinál, hasznosabbat mint én bármikor is tennék hasonlót. A youtube a következő, ám amit feldob az alig 3 perce volt. Hümmögtem egy hosszasat, ahogy a felvételt figyeltem, de inkább átnyújtottam Aegirnek. - Hát...a víz mozgása és a srácok behúzása látszik, meg az, hogy a srác a falnak repül... meg ott álunk mi... - magyaráztam a 30 mp-es videót. - Az arcod nem látszik...ráadásul messze kaptak lencsevégre. - vontam vállat, aztán ha vissza adja a mobilt, keresek még, hátha akad máshonnan videózott dolog is. De a címeket tekintve, nem kell komoly dologra számítani. Egyelőre több videót nem tettek fel, talán nem is voltak arra többen. Meg csak a lámpák fényei világították be a helyet, szóval nem tudom.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szomb. Nov. 26, 2022 3:51 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Nem álltam neki kérdezősködni. Inkább csak bólintottam egyet, hogy a választ tudomásul vettem, és bizony nem szorulok tovàbbi magyarázatra. Talán egyszer majd elmondja. Talán egyszer majd teljesen a bizalmába fogad. Addig pedigegdolgozok érte rendesen, bár belegondolva nem tudom melyik másik isten lenne hajlandó ennyit gürcölni a gyermekei elfogadásáért. Végül arra gondoltam, egyikük sem. Meglehet én vagyok a legnagyobb bolond a világon. Mikor kifelé haladtunk, kérdésére elnevettem magam. Megingattam a fejem. -Annak nem. És azt se tudom miért viselem el. Csak azt tudom, hogy fontos vagy nekem.- őszintén csengett a hangom. Egy pillanat múlva pedig már indultunk is kifelé, ám nem sokáig haladtunk, mert kérdésére megtorpantam. -Kíváncsi lennék! -az igazat megvallva, még sosem láttam magam akció közben, és valóban furdalt a kíváncsiság, vajon valóban készült e felvétel az akcióról.Vajon lenne értelme fent hagyatni? Vagy talán jelenteni kellene? Vajon hinnének nekik, vagy betudnák egy új készülő filmnek? Meglehet! Kérdésén elgondolkodtam. Legyőzhető lennék? Azok vagyunk. Mindannyian azok vagyunk. Mire válaszolni akartam, addigra leintett, hogy inkább tartsam meg magamnak a választ, s én aképpen tettem. Eszembe jutott pár múltambéli esemémy, ám inkább messzire hessegettem még a gondolatát is. -Öregember?!- szaladt fel a szemöldököm, s végül megindultam utána , de adtam neki némi előnyt. Had legyen meg a kedve. Nekem úgy sem volt fontos ez a kis rohangálás. Kicsivel hamarabb érhettem volna oda, az utolsó pár méteren megálltam, zsebre tettem a kezem, majd komoly képpel odaléptem hozzá. -Aaron... Ugye tudod, hogy bármikor bármiben számíthatsz rám? -hogy azért mondtam e hogy teljes elfogadás legyen a részem, vagy azért, hogy tudatosítsam benne, nem tudtam volna megmondani. Bár talán nem is akartam. Sokkal fontosabbnak gondoltam a mondanivalómat. Kivettem zsebemből a kulcsokat, kinyitottam az ajtót, aztán villanyt kapcsoltam, s előre mentem. -Na mutasd azt a felvételt!- letelepedtem az egyik zsákkupac tetejére, s vártam, hogy Aaron rákeressen a dolgokra. -Az se biztos, hogy készűlt felvétel!
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
A kis incidens hamarosan az internet világára is felkerül, hiszen nem csak mi voltunkj ott, mások élvezték volna a tenger bámulását, de megzavarta őket mindez. Az isten és az ereje csodálatra méltó. Szerintem is. Bámulatos. Olyan erővel rendelkezik amivel én sosem fogok. Nem is baj. Megelégszem azzal, ami adatott. A hirtelen haragom bőven elég bárkinek a megfékezésére. Figyeltem őt, hallgattam a szavait, hogy talán nem is bánná a dolgot, hiszen talán így ha hisznek a felkerülő videónak, akkor a hit is útjára kerül. Talán segíteni fog mindez, talán csak rosszá fordulnak a dolgok. Nem tudjuk mikre képesek egyesek. Nem tudom mire képes Aegir... ám a kérdése megakaszt a dolgokban. Mibe keveredett Duncan? - Hosszú sztori... utálják a képét, ennyi legyen elég is... - vontam vállat, miközben figyeltem a kiürülő poharát. Ugyanúgy utálják őt, mint engem, mert kiléptünk tőlük. Velem jól jártak míg benne voltam minden balhéba, de a kilépésemmel az esélyük csökkent így óvatosabbak lettek egy fokkal. Elakarnak bánni velem, hogy tudjam, hogy hiba volt. A kilépésnek ára volt és megihatom a levét a dolgoknak. Aegir megindult kifelé, lépdeltem utána, kicsit jobban figyeltem a terepre, még úgy is hogy tudtam, már lelépett mindenki. Kicsit figyeltem az öreg nadrágszárát, majd a kezét, majd az útvonalat amerre indultunk. Holnap megint jár erre, csinálja az ívót. Bólintottam. Még nem tudom mi lesz holnap, de az biztos, hogy amíg Cassie itthon van, addig boldogítanám a jelenlétemmel. Aztán úgyis lelép. Aztán itt leszek magányosan. Mit teszek majd utána? Mi lesz velem Nélküle? És Axel nélkül? Szavaira magam elé meredtem, elmosolyodtam a szavain, majd rápillantottam, ahogy átkarolt. - Örülsz, hogy olykor szívom a véred? - csalfa mosoly került a képemre, majd magam elé figyeltem, a rám tett kezére néztem, majd nagy levegőt vettem. Szokatlan... - Kíváncsi vagy mit tettek fel rólad? A telefonomon rátudunk keresni, ha visszaértünk a kuckóba. - a vizet figyeltem, ahogy elsétáltunk mellette. Ismét segített, megint tartozok neki és már nem tudom hogy mivel hálálhatnám meg... talán... a hátunk mögé lesek, majd a tekintetem kutató lesz a környezetünkben, halkan teszek fel számára egy kérdést. Nem akarok hívatlan látogatókat. - Legyőzhető vagy? Létezik gyenge pontod? - nem akarom ellene felhasználni a kapott infókat, persze ha megosztja velem a titkait. De mielőtt válaszolna megállítom benne. - Ne mond el inkább. - suttogom, majd elmosolyodom. - Maradjon a sajátod! - gyorsabbra veszem a lépteimet, sietve előre indulok, útközben vissza fordulok felé, hátrálva tőle. Sunyi mosoly az arcomon, majd végi pillantok rajta. - Nah!? Öregember? Verseny odáig? - azzal meg is lódultam, hogy futva előre iramodjak, az eddigi útvonalat figyelembe véve rohanjak önelégült mosollyal a célig. Az ivóig. Az ivónkig. Nem néztem hátra, hogy benne van-e a dologban, jómagam kikerülve és átugorva mindenféle akadályt a bejáratig robogtam egy levegővétellel. Csak az ajtó elé rohanva álltam meg, hogy előre görnyedve a térdeimre támaszkodjak rá és kifújjam magam.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szomb. Nov. 26, 2022 12:20 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Nem tagadhatnám le, hogy élveztem a dolgot. Jóleső érzéssel töltött el az ima, és az a morzsányi pislákoló hit, amit vele kaptam. Szóval ennek örömére bele adtam mindent amit csak ideillőnek éreztem. Megakartam mutatni, valódi vagyok, s nem csak egy képzeletben létező látomás. Valós jelenés, akire a kellő szavakkal számítani lehet. Visszavertem a támadásukat, megmentettem a fiúkat, vigyáztam rájuk, és nem csak az ima miatt tettem. Ott volt a fiam. Számított rám. Én pedig a szavamat adtam, hogy vigyázok rá. A saját véremre mindennél jobban! Miután kereket oldottak, egy darabig néztem utánuk, majd a sráchoz léptem, s igyekeztem kicsit visszarántani a döbbenetből. Zsebre vágott kézzel haladtam az ivó felé. Az alku az alku volt, s elvártam a rájuk eső rész teljesítését. Odabent aztán, mikor megkaptam az italt, elmosolyodtam, kezem nyujtottam felé, s ha elfogadta, mélyen szemeive néztem, majd bólintottam. -Máskor is kölyök!- utána pillantottam, majd beleittam a sörömbe, aztán letelepedtem vele egy szabad asztalhoz. Elsőre összeszaladt a szemöldököm, majd magasba szökött az egyik. Kérdés rejtőzött tekintetemben. Vajon baj lenne az nekem? Baj lenne ha megtudná a világ, hogy létezünk? Baj lenne, ha ismét hinni kezdenének, és régi fényünkben tündökölnénk? Nem. Egy cseppet sem bánnám. Egyikünk sem bánná. -Nem tudom hogy bánnám e a dolgot Fiam. -ráemeltem tekintetem, belekortyoltam italomba, aztán felsóhajtottam. -A hit a lételemünk. Erőnk attól nő vagy fogyatkozik. Már nem vagyunk olyan erősek, mint egykor voltunk. Ha láttak, hát vagy betudják valami filmes trükknek, vagy elhiszik. Hinni kezdenek.- magyaráztam, aztán ittam egy nagyobb kortyot. -Mine keveredett a barátod? Meglehet nem az én dolgom, de...- levegőben lógni hagytam a mondat végét, ráhagyva, hogy eldönthesse hogyan is látja a dolgokat. Visszagondoltam egy pillanatra a múltra. Mennyi mindent hajtottunk végre! Megannyi imát teljesítettünk, s egy időben meg is kaptuk a felajánlott áldozatokat. De mostanában... mostanában minden elmaradt, vagy csak páran hittek a régi regékben. Rápillantottam a fali órára, s mikor elfogyott az italom, elindultam kifelé. -Szedjük össze a holminkat. Holnap jövök megint dolgozni az ivón. Ha kedved van...-úgy éreztem nem kell befejeznem a mondatot ahhoz, hogy tudja szíveden látom, és örülnék a társaságának. Örültem, hogy velem tartott. Pontosabban szólva, akartam, hogy velem legyen. Akartam, hogy segítsen nekem, és ezzel levezesse a benne felgyülemlő feszültséget. A feszültséget, ami ott tombolt a bensőmben, amit olykor szabadjára kell engedni, hogy minden visszaálljon a megfelelő állapotába. -Örülök, hogy velem vagy Fiam! Régóta ezt akartam...- ha mellettem volt, átkaroltam a vállát, s úgy mentem ki onnan.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Aegirnek ezek a felsoroltak nem bűnök. Csendben hallgatok, figyelek és emésztek, hogy ő tényleg nem ítélkezik felettem. Elfogadta a dolgokat velem kapcsolatban, elhiszi, hogy több rongálás nem lesz. Nekem pedig ez bőven elég, hogy még jobban belopja magát a lelkemhez. A telefonhívásra melyet Duncan intéz felém szinte azonnal ugrok. A banda 8 tagja bekerített minket, én azonban kivételesen eszemnél voltam. Nem akartam Duncant még jobban belekeverni. Ezért elhintettem neki egy morzsát, hogy talán a tenger isten Aegir segít nekünk, ha szépen megkéri. Tényleg nem kellett több az istennek. Egy ima. A tenger hullámzása egyre csak fokozódott, összegörnyedve pillantottam fel, miközben még mindig Birk karját tartottam hogy eltoljam magamtól a fegyverét. De a gyomorszájon rúgás nem kellemes. Figyeltem a vad táncot a víznek, mintha olyan újdonság lenne számomra. Holott nem az. De egyszerűen hihetetlen, amit művel a fickó. A fortyogásból egy hatalmas hullám lett, amiből aztán kilépett ő. Senki nem vette észre, olyan hirtelen és gyorsan történt. Csak arra lettek figyelmesek, hogy valami fickó Birk mellett termett és megragadva a vállát ráordított. Néma csend termett azonnal. Aztán a srác a vízbe csapódott. Az öreg megint felszívódott, Duncanért nyúltam hogy közelebb tudjam magamhoz, közben felegyenesedtem és figyeltem a történéseket. Tekintetem kicsit rideg volt a többiek irányába, de aztán az apám újra cselekvésre ösztönözte magát. A magasabb srácot távolabb csapta magától, a falnak esett, majd egy vasdarabot állított a feje mellé a falba... felszisszentem, ez azért kicsit durva volt. Tekintetem az öreg vonásait figyelte, mintha élvezte volna az egész erőfitogtatást a gyengék felett. Mintha magamat látnám benne, mintha tőle örököltem volna mindezt...remélem nem így van, mert akkor az csak egyet jelenthet...A banda meglódult, menekülni akartak, de a Tengeristen beragadta őket a tengerbe és ott maradtak. Aggódva figyeltem őket, nem akartam, hogy az ijedségnél nagyobb bajuk esen... mégis csak együtt voltunk jóban és rosszban. Három tetves év alatt a banda a haverom lett még akkor is, mikor ezt művelik. Végül kirepültek a betonra, megkönnyebbülten sóhajtottam, tekintetem a riadt fiúkon maradt. Aegir hangja az én fejemben is visszhangzott. Aztán azt az ismerős füttyszót is halottam...Ő volt és őket hívta. Hogy honnan? Nem tudom. A srácok leléptek, halottam még hogy kiabálják, hogy tűnés, majd arra lettem figyelmes hogy Aegir Duncannek magyaráz... a srác tátott szájjal bámulta a történéseket. Aegir arcára pillantottam, a mosoly ott volt rajta, a pia érdekelte. Így meg is indult. Én visszanéztem a srácok menekülési útvonalára, kicsit figyeltem, majd arra lettem figyelmes hogy a haverom mellém lép kíváncsian. A bent tartott levegőt kieresztettem, majd annyit motyogtam ki neki, jól vagyok. Aegir után léptünk, Duncan szájtátva figyelte az isten hátát. - Honnan tudtad, hogy meg fog jelenni? - kérdezte izgatottan, tűkön ülve. Vállat vontam, hirtelen mit mondhatnék? Amit még el is hisz? - Öhm...izééééé...Ő segített ki amikor elloptam egy búvár hajóját és a vízbe estem...majdnem meghaltam. - vallottam be a féligazságot. Hajót loptam, de nem ő mentett ki onnan...ráadásul meg sem halnék a vízben. De mégis hogyan mondanám el neki, hogy ő az apám? Mi van ha valaki ezt az infót felhasználja? Egyikünknek sem akarok szart keverni. Épp elég ami eddig akad. - Valószínűleg megsajnált... - motyogtam az orrom alatt, miközben feltűnt a kocsma féle épület hatalmas címerfélével az elején. Duncan elővakarta a tárcáját. Majd besietve egy hatalmas korsó alkoholt kért, majd azt megkapva az istenhez víve nyújtotta felé. - Köszönöm. - hajtott még fejet neki, majd elém lépett, közelebb hajolt. - Nekem haza kell mennem... holnap összeütközhetnénk. - magyarázta, majd össze öklöztünk, aztán hagytam had lépjen le. Tudtam az útvonalát feléjük innen, így nem aggódtam hogy a banda ráakaszkodik megint. De kikisértem az épület elé, onnan figyeltem kis ideig, majd azért egy útvonalat megkockáztattam. De az autó ismerős volt. Az övé volt. Birk szált be az anyósülésre, majd hajtott el. Felciccentem, majd visszatértem a kocsmába, ahol valószínűleg Aegir még a piát itta. - Látott ám pár turista még... lehet fent leszel az interneten. - áltam meg mellette, halkan ejtve neki a szavakat.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
