Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Dec. 08, 2022 6:37 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
A kedves szavakat elraktároztam magamban. Valahogy nem akartam ezeket hallani. Megmentettem! Kockáztattam, nem is egy alkalommal, és még is megkaptam ezeket a szavakat, de nem mutattam ki mit éreztem akkor. Nem szóltam semmit, csak mentem tovább némán, miután nem kellett neki a segítségem, és még kedves szavakkal is illetett, szóval már csak azért is mellé telepedtem Killian kocsijában, aki szintén valami oknál fogva szó nélkül hagyta a dühkitörését a kölyöknek. Már épp válaszolni akartam a szemrehányásaira, mikor észrevettem, hogy elnyomta az álom. Úgy éreztem, az egésszel semmit sem fogok elérni. Kipillantottam az ablakon, Killian-t csendre intettem, aztán hátravetettem fejem, tenyereimbe temettem arcom, s jó darabig úgy üldögéltem, majd megvitattuk, hogy felfogadunk pár munkást, akik segítenek majd helyrehozni az okozott károkat. Odahaza aztán felvittem az alvó Aaron-t a szobájába. Levettem róla a cipőjét, elfektettem az ágyára, aztán vettem egy forró zuhanyt. Nem érdekelt az a pár zúzódás amit az esésben szereztem, hisz csak a bőr nyomódott meg rajtam. Beálltam a zuhany alá, megtámaszkodtam a csempén, majd lehunyt szemmel hagytam, hogy fejemre folyjon a víz, kiűzve fejemből a gondolatokat. Nem tudom meddig álltam ott, de jó darabig biztosan ott álldogáltam a vízsugár alatt. Dühös voltam magam is, tagadni sem lehetett akkor már, hisz szinte tapintható volt a feszültség a levegőben. A zuhany végeztével a konyhába vezetett utam, hol előszedtem egy üveg bort, s a verandán üldögélve álltam neki elfogyasztani, még akkor is, ha semmi hatása nem volt rám. Nem lehetett annyira ragadós a harag! Nem lehet, hogy annyira egy hullámhosszon legyünk, hogy legszívesebben mindegyiket a tenger mélyére száműzzem, hogy örökre a hullámsírban nyugodjanak. Végül bementem a garázsba, felkaptam egy baltát, aztán az udvaron lévő korhadt fába vágtam a fejszét, mi éles nyekergéssel sírt fel a roppant súly alatt, mit ütésem erejétől kapott, de annak kidőlése sem segített semmin. Csak álltam ott ökölbe szorított kézzel, elnyomtam egy káromkodást, majd gondolkodóba estem. Merre lehet az üstöm?? Végül aztán letelepedtem újfent a verandára, lehunyt szemmel a falnak vetettem a hátam, magam előtt keresztbe tettem lábaim, miközben lehunyt szemekkel végigpörgettem magamban, vajon merre volt utoljára az üstöm.
- xxx szó // zene: cím // Köszönöm a játékot!! - - ℤ -
Aegir szerint nem történt nagy baj az épületnél, ökölbe szorult a kezem, vennem kellett egy mély haragos lélegzetet. Majdnem kinyögtem valami rohadt csúnyát. De visszatartottam. Még hogy nem...ha nem osztunk érte pofonokat, akkor újra és újra lesznek ilyen alkalmak! Ráadásul a zárt és az ajtót is megfeszegették. Rohadt életbe. Nem kellett a segítsége a felállításomban, felálltam egymagam. Haza? És mi lesz az épülettel? Követtem őt ki innen, zsebembe mélyesztettem karjaimat, egy kicsit lemaradtam tőle. Ridegen figyeltem a hátát, elidőztem gondolataim fortyogásában, hogy meg kell őket keresnem! Hogy hagyhatja ennyiben? Aztán a pillantásom elsiklott az út másik irányába, amerre azok ketten rohantak. De végül egy autó parkolt le elénk, Killian kukkantott ki a vezetői oldalról. Aegir kinyitotta a hátsó ajtót, arra várt hogy beszálljak. Dolgozott bennem az alkohol is, az indulatomat az autón vezettem le. Ököllel a tetejére vágtam. - Rohadj meg! - majd behuppantam a másik oldalra és bekötöttem magam. Aegir nem ült előre, hanem mellém telepedett be hátra. Nem középre, a másik oldalra csak. Felciccentem. Keresztül húzta a számításaimat. Elpillantottam az út arra a pontjára, amerre azok lennének. De mikor kibökték, hogy haza megyünk... Előre hajoltam, a térdeimre a könyökeimet helyeztem. - Mi az hogy haza megyünk?! Nekem még dolgom van! El kell kapnom azt a két fostalicskát! NEM HISZEM EL!!! Aegir! - dörrentem fel a szavak végeztével, a tekintetem izzott a haragtól, hátra dőltem, elhúztam a számat. Végül ököllel az előttem lévő ülésbe bokszoltam, nem érdekelt hogy Killian ott ült vagy sem. Dühített ami történt. És dühített hogy apámat nem érdekli mindez. Megoldható. Jah. Meg. Minden megoldható. Én az öklömet használnám, ő meg csak zsebre teszi ezt az egészet. - Rendbe kell hoznom, amit telibe szart az a két seggfej... - úgyis tudom hol találom őket és amint lankad az isten figyelme, hát meg is fogok lépni. Még hogy haza megyünk. Francokat! De mivel megindultunk és mivel nem aludtam semmit, csak piálás volt, így az út kisebb rázkódásaiba be is aludtam...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Csüt. Dec. 08, 2022 4:31 pm
Aaron && Aegir
Elkaptam. Karjaimba fogva dőltem el, s az utolsó pillanatban keltem fel vele a sínekről, megmentve magunkat egy kellemetlen találkozástól a vonattal. Valahogy nem akartam úgy végezni. Talán a lefejezés nem tartozna a legkellemesebb élmények közé, és abból még én sem tudnám összevakarni magam. Mikor kinyitotta szemeit, csak öleltem magamhoz, már csak a megnyugvás kedvéért is, hogy sikerült megmentenem. Igaz hosszabb élete leshet, mint egy átlagos halandónak, de egy ilyen esést nem a legjobb esélyekkel élt volna túl, főleg ha még a vonat is keresztülmegy rajta. Szavaira csak bólintottam, aztán letelepedtem mellé, megdörgöltem arcom, aztán fejem a falnak vetettem, majd újfent megdörgöltem arcom, párat koppantottam fejemmel a falon, s fiamra emeltem tekintetem. -Hiszek neked! - megmozgattam tagjaim. Igaz nem fájt semmim sem, egy ilyennél azért nagyobb ütés kell, hogy tönkre vágjon, vagy fájdalmat okozzon. Többet nem mondtam, hisz nem éreztem rá késztetést. Valamiért úgy voltam vele, felesleges szócséplés lenne, ha bizonygatnám szavam. Talán már annyira ismert, hogy tudja igazat mondtam. -Rendben. Nincs bajom! - nem fordítottam rá teljesen tekintetem. Helyette csak ültem ott mellette, elgondolkodva, vajon mivel is lehetne annyira visszafogni, hogy ne a haragja irányítása alatt kelljen élnie. Sóhajtottam, lehunytam szemeim, aztán lassan felkeltem eddigi helyemről. -Felesleges lenne a megtorlás… nem történt olyan kár, amit ne tudnánk helyrehozni. - felényujtottam kezem, s felsegítettem, már ha addig nem tette meg. -Menjünk haza! - bólintottam, aztán zsebre tettem kezeim, miközben haladtam fiam mellett. Nem gyávaság volt, hogy nem akartam megtorolni az elkövetetteket, egyszerűen csak nem akartam bántani senkit. Addig nem, amíg nem éreztem rá szükségét. Tényleg úgy gondoltam, a kárt helyre lehet hozni. Sok meló lesz vele, de meglehet oldani. Minden helyrehozható. Nyugodtabb lettem. Szívem dobbanásai visszaálltak a megfelelő ritmusba, hisz nem esett baja kisebb karcolásoknál. Abban is biztos voltam, hogy bajt akar keverni. Visszavágni a sérelemért, ami ért. Ám az nem egy áldozati oltár volt, amit meggyaláztak. Csak egy romos épület, amit tönkretettek. Épp kiértünk, mikor ismerős autót pillantottam meg. Killian leparkolt elénk, majd áthajolva kinyitotta az ajtót, ám nem szálltam be előre. Kitártam a hátsó ajtót, s megvártam míg Aaron beszáll, majd én magam mellé telepedtem. - Hazavinnél? -Haza! - bólintott, majd indított. Nem kellett mondanom merre menjen. Már ismerte a járást.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
A zuhanásom majd nem hogy csak tragédiába fullad, ha Aegir nem jelenik meg és kap el röptömben. Az ölébe, a karjai közé esve felnyögtem, majd ahogy elterült a földön, a tekintem is zárva maradt. Szorosan. Féltem? Aha. A szívem vad hajszája volt a bizonyítéka. A vonat hosszú dudálása sem zökkentett ki ebből az állapotomból, görcsösen és feszülten vártam a végzetemet. De aztán egy óvatos érintés az arcomon, amire a tekinteteim felpattantak. Apa volt az, aggódó fürkésző arckifejezéssel figyelt. Lerakott a földre, ülő helyzetbe, majd még nagy levegőt is vettem, amire aztán Aegir magához ölelt... csak kussoltam, próbáltam a levegőt magamba szuszakolni. A megszólalás nem is ment, hiszen a szívem verdesése elnyomott mindent. Eltolni nem is tudtam az öreget, annál jobban szorított inkább az ölelésen. Halottam a hangját, hogy aggódóan felcseng...ne csináljak ilyet többé. Mire érti? Ne firkáljak falakat, vagy ne hagyjam magam lelökni épületek tetejéről? Elengedett végül, figyeltem a kutakodó szemeit, hogy átfésülje a testem. Néhány horzsolás akad rajtam, meg karcolás, ahogy a kés nekem ért, de mélyebb testi külső sérülés nem volt. Meg persze a bulizás utóhatásai, a tegnapi balhé és az alkohol. - Tudom ki művelte az egészet... nem én voltam. - halkan szólaltam meg, elpillantottam róla, ha hisz nekem, ha nem, vagyok annyira bátor kölyök, hogy a szemébe mondjam, ha valamit művelek, vagy kimondjam szar az egész épület ahogy van, le kellene dózerolni. De nem volt ilyen gondolatom, menő hellyé kellene varázsolni azt az egészet. De ezek ketten tönkre verték, annyit dolgoztunk rajta pedig... a gondolatra összepréselődtek az ajkaim, tekintetem felfelé vándorolt, ahonnan lelöktek. A haragom valóban összeférhetetlen a gondolkodásommal. Nem tudom legyűrni. Egyedül képtelen vagyok erre és ezt Aegir is megmondta, hogy segítene benne. Hogy engem erősebbé tegyen, előhozza belőlem a maximumot. Hogy örököltem-e tőle valami erősebbet? A kékségesen mély szempárján túl? Fogalmam sincs. Elég nehezen bírják az idegeim ezt a szaros fogd meg, üldözd helyzetet, mert valljuk be, kicsit feszült vagyok. Kussolok, próbálok a gondolataim által lehiggadni. Már elmentek. De tudom hol lesznek, szóval a mai nap megkapják a magukét. Apám pokoli megértő tud lenni az allűrjeimmel szemben. Tudom, mikor kell viselkedni és mikor adhatom lazábbra a dolgokat... De akkor is tudok viselkedni. Ez olyasmi, ami elengedhetetlen, ha össze akarjuk kötni a családot. A Bergströmék és a Tengeristen egy család. A mi életük nem olyan, mint a többi halandóé. Nincsenek megkülönböztetések, nincsenek ökölharcok. Minden fejben dől el. Ha nem vagy elég okos, alakoskodó és fondorlatos, hiába van két jól megtermett öklöd, az csak két ököl, és mit sem ér egy jól megtervezett csapdával szemben. Fegyverem, mint ami Axelnek is van, olyanom nem lehet, civilként veszélyes lehet rám nézve, zsaruk is letartóztathatnak a viseléséért ha nálam van. Szóval igen... gáz a helyzet. De végül is, már úgyis mindegy. - Picsába. - mozdulok meg végre, hogy felálljak, majd megvakarjam a tarkóm, átmozgatom a befeszült végtagjaimat. Makacs vagyok és meggondolatlan. De nem akarok szégyent hozni az apámra. - Hiszel a szavamnak, vagy csak a szemeidnek? - hangom akár a beton, sziklaszilárdan és megbontatlanul hangzott. Abbahagyom a végtagjaim mözgatását, nem nézek az öregemre, de végül a lábaira pillantok, majd onnan felfele. - Rendben vagy? - pillantok végül az arcára, majd a kék szemeire. Persze hogy aggodalom üti meg kissé a hangomat, mégis csak az apám és...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szer. Dec. 07, 2022 8:25 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Megdöbbentő volt a látvány ami odabent fogadott. Már azt gondolná az ember, ilyet nem tesznek mások, valaki magántulajdonával, ám még is megtörténik. A döbbenettől, még haragudni is elfelejtettem. Csak álltam ott figyelve a rombolást, a tönkretett hűtőt, a szétrombolt fal maradványokat, amikkel annyit dolgoztunk, a tönkretett létrát, és mindennek a káosznak a közepén ott állt a fiam, mint a legtökéletesebb bűnbak akit csak találni lehetett a szerepre. De nem ő volt. Nem ő rombolta le a falakat, nem ő mázolt össze mindent. Olyan biztos voltam benne, mint hogy reggel a nap ismét ott ragyog majd az égen. -Aaron...- megindultam felé, mikor elkezdett elrohanni, s már készűltem karja után kapni, mikor Killian megállított, mondván, had menjen, és ha majd lesz bátorsága, úgy is visszajön majd. Szégyen ide vagy oda, de azt hittem szégyenli magát a tettéért, és bűntudatból fakadón rohant el tőlünk. Egy ideig álltam ott, figyelve távolodó lépteit, rohanását, majd úgy döntöttem utána megyek. Nem vittem magammal semmit. Se vizet, se egyéb folyadékot, hisz akkor nem gondoltam, hogy szükségem lehet majd rá. Rohantam utána, ám a kíváncsiság is dolgozott bennem, vajon hová rohan, így nem teljes erőmből loholtam a nyomában. Egy raktárépület szerűségig követtem, ahol megtorpantam. Emberek alig voltak a közelben, vasúti síneken vezetett át az utam, aztán szem elől veszítettem, ám tarkómban az ismerős szurkálás megmaradt, így tudtam jó úton járok, hisz ő is ott van a közelben, szóval már nem rohantam annyira. Aztán jött aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Láttam zuhanó testét. Pillanatok alatt odaértem, majd kaptam el, hogy ne zúzza magát össze a sineken. Helyette én vágódtam el a földön, rá a sínekre, ám néhány zúzódást így is szerzett, akár csak én magam, bár annyira nem érdekelt. Sokkal jobban foglalkoztatta gondolataim, hogy nehogy beüsse a fejét, vagy túl keményen érkezzen karjaimba, habár a magasság nem volt olyan számottevő. Míg én a fiammal voltam elfoglalva, addig a volt barátai kereket oldottak, ám nem érdekelt az arcuk, sem pedig hogy utánuk menjek. Fiammal a karjaimban léptem el a sinekeől, majdhogynem az utolsó pillanatban, hisz hangos dudaszóval sűrített el mögöttünk egy vonat. -Aaron....- finoman érintettem meg arcát, majd tettem le sérülések után kutatva, megszúrták e, vagy tört e csontja, de semmi szemmel láthatót nem fedeztem fel rajta.-Jajj fiam!- akár akarta, akár nem, magamhoz öleltem. Ha magánál volt, akkor szorosabban öleltem magamhoz, próbálva talán még a szuszt is kiszorítani belőle, hogy épségben maradt, ha nem, nos akkor feltápászkodtam vele a földről, s megindultam vele kifelé az út irányába, ahol már várt Killian terepjárója, ahová betettem Aaront, majd én is beültem, fejét az ölemben tartva, majd megkértem az Írt, higy vigyen le a partra, ahol aztán annak közelében állt meg, majd kivettem fiam, és a vízbe sétáltam vele. De ha hamar magához tért, vagy épp csak ellenkezett az ölelés ellen, nos akkor sem engedtem el. Csak öleltem, lehunyt szemekkel, miközben szívem vad táncot járt. Többet ne csinálj ilyet!- aztán elengedtem, de ismét alaposan végig mertem, akad e rajta sérülés. Akár hogy is, de úgy éreztem, nem ér annyit egy szétvert épület, amit festéssel helyre lehet hozni.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
A mobilom letevése után elköszöntem az idősebbektől, ám Aegir nem hagyta ennyiben a dolgokat. Pénztárcáját meglátva elhúztam a szám, fejet ingattam. - Semmi szükség rá... - ám tényleg nem hagyta annyiban, tényleg a kezembe nyomott némi készpénzt. Tegyem el, biztos szükségem lesz rá és élvezzem jól magam. Egy mosoly tátongott az arcomon, majd léptem is. Haza értem, háromnegyed óra alatt összeszedtem magamat, fürödtem, hajat állítottam, normális ruhát vetem fel, majd a hűtőből vettem ki 3 üveg sört, azt a táskámba tettem aztán léptem is Duncanhez. Lepacsiztunk, térképet néztünk, melyik az útvonal, mellyel időben felérünk. Nidingr koncert lesz Rykkinn-ben a footballpályán. Mindenki szereti a haverok közül, nagy a rajongói tábor. Főleg a sulis osztálytársaimmal lépünk, hogy kiélvezzük őket. Bő negyvenperc metrózáson vettünk részt, amit elökörködtünk, képeket lőttünk, majd az útvégeztével le is szálltunk. Húszan voltunk egy bandában, szóval eléggé megnéztek minket az ottaniak. Nagy a társaság nah! A helyszínen vettünk jegyet és ahogy az öregem is mondta; jól éreztük magunkat 6 teljes órán keresztül. Tulajdonképpen verekedés is volt, zűrzavar verekedett a csapatom és egy másik kisebb banda között, szóval a biztonsági őrök szedtek szét minket. Aztán a zsaruk is megjelentek. Igazoltatások voltak, szonda, kérdések, hogy ki mivel megy majd haza...de mindenki a buszra és a metróra szavazott, de ugye még lett volna dolgunk a koncertet adókkal. Jó, nyilván a megivott pia mennyiség is beütött, ráadásul nem csak azt ittam, amit elvittem, hanem amit ott adtak, lehetett venni, még az is. Az esténk úgy zajlott, hogy még a koncert után még bulizni is elmentünk. A helyet nem ismertem, de a srácok remekül feltalálták magukat. Szóval reggelig ott maradtunk, ittunk, ettünk, pihentünk, aztán valamikor a délelőtt folyamán szálltunk fel buszra, hogy Osloba menjünk. Negyvenöt perces utat követően leszálltunk, majd ahelyett, hogy haza mentem volna, hogy lecsutakoljam magam és eldőljek pihenni, inkább a kikötőbe mentem, hogy megnézzem, az öregem ott van-e a felújítások miatt. Ám mikor annak közelébe mentem, az ajtó nyitva volt, ám nem kulccsal volt nyitva, a lakat le volt verve, az ajtó fel volt feszegetve. Kicsit dühös lettem ennek hatására, na meg az alkohol utóhatásai persze... beléptem. A helyzet szar volt. Graffiti firkálmányok mindenütt, olyanok, amiket én is szoktam csinálni. Volt morbidabb is, gyilkolászós kép is, de a nevem is ott éktelenkedett...majdnem eltalálták, akármennyire is hasonlít az én graffitis aláírásomhoz...nem ugyanaz volt. Felismertem a kézlenyomatot ugyanis, mert az is volt hozz. Meg egy eldobott flaska is üresen hempergett a földön, amihez odaléptem és fel is vettem. Tovább figyeltem a kárt. Az egész helyet telefirkálták, az ott hagyott létráról a plafont is beszennyezték, még a létra pár fokát is tönkre baszták. A falakat néhol megrongálták, a már betett jól működő hűtő pedig ki volt szedve a helyéről, fel volt borogatva és a benne lévő üdítők is szétvoltak locsolva. Némelyik a falnak lett vagdosva... talán húgy szag is volt. Végül a nevemet is meghallottam, amire ijedten kaptam fel a fejem és sietve fordultam meg a közelben ácsorgóban. A Tengeristene volt az. Értetlenül állt a történések középpontjában. Épp nyitottam volna ki a szám, hogy mondjak valamit, mikor az Ír is megjelent. A döbbenet és a düh uralkodott el rajta, amikor rám nézett, az egyenlő volt egy halálos ítélettel. És akkor azt hiszem, hogy ezen a ponton megáll minden jónak nevezhető dolog. Mert a maradék nem több, mint masszív hegyomlásnyi haragom, ami úgy szakad a nyakamba, mint egy lavina, egyáltalán nem tesz jót sem nekem, sem az előttem állóknak. Főleg hogy látom az egyikük szemében azt, amit tőlük nem akartam látni. Csalódottságot és haragot irányomba. - Ez rohadt nem vicces...nem én voltam! Rohadtul nem! NEM!!- morogtam feléjük, majd a festékszórót a falhoz vágtam oldalra, tudtam ki volt, idegesen roppantottam meg a nyakam, alkohol szagom volt, igen, ittam. Nem keveset, de ilyet részegen sem tennék. Érzem, hogy a haragom jelenlétének súlya már a fizikai testemnél jóval előbb befurakodott a falak közé. Egyetlen, gyors mozdulattal próbálok meglépni a kettejük között tátongó résen, majd azzal a lendülettel rohanok is. Ha elakarnak kapni, hát taszítok rajtuk egyet, akár be is mosok nekik, ha úgy alakul, de itt nem maradhatok. Fűt az indulat, ilyenkor nem jó az utamat állni. Sem keresztbe tenni nekem...Az apám tudja és ha ezt tudja, akkor nem is kellene megállásra késztetnie. Ahogy az óriást is állítsa meg benne... Tudom, hogy hol találjam azt a szemetet. Birk és Ian! Ők voltak. A festékszóró Iané volt, a művészet meg Birk tulajdonát képezi. És fogalmuk sem lehet róla, mennyire dühös vagyok, hogy ennyire szarul kavarták a lapjaikat. Dyveke útján találtam rá kettőjükre, egy út az óvárosban, a nyugat-keleti útszakasz a St. Halvards kaputól a vasúton át a Dyvekes hídon keresztül fut, és Konows kapuként folytatódik a lodaleni forgalmi automata területétől, beleértve a területet is. Dyveke útja formálisan helyi út, de nincsenek helyi tulajdonságai. Teljesen egy átjáró, ahová nem lehet behajtani a környező helyi utakról. Ellentétben a környék többi közúti veszélyével a közelmúltban készült. A srácok átmásztak a kerítésen, majd futni kezdtek amint megláttak. Követtem a példájukat, majd a területről is a nyomukban voltam. Nem voltak járókelők, néha elment egy vonat és ennyi. A helyet nem őrizte jelenleg senki. Max az autóúton, ahonnan jöttünk, az volt forgalmasabb. A fiúk megtalálták az épületre vezető létrát, majd fel is mentek a tetőre. Persze követtem őket, még ott fent is futottak, ám ahogy egyiküket elkaptam, a másik úgy állt meg. Iannak behúztam egyet, Birk máris elővette a kését, majd nekem esett. Beszükült a tudatom, dühös voltam rájuk, nem gondolkodtam. Megint. Péppé akartam őket verni. Az sem érdekelt, ha csörgött a telefonom... csak ők léteztek és az, hogy megverjem őket alaposan. Néhány másodperces püfölde vette kezdetét, többet adtam, mint kaptam, de Ian volt olyan szemét, hogy a ruhámnál fogva rántott rajtam az épület széléhez, ahonnan aztán már estem is le. A sínek közé repültem pont. A fejem betont ért, felakartam kelni, de elsötétült minden. Zúgott a fejem, fájdalom nyílalt a testem néhány pontjába...A sínek között feküdtem. A fiúk pedig megléptek...
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Kedd Dec. 06, 2022 9:30 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
A villanyszerelés sosem tartozott a kedvelt elfoglaltságaim közé. Sokkal jobban szerettem a tengeren lenni, vagy annak közelében, a saját birodalmamban. Szerettem, ha mindent képes vagyok uralni, és nem csíp meg az áram egy óvatlan pillanatban. A beszélgetésük annyira nem érdekelt, szóval inkább előhalásztam a telefonom, elintéztem egy visszahívást, amit még tegnap este ígértem meg, majd mire ők végeztek körülbelül én már vissza is értem. -Megoldható mint mondtam, de ne akarj valami csics flancot!- húzta el a száját, hisz meglehet, ő merőben másképpen képzelte a dolgokat. Mondjuk a plafont én magam s akartam kidekorálni. A plafon az csak plafon volt, semmi több. De mint mondottam, én abba nem szóltam bele. Legalább is akkor még nem. Aztán váltottunk pár szót a gyermekkorról, és előkerült a szerelem témaköre is, ami miatt meglendűlt a kezem egy negyed téglával, majd visszamentünk dolgozni. Ki ki a maga feladatához, aztán Aaron telefonja megcsörrent, aminek nem nyilvánítottam jelentőséget. Mikor közölte mennie kell, bólintottam, majd előszedtem a tárcámat. -Ezt tedd el! Jó lesz taxira, vagy ha kaja kell. Ezt most én állom. -ha nem akarta elvenni, akkor megfogtam a kezét, majd tenyerébe tettem, s rácsuktam ujjait.- Tedd csak el! Anyádnak meg szólok ha nem találkozol vele. Érezd jól magad!- azzal hagytam elballagni, mi pedig tovább dolgoztunk, s szerencsére egész sokat tudtunk haladni. Az ajtót nem cseréltük ki, az maradt a régiben. Helyette csak kipucoltuk a rengeteg törmeléket, mindent a maga rendeltetési helyére pakolva. Később várt a kikötő, s némi egyéb elfoglaltság, majd sötétedés után hazamentem Kathez. Bebujtam mellé az ágyba egy gyors zuhany után,s egy darabig csak feküdtem mellette figyelve békés arcvonásait. Másnap eszközöltem egy gyors bevásárlást, szereztem némi friss gombát, pár különlegesebb fajtát is, meg hozzá pár apróságot, amivel tökéletesen lehet elkészíteni. Úgy gondolt, itt lenne az ideje némi alapozást adni az épületnek, kijavítani a hibákat, ablakokat cserélni. Rengeteg feladat, rengeteg tennivaló. Kocsiba pattantam hát, és meg sem álltam odáig. Zsebemből előszedtem a kulcsot, majd felvont szemöldökkel álltam a nyitott ajtó előtt. Nem zártam volna be? Beljebb léptem, és földbe gyökerezett a lábam. A falakon firkatenger éktelenkedett. -Mi a jó... Olyasfélék, mikkel Aaron párszor összegányolta a kocsimat, de valahogy nem akartam elhinni hogy ő tette. Aztán a káosz közepén megláttam fiamat, festékszóróval a kezében a káosz közepén áldogálva. -Aaron...- hangom csendes volt, és csak megakartam kérdezni mi történt, mikor kicsapódott az ajtó, s Killian lépett be rajta. -Hoztam sört, és üdí...- benne ragadt a mondat.- Itt meg mi a rák történt?! Hasonlö döbbenettel arcán nézte végig a becsmérlő firkálmányokat, s végűl tekintete megakadt fiamon. Mondania sem kellett, éreztem mi zajlik le a fejében.Azt gondolta Aaron volt az elkövető, hisz minden ellene szólt.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Az Írtől kérdezek, s ő készségesen válaszol is. Nem kellett jönnie, elég volt ha ott maradt, de kérdésére csak fejet ingattam. Nem. Lehajoltam, a padló egészen poros volt egy rajzhoz. Így egy ovális körfélét rajzoltam oda, másfél méteres sugárban. Talán négy helyen apróbb karikákat rajzoltam rá, oda majd mozgatható - gombnyomásra - fény megy majd...megoldjuk ketten akár. A fényviszonyok növelésére, ráadásul a plafon festményt is kiemeli majd ha készen lesz. - Valahogy úgy kellene megoldani, hogy a plafonfestményt is megvilágítja rendesen... - halkan szóltam felé, hogy Aegir ne hallja, hogy mit akarok majd művelni, de ami a fényeket illeti. - A fényviszonyt megoldom, tudom milyen erősségű és fajta kell majd oda, de úgy a kábelekhez nem nyúlnék. - nyilván érthető okokból, nem ezt akarom tanulni, bajba meg nem keverednék miatta. Még akadna ötletem máshová másféle világítás is, de még ott nem járunk, csak a terveimet adtam ki. Vannak dolgaim amit meglepetésnek szánok, így örömet is akarok majd hozni. Hogy lássam mosolyogni az öregem és ne csak azért, mert azt kell tennie. Érezze is úgy. Nekem is van őszinte mosolyom és pillanataim. És most is úgy érzem magam, képes lennék neki megnyílni... de most a pihenés miatt is kérdeznem kellett. Aegir nyugton ült, de rám emelte kék szemeit. Voltak gyerekek és anyjuk is akad. Örök fiatalság. Örök élet. Csínyeket elkövetni, mint más halandó gyermekek? Killian is mesélni kezdett, kíváncsian fürkésztem arca vonásait, majd mosolyogni kezdtem. Hasonló gyerekkort tudhatunk magunkénak. Csak ő 700 évvel levert már. Apáról mesélt, hogy anya az ujjai köré csavarta őt pár hét alatt. Ahogy az öregem egy negyed téglát vágott hozzá, csak elmosolyodtam és visszapillantottam az üvegemre. Aegir újra lapátolni kezdett, a másik pedig felmászott a létrára. Hogy is akarom... Letettem az üvegem, majd a tálból felcsippentettem egy kevés köretet, majd a létrára felmásztam, csak a másik oldalon, hogy jobban rálássak. Elhúztam a szám, elgondolkodtam, figyeltem a plafont. - Tudod mit...legyen kicsit nagyobb, 2 méteres körívben, úgy a fényviszony is nagyobb és ha kevesebb világítás kell, elegendő az oldal falakét bekapcsolni. De majd úgyis nem az alapfényviszony jönne, hanem kellemesebb hangvételű, de ha az oldalfalét felkapcsolod, akkor az borzongatóbb lehetne... - vontam vállat a végére, de aztán a mobilom csörögni kezdett odalent a tál mellett. Leugrottam a magasból, guggolva értem talajt, majd a mobilomhoz siettem. Nyitottam a hívást. - Kis B. - köszöntem bele, majd hallgattam a túloldalon lévőt. Koncert lesz és találkozni kéne. Ez volt a terv egy hónapja és elfelejtettem. - Uhh bazdmeg tényleg. Figyuzz ide Duncan, egy óra múlva találkoztunk nálad, addig össze szedem magam.... – még hallgatom ahogy elmormol egy imát, hogy elérjük a buszt, aztán leteszem. Kifújom a levegőt, majd zsebre teszem a mobilom. - Bocs fiúk, ennyi voltam mára. Koncert lesz kicsit messze és oda akarunk érni a srácokkal. Elfelejtettem, szóval most lépek! Apa! Holnap este 10-re jövök! Mobilon elértek. Anyát talán otthon érem, ha nem, szólnál majd neki? – hátrálok magyarázat közben, a táskámat is felkapom, aztán intek egy vigyort megeresztve. - Majd ütközünk! - azzal a lendülettel már rohantam is a haza útra kitérők nélkül. Le kell fürödnöm, rendbe kell tennem magam és mehetünk. Hosszú napunk lesz.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Hétf. Dec. 05, 2022 1:58 pm
Aaron && Aegir
Rábíztam, mert úgy éreztem képes lesz rá. Volt annyira összeszedett az utóbbi időben, hogy tudjon annyira koncentrálni, hogy ne tegyen gajra semmit sem. Mondjuk azon a helyen ezt nehéz is lett volna, hiszen ha ki is megy egy fal, akkor majd átfalazzuk, és minden megmarad a rendes kerékvágásban, maximum egy picit máshová kerülnek a megálmodott falak. Kaját rendeltem, hisz szüksége volt rá, mondjuk talán egy csöppet nekem is, de engem annyira nem érdekelt az egész. A gombát nem hagyhattam ki a rendelésből, hisz tudtam mennyire szereti. Elgondolkodtam azon, lehet hanyagolnom kellene kicsit a kikötőt, és Aaronnal maradni, hátha hajlandó lesz egy cseppet tanulni, vagy éppen kéri ő maga a gyakorlást. De mégsem akartam ráakaszkodni. Szóval mikor megjött a kaja, felsoroltam miből lehet választani, s ő volt az első aki ott ermett, és már rá is rabolt a gombára, aztán mosolyogva néztem utána, miként old kereket, és eszi meg valahol távolabb őket. Közben magam is letelepedtem, szerezve magamnak némi innivalót. A víz mellett döntöttem. Azok a cukros vackok sosem képezték a kedvenceimet. Az elégedett hangokat hallva, villantottam egy mosolyt felé, aztán visszatértem az italomhoz. Elgondolkodtam, s merőben másféle tájakon kavarogtak gondolataim, mikor Aaron odalépett, s megszólította Killiant. - Figyuzok. - furcsa volt ezt az ő szájából hallani, de nyilván halad a korral ő is, szóval csak felvontam szemöldököm, ő pedig felpillantott a tányérjáról. - Várj egy kicsit! - betömött még egy falat húst, majd megtörölte kezét a ruhájában, és ment Aaronnal, az adott helyre, már ha kellett, ha nem akkor ott maradt a helyén, ivott pár kortyot, aztán magyarázni kezdett. - Némi melóval megoldható. Nem egyszerű mutatvány, de megoldható. - bólintott. - Mit akarnál oda? Valami ufo lámpát? - s ha megkapta a választ csak hümmentett, majd bólintott. - Megoldható! - visszatelepedett enni, aztán úgy döntöttem kicsit kényelembe helyezem magam, s letelepedtem a fal mellett s előre nyújtott lábaim keresztbe tettem bokánál, s egy pillanatra behunytam szemeim. Gondolataimból Aaron szavai rángattak vissza. -Nem tesz semmit kölyök! - ismét lehunytam a szemeim egy pillanatra, figyelve a messzeséget, hallgatva a távoli neszeket, aztán jött a következő kérdés, én pedig mosolyogtam. -Van anyánk… Mindannyian voltunk gyermekek. - Aaronra emeltem tekintetem. - Egy bizonyos kor után, megáll az öregedésünk. Örök fiatalság révén. De ugyan úgy voltunk gyerekek. Talán ugyan úgy követtünk el csínyeket is, mint a halandó gyermekek. Killian megengedett egy vigyort, aztán letette az evőeszközeit. - Tudod kölyök, a lehető legvásottabb gyerek voltam. Rossz fát tettem a tűzre, piszkáltam másokat, aztán meg menekültem, mikor az erősebbek meg akartak agyalni. Később jött a szerelem, de sosem nősültem meg. - vont vállat, majd ivott pár kortyot, aztán visszatért a munkájához. -Nem úgy mint az öreged! Ha láttad volna! Anyád az ujjai köré csavarta néhány hét alatt! - felkaptam egy kis darab téglát, és hozzá vágtam. - Au! - elnevette magát. - Tagadja, de anyád volt, és nem fordítva. Én meg nem mondtam semmit. Mindenki másként látta a dolgokat, de tény, hogy egy idő után valóban megfogott benne valami. -Killian… a kérdés nem ez volt! A sztoriaiddal, ne vedd el a kedvét! - felkeltem a helyemről, aztán újfent nekiláttam a lapátolásnak, az Ír pedig visszamászott a létrára, majd Aaron-hoz fordult. -Hogy is szeretnéd fiú?
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Mostanában türelmesebb vagyok, mint voltam mondjuk év elején. Nem tudom mi okozza a dolgot, talán az hogy az öregem is türelmes és jelen van, meg tényleg tartja a szavát. Amit megigért nekem azzal, amikor megvágta a tenyerét és ígéretet tett. Én pedig álltam a szavam ugyanúgy. Megbízok benne. Jó, az hogy valaki feni rám a fogát, az az én dolgom, nem az övé. De maradjunk annyiban, hogy eszem a szavait, iszom magamba őket és magaménak akarom tudni az erőt. Még ha csak pár másodperc erejéig is. Az Ír is segítőkész volt, nem szólt bele Aegir szavaiba, mondjuk ezt nem tudtam hova tenni, de nem akart felhergelni. A falrész fele szétdőlt, ott törött össze, ahol csak tudott, illetve mindenhol por kevergett ezek után. Dicséretet kaptam, bár tudtam, hogy többet már nem tudom felvenni ezzel a kesztyűt, mert ezt gyakorolni kell, de nem egymásutánjában. Figyeltem ahogy Killian a vezetékekkel babrál, hát én biztos nem tennék ilyet, nem értek hozzá, majd ha egymagam lennék, akkor szakemberezek... igaz, hogy ilyen helyre akartam elsősorban elmenni, ahol ilyet tanulhatok, de hamar elhessegettem. Ahogy az öreg isten megszólelt, úgy emeltem felé a pillantásomat, majd figyeltem szavaira és mozdulataira, hogy mit kell kibontani. Minek kell maradnia, mert ajtó lesz. Bólogatni kezdtem. Rám bízhatja. Ment a dolgára máshová, a másik pedig a vezetékkel babrált. Sóhajtva figyeltem vissza a saját dolgomra, majd a kalapácsot emelve talpra kecmeregtem és a falat kezdtem figyelni. Nem mértem nagyobb csapást arra, hiszen nem kell mindnek eltűnnie onnan, így ami olyan volt, azt kézzel szedegettem ki. Néha távolabbra álltam, hogy mekkora rés kellett, de tovább kezdtem ütlegelni, hiszen feljebb volt még egy nagyobb felesleges darab. A lábaimmal odébb tologattam a törmeléket, hogy ne azon tapossak, ne menjen ki miatta a bokám... olykor elkalandozott a figyelmem a saját műalkotásomat hova és meddig tudnám kikreatívkodni. A cégér már fejben megvolt, azt már csak megalkotni kellett, de egyedül nem tudnék vele mit kezdeni, oda majd valamilyen mód, de kell a segítség. Bárkitől, aki ért egy két dologhoz. Kérdéseim most nem voltak, holott időnk volt rá mint a tenger, de az elmém most nem ott járt, hogy istenekről vagy óriásokról kérdezgessek. Vagy magammal kapcsolatban. Néha mutogattam is elgondolkodva, hogy merre mit tudnék alkotni, eszembe sem jutott, hogy a másik kettő talán furcsálhatja... de a kreatív dolgaimat nem autók és illegálisan csinált falfestményeken akarom megcsinálni. Az isten hangjára emeltem fel a fejemet, mikor kiejtette a kaja és a legfontosabb szót; Gomba. Le is tettem a kalapácsot a kezemből, leporoltam a kezem, majd aki ezer éve nem evett siettem a tálhoz. - Stipi-stopi a gomba az enyém! - álltam meg ott egyből, szemeim a gombákat kutatta, nagyjából 8 darab volt is belőle, azokat mind ki is kapkodtam, máshoz nem nyúltam, majd el is távolodtam onnan, miközben bekaptam egyet és mámorító ízére felsóhajtottam, kicsit meleg volt, nem érdekelt. Friss volt és gomba. Csak ez volt a lényege. - Ahhhh... imádlak. - mosolyodtam el kielégülten lenyelve az ételt, majd apámra pillantottam, kicsit megemeltem egy gombát. Félre érthető lehetett, de nem kell tudnia hogy nem csak a gombáról volt szó. Kedveltem őt, talán sokkal jobban, mint eddig bárkit, akinek köze volt hozzám valamilyen mód. - A gombát... - majd vissza is tértem a helyemre, miközben fel alá sétálva eszegettem a legjobb falatokat. Aztán eszembe jutott valami, lenyeltem a falatomat, majd Killian felé pillantottam, ha evett, akkor a tál felé, ha nem, akkor a munkáját néztem. - Figyuzz ide Killian. Mennyire értesz a kábelekhez? El lehet húzni őket másfele is? - felmutattam a plafonra, kör alakot formáltam közben. - Oda fel is, hogy belehessen kötni valami fényt? - igen, tervem volt és a legjobbat akartam kihozni a helyből. Újra bekaptam egy gombát, figyeltem és hallgattam az Ír szavait. Az utolsó gombát fogtam a kezemben, majd azt bekapva megindultam az üditők felé, volt kóla is, szóval azt bontottam meg és ittam bele. Azt hiszem haza felé kell vennnünk gombát és egy rakattal csinálni ilyet. Ez rohadt jó volt. - Kösz a kaját. - bunkó azért nem vagyok, illik a dolgot megköszöni. Néha idegesítő vagyok, de anyám megtanított az illemre akárhogyan nem tűnik úgy és mutatom magam tapló vadbaromnak. A zsákokra leültem megpihenni, miközben a kólát szorongattam a kezeim között és figyeltem magam elé. A tenyereimre pillantottam, az üveget a lábaim közt fogtam. Koszos, dolgos kéz volt, nem festékes és nem is vér borította be. Jó ügy miatt lett ilyen a kezem. - Amúgy ti voltatok gyerekek? Vagy rögtön felnőtt léttel kezdtétek az életet? - pillantottam apám felé, majd Kiulliant is megbombáztam a tekintetemmel.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Dec. 04, 2022 10:08 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Igyekeztem mindenre válaszolni. Mindent elmondani, amire csak szüksége lehetett, hogy megértse válaszaim mibenlétét. Türelmes voltam, és meglepő módon Killian is, pedig egyáltalán nem arról volt híres, de úgy véltem, kedveli a fiam. Nem akartam felmérgesíteni a fiam. Nem akartam, hogy haragja tovább ronbolja a szívét, ahogy azt sem, hogy csak így tudja előhívni a benne rejlő erőt. Kezét szívemre téve magyaráztam neki a víz erejéről, és arról miképpen használhatja fel ezt az energiát. A víz az úr... Hagytam, had álljon ott, s had tegye saját szívére kezét. Hagytam, had találja meg önmagát. Mikor aztán kinyitotta szemeit, s kékjei felragyogtak, előbb komoly, majd mosolyra hangolt arcvonásokkal figyeltem. Lendült a kalapács, a fal darabokra hullott, beterítve a környezetünket porral, s törmelékdarabkákkal. Mellé lépve vállára tettem kezem egy pillanatra, s talán meg is veregettem azt. -Megy ez Fiam! Ügyes vagy!-aztán magam meg lapátot ragadtam, és furcsa mód Killian inkább a vezetékekkel kezdett el babrálni, és nem a falat rombolta. Legalább gyorsabban haladunk. -Aaron, az a fal félig megmarad! Az ajtó helyét kell...- közelebb mentem, s megmutattam hol.- Ide. Egy akkora rés, hogy beférjen! Visszatérve tovább szedtem a törmeléket, válogattam a téglát, majd rendeltem némi kaját a hátsó udvaron állva, hisz ott nem volt akkora hangzavar, ám most nem pizzát rendeltem. Egy nagy 4 személyes tálat kértem, gombával, hallal, marhahússal, körettel, és mellé némi üdítőt, aztán visszamentem dolgozni. Közben ha Aaron kérdezett, mindketten készségesen válaszoltunk neki. Hárman sokkal jobban haladtunk, bár a vezetékekkel elidőztünk egy ideig. Én szakembert akartam fogadni, ám öreg barátom ragaszkodott hozzá, hogy ezt bizony ő is megtudja csinálni, én meg nem akartam lerombolni az egóját, így ráhagytam az egészet. Az ételt egész hamar megkaptuk, mit ki is fizettem, aztán egy biztos helyre helyeztem. -Aaron! Itt a kaja! Gomba, hal, marha sült, köret, és némi innivaló. Gyere!- a csaphoz léptem, lemostam kezeim, majd letelepedtem, és táskámból előpakoltam az evőeszközöket, ám ha még nem voltak éhesek, az étel becsomagolva maradt, és tovább folytattuk a dolgunkat. De ha letelepedtünk enni, vagy inni pár kortyot, akkot esetleg beszélgethettünk is.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Az Írnek feltett kérdésem és annak válasza meglepett. 700 éves elmúlott. A döbbenet rám volt írva. Az arckifejezésem, a bensőm világa, mind- mind meglepődtek ezen válaszon. Hiszen erre nem számítottam. Talán ha száz fölöttinek gondoltam...de ez így? Mennyi mindent átélhetett ennyi időn át? Mennyi idő telhetett el úgy hogy nem tett semmit? Vagy túl sok mindent tett a jó ügy érdekében? Meddig fog még élni? Most van ereje teljében? Vannak gyerekei? Vagy mennyi helyet járhatott be? Kellett kis idő mire az ámulatból feleszméltem és rákérdeztem a félistenes dolgokra. Tudni akartam, még ha a jelenlévők közül volt akinek nem tetszett. Hosszabb életem lesz, mint egy átlag embernek. Ha béke lesz körülöttem. Igen, ez a fontos. Körülöttem nem lesz béke. Örülni fogok, ha a 18-at megérem és utána halok meg. Akartam? Nem volt választásom, nem húzhattam magam után senkit. Ez az én dolgom volt, az én ügyem, amit magam akartam megoldani segítségkérés nélkül. Mindig ha szart kavartam a bátyám volt az első...most úgy gondoltam, hogy megtudom ezt oldani egyedül is mások bele vonása nélkül is. Aegirt figyeltem a magyarázata után, majd a másikra emeltem a pillantásom. Örök élet. Több mint 700 év. Mindegyikkel tudnék mit kezdeni...ha ilyen hosszú életem lenne mint nekik... enyém lenne a világ minden csodája. De ahhoz akarnom kell... de a visszatartó erő akadályoztatta mindezt. Rohad életbe. Ha Aegir előbb felbukkant volna, mint Dora, akkor most nem tartanék attól, hogy félnem kéne, hogy melyik nap halok meg. Akkor Apa mellett lehetnék és talán elvitt volna már rég a hegyekbe, a sosem látott világokat megnézni. De így csak az önsajnálat maradt. A bontásra ítélt falaknál állva nem éreztem késztetést, hogy erőset tudjak ütni, de nem akartam gyengét ütni. Ahhoz túl erősnek éreztem magam, de ide kellett azért valami neki esés a dolgoknak. Csak emberi erő...arra nem számíthatok, de ha haraggal cselekszem, azzal el is érek valamit. De úgy tűnt, hogy egyiküknek sem tetszett a dolog. Aegir elém lépett, letettem a kalapácsot, majd a mellkasomat bökte meg. Oda pillantottam, elidőztem a mozdulaton, majd a szemeibe figyeltem, hogy megértsem. Ezen dolgozni fogunk. Ha akarom. Bármikor előszedhetem, csak figyelnem kell, idővel majd tudni fogom...kérésére lassan lehunytam a szemem. Éreztem, ahogy a kezemet ragadja meg, a mellkasomról elszedte a kezét, majd az övéhez helyezte a kezem. A saját mellkasát éreztem. A szíve dobbanását, ahogy lüktetett, ahogy éreztette ott létét. Létező volt. Igazi. Hamisítatlan. Közben figyeltem a mondanivalóját annak értelmét. A hullámok erejét, ahogy formázza a sziklát a csapódásait, ahogy erősebben löki meg a hajókat, ahogy partot mos. A víz az úr! Képes vagyok elérni az erőmet harag mentesen is. Hogy értheti ezt? Szavai elhallgattak, a kezem még mindig a teste dobbanását érezte, ahogy az átjárja a testét. Érzek mindent, a legapróbb, legkisebb hangulatváltozást is, azt, ami benne szunnyad, s ha lenne hozzá humorom, biztos felröhögnék azon, milyen könnyen tudnék többszörösen felerősített visszhangjául szolgálni. Nagy levegőt vettem, majd a kezem lecsúszott a férfi mellkasáról, magam mellé engedtem, majd a saját mellkasomra helyeztem. Néma maradtam, próbáltam fókuszálni, magamba mélyedni megtalálni az erőmet és a forrását. De hiszen mikor az öregem is haragos volt, akkor tudott igazán erős lenni. Még sem érdemes ahhoz nyúlni? Mi baj lehet belőle? Mi probléma születhet még? Elmerültem magamban. Éreztem szívem minden apró légvételét, a levegő is beáramlott orromon keresztül, éreztem mellkasom emelkedését. Hallani véltem a tenger zaját, ahogy életre kell, ahogy mozgásba lendül. Talán magamban látni is véltem. Abba akartam hagyni – de ezt se te, se más nem fogja soha megtudni, hallod? Soha senki, mert Bergström vagyok, mert egy tengeristen kölyke vagyok, mert az oslói banda neveltetése vagyok. Anyámé. Axelé. Percekig hallgattam, behunyt szemekkel magam elé meredve. A sötétbe, hogy érezzem, lássam. Ha szólt hozzám ez idő alatt valamelyik, talán meg se hallottam, tudatomig biztosan nem jutott el szavaik jelentése. Elértem a tengert elméleti síkon, megragadtam, majd mint egy hurrikán, a mélységből tört fel, de nem jutott el a felszínig, oda lent cikázott és nagyon lassan jutott fel, a végére már teljes sebességgel forgott. A talpam alatt a padló megrepedt, a tekintetem kinyitva a kék szemeim még kékebb színben pompáztak, majd egy pillanat műve volt, hogy neki csapjak az egyben lévő falnak, aminek a fele ki is dőlt. A robaj nagy volt, levegőért kapva rogytam térdre, majd a kalapács is mellém esett. A víz is alább hagyott odakint, elcsendesedett, a tekintetem is csillapodott. Úgy lihegtem, mint aki egy maratont futott le norvégia egész területén és már nem bírja sokáig. Ezt még gyakorolni kell vagy hagyni a picsába.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Vas. Dec. 04, 2022 6:27 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
A lényeg valóban annyi volt. Összeverekedtünk. Talán akkor még indulatosabb voltam. Talán akkor még olyan voltam mint egy sértett kölyök, ha nem kaptam meg azt, amit akartam. Talán olyan voltam mint a fiam... A gondolatra elmosolyodtam, figyelve Killian bizonygatását, hogy mi volt másként. Semmi kétség, a szája még mindig nagy volt. Az Ír némi gondolkodás után válaszolt. -Nem vagyok már rég nyalka 200 éves legényke. 700 környékén mozgok, de rég nem számolom. Apád is lehetne nyalka legény, de nézd végig... Inkább ezt választotta. -Ez, még mindig jobb mint az...- mutattam magamra, majd pedig rá egy kacsintással, aztán a következő pillanatban már bemutatott, de mindketten tudtuk, ez a kis csipkelődés az életünk része. Aaron kérdésére felkaptam a tekintetem. Ez az a rész, amit nem szerettem. A múlandóság. Nem akartam. Arcvonásaim elkomorodtak. -Ha eléred a felnőt kort, lassabb lesz az öregedésed. Békés esetben, sokkal hosszabb élet adatik meg mint egy embernek.- magyaráztam én magam, miközben figyeltem, Killian ne dumáljon közbe. Olyan volt, mint egy rossz lelkiismeret. Kimondja amit gondol, s közben még jól is érzi magát. A némi várakozást követően beültünk a kocsiba, ahol beszélgettünk pár szót a hajókról, a távoli messzeségekről, arról, hogy az Ír volt a postagalambom, ha levelet küldtem az anyjának, aztán megérkeztünk, s ha egy tárgy lehetett boldog, nyilván az autóm volt a legönfeledtebb a világon. Odabent aztán körbejárta a helyet, majd kalapácsot ragadott annak ellenére, hogy mennyire nem szerette az emberi megoldásokat ilyen téren, de a kedvemért megtette. Épp arról beszélgettünk, meddig vesszük ki a falakat, mikor Aaron megszólalt. Felszaladt szemöldökkel tekintettünk felé, ám a kérdést az Ír tette fel. -Minek azt fiú? Nem kell a harag!- mellé lépve kezem vállára tettem, mire elhallgatott. -Ezen dolgozni fogunk ha akarod fiam. Az erő ott van benned.- finoman böktem mellkasára, majd tenyerem helyeztem szíve környékére. – Bármikor előszedheted, csak koncentrálnod kell az elején. Idővel tudni fogod mikor mekkorát üthetsz. Hogyd be cseppet a szemed.- megfogtam kezét, s mellkasomra tettem, szívemre.- Érezd a ritmust... a hullámok erejét. Odacsapódik a partnak, hatalmas sziklákat formáz. Hajókat mozgat. Gyengének tűnik, de hatalmas az ereje. A víz az úr. -kinyitottam eddig lehunyt szemeim, mik kéken ragyogtak abban a pillanatban.-Képes vagy harag nélkül is elérni az erőd. Leengedtem kezem, s hagytam ha akarja ő még tartsa mellkasomon kezét. Talán mindhárman tudtuk, hogy a harag nem jó út.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Igen, tudom, hogy szövetségesre leltem benne. Ezek után tuti kisegítene ha baj érne... egy állat! Egyazon magasságban vannak. Axel 190 cm... egy óriás vére csörgedezik az ereiben, az enyémben valószínűleg csak az isteni vér, hiszen megmaradtam 175 cm. A másik öreg elmesélte hogyan találkoztak. Nagy volt az öregem szája, így elkente azt. Aegir elnevette magát, így odapillantottam és ő máris mondta a saját verzióját. A lökésre az Írre néztem. Ő még mindig azzal jött, hogy elkente a száját. - Jó, jó, a lényeg, hogy egy hajón találkoztatok miután az anyám munkát adott az istennek...a lényege ugyanaz, főleg a vége. Összebunyóztatok. - az viszont jó érzéssel tölt el, hogy az apámban megbízhatok, eddig is tudtam, vagyis hát mostanában kezdtem el benne bizalmat kialakítani. Ám nem mindent fogok kiteregetni. A kocsiba ülve éreztem az autó megrogyását. Felszisszentem, majd a táskámért nyúltam, hogy odébb tegyem kicsit, majd megindultunk. Hallottam Killian morgását, majd Aegir is felnevetett, fejet ingattam, szemet forgattam. Azon imádkoztam hogy ne dögöljön a kocsi az út során, odaérjünk épségben. Én csendes voltam, figyeltem a tájat, néha hallgattam őket, ha beszélgetni, veszekedni kezdtek. De nem szóltam közbe. Odaérve kipattantunk, megragadtam a táskám, hogy bevigyem, majd beérve az épületbe hallottam az Ír jóleső szavait. Majd a kalapács is a kezembe nyomódott. Letettem a táskámat a korábbi helyére, majd a kalapácsot is a földre tettem, hogy a tenyereimbe köpjek, össze simítsam, majd újra a kezembe kaptam. - És Killian, mióta létezel? Vagyis hát nah...mikor születtél? Idősebb vagy a haveromnál? Ő 200 éves... - említem meg kicsit Shanet. Amúgy igen, elhittem az évet, amit a srác mondott, hiszen ha léteznek istenek és a Fenrir féle isteni lények, akkor egy 200 éves sráccal is elboldogulok. Hiszek neki, szóval nem ügy. Amúgy motoszkált bennem valami... - A félistenek meddig élhetnek? Ismertek idősebbet is, mint egy 70 éves öregember? Vagy nem öregedünk? Megmaradunk ilyen fiatalosak? - mutattam az arcomra, hogy értse Killian mire is gondolok. Tulajdonképpen Aegirtől is vártam a választ, hátha valamelyik ki tud segíteni. Mondjuk nem tudom az öregemnek volt-e már dolga olyannal mint én? Közben egy másik falrészhez álltam. Nem éreztem késztetést, hogy ráüssek... nem voltam mérges...provokáltassam ki? Kérdőn pillantottam Aegirre... segítséget vártam, felhúzott aggyal nagyobbat puffantok... - Melyikötök bassza fel előbb az agyam??
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szomb. Dec. 03, 2022 2:15 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Az Ír visszatért, s közben osztotta az észt rólam, hogy miképpen kellene viselkednem, a fiam pedig majdnem belefulladt az ételbe az elfolytott röhögéstől. Én csendre intettem, de tudtam, s ismertem már annyira, hogy nem fogja ennyiben hagyni a dolgokat.
-Remek szövetségesre találtál...- morogtam két falat között, aztán lassan én végeztem az evéssel, közben beszélgettünk. Remekül alakultak a dolgok. Aaron nem rettegett tőle, nem kezdett idegeskedni a jelenlétében. -Nézd kölyök...egy hajón ismertem meg. Egy fiatal lányka szerezte neki a melót. Nagy volt a szája, összeverekedtünk. Elkentem a száját.- erre a szövegre elnevettem magam. -Nem teljesen így volt! Anyád szerezte a melót, aztán összevesztünk a fedélzeten. Verekedtünk, a vízbe zuhantunk. Aztán közös büntetést kaptunk. Nekem sérűlt az egóm... Majd egyszer bajba keveredett, és kisegítettem. Azóta barátok vagyunk. -magyaráztam az én változatomat, s közben Killian suttogott Aaronhoz közelebb hajolva. -Elkentem a száját! – még a vállát is meglökte finoman közben, én meg csak ingattam a fejem.- Tudod fiú, apád a legjobb fickó akit ismerek. Az életed is rádbízhatod! Nem ismerem a kölyköt, de ha jóbarátod, akkor kifog állni melletted mindig.- mosolyodott el, majd felkelt, hogy szerezzen magának egy pohár italt. Aztán Aaron elment letusolni, mi pedig beszélgettünk addig. Régi dolgokról, vagy épp ami eszünkbe jutott. Sokat köszönhettem ennek a pasasnak úgy hiszem. Fordítva sem volt másként. Tudtam, ha baj érne, rá számíthatok. Ott üldögéltem, egy darabig a fotelban, majd mikor Aaron elkészült, már indultunk is kifelé a kocsihoz, ahová Killian is betette magát, s egy kicsit megült a kocsi hátulja. Nehezek voltunk, s kicsit noszogatni kellett, hogy be induljon. Meg is jegyezhettem volna, hogy fogyóznia kellene, de a karba font kezekkel, morcos ábrázattal elmorgott Kussolj elég volt ahhoz, hogy inkább röhögjek. Szerencsére hamar megérkeztünk, s a kocsi miután kiszállt, jóleső fémes nyikorgással pihent meg. Odabent aztán megállt, füttyentett. -Mit műveltetek itt? -Kiszedjük a falakat, amikkel megtágítjuk a teret. Jó lesz majd. -Jó bizony. Akkor...essünk neki! – csapta össze a tenyerét, majd az egyik kalapácsot Aaron kezébe nyomta.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Az ébredésem zavaros volt, elfelejtettem hogy nem mentünk haza. Hogy a kuckójában töltöttük az estét. Kávé illat és reggelié volt az első ébredésem oka. Apa szerint fáradt voltam, nem okozott neki ez problémát, ráadásul anya is tudja a hollétünket. Reggelit csinált, a zuhanyt mutatta, de előbb inkább a reggeli. Kajás voltam, így le is ültem az egyik szabad székre, szedtem ebből a valamiből, közben felkeltem hogy kávét is töltsek magamnak a tea mellé. Csak feketén. Szükségem lesz rá, még ha nem is szabadna... azzal ültem vissza és enni kezdtem. Finom. Mint a fasírt. Csak élénkebb az íze. Az ajtó nyílt, a tekintetem egyből odaszegeződött, majd figyeltem a belépőt. Szavaira megfeszültek az izmaim, a kajálás is abbamaradt, ahogy a lépéseit követtem. Mellém telepedett le, halottam a szék nyekkenését, Aegir azonban nyugton volt. Aztán meghalottam a nevemet is ezt követően kezdtem el folytatni a kajálást. A fickó ismert, de aztán az öregem is megszólalt. Nem néztem az istenre, csak a vendéget szuggeráltam. Ő volt az ír, Killian. Ahogy felém nyújtotta a kezét, az enyém is mozdult, hogy kezet fogjak vele. - Üdv. – majd folytattam a kajálást. Figyeltem a beszélgetésüket. Az apám egy marha mert nem mutatja meg a világnak hogy ki is ő. Félrenyeltem az utolsó falatot, mert röhögni akartam, helyette csak vigyorogva köhögtem. Felálltam a helyemről, hogy az üres tányérral elmasinirozzak a mosogatóig. Vissza léptem a kávéért és teáért, megittam mindkettőt, ezeket is a mosogatóba tettem. - Már említettem ezt én is. – somolyogtam az orrom alatt, miközben feléjük fordultam. Hamarosan megyünk, de addig is elszaladtam fürödni, az egész nem tartott 5 percig. Nem volt nálam tiszta ruha, visszavettem a tegnapiakat. Úgy léptem ki az öregekhez, majd Killian felé intéztem szavaim. - Mióta ismered az apámat? – azonnal tegezni kezdtem, mintha évek óta cimboráltunk volna. Eszembe sem jutott másik verzió. Kicsit még nedves volt a hajam, de aztán eszembe jutott valami. - Ismerek én is egy óriást. Kőóriás. Shanek hívják, egyetemre jár...jó fej. Tudja mi vagyok, szóval elbulizunk egymás társaságában. - említettem meg a dolgot, apa azt hiszem ismeri, kőóriást eddig csak Shanet ismertem, most már nem. A bögrémhez léptem, hogy vizet engedjek bele, most nem akartam üvegből inni, egyben lehúztam a kortyokat. Részemről indulhattunk. Úgysem volt mára más programom, tekintve hogy Axel lelépett.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Szomb. Dec. 03, 2022 5:09 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron && Aegir
Elmosolyodtam a találkozásuk történetén. Nyilván keresett volna, ha nem érezne haragot irántam, bár ami kihült...
-Nofene! Ennyi haszna legalàbb volt! -mosolyom kitartott, aztán pillanatok alatt el is tűnt onnan. Kellemetlen, mikor kirekeszt a család, akiket mindennél jobban szeretsz, de van másért élni! Vannak fiaim, akikből az egyik legalább már kezd elfogadni, és megnyílni felém. Felemelg érzés volt. Közben persze beszéltem neki más dolgokról, arról, hogy mi vár rám holnap, ő pedig szép lassan elaludt. Én pedig ott ültem mellette, vigyázva álmát, akár egy testőr, s közben ezer felé kavarogtak a gondolataim. Persze közben ment az üzenet Katnek, s kicsit kimentem míg telefonáltunk. Elmeséltem neki a napunkat, majd visszamentem a fiam mellé. Reggel, mikor kezdett kivilágosodni, a konyhába mentem. Odatettem a kávét, készítettem reggelire friss rákpogácsát, amit talán még néhány éve tanultam meg, hozzá tea is készült, ami melegen gőzölgött, s közben beengedtem a barátom, aki súlyos lépteivel végigdöngött a konyhán, majd elszaladt egy kis időre, hogy hozzon pár apróságot amit otthon felejtett. Azután nemsokkal ébredt fel Aaron is. -Neked is! - mosolyodtam el a kávés csészém felett. – Semmi baj! Fáradt voltál. Anyáddal beszéltem az este. Tudja hol vagyunk. Nem fog aggódni. -a tányér felé böktem.-Ülj le egyél! A zuhanyt arra találod, törölközőt tettem ki.- a mosdó felé böktem a villámmal, majd megengedtem magamnak egy mosolyt, figyelve őt. Ha enni kezdett, akkor nem egymagam álltam neki. -Nem.-elmosolyodtam, hisz az ajtó abban a pillanatban tárúlt fel, s döngő léptekkel mély hangjával együtt jelezte, hogy megérkezett. -Te figyelj... Ha legközelebb viszed a cuccaim mint a gyorsvonat... Pakold már a helyére. – odaért Aaron mellé, letelepedett a székére, ami kibírta roppant súlyát, aztán magaelé húzott egy tányért. -Te vagy Aaron...-dörmögte, majd letette a villáját, nadrágjában megdörgölte kezét, amit felé nyujtott. – Az öreged sokat mesélt rólad. -szavaira feljebb emeltem pillantásom, hogy lássam őket, aztán elmosolyodtam. -Aaron, bemutatom neked az Írt... Killian...- szólaltam meg végűl. -Magam is betudok mutatkozni...- dörmögte. -Egyél!- nevettem el magam, aztán beleittam a temba, miközben felkeltem a helyemről, s az üres tányérral a mosogatóhoz mentem. Az Ír közben ismét enni kezdett. -Az apád a legnagyobb marha akit valaha ismertem! Nézz rá fiú! Itt egy kibaszott Isten, és ahelyett, hogy megmutatni á világnak ki ő... - Fogd be!- morrantam rá, mire ő elnevette magát.-Ezt megbeszéltük nem egyszer! -Lárifári, meg a többi blabla Aegir! – felkelt, mellém lépett, fölém magasodott, pedig én sem voltam egy kisdarab „ember” aztán egymásra vigyorogtunk. -Egyél fiam, aztán ha elkészültél indulunk! – elballagtam, hogy átöltözzek melós ruhába, majd visszatértem a konyhába. Addig az Ír a konyhában hesszelt a teájával. Egy nagydarab ember a picike kávés csészével. -Öregem... Ennél kisebb poharad nem is lehetne!- mormogta, belőlem pedig kibukott a nevetés, mikor a csésze összeroppant a kezében. Előszedtem egy másikat, töltöttem újabb adagot, aztán addig letettem magam a kanapéra míg Aaron elkészűlt.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Minden akarat kérdése. Ha akarom, akkor legyőzhetetlen is lehetek. Vagy ez nem így működik? Mindegy is. Akarom. Vagy nem akarom? Erősebbé válok, vagy elpusztítanak egy pillanat alatt? Felsorol egy csomó példát, a kómást, az agysérültet, mindnek meg kell tanulni a régi és új dolgokat egyaránt. Nehezen, de bírni fogják, mert akarják. Aegir pedig bennem hisz, tudja, hogy menni fog, hiszen az ő fia vagyok és segíteni akar. Az ő megállíthatatlan és csillapíthatatlan dühe folyik az ereimben, az erejét még nem tudtam teljesen megfogni. Az meg hogy nem nagy távolság az a cirka 7000 km, csak szemet forgattam a plafont bámulva. Néhány óra embermentesen és tehermentesen...tehát ha én is vele tartanék, az megint plusz idő. Szóval... igen csak hosszú lenne az az út. De a látnivalóért megéri lassan haladni. Olyan lenyűgöző lenne a táj látványa? Sosem voltam még Norvégián túl, sosem tapasztaltam még igazán meleg éghajlati változásokat, szóval fogalmam sincs milyen is lehet egy Afrikai éghajlat. De mindegy is. A lányaival máris eltereli a figyelmemet, kicsit megemelem a fejemet, hogy rálássak. - Hröönt már ismerem, először elhordtam melegebb éghajlatra, mikor kibökte hogy féltesók vagyunk... rohadtul nem hittem neki. Majdnem neki estem... de ő segített kicsit, hogy a tízig való elszámolás menjen, ha érzem, hogy elkap a hév... - vallom meg a dolgokat az egyik csemetéjéről. Majd letettem a fejem vissza a szőnyegre. Nem tudom megismerném-e a nővéreket. Nem tudom, hogy mit váltanánk ki egymásból. Hiszen az apjuk megcsalta az anyjukat az anyámmal. Dühösek lehetnek. Rám. Anyára. Talán majd idővel sort keríthetünk arra is. Éreztem Aegir tekintetét magamon. Nepál csodálatosságáról kezdett beszélni. Van egy cél, amiért megéri feladni valamit. Amikor a szív erősebb, mint az akarat. Anya iránt viselt érzéseiről beszél? Biztosan. Hiszen a következő szavai is ezt bizonyítják. Anya féltette őt elengedni őt a városba. Kárt tehetett a másikban...anya és a szendvics esete. Apa szendvicset kapott anyától és nem kedvelte meg? Nohát! Pedig anya szendvicsei nagyon jók. Újra felemeltem a fejem, hogy az öregemre tekintsek. Reggel az Írrel lesz találkozója, hogy segítsen az új kocsma körül, de később túrája lesz a búvár részlegen. Őt figyeltem hosszasan, elidőztem a haján, a szemein, majd a felsőtestét takaró ruházatán is. Elnyomtam egy ásítást, de a következő csak felszínre bukott, miközben visszatettem a fejem. Az ásítás után szólaltam meg. - A búvárkodást kihagynám...de a többit ezer örömmel. Ha csak a haverod bele nem kontárkodik a dolgokba... - újabb ásítás következett, a plafon bámulása kimerítőnek tűnt, a szemhéjaim elnehezedtek. Álmos voltam. Talán altató volt a teában, vagy a napom volt kimerítő? Pedig még fürödni is akartam, lekellene vetkőzni, de már úgyis mindegy. Talán a horkolást megúszom. Talán a legmélyebb alvást is. De nincs szerencsém, az álmosság a legmélyre húz és ha lőnének is mellettem, vagy kongatnának sem venném észre. Aegir lefárasztott a fal bontásával és nem érzem magam dühösnek, megkönnyebbültem egy kicsit, de örökké ezt nem csinálhatjuk. A szemeim lassan nyíltak ki, miközben a világosságot és a finom illatokat megéreztem. A plafont még mindig bámultam, ám már rég nem a földön voltam kiterülve. Apa a kanapéra tett, betakart. Fel sem tűnt...akkor jól bealudtam. Gyorsan ültem fel, majd körül is néztem, hiszen...kiesett egy kis idő. - Elaludtam! - szólaltam meg, mint aki azt sem tudja, hogy hol van, vagyis hogy melyik időzónában. A hajam mint a szénakazal, elaludtam. A zselét sem ismeri fel, kitörlöm lassú mozdulatokkal az álmosságot a szemeimből, próbálok felébredni, rendesen. A hajamba túrok két kézzel, hogy eltüntessem a szemeimtől. - Jó reggelt...ne haragudj, bealudtam...bocs, hogy elfoglaltam a kanapét, és hogy itt maradtunk. - kértem bocsánatot azonnal a konyhában sertepeltélőtől. Gondolom nem akart egész éjjel itt lenni, hiszen anya mellett kellett volna aludnia... elszúrtam. Lehajtottam a fejem, hogy a takarót bámuljam magamon. Majd kikeltem onnan, összehajtottam két mozdulattal azt, majd megindultam az illemhelyre könnyíteni magamon. A kézmosás után pedig vissza is tértem. A mobilomon egy nem fogadott hívás volt csak, anya, meg egy SMS, de meg sem nyitottam. Tőle volt. - Nem vagy késésben a találkozóról? Itt hagyhattál ám volna nyugodtan, max haza mentem volna ha úgy alakul... - sétálltam közelebb, hogy megnézzem hogy min serénykedik ennyire.
Kiskép : Rendeltetésem : Aegir vagyok play by : Russell Crowe Posztok száma : 456 User neve : Rea Csoport : Isten Pontgyűjtő : 442 Lakhely : Oslo. Taktsang Dzong kolostor Foglalkozás : Mélytengeri búvár Előtörténet : Aegir
"A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé."
Kahlil Gibran Keresem : A nyugalmat
Magnus Wiker —
Elküldésének ideje — Pént. Dec. 02, 2022 6:56 pm
Aaron && Aegir
Mindent el akartam mondani neki. Persze nem csak neki, hanem Axelnek is, de azzal már elkéstem. Nagyon elkéstem. Aaronnál talán az utolsó előtti pillanatban voltam. Csak egyetlen esélyt akartam arra, hogy az élete része lehessek úgy, ahogy mindig is akartam.
Nem mondtam el neki, de fergeteges érzés volt, mikor apának szólított. Leírhatatlan. Úgy éreztem, végre hamarosan partot érünk, s minden csodásan alakulhat. Az ablaknál kicsit elidőztem, figyelve a távoli messzeséget, majd csendesen telepedtem le ismét vissza a fotelba, ahol elötte is ültem. Elmosolyodtam, ráemeltem tekintetem. -Megtanulható minden, csak akarat kérdése. Elég ha csak megnézed a kómából ébredőt, kinek újra kell tanulnia járni...az agysérültet, aki mindent belead, hogy ismét képes legyen mozogni. Akarat kérdése az egész. Képes vagy rá Fiam! Tudom! Hiszek benned, és abban, hogy nem hatalmasodik el feletted az erőd.- elhallgattam, miközben ő eldőlt a szőnyegre, én pedig hatra dűlve nyitottam ki a vizes palackomat. -Nem nagy távolság az. Néhány óra csupán ha nem emberként megyek. Emberként, több odafelé a látnivaló. -magyaráztam két korty víz között. -Egyszer talán megismerheted a nővéreid... Csodás teremtések. Karakán talpraesett fiatalság... Egy ideje nem láttam már őket.- összeszaladt a szemöldököm némi gondterheltséggel. Csak remélni tudtam, hogy nem lettek ellenem fordítva. Szerettem a lányaim ahányan csak voltak. Aztán pislogtam párat, s Aaronra emeltem tekintetem. Elmosolyodtam. -Nepál csodálatos hely... Még nekem is tetszettek a hegyek, pedig az erdő melletti házért sem rajongok túlságosan. De tudod, van az a cél, amiért megéri feladni. Van mikor a szív erősebb, mint az akarat. Egy ideje tudom. -elnevettem magam egy emlék foszlányra, s megingattam fejem. -Az első alkalommal Anyád nem engedte, hogy egyedűl csatangoljak a városban. Nem mondta ki, de szerintem attól tartott kárt teszek valakiben. Bár a szendvicset még mindig nem szeretem....- tettem hozzá már csak magamnak, miközben újfent megingattam a fejem. -Holnap, az Ír már kora reggel itt lesz, vagy ahogy őt ismerem, a leendő kocsma előtt fog várni, és morog majd, amiért késtem pár percet, pedig én mindig pontos vagyok.- magyaráztam, bár biztos nem voltam abban, hogy ez a része is érdekli e Aaront.- Aztán cirka 5 óra meló után, be kell vinnem egy búvár csapatot a szigetekhez. Ha szeretnél velem tarthatsz.
- xxx szó // zene: cím // Let's break down the walls - - ℤ -
Igen. Meg vannak a fontos dolgaim. Meg a kevésbé fontosak is. A hajamhoz nem nyúlhat senki, olykor csak a fodrászom, de van, hogy egymagamnak vágom csak. Állandó stílus, amit imádok. Nem vehetik el tőlem, így aztán erre a kirándulásra sem fogok elmenni. Nah más okért sem, de a legfőbb az fontos. Jobb, ha abban a tudatban marad az öregem, a hajam miatt nem vagyok hajlandó útra kelni. Hiúság. Lehet. Figyeltem, ahogy nevet, s ez az én arcomra is mosolyt csalt. A külső múlandó, a lélek örök. Csendes időszak. Nem akarok kussolni. Aegir haját is levágták, nem abból származik az ereje. Az erőnk. Jó, oké, de az én hajamról van szó. Ahhoz meg ne nyúljanak! Anyának sem engedtem bele vágni, simogatni sem. Axel összeborzolni szokta, de ezek megint másabb dolgok. Levágatni teljesen? Hülyét is kapnék. Figyeltem újra az öregebbet, hogy hogyan mesélt tovább, miképp figyelte az embereket a városban. Vicceltek, szórakoztak, apám pedig ezt akarta. Ezt a nyugalmat, ezt az egész emberi dolgokat. Ezért kezdte el öregíteni az arcát, hogy beilleszkedjen, hogy közéjük tartozhasson, hogy anyám mellett legyen. Tett érte. Áldozatot tett érte. Én sose tudnék ekkora áldozatot hozni, hogy meglépjek valamit, hogy sikereket érjek el, hogy elérjek valamit. Vagyis hát a magamnak való jót biztosan, de ha másokért kéne, akkor nem tudom, hogy menne-e. Túl önző vagyok. Ezt kellene kinevelnie valakinek belőlem. De már úgyis felesleges. Ez az erő, amely belőle fakad. Létezhet teljesen bennem is? Mekkora erőm lehetne, ha szabadon ereszteném? Ha tényleg megtanulnám kezelni, elfojtani és utána kitombolni az egészet... vágyok rá. Mint nagyanya az unokái megtömésére, de mégis, van egyfajta visszatartó erőm is. Akarom. De nem lehet. Bőven elég az, amit mesél nekem. Átérzem és elképzelem az egészet. Annyi mindenről akarna mesélni. Harcokról, felemelkedésekről és bukásokról. De hallgatott. Én pedig csak figyeltem. Próbáltam rá figyelni és nem csak a szavaira. Vajon mit érezhez ilyenkor? Fájdalmat? Űrt? Néztem miképpen hagyta el az ülőhelyét és miképp telepszik az ablakhoz. Újra hallgattam. Emberként élni. Az életének legfontosabb momentumairól lemaradt, hiszen nem láthatta miképp nővünk fel, ez pedig némi keserűséget hozott. Mindkettőnkre. Elpillantottam róla és az üveget figyeltem. Komor lett, igen. Újra letelepedett elém, csendben voltam, mert fogalmam sem volt, mit kellene még kérdeznem. Percekig csak meredtem magam elé. Hallgattam a csendet. - Mit gondolsz...ha sikerülne nekem is elérnem ezt a fajta nyugalmat, ami benned honol és bármikor előkaphatod... megtanulható tényleg? Jobb lehetnék a mostani énemnél is? - kérdeztem halkan, hiszen gyenge voltam, ahhoz képest, hogy előbb fedeztem fel a másságomat, mint Axel, hogy jobb voltam a barátaimnál, hogy az öklömet használva erősebb voltam, sokáig bírtam a futást...ennél többet is tudnék. - Bár fogalmam sincs miért akarnék erősebbé válni...hogy megérném-e a vesződést. Mikor ezerszer jobb dolgod is van anya mellett. Ez miatt ne akarjunk elmenni...hova is? - pár másodperc hallgatás után eszméltem fel. - Az Everestre... bő... - újabb hallgatás következett, elővadásztam a térképet a fejemből, hogy számoljak kicsit... - Hmmmmmm.....7000 km-t megtenni, csak azért, hogy lenyugtass. - hátradőltem a szőnyegen, hogy a plafont kezdjem el figyelni. De mosolyogtam. Jól éreztem magam a bőrömben!
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
-
