Axel & Aviva

when we close the curtains
you and me can forget all our manners
the neighbors must think that we're crazy, baby
'cause look how easily we keep coming undone

Ha jobban belegondolok, nem is csak a megbeszélt bemutató és a magam kontrollálatlansága - amiért nem értem be a kezeimmel érinteni őt - vezet oda, ahová végül eljutunk, hanem szinte minden. A reggeli séta alatti játszadozás, a felizgatása az autóban, a konyhai beszélgetés... Összességében semmi meglepő nincs abban, amikor felkínálja a lehetőséget, hogy megetet, ahogy abban sem, hogy én elfogadom, sőt, alig várom. Imádom nézni is őt, de kezdetben a játék kedvéért teljesítem a kérdését és lehunyt szemekkel várom a felajánlását. Így egyelőre csak a sóhaját és a hajamba markoló ujjait tudom élvezni, na meg azt, ahogy a farka az ajkaim közé csúszik, de a torkomból feltörő elégedett nyögésből ő is tudhatja, hogy számomra nem kevésbé élvezetes ez az egész. Persze nem sokáig tudom csukva tartani a szemeimet, hamar felnyílnak, hogy rászegezhessem őket, és minden megteszek azért, hogy mélyreható mozdulatait kiegészítve minél több kéjt varázsoljak az arcára. Élvezek minden oda kiülő érzelmet, nem kerüli el a figyelmemet egyetlen sóhaj, egyetlen megfeszülő izom sem; miközben kéjesen és elégedetten nyöszörgök a farka körül, szinte kiéhezetten figyelem az ő élvezetét is. Látom, milyen hatással van rá a karmolásom, ami csak arra bátorít, hogy folytassam, és amikor lelassítva, a szemeit is behunyva kezdi kiélvezni a szívásokat, felnyögök ettől a látványtól, még lelkesebben dolgozva a farkán. Teljesen elveszi az eszemet, a szemeim vágytól ködösen isszák magukba a látványt, miközben a vérem is vágytól forr a bőröm alatt.
Mielőtt viszont elérné a csúcsot, ujjai megszorulnak a hajamban, megakadályozva a fejem mozgását, hogy ki tudja magát húzni a számból. Csalódottan nyögök fel, de arra számítok, hogy újra könyörgésre akar majd sarkallni, különösen, ahogy rákérdez az egyértelműre. Csak azért nem öntöm szavakba a válaszom, mert élvezem az ajkaimhoz simuló farkát, így megelégszem a határozott, vontatott mm-hmm jellegű válasszal, miközben izzó tekintettel, őt figyelve bólintok. Megpróbálok közelebb mozdulni, de nem hagyja, könyörgésre utasítás helyett viszont valami egészen mást mond. Felsóhajtok, ahogy újra hátrébb feszíti a fejem, elnyíló ajkaimra azonban kéjes mosoly költözik, miközben a szemeim is felcsillannak. Szóval megint mocskosan játszunk? Ő is tudja, mit indíthat el ezzel, ahogy azt is, hogy én nem fogok semminek akadályt képezni. Elveszem jobb kezem a csípőjéről, végig a szemébe nézve vezetem ujjaimat a farkára, és ha átengedi nekem a terepet, határozottan markolok rá. Ajkaim újra elnyílnak, meg is nyalom őket, aztán a nyelvemet enyhén kidugva kezdem mozgatni rajta a kezemet. Már elég jól tudom, mit szeret, markommal azt a határozott fogást tartom rajta végig, a szemeimet azonban nem veszem le róla; látni akarom, és egyébként sem érdekel, mennyire lesz pontos a célzás.
Halkan zihálva figyelem, míg el nem éri a csúcsot, aztán pedig közben is, és kizárólag a látványban történő elveszésem miatt nem mosolyodok el ördögien, amikor az élvezete nem kizárólag a nyelvemre kerül, hanem egy kicsit az ajkaimra, az államra és az ujjaimra is. Nem áll meg azonnal a kezem, az utolsó cseppeket is magamnak akarom, de amikor már látom rajta, hogy a kéj utolsó hulláma is áthaladt a testén, akkor elengedem, miközben elégedett hümmögéssel lassan körbenyalom az ajkaimat.
– Ezt kár lett volna kihagyni... – dorombolom rekedt hangon. Nem szakítom meg a szemkontaktust, a gyönyörtől ködös szemeit figyelve emelem a számhoz a kezemet is, hogy aztán a nyelvemmel látványosan letisztogassam az ujjaimat,  majd a már tiszta ujjaimat felhasználva az államat és az ajkaim környékét is.

Axel & Aviva

when we close the curtains
you and me can forget all our manners
the neighbors must think that we're crazy, baby
'cause look how easily we keep coming undone

Már a konyhai beszélgetésünk is mentes volt mindennemű ártatlanságtól, akkor is, ha nem neveztünk direkt a nevén semmit, és ez csak egyre rosszabb lesz, amikor a fürdést követően a hálóban megkezdődik a bemutató. Vagy inkább jobb, nekünk legalábbis. Egyikünk sem fogja vissza magát, ő bőven szolgáltat nekem néznivalót, én pedig a szemeim legeltetése mellett nem sajnálom tőle az érintéseimet sem. Hamarosan már csak alsónadrágban áll mellettem, és én nem tudok ellenállni a késztetésnek, hogy ne csak az ujjaimmal simítsam élvezettel a forró bőrét, hanem a nyelvemmel és az ajkaimmal is szó szerint megkóstoljam, felfedezve a hasa bőre alatt feszülő izmok vonalait. Azt hiszem, ezzel billentem ki őt is abból az állapotból, ami az eredeti tervek szerint rám koncentrált volna, de nem vagyok abban az állapotban, hogy ez egy fikarcnyit is zavarjon.
Nem, nagyon is igaza van abban, hogy megéheztem, és ezt vele is közlöm. Élvezettel nyögök fel és borzongok meg újra a hajamba markoló ujjak és a követelés hatására, ahogy újra a hasára vezeti az ajkaimat. Úgy haladok lejjebb a nedves csókokkal, mintha csakugyan felfalnám, de amikor végre az alsónadrág is lekerül róla, visszafogom magam. Azt akarom, hogy ő mutassa meg nekem, amire gondolt, ezért csak a szemeimmel falom fel, és a szemei villanásán látom, hogy ezzel épp a kellő hatást váltottam ki belőle.
Elnyíló ajkaim közt sóhajtok fel, ahogy hajamban megfeszülő ujjaival hátrébb dönti a fejem, a szemeim vágytól csillogva emelkednek fel az övéire. Megnyalom az ajkaimat, még mindig őt figyelve, de aztán követem az utasítást, mintha nem tudnám, mire számítsak: lehunyom a szemeimet, még jobban kinyitom a számat, nyelvemmel várakozón érintve az alsóajkamat. Kéjes nyögéssel borzongok meg, amikor a farka az ajkaim közé csúszik, ez a hang pedig megismétlődik, amikor várakozás nélkül másik kezével is a fejemre fog, hogy mélyre tudja nyomni magát. A mozdulat egy kicsit hirtelenebbül ér, mintha magam csinálnám, de nem zavaró, sőt, élvezem. Már az első visszahúzódó csípőmozdulatánál erősen rászívok és ezt nem is hagyom abba, miközben igyekszem minél hamarabb ellazítani a torkomat, hogy ő is minél hamarabb a lehető legmélyebbre érhessen. Épp csak a szemeimet vagyok képtelen nyitva tartani, már néhány csípőmozdulat után kinyitom azokat, hogy a kéjes érzés mellett megajándékozzam magam a nem kevésbé éteri látványával is. A kezeim is elindulnak a maguk útján, egyik tenyerem felsimít a felsőtestén, hogy élvezettel érintsem - és karmoljam - tovább közben a bőrét, a másik pedig a csípőjére simul, hogy a körmeim ott mélyedjenek a bőrébe. Szívásaim mellett a nyelvem és az ajkaim is kiveszik a részüket a munkából, nem is beszélve azokról az elégedett kis hangokból, amiket közben kiadok magamból, lehetőleg olyankor, amikor a farka mélyen jár, hogy minél több élvezetet nyerjen ebből is... így én az arcára kiülő kéjes reakciókból tudok táplálkozni.

Axel & Aviva

when we close the curtains
you and me can forget all our manners
the neighbors must think that we're crazy, baby
'cause look how easily we keep coming undone

Finoman szólva is megterítünk a későbbi történéseknek a konyhában, és ehhez nem kell mást, mint az előkerülő lávasütis doboz, na meg némi asszociáció. A válaszára úgy mosolyodom el, mint aki máris látja maga előtt ezt a helyzetet, és megnyalom egy kicsit az ajkaimat.
– Milyen feleség-alapanyag lennék, ha nem sietnék a segítségedre ilyen helyzetben? – kérdezem költőien. Én sem konkretizálom a dolgokat - máskülönben elkezdeni sem tudnánk a későbbi kis játékunkat -, de azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy ugyanarra gondolunk, és azt is, hogy mi az az ugyanaz.
Így talán nem meglepő az sem, hogy milyen gyorsan végzek a fürdéssel, és milyen könnyedén eljutunk ahhoz a bizonyos játszadozáshoz. Megkapom a koktélomat, azután pedig a beígért bemutatót is, amit annak minőségéhez méltón élvezek ki. Tudom, hogy mindent megtesz azért, hogy minél nagyobb élvezetemet leljem benne, mert hiába isteni látvány önmagában is, még megfeszítve is tartja az izmait. Igazán hálás közönség vagyok, emiatt is, meg egyébként is, és ha már engedélyezve van a tapogatás, nem fogom vissza a simogató ujjaimat sem. Direkt úgy teszek, mintha még soha nem tapogattam volna végig őt, aztán egy kicsit incselkedek is, mikor a nadrág lekerülése után már a pohártól hideg ujjaimmal érek hozzá. Élvezem a látványt, ahogy a bőre libabőrössé válik - ennél már csak az a látvány van nagyobb hatással rám, különösen a testem reakcióit tekintve, amit egyelőre némileg elrejt előlem az alsónadrágja. Mondjuk ez terveim szerint nem sokáig fog így maradni...
Elégedetten mosolyodom el az újabb igenlő válaszra és nem is teketóriázok sokáig, mielőtt odahajolnék, hogy ne csak az ujjaimra korlátozódjanak az érintések. Hideg ujjaim helyét most a forró nyelvem simítva végig a hasán, és amikor beletúr a hajamba, rajtam is végigfut a borzongás, a fejbőrömtől indulva szaladva lefelé a gerincem mentén. Rekedt hangja hallatán felpillantok rá, szabad kezem tenyerét a hátán simítva felfelé.
– Valóban? – kérdezek vissza halkan duruzsolva, egyértelmű vágyaktól csillogó szemeimmel az övéibe kapaszkodva. A következő szavakra alapból is felsóhajtanék, de ahogy a mondat végén egy határozott mozdulattal a hajamba markol és visszavezeti ajkaimat a forró bőrére, egyenesen egy halk nyögés hagyja el a torkomat. Lélegzetem forrón csapódik le a hasán, de nem kéretem magam, ajkaim bátrabban kóstolják a bőrét nedves csókokkal, a nyelvem pedig úgy táncol végig rajta, mintha már most is a folyékony csokit keresném rajta. A csókokkal egyben lejjebb is haladok, míg el nem érem azt a bűnös vonalat, amit gondosan úgy nyalok végig, hogy a nyelvem az alsónadrág pereme alá is beérjen egy kicsit. Csak ezután adom meg neki azt a kegyelemdöfést hogy ott bele is harapok.
– Azt hiszem, ideje átírni szinte meztelenséget a szolgáltatásban – sóhajtom, szabad kezem ujjait beleakasztva az alsónadrág szélébe a másik oldalon. – Tényleg éhes vagyok – nyilvánítom ki az egyértelmű igényeimet. Ha ő is mozdul, segítek neki lehúzni az utolsó útban levő ruhadarabot, de ha kell, magamtól is lejjebb tornázom fél kézzel. Ekkor jövök rá, hogy még mindig a kezemben van a pohár is, a nagyon is finom koktélommal, de most már mást is megkívántam, ezért leteszem azt az éjjeliszekrényre. A terv ugyan masszázs volt, de most már biztosan nem fogom ezt félbehagyni.
– Szóval mi az ajánlata? – nézek a szemébe csillogó szemekkel, mielőtt újra végigsimítanám a testét a tekintetemmel. Egyértelmű az üzenetem: azt akarom, hogy ő mutassa meg, mire célzott, ő vezessen rá.

Axel & Aviva

and if you fall down too far
and I can't see you through these marks
and your eyes are covered in scars
and my head's filling with tar
don't worry, we'll find another way out

Egy percig sem bánom, hogy felizgattam a szavaimmal, még ha bocsánatot is kérek, de ezt ő is tudja. Közlöm is vele, hogy minden az ő hibája, hiszen ő hozta fel témának a méreteit, és hogy milyen nagy,  szóval... örülhet, hogy nem tapizom meg mellé alaposan, pedig kedvem az lenne hozzá. A reakciómmal viszont meg is nevettetem, amin én magam is boldogan somolygok egy kicsit, mielőtt viszonoznám a piros lámpának köszönhetően lehetővé vált, lopott csókot. Visszahelyezkedek az ülésbe, és hagyom, hogy elterelődjön a téma.
Hazaérve Skygge méltó üdvözlésben részesít minket, míg el nem tereli a figyelmét a hatalmas csont, amit kap. Kipakolunk, a nem-annyira-meglepetésem pedig lelepleződik, és amikor kimondja az elhallgatni kívánt gondolatomat, elég meglátnom a válaszomra adott mosolyát, hogy szinte én is érezzem, mit fog mondani. Halkan sóhajtok egy kicsit, mert a fantáziám a szavai nyomán még messzebbre szárnyal.
– Hogy aztán nekem kelljen feltakarítani utánad? – teszem fel a nyíltan kihívó kérdést. Oké, itt meg is kellene állni, figyelmeztetem magam, mielőtt még teljesen felrúgom az eddigi terveket és inkább a sütinek állok neki most azonnal. Még szerencse, hogy ő is inkább előbbiekre kérdez rá.
A fürdést a lehető leghatékonyabban intézem el, hogy ne azzal menjen el az idő. Törölközőben sétálok ki, somolyogva élvezem a testemen Axel forró pillantását, ami akkor sem hagyna fázni, ha egyébként hideget éreznék. Ugyanúgy érzem magamon a tekintetét hátul is, amikor besétálok mellette a hálóba, de közben rákérdezek az instrukciókra is. Míg ő a koktélomért megy, én kényelmesen elhelyezkedek az ágyon, kissé igazítva a törölköző helyzetén is, és újra mosolyogni kezdek, mikor visszaérve is megáll egy pillanatra, hogy engem nézzen. Nem is szólok érte, hiszen én is épp ezt tervezem majd csinálni vele.
– Mmm, köszönöm – veszem el a felém nyújtott poharat mosolyogva. Elismerően pillantok rá, mert ha nem tudnám, hogy nem fog velem alkoholt itatni, simán elhinném, hogy ez egy mixer keverte valódi koktél. Belekortyolok, a kellemesen édes ízkavalkád pedig újabb elégedett hümmögést csal el elő belőlem.
– Én is azt hiszem – válaszolok a kérdésére azonnal, a tekintetem pedig már tapad is rá, ahogy a pólója aljáért nyúl. Épp elég vontatott a mozdulat ahhoz, hogy kellemesen ki tudjam nézelődni magam, és én szégyentelenül meg is teszem. Szinte összefut a nyál a számban, ahogy a tekintetem végigtáncol a megfeszített izmokon a karján, a hasán, a mellkasán, az oldalán, azon a két bűnösen szexi vonalon a csípőjén... Halkan, elégedetten sóhajtok egy kicsit, és míg a tekintetem újra végigsimítja, majd felvándorol a nem kevésbé szemet gyönyörködtető jóképű arcára és a gyertyafényben izzó szemeire, hálát adok a koktél hidegéért.
– Feltétlenül – vágom rá a következő kérdésre. Ki is használom, hogy itt marad mellettem, és míg ő az övéért nyúl, addig én felemelem a kezem, és ujjaimmal finoman végigsimítok a felsőtestén. Ujjbegyeim bejárják a mellkasa vonalát, a hasát, elsimítanak az oldalára is, a karjára... Ó, igen, nagyon is kedvem támad felfalni, és csak akkor hagyom abba a tapogatást, amikor ki kell bújnia a nadrágból. Amint újra elérhető közelségben van, újra felemelem a kezem - csak most a másikat, mert közben ittam a koktélomból is és átvettem a poharat a másik kezembe. Az ujjaim így hidegek a pohár hidegétől, de leplezetlenül élvezem a látványt, ha kirázza a hideg.
– Vannak egyéb feltételek az all inclusive szolgáltatásban? – dorombolom felpillantva rá. Ha nem nevez meg semmit, ami megakadályozna a következőkben, akkor a poharat biztos kézzel fogva én magam is a kezem után hajolok, csak hogy tényleg megkóstolhassam. Végül is, az is érintés, ha az ajkaimat érintem hozzá, nem?
– Mmm, ez tényleg kiváló szolgáltatás... – mormolom a bőrére, mielőtt finoman megízlelném a hasát a nyelvemmel is. Csak annak örülhet, hogy nem harapdálom.

Axel & Aviva

and if you fall down too far
and I can't see you through these marks
and your eyes are covered in scars
and my head's filling with tar
don't worry, we'll find another way out

Visszamosolygok rá és közben hüvelykujjammal megsimogatom egy kicsit a kézfejét, miután helyesbítettem egy kicsit a szóhasználaton, hiszen tudom, hogy nem akart mást sugallni ezzel. Nem is volt tervben, hogy haragudjak rá emiatt. A viccelődése persze így is célt ér a nagy és félelmetes félóriásisten viking harcosról - mondjuk ebben sok igazság van -, de könnyen kimagyarázom a félelmem hiányát, hiszen tőle nem nekem kell félnem, hanem mindenki másnak. Ebben is igazat ad nekem - a drámai sóhajok azért somolygok egy kicsit -, és ha már ennyiszer van igazam, talán lehetnék kegyesebb is... de nem vagyok. Ezt a labdát sem tudom figyelmen kívül hagyni, az erőteljes lecsapás pedig méltón talál célba. A szusszanásán és a káromkodáson elvigyorodom, amit az ajkamba harapva igyekszem leplezni, nem sok sikerrel.
– Bocsánat – szólalok meg, de közben olyan ördögien csillogó szemekkel figyelem, amiből egyértelmű, mennyire nem sajnálom. Élvezem a reakciója minden egyes pillanatát és mozzanatát, de kegyes vagyok annyira, hogy az igazgatásban ne segítsek, pedig kedvem az lenne hozzá. A kérdésére újfent szélesedik a mosolyom, az ajkamat harapdálva bólogatok leplezetlenül.
– Te hoztad fel... – vonok vállat ártatlanul, rákenve az egészet, és bár tényleg élveztem a reakcióját, a folytatásra pedig nem egy tippem lenne, nem feszítem tovább a húrt. Hagyom, hogy elterelődjön a téma, majd otthon visszatérhetünk ezekre a gondolatokra...
Először persze Skyggén kell szó szerint átverekednünk magunkat, de a táncolós-ugrálós-nyalakodós mutatványt szívesen elcseréli egy akkora húsos csontra, mint az én combom. Ezután már nyugisan tudunk kipakolni, míg ő kint rágcsál, és a sütis doboz sem várat tovább magára. Persze felhozom a szexi tojásokat, a következő gondolatomat viszont inkább megtartom magamnak... míg ő egyenesen ki nem mondja őket. Az ajkamba harapva kezdem méregetni, aztán meg is nyalom azt egy kicsit.
– Ha ügyesek leszünk, folyni fog a közepén a csoki... – jegyzem meg sejtelmesen, de rábízom, hogy szerinte honnan enném azt le szívesen. A mellkasa mellett ott van a hasa is, ami egyébként is hasonlíthatna egy tábla csokira... Hmm, azt hiszem, elkalandoztam. Azért igyekszem még észnél maradni, most egyébként is a korábbi kívánságaim lesznek porondon, amire rá is kérdez. Odalépek hozzá, úgy válaszolok, és közben élvezem, ahogy szilárd, meleg teste az enyémhez simul. Kuncogok egy kicsit azon, hogy ismét Őfelsége lettem, de akkor már követelek magamnak egy finom csókot is, mielőtt elindítanám a megbeszélt folyamatot.
Miközben elindulok a fürdő felé, azért eszembe jut még valami, de szerencsére úgy tűnik, nem ragaszkodunk a szabályokhoz. Elégedetten mosolyodom el, az ő kérésére ez a mosoly pedig ki is szélesedik.
– Mindent az ügy érdekében – bólintok, aztán eltűnök a fürdő ajtaja mögött. Szívesen meghívtam volna magammal már ide is, de most tényleg le akarok mosni magamról minden kellemetlenséget, minden értelemben.
Nem húzom az időt, hatékonyan fürdök meg, hogy több idő maradjon a programpontokra. Megtörölközök, de mást nem csinálok - a hajamat is összekötve hagyom, és csak a testem köré tekerem a törölközőt, mielőtt kilépnék a fürdőből. Skygge szerencsére még úgyis elfoglalt odakint, így nincs mitől tartanom. Axel már a hálóból jön ki, aminek az ajtaján gyanúsan táncolnak a fények, már csak ezért sem tudok nem mosolyogni.
– Micsoda pazar kiszolgálás – somolygok, pedig ez még csak az előkészítés. Azért miközben bemegyek, hagyom, hogy kedvére nézelődhessen azokon a részeken, amiket nem takar a törölköző, és odabent meg is állok egy pillanatra, hogy felmérjem a körülményeket. A gyertyák fénye alkotta sejtelmes félhomály nagyon romantikus hangulatot teremt, és ahogy hátramosolygok a vállam felett, a játék ellenére is őszinte hála és melegség csillan a szemeiben, mert tudom, hogy mindezt miattam csinálta.
– Hol lesz a legjobb rálátásom a bemutatóra? A törölköző rajtam maradhat? – teszem fel a kérdéseimet, mert ha én is vagyok az úrnő, a szolgáltatás feltételeit nyugodtan megszabhatja. Úgy cselekszem, ahogy mondja, de ha rám bízza a dolgokat, akkor az ágyon helyezkedem el, kényelmesen, egy párnával a hátam mögött. Ha nem kellett még levennem a törölközőt, az is a helyén marad, de hagyom véletlenül még feljebb csúszni a szélét az ülő helyzet miatt, és kicsit kilazulni a melleimen a mozgástól.

Axel & Aviva

and if you fall down too far
and I can't see you through these marks
and your eyes are covered in scars
and my head's filling with tar
don't worry, we'll find another way out

Mire elérünk a szupermarketig, már tökéletesen az agyam hátsó zugába űztem minden rossz érzést, így az sem esik nehezemre, hogy egy kicsit játszadozzunk egymással a parkolóban. Lehetnék sokkal aljasabb, de ezúttal teszek magamra némi féket és beérem egy apró érintéssel, csak hogy tudja, kivel van dolga és milyen nagylelkű vagyok... Aztán elindulunk hazafelé, és bár rákérdez az orvosnál történtekre, nem ránt vissza a kérdéssel nagyon az emlékekbe. Egyébként is inkább arra koncentrálok, mennyire zavar, hogy pont róla hittek ilyesmit. Azon mosolygok egy kicsit, hogy rosszarcúként emlegeti magát, mert lehet, hogy van egy hege a szeménél, de ettől még nagyon távol áll a fogalomtól, különösen az én szememben. El is időzök egy kicsit az arca tanulmányozásával, de ha esetleg rajtakap, akkor sem zavartatom magam, csak rámosolygok. Mindjárt papírom is lesz róla, hogy az enyém, annyit nézegetem, amennyit csak akarom.
– Nem tervezett – javítom ki egy kis mosollyal közben. Nem így akartuk, nem volt tervben, de nem véletlenül rázott ki a hideg az abortusz emlegetésétől. Amennyire nem tudtam elképzelni egy gyereket az életünkben... annyira nem tudnám most máshogy látni a dolgokat. A felháborodásán viszont elnevetem magam.
– Nem vitatom, de ez a nagy és veszélyes norvég félóriás-félisten-harcos az én védelmemre esküdött fel – hajolok hozzá közelebb egy kicsit egy szerelmes mosollyal. – Nekem nincs félnivalóm, féljenek azok, akik engem akarnak bántani – teszem hozzá. Még ha nem is vagyok egy nebántsvirág, ez tény, és nem is akarom tagadni. Pontosan tudom, mi mindenre lenne - és volt már - képes értem.
– A méretkülönbségeinket meg kifejezetten imádom – kúszik aztán az arcomra egy sokkal rosszcsontabb mosoly. Kihasználom, hogy még mindig közel vagyok hozzá, így kinyújtva a nyakam le tudom halkítani egy kicsit a hangomat, míg a füléhez suttogok. – Meg azt is, hogy te csak szűkösen férsz belém – duruzsolom még akkor is, ha ezzel nem csak benne indítok el bizonyos fantáziákat, hanem saját magammal is kiszúrok. De hát az ablakot mindig le lehet húzni, ha túl meleg lenne idebent...
Talán jobb is, hogy aztán elterelődik a téma, ráadásul olyan irányba, ami leköti a figyelmünket. Tényleg sokkal jobban ki kell művelni majd magunkat minden témában, és amikor Axel rávilágít, hogy út közben is lesz rá időnk, egyetértőn bólintok. Utána viccelődök egy kicsit a bálnasággal, már megint, a szavaira pedig kuncogni kezdek, miközben magamhoz emelem a kezét a kartámaszról, hogy nyomjak rá egy puszit. Örülök, hogy ő is inkább erre gondol most, nem arra, hogy nem tudjuk, milyen sűrűn lesz majd erre lehetősége.
Hazaérve Skygge méltóan heves, erőteljes és nyálas üdvözlésben részesít minket. Vigyorogva, néha nevetve küzdök meg vele vagy figyelem, hogyan próbál Axel átjutni a pattogó és körbe-körbe táncoló tappancsok között. A fejemet rázva szeretgetem meg a kutyát, míg ő simogatás közben macskának képzeli magát és úgy nyomja és dörgöli hozzám a fejét, hogy majd' felborít a súlyával, hogy aztán újra Axelhez ügessen és körülötte ugráljon boldogan. Én előbb eljutok az arc- és kézmosásig, aztán elkezdek kipakolni, de közben vidáman figyelem, ahogy Skygge megkapja a méltó jutalmát, és ő a boldogsága és a csorgó nyála ellenére sem esik ki a fegyelmezettségből. Utána együtt folytatjuk a kipakolást, és ekkor már Axel kezébe akad az a bizonyos sütis doboz is.
– Elgondolkoztam rajta, hogy nem lenne-e jobb a mellkasodra ütni szexi tojásokat a tiramisuhoz – vigyorgok rá, de persze nem tudom nevetés nélkül felidézni és elképzelni azt a sztorit. – Gondoltam egy kis csokiszuflé-nosztalgia is jól jöhet – teszem hozzá aztán egy kis mosollyal. Erről meg az jut most eszembe, hogy azt meg szívesen leenném a testéről... de ezt nem mondom ki hangosan. A kérdésére újfent elmosolyodom, kicsit közelebb lépek hozzá tenyereimet pedig felsimítom a mellkasán.
– Mi lenne, ha csinálnál nekem egy koktélt, amíg én gyorsan lemosom magamról az orvos maradékát? Aztán szervírozhatnád nekem az italt a hálóban, és amíg én megiszom, te bemutatót tarthatsz, hátha téged is meg akarlak majd kóstolni – csillannak meg a szemeim. – A masszázs után, természetesen – teszem hozzá gyorsan, nehogy azt higgye, hogy megússza valamelyik feladatát. Ha nem ellenkezik, lopok tőle egy hosszú, finom csókot, aztán el is indulok a fürdő felé, de félúton még hátranézek rá a vállam felett.
– A body builder show-n csak nézni lehet, vagy tapogatni is? – kérdezem incselkedve, úgy mérve végig őt a ruháiban, mintha már most azt latolgatnám, mi mindent fogok látni és mi mindent tudnék megtapogatni. Még szerencse, hogy fél szemmel magam elé figyelek, különben a nagy álmodozásban lehet hogy a falnak mennék neki ahelyett, hogy a fürdőbe sétálok be.

Axel & Aviva

and if you fall down too far
and I can't see you through these marks
and your eyes are covered in scars
and my head's filling with tar
don't worry, we'll find another way out

Nem is az én leendő férjemről lenne szó, ha nem tudna könnyedén kiragadni abból a kissé letargikus állapotból, amibe még épp csak elkezdtem belesüllyedni. Az ölelésével, a szavaival, a szándékosan vicceskedő felajánlásaival, a csókjával, minden egyes rezdülésével azt sugallja nekem, hogy nincs miért szégyenkeznem, nincs miért szomorúnak lennem. Hogy minden rendben van. Én pedig hiszek neki, mint ahogy mindig, minden szempontból könnyedén helyeztem a kezébe bármit: az életemet, a szívemet. Mert mindig tudom, hogy vigyázni fog rá... és most már ránk is.
A felajánlásai alapján aztán össze is áll egy nagyon ígéretes terv, aminek keretein belül tudom, hogy ismét teljesen el leszek kényeztetve, de őszintén szólva a legkevésbé sem bánom. Szeretem, amikor kényeztet engem, minden értelemben. Persze ahogy magunkat ismerem, nem is fogunk kizárólag a most felvázolt kényeztetésekhez ragaszkodni... de ebbe talán jobb, ha egyelőre nem megyek bele. Inkább elterelem a figyelmem a kaja kitalálásával, aztán a bevásárlással, utána pedig Axel gondoskodik a figyelem-elterelésről a maga gondoskodásával. Na nem mintha nekem a szomszédba kellene mennem egy kis revansért, bizony megnézheti magát, amiért neki most tele van a keze, én pedig kénytelen vagyok a zsebében turkálni a kocsikulcsért. Meg nem csak azért, miután nem hagyja szó nélkül az incselkedésemet. A szemeimben huncut szikra csillan a figyelmeztetése hallatán, de nem kísértem nagyon a sorsot. Épp csak annyira kutakodok még a zsebében, hogy ujjaim hegyével megtaláljam, amit kerestem - és nem a kocsikulcsot, mert az már megvolt. Elégedetten, halkan hümmögök egy kicsit, szemtelen mosollyal nézve a szemeibe, de aztán a kulcsra markolok rá és kihúzom a zsebéből a kezem.
– Így még talán hazajutunk – somolygok rá, mielőtt kinyitnám a kocsit és a csomagtartót. Kárpótlásul adok neki bőven nézegetni valót, míg ő önzetlenül rám hagyja a csomagtartó lecsukását is, aztán lopok tőle még egy finom csókot, mielőtt visszaadnám neki a kulcsot és beülnénk.
Út közben már sokkal másabb hangulatban tudom megszemlélni az ultrahang felvételt. Axel rákérdez arra, mi hangzott el, míg őt kiterelték a rendelőből, én pedig nem titkolom el előle, hogy mi történt, mert nem hiszem, hogy bármi okom lenne a titkolózásra. Látom, hogy őt is meglepi ez, és én is újra ingatni kezdem a fejem.
– Nem tudom, honnan szedték. Mármint oké, nyilvánvalóan voltak... jelek, de amennyire én emlékszem, egyértelműnek kellett volna lennie, hogy ha valakitől egyáltalán nem félek, az te vagy – szusszanok fel. Jó, nem mindenre emlékszem, mert az elmém próbált menekülni, kizárni a történéseket, és az egész olyan, mint valami ködös rémálom, de biztos vagyok benne, hogy szó szerint és átvitt értelemben is Axelbe kapaszkodtam végig. Másképp ki sem bírtam volna. Finoman megszorítom az enyémre fogó kezét, aztán áthajolok az ülések között, hogy meg tudjam puszilni a vállát, mintegy bocsánatkérés gyanánt, hogy egyáltalán bárkinek okot adtam a feltételezésre, miszerint ő bántana engem. Én tudom, hogy sosem tenné.
A következő kérdése aztán amilyen egyszerű, annál több kérdőjelet vet fel. Halkan, kissé kínosan nevetem el magam, de egyetértően bólogatok: ha kicsit utánaolvasunk a dolgoknak, kevesebb meglepetés érhetett volna minket itt. Mondjuk... talán jobb is így. Ha előre tudom, mi vár rám, valószínűleg nem úsztam volna meg az éjszakát rémálmok nélkül és reggeltől kezdve ezen stresszeltem és pánikoltam volna.
– Ez most lehet, hogy jobb volt így, de egyébként igazad van – sóhajtok fel. – Mi lenne, ha ezt is felvennénk a napirendi pontok közé? Ha ma nem is lesz rá idő, holnap kutakodhatnánk egy kicsit, már ha lesz rá időnk – vetem fel. A mai napot valószínűleg elveszi a közös főzőcskézés, meg az, ha be akarja váltani a korábbi ígéreteit, szóval esélyesebb a holnap, viszont az óra is ketyeg. Még várjuk ugyan a visszajelzést a házról, de aztán lehet, hogy gyorsan kell majd költözni. A költözésről viszont eszembe jut még valamin, amin mosolygok egy kicsit.
– Úgysem ártana tudnom, mikorra leszek bálna. Hiába vettem magamnak vastagabb télikabátot, ha lehet, hogy mindjárt kinövöm – nevetem el magam halkan.
Hazaérve alighogy kinyitom a kocsi ajtaját, már meg is üti a fülem Skygge koncertje odabentről. Mosolygok ezen egy kicsit, de azért bepróbálkozom a csomagtartónál, hátha segíthetek... és persze nem. Kuncogva vonok vállat, majd elindulok az ajtó felé, az utasításnak megfelelően. Számítok rá a hangzavar miatt, hogy Skygge rendesen be lesz indulva, de arra azért még én sem vagyok felkészülve, hogy szinte még ki sem nyitom az ajtót, ő már ahogy lenyomom a kilincset, két manccsal ráugrik, hogy gyorsítson a folyamaton. Hátralépek a lendülő ajtó elől, csak azért, hogy aztán azonnal a kutyát kapjam a nyakamba szó szerint. Elnevetem magam, de utána gyorsan be is csukom a számat, mert Skygge úgy tűnik, nyálban akar megfüröszteni. Még egyet hátralépek, az egyik lábammal, hogy meg tudjam tartani az egyensúlyomat, mert különben biztosan képes lenne fel is borítani a súlyával és azzal, hogy lendületből ugrál fel és nyalogat szanaszét. Még szerencse, hogy a leletet és a képet a kabátom belső zsebébe süllyesztettem, különben már eláztak volna Skygge szájában.
– Atyaég, Skygge... – törlöm meg az arcomat a kabátom ujjával, míg nevetve azt figyelem, hogyan kezd el körberohangálni körülöttem. Aztán felbukkan Axel is a sarkon, ő meg már ki is lő felé, de persze az ő arcát nehezebb felérnie - pedig lelkesen próbálkozik minél magasabbra lendülni. Az a szerencsém, hogy én bemegyek a házba, mert így odabentről, biztonságból nézhetem végig, hogy Axelnek még a bejutás sem egyszerű. Elnevetem magam a jeleneten, és közben szurkolok Axelnek, hogy sikerüljön épségben behoznia a zacskókat.
– Azt hiszem, nem volt rossz ötlet elkezdeni a rászoktatást. Egy kicsit mintha hisztérikus lenne – jegyzem meg vidáman. Megszabadulok a cipőmtől és a kabátomtól, a leletet beviszem a hálószobába - biztonságos helyre téve -, az ultrahang fotót pedig egy mágnessel felerősítem a fagyasztó ajtajára, amilyen magasra csak tudom. Elmegyek kezet - és arcot - mosni, mielőtt nekiállnék a kipakolásnak - már ha részt vehetek majd benne, ugye -, Axelnek úgyis eltart egy ideig, míg nyugodtan bejut a zacskókkal, de ha addigra sikerül neki, akkor csatlakozom hozzá a konyhában.
– Remélem ehhez méltó finomságot kap majd – pillantok Skyggére mosolyogva, mert bár már nem ugrál, még mindig a lábunk között tekergőzik nyüszögve, boldogan hátracsapott fülekkel, olyan vadul csóválva a farkát, mintha táncolna. Közben azért nekikezdek a kipakolásnak is, már ha Axel hagyja, hogy segítsek.

Axel & Aviva

and if you fall down too far
and I can't see you through these marks
and your eyes are covered in scars
and my head's filling with tar
don't worry, we'll find another way out

Nem vitatom el tőle a büszkeségét, sőt, hagyom, hogy ez a tény az én lelkemet is bearanyozza egy kicsit. Hiszen amióta csak visszajött hozzám, az a célom, hogy bizonyítsak neki, hogy lássa: méltó vagyok és leszek is hozzá. Tudom, hogy a trauma nem olyasmi, amiért valaha is engem hibáztatna, így ez más jellegű bizonyítás, de örömmel tölt el a tény, hogy büszke rám. Hogy a tény, miszerint én hordom a szívem alatt a gyerekét - még ha nem is terveztük ezt az egészet - örömmel tölti el. Soha nem gondolkoztam volna családalapításban, de ha így kellett történnie, én is örülök, hogy ezt együtt vittük végbe. Senki mással nem tudnám ezt elképzelni, senki más mellett nem tudna meggyőzni arról, hogy ez nem szörnyű ötlet.
Persze a felvidításom érdekében alaposan odateszi magát. Az urológus után jönnek a további - már sokkal csábítóbb - ötletek, és ezek elvezetnek minket oda, hogy Skygge fog a hátamon szteppelni, miközben én virgin koktélt szürcsölgetve figyelem a Schwarzenegger pózokba álló Axelt. Felnevetek az elém képzelt jeleneten, de aztán figyelmeztetem, hogy Skygge nagyon az ő kutyája és bizony erőteljes érdeklődést mutat a fenekem irányába - aminek nyilván semmi köze ahhoz, hogy egy kutyáról beszélünk. Élvezem a reakcióját, a mosolyát, azt, hogy érezhetően ő is rájátszik erre az egészre, de épp ez a cél. Hagyom, hogy teljesen elterelje a figyelmem és a végén már annyira felvidítson, hogy ne is emlékezzek rá, miért volt erre szükség.
– Nagyon helyes – felelem elégedetten a birtokló kijelentésekre, aztán felvetem neki, hogy azért nyugodtan megoszthatja a figyelmét a feladatok között, hogy ne kelljen semmiről lemondania. Kuncogni kezdek az elgondolkodó arckifejezésén, de amikor végül rábólint, diadalittasan mosolygok rá.
– Az all inclusive ellátást szeretem – mosolygok leplezetlen elégedettséggel; ismét. Nem mintha ebben lenne bármi meglepő.
Szerencsére a közös főzésben is benne van, ahogy arra számítottam is, ezért a bolt felé vesszük az irányt. A kocsiból kiszállva elhangzik a nagy kérdés, hogy de mit főzzünk, amire rendkívül határozott a válaszom, de nem baj, mert legalább megnevettetem vele. Felvetem a bolognait, mint viszonylag egyszerűnek tűnő opciót, bár csak utólag jut eszembe, hogy erről Flaviára lehet asszociálni, és a történtek miatt talán nem szívesen emlékszik vissza ezekre a dolgokra... Egy kicsit félve sandítok fel rá, de csak azt látom, mintha mosoly ülne a szája sarkában, közben pedig megnyalja a száját. Ezt a mozdulatot mondjuk egy pillanattal tovább figyelem a kelleténél, de legalább nagyon úgy tűnik, hogy nincs ellenére az ötlet. Odabent szétválunk a gyorsabb haladás érdekében, bár én a magamra testált hozzávalók mellett beszerzek még egy kis meglepetést is. Azt nem tudom, hogy ezt csak nem figyeli a pénztárnál, vagy csak úgy tesz, mint aki nem látta, de nem számít, úgyis együtt kell majd megpróbálnunk az elkészítését annak is.
Nekem mondjuk valami nagyon is feltűnik a pakolásnál, majd a fizetésnél. Ez a bizonyos dolog ki is csúcsosodik, amikor egyetlen zacskót sem hagy nekem, de amikor rászólok, még pimaszkodik is. A fejemet rázva nevetem el magam, de nem próbálom meg kitépni a kezéből a zacskókat, inkább egy szerelmes kis mosollyal követem őt kifelé. Tudom, hogy nem azért csinálja, mert gyengének tart, csak gondoskodni akar rólam, ez pedig mindig megmelengeti a szívemet. A csomagtartó kinyitására is viccesen kérdezek rá, ő pedig nem rest rájátszani, mire nevetve forgatom meg a szemeimet. Az engedélyt mondjuk nagy nehezen megkaptam, szóval közelebb lépek hozzá, ujjaim pedig becsúsznak a farmere zsebébe... és ő úgy mosolyog, hogy nem tudok nem incselkedni egy kicsit.
– Ez most fenyegetés akart lenni? – kérdezek vissza huncutul megcsillanó szemekkel. – Nehogy megremegjenek az ujjaim a félelemtől... – hajolok én is egy kicsit közelebb, hogy hallja a suttogásomat. Ördögi kis mosollyal mozdítom egy kicsit el az ujjaimat, a belső combja felé, annak ellenére, hogy egyébként már megtaláltam a kulcsot. Épp csak abban nem vagyok már biztos, hogy azt kerestem-e? Rajta is sokban múlik, hogy mit csinálok, mert ha visszafogottabban akar játszani, akkor beérem ennyivel, de ha tovább üti a forró vasat, akkor bizony én is tovább tapogatózom egy kicsit. Lehet, hogy még élvezem is a tényt, miszerint neki minden keze foglalt, így kedvemre garázdálkodhatok.
Mindenesetre miután a kezemben van a slusszkulcs, kinyitom a csomagtartót, hogy be tudjon pakolni. Mondhatnám, hogy nagylelkű hangulatban van, mert még azt is engedi, hogy lecsukjam a csomagtartót, de közben végig magamon - és különösen a hátsómon - érzem a pillantását, amiben egyébként semmi meglepő nincs. Talán egy kicsit rá is játszok a nyújtózásra, hogy kedvére nézelődhessen, de utána bizony én is behajtom a nekem kijáró csókot.
Beszállunk a kocsiba és elindulunk haza, én pedig kihasználom az alkalmat, hogy kicsit nyugodtabban, alaposabban megnézhessem az ultrahang felvételt. Nem mintha sokat értenék belőle, amit be is vallok, ezzel újra megnevettetve Axelt. Felé fordulok, megköszönöm neki azt is, hogy a beszélgetésünk miatt nem féltem a saját nevemet bediktálni, mert így, hogy az én valódi nevem szerepel a kép szélén, sokkal inkább a magunkénak érezhetem ezt az egészet. A kérdésére viszont szusszanok egyet.
– Nem, semmit – rázom meg a fejem. Nem hibáztatom az orvost, amiért biztosra ment, hiszen másoknak, egy valóban veszélyeztetett helyzetben ez menedéket nyújthatott volna, de akkor sem örülök, hogy egyáltalán feltételeztek ilyesmit. Hát nem látták, hogy szó szerint belé kapaszkodtam egész végig? – Családon belüli erőszakra gyanakodtak, szerintem ezért vitt ki téged a nővér – mondom el neki is, újra felé fordulva, miközben hüvelykujjammal a kézfejét simogatom. – Miután megnyugtattam, hogy szó sincs ilyesmiről, még felvetette az abortusz lehetőségét is. Szóval nem, semmi fontosat – rázom meg újra a fejemet. Egyiknek sem volt létjogosultsága. A kérdésére már sokkal inkább elbizonytalanodom, mert... őszintén, erről sincs fogalmam. Meglepő, mi?
– Hát... nem tudom. Ezzel várni szoktak, nem? Nem tudom, pontosan meddig, de akár rá is kereshetünk – gondolkozom hangosan. – Hiszen még szívhang sem volt, szóval... gondolom legalább addig mindenképpen várni kellene. Nem szeretném, hogy... lehet, hogy elmondjuk az örömhírt, aztán meg... – Másodszor sem tudom kimondani, de szerintem érti, mire gondolok. Az egy dolog, hogy most mindent rendben találtak, de gondolom most még így, nagyon az elején elég bizonytalan időszakban vagyunk. Az életünk nem stresszmentes, egy egyszerű vizsgálattól is majdnem pánikrohamot kaptam, a fogamzásgátlónak ki tudja, milyen hatásai voltak a testemre... Megannyi faktor, és még így sem én lennék az első nő, aki elveszít egy babát. Elég nagy veszteség lenne ez kettőnknek is, azt hiszem.
– Te mit gondolsz? – fordulok felé, hiszen az ő véleménye is számít.

Axel & Aviva

and if you fall down too far
and I can't see you through these marks
and your eyes are covered in scars
and my head's filling with tar
don't worry, we'll find another way out

Amennyire jól esik kiszabadulni a rendelő most már számomra is fojtogatónak érződő légköréből, olyan hevesen rohamoznak meg a kocsiba ülve azok az érzések, amelyeket addig a fejemre ülő sokkos köd nem engedett realizálódni. Axel persze nem hagyja, hogy mélyre merüljek a szégyenemben, még képes kiszállni is a kocsiból, hogy az én oldalamra sétálva rendesen át tudjon ölelni. Szűnni nem akaró hálával és ragaszkodással kapaszkodok belé, amikor pedig megnyugtatóan beszélni kezd hozzám, csendben hallgatom, szemei tiszta kékjét figyelve. Nem kezdek most vitatkozni vele, pedig hiszem, hogy a helyemben ő sem hátrált volna meg. Persze nem lehetne szó szerint a helyemben, de ha mondjuk arról lett volna szó, hogy köztem és egy roham lehetősége között kellett volna választania, tudom, hogy mellettem döntött volna. Hagyom, hogy végigmondja, és amikor azt mondja, hogy örül, hogy én leszek az anyukája, nem tudok nem elmosolyodni.
– Tudnunk kellett, hogy minden rendben van – magyarázom meg egyszerűen a döntésem hátterét.
Az ember azt hihetné, hogy beéri azzal az egy kis mosollyal, de nem, ő megint sokkal magasabbra teszi a lécet, a váratlan felajánlásával pedig sikerül egyenesen meg is nevettetnie. Természetesen ettől még elutasítom a javaslatot, mert egyáltalán nem szeretnék kapni ilyesféle alkalmon, de az arcán megjelenő kis vigyor nekem is ugyanolyan jót tesz, mint neki az én nevetésem. Már csak ezért sem engedem gyorsan szabadulni a finom csók után - nem mintha olyan nagyon akarna. Egy pillanatra még a szememet is behunyom, csak élvezem ezt a pillanatot, ha már az előzőek nem úgy sikerültek, mint szerettem volna. A vallomása újra eltölti a mellkasom az ismerős melegséggel, már sokkal könnyebb viszonoznom a mosolyát, és el is engedem egy-egy apró simítással az arcán.
Persze a felvidító-hadjárat még messze nem ért véget. Alighogy elindulunk, már jön is a múltkorról is ismerős ötletbörze, amiből kapva-kapok néhány dolgon. Rávilágít bizonyos ellentmondásokra, csak hogy aztán újra halkan elnevessem magam az elém vetített képre, amin Skygge tapossa a hátam a versenysúlyával, míg Axel előttem pózol.
– Mivel termetében rád hasonlít, már a puszta súlya miatt is hatásos masszőr lehetne – vonom meg a vállamat már kifejezetten vidáman. – Mondjuk nem vagyok benne biztos, hogy nem a fenekemet szaglászná inkább – fordulok felé egy kis játékos kihívással, hiszen éppen ma reggel fenyegette meg Skyggét a felségterületével kapcsolatban. Amikor aztán azt mondja, hogy italokban egyébként jó, akkor kíváncsian mosolyogva pillantok rá, és már most alig várom, hogy mivel akar majd elvarázsolni.
– Jól van. A többit meg csinálhatod felváltva is, egyébként. Egy kis masszázs, egy kis pózolás, csak hogy testem-lelkem felüdüljön, tudod – hajolok játékosan egy kicsit közelebb hozzá. Határozottan elismerésre méltó a figyelem-elterelési technikája, mert már most sokkal könnyebb a lelkem, de azért felvetek még valamit, ami láthatóan valóban tetszik neki is. Persze rögtön kóstolónak is jelentkezik, amin kuncogok egy kicsit, aztán újra odahajolok hozzá, hogy tudjak adni egy puszit a vállára.
Mivel benne van a közös főzésben, meg is születik a következő napirendi pont: a vásárlás. Megállunk a közeli szupermarketnél, én pedig kiszállás előtt összehajtom a kezemben a leletet, az ultrahang-felvételt vigyázva rejtve el a lap két oldala között, mielőtt betenném a kesztyűtartóba. Csak ezután szállok ki, Axel felhangzó kérdése pedig bár várható, engem mégis megfog vele, mert egyébként a konyhai tudásom nekem sem túl szerteágazó, a legjobb fogását pedig már ki is merítettük.
– Ööööö – felelem frappánsan, és halkan elnevetem magam, miközben felé eső karommal én is magamhoz ölelem. – Valami egyszerű, de nagyszerű kellene. Olasz? Bolognai? – futtatom végig a fejemben a gondolatmenetet. Az azért nem olyan bonyolult, tészta, darált hús, paradicsomszósz, zöldségek és fűszerek. Ha mást nem, majd Bergström-féle kiadást csinálunk belőle.
Ha neki is tetszik az ötlet, akkor a belépve gyorsan átgondolom a hozzávalókat, majd nagyjából értelmesen el is osztom őket kétfelé, hogy szétválva gyorsabban és hatékonyabban tudjuk elvégezni a beszerzésüket. A darált húst már csak azért is rá bízom, mert úgy Skyggének is ki tudja választani a fájdalomdíját. Én mondjuk megint bűnözök egy kicsit, mert a lisztek, pudingok, meg mindenféle sütis hozzávalóknál meglátok egy dobozt, amit muszáj levennem a polcról. Oké, nem csokiszuflé van ráírva, hanem lávasüti, ráadásul a dobozon levő kép elég egyértelművé teszi, mi sülhet ki belőle - szó szerint -, de nem számít. Az az első randevú még mindig az egyik legszebb emlékem, és azt hiszem, neki is, szóval nem hiszem, hogy bánni fogja.
A kasszánál aztán kezdek rájönni a csintalanságokra. Először is: a pakolásban csak annyit segíthetek, hogy a szalagról lejövő dolgokat közelebb húzzam Axelnek, hogy aztán ő a zacskókba tegye őket. Másodszor: amikor a tárcámért nyúlnék, Axel nem hagyja. Itt már felvonom a szemöldököm, de még nem szólok semmit. Aztán jön a harmadik: szó szerint nem foghatok meg egyetlen zacskót sem, még azt sem, amiben szinte alig van súly. Csípőre teszem a kezem és hunyorogva nézek rá.
– Axel... – mondom játékos fenyegetéssel, nem mintha arra számítanék, hogy ettől majd megenyhül. Mosolyogva rázom meg a fejem és követem kifelé, hogy aztán a kocsinál felvonjam a szemöldököm.
– A csomagtartót kinyithatom, vagy az is túl megerőltető? – kérdezem, de alig tudom visszafogni a mosolyomat. Szerencsére ezt már engedi, de ahogy a zsebéhez nyúlok a kulcsért, nem kerüli el a figyelmem az arcára ülő mosoly. És ki lennék én, ha nem mennék bele a játékba?
– Hmm, ez mintha nem a kulcs lenne. Zseblámpa? – viccelődök vele egy kicsit. Jó, annyira nem vagyok aljas, hogy tényleg megkeressek valami mást a parkoló kellős közepén, hiszen mások is vannak itt, de azért ennyi belefér. Miután megvan a kulcs, még huncutul rámosolygok, de aztán kinyitom az autót és a csomagtartót is felnyitom, hogy be tudjon pakolni. Miután megvan vele, somolyogva nézek rá, hogy vajon lecsukni is engedi-e nekem azt - még ha ő sokkal könnyebben el is éri -, de akárhogy is dönt, halkan elnevetve magam lopok magamnak egy csókot a csukott csomagtartó mögött.
Beszállva bekötöm magam, és miután elindultunk, újra előveszem a kesztyűtartóba rejtett papírokat. Felé eső kezemmel szokásosan Axeléért nyúlok, amikor csak tehetem, a másik kezem ujjai közé viszont az ultrahangfelvétel kerül, és kis mosollyal az arcomon nézem meg alaposan.
– Azért örülök, hogy be van jelölve rajta, mit kell nézni – állapítom meg vidáman, mielőtt a szemem végigfutna a fehér keretre írt információkon. – És annak is, hogy hallgattam rád. Jó, hogy az én nevem van ott – fordulok felé mosolyogva. Így tényleg a miénk.

Axel & Aviva

and if you fall down too far
and I can't see you through these marks
and your eyes are covered in scars
and my head's filling with tar
don't worry, we'll find another way out

Nem tudom, mi lenne velem nélküle. Sokszor ismételgettem már ezt a mondatot, sok értelemben, de most egy egészen újat is hozzáadhatunk a repertoárhoz. Magasztosan hangozna azt mondani, hogy mindent képes lennék kibírni azért a kis életért, amit véletlenül, de együtt létrehoztunk, de az igazság az, hogy Axel nélkül valószínűleg nem tudnám végigcsinálni. A helyzetünk ösztönzött arra, hogy ne rohanjak ki a rendelőből azonnal, de Axel kell ahhoz, hogy kibírjam magát a vizsgálatot. Éreznem kell az érintését, hallanom kell a hangját, és amikor az egész egyre szörnyűbbé válik, ő pedig közelebb hajol, a fejemet öntudatlanul is felé fordítom és kicsit közelebb viszem az övéhez. Szinte az ösztönöm is saját életre kel és azt is kinyúl felé, mintha csak minden lehetséges módon biztosra akarnék menni: érzem, hogy tényleg itt van. Még nem fogok fel semmit, a fülkébe is szinte vakon megyek vissza, teljes egészében Axelre támaszkodva szó szerint és átvitt értelemben is. Csak akkor kezdek egy kicsit felengedni és visszatérni, mikor kettesben maradunk a függöny mögött, ő pedig megdicsér; válaszul úgy ölelem magamhoz, mintha az életem múlna rajta, és most egy kicsit így is van. Belőle merítek erőt, a szoros ölelése ad biztonságot, a fertőtlenítőszagon átjutó illata békét, simogatása és puszijai pedig nyugalmat. Olyan nekem, mint stabilan tartó védőbástya a vad hullámverésben, mint jelzőfény a sötétségben. Csak ezért van elég erőm, hogy végül megszólaljak.
– Jó. Akkor jó – bólintok a szédüléstől óvatosan, szám sarkában egy halovány és apró mosollyal a megfogalmazástól és a megkönnyebbüléstől. Már el tudom engedni, bár a lábaim még kissé bizonytalanul tartanak. Ennek mondjuk a megtörölközés utáni első kis szédelgésnél elébe is megy, mert inkább leültet és segít felöltözni, de így ülve, azzal kiegészülve, hogy csak ketten vagyunk itt és a függöny is takar minket, könnyebb összeszedni a maradék erőmet is.
Miután az orvos is ráerősít a sejtésünkre, még jobban megnyugszom. Megérte kibírni azért, hogy legalább biztosak lehessünk ebben. Az áprilisi dátumba még bele sem gondolok, annyira friss, új és váratlan ez az egész, hogy egyelőre fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel. Egyébként is megzavar, hogy Axelt elragadják mellőlem, ami végül az orvos által feltett kérdés miatt valahol érthetővé válik, de én tudom, hogy hatalmas tévedésben vannak, és szerencsére ő is elhiszi. Mire kimegyek, Axel már a fizetést is elintézte, ezért nincs más dolgom, mint belebújni a segítségével a kabátomba, aztán a karja alá bújva elindulni a kocsihoz.
Még ha jót is tesz a friss levegő, nem segít azon az érzésen, ami közben rám telepedett és a kocsiba ülve is nyomja a mellkasomat. Hangot is adok neki, mert egyébként is tudom, hogy nem akarná, hogy magamban tartsam. Egy kicsit szúrni kezd a szemem, különösen, hogy még csak meg sem elégszik egy benti kissé elcseszett öleléssel, hanem inkább kiszáll, hogy aztán az én oldalamra sétálva, az autóba hajolva tudjon rendesen átölelni. Összeszorított szemekkel ölelem vissza szorosan.
– Csak szerettem volna, ha legalább ez szépre sikerül – mormolom halkan, kipislogva a szememből az odagyűlt két könnycseppet. Nem terveztük ezt az egészet, elbasztam a helyzet kezelését, és most még ezt is sikerült megborítanom. Nem érzem jól magam ettől, de elhiszem, hogy ő nem haragszik rám. Ahhoz egyébként is túl jó szíve van. Bólogatok a kérdésére, majd az arcomra simító kézfejére fogok, hogy belecsókolhassak a tenyerébe is.
A következő felvetése azonban annyira váratlanul ér, hogy először csak nagy szemekkel nézek rá, ez a meglepődés lassan átmegy némi hitetlenkedésbe, aztán egy kis mosolyba, míg végül halkan elnevetem magam az elém vetített képre.
– Nem, köszönöm – rázom meg a fejem határozottan. – Biztosíthatlak, hogy ez nem tartozik a perverzióim közé – teszem még hozzá, de a mosoly még mindig ott bujkál az arcomon, hálával keveredve, amiért még a megnevettetésemre is képes volt. A csók erejéig a kezeim közé fogom az arcát, és utána még egy kicsit ott tartom, míg egy pillanatra összeérintem a homlokunkat.
– Szeretlek. Köszönöm – suttogom magunk közé, mielőtt elengedném, hogy vissza tudjon ülni a helyére. Közben már én is bekötöm magam, hogy indulhassunk is, amikor pedig ez megtörténik, ismerős ötletbörze veszi kezdetét, amin megint nem tudok nem mosolyogni, de az első kérdésekre megrázom a fejem, mert a gyomrom még mindig forog egy kicsit.
– Most biztosan nem tudnék semmit enni – kezdek bele, fejemet az ülésnek döntöm, de oldalra fordítva, hogy benne tudjak gyönyörködni, miközben a mosoly visszaköltözik az arcomra. – Emberek közé sem vágyom, de el tudnék képzelni egy privát masszázst, virgin koktélokkal és body builder pózokkal... – osztom meg vele az álláspontom lényegi részét. Nem is tartom valószínűnek, hogy más érintését el tudnám viselni, még csak egy masszázs erejéig is, különösen nem ezek után, de ő bármikor kedvére megteheti, és ehhez még csak félre sem kell most értenem a masszázs fogalmát.
– Utána főzhetnénk valamit közösen – vetem fel aztán egy kis mosollyal. Nem mintha nem lett volna nagyon finom a múltkori leves - egyáltalán nem volt borzadvány -, de eszembe jut a második randink, amikor együtt készítettük el először azt a bizonyos ételt, aminek ő is annyira örült a múltkor. – Lehetnél megint a kuktám – simogatom meg az arcát az ujjaimmal egy nosztalgikus mosollyal. Ezek biztosan feledtetnének velem minden rosszat. Ha benne van, a mosolyom ki is szélesedik.
– El is mehetünk akkor gyorsan vásárolni, mielőtt hazamegyünk. Skyggének is vehetnénk valami fájdalomdíjat, ha már otthon kellett maradnia – teszem hozzá már sokkal könnyedebb lélekkel. Ez most nem olyan jellegű szörnyű élmény volt, mint a múltkori, így nem okozna gondot bemenni a boltba sem.