and if you fall down too far and I can't see you through these marks and your eyes are covered in scars and my head's filling with tar don't worry, we'll find another way out
Kétségbe esek. Nincs jobb szó azokra az érzésekre, amik elragadnak a szavai alapján, és ez pontosan elég ideig és elegendő mértékben felhőzi el a gondolataimat ahhoz, hogy ne gondolkozzak logikusan. Nem gondolok bele, hogy ott van a gyűrű az ujjamon, és hogy rólunk van szó, tehát az nem csak úgy odatévedt, hanem komoly jelentősége is van. Nem gondolom végig, hogy Axel nyilvánvalóan nem hagyna csak úgy faképnél. Nem; mondatokat és félmondatokat ragadnak ki a félelmeim a mondandójából, amik aztán beleragadnak a fejembe és a pánik startmezőjére üldöznek. Nem akarom, hogy elmenjen. Nem akarom még egyszer tönkretenni. Nem akarok semmit tönkretenni. Ahogy a kezei közé fogja az arcomat, engedek a szemei által diktált késztetésnek, hagyom, hogy a végtelen kékségük magukba szippantson és elkezdje megnyugtatni a lelkemben háborgó hullámokat. Mire tenyere az én kézfejemre simul a hasamon, a légzésem már ismét egyenletesebb, bár a rossz érzések nem múltak el teljesen. Most már tudok rá figyelni, helyén van a fókusz, de ahogy a mondandója végére ér, hevesen rázni a kezdem a fejem. – Nem. Nem. Szó sincs ilyesmiről – jelentem ki már sokkal tisztább hangon, határozottan. Ezúttal rajtam a sor, hogy a kezeimet az arcára simítsam. – Ez csak... sokkal valószínűbb, hogy ezek csak kényszeres félelmek, amik a bőröm alá itták magukat. Nagyon sokat tettetek azért, hogy ne legyen valóságalapjuk, de nekem még szükségem van időre ahhoz, hogy megszokjam. Ezt megérted, ugye? – kérdezem a szemeit figyelve. – Nem lesz titkolózás – mondom aztán, már nem olyan pánikban, mint az imént, még akkor sem, ha én tényleg nem vagyok biztos ebben. Nem tudok ezen csak úgy túllépni, de igaza van, ha kockázatnak érzem, akkor most kell kockáztatnunk. – Ki fog derülni, ha jogos ez a félelem, de az is, ha nem. Én viszont nem megyek sehova. Itt vagyok és itt is maradok – ölelem magamhoz szorosan, hogy érezze is a jelenlétemet, a lélegzetvételeimet, a szívverésemet az övén; azt, hogy itt vagyok és nagyon is élek. Ez a legfontosabb, hogy mindketten itt vagyunk, hogy együtt menjünk tovább előre, egymás kezét fogva.
Öltözködés közben még van ugyan egy érzékeny pillanatom, de egyáltalán nem emiatt. A beszélgetésünk egyébként is segít a figyelmem elterelésében, és amikor felöltözve egy kicsit átöleljük egymást, végleg megnyugszom, mert tudom: nem haragszik rám a korábbiak miatt. Elindulunk, én persze jó szokásomhoz híven sok rétegbe bújva, ami nem is marad szó nélkül. Sokatmondó mosollyal nézek fel Axelre. – Persze, hogy aztán meg attól fázzak, hogy rád nézek! – rázom meg a fejem. Egyébként valóban nem lenne szükségem plusz rétegre, de tudom: ha ezen múlna, ő képes lenne egy szál rövidujjúban flangálni idekint. Séta közben előhozakodok neki az ötletemmel, aminek odabent még nem mertem hangot adni, de szerencsére egyáltalán nem tartja ezt hülye ötletnek, sőt, meg is erősít abban, hogy Frigg valószínűleg az egyik legjobb lehetséges megválaszolója lehet a kérdéseinknek. Azon azért nevetgélek egy kicsit, hogy királyi vér vagyok. – Nem is értem, mi ebben olyan hihetetlen... szerintem nem létezik nálam hercegnősebb nő az egész világon – somolygok rá vidáman. Persze értem, mire gondol, de én olyanokba inkább nem is gondolok benne mélyebben, hogy még az istenek közt is vannak uralkodók, én meg éppen az ő leszármazottjuk vagyok. Már azt is nehéz volt felfogni, hogy egyáltalán isteni leszármazottak vagyunk, a fene akarja ezt még cifrázni is. Hangot adok azért annak a félelmemnek is, hogy talán nem is akar majd látni, tekintve, hogy az előző találkozónkat elmulasztottam. Már ha az a fura fazon igazat beszélt egyáltalán. Végül sosem jártunk a végére, aztán meg valahogy nem ez tűnt a legfontosabbnak... Amikor Axel azt mondja, hogy nem magamtól mentem el, óvatosan felpillantok rá a szemem sarkából, de a folytatás - miszerint nem teljesen volt így - elmarad. Halványan elmosolyodom és finoman megszorítom a kezét. – Remélem, így lesz – szusszanok fel. Ráérős tempóban másszuk meg a hegyoldalt, míg Skygge a keresztbe-kasul rohangálásával legalább tízszer akkora távot tesz meg, mint mi. Mosolyogva figyelem, amikor néha elő-előbukkan a fák között, egy bokorból, vagy épp hogy beleugrik egy bokorba, mert valamit kiszagolt odabent. Máskor csak a hangját halljuk, amikor épp talál valamit. Élvezem ezt, a sétát, a csendet, a nyugalmat, Axel jelenlétét, az ujjaim köré fonódó ujjait. Amikor zsebre dugja a kezünket, kuncogni kezdek, de készségesen lépek közelebb hozzá, és amikor a fejemre csókol, boldog mosollyal, szerelmes pillantással nézek fel rá. A teste melege viszont túl csábító, úgyhogy kicsit áthelyezkedek: kihúzom a kezemet az övéből, és így a zsebéből is, de csak azért, hogy átöleljem őt, és azt a kezem a másik zsebébe csúsztassam, a másik oldalon, míg a hozzám közelebbi zsebébe a szabad kezem bújtatom bele. Így egészen hozzá tudok simulni, és ő maga is kellemesen melegít, nem csak a kezei. – Mi lesz velem nélküled északon... – sóhajtok fel teátrálisan, pajkosan mosolyogva rá. Sokszor emlegettük már, mennyire fogunk hiányozni egymásnak, de szeretném ezt is egy kicsit vidámabb keretek közé terelni; mintha csak azért lenne a hiánya szomorú gondolat, mert nem lesz ki személyes melegítőmként szolgáljon majd.
We can talk here on the floor On the phone, if you prefer I'll be here until you're okay Let your words release your pain You and I will share the weight Growing stronger day by day
Annyira vágyom a nyugalomra. A békére. Valahol kezdem megérteni, hogy miért járt el lakatlan szigetekre az apám. De nem mehetek el, és nem is akarom Vivát itt hagyni. Elvinném őt is magammal, ha ez opció lenne. Nem az. Itt kell maradnunk, mert dolgunk van, és mert nem lehetünk örök életünkre menekülők, főleg egy gyerekkel. Nem ezt érdemli. Normális élet, normális gyerekkor jár neki, nem a szülei terhe. Épp ezért ha Vivának ilyen félelmei vannak - vagy akár megérzései, nem tudom -, azt nem hagyhatom annyiban. Látom rajta a pánikot, az egyenetlen légzést, hogy marja a hasát. Nem tudom, mi jár a fejében, amikor hirtelen mindenbe bele megy, de biztos nem az, ami az én agyamban jár. Mély levegőt véve veszem kezeim közé az arcát és nézek bele mélyen a szemeibe. - Figyelj rám. Nekem nem a megadásod kell, hanem a megoldás. Van egy probléma, és sajnos az nem fog működni, ha a szőnyeg alá söpörjük. A rejtőzködés korábban se ment nekünk, de nem csak erről van szó. - mondom, és elengedem az arcát, hogy a kezem a hasát szorongató kézfejére simítsam. - Nem leszek már melletted sokáig. Nem húzhatjuk az időt. Ha baj van, ha valaki még a nyomodban jár, akkor annak mi hamarabb ki kell derülnie, amíg még tudlak támogatni. Ha attól félsz, hogy emiatt rád talál valaki, akkor jöjjön. Akkor a neveddel csapdát kell állítani, és várni, hogy bele essen valaki, hogy aztán eltüntessük. Nem tudlak... ... Én nem bírnám elviselni az érzést, a gondolatot, hogy nem vagy biztonságban. Nem akarlak megint életveszélyben tudni. Nem akarom megint látni, hogy... - elhallgatok, mert az érzés szinte mellkason szúr, és nem akarok rohamot. Épp elégszer látom a rémálmokban, hogy mi történt vele, hogy kis híján a karjaimban halt meg. Soha többé nem akarok ilyet átélni. Se hallani, se látni, se gondolni. Nem tudom őt úgy hátra hagyni, hogy nem bizonyosodok meg a biztonságáról.
Miután a hálóba érünk, felvetem az ötletet, hogy elnevezhetnénk a gyereket az anyukájáról is, de majdnem sírva fakad, én pedig nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz jel-e. Nem tudom, hogy vigasztalni kell-e, vagy örülni, úgy hogy inkább csendben maradok, mert nem akarok rossz döntést hozni. A végén azét megkönnyebbülök, amikor némi peptalk után hosszan megöleljük egymást. Elindulunk, és ő persze megint sokkal több réteggel öltözik fel, mint én. - Kéred a pulóverem is? - kérdezem némileg bazsalyogva, immár oda kint, a friss levegőn sétálva, a kutyát szélnek eresztve. Nem hiszem, hogy akarná, inkább csak kedvesen cukkolom őt. Amikor felhozza Frigget, kissé felvonom a szemöldököm. - Nekem még mindig nehéz kicsit felfogni, hogy királyi vér vagy. De Frigg egyébként tökéletes választás lenne... mármint, ő az Eddákban is olyan, mint mindenki anyja, és igazából az isteni léte is kapcsolódik a háziasszonyokhoz, az otthonhoz, az anyasághoz. Ha valaki, ő tuti tud segíteni. - mondom bátorítóan rámosolyogva, aztán megingatom a fejemet. - Biztosan megérti majd, személyes problémáid voltak, ráadásul... nem magadtól mentél el. - tudom, hogy ez csak félig igaz, de a lényeg, hogy kényszerítette az a mocsok, szóval innentől jobb lesz így referálni rá. Elindulva felfelé az emelkedőn az erdő ösvényein sétálva a hegytető felé tartunk. Másfél, két hete még könnyebb volt megtenni ezt az utat a járgánnyal, de azért így sem olyan nehéz, hogy leizzadjak benne. Inkább lassabb, mint nehezebb. Skygget már nyomom sem követem, csak hallgatom és néha látom, ahogy futkározik lelkesen, jelölget, és megugat egy-két pelét, vagy mókust. Amikor érzem Aviva kezén, hogy kicsit hűvös kezd lenni, akkor fogom az összefont kezünket és beleteszem a pulóverem zsebébe, hogy ne fázzon. Aztán egy puszit is nyomok a feje búbjára, ha már közelebb húztam így magamhoz.
Vendég —
Axel & Aviva
and if you fall down too far and I can't see you through these marks and your eyes are covered in scars and my head's filling with tar don't worry, we'll find another way out
Hallgatom, amit mond, és bár kezdetben megkönnyebbülést éreztem, amiért odajött hozzám, ez kezd elmúlni. Először még nem. Akkor még csak bólogatok, mert igaza van, még ha abban nem is értünk egyet, hogy ennek az egy vizsgálatnak akkora tétje lenne a lediktált név szempontjából, mint ahogy ő azt most érzi. Sokkal több kellemetlenséggel fog járni, ha be vagyok írva egy néven és hirtelen bejelentkezek egy másikon, de ha neki ez ennyire fontos, akkor... akkor így fogjuk csinálni. Vagy legalábbis megpróbálom így csinálni. Amir ezt követően mond, az viszont már kezd megijeszteni. Érzem, hogy a pulzusom is kezd megugrani, minél többet mond, és ismerős félelemérzet kezdi szorongatni a torkomat; mintha a szavai ultimátumot jelentenének. Mást meg nem akarok elvenni. Eszembe jut, amikor elsétált a kórházban, és ahogy elképzelem, hogy ezt újra megteszi, majdnem felnyögök a fájdalomtól. Elbaszod, Aviva, megint elrontod, megint el fogod őt üldözni. Aztán még tovább folytatja, és már arról beszél, milyen hatással lehet mindez arra, akit egyre kétségbeesettebben szorítok a tenyeremmel az alhasamon. A gyerek születését és életét teszi kérdőjelek köré. Nyelek egyet. Mégis beszivároghat a sötétséged az életébe, ha nem vigyázol. Fogalmam sincs, melyik gondolat a fojtogatóbb, de úgy érzem, megfulladok. Temesd el ezt a sok szarságot mélyre, ha jót akarsz magadnak. Majd megoldod a bajt, ha mégis kopogtat az ajtón. Máskor is megtetted már. – Oké – vágom rá hirtelen. – Igazad van. Mindent úgy csinálunk, ahogy mondtad – hadarom el gyorsan. Mindent úgy csinálunk, ahogy mondtad, csak ne menj el. Csak ne menjetek el.
Talán ez a feszültség is visszaköszön abban, amikor az anyám nevének emlegetésére elérzékenyülök. Azt nem tudom hová tenni, hogy Axel erre mintha inkább elbizonytalanodna és végül nem is mond semmi mást, de nem erőltetem. Hiszen az sem biztos, hogy lány lesz... majd ráérünk akkor eldönteni, ha ezt már tudjuk. Az kiderül, hogy ő inkább lányt szeretne, ami meglep, de jót mosolygunk azon, hogy mennyit szeretne még belőlem. Azzal kapcsolatban már kevésbé vagyok magabiztos, hogy... mi lesz belőle, és hogy ennek lehet-e bármilyen hatása ránk, rá vagy rám. Azt sem tudom, kit kérdezhetnénk meg, aki biztosan tudja ezt. Bár... talán... bizonytalanul lenyelem a gondolatot. Nem tudom. Miután felöltöztünk, még szánunk időt egy hosszú, szívet melengető ölelésre, vallomásra és csókokra, aztán elindulunk. Míg Skygge előremegy, én felveszek egy thermo felsőt, és arra egy vastag kapucnis pulóvert, hogy biztos elég melegen tartson. Belebújok a bakancsomba, odakint pedig a kapucnit is a fejemre húzom, biztos ami biztos. Mivel sétálunk, megfogom Axel kezét, és egy kicsit a gondolataimra merülve figyelem a békés, napsütötte tájat, na meg persze Skygge vidám, viháncoló felfedezőútját. – Az jutott eszembe, hogy... esetleg megpróbálhatnám felvenni a kapcsolatot Friggel. Ha már a nagymamám, vagy mi – bököm ki kis idő után halkan, bizonytalanul az ötletem. – Ha valaki, ő biztosan sokat tudhat az ilyesmiről, nem? – nézek fel rá. Ha ő a családok védelmezője, abba a gyermekáldás is bőven beletartozik az én logikámban. – Persze csak ha kíváncsi még rám. Azóta nem hallottam felőle, mióta az a fura istenszerű fazon megkeresett azzal, hogy találkozni szeretne velem – teszem hozzá homlokráncolva. Ez persze valószínűleg az én saram, mert a találkozó éppen akkorra esett volna, amikor Izraelben voltam, de... nem tudom, ezzel mennyire csesztem el alapjaiban a dolgot. Ezt is.
I like how it rolls Like honey off of your tongue Sure sounds to me like true love Ain't no way it ever gets old I like how it rolls When we're skin on skin Day into night into day again Like a sunrise into moonlight This life when you're all mine Baby I like how it rolls
Miután megcibáljuk egy picit egymás idegeit, egy nagyon fontos témára térünk rá, és habár eleinte bele akartam törődni a döntésében, tudva, hogy fél valamitől, még is bele megyek. Nem válaszol azonnal, inkább magyarázkodni kezd, de nem zavar, türelmesen figyelek rá és arra, hogy nehéz neki ez a téma. Az átállás sem könnyű, amit megértek, de ennek fakadnia kell valahonnan. A végén végre kiböki, mi az oka mindennek. Hogy mitől tart. -Az idő az, ami nem adatott meg. Vegyük mind a két eshetőséget. Ha alaptalan a félelmed, akkor ha nem is ma, de napokon belül kényszerűen a nevedet kell majd használnod, hiszen Ramsundban jönnének csak igazán számító kérdések, ha más nevet használnál, amíg el nem veszlek. Az orvos kérdései nem érdekelnek, utoljára lát téged, nyomod nem marad, az pedig az ő érdeke is, hogy tartsa a száját veled kapcsolatban. - kezdek bele az egyik okfejtésbe, és azt nem is mondom ki, mert felesleges, hogy egy álnév használata ugyan olyan hazugság, mint a többi. És minél tovább húzunk egy hazugságot, a végén annál nehezebb lesz levetkőzni azt, megszabadulni tőle. - Most nézzük, mi van akkor, ha nem alaptalan a félelmed. Ez azt jelenti, hogy se én, se Módi nem találtuk meg, ami szerintem nagyobb para lenne, mint eddig bárki. A másik fele a történetnek, hogy ha továbbra is üldözött vagy, akkor Ramsundban sem használhatod a valódi neved, és nem tudhatlak biztonságban. Ráadásul nem vehetlek el téged, a valódi énedet, hiszen nem használhatod, mást meg nem akarok elvenni. Téged akarlak. Nem akarom egy alteregohoz kötni magam, és a gyerekünket hazugságban felnevelni. Mert ennek az lenne a vége, hogy ő se ismerné a valódi neved, származásod, életed, semmit. Egy egész életet kellene úgy leélned vele és velem, hogy nem lehetsz önmagad. Ha pedig nem veszel magadra mást, akkor hivatalosan még csak nem is létezel, ami a gyerek születését és életét teszi kérdőjelek köré. - vázolom fel röviden a dolgokat. - A legrosszabb nyilván az, hogy egyikünk se fogja tudni megmondani, hogy melyik eshetőség jelenleg a valós. Azt viszont neked kell eldöntened, hogy mennyit akarsz kockáztatni, tudva, hogy akár igazad is lehet. - én bízok az unokatestvére képességeiben és szakértelmében, meg abban, hogy ahogy én se, úgy ő se hagyná, hogy bárki Aviva nyomába szegődjön, vagy kicsússzon valaki a hálóból. A félelmeit még is Vivának kell legyőznie, vagy elfogadnia. Én nem tehetem meg helyette.
A reggeli és a popsitámadás után öltözködni kezdünk és a gyerekről beszélgetünk. Igazából nem tudtam, hogy az ötletem megsiratja. Azt se tudom, hogy ez most szomorú, meghatott, vagy keserű, így amikor látom rajta a könnyeket már majdnem bocsánatot kérek és visszaszívom az egészet, amikor azt mondja, hogy szép, és tökéletes. Még mindig nem tudom, hogy mit gondoljak, hogy jó ötlet volt e az anyja nevét emlegetni, és emiatt kicsit tanácstalanul is álldogálok, kezemben a magamra húzott póló alját gyűrögetve. Erre közlöm, hogy inkább akarnék lányt, a szavaira pedig elmosolyodok. - Belőled száz se lenne elég. - mosolygom, bár nem hiszem, hogy tudnék ennyi gyereket etetni. Talán már az 5 is sok lenne a fizetésem szempontjából, de kétlem, hogy akarnánk annyi gyereket. ... Most eszembe jut megint, hogy apámnak egyszerre mennyi született... erre jobb nem gondolni! A további témák azért egész érdekfeszítőek. Vajon félisten lesz? Vajon lesznek képességei? Ha igen, milyenek lesznek? Abban az egyben azért biztos vagyok, hogy nem tilos együtt lennünk, és összefonnunk az életünket. Arra már többen figyelmeztettek volna minket, ha így lenne. De azért közlöm, hogy előbb válok istengyilkossá, minthogy tőle távol tartsanak. Persze a Kratos név nem mond neki semmit, de a mosolyából ítélve, érti mire gondolok. Visszaölelem őt lehajolva hozzá, megmosolygom a csókot a nyakamon, a suttogásra pedig megborzongok. - Én is téged. - nyomok csókot a halántékára, aztán kézen fog, és amikor bólintok, kivezet. Nyelvemmel csettintek Skyggenek, aki lelkesen fel is pattan a földről. Már előre kiengedem, hogy ne legyen láb alatt, amíg vesszük a cipőt. Felveszek egy pulóvert, nekem ennyi elég lesz kintre. Amint Viva is kész, elindulok vele, átkarolva a vállait, miközben Skygge már rohan is lelkesen előre.
Vendég —
Axel & Aviva
and if you fall down too far and I can't see you through these marks and your eyes are covered in scars and my head's filling with tar don't worry, we'll find another way out
Nem is mi lennénk, ha nem kalandoznánk el egy kicsit már a reggeli kezdetekor, de összességében büszke lehetek magunkra, mert nem megyünk egy bizonyos ponton túl. Az biztos - és elkerülhetetlen -, hogy mindkettőnknek beindul egy kicsit a fantáziája, és arra a kis mormogásra kis híján halkan felnyögök, de koncentrálásra kényszerítem magam. Még ha szívesen jól laknék vele reggelire is. Aztán, ahogy a vizsgálattal kapcsolatban kérdez, a téma és a hangulat rögtön éles kanyart is vesz. Örülök annak, hogy nem utasít el, hanem odalép hozzám és még közel is húz magához. Arcát a kezeim közé fogva osztom meg vele a gondolataimat komolyan, és ő is ugyanilyen komolysággal kéri, hogy osszam meg vele a félelmemet. Nem válaszolok rögtön, de nem azért, mert nem akarok, vagy hazugságon gondolkoznék, csak próbálom összeszedni és kerek egésszé gyúrni azt, ami a fejemben van. Szemeim közben végig az övéibe kapcsolódnak, hogy lássa is: nyitott könyv vagyok előtte. Megígértem. – Nagyon nehéz ezt megfogalmaznom – kérek tőle először úgy-ahogy bocsánatot, de rögtön folytatom is. – Szörnyen érzem magam tőle, mert olyan, mintha kétségbe vonnám mindazt, amit tettél, mintha kételkednék benned, pedig tudod, hogy soha nem tennék ilyet. Tudom, hogy te mindent megtettél – simítom meg hüvelykujjammal a járomcsontját. – Azt hiszem, csak... csak hozzá kell szoknom a gondolathoz. Két évtizednyi elővigyázatosság van mögöttem, beleivódott a bőrömbe. Nem tudom olyan gyorsan levetkőzni magamról, de ez nem téged minősít, semmilyen értelemben. Csak adj még nekem egy kis időt, jó? Bele fogok szokni. Tudom, hogy nem kell ezt csinálnom, de most különösen... – Halk sóhajjal csúsztatom egyik tenyerem a hasam aljára, ahol minden bizonnyal ott van egy kezdődőben levő új élet, akiért teljes egészében én vagyok a felelős. – Félek, hogy egyszer mégis utolér valami. Nem azért, mert hiányos munkát végeztél volna, hanem azért, mert mi van, ha valamiről te sem tudhattál és én sem. Érted, mire gondolok...? – nézek rá bizonytalanul és talán kicsit kétségbeesetten. Nem tudom, a megfelelő módon adom-e át neki az érzéseimet; nem akarom, hogy azt higgye, kételkedem benne, de az igazság az, hogy hiába számolt le minden ellenségemmel, a múltam sötét démonával a saját fejemben nekem kell megküzdenem. Ez a harc pedig még nem ért véget, és mindenhol ott is hagyja a nyomát. A reggeli végeztével - és miután jó cicusként minden befaltam -, a jókedve visszatér, még ha ennek a fenekem is látja kárát. Már ha kárnak nevezhetünk egy kis játékot, ami mindkettőnket felvidít. Látványosan forgatom a szemem arra, hogy a fenekem bármiért is könyörgött volna, de még mindig kuncogva lépem át a háló küszöbét és kezdek el öltözni. A tekintetem persze itt-ott egészséges mértékben elkalandozik rajta - oké, papíron még nem az enyém, de amúgy igen, szóval miért ne nézhetném? -, míg el nem gondolkoztat a nevek kérdésével. Teljesen ötlettelen vagyok és hirtelen csak azt tudom, hogy minden értelemben el akarom őt választani a saját, sötét világomtól. Az izraeli gyökerek leválasztása a fejemben csak idáig terjed... egészen addig, míg meg nem osztja velem a saját gondolatait. A kezem megáll a mozdulatban. A semmiből támad meg az érzés, ami olyan erősen ül rá a mellkasomra, mintha az anyám emléke nem egy eltemetett és megemésztett, csaknem huszonöt éves emlék lenne, hanem egy friss seb. Szeretném ráfogni a hormonokra azt is, hogy elszorul a torkom, és hogy amikor lassan Axelre nézek, a látásomat kissé fátyolossá teszi egy-egy árulkodó könnycsepp, amely a szemeimben gyűlik meg. – Igen. A Yana nagyon szép... – motyogom halkan, de nem bízom annyira a hangomban, hogy ennél többet is mondjak. Anya. Ha ő nincs, ha nem írja meg azt a levelet, talán soha nem jövök ide, talán soha nem találkozom újra Axellel. Akkor soha nem ismertem volna meg ezt a mindent felülíró érzést, és a hasamban megbúvó apró élet sem kapott volna esélyt arra, hogy most ott legyen. – A Yana tökéletes – suttogom, zavartan törölve le az arcomon végiggördülő könnycseppeket. Nem emlékszem, mikor sírtam utoljára anya miatt. Ezután persze valahol adja is magát a kérdés, hogy fiút vagy lányt szeretnék-e inkább, de egyáltalán nem tudok dönteni. Egy kicsit meglepve, de mosolyogva vonom fel a szemöldököm, amikor elmondja, hogy ő inkább lányt szeretne - hiszen a férfiak általában fiút akarnak, gondolom a génjeikbe ivódott örökös-akarás miatt -, aztán halkan elnevetem magam a folytatáson. – Persze, mert nem elég egy belőlem, igaz? – ugratom egy kicsit, mosolyogva nézve rá. Innen nézve a lábam körül szaladgáló miniatürizált Axelek gondolata számomra is különösen kedves, de a részrehajláshoz mégis kevés. Kétségeim azonban így is vannak, nem is kevés, még ha ezek nem is a nevéhez vagy a neméhez kapcsolódnak, sokkal inkább ahhoz, hogy mik vagyunk mi és akkor mi lesz ő? Fogalmam sincs, ez mit jelenthet a gyerekre, a terhességre nézve, ha jelenthet egyáltalán valamit. Axel magyarázatra az öröklődésről logikusan hangzik, és bólogatok rá egy kicsit. – Ha különleges lesz, csak még jobban fogom szeretni – jelentem ki, de még mindig ott van bennem a kétség, hogy vajon... szabad-e egyáltalán ez. Úgy értem, az istenek bármit megtehetnek, így lettünk mi, de fel vagyunk mi jogosítva újabb félistenek... létrehozására? Fogalmam sincs ezekről a szabályokról. Axel persze a maga kikezdhetetlen logikájával és nyugodtságával igyekszik gyorsan eloszlatni ezeket a felhőket is a fejem fölül, és amikor rávilágít, hogy az apám nem igazán kegyelmezett volna meg neki, az övé pedig nem ágált a lánykérés ellen, akkor elmosolyodom. Felnézek rá, bele azokba a csodaszép szemeibe, és ezredjére, milliomodjára is hagyom, hogy olyan játszi könnyedséggel békét hozzanak a szívemre, mint mindig. Elmosolyodom, őszinte, mély szerelemmel viszonozva a pillantását, még akkor is, amikor valami Kratosról beszél, akárki legyen is az. Az arcára simítva viszonzom a puha csókot, aztán még mindig közel tartva magamhoz nézek rá. – Fogalmam sincs, miről beszélsz – közlöm vele pont olyan mosollyal, mint aki nem tudja, ki vagy mi az a Kratos, de közben pontosan értette a szavak mögötti jelentést. Átkarolom a nyakát és szorosan magamhoz ölelem. – Nagyon szeretlek – suttogom a nyakába, érezhetően már sokkal nyugodtabban. Meg is csókolom ott a finom bőrt, aztán mosolyogva elengedem. – Mehetünk? – kérdezem, ha már befejeztük az öltözést is, és ha bólint, megfogom a kezét, hogy elindulhassunk ki Skyggével együtt.
I like how it rolls Like honey off of your tongue Sure sounds to me like true love Ain't no way it ever gets old I like how it rolls When we're skin on skin Day into night into day again Like a sunrise into moonlight This life when you're all mine Baby I like how it rolls
Hát persze, hogy olyan gondolatok jutnak az eszembe, mikor egy szál pólóban csücsül mellettem, én pedig nagyon is jól tudom, hogy mi lapul alatta. Főleg, hogy ki is látszódik az a kerek kis popója, amibe most olyan szívesen beleharapnék. Visszafogom magam, még ha a gondolataim kicsit el is térnek a pályáról, de azért egy kis megjegyzést nem bírok ki, hogy ne tegyek. Az elmerengő tekintetét látva tudom, hogy ugyan az jár a fejünkben, mire nyelek egy aprót. - Jó cicus.. - mormogom az orrom alatt, inkább magamnak, mint neki, felidézve az akkori engedelmességét is - bizonyos mértékig. De aztán a téma másfelé terelődik, és amikor felém nyújtja a kezét, leteszem a joghurtot, elé lépve a térdei alá nyúlva húzom magamhoz közel, és habár rettentő szexi a póz, most láthatóan másra koncentrálok. Arcát figyelem, szavait hallgatom, miközben kezei az arcomra simítanak. Értem, mire gondol, csak teljesen feleslegesnek gondolom. - Nem haragszom. Mielőtt bármit válaszolnék, mondd el, hogy mitől félsz. - kérem őt komolyan. Mert mi van akkor, ha kérdeznek? Ki kötelezi válaszra? Pont azért fizetjük őket extrán, hogy ne jelenjen meg sehol. Akkor meg nem mindegy, hogy hívják? Utoljára jön ide ráadásul. Jövő héten már nem is fognak rá emlékezni. De mintha Vivának nem lenne egyértelmű. A reggeli után rövidre tervezzük a délelőttöt, és amikor elindulunk öltözni, én galád módon megtámadom a fenekét. Élvezettel hallgatom a csattanást és érzem a bizsergést a tenyeremen, amikor pedig rám szól, és lehúzza a pólót, majd védekezően magára szorítja a tenyereit, akkor csak elvigyorodok. - Mi az? Annyira adta magát! Szinte könyörgött, hogy csapjak oda... - somolygok tovább az orrom alatt, aztán a hálóban öltözködni kezdünk. Eszembe jut néhány kérdés, amit fel is teszek neki, miközben felhúzok magamra egy farmert, zoknit, meg egy pólót. Közben hallgatom is őt, meg néha oda is nézek, figyelem. Azon meglepődök, hogy csak norvég nevekben gondolkodik. - Oh..? Pedig.. azt hittem, hogy... mármint, a Yana egész szép... - nem tudom, hogy gondolt-e rá valaha, de engem nem zavarna, ha az anyjáról neveznénk el a gyereket, ha kislány lenne. Tiszteletből, szeretetből, emlékből... Bár ezek szerint ő nem akar ilyesmit. - Norvég nevekben tudok segíteni. Bár már nálunk is vannak ugye átfedések. Az én nevem is germán eredetű, nem norvég. - mosolygok rá. Arra kérdezvén, hogy fiút vagy lányt akar-e, azt mondja, hogy neki mindegy, csak legyen egészséges. Én még is kissé elfogult vagyok. - Őszintén szólva, én lánynak örülnék jobban, de ha fiú lesz sem fogom azt mondani, hogy próbáljuk újra. - mondom mosolyogva. Lehet, hogy csak a saját, és az öcsém példája beszél belőlem, de...Tényleg úgy hiszem, hogy egy kislányt anyaként, egyedül egyszerűbb lenne nevelnie. Nem tudom, mennyit tudok velük lenni. Nem tudom, hogy tudok-e férfit faragni egy fiúból, idő hiányában. Az anyja viszont mindig mellette lenne, szóval... Nem tudom. Túl praktikusan nézem ezt a dolgot..? Aztán ő jön a kérdésekkel. - Negyed? Ahhoz valamelyikünknek embernek kellene lennie. - mosolygok. Legalább is a logika így kívánja meg, nem? Akkor tudnánk csak a fél felét bele tenni, ha nincsen a másik oldalon másik félnek a fele. Így lesz negyed. - Nem tudom, hogy megy ez, de ha ez öröklődik, márpedig a tapasztalat ezt mutatja, akkor biztosan a gyerek is különleges lesz. Azt nem tudom, hogy... vajon mindkettőnk képességeit örökli, vagy csak egyiket? De azért vannak rokonaink, akiket kicsit később erről megtudunk kérdezni. - merengek hangosan, a szabad nekünk részre pedig meglepetten nézek fel rá. - Szerintem ha nem szabadna, apád már akkor megöletett volna, hogy megtudta, életben vagyok. Az én apám se mondta soha, hogy nekünk ne szabadna együtt lenni, sőt, engem csak ösztönözött arra, hogy semmit ne rontsak el veled kapcsolatban. Akkor se szólt ellenünk, amikor elárultam neki, hogy meg fogom kérni a kezed. - mondom biztatóan mosolyogva, majd oda sétálok elé, és finoman megfogva az állcsúcsát felemelem a fejét. - De ha meg is tiltanák, nincs olyan isten, aki távol tudna tőlem tartani. - mondom komoly, szerelmes tekintettel nézve a szemeibe. - Simán átmennék Kratosba érted. - bazsalygok egy kicsit az orrom alatt, mert valahogy nem hiszem, hogy Aviva tudja, kiről beszélek, de nem is baj. Oda hajolva lágy csókot adok neki, remélve, hogy meg tudom nyugtatni egy kicsit.
Vendég —
Axel & Aviva
and if you fall down too far and I can't see you through these marks and your eyes are covered in scars and my head's filling with tar don't worry, we'll find another way out
Ébredés után mindketten szinte azonnal a feladatainkra koncentrálunk: Axel reggelit készít, én pedig telefonálok. Nem kis szerencsénk van az időponttal kapcsolatban, és miután ezt megosztom Axellel, ő már számolgat is. Egy kicsit viccelődök vele a hely eldugottságával kapcsolatban, de aztán mosolyogva bólintok arra, hogy egyszerűbb lesz, ha én vezetek. Szemeimben közben vidámság is csillan, mert a "méreteim" említéséről eszembe jut, amikor szó szerint nem fért be utánam az autóba. A reggelizéshez a pulton kapok helyet, és természetesen nem tudom nem észrevenni, hogy Axel a fenekemben gyönyörködik, de eszemben sincs megróni ezért. Mondjuk talán pont emiatt történik az, hogy egyszer nem teszek olyan célzást, de ő ebből is kiforgatja a dolgot... oké, egyáltalán nem volt nehéz, de akkor is! Már a puszta emléktől melegem lesz egy kicsit. – Akkor jobb lesz, ha jól viselkedek – szusszanok fel, egy kicsit kiráz a hideg, de aztán szinte meg is rázom a fejem, hogy eltüntessem onnan a másfajta reggelihez való gondolatokat. Aztán rákérdez arra, hogy hogyan szoktam bejelentkezni, és bár már előre tudom, hogy ez kényelmetlen lesz, azért próbálom elvenni az élét egy kicsit. Ő viszont nem hagyja magát, egy egykedvű "oké" a válasza, és közben rám sem néz, az előremutató felvetéseimet pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Felsóhajtok és félreteszem a tányéromat egy kicsit. – Axel... – nyújtom ki felé a kezem, remélve, hogy érti a célzást és közelebb jön hozzám, de ha nem, akkor leszállok a pultról és én lépek oda elé. – Ne haragudj rám ezért, kérlek. Tudom, hogy mindent megtettél értem, és ezt soha nem fogom tudni meghálálni, csak... nem szeretnék felesleges kérdéseket. Jártam már itt párszor, és igen, meg lehet győzni őket, hogy ne maradjon nyomom, amiről nyilván ők is tudják, hogy nem véletlenül kéri senki. Viszont ha most hirtelen felbukkanok egy teljesen másik névvel, az még ennél is furcsább lenne. – Az arcára simítom a tenyerem, ha odajött hozzám, akkor úgy, ha nem, akkor felemelve a kezem. – Sajnálom, hogy így kell csinálnunk. Tényleg. Ramsundban ezt is könnyebb lesz tiszta lappal indítani, hm? – próbálkozom meg újra a jövőbeli tervezhetőséggel elterelni a gondolatait. A vizsgálattal kapcsolatban legjobb tudásom szerint válaszolok és közben akaratlanul is először nevezem őt annak, ami: apának. Látom rajta, hogy őt is sok féle érzelem keríti hatalmába emiatt, és végülis nem is válaszol semmit, de nem hibáztatom érte. Ez az egész még nagyon új, és hihetetlen, és... még egyébként is tudnunk kell, hogy minden rendben van-e. Legalábbis remélem, hogy ő is csak ilyesmin gondolkozik. Reggeli után megköszönöm neki a gondoskodást, aztán mosolyogva bólintok a tervre, ami szerencsésen vissza is tereli a gondolataimat, mielőtt elvesznék bennük. Elindulok a háló felé, hogy felöltözzek, és érzem, hogy követ... aztán a póló egyszer csak felemelkedik a fenekemről. – Hé! – nyúlnék érte, de a tenyere már csattan is a csupasz fenekemen, ő pedig olyan elégedett magával, hogy elnevetem magam. – Axel! – szólok rá, mint egy rossz gyerekre, de tovább vigyorgok, míg lesimítom a hátsómra a pólót és biztos ami biztos a tenyereimet is odaszorítom. A hálóban mindketten öltözni kezdünk. Fehérnemű, leveszem a pólóját, felveszek egyet az enyémek közül... aztán jön a kérdés. Nevek. Megállok a nadrágom felhúzásának mozdulatában és tanácstalanul megvakarom a tarkómat, aztán kicsit zavartan elnevetem magam. – Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz gyerekem, szóval ötletem sincs. Egyébként is... azt szeretném, ha norvég neve lenne, de azokban nem túl szélesek az ismereteim. Csak szeretném, ha ebbe a világba tartozna majd. Nem az enyémbe – rázom meg a fejem. Nem akarok neki izraeli kapcsokat a nagybátyján és az ő családján kívül, még a nevében sem. Semmit. – Nem tudom – mosolyodom el aztán, a nadrágot magamra húzva gondolkozok egy kicsit. – Azt hiszem... igazából teljesen mindegy, ameddig egészséges lesz, nem? – pillantok rá. Elmosolyodom a gondolatra, hogy az apró, tengerkék szemű mása néz rám, de nem érzek magamban részrehajlást. Csak az számít, hogy minden rendben legyen, nem az, hogy fiú lesz-e vagy lány. Ugyanakkor... ez eszembe juttat néhány kérdést még tegnapról. – Szerinted... ő is olyan lesz, mint mi? – kérdezem bizonytalanul és lepillantok a hasamra. – Úgy értem, ő is félistennek számít majd? Vagy negyedistennek? Létezik egyáltalán ilyen? Szabad egyáltalán nekünk...? – törnek elő belőlem sorra az aggasztó kérdések. Ezeket még csak az orvostól sem tudjuk majd megkérdezni... de akkor kitől? Ki fog ezekre a kérdésekre válaszolni?
I like how it rolls Like honey off of your tongue Sure sounds to me like true love Ain't no way it ever gets old I like how it rolls When we're skin on skin Day into night into day again Like a sunrise into moonlight This life when you're all mine Baby I like how it rolls
Meglehetősen kellemes az ébredés - vele mindig az -, és örömmel tölt el, hogy úgy tűnik, most ő is nyugodtan aludt. Nem sokáig enyelgek vele az ágyban, még ha jól is esik, hiszen gyakorlatilag nem vacsoráztunk tegnap. Úgy hogy ígéretemhez híven felpattanok az ágyból, mintha a kürtöt hallottam volna, és már készítem is a reggelit, míg Viva telefonál. Miután befejezte, hirtelen még egy hívásba bonyolódik, és habár elsőre én is jobban figyelni kezdek a félelmére, hamar kiderül, hogy mindkettőnk aggodalma alaptalan, mert csak korábbra kapott időpontot - legalább is sejtem, hogy eredetileg későbbre kapta. Amikor rákérdezek, hogy a hely a belvárosban van-e, akkor kiderül, hogy jól sejtem. Magamban elkezdek számolgatni, míg azt is megkapom, hogy nincs eldugva - hiszen nem mészárszékre megyünk. - Jó, hát ha hivatalos rendelő, fura is lenne. - pillantok le rá a szemem sarkából somolyogva. A sumákolást továbbra is fenntartásokkal kezelem, de hozzászoktam már, hogy Aviva mellett néha muszáj ezeket elviselni. - A te méreteidre van állítva az autó, szóval egyszerűbb, ha te vezetsz. - mosolygom rá. Miután elkészült a bőséges reggeli, felteszem őt a pultra, hogy kényelmesen tudjon enni. Én állva eszek, így egyszerűbb is megnézni a csodás, kibukkanó fenekét. Nem kétlem, hogy észrevette, látva hogyan harap az ajkába, hogy elfojtsa a mosolygást, vagy bármit, amit épp elő akar bukkanni belőle. A végén nem emleget fel semmit, mire elmosolyodok, és inkább kérdez. - Az lesz a büntetésed, hogy kapsz büntetést. - jó, tudom, hogy ő nem szexuális dologra gondolt, de nem tehetek róla, sajnos a Pavlov reflex már ahhoz az estéhez köti ezt a szót. Ahogy a mézre se a nyálam csordul össze, hanem egészen máshová indul meg a vér. Jó, egy kicsit összecsordul a nyálam is összecsordul, de azért a gondolatok inkább tendálnak más felé. Főleg, hogy csupaszseggel ül előttem..... talán jobb lenne, ha nem azt bámulnám. Gyorsan vissza is pillantok a tányérra és tolom befelé a reggelit, mielőtt mást kívánok meg. Rákérdezek, hogy Avivaként lesz-e mellettem, a válasz pedig némileg szomorúvá tesz, és kicsit elhúzom a számat. Még is miért "biztonság kedvéért"? Hát nem azért fizeti le az alakokat, hogy ne kelljen aggódni? Így a ramsundi élet is nehezebb lesz, ha addig nem akarja használni a nevét, amíg össze nem házasodunk. Az nem jövő héten fog megtörténni... Egy hónapon át vadásztam érte mindenkit, és kicsit úgy érzem, hogy teljesen feleslegesen, mert továbbra sem akar önmaga lenni. - Oké. - mondom egy kicsit egykedvűen a joghurtot a kezembe fogva. Nem vitatkozom vele. Az ő döntése, hogy akar bejelentkezni, vagy neveztetni magát, még ha nekem nem is feltétlenül esik jól, vagy nem értem. Aztán jön a következő kérdés, hogy egyáltalán bent lehetek-e, vagy csak ülök majd a lócán. Olyan zsigerből válaszol, hogy elmosolyodok rá. Mosolyogva figyelem, aztán ahogy kimondja, hogy apa, furcsa érzések fognak el. Teljes mértékben szokatlan, hogy engem bárki apának nevezzen. Az apucizás még régebben elment volna bizonyos helyzetekben, de ez az értelmezés annyira új és még is annyira jó, hogy... nem tudom. Mosolygok rajta, de nem tudom, mit mondjak. Kicsit úgy érzem, hogy még mindig nem teljesen fogtam fel ezt az egészet, még emésztenem kell, látnom kell, hogy tényleg ott van, hogy tényleg növekszik, hogy tényleg minden rendben, hogy... kicsit félek magam nagyon beleélni, félek attól, hogy valami baj lesz - azért az elmúlt időszak nagyon is próbára tett minket -, és félek, hogy Aviva egyszer csak rossz hírekkel hív fel. Amikor befejezzük a reggelit, elteszi a tányérokat, tölt vizet, felhajtjuk, aztán hálás csók és simogatás után rámosolygok. - Majd inkább délután edzenék, nem akarok semmit csiszre kiszámolni. Inkább csak sétáltassuk meg Skygget, meg készülődjünk össze. - oké, szerintem így is csigaléptekkel fog az idő haladni, hiszen várom a vizsgálatot, de na. Ha beleegyezik, és elindulunk, mögötte sétálva kúszik le a tekintetem rajta. Megfogan bennem egy kis ... játék, úgy hogy hirtelen oda nyúlva felhúzom a pólómat rajta, a másikkal pedig a csupasz, kerek fenekére csapok. Elégedetten sóhajtok fel, mint aki egy hétnyi feszültséget engedett ki magából, és elengedem a pólómat. - Aaaah, de kellett ez. - mosolygok tovább úgy, mint egy jóllakott óvodás, aztán a hálóba érve öltözködni kezdek. - Ühm... egyébként... azt hiszem, ideje lenne gondolkodnunk öhm... mondjuk neveken. - mondom kissé zavartan hátra nézve rá. Ez is annyira szokatlan téma, és fura a számból ilyesmit hallani. A témát is kerültem eddig mindig, és még is... - Fiúra, vagy lányra vágysz jobban? - jut eszembe egy másik kérdés is hirtelen, amely azért sok embernél elő szokott fordulni, mint téma.
Vendég —
Axel & Aviva
and if you fall down too far and I can't see you through these marks and your eyes are covered in scars and my head's filling with tar don't worry, we'll find another way out
Nem kis meglepetést okoz a reggeli felfedezésem, miszerint az éjszakám hosszú hónapok óta először nem ért véget néhány óra után. A feszült és nyugtalan álmok és a többszöri felriadás persze túl pihentetővé sem tették az alvást, de az, hogy Skyggének nem kellett felkeltenie, hogy a rémképektől terhes elmém és a mellkasom nyomása nem űzött ki Axel mellől az éjszaka közepén, az nagyon új. Nem tudom, minek köszönhető, talán csak túl sok minden történt a nap folyamán; nem is élem bele magam nagyon, mert tudom, hogy az ilyesmi nem tűnik el nyomtalanul egyik pillanatról a másikra. Mégis örülök annak, hogy amikor Axel felébredve a nyomokat keresi a szemeimben, most nem találhatja ott őket. Most csak az ő démonait kell halkan messzire űznünk. A mosolya pedig máris jó kezdete egy új napnak. Eszébe jut a tegnapi ígérete, és szinte rögtön kipattan mellőlem, én pedig nevetve figyelem, aztán eszembe jut, hogy nekem is van egy fontos feladatom. Eleget is teszek ennek, újszerű izgalommal a gyomromban könyörgök ki magunknak egy plusz időpontot a rendelés utánra, hogy aztán még ennél is jobban alakuljon a dolog. Mielőtt még elmesélhetném Axelnek, milyen ügyes voltam, visszahívnak, a kezdeti aggodalmamról - ami észreveszem, hogy Axelt is kiélezett figyelemre sarkallja - hamar kiderül, hogy alaptalan volt, mert csak azt közlik, hogy mehetünk valaki helyett. Izgalommal a szívemben osztom meg vele a hírt, boldogan mosolygok fel rá, ahogy a válla felett rám pillant. – Igen – bólintok a kérdésére, és elmosolyodom, amikor eszembe jut, milyen sikátorbeli kuruzslónak hitte először az orvos lehetőségét. A mosolyom pedig csak szélesedik, amikor nagyon biztosra menve számolja ki az időt az indulásig. Kuncogva csókolom meg újra a hátát, de nem ellenkezem. – Nincs nagyon eldugva, egy lakóház földszintjén van a rendelő. Majd beírom a címet, vagy vezetek én, ahogy gondolod – teszek csak ennyit hozzá. Amint kész a reggeli, megmosolygom a mozdulatot, ahogy könnyedén felültet a pultra, hogy szék és asztal híján ott egyek. Az ajkamba harapva tartok vissza egy újabb adag kuncogást, amikor kiszúrom, hogy szemei nagyon alaposan megnézik a póló alól előbukkanó fenekemet, de nem teszek rá megjegyzést, nézelődjön csak. Inkább felmérem a tányéromon feltálalt bőséges terülj-terülj asztalkámat. – Szóval ha ezt nem pusztítom el az utolsó morzsáig, büntetést kapok? – kérdezem vidáman - kivételesen minden kéjes utalás nélkül -, miközben enni kezdek. Jól esik, most már érzem, hogy éhes voltam, és ez egyben eszembe juttatja azt is, hogy vajon... ez így marad-e. Lesznek reggeli rosszullétek? Kellene, hogy már most legyenek? Ha nincsenek, az baj? Úgy emlékszem, Esther nagyon megszenvedett velük, de nem emlékszem, pontosan a terhesség melyik szakaszában... Axel kérdése ránt ki a gondolatok közül, én pedig kénytelen vagyok bocsánatkérően mosolyogni. – A hamis papírjaimat használom. Nem szeretek kockáztatni – válaszolom meg a kérdést szelídebben, mert tudom, hogy neki mennyire fontos lenne az, ha végre Aviva lehetnék. – De nem kell végig hozzá járnunk, úgyis messze lenne, ha baj van. Amint lesznek rendes papírjaim, keresünk egy másik orvost, együtt. Oda már bejelentkezhetek Avivaként... még ha a vezetéknevem más is lesz – teszem hozzá somolyogva, felvetve neki a közös orvoskutatás ötletét, na meg persze felemlegetve az esküvőt is, hogy a jó dolgokra koncentráljon. Esküvő, az első ultrahang vizsgálat... mintha átléptem volna egy másik életbe; abba, amiről soha nem is álmodtam. – Akkor is bent leszel, ha nem lehetnél bent – vágom rá gondolkodás nélkül a választ a következő kérdésére, aztán elnevetem magam és némi tanácstalansággal vonom meg a vállam. – Őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogyan megy egy ilyen vizsgálat, de miért ne lehetnél ott? Szerintem ilyenkor természetes, ha ott van... az apa is. – Érzem, hogy a szívem kicsit elvéti a ritmust, szemeiben újfajta csillogással pillantok rá. Még mindig hihetetlen érzés belegondolni ebbe az egészbe, de most neveztem először annak, ami. Hiszen apa lesz. Ha minden igaz, már most is az. – Szeretném, ha ott lennél – teszem hozzá ezt már a saját szemszögemből, mosolyogva. Szeretném, ha ő is láthatná, ha hallhatná, hogy minden rendben van. Mert remélem, minden rendben van. Igazából nem okoz gondot, hogy elpusztítsak mindent, amit a tányéromra pakolt - tényleg éhes voltam. Amikor befejezem a reggelit, lecsusszanok a pultról, a tányért a mosogatóba teszem, aztán mindkettőnknek újratöltöm a poharát. Ha pedig ő is befejezte, nem mulasztom el az alkalmat, hogy odalépve hozzá átöleljem és hálásan megcsókoljam. – Köszönöm a reggelit – mosolygok rá megsimogatva az arcát, aztán kinézek az ablakon a reggeli napsütésbe. – Szeretnél elmenni futni? – fordulok vissza hozzá. Tudom, milyen fontos neki a reggeli testmozgás. A nyelvem hegyén van, hogy megkérdezzem: vagy beiktassunk egy edzést valahol az orvos előtt?, de nem szívesen gondolok városi edzőtermekre. Egyáltalán. Még a hideg is kiráz a gondolattól. És ha belegondolok, hogy valószínűleg már akkor terhes voltam...
I like how it rolls Like honey off of your tongue Sure sounds to me like true love Ain't no way it ever gets old I like how it rolls When we're skin on skin Day into night into day again Like a sunrise into moonlight This life when you're all mine Baby I like how it rolls
A fürdés és az ágyigazítás után egymáshoz bújva készülődünk alváshoz. Én persze egy kicsit aggodalmassá válok, amiért nedves a haja - amitől az elcsent pólóm és a párna is az lesz majd - és nem evett semmit, de mindent leráz magáról. Kis mosollyal figyelem, ahogy engedelmesen egyetért, már csak a szalutálás hiányzik. Aztán amikor felemlegeti, hogy azért velem mindig szeret jól lakni, halkan elnevetem magamat, és magamhoz húzom. - Na jó, alvás. - mondom, mielőtt még megint megkívánjuk egymást.
Másnap reggel ő hoz vissza a valóságba, és habár az emlékek súlya elnehezítik a mellkasom, a látványa mindig felemelő. Mosolyog, és miután hosszan megcsókoltuk egymást, fürkészni kezdem őt. Nem látom rajta úgy az árnyékokat, azt a sötétséget a szemében, ami egy kicsit most az enyémben ott lehet, aminek kifejezetten örülök, és kissé el is mosolyodok, viszonozva az ő arckifejezését. Megsimogatom az arcát, aztán amint eszembe jut, hogy mit ígértem este, csak egy gyors puszit nyomok az ajkára míg kuncog, és már kelek is fel. Skygge követ a konyhába, és ha nem akarom, hogy állandóan a lábam alatt legyen, akkor kénytelen vagyok neki reggelit adni elsőnek. Meg is teszem ezt, közben hallom, hogy Viva telefonál, amitől kicsit izgatott leszek. Elkezdem készíteni a reggelit - joghurt, müzli, egy kis szelet kenyér, felvágott, sajt és rengeteg zöldség. Mint valami hotel reggeli. Mielőtt teljesen kész lennék, Aviva abba hagyja a telefonálást, és habár nem hallom a lépteit a zoknijától, a szemem sarkából látom, hogy közeledik. A büszke szavaira oda pillantva mosolyodom el - főleg ahogy leendő feleségeként emlegeti magát, ettől megmelegszik a mellkasom -, de aztán meglepve nézek a telefonra a kezében, ami elkezd csörögni. Nem szokták keresni. Az ő arca is kissé aggodalmas, és a hangja is, ahogy bele szól. Már félig oda is fordulok, amikor hirtelen felderül. Felvont szemöldökkel figyelem, és nem igazán értem a folyamatos "igen"-ekből, hogy mi történik, de az biztos, hogy nincs baj, úgy hogy folytatom a reggeli készítését. Amint leteszi, már mögém is lép és átölel, én pedig elmosolyodom. - Tudtam, hogy el tudod intézni. Ügyes vagy. Az pedig még jobb, hogy korábban mehetünk. - pillantok hátra a vállam felett rá, majd fölötte elnézve az órára nézek. - Belváros igaz? Akkor kb két óránk van még indulásig. Negyvenöt-ötven percet azért számolnék az útra. - míg lemegyünk, bemegyünk a városba, aztán oda megyünk, bejelentkezünk.. még lehet így is szoros lesz, szóval a reggeli edzés most minimum elhúzódik, maximum, elmarad. Amint kész vagyok, leteszem a kést a kezemből, aztán felé fordulok, kicsit lehajolva fogok rá a derekára és felemelve ültetem fel a pultra - tekintve, hogy asztalt és székeket... azóta se vettünk - és az ölébe teszem a tányérját. A tekintetem persze nem kerüli el, hogy a zoknin és a pólómon kívül - legyen bármilyen hosszú - más nincs rajta, szóval egy picit legeltetem a szemeim a csupasz feneke oldalán, mielőtt enni kezdenék. - Avivaként jelentkezel be, csak megkéred, hogy ne kérdezzenek semmit? - kérdezem két falat között, rá tekintve. Fingom sincs egyébként, hogy megy egy ilyen vizsgálat, de majd most meglátom... asszem? - Be lehet veled menni, vagy... majd kint ülök a kispadon és .... merengek az élet nagy dolgain, amíg ki nem jössz? - kérdezem mosolyogva.
Vendég —
Axel & Aviva
and if you fall down too far and I can't see you through these marks and your eyes are covered in scars and my head's filling with tar don't worry, we'll find another way out
A hálószobában történteket egy ahhoz méltó, de attól jóval szelídebb szenvedéllyel átitatott zuhanyzással vezetjük le. Miután alaposan megmosdattuk egymást, összefonódunk a vízsugár alatt, hogy egy kicsit el tudjunk veszni egymásban, a pillanatban és az érzéseinkben. Kiélvezzük egymáshoz simuló bőrünket, mindenhol összegabalyodó testünket és azt az érzéki csókot, amit hosszan megosztunk egymással. Pontosan úgy, mint az érzéseinket utána. Törölközés közben érzem magamon a tekintetét, de nem mondok semmit, csak somolyogva figyelem a tükörből, ahogy újra és újra végigméri a testemet. Egyáltalán nem zavar, imádom, hogy így néz rám. Törölközés után a hálóba megyünk, ahol közös megegyezéssel és erővel - na meg sokatmondó mosolyok és pillantások közepette - inkább áthúzzuk a takarót, ami bőven magán viseli a nyomai a nemrégi lakmározásnak. Én még egy kicsit szárítok a hajamon, de aztán már megyek is vissza a hálószobába Skygge kíséretében - mondjuk az ágyban csak nekem van helyem Axel mellett. Mosolyogva bújok oda hozzá azonnal a takaró alatt, és épp azon vagyok, hogy magamba szívjam az illatát, amikor meghallom az aggodalmaskodását. – A tövét és a nagyját megszárítottam, a nedves hajvégektől pedig nem lesz bajom – nyugtatom meg, és igazat is beszélek, de az arcomon ülő mosolyból egyértelmű, hogy pontosan tudom, honnan támadt ez a fene nagy aggodalma. Aztán erre még rá is kontrázik, én pedig halkan elnevetem magam. – Igenis, értettem – felelem katonásan, de vidám csillogással a szemeimben. Odahajolok hozzá egy csókra, aztán nem állok ellen a kísértésnek, hogy bazsalyogjak egy kicsit. – De, csak hogy tudd, én szeretek veled jól lakni – jegyzem meg sokatmondó pillantással, mielőtt elhelyezkednék a karjaiban, mintha mi sem történt volna.Befészkelem magam a szokásos helyemre, a mellkasára csókolok, aztán hagyom, hogy a teste és a takaró melege, biztonságot adó ölelése, szívdobbanásai és a szuszogása együttesen ringassanak el.
Furcsa érzésre ébredek. Nem a szokásos történéslánc aktivizálódik, hanem... az ösztönöm kelt fel? Egy pillanatra megzavarodok, aztán rájövök, hogy odakint már nincs teljesen sötét, és hogy... Meglepve pislogok néhányat. Emlékszem, hogy nyugtalanul aludtam és néha felriadtam, de Skygge is mindig csak az ágy mellett figyelt, nem kellett közbelépnie. Nem is mentem ki éjszaka, csak újra befészkeltem magam Axel ölelésébe, és tovább aludtam. Izrael óta nem volt ilyen. A felfedezés különös örömmel tölt el, de nem feledkezem meg a prioritásokról. Tudom, miért ébresztett fel az ösztönöm. Visszaédesgetem magamhoz Axelt azokból a szörnyűségekből, amiktől annyira félteni fogom, de nem hagyom, hogy ez az aggódás most rányomja a bélyegét a reggelünkre. Lelkes csókját ugyanolyan intenzitással viszonzom, aztán félig felkönyökölve kezdem figyelni őt, támaszkodó kezemmel a haját simogatva. – Szia – mosolygok rá, arcomat belehajtva a puha érintésbe. Hagyom, hogy fürkésszen, és sejtem, mit keres, de ha nem kérdez semmit, én sem mondok semmit, mert említés szintjén sem akarok semmit beengedni ezekbe a percekbe feleslegesen. Oldalra fordítom a fejem, belecsókolok a tenyerébe... Aztán, ahogy felemlegeti a tegnapi ígéretét, elnevetem magam. Hagyom kiszökni őt a takaró alól, a párnára visszadőlve figyelem mosolyogva, ahogy eltűnik az ajtóban, aztán felülök. Megnézem, mennyi az idő, a gyomrom pedig hirtelen izgatott görcsbe ugrik; nekem is van egy fontos feladatom. Úgy érzem, kellemesen meleg van, ezért csak egy vastag zoknit húzok még magamra, hogy a talpam se fázzon, aztán a telefonomért nyúlok, és némi hevesebb szívdobogás közepette tárcsázom a rendelő számát. Ahogy sejtettem is, első blikkre megpróbálnak lerázni azzal, hogy nemhogy mára, de erre a hétre sincs már időpontjuk, de aztán némi makacs ragaszkodással és körmönfont taktikázással sikerül rávennem őket, hogy megérné nekik bent maradni plusz egy vizsgálat erejéig a rendes munkaidő után. Diadalittas mosollyal engedem le a telefont és megyek ki még azzal a kezemben Axelhez a konyhába. – A leendő feleséged előtt nem létezik lehetetlen – közlöm vele büszke mosollyal, miközben odasétálok hozzá. – Nem lett volna időpontjuk, de rávettem őket, hogy beleférjen még a napjukba plusz egy... – Elhallgatok és megállok, amikor a telefon életre kel a kezemben, pedig már majdnem odaértem, hogy át tudjam ölelni hátulról és szemügyre tudjam venni, miből ehetek ma dupla adagot. – Egy pillanat – nézek homlokráncolva a képernyőre. A rendelő száma, remélem, nem most akarják kitalálni, hogy mégsem... Némileg félve fogadom a hívást, mert nagyon örültem, hogy sikerülhet ma elintézni ezt, de végül nem kell csalódnom: az asszisztens éppen azt akarja mondani, hogy valaki pont utánam mondta le az időpontját, szóval beírtak a helyére. Így csak még nagyobb a mosolyom, amikor leteszem a telefont - ezúttal már fizikailag is letéve azt a pultra. – Változott egy kicsit a terv. – Ezúttal már sikerül odalépnem mögé, izgatott mosollyal ölelem át, majd csókolok a hátára. – Már 11 órára mehetünk – pillantok fel rá aztán, és azt hiszem, ha akarnám sem tudnám elrejteni a szemeimből sem azt a csillogást, amit az egészséges mértékű félelem, az izgalom és a boldogság elegye alkot.
I like how it rolls Like honey off of your tongue Sure sounds to me like true love Ain't no way it ever gets old I like how it rolls When we're skin on skin Day into night into day again Like a sunrise into moonlight This life when you're all mine Baby I like how it rolls
Oké, talán nem kellett volna pont ezt, pont így kimondanom. A tekintet, amivel végig mér megborzongat, és magam előtt is felderengenek bizonyos fantáziálások, amiket csinálhatna velem ilyen helyzetben, de inkább gyorsan elterelem a figyelmemet - meg az övét - egy kis játékossággal. A küldetés sikeres, kacag egy kicsit, aztán a tenyerembe simul. Nagy sokára fel is kelünk az ágyból, aztán megyünk is rendet rakni. Közben még a fürdőben Aviva visszatér a kétségbe esett pillanataira, én pedig nem rejtem el előle az igazságot - egyébként is látná rajtam, ha nem lennék őszinte, de hazudni sem akarok - amikor pedig levonja a következtetést, azért elmondom, hogy csak nagyon féltem őt. A vállamra csókol, majd rám mosolyog, és értőn válaszol, én pedig visszamosolygok, aztán mindenki megy tovább a dolgára. Mire visszaérek a fürdőbe, ő már a víz alatt áll, szóval csatlakozok. Megfürdet, én is őt, aztán jó hosszan és kellemesen csókolózunk egyet a víz alatt, kihasználva minden együtt töltött percet. Összefonódik a testünk, a nyelvünk, összesimul a bőrünk, az ajkunk. Azt hiszem, az utóbbi napokban mindkettőnknek ez lesz a program végig, néha egy kis fűszerezés, vadulás - ha engedik. Persze, a szerelmes gondolatokat szerelmes szavak is követik mindkettőnk részéről, én pedig halványan mosolyogva hajtom neki a homlokának a fejem, miközben végig simít a hajamon. Miután végzünk a fürdéssel, megtörülközünk. Nekem egyszerűbb áttörölni a hajamat, meg magamat, de nem baj, én kényelmesen elfigyelem őt, miközben ugyan azzal a törülközővel törli meg a haját is, amivel a bőrét, így szabadon tudom vizslatni meztelen testét. Persze, a szám sarkában ott a sunyi mosoly, azért egy pillanatig nem leplezem, hogy gyönyörködök benne, akkor is, ha rengeteg heg van rajta. Kimegyek a fürdőből, és a hálóba sétálva én csak egy alsót veszek magamra. Segítek neki áthúzni a takarót, orrom alatt némi bazsalygással, de egy mukkot se szólok. Amíg Viva visszamegy hajat szárítani, lopok egy falatot a hűtőből, aztán kimegyek, hogy rágyújtsak, de rájövök, hogy minden szál cigimet elszívtam az aggódásban. Kicsit megvakarom a tarkómat, aztán hoppon maradva könyökölök a korlátra, hogy a kissé felhős, csillagos égre tekintsek a fák között. Nem maradok kint sokáig, mert tudom, hogy Aviva mindjárt végez a hajszárítással, na meg azért is, mert jégcsappá fog válni, hogyha a hideg bőrömhöz kell bújnia. Úgy hogy besétálok, teszek még a tűzre, hogy éjjel is kitartson és ne legyen hideg hajnalban, aztán a hálóba megyek, ahol az ágyba bújva őt várom. A telefonon még átnézem az esti híreket, de amikor megjelenik, már el is teszem. Mosolyogva húzom magamhoz, a bőrömön érzem, hogy nedves még a haja. - Nem akarod teljesen megszárítani? Nem fogsz megfázni, ugye? - kérdezem őt fürkészve, míg az ágy végén Skygge puffanását hallom. - Nem ettünk este mézen és egymáson kívül mást, ami rossz pont, főleg neked, szóval reggel én csinálom a reggelit, és dupla adagot eszel. - mondom aztán játékos fenyegetéssel, miközben elhelyezkedek vele az ágyon. Magamhoz ölelem és húzom, hagyom, hogy szokás szerint a vállamba, mellkasomba fúrja az arcát, míg alaposan betakargatom és ölelem őt. Nem nehéz egyébként elaludni, bezzeg reggel egészen nehéz felkelni.
Mikor visszatérek a valóságba a suttogása és a simogatása során, pislogok párat, míg felfogom, hogy hol vagyok, és vele vagyok. Amint ez megtörténik, hosszú, lelkes csókkal üdvözlöm őt, aztán feltekintve rá némán fürkészem a szemeit azután a sötétség után kutatva, amelyet a magam harca után a tükörben szoktam látni. Csak remélem, hogy a rémálmai abba fognak maradni, hogy Skygge tud bárhogy segíteni, hogy keveset szenved. - Szia. - suttogom halkan megsimogatva az arcát, halványan rámosolyogva. Még mindig fura bele gondolni, hogy a mai főprogram tulajdonképpen a gyerekünk ellenőrzése lesz. Apropó. - Reggeli! - mondom szigorúan, ajkára csókolva egy aprót, gyorsan ki is kecmergek mellőle, és mint akit ágyúból lőttek, már megyek is a konyhába. Mellettem biztos nem fog éhezni terhesen! Meg egyébként se...
Vendég —
Axel & Aviva
and if you fall down too far and I can't see you through these marks and your eyes are covered in scars and my head's filling with tar don't worry, we'll find another way out
A fantáziám elkerülhetetlenül elkalandozik abban a pillanatban, hogy azt mondja, én is kikötözhetem. Lelki szemeim előtt különböző képek jelennek meg arról, mit csinálnék vele, hogyan készíteném ki, édes revansot véve minden eddigiért... Az ajkamba harapva mérem végig látványosan, és már majdnem teljesen beleélem magam az álmodozásba, míg a harciasságomat említve a vállamra nem harap. Nem is ez tereli el annyira a figyelmem, hanem az ezekhez társuló hangok, amelyekről hirtelen nem tudom eldönteni, hogy kutyára vagy disznóra emlékeztetnek-e inkább. Elnevetem magam, ő pedig mosolyogva pillant rám, hogy aztán az arcomra simítson - és én örömmel simulok bele ebbe az érintésbe. Nem feledkezem azért meg az aggodalmairól, igyekszem elűzni a fejéből ezeket a sötét felhőket, ami miatt - szerencsére - hosszú ideig élvezetem még az ölelését és az enyémhez simuló testét. Boldogan veszel el ezekben a pillanatokban, de azért nem vitatkozom azzal, hogy ránk férne egy fürdés. Épp csak a gondolataimat sikerül ismét majdnem elterelnie, mert megjegyzést tesz a takarítása milyenségére... egy pillanatra elfelhősödik a pillantásom, ahogy eszembe jut, mennyire alapos is volt bizonyos helyeken, és ő még képes megnyalni az ajkait is, hogy a végén majdnem menekülnöm kelljen az öléből, mielőtt még újrakezdenénk az egészet. Mindenekelőtt rendet kell vágnunk a fürdőben, viszont az ottani káosz láttán már előttem is kitisztul, milyen helyzetbe sodortam őt a saját pánikom miatt. Szégyellem magam ezért, még ha tudom, látom és értem is, hogy már nem haragszik rám, és megígérem neki, hogy ezen is dolgozni fogok. Szeretném jól csinálni, most már igazán. Még egyszer a vállára csókolok, aztán felnézve rámosolygok. – Tudom – felelem értő szemekkel. Elengedem, hogy tényleg rendet tudjunk rakni, aztán míg ő kiviszi a zsákot, én a zuhany vizét állítom be. Amint jó melegnek ítéltem, be is állok alá, és szerencsére nem is kell rá sokat várnom. Amint ő is csatlakozott, neki is látok alaposan megfürdetni, gátlástalanul élvezve meleg, nedves bőrének és az alatta feszülő izmoknak érzését az ujjbegyeim alatt. Én sem tudok nem gondolni arra, mennyire rossz lesz hosszabb időkre nélkülözni ezt, nem érinteni és érezni az ő érintéseit nap mint nap, de nem keseredek el. Ezt az utat választottuk és ezt fogjuk végigjárni, együtt. Borzalmasan fog hiányozni, amikor nem lesz velem, de kárpótol majd minden pillanat, amit együtt tölthetünk - mint ahogy most is egyfajta feltöltődésre használom ezt az időt. Bocsánatkérően mosolygok fel rá, amikor az elkalandozó gondolataim miatt egyszer a hegein nem kellő határozottsággal simítom végig a tenyerem, ezzel akaratlanul is megcsiklandozva őt, de hagyom, hogy segítsen, így legalább nagy, meleg tenyerét is érezhetem a kezemen. Miután leöblítem róla a habot, tenyereimet az arcára simítva húzom egy kicsit magamhoz, míg én lábujjhegyre állok, hogy ajkaimat egy hosszú pillanatra a bal szeme mellett futó hegekre szorítsam, de aztán hagyom, hogy ő is méltón megfürdessen engem. Élvezem ujjainak és tenyerének simítását mindenhol a testemen, és amikor még az arcomat is megmossa, nem mondok semmit, de a szemeimbe sokatmondó tűz költözik, miközben felpillantok rá. Amikor én is szép tiszta lettem, nem zárom el a vizet, még nem. Magamhoz húzom őt, a csókjára vágyva, még én is lábujjhegyre állok, hogy előbb forrhassanak ajkaim az övéire. A tekintetében ott van minden, míg arcunk egymáshoz közelít, ahogy az enyémben is, és ezt pecsételi meg a hosszú és érzéki csókunk is. Egyikünknek sem akaródzik elhúzódni egy jó ideig, hosszan kiélvezzük a csók édességét, miközben a testünk szorosan összesimul. Átölelem a nyakát ujjaim néha végigsimítják a haját, vagy épp bekúsznak a tincsei közé, végigtáncolnak a vállán, az arcán. Átjárja a mellkasomat a forróság, a szívemet a szerelem és a ragaszkodás; elraktározom a pillanatot, minden érzést és érintést. Amikor elhúzódik tőlem, gyönyörű szemeiben ott kavarog minden, amit tudnom kell, és amit én is érzek. Gyengéd, szerelmes mosollyal simítok végig az arcán, majd hátra a haján. – Én is téged. Te vagy a legjobb dolog, ami valaha történt velem – suttogom neki. Homlokom az övének érintem, egy pillanatra lehunyom a szemem, aztán egy - egyelőre - utolsó csókot nyomok puha, nedves ajkaira, mielőtt újra rámosolygnék. Elzárom a vizet, aztán a zuhany alól kilépve megszerzem magunknak a törölközőinket. Már szárazon, de még nedves hajjal megyek aztán a hálóba, megszerezni magamnak Axel pólóját, de ahogy rápillantok az ágyra, vagy legalábbis a mézes-mindenfélés takaróra, az ajkamba harapva mosolyodom el. Mással eszemben sem lenne vesződni, de a takarót azért áthúzom, ha Axel is segít, akkor vele együtt. Nekem utána még kell egy kis idő, mert valamennyire megszárítom a hajam, hogy ne fázzak miatta éjszaka, de ez csak pár perc, aztán már készen is vagyok. Még kimegyek a konyhába, hogy szerezzek két pohár vizet, aztán alvásra készen sétálok a hálóba - a sarkamban egy félálomban kóválygó Skyggével, aki mintha érezné, hogy most már beteheti a mancsát oda. Somolyogva figyelem, ahogy nagy puffanással ledobja magát az ágy végébe, miközben odaadom Axelnek az egyik poharat. Iszok a sajátomból egy kicsit, majd leteszem azt az éjjeliszekrényre, hogy aztán bevackolhassam magam a legjobb helyre: a takaró alá, Axel karjaiba.
I like how it rolls Like honey off of your tongue Sure sounds to me like true love Ain't no way it ever gets old I like how it rolls When we're skin on skin Day into night into day again Like a sunrise into moonlight This life when you're all mine Baby I like how it rolls
Meg sem próbálom tagadni a gondolataimat, sőt, amikor felvonja a szemöldökét, úgy mosolygok rá, mint aki egyenesen büszke, hogy ezt kitalálta. A hümmögésére kíváncsian oldalra biccentem a fejemet, majd amikor rákérdez, hogy mi van akkor, ha a macska nyer, akkor megcsillan a szemem és kissé el is vigyorodok. - Lehet róla szó, egy évben egyszer kikötözhetsz te is. Egyébként is rohadtul szexi, amikor olyan harcias vagy. - mondom játékosan, és ezzel a játékkal morgok és harapok a vállára, mint valami kutya. Röfögő kutya. Vagy kutyádisznó. Mittom én, csak játszadozok! Ha sikerül megint nevetést kicsalni belőle, akkor mosolyogva nézek rá, és megsimogatom nem mézes kezemmel az arcát. Később nyugtatgat még, aztán rátérünk arra, hogy nem ígérem meg, hogy nem ő lesz minden gondolatom, de legalább minden második, és nem csak az aggódás miatt. Persze, őt ez egyáltalán nem zavarja, halkan nevetek is a válaszán, mielőtt magához húzna egy ugyan olyan érzéki, bár kicsit rövidebb csókra. Teszek egy javaslatot a fürdésre, amelynek ékes bizonyítéka az összetapadt bőrünk. Amikor játékosan megjegyzem, hogy nem takarítottam elég jól, egy forró választ kapok, amitől úgy nyalom meg az ajkamat, mintha csak emlékeimben újra kóstolnám őt onnan. - Ennek igazán örülök. - mondom somolyogva, de inkább nem incselkedek, a végén visszafordulunk a hálóba. A fürdőben összepakolunk, és amíg ezt csináljuk, addig Aviva felemlegeti a nap elejét, én pedig őszintén elmondom neki, hogy megrémisztett. Látom rajta, hogy bánja, és nem célom megbántani, csak azt akarom, hogy tudja, rám számíthat, és akarom, hogy támaszkodjon rám, ha úgy érzi, bajban van. Amikor azt mondja, figyelni fog erre, visszaölelem őt, és újabb csókot adok neki, de most a feje búbjára. - Tudom. Semmi baj. Csak nagyon féltettelek. - mondom, bátorító mosollyal rá nézve, és aztán kiviszem a szemetet. Mire visszamegyek, ő már a víz alatt áll, én pedig csatlakozom hozzá a zuhanyrózsa alá. Persze azonnal neki áll megfürdetni, én pedig mosolyogva hagyom neki, hogy ezt tegye. Élvezem a dörzsöléseit, a simításait, ha netán túl finom, vagy bátortalan lenne, a hegeken kézfejére simítom a tenyerem, hogy együtt mossuk át úgy, hogy ne kezdjek viháncolni a csiklandósságtól. Ha megvan velem, utána természetesen én is megmosdatom őt, jó alaposan. Kiélvezem, hogy érinthetem pőre testét, ahol csak akarom, izmos combjától kezdve fenekén át, a hasán, alhasán, mellein keresztül fel a vállaira, mellkasára, hátára, de még az arcát is megmosom, ahol gonosz módon összepiszkoltam. Miután tisztának ítélem, leöblítem őt, de ahhoz képest, hogy ilyenkor már ki szokott szállni a kádból, most nem. Magához húz, én pedig engedelmesen hajolok le hozzá, hogy szerelmes, komoly pillantással nézzek rá, míg ajkunk össze nem forr. Lehunyt szemekkel, hosszan, szenvedélyesen kiélvezem, amit kapok és amit adok, kezeimmel szorosan magamhoz ölelve őt a derekánál fogva. Hüvelykujjammal cirógatom kicsit bőrét, míg ajkammal hosszasan becézgetem az övét. Kiélvezek minden percet és pillanatot, minden selymes érintést és azt, ahogy a nedves teste az enyémhez simul. Amikor - nagyon sokára - elhúzom az ajkamat, akkor sem viszem azokat messzire. Szinte még hozzá érnek, ahogy letekintek rá, kavargó kék tekintetemmel, és halkan sóhajtok. - Nagyon szeretlek. - vallom be neki sokadjára is, még is úgy érzem, hogy soha nem lenne elég, akárhányszor is mondanám neki.
Vendég —
Axel & Aviva
and if you fall down too far and I can't see you through these marks and your eyes are covered in scars and my head's filling with tar don't worry, we'll find another way out
Talán meg sem kellene már lepődnöm a kérdésén, vagy inkább felvetésén, de pláne a tekintetén, ami végigtáncol rajtam. – Mmm... – hümmögök egy kicsit, ajkaimon játékos mosoly jelenik meg, és amolyan Macskanő, mi? pillantással vonom fel a szemöldököm. Közelebb hajolok hozzá egy kicsit, ujjaimat újra a hajába simítva, élvezve vele ezt a kis játékot, főleg, hogy láthatóan sikeresen eltereli a figyelmét egy kicsit. – És mi van, ha a Macskanő nyer? – mormolom somolyogva. Ugyan az előző hadművelet sikeresnek mondható, én azért nem elégszem meg csak ennyivel. Örülök, hogy Skygge kapcsán ismét sikerül előcsalnom belőle egy kis nevetést, és nagyon szívesen és készségesen simulok a karjaiba, amikor hátradől velem. Élvezem a simogatását és a közelségét, a simogatását, miközben én is az ő bőrét simítom, és közben megnyugtató dolgokat mondok neki, hogy megnyugtassam és megpróbáljam legalább valamennyire elhessegetni a félelmeit. A figyelemhiányos résznél újabb látványos mosolyt zsebelek be, aztán a szavaira kuncogni kezdek. – Az nem baj, ha én leszek minden gondolatod. Majd szólok, ha megunom a csuklást – jelentem ki vidáman, mielőtt az arcára simítanék, és magamhoz húznám még egy csókra. Még ha nem is olyan hosszúra, mint az imént, azért gátlástalanul kiélvezem ajkai puha, édes érintését. A fürdéssel kapcsolatos felvetésével viszont nem tudok vitatkozni, és ez méltó bizonyítást kap akkor is, amikor a testünk halk cuppanással válik szét. A kis megjegyzésére mondjuk nem tudok nem az ajkamba harapni. – Azért ezzel nem minden részem értene egyet – fogalmazom meg a gondolatot szándékosan többértelműen, rábízva, hogy belső vagy külső részeimre gondolok-e. Viszont, mielőtt még az én gondolataim elkalandozhatnának, inkább kiszökök a karjaiból, mert ha így folytatjuk, sosem jutunk ki az ágyból. Megegyezünk a rendrakási stratégiában, nekem azonban a látvány alapján igazából először cseng le igazán, hogy pontosan mi, mennyi és meddig. Elfog a lelkiismeret-furdalás, különösen, amikor rákérdezek, és ő nem tagadja, hogy valóban hülyén kezeltem a helyzetet. Hálás vagyok viszont neki az egyenességéért, és amikor a homlokomra, majd a számra puszil, mintegy jelezve, hogy most már azért nincs - akkora - baj, egyik karomat a dereka köré fonva ölelem magamhoz egy pillanatra, és szusszanok egyet. – Sajnálom – csókolok a vállára. – Figyelni fogok erre. Nem akarlak kizárni – ígérem meg neki komolyan, a szemeibe pillantva, mielőtt elengedném, hogy tényleg be tudjuk fejezni a rendcsinálást. Mindent berámolunk a zacskóba, aztán míg ő kiviszi azt, én ezúttal a zuhany mellett teszem le a voksomat. Megnyitom a vizet, hogy jól felmelegedjen, aztán - mivel már kezdem érezni a hűvös levegőt a nedves bőröm miatt - én be is állok alá. Szerencsére nem kell sokat várnom Axel felbukkanására sem, elmosolyodva nyújtom felé a kezem, hogy behúzzam magammal a víz alá. Arra azért figyeltem, hogy olyan vízhőmérsékletet válasszak, amitől ő sem fog azonnal kiugrani a permet alól. Ettől mondjuk még nem tervezek túl hatékony lenni: miután a meleg vízzel eltüntettük magunkról a méz maradékának nagyját, én jó szokásomhoz híven kihasználom a lehetőséget az ő alapos megfürdetésére, és ha szeretné ezt viszonozni, hagyom is neki, de aztán még nem akaródzik rögtön kiszállni a zuhany alól. Előbb még magamhoz húzom, miközben magam is lábujjhegyre állok, hogy előbb találkozhassak az ajkaival, részben megidézve egy kellemes emléket az első közös éjszakánkról. Még ha most be is tudom érni a csókjával - az akkorral ellentétben -, ezt bőven szándékomban áll kihasználni. Érezni akarom őt így is, amíg még korlátlanul megtehetjük.
I like how it rolls Like honey off of your tongue Sure sounds to me like true love Ain't no way it ever gets old I like how it rolls When we're skin on skin Day into night into day again Like a sunrise into moonlight This life when you're all mine Baby I like how it rolls
Lassan nyugvó szívveréssel ölelem magamhoz, és élvezem a katartikus orgazmus bizsergető utóhatásait, meg azt, ahogy hozzám ragad a csók közben. Végül hangot adok az aggodalmaimnak, ő pedig a maga módján kezd nyugtatni és nevettetni, ami egyébként sikeres. - Na és ki leszel akkor? Macskanő? - kérdezem mosolyogva. Kicsit elkalandozik rajta a pillantásom, ahogy elképzelem egy feszes bőrruhában... - Halloweenkor beöltözhetünk. Este meg eljátszhatjuk, hogyan kapja el és "tanítja móresre" a hős a tolvajt. - vigyorgok halványan. Jó, tudom, most fejeztük be, kevesebb, mint egy perce, de attól még lehetek kaján és perverz, nem? Persze Viva visszafordítja a szót a nyugtatgatásomra, mire halkan sóhajtva szorítom magamhoz. Elmondom neki, hogy nem esik jól a gondolat, hogy nem tudok majd mellette lenni, amikor kellenék, amikor pedig Skygge betanítását említi, halkan elnevetem magamat. - Ha fel is fogná a feladatot, ennyire nem ügyes. - mosolygom, miközben neki dőlve az ágyrácsnak magamhoz húzom és tovább simogatom a derekát. Hallgatom a szavait, élvezem a simogatását a mellkasomon, szuszogásának csiklandozását a bőrömön. A szavaira halványan mosolygok, akkor szélesebben, lepillantva rá szemem sarkából, amikor a figyelemhiányról beszél, aztán amikor azzal fejezi be, hogy biztosítékom lesz, ha kiszökök, oda fordítva a fejem egy hálás csókot adok a homlokára. - Igyekszem nem aggódni miattad. De nem ígérem, hogy nem te leszel minden gondolatom. Vagy legalább minden második, csak hogy ne jöjjön rád annyit a csuklás. - somolygok az orrom alatt, aztán felhozom, hogy igazából lehet fürdeni kellene. Amikor pedig felkelve méztől ragadósan cuppan le rólam, elnevetem magamat vele együtt. - Nem takarítottam elég jól. - vigyorgok kicsit, aztán felkelek utána én is, és elindulok mögötte. Skygget láthatóan nem hatja - már - meg, ha ki van zárva a szobából, se a zajok nem érdeklik, aminek kifejezetten örülök. Aviva javaslatára bólintok egyet, aztán a konyhában egy kisebb kukászacsit vadászva bemegyek utána a fürdőbe. Kinyitom a zsákot, a kérdésére pedig szusszanok egy nagyot. - Nagyon megijesztettél. Nem tudtam, hogy mi a baj, csak azt tudtam, hogy nagy, és fogalmam sem volt, hogy segítsek. Már gondoltam mindenre. Moszad, fejvadászok, ellenséges lények, anyámkínja... Jobban esne, ha baj van, az lenne az automatikus, hogy azonnal hozzám fordulsz, legyen bármekkora. - húzom magamhoz, hogy a homlokára csókolva, majd lehajolva az ajkára puszilva jelezzem, hogy nem neheztelek rá, de tény, hogy kezelhette volna jobban a dolgot. Segítek bepakolni neki mindent a zsákba, aztán bekötve annak tetejét kiviszem a szeméthez, amíg ő beállítja a vizet. Miután kidobtam a zacskót, visszamegyek a fürdőbe, aztán csatlakozom Vivához a vízbe/víz alá.
Vendég —
Axel & Aviva
let it be, baby, breathe I swear I'm right here We'll be good, I promise we'll be so good
Miután méltó megkoronázást kapnak a heves szenvedélytől fűtött pillanatok - percek, órák -, kellemes, boldog mámorban veszek el Axel karjaiban, őt ölelve, nedves bőrét simogatva. Egy visszautasíthatatlan ajánlat után néz csak fel rám, hogy aztán a gondolatai elterelődjenek egy kedvezőtlenebb irányba, amit egyértelműen látok is rajta, de igyekszem tenni ellene. Ennek első lépése az a szenvedéllyel és szerelemmel átitatott csók, amit magáénak követel, és amiben ugyanilyen viszonzásra talál nálam. Hosszan csókolom, én sem vagyok rest kiélvezni ajkai finom érzését és ízét, átadva közben minden érzésemet számára. Miután elengedem sem feledkezem meg erről, próbálom megnyugtatni őt, sőt, a felvidításával is megpróbálkozom, és amikor elneveti magát, mosolyogva figyelem a szemeiben megcsillanó vidámságot. Aztán rajtam a sor, hogy felnevessek a halfejen. – Feltétlenül olyat fogok keresni. Vagy valami szuperhősöset, és akkor tiéd lesz Aquaman – helyeselek széles mosollyal az arcomon, de még nem tudok ezzel megelégedni, mert továbbra is ott vannak a szemeiben az árnyékok, amelyeket nem szeretek ott látni. Homlokomat az övének döntve suttogok neki halkan, szorosodó ölelésére én is hasonlóval válaszolok, míg egyik kezem a haját simogatja megnyugtatóan. Halk sóhajjal ölelem még szorosabban magamhoz, amikor kifejezi a távollét okozta rossz érzéseit, de ahogy említést tesz arról, hogy már nem is vagyok annyira egyedül, megjelenik az arcomon egy apró mosoly. Aztán szemeinek kékjével újra megajándékozva emlegeti fel a bálnás és cipőfűzős okfejtésemet, és ezen halkan elnevetem magam. – Akkor vagy kiképezzük Skyggét cipőfűzőt bekötni, vagy marad a belebújós verzió – mosolygok rá játékosan, miközben hátradőlve magához húz. Kényelmesen elhelyezkedek rajta, élvezem a simogatását, azt, ahogy forró bőre az enyémhez simul, és nem érdekel, hogy már mindketten ragadunk miattam. – Tudom, hogy tartottál ettől – szólalok meg halkan, tenyeremet a mellkasára simítva, hogy ott cirógassam tovább a bőrét. – Én is tudom, hogy nehéz lesz, és minden pillanatban nagyon fogsz hiányozni, amikor nem leszel velem, de ígérd meg, hogy nem fogsz miattam feleslegesen aggódni, jó? – Megcsókolom a mellkasát, és a vállára döntve a halántékomat kicsit felfelé nézek rá, hogy magamba igyam a profilja látványát. – Szólni fogok, ha bármi baj van, ígérem. Akkor is, ha csak épp felborul a hormonháztartásom, és figyelemre vágyom – teszem hozzá somolyogva. – Beszélünk, amikor csak tudunk, és ha hazajöhetsz, együtt leszünk, ha pedig kiszöksz egy kicsit, én leszek a biztosítékod – sorolom tovább azokat, amikbe kapaszkodhatunk. Tudom, hogy most még minden bizonytalan, hogy nem tudjuk, hogy engedik majd haza, de még nem akarok erre gondolni, és azt sem akarom, hogy ő erre gondoljon. Szeretném, ha ez a pár nap még boldogan telhetne el neki is. Megborzongok a simítástól a gerincem mentén, de a kérdésre mosolyogva nézek fel rá. Bólintok, és ahogy indulásra készen felülnék, a testünk a méztől fáziskéssel és halk cuppanással engedi el egymást, amin elnevetem magam. – Mi ez, ha nem jel a fürdésre? – nézek le a nedves-mézes testünkre. Még egyszer magamhoz húzom egy csókra, aztán mosolyogva megsimogatom az arcát, mielőtt kimásznék az öléből, majd le az ágyról. Odakint szerencsére nincs miért aggódnom, Skygge ugyanis csak felemeli a fejét az ajtónyitódás hangjára, aztán halk puffanással vissza is teszi azt, hogy tovább durmoljon a kandalló előtt. Somolygok egy kicsit az orrom alatt, arra gondolva, hogy immunis a hangokra. – Szerintem az a legegyszerűbb, ha mindent berámolunk egy zsákba – pillantok a fürdő felé. Ha Axel hoz egyet, én addig bemegyek, hogy egyrészt kiürítsem és átöblítsem az üveget, másrészt pedig elkezdjem összeszedni a teszteket egy kupacba. Igazából csak ekkor tudatosul bennem, micsoda pánikban voltam és mennyit megcsináltam - ezzel pedig mennyi ideig hagytam Axelt kétségek között vergődni. – Nagyon hülyén reagáltam, igaz? – túrok a hajamba némileg zavartan, amikor megérkezik a zacskóval.
I like how it rolls Like honey off of your tongue Sure sounds to me like true love Ain't no way it ever gets old I like how it rolls When we're skin on skin Day into night into day again Like a sunrise into moonlight This life when you're all mine Baby I like how it rolls
Olyan hevesen hajszol minket a csúcsra, hogy majdnem bele szédülök. A látványa, a szorítása, a mozgása mind-mind megőrjít, én pedig hagyom, hogy elérje a célját. Szinte egyszerre érjük el a kéjes katarzist, remegve és zihálva kapaszkodunk egymásba, simul - és ragad - hozzám, míg én a vállára hajtom a homlokom és simogatom. Megérzem fejét az enyémen, és a finom simogatása a vállamon és a tarkómon bizsergető, borzongó érzést hagy maga után. A javaslatomnak áll elébe, és amikor felemelve a fejem rá tekintek, szerelmesen, szusszanva válaszol. Nem tudom, hogy fogom bírni nélküle ennyire sokáig. Az a két hónap is maga volt a megtestesült pokoli kín, de ha két évig csak szórványosan láthatom... vajon mikor fogok bele őrülni? Szerelmesen, ragaszkodóan emelem meg magamat egy szenvedélyes csókra, amelyet hezitálás nélkül viszonoz. Kiélvezem forró ajkait, minden egyes pillanatot elültetek magamban, mint ahogy anno a yachton is tettem. Még ha tudom, hogy még van pár napunk, akkor is. Amikor elveszi tőlem ajkai áldását, felpillantok rá. Nyugtatgat, hogy nem leszünk annyira messze egymástól, és hogy bármit hajlandó lesz használni, hogy kapcsolatban maradjunk. A macskás dolgon halkan elnevetem magamat. - Akkor nekem is le kell tölteni ezeket. Szerinted van halfejű opció? - folytatom a viccelődést kis vigyorral az ajkamon, elütve az élét a dolognak, de több dolog ülhet a szememben, mint gondolom, mert Aviva folytatja a lelkiemelést, én pedig halkan szusszanva hunyom le a szemem, amikor nekem dönti a homlokát. Karjaim szorosabban fonódnak köré, mély levegőt veszek illatából, és amikor suttogva emlékeztet, hogy mi mindenen mentünk keresztül, halkan sóhajtok. - Tudom. Az utóbbi két hónap borzalmas volt nélküled. Nehéz bele gondolni, milyen lesz két év. Főleg úgy, hogy hamarosan nem egyedül fogsz várni. - mormogom halkan kettőnk közé, aztán kicsit elhúzom a fejem, hogy rá tudjak pillantani. - Nem tudok mindig ott lenni melletted, hogy bekössem helyetted a cipődet. Pedig szeretnék. - mondom kis mosollyal az ajkamon, a bálnás gondolataira utalva vissza, míg visszadöntöm a hátam az ágytámlájának, és magamhoz húzom őt. Tényleg szeretném a tenyeremen hordozni, megadni neki - nekik - mindent, amit csak lehet, amit csak tudok, de a legfontosabbat még sem fogom tudni olyan egyszerűen: a jelenlétemet. Nem tudom, hogy mennyit leszek a kikötőben, hová visz a képzés, lesz-e szükség rám máshol, kivisznek-e az országból, vagy maradunk itt. Azt sem tudom, hogy mekkora szabadságom lesz, kimehetek-e a bázisról, vagy szöknöm kell majd. Elgondolkodva simogatom Viva hátát, aztán rájövök, hogy nedvesek, mézesek vagyunk - tekintve, hogy a mellei nem lettek letakarítva, miután kiélveztem azokat -, és hideg van - legalább is neki biztosan. - Mit szólnál, ha rendet csinálnánk a fürdőben, aztán fürdenénk egyet? Mielőtt megfázol nekem. - nézek rá kis mosollyal, ujjaimmal finoman végig simítva lefelé, majd felfelé gerincének vonalán.
Vendég —
Axel & Aviva
let it be, baby, breathe I swear I'm right here We'll be good, I promise we'll be so good
Nem is gondoltam volna, micsoda lavinát indítok el azzal, hogy a fantáziám elszabadult egy kicsit a kanapén. Pedig próbáltam volna elvenni a dolog élét, visszafogni és kontrollálni magam, de Axel úgy döntött, inkább egy kis játékra használja ezt... és a dolog egészen odáig vezet, hogy már az ölében ülve hajszolom mindkettőnket a gyönyör felé. Meg sem próbálok visszafogott lenni, mert tudom, hogy egyikünknek sem az kell, de a figyelmeztetését ezúttal komolyan veszem - amint eljut hozzám. Élvezem magamon a kezeit, az összesimuló, verejtéktől nedves és forró bőrünket, az ajkait a nyakamon. A heves tempó és az előzőleg alaposan maximumára hágó feszültség nyughatatlanul dolgozik bennem, ezért is akarok egy kicsit még többet belevinni, és ahogy a hátam mögé támaszkodva meghallom a nyögését, tudom, hogy sikerült. A testem ívbe feszítve hagyom, a fejemet azonban felemelem, hogy lássam őt, ahogy engem néz, miközben ujjai a testemet marják, és érzem, hogy ez viszont rám is megsemmisítő hatással van. A testemben elkerülhetetlenül kezd felépülni a kiélezett kéj, mintegy utolsó eszközként nyúlok az izmaim megfeszítéséhez, és amikor ezzel előcsalok egy újabb borzongató nyögést belőle, én is megremegek. Tartom a tempót és magamat is, míg azt nem érzem, hogy a gyönyör már szinte ki akar robbanni a bőröm alól; elnyílt ajkakkal, zihálva nézek rá, a szemeim ködösen kapcsolódnak az övéibe. Tehetetlen vagyok attól, ahogy kéjes tekintete engem figyel, a testem megadja magát a mámoros érzésnek, de ahogy először végigremegek, már érzem és hallom őt is átlépni azt a bizonyos határt. A csípőm még mozdul néhányat, hogy mindkettőnkből ki tudjak préselni mindent, amit eddig gerjesztettünk a másikban. Remegek, a nyögéseimtől és a zihálástól biztosan berekedek, de ahogy Axel értem nyúl, már fonom is köré a karjaimat én magam is. A testünk összesimul, míg kifújjuk magunkat, lehunyt szemekkel hajtom fejemet az övére, ujjaimmal szórakozottan simogatva a vállát és a tarkóját, míg az érzés csillapodik egy kicsit. Halk torokhangon nevetek fel a nem sokkal később felhangzó javaslatára. – Mm-hmm... ezzel nehéz lenne nem egyetértenem – helyeselek valóban rekedt hangon, a zihálástól még kissé darabosan. Csak akkor emelem fel a fejem az övéről és nyitom ki a szemeimet, amikor megmoccan és felnéz rám. Nehéz eldönteni, hogy a szavai, vagy az a kedves kis mozdulat mosolyogtatnak meg jobban, de legalább a szívem már nem tudna ennél hevesebben verni. – Te is nekem – felelem az egyértelműt halkan, felszusszanva. Egyik kezem elvonom a válláról, hogy ujjaimat a halántékánál a hajába tudjam futtatni, miközben ellágyuló tekintettel az arcát figyelem. Szinte látom, hogyan felhősödnek el a szemei a minden bizonnyal nem túl pozitív irányba kalandozó gondolatai miatt, de mielőtt még megnyugtathatnám szavakkal, csókra hajol hozzám, amit ha akarnék sem utasítanék el. A szenvedélyünk már szelídült, jobban érzem az érintésben a ragaszkodást, de ez most így tökéletes. Finoman túrok bele a hajába, élvezem ujjaim alatt annak játékát, miközben a csókkal igyekszem átadni neki a bizakodásomat, és azt, hogy mennyire szeretem. Hosszan kiélvezem a pillanatot, sokáig nem akaródzik elhúzódni tőle, de amikor végül megtesszúk, nem megyek nagyon messzire. Kezem kibújik a hajából, hogy az arcára simuljon, lágy mosollyal figyelem a szemeit. – Minden rendben lesz – simítok végig az arcán. – Nem leszünk olyan messze, és most már tényleg lesz telefon. Bármilyen hülye appot hajlandó vagyok leszedni hozzá, és akkor még láthatlak is majd. A különösen rossz napokra tekintettel keresek majd olyat, ahol macskává tudom változtatni a fejemet – válik a mosolyom játékossá. Nem akarom, hogy aggódjon és eméssze magát, mosolyogni és nevetni akarom látni. – Higgy bennünk – döntöm a homlokom az övének azzal az ismerős, szeretetteljes mozdulattal, amivel talán minden kezdődött annak idején. Tudom, hogy ezt nyugodtan kérhetem tőle; a saját magunkba vetett hitünket még foltozni kell, de egymásban sosem kételkedünk. – Tudod, hogy mindent átvészelünk együtt – suttogom neki halkan, megnyugtatóan.
High up in the clouds I'm always turning Drowning in the sunshine, never burning And I'm feeling fine I feel alive
Már megint hogy kerültünk ide? Teljesen máshogy kezdődött ez az egész, az egész nap, az elmúlt egy-két óra. Most pedig megint ágyban vagyunk, és olyan hévvel lovagol meg, mintha napokon keresztül csak az agyát húztam volna. Teljesen megbabonáz, feltüzeli a véremet, a pulzusom az egekben, alig jutunk levegőhöz, és ez csak rosszabb lesz, ahogy ringani kezd rajtam. Már-már úgy érzem, hogy el fogok pattanni, mikor a figyelmeztetésem - némi fázis késéssel - el jut hozzá. Lecseréli a körző mozgásokat a korábbiakra, fenekébe marva segítem őt, és míg nyakát csókolom, átmelegíti a mellkasom az első éjszaka emléke. Rengetegszer voltunk együtt, nem egyszer lovagolt már meg, de minden alkalommal az jut eszembe, ahogy végre megkaphattam ... volna, de aztán az öcsém közbe szólt. Mámorosan, kéjesen bazsalygok a nyaka bőrére, megfeszülő izmokkal élvezem a veszett tempót, és csak akkor pillantok fel rá, amikor ismét mozdul. Ó jaj... Már akkor tudom, hogy végem lesz, amikor elenged, hogy hátra támaszkodjon, ezzel gyakorlatilag a legszebb látványt tárva elém a világon. Fel is nyögök rá halkan, és ködös, csodáló szemeim magukba isszák, amit látni enged. Nem csak a látvány jut, amint a kezemre fog és magára húzza, felsóhajtok, ahogy ujjaim rásimulnak melle kerek alakjára. Buján markolok bele, az elégedett nyögése pedig dob egyet ezen a fantasztikus érzésen, amelyet okoz. A mozgása még könnyebben követhető így végig, látok mindent, és a hozzá tartozó érzés egyébként is kezdene megőrjíteni, de aztán... rászorít. Felnyögök az érzésre, jobbom mellét, balom combját marja, és lehunyom a szemem, hogy teljesen át tudjam adni magam neki. Tudom, hogy rám vár, hallom a nyögésein, a remegő lábain, úgy hogy nem is fogom vissza magam. Ez a szorítás egyébként is gyilkos, nem nehéz tőle elérni a csúcsot, de ő ezt pontosan tudja.. Kinyitom a szemem, bár alig látok, még is, az orgazmus előtti pár pillanatban még magamba iszom csodálatos látványát, mielőtt egy nyögéssel élveznék el. A katartikus érzés olyan mint egy erős jobbos: nem józanító, inkább épp ellenkezőleg. Viváért nyúlok, hogyha megérzem a ritmusos szorításokat, és magamhoz ölelve zihálok a nedves bőrére. Behunyom a szemem, mert egyébként se látok igazán, úgy hogy nincs is értelme nyitva tartani. Kezeim átölelik derekát, homlokomat a vállának döntöm, és próbálom a légzésemet rendezni. - Ezt... sokat kell csinálnunk.. mielőtt bevonulok. - szuszogom halkan, aztán felemelem a pillantásomat rá, kezemmel finoman kisimítok arcából egy oda tapadt tincset. - Nagyon fogsz hiányozni. - mondom halkan, kissé rekedten az előbbiektől. Ha a robbanás utáni, és a kórház utáni két hónapokat - ráadásul a yacht utáni két hónap nekem teljesen ki is esett, tehát nem is számít - nem vesszük, alig mozdultam el Viva oldala mellől. Valóban mindig mellette voltam, akár egy hűséges vadászkutya, és arra gondolni, hogy itt kell hagyjam, ráadásul állapotosan, egyszerűen szörnyű gondolat. De nem mondhatok már nemet, túl sok dolgot kértem, túl sok dologgal tartozom, és túl sok dologban tudnak még segíteni nekünk. Normális életet ígértem neki, és igyekszem majd megadni, még ha nem is leszek mindig mellette. Halkan sóhajtva húzom ki magam jobban, hogy ajkamat az övére tudjam simítani, szerelmes, szenvedélyes, de nyugvó csókkal forrva hozzá, kezeimmel hátát simogatva finoman.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 101 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 101 vendég :: 2 Bots és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.
Kezdőlap
Kétségbe esek. Nincs jobb szó azokra az érzésekre, amik elragadnak a szavai alapján, és ez pontosan elég ideig és elegendő mértékben felhőzi el a gondolataimat ahhoz, hogy ne gondolkozzak logikusan. Nem gondolok bele, hogy ott van a gyűrű az ujjamon, és hogy rólunk van szó, tehát az nem csak úgy odatévedt, hanem komoly jelentősége is van. Nem gondolom végig, hogy Axel nyilvánvalóan nem hagyna csak úgy faképnél. Nem; mondatokat és félmondatokat ragadnak ki a félelmeim a mondandójából, amik aztán beleragadnak a fejembe és a pánik startmezőjére üldöznek. Nem akarom, hogy elmenjen. Nem akarom még egyszer tönkretenni. Nem akarok semmit tönkretenni.
Annyira vágyom a nyugalomra. A békére. Valahol kezdem megérteni, hogy miért járt el lakatlan szigetekre az apám. De nem mehetek el, és nem is akarom Vivát itt hagyni. Elvinném őt is magammal, ha ez opció lenne. Nem az. Itt kell maradnunk, mert dolgunk van, és mert nem lehetünk örök életünkre menekülők, főleg egy gyerekkel. Nem ezt érdemli. Normális élet, normális gyerekkor jár neki, nem a szülei terhe. Épp ezért ha Vivának ilyen félelmei vannak - vagy akár megérzései, nem tudom -, azt nem hagyhatom annyiban. Látom rajta a pánikot, az egyenetlen légzést, hogy marja a hasát. Nem tudom, mi jár a fejében, amikor hirtelen mindenbe bele megy, de biztos nem az, ami az én agyamban jár. Mély levegőt véve veszem kezeim közé az arcát és nézek bele mélyen a szemeibe.
Miután megcibáljuk egy picit egymás idegeit, egy nagyon fontos témára térünk rá, és habár eleinte bele akartam törődni a döntésében, tudva, hogy fél valamitől, még is bele megyek. Nem válaszol azonnal, inkább magyarázkodni kezd, de nem zavar, türelmesen figyelek rá és arra, hogy nehéz neki ez a téma. Az átállás sem könnyű, amit megértek, de ennek fakadnia kell valahonnan. A végén végre kiböki, mi az oka mindennek. Hogy mitől tart. 
Nem is mi lennénk, ha nem kalandoznánk el egy kicsit már a reggeli kezdetekor, de összességében büszke lehetek magunkra, mert nem megyünk egy bizonyos ponton túl. Az biztos - és elkerülhetetlen -, hogy mindkettőnknek beindul egy kicsit a fantáziája, és arra a kis mormogásra kis híján halkan felnyögök, de koncentrálásra kényszerítem magam. Még ha szívesen jól laknék vele reggelire is.
Meglehetősen kellemes az ébredés - vele mindig az -, és örömmel tölt el, hogy úgy tűnik, most ő is nyugodtan aludt. Nem sokáig enyelgek vele az ágyban, még ha jól is esik, hiszen gyakorlatilag nem vacsoráztunk tegnap. Úgy hogy ígéretemhez híven felpattanok az ágyból, mintha a kürtöt hallottam volna, és már készítem is a reggelit, míg Viva telefonál. 
Oké, talán nem kellett volna pont ezt, pont így kimondanom. A tekintet, amivel végig mér megborzongat, és magam előtt is felderengenek bizonyos fantáziálások, amiket csinálhatna velem ilyen helyzetben, de inkább gyorsan elterelem a figyelmemet - meg az övét - egy kis játékossággal. A küldetés sikeres, kacag egy kicsit, aztán a tenyerembe simul. Nagy sokára fel is kelünk az ágyból, aztán megyünk is rendet rakni. Közben még a fürdőben Aviva visszatér a kétségbe esett pillanataira, én pedig nem rejtem el előle az igazságot - egyébként is látná rajtam, ha nem lennék őszinte, de hazudni sem akarok - amikor pedig levonja a következtetést, azért elmondom, hogy csak nagyon féltem őt. A vállamra csókol, majd rám mosolyog, és értőn válaszol, én pedig visszamosolygok, aztán mindenki megy tovább a dolgára. Mire visszaérek a fürdőbe, ő már a víz alatt áll, szóval csatlakozok. Megfürdet, én is őt, aztán jó hosszan és kellemesen csókolózunk egyet a víz alatt, kihasználva minden együtt töltött percet. Összefonódik a testünk, a nyelvünk, összesimul a bőrünk, az ajkunk. Azt hiszem, az utóbbi napokban mindkettőnknek ez lesz a program végig, néha egy kis fűszerezés, vadulás - ha engedik. Persze, a szerelmes gondolatokat szerelmes szavak is követik mindkettőnk részéről, én pedig halványan mosolyogva hajtom neki a homlokának a fejem, miközben végig simít a hajamon. 
A fantáziám elkerülhetetlenül elkalandozik abban a pillanatban, hogy azt mondja, én is kikötözhetem. Lelki szemeim előtt különböző képek jelennek meg arról, mit csinálnék vele, hogyan készíteném ki, édes revansot véve minden eddigiért... Az ajkamba harapva mérem végig látványosan, és már majdnem teljesen beleélem magam az álmodozásba, míg a harciasságomat említve a vállamra nem harap. Nem is ez tereli el annyira a figyelmem, hanem az ezekhez társuló hangok, amelyekről hirtelen nem tudom eldönteni, hogy kutyára vagy disznóra emlékeztetnek-e inkább. Elnevetem magam, ő pedig mosolyogva pillant rám, hogy aztán az arcomra simítson - és én örömmel simulok bele ebbe az érintésbe.
Lassan nyugvó szívveréssel ölelem magamhoz, és élvezem a katartikus orgazmus bizsergető utóhatásait, meg azt, ahogy hozzám ragad a csók közben. Végül hangot adok az aggodalmaimnak, ő pedig a maga módján kezd nyugtatni és nevettetni, ami egyébként sikeres. 
Miután méltó megkoronázást kapnak a heves szenvedélytől fűtött pillanatok - percek, órák -, kellemes, boldog mámorban veszek el Axel karjaiban, őt ölelve, nedves bőrét simogatva. Egy visszautasíthatatlan ajánlat után néz csak fel rám, hogy aztán a gondolatai elterelődjenek egy kedvezőtlenebb irányba, amit egyértelműen látok is rajta, de igyekszem tenni ellene. Ennek első lépése az a szenvedéllyel és szerelemmel átitatott csók, amit magáénak követel, és amiben ugyanilyen viszonzásra talál nálam. Hosszan csókolom, én sem vagyok rest kiélvezni ajkai finom érzését és ízét, átadva közben minden érzésemet számára. Miután elengedem sem feledkezem meg erről, próbálom megnyugtatni őt, sőt, a felvidításával is megpróbálkozom, és amikor elneveti magát, mosolyogva figyelem a szemeiben megcsillanó vidámságot. Aztán rajtam a sor, hogy felnevessek a halfejen.