M E T A N O I A
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


léa & bryan | time is everything we have and don't
2 posters


Léa Tate-Smith
Kiskép :
léa & bryan | time is everything we have and don't Tumblr_inline_r46fslAafo1xreoi4_500
Rendeltetésem :
Oslo téged vár
play by :
florence pugh
Posztok száma :
5
User neve :

Csoport :
draugr
Pontgyűjtő :
2
Lakhely :
frogner
Foglalkozás :
keeping my sanity & lawyer wannabe
Előtörténet :
the hell of myself
Keresem :
léa & bryan | time is everything we have and don't D0faa08d4bc1fde60bb4e76ecacab8386ebe023c
and I wanna kiss you
make you feel alright
but i'm so tired to share my nights



Léa Tate-Smith
Elküldésének ideje — Vas. Szept. 25, 2022 12:50 pm

Bryan D'Hondt felhasználónak tetszik ez a poszt.

Forgott velem a világ, több esélyét láttam annak, hogy elájulok, mint annak, hogy meg bírok állni a két lábamon és stabilitásról árulkodó arckifejezést, tekintetet fogok tudni felvenni. Látni őt egyszerre volt szívmelengető, a pulzusomat az egekbe emelő és menekülési kényszert kiváltó jelenség és mivel jelenleg a tudatomat köd uralta, képtelen voltam dönteni, melyik érzés dominál. Olyan volt, mint egy katyvasz, amibe belezuhantam és húzott le a mélybe, ő pedig engem nézett, mozgott a szája, szavakat ejtett ki rajta, de én csak halk visszhangot hallottam. Miért van itt? Hogyan? Mióta? Ilyen véletlenem nem létezhettek! Neki Brüsszelben volt az élete, a családja, a karrierje, semmi keresnivalója nem kellett volna legyen északon. Az elmúlt időszakban már felhagytam a figyelésével, mert biztos voltam benne, hogy rendben lesz... én minden alkalommal megtettem, amit meg kellett tennem, ő ezáltal biztosítva volt és semmilyen jel nem utalt arra, hogy mozgolódni szeretett volna. Muszáj volt kiiktatnom őt a gondolataim közül, erre itt volt előttem, hús és vér formában.
- Tanítani? Itt? - Mint egy retardált, csak szavakat nyögtem ki. Még jobban szédülni kezdtem, nekidőltem a lépcső korlátjának és bár megpróbáltam azt úgy tenni, mintha csupán egy laza mozdulat lett volna, félő, hogy észrevette az instabilitásomat. Ahogy közeledett és az orromba kúszott az illata, ami már évekkel ezelőtt is a gyengém volt, megcsóváltam a fejem. Legszívesebben elszaladtam volna. Nem tehettem ezt vele és magammal sem. Nem lett volna szabad véletlenül sem összefutnunk.
- Ez volt a terv- - Majdnem hozzátettem, hogy de így talán minden megváltozik. Hogyan lehetnék nyugodt a közelében? Már csak a közelsége zavarodottá tett és olyan folyamatokat indított el bennem, amiket azt hittem kihevertem az évek alatt, miképpen lehetnék ismét a diákja? Bekúsztak az emlékképek az együtt töltött délutánokra, szinte láttam magam előtt, melyik volt az utolsó pillanat, amikor őszintén mosolyogtam és ez miatta volt; láttam, hogyan csúszunk egyre közelebb egymáshoz, a végén pedig egyikünket sem érdekelt a munka, valahogy mindig elterelődött a szó és kettőnkről beszélgettünk. Róla és rólam... mert olyan, hogy mi sohasem létezhetett, hiába volt ez akkor a legnagyobb, csakhogy a leghelytelenebb vágyam. - Itt fog tanítani? - Összeszedtem magam és tegező formára váltottam, miután megköszörültem a torkomat. - Visszalépés az európai jog fővárosához képest. - Kicsit nyersre sikeredett a megjegyzésem, hiszen nem értettem, miért teszi ezt magával? Ott mindene megvolt. - Butaság lenne kiesni az ottani gyakorlatból... ezért. - Néztem körbe, majd vissza rá. Meg szerettem volna érinteni őt, hiszen még mindig nem hittem el, hogy valóságos... de ha egy álomképpel beszélek is, talán megéri.

cuncuuus  ölelés  || locked away || coded by eirik
Vissza az elejére Go down
Bryan D'Hondt
Kiskép :
léa & bryan | time is everything we have and don't Tumblr_inline_oxnp2mGEkE1rifr4k_250
Rendeltetésem :
Oslo téged vár
play by :
luke evans
Posztok száma :
3
User neve :
benibigyó
Csoport :
halandó
Pontgyűjtő :
2
Lakhely :
frogner
Foglalkozás :
lawyer & professor
Előtörténet :
i cannot promise you forever
but i can promise i'll try

Keresem :
my girl on the fire
léa & bryan | time is everything we have and don't 405847fec79ab84c7c5a0c174d449438da34ab05
Kor :
46


Bryan D'Hondt
Elküldésének ideje — Szomb. Szept. 24, 2022 7:22 pm

Léa Tate-Smith felhasználónak tetszik ez a poszt.


Még saját magam is megleptem ezzel az aljas húzással; úgy szegődtem a nyomába, hogy még csak sejtése se volt az egészről, és köszönhetően a magánnyomozónak, már egy ideje tudom, hogy hol él és hogy mit csinál. Ennek ellenére igyekeztem meglepődöttnek látszani, mikor megpillantottam őt, a szívem pedig társ volt ebben, mert úgy hagyott ki néhány ütemet, mintha tényleg értette volna a kiosztott parancsot. Újra eszembe jutott, hogy mennyire szerettem elmélyedni azokban a szemekben, és hogy egykoron mit is jelentettek nekem, pedig valójában soha nem történt közöttünk semmi. Az egyik legjobb tanítványom volt, míg a számításain át nem robogott egy gyorsvonat, amikor is az én segítségemre szorult. Kereshetett volna mást, bízhatott volna egy idegenben, de ő mégis nekem osztotta ki ezt a szerepet, ez pedig kicsit sem segítette azt a projektet, hogy szemet hunyjak a plátói érzelmek felett; már ha egyáltalán lehetett annak nevezni a kettőnk között bontakozó szoros köteléket. Akkor is és most is túl öreg vagyok hozzá, a legnagyobb jóindulattal is az apja lehetnék, ez pedig annak idején adott némi visszatartó erőt, aminek ma már egy halvány sugarát sem éreztem. Amikor kisétált az életemből a pere lezárulta után, egy reménysugár távozott vele együtt, hogy lehet még jobb az életem, és hogy ő majd meggyógyítja a sebzett szívem, kiszabadítva egy mérgező, toxikus házasságból. Ahogy átsétált a szívem darabkáin, többé már semmi nem volt a régi és az igazi.
Kihúztam magam, téve felé egy kóbor lépést, mikor nemes egyszerűséggel letegezett, fittyet hányva arra a protokollra, amit újra magunkra kell majd erőltetnünk, ha ismét a diákommá válik; és tudtam, hogy így lesz, nem véletlenül fizettem nagy összeget annak a kicseszett hekusnak. - Kicsi a világ, igaz? Itt fogok tanítani. - Az én hangom elég kiegyensúlyozottan csendült, annak ellenére, hogy az én szívem is a torkomban dobogott, miközben zsebre vágtam mindkét kezemet, a lábaim pedig ismét tettek egy, majd még egy lépést felé. Abban viszont kicsit se voltam biztos, hogy az arcom is együttműködik-e, elvégre egyetlen elmaradó reakció is jelezhette neki, hogy ez a találkozás kicsit sem véletlen. Nem ejtették a fejére, és nem véletlenül állt sikeres karrier előtt, míg derékba nem törték. Talán mégsem szegte kedvét; elvégre ha úgy lenne, most  nem állna itt előttem. - Jogi kar? Ismét? - Semmilyen körítést nem tálaltam, szinte egyből a lényegre tértem, ezzel még inkább elárulva saját magam, de kezdtem rájönni, hogy amúgy kicsit sem érdekelt, mit is várna el tőlem, ha ez tényleg egy véletlen találkozás lenne.

   remind to forget ||  jujci  || coded by eirik
Vissza az elejére Go down
Léa Tate-Smith
Kiskép :
léa & bryan | time is everything we have and don't Tumblr_inline_r46fslAafo1xreoi4_500
Rendeltetésem :
Oslo téged vár
play by :
florence pugh
Posztok száma :
5
User neve :

Csoport :
draugr
Pontgyűjtő :
2
Lakhely :
frogner
Foglalkozás :
keeping my sanity & lawyer wannabe
Előtörténet :
the hell of myself
Keresem :
léa & bryan | time is everything we have and don't D0faa08d4bc1fde60bb4e76ecacab8386ebe023c
and I wanna kiss you
make you feel alright
but i'm so tired to share my nights



Léa Tate-Smith
Elküldésének ideje — Vas. Szept. 18, 2022 9:16 pm

Bryan D'Hondt felhasználónak tetszik ez a poszt.

Még mindig nagyon furcsa volt, hogy két hete úgy keltem fel nap, mint nap, hogy azt csinálhattam, ami régen az életem legkeményebb magját képezte. Évek kellettek ehhez eljutni, megszokni, hogy már semmi sem lesz ugyanolyan, mint évekkel ezelőtt: legfőképp én nem és emiatt eddig elképzelhetetlen volt, hogy ismételten a jogi egyetem padjait koptassam. Nem Brüsszel, nem a szeretett környezet, a rendszer, amiben elképzeltem a jövőmet és ismertem már, mint a tenyeremet, viszont a legnagyobb szenvedélyem képezte a tárgyát, így muszáj volt megpróbálnom. Az utóbbi időben mintha elcsendesedtek volna a fejem felett szinte állandóan verdeső hullámok és bár szüntelenül önmagam árnyékának és hazugságokból, törésekből felépített hasonmásának tartottam magam, az épületet nézve és a hűvös levegőt beszívva az orromon átjárt valamiféle ősinek tűnő érzés; a remény.
Emberek között lenni számomra még mindig veszélyes vállalkozásnak számított. Folyamatosan a hátam mögé néztem, szent meggyőződésem volt, hogy bárki figyelhet és bármikor lelepleződhetek, aztán annyi az idézőjeles tiszta lapomnak, arról nem is beszélve, hogy az éhséggel és a vággyal, hogy átmetsszem az éppen vele szembe jövő torkát szintén nehezen küzdöttem meg. De legalább ebben jó voltam: ha az alvilág úrnőjének szüksége volt egy mentálisan instabil bérgyilkosra, engem előhúzhatott a talonból....és bár nem voltam büszke rá, többször én magam jelentkeztem nála, hogy bebiztosíthassam a helyzetemet és azét, akinek az életéért a sajátomat még nem próbáltam ismételten elvenni magamtól.
Ahogy a férfi gondolata beszökött a fejembe, nagyobbat dobbant a szívem. Nem csak, mert felidéződött bennem a múlt, hanem mert hirtelen teljes egészében megláttam őt magam előtt. Nem tettem volna rá egyetlen fityinget sem, hogy nem csupán a képzeletem játszadozott velem és az agyam úgy döntött, itt az ideje kivetíteni elém a legnagyobb hibáim egyikét. A lábaim a betonlépcsőbe gyökereztek, pedig szívesen megmozdítottam volna őket, de mivel az egész testemben zsibbadni kezdtem és talán még a számat is eltátottam, valószínűtlennek tűnt akár egyetlen lépés megtétele is. A környezet kezdett elsötétülni, ám az alak közeledett, amit a szervezetem fenyegetőnek észlelhetett, hiszen a  blokk feloldódott és automatikusan tettem egy lépést hátra. Itt volt előttem egy karnyújtásnyira és én távolodtam... pedig nem akartam, sokkal inkább megérinteni lett volna kedvem, leellenőrizni, hogy valóságos-e vagy megint hallucinálok-e. Rég fordult elő, hatalmas regresszió lett volna ismét annak a tébolydának a közepében találnom magam, ahol nem tudtam eldönteni, mi az igaz és mikor játszott velem az elmém.
- Mit keresel itt? - A hangom karcosabb volt, mint általában, köszönhetően a torkom kiszáradásának. Tekintetem az övébe fúródott és olyan nehéz súly rakódott a mellkasomra, hogy majdnem megfulladtam. Ennyire tökéletesen nem emlékezhetek... biztosan valóságos volt.

cuncuuus  ölelés  || locked away || coded by eirik
Vissza az elejére Go down
Bryan D'Hondt
Kiskép :
léa & bryan | time is everything we have and don't Tumblr_inline_oxnp2mGEkE1rifr4k_250
Rendeltetésem :
Oslo téged vár
play by :
luke evans
Posztok száma :
3
User neve :
benibigyó
Csoport :
halandó
Pontgyűjtő :
2
Lakhely :
frogner
Foglalkozás :
lawyer & professor
Előtörténet :
i cannot promise you forever
but i can promise i'll try

Keresem :
my girl on the fire
léa & bryan | time is everything we have and don't 405847fec79ab84c7c5a0c174d449438da34ab05
Kor :
46


Bryan D'Hondt
Elküldésének ideje — Szer. Szept. 14, 2022 7:24 pm

Léa Tate-Smith felhasználónak tetszik ez a poszt.


Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy skandináv országban keresem majd az újrakezdést, még ha nem is tiszta szándékok vezettek el idáig; úgy tartották, fiatalon egyszerűbb új életet kezdeni, én mégis így, több mint negyven évesen vágtam bele, ráadásul elváltan, két gyerekkel a hátam mögött mondhatni, nem indultam túl nagy népszerűséggel. Mind tudjuk, mi mindent képesek összepletykálni a rossz népek, ha valakiről kiderül, hogy hátra hagyta a családját, méghozzá majdnem minden indok nélkül. Mintha a megcsalás és a boldogtalanság nem lenne elegendő ahhoz a nyüves papírhoz. Csak rövid ideig gondoltam úgy, hogy egyszer majd megbánom a döntésemet, de ahogy egyre több idő telt el, magabiztosabbá váltam; már nem érzem azt, hogy meg fogom bánni, mert újrakezdeni soha nem késő, még ha a jövőtől van is félnivalóm. Azok után, amit elértem a saját otthonomban, Brüsszelben, ki tudja, hogy mennyire fognak elismerni itt?  Egyszerű tanárként érkeztem ide, nagy karriercélok nélkül, de nem egyszer játszadoztam el a gondolattal, hogy ha minden a terveim szerint alakul, még a szakmámat is elkezdhetem itt gyakorolni. Ahhoz azonban több kell némi elhatározásnál; nem akartam lejjebb adni, viszont az egyetem berkein belül soha nem leszek az az elismert, jó nevű ügyvéd, aki tényleg óriási ügyeket oldott már meg. Talán egyszer a hírnevem utolér itt is; előbb vagy utóbb, és egyedül ebben bízhatok. Mindenkinek tudnia kell, hogy mi az a hely, ami őt illeti és én ugyan soha nem voltam önző, de megköveteltem a nekem járó tiszteletet. Aki nem így gondolja, vagy netán kételkedik a képességeimben, hát sosem féltem bizonyítani őket.
Pár nappal ezelőtt érkeztem, a dobozokat már nagyjából behordtam a város szívében bérelt lakásomba, de az órarendemet látva, kicsit sem féltem attól, hogy sok időt fogok a lakásban tartózkodni; ráadásul kaptam egy elég csinos kis irodát a campus-on, ahol időnként nyugtot kereshetek, bár körülbelül az ebédszünetekben lesz rá egyedül lehetőségem; nem terveztem sok szabadidővel, ebben pedig megerősített az a bizonyos beosztás is; vagy kihalófélben vannak az oktatók? Ez is előfordulhat. Legalább a jövő nemzedéke előttem nő fel. Mondhatni, a kezeim által. Én munkálom meg őket. Volt egy-két vadhajtás a karrierem során, akit még időben sikerült kigyomlálni, egy furcsa hatodik érzéknek köszönhetően pedig már az első pillanatban kiszúrom azt, hogy kinek van helye a teremben és kinek nincs. De akit eddig a legesélyesebbének tartottam, mint ifjonc jogász palánta... a gyilkossági per elég nagy nyomot hagyott rajta.
Felsóhajtottam, és beletúrtam a hajamba, miközben az ujjaimat a nadrágom hátsó zsebébe gyűrtem, ahogy a jogi kar épületébe, de pár lépést követően megtorpantam. Vagyis azért ennél elegánsabban műveltem az egészet, annak ellenére, hogy igencsak meglepődtem; a lábaim csak lassacskán álltak meg, ahogy megpillantottam a lányt, akit már nem is szabadott volna lánynak neveznem, hisz felnőtt. Nővé vált az elmúlt évek alatt, míg nem találkoztunk, és nem is akartam titokban tartani, hogy mennyire szíven ütött, hogy még csak egy levelet sem kaptam tőle az ügye után.
Pár lépcsőfok választott el tőle, de ezek miatt fel is kellett néznem rá.
Bennem akadt a levegő. Felkészültem a találkozásra, csak az időzítés változott; magyarán, mégsem készültem fel. Igen, erre nincs szebb kifejezés. Annak ellenére, hogy ott benn, abban a rozsdás mellkasban valami ismét megdobbant, holott azt hittem, már minden érzést kiirtottak belőlem az elmúlt hónapok történései. - Miss Smith.

   remind to forget ||  jujci  || coded by eirik
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom —
Vissza az elejére Go down
 
léa & bryan | time is everything we have and don't
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Aegir & Axel - Dont let the sadness sink in
» Long Time...- Dasha & Hakon
» Elyna & Jaya | it's time for the truth
» you were my heroin once upon a time
» Silje & Asa - coffe time

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
M E T A N O I A :: Valhalla csarnokai ;;-
Ugrás: