Hiába húztam az agyát azzal, hogy talán vissza kellene mennem az emeletre és visszabújni az ágyba, így segítve abban, hogy megvalósíthassa az eredeti tervét, de ismertem magamat annyira, hogy tudjam, egyetlen olyan forgatókönyv sem létezik, amiben hajlandó lennék tényleg felvonulni, és nyugodt vérmérséklettel csak úgy visszafeküdni, miközben Ő a konyhában ténykedik egy szál ingben. Az én kibaszott ingemben, és valószínűleg csak nem is sejti, hogy ez milyen elemi erővel hatott rám. Ahogy a bő anyag kényelmesen takarta testét, leérve egészen a combjáig, az egészet pedig csak pár gomb tartotta össze, pedig Ő maga is tudta, hogy milyen ügyetlenül bánok a gombokkal úgy általában. De mintha még ezt sem tartotta volna elégnek, kötelességének érezte, hogy burkoltan közölje velem, hogy az anyag alatt nem fedi semmi más a testét, így téve egyérteművé, hogy ha megszabadítanám az anyagtól, elsőként rögtön a csupasz bőrével találnám szemben magam. De nem is feltétlenül akartam megszabadítani tőle, legfeljebb épp annyira, hogy hozzáférjek teste azon pontjaihoz, amiknek látványa nemcsak az én gyomromat markolászták, de az érintéseim hatására Őt is kellőképpen izgalomba hozták. Az a mohó tűz pedig már most is ott lobogott tekintetében, egy pillanatra már magam sem tudtam, hogy melyikünk a vadász és melyikünk a ragadozó, bár, míg én úgy méricskéltem Őt, mint aki fel akarja falni, addig az Ő tekintete arról árulkodott, mint ami épp engedélyt ad arra, hogy felfaljam, és ha rajtam múlott, nem is voltam rest teljesíteni ezt a küldetést.
Nem kaptam forró ajkai után, hagytam, hadd játsszon velem, de ahogy ujjaim játszadozni kezdtek a gombokkal, majd finoman rántottam egyet az anyagon, már én magam sem bírtam ki, hogy ne pimaszkodjak vele, épp csak megérintve ajkát leheletemmel, de az izgalom, ami lassan úrrá lett minden porcikámon és testrészemen, egyre csak arra sarkallt, hogy a tettek mezejére lépve, egyértelműen ragadjam meg az irányítást, akár úgy is, hogy szétrántom rajta az inget. Helyette azonban rendezni próbáltam a zakatoló szívemet, szavakkal adva tudtára, hogy itt az ideje a tálalásnak, Ő pedig, mielőtt nekikezdett volna, nyakamba kapaszkodva vont magához, úgy törlesztve a régóta késleltetett csókot, mintha legalább az élete múlt volna rajta. Én pedig mohón viszonoztam, nyelvem őrült módjára kezdte kergetni az övét, kezem pedig továbbra is a hátánál fogva tartotta, nehogy eszébe jusson megszökni, de mire igazán átadtam volna magam csókunk őrjítő táncának, elhajolt tőlem, a méltatlankodás pedig azért is maradt el, mert ujjai azonnal a gombok után nyúltak. Alsó ajkamba harapva néztem végig rajta újra és újra, figyelve ujjainak minden apró kis mozdulatát, szinte érezve, hogy a szemeim milyen mohón fürkészik a mozdulatsort, én pedig combja külső felére simítottam, így nézve végig, hogyan is bukkan elő az a bizonyos reggeli.
Vagyis, bukkant volna, mert próbára tette a türelmemet a szándékos lassúsággal. Éreztem magamon a tekintetét, ahogy azt nézi, mit is vált ki belőlem ezzel a kis játékkal, én pedig nem tudtam rácáfolni arra, amit várt tőlem. A következő pillanatban felemeltem a kezemet, és odanyúltam, hasánál húzva szét az inget, ami lassan felfedte mindazt, amit eddig annyira takargatott előlem, szinte érezve, hogy egyetlen pillanat alatt kiszárad a torkom, a testemen pedig végigvág az a forró, lüktető hullám, ami arra sarkallt, hogy végignyaljam ajkaimat, de fejben már régen az Ő testét nyaldostam, centiről centire haladva lefelé, nem mintha most lett volna bennem annyi önfegyelem, hogy végigvigyek egy ilyen aprólékos kínzást. Nem, ezúttal mindent akartam egyszerre, a gondolat pedig úgy hasított végig rajtam, hogy szinte azonnal visszarántottam magamhoz, még közelebb léptem, legalább annyival döntve hátra Őt is, és miközben ajkaim újra megtalálták az övét, ugyanazzal a lendülettel lesöpörtem a pultról a két előkészített csészét, de el sem jutott tudatomig, ahogy földet értek, mert egyedül a vérem vad dübörgését hallottam a fülemben. A csók megtelt hévvel, néha már egyenesen téptem ajkait, csak hogy azt követően gyengéden enyhítsem az esetleges fájdalmat, majd tovább indultam, először állát csókolva végig, orrommal kérve, hogy hajtsa hátra a fejét, így kapva nagyobb teret a nyakához, úgy húzva végig nyelvemet a tűzforró ütőéren, hogy abba még a gyomrom is belereszketett. Közben az egyik kezem már betalált kettőnk közé, finom mohósággal gyúrva hol az egyik, hol a másik mellét, de csak addig volt szükség a kezemre, míg ajkaimmal el nem jutottam odáig, nyelvemmel ingerelve tovább mellbimbóit, közben úgy rántva magam felé a csípőjét, hogy ismét érezhesse, mennyire felizgatott ezzel a kis játékkal.

A mozdulatok gyors egymásutánban követték egymást, úgy, mintha nem is pár perccel ezelőtt rontottam volna be ide úgy, mint aki szellemet látott az emeleten, de talán még azt is könnyebben megemésztettem volna, mint azt, hogy egyáltalán nem találom meg Őt a házban. Ami percekkel ezelőtt még szúrta az egész mellkasomat, és jeges vizet locsolt a nyakamba, mostanra teljesen köddé vált, először csókjából merítve erőt, majd testéből, miután felültettem a pultra, és szinte azonnal befészkelődtem a lábai közé, így téve egyértelművé, hogy ezt akkor sem hagyom ki, ha épp elvisz a szívroham. Talán a feszültség és a félelem alakult át ilyen gyorsan, talán amúgy is ezt tettem volna, ha meglátom az ingemben főzőcskézni, magam sem tudtam volna meghatározni, hogy végül mi adta meg azt a bizonyos szikrát, amitől lángra gyúlt az egész testem. Nem is kerestem a magyarázatot, mert egyszerűen csak nem érdekelt, sokkal jobban érdekelt az a pár kis gomb, ami hirtelen megfeszült mellein, tökéletesen átengedve az anyagon az ágaskodó mellbimbóit, mintha így akarta volna megüzenni a nyilvánvalót. Pedig, tenyerem alatt is éreztem, hogyan forrósodik fel a bőre, hogyan válik nehezebbé a légzése, mert szinte egymás tükörképeként viselkedtünk, én pedig nem voltam rest azzal pontot tenni a bizonytalanság végére, hogy finoman, mégis határozottan ölének dörgölőztem, és bár a mackó anyaga nem engedte, hogy közvetlenül érintkezzünk, de még így is előcsalt belőlem egy halk kis sóhajt.
Tovább incselkedett, nem egyszer harapva rá saját ajkára, engem szándékosan büntetve azzal, hogy nem csókolt meg, de nem maradtam adósa, orrom végigsimított állán, finoman borzolva érzékeny bőrét a forró lélegzetemmel, egyik kezem pedig hátára simulva vonta még közelebb, szavait hallva azonban kicsit elhajoltam tőle, de már mikor keresni kezdtem tekintetét érzékeltem, hogy egy valódi ragadozó éhsége költözött szemeimbe, olyan vad fénnyel vizslatva íriszeit, ahogy talán még soha előtte. Nem érdekelt, hogy miben más ez a helyzet, miben tért el a többitől, vagy hogy mi hatott rám ilyen intenzíven, de nem is akartam tudni. Tekintetem újra kutakodni kezdett közöttünk, először dekoltázsát véve szemügyre, majd kettőnk közé nyúlva megérintettem az első kezembe kerülő gombot, finoman rántva rajta egyet, de ezúttal nem akartam elszakítani. - Már kezdheted is a szervírozást - bukott ki belőlem halkan, hangom azonban teljesen megbicsaklott, rekedten szólt, miközben beharaptam ajkamat, de nem kerestem meg újra tekintetét, testét kutattam tovább, de már szinte most elkönyeltem, hogy ha az ing kigombolásával fogja elkezdeni a kis merényletét ellenem, nem fogok tudni megállni annyinál, hogy csak nézem.

Amikor tegnap este álomra hajtottam a fejemet, még csak nem is sejtettem, hogy mi minden vár majd ránk, már rögtön a korai órákban. Bár, ez olyasmi volt, amire még a legrosszabb rémálmaimban sem akartam felkészülni, még ha a legutóbbi eset miatt nem is ártott volna, de... csak az elmém játszadozott velem, olyasmit feltételezve róla, amiről tudom, hogy nem tenné meg velem még egyszer. Még ha legutóbb nem is én basztam el, de mégis volt valami oka annak, hogy távol akart maradni tőlem, volt egy apró kis szikra, ami lángra lobbantott mindent, de ezúttal vakon tapogatóztam volna, ha nem találok rá a konyhában. Mert... nem csináltam semmit, legalábbis olyat nem, ami neki ellenére lett volna, és egy szenvedélytől túlfűtött éjszaka után amúgy sem jutott volna eszembe azon agyalni, hogy mi van, ha másnap reggel nem találom magam mellett. Sok minden kijárt volna nekem egy ilyen viharos, gonosz élet után, talán azt is megérdemeltem volna, hogy a rors általa álljon bosszút rajtam, és a keze által okozzon olyan károkat, amikből nem lett volna egykönnyen felállás, de a pokolba is, miért ennyire kibaszottul nehéz ez az egész? Talán tényleg igaz volt, hogy a szerelem néha nehéz, néha mocskosul fáj, és rombol, egyenesen pusztít, míg rá nem jövünk, hogy mit is akarunk. És... én már rájöttem, hogy mit nem akarok. Többek között leélni egy életet Nélküle, azt például egy percig sem akartam.
Szavain túl mégis a csókja volt az, ami valódi nyugtatóként hatott rám, és bár a vérem továbbra is lüktetett, a feszültség pedig képes lett volna átszúrni a bőrömet, de végre lassan elhittem, hogy minden, amit látok és tapasztalok, az valós, a paranoia pedig szépen eltűnt, átadva a helyét annak, aminek egy hétköznapi reggelen is történnie kellene közöttünk. Kezdve a reggelis mutatványánál, mert erre még nem igazán volt előtte példa. - Hát, még rám mászhatsz - szólaltam meg, hangomban már gyakorolva némi incselkedést, újra jelezve, hogy bármit is látott rajtam korábban, szép lassan kiürült belőlem, úgy térve észhez a lidércnyomásból, mintha soha nem is létezett volna. Ő pedig kicsit sem tiltakozott az ellen, hogy minden értelemben visszataláljak magamhoz, viszonozta a pofátlan, szemtelen kis megjegyzéseimet, amikor pedig arról beszélt, hogy a lehető legóvatosabb módszerrel akart felébreszteni, olyan erővel vágott végig gerincemen a vágy, hogy már tényleg hihetetlen volt, mire is képes a testem. Tekintetem elkapta nyelvét, ahogy végigsimított saját ajkán, szinte érezve, ahogy rajtam is végighúzza, ahogy a takaró alá mászva a szájával ébreszt, és hirtelen kedvem támadt most rögtön visszavonulni az ágyba, addig erőlködve, míg vissza nem alszom. Pedig képtelenségnek tűnt, már annyira felajzott pusztán azzal, amit elsuttogott, hogy akkor se lettem volna képes eltűnni innen, ha Ő maga zavar ki.
Nem sokáig hagytam, hogy ténykedjen, helyette feneke alá nyúltam, hogy felültessem a pultra, finoman nyitva szét lábait, hogy közéjük tudjak lépni, tüzetesen bámulva a bő anyagot, amit a testére borított, és ami még így is tökéletes rálátást biztosított minden olyan részére, amit érdemes volt látni. - Szóval nyomós érveid voltak - biccentettem nagy egyetértésben, szándékosan cukkolva Őt a pimasz hanglejtésemmel, miközben egy ujjam végigcikázott fedetlen combján, körmeimmel cirógatva finoman, de mozdulataim visszafogottsága ellenére már láthatta és érezhette, hogy mi mindent vált ki belőlem ezzel az egésszel. - De még mindig kibaszottul pimasz vagy - leheltem halkan szájára, utalva arra, hogy tisztában vagyok azzal, milyen játékot űz velem, hisz ajka alig érintette az enyémet, és míg nem volt hajlandó megadni azt a csókot, amire mindennél jobban vágytam, melleit a mellkasomnak feszítette, az én kezem pedig épp ebben a pillanatban simított a hátára, hogy még közelebb vonjam magamhoz. - És ezek szerint... még meztelen is - simítottam végig orrommal az álla vonalát, de ekkor már alig jutott oxigén a tüdőmbe, a mozdulat közben sóhajtva egy aprót. - Farkaséhes vagyok - utaltam vissza az iménti szavaira, karomat szorosan fűzve át derekán, még tovább húzva magam felé, egyik combját a csípőmre húzva, és bár a mackónadrágom egyre kényelmetlenebbé vált, de még így is érezhette, hogy a testem hogyan reagál rá máris. - Akkor... - hajoltam vissza ajkaihoz, ekkor már én élcelődve vele azzal, hogy alig érintettem meg száját az enyémmel. - Talán most vissza kellene mennem az ágyba  megvárni, hogy szervírozd a reggelimet.

Inkább bele sem gondoltam, hogy milyen látványt festek jelenleg, mert talán még magam sem hittem volna el, hogy tényleg képes voltam ennyire pánikba esni. Aligha éreztem valaha is ehhez hasonlót, és egyetlen olyan pillanatot sem tudtam felidézni, amikor így, ilyen rövid idő alatt és ennyire mélyen elkapott volna valami, ami csak szorított, és nem volt hajlandó elengedni. Pedig, kibaszottul sok szorult helyzet volt már az életemben, nem egyszer vittem vásárra a bőrömet, számos alkalommal fenyegettek már meg, és feküdtem sérülten, a  halál tornácán, most mégis valami olyasmi hozta ki belőlem a legrosszabbat, amit pár hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tartottam volna. Bár, vele kapcsolatosan nem ez volt az első, amit valószerűtlennek gondoltam, mert már alapjaiban meghatározta kettőnk kapcsolatát annak a módja, ahogy az életembe csöppent. És akkoriban csak szabadulni akartam tőle, most pedig... kivert a víz, hogy nem találom, a gondolat pedig, hogy ismét megtörténik az, ami pár nappal ezelőtt már egyszer lejátszódott, olyan feszültséget és reszketést váltott ki a testemből, hogy józan érvekkel sem tudtam lecsillapítani. Pedig, már egyértelmű volt, hogy nem ment sehová, itt állt előttem, gyengéden, mégis forrón csókolt, mintha ajkainkon keresztül akarta volna kiszipolyozni belőlem ezt a kibaszott lüktetést, ami mérgezte testem minden porcikáját, miközben próbáltam nem szívrohamot kapni a megkönnyebbüléstől. Azok után, ahogy elhúztam arcomat a kezei közül, nem számítottam arra, hogy majd a csókja fog megnyugtatni, de ezen keresztül végre tényleg elhittem, hogy nem délibábot látok, hanem ez a valóság. Mekkora kibaszott idióta vagyok. Mégsem várhattam el tőle, hogy minden lépéséről tájékoztasson, bár ezt valahol még én sem gondoltam komolyan, mert pont ezt próbáltam sulykolni belé az elmúlt hónapokban, de eddig nem gondoltam, hogy egyszer egy egyszerű, magányos ébredés is a poklok poklát idézi majd.
Nyeltem egyet, már tényleg azon dolgozva, hogy a feszültség minden szikrája távozzon belőlem, közben pedig már én is felemeltem az egyik kezemet, és először csak arcát érintettem vele, míg másik gyengéden az oldalára simult, érezve ujjaim alatt az ing ismerős anyagát, ez pedig, és a mellé párosított szavak előcsalogattak belőlem egy halvány, de annál komiszabb vigyort. - Nagyon szexi - ismételtem meg az iménti szavaimat, egy kissé más köntösbe csomagolva, ujjbegyemmel finoman érintve nyakát egy pillanat erejéig, majd ismét kiszaladt belőlem egy kis sóhaj. Ugyan a feszültség még mindig tombolt bennem, homlokomat jó pár másodpercig meg is támasztottam az övében, de már minden erőmmel azon voltam, hogy tompítsam ezt az érzelmes kavalkádot, ami életre kelt bennem, még ha még mindig iszonyúan idegennek hatott ez a terep. Nem tudtam, hogyan kell megbirkózni ezekkel az érzésekkel, és ezt mi sem bizonyította jobban annál, mint ahogy tegnap elmentem érte a motelbe, és olyan rideg voltam vele, mintha soha semmi közünk nem lett volna egymáshoz előtte. - Bár, legközelebb ha magadra kapod az egyiket, inkább mássz még vissza mellém az ágyba. Vagy, ha az ágy annyira nem szimpatikus, mászhatsz rám is - hajoltam vissza ajkaira, hogy ezúttal én lopjak tőle egy csókot, mert eddig elvakultan a saját gondolataimmal és gondjaimmal voltam elfoglalva, de az, hogy benne mi ment végbe a kirohanásom miatt, eddig meg sem fordult a fejemben.
Újra a levegőbe szimatoltam, ezúttal már próbálva elvonatkoztatni az illatától, még ha nehezemre is esett, de tényleg felfedeztem benne a frissen sült bacon illatát, és mikor gyengéden a pult felé irányított, még egyszer megmasszíroztam szemeimet és arcomat, így küzdve azért, hogy minden maradék álmot eltüntessek magamból, bár, nem sok maradt ezután a kis kirohanás után. Hatásosabb volt még a kávénál is. - Ha jól sejtem, még aludnom kellett volna egy kicsit, hogy ágyba kapjam a reggelit, igaz? - kérdeztem, lassan ismét visszatalálva a saját hangomhoz. Ahhoz, amit már Ő is jól ismert, miközben szemügyre vettem a kikészített bögréket, de nem időztem sokáig a nézelődéssel, újra odaléptem közvetlenül elé, finoman a pulthoz préselve a testét, majd a feneke alá nyúlva megemeltem, és felültettem a bögrék mellé, rögtön megtámaszkodva tenyereimmel a putlban, közrezárva a testét. - És egész pontosan milyen indíttatásból vetted fel ezt az inget? - kérdeztem kíváncsian, úgy simítva végig tekintetemmel az anyagot, mintha az ing gombjait számolnám épp, pedig már inkább azon töprengtem, hogy mi is van alatta.

Hiába sétált rögtön elém, majd emelte fel a fejemet annyira, hogy aggódó pillantása találkozzon az én pánikba esett szemeimmel, még mindig annak a hatása alatt voltam, amit eddig gondoltam, és amit már majdnem teljes egészében elhittem. Talán eszembe sem jutott volna az egész, ha pár nappal ezelőtt nem ugyanígy kezdődött volna, azzal a különbséggel, hogy csak jóval később vettem észre az eltűnését, mert külön aludt tőlem. Nem is fordult volna meg a fejemben, hogy elment, és józan keretek között az első gondolatok egyike bizonyára az lett volna, ami úgy tűnt, hogy valójában is történik: egyszerűen csak reggelit készít, méghozzá a házamban, a konyhámban, és... az én egyik ingemben. Amit bizonyára az én szekrényemből szerzett, nem is nagyon volt rá más magyarázat, de annyira nem tudtam még mit kezdeni ezzel a hirtelen felismeréssel, hogy szinte ösztönből húztam el arcomat az ujjai közül, mintha nem akartam volna, hogy érintsen, pedig csak nem tudtam elviselni, ha valaki hozzám ér, mikor feszültség hasogatja az ereimet, miközben szemeim tükrén keresztül végignézni, hogy mi megy végbe mennem. El is kezdtem magyarázni valamit, aminek még én sem láttam értelmét, de annyi mindent akartam egyszerre mondani, hogy nem is lepődtem meg, mennyire nem jött össze a szánt végeredmény, körmeim ismét a tenyerembe martak, és ahogy újra megkerestem tekintetét, egyértelművé vált, hogy számára csak most esett le a kirohanásom valódi oka. Világossá vált, hogy nem szándékosan tette, és talán fordított helyzetben én sem sejtettem volna, hogy mi mindent vált majd ki a másikból egy üres ágy, főleg egy együtt töltött, fülledt, szenvedélyes éjszakával a hátunk mögött, amit azzal fejeztünk be, hogy békésen a karjaim közé öleltem, mintha csak azt akartam volna mondani neki, hogy amíg velem van, többé nem eshet bántódása.
Mire készen álltam volna arra, hogy végre megszólaljak, és megtörjem a benne is kialakuló pánikot vagy épp önmarcangolást, már nem volt lehetőségem beszélni, mert egy forró, szenvedélyes csókkal hajolt ajkaimra, mintha csak így akarta volna a tudomásomra hozni, hogy tényleg itt van, és nem egy délibáb részét képezi, az pedig, amivel folytatta, csak tovább olvasztotta a rövid időre ledermedő szívemet. Még csak elképzelni se tudtam, hogy mit tennék, ha újra elszökött volna, így hozva ismét a tudomásomra, hogy nem akar engem, és... de nem is akartam ezen gondolkodni. Nem, mert legutóbb sem erről szólt, és már akkor is egyértelműen elmagyarázta, hogy miért tette. Én pedig, mint egy kibaszott paranoiás, kapkodó lélegzettel, hevesen dobogó szívvel végigtúrtam a fél házat, mint akinek tényleg elment minden esze, csak hogy végül megtaláljam ott, ahol legelőször kellett volna keresnem. - Sajnálom, csak... - nyögtem ajkai közé, de ekkor már nem löktem el, és nem is vívtam harcot a közeledése ellen. - Kibaszottul paranoiás vagyok - szakadtam el végül ajkaitól, hogy hosszú másodperceken át mást se csináljak, csak tekintetét fürkésszem, a hév azonban továbbra sem hagyta nyugodni a testemet, a vérem olyan sebes ütemben száguldozott bennem fel-alá, hogy alig tudtam tartani vele a tempót. Pedig azzal, hogy megállt előttem, és egy forró csókkal hangsúlyozta ki, hogy mennyire nem ment sehová, elég egyértelmű üzenetet tolmácsolt, én pedig lassan felemeltem a kezemet, és miközben füle mögé igazítottam néhány hajtincsét, finoman arcára fektettem a tenyeremet. - És kibaszottul jól áll rajtad az ingem - döntöttem homlokomat az övének, véve egy-két mély levegőt, beszippantva a jellegzetes, semmihez sem hasonlítható illatát, miközben lehunytam a szemeimet. Jobbnak is láttam így tenni, mert amíg ekkora feszültség dolgozott bennem, fennállt a veszélye, hogy ha sokat szemlélem az ing alól kikandikáló dekoltázsát, még idő előtt letépem róla a kölcsönvett inget. - Finom az illatod.

Nem tudtam elválasztani a bennem tomboló kérdéseket és az aggályokat, amik egyetlen pillanat alatt uralták el agyamat, és emiatt képtelen voltam tisztán gondolkodni. Pedig, a józan ész azt diktálta volna, hogy ne kapjam fel rögtön a vizet és ne gondoljak rögtön a legrosszabbra, biztosan van erre is valami magyarázat, nyilván csak felébredt, és nem akart forgolódni, esetleg elment Kirill-lel vásárolni, bár azt sem tudtam, hogy hány óra van egyáltalán, az viszont, ami az elmúlt napokban történt, baljós árnyékot vetített a fejem felé. Nem voltam képes elvonatkoztatni attól, hogy akkor is épp ugyanezt gondoltam, még mielőtt megtaláltam volna a fecnit a szobájában. Hogy csak elment, méghozzá Kirill-lel, de amúgy biztonságban van, és ha éppen nehéz időszakon is megy át, de túl fogunk jutni ezen is, ahogy már annyi mindenen túljutottunk. Az első hidegzuhany pedig épp akkor ért, mikor a földszintre érve szembejött velem az emberem, és közölte, hogy nem találkozott még aznap Iris-szel. Akkor vonultam vissza a szobába, hogy tüzetesebben szétnézzek, és akkor találtam meg a sajnálkozó üzenetét. Nem akartam újra abba a hibába esni, hogy nyugodtan sétálgatok a házban, miközben ki tudja, hol van és mit csinál. Rögtön is is rázott a hideg, az agyam hirtelen már nem is azt akarta megfejteni, hogy hol lehet, hanem hogy mi olyat követtem el, amiért ismét magamra hagyott, mert... én azt hittem, hogy rendben van minden. Mikor lehunyta a szemeit, szinte még dorombolt is a karjaim között, és ahányszor felriadtam egy-egy pillanatra, Ő békésen aludt, egyetlen jelét sem adva annak, hogy bármi baj érte volna. Most viszont nem volt sehol, sem az én szobámban, sem az övében, és ahogy szinte hármasával ugráltam le a lépcsőkön, kicsi választott el attól, hogy a szívem ne ugorjon ki a torkomon.
Hatalmas sóhaj bukott ki belőlem, mikor megpillantottam Őt a konyhapult mellett, épp a szekrényben kotorászva, de nem tudtam eldönteni, hogy mi volt az első, ami távozott belőlem. Annyi minden vakított el ezalatt a pár perc alatt, hogy nem tudtam rendet tenni a fejemben rögtön, és ahogy fejemet a padló felé fordítottam, közben a saját számat harapdálva, hogy mekkora marha vagyok, lassan észleltem, hogy Ő is közeledni kezdett felém. - A frászt hoztad rám - bukott ki belőlem szinte rögtön, anélkül, hogy akár egy pillanatra is elgondolkodtam volna a szavaim súlyán, vagy épp azon, hogy tenyere épp a lüktető szívemet tapogatta, de ha más nem, ez tökéletes bizonyítéka volt annak, hogy tényleg kibaszottul megijesztett. - Azt hittem, hogy megint... - Bennem akadt a gondolat, és úgy kezdtem el csóválni a fejemet, hogy közben kihúztam arcomat a kezei közül, mert hirtelen túl szoros börtönnek tűntek ujjai. És ha feszült voltam, nehezen birkóztam meg azzal, ha valaki hozzám ért. - Nem tudom, hogy mit hittem - nyeltem hatalmasat, ekkor már tudatosan keresve meg a tekintetét, érezve, hogyan lazulnak el karjaim, és száll el belőlem lassan, de biztosan minden aggodalom és félelem, az ijedtségről már nem is beszélve. - Mikor legutóbb ébren voltam pár percre, még... ott voltál, és utána már nem, és... - folytattam tovább, de még én magam sem értettem, hogy mit hadoválok össze, főleg hogy honnan jött ez a zsigeri paranoia, ami elérte, hogy végül teljesen elveszítsem a józan gondolkodásomat.

Még szem- és fültanúja voltam annak, ahogy elnyomta az álom, éreztem testén, ahogy lassan elernyed és ellazul, légzése egyenletessé vált, én pedig, habár szintén nyomott voltam a fáradtságtól, de jó ideig csak hallgattam, több napnyi feszültséget és aggodalmat eresztve ki azzal, hogy végre magamhoz szoríthattam. Hogy itt szuszogott mellettem, a karjaim között, szíve egy ütemre vert az enyémmel, és bár szívem szerint minden kibaszott pillanatban apró csókokkal borítottam volna az arcát, a haját, vagy tulajdonképpen bármijét, amit így elérek, de muszáj volt megálljt parancsolnom ennek a kényszernek. Nem akartam felébreszteni, ha már végre elszenderült, csak csendben hallgattam, csendben gyönyörködve benne, mikor néha aprót mozdítva a fejemen, lenéztem mellkasomhoz bújó alakjára, míg végül lassan én is hajlandó voltam lehunyni a szemeimet. És nem is kellett sokat várnom, az álom olyan gyorsan tört előre, mintha tényleg megrendelték volna, a békesség és a forró szerelem pedig, ami uralta minden porcikámat, végül segített abban, hogy én is álomba merüljek.

Amikor az éberség első karmai végigkaristolták hátamat, az tűnt fel először, hogy semmi nem fűti a mellkasomat, pedig tisztán emlékeztem arra, még álmomban is érzékeltem, hogy milyen szorosan bújik hozzám, és mikor hátat is fordított, én szinte ösztönösen kúsztam utána, finoman hátához simulva, mintha csak nyomatékosítani akartam volna, hogy még álmában sem lehet egy másodpercnyi nyugta sem tőlem. Az elmúlt napok magánya után amúgy sem értem volna be az ágy szélével, vagy azzal, hogy tisztes távolságot tartsak tőle. Egyszerűen éreznem kellett, hogy itt van, hogy több napnyi kínkeserves pokol után végre visszatalált hozzám, még akkor is, ha nekem kellett elmennem érte, és azon már nem is agyaltam, hogy magától vajon mikor jött volna vissza. Nem is volt jelentősége.
A hűs érzés azonban nem múlt, egyre szúrósabbá vált, úgy pattintva ki a szemeimet, mintha nem is valami mély, ólomsúlyú álomból riadtam volna, rögtön érezve, hogy a karom alatt nem fekszik senki, de még csak nem is arról volt szó, hogy esetleg zavarta volna, és emiatt arrébb kúszott, Iris saját térfele is üres volt, ez pedig végleg kivert a szememből minden álmot. Úgy ültem fel, mint aki szögre lépett álmában, komótosan, de annál feszültebben forgatva körbe a fejemet, de a fürdő felől sem hallottam neszezést. - Iris? - bukott ki belőlem, miközben arcomhoz nyúlva próbáltam kidörzsölni szemeimből az álmot, nem mintha nem lett volna elég nagy segítség, hogy megint nem találtam Őt sehol. Magam mellé néztem, tüzetesen végigmérve az ágyat, mintha megint valami kibaszott üzenetet keresgélnék, majd lerúgtam magamról a takarót, és magamra húzva egy mackó nadrágot, már el is indultam kifelé. Miközben végigjártam a szobáját és a fürdőszobáját, megfordult a fejemben, hogy talán megtörtént, amitől féltünk, hogy ismét elveszett minden, ez pedig olyan ideget rántott a gyomromra, hogy pár pillanatig még a szívem is elfelejtett ütemre verni. De akkor... nem, valószínűleg arra ébredtem volna, hogy a fülembe sikít, nem pedig... - Iris? - kérdeztem újra, ezt már jóval erélyesebben, mint az első próbálkozásnál, de nem is csuktam be magam mögött a szobája ajtaját, úgy indultam lefelé a lépcsőn. Ezúttal a feszültségtől kezdtek duzzadni az erek a testem különböző pontjain, szinte érezve, hogyan mar bele karjaimba az ideg, a tanácstalanság és a néma kétely, már rögtön arra kutatva a választ, hogy ezúttal mit basztam el, de ahogy a lépcső utolsó fokait is magam mögött hagytam, megcsapta orromat valami kellemes, finom illat.
A konyha felé vettem az irányt, szinte érezve, hogy megizzadtam az ébresztő utáni váratlan programtól, a szívem pedig ekkor már nem azzal büntetett, hogy nem volt hajlandó dobolni, épp ellenkezőleg. Úgy verte a ritmust, hogy csak valami csodának volt köszönhetően nem állt meg, ahogy viszont megpillantottam Irist a konyhapult mellett, még a lábaim is földbe gyökereztek. - A picsába - bukott ki belőlem, megtámaszkodva fél kézzel az ajtófélfában, olyan megkönnyebbült sóhajjal hajtva le fejemet a padló irányába, mintha... nem, ezt nem is tudtam mihez hasonlítani. A szívem még mindig hevesen vert, mint ami még nem fogta fel, hogy ezúttal nincs baj, hogy itt van, nem ment sehová, mire kiszáradó torokkal ismét megdörzsöltem arcomat.

Egyet kellett értenem szavaival, mert ha rám és a teljes gőzzel száguldozó fantáziámra bízták volna egy-egy mese hézagos részeinek kitöltését, a végeredmény nagy eséllyel tényleg nem gyerekeknek való lett volna. De, én nem is gyerekeknek tartogattam, hanem neki, nem mintha annyira vágyott volna arra, hogy tényleg, szó szerint esti mesét olvassak az ágya mellett, miközben próbál álomba szenderülni, mert a rendelkezésünkre álló időt jobb szerettem mással tölteni. El is engedtem a témát, még mielőtt eszébe jutott volna számon kérni, hogy hol is marad az a bizonyos mese, helyette inkább azon gondolkodtam, hogy vajon minek kell történnie ahhoz, hogy ismét rájöjjön a szökhetnék, amit ezúttal már tényleg azzal honorálnék, hogy bezárom valahová. Talán legutóbb is azt kellett volna tennem, annak ellenére, hogy elég radikálisnak tartotta volna, de kurvára tévútra vittek a megérzéseim. Azt hittem, jót cselekszem azzal, hogy magára hagyom, és hogy tényleg egyedüllétre van szüksége, de mikor másnap hűlt helyét találtam, már nagyon is bántam, hogy hagytam magam tévútra vinni. Arra a Dimitriy-re hallgattam, akit Ő teremtett, és aki próbált együttérző maradni, de abban a helyzetben a másik énem tanácsait kellett volna megfogadnom. Még ha az tényleg azzal is járt volna, hogy magamhoz vegyem a szobája kulcsát, akár úgy, hogy én is odabenn vagyok, akár úgy, hogy előtte kisétálok onnét, bár azzal csak olajat öntöttem volna a tűzre, hogy közben én is odabenn maradok. Talán ismét egy hatalmas pofon kis gazdája lettem volna, vagy... nem is egy pofoné. Kár volt ezen rugózni, legközelebb már tudtam, mit nem fogok csinálni. - Szóval, fehér zászlóval... - ismételtem szavait, de ahogy szemtelenül végignyalta ajkát, akaratlanul is befeszült a gyomrom, egyetlen pillanat alatt rántva össze az összes izmomat, ezt pedig egy előtörő, halk kis sóhajjal igyekeztem csillapítani. Amin mondjuk nem segített, hogy gyengéden itatni kezdte rólam a vizet, de ahogy lassan végzett a törölgetéssel, toltam rajta annyit, hogy kényelmesen az ágyra huppanhasson, én pedig követtem, meg sem állva addig, míg kényelembe nem helyezkedtem mellette, ujjaim pedig pimaszkodva körözni kezdtek a hasán. Teste épp úgy reagált érintésemre, mint ahogy az enyém az övére, finom libabőr jelent meg mellkasomon, miután leutánozta mozdulatomat, és Ő is az oldalára fordult, én pedig hol a köröző ujjaimat, hol pedig a gyengéd, lágy pillantását fürkésztem. Fogalmam sem volt, hogy milyen érzés lehet elégnek érezni Őt, mert még mindig nem tudtam betelni vele, mindig többet és többet akartam, ez alól pedig ezek a gyengéd pillanatok sem képeztek kivételt. - Egy filmet? - kérdeztem vissza elgondolkodva, lassan ismét elmosolyodva. - Szóval, moziba akarsz menni?  - folytattam tovább a gondolatmenetet, rögtön pofátlanul rá is harapva ajkamra. - Jól végiggondoltad? Te és én... egy sötét teremben. Nem, ahhoz nem tudsz elég halk lenni - csóváltam meg a fejemet kaján vigyorgások közepette, és bár bizonyára nem kellett volna eltréfálnom ezt a kis tervezgetést, de számára talán az volt a legrosszabb az egészben, hogy még csak nem is vicceltem. Ő is tudta, hogy kitelik tőlem, mert vele ellentétben, a szégyenérzetem jól megbújt valahol, és nem is tűnt úgy, hogy a közeljövőben tiszteletét akarná tenni. - Az amúgy sem erősséged - tettem hozzá vállvonogatva, perverz mosolyomba azonban némi gyengédség vegyült, mikor közelebb bújt hozzám. El is húztam kezemet a hasáról, csak hogy hajába tévedjenek, gyengéden cirógatva fejbőrét, ezzel együtt pedig tincseit is. - Lesz egy-két elintéznivalóm, de szerintem el tudok szabadulni előbb. Hazajövök korábban, hogy összeszedjelek - folytattam tovább vigyorogva, ujja után kapva fogaimmal, amit nemrég végigsimított ajkamon, majd lentebb hajoltam, hogy apró csókot leheljek homlokára, egy kis sóhaj után pedig még közelebb vontam magamhoz, és gyengéden átöleltem. - Talán itt az ideje, hogy Piroska aludjon egy nagyot - mormogtam a hajába, jólesően magamba szívva az illatát, mert csak most tudatosult bennem igazán, hogy nagy eséllyel napok óta nem aludt normálisan. Ahogy voltaképpen... én sem.

Tovább vigyorogtam, közben megejtve egy laza vállrándítást, így jelezve, hogy ezzel nem tudnék vitatkozni. Már az első másodperctől kezdve egyértelmű volt, hogy a várakozással ellentétben nem egy ostoba, üres fejű libát szabadított rám az apám ezzel az egyezséggel, bár, az elején meg voltam győződve arról, hogy abban az esetben talán jobban jártam volna, de akkor még nem egy egész életet akartam leélni vele, csak pár hónapot, amíg a szüleink úgy nem döntenek, hogy elég volt ebből a színjátékból, és mehet mindenki a maga dolgára. Bizonyára könnyebb lett volna egy olyan nővel elindulni ezen az úton, aki nem látott túl az orrán, de Iris minden volt, csak ostoba és üresfejű nem. Tényleg, belegondolva olyan volt, mintha egy csomagba gyűjtöttek volna minden olyan tulajdonságot, amit nem tudtam elviselni egy nőben, sőt, tulajdonképpen senkiben, akinek velem akadt elintéznivalója, és bár nem kellett messzire mennem, hogy okos nővel találkozzak, mert a húgom is kitett magáért, de az életemben megforduló nőket nem Yelena mintájára festették meg. És ahogy a húgomat, úgy Irist sem lehetett csak úgy, az orránál fogva vezetni, és bármit is követtem el ellene, vagy úgy, hogy annak köze volt hozzá, biztos lehettem abban, hogy annak meglesz a maga következménye. És ki gondolta volna, hogy egyszer épp azokat a tulajdonságokat fogom szeretni benne, amiktől annak idején kedvem támadt szó szerint falat kaparni... a sors tényleg kiszámíthatatlan játékot űzött velünk.
- Hát, nekem sok minden kiesett annál a mesénél... de amúgy is, mit sétálgatott az erdőben - húztam el ajkaimat kínlódva, tétován vonva egyet a vállamon, de nem tudtam titkolni előle a jókedvemet. Ahhoz képest, hogy reggel mennyi baljós árnyék gyűlt a fejem fölé, most tényleg olyan volt, mintha menet közben műfajt váltottunk volna, ezt pedig egy pillanatig sem bántam. Nem akartam visszacsöppenni az elmúlt napokba, és nem akartam újra azon gondolkodni, hogy mit rontottam el, vagy hogy mit kellett volna másképp csinálnom, már, mikor épp nem azon agyaltam, hogy kibaszottul meg akarom fojtani, amiért ezt tette velem, anélkül, hogy egyáltalán esélyt adott volna arra, hogy együtt megoldjuk. Ez azonban már régen a múlt részét képezte, és bár sok mindent akartam a nyakával csinálni, de a fojtogatás nem tartozott közéjük. - Mindegy, a hézagos részeket majd kiegészítem a saját fantáziám szerint - vigyorodtam el pofátlanul, pimaszul végignyalva saját ajkamat, de ennek elég gyorsan lába kélt, mikor szemtelenkedve felborzolta a hajamt, és bár iszonyúan pimasz húzás volt tőle, de még így sem tudtam eltüntetni a mosolyomat. Amint lehetőségem adódott rá, már loptam is tőle a törülközőt, majd a vállára terítettem, finoman terelgetve kifelé, csak hogy az ágy mellett megállva kezdjem el szárazra törölni. - Hát, vagy ki tudja - vontam meg a vállamat, ekkor már ismét magamra erőltetve a megjátszott, ártatlan arckifejezést. - Ha épp szökni akarsz majd, valószínűleg előtte valami rosszat csináltam. Talán a hátad közepére sem kívánsz majd - vontam fel végül szemöldökömet, villantva mellé egy perverz vigyort a kétes szóhasználat miatt, majd engedtem, hogy átvegye tőlem a törülközőt, széttárva némileg a karjaimat, hogy engem is szárazra törölgethessen. Hosszú ideig őrizgettem magamon azt a kicsit sem ártatlan vigyort, de szavai hatására végül mégis lágyultak a vonásaim, kicsit megingatva a fejemet. - Hát, ezt csak neked tartogatom - sóhajtottam halkan, és ahogy csókot csent tőlem, nem engedtem el olyan könnyedén ajkait, finoman átkaroltam derekát, míg másik kezem az arcára simult, kiharcolva egy valódi, igazi csókot tőle. - És amúgy is, ha elmesélnéd valakinek, nagy eséllyel kiröhögnének - nevettem ajkai közé, majd óvatosan tolni kezdtem az ágy felé, és vele együtt dőltem én is, felkúszva egészen a párnáig, de amint mellém feküdt, féloldalasan felé fordultam, ujjaim pedig hasán kezdtek kalandozni, apró kis köröket rajzolgatva a köldöke mellé, másik kezemmel pedig a fejemet támasztottam meg. - Holnap elvihetnélek valami... hétköznapi helyre, hétköznapi emberek közé - kezdtem el hangosan gondolkodni, mert bár nem gyakran csináltam ilyet, de amikor igen, elég nyilvánvaló volt, hogy tetszett neki.

Nem is nagyon akartam ellenkezni azok után, amilyen rosszalló pillantást vetett rám, miután bedobtam, hogy talán egyedül kellene fürdenie, de úgy őszintén, még én sem gondoltam komolyan. Nem is nagyon tudtam felidézni olyan alkalmat, mikor tényleg képes voltam kinn maradni, miközben egy vékony fallal odébb Ő éppen vizet folyatott magára, így mikor ujjaimra fogott, és gyengéden húzni kezdett maga után, zokszó nélkül követtem, tekintetemet nem egyszer futtatva végig teste formás részein, különös figyelmet szentelve a fenekének, már amennyit ebből a szögből láthattam belőle, de amint ismét a kabinban találtam magam, már nem elsősorban a nézelődéssel voltam elfoglalva. Jóleső sóhaj bukott ki belőlem, mikor ömleni kezdett ránk a kellemes hőmérsékletű víz, bár, még mindig hűvösebbnek éreztem, mint a saját bőrömet, és ezen nem is volt mit csodálkozni. Még mindig dolgozott bennem az előbb átélt gyönyör, hol valamelyik karomat, hol a lábujjaimat vagy épp a mellkasomat zsibbasztotta valami észveszejtő módon, és bár a szívem már rátalált a sajátos, nyugodt ritmusára, de továbbra sem tudtam bizsergés nélkül fogadni, ahogy a tusfürdős kezeivel érintette testemet, először a mellkasomat, majd utána a hátamat.
Vigyorogva simítottam rá ujjaimat az engem átölelő karjára, mikor hozzám bújt, némán élvezve azt a semmihez se hasonlítható békét, amibe most csöppentünk bele egymás által. Ujjaim finoman zongoráztak felfelé a kezén, végig az alkarján, de aztán megfordultam, csak hogy én kezdhessek bele abba a fürdetésbe, amit ma már nem egyszer megígértem. Kezdett rutinná válni, hogy egy fürdés nem is fürdés, szerencsés volt már rögtön kettőt tervbe venni, és erre a ma este sem cáfolt rá. - Hát, mivel borzasztóan okos nő a feleségem, nagy eséllyel a tippjei is jók - vigyorodtam el pofátlanul, utalva azokra a dobogós helyekre, bár, nem kellett hozzá sok képzelőerő, hogy kitalálja, az Őt végigpásztázó szemem pedig amúgy is elárulta volna, hogy vajon mi is lehet az első két helyen, alaposan szemügyre véve a száját, majd kissé lentebb pillantva, tovább simogatta testét a tekintetem, ajkam szélében egy pimasz kis vigyorral, miközben beharaptam őket. Közben azonban kezeim sem tétlenkedtek, a nutella minden maradványát eltüntettem róla, de ahogy tovább folytattam a mozdulatot, mondhatni, már minden ok nélkül, hisz teljesen tiszta volt, tovább szélesedett a pimasz vigyorom, annak ellenére, hogy az Övé kissé másról árulkodott, miután ismét szóba hoztam a szökését. Míg Ő államra csókolt nemrég, én a kezemet emeltem fel, gyengéden végigcirógatva arcát, és bár kibukott belőlem egy kis sóhaj, de már nem volt bennem sem neheztelés, sem szemrehányás. Azt hiszem, végre megértettem, hogy miért tette, és mikor elém tárta a tényt, hogy a távolléte alatt is tovább kutakodott, mi is okozhatta az emlékezetvesztését, egyérteművé is tette, hogy nem örökre akart elmenni. Legalábbis... gondolom. - Te csak kettőre emlékszel - húztam el a számat grimaszolva, de hangomban továbbra is ott időzött a jókedv, az arcomon nemkülönben. - De talán a Piroska és a farkas jobb esti mese lenne - tettem hozzá szinte rögtön, mielőtt eszébe jutott volna megkérdezni, hogy mégis milyen oka volt még megszökni. - Ha bezárnálak... nem unatkoznál egyedül? - kérdeztem megjátszott évődéssel, pár pillanatig a fürdő mennyezetét bámulva, mintha amúgy tényleg vadul forognának az agytekervényeim, pedig már a kérdésem is elég egyértelműen elárulta, mégis milyen társaságot gondolnék mellé, ha már egyszer kénytelen lennék bezárni, ugyebár.
Vigyorogva kaptam ki a kezéből a törülközőt, mikor pimaszkodva nedvesre borzolta a hajamat, szinte érezve, hogy égnek áll az egész, pofátlanul meg is forgattam a szemeimet, miközben ajkaihoz hajolva loptam tőle még egy csókot, majd a megszerzett törülközőt a vállára terítettem, miközben mögé léptem, és így, testem gyengéd nyomásával igyekeztem ösztönözni, hogy a szoba felé vegye az irányt. - Bár, ha mégsem egyedül zárkóznál be, valami csoda folytán természetesen - folytattam tovább az elmélkedést, még tovább gondolva az előbbi gondolatmenetet. -, nem hiszem, hogy sok alkalmad lenne reggelre kipihenni - vontam meg ártatlanul a vállaimat, majd az ágy mellett megállva a törülköző után nyúltam, gyengéden itatva le bőréről a vizet, alaposan szárazra törölve testét.