Magam sem értettem, hogy miért lep meg a válaszként adott pimaszkodása, mert már nagyon is jól tudta, hogy hogyan kell az ujjai köré csavarnia, és ha nyíltan ellenszegül olyasvalaminek, ami a napnál is világosabb volt, csak azt éri el, hogy még türelmetlenebbé váljak. Pedig, már kezdtem büszkeséget érezni, amiért nem rángattam le rögtön a motorról, amikor megérkeztünk, csak hogy megmutassam neki, mi minden maradt még el ott, a folyóparton, de az viszont már nem rajtunk múlott. Hisz még arra sem számítottam, ami végül történt közöttünk ott, a stégen, és aminek gondolata újra zsibbadásra ítélte a végtagjaimat. Nem szégyelltem egy pillanatig sem, hogy többet akartam, sokkal-sokkal többet, Őt, mindennel együtt, akár úgy is, hogy egyetlen kibaszott percre sem hunyom le a szemeimet ma éjjel, legalábbis addig nem, míg egy kis enyhülést nem kap a testem. De az is ideig-óráig tarthat, míg újra vissza nem tér, újult erővel, követelőzve, mint egy igazi vadállat. Arra már nem is akartam gondolni, hogy újra eljön majd egy új nap, egy olyan, amit távol kell majd töltenem tőle, de mégis az vigasztalt, hogy bármi is történjék, Ő várt itthon, azon falak között, amik éveken keresztül nem árasztottak magukból mást, csak hideget és gonoszságot, Ő pedig úgy töltötte meg élettel a helyiségeket, ahogy a szívemet azzal a lüktető és szenvedélyes szerelemmel. Nem tudtam betelni vele, és kurvára nem is akartam. - Mióta hallgatsz arra, amit a férjed mond neked? - kérdeztem vissza kíváncsian, bár tudtam, hogy nem várhatok tiszta választ. Mindezt csak az a szerep kívánta meg, ami erre a játékra íródott, mert el nem tudtam képzelni olyan helyzetet, amikor komolyabban fontolóra venné, hogy hallgasson rám, és pont ezért szerettem annyira. Mert soha nem úgy akart táncolni, ahogy én fütyültem, és amennyire bosszantott, épp annyira izgatott fel vele. Minden alkalommal kedvem támadt utána nyúlni, visszahúzni magamhoz, és addig ostromolni, míg tényleg nem sikítja bele a nevemet a feszélyező csendbe. Nem is tudtam volna mit kezdeni egy engedelmes nővel, és ezt Ő is tudta. Egyszerűen csak nem tudták lekötni a figyelmemet, Ő viszont mindazt képviselte, amit azok a nők nem.
Ártatlanul vontam meg vállaimat, mikor a sisakjaimról és a miattuk elmaradó csókokról beszélt, ekkor azonban már minden ott ült az arcomon, a hangom pedig épp annyira vált árulóvá, mint a testem, még ha ezt már nem is láthatta. Hisz épp indulni készült, hogy életében először tényleg szót fogadjon, de ahogy felemelte a kezét, hogy lenyomja a kilincset, szinte láttam a mozdulatánban, hogy tényleg nem akar menni. És tényleg csak a bolondját akarta járatni velem. Elnehezült a légzésem, majd pár pillanatnyi toporgás után végül utána eredtem, szorosan hátához simulva, és míg ajkaim a fülét és nyakát becézgették, nyelvem hegyével gyengéden, mégis mohón ízlelgetve bőrét, addig egyik kezem már bontotta le róla a kabátot.
Orrom pár pillanat erejéig elveszett hajában, jólesően szippantva be ismét a lágy illatát, de ez csak tovább izgatott, és miközben ajkaim még tüzesebb táncot jártak a nyakán, halkan belemorrantam az apró kis csókokba. - Tudok mást is, ami kibaszottul forró - hajoltam vissza füléhez egyetlen pillanat erejéig, de már ekkor felgyorsult a légzésem, érezve, hogyan válik egyre dübörgőbbé a szívem. Tekintetem csak lopva figyelt fel tenyereire, amik megtámaszkodtak a falban, pofátlanul belevigyorogva nyaka ostromába, és ahogy feneke ágyékomnak feszült, nem voltam rest viszonozni a mozdulatot, újra és újra hozzá dörgölőzve, csak hogy tudassam vele, mi is az, amit már ennyivel kiváltott belőlem. - Pszt. Még nem végeztem veled - mormoltam fülébe, mikor valami olyasmiről beszélt, hogy már majdnem elhitte, hogy hagyom innen kisétálni, válaszként újra keményen nekifeszülve, ráharapva nyakára, az esetleges fájdalmat pedig nyelvem lágy mozdulataival próbáltam enyhíteni.
Épp csak annyira hátráltam meg, hogy le tudjam lökni vállairól a kabátot, nemtörődöm módon rúgva odébb, mikor a földre hullott, kezem viszont nem a hasára simult vissza, hanem nadrágja gombjaihoz, és amint kipattintottam a gombot a helyéről, már nem is húztam tovább az időt. Ujjaim finoman siklottak be a nadrág, és ezzel együtt a bugyija alá, közben egyik lábammal finoman terpeszre ösztönözve, és addig nyújtóztak ujjaim, míg el nem értem gyönyörének forrását, éppen abban a pillanatban, mikor vállába mélyesztettem fogaimat. -

Tudtam volna tovább feszegetni a muffin-sütés témáját, de inkább egy pimasz kis grimasz mögé rejtettem mindazt, amit hozzá tudtam volna fűzni. Mindketten tudtuk, hogy vannak olyan dolgok az életünkben, amik soha nem fognak megtörténni, és ezek között volt az a bizonyos muffin sütögetés is, bár égtem a kíváncsiságtól, hogy tényleg komolyan gondolta-e a kötényre vonatkozó részt. Nem mintha nem lett volna elég hangsúlyos az azt megelőző rész, amivel igyekezett a tudtomra hozni, hogy rajtam abban az esetben nem is lenne semmi más a kötényen kívül.
Jobban örültem volna, ha menet közben nem zavarnak meg minket, mert szinte rögtön szedelőzködni kezdett, de még mielőtt a motorhoz értünk volna, szembe fordultam vele, hogy mutatóujjamat rászegezve, gyengéden fenyegetni kezdjem, de azt még Ő se hitte el rólam, hogy nincs ötletem arra az eshetőségre, ha netán egyszer mégis egy motelbéli éjszaka mellett dönt. Bár, jelen körülmények között tényleg azt tudtam volna egyedül elképzelni, hogy szándékosan akarna hergelni vele, és semmi kétség, hogy sikerrel is járna. Az viszont már nem tűnt annyira jó ötletnek, hogy kilátásba helyeztem otthon a teraszt, mellé pedig a két pohár bort, mert ismertem magam annyira, hogy tudjam, esélye sem lesz eljutni odáig. Legalábbis, először biztosan nem, és mintha tényleg olvasott volna a gondolataimban, láttam tekintetében megcsillanni azt a pajzán kis fényt, ami ezer százalék, hogy ott pislákolt az én szemeimben is. Egy pillanatig még azt is éreztem, hogy kiszáradnak ajkaim, a torkomról már nem is beszélve, mert ahogy elképzeltem, hogy mit fogok művelni vele, ha végre hazaérünk, és lekerül róla az a kibaszott bukósisak... belefeszültek az izmaim. Nem is volt véletlen, hogy mielőbb a feje tetejére akartam húzni azt a kibaszott sisakot, mert ha még tovább néz rám azokkal a csókra éhező ajkakkal, esélyes volt, hogy nem jutunk túl messzire, legfeljebb a következő olyan placcra, ahol madár se jár. Bár, annak is meglett volna a maga varázsa...
Miután begördültünk az udvarra, majd a garázshoz, néhány másodperc után állítottam csak le a motort, mielőtt leszálltam volna, rögtön levéve a saját sisakomat, de már ekkor is láthatta azt a sunyi, pofátlan kis vigyort, ami ott játszott ajkaim körül, és ami ártatlan szavakat suttogott arra vonatkozóan, hogy ideje lenne bemenni, és mondjuk... felmelegedni. Pedig, valójában én akartam Őt felmelegíteni, a bőröm még mindenhol forrott, ahol az imént hozzám ért vagy épp hozzám simult, éreztem tenyereinek helyét a mellkasomon, a mosolyom mégis csak addig rendült meg, míg végignyaltam alsó ajkamat, azt figyelve, hogyan jelenik meg arcán az értetlenkedés. Kis híján elnevettem magamat, de szinte egyből felszívta magát, és visszadobta a labdát, mire ujjaim, amik a kabátja cipzárját piszkálták, egy pár pillanatra ledermedtek, tekintetem pedig kíváncsiskodva furakodott íriszeibe. Kezdte felvenni azt a ritmust, amit általában én diktáltam, legalább úgy húzva az agyamat, ahogy én szoktam az övét, de a gyengéd, lágy csókja után, amit arcomra hintett, mégsem mozdultam. - Hát, végül is... abban egyeztünk meg, hogy gyönyörködünk - biccentettem, utalva arra, ahogy a sisakjaimra utalt, majd követtem alakját, ahogy lassan ellépett tőlem, ajkaimról pedig egyetlen pillanat alatt tűnt el a sunyi vigyor. Nem estem pánikba, mert pontosan tudtam, hogy mit kell tennem, nem tudott kizökkenteni, és mikor terítékre került, hogy borozgatni fog a fürdőkádban, kiszakadt belőlem egy feszültebb, gondterhes sóhaj. Mégsem mozdultam, helyette a fenekét fürkésztem, azt, ahogy a nadrág tökéletesen kihangsúlyozta a feszes domborulatot, ez pedig már nemcsak sóhajt, de egy halk nyelést is kicsikart belőlem. - És téged tényleg nem érdekelnek a sisakjaim? - kérdeztem halkan, és bár próbáltam küzdeni ellene, de hangom rekedtsége már pontosan elárulta, hogy mennyire nem vagyok képes úrrá lenni magamon, és hogy ha egy mód van rá, Ő kurvára nem fogja lenyomni azt a kilincset.
És tényleg nem engedtem, hogy megtegye, mert a közöttünk keletkező távolságot három nagyobb lépéssel szeltem át, és úgy, hogy közben nem fordítottam magam felé, finoman, mégis határozottan a hátához préseltem mellkasomat, ajkaim már lecsaptak fülére, nyelvemmel ingerelve az érzékeny bőrét, kezemet pedig rögtön átdugtam válla felett, hogy újra a kabát cipzárjához érjek, de ezúttal már nem álltam neki játszadozni. Elkezdtem lehúzni, az anyag pedig adta magát, egyetlen szerencséjére, hisz ezúttal már tényleg nem volt olyan tényező, ami meggátolt volna abban, hogy letépjem róla. - Mit is mondtál arról a fürdőről? - folytattam tovább, ekkor már a szabaddá váló nyakát hintve tele csókjaimmal, közben addig mozgolódva mögötte, hogy egészen az ajtó melletti falig toltam Őt, egyik kezemmel átkarolva derekát.

Valahol el kellett ismernem az igazát, hisz ha tényleg el akart volna bújni előlem, méghozzá úgy, hogy ne találjam meg, bizonyára más helyet választott volna, nem a város egyik mocskos motelét. Ismert már annyira, hogy tudja, megvannak a magam módszerei, ha valakit meg akarok találni, és az előnye is csak addig tartott, míg pár napig főttem a saját levemben. Napokon keresztül nyaldostam a sebeimet, próbálva magyarázatot találni arra, amit tett velem, közben apró fecnikre tépve a kibaszott egy szavas levelét, valahol mélyen abban bízva, hogy magától jön majd vissza. És nem azért, mert derogált volna, hogy én keressem meg, hanem mert... az talán bizonyított volna valamit. Valamit, amiben ma már megingathatatlan voltam, de a távolléte pár napjában mindent gondoltam róla, csak azt nem, hogy képes lenne újra szeretni. Még most is láttam magam előtt a kisírt szemeket, amikkel engem méricskélt, mielőtt elvonult volna fürdeni, és hiába teltek el napok, még mindig összefacsarodott tőle a szívem. Nem akartam, hogy szenvedjen, és hogy kín legyen neki az élet, amit mellettem kellene élnie, csak mert... volt valami a múltban, ami hozzám kötötte, és amit én érzek, de Ő már nem. Akkor viszont még nem voltam képes meglátni az összefüggéseket, azt, hogy miért nem ment messzebb, ha tényleg örökre el akart volna tűnni előlem, de úgy tűnt, hogy ezt a sebet tényleg csak az idő volt képes teljes egészében begyógyítani, miután a düh minden ízében elengedte a szívemet.
Abban azonban szemernyi kétségem sem volt, hogy ha egyszer arra kérne, ismét elvinném Spanyolországba, hiába is tűnhetett úgy, hogy keserédes emlékeket idéz bennem Barcelona. Mert minden, amit ott éltem meg vele, olyasmi volt, amiről már régen lemondtam, sőt. Soha nem is alapoztam arra, hogy valaki férje akarok majd lenni, nemcsak valami ócska mese miatt, hanem tényleg, minden jóval és rosszal együtt. És mintha tényleg erről szólt volna az egész: a rossz váltotta a jót, majd a rosszat a jó, és mint egy végeláthatatlan spirál, most fürdőztünk abban a jóban, ami felváltotta az elmúlt napok minden fájdalmát. - Muffinba, igen - bólogattam nagy átéléssel, bár sem Ő, sem én nem néztem volna ki magamból, hogy valaha is elkezdenék muffint csinálni. Biztosan nem valami habos csomagolást választanék annak a gyűrűnek, ha ismét eljön majd az ideje, feltéve ha nem térnek vissza az emlékei, és nagy eséllyel Ő sem számít tőlem semmi mézes-mázas előadásra. Azok... nem is mi lennénk. - De eldughatom a nutellás üvegbe is - vágtam pofátlan grimaszt, miközben elindultunk a motor felé, de nem bírtam ki, hogy hirtelen ne forduljak felé, aljas fenyegetőzésbe kezdve, hogy mi fog történni, ha ismét valami olcsó motelt választ majd helyettem. Vagyis, az ágyunk helyett, de az egy és ugyanaz. Az viszont, ahogy szavaim hallatán ajkaiba harapott, kicsit sem arra engedett következtetn, hogy megijedt volna tőlem, tekintve, hogy nagyon is tisztában voltunk mindketten, milyen revansot fogok venni, ha újra belecsúszna ebbe a hibába. És az elképzelésben ezúttal sem szerepelt túl sok ruha, a gondolat hatására pedig kis híján én is beharaptam ajkamat, de megkapaszkodtam a saját tenyeremben, és végül nem tettem. - Többek között erről is beszélhetünk, igen - bólogattam, bár nem jósoltam túl sok esélyt annak a bizonyos borozgatásnak a teraszon, elvégre... ha nem zavartak volna meg, nagy eséllyel eszembe sem jutott volna abbahagyni semmit, talán csak akkor, ha Ő kért volna rá.
A motor mellé érve, a fejére húztam a sisakot, közben gyengéden végigcirógatva nyaka fedetlen részét, alig érintve meg ujjbegyemmel, de még így is éreztem rajta a libabőrt érintésem nyomán, ez pedig előcsalt belőlem egy szemérmetlen kis vigyort. - Igazad van, még nem ért véget - biccentettem, bár ezen a ponton már én is bántam, hogy a fejére nyomtam azt a kibaszott sisakot, mert így esélytelen volt, hogy lopjak tőle még egy csókot. Ő pedig, szavai alapján ugyanezen gondolkodott, és nem is bírtam ki, hogy ne nevessek fel halkan, miközben a fejemre húztam a saját sisakomat. - A hintója előállt, hölgyem - foglaltam el a helyemet a motoron, várva, hogy Ő is mögém pattanjon, a fülembe suttogott szavaitól azonban már anélkül bizsergés szaladt végig testemen, hogy egyáltalán hozzám ért volna. Vagyis, hozzám ért, karjai átfonták a mellkasomat és derekamat, tenyere végül a hasamon nyugodott meg, én pedig képtelen voltak levakarni ajkaimról azt a sunyi kis vigyort.
Csak akkor indultam el, mikor meggyőződtem arról, hogy erősen kapaszkodik belém, úgy növelve a sebességet, ahogy az idefelé vezető úton is tettem. Az adrenalin újra fellángolt az ereimben, érezve, hogyan merevednek meg tőle az ujjaim, az egésznek pedig akkor szakadt vége, mikor befordultam a feljáróra, és a garázs bejáratáig meg sem álltam. Kicsit megropogtattam ujjaimat, miközben hátrasandítottam rá, és mikor levetettem magamról a sisakot, már láthatta ajkaimon azt a sunyi kis vigyort, amit útközben sem tudtam levetkőzni magamról. - Kezd hűvös lenni. Menj, melegedj meg kicsit - böktem orrommal a ház hátsó ajtaja felé, majd pillantásomat a garázsra vezettem. - Vagy végig akarod próbálni az összes sisakot? - kérdeztem tőle félrebillentett fejjel, közelebb lépve hozzá, miután mindketten megtaláltuk az egyensúlyt a két lábunkon, két ujjam pedig ismét a kabátja cipzárjával kezdett játszadozni.

Szinte már úgy felejtettem rajta a tekintetemet, hogy közben észre sem vettem, belemerülve látványába, gyönyörű vonásaiba, abba a cserfes kis ívbe, amibe ajkai rándultak, mikor mosolygott, vagy tekintetének mélyébe, ami beszédesebb volt ezer kimondott szónál. Azt hittem, hogy soha nem fogom majd megérteni mindazt, ami kibontakozott közöttünk, de kezdtem egyre biztosabbá válni abban, hogy nem kellett sem megérteni, sem felfedezni, mert nem volt értelme. Bármi is érte el, hogy végül a karjai között kössek ki, olyan szerelemmel a mellkasomban, amire soha nem tartottam képesnek magam, hogy már nem is volt jelentősége okokat keresni. Hiába próbáltam annyiszor elűzni magam mellől, néha tudatosan, néha pedig öntudatlanul, hogy két kezemen nem tudtam volna megszámolni, de Ő mindannyiszor visszatalált hozzám, megbocsájtott és új esélyt adott, holott jó párszor nem szolgáltattam okot a könyörületre. Hisz én sem voltam az, néha úgy töröltem belé a lábamat, mintha tényleg nem tartanám Őt többre, de talán már akkor is átlátott rajtam, és végül, a próbálkozásokat siker koronázta, mert fogást talált a maszkomon, hogy végül le tudja rántani rólam. Azóta pedig nem volt sem nyugodt éjjelem, sem nyugodt nappalom, mert a nap minden kibaszott percében miatta zakatolt a szívem, hol azért, mert aggódtam érte, hol pedig azért, mert közelebb már nem is lehetett volna. A testemen túl a szívemet is neki adtam, de nem tudtam csak és önmagában a mindent felégető szerelmünkre gondolni. Kéz a kézben járt a vággyal, amit iránta éreztem, ami szüntelen mardosta ereimet, és szorította marokra a gyomromat. És ami most is ott időzött a tekintetemben, annak ellenére, hogy nemrég még az ölemben hajszolta mindkettőnk gyönyörét, olyan hangokat produkálva, hogy már az is lüktetést váltott ki belőlem, ha felidéztem.
A téma mégis komolyabb vizekre evezett, méghozzá nekem köszönhetően, mert úgy hoztam szóba az amnéziáját, hogy nem akartam kellemetlen pillanatokat okozni, mégis, annyira próbáltam úgy tenni, mintha ez is az élet része lenne, hogy elfelejtettem uralkodni a nyelvemen. - Nincs "de" - vigyorodtam el halványa, mintha csak ezzel próbáltam volna csillapítani a kellemetlen gondolatokat, amik feléledtek benne. Én sem akartam ezen agyalni most, és reméltem, hogy Ő sem most kezdi el rágni magát mindazon, ami az elmúlt hetekben történt. Akkor sem, ha ennek az okát valahol tényleg Barcelona-ban kellett volna keresnünk.
Arcát, majd haját simítottam végig ujjaimmal, miközben odahajolt hozzám, és csókot lehelt ajkaimra, ezt pedig olyan gyengéden és finoman tette, hogy kis híján ismét utána nyúltam, csak hogy újra az ölembe csaljam, még ha az imént már hallottunk is valami mozgolódást az ösvény elejéről. Valahol bosszantott is, hogy ezúttal már kénytelen vagyok visszafogni magam, de nem véletlenül emlegettem fel a teraszos csillagnézést. Amíg Ő az eget nézegeti majd, nekem bőven lesz időm benne gyönyörködni. - A motel azért nem volt egy nagy kihívás - jelent meg ajkaim körül egy vigyor, mikor egy sóhajt követően én is feltápászkodtam, ekkor már nagyjából elfogadva, hogy talán tényleg befejezettnek kell tekintenünk a randevú azon részét, amit itt akartam Vele megejteni, komótos mozdulatokkal magamra rángatva a kabátomat. - Másodjára már nem Barcelona-ban húznék gyűrűt az ujjadra. Az túl kiszámítható lenne - rántottam egyet a vállamon széles vigyorgással. - De még nem döntöttem el, hogy egy pohár pezsgőbe csempésszem vagy belesüssem egy muffinba - folytattam tovább pimaszkodva, miközben keze után nyúltam, de itt már egyértelműen az agyát húztam valami olyasmivel, ami kapcsán azt sem tudtam, hogy hányadán állok. Vele valószínűleg... a nulladik mérföldkövön, de az a gyűrű egyelőre még jó helyen volt nálam. Azt hiszem. - Ha még egyszer egy mocskos motelt választasz az ágyunk helyett, nem tudom, hogy mit csinálok veled - fordultam aztán felé hirtelen, fenyegetően emelve fel mutatóujjamat, de hangomon ezúttal is érezhette, hogy ebből semmi sem komoly. Maximum, a folytatás. - Hacsak nem... - kezdtem hangos tanakodásba, miközben tovább folytattuk az utat vissza, a motor felé. - Mindegy, ezt majd egy pohár bor mellett megvitatjuk - vontam meg vállaimat, szemtelenül végignyalva ajkamat, miközben a fejére húztam a bukósisakot, de kezem nem futamodott meg rögtön, finoman végigcirógattam nyaka azon részét, amit a kabát még szabadon hagyott. - Jól érezted magad?

Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy féken tartsam a gondolataimat, miután szóba hoztam, hogy talán csendesebb lettem volna, ha valami leköti az ajkaimat, de számítanom kellett volna rá, hogy ezúttal vissza fogja dobni a labdát. Nem is akárhogy, mert olyasmire engedett következtetni, amit kibaszottul imádtam, és ahányszor csak eszembe jutott, hogy milyen érzés ajkainak szoros börtöne, olyan reszketés futott végig a zsigereimben, hogy lehetetlenség volt nem kőkeményen megfeszülni tőle. Mert ezt tette velem, ezt a hatást gyakorolta rám, mint valami átkozott szirén, akiből soha nem elég. Mint aki újra és újra magához csábít az vágyódó énekével, és hiába hittem magamról, hogy bármit és bárkit képes lennék legyőzni, Vele nem tudtam megbirkózni. És nem is akartam, mert már mindenestül az Övé voltam, épp annyira, amennyire Ő az enyém, és akár még az ördöggel is képes lettem volna ádáz csatát vívni azért, hogy ez örökre így is maradjon. Még ha a valódi ördögöt nem is a pokolban kellett keresnünk, nem, ahhoz sokkal közelebb volt hozzánk, és nem telt el úgy nap, hogy ne jutott eszembe, vajon legközelebb mivel próbálja majd megkeseríteni az életünket. Bár, nézhettem volna a jó oldalát is, hogy végre egy történetben nem én voltam a sátán.
Szemeim falánk tempóban végigkalandoztak testén, kicsit sem zavartatva magamat, még az sem nagyon hatott meg, hogy tetőtől talpig be volt öltözve, mert a lelki szemeim előtt pontosan láttam magam előtt, hogy mit is rejt a ruhája, és ez bőven elég volt ahhoz, hogy ráharapjak ajkaimra. - Tény, hogy a desszert is édesebb, ha rajtad tálalják - vontam meg ártatlan pislogással a vállaimat, közben szorgosan bólogatva, mintha így akarnám alátámasztani szavaimat, de azt már nem is akartam kihangsúlyozni, hogy a hamburger falatozása közben már ezer más íz is megtámadta az ízlelőbimbóimat. Többek között a nutella, amit legutóbb nyaldostam le róla jóízűen, előtte a tejszín az eperrel, és... miért volt olyan érzésem, hogy a sor még nem ezekkel fog véget érni? - A legtöbb emlékemben, amiben te is szerepelsz, nincs rajtad ruha. Szerinted van okom az aggodalomra? - kérdeztem vissza elgondolkodva, próbálva visszatalálni a hamburger ízéhez, de a jókedvű somolygásomat nem is igyekeztem elrejteni előle. Még akkor sem, mikor szemmel láthatóan dorgálóvá vált a pillantása, szóvá is téve, hogy nincs esélyem arra, hogy megunjon, mire ismét megvontam a vállamat. - Tudom - vontam fel pofátlanul a szemöldökömet, ezzel jelezve, hogy csak táncolok az idegein.
Még mindig hol szemeit, hol ajkát fürkésztem, mikor szóba hoztam Barcelona-t, bár végig sem gondoltam igazán. Tulajdonképpen már... próbáltam szabadulni annak a gondolatától, hogy soha nem kapom majd vissza azt az Iris-t, aki lebontotta a falakat, és átjutott a burkon, amit magam köré emeltem. - Ha ezen múlna, a házban se tudnék megmaradni, mert minden része emlékeztet arra, ami... - Felsóhajtottam, mielőtt kimondtam volna a szavakat, egy fejrázással adva tudtára, hogy inkább ne mélyedjünk el a témában, mert nem ezért jöttünk ide. Nem akartam most azokkal a problémákkal foglalkozni, amik minduntalan ott várnak majd minket holnap reggel is. Egy ideig meg sem szólaltam, próbáltam mélyre dugdosni magamban mindazt, ami pár pillanat erejéig rossz érzést keltett bennem, kérdésére eleinte csak egy meleg mosollyal válaszolva, finoman viszonozva a csókot, amit ezúttal Ő kezdeményezett, tenyeremmel arcára simítva, és mikor homloka az enyémenk támaszkodott, halkan felsóhajtottam, ekkor már haját cirógatva. - Valahol vicces - vigyorodtam el, néhány másodpercre lehunyva a szemeimet. - Az első házban töltött estéden megmondtam, hogy ha elszöksz, eszembe sem jut majd megkeresni. Most pedig tényleg, a világ végére is utánad mennék - hajoltam el tőle, orromat finoman vezetve végig arcélén, hosszú másodpercekig csak élvezve a csendet és a békét, ami ránk telepedett, de nem is mi lettünk volna, ha valami nem szól közbe. Történetesen azok, akik vélhetően azzal az autóval érkeztek, amit az előbb hallottunk, és most tisztán kivehetővé váltak, még ha jó nagy távolság is alakult ki közte és közöttünk. - Elinduljunk haza? A teraszról is folytathatjuk ezt az... érdekfeszítő csillaglest - vigyorodtam el pofátlanul.

Habár először egy szemforgatással fogadtam szavait, nem tudtam visszatartani a nevetést sem, főleg mikor megjelent lelki szemeim előtt az a szkafander, de valószínűleg a döbbenet hatására amúgy sem az lett volna az első reakcióm, hogy megpróbáljam kihámozni belőle. Bár tény, hogy nehezen tudott volna olyasmit produkálni, ami kicsit is csorbította volna a vágyamat iránta, elvégre bármit is tett vagy mondott, ugyanolyan hatást gyakorolt rám, és egyszerűen képtelen voltam csak úgy, egyszerűen kievickélni a bűvköréből. Talán azért, mert nem is akartam, hisz minden, amire szükségem volt és lesz, mellette talált rám, és ezen soha nem akarnék változtatni. Legalábbis addig biztosan nem, míg mindkettőnknek jó így, és egyelőre nem adott a gyanakvásra a viselkedésével, épp ellenkezőleg. Tekintete épp úgy csillogott, ahogy hetekkel ezelőtt a spanyol tengerparton, az imént pedig ugyanolyan mámoros, kéjes nyögések lengtek körbe bennünket, mint amiket ott csaltam elő belőle, mikor a hotelszobánk minden létező négyzetcentiméterét felavattuk. Nem is szabadott volna emlékeztetnem magam, mert már a gondolatába is belefeszültem, és hiába a friss gyönyör, ismertem magam annyira, hogy tudjam, ez nem akadályozna semmiben a folytatást illetően.
Ezt azonban Ő maga írta felül, mikor felpattant, a következő másodpercekben pedig egyértelművé is vált, hogy miért, de nem sok figyelmet szenteltem annak a kocsinak, ami valószínűleg a motor mellé parkolhatott valahová. Inkább én is megigazgattam magamon a nadrágot, már-már duzzogva, hogy mindez ilyen gyorsan megtörténik, és csak hogy tovább hergeljem, muszáj volt megjegyzést tennem azokra a hangokra, amik nemrég elhagyták a torkát. - Nem volt eléggé lefoglalva a szám. Legközelebb igyekszem majd befogni valamivel... - vontam meg ártatlanul vállaimat, miközben perverz ívre feszült mindkét szemöldököm, szándékosan nem téve hozzá, hogy ilyen szempontból követhetné majd a példámat, de nem akartam több gondolatot szentelni annak az ajzó fantáziaképnek, ahogy ajkai szorítását érzem magam körül. Ez kicsit sem segített volna azon, hogy csak úgy simán vele dőljek anélkül, hogy ismét belekezdjek valamibe, így inkább nagyot nyeltem, elhessegetva magamtól azt az érzést, amit ajkai börtönében éreztem, valahányszor kényeztetni kezdett. - Remélem te sem gondolod komolyan, hogy valaha a vacsorát fogom választani helyetted - bontogattam ki a hamburgert, jól érezve, amit Ő is mondott, mégpedig hogy már kihűlt az egész, de ez kicsit sem szegte kedvem. Mohón haraptam bele, jólesően hümmögve az ízek harmóniáján, de a vigyorom még így sem csillapodott. Miután oldalra fordult, szabad kezem finoman cirógatta tovább, ahol épp elértem, és nem volt annyira útban a kabátja, de korlátozottak voltak a lehetőségeim, amikor pedig ajkai közé kapott egy szál krumplit, ismét kiszakadt belőlem egy gondterhes sóhaj. - Akkor szoktam a legjobbakat enni, mikor te vagy a terülj, terülj asztalkám - mormogtam halkan a szavakat, bár, vitatkozhatott volna velem, tekintve, hogy az esetek többségére nem is emlékezett. - Nemcsak az édességeket szeretem ám lenyalni rólad - billent oldalra a fejem, jó pár másodpercig nem is foglalkozva a kezemben tartott hamburgerrel, mert inkább azt figyeltem, ahogy ajkai közé veszi a krumplit, és tovább incselkedik, mintha nem is történt volna semmi. - Ha csak otthon... randiznánk... khm - hangsúlyoztam ki erősen az apró kis szócskát, mellé egy sunyi, perverz vigyort villantva. -, még azelőtt megunnál, hogy elszámolnék tízig - hajoltam közelebb hozzá, lopva tőle egy csókot, majd lenyaldostam ajkamról a rám ragadó sót. - Ha nem térnek vissza az emlékeid, kénytelen leszek újra elvinni Barcelona-ba - folytattam tovább az eszmefuttatást két falat között, félrebillentett fejjel lesve a vizet. - Ha már egyszer azt mondtam, hogy a világ végére is utánad megyek, ne menjen kárba ez az ígéret.

Meg sem próbáltam Őt elengedni, olyan szorosan tartottam, hogy egy pillanatra még az is eszembe jutott, hogy talán fájdalmat okozok majd neki azzal, ahogy karom szorosan tartja a derekát. Közben viszont továbbra sem voltam hajlandó elhajolni vállától, ajkaimmal finoman becézgettem bőrét, érezve, hogyan remeg meg testem újra és újra az imént átélt gyönyörtől, és attól az édes megsemmisüléstől, amibe egymást hajszoltuk. Nem is tudtam volna megmondani, hogy mennyi idő telt el, míg a karjaim közé zártam, de Ő se nagyon tett kísérletet arra, hogy elszakadjon tőlem, ez pedig különösképp a mellkasomat borította újabb forróságba. Mert nemcsak a testem borult lángba tőle, hanem a szívem is, egyszerre fűtötte bennem a szerelmet és azt az őrjítő vágyat, aminek egyszerűen nem volt sem eleje, sem vége, a mai nap után pedig szerettem volna minél többször emlékeztetni magam arra, hogy tényleg itt van és tényleg velem akar maradni. Nem holmi kirakat-házasságban akar velem élni, ami mindenki mást elégedetté tesz majd rajtunk kívül, hanem egy olyanban, amiben mi voltunk a fontosak, és engem már kurvára nem érdekelt senki. Bármit megtettem volna azért, hogy jól és biztonságban érezze magát velem és mellettem, és ha ehhez az kellett, hogy az én segítségemmel vívja ki mások tekintélyét és tiszteletét, hát készen álltam támogatni Őt ebben.
Nem bírtam ki viszont, hogy ne tegyek megjegyzést mindarra, ami az elmúlt percekben történt közöttünk, és bár csillapodott a bennem tomboló vágy, legalább annyira, hogy a hangom megtelhessen azzal a szemtelen sunyiskodással, de még mindig éreztem magamban, hogy ha most újra akarná kezdeni, minden kibaszott porcikám támogatná benne. Rólam nem is beszélve. - A szoknyában nem lett volna semmi kihívás - válaszoltam egyszerű vállvonással, bár éles váltás volt ez ahhoz képest, hogy nemrég még én magam átkoztam el azt a rohadék nadrágot, de ezen a ponton már nem is számított. A bizsergető érzés kárpótolt mindenért, és némi kihívás tényleg nem ártott soha. Az viszont, ahogy újfent ajkát kezdte rágcsálni, előcsalogatott belőlem egy halk, vágyódó sóhajt, próbáltam közben mindenre gondolni, csak arra nem, hogy épp mit művel az érzékeimmel ezáltal, újabb rosszalló szavaira pedig lebiggyesztett ajkakkal feleltem. - Ne aggódj, egy étteremben soha nem esnék így neked - kezdtem el védekezni egyértelmű kézfeltartással, a szám sarkában azonban ott bujkált a szemtelen kis vigyorom, ezzel jelezve, hogy talán ebben a formában tényleg nem esnék neki, de ha lenne rá mód, hogy a kezeim ismét a combjai közé férkőzzenek, találnék más módot arra, hogy kicsalogassan belőle azt a néma gyönyört. Amire szerintem nem lett volna képes, de ki tudja, talán van olyan helyzet, amikor képes lenne csendben maradni.
Egy újabb sóhaj kíséretében kezdtem el méricskélni a csillagokat, és mikor követte a mozdulatot, arcára szegődött tekintetem, kiélvezve és magamba szívva a látványát, még ha Ő ebből észre sem vett semmit. - Gyönyörködöm - bólogattam egyetértően, tovább folytatva a sunyi vigyorgást, de mire ellenkezni kezdtem volna, hogy ne menjen még sehová, már ott is hagyott, és elkezdte magára rángatni a nadrágját. Ajkaim rögtön le is konyultak, egy lemondó sóhajt követően én is szedelőzködni kezdtem, de az övet még kioldva hagytam, a hátam mögé sandítva, mikor én is meghallottam a zajokat. - Hát, amilyen hangokat produkáltál, szerintem már két kilométerrel odébb is hallott - pimaszkodtam tovább, a csókot azért bezsebelve, amivel hozzám hajolt, majd kicsit elnyúltam, mikor húzni kezdett magával. Ujjaimmal végigcirógattam oldalát, bár a kabátja miatt már talán nem érzett belőle sokat, majd elgondolkodva ajkait kezdtem fürkészni. - Pedig, még egész visszafogott voltam. Az esélytelenek nyugalmával - szélesedett ki a vigyorom, elvégre azon bizonyára nem lepődött volna meg, hogy nem is mertem azzal tervezni, hogy itt az ölembe tudom majd csalni. Kezemet felemelve végül gyengéden végigcirógattam alsó ajkát, majd oldalra pillantottam, és ahogy megláttam a vacsoránk zacskóját, ismét hangosan megkordult a gyomrom. Nyúltam is utána, hogy ezúttal kivegyem belőle a saját hamburgeremet, de a keze ügyébe húztam a sült krumplit is, hogy ha kedve támad hozzá, tudjon enni belőle. - Legközelebb te mondod meg, hová menjünk randizni - mormoltam aztán, miután haraptam egy nagyot a vacsorának szánt hamburgerből.

Szinte képtelen voltam tovább húzni az időt, a türelmetlenségem már a vággyal együtt pörgette a szívemet és pumpálta sebes vágtában a véremet, miközben a levegő már alig akart eljutni a tüdőmig, és ami igen, az magával hozta Őt, az édes illatot, amit magából árasztott, ez pedig minden volt, csak nyugtató és csillapító nem. Csak még jobban, még sürgetőbben akartam Őt, nem is vacillálva sokat, mikor végre ismét az ölembe került, egy heves csókcsatába fojtva nyögésem és sóhajom különös egyvelegét, mikor testünk eggyé vált, úgy kapaszkodva belé, a derekába, mintha attól tartottam volna, hogy hirtelen majd meggondolja magát. De ez csak az elmém egy alattomos kis játéka volt, mohó csókja és nyelvének tüzes játéka egyértelművé tette, hogy ma már nem szabadna többet a mérgező gondolataimra hallgatnom, és mindezt csak fokozta azzal, mikor végre megmozdult rajtam, ezúttal már testében élvezve azt az őrjítő táncot, amivel nemrég még ruhán keresztül ingerelt.
A pillanat hevében néha már az sem volt tiszta, hogy éppen mit csinálok, hol ajkait csókoltam, hol a nyakát, önként adva át a terepet neki, mikor Ő akarta megízlelni az enyémet, épp annyira hajtva hátra a fejemet, hogy hozzám férjen, de ezt sem bírtam sokáig, hajába túrva követeltem tőle újabb csókot, már ezen a ponton érezve, hogy bármi is történik körülöttünk, bárhogy is jutottunk el idáig, de a mámor, amit annyira hajszoltunk és amire annyira vágytunk egész nap, sokkal közelebb volt, mint azt gondoltam volna. Mintha egy szellemet szabadított volna ki a palackból az alattomos kis játékával, csípőjénel őrjítő táncával, azzal, ahogy nemrég még ujjaival kényeztetett, ehhez pedig hozzájött az adrenalin, és a tudat, hogy mekkora veszély veselkedik ránk, még ha ez nem is olyan veszedelem volt, amihez hozzászoktam, de eszembe sem jutott körbenézni, felmérni a terepet, hogy időközben akadt-e közönségünk. A vérem vitt tovább, hol nyögtem, hol pedig feszülten sóhajtottam, viszont mikor lassítani próbált csípője ritmusán, már csak a pillanat heve miatt sem voltam képes magamban tartani, hogy ne játssza ezt velem. Ne tegye, mert épp annyira mardosta a testemet a közelben toporgó megsemmisülés, mint az övét, épp annyira akart magával ragadni a mindent elsöprő gyönyör, mint Őt, így fenekébe markolva húztam magamra ismét, újra és újra, míg fel nem vette a korábbi ritmust, nem egyszer mozdulva meg alatta, hogy így ingereljem tovább. Az élvezet pedig, amit mindketten hajszoltunk, egyik pillanatról a másikra tarolt le, hiába éreztem hosszú másodperceken át a közeledtét, mégis meglepett, úgy feszülve be tőle, hogy még a csókjától is elszakítottam magam. Vállába hajolva nyögtem fel, bőrét csókolva próbáltam átvészelni a mámor pillanatait, hangosan felszisszenve, mikor vállamba és hátamba vájta körmeit, de még ez is kibaszottul messze volt a valódi fájdalomtól. Úgy, ahogy eddig mindig, ezúttal is fokozta az élvezetet ez a kis fájdalom, miközben a gyönyör hullámokban tört rám és áradt szét az ereimben, ösztönösen mozdulva benne még párszor.
Szorosan öleltem magamhoz, ahogy a gyönyör minden porcikámban végighaladt rajtam, éreztem tenyerem alatt, ahogy Ő is piheg, fülemben hallottam mindkettőnk zihálását, hosszú másodpercek múlva még egy vigyort is képes voltam produkálni tőle, majd elhúzódtam annyira, hogy ismét a szemeibe tudjak nézni, és egy gyengéd, mégis szenvedélyes csókot loptam tőle, finoman cirógatva tarkóját. - Jöhetünk máskor is - szakadtam el tőle, szavaimból azonban már most sütött a sunyiság, elvégre sok mindenre számítottam ezen a randin, de annak, hogy végül az ölemben köt ki, reszketve és lihegve az átélt élvezettől, valamennyivel kevesebbet tettem volna. - Aláírtad a saját halálos ítéletedet - húztam végig orromat az állán, de még mindig nem nagyon akartam megmozdulni, olyan jólesett magamhoz szorítani Őt. - Innentől nem kifogás, hogy nyilvános helyen vagyunk - elmélkedtem tovább hangosan, bár javarészt csak heccelni próbáltam, majd egy rövid nevetést követően az égbolt felé fordítottam a fejemet, mintha egy ilyen őrjítő menet után már tudtam volna, hogy mit kell ott egyáltalán nézni. - Egyedül a Holdat ismerem fel - húztam el a számat grimaszolva.

Kisebb csodának könyveltem el magamban, hogy mindkettőnk nadrágja épségben megúszta a bontogatást, bár valahol, mélyen továbbra is kapaszkodtam abban, hogy valamiben haza is kellett Őt vinnem, ez pedig elég nyomós érvnek tűnt. De talán ez volt az utolsó gondolat, amit szem előtt tudtam tartani, mert ahogy ujjaim rátaláltak gyönyörének forrására, kitapintva azt a semmihez sem hasonlítható forróságot, ami combjai között éledezett, már semmi és senki nem tudott volna rávenni arra, hogy visszavonulót fújjak. A hév néhány másodperc leforgása alatt vette át az uralmat felettem, olyan mozdulatokhoz kölcsönözve a kezemet és ujjaimat, amiket nem terveztem meg előre, mohón masszírozva ölét, miközben mellei ingerlően feszültek mellkasomnak, és még akkor sem voltam képes megálljt parancsolni ennek az ösztönnek, mikor viszonozta a kis játékomat, és a markába fogott. A nyögés, ami kitört belőlem, kicsit sem szerénykedett, visszakaptam általa a hangomat, amit percekkel ezelőtt vesztettem el valahol félúton, és hiába próbáltam hol bőrébe, hol ajkaiba fojtani az újabb és újabb sóhajokat és nyögéseket, esélyem sem volt ellene. És nem is akartam, hogy legyen, mert bár testem minden izma pattanásig feszült érintése nyomán, de minden mozdulatával tovább ingerelt, olyan tüzet élesztve bennem, hogy egy dologban már most biztos voltam: kibaszottul intenzív lesz a gyönyör, ami végigsöpör majd rajtunk, és nem érdekelt az sem, ha nem ereszt majd el utána. Akár örökre képes lettem volna magamon viselni a nyomait.
Annyira emelkedtem csak meg, hogy szabaddá tegyem az utat, de dolgom végeztével nem borultam rá vissza, helyette ismét magamra ültettem, jólesően borzongva meg, ahogy ölével finoman hozzám dörgölőzött. Teljesen belefeledkeztem a csókba, amit ajkaink jártak, kezem a hátát barangolta be újra és újra, bár néha ajkai közé mormogtam, ezzel hozva tudtára, hogy bármennyire is izgatott az egész, a ruhák tömkelegével mégsem sikerült megbékélnem. Pedig mocskosul izgatott a veszély, ami lesett ránk a szabad ég alatt, a tény, hogy bárki bármikor besétálhat majd a képbe, és rajtakap bennünket, a gondolat pedig erőnek erejével kapaszkodott rá ismét a gerincemre. Nem is bírtam ki, hogy ne lendüljek be, hogy ne igazítsam magam testébe, fenekénél fogva húzva magamra, ajkai közé fojtva mindazt, amit mondani tudtam volna neki jelenleg, egyik kezemmel határozottan hajába túrva, így tartva fogolyként a csókban. Ő pedig kicsit sem fukarkodott a válasszal, a hang, ami kibukott belőle, zene volt minden érzékemnek, és hiába tűnt lehetetlennek, de ahogy nyögései visszhangot jártak a fejemben, még keményebben vágytam rá, pedig már így is biztos voltam abban, hogy szét fogok feszülni a sóvárgástól. - Ne csináld ezt velem - bukott ki belőlem, mikor éreztem, hogy csípője lassabban járta rajtam táncát, de hogy érvényt szerezzek szavaimnak, tenyeremmel ismét fenekébe martam, azt a ritmust kérve tőle, amit eddig diktált, néha tompán felnyögve, ahogy teste teljesen magába fogadott. A verejtékem ízét éreztem ajkaim között, mikor elhajolt tőlem, édesen mohó ajkai pedig nyakamat ízlelgették, néha halkan felszisszenve, ahogy bőrömbe harapott, úgy morranva fel, mint egy megveszett vadállat. Ujjaim határozottan markoltak rá tincseire, csak hogy visszavezessem ajkait az enyémekhez, olyan mohó csókkal tapadva rájuk, hogy tudja és érezze, mennyire nincs szükségem a lassabb tempóra, és hogy legalább olyan közel vagyok a megsemmisüléshez, mint Ő. Hisz éreztem, izmai nem egyszer rándultak meg körülöttem, Ő pedig, mintha csak biztos akart volna lenni abban, hogy engem is ránt magával, megpróbálta lassítani a saját mozdulatait. - Kibaszottul szeretlek - haraptam rá ajkára, tekintetem ekkor már íriszeit figyelte, egy percig sem engedve, hogy ismét lassíthasson. Mégis, ahogy mozgott rajtam, egy pillanatig sem eresztettem, úgy tartottam másik karommal, mintha attól félnék, hogy összeroppan vagy netán összetörik. Egy mély, öblös nyögés szakította félbe a csókot, amit vállába harapva próbáltam elfojtani, mikor testem minden porcikája pattanásig feszült, vehemensen húzva Őt magamra újra és újra, miközben belé lüktettem, de a testem már reszketett, mellkasom őrült módjára hullámzott, így adva meg magát az orgazmusnak, ami olyan gyorsan és olyan hirtelen vitt magával, hogy még időm sem volt igazán felfogni, hogy tényleg megtörtént.

Hiába bosszantott az a több rétegnyi ruha, ami még elválasztott tőle, teste és bőre valódi forróságától, mégis kibaszottul izgatott az, ahogy csípője mozdult rajtam, éppen abban a ritmust diktálva, mintha már eggyé vált volna velem, ez pedig még a maradék józan eszemet is elvette. Amúgy sem érdekelt, hogy hol vagyunk vagy hogy ki láthat meg minket, nem ezért akartam őrizni a józanságom egy apró szeletét, inkább miatta, mert tudtam, hogy Őt viszont kizökkentené, ha valaki rajtakap minket. Mégis, Ő maga volt a józanságom legnagyobb ellensége, hisz mindent megtett azért, hogy ledobjam magamról az utolsó, amúgy sem túl szoros láncot, és ahogy fenekébe markoltam, így mozdítva magamon újra és újra, már nem bírtam ki én sem feszült nyögések és mohó sóhajok nélkül. Tolakodott bennem az érzéseim kavalkádja, lubickoltam abban a szerelemben, amit Iris ébresztett bennem, miközben az ereim majd' szétfeszültek a robbanni készülő vágytól, a lüktetés pedig csak fokozódott, ahányszor csak szembesültem vele, hogy még mindig ruhában ül az ölemben, és kurvára nem férek hozzá annál jobban, hogy ujjaimmal nagy nehezen beküzdöttem magam a bugyija alá.
Nem is bírtam ki sokáig, hogy ne ragadjam magamhoz a gyeplőt, vele együtt dőlve el, mellkasommal szorosan melleihez simulva, ajkaim pedig hol ajkait, hol nyaka érzékeny bőrét kényeztették. A türelmetlenség, amit eddig gondosan kizártam, most kezdett teret hódítani, ez látszódott mozdulataimon is, mikor a saját övemmel kezdtem babrálni, és csak utána nyúltam az Ő nadrágja után, hogy miután megemelte a csípőjét, lentebb küzdjem egy kissé a kibaszottul zavaró anyagot. Csak egy pillanatra váltam el ajkától, hogy fájóan a számba harapjak, az érzés azonnal végigszántotta testemet, de nem csillapított semmit, épp ellenkezőleg. Az első adandó alkalommal olvadt bele a vágyba, és ezen a ponton már tényleg biztos voltam abban, hogy semmi és senki nem tudna megállítani vagy józanságra bírni. És rajta is ugyanezt éreztem, mintha ledobott volna magáról egy mázsás súlyt, és a gátlásokat is nemes egyszerűséggel söpörte be a szőnyeg alá. Már túl nyilvánvaló volt, hogy nemcsak miattam csinálja, nem azért ment bele ebbe a szeszélyes játékba, mert én annyira kibaszottul vágytam erre, hanem mert Ő is osztozott ebben, és ahogy ujjaim ismét a bugyija alá fészkelődtek, masszírozó mozdulatokkal kitapintva vágya fő forrását, feszülten belemorrantam csókunkba, miután néhány káromkodó szó elhagyta ajkaimat. Mert nem az ujjaim alatt akartam érezni ezt a nedves forróságot, hanem magam körül, ahogy újra és újra magába fogad, hallani akartam a hangját minden kibaszott mozdulatnál, és vele együtt akartam felnyögni, ahogy izmai fogságba ejtenek, mikor az élvezet maga alá gyűri Őt, és vele együtt egnem is.
Erre viszont még várnom kellett, mert ahogy végre megérintett, és körém fonta ujjait, olyan löket vonult végig a gerincem mentén, hogy egy pillanatra azt hittem, már pusztán ennyitől és kezeinek ritmusától elpattan majd bennem valami, egy hatalmas sóhajjal végül mégis erőt vettem magamon, és újra rátaláltam ajkaira, úgy mozgatva ujjaimat combjai között, ahogy Ő is kényeztetett engem, nem egy hullámzó nyögést fojtva el ajkai között. Mellei minden lélegzetvételnél az enyémnek nyomodtak, a szabad kezemmel szinte ösztönösen nyúltam be a blúza alá, befészkelődve még a melltartó alá is, forró tenyeremmel érintve meg kemény mellbimbóját, ami újabb nyögést csalt ki belőlem. Teste minden reakciója fokozta a türelmetlenségemet, és mint aki eszét vesztette, úgy emelkedtem fel egy pillanatra, és nyúltam az egyik lába után, mert ahhoz, amit csinálni akartam vele, bőven elég volt, ha csak az egyik lábáról tűnik el a zavaró anyag. Gyengéden, mégis sürgetően szabadítottam ki az egyik lábát, de nem feküdtem be ismét a lábai közé, épp annyira hajoltam fölé, hogy csípője alá nyúlva ismét az ölembe húzzam, még ha sejtettem is, hogy ismét meg fog őrjíteni csípője szemtelenkedő táncával. Ajkam rögtön kipécézte magának a nyakát, mohón szívva rá néha a bőrére, amit nyelvemmel igyekeztem enyhíteni, de már nem voltam képes megálljt parancsolni magamnak. Kettőnk közé nyúltam, hogy beigazítsam magam, majd fenekére markolva vontam Őt közelebb, abban a pillanatban pedig, amikor elmerültem benne, ismét ajkai után kaptam, hogy ismét ott próbáljam meg elrejteni azt a feszült, vágytól reszkető sóhajt, amit testének forrósága váltott ki, ahogy izmai lassan körbeöleltek.