Amiképpen az illem megköveteli, bemutatkozásunkkor, ajkam éppen csak kézfeje fölöt lehel aprócska csókot, bársony puha bőrére. Ahogy fogom a kezét, érzem, hogy nem durva, bőrét nem terhelik forradások, zúzódások, egyszóval, olyan munkát végez, ami nem jár azzal, hogy a kezeit nagy és súlyos dolgok mozgatásához kelljen használni. Már most ódzkodom attól, hogy elraboljam, de hát mit lehessen tenni? Az egyezség, az egyezség. Már kiegyenesedve pillantok le rá, amikor megemlíti, hogy reméli, csak a jó híre előzte meg. Kedves mosolyt villantok, aprót bólintok, annak jelzéseképpen, hogy semmi mást nem hallottam róla.
- Legfeljebb, amit az irigyek mondanak Önről. A férfiak azt, hogy gazdagabb náluk, a nők meg azt, hogy csinosabb kiöltözve, mint ők valaha lesznek. Részemről az előbbi lényegtelen, a pénz nem a boldogág forrása. Utóbbi pedig a nők baja, én legfeljebb élvezhetem a társaságát, rossz szavam nem lehet. - mondom kedvesen, elvégre most egy bók hangzott el. Tény és való, kedvelem a szép nőket és a társaságukat. Még akkor is, ha némelyik roppant veszélyes tud lenni. Egy gazdag és szép nő, minden nő közül a legveszélyesebb, nemes vad. Bár, jut eszembe, vegetáriánus vagyok, nem vadászom.

Humorral, könyedén fűszerezett válaszom célba ért, ugyanis diszkréten elneveti magát. A humor kellemes fűszere az életnek és nélkülözhetetlen kelléke az ismerkedésnek. Minnél jobb benyomást teszek rá, annál könnyebben fog besétálni a kelepcémbe, ha meg nem kedvelem annyira, hogy ne akarjam elrabolni, legfeljebb egy forró éjszaka erejéig. Félmosolylal reagálom a válaszát, hogy rendkívül titokzatosan hangzik, hogy mennyire távoli föld szülöttje vagyok.
- Szívesen mesélek az otthonomról, ha érdeklik a titkok. - mondom mindenféle felhangot mellőzve, ami piszkos utalgatásra vagy szexuális vágyak kiélésére való célozgatás lenne. Szimpla tényként közlöm vele, hogy szíves örömest mesélek neki Alfheimről és az otthonomról. Íg, ha kérdez, válaszolok is majd neki.

A beszélgetés azonban titokzatos otthonomról az üzletre, pontosabban az itt létünk miértjeire terelődik és megkapom, hogy neme szándékú felajánlást igyekszem tenni.
- Köszönöm, kedves szavait, de tartok tőle, fele annyira sem vagyok nemes lelkű, mintsem azt gondolnák rólam az emberek. - gondolok itt arra, hogy évtizedeken keresztül országok jogos igényét tiportam társaimmal semmibe, ami az antik kincseket illeti.
- Gondlok itt arra, hogy a felhalmozott tőke eléréséhez, olyan manővereket kellett tennem, ami mások üzleti érdekét sérti. Az üzleti élet azonban, már csak ilyen, ragadozók és prédák. A nagyhal felfalja a kishalat, hogy nagyobbra nőjjön és más nagyhalak ne akarják felfalni. Így most itt vagyok, reménykedve, hogy miközben lelki békét igyekszem nyerni azzal, hogy jótékony célokra felajánlok némi pénzt, a befektetés segítségével, azért marad is valami. - felé pillantok és egy röpke pillanatra, kellemes betekintést nyerek a dekoltázsába, magasságomnak köszönhetően. Szemeim, ugyanakkor nem legelésznek sokáig idomainak ívén.
- Remélem nem untatom, időnként el tudok merengeni az efféle témákon. A befektetési céljaim? Nos, mondjuk ki őszintén, technikai analfabéta vagyok. A technológiai fejlesztések, nekem egy kicsit magasak, mint hangyának a Himalája. El nem tudja képzelni, hogy mennyi ideig tartott, mire egyáltalán az autót megtanultam vezetni. Borzalmas, techno blabla, dugd ide a kulcsot, nyomd le ezt a pedált.. a hazaiak úgy néznének rám, mint egy különcre. Ellenben a természetvédelem, az erdők telepítése, jobban érdekel.  - mondom, diszkréten meg-megmosolyogva magamat. Valóban az emberi technológia nekem kicsit olyan, mint döglött békának a kiszradt tó partja: Eddig se volt jó, de ezekeután... Odahaza, ha a klnáok között valmi gubanc akadt és tetlegességre került sor, többnyire közelharci fegyverekkel és mágiával oldottuk meg a nézeteltéréseket. A közlekedésről nem is ejtve szót. Méghogy kamion? Kiröhögnének, hogy olyan nincs is.

A hízott kacsás hasonlítomra tetszését fejezi, ahogy egy újabb mosoly jelenik meg az arcán. Ahogy elnézem, igazán bájos, amikor mosolyog. Olybá tűnik, hogy elfogom nyerni a szimpátiáját és remélve ezzel a bizalmt is, ahhoz, hogy később anélkül cselekdhessek, hogy komoly gyanút ébresztenék benne. Bár, már most utálom a gondolatot, hogy el kell rabolnom. Felajánlására, hogy körbe vezet és kicsit segít oldódni a közeg miatt, mondhatni felüdült, ragyogó szemekkel mosolyogva válaszolok.
- Részemről a szerencse és a megtiszteteltetés. - mondom, majd magam is leteszem a kiürült poharaknak szánt tálcára, az üres ivóedényt. Majd könyökhajlatomba karolva, elindulunk Adelelel a fogadás helyszínét körbe járva. Csöndben, időnként egy helyeslő igennel, hogy figyelek arra, amit mond, jelzem, hogy követem a monológ fonalát.  A hagyományok említésére, ismét ránézek, de most nem lopok egyetlen pillantást sem formás kebleiről.
- Úgy érti, akkor se mondana igent egy felkérésre, ha az a terem, legmagasabb pozíciójú férfijától jönne? - teszem fel a kérdést mosolyogva, kihangsúlyozva a legmagasabb szót, jelezvén, hogy nem társadalmi státusz, vagy gazdasági pozícióról van szó. Bár nem teszek egyetlen mozdulatot sem, ami arra engedne következtetni, hogy mint valami utcabáli mulatságban, táncba akarnám vinni, ha nemet mond és kihagyja, hát nem erőltetek semmit. Megmaradhat abban a gndolatban, tudatban, hogy szimplán kérdeztem.

Miközben haladunk, az egyik tálcáról, leveszek egy szalvettát, könnyedén fogom szabad karom kezébe és finoman meggyűröm.
- A lehetőségek széles tárháza, a bőség mindig is komoly kínálattal kecsegtette az embert. Mi a helyzet az Ön cégével? Bár technológiailag nem vagyok a toppon, a befektetésre szánt összeget megoszthatom. Több lábon álljon az ember, ha jól tudom, így mondják. - mondom és kíváncsi tekintettel nézek rá, miközben megérkezünk nem tervezett uticélunkhoz, a  teraszra vezető ajtókhoz.

Igaz, ami igaz az egészet nem így terveztem, eszem ágában sem volt ennyire közvetlenül, megejteni az első találkozást. Kicsit még húztam volna az időt, elvégre magam sem érzem túl jól, már azzal az egésszel, amit tennem kell. Hiába, teljesen más műkincseket lopni és betörni különböző helyekre, mint valakit elrabolni.
- Valóban. Bár nem vagyok nyelvész, de az a néháy nyelv, amelyen szólhatok az emberekhez, segít felismerni, hogy ki milyen nyelven járatos. - mondom s amikor a bemutatkozás során kezet fogunk, ha nem adja jelét, hogy az illem effélem egnyilvánulására nincs szükség, akkor kezet is csókolok neki.
- Mrs. Crawford, örvendek a találkozásnak. Hazudnék, ha azt mondanám, kegyed nevét, most hallom legelőször. - kedvesen elmosolyodom, amikor arra utal kérdésével, hogy én is messziről sodródtam ide. Hát, ha tudná, hogy milyen messziről érkeztem és mennyire távolinak érzem az otthonomat időnként. Ugyanakkor nem kezdhetek neki arról regélni, hogy az Álfok vilgából érkeztem Midgardra.
- Történetesen itt lakom a városban, szóval fizikailag, annyira nem is messziről, - toldom meg tréfásan kicsit a választ, pont annyira, hogy érezhető legyen van humorom, de ne tűnjek komolytalannak. - lélekben persze máshová húz a szívem. Igen, mostanában Oslo az otthonom, de távoli föld szülöttje vagyok.

Abszolút nem hazudtam, amikor azt állítottam, hogy egy messzi földről származom. Elvége, hogyan is érthetné meg, foghatná föl egy midgardi, hogy a kilenc világról szóló, számukra mese, nem is annyira mese.
- Magánemberként érkeztem, egyetlen cég képviseletében sem állok. Néhány év - vagy inkább évtized. - gondos munkája eredményeképpen felhalmozódott némi befektethető tőkém. Arra gondoltam egy részét felajánlhatnám jótékony célokra, míg jelentős részét befektethetném. -mondom, elvégre nem csak, hogy ez a begyakorolt szerepem, amit játszanom kell, de a valósg is ez. Ami a befektetést illeti, na jó másodikra a jótékonyság sem lehet, annyira rettenetes. Leteszem a pezsgős poharat a kitürített poharakat gyűjtő tálcára és visszafordulok Adele felé.
- Őszintén megmondom, kicsit feszengve érzem magam, - jah, elvégre el foglak rabolni és nem csináltam még ilyet. - tudja, teljesen más körökben mozogtam korábban. - igen, bűnözők, tolvajok, műkincstolvajok, gazdag mágnások, akik, bármit megadtak egy eredeti egyiptomi vagy kínai antik darabért. - úgy érzem magam, mint egy hízott kacsa, aki betévedt a rókalyukba. Gondolom érti, hogy miről beszélek, elvégre tapasztalt üzletasszony hírében áll.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam ideges. Akármennyire is voltam rutinos műkincstolvaj és törtem be különböző múzeumokba és raktárakba, hogy a legkülönfélébb antik értéktárgyakat és archeo-emlékeket tulajdonítsak el, ez a meló teljesen más volt. Két kezemmel megtámaszkodtam a mosdókagyló szélébe és belebámultam a tükörbe.  Egy darabig néztem, a tükörből visszapillantó képemet.
- Te nem vagy normális. - mondtam halkan, bele a tükörbe. Mintha a tükörbéli énem bölcsebb, mindent jobban tudó, alternatív énem lenne. Tény és való, hogy jó pénzt ígértek. Felveszem, leszállítom és felmarkolom a lóvét. Tisztasor, nem sérül meg senki, jó eséllyel nem kell bántanom senkit. Megnyitottam a csapot, beszappanoztam a kezeimet és megmostam az arcomat. A tükörből visszanéző énem, még mindig olybá tűnt, hogy sokkalta bölcsebb.  

Bár tudtam, hogy ez egyáltaln nem olyan, mint amikor egy élettelen tárgyat veszek és viszek el, mégis megtettem mindenféle előkészületett ahhoz. hogy a terv hiba mentesen működhessen. Még táncórákra is eljártam, hogy zökkenő mentesen tudjak a szociális érintkezés során elvegyülni az emberek között. Igaz, ami igaz, hazudnék ha azt mondanám, hogy a táncórák ne lettek volna az ínyemre. Az emberek táncai jelentős különbséget mutatnak, mint az Álfok által ismert táncok, de legalább annyira szórakoztatóak. Az alkalomhoz illően kiöltöztem, ami nem okozott különösebb gondot, elvégre a műkincsekkel való üzletelés során, nem egyszer kellett gazdag, jómódú emberekkel találkoznom. Mellesleg én magam is a felsőbb réteg, kényelmes életét tudom élni. Különösen azután, hogy olyan műkincsekkel, itt Norvégiában is találkoztam, amik hevesen felkeltették az érdeklődésemet. Egy szó, mint száz elegánsan öltöztem fel ahhoz, hogy komolyan is vegyenek. S ne nézzenek ki maguk közül. Nem miintha ne tűnnék ki közűlük, elvégre az emberek többsgénél jó szerint magasabb vagyok. Talán ez az egyetlen, ami arról árulkodik, hogy Álf vagyok.

Az emberi technológia, bosszantóan sokrétű és számtalan vívmánya közül egyetlen dolognak láttam hasznát, hogy megtanuljam. Igaz, ami igaz az se volt sétagalopp, de megtanultam autót vezetni. Miután megérkeztem a Comfort Hotel parkolójába, pár pillanatig még fogtam a kormányt. Belenéztem a visszapillantó tükörbe, megigazítottam a hajam. Kifújtam a levegőt.
- Nielfandir, te marha, ezt megcsinálod, aztán soha többé balhé. - mondtam magamnak, majd kiszálltam a kocsiból és bementem a jótékonysági estnek otthont adó és az ékkövet rejtő Hotelba.

Kissé szokatlan magasságommal és elegáns, fekete öltönyömmel szereztem magamnak egy pár rácsodálkozó pillantást, amíg haladtam az eseménynek helyet adó terem felé. Udvarias voltam az emberekkel, kedvesen mosolyogtam, ha valaki megszólított. Akcentussal beszélt norvégom eléggé megmosolyogtatott pár embert, de ezen nem kaptam föl a vizet. Tekintve, hogy legalább egy fejjel magasabb voltam a többségnél, nem volt számmomra különösebben nehéz krülnézni a teremben és megtalálni a célt. Az állófogdásnak heyet adó teremben a svédasztaloknál pillantottam meg a korábban csak képen látott nőt. Élőben elég formásan nézett ki, gondoltam magamban és lassan elindultam irányába. Alig egy karnyújtásnyira volt tőlem, de ez nem volt elég, hogy megszerezzem. Ez még túl távoli, hogy bezsebelhessem. A drágakövekkel óvatosan kell bánni, különösen akkor, ha nagyon értékesek és valakinek kellenek.

A terv nem teljesen az volt, hogy ugyanazt a pohár italt akarom majd elvenni, amit ő és ezzel indítok el egyfajta találkozást, így amikor a kezeink összeértek és Ő megszólított, az eddig felépített terv dugába dőlt. Újra tervezés. A tört norvégja aranyos volt és kedves a fülemnek, ugyanis nagyjából én is ilyen módon daraboltam a norvégot. Jó, talán egy kicsit durvábban, de Ő nő, a nők sokkal lágyabb hanggal rendelkeznek.
- Well .. - kezdtem bele angolul, tekintve, hogy tudtam, hogy beszéli ő is ezt a nyelvet. Talán jobb, kellemesebb lehet, ha nem norvégul kell körül udvariaskodnunk egymást.- .. ugyan kérem, nem történt semmi. - mondtam udvariasan, egyértelmű jelét adván annak, hogy értettem amit mond. Majd hozzá tettem.
- Árulkodó az akcentusa, hogy beszél angolul. Én is nehezen vetkőzöm le az angolos kiejtést. - mondom és megtoldom egy sokat használt, profi mosollyal.
- Nathan Gregson. - mutatkozom be és nyújtom a kezemet, hogy hivatalossá tegyük, kalandosnak induló ismeretségünket.