Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szomb. Júl. 30, 2022 9:26 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Némi rosszallás költözött a tekintetembe, de kellően tompította az ajkaim körül játszó mosoly, mikor szóba hozta a korábbi szökését, amit ezúttal majdnem megismételt. Nem kötöttem az orrára, de az elmúlt napokban jó párszor eszembe jutott, hogy ki tudja, miként is reagál majd erre az egészre, és mikor dönt úgy, hogy nem bírja tovább, mert megfullad, megfojtja a rá nehezedő súlyok terhe, a néma elvárások vagy épp a remény. Egyszer már megtette, ráadásul neki nem is volt olyan távoli az emlék, mint nekem, és most először jobbnak is láttam, ha nem vágok vissza viccelődve, ahogy amúgy általában mindig tettem. Volt azonban egy sarkalatos különbség, mert azt a Dimitriy-t, akit először faképnél hagyott, nem érdekelte az egész, neki nem számított, hogy itt van-e vagy egy másik földrészen, és ugyan a mai napig fel tudtam idézni, hogy mennyire sértve éreztem a büszkeségemet, de ezen hamar túllendültem. Azt nem voltam rest az első adandó alkalommal a képébe vágni, hogy egyetlen fűszálat nem lettem volna hajlandó összetenni azért, hogy megpróbáljam megtalálni, az apámmal viszont nem volt ekkora szerencséje. De itt voltunk most, itt ült mellettem, és ahogy néha loptam tőle egy pillantást, már tudtam, hogy ugyanazt tenném, amit akkor este, mikor egy elfajuló vitánk során abba a hotelba menekült. A föld alól is előkeríteném, még ha fel is kellene forgatnom utána az egész kibaszott világot. Az megint más kérdés, hogy mi lenne, ha Ő kérne rá, hogy engedjem Őt el, mert az az Iris, aki bennem és az emlékeimben él, már soha nem fog visszatérni. Még azelőtt visszakanyarodtam a valóságba, hogy egyáltalán jobban belemélyültem volna a kérdésbe, és mikor áhítozva beszélt a spagettiről, elvigyorodtam. Mondjuk a legutóbbi közös ebédünk után valószínűleg egyetlen olasz kajával sem tudtam volna nagyon mellé lőni. - Oké, segíthetsz. A tésztán és a paradicsomon kívül mást nem is biztos, hogy felismernék - húztam el a számat grimaszolva, de ahogy kezével jelezte, hogy lezártnak tekinti ezt a vitát, egy elnyújtott sóhaj bukott ki belőlem. - Mindig is irigyeltem a bátorságod - fűztem hozzá sejtelmesen, vetve felé egy átható pillantást, mert ha nem is voltak meg az emlékei, azt nyilván neki sem kellett magyarázni, hogy nagyon kevesen próbáltak így lecsitítani vagy belém fojtani bármit. A kivétel erősítette a szabályt, az a bizonyos kivétel pedig itt ült mellettem, és úgy tűnt, hogy ebben sem változott. Szerencsére, mert legalább annyira szórakoztatott vele, mint amennyire bosszantott, csak ezúttal nem volt lehetőségem a szokásos visszavágóra. Mivel egy kicsi esélyt sem láttam arra, hogy tényleg minden hozzávaló rendelkezésre állna otthon, inkább némán szót fogadtam, megállva az egyik üzlet előtt, de jobbnak láttam tényleg nem vele tartani, mert amúgy sem tudtam, mit dobálhatnék a kosárba. A tésztán és a sajton kívül, de ezzel a kettővel bizonyára nem mentünk volna túl sokra, de ismerve Őt, nem hiszem, hogy az emlékezetvesztése előtt annyira főzéshez is vásárolgatott volna. - Becsületszavamra - vigyorodtam el szemtelenül, nem mintha magamtól eszembe jutott volna az orrára kötni, ha netán nem úgy sikerül az a tészta, ahogy azt beterveztük. Megfogtam a szatyrot, benne a vásárolt holmikkal, majd az ajtóhoz érve engedtem, hogy hadd menjen előre. Az egész kibaszottul furcsa volt, mert hiába dobolt ott az agyam egyik felében, hogy most nem a tésztafőzést kellene gyakorolni, hanem tovább keresni a megoldást, de azok után, amit ma az orvosnál megtudtunk, hirtelen elvágott mindent. Az egyetlen logikusnak tűnő magyarázat, bármennyire is szörnyű lett volna, egyszerűen eltűnt, köddé vált, és ami maradt utána, az a vaksötétben tapogatózás. Nem tudtam, hol keressek tovább, mi adhatna magyarázatot, és hol volt az a bizonyos nulladik perc, mikor ez az egész elkezdődött. Vele voltam egyáltalán vagy... - Szóval - kanyarodtam be a konyhába, majd egy sóhaj kíséretében elkezdtem kipakolni vásárolt cuccokat a pultra. - Én nagyjából eddig tudtam a receptet - vigyorodtam el széttárt karokkal, miután minden, amit vásárolt, kikerült a szatyorból, közben ismét megkeresve a tekintetét. Ez a helyzet nemcsak neki, de nekem is új volt, soha nem töltöttünk túl sok időt a konyhában, és ha igen, inkább Ő ült ezen a konyhapulton, nem pedig egy csomó alapanyag, de nem is tűnt hülyeségnek levezetni valahogy a bennem lüktető feszültséget és frusztrációt.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Júl. 29, 2022 10:09 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Ez lett volna az egyetlen ésszerű magyarázat az emlékeim elvesztésére, de most, hogy fény derült arra, hogy az ég világon semmi gond nincs a fejemben, már végképp tanácstalanul állok az egész előtt és van egy olyan érzésem, hogy Ő is. Innentől, már tényleg, csak a fantázia szab határt annak, hogy mi történhetett velem, bár azt a tündér földét meglátogatós dolgot, azért én mégis kizárnám a lehetőségek közül, mert hát...igazából fogalmam sincs, hogy miért. Tényleg nem tudom, hogy ki más okozhatott nálam ilyesmit, mi más tüntethetett el egy olyan erős érzelmet, amit minden bizonnyal iránta tápláltam, de talán nem is ma kellene minden létező problémát megoldanunk. Próbálom is oldani a hangulatot, bár ha jobban belegondolok, ez innentől kezdve igazából Számára nehéz, mert velem ellentétben Ő olyasvalamiért küzd, olyasmit keres majd, amiről tudja, hogy milyen volt. Nekem, csak sejtéseim lehetnek arról, milyen lehetett a szerelme, a szerelmünk, amíg én is éreztem, míg el nem vette tőlünk valami vagy valaki, vagy...fogalmam sincs, hogy történhetett ez az egész. De most rajtam a sor, hogy próbáljam tartani benne a lelket, hogy ne vesszen el végül Ő is, ez az édes pasas, aki pár nap alatt többet tett értem, mint bárki, valaha. Mondjuk lehet, hogy ezt nem épp a konyha szétbombázásával kellene kezdenem, ami nem is kifejezetten nyeri el a tetszését, így aztán el is engedem az ötletet. -Jó. Tényleg tetszik a konyha.- vonok vállat egy aprócska mosoly kíséretében, de miután beülünk az autóba, már nem bírom megállni, hogy ne éreztessem Vele, mennyire hálás vagyok, amiért itt van most velem, az óvatos, finom érintésre pedig egy gyengéd mosoly a válasza, amivel már most tudom, hogy sosem lennék képes betelni. Számomra, még mindig hihetetlen, hogy Ő még mindig ugyanaz a maffiózó, mint akihez hozzá mentem, és valahol mélyen kezdek egészen irigy lenni a régi önmagamra, amiért képes volt kiérdemelni ezt a szerelmet. -Nem tudom, hogy mi a férjek dolga, de ha most nem lettél volna itt, valószínűleg véghez vittem volna egy újabb szökést.- szélesedik ki a mosolyom, ahogy felemlegetem azt a korábbi próbálkozásomat, ami végül csúfos kudarcba fulladt és, amit Ő is olyan szívesen hoz szóba, de végül valamivel komolyabbra fordítom a szót, és megpróbálok némi lelki fröccsöt nyújtani neki. Kellenek az emlékeim és bármi is okozta az elvesztésüket, nem fogom csak úgy annyiban hagyni. -Imádom a spagettit...- sóhajtom ábrándos arccal, mosolyogva, mert ennél jobb menüt nehezen találhatott volna ki, bár ezt valószínűleg tökéletesen tudja, mert az már a közös ebédünk alkalmával kiderült, hogy nem csak én imádom az olasz konyhát. -Nem akarok akadékoskodni, de ez az egész az én ötletem volt, szóval az a minimum, hogy segítek.- kúszik pimasz mosoly ajkaimra, talán először azóta, hogy kisétáltam arról az átokverte helyről, de csak, hogy még tovább feszegessem a határaimat, egy laza kézmozdulattal jelzem is neki, hogy részemről a vita le van zárva. -Ha gondolod, elég, ha megállsz az egyik boltnál. Én gyorsan bemegyek és összeszedem a hozzávalókat.- ajánlom fel lelkesen, de valahol tényleg örülök, amiért a keserédes hírek ellenére sem azzal töltjük majd az időt, hogy a körmünket rágjuk tövig vagy épp, hogy sírunk, bár ez valószínűleg, inkább rám lehetne jellemző. -Maximum, majd lepihenek, ha elkészült a spagetti és jó alaposan belaktam belőle.- jegyzem meg végül némi csend után, mert arra azért nem vennék mérget, hogy egy laktatós adag után nem álmosodnék el, de addig is, inkább ébren tölteném az időt, Vele. Leszámítva azt a pár percet, amíg esetleg megjárom egyedül az útba eső boltot, hacsak történetesen nincs otthon minden hozzávaló a konyhában, bár akkor én is kezet csókolnék a ház asszonyának. -Azért, abban már most egyezzünk meg, hogy akkor is meg fogjuk enni, ha életünk legborzalmasabb spagettije lesz a mai, rendben?- vetem fel vigyorogva, ha közben haza érkezünk, ami lássuk be, nem is annyira jogtalan, ha számításba vesszük, hogy egyikünk sem a konyha ördöge, bár egyre többször jut eszembe, hogy talán ezen nem ártana tényleg változtatnom, ha már annyira szokássá akartam tenni az esti vacsorákat.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Júl. 29, 2022 8:54 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Még csak megtippelni se tudtam, hogy mi ül majd az arcán, mikor kilép az ajtón, és hogy elég lesz-e szimplán egyetlen pillantást vetnem rá ahhoz, hogy szavak nélkül következtessem ki a fejleményeket. Nehezen képzeltem el róla, hogy elkezdene dühöngeni, vagy netán könnyekben törne ki, pedig nekem minden emlékem a helyén maradt, és ennek tetejében néha már azt hittem, hogy úgy ismerem, mint a saját tenyeremet. Ez az Iris mégis képes volt meglepetésekkel szolgálni, nem egyszer írva felül azt, amire normál körülmények között számítottam volna tőle, és ettől néha a hideg futkosott a hátamon. Olyasmit vetített elém, amitől titkon rettegtem, hogy ha nem fordítható vissza ez az egész, hát a tiszta lap ellenére sem lesz képes elfogadni engem, netán még... szeretni is. Talán Ő máshogy akarja majd élni az életét, mint az a nő, akibe beleszerettem, lehet, hogy nem lesz keresnivalóm a mindennapjaiban, és ezt a félelmet nem voltam képes legyőzni. Uralkodott minden porcikámon, minden józan gondolatomon, egészen addig, míg meg nem jelent, és a várakozásaimmal ellentétben csak annyit mondott, hogy el akar tűnni innen. Már odakinn álltunk, mikor elmondta, mit is tudott meg, én pedig képes lettem volna két részre szakadni ettől az új információtól. Egyrészt megkönnyebbültem, másrészt jött az újabb talány, hogy ha nem az egészségéhez van köze, hát mégis mi váltotta ki ezt az egészet? Nem tudtam mire gondolni, és azt hiszem, ha ezer évig ülnék a naplója felett, akkor sem lennék okosabb. A mosolya valamelyest megnyugtatott, arról árulkodott, hogy ha nem is teljesen, de Ő is megkönnyebbült, azonban továbbra is rengeteg kérdőjel sorakozott egymás után, és jelen pillanatban nem is voltam képes annyira tisztán gondolkodni, hogy kijelölhessek bármilyen irányt. Egyedül amúgy sem, mert ez nemcsak rólam szólt, és ha valamit biztosra tudtam, az az, hogy nem engedte volna, hogy csak úgy döntéseket hozzak a feje felett. Még ha meg is tettem volna, méghozzá zokszó nélkül, ha úgy hozza az élet. - Hát, most lelkileg nem vagyok felkészülve egy felújításra is - húztam el némi szemtelenkedéssel a számat, utalva arra, amit a konyháról mondott, de ez nagyjából rám is igaz volt. Egy rántotta még nem volt egetrengető, és a pirítóshoz sem kellett különösebb tehetség, de egy egész vacsorát elkészíteni valami olyasmi volt, amivel nem ma akartam először megpróbálkozni, és Őt is inkább pihenni akartam küldeni, nem a konyhába robotolni. Ha már sikerült pár órányi alvás után kirángatnom az ágyból... - És azt mondtad, hogy úgy tetszik a konyha, ahogy van. Szóval nem lenne szép tőled - tettem hozzá egy komisz vállrándítással, elindulva a kocsi irányába. Mintha nem most tudtuk volna meg, hogy ami eddig valószínűbbnek tűnt, mostanra kizárható volt, és itt álltunk, körülvett bennünket a sötétség, én pedig... gyerekeskedtem, pedig ezzel maximum a bennem tomboló félelmet tudtam palástolni. Nem akartam, hogy lássa rajtam, mennyire nem tudok mit kezdeni ezzel, és ugyan nem szerepelt a szótáramban az, hogy feladjam, de egyelőre nem tudtam, merre induljak. Tényleg teljes volt a sötétség. Beültem mellé, és már kötöttem volna az övet, mikor megéreztem gyengéd érintését a kézfejemen. Már nem is számoltam, hány olyan érintéssel lepett meg ma, amire nem számítottam, kezdve azzal az apró kis puszival a reggeli után, vagy ahogy rámarkolt ujjaimra, mikor megérkeztünk. Ha mással nem is, ezzel tudta táplálni bennem a reményt, ajkaim körül pedig meg is jelent egy gyengéd mosoly. - Ez a férjek dolga, nem? - kérdeztem vissza, nem mintha a házasságunk kezdete óta sok időt fektettem volna abba, hogy a tipikus férjek szokásait gyakoroljam, vagy egyáltalán megpróbáljak rájönni, hogy mit is csinál egy normális férj. Nekem úgy tűnt, hogy élvezi, hogy nem vagyok hézköznapi, még ha nem egyszer gondolkodtam is el azon, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az élete, ha egy hozzá illő jófiút választana maga mellé. Ezt pedig általában azért hessegettem odébb gyorsan, mert egyetlen pillanat alatt befeszült tőle minden izmom. Már pusztán a gondolattól, hogy valaha is más érintse Őt, olyan gigászi düh éledt bennem, hogy arra még csak példát sem tudtam volna felhozni. - Persze. Kitalálunk - biccentettem, közben már az útra figyelve. - Én már ki is találtam, hogy spagettit akarok vacsorázni - tettem hozzá, és bár nem tartottam jó taktikának, hogy homokba dugjam a fejemet, de ha most elkezdtem volna stresszelni, még nála is rosszabb állapotba kerülnék, de ettől inkább kímélni akartam mindkettőnket. - Akár vissza is feküdhetsz aludni, én addig... feltalálom magam - folytattam tovább, még ha ez azt is jelentette, hogy órákon át mellőznöm kell a társaságát, mert valószínűleg ezúttal már tényleg bezárja a szobája ajtaját, mielőtt odaülnék az ágy végére kukkolni, hogyan is alussza az igazak álmát. Bár, egyelőre nem volt biztos, hogy képes lenne-e így, ilyen délelőtt után csak úgy álomra hajtani a fejét.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Júl. 29, 2022 7:03 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Részben megkönnyebbülök attól, amit az orvos mond, hogy nem lát semmilyen rendellenességet, minden pont úgy néz ki, ahogy kell és, hogy a memóriazavaromat valószínűleg a fáradtság vagy valami lelki dolog okozza. Aztán megadja egy pszichológus számát, akivel beszélhetek, ha jobban utána szeretnék ennek járni, bőszen ajánlja is, mert hogy milyen jó szakember és talán, még órákig diskurálna konkrétan bármiről, én mégis, alig várom, hogy elszabaduljak onnan. Mert, ha nem valami daganat vagy akármi okozza mindezt, akkor fogalmam sincs, hogy mi állhat a háttérben és hiába az öröm, amiért egészséges vagyok, ez a gondolat kellőképpen be is árnyékolja az egészet. Nem sokkal jutottunk ezzel előbbre, maximum egy rosszat már kizárhatunk a képzeletbeli listánkon az okok közül és konkrétan, most majd teljesen tanácstalanul állhatunk a probléma előtt, míg eddig legalább ebbe az egy lehetőségbe tudtam kapaszkodni. Valahol mélyen pedig rettegéssel tölt el, hogy ha nem ilyen eredetű a gond, akkor mégis mi a fene lehet? Mikor kilepek a vizsgálóból, Dimitriy úgy pattan fel a helyéről, mintha katapultálnák éppen és, bár látom rajta a feszültséget és a kíváncsiságot, hogy vajon milyen hírekkel szolgálok majd, mégis inkább kifelé indulok. Kell a friss levegő, hogy végre megnyugodhassak valamennyire, magamba is szippantok egy jó nagy adagot, amint kiérünk az ajtón, majd a lehető legegyértelműbben közlöm vele, hogy nincs semmi bajom: rávilágítok arra, hogy a probléma még mindig fenn áll, sőt. Most már végképp tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy mi miatt tűnhettek el az emlékeim. -Jó, hát ennek én is örülök.- sóhajtom megkönnyebbülten és még egy mosolyt is magamra erőszakolok, mert azért jó dolog tudni, hogy egészséges vagyok, hogy nem vár rám kismillió kezelés vagy, még annál is rosszabb. -Igazából, ennél jobb hírt nem is közölhetett volna a doki.- szélesedik ki a mosolyom, ahogy egyre inkább tudatosul bennem, mennyivel könnyebb így a helyzet, mintha mondjuk azon kellene töprengni, hogy bevállaljak-e egy életveszélyes műtétet vagy sem. Dimitriy végül maga felé fordít vállaimnál fogva, én pedig talán most először gondolkozok el azon, mennyire megkönnyebbülhetett Ő is és, hogy mennyit idegeskedhetett miattam, ennek a feszültségnek pedig, most egy hatalmas sóhajjal búcsút is int. -Menjünk.- kúszik gyengéd mosoly ajkaimra, miközben tekintetét kutatom és, bár tudom, hogy semmivel sem lett könnyebb ezzel a helyzetünk, azért valahol mégis jó, hogy nem az egészségem hiánya miatt veszítettem el az emlékeimet, Őt. -Az attól függ.- vonok vállat tanácstalanul, miközben felvetődik bennem egy -talán - őrült gondolat, ami miatt meg is jelenik ajkaimon egy újabb mosoly.-Megpróbáljam felgyújtani a konyhát, vagy inkább rendeljük majd azt a vacsorát?- kérdezem, miközben a kocsi felé indulok, bár tudom, hogy ezzel most cseppet sem segítek a legnagyobb problémánkon, de legalább nem úgy távozunk innen, mint akikkel épp valami borzasztó hírt közöltek. Miután beülök az autóba megvárom, míg Ő is beszáll, majd felé fordulok és gyengéd pillantásomat újra az arcára szegezem. -Fogalmad sincs, milyen sokat jelent, hogy eljöttél velem.- pislogok rá hálásan, ha pedig hagyja, kezem finoman a kézfejére csúsztatom és gyengéden megszorítom, majd pár pillanatnyi csend után sóhajtok egy nagyot és elengedem. Iszonyú furcsa belegondolni, hogy Ő mindezt értem teszi, de igazán nem is értem, hiszen Ő a régi Irisra vágyik, aki viszonozta az érzéseit, én meg...én meg csak egy üres hasonmás vagyok csupán, mégis mellettem marad és reménykedik, hogy sikerül ezt visszacsinálni, bármi is okozta. -Kitalálunk valamit, jó?- közlöm végül egy apró mosollyal és, ha csak nem döntött úgy, hogy konyhabútort akar cserélni és megkísérelhetek főzni valamit, hazafelé is vehetjük az irányt a bolt helyett.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Júl. 29, 2022 4:38 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megpróbáljam oldani a belőle áradó feszültséget és az aggodalmat, de valószínűleg nagyon is jól látszódott, hogy nem vagyok jártas az ilyesmiben. Én soha nem vigasztaltam, soha nem tartottam a lelket senkiben, nem álltam ott csak úgy senki mellett, most mégis azt éreztem, hogy Őérte mindent meg kell próbálnom, és ki kell hoznom magamból a maximumot. Pedig nem voltam nyugodtabb, ugyanúgy zakatolt az agyam, próbáltam összefüggésekben gondolkodni, futólag még azon is elmélkedni kezdtem, hogy vajon melyikünk veszít éppen többet, mert míg belőle kitéptek egy szeletet, én ugyanúgy teljes voltam, vagyis... nélküle én sem voltam az. Belőlem Ő hiányzott, és ahogy lassan hátat fordított nekem, egy pár pillanatra felém sandítva, mielőtt belépett volna az orvos rendelőjébe, én is gyorsan helyet foglaltam. Korábbi szavaimmal ellentétben azonban nem kezdtem rögtön lapozgatni valamit, inkább előre dőltem, megtámaszkodtam könyökömmel a térdemen, így merülve vissza a gondolataimba. Fel sem fogtam, hogy telik az idő, nem pillantottam az óra felé, helyette újra és újra felidéztem mindent, ami azon a spanyol úton történt. Talán feleslegesen, mert ha talál valamit az orvos, már tudni fogjuk, mi okozza ezt az egészet, és kicsit sem tetszett az a jövőkép, hogy hétről hétre ide kelljen járkálnunk, de... Nem tudtam, hogy mit kellene éreznem. Már a tanácstalanságon és aggodalmon kívül, mert ahelyett, hogy jó szokásomhoz híven egyszerűen leráztam volna magamról ezt a terhet, inkább még szorgalmasabban rántottam magamra, és már éreztem, hogy szorít, hogy teljesen kilapít, mégis, miatta muszáj volt erősnek maradnom. Csak az a kibaszott baljós előérzet ne lett volna, ami akkor ütötte fel a fejét, mikor besétált a rendelőbe. Görcsben tartotta a gyomromat, nem is tudtam szabadulni tőle, és hiába próbáltam csillapítani a zakatoló gondolatokat, azok még hangosabbá váltak. Soha ilyen feszült nem voltam még, néha lopva az órára pillantottam, de mintha megállt volna a mutató. Iszonyú lassan telt az idő, és mikor végre kinyílt az ajtó, úgy álltam fel, mintha valaki rám parancsolt volna. Bár le tudtam volna olvasni valamit az arcáról, de ahelyett, hogy rögtön beszámolt volna, mi volt odabenn, egy teljesen meglepő megjegyzéssel indított, ez pedig... minden ízében éreztem, hogy nem jelent jót. Nem is kommentáltam, csak elindultam utána, és ahogy belőle kiszakadt egy hatalmas sóhaj, mikor kiért a szabad levegőre, én inkább elfojtottam a sajátomat. Tudni akartam, szinte kétszeres ütemre kapcsolt a szívverésem, ahogy tekintetét kezdtem kutatni, de már kezdett körvonalazódni, hogy miért viselkedik így. És nem is cáfolt rá szavaival, de ahogy kimondta, már nem tudtam, hogy mit kellene éreznem vagy gondolnom. Meg kellene könnyebbülnöm? Vagy ez lett volna az egyszerűbb út, és most bebizonyosodott, hogy már csak a nehezebb járható? A pokolba az egésszel. - Ennek valahol örülök - biccentettem egyet, már nem is tekintetét fürkészve, hanem kiszúrva egy pontot a zöld pázsiton. - Hogy nincs baja az agyadnak - tettem hozzá, ahogy lassan tudatosult bennem, hogy habár így ismét a sötétben kell tapogatóznunk, de legalább egészséges. Nincs veszélyben az élete, legalábbis emiatt nincs. Nem bírtam ki, hogy ne nyúljak a válla után, gyengéden ösztönözve arra, hogy teljesen felém forduljon, majd végre én is kiengedtem azt a feszült, hatalmas sóhajt, amit azóta tartogattam, hogy elhagyta a vizsgálót. - Menjünk haza, jó? - kérdeztem halkan, miután rájöttem, hogy nem lenne jó ötlet itt, pár lépésre az ajtótól megtárgyalni ezt az egészet. Valamit együtt kellett kitalálnunk, mert valószínűleg kicsit sem díjazta volna, ha megyek a magam feje után. Bár ki tudja, talán előbb-utóbb ennek is eljön majd az ideje, attól függ, mennyire kap el a kétségbeesés, miután tudatosul bennem ez az egész. - Vagy előtte még el akarsz menni valahová?
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Júl. 29, 2022 3:31 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Talán soha életemben nem voltam még olyan feszült, mint most, amikor megáll az autó, de igyekszem elrejteni, felnőtt emberként viselkedni, pedig szívem szerint, inkább elszaladnék az ellenkező irányba. Az egyetlen, ami arra ösztönöz, hogy leküzdjem az ilyen és ehhez hasonló helyektől való félelmemet, az a remény, hogy itt majd talán válaszokat kaphatunk arra, mitől váltak köddé csak úgy az emlékeim. Egész idáig nem tudtam eldönteni, hogy miféle fejleménynek örülnék jobban, de most, ahogy az épület felé pillantok, szinte már teljesen biztos vagyok abban, hogy nem tudnám ezt sűrűn végig csinálni. Képtelen lennék kezelésekre meg vizsgálatokra járkálni, reménykedni, hogy meggyógyulok, de leginkább azt nem tudnám elviselni, hogy Dimitriy mindvégig mellettem legyen és arra fecsérelje el az idejét, hogy engem pátyolgasson. De kár is most még ezen agyalnom, most inkább igyekszem összeszedett maradni és, miközben óvatosan megtudakolom, hogy a kocsiban szeretne-e várni inkább, vagy bejön velem az egyik hátborzongató, fehérre festett, fertőtlenítő szagú folyosóra, próbálok felülkerekedni a félelmemen. Mégis, talán még Ő is hallja, ahogy legördül az a bizonyos nagy kő a szívemről, mikor bólint és az ilyen helyeken található szórólapokat említi. -Bizonyára sok új ismeretet szerzel majd azokból a lapokból.- vigyorodok el és egy egész picit hálás is vagyok, amiért igyekszik nem halálosan komoly lenni, mert valószínűleg, ha látnám rajta, hogy halálra aggódja magát, csak még jobban befeszülnék. Nem, mintha magamból kiindulva nem lennék tisztában azzal, hogy pontosan azért próbál itt vigyorogni nekem, hogy az aggodalmát leplezze. Én is ezt tenném. Az épület felé indulva, bármennyire is próbálom palástolni a félelmemet, nem tudom megállni, hogy ne nyúljak a kezéért, mintha ezzel a mozdulattal akarnám Őt és magamat is bíztatni picit és iszonyúan jól esik, hogy nem vonja ezt meg tőlem, nem teszi szóvá, nem is vonja kérdőre, hogy mire fel ez a nagy bizalmaskodás. Ad egy plusz löket bátorságot, mint ahogy az elsuttogott szavai is, melyekre csak tétován bólintok egyet és sóhajtok egy nagyot, ahogy belépünk az ajtón. Már a folyosó láttán is a frász kerülget, kicsit émelygek is az idegességtől, de tovább sétálok a megfelelő ajtóig, ahol aztán felé fordulok, mikor megköszörüli a torkát és halványan elmosolyodok a gyengéd érintésére. -Rendben.- súgom halkan, tekintetem gyorsan körbe is fut a cseppet sem szívet melengető helyen, ahol majd várakozni fog, végül a vacsorás megjegyzése hallatán halkan elnevetem magam, megfeledkezve egy pillanatra arról, mennyire iszonyatosan rettegek ettől az egésztől. -Igenis, uram.- válaszolom vigyorogva, de aztán pár pillanatra összekapcsolódik tekintetem az övével, némán tudatva vele, mennyire hálás vagyok, amiért itt van most velem, majd sóhajtok egy nagyot és az ajtó felé fordulok, hogy bekopogjak rajta. A doki, aki egy rövid bemutatkozás után beterelget maga mellett a vizsgálóba, egész megnyugtató jelenségnek bizonyul, bár nem igazán tudom eldönteni, hogy ez úgy általában igaz lehet rá, vagy csak amiatt ilyen kedves és figyelmes, mert ismeri a Smolensky nevet, de igazából ez most cseppet sem érdekel. Röviden és tömören, egy egész picit elferdítve a valóságot elmesélem neki, hogy miért vagyok épp itt, hogy manapság túlságosan feledékeny vagyok és, hogy a megnyugvás kedvéért szeretném, ha megvizsgálna, Ő pedig nem is húzza túl sokáig az időt. A retinámat természetesen kiégeti egy aprócska lámpával, elvégez néhány egyensúllyal kapcsolatos tesztet, mint például, hogy álljak meg egy lábon csukott szemmel meg hasonló marhaságok, míg végül átkísér egy, a vizsgálóból nyíló terembe. A szívem úgy kalapál, ahogy egy sarokba szorított őzike szíve kalapálhat és még az öltözőben is megfordul a fejemben, hogy megpróbálok szó nélkül elslisszolni vagy ilyesmi, de itt most nincs helye a bohóckodásnak és a megfutamodásnak.
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telik el, míg a vizsgálatok végére érünk, míg az orvos közli velem az eredményeket és elköszönünk egymástól, de amikor kilépek az ajtón és megpillantom Dimitriyt, olyan érzésem van, mintha ezer éve nem láttam volna. A gondterhelt arcom, mondjuk valószínűleg nem hordozza magán ezt az üzenetet és a megkönnyebbülést, igazság szerint nem is tudom, hogy vajon mit szűrhet le róla első pillantásra, de csak pár mélyebb lélegzetet követően kezdem úgy érezni, hogy most már képes leszek megszólalni. -Tűnjünk el innen, jó?- kérem végül halkan és, talán a sírba kergetem azzal, hogy nem közlöm rögtön a vizsgálatok eredményét, de úgy érzem, ha egy percnél is tovább maradok ezen a borzalmas helyen, egyszerűen megfulladok és ezt sejtheti is a hatalmas lélegzetvételemből, mikor végre kilépünk az ajtón a friss levegőre. -Kezdhetünk gondolkozni, mi más történhetett ezen kívül, mert az ég világon semmi baja az agyamnak.- jelenik meg arcomon egy halovány mosoly, de rögtön utána átveszi helyét a gondterheltség is, mert ha ez nem adott választ a kérdésünkre, nem tudom, hogy mi fog.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Júl. 29, 2022 5:14 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Szerettem volna azt feltételezni magamról, hogy az elmúlt hónapok és a szerelme megváltoztatott annyira, hogy legalább a kiszámíthatatlan viselkedésemet a hátam mögött hagyjam, de még csak elképzelni sem tudtam, mit fognak belőlem kiváltani a mai fejlemények. Nem is akartam vitába szállni vele, mert minden szava igaz volt, bőven elég lenne ez az egy izgalom erre a napra, viszont kezdtem azt hinni, hogy nem is attól félek, amit megtudunk, hanem ami utána következik majd. Talán más oldalról kellett volna megközelítenem, hogy ez segít majd eldönteni, mi legyen a következő lépés, egyáltalán merre kell elindulnunk, maradunk-e a realitás talaján, vagy ezúttal valami olyasmi történik, amihez ez kevés. És ez volt a legrosszabb: nem tudni semmit. Bármi is várt ma ránk, az tényleg csak arra lesz jó, hogy valamit kizárjunk, de hogy könnyebb biztosan nem lesz, arra már most láttam a garanciát. Mintha valaki tényleg próbára akarta volna tenni a köteléket kettőnk között, az övét azzal, hogy képes-e visszatalálni hozzám, az enyémet pedig, hogy én képes vagyok-e kitartani mellette és vagyok-e annyira erős, hogy végig tudjam csinálni, míg rendbejön. Ha egyáltalán van ebből visszaút. Láttam rajta némi hezitálást, míg eljutottunk az autóig, és habár már én sem éreztem magamat a helyzet magaslatán, de próbáltam úgy állni mellette, mint valami rendíthetetlen, masszív kőszikla. Kicsit sem segített volna a helyzeten, ha engedem eluralkodni magamon azt a furcsa, pánikszerű érzést, ami bontakozni kezdett a gyomromban, és amúgy sem szerettem megvillantani mások előtt a sebezhetőbb oldalamat, aminek a létezését még nekem is szoknom kellett. Elvégre azelőtt, hogy belépett volna az életembe, ez sem igazán létezett, és rajta kívül más nem is tudná életre hívni. Tekintetemmel a térdét markoló kezeit fürkésztem, de nem szóltam egy szót sem. Pedig iszonyú késztetést éreztem, hogy megfogjam a kezét, ezt az ingert egyedül az segített legyőzni, hogy el akartam kerülni az újabb pofára esést. Elég volt feldolgozni a körülöttünk történő eseményeket jelenleg, nem még plusz feszültséget generálni kettőnk között azzal, hogy elfelejtem, hol is az a bizonyos határ, bár még ahhoz sem szoktam hozzá teljesen, hogy ismét létezik egy határ. Nem is nagyon akartam ráerőltetni semmit, sem a beszélgetést, sem egy-egy kósza érintést, néha felé fordulva loptam tőle egy pillantást, majd miután megérkeztünk, egy kis sóhaj kíséretében felsóhajtottam. - Bemegyek - biccentettem egyet, bár majdnem mindegy volt, hogy hol fog megölni a feszültség. Kinn vagy benn. - Majd elolvasok egy-két szórólapot, míg várok - vigyorodtam el vállat vonva, bár ez inkább az idegességének szólt, nem mintha ez segített volna neki ellazulni. Azzal mindenesetre meglepett, mikor a kezem után nyúlt, ujjai pedig rászorítottak az enyéimre, mert eddig csak a vágy heve teremtett közöttünk ilyen testi kontaktust, de ez most vitathatatlanul jól esett. Még ha nem is nekem szólt. - Hé, nem lesz semmi baj - súgtam a fülébe a bejárat előtt, mielőtt beléptünk volna rajta, ekkor már egyértelműen abban bízva, hogy bármi is áll a háttérben, remélhetőleg nem itt fog kiderülni. Elvégre... ami itt kiderülhet, tényleg mindent megváltoztatna, fenekestül felforgatná az életét, az életünket, és ugyan nem tudtam, hogy mi másra gyanakodhatnánk, de inkább legyen az ismeretlen, mint ez. Már csak azért is, mert amint beljebb léptünk a rendelőbe, elfogott valami kellemetlen, fojtogató érzés, ezt pedig egyszer is elég kibírni egy életben. - Akkor... - köszörültem meg a torkomat, szemeimmel már a lehetséges ülőhelyeket kutatva, de a kihelyezett székekkel úgy tűnt, nem lesz problémám. Lesz hol szétrágnom a körmeimet. - Én idekinn megvárlak - folytattam tovább, de mielőtt leültem volna, még megálltam vele szemben, és ujjaimmal gyengéden megérintettem az arcát. - Szedd össze magad, mert ma még szervíroznod kell nekem egy vacsorát - vigyorodtam el, bár ezúttal jóval visszafogottabban pimaszkodtam, ki tudja, mit vált ki belőle a helyzet okozta stressz, és nem-e érinti rosszul egy ide időzített szemtelenkedés.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Júl. 28, 2022 9:58 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Kevés dolgot utálok annyira, mint orvoshoz vagy épp kórházba menni és hála az égnek, nincs is erre hetente szükségem, így aztán én se igazán vagyok tisztában azzal, miféle automaták találhatóak egy ilyen helyen, ezt pedig a tétova vállvonásom is elárulhatja neki. Az evést illetően azonban nem nyaggatom többet, hiszen felnőtt ember, el tudja dönteni, hogy mennyire éhes és ez a próbálkozás is inkább figyelmesség volt részemről. Gondoltam, ha már nekem csinált reggelit, ne csak álljon ott és nézze, ahogy eszek, így viszont nem marad le arról, ahogy letesztelem a nutellát, mint pirítósra tehető feltétet és, ha nem is túl komolyan, de ígéretet tesz, hogy ha megjövünk, meg fogja kóstolni. Ha pedig, erre nem is kerülne sor, már a vacsorán kezdek töprengni, ami tegnap nem túl jól sikeredett, hiába is terveztem el előtte való este, hogy valamiféle szokássá alakítjuk esti program gyanánt, így meg is tudakolom, hogy számíthatok-e rá a nap további részében vagy sem. Azt mondta, hogy békén hagy délután, aludhatok, de ez nem jelenti azt, hogy házon kívül is lenne majd. -Bármi is lesz, mára épp elég lesz ez az egy izgalom is, nem?- kérdezem gyengéd mosollyal, bár őszintén fogalmam sincs, hogy mi a terve, mit akar majd csinálni, ha kiderül az A vagy a B verzió, mert én még mindig csak odáig jutottam, hogy legalább kizárni ki tudjunk ma valamit. Ettől függetlenül iszonyúan félek, hogy valami betegségre derül fény, titkon talán inkább azt kívánom, hogy a fejemmel legyen minden rendben, mert akkor még mindig megmarad a kérdés, hogy mi történt velem, de legalább nem kell kezelésekre járkálnom, ami jócskán megváltoztatná az életemet. És csak az enyémet, mert azt soha nem várnám el tőle, hogy velem együtt kínlódjon, bár ezt elég lesz akkor megbeszélni, ha ezen lehetőség mellé kerül ma a pipa. A reggelit végül egy gyengéd puszival köszönöm meg, az arcára húzódó vigyor láttán pedig én is elvigyorodok, de természetesen rögtön a hátsó szándékot keresi még ebben az ártatlan pusziban is, ha csak cukkolás gyanánt is. -Azt majd meglátjuk.- válaszolok pimaszul, de miután rögtönzök valami rendet a konyhában, erőt veszek magamon és rászánom magam az indulásra, bár sokat segít ebben az, hogy velem tart. Nélküle valószínűleg, még húznám egy picit az időt, mintha attól egyébként bármi is könnyebb lenne... A kocsiban ülve ránézek, ahogy megszólal, tenyereimmel görcsösen a térdemet markolom, hogy ezzel próbáljam leküzdeni az ingert, hogy a kezeimet kezdjem tördelni idegességemben, de a kérdése egy egész picit kizökkent, mert a vizsgálat helyett, most azon kezdek agyalni, hogy szeretném-e, hogy végig bent legyen, már ha ez egyáltalán lehetséges. -Nekem, már az is elég, ha tudom, hogy odakint vársz.- szólalok meg végül halkan, mert azt semmiképp sem kérném tőle, hogy ott ácsorogjon fölöttem végig, bár talán az sem fair, hogy hagyom odakint toporogni. Valószínűleg, nem létezik olyan verzió, ahol ne idegeskednénk mind a ketten, de végül úgy döntök, hogy ha odaérünk és igazán befeszülök, majd kiderül, hogy mit szeretnék jobban. Utálom az ilyen vizsgálatokat, egyedül átélni meg pláne és talán, ha azt mondta volna, hogy annyira nem szívesen kísér el, nem is kértem volna Tőle, de örülök, hogy itt van. Amikor megérkezünk, a szívem már olyan hevesen zakatol, hogy félő, lassan kiugrik a helyéről és bármennyire is próbálok nyugodtnak tűnni, biztos vagyok benne, hogy a tekintetem elárulja, mennyire be vagyok tojva. Kínomban Dimitriyre mosolygok, ahogy kiszállok a kocsiból, mintha ezzel akarnám tudatni Vele, hogy amúgy minden rendben, majd nyelek egy nagyot. -Itt leszek a kocsiban vagy odáig azért bejössz?- kérdezem lazán, vagy legalábbis remélem, hogy a hangom annak tűnik, ha pedig úgy dönt, hogy nem tart velem, remegő léptekkel megindulok az épület felé, ha viszont velem jön, nos...a lábaim, valószínűleg akkor is remegnek, csak legalább a kezéért tudok nyúlni, hogy azt szorongassam.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Júl. 28, 2022 8:54 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Tudatosan próbáltam nem gondolni arra, hogy mi minden derülhet ma ki az orvosnál, és függően attól, hogy mit tudunk meg, vajon mi lesz rá a reakciónk. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy egyáltalán létezik-e olyan forgatókönyv, ami könnyebbé tenné ezt a helyzetet. Azzal sem tudtam mit kezdeni, hogy csak úgy a semmiből elvesztek az emlékei, nem lennék nyugodt, ha kiderülne, hogy ezt valami betegség okozza, de ez legalább egy olyan előrelépés lenne, ami magyarázatot ad. Ha viszont nem ez állt a háttérben, marad tovább a bizonytalanság, a kétely és tanácstalanság, ami az elmúlt napokban úgy falta fel az agyamat, mint az Ő emlékeit valami. Úgy készültem vele menni, hogy nem tudtam, mitől lennék képes megkönnyebbülni, mert bármi is lesz, egy kibaszottul nehéz út állt előttünk, és kicsit sem voltam biztos abban, hogy valaha is visszakapom-e még a nőt, akiért tényleg a világ végére is elmentem volna. Nagyjából mindent előkészítettem, viszont szándékosan egy főre szedtem elő tányért, nem is titkolva, hogy nem akarok reggelizni, mert szimplán nem vagyok éhes, de nem is Ő lett volna, ha nem hagyja annyiban. Pedig tényleg nem éreztem éhséget, annak ellenére, hogy a tegnapi vacsoránk végül kimaradt, tegnap dél óta pedig jószerével egy falatot sem ettem, de amilyen ideg uralkodott a gyomromon, tényleg nem éreztem éhséget. Mindennek próbáltam jelét sem adni, olyan álarc mögé rejtőzve, ami neki viszont elég hétköznapinak tűnhetett, pofátlan és szemtelen megjegyzések mögé rejtve el az amúgy továbbra is tomboló bizonytalanságot. - Ha elhúzódik, eszem valamit a büfében vagy az automatából. Az gondolom van ilyen helyeken, nem? - kérdeztem felvont szemöldökkel, bár azon nyilván nem lepődött meg, hogy nem gyakran jártam ilyen helyekre. A családomnak saját bejárású doktora volt, Ő látta el a kétes eredetű sérüléseinket, és amúgy sem volt soha opció, hogy akár egy lőtt sérüléssel, akár egy vágott sebbel csak úgy besétáljunk egy hivatalos rendelőbe. Egy nagy sóhajjal figyeltem, hogyan juttat némi nutellát a pirítós egyik sarkába, de már az is megkönnyebbülést eredményezett, hogy nem kezdett el falatozni az üvegből az ujja segítségével. Ott, azon a ponton már nem tudtam volna uralkodni magamon, és hiába a gyenge lábakon álló fogadalmam, hogy nem érek hozzá, amíg Ő nem akarja, ezer százalék, hogy én is kértem volna abból a nutellából. Méghozzá úgy, hogy saját magán tálalja fel, jó alaposan szétkenve, hogy minden porcikájára jusson egy kis adag. - Ha hazaérünk, megkóstolom - adtam be a derekamat, bár kicsit sem voltam biztos abban, hogy ehhez az ígérethez tudom majd tartani magamat. Minden attól függött, hogy mi derül ki, de elég kevés is elég lett volna ahhoz, hogy a nap hátralévő részére is elmenjen az étvágyam. Egyelőre nem is akartam belegondolni, hogy egyik vagy másik opciót hogyan állnék neki feldolgozni, annyiban voltam csak biztos, hogy jobb lesz, ha Ő semmilyen formában nem látja. - Azt hiszem, hogy itthon, igen - biccentettem egyet, majd megköszörültem a torkomat. - De attól is függ, hogy mit tudunk meg ma - tettem hozzá. Nem akartam becsapni, és bár minden porcikám tiltakozott, de még így is fel kellett készülnöm arra, hogy bármi is derül ki ma, nehéz lesz megemésztenem. És ezt a folyamatot talán tényleg szerencsésebb lenne, ha nem nézi végig. A narancslevet is leszavaztam, miután elpakolt maga után, amire viszont nem számítottam, hogy köszönetképpen majd kiérdemlek tőle egy apró puszit, és nem is tudtam elrejteni a vigyort, ami ennek hatására megjelent a képemen. - Nem fogsz lekenyerezni, nem csinálok több reggelit - vágtam vissza szemtelenül, bár tisztában voltam vele, hogy ezt az apró kis gesztust tényleg komolyan gondolta, és nem azért, amit viccesen feltételezni akartam róla. Inkább csak biccentettem egyet, fejemmel a bejárat felé bökve, és amint odaértünk, ki is nyitottam előtte az ajtót, és ugyanígy tettem utána a kocsinál is. Nem tudtam, mennyire szükséges részletezni azt, hogy ilyen hamar fogadja majd egy orvos, de talán azok után, hogy kivel élt együtt, nem is szorult sok magyarázatra a dolog. Ha valamit nagyon akartam, azt bármi áron elértem, legyen szó bármiről, az Ő esetében pedig főleg. És ha ehhez be kellett dobnom azt, hogy ki vagyok, hát habozás nélkül megtettem. - Nem tudom, hogy meddig fog tartani ez a... dolog - kerestem meg tekintetét, mikor beültem mellé, majd sóhajtottam egyet. - Talán jobb lesz, ha én csak kinn várlak meg - fűztem tovább a gondolatmenetet, bár nehéz lett volna megtippelni, hogy ezúttal mire vágyik jobban. Hogy szó szerint vele legyek, vagy megelégszik azzal, ha ott vagyok valahol a pár méteres körzetében. Arról már nem is beszélve, hogy én sem tudtam, akarom-e rögtön hallani, amit ma kiderít az a neves doktor.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Júl. 28, 2022 7:37 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Soha nem ettem még nutellás pirítóst, de már a lépcsőn lefelé menet tudom, hogy nem is most fogom ezt kipróbálni, mert magamat ismerve biztos, hogy nem tudnám megállni, hogy ne legyek olyan, mint egy rossz gyerek és ne egyek pár plusz falatot az ujjam segítségével, ez pedig Dimitriy jelenlétében életveszélyes mutatvány lenne. Csak halvány elképzeléseim vannak arról, mi mindent művelhettünk korábban, miként ízlelgettük az édes krémet és, mivel már a gondolattól is vér szökik az arcomba, esélytelen, hogy Dimitriy előtt álljak neki nyalakodni. Szóval, marad a dzsem, abból is rögtön két íz, amit elém pakol a pultra, miközben a reggelivel kapcsolatos szokásaink felől érdeklődök. Tegnapelőtt rántottát készített nekem, ma pedig pirítóst kapok és kétségtelen, hogy hozzá tudnék ehhez szokni, bár nem feltétlenül arra a részre gondolok, hogy kiszolgáljon és reggelit csináljon nekem. Az elképzelés, hogy minden reggelt együtt indítsunk a konyhában, egész kellemes és, talán még én is megpróbálnám olykor meglepni valami finomsággal. Mármint reggelivel... -Akkor alaposan ki kell élveznem ezt a pirítóst.- vigyorgok rá, bár azért titkon reménykedek benne, hogy nem a mai az utolsó alkalom, amikor láthatom a konyhában tevékenykedni és lesznek még hasonló pillanataink, de ez is ugyanúgy a jövő zenéje, mint az, hogy mi lesz az orvosnál. Nem esik nehezemre választani a két dzsem közül, mivel az egyiktől alapból feláll a hátamon a szőr, Ő pedig meg is szabadul tőle gyorsan, vissza teszi a szekrénybe a helyére, de őszintén meglep, amikor előhúzza helyette a nutellát egy sunyin vigyor kíséretében. Valami hasonló jelenik meg az én arcomon is, ahogy kutakodó pillantással követem mozdulatait, végül az üres bögrémtől megszabadulok és visszaülök a korábbi helyemre a választási lehetőségeim elé. -Pedig, neked sem ártana enni valamit. Elhúzódhat a dolog.- jegyzem meg kelletlenül, mikor azt mondja, hogy Ő nem éhes, hiszen a fene se tudja, miféle vizsgálatokon kell majd most átesnem annak érdekében, hogy kizárhassák a lehetőségét annak, hogy elment az eszem vagy épp, hogy fény derüljön ennek az ellenkezőjére. Hiába, hogy nem érzem magam betegnek, az itt már nem jelent semmit, hiszen Ő azt mondta, hogy az emlékezet vesztésemnek se volt előjele, erre most mégis...ez a helyzet. Csendben figyelem az arcát, igyekezve minden apró reakciót leolvasni róla, miközben ártatlan arccal a nutella felé nyúlok és lecsavarom az üveg tetejét. Magamhoz veszem az egyik vajazó kést, a krémbe mártom és egy egész keveset a pirítós szélére juttatok, majd magam elé emelem a remekművet és vállat vonok. -Csak nem lehet olyan rossz.- morfondírozok, de aztán harapok egyet és kíváncsi ábrázattal várom az ízhatást, ami meglepően jó és ezt, az arcomra kiülő mosoly is elárulhatja. -Ezt neked is meg kellene kóstolnod.- vetem fel az ötletet, hiába is közölte már előre, hogy nem éhes, és ahogy felidézem magam előtt a tegnap estét, elég nehéz elhinnem, hogy nem akar azóta kilyukadni a gyomra. -Nem is vacsoráztál tegnap...- mártom újra a kést az üvegbe és, mivel már fény derült arra, hogy a nutella még ebben a formában is isteni finom, le is zárom a kísérletet és az üveget is, majd a maradék pirítóst megkenem egy kis dzsemmel. -Ma este itthon leszel?- kérdezem végül, mikor felmerül bennem a gondolat, hogy a tegnap tönkre vágott vacsorát, talán ma megpróbálhatnám helyre hozni, de azon túl, hogy elmegyünk az orvoshoz, nem igazán tudom, hogy van-e további programja és persze az is lehet, hogy olyasmit tudunk majd meg, ami miatt inkább tényleg befekszek majd az ágyba és ki se dugom onnan az orrom jó darabig. Az egyik pirítóst közben lassan eltüntetem, Vele ellentétben az én gyomrom követel valami ételt, ha már este csak vodkát voltam hajlandó belepakolni, így aztán a második szeletet is alaposan megkenem és jóízűen elfalatozgatom, miközben az elő szedett lekvárt, vajat és nutellát is visszapakolászom a helyére. A hűtőből közben elő húzom a gyümölcslevet, töltök magamnak egy keveset és, ha esetleg kér, akkor neki is, majd leöblítem vele a pirítóst. -Hát ez nagyon jól esett.- pillantok felé vigyorogva, miután rendet teszek gyorsan és ahogy kifelé indulok a konyhából, oda lépek hozzá és egy apró puszit nyomok az arcára. -Köszönöm a reggelit.- mosolygok fel rá, bár valószínűleg fogalma sincs arról, mennyire jól esik, hogy ilyen figyelmes és kedves annak ellenére is, hogy mindkettőnk világa a feje tetejére állt. -Induljunk?
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Júl. 28, 2022 5:36 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Nem a tegnap este volt az első, mikor minden ébren töltött pillanatomban arra vártam, hogy talán majd megjelenik az ajtómban az éjszaka kellős közepén, de kétségtelenül most esett volna a legjobban. Pedig csak önámítás volt az egész, valami furcsa illúzió, mert talán a testi vágy csillapodna ideig-óráig, de én ennél jóval többre vágytam. Valami olyasmire, amire Ő kerek-perec megmondta, hogy nem érzi és eltűnt belőle, arról pedig nem is akartam vitát indítani, hogy mi lenne a rosszabb. Ha egyszerűen kiszeretett volna belőlem, vagy ez, ez a váratlan, hirtelen támadás a semmiből, hisz míg az első esetben mindez egy folyamatként ment volna végbe, addig esetünkben egyik napról a másikra, felkészülési lehetőség nélkül tűnt el minden. A picsába az egésszel. A következő problémát inkább az okozta, hogy kicsit sem voltam tisztában a konyhaszekrény tartalmával, és még arra is tisztán emlékeztem, hogy mikor annak idején először előszedte a nutellát, alaposan meg is lepett vele. Viccesen el is gondolkodtam, hogy a dzsem helyett milyen lenne azzal megkenni a pirítóst, de engem inkább kirázott tőle a hideg, míg Ő egész más véleményt nyilvánított róla. - Oké, felőlem eheted nutellával is. Addig majd elfordulok - vigyorodtam el vállat vonva, mert hiába tagadtam volna, még mindig túl nagy hatást gyakorolna rám azzal, ha az orrom előtt eszi azt az átkozott krémet. Még ha csak egy pirítóson is, de... ebbe kár volt belegondolnom, a lelki szemeim előtt felsejlettek az emlékek, a momentum, mikor saját ujjáról nyaldosta a finomságot, majd végigkente rajtam, és ettől hihetetlen forrónak kezdtem érezni a szobát. Pedig, szerintem Kirill nem kapcsolgatta a fűtést, főleg nem a nyár kellős közepén. Még a lépcsőn vonulva néha felé sandítottam, mintha esélyes lett volna, hogy menet közben elhagyom Őt félúton, a konyhába érve pedig rögtön nekiláttam a beígért pirítósnak, ez még nagyjából egyszerűbb mutatvány volt, mint legutóbb a rántotta. Addig nem is álltam le, míg utána nem jártam, hogy tényleg van-e itthon dzsem, majd biztos, ami biztos, mindkettőt a konyhapultra pakoltam. - Új szokás - válaszoltam egy laza vigyor kíséretében, míg Ő már a saját kávéját kortyolgatta, majd vigyorogva megjegyezte, hogy jól áll nekem ez a helyiség. Hirtelen mintha egy láthatatlan kötényt is rám dobott volna ezzel. - Élvezd ki, mert minden csoda három napig tart. És szerintem a mai a... harmadik - bámultam pár másodpercig a mennyezet felé, fejben matekozva, bár ha szigorúan vesszük, tegnap reggel nem vártam meg, hogy felkeljen, és nem robotoltam a konyhában, de attól az még egy teljes napnak számított, nem? - Már amúgy is meggyőződtem arról, hogy nem felejtetted el, hogyan kell a kést használni - küldtem felé még egy pimasz vigyort, időközben visszatéve a polcra a barackos dzsemet, ha már úgysem volt rá szükség, helyette viszont leemeltem a nutellát a felső polcról, és a kikészített tányér mellé tettem, és ugyan ott bújkált egy sunyi vigyor a szám sarkában, de nem szóltam egy szót sem. Helyette a hűtőhöz léptem, elővettem a vajat, és mire ismét a pulthoz értem, már nyúlhattam is az éppen kiugró két szelet pirítós után. - Dönts te, hogy mivel eszed - fújtam végül visszavonulót egy kis sóhaj kíséretében, és míg karjaim összefonódtak a mellkasom előtt, én magam az asztalig hátráltam, obban támaszkodva meg a hátsómmal. - Én nem vagyok éhes - tettem hozzá, mielőtt még felajánlotta volna, de talán ezért is nem állt közel hozzám a reggeli készítés. Az esetek többségében nem is reggeliztem a kávén kívül semmit.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Júl. 28, 2022 4:37 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
A fél éjszakát azzal töltöttem, hogy próbáltam a véremben lüktető vágyat elnyomni, és megértetni magammal, miért nem lenne jó ötlet átsétálni hozzá. Sorakoztattam a pro-kontra érveket, míg végül lefoglaltam magam a kutatással, eltereltem a figyelmemet Róla, ami egyáltalán nem volt könnyű mutatvány tekintve, hogy tudtam, alig pár méter választ el Tőle, az érintéseitől és a csókjától. Még akkor is, ha számomra ez mind ismeretlen és idegen lenne, míg az Ő emlékeiben élénken él valószínűleg minden együttlétünk pillanata. Lehet, hogy ez az előny az, ami leginkább visszatart és a tény, hogy engem csak a testi vágy és a kíváncsiság vezetne hozzá, míg Ő érzelmeket táplál irántam. Ennek ellenére tudom, hogy sosem sétálna be az ajtómon, ilyen téren nem jelent rám veszélyt, mégis úgy teszek, mintha a gondolat nem hagyna mostantól nyugodtan pihenni, Ő pedig előzékenyen felajánlja, hogy ha nyugtalan lennék, akár meg is látogathatnám. -Ez igazán figyelmes tőled.- vigyorgok rá újfent a fejemet csóválva, mintha csak egy csintalan gyereket bámulnék, miközben igyekszem nem elképzelni, milyen is lenne az, ha egyszer arra adnám a fejemet, hogy átsétáljak hozzá. Kétlem, hogy valaha képes lennék ilyesmire, de igazából volt idő, amikor azt gondoltam, hogy sosem lennék képes Őt a közelembe engedni, szóval... -Na ez egy jó kérdés.- jegyzem meg a dzsemmel kapcsolatban, kínos arccal el is nevetem magam, mert ha valaha tudtam is arról, hogy van-e itthon dzsem, sajnos...arra sem emlékszem, bár ez a legkevesebb, ami fejfájást okoz jelenleg. -Pedig, nem lehet olyan rossz.- vonok vállat én is hozzá hasonlóan, bár kétségtelen, hogy a nutella kapcsán egész más dolgok jutnak eszembe, mint pirítóst enni, de megköszörülöm a torkom és elhessegetem a fantáziám szülte képeket, helyette pedig, inkább követem az ajtó felé. A biztonság kedvéért rákérdezek, nem-e okoz gondot, ha engem kísérget most orvoshoz ahelyett, hogy a dolgával foglalkozna, de elég egyértelműen a tudtomra adja, mennyire nem érdekli most más és ez...iszonyúan jól esik. Hálás pillantással nézek fel rá, mosolyogva bólintok szavai hallatán és elindulok Vele lefelé a lépcsőn, majd a konyhába érve megállok egy pillanatra az ajtóban és, csak csendben figyelem, ahogy ténykedik. Ha valaki az elején azt mondta volna, hogy az a mogorva, rideg férfi, aki képes lett volna megölni a szemeivel, egyszer pirítóst fog nekem készíteni, kiröhögtem volna, de most mégis ajkamba harapva figyelem az idilli képet. Neki lát felkutatni a dzsemet, én pedig kíváncsian várom az eredményt, miközben ledobom magam a konyhaszigethez a székre, a háziasszonyos megjegyzését pedig nem tudom nem magamra venni, még az emlékeim híján sem, így csak vállat vonva elvigyorodok.-Barackot, csak az eredeti formájában eszem, szóval mindenképpen eper.- válaszolom jókedvűen, ahogy sikeresen talál két üveg dzsemet, majd felállok a helyemről és, míg Ő a pirítóssal foglalkozik, én azért szervírozom magamnak azt a nyavalyás kávét, hogy valahogy túl éljem a délelőttöt. Végül a bögrével a kezemben megállok, csípőmmel a pult szélének támaszkodok és jó ideig, csak csendben figyelem lágy mosollyal ajkaimon, azon merengve, hogy vajon ki ez a fickó Dimitriy testében. -Mindig te látsz el reggelivel vagy ez, valami új szokás?- kérdezem végül incselkedő mosollyal, hiszen még nekem is egyértelmű, hogy ez inkább a jelenlegi helyzetnek köszönhető, mégsem lepne meg, ha kiderülne, hogy máskor is csinált már ilyet. Tisztán érzem a régi Iris iránt, vagyis a részben irántam is táplált szerelmet, látom a tekintetében, valahányszor csak rám néz, még akkor is, ha nem emlékszem, miként alakult ez ki és, ha nem is viszonzom jelenleg, borzasztóan jól esik. -Jól áll neked a konyha.- jegyzem meg végül pimasz mosollyal ajkaimon, amit a bögrém mögé próbálok rejteni és kortyolok is egyet a kávémból.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Júl. 28, 2022 2:50 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Hümmögve biccentettem egyet, ahogy felidézte a két nappal ezelőtti beszélgetésünket arról a bizonyos vetkőzös pókerről, és bár szerettem volna megváltoztatni a véleményét erről, de az bizonyára ismét valami olyasmi lett volna, amihez Ő még nem volt elég jóban velem. Ezt a mondatot azóta sem sikerült megemésztenem, de nem voltam a helyében, és ugyan tehettem kísérletet arra, hogy megpróbáljam elképzelni, milyen is lehet, vagy mi cikázhat végig a fején, főleg a tegnapiak tükrében, de még a tiszta lap ellenére is volt egy olyan sejtésem, hogy nem feltétlenül tetszene, amit látnék. Tetszett neki az együtt töltött napunk, ezt Ő maga mondta, mégis, ha érzett is valamit, az egyelőre kimerült abban, amiben már a szerelmünk előtt is képesek voltunk egymásra hangolódni. Testi vágyban és fizikai vonzalomban, az út pedig, ami a többihez vezetett, ennél jóval összetettebb és bonyolultabb volt. Főleg így, hogy én most is éreztem azt a szerelmet, míg Ő viszont nem. Ötletem sem volt, hogy is kezeljem ezt, mert ismertem magam annyira, hogy tudjam, ha egyszer is elveti a súlykot, akár szánt szándékkal, akár véletlenül, de képes lenne újra bezárkózásra késztetni, újra és újra körbepakolva azokkal a téglákkal, amik létrehozzák azt a bizonyos falat, amit miatta romboltam le. Amint visszajött a fürdőből, ismét Őt kezdtem figyelni, bár nem tudtam nem úgy nézni rá, mint aki itt helyben képes lenne egészben felfalni, és ezt nyilván Iris is tudta. Nem is bírtam ki, hogy ne tegyek megjegyzést a bugyijaira, de a reakcióját látva inkább visszaszívtam egy újabb megjegyzést, egy kis sóhajjal vonva meg a vállamat. Talán tényleg létezett az a határ, amit felállított közöttünk, és volt, amin még a pimaszkodás sem segített, ez mondjuk nem tántorított el attól, hogy megjegyzést tegyek az ajtójára, miközben újra két lábra vergődtem. - Hát, ha nagyon nyugtalan lennél, átjöhetsz hozzám, ott csak nem fenyegetne veszély - válaszoltam egy sunyi szemöldökfelvonással, bár nem kellett túl élénk fantázia ahhoz, hogy ha veszély nem is, valami egészen más biztosan fenyegetné, ha egy légtérben akarna aludni velem. És ha valamiben, hát abban ezúttal is biztos voltam, hogy önszántából soha nem fog belépni az ajtóból, de még kopogtatni sem rajta. - A dzsem attól függ, hogy van-e itthon - mondtam a dzsemmel kapcsolatban, szélesen elvigyorodva, ezúttal viszont szándékosan hagytam el a pimaszkodást, még mielőtt azt gondolta volna, hogy valamit tennie kell érte. Bűnöző voltam a legrosszabb fajtából, és számos olyan dolgot csináltam már az életem során, amit nem is bántam meg, de hogy bármire rákényszerítsem Őt, főleg némi dzsemért, hát... nem. - Nem hiszem, hogy a nutella passzolna a pirítóshoz - vontam meg a vállaimat végül, komisz kis vigyort villantva a szavak mellé, de az ajtóhoz közeledve még a laptopja felé sandítottam. Nekem eszembe sem jutott a világhálót bújni, és volt egy olyan érzésem, hogy talán Őt is inkább összezavarta, semmint hogy segített volna. - Még szép, hogy elkísérlek - reagáltam le rögtön a tétova kérdését, mímelt felháborodással, közben kinyitva a szobaajtót, és nem is haboztam sokáig, hogy elinduljak kifelé. - Te vagy a dolgom, minden más várhat - fűztem még hozzá, majd még egy pillanatra felé sandítottam, miközben elindultam lefelé a lépcsőn. Már majdnem hétköznapinak tűnt a helyzet, együtt vonulni a konyhába és megreggelizni, de ahogy újra és újra eszembe jutott az egész apropója, hát mindennek neveztem volna ezt az egészet, csak hétköznapinak nem. Egy sóhaj kíséretében dörzsöltem össze a tenyereimet, így lépve be a konyhába, és míg két szelet kenyeret bevágtam a pirítóba, a konyhaszekrénynél kezdtem matatni. Elvégre... ha itt tartottuk a nutellát, logikusan a dzsemet is itt kell. Legalábbis, ez volt a logika. - Úgy tűnik, a ház asszonya mindenre gondolt - nyúltam a két üveg után. - Van epres és barackos is - pakoltam ki őket a pultra, egy pillanatra már azt érezve, hogy szinte rutint szereztem a konyhában. Pedig kibaszottul feszélyezett ez az új felállás.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Júl. 28, 2022 1:22 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Szeretném a pimaszkodása hallatán azt mondani, hogy cseppet sem vágyom arra, hogy bármilyen gyengepontját is felfedezzem, de úgyis tudná, hogy hazudok, mert vele ellentétben én úgyse tudok ilyen ártatlan fejet vágni, mintha véletlenül se fordult volna meg a fejemben semmilyen piszkos gondolat Róla és a és az Ő gyengepontjairól. Tegnap se tudtam másra gondolni a csókunk közben és után is, csak hogy felfedezzem teste minden létező gyengepontját és most, mikor célozgatni kezd erre, majd leül mellém az ágyra, kénytelen vagyok gondoskodni arról, hogy valamivel távolabb kerüljek Tőle. Pedig, ez az ágy, a szoba valószínűleg, jócskán tudna mesélni Rólunk, de ebbe nem akarok jobban belegondolni, mint amennyire már így is sikerült, mert a tegnap esti elhatározásom még érvényben van. Ő persze nem könnyíti meg a dolgom a megjegyzéseivel, nem titkolja egy pillanatig se, mire vágyik, bár erről már a mohó tekintete is árulkodik, amivel követi minden mozdulatomat, míg magamra kapom a köntöst és próbálom a zavaromat is alá rejteni a testemmel együtt. Mintha nem ismerné tökéletesen minden centiméterét. -Abban, hogy nem akarom megkaparintani a nadrágodat, pedig szívesen hagynád.- vigyorgok a vetkőzős póker kapcsán, de már menekülök is inkább a fürdőbe, mert már attól is felforrósodik a bőröm, hogy kihangsúlyozta azt az apróc "csak" szócskát. Nem csak nézné, ahogy vetkőzök, nekem pedig máris meglódul a fantáziám. Még jó, hogy a tükörben látott kép kellőképpen elvonja a figyelmemet, így sietősen arra koncentrálok inkább, hogy minél előbb rendbe szedjem magam. Mikor visszasétálok a szobába, már újra képes vagyok pimaszkodni, amit amúgy túlságosan is élvezek, még ha én is iszom meg végül mindig a levét, mert Ő rögtön a bugyijaimat említi, én pedig a fejemet csóválva szemet forgatok. -Azt hiszem jobb, ha nem tudom, mi bajod a bugyijaimmal.- sóhajtom kelletlenül, majd ahogy újabbat ásítok, a saját hülyeségem miatt kezdek morogni, hiszen be is zárhattam volna este az ajtót és akkor most még boldogan szaladgálhatnék az álom világban. Amikor azt mondja, hogy az ajtómat illetően van egy ötlete, már a mosolyából tudom, hogy ez már megint valami incselkedős megjegyzés lesz, amitől nagy eséllyel pír szökik majd az arcomra és ahogy homályosan utalgatni kezd saját magára, hogy talán Őt vártam, tényleg érzem, hogy felforrósodik az arcom. Vagyis, nem csak az arcom, mert ha tudná, hogy milyen nehéz volt rendre inteni magamat, miután este besétáltam ide, valószínűleg most nem ezen morfondíroznánk. -Ezek után biztos sokkal nyugodtabban fogok aludni.- vigyorodok el a pimasz szavai hallatán, de őszintén szólva, egyáltalán nem lep meg, hogy neki nem akadály egy nyamvadt ajtó, de ettől függetlenül nehezen tudom elképzelni, hogy sunyi módon beosonjon hozzám éjjel. Vagy, nem kellene ennyire jó fiúnak képzelnem, csak mert szerelmes? Pedig, még pirítóssal is ajánlkozik, kis híján a gyomrom is megkordul, olyan éhes vagyok, de úgy tűnik, a dzsem még kérdéses. -Na és mitől függ, hogy kapok-e dzsemet?- biccentem kissé oldalra a fejem mosolyogva, mert itt már megint valami turpisságot sejtek és az az érzésem, hogy dzsem nélkül fogom enni az a pirítóst, ha nagyon nem bír magával. Végül a laptopom felé fordul és, mintha pontosan tudna, hogy mit keresgélhettem egész éjjel, rá is kérdez, hogy találtam-e valami izgalmasat, bár éppenséggel, amíg öltöztem, akár Ő maga is olvasgathatott picit, miután kidobálta a bugyijaimat ugyebár. -Nem tudom. Csak még nagyobb káosz lett a fejemben.- sóhajtom fáradtan. -Nem ért fejsérülés, se trauma, nem hipnotizáltak és a tündérek földjén se jártam.- sorolok fel csak párat az érdekesebbnél érdekesebb esetek közül, végül megállok előtte és, talán ma reggel először pillantok rá igazán komoly arccal. -Biztosan el akarsz kísérni? - kérdezem tétován, tanácstalan arccal, de aztán gyorsan folytatom, mielőtt még azt hinné, hogy én nem akarom vagy ilyesmi. -Mármint, én örülök neki, csak...gondoltam hátha lenne amúgy dolgod.- vonok vállat finoman, de már attól is a tegnap este és az az ölelés jut eszembe, mielőtt elbúcsúztunk, hogy most valamivel közelebb álltam meg előtte, mint mondjuk amikor a szoba másik felébe menekültem. Sosem vallanám be neki, de eléggé be vagyok most rezelve és az, hogy velem jön, valamennyire megnyugtat.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Júl. 27, 2022 9:58 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Lassan, ártatlan arccal vontam egyet a vállamon, ahogy arról beszélt, hogy vele ellentétben én ismerem a legtöbb gyenge pontját. Emiatt valahol tényleg hálás voltam, bár nem mintha annyira egyszerű lett volna felfedezni őket. Az viszont vitathatatlan, hogy a közös kis felfedező utazásunk minden állomását élveztem, és ugyan most csak a csiklandozásról beszélt, de ha csak a felére emlékezett volna annak, amit én tudtam... a pír valószínűleg beborította volna Őt, nemcsak arcát, de az egész testét is, és Őt ismerve, mindent megtett volna, hogy a föld alá száműzze saját magát. Már, ha engedtem volna. - Felfedezhetnél egyet-kettőt te is. De most csak hangosan gondolkodom - mondtam, és ugyan pislogásom továbbra is ártatlan maradt, de képtelenség volt nem kiérezni szavaimból a pofátlanságot, amit tegnap ugyan alig, de az együtt töltött napunkon annál többször villantottam meg. És ha választanom kell a két hangulat között, egyértelműen a közös időtöltésre, annak minden pimaszságára és hétköznapiságára vágytam, nem pedig arra a jeges kétségbeesésre, ami tegnap hullámzott rajtam végig. Nem cáfolt rá a sejtéseimre, mert amint leültem az ágy szélére, Ő fel is pattant, és ajkamba kellett harapnom, hogy ne akarjak mondani semmit. Nem hibáztattam érte, kettőnk kapcsolata mindig is távol állt attól, hogy undorodjunk egymástól, de míg én képes voltam a szemtelenség és sunyiság álarca mögé rejteni, hogy mennyire vágyom rá, neki korlátozottak maradtak a lehetőségei. És tény, hogy én sem tudtam, meddig bírnám ki úgy, hogy ott ül mellettem, méghozzá a közös ágyunkon... ennyi elég is volt, hogy végigvonuljon rajtam egy forró hullám, mintha valaki hirtelen felkapcsolta volna a fűtést, így egy torokköszörülést követően fordultam utána, tekintetemmel követve a mozdulatait, de nem hagyott sok időt a gyönyörködésre, azzal a kibaszott köntössel gyorsan véget vetett a kellemes kilátásnak. Le is biggyesztettem ajkaimat, mint akinek épp most léptek a sarkába, majd lemondóan felsóhajtottam. - Nem is akarnám csak nézni, ahogy vetkőzöl - ráztam meg a fejemet, szándékosan kontrázva rá pimasz megjegyzésére, jól kihangsúlyozva a csak szócskát. - Miben is maradtunk a vetkőzös pókerrel kapcsolatban? - lestem fel egy másodperc erejéig a mennyezet felé, mintha vad gondolkodásba kezdtem volna, pedig elég egyértelműen a tudtomra adta a véleményét azzal a vetkőzéssel kapcsolatban is. Pedig egy kis szerencsével... talán rajta több ruha maradna, mint rajtam. Attól függ, mennyire akarnám nyerni hagyni. Egy nagyobbat sóhajtottam, mikor bevonult a fürdőbe, lassan hordozva végig tekintetemet az ismerős szobán, ami nem is olyan régen még az én hálószobámként is funkcionált. Furcsa volt belegondolni, hogy szine beköltöztem ide, majd ahogy jöttem, hát hasonló lendülettel ki is lettem utasítva innét. Bár, az az egy vigasztalt, hogy legalább nem önhibámból történt. Vagyis, nem. Annyira nem vigasztalt, sőt. Végignéztem a polcok tetejét, szinte hiányolva a holmikat, amiket Kirill tegnap reggel gondosan begyűjtött innen, de mielőtt még visszamerültem volna az önmarcangolásba, már nyílt is a fürdő ajtaja, úgy vonzva a tekintetemet, mint valami mágnes. Én kócosan, gyűrötten is piszkosul szerettem, nem létezett olyan állapot, aminél ne gyönyörködtem volna benne önfeledten, de ahogy újra megszólalt, gyorsan ki is zökkentett. Rögtön megforgattam a szemeimet, gyorsan rántva egyet a vállamon. - Kidobtam az összes bugyidat. Utálom őket - húztam el a számat, válaszként a gyanakvó pillantására, pár pillanat erejéig még a karomat is széttárva, majd erőt vettem magamon, és előre lendültem, hogy fel tudjak állni. - Nekem van egy tippem, miért nem zártad be az ajtót - vigyorodtam el. - Talán vártál valakit - ötleteltem tovább magamban, ismét előszedve azt az ártatlan arckifejezést, de ahogy Rá néztem, sütött belőlem, hogy ezúttal is húzni akarom az agyát. - Bár Őt egy bezárt ajtó sem akadályozná, ha be akar jönni - tettem hozzá, de ahogy kimondtam, ismét elkapott valami furcsa nosztalgia. Mert... ezt egyszer már mondtam neki. Fejben már készültem egy bocsánatkérésre az embertelen ébresztő miatt, még akár felkínálva azt a bizonyos kávét is, amit nemrég felemlegetett. -Pirítóssal tudok szolgálni, csak hogy ne üres gyomorral kelljen elindulnunk - kezdtem bele, bár néha még magam is megleptem, hogy érte milyen normális dolgokat is képes vagyok megcsinálni. - Ki tudja, talán még dzsemet is kapsz rá - küldtem felé egy pofátlan kis mosolyt, viszont mielőtt rávettem volna magam, hogy tényleg kivonuljak a szobájából, a laptopja felé sandítottam. - Olvastál valami érdekeset?
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Júl. 27, 2022 8:49 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Nem számítottam rá, hogy ilyen ébresztésben lesz részem, arra meg végképp nem, hogy máris. Alig pár órája dőlhettem ki és, mivel egyáltalán nem beszéltünk meg semmi programot, úgy voltam vele, hogy nyugodtan alhatok, amíg csak szeretnék. Erre Ő berobog ide és lerángatja rólam a takarót, mint valami rossz kamaszról, mondván, hogy "dolgunk van". -Nahát, milyen házias vagy.- jegyzem meg a szemeimet forgatva, de az ajkam szegletében megbújó mosolyt képtelen vagyok elrejteni, még a kellemetlen ébresztés ellenére is. Felhívom a figyelmét egy olyan egyszerű és praktikus dologra, mint a kopogás, de cseppet sem csodálkozok, amiért nem óhajt élni ezzel a lehetőséggel, mert hát mégis csak ő a nagy Dimitriy, hogy nézne már ki, ha kopogna? Főleg, a saját házában. Egyébként sem hiszem, hogy eddig szokása lett volna, bár csak a perverz vigyora láttán kapcsolok, hogy valószínűleg nem is nagyon volt szüksége ilyesmire, hiszen Ő is itt éjszakázott velem. Akaratlanul is az ágyra pillantok, mintha épp elképzelném az Ő testét ugyanezen a matracon, de a csikizéses fenyegetés hallatán elszörnyedve felé pillantok. -Rohadtul nem fair, hogy ismered minden gyengepontomat.- sóhajtom kelletlenül, a hajamat igazgatva, ami valószínűleg úgy nézhet ki jelenleg, mint egy madárfészek, de aztán inkább megpróbálom újra kideríteni, mi okból szambázott be ide kora reggel és keltett fel, de a válasza hallatán nyelek egy nagyot és bólintok. Én találtam ki ezt az egész orvososdit, bár tényleg nem beszéltük meg, hogy korán reggel mennénk vagy épp este vagy fene tudja mikor, mégsem tudok neheztelni rá, amiért szem előtt tartotta ezt a fél kótyagosan elhintett haditervet. Leül végül mellém az ágyra, én pedig azzal a lendülettel felállok inkább, mert már egyetlen szempillantás alatt is képes volt az agyam kismillió fantáziaképet elém vetíteni arról, mi tehetné valamivel édesebbé ezt az ébredést, és inkább a köntösömért megyek, hogy magamra kapjam. -Úgyis a fürdőben fogok felöltözni. Ne is álmodj vetkőző műsorról.- villantok felé egy pimasz vigyort, miközben a szekrény felé indulok és sietve összekapkodok valami elviselhetőnek nevezhető öltözéket. -Mire hazaérünk, kétlem, hogy álmos maradnék, de azért kedves tőled.- húzom el a számat kissé, így változtatva kelletlen grimasszá a mosolyomat, hiszen bármi is derül ma ki az orvosnál, valószínűleg mindenképp lesz min kattogjon újfent az agyam. Ha agydaganatom van, akkor azért, ha pedig nincs, akkor azért. Fogalmam sincs, hogy merre kellene tovább indulni, ha -szerencsére- nincs baj a fejemben, hiába bújtam egész éjszaka az enyémhez hasonló eseteket. -Mondjuk, ha már így rám rontottál, kávét is hozhattál volna.- sandítok felé megrovó pillantással, de ismét elvigyorodok, nem akarok már előre azon szomorkodni vagy idegeskedni, hogy vajon mi lesz, ha ez lesz vagy az lesz. Majd kitalálom, vagyis kitaláljuk. A fürdőbe lépve igyekszem a lehető leggyorsabban rendbe szedni magam, egy kevés sminkkel a karikás szemeimet is elrejtem, majd a madárfészek eltüntetése után magamra kapom a ruhákat és valamivel vállalhatóbb állapotban lépek vissza a szobába. -Ugye nem turkáltál a cuccaim között?- kérdezem mosolyogva, gyanakvó pillantással, de tekintve, hogy milyen kapcsolatban voltunk az emlékeim elvesztése előtt, kétlem, hogy sok titkom lett volna Előtte. Leszámítva a naplómat, ami tegnap este óta eszembe se jutott, most viszont keserű ízt hagy a számban a gondolata is, mert még mindig nem tudom, hogy mihez kezdjek vele. -Be kellett volna zárnom este az ajtót. Akkor most még vígan aludhatnék. - jegyzem meg elnyomva közben egy újabb ásítást, de a szavaim ellenére is hálás a rá vetülő pillantásom, mert nem gondoltam volna, hogy épp Ő akar majd ennyire orvoshoz vinni. Este még hülyeségnek tartotta ezt az ötletet.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Júl. 27, 2022 6:48 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
A kellemetlen ébresztők mindig meghozták a kívánt eredményt, bár sok jóban nem reménykedtem sem így, sem úgy. Ha emlékszik is mindenre, a húzásom miatt valószínűleg le akarja majd harapni a fejemet, de ez nem tántorított el attól, hogy harsányan ébredésre szólítsam fel, miután lerántottam róla a takaróját. Ennyivel viszont nem értem be, már indultam is tovább, hogy ugyanígy tegyek a függönnyel is, kicsit sem bánva, hogy jelenleg rosszabb vagyok, mint egy kibaszott diktátor, még ha erről meg is feledkezett. Bár, arról talán neki is voltak emlékei, hogy mennyire szeretek mindent az irányításom alatt tudni, és talán éppen ebből az apropóból szembesített azzal, hogy Ő soha nem fog úgy táncolni, ahogy én fütyülök. Még ha nem is épp... ezekkel a szavakkal. - Épp a szennyes ruhákat gyűjtöm össze, mégis mit gondolsz, mit keresek a szobádban? - kérdeztem vissza, azt nézve épp, hogyan is rántja magára vissza a takarót, pedig még csak nem is volt meztelen. Hogy én mennyire gyűlöltem ezeket a hálóruhákat... csak egy nagy levegőt vettem, ismét közelebb tessékelve magam az ágyhoz, annak végéből fürkészve a kómás arcát, amin eleinte vigyorogni akartam, de egyelőre a hangos ébresztő apropójából inkább megtartottam magamnak egy velős, pimasz megjegyzést. Áldottam is magam a kivételesen bölcs döntésemért, mert szinte rögtön el is árulta, hogy alig aludt valamit, ezt valamennyire alátámasztotta a félretolt laptop maga mellett, és már készültem volna egy bűnbánó mosollyal, de végül mégsem sikerült megvillantanom. - Nem. A legkevésbé sem - ingattam meg a fejemet, ennyivel reagálva arra, hogy legközelebb kopogjak. Soha nem kopogtam, nem most fogom elkezdeni, és bár úgy tűnt, hogy jó pár dologban hajlandó voltam alkalmazkodni az általa felállított szabályokhoz, ez pont nem tartozott ebbe a körbe. - És nem így szoktalak ébreszteni - tettem hozzá egy sejtelmes, pofátlan vigyorral, összefonva mellkasom előtt a karjaimat, mindenféle reakció nélkül könnyebbülve meg, mert az eddigi lázongása ellenére felült, és készült kikászálódni az ágyból, le sem tudtam volna törölni az elégedettséget az arcomról. - Örülök, hogy nem kell más módszerekhez folyamodnom. A következő lépésem az lett volna, hogy szétcsikizem a talpadat - vontam meg újra a vállaimat, ártatlan pislogással egészítve ki szavaimat. Legkevésbé sem voltam humoros kedvemben, mert semmivel nem lett egyszerűbb az életünk tegnap óta, de nem akartam kimutatni, hogy mennyire marcangol belülről ez az egész. Még mindig, mint valami végeláthatatlan önmarcangolás, más módszerem viszont nem maradt, csak a szokásos. Álarc mögé rejteni mindent, amíg még futja rá az erőmből. Követtem tekintetét, ahogy mintha kicsit maga elé bambult volna, így próbálkozva kikeveredni az álom hatása alól, közben megdörzsöltem a borostámat egyik kezemmel, így rejtve tenyerembe egy halk sóhajt. Tényleg látszódott rajta a kialvatlanság, ezt pedig muszáj voltam a saját számlámra írnom, talán tényleg hagyhattam volna egy kis ejtőzést neki, és csak délután elrángatni, de... ezzel már elkéstem, nem? - Orvoshoz megyünk - mondtam ki a nyilvánvalót, majd közelebb léptem hozzá, közvetlenül az ágy mellett állva meg, és mint egy rossz gyerek, le is ültem mellé. Az esetek többségében ez inkább pozitív hatást csalogatott ki belőle, de ezúttal szinte már láttam is magam előtt, ahogyan ennek hatására majd úgy fog felpattanni, mintha tűt dugtak volna a bugyijába. - Én várok - húztam ki magam vigyorogva, és bár piszkosul nehéz volt megbirkóznom azzal, hogy ne érjek hozzá, főleg annak tudatában, hogy nem is olyan régen ez az ágy még az enyém is volt. - Még a végén megpróbálsz átverni, és visszaalszol - tettem hozzá egy lassú vállvonással, de mielőtt bármit is mondott volna, folytattam. - Ha hazaérünk, egész nap békén hagylak. Addig alszol, ameddig akarsz.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Júl. 27, 2022 6:12 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Borzasztó, hogy az ember agya mennyi hülyeséget össze tud hordani "álom" címszóval, mert míg az egyik pillanatban valami fura, idegen házban ténfergek, a másikban, már Maflás szalad felém egy doboz tejszínhabot tartva a pofájában, a harmadikban meg már Dimitriy zongorázik valami ismerős dallamot, ami tudom, hogy valószínűleg egész nap szólni fog a fejemben, ha egyszer felébredek. Mert az egyértelmű, hogy ez a katyvasz, csakis álom lehet, bár amikor azt mondja, hogy teljesen felesleges az a féltucat pálma meg egyéb zöld növény a nappaliba, azért egy pillanatra elgondolkozok azon, nem-e a valóságot látom. A következő pillanatban aztán, már kocsiban ülök egy nővel, aki azt állítja, hogy sürgősen oda kell érnünk a szörnyeteg kastélyához, különben Csipkerózsika soha nem fog felébredni és megtalálni a naplóját, de miután az a Csipkerózsika meglehetősen jól hallhatónak tűnik a többi maszlaghoz képest, ráadásul Dimitriy hangján hallom, kezd gyanússá válni az egész. Nem, mintha eddig nem lett volna így is elég különös, de a takaró egyértelműen lekerül rólam, magával viszi az eddigi kellemes meleget is, aztán meg pár pillanat múlva, még a szemhéjaimon át is éles fény hasít a retinámba. Az arcom elé kapom kezeimet, hogy valamicskét enyhítsek a szúrós fájdalmon, de már próbálom elválasztani egymástól a szemhéjaimat, már csak azért is, hogy lássam, mi a fene történik éppen, de ahogy Dimitriy alakja felsejlik a cseppet sem éles, elém táruló képben, rögtön tágra nyílnak a szemeim. -Dimitriy?!- nyöszörgöm felháborodottan, addig nyújtózkodva és helyezkedve, míg a takarót újra meg nem találom és rögtön vissza is rántom magamra, remélve, hogy a korábbi melegségből még jut egy kevés, amíg észhez térek. De reménytelen a helyzet. A takaró már kihűlt és most már, csak tovább sokkol a hideg anyag, ahogy hozzám ér.-Mi a fenét keresel a szobámban?- ülök fel végül egy fáradt sóhaj kíséretében, de amint észbe kapok, hogy csak egy vékonyka selyem hálóruha takarja előle a testem, sietve fentebb húzom azt a hideg takarót. Tekintetemmel az órát kezdem bámulni, kócos tincseimet igyekszem kapkodva megigazítani, mintha ez bármit is segítene a kínos szituáción, végül morcos arccal újra Dimitriyre sandítok. -Alig egy pár órája aludtam el, szóval kifelé. Álmos vagyok.- motyogom kínlódva, mikor rádöbbenek, hogy a legutólsó időpont is, amire emlékszem és, ami után még jó darabig fenn voltam, iszonyú közelinek tűnik, de aztán felvetődik bennem a kérdés, ahogy lassan éledezni kezd az agyam is, hogy Dimitriy konkrétan tényleg a szobámban ácsorog és a kellemetlen ébresztést Neki köszönhetem. -Lehet, hogy eddig divat volt, hogy így ébressz fel, de legközelebb inkább kopogj, mint minden normális ember, oké?- puffogom halkan, majd lassan elkezdek kikászálódni a takaró alól, miután arra is rájövök, hogy ki is áll az ágyam felett és, hogy mennyire nem fog innen kisétálni, bárhogy is követelem vagy kérem, végül a ruhát gondosan magamra igazítva felállok és a köntösömért indulok. Egy pillanatra megtorpanok, ahogy kellemetlen fájdalom hasít a koponyámba, de aztán tovább indulok a halántékomat nyomkodva, egyértelműen elárulva ezzel, hogy a tegnapi vodka jócskán megtette a hatását, majd magamra kanyarintom a pihe-puha köntöst és durcásan Dimitriy felé fordulok. -Elárulnád, hogy miért kellett ilyen aljas módon felébreszteni?- nyomok el egy ásítást, karjaimat összefonom magam előtt, a tükör felé pedig, inkább nem is nézek most, hogy miféle látványt nyújthatok, mert szent meggyőződésem, hogy ha eddig szerelmes is volt belém, hát az most simán köddé fog válni a gyűrött arcomat látva, ami egyedül csak akkor vidul fel egy picit, amikor rádöbbenek, hogy nem tűntek el a tegnap este emlékei, másképp ez a gondolat ugye meg se fogalmazódna bennem, de rögtön utána pír is szökik az arcomra, mikor felelevenedik előttem az a csók ott a lépcső aljában. Bezzeg Ő most is olyan szívdöglesztően néz ki, mint mindig...
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Júl. 27, 2022 5:20 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Még annál is nehezebben jött álom a szememre, mint ahogy azt elképzeltem, bár ebben nagy szerepet játszott, hogy még búcsúzóul kis híján nekiestem a második lépcsőfokon, és ha nem állít le, talán el sem jutottam volna addig, hogy felsétáljak vele a hálószobáig. De mint mindig, ezúttal is belé szorult több önfegyelem, és nem tudtam elvitatni az igazát, valahol még éreztem is némi izgalmat emiatt, mintha még soha nem történt volna közöttünk semmi, pedig én jól emlékeztem, milyen lázasak voltak a közös éjszakáink, és milyen volt az a pokoli szenvedély, ami a gyönyörrel együtt emésztett fel minden alkalommal. Hiába csuktam be magam mögött a saját szobám ajtaját, nem egyszer eszembe jutott, hogy átmehetnék hozzá, ezt pedig még egy langyos fürdő sem tudta csak úgy kimosni belőlem. Az ágyon fekve viszont már arra vágytam, hogy Ő jöjjön, néha hosszú percekig csak az ajtót figyelve, mikor nyílik ki végre, mikor jelenik majd meg, de egy idő után már nyilvánvalóvá vált, hogy tartani fogja magát a lépcsőn mondottakhoz. Még nem állt készen, nekem pedig tiszteletben kellett tartanom, még ha pokolian meg is kínzott a hiánya.
Iszonyú fáradtságot éreztem magamban, mikor nyolc óra körül nyitogatni kezdtem a szemeimet, a nap sugarai átütöttek a függönyön, jó pár pillanatig elvakítva, de amint tudatosult bennem, hogy mennyi az idő, kicsit sietősebben kezdtem el összeszedni magam. Ritkán aludtam eddig, általában ilyenkor már vagy házon kívül voltam, vagy odalenn tevékenykedtem a dolgozószobámban, ezen a menetrenden pedig egyedül Iris kedvéért voltam hajlandó lazítani. Csak... Ő most nem feküdt mellettem, hogy feltartson, így mondhatni, egyáltalán nem volt mentségem a henyélésre. Minél előbb túl akartam esni ezen a napon, csak hogy még az elején kizárhassuk ezt az egész agytumoros ötletet, amit tegnap Iris a fejébe vett. Ez még talán annál is nagyobb hidegzuhany lenne, minthogy elfelejtett. Megálltam a kávé mellett, bár elég szokatlannak találtam, hogy Iris a jelek szerint még nem járt itt, biztonság esetére ismét az órára sandítottam, de úgy tűnt, hogy nem én néztem be az időt félkómásan. Éreztem némi feszültséget szétáradni a gyomromban, mert akaratlanul is az jutott eszembe, hogy ismét kezdődik. Vagy meggondolta magát, és mégis elölről kezdjük a bújkálós játékot, vagy ami talán még ennél is rosszabb, hogy talán ismét történt valami az emlékeivel az éjszaka folyamán. Bár... erről már tudnánk, nem? Egy nagy sóhajjal kortyoltam bele a kávéba, kizárva a baljós gondolatokat, bár egyre biztosabbnak éreztem, hogy szándékosan próbál kerülni, ez pedig egyszerre tett feszültté és dühössé, mert azt hittem, a tegnap este után van esélyünk egyenesbe jönni. Tiszta lappal kezdeni. Az éppen befutó Kirill felé fordultam, fél kezemmel már bújva a dzsekimbe, majd újra belekortyoltam a kávéba. - Úgy tűnik, a rossz szokásokat még egy emlékezetvesztés se töri meg - mormogtam az orrom alatt, miközben a mosogatóba tettem az üres csészét, majd elindultam az emelet irányába. Nekem is lett volna mit tanulni, de a kétely és bizonytalanság, amit jelenleg táplált bennem a kimaradásával, nem segített a jómodoromon. Úgy léptem be a szobája ajtaján, ahogy mindig tettem, kopogás és jelzés nélkül, szinte már azt várva, hogy felöltözve ül valahol, és nézi a tévét, vagy újságot lapozgat, esetleg azt bámulja az ablakban, hogy mikor megyek el végre itthonról, ehelyett még az én lábaim is ledermedtek pár pillanatra, mikor rájöttem, hogy még igazából... fel sem ébredt. A laptopja ott hevert az ágy másik felében, ahol a jobb napjainkon él aludtam, neki pedig szinte csak a feje búbja látszott ki a takaró alól. Nem tudtam visszatartani egy megkönnyebbült sóhajt, még pár pillanatig csendben fürkészve a békésen alvó alakját, szinte éreztem, hogyan lágyulnak el a vonásaim, miután kis híján felrobbant az agyam a saját víziómtól, de nem maradtam sokáig tétlen. Az ágy mellé léptem, rámarkolva a takaró szélére, csak hogy lerángassam róla. - Ki az ágyból, Csipkerózsika, dolgunk van - löktem az ágy végébe a róla lehúzótt takarót, de nem álltam meg ennyinél, az ágyat megkerülve sétáltam az ablakig, csak hogy széthúzhassam a függönyöket, a helyiséget pedig egyből bererítette a napfény. Közben hátra sandítottam rá, azt nézve, hogyan ébredezik, bár már készültem arra, hogy ennyi nem lesz elég, de... addig jók vagyunk, míg meg nem kérdezi, hogy ki a fasz vagyok.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Júl. 27, 2022 4:33 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Iszonyú nagy erőre van szükségem ahhoz, hogy képes legyek elindulni felfelé a lépcsőn vagy, hogy mindezt ne úgy tegyem, hogy közben Őt is húzom magammal, de hiszem, érzem, hogy ez a helyes döntés, bármennyire is vágyom most rá. Ha kezdünk tiszta lapot, ha nem, a régi Iristól akkor is búcsút kell vennie -akár örökre, akár csak egy időre-, ez az új énem pedig, még nem tart ott, hogy mindenféle szégyenérzet vagy megbánás nélkül felcibálja Őt a szobájába. Még akkor sem, ha most már biztosan tudom, hogy nem egy újabb trófea lennék számára. A szobába érve erős késztetést érzek arra, hogy bezárjam az ajtómat és még saját magam elől is elrejtsem, vagy inkább elhajítsam a kulcsot, mert hiába is lapulok háttal a hűs lapnak és próbálok pár mélyebb lélegzetvétellel lenyugodni, a testem még mindig lázban ég, csókját még mindig érzem ajkaimon és még jó pár percig harcolnom kell magammal, nehogy feltépjem az ajtót és átrobogjak hozzá, hogy enyhítsek ezen a kínzó vágyon, amit ébresztett bennem. Ráadásul, ezt már nem most sikerült előcsalogatnia belőlem, ez már akkor is jelen volt, amikor az irodája asztalán találtam magam majdnem ugyanilyen hévvel csókolva ajkait, mint az imént. Pedig, az még a régi Dimitriy volt, akinek az egész nem volt több egy hatalmi játéknál meg némi testi vágynál, mégis vonzott magához a benne szunnyadó szenvedély és a pimaszsága, ahogy a combjaim közé férkőzött. Minden porcikám emlékszik arra a csókra és a pillanatra, amikor Kirill kopogtatása kirángatott abból a kábult momentumból, mintha csak felébresztene egy mély álomból. Azóta is hálás vagyok, amiért így alakult, mert nem bírtam volna elviselni a szégyent, hogy hagytam, hogy lebeszélje a bugyit rólam a maffiózó, akihez hozzáadtak feleségül, mint valami boltban megvehető portékát, de valahol éget is a kíváncsiság, hogy mi lett volna, ha...? Lehunyom szemeimet, ujjaimmal végig simítok ajkaimon, melyek apró mosolyra húzódnak az emléktől, miként csókolta őket alig pár perce, de aztán igyekszem tényleg arra koncentrálni, hogy aludjak, bár a félsz, hogy reggelre megint mindent elfelejtek, akár ezt a csókot is, ott lappang bennem. Igyekszem is húzni az időt, na nem, mintha a zakatoló gondolataimtól képes lennék rögtön elaludni, a tusolás pedig csak még jobban felébreszt, így végül inkább az ágyra helyezkedek a laptopommal és úgy döntök, hogy megpróbálok utána nézni az ilyen emlékezet vesztéses sztoriknak. Kismillió esetet találok az interneten a balesetek által okozott amnéziától kezdve egészen az enyémhez hasonlókig, én pedig, mivel még mindig nem érzek álmosságot, neki állok egyesével átbogarászni őket. Hajnali négy körül, már a szemeimet törölgetem és egyre sűrűbben ásítozok, de még mindig akad pár olyan eset, amit mindenképpen el akarok olvasni, ráadásul a fáradtság, végre egész jótékonyan kezd hatni a libidómra is, mert már csak körülbelül három percenként jut eszembe, mennyivel kellemesebben is tölthetném az időmet jelenleg, ugyanakkor épp ez az, ami motivál is. Akarom az emlékeimet Róla, Rólunk, az együtt töltött időkről, akár jók voltak, akár rosszak, hogy úgy nézhessek rá, azzal a szemmel láthassam Őt, mint eddig. Emlékezni akarok minden könnycseppre -magamat ismerve, bizonyára voltak- és minden forró, fülledt éjszakára, a pillanatra, amikor a szerelmünk végre beteljesedett és arra is, amikor az ujjamra húzta azt a gyönyörű gyűrűt. Vissza akarom kapni az emlékeimet és velük együtt Őt is, de bármennyire is ösztönöz ez az elgondolás, bármilyen kitartóan is meresztem a szemeimet a képernyőre, az álmosság végül mégis erősebbnek bizonyul, mert valahol elvesztem a fonalat és mély álomba zuhanok, körülbelül azzal egy időben, hogy odakint elkezd pirkadni.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 68 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 68 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.