Ahogy tekintetem elkapta az övét, és elmélyültem azokban a gyönyörű, ismerős íriszekben, ismét úgy éreztem magam, mintha felültettek volna egy hullámvasútra. És ez még nem is számított újdonságnak, hisz az egész kapcsolatunk erre épült, hullámvölgyekre, és olyan pillanatokra, amelyek során egyszer fenn voltunk, egyszer pedig lenn. Az elmúlt napokban inkább az utóbbi volt jellemző, egészen tegnap estig, és bár még mindig nem csillogott tekintetében az a kellemes, ismerős melegség, amit előtte megszoktam, de már nem is azzal a rideg, tárgyilagos nézéssel büntetett, amivel pár nappal ezelőtt. És még csak nem is hibáztathattam érte, elvégre ha valaki, hát Ő valószínűleg nem tehetett semmiről, és még egy iszonyúan nehéz vita után sem tudtam volna elképzelni róla, hogy önszántából valaha is el akarna felejteni. Én pedig... még annyira sem, elvégre ha el akarnám, most itt lett volna a tökéletes lehetőség a továbblépésre, csak ki kellett volna nyitnom előtte az ajtót, és azt mondani, hogy innentől kezdve szabad, már nem köti ide semmi egy kibaszott papíron kívül, ami akármelyik pillanatban semmissé válhat. Már a gondolattól is hasogatni kezdett mellkasom, hogy egyszer önszántamból ilyet mondjak neki, és ahogy most nézett rám, nem úgy tűnt, mint aki ki akarná harcolni az ilyen típusú fejleményeket. De talán csak képzelődtem, és túl sokat akartam látni valamiben, ami még csak egy korai fázisban, ráadásl gyerekcipőben is járt. Legalábbis, ami Őt illeti, mert én még mindig ugyanúgy szerettem, ha nem jobban.
Az ösztöneim azt súgták, hogy inkább a talaj felé fordítsam lábaimat, mert ha elnyúltam volna mellette, annak ismételten más véget kanyarintottunk volna, és abban minden szerepelt volna, csak munka nem, márpedig ebből már nem engedhettem. Pedig ami most történt körülöttünk, köztünk, olyan volt, mint annak idején, mikor először találtunk egymásra, és a vágy ugyan soha nem csillapodott, akárhányszor is próbáltuk kielégíteni, de ennek ellenére is furcsa izgalom fogott el az egész helyzettel kapcsolatban. Ahogy mindig, most is csak vele akartam lenni, és már előre éreztem, hogy mennyire fogom rágni a körmeimet, míg haza nem érek majd. - Akár még a palacsintára is lehet - vontam meg vállamat vigyorogva, ahogy az időm felől érdeklődött, közben magamon érezve kezét, de reménykedtem, hogy még azelőtt elhúzza, hogy a testem felfogná. És ez az érzés sem volt idegen, mindig ezt éreztem a jelenlétében, a vágyat és a lehetőséget, hogy csak egyetlen pillanat kell ahhoz, hogy mitt helyben elkaphassam.
Bólintottam, majd végig követtem útját, ahogy eljutott a fürdőig, és míg odabenn ténykedett, én magamra húztam a tegnap ledobott alsónadrágot, közben már azon agyalva, hogy még így is lesz egy utam a saját szobámba, keríteni némi ruhát, elvégre így mégsem mehetek sehová. Maximum a konyhába, de abból viszont ismét nem palacsintaevés lenne. - Szexi ez a köntös - vigyorodtam el, végigpásztázta Őt tekintetemmel, alapos figyelmet szentelve a dekoltázsánál némileg szétnyíló anyagra, finoman be is harapva ajkamat, egy újabb bólintással véve tudomásul, hogy milyen terveket is eszelt ki mára, de valójában egyedül az érdekelt, hogy tervezett-e elmenni itthonról. És úgy tűnt, hogy ezt ma is elvetette, hála az égnek. - Szóval, ha én nem dolgozlak meg rendesen, máshogy csinálsz magadnak izomlázat. Értem én - jegyeztem meg pimaszkodva, utalva az edzőteremre tett megjegyzésére, az apró puszija közben végigsimítva arcán, halkan felnevetve, ahogy a fenekemre paskolt. - Persze, szökj csak meg. Így könnyű - sóhajtottam fel drámaian, már a hátának beszélve, de csak színlelve a rosszalló fejrázást, és bár a köntös nem engedett túl sokat láttatni a formás hátsójából, de csak akkor voltam képes elszakadni tőle, mikor már eltűnt a szemeim elől.
Egy kis sóhaj kíséretében vonultam át a saját lakosztályomba, kirángatva a szekrényből egy tiszta farmert, és egy egyszínű pólót, miután a fürdőben megmostam az arcomat, és megpróbáltam eltüntetni magamról a reggeli izzadság nyomait. Az egész talán tíz perc volt, de amúgy sem voltam tollászkodó típus, elég gyorsan megembereltem magam, hogy kövessem Őt a konyhába, és amint megpillantottam a ténykedő alakját, újra vigyor jelent meg ajkaim körül. - Narancslevet? - kérdeztem, kinyitva a hűtőajtót, azonban közben már szemezni kezdtem a kávéval is. - Bár, talán némi koffein jobb ötlet egy ilyen fárasztó, zsibbasztó reggel után - böktem a kávéfőző irányába egy kis sóhajjal, szándékosan túldramatizálva a reggel történteket egy pofátlan kis vigyorral, de szavaim ellenére elővettem a gyümölcslevet is.

Valószínűleg akkor sem élveztem volna jobban azt, amit velem művel, ha nem a szája, hanem a teste ejt rabul, a nyelve olyan rutinosan simult végig rajtam újra és újra, hogy nem egyszer beleremegtem, és nem is próbáltam már elfojtani azokat a hangokat, amik annyira kikívánkoztak. Akartam, hogy hallja, nem mintha testemen ne érezte volna, hogy mennyire kibaszottul élvezem a szája ritmusát, ahogy teljes hosszában ajkai közé engedett, ezt az érzést pedig aligha tudta volna bármi is felülmúlni. Fájóan ajkamba haraptam, egy pillanatra még az is átsuhant az agyamon, hogy úgy fogok ma elmenni itthonról, hogy az egész szám vörös foltokban úszik majd azok után, ahogy megkínoztam magam saját fogaimmal, de Ő sem fukarkodott alkalom adtán, ugyanúgy ízlelgette ajkaimat, ahogy én az övét korábban.
De nem is tudtam jelenleg az előttünk álló napra gondolni, arra, hogy hamarosan erőt kell vennem magamon, hogy kisétáljak azon az átkozott ajtón, és távol töltsek tőle egy csomó időt, inkább a jelenre összpontosítottam, és arra a lüktető gyönyörre, ami már belém akasztotta körmeit, méghozzá éppen úgy, ahogy tegnap Iris a tarkómra kapaszkodott, finom nyomokat hagyva maga után a bőrömben, de ezeket a nyomokat szívesen viseltem magamon. Már nem tudtam kontrollálni azt, ami történik velem, nem is akartam késlelteni egy pillanatig sem, és amint markába kapott az élvezet, hangosan, reszketve nyögtem fel, ajkai közé lüktetve, élvezve, hogy nyelve még járja azt az őrjítő ritmust rajtam, végig a hajában kapaszkodva, mintha ez lett volna a horgony, ami ebben a valóságban tart, pedig... annyira nem is volt szükségem erre a világra. Bárhol is legyek, egyedül az lett volna fontos, hogy Ő is velem legyen, és jelenleg úgy tűnt, hogy erre ismét nagy esélyünk van.
Amint képes voltam kinyitni a szemeimet, rögtön megkerestem Őt tekintetemmel, és szemem elé kúszott pimasz kis vigyora, ahogy engem méricskél, végignézve, hogyan is térek vissza ebbe a szűknek tűnő kis helyiségbe, én pedig ismét saját arcomhoz nyúltam, letörölgetve onnan némi verejtéket, ami neki köszönhetően ismét megjelent testemen. - Kikészítesz ezzel a szájjal... - szólaltam meg végül halkan, egy pillanatra előre dőlve, hogy elérjen az említett ajkakat, finoman végigsimítva rajtuk mutatóujjammal, de ezt követően hagytam, hadd nyúljon el, míg közben lassan én is próbáltam megropogtatni az időközben elernyedt testemet. - Jó reggelt, bébi - tért vissza a hangom, rögtön villantva is felé egy szemtelen, sunyi kis vigyort, leginkább a szóhasználatom miatt, hálát adva azért, hogy nem korábban jutott eszembe így becézgetni, mert még a végén azzal büntetett volna, hogy idő előtt abbahagyja a kényeztetésemet.
Lopva az órára pillantottam, nagyjából felmérve, hogy egy kevés időm még maradt a kitűzött célig, és amihez próbáltam is tartani magam, mert ha nem tettem volna, tényleg itthon ragadnék, és megint nem jutnánk egyről a kettőre. Bár, így sem volt garancia arra, hogy bármerre is eljutok. - Hmmm... - gondolkodtam el kérdésén, ekkor már a mennyezetet bűvölve, de nem hagytam ki az alkalmat, kezemmel finoman végigsimítottam hátán, miközben lábaimat kifelé fordítottam az ágyból, ezzel jelezve, hogy ideje lesz tényleg kikászálódnunk, és ha mást nem is, hát ennünk valamit reggeli gyanánt. - Lehetne palacsinta - rántottam egyet a vállamon, mintha bármelyikünk is nagy rutinnal mozgolódott volna a konyhában, és abban sem voltam biztos, hogy egy ilyesfajta reggeli elkészítése beleférne-e a magamnak adott időbe. - Vagy, együnk inkább valami szendvicset? - kérdeztem felvont szemöldökkel, nem is kutatva a ruháim után, mert egyrészt azokat a darabokat, amiket itt tartottam, Kirill jó pár napja eltüntette innét, és tegnap még a nappaliban vetkőzősre vettem a figurát. Így csak az alsónadrágom akadt a kezembe. - Milyen terved van mára?

Kezem alatt éreztem, hogyan szalad át testén egyre gyakrabban az a furcsa rezgés, a mámoros bizsergés, még a száguldozó vére is kivehető volt tenyerem alatt, és bár eszembe jutott, hogy ismét kegyetlen kínzás alá vessem, és az utolsó pillanatban megfosszam a gyönyörtől, csak hogy máshogy gyötörjem tovább, de túl kegyetlennek kellett volna lennem ahhoz, hogy az út ezen pontján állítsam meg és fordítsam vissza. Érezni akartam, ahogy megfeszül körülöttem a teste, és bár magamat szándékosan próbáltam csitítgatni, hogy a mámora után tovább folytassam vele ezt a reggeli kis játékot, de minden létező józanságomba bele kellett kapaszkodnom. Főleg mikor a teste tényleg megadta magát nekem, szó szerint a kezeim között élvezett el, én pedig szorosan átkaroltam, így tartva Őt meg, míg az orgazmus végighullámzott testén, meglátogatva minden apró kis porcikáját. Annak ellenére, hogy szándékosan maradtam ki a jóból, ugyanúgy meggyötört ez az egész, mert nem volt annál csodálatosabb, mint mikor teste együtt robbant fel az enyémmel, és utána egyszerre próbáltunk meg visszatalálni kettőnk valóságába, amibe valójában soha nem is voltunk hajlandóak beengedni senki mást. Ez volt az életünk, a kettőnk kis világa, és jelenleg nem is akartam belegondolni abba, hogy mi vár majd ránk az ajtón túl, ha befejezzük ezt a bizonyos reggelit. Azt is kétségbe vontam, hogy egyáltalán képes leszek magára hagyni, hisz most, hogy ismét nyertem egy napot, hogy még legalább arra a kevésre emlékezett, amit az elmúlt napokban mutattam meg neki, csak ki akartam élvezni, amíg megtehetem. Minden éjszaka azt a veszélyt és fenyegetettséget hozta magával, hogy holnap talán már köddé válik az egész, én pedig nem leszek más számára, csak egy undok, rideg és kegyetlen vadállat, akitől meg kell védenie magát bármi áron. Pedig... soha, egyetlen ujjal sem lettem volna képes bántani.
A rémképeknek azonban eszembe sem jutott hangot adni, legalább ebben a pillanatban nem, és miután szembe fordult velem, nyomva rajtam annyit, hogy a sarkamra nehezedjek, már tudtam, hogy ezt amúgy sem most kell megtárgyalnom magammal. Őt akartam élvezni, elzárkózva kicsit a hétköznapi gondjaink elől, és ahogy az a pimasz kis vigyor megjelent ajkai körül, már tudtam, hogy ezt bizony tényleg baromira fogom élvezni. Arra vártam, hogy megcsókoljon, de a pillanat nem jött el, helyette elindította kezeit a testemen, kényesen ügyelve arra, hogy ne érintse meg ágyékomat, mire gondterhesen fújtattam egyet, azzal a rám jellemző szemtelen kis vigyorral a képemen. - Imádom az ötleteidet... általában - jegyeztem meg halkan, nem spórolva ki egy kis pimaszkodást, a fantáziaképek hatására pedig hozzá hasonlóan én is beharaptam saját ajkamat. Nem kellett sokat várnom, hogy Ő akarja átvenni ezt a helyet, ajkai olyan szenvedéllyel kaptak az enyém után, hogy még akár azt is hagytam volna neki, hogy a lelket kicsókolja belőlem, közben követve az utasításokat, amiket érintéseivel ösztönzött. Ő pedig egyre lentebb haladt, ajkai finom libabőrt váltottak ki, ahol csak megfordultak, de amikor mohón rám markolt, az addig kínlódva visszafogott nyögésem egyetlen pillanat alatt került felszínre, belengte az egész helyiséget, és bárhogy igyekeztem továbbra is magamban tartani ezeket, már nem voltam képes rendre utasítani magam.
Ösztönösen nyúltam haja után, beleborzongva szavaiba, ahogy a tudtomra hozta, mit is akar csinálni, fájóan ráharapva ajkamra, mintha ez tompította volna azt a lüktetést, amit jelenleg ujjai között érzett, de a fájdalomm nemhogy nem segített, még rontott is a helyzeten, olyan vággyá alakulva, hogy kezdtem attól tartani, hogy túl rövid idő alatt fogja megadni magát az eddig kínkeservesen tartott testem. Ujjaim továbbra is hajába kapaszkodtak, néha lehunyva szemeimet, így szakítva meg kettőnk között a szemkontaktust, de mikor végighúzta rajtam nyelvét, és újabb halk nyögéseket engedtem szabadjára, már pislogás nélkül követtem ajkai mozdulatait. Már nyögni is elfelejtettem, inkább csak nyöszörögtem, mikor elnyeltek ajkai, úgy megfeszülve, hogy pár pillanatig azt hittem, el fogok pattanni, mint valami kibaszott húr, a vérem forró lávává változott, sebes vágtát tartva ereimben, és habár én magam szinte semmit nem mozdultam, de a verejték újra kiütközött arcomon és mellkasomon. - Istenem... - bukott ki belőlem halkan, rekedten, néhány pillanatra elveszítve az uralmat saját testem felett, ösztönösen hajába markolva, mintha fennállt volna a veszélye annak, hogy ha nem így teszek, még idő előtt abbahagyja, és momentán képes lettem volna könyörögni azért, hogy csinálja tovább és folytassa, adja meg nekem azt a kibaszott kegyelemdöfést, amiről már most tudtam, hogy szanaszét fogja rázni minden porcikámat. És nem is tévedtem, mert amint megéreztem a közeledő mámort, már azelőtt beleborzongtam, hogy megtalált volna, egy hatalmas, mohó nyögéssel adva át magam a kéjnek, ösztönösen ajkai közé mozogva, mintha újra benne mozognék, és belé lüktetnék. Izmaim hosszan feszültek, csak hogy utána, mint valami rongybaba, elernyedjenek, úgy kapkodva levegő után, mintha maratont futottam volna, de még mindig nehezemre esett visszatalálni a valóságba.