Iris & Dimitriy

Nem hittem volna, hogy ma este még erre is sor kerül majd, hogy itt fogunk vetkőzős pókerezni a nappaliban, miközben odakint szakad az eső, de őszintén örülök, hogy nem léptem le aludni, mert akármennyire is feszélyez a gondolat, hogy talán meg kell majd szabadulnom pár ruhámtól, mégis élvezem ezt az estét. Míg eleinte bújkáltam előle és kerültem Őt, most mégis annyira természetes és könnyű Vele lenni, már-már olyan érzésem van, mintha tényleg egy pár lennénk, akik jobb híján ilyen őrültséggel szórakoztatják magukat egy unalmas, hétköznapi estén. Egyedül, csak az emlékeztet arra, milyen komoly tétje van ennek a játéknak, amikor meg kell válnom a zoknijaimtól és, bár kaptam tőle némi előnyt, külön-külön is levehettem volna ezzel is nyerve magamnak plusz egy kört, mégis fair játékot akarok, ráadásul így, már egyenlő esélyekkel játszunk leszámítva, hogy Ő máris félmeztelenül ücsörög előttem nagy bánatomra.
Újra megkeverem a paklit, csupasz lábaimat pedig magam alá igazítom, már csak amiatt is, mert hirtelen hűsnek érzem a szoba levegőjét így, zokni nélkül. Megfordul a fejemben, hogy vajon mi lesz velem, ha más ruhadarabtól is meg kell majd válnom, bár igyekszem nem erre koncentrálni, hanem inkább arra, miként fogom legyőzni Dimitriyt, bár a következő osztás nem úgy fest, hogy ezt akarná elősegíteni. Mégis próbálom kibillenteni valahogy, pimasz megjegyzésemmel igyekszem azt sugallni, hogy valami igazán ütős van a kezemben, de őszintén meglepne, ha megfutamodna emiatt. -Ha rossz leszel, akár még az is összejöhet.- kuncogok halkan, bár iszonyú meredek elképzelés, hogy elverjem Dimitriyt akár átvitt, akár szó szoros értelemben, jelenleg azonban még mindig esélyesebbnek tűnik, hogy elfenekeljem, mert amilyen pocsék lapjaim vannak valójában, azokkal nehéz lenne győzni. Talán, ha igazán jól blöffölnék, Ő pedig igazán azon lenne, hogy megőrizze a zsetonjait, más lenne a helyzet, de így, hogy konkrétan azt is élvezi, ha Ő vetkőzhet, elég nehéz dolgom van.
Jó ideig morfondírozok, hogy mihez kezdjek a lapjaimmal, hogy a nagy szám ellenére, talán mégis dobnom kellene őket, de mire bármilyen elhatározásra jutnék, Ő már a tettek mezejére lép és felfedi előttem az ő kártyáit. Nem a legütősebbek, most mégis győzelmet arat velük, amit lebiggyesztett ajkakkal veszek tudomásul, miközben én is leteszem elénk lényegében a nagy semmit, végül sóhajtok egy nagyot és ráemelem pillantásomat.-Akkor most...le kell vennem valamit.- ismerem el hangosan a vereségemet, kínos vigyorral arcomon, majd megnyalom ajkaimat és kihúzom magam picit, hogy a felsőm alját megfogva lassan kibújjak belőle és én is Dimitriy ölébe hajítsam, mint ahogy Ő is tette a pólójával korábban. Szegény Maflást beteríti az anyag, de még csak meg se rezzen, annyira durmol a kényelmes kis "ágyacskáján", miközben én meg itt szenvedek az arcom forróságától, valószínűleg ki is ül rá a zavarom, mégis rezzenéstelen tekintettel bámulok Dimitriy arcába, mert bármennyire is érzem kínosnak a helyzetet, látni akarom, hogy miként reagál a látványra, ami így elé tárul. Nem, mintha egy melltartó olyan nagy dolog lenne, de az Ő pillantásában, már akkor is felcsillant korábban a vágy, ha csak célzott arra, mi lapul a ruháim alatt, most pedig...nem sok minden takar már felülről.
-Na gyerünk. Jöhet az újabb menet.- legyintek egyet nevetve, próbálok nem tudomást venni a testemen megjelenő libabőrről, amit én magam sem tudok eldönteni, hogy a szoba levegője okoz, vagy inkább az, hogy itt ül velem szemben Ő, szintén félmeztelenül és minden vágya az, hogy újra hozzám érhessen, mint ahogy napokkal ezelőtt szabadon tehette is. Ha csak elképzelem, milyen fojtogató érzés lehet ez, hogy én miként viselném, hogy valamit hirtelen elveszítek, mikor előtte teljesen az enyém volt...azt hiszem, én nem viselném ilyen jól.-Amúgy játszottunk már ilyet régebben is?- kíváncsiskodok mosolyogva, ismét rátalálva tekintetére, ha pedig idő közben kiosztja a következő kör lapjait, magamhoz veszem őket és imádkozok, hogy most valamivel szerencsésebb legyek. Mondjuk kézben tízes pár, az annyira nem is rossz. -Bár, ha jobban belegondolok, biztos nem kellett ilyesmihez folyamodnod, hogy levetkőztess.- biccentem kissé oldalra a fejemet pimasz mosollyal és bár folyamatosan dolgozik bennem az inger, hogy legalább egy párnát magam elé kapjak, de mindannyiszor emlékeztetem magam, hogy bikiniben ugyanezt látná, szóval kár is feszengnem miatta. De nem is a melltartó miatt érzek így, hanem a pillantásától és a bennem lappangó érzéstől, mert titkon vágyom arra, hogy megérintsen. Irtó nehéz játék lesz ez.

Iris & Dimitriy

Nem tudom nem észrevenni azt a pimasz csillogást tekintetében, mikor szóvá teszem, hogy Ő még a vereségnek is örül és van egy olyan érzésem, hogy ez megint valami olyasmi lehet, amire én -sajnos- nem emlékszem, mert még azt is megosztja velem, hogy konkrétan ellenem nem szégyen számára veszíteni. Ha csak egy pillanatig is hagyom, hogy a fantáziám tovább boncolgassa ezt a kijelentést, hogy mi rejtőzhet mögötte, mit is jelenthet igazán, kénytelen vagyok Dimitriy helyett inkább a kanapé meglepően érdekfeszítő mintázatát elemezgetni, bár még így is megborzongok, mikor a győzelmét említi. Ha az elmémet sikerül is valamennyire kordában tartani, a testem tudja miről beszél, a bőröm akaratlanul is felforrósodik a gondolattól, milyen édes is lehet a győzelme és ezen cseppet sem segít az, ahogy végig húzza nyelvét alsó ajkán.
Még jó, hogy közben áttér arra, hányszor is kaphat még ki ellenem, hogy végül teljesen pucéran ülhessen itt előttem, és amikor a zoknikra is külön kitér, elnevetem magam. -Mármint egy ruhadarabnak számít a kettő, vagy levehetem előbb a bal, majd a jobb lábamról vetkőzés címszóval?- pimaszkodok vigyorogva, bár ennyire azért nem szeretnék én se aljas lenni, még akkor sem, ha kettőnk közül egyértelműen Ő az, akit kevésbé ejt zavarba, ha le kell dobnia előttem egy ruhadarabot magáról, nekem viszont, már a pucér mellkasa láttán is sokkal nehezebb koncentrálnom. Szinte bizseregnek az ujjbegyeim, olyannyira fűt a kíváncsiság, hogy mégis milyen érzés lehet Őt megérinteni, végig simítani azokon az izmokon le egészen a hasfaláig. Pedig, erre is emlékeznem kellene...
Arra azonban muszáj vagyok rákérdezni, hogy pontosan mikor is ér véget a játék, mert bár a világért sem szeretném feladni és elkullogni szégyenemben, de sokat segít a helyzeten, hogy tudom, bármikor kiszállhatok, ha esetleg úgy érezném, hogy nekem már sok. Mégsem tervezem, hogy megfutamodjak és ezt a pimasz mosoly is elárulhatja, ami megjelenik ajkaimon.-Ugyan. Inkább arra koncentrálok, hogy nyerjek.- kacsintok is egyet tovább szemtelenkedve vele, bár valószínűleg Ő tudja rólam a legjobban, mennyire nem szokásom hátat fordítani egy-egy kihívásnak. Igazából, amint elhangzik az, hogy "kiszállhatsz nyugodtan, ha félsz" vagy valami hasonló, annál inkább tudom, hogy már csak azért sem fogom ezt tenni.
Az elém kerülő lapokra pillantok, a mosolyomat igyekszem megőrizni aközben is, ahogy magamhoz veszem őket, de a flop láttán tisztában vagyok vele, hogy ha az én kezemben nincs is, csak egy bubi, ami mellé le van téve a párja, Dimitriynek könnyen lehet akár sora is, ha a szerencse mellé szegődött. Felpillantok az arcára, próbálok vonásairól leolvasni valamit, bármit, amiből tudhatom, miféle esélyeim lehetnek, de olyan tökéletes a pókerarca, hogy ember legyen a talpán, aki képes belőle bármit is kikövetkeztetni és tekintve, hogy számára az is szórakoztató, ha Neki kell vetkőznie és ezzel zavarba hozhat, meg az is, ha rólam sikerül levarázsolnia egy ruhadarabot, azt hiszem nem is fogok látni semmi mást az arcán, csak ezt a pofátlan, elégedett vigyort.-Dehogy dobom. Játszunk, nem?- közlöm nagy vagányan, abban reménykedve, hogy nem épp az a két lap van a kezében, ami a sorhoz szükséges vagy, hogy nincs nála erősebb pár az én bubimnál, így végül sóhajtok egy nagyot és leteszem a lapjaimat, bár a "mutasd, mid van" mondatán, azért jót mosolygok.
-A fenébe. Pedig, annyira tudtam.- csóválom a fejem nevetve, mikor elém teszi épp azt a két lapot a kezéből, amiben reménykedtem, hogy talán nincs nála, végül helyezkedek picit és a játékszabályoknak megfelelően le is kapom magamról a zoknikat, bár ezt olyan arccal csinálom, mintha minimum a bugyimtól szabadulnék meg épp.-Máris pucérnak érzem magam.- kuncogok, a lábaimat pedig sietve magam alá gyűröm, a térdeimre helyezkedek és magamhoz veszem a lapokat.
Alaposan összekeverem a paklit, miközben pár pillanatig Őt és az ölében, már nyugodtan szundikáló kutyust nézem, amitől akaratlanul is gyengéd mosoly jelenik meg az arcomon. Annyira hétköznapi ez az egész, hogy egy pillanatra még azt is sikerül elfelejtenem -na nem úgy, mint az emlékeimet-, hogy Osló egyik igen veszélyes rosszfiúja ül épp velem szemben. Most mindennek látom, csak épp rossznak nem. -Akkor, most már rajtam is, csak négy körre elegendő "zseton" van.- számolgatok magamban, mennyi ruha is áll még rendelkezésemre, bár nem igazán szeretnék végül tényleg teljesen pucér lenni, már csak azért sem, mert nem tudom, hogy Dimitriy mennyire lenne képes visszafogni magát. Vagy épp, hogy én mennyire akarnám, hogy megérintsen...
Osztok végül két-két lapot, majd leteszem középre a három másikat is, mert hát jelen esetben nincs szükség vakokra vagy emelésekre, végül magamhoz veszem a saját kártyáimat és megnézem, mivel kell gazdálkodnom. Konkrétan, az ég világon semmi nincs a kezemben, mégis huncut pillantást vetek Dimitriyre és elvigyorodok. - Most nagyon csúnyán ki fogsz kapni, csak úgy mondom.- cukkolom mosolyogva, de nem biztos, hogy ez a legjobb blöffölési technika, amit be kellene vetnem ellene. Talán, inkább el kellene dobnom a lapjaimat...

Iris & Dimitriy

El sem hiszem, hogy belementem ebbe az őrült játékba, aminek valószínűleg semmi más célja nincs, mint hogy engem zavarba hozzon vele, mégis valami különös izgatottság lesz úrrá rajtam, ahogy a lapjaimat megkapom, mert a győzelem iránti vágy, jócskán munkálkodik bennem. Nem, mintha nem tudnám elviselni, ha valaki jobb nálam bármiben is, de azért próbálkozni még lehet, nem?
Pedig, már előre tudom, hogy én biztosan nem tudok olyan jól blöffölni, mint Ő, ha csak nem számít annak a hülye vigyorom, amit magamra erőltetek és úgy döntök, hogy megőrzöm, akár rossz lapot kapok épp, akár nem, bár az, ami épp a kezembe akad, egész jónak számít, még akkor is, amikor a három lap elénk kerül.
Csak egy lapos pillantást vetek rá, amikor a saját szavaimat idézi, hogy mennyire nem látna semmi újat, ha most egyébként anyaszült meztelenre vetkőznék, de akármennyire is igaz ez az állítás, azért én valószínűleg feszengnék, mert nekem...ez is egy teljesen új élmény lenne, mint ahogy szinte minden más is, ami velünk történik. Pedig, a régi Irisnak mindez megszokott lehet már, sőt. Ha egy nap arra ébredne, hogy Dimitriy arcán nem ragyog ez a pimasz vigyor, valószínűleg azon kezdene aggódni, hogy valami baj van.
-Lehet, hogy ma mégse fogok zuhanyozni.- kuncogok halkan, mikor megemlíti, hogy talán kénytelen lesz kukkolni valamiképp, bár amiatt egy percig sem aggódom, hogy tényleg ilyen sunyiságra vetemedne. Ha Ő nézni akarna tusolás közben, azt nyíltan megtenné a fürdőszobám ajtajában állva azzal a pofátlan vigyorral a képén, nem pedig bújkálva, aljas módon. Mondjuk, ez lehet, hogy még ijesztőbb elgondolás, mint az, hogy kamerát szerelne a fürdőmbe vagy ilyesmi...
Még utoljára rákérdez a játékszabályokra, mielőtt fény derülne arra, hogy ki is lett ebben a körben a szerencsés nyertes, én pedig úgy válaszolok, mintha épp beletörődnék újra a sorsomba, hogy mit is vállaltam ezzel a játékkal, bár még most is úgy gondolom, hogy egyrészt nyerő lapjaim vannak, másrészt pedig, hogy izgalmas ez a kis szórakozás. Akkor is, ha végül majd nagyokat nyeldesve, sietősen kell majd felszaladnom az emeletre csak, hogy ne vessen rá magam és tartsam magam ahhoz, amihez épp én ragaszkodtam nem rég annyira.
Ahogy leteszi a lapjait, kíváncsian előre dőlök, hogy alaposan megnézzem magamnak, mi is az állás, de amikor kiderül, hogy egyértelműen én nyertem, már képtelen vagyok megőrizni ajkaimon azt a póker-arcnak szánt mosolyomat. Kiszélesedik, egészen ördögivé válik, és ez nem változik akkor sem, mikor a két kártyát leteszem magam elé, hogy Ő is jól láthassa, mennyire kikapott ebben a körben. A dolog hátulütője azonban, hogy Ő ettől tudom, hogy cseppet sem fog zavarba jönni, sőt, már nyúl is a pólója aljához, mintha másra sem vágyna csak, hogy villanthassa, mi is lapul a ruha alatt. Mintha nem véstem volna az eszembe minden egyes kockát, már odalent az edzőteremben is.
-Döntsd el te de, ha már olyan lelkesen nyúltál a pólódért, hát dobd le magadról.- vigyorgok, mint valami jól lakott ovis, mikor pedig a ruhadarab az ölemben köt ki, elnevetem magam és finoman rámarkolva az anyagra, még közelebb helyezem magamhoz, mint valami elnyert trófeát. -Ritkán látni, hogy valaki még a vereséget is élvezi.- csóválom a fejem mosolyogva, pedig egyértelműen látszik rajta, mennyire szórakoztatja, hogy a kanapé másik végében ott pironkodok én, mintha nem láttam volna még soha férfi felsőtestet, de őszintén szólva nem is ez forrósítja fel az arcomat, hanem a gondolat, hogy azt a testet én minden bizonnyal, már jó párszor érintettem és csókoltam. Mégsem emlékszek az illatára, a forróságra, amit magából áraszt, a bőre ízére és ez meglehetősen frusztrál is, mert más sem jár az agyamban csak, hogy megtapasztaljam mindezt. -Így elnézve...nem sok ruha van rajtad.- vigyorodok el félre biccentett fejjel, miközben a lapokat összeszedem és átadom neki a paklit, hogy most Ő keverhesse meg. -Szerintem elég gyorsan pucéran fogod végezni, de nem akarok jósnőt játszani.- pimaszkodok mosolyogva, de hát nyeregben érzem magam, hiszen máris sokkal jobban fel vagyok öltözve, mint Ő. Csak ne lenne olyan nehéz levenni a szemeimet a testéről, a hegeiről és a tetoválásairól, melyek szinte sírnak azért, hogy ajkaimat végig simítsam rajtuk.-És a játék akkor ér véget, ha valaki teljesen meztelen lesz vagy ki lehet előbb is szállni?- kérdezem somolyogva, mert már most tudni akarom, hogy ha úgy áll a szénám, megfutamodhatok-e vagy sem, bár arra úgysem tudna rákényszeríteni, hogy olyasmit is ledobjak magamról, amit nem szeretnék. Vagy igen? Végtére is, már nem tudnék újat mutatni...

Iris & Dimitriy

Talán, picit szándékosan fogalmazok kétértelműen Maflással kapcsolatban, ahogy ott reszket a combjaim között, de arra azért nem számítok, hogy Dimitriy majd ilyen egyértelműen, ilyen nyíltan vág vissza, hogy attól újabb borzongás fut végig rajtam, mert ha csak elképzelem, hogy a "lábaim közé kerül", az ismerős forróság kíméletlenül a bőröm alá furakodik. Meg is köszörülöm a torkom, ezzel próbálom rejteni a zavaromat és semmi egyebet nem fűzök a megjegyzéséhez, mert bármit is mondanék, abból tudom, hogy úgyis én jönnek ki rosszul, csak még tovább nehezítené az amúgy sem könnyű helyzetet.
Hogy ezek után miért kezdek el mégis a vetkőzős pókeren gondolkozni, az már számomra is érthetetlen, de azon kapom magam, hogy vigyorogva emelem át Maflást az Ő ölébe, hogy a pakliért indulhassak, miközben a nem létező blöffölési képességeimet fitogtatom, amelyekkel garantált a vereség. Már, ha tényleg ezen múlik majd a játék, de azért bízom benne, hogy talán annyira rossz lapokat nem fogok kapni, hogy tényleg a színjátékomra kelljen támaszkodnom, mert akkor máris vesztettem. Akár most, ebben a pillanatban meztelenre vetkőzhetnék előtte, ami minden bizonnyal felkeltené az érdeklődését, akárhányszor is látott már ugyanúgy ezelőtt, legalábbis a megjegyzése ezt sugallja.
Keverni kezdem az idő közben megszerzett paklit, mintha olyan őrülten rutinos lennék benne, mikor pedig eldől, hogy melyik fajta pókert is fogjuk játszani, vigyorogva bólintok. -A texas-i amúgy is vagányabb.- jegyzem meg, csak úgy mellékesen, a paklit pedig leteszem közénk, amiből Ő máris oszt két-két lapot, én pedig izgatottan veszem szemügyre, mivel is kell gazdálkodjak majd. Akármilyen lapokat is kaptam azonban, igyekszem nem engedni, hogy az arcom bármiről is árulkodjon, helyette magamra öltöm azt a nyugodt mosolyt, ami úgy általában minden helyzetre tökéletesen megfelel.-Pedig az is biztos, hogy én ma este nem fogok pucérra vetkőzni, maximum csak a zuhanyzóban.- válaszolom magabiztosan, de azért elnevetem magam ezen a határozott kijelentésen, mert bármennyire is próbálok rendíthetetlennek tűnni, azért egy egész picit félek attól, hogy végül majd le kell magamról dobnom pár ruhát. Meg attól is, hogy ez milyen hatással lesz Rá vagy épp rám, mert ha újra azzal a mohó, vágyakozó pillantással néz majd végig rajtam, mint korábban is tette párszor, nem tudom, hogy képes leszek-e ellenállni a kísértésnek. -Igen. Ha jól emlékszem, ez a játék lényege.- vigyorgok zavaromban, mert már ettől is felszökik bennem az adrenalin, a szívem máris hevesebben kezd kalapálni, ha csak belegondolok, hogy adott esetben majd nekem kell ledobnom magamról valamit. Áldom az eget, hogy még zokni is van rajtam, mert azzal mindjárt két kört ki is tudok bekkelni, bár valószínűleg arra is azt kiáltaná, hogy "nem ér".
-Te legalább tudod, hogy mit vársz olyan izgatottan.- csóválom a fejem mosolyogva, hiszen Vele ellentétben, én egyáltalán nem emlékszem arra, hogy miként fest ruha nélkül, miféle izmok fedik a testét és, hogy...erre inkább nem is gondolok, mert őszintén remélem, hogy odáig el sem jutunk a játékkal. Minden esetre nyelek egy nagyot, mielőtt kipakolja a három lapot, ami elég durván meg tudja változtatni a jelenlegi helyzetet, hiszen hiába is van két ász a kezedben, ha mondjuk kettes drillel ücsörög veled szemben a másik, de épp emiatt olyan izgalmas játék ez. És most jönnek a pókerarcok, az enyém pedig továbbra is ugyanabból a mosolyból áll. -Szóval, ha most nálad van erősebb lap, akkor én dobok le magamról valamit, ha nálam, akkor viszont Te. Mutasd, mid van.- vigyorgok rá a lapjaim rejteke mögül, bár a dáma párommal amúgy is elég magabiztos vagyok, de még így is benne van szó szerint a pakliban, hogy nála erősebb lapok vannak kézben. Az ég közben tovább dörög, az eső cseppet sem hagy alább, nekem pedig akaratlanul is az jut eszembe, hogy életemben nem töltöttem még ilyen kellemesen az időt egyetlen vihar alatt sem, bár a Dimitriynél bújkáló Maflás, ezt kevésbé mondhatja el magáról. Nekem viszont akkor is egy kellemes, hétköznapi este marad ez, amikor a férjemmel jót szórakozunk a nappaliban, miközben odakint tombol a vihar, ahogy valószínűleg bennünk is a visszafogott vágytól.

Iris & Dimitriy

Nem tudok róla, hogy eddig bármikor is féltem volna egy-egy vihar alkalmával, de azért elhintem, hogy talán az amnéziám ezen is változtatott, tekintve viszont, hogy most se nagyon rezzenek össze a dörgések hallatán, őszintén kétlem, hogy ebben is változtam volna és ezt, még Ő is belátja. Mondjuk, azt megnézném, hogy tényleg fél lábon álljon addig, míg át nem sétálok hozzá egy viharos éjszakán, de ezt a megjegyzést, inkább megtartom magamnak és, csak vigyorgok egy jót. Ha valaha át fogok sétálni hozzá, az nem azért lesz, mert vihar van vagy bármitől is félnék. Az amiatt lenne, mert pont, hogy már nem félnék, mert már biztos lennék abban, hogy akarom Őt minden értelemben, mindenféle szinten és ezt, vele is tudatni akarnám. Ha csak arra gondolok, hogy ezt valaha is megtegyem, beleborzongok, mert tudom, mennyire boldoggá tenné a pillanat, amikor saját elhatározásomból választanám Őt a hideg ágyam helyett.
Nem is baj, hogy Maflás megjelenik és a figyelmemet, a simogatásomat követeli, amit persze önként is felajánlanék neki, hiszen érzem rajta, miként rezzen meg az az apró kis test minden dörrenés alkalmával, Dimitriy viszont, még szóvá is teszi, mennyire féltékeny emiatt.-Ha te is így nyüszítenél és reszketnél, biztos téged is simogatnálak a lábaim között.- jegyzem meg halkan, kuncogva, majd megőrizve a mosolyt ajkaimon figyelem, ahogy az ablakhoz sétál, hogy kinyissa és amint megcsap az első fuvallat, ami magában hordozza a friss eső illatát, nagyot szippantok a levegőből és lehunyt szemekkel elvigyorodok.
Csak szélesebbé válik mosolyom, mikor újra szóba hozza azt a korábban említett vetkőzős pókert, bár nem igazán tartom jó ötletnek, hogy ilyesmibe beleegyezzek és azt is közlöm vele előre, hogy minden ruhát magamra vennék, ha egyszer bele is mennék a játékba, ami persze nem is nagyon tetszik neki. Én viszont elintézem egy sejtelmes mosollyal megspékelt vállvonással, ami csak akkor szűnik meg, mikor a blöffölést említi. -Én? Profin tudok blöffölni.- adom elő magabiztosan, bár ilyen téren azért nem mondhatnám, hogy nagyon menő lennék, mert nálam a póker kimerül abban, hogy ha jó lapom van játszok, ha nincs jó lapom, akkor egyszerűen eldobom a lapokat, de talán épp itt az ideje, hogy megtanuljak rossz lapokkal is játszani. Azt is, csak a biztonság kedvéért kérdezem meg, hogy Ő milyen gyakran szokott játszani, de így is tudom, hogy valószínűleg Ő tud jobban blöffölni, nem pedig én. -Mintha, még nem láttad volna, hogy mi van a blúzom alatt.- forgatom szemeimet mosolyogva, de kétségtelenül felforrósítja bőrömet a tény, hogy talán most is épp olyan nagy hatással lennék rá, mint talán először, vagy azután. Pedig, fogalmam sincs róla azóta sem, hogy mivel csavartam el így a fejét. A játékot viszont megváltoztatnám picit, bár egyértelműen jelzi, hogy ez mennyire nem lenne ínyére, a legörbüló ajkai tökéletesen jelzik ezt számomra, a vetkőzés viszont egyáltalán nem lenne ellenére. -Hát jó. Akkor legyen vetkőzős póker, de úgyis te fogsz a végén meztelenül ücsörögni.- nevetem el magam végül, miközben helyet is foglal a korábban kínált helyen, én pedig Maflást óvatosan áthelyezem hozzá, hogy pár pillanatig Ő foglalkozzon vele, majd a kártyáért indulok. -De azért szólj, ha nem bírsz már magaddal.- sandítok vissza rá, miközben magamhoz veszem a paklit, amit már jóval korábban kiszúrtam, végül visszadobom magam a kanapéra és keverni kezdek. -Öt lapos vagy két lapos?-kérdezem mosolyogva, de azért futólag végig pillantok magamon csak, hogy tudjam, mennyi "zseton" is áll rendelkezésemre, majd leteszem a paklit és sóhajtok egy nagyot. -Melyik verzióban szeretnél kikapni?- incselkedek mosolyogva, ha pedig Maflás idő közben visszakéreckedne hozzám, magamhoz ölelem, de egyébként szerintem jól el van Vele is.

Iris & Dimitriy

Felvetődik bennem, hogy talán jobban örülne, ha most magára hagynám, mert a naplemente láttán egyértelműen elkalandozik az emlékei között, de keserédes szavait hallva, végül úgy döntök inkább, hogy maradok. Hiába vigyorog, hiába próbálja ezzel palástolni, hogy egyébként milyen kellemetlenül érinti, hogy újabban egyedül kell töltenie az éjszakáit, látom rajta a fájdalmat emiatt.
Inkább én is az égre pillantok, magam is látom a sötét felhőket, melyek egy kiadós vihart, vagy minimum esőt ígérnek, pechére azonban én nem az a nő vagyok, aki reszketve bújik ilyenkor a takarója alá. Pedig, biztosan élvezné, ha átosonnék hozzá éjjel azzal az indokkal, hogy "félek", reszketve bebújnék mellé, bár kétlem, hogy később még mindig a vihar miatt reszketnék, ha ez megtörténne. -Szóval nagy vihar lesz.- szögezem le egy bólintás kíséretében, apró mosollyal ajkaimon, miközben a kanapéra dobom magam, majd az Ő félelméről kérdezem, bár őszintén meglepne, ha azt mondaná, hogy retteg az ilyen égi jelenségektől. Mondjuk, a vonzerején mit sem változtatna, sőt, valahol egész édes tud lenni, ha egy férfi képes bevallani, hogy bizony Ő is fél valamitől. -Hát, ha valóban így lenne -bár ezek után gyanús lenne, ha átsétálnál hozzám ezzel a dumával-, bizonyára magam mellé engednélek és csitítgatnálak, míg elül a vihar. - mosolyodok el pimaszul, hiszen épp most árult el valamit, amit egyébként ki is játszhatott volna, mert bármennyire is próbálom tartani tőle a távolságot, egy ilyen helyzetben úgysem küldeném el. -De ki tudja, mi mindent okozott a fejemben az emlékeim hiánya. Talán, most már én is félek a viharoktól.- vonok vállat huncut mosollyal, szándékosan pimaszkodva vele, de amint kapcsolok, hogy ezt talán nem kellene, mert a végén ismét elfajul a dolog, megköszörülöm a torkom és rendezem vonásaimat. Még jó, hogy Maflás is megjelenik és bekuckózza magát mellém, az első dörrenés alkalmával pedig máris fény derül arra, hogy ki fog ma este igazán félni. -Jajj, kis drágám. Gyere ide gyorsan.- húzom az ölembe sietve a kis apróságot, majd finoman átölelem az egyik karommal, másikkal pedig gyengéden simogatni kezdem. -Nem baj. Majd odabújik mellém és akkor, talán nem fog félni. - vonok vállat gyengéd mosollyal, hiszen egyáltalán nem okoz majd problémát, ha netán Maflással kell foglalkoznom, sőt. Úgy hiszem, elég nagy támaszom lesz még addig, míg túl nem leszünk ezen az őrületen, már ha egyáltalán véget ér valaha.
Az eső hamarosan elered, hallatszik, ahogy kopogni kezd odakint, amit pár hangosabb dörrenés és villámlás is kísér, de mivel szorgosan simogatom közben a négylábút, már inkább, csak csendben összerezzen az ölemben. -Én is imádom. Talán, egy ablakot mégis csak kinyithatnánk.- sandítok is abba az irányba, de aztán meglepetten felé fordulok a pókeres ötlete hallatán és elnevetem magam a fejemet csóválva. -Ha ebbe bele is mennék, előtte az összes létező ruhámat magamra rángatnám.- kuncogom halkan, de aztán pár pillanatig csendben bámulom Őt, ahogy ott ül a fotelban összefont karokkal, mintha ezzel is azt szeretné a tudtomra adni, mennyire igyekszik távol tartani magát tőlem.-Gyakran szoktál pókerezni? - vigyorgok rá végül pimaszul. -Csak, hogy tudjam, mennyi esélyem lenne, ha mégis bele mennék ebbe a játékba.- fűzöm hozzá mosolyogva, miközben oldalt helyezkedek a kanapén és hátamat a könyöklőnek vetem, Maflást pedig továbbra is az ölembe igazítom, így pedig egyértelműen Dimitriynek próbálok helyet szolgáltatni.-Játszhatnánk zsetonokkal, mint minden normális ember. Vagy mondjuk...lehetnének kínos kérdések és válaszok a tétek. - vonok vállat tétován, jókedvű mosollyal ajkaimon, miközben az eső továbbra is kopog odakint és egyre nagyobb villámok világítják meg néha az égboltot. -Úgy tűnik, tényleg elég nagy vihar lesz...- lesek pár pillanat erejéig az ablak felé, kezem pedig folyamatosan Maflást dögönyözi, hátha azzal elterelem a figyelmét a hangos dörgésekről.

Iris & Dimitriy

Valószínűleg, neki sem lehet túlságosan felemelő, mikor a képzeletbeli szeretőimről beszélek, így akár Ő kezdte ezt is, akár nem, a hagymás megjegyzése után véget is vetek inkább ennek, azt meg hozzá se teszem, hogy milyen jól fel tudom vágni magamnak a hagymámat, mert egyértelmű, hogy onnan egész másfelé terelődne a beszélgetés.
A shoppingolás lehetősége biztonságosabbnak bizonyul, bár Kirill nem biztos, hogy osztaná a véleményemet és talán, az sem segítene már, ha még most felkészíteném a bevásárlásra, így Dimitriy szavaira, csak legyintek egyet. -Majd holnap felkészül rá.- vigyorgok pimaszul, bár valahol aljas dolognak érzem, hogy ilyesmire kényszerítem, mert most már tudom, mennyire rühelli azokat a boltjáró túrákat. Na nem, mintha eddig azt hittem volna, hogy élvezi, ahogy a cuccaimat cipeli utánam...
Legalább annyira élvezheti, mint amennyire én élvezném, ha Dimitriy valami nővel állítana haza, az pedig teljesen kizárt, hogy vacsorával kínálnám a kedves vendéget, bármennyire is lenne jogtalan, hogy féltékenykedjek. hiszen kitárta előttem a szívét, amit én keltettem életre, mégis elutasítottam, mert...rettegek a gondolattól, hogy közelebb engedjem magamhoz. De attól is, hogy mást engedjen közel magához, emiatt pedig őrültebbnél őrültebb gondolatok lepik el az elmémet. Például, hogy mi lesz, ha nem sikerül megoldást találnunk a problémámra vagy, hogy ha mégse szeretek belé? Ha Ő szeret ki belőlem, mire megszerethetném? Ha végül mindaz, amit elértünk és, amire én most nem emlékszem, végleg köddé válik? Mi lesz, ha egy nap tovább lép és talál egy másik nőt, aki talán nem úgy ébred egy reggel, hogy nem emlékszik Rá?
Csendben figyelem, ahogy az erkélyhez sétál és, bár zárni készül az ajtót, végül mégis a tájat kezdi némán csodálni, én pedig közelebb sétálok hozzá, hogy magam is kivegyem a részem a látványból. Lerí Róla, hogy egyáltalán nem itt jár, hogy valahol egész máshol kalandozik, miközben egy pillanatra le is hunyja a szemét, nekem pedig nincs képem faggatni. Talán, nem is kell rögtön mindent tudnom, így végül úgy döntök, hogy inkább elvonulok a szobámba a biztonságos magányomba, de egész csalódottnak hangzik, mikor megszólal és marasztalni próbál. -Nem tartasz fel, csak azt hittem, hogy...talán egy kicsit egyedül szeretnél lenni vagy nem tudom.- vonok vállat tétován, de ahogy újfent az ég felé fordul és egy adott részre mutat, ami így jobban megnézte, valóban úgy fest, mintha vihar készülődne, egyértelműen a maradás mellett döntök. -Peched van, mert szeretem a viharokat még, ha félelmetesek is tudnak lenni.- mosolygok Rá pimaszul, bár akaratlanul is párhuzamot vonok a vihar és Dimitriy között. Hiszen, eleinte talán Tőle sem ártott volna félnem, Ő is elég félelmetes volt, akár csak egy tomboló vihar, mégis magával ragadott végül és ezt soha nem is tagadnám. -Engem megnyugtat az eső hangja még, ha keveredik is néha egy-két dörrenéssel.- vigyorgok tovább és a válaszommal, igazából már arról is biztosítom, hogy semmiképp sem sétálnék át hozzá egy viharos éjszakán azzal az indokkal, hogy "félek". Azzal, már előbb, hogy esetleg nem akarok egyedül lenni, de ezt a gondolatot, már most jó mélyre tuszkolom magamba. -Nagy vihar lesz?- kérdezem újra a távolba pillantva, bár a sötét gomolyfelhők nem sok jót ígérnek, legalábbis annak, aki ilyenkor iszonyúan retteg, semmiképp. -Lehet, hogy Maflásnak nem nagyon fog tetszeni.- húzom grimaszba ajkaimat, végül újra távolabb lépek picit Tőle, ahogy a kanapéhoz sétálok és egy nagy sóhaj kíséretében ledobom magam rá.-Ezek szerint te sem félsz túlzottan a nagy Thortól?- húzom fel térdeim magam mellé, így helyezkedve el kicsit kényelmesebben, a négylábú meg, mintha csak megérezte volna, hogy elfoglaltam a kedvenc helyét, már trappol is befelé az ajtón és azonnal felszökken mellém.

Iris & Dimitriy

Már akkor, amikor igen-t mondtam neki, amikor elfogadtam ezt az egész látszatházasságot és papírral is alátámasztottuk, hogy mostantól férj és feleség leszünk, tudtam, hogy még így sem tudnék soha az a nő lenni, aki szeretőt tart és a bolondját járatja a férjével. Még, ha színjátéknak is indult az egész, annyit azert fontosnak tartottam és tartok is a mai napig, hogy ez ne legyen mindenki számára nyilvánvaló és hittem benne, hogy mindezek ellenére azért, még tisztelhetjük egymást annyira, hogy legalább mások előtt ne flörtölgessünk össze-vissza.
Azt persze soha nem vártam el Tőle, hogy ne élje tovább az életet a nőcskéivel vagy bármi, mint ahogy Ő is az orrom alá dörgölte többször is, hogy azzal hempergek, akivel csak akarok, de nekem igazából eszembe se jutott, hogy ebben a helyzetben pasizzak. Most pedig, már egyébként sem tudná senki más felkelteni a kíváncsiságomat, amikor itt van Ő, aki pár nappal ezelőttig a legnagyobb talány volt számomra, most pedig...az a férfi, aki tudom, hogy őszintén szeret.
Cukkolni ezzel, viszont egész vicces, de csak azért, mert tudom, hogy Ő sem veszi komolyan, hogy Ő is nagyon jól tudja, hogy én erre képtelen lennék, bár abban már nem vagyok teljesen biztos, hogy a reakciója is, csak a játék része. Konkrétan kinézem belőle, hogy ha itt találna egy pasast, az már nem nagyon tenné ki innen a lábát, vagy legalábbis nem abban a formában, mint ahogy ide jött. -Nagyon drámai vagy. Pedig, csak hagyma darabolásról van szó.- forgatom a szemeimet pimasz mosollyal, ahogy finoman vállat vonok, szándékosan rájátszva picit a szerepemre, de az már cseppet sem a pocsék színészi képességeim villogtatása, amikor egy picit elkedvtelenedek a hír hallatán, hogy a holnapi napot konkrétan egyedül fogom tölteni. Vagy Kirillel, ha úgy akarom. -Igaz is. Be kellene szereznem pár új cipőt meg ilyesmit.- bólogatok átszellemülten, de már csak a gondolattól is, Kirill mennyire szereti az ilyen elfoglaltságokat, elnevetem magam. Ettől függetlenül mondjuk, nem lett sokkal több kedvem a holnapi naphoz, még akkor sem, amikor szóba kerül a munkám. Talán, inkább nyomozgatok majd tovább a neten, bár annak a legutóbb sem lett nagy sikere, aztán szépen elintézem azt a vacsorát este hétre, ha már a drága férjem azt állítja, hogy addigra biztosan itthon lesz.
-Igazán hálás lennék érte, mert akkor több főre kellene teríteni.- sóhajtom kelletlenül a szeretői kapcsán, és nem, mintha nem érdemelném meg, hogy Ő is ezzel próbálja húzni az agyamat, de még engem is meglep, hogy egyébként sikerül is neki. Nem igazán örülnék, ha valami nőcskével állítana haza, de igazság szerint nem is félek egy pillanatig se attól, hogy ez megtörténhet. Nem, amíg ilyen szerelem lobog a tekintetében.
Félve ugyan, de azért megpróbálom megtudakolni azt is Tőle, hogy napközben mégis, mennyire zavarhatom, válasza hallatán pedig, széles mosoly jelenik meg arcomon a pírfoltok mellett, mert ez már tényleg olyasmi, ami iszonyúan édes tőle. Mármint, hogy a munka elé helyez, hiszen ez számomra, még mindig új, bármilyen egyértelmű is, hogy miféle érzelmei vannak irántam.
Csendben figyelem végül, ahogy az erkély ajtajához sétál, és bár benne van a mozdulat, hogy becsukja, félúton mégis megáll, hogy a tájban gyönyörködjön, amit még mindig olyan különleges színre fest a lemenő nap, de már kezd áthajlani az éjszakába. Kibaszott gyönyörű, de az Ő arca mégis olyan, mintha valahol egész máshol járna, én pedig akaratlanul is nyelek egy nagyot, mert nem tudom kizárni a lehetőségét annak, hogy talán én is a részese vagyok az elmélkedésének. -Ugye milyen gyönyörű?- kérdezem halkan, lágy mosollyal ajkaimon, miközben én is elrugaszkodok a zongorától és mellé állok, hogy én is megnézhessem magamnak az égboltot, mielőtt még bezárná az ajtót. -Megyek és lefekszem.- sóhajtom végül halkan, miközben finoman végig simítok hátán, gyengéd mosolyt őrizve ajkaimon, mintha csak azt üzenném ezzel, hogy "minden rendben lesz".

Iris & Dimitriy

Amikor feltette a kérdést, hogy mit kap a zongorázásért cserébe, meg voltam róla győződve, hogy ismét ki akarja használni a lehetőséget, mint ahogy azon az estén tette, én pedig bármennyire is veszélyes játék ez, vállaltam a kockázatot és még azelőtt dobtam be a csókot, mint elnyerhető jutalmat, hogy Ő kérte volna. Kellemes csalódás, hogy végül mégsem teszi és, talán életemben először örülök annak, hogy elutasít valaki, mert Őt megcsókolni, majd megálljt parancsolni magamnak olyan kihívás, amihez magam sem tudom, hogy lenne-e erőm újra. Főleg úgy nem, hogy miközben az ismerős dallamokat játsza, olyan melegség költözik tekintetébe, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni. Pedig, már nem egyszer a tudtomra adta, hogy mit jelentek én Neki, hogy mennyire szeret és, hogy mennyire szüksége van rám, de egész mást ezt valaki pillantásában is felismerni.
Azt az irritáló "bébi"-t viszont nem tudom szó nélkül hagyni, bármennyire is szeretnék úgy tenni, mintha nem érdekelne, Ő pedig természetesen tisztában is van azzal, mit vált ki belőlem ez az idegesítő becézés, de még az orrom alá is dörgöli, hogy pontosan emiatt mondja. -Én is ki fogok találni Neked valami idegesítő becenevet.- csóválom a fejem mosolyogva, mert akármennyire is frusztrál, valahol ez is kedveskedés, hogy így gondoskodik arról, hogy minden figyelmem az Övé legyen, pedig az, már egyébként is az övé.
Nem tudom szó nélkül hagyni a zongorajátékát, bár egy kicsit visszakanyarodok oda, amikor a vacsorát készítettük és kinevezte magát a kuktámnak és bármennyire is tart ettől, azért nem tervezem, hogy minden nap feladatokat osztogatok majd neki a konyhában. Cukkolni viszont jó ezzel, így pimaszul el is vigyorodok a kérdése hallatán. -Pedig, pont ez volt a tervem de, akkor majd ráveszem az egyik szeretőmet.- vonok hanyagul vállat, ha már meggyanusított korábban azzal, hogy alig várom, hogy kitegye innen a lábát, mégis ahogy közli, hogy csak késő délután jön majd haza, különös ugyan, de egy kicsit elszontyolodok. -Jó, hát megértem, hogy nem ülhetsz mindig itt velem.- mosolyodok el, bár korábban ezt sem gondoltam volna soha, hogy élvezni fogom majd a társaságát és épp az tölt majd el egy kis keserűséggel, ha tudom, hogy másnap nélkülöznöm kell. De itt lesz nekem Maflás, hiszen épp ezért kaptam, ezért hozta Őt haza nekem abból a sikátorból, hogy ő se legyen magányos és én sem. Mondjuk most jól el van valahol, mert nem sok vizet zavar.
Végül elhúzza kezét a zongoráról, megszűnik a kellemes aláfestő zene és rátér az Én munkámra, amit valamiért szeretne, ha itthonról végeznék, a később említett érve pedig, egész logikusnak tűnik. Így is elég kellemetlen volt kimagyarázni, hogy miért nem emlékszem a már elvégzett munkámra.-Jól van. Itthon maradok, bár előbb vagy utóbb azért szeretnék még emberek közé menni.- húzom el kissé a számat, mert bár tudom, hogy ezzel nekem akarja megkönnyíteni a dolgom, de azért nem akarok örökké bújkálni se, mint valami fletnis, aki a család szégyene. -Azért, majd szólj mielőtt jössz, hogy időben villanthassam a vacsorát.- kúszik ajkaimra egy gyengéd mosoly, mert ha valamit, hát ezt tényleg szeretném komolyan venni, hogy beiktassunk valami közös vacsorát esti rituálénak. -Na meg, a szeretőimet se árt eltüntetni, mielőtt hazaérnél.- pimaszkodok tovább, de remélhetőleg Ő is tudja, hogy mindez csak vicc, mert eddig sem fordult meg a fejemben, hogy szeretőt tartsak, most pedig, már pláne nem tenném, amikor a gondolataim nagy részét amúgy is Ő köti le.-És...egyébként, ha napközben akarok tőled valamit, zavarhatlak? - kérdezem végül kissé félénken, mert fogalmam sincs, hogy mióta ténylegesen egy pár lettünk, mennyivel változtak meg ezek a dolgok. Lehet, hogy munka közben, még így sem ajánlatos zavarnom.

Iris & Dimitriy

Igyekszem visszafogni a fantáziámat Dimitriy megjegyzése ellenére is, amire épp ugyanemiatt nem is reagálok, mert tudom, hogy bármit is mondanék, úgyis az én arcom pirulna tovább, nem az Övé. Ha pedig azzal próbálkoznék, hogy én hozzam Őt zavarba, annak minden bizonnyal ugyanaz lenne a vége, mint eddig és nem tudom, hányszor lennék még képes arra, hogy gátat szabjak a bennem lévő vágynak. Jobbnak is látom, ha inkább odébb lépek Tőle, még nagyobb távolságot ékelek közénk, míg valamennyire kitisztul a fejem és képes vagyok elhessegetni a szemeim elé kívánkozó buja képeket.
A zongorát kezdem bűvölni, miközben felidézem azt a - számomra- nem túl távoli estét, amikor játszott nekem, ahonnan ndult ez az egész, Ő pedig már tolakszik is oda a hangszer elé, hogy helyet foglalhasson, mintha csak olvasna a gondolataimban és tudná, mennyire díjaznám, ha az megismétlődne. Nem titkolom előtte, mennyire tetszett, amikor először hallottam játszani, mint ahogy azt sem, hogy mennyire levett vele a lábamról, de szerinte most erre nem sok esélye van.
Azon az estén egyezséget kötöttünk, jutalmat ígértem a játékáért, Ő pedig lévén, hogy igazi üzletember, erről most sem feledkezik meg én pedig, csak pár pillanatig töprengek azon, mi is lehetne most a díj, de úgy érzem, talán vannak olyan hagyományok, melyekkel nem érdemes szakítani. Egyébként is kitesz magáért most is, ujjai finoman ütik a billentyűket, ismerős, édes hangokat csalva ki a hangszerből, melyekért úgy döntök végül, hogy egy csók azért mégis, csak járhat. Legutóbb is ez volt a jutalom és bármennyire is igyekszem távol maradni Tőle, képtelen vagyok rá, hogy megfutamodjak, mert az azt jelentené, hogy tartok tőle vagy ilyesmi.
Neki viszont nem kell a csók és egy pillanatra egészen meg is hökkenek, amikor ezt így, ilyen nyersen közli, mert hát valahol megértem, de azért lehetne tapintatosabb is, viszont a mondat folytatása, már egész más megvilágításba helyezi az egészet. -Szóval, ha nem rángatlak a szobámba, nem is kell csók.- vonom le a következtetést egy gyengéd mosollyal, mert ha igyekszem is elviccelni mindezt, azért az valahol nagyon kedves tőle, hogy ezek szerint, talán felhagyott az ostrommal, amivel egyébként valószínűleg célt érne idővel, csak nem biztos, hogy most nem választanám végül a bújkálást megint. -Mondjuk, ez a "bébi", iszonyúan idegesít, szóval így már egyébként sem kapnál semmi jutalmat.-cukkolom gyengéd mosollyal, mert azért valahol hálás vagyok, amiért nem ostromol tovább, hiszen azt már le tisztáztuk, hogy nekem sem könnyebb egy fokkal se nyugton maradni mellette. Főleg, ha eszembe jut, mit is mondott az asztalnál a szájával és velem kapcsolatban. -Úgyhogy most marad a semmi.- szögezem le végül, ahogy tekintetem arcára vezetem, de azért ott lapul benne valami melegség, amit az Övében is felfedezek, miközben tovább üti a billentyűket. -Mondtam én, hogy ügyes kezű kukta vagy. - mosolygok rá, miután pár pillanatig ismét a zenét hallgatom és a billentyűkön fürgén futkározó ujjait figyelem.