A belőle kiszakadó hangok még hosszú, hosszú másodperceken keresztül visszhangoztak fejemben, és arra szinte mérget is vettem volna, hogy soha nem is fogom elfelejteni őket. Nem is próbáltam titkolni előle, milyen hatást gyakorolnak rám sóhajai és erőteljes nyögései, és mindent meg is tettem, hogy előcsalogassam őket, de ebben általában Ő sem maradt adósom. Pedig annyiszor próbáltam megérteni és rájönni, hogy mi van meg benne, ami mindenki másból hiányzott eddig, de minél többször kanyarodtam vissza a történetünk legelejére, egyre biztosabb voltam abban, hogy a szívem már az első percben halálra volt ítélve mellette, és bár nem hittem a sors kifürkészhetetlen útjaiban és a biztos rendeltetésekben, de minél többször akaszkodott pillantásom a tekintetére, úgy váltam egyre biztosabbá abban, hogy ezt előre megírták nekünk. Hogy kettőnk rögös útjainak egyszer találkoznia kellett, csak hogy egy még rögösebb úton végül eljussunk egymáshoz, legyőzve a világainkból fakadó különbségeket és a falakat, amiket mindketten magunk köré vontunk. Mintha Ő lett volna az az apró, hiányzó darab, aminek hiányáról nem voltam hajlandó tudomást venni, pedig végigkísérte az életemet, és talán éppen ezért kerültem annyira gondosan a magányt. Nem akartam hallani ezt a hangot, most pedig már bántam, hogy nem vettem tudomást róla korábban. Talán az is igaz, hogy minden a maga idejében történik, bár valahol röhejes volt a sorson és az előre megírt történeteken elmélkedni, miközben kettőnk közül egyedül az én szívemben tombolt ez a feneketlen érzelem.
Kiszélesedett a vigyorom, mikor válaszolt a pimaszkodó megjegyzésemre, közben pedig éreztem, hogyan remeg bele a teste az apró kis harapásba, még mielőtt elengedtem volna, még előtte néhány hajtincset eligazgatva az arcából, hogy aztán mellé feküdve simítsam végig rajta a tekintetemet. - Persze, tudom. Megy ez póker és győzelem nélkül is - kacsintottam rá jókedvűen, miközben sóhajtottam egyet. - Pedig a nadráglevétel mellé már készültem egy újabb pofonra - jegyeztem meg pimaszkodva, közben pedig átuhant az agyamon, hogy talán ha akkor és ott nem vállalom át tőle a vereséget, és nem állok neki szemtelenül vetkőzni, talán még mindig ott ülnénk, élet-halál harcot vívva egymás alsóneműiért.
Egy elnyújtott, halk sóhaj kíséretében nyúltam ajka után, finoman érintve meg mutatóujjammal, közben szinte teljesen a gondolataimba menekülve, de még így sem tudtam útját állni a csendes vallomásnak, ami napok óta fojtogatta a torkomat, és amit még mindig nem tartottam jó ötletnek hangoztatni, de ahogy arcán megjelent egy lágy mosoly, már kezdtem tényleg megnyugodni, hogy talán mégsem váltja majd ki belőle azt a pánikot vagy menekülési vágyat, mint amit én vizionáltam. Pedig, fordított esetben én biztosan ezen a ponton próbáltam volna meg kereket oldani, bár én máshogy kezeltem az érzéseimet, mint Ő. Visszatartottam egy-két levegővételt, míg orra hegyével gyengéden végigcikázott államon, szemeimet lehunyva élveztem ki a pillanatot, ami már kísértetiesen olyan volt, mintha az égvilágon semmi baj nem lenne jelenleg az életünkben, mintha... az elmúlt napok meg sem történtek volna, de emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem dőlhetek hátra.
Karommal gyengéden simítottam a hátára, ujjaim pedig cirógatni kezdték bőrét, de továbbra is tekintetét fürkésztem, a felvetésére azonban kibukott belőlem egy hangosabb sóhaj. Erre vágytam, mióta elkezdődött az egész, itt akartam álomra hajtani a fejemet, és Őt akartam megpillantani először, amikor kinyílnak a szemeim, de mire egyetlen ellenérvet is találtam volna, lassú, pimasz vigyor kúszott a képemre. - Hát, akár maradhatok is - válaszoltam úgy, mintha amúgy nagy áldozatot követelt volna tőlem ez az egész, de kiolvashatta szemeimből, hogy ezzel inkább az agyát próbálom húzni. - Nemcsak altatni, de ébreszteni is jól tudok - nyaltam végig ajkamat szemtelenül, közben kacsintva egyet, majd a fürdő ajtaja felé fordultam. - Nem mész fürdeni? - kérdeztem végül. - Én itt megvárlak - vontam egyet a vállaimon, bár annak nem adtam hangot, hogy valószínűleg úgysem bírnám ki, hogy csak úgy pihengessek itt, és ne settenkedjek utána. Pedig, korábban csak viccnek indult az, hogy a fürdő ajtajában állva kukkoljam Őt, de az is hozzátartozott az igazsághoz, hogy nagy eséllyel ennél tovább is merészkednék. Főleg azok után, ami most történt közöttünk.

Még ott dübörgött fülemben a saját gyönyöröm, mikor az ölembe mászott, elfoglalva a neki szánt helyet, és az, amit ezáltal engedett láttatni magából, csak arra volt jó, hogy újra befeszüljön a gyomrom. Meg sem tudtam volna számolni, hogy hány nő fordult meg eddig az életemben, de egyikük sem ért Iris nyomába, pedig őket aztán nem kellett félteni. Kezdett egyre világosabbá válni, hogy valójában soha nem voltam elégedett azzal, amit kaptam, lehettek bármilyen gyönyörűek és engedelmesek, egyszerűen nem ezekre volt szükségem, és a legszörnyűbb talán az volt, hogy adni szinte soha senkinek nem adtam. Én csak elvenni voltam képes, és először tőle is csak elvenni akartam, most pedig, hogy itt ült rajtam, miközben tenyerem alatt éreztem forró bőrét, csípője pedig észveszejtő ritmusban kezdett ringani, végre itt volt az ideje szembesülnöm azzal, hogy neki adni akarok. Mindent. Mindent magamból, ezüst tálcán kínálva neki az egész kibaszott világot, ezt a szenvedélyesen pezsgő szerelmet, a kettőnk között pattogó, lüktető vágyat, és azt az őrjítő kéjt... tényleg mindent.  
Nem is vártam választ a kérdésemre, szinte egyből cselekedtem, gyengéden fordítva magam alá, és mire észbe kaphatott volna, már gyengéd börtönbe zártam, mellkasommal préselődve hátának, és miközben csípőm mozdulni kezdett, újra és újra elmerülve testében, ajkaim minden bebarangolható porcikáját érinteni akarták. Tudtam, hogy csak egy hajszál választja el a vágyott gyönyörtől, hisz már akkor lüktetett a teste, mikor még hozzá sem értem, és ahogy ujjaim utat törtek a hasa alá, gyengéden tapintva ki ölét, csak hogy érintésem alatt összpontosulhasson a már jól ismert, nedves forróság, és miközben csípőm tovább ringott, masszírozó mozdulatokkal kezdtem hajszolni a beteljesülést. - Megőrjítesz - búgtam fülébe szaggatottan, gyengéden ráharapva fülcimpájára,  de saját magammal ezúttal egyáltalán nem is foglalkoztam. Őt helyeztem a középpontba, hallani akartam, ahogy megsemmisül, és átadja magát nekem, erre pedig nem is kellett olyan sokat várnom. A kettős támadás meghozta az édes gyümölcsét, éreztem a mellkasomon, hogyan feszül meg ívben a háta alattam, hogyan nyög bele a szoba magányos csendjébe, de csak akkor húztam el ujjaimat a lábai közül, mikor alább hagyott a reszketése. Homlokomat nyakának támasztottam, ott keresve némi megnyugvást a vehemens mozdulatok után, szabad kezemmel végigborzolva oldalát, gyengéden cirógatva bőrét, majd jólesően felsóhajtottam, és belevigyorogtam a nyaka hajlatába. - Gyakrabban kellene pókereznünk. Észveszejtő, hogy mit hoz ki belőled, ha hagylak nyerni - szemtelenkedtem vele nyíltan, még utoljára nyaka bőrére harapva, de kicsit sem búslakodtam amiatt, hogy ezúttal kizárólag az Ő gyönyöre volt a tét. Én még mindig annak a hatása alatt voltam, amit az imént művelt velem, szinte éreztem magam körül ajkai finom gyűrűjét, ahogy közéjük robbantam, és már pusztán a gondolatba belefeszültem.
Lassan lekászálódtam róla, odanyúlva arcához, hogy eltüntessek néhány tincset a szemei elől, majd odafeküdtem mellé, elégedett sóhajjal nyújtózva el az ágyon, mint valami fenevad, aki éppen... szünetet tart. És ez még nem is állt túl messze a valóságtól. Ha időközben megfordult, újra felemeltem a karomat, hogy alá vackolhasson, másik kezemmel gyengéden simítva végig alsó ajkán, és ahogy követtem ujjam simogató mozdulatát, végig kellett nyalnom a számon. - Szeretlek - bukott ki belőlem csendesen, mikor végre csillapodott mindkettőnk légzése, és ugyan némi verejték még őrizgette az imént történteket mindkettőnk testén, de eszem ágában sem volt eltüntetni. Úgyis felesleges lenne. - Ízlelgesd egy kicsit - utaltam az előbb kimondott szóra halvány mosollyal, kockáztatva, hogy talán ezzel elvágom ezt az egész estét, de... ha volt valami, amit régóta ki akartam mondani, az ez volt. És miért kellett volna szégyellnem, vagy elrejtenem?

Néhány pillanat erejéig átsuhant az agyamon a gondolat, hogy mi van, ha ez az egész csak egy túl élethű álom, amivel saját magamat készültem becsapni, mintha az agyam így akart volna egy új kapaszkodót létrehozni, ami segít abban, hogy kitartsak, bármit is hordoz magában a jövőnk. Ezt az elméletet azonban rögtön felülírta mindaz, ami azóta történt közöttünk, hogy felcipeltem az emeletre, mert ennyire reális képeket még a fantáziám sem lenne képes szülni. Ha maradt is volna kérdőjel bennem, azt rögtön eltüntette volna a pillanat, mikor mohó ajkai közé fogadott, a gyönyörnek pedig nem is kellett sok, de egy ilyen felfokozott pillanatban nem is hibáztattam magam ezért. A gyönyör a gerincemet simogatta, néha úgy vágva végig rajtam, mintha valaki ostorral akart volna büntetni, de mégis, olyan édes és izgató volt az így keletkező, láthatatlan fájdalom, hogy képtelen voltam betelni vele. Pedig már annyiszor mutatta meg, hogy mire képes ezekkel az ajkakkal, mégis úgy feküdtem ott, mintha először akarna letarolni ez a kíméletlen tornádó, csípőmmel szinte ösztönből mozdulva ajkai közé, de még mindig nem voltam képes levenni róla a szemeimet. Láttam, hogyan küszködik, hallottam a belőle kiszakadó hangokat, mialatt vágyam táplálta az övét is, és pontosan tudtam, hogy milyen úgy kényeztetni a másikat, hogy attól még én is képes legyek elélvezni anélkül, hogy akár egyetlen ujjal is hozzám érne.
A köd mindent beterített előttem, mikor ajkai közé feszültem, hosszú, hullámzó nyögéssel adva meg magamat, miközben csípőm még bemozdult párszor, míg izmaim lassan el nem ernyedtek. Úgy nyúltam el az ágyon, mint valami kifacsart rongybaba, kapkodva a levegő után, próbálva visszatérni a valóságba, de már ezen a ponton is nyilvánvaló volt, hogy törlesztenem kell egy adósságot. - Mert eszedbe jutott valaha is megkérdőjelezni? - kérdeztem vissza erőtlen pimaszkodással, miközben ekintetébe kapaszkodtam, és megnyálaztam ajkaimat. Kezeim szinte rögtön nyúlt csípője után, ahogy fölém tornyosult, ölével finoman simulva ágyékomhoz, mire pimaszul ráharaptam alsó ajkamra. - Te vagy baromi szexi... nem tudok betelni veled - néztem végig mellein, hosszú másodperceket töltve azzal, hogy magamba igyam látványát, közben el is engedve csípőjét egyik kezemmel, hogy ujjaim újra bejárhassák hasát, mohó mozdulattal masszírozva meg az egyik mellét, míg másik kezemmel szemtelenül a fenekébe martam. Éreztem a belőle áradó hőt, azt, hogy kibaszottul vágyott rám, így próbáltam Őt segíteni abban, hogy teste mielőbb magába fogadhasson. Amitől végül ismét megfeszültek izmaim, jólesően remegve meg alatta, mikor a lehető legmélyebbre engedett magában, újra a párnára nyomva a fejemet, nyögésem pedig valahol félúton találkozott a belőle kibukó hangokkal. - Sietsz valahová? - kérdeztem rekedten, szándékosan húzva az agyát, hisz nem kellett mondania, látszott rajta, hogy mit érez, hogy mi minden tombol benne, hogy a gyönyör, ami az előbb letaglózott, milyen mély nyomot hagyott benne, én pedig minden erőmmel meg akartam dolgozni Őt, csak hogy elhozhassam neki a vágyott kielégülést. - Mit szólnál, ha... segítenék? - súgtam a fülébe, miután lehajolt hozzám, és először csak ringó csípőjének mozdulatait segítettem azzal, hogy újra és újra mozdítottam magam alatta, de ahogy elszakadt a cérna, ismét feljebb emelkedtem, és bár kicsúsztam testéből a mozdulat közben, de pár pillanat leforgása alatt fordítottam be magam alá, teljesen a matracra nyomva hasát. Nem is hagytam, hogy felemelkedjen, mellkasom gyengéden betakargatta hátát, mohó csókokkal forrva nyakára, addig igazgatva csípőjét, és lábait, hogy könnyedén visszanyomulhassak testébe, de már az első mozdulat után ledermedtem, ahogy teste teljesen magába fogadott. Nyaka bőrébe nyögtem, lázasan csókolva tovább a nyakát és vállait, vagy amit épp elértem, miközben egyik kezemmel próbáltam az öléhez férkőzni, addig nem is nyugodva, míg célkitűzésemet siker nem koronázta, ujjaimmal kezdve masszírozni teste lüktető pontját.

Hirtelen olyan távolinak tűnt az elmúlt esték magánya, amikor egyedül, a saját gondolataim között vergődve kellett álomba szenderülnöm, de végül az álmok sem jelentettek megváltást. Már hozzászoktam, hogy az Ő karjai nyújtanak menedéket éjjelenként, vele együtt, Őt átölelve kerített hatalmába az álom, de amint ez megszűnt, már... épp előle kellett menekülnöm. De nem tudtam, hogy hová, nem volt  egyetlen olyan hely sem, ahol ne Őt láttam volna, közben pedig annyira közel álltam ahhoz, hogy elveszítsem, és hiába adott meg minden esélyt, valahogy nem hittem el, hogy tényleg hajlandó önként kinyitni előttem a szívét. Eddig. Amikor elém lépett a nappaliban, mintha mázsás súlyt lökött volna le magáról, és talán nem is sejtette, de ezzel együtt az én vállamról is lerángatott valamit, ami szinte már majdnem a földre rántott. Szükségem volt arra, hogy tudjam, bármi is történjék, még nem veszítettem, és hogy van miért küzdenem, nem hagyhattam cserben sem Őt, sem pedig magamat, azt a szerelmet pedig, amit iránta éreztem, főleg nem.
Szinte láttam, hogyan fog holnap sajogni az ajkam, miután hol én, hol Ő harapott rá ingerlően, de a fájdalom, ami ezzel feléledt bennem, még intenzívebbé tette azt a lüktetést, amit ekkor már ujjai között is érezhetett. A vágy nem kopott ki tekintetéből, amivel csak jobban felajzott, a sóvárgás még erősebben markolt a gyomromra, még erősebben lüktetett az ereimben, megfeszítve minden izmot a testemben, Ő pedig elégedetten vizslatta a művét, azt, hogy mit tudott kiváltani belőlem pár röpke pillanat alatt, mintha nem lett volna már amúgy is a hátunk mögött két őrjítő orgazmus. Nehezemre esett csak nézni, minden kibaszott porcikám érinteni akarta Őt, főleg mikor játszadozni kezdett a nyelve, majd ahogy ajkai börtönébe zárt, már nem tudtam elfojtani a belőlem kikívánkozó hangokat. Újra ajkamba haraptam, haja után kaptam, szinte ösztönösen túrva a tincsek közé, még mielőtt mozdította volna ajkait, és a hangok, amikkel válaszolt, a sóhajok és a vágytól ittas nyögések, csak azt érték el, hogy még keményebben feszüljek ajkai közé.
Jó ideig abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán tényleg kimondtam-e a nevét, csak akkor vált egyértelművé, mikor szemtelenül visszakérdezett, és bár mosolyra rándultak ajkaim, de mindaz, amit velem művelt, rögtön kiverte a fejemből, hogy most mosolygással vagy bármi ehhez hasonlóval foglalatoskodjak. Túl jó volt, amit csinált, mintha pontosan emlékezett volna arra, hogy mire hogyan reagálok, ezzel pedig elég látványosan tisztában volt Ő is, legalábbis erre engedett következtetni az az ördögi vigyor, ami megjelent ajkai körül. Kinéztem belőle, hogy végül megbüntet majd, és idő előtt kienged ajkai közül, válaszként arra, hogy az imént az utolsó pillanatban hagytam fel a kényeztetésével, de a fény, ami megcsillant tekintetében, egész másra utalt, és ettől ismét meg kellett nyalnom ajkaimat. Csípőm ösztönösen mozdult, néha ajkai közé ringva, egyre gyakrabban érezve a szorítást a gyomromon. Szaporábbá vált a légzésem, a sóhajok és halk nyögések egyre gyakoribbá váltak, de meg sem próbáltam elcsitítani őket. Azt akarjam, hogy hallja, milyen hatással van rám, amit művel, és bár az utolsó pillanatig próbáltam késleltetni a beköszönő gyönyört, de a testem már nem volt hajlandó együttműködni velem. Úgy ért el a robbanás, hogy még időm sem volt felkészülni rá, csípőm finoman mozdult, ajkai közé rángva, a szoba csendjét pedig egy elnyúló, hangosabb nyögéssel törtem meg. Észre sem vettem, hogy a haját szorítom, miközben próbáltam összeszedni magam, legalább annyira, hogy képes legyek lenézni rá, újra végignyalva alsó ajkamat. Arca és szemei elárulták, hogy mennyire megkínozta Őt is az iménti kis közjáték, tekintetében ott égett a vágy tüze, amit ezúttal már én akartam csillapítani. - Mikor ülsz rá végre? - kérdeztem lihegve, elengedve a haját, hogy ujjaimmal finoman végigsimítsak vállán, majd karján, már amíg elértem.

Ereimben még mindig hevesen vágtázott a vér a nem is olyan régen átélt gyönyör utóhatásaként, mikor simogató ujjai a mellkasomra tévedtek, és ha meg is próbáltam volna tagadni, a testem amúgy is elárulta volna, mennyire jólesik most minden egyes érintése. Főleg azok után, hogy kis híján búcsút intettem ezeknek, elfogadva az általa kínált játékszabályokat, amit nem is volt rest folyamatosan ismételgetni az elmúlt napokban, de nem is én lettem volna, ha ezt csak úgy elfogadom, belenyugodva abba, hogy egyszerűen csak... éljünk egymás mellett, mint két ismerős idegen. Annyit ígértem, hogy nem fogom ostromolni, és hogy nem kényszerítem bele semmi olyasmibe, amire még nem áll készen, ezt pedig maradék nélkül teljesítettem, hisz ami a póker közben és után történt, már mind az Ő akaratával történt, miközben megadta nekem a lehetőséget, hogy ne csak szavakkal, de tettekkel is bizonyíthassam azt a lángoló, felemésztő szerelmet, amit iránta érzek, és amiről valószínűleg akkor sem tudnék lemondani, ha a pokol tornácára száműznének érte. - Nálad jobban még senki nem vigyázott az egészségemre - ismertem el bólogatva, közben még egy ártatlan grimasz is átsuhant arcomon, csak hogy utána hirtelen egy széles, pimasz vigyor váltsa fel. - Amikor távol voltam tőled napközben, egész nap csak az előttünk álló éjszakákra tudtam gondolni - sóhajtottam fel visszaemlékezve, ahogy egy pillanatra átsuhant rajtam az a kínkeserves nyűglődés, amit akkor éreztem, mikor még messze volt a nap vége, majd egy komisz vigyor kíséretében végignyaltam ajkamat. - És talán Barcelona-ból sem láttunk annyit, mint kellett volna - tettem hozzá, még ártatlanabb pislogással bámulva le rá, jól szemügyre véve a pírfoltokat, amik még az imént jelentek meg arcán, és nem is bírtam ki, hogy ne harapjak látványuktól ajkamba. Akárhányszor így nézett rám, kedvem támadt újra magam elá fordítani, de ahogy ujjai tovább szorgoskodtak, kénytelen voltam megálljt parancsolni a véremnek. Kíváncsi voltam, mire megy ki a játék, bár... voltak sejtéseim, Ő pedig nem is próbált rájuk cáfolni, és már pusztán ennyi, maga a gondolat elég volt, hogy ismét megfeszüljek, miközben a gyomromat ismét marokra fogta a már jól ismert, lüktető érzés, ezt pedig csak fokozta, mikor helyezkedni kezdett, fogai gyengéden zártak mellbimbóm köré, mintha csak a tudtomra akarta volna hozni, hogy nagyon is jók a sejtéseim. Talán még soha annyira erősen nem haraptam be ajkamat, mint abban a pillanatban, pár pillanatra lehunytam szemeimet, majd utána ismét keresgélni kezdtem a közben félig fölém helyezkedő alakját, csupasz testének látványa pedig újra végigvágott a gerincem mentén. Fel is emeltem a kezem, hogy kószán végigsimítsak mellein, ujjaimmal körözve egyik mellbimbója körül, de hamar fel kellett hagynom a mozdulattal, mert elindult a már jól ismert úton, én pedig egy feszült sóhajjal adtam át magam ajkainak és kezének, ami lassacskán rám talált, Ő pedig ingerlőn a számba harapott. - Ha hagyom magam... - ismételtem el szavait, bár vigyoromba vegyült egy jó adag abból a tömény vágyból, amit már Ő is érzett kezei alatt lüktetni.
- Sportot űztél belőle - szólaltam meg ismét rekedten, bár ha most még abba is belegondoltam volna, hogy hányszor esett nekem ilyen módon a múltban, csak jobban kikészítettem volna saját magamat. - De sosem maradtam adósod - tettem hozzá figyelmeztetően, úgy emelve a fejemet, hogy rátaláljak tekintetére, szemeimben pedig felfedezhette azt az égő tettvágyat, ami valószínűleg amúgy is elég gyakran lobogott bennem. Tudatni akartam vele, hogy bármire is készül, annak meglesz a következménye, azok után főleg, hogy Ő maga mondta: előttünk az egész kibaszott éjszaka. Meg sem próbáltam újra megszólalni, képtelen voltam megtalálni a szavakat, mert már pusztán annak a gondolata, hogy mi következik, porrá zúzta az agyam ép részét. Csak a vágy maradt, a kínzó, lüktető sóvárgás, a tűzforró teste, és a kalandor ajkak, amik apránként végigjárták az utat, és bár már érintése is egész hihetetlen hatást gyakorolt rám, de mikor rám talált a nyelve, majd megéreztem magam körül ajkai finom szorítását, ajkamba harapva bukott ki belőlem egy mély, jóleső sóhaj. Izmaim pár pillanatig befeszültek, majd lassan elengedték magukat, tekintetem újra Őt kutatta, miközben ösztönösen nyúltam utána, finoman hajába túrva. Meg sem próbáltam spórolni a hangokkal, amik kikívánkoztak belőlem, miközben ajkai lassan mozdultak körülöttem, hosszú pillanatokra pedig még azt is elfelejtettem, hogy mi történt az elmúlt napokban, hogy ez az egész neki még minden tekintetben újdonságnak számít, de ahogy tovább ingerelt, csak az keringett a fejemben, hogy úgy tűnt, valamit mégsem felejtett el, vagyis, inkább van olyan, amit nem lehet elfelejteni. - Iris - nyögtem halkan a nevét, újra lehunyva a szemeimet, teljesen átadva magam annak, amit velem művelt, érezve, hogyan feszülnek meg izmaim újra és újra mozdulatai nyomán.

Nem siettem visszatérni a valóságba, kiélveztem az extázis minden pillanatát, finoman testére nehezedve, de még így is próbáltam a lehető legjobban vigyázni arra, hogy ne préseljem teljesen a matracba. Végtagjaim elernyedtek, miután hosszú perceken át majd' szétfeszültek, a szívem továbbra is hevesen dobolt, és már majdnem biztos voltam abban, hogy az Ő szívének szapora dübörgését akarja leutánozni. Annyi mindent tudtam volna mondani neki, főleg azt, hogy alakuljon ez az egész bárhogy, de az én szerelmem rendíthetetlen, és készen álltam kiállni bármilyen próbát, csak hogy valahogy visszaszerezzem az emlékeit. Feladhattam volna, mondván, hogy képes vagyok újakat adni neki, ezúttal magamra vállalva a kalauz szerepét, hogy végigkísérjem ezen az ösvényen, de akartam, hogy érezze és tudja, amit én. Még ha az emlékek egy része nem is túl kellemes, sőt, egyenesen kegyetlen vagy szívbemarkoló. Nem, ezek voltunk mi, és ezen emlékek összessége adta azt, hogy ne akarjam elengedni, és ne akarjam az első nehézségnél feladni.
- Nem ez lenne az első eset - jegyeztem meg vigyorogva, miközben arcomhoz nyúltam, hogy letöröljek onnét némi csúszós, kesernyés verejtéket, közben szemtelenül ajkaimba harapva. - De erről majd holnap mesélek - tettem hozzá, bár szerencsére nem sok elmesélnivaló emlék volt ezzel kapcsolatban. Arra még Ő is tisztán emlékezett, hogy az esküvőnk után meglógott, vagy ha úgy tetszik, elfutott, de akadt még egy-két hasonló pillanat, és... amikor egészen a város túlsó felébe szaladt előlem, miután túl elhamarkodottan ítélkeztem róla és arról a kibaszott nyomozóról... talán nem lett volna túl jó ötlet elmesélni neki, hogy min is járt a fejem. Azóta is görcsbe rándult tőle a gyomrom, ahányszor csak eszembe jutott. De voltak édes pillanatok is, mikor én kértem tőle, hogy fusson el, csak hogy miután elkapom, olyasmit művelhessek vele, mint amit nemrég fejeztünk be.
Elnyúltam mellette, Ő pedig a várakozásaimmal ellentétben mégis közeledett felém, odafészkelődve a karom alá, én pedig gyengéden simogatni kezdtem a hátát, finoman cirógatva ujjaimmal a még mindig tűzforró bőrét. A gondolatokból kérdése zökkentett ki, miután már majdnem megszoktam a beálló csendet, amit csak a légzésünk és a hevesen lüktető szívünk zöreje tört meg, én pedig már fordítottam is felé a fejemet, ajkaim köré engedve egy komisz kis vigyort. - Persze. A hétköznapjainkban tipikusan olyan nő voltál, aki ennyi után elégedetten álomba szenderül - válaszoltam, hangom pedig megtelt finoman piszkálódó iróniával, de nem bírtam ki, hogy ne szakadjon ki belőlem egy halk nevetés. - Inkább nem is próbálom számszerűsíteni - fűztem hozzá, bár ezzel a felesleges csevejjel inkább a saját vágyamat próbáltam némileg lentebb tolni, mert akárcsak az Ő vére, úgy az enyém sem tudott lenyugodni.
Karom határozottabban vonta Őt közelebb, mikor ujjaival játékosan haladni kezdett lefelé a nyakamon, egészen a mellkasomig jutva, és meglepődtem volna, ha nem érzi, mennyire forrong még mindig a vérem. Esélyem sem volt kihűlni, és ez a pár perc nyugalom is inkább azt a célt szolgálta, hogy újra feltöltődjek, semmint hogy végleg megnyugodjak. Mert azt mondta, hogy azt csinálok ma éjjel vele, amit csak akarok... és még hosszú, hosszú órák voltak hátra ebből az éjszakából. Alig jutottam a gondolat végére, de máris éreztem, hogy milyen hatást gyakorol az elképzelés a testemre, ezt pedig Ő maga fokozta azzal, mikor ujjai után ajkai lehelték tele apró csókokkal mellkasom bőrét, jóleső sóhajjal reagálva, mikor nyelve a mellbimbóimat kezdte kényeztetni. A kezem szinte ösztönösen nyúlt, finoman beletúrva hajába, csak hogy pár pillanatig felemeljem arcát, így érve el, hogy elveszhessek a tekintetében. Ismertem már ezt a szempárt, olvastam belőle, és a sejtés, hogy pontosan milyen játékos is készült játszani velem, csak azt érte el, hogy fájóan a saját ajkamba haraptam. - Miért érzem azt, hogy akasztják a hóhért? - kérdeztem halkan, már-már teljesen elveszítve a hangomat, lehunyt szemekkel hajtva hátra a fejemet, bár eszem ágában sem volt végig csukott szemmel élvezni, amit épp művelt velem.

A végsőkig próbáltam kitartani, szándékosan húzva az időt, mintha amúgy nem feszítette volna szét mindkettőnk testét a pattogó vágy, mintha nem az lett volna minden álmom, hogy újra és újra testébe meneküljek, közben olyan élvezetet okozva neki, és ezáltal magamnak is, hogy soha ne tudja kiverni a fejéből. Végül mégis elpattant valami, ami végül arra sarkallt, hogy előrenyomuljak, és csípőm először lassan, kínzó ritmussal kezdte táncát járni, a szenvedély viszont, ami mozdulataimba költözött, nem tudott csillapodni. Úgy bújtam tekintete mélyébe, mintha bárki parancsba adta volna, és bár távol állt tőlem jelenleg minden józanság, de még így is tudtam, hogy bármi is történik most, nem dőlhetek hátra holnap sem. Nem adhat megnyugvást a tudat, hogy habár elszakították tőlem, de ennek ellenére mégis itt van, és kitart mellettem, mert akartam, hogy emlékezzen rám, minden rossz és jó pillanatunkra, arra a szerelemre, amit Ő ültetett belém, és hogy emlékezzen arra a harcra, amit újra és újra kiállt, hol értem, hol pedig velem szemben. Mert a szerelem ellenére, ami most ott lángolt, forró lávaként hömpölyögve az ereimben, én voltam a legnagyobb ellensége, az állandó akadály az orra előtt, ami folyton elgáncsolta, és most mégis bármit megadtam volna, hogy visszaszerezzem. És most pedig itt volt, a karjaim között, velem együtt lihegve, tekintetében olyan meghatódottsággal, hogy úgy éreztem, ez már nemcsak az Ő egyedüli kalandja. Mintha lehetőséget kaptam volna én is, hogy újra belé szeressek, bizonyítva azt, hogy nem hibáztam el azt a döntést, mikor beengedtem a szívembe. Már csak... nekem kellett visszaküzdenem magam az Övébe. - Soha nem is foglak elengedni - leheltem ajkaira lázasan, annak ellenére, hogy nem voltam híve az érzelmes kitöréseknek, ezt most mégsem tudtam magamba fojtani, és nem is akartam eltitkolni, hogy amúgy nincs olyan, amit ne tennék meg érte. A kibaszott életemet is feláldoznám, ha az kell, hogy visszaszerezze az emlékeit.
Ismét elvesztettem az időérzékemet, csak csípőm egyre vehemensebb mozdulataiból fogtam fel, mennyire csábít magához a mindent elsöprő megsemmisülés, de még ebben a felfokozott állapotban is képes volt arra, hogy ahol hozzám ért, libabőr pattogjon ki rajtam. Hol ajkai közé sóhajtottam, hol bőrébe, egyre szorosabban simulva hozzá, amiben Ő is segédkezett, mellbimbói finoman surlódtak mellkasommal, közben már szinte imádkozva a levegőért, a friss oxigénért, ami csak nem akart eljutni a tüdőmig. Éreztem helyette a bőrének édes illatát, Őt magát, a verejtéke ízét a számban, miután végigcsókoltam arcélét és állát, de ahogy karomba mart, csak még egyértelműbbé tette a nyilvánvalót. Testem, csak úgy, mint az övé, reszketni kezdett, és mikor megéreztem izmai szorítását magam körül, én is elengedtem magam, olyan hévvel nyögve ajkai közé, mintha az előbbi gyönyörünk meg sem történt volna. Kicsit sem volt enyhébb, vagy visszafogottabb, ugyanúgy letartolt körülöttünk mindent, a csípőm néhány apró, mégis vehemens mozdulat után megállt, én pedig gyengéden testére nehezedtem, gyengéden felkutattam ajkait, kiengedve magamból egy hosszú, jóleső sóhajt. - A hétköznapi körülményeink között most mondanék valamit, amit talán jobb... ezúttal megtartani magamnak - vigyorodtam el pillanatokkal később, még mindig küzdve a levegőért, és bár tényleg nem tűnt jó ötletnek, hogy ismét elmondjam, mennyire őrült az a szerelem, ami a szívemben tombol iránta, nem bírtam ki, hogy valahogy ne érzékeltessem vele, ha más nem, hát ezzel a furcsa megjegyzéssel.
Egy újabb sóhaj hagyta el ajkaimat, majd felemelkedtem róla, és mellé gördültem, felemelve a karomat, hogy ha úgy dönt, szabadon odabújhasson, de ez csak egy pillanatig tűnt jó ötletnek. Elvégre... talán csak a pillanat hevében gondolta úgy, hogy velem akarja tölteni az éjszakát, de ha komolyan is gondolta, azt még így sem vettem készpénznek, hogy hozzám is akar majd bújni.

Meg sem próbáltam kordában tartani a pimaszkodó énemet, mert bár nem volt olyan részem, ami ne lüktetett volna fájóan utána, de ezúttal az én kezembe került az a gyeplő, amit az imént önként, dalolva nyújtottam át neki. Én pedig legalább annyira nem tudtam betelni vele, égtem a vágytól, hogy feltérképezhessem teste minden centijét, így tudatva vele, hogy kibaszottul odáig vagyok minden porcikájáért. A szépségét soha nem is vontam volna kétségbe, bár szerettem volna tudomást sem venni róla, mikor először megpillantottam, az akkor érzett düh és a harag pedig gondoskodott is róla, hogy ez ne legyen olyan lehetetlen küldetés. Aztán túl korán kiderült, hogy nem tudok nem nőként tekinteni rá, nem tudtam egy hétköznapi koloncként kezelni, mert bármennyire is igyekezett érzékeltetni velem, hogy Ő nem olyan, mint a többi nő, én csak annál jobban vágytam arra, hogy bizonyíthassam. Eleinte azt akartam az orra alá dörgölni, hogy téved, és hogy pontosan olyan, mint a többi, aztán... ott voltunk az ágyában, lázasan összefonódva, a vágytól gyötrődve, és bár akkor tényleg kisétáltam, mintha nem jelentett volna semmit, de valójában akkor láncolt magához egy életre, úgy rángatva le rólam a közöny álarcát, mintha erre a küldetésre született volna. És talán tényleg ezért hozott minket össze a sors...
A hangok, amiket eleinte megpróbált elnyelni, végül mégis kiszakadtak belőle, elégedett mosolyt váltva ki belőlem, ez pedig arra sarkallt, hogy még tovább pimaszkodjak vele, újra és újra mozdulva egyet, de épp csak annyira, hogy tisztában legyen vele, mennyire mocskosul vágyom rá ismét. Bármit is mondtam neki a napokban, ami arra utalt, hogy milyen szenvedéllyel vagyok képes szeretni Őt, talán eddig nem is hitte el, hogy ez tényleg így van, most viszont már minden kétséget kizáróan éreznie kellett, hogy milyen hatást gyakorol rám már pusztán azzal, hogy lop tőlem egy lázas csókot, vagy azzal, hogy csak úgy, egyszerűen hozzám ér. Ez már több volt holmi birtoklási vágynál, és nem is csak a testét akartam magaménak tudni, hanem a szívét is, amire ugyan még várnom kellett, de kész voltam felvenni a versenyt az idővel és a közöttünk megbúvó, láthatatlan ellenséggel.
Elvigyorodtam, ahogy nyögve engedélyt adott, újra mozdulva egyet, majd ismét megállva, de nem bírtam ki sokáig, hogy ne reagáljak én is egy hasonló nyögéssel, mert a fenekembe markolva vont közelebb magához, ajkai buján követelték az enyémet, én pedig már képtelen voltam ellenállni a mohó csókcsatának. Nyelvem űzni kezdte az övét, ajkai közé morranva, mikor ráharapott alsó ajkamra, a fájdalom azonban csak még jobban felizgatott, szinte érezve, hogyan éri el incselkedő, tüzes mozdulataival, hogy még keményebbé váljak, pedig már azt hittem, hogy elértem a maximumot. - Érzem - válaszoltam rekedten, nagyot nyelve, ahogy izmai ismét körém szorítottak, ezzel sarkallva ismét cselekvésre. Ezúttal azonban nem álltam meg az első mozdulat után, gyengéd, mégis határozott mozdulattal tűntem el testében újra és újra, ajkaimmal újabb szenvedélyes csókot követelve ki tőle, finoman homlokának támasztva saját homlokomat. Hajtani kezdett a vérem, néhány lökéssel olyan mélyre merülve testében, hogy muszáj volt ajkaiba fojtatom tompa nyögéseimet. - Hogy lehet valami ennyire... kibaszottul... csodálatos? - kérdeztem lihegve, épp csak annyira eresztve ki a csókból, hogy ezek a szavak utat kereshessenek maguknak, de ahogy tekintetem rátalált az övére, elmélyülve azokban a gyönyörű, vágytól izzó íriszekben, fokozni kezdtem a választott ritmust, a következő elnyúló sóhajt már nyaka bőrébe fojtva. - Annyira szükségem van rád... - hagyta el ajkaimat a szinte hangtalan vallomás, szinte fel sem fogva, hogy mit beszélek, de a testem egyre sűrűbben reszketett meg, újra és újra melleinek feszítve mellkasomat.

Nem hagyott alább a vigyorgásom, főleg mikor válaszként elhagyta ajkait, hogy máskor is akar beiktatni ilyen előjátékokat. Soha nem kapaszkodtam szavakba, nem akartam olyasmivel becsapni saját magam, ami lehet egy túlfűtött pillanat hozadéka is akár, de ez most mégis olyasmivel kecsegtetett, amit nem voltam képes csak úgy elengedni. Arról nem is beszélve, hogy odáig voltam minden ilyen játékunkért, szerettem az őrületbe kergetni, és ebben általában Ő sem maradt adósom, de azok az együttlétek is maradandó nyomot hagytak bennem, amik egyszerűen csak... úgy alakultak, egyik pillanatról a másikra, mint valami semmiből megjelenő, kibaszott tornádó, letarolva körülöttünk mindent, még kettőnket is. Nem tudtam volna különbséget tenni a kettő között, mindkettőben ugyanúgy vágytam rá és ugyanúgy szerettem a legspontánabb pillanatokban is.
Ezúttal pedig pont ezt a váratlanságot használtam ki, pedig bizonyára már megfordult a fejében, hogy miként is kellene reagálni a történtekre, talán már az is lejátszódott benne, hogy száműz a szobájából, amit talán a karma nevében meg is érdemeltem volna, de nagyon kevés időt hagytam neki arra, hogy bármilyen döntést is meghozhasson. Még nem végeztem vele, ezt pedig folyamatosan lángoló testem újra és újra megüzente, éreztem, hogyan éled újra a vágy, aminek tombolásához elég volt egyetlen apró kis parázs is, én pedig már fordítottam is magam alá, combjai közé fúrva magamat, és míg testem minden lehetséges pontját az övéhez préseltem, gyengéd, mégis mohó csókot követeltem tőle. - Nem szokásom ilyesmivel viccelődni - jegyeztem meg pimaszul, játékosan mozdítva egyet csípőmön, majd újra megdermedve, de tisztán érezhette, hogy ez most egy újabb játék kezdete, és nem szerepelt a terveim között, hogy könnyedén megkegyelmezzek neki. Éreztem, hogyan pulzálnak izmai, finoman rám szorítva, Ő pedig hozzám hasonlóan nem tétlenkedett, végighúzta tüzes nyelvét a nyakam mentén, miután fenekembe markolt, előcsalogatva belőlem egy halk, jóleső nyöszörgést. - Egyáltalán tudnál olyat mondani, ami nem tetszik rajtam? - kérdeztem vissza szemtelenül, elvégre emlékekkel vagy azok nélkül, de soha, egyszer sem hallottam még tőle, hogy ne tetszett volna neki valami velem kapcsolatban. Már ami a fizikai adottságokat illeti, mert amúgy még volt miben fejlődnöm, de mellette még azokban is javuló tendenciát mutattam.
Felemeltem egyik kezemet, hogy mutatóujjamat finoman végighúzzam alsó ajkán, közben végig tekintetemmel követve az ujjam útját, néha egész mélyre temetkezve íriszeiben, és bár csípője ingerlően mozdult alattam, szándékosan nem válaszoltam újabb lökéssel, és adtam meg neki azt, amire ismét szomjazni kezdett. - Szóval az egész éjszaka... - leheltem ajkaira, miután elhúztam onnét a kezemet, és bár megfogadtam, hogy egy ideig mozdulatlanul fogom tűrni ezt az őrjítő ostromlást, de újra mozdultam, ismét teljesen kitöltve a testét, fogaim ajkára haraptak, egy finom csókkal próbálva tompítani az esetleges fájdalmát, közben pedig ismét a mozdulatlanságot választottam. Körmeim hegye végigcikázott az oldalán, ajkaim az arcára simultak, gyengéden húzva végig ajkamat haja vonalán, majd mint aki épp gondterhelten gondolkodik, nagyot sóhajtottam. - Mit is csináljak veled... - sóhajtottam drámaian, bár a hangom végül beleremegett, csak úgy, mint a csípőm, a tenyerem ösztönösen nyúlt hátra, hogy végigsimítsak combja selymes bőrén, még szorosabban rántva magamra. - És azt csinálok veled, amit akarok? - kérdeztem, ekkor már újra ajkai börtönébe menekülve, bár miután kimondtam, gyorsan rá kellett jönnöm, hogy bármit is csináljak, neki újdonság lesz, erre pedig szokatlan izgalommal reagált a testem.

Ahogy bőre az enyémhez simult, teste pedig őrjítő ritmust járt az ölemben, már pontosan tudtam, hogy mi hiányzott az elmúlt estéken, mikor egyedül, magányosan hajtottam álomra a fejemet. Felidézni sem tudtam már olyan éjszakát, amit ne töltött volna velem, méghozzá ugyanígy összefonódva, egymás ajkai közé nyögve, miközben az orgazmus hangos szirénként csalogatott magához, a gyönyört pedig, amit vele együtt éltem át, semmihez nem tudtam még csak hasonlítani sem. Ez vált hétköznapivá, mert tudtam, hogy amint hazaérek egy nehéz nap után, Ő minden terhemet leveszi majd a vállamról, elérve azt, hogy még csak eszembe se jusson munkára gondolni. Nem, amint beléptem a bejárati ajtón, már csak Ő élt az elmémben, de az elmúlt napok elhitették velem, hogy talán... ezt már örökre elveszítettem. Hiába adta meg a tiszta lap lehetőségét, mindezidáig csak egy elkapkodott ígéretnek tűnt, amit talán nem is gondolt komolyan, de ha ez igaz volna, most nem ült volna az ölemben, nem mozdult volna testem az övével, csak hogy tovább ingereljem Őt, még közelebb varázsolva a megsemmisüléshez.
Ami már ott toporzékolt az ajtóban, testének minden rezdülésén éreztem, ajkai pedig, csak úgy, mint az enyémek, egyre kevésbé akartak együttműködni. Csókoltam, amíg volt hozzá lélekjelenlétem, kezeimmel újra béklyóba zárva, így mozogva bele csípője ritmusába, míg pár erős, vehemens mozdulat után meg nem adta magát nekem, én pedig neki. Elnyújtott nyögést eresztettem a szájába, a mámor pillanataiban még tovább korbácsolt azokkal a hangokkal, amik kibuktak belőle, érezve, hogyan zsibbad be még inkább a testem, pedig ha valamikor, hát most végképp csak egyetlen érzésre tudtam koncentrálni. Pár pillanatig nyaka hajlatába fúrtam arcomat, míg Ő az én vállamon próbált lenyugodni, ott kapkodva levegő után, az idő pedig, mint olyan, szinte teljesen megszűnt létezni. Csak Őt, és a saját kapkodó légzésemet hallottam, éreztem verejtékem sós ízét a számban, a szorításom azonban továbbra sem enyhült, még akkor sem, mikor végre felemelte a fejét, szavai hallatán pedig egy gyengéd, szemtelen vigyor kúszott arcomra. - Nekem a póker is tetszett - vontam egyet a vállaimon, bár a hangom még továbbra sem tért vissza, rekedten csendült a szoba merev csendjében, amit egyedül a kinn tomboló vihar tört meg néha. - Tökéletes előjáték volt - vigyorogtam tovább, miután eltüntett arcomról némi verejtéket, és kiszakadva a csókból, amit ezután lehelt ajkaimra, ismét nagyot nyeltem, de továbbra is ott motoszkált ajkaim körül az a szemtelen, sunyi vigyor. Mikor belekezdtünk a kártyázásba, még én sem gondoltam, hogy eljuthatunk idáig, pedig valljuk be, két forgatókönyv létezett a játék végére, és az egyik ez volt. Akár tudatosan, akár nem, egy pillanatig sem bántam, hogy meghozta ezt a döntést, és ahogy teste nyugalomra lelt karjam között, kezdett ismét eluralkodni rajtam az dejavu érzés. Legutóbb, egy hasonló helyzetben odébb tessékeltem, arra késztetve, hogy szálljon le rólam, majd magára hagytam Őt, inkább a munkával takarózva, most azonban... eszembe sem jutott tovább állni. Nem, még nem.
Végignyaltam alsó ajkamat, incselkedve vállába haraptam, majd azzal a pimasz fénnyel a tekintetemben, ismét dereka köré fontam karjaimat, és anélkül, hogy egyetlen pillanatra is elhagytam volna a testét, magam alá fordítottam. Jóleső sóhajjal simultam melleihez, feljebb tornázva combjait kezeimmel, Ő pedig egyértelműen érezhette, hogy bármilyen friss is volt az átélt gyönyör, még ugyanúgy lüktetett bennem a vágy, mozdulva is benne egy aprót, csak hogy utána rögtön meg is álljak, széles vigyorral keresve meg ajkait, újabb csókra intiválva. - Annyira imádom ezt az érzést - nyögtem halkan a fülébe, újra mozdítva egyet a csípőmön, nyögve egyet teste kitartó forróságától, de továbbra sem kerestem valami állandó ritmust. Nem, most még játszani akartam vele. - Te sem gondoltad komolyan, hogy megúszod ennyivel, ugye? - kérdeztem halkan morranva, fülcimpájába harapva, egyik kezemmel ismét mellét masszírozva, és csak hogy nyomatékosítsam szavaimat, újra mozdultam benne, hogy utána ismét megálljak.