Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Aug. 25, 2022 4:42 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Miután magam mögött hagytam a fürdőszobát, benne a teli töltött káddal, jó ideig azzal teltek a másodpercek, hogy próbáltam leolvasni valamit az arcáról. Pedig, ha Ő nem is emlékezett rá, én jól tudtam, hogy ez nem az erősségem, nem voltam sem látnok, sem pszichiáter, és tőlem jó ideig távol is állt minden, ami kapcsolatba hozható az érzelmekkel. Mégis, hosszú ideig azt hittem, hogy Őt már ismerem, és elég egyetlen pillantás, hogy tudjam, mikor mi gyötri. A kisírt, vörös szemek már önmagukban árulkodtak volna, de mintha bezárta volna magát előttem, és nem tudtam átlátni azon a vastag falon, ami annak idején mindkettőnket körbevett, és védett minket egymástól. Ha minden úgy alakult volna, ahogy az az első tervekben szerepelt, most csak legyintenem kellene rá, érzelmek és gondolatok nélkül, hagyni, hogy álomra hajtsa a fejét, és úgy dolgozza fel ezt az egészet, ahogy akarja. Nem lenne közöm hozzá, nem gyötörne bűntudat, amiért ez az egész az én házamban történt meg vele, mert nem jelentene többet annál, mint ami tényleg volt. Apám kibaszott befektetése, amit a gondjaimra bíztak, és aki most úgy nézett rám, hogy azzal egy pillanat alatt kitépte a szívemet és megforgatott benne egy kést. Odébb léptem, mikor elindult a fürdő irányába, szavaimmal pedig egyértelműen jeleztem, hogy nincs maradási szándékom, emiatt már nem kellett külön aggódnia. Már ha aggódott volna egyáltalán, de azok után, ami történt, még azt sem tartottam volna kizártnak, hogy egy Igor-hoz hasonló bűnözővel egy fedél alatt sem akar tartózkodni, nemhogy egy szobában. Mert ez voltam én, ugyanaz az alom nevelt ki minket, és bárhogy próbáltam változtatni ezen Iris miatt, az a nő, aki előttem állt, még csak most kóstolt bele ebbe. Amikor viszont elhangzott egy sajnálom tőle, valószínűleg az arcomra is kiült némi értetlenség, mert rögtön folytatta, elmondva, hogy pontosan mit is sajnál, mire egy lassú, komótos sóhaj bukott ki belőlem. - Én is sajnálom - válaszoltam csak ennyit, de másra nem is lett volna lehetőségem, mert belépett a fürdőbe, ezúttal egyértelműen jelezve az ajtó becsukódásával, hogy az én szolgálatom itt véget ért. Egy ideig úgy vizslattam az ajtót, mintha még mindig ott állt volna, közben viszont elkapott egy furcsa, kellemetlen érzés. Mintha nem is a fürdőszobából zárt volna ki azzal az ajtóval, hanem ezzel egyúttal mindenhonnan, elsősorban pedig a szívéből, és... életemben először még a legádázabb ellenségemnek sem kívántam azt az érzést, ami egyszerre perzselte szét a szívemet, miközben újra egy jégréteget kezdett köré vonni. Nem tudom, mennyi ideig bűvöltem az ajtót, míg végül rászántam magam, hogy elhagyjam a szobát, de a sajátom helyett visszaindultam a nappali felé, hogy lefolytassak egy gyors eszmecserét Kirill-lel, addig sem gondolva arra, hogy talán ezt a csatát már amúgy is elveszítettem.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Aug. 25, 2022 3:25 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Iszonyúan édes tőle, hogy még a fürdővízről is gondoskodik, mintha egy teljesen más pasas lenne az, aki odalent félholtra verte Igort és az, aki most olyan aggódó pillantásokat vet rám, amitől a torkom is elszorul, miközben magamra hagy és eltűnik a fürdőszobában. Csendben ücsörgök tovább, de a gondolataim úgy zakatolnak, hogy még én is alig tudom nyomon követni, hogy melyik gondolat miért követi a másikat, de próbálom lekötni magam a pizsama kereséssel egy ideig. Aztán a víz csobogását hallgatom, de újra és újra eszembe jut Dimitriy aggódó tekintete vagy épp az, ahogy Igornak neki esett, aki történetesen elég fontos ember az apja számára, ergo nem lenne ajánlatos kinyírni és eredendően emiatt hasít belém a gondolat, hogy igazából nem csak én nem illek ide, de miattam majd még Ő sem fog végül a saját világába illeni. Hiszen, egykor ez a viselkedés és az, hogy a nőt semmibe vesszük, számára is természetes dolog volt. Soha nem verte volna össze azt a férget, ha én nem vagyok, ez a gondolatmenet pedig egészen odáig gördül tovább az agyamban, míg végül már azon kezdek töprengni, hogy vajon jó hatással vagyok-e rá. Mármint, az én szempontomból jó, hiszen miattam előmerèszkedett ez az érző, gyengéd oldala, de vajon mennyire segíti ez elő Őt az olyanok között, mint Igor? Egy maffiózó nem kell, hogy gyengéd és érzelmes legyen, ez a felismerés pedig azzal a ténnyel karöltve, hogy valami véletlen folytán, még az emlékeim is elszivárogtak, melyek nélkül, még csak szeretni se tudom úgy, mint kellene, egész vad ötleteket szül bennem. Felé pillantok, mikor megjelenik a fürdő ajtajában és pár pillanatig, talán még elég bamba tekintettel sikerül Őt méregetni, de végül magamra erőltetek egy gyenge mosolyt és felállok a kezemben szorongatott ruhákkal. Bólintok egyet, kicsit közelebb is lépek a fürdőszoba felé, de a tanácstalansága és az ajtóra kúszó tekintete láttán magam is arra pillantok. Nem kérem, hogy maradjon, mert amilyen idegroncs vagyok jelenleg, úgyis csak aggódna miattam, ugyanilyen gyengéd tekintettel méregetne és ez most pont nem hiányzik ahhoz, ami megfogalmazódott bennem. Ha egész este így nézne rám, képtelen lennék túl jutni ezen az egészen vagy épp rajta, már pedig most világossá vált, hogy nekem itt nincs helyem, neki pedig nincs szüksége rám. Épp elég baja van nélkülem is, nem még, hogy miattam aggódjon vagy engem felügyeljen, nem beszélve a viszonzatlan szerelméről, ami csak tovább gyötri és eltereli a gondolatait arról, ami igazán fontos, hogy helyt álljon abban a kegyetlen világban, amiben mozgolódik. Akár az életébe is kerülhet, ha miattam hasonló tettekre kényszerül, megromolhatnak bizonyos üzleti kapcsolatok...egek. Miért agyalok ilyesmiken? -Tudni fogom, hogy hol talállak.- bólintok egy gyenge mosoly kíséretében, de míg Ő erről a helyzetről beszél, én már fejben valahol egész máshol járok, ami végül arra sarkall, hogy visszaforduljak felé a fürdő ajtajából. -Sajnálom.- bukik ki belőlem halkan, nyelek is egy nagyot, de rá kell jöjjek, hogy számára nem igazán lehet érthető, hogy pontosan mit is sajnálok, így végül megköszörülöm a torkom és tètován a padló felé pillantok.-Hogy nem úgy alakult ez az este, mint terveztük. Őszintén sajnálom.- motyogom halkan, majd anélkül, hogy felpillantanèk rá, belépek a fürdőbe és, most nem hagyom picit sem résnyire az ajtót, nem csábítgatom magam után, egyszerűen csak becsukom és sóhajtok egy hatalmasat.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Aug. 25, 2022 7:27 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Annak ellenére, hogy láttam némi megnyugvást a tekintetében, még nem hullott le rólam az a nehéz ólomsúly, ami azóta nyomta a mellkasomat, hogy megpillantottam Igor autóját a feljárón. Próbáltam elhessegetni a gondolatokat, a lehetséges forgatókönyveket, hogy mi lesz majd Iris következő lépése, mit fog érezni ma éjjel, vagy mi jár majd a fejében, mikor reggel kinyílnak a szemei. Még azt sem tudtam, hogy én hol leszek mindeközben, de inkább készültem arra, hogy nem a szobájában, mert bár az ölelést Ő maga kérte, de nem hagyhattam ki a képletből, hogy Ő most nem az a nő, aki máskor az én karjaim között akar megnyugvásra lelni, és ez most nem is egy olyan alkalom volt, ahol el kellene kezdenem győzködni, hogy márpedig tudom, hogy neki is szüksége van rám. A legrosszabb az egészben az volt, hogy talán csak én gondolom így, és valójában nincs rám szüksége, mert amint megszabadul tőlem, lerázhatja magáról az életem általi gondokat, a veszélyt és az állandó félelmet. A rettegést, ahogy Ő mondta nem is olyan rég, és bárhogy is próbáltam kizökkenni, vagy másra gondolni, egyre csak az visszhangzott a fejemben, hogy tulajdonképpen semmi nem tartja mellettem. Ez pedig újra életre akarta hívni a másik énemet, hogy elkezdjen védekezni azoktól az érzésektől, amik ennek kapcsán bukkantak felszínre, de egy hatalmas sóhajjal próbáltam újra a palackba száműzni ezt a szellemet, miközben figyeltem, hogyan csordogál a víz, egyre inkább megtöltve a kádat. Amikor csak eszembe jutott, hogy milyen lenne az életem nélküle, még a szívem is kihagyott pár ütemet, mert hirtelen tudatosult bennem, mennyire elfelejtettem, milyen is az, amikor nem vár itt senki. Bár, az elmúlt pár nap mintha ízelítőt akart volna adni ebből, és talán nem ártott volna komolyan venni azt a megérzést, hogy ez az egész egy kibaszott üzenet, és mi soha nem élhetünk együtt boldogan. Addig nem, míg ebbe a világba tartozom. Elzártam a csapot, majd egy újabb sóhaj kíséretében felálltam, és visszaindultam a szobába, rögtön rátalálva az ágyon ülő alakjára, és a ruhákra, amiket minden bizonnyal időközben szedegetett össze magának a fürdés utánra. - Most már mehetsz - böktem fejemmel a fürdő irányába, szám sarkában egy halvány, keserédes mosollyal, miközben karjaim összefonódtak a mellkasom előtt, bár a tanácstalanságot ezúttal inkább az szülte, hogy én mit kezdjek magammal jelenleg, mert míg az világos volt, hogy Ő a fürdés után minden bizonnyal elalszik majd, én nem állhatok itt a sarokban, mint valami berozsdásodott páncélos katona, így következő lépésként már a szobája ajtaját kezdtem fürkészni. Valahol mélyen kibaszottul utáltam ezt az egészet, mert akaratlanul is eszembe jutott, hogy minden akadályon együtt gázoltunk át eddig, most pedig, habár alig pár méterre üldögélt tőlem, de mégis olyan volt, mintha Ő a világ egyik végében lenne, én pedig a másikban. És jelenleg bármit el tudtam képzelni, de azt nem, hogy egy helyiségben akarna maradni velem, miközben megpróbálja kiheverni ezt az egészet. - Ha szükséged lesz valamire, akkor tudod, hogy hol találsz - szólaltam meg végül, mutatóujjammal a szobaajtó felé bökve, téve egy kósza lépést az irányba.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 9:43 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Fülemben csengnek a férfi szavai Dimitriy válasza hallatán, hiszen pontosan ugyanezt mondta ő is, miközben a hajamat tépte, ettől a hasonlóságtól pedig kellemetlenül meg is borzongok. Mármint, hogy az Ő világukban mindez ilyen természetes, hogy ennyire egyértelmű, hogy egy nő, legyen az épp tényleg prosti vagy sem, végül úgyis megszerezhető vagy pénzzel vagy erőszakkal. Abba pedig, inkább bele se merek jobban gondolni, hogy valószínűleg Dimitriy ugyanilyen értékrend alapján élte eddig az életét, ugyanilyen természetes volt számára, hogy egy nő, csak valami eszköz, ami miatt még, csak hibáztatni sem hibáztathatnám, hiszen így nőtt fel, ezt látta. Nem okolhatsz valakit azért, amit az Őt körülvevő emberektől tanult, de őszintén örülök, hogy az útjába keveredtem, mert ha más jó nem is származik végül majd ebből, legalább arra megtanítottam, hogy milyen érzés tényleg szeretni valakit. -Hát ő ezt sem így gondolta, mert még a képembe is vágta, hogy semmivel sem vagyok különb a többitől.- sóhajtom halkan, bár iszonyú jól esnek szavai és kellemes érzéssel tölt el, ahogy az Ő feleségènek nevez, hogy kivételesnek állít be emiatt, ettől pedig egy picit újra biztonságban érzem magam. Mégis megmètelyezi az egészet a gondolat, hogy eddig is azt hittem, hogy már a puszta tény is védelmez, hogy hozzá tartozom , de mi van, ha mindig lesz egy Igor, akit nem érdekel, hogy az Ő felesége vagyok-e vagy sem és azt fogja gondolni, hogy bármit megtehet velem is, mint a többi nővel? Ahogy megemlíti a fürdést, csak még jobban szimpatizálni kezdek a gondolattal, hogy megpróbáljam lemosni magamról a mocskot szó szerinti és átvitt értelemben is, így amikor a kezét felém nyújtja, ha óvatosan is, de megfogom, hogy felsegítsen az ágyról és tekintve, hogy jelenleg olyan katyvasz van a fejemben, hogy még azt se tudnám megmondani, hogy igénylem-e a társaságát vagy sem, inkább rá bízom a döntést attól függően, mennyire lenne egyébként más dolga vagy sem. Válasza hallatán pedig a helyzet ellenére is hálás mosoly jelenik meg arcomon, ami csak még inkább felerősödik, mikor felajánlja, hogy enged fürdővizet. -Köszönöm.- súgom halkan, de tekintetem annál beszédesebb lehet, annál inkább éreztetheti vele, mennyire jól esik, hogy előbbre helyez minden másnál, hogy itt marad mellettem és még vizet is enged nekem, most pedig, ha belegondolok, hogy milyen érzés lett volna egyedül maradni, annyira már nem is kecsegtető a gondolat. Miközben az ajtó felé indul, csak csendben figyelem Őt, mikor pedig visszafordul és kiegészíti korábbi szavait, némán bólintok egyet és, mintha így akarnám biztosítani, hogy tényleg maradok és várok, míg elkészíti azt a fürdővizet, visszaereszkedek az ágy szélére. Klasszisokkal jobban érzem már magam, mint hosszú percekkel korábban, de amint eltűnik az ajtó mögött, rám telepedik a csend, az elmèm pedig kínozni kezd mindenféle elém vetített képekkel arról, miként végződhetett volna ez a találkozás Igorral. Kezeimet tördelem, nyelek egy nagyot és megpróbálom száműzni a gondolatokat, végül pedig inkább a szekrényhez lépek, hogy előkeressek valami alváshoz alkalmas cuccot, majd egy trikót és egy sortot magamhoz veszek és ismét visszaülök az ágyra. A víz pedig szép lassan csobog, még a hangjából is tudom, hogy lassan megtölti a kádat, én pedig akaratlanul is arra gondolok, hogy vajon mi járhat az Ő fejében mindazok után, ami történt. Vajon, megfordult már a fejében az elmúlt napokban, hogy inkább hagyja a fenébe az egészet és visszatér a régi életéhez? Oda, ahol simán vehet egy nőt, ha arra van szüksége és nem kell miatta napokig kínlódnia vagy épp kis híján meggyilkolnia valakit, aki miatt minden bizonnyal bajba kerülne.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 8:43 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Összegző szavaira csak bólintottam egyet, és ennél jobban nem is akartam belemenni Igor befolyásosságába, már az apám szempontjából. Nekem nem volt több egy felkapaszkodott senkiházi féregnél, de tiszteletben kellett tartanom az apám üzleti ügyeit, és bár a pillanat hevében valószínűleg nem érdekelt volna, de amúgy gondolnom kellett arra is, hogy mitévő lenne az apám, ha megölném az egyik legfőbb bizalmasát és partnerét. Egyre esélyesebbnek tartottam, hogy ez egyszer meg fog történni, mert ha legközelebb a szemeim elé kerül, nem lesz vele az őrangyala, hogy megvédje a haragomtól, mert ha valamit tudtam magamról, hát az az, hogy soha nem felejtek. Azt pedig, amit Ő akart tenni a feleségemmel, lényegében az egyetlen élőlénnyel, aki számított, és aki szintén számított rám, olyan indulatokkal hullámzott végig mellkasomon, hogy jobbnak tűnt elhessegetni, mielőtt ismét koccanásig feszül az állkapcsom. Száműztem Őt a fejemből, azzal együtt, ahogy legutóbb megmarkolta Őt, és ahogy most is szemtanúja voltam a próbálkozásának, és tényleg, talán egyetlen percen múlott az egész. Próbáltam azzal vigasztalni magamat, hogy Kirill is felkapta a fejét a veszélyre, talán meghallott valamit, és rögtön cselekedett, de... ez az én felelősségem lett volna. Biztosítanom kellett volna ezt az egész kibaszott házat, hogy ne érhesse bántódás, de eszembe sem jutott, hogy még itt is veszély leshet rá. Ez a veszély azonban aljas volt, mert gyanútlanul beengedték, és nyilván csak ezután mutatta ki a foga igazi fehérjét. - Ő úgy gondolja, hogy mindenki megvásárolható, és mindenkinek megvan az ára. Még neked is - mondtam csak ennyit, de inkább egy fejrázással odébb tessékeltem a gondolatokat. Nem akartam mélyebben belemenni abba, hogy milyen hagyományok és szokások uralkodtak az alvilág bugyraiban, azt főleg nem, hogy milyen szerepet töltöttek be a nők a hierarchiában, még ha annak kapcsán meg is értette volna, hogy mit gondolt az az átkozott csúszómászó féreg. Hogy miért gondolta, hogy megteheti. - Csak egy dolgot nem vett számításba - fűztem hozzá mégis, újra megkeresve tekintetét. - Az én feleségem nem eladó - bukott ki belőlem egy komótos sóhaj, és egy pillanatig ugyan eszembe jutott, hogy ideje lenne nyílt lapokkal játszani, elárulni, hogy nem csak az én világom tartogatott neki veszélyeket, de egy pillanat múlva már tudtam, hogy rossz ötlet lenne beavatni a munkahelyi zaklatója ügyébe. Annak már tényleg nem most volt itt az ideje. Kinyújtottam felé a kezemet, mikor helyeselt a fürdéssel kapcsolatban, így ajánlva fel, hogy segítek kikelni az ágyból, de a folytatást hallva keserédes mosoly rajzolódott ajkaim köré. - Hát, egyelőre te vagy a legfontosabb elintéznivalóm, minden más várhat - rántottam meg vállaimat, majd újra a fürdőszoba felé sandítottam. - Engedek neked vizet - kezdtem bele a gondolatmenetembe, miközben a lábaim már el is indultak, de mielőtt az ajtóhoz értem, hátrafordultam, megkeresve tekintetét. Bármi is történt az elmúlt pár percben, még mindig nem voltam biztos abban, hogy biztonságban érzi magát velem, vagy hogy mit is érez egyáltalán, fél-e tőlem vagy hibáztat-e ezért, így muszáj volt új szabályokhoz alkalmazkodnom. Legalább addig, míg a végére nem járok, hogy hányadán is állunk. - Előkészítem neked, és utána jöhetsz - pontosítottam végül, mielőtt még azt hitte volna, hogy szó szerint akarom értelmezni a fürdését, vagy, ahogy tegnap este mondtam, a fürdetését. Pedig most még azt is elfogadtam, ha azt mondja, hogy nem akar a fürdő közelében látni, miközben Ő a kádban ücsörög. Egy kis résre nyitva hagytam az ajtót, majd belépve a kád mellé sétáltam, a szélére ültem, így keresve a megfelelő hőfokot, a víz mellé adva némi illatos tusfürdőt, de ahogy hallgattam a víz csobogását, ahogy egyre több és több gyűlt össze belőle a kád aljában, újra nagyot sóhajtottam. Olyan távolinak tűnt az egész napos izgatottság, amivel az estét és a vacsorát vártam, még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán nem egy álmot kergettem-e.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 7:55 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Az ágyra ülök, Ő pedig elém guggol és a korábbi eset miatt bánkódik, amikor nem ölte meg ezt a rohadèkot és, talán nem kellene kíváncsiskodnom, talán semmin se változtat, ha tudomást szerzek arról a korábbi esetről, mégis megkérdezem, hogy mi történt, hogy valamivel tisztábban lássak, ki is volt ez és miért támadt rám. Egy korábbi partiról kezd beszélni, amire én ugye nem emlékszem és pánik meg sokk ide vagy oda, azért egy halovány mosoly átsuhan arcomon, ahogy a szavaimat idézi, miszerint akkoriban még nem voltunk olyan jóban, ugyanez a mosoly pedig a folytatás hallatán is visszaköszön. Nem csodálom, ha próbált távol tartani magától, hiszen baromi ijesztő tud lenni, amikor az ember szíve a tét. Újra csak bánkódni tudok az elveszített emlékeim miatt, hogy nem tudom, miként sikerült Őt megszelídíteni, de végül inkább a történetre koncentrálok és őszinte döbbenettel pillantok rá, mikor elárulja, ki is ez a fickó. -Szóval elég befolyásos figura.- jegyzem meg, csak úgy mellékesen, bár ahogy ismét eszembe jut, ahogy megjelenik előttem az a ragadozó tekintet, megborzongok és a kellemetlen emléktől, hogy az a rohadék teljesen a hátamhoz passzírozta magát és élvezkedve a fülembe lihegett, ismét èmelyegni kezdek. Veszek is pár mély lélegzetet, de amikor közli, hogy én állítottam meg, hogy miattam nem nyírta ki akkor és ott ezt a szemetet, egy pillanatra tüdőmben reked a levegő. Ennyit ér a nagy könyörületessèg és a jóság. Saját magamnak okoztam ezt az egészet, pusztán azért, mert tényleg soha, senkinek nem kívánok rosszat.-Ès azóta sem fogta fel, hogy nem vagyok prosti?- lehelem értetlenül, hiszen az még előttem is tiszta, hogy az Ő világában a legtöbb férfi nem szerelemből van együtt bárkivel is, hogy mindent a pénz irányít és, hogy miféle nőket kaphatnak meg azért a pénzért, de azért, ha engem meglátnak, nem akarom elhinni, hogy nem esik le nekik rögtön, hogy én nem tartozom közéjük. Vagy Igort, talán épp az mozgatta, hogy nem tartozom közéjük. Inkább nem is akarom megèrteni az indítékait, meg is rázom a fejem, hogy elhessegessem a gondolatokat és inkább felkúszok az ágyra, hogy kissé összekuporodjak. Felvetődik azonban bennem a kérdés, hogy vajon mi történhetett azután, hogy felrohantam ide vagyis, hogy konkrétan most megölte-e azt a szemétládát, de magam sem tudom, hogy megnyugtat vagy inkább csalódást érzek, mikor közli, hogy Igor még életben van. Talán, egy kicsit mindkettő. Csendben figyelem, ahogy felegyenesedik, a vallomása hallatán pedig nyelek egy nagyot, de egy pillanatra sem jut eszembe, hogy kètelkedjek benne, mert látom rajta, odalent is láttam, miközben ütötte azt a rohadèkot, hogy simán megtenné. Ez pedig nem is tudom, hogy megnyugtat vagy inkább megijeszt-e jobban. -Azt hiszem, erre most ébredtem rá igazán.- válaszolom halkan, őszintén elismerve, hogy ez az eset elég sok mindent megmozgatott bennem, hogy sok mindenre rádöbbentett, de ebbe inkább nem is merülök bele jobban. Épp elég lesz végig kattogni emiatt az elkövetkező pár órát, az éjszakát, a következő napokat. Nyelek egy nagyot, ahogy a takaróèrt nyúl és meglátom kezein az ütések miatti zúzódásokat, de a kérdése hallatán a fürdő felé pillantok, elképzelem, ahogy áztatom magam a tele engedett kádban, aminek már a gondolatától is melegség jár át, így végül lassan bólintok egyet. -A fürdés jó ötlet.- súgom halkan, erőt is veszek magamon, hogy felüljek az ágyon, majd a szélére csúszok, felegyenesedek és felé fordulok.-Biztos van mit elintèzned de maradhatsz is nyugodtan.- válaszolom halkan, miközben halványan elmosolyodok, de igazából fogalmam sincs, hogy minek örülnék jobban. Akarom is, hogy mellettem maradjon, de jó lenne egyedül is lenni, hogy lecsengjen bennem ez az egész.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 6:26 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Bár jó pár alkalommal végigszántotta elmémet, hogy mi történt volna, ha néhány perccel később érkezem, de az Ő szájából hallani mindezt jóval kegyetlenebb és fájóbb volt. Már azt is megbántam, hogy egyáltalán munkára adtam ma a fejemet, mert ha itthon lettem volna, annak az átkozott féregnek esélye sem lett volna a közelébe férkőzni, nem még ismét kezet emelni rá, aminek nyomait ki tudja, mennyi ideig lesz kénytelen a karján viselni. Már a gondolattól felforrt az agyam, kedvem támadt rögtön útnak indulni, hogy a szart is kiverjem belőle, ezúttal azonban esélyt sem adva a menekülésére. Holtan akartam látni, minden kibaszott porcikám lázban égett, hogy eltüntessem a föld színéről, de miután Iris után eredtem, most pedig előtte álltam, karjaimat köré simítva, már tudtam, hogy jelenleg itt a helyem. Vele, mellette kellett lennem, még ha nem is emlékezett semmire, hogy nemcsak neki, de magamnak is bebizonyítsam, hogy miatta még erre is képes vagyok, pedig... még tisztán emlékeztem, hogy az első alkalommal Őt akartam hibáztatni Igor erőszakoskodása miatt. Mintha... tehetett volna bármiről, de túl gyenge voltam ahhoz, hogy belássam, nem csinált semmi rosszat. Nehezen engedtem el, csak hogy finoman az ágy felé ösztökéljem, és amint leült, már guggoltam is elé, hogy először az egyik, majd a másik cipőjét is lehúzzam a lábáról. Közben hol tekintetét fürkésztem, hol karját, amin nyomott hagyott a ma esti incidens, és ez ki is csalt belőlem egy fájdalmas, tanácstalan sóhajt. - Pár hónappal ezelőtt történt egy partin, mikor mi ketten még... annyira azért nem voltunk jóban - köszörültem meg torkomat, ekkor már inkább tekintetét fürkészve. - Vagyis, még épp küzdöttem ellened - vigyorodtam el erőtlenül, továbbra is lábát cirógatva, de a mosoly elég gyorsan le is kopott, mert nem tűnt helyénvalónak, hogy jelenleg bármin is mosolyogni próbáljak. - Igor-nak hívják. Az apám egyik legkomolyabb... üzlettársa - fordítottam szemeimet ezúttal már inkább a padlólapra., mintha kiszúrtam volna bármi érdekeset ott. Pedig ismét azon a partin éreztem magam, ahova dühösen, egymástól komoly távolságot tartva érkeztünk, és ahol én elmentem táncolni Irina-val, Ő pedig egyedül maradt. - Ha akkor nem állítasz meg, ott helyben megöltem volna, amiért rángatni próbált és... - Újra felsóhajtottam, nem folytatva tovább, bár a ma este után nem is kellett sokat agyalnia ahhoz, hogy vajon mi lehetett az akkori taperolás célja. Lassan elengedtem a lábait, figyelve, hogyan húzza fel őket maga elé, de én továbbra is az ágy mellett guggoltam, ujjaimat összefonva a saját térdeimen. - Nem, nem öltem meg, csak... majdnem - sóhajtottam fel lemondóan, bár aligha volt jó válasz erre a kérdésre. Talán ha azt mondtam volna, hogy megöltem, olyan pánik uralkodott volna el rajta, ami ellen főleg nem lett volna eszközöm, így... valamelyest örültem, hogy Kirill tudott hatni a maradék kis józanságomra. - De tudnod kell, hogy mikor azt mondom, hogy érted bárkit gondolkodás nélkül megölnék, én nem... nem viccelek - húztam ki magam nagyjából, majd felegyenesedtem, és közelebb sétáltam az ágyhoz, de csak épp addig, hogy ujjaim közé vegyem a vékony kis takarót. - Nem akarsz fürdeni egyet? Vagy magadra is hagyhatlak, ha ezeket inkább egyedül intéznéd - tettem hozzá, továbbra is a takaróval a kezemben, amit kész voltam ráteríteni, ha mégis az alvás mellett döntene.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 5:22 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Kellett az a józanítás, a kicsit vehemensebb szavak, hogy végre Ő is észbe kapjon meg talán, hogy egy picit én is kiengedjem a frusztrációt magamból, bár semmiképp sem rajta akarom ezt levezetni, nem Őt akarom most emiatt büntetni, még akkor sem, ha egy részem Őt tartja ezért felelőssé, már csak az életvitele miatt is. A naiv, önző részem, aki bárki mást szívesen okolna a történtek miatt, csak épp magamat nem, pedig valójában a legnagyobb hibát én követtem el, amikor ajtót nyitottam. De mégis, ki a franc gondolt volna arra, hogy valaki idesètál és majd itt, Dimitriy házában akar...bántani? Nyilván ez az Ő fejében sem fordult meg, hiszen akkor figyelmeztetett volna, a lelkemre kötötte volna, hogy semmiképp se nyissak ajtót senkinek, de mivel nem tette, ez is azt mutatja, hogy Ő is úgy gondolta, hogy az utcán, a házon kívül fenyegethet bármi veszély. Ez a tévedés mondjuk majdnem sokba került és még így se biztos, hogy nem fog álmaimban visszaköszönni az a szemétláda, de ez maradjon a holnap problémája, mint ahogy az is, hogy egyáltalán akarom-e ezt folytatni. Mert bármennyire is nyugtat meg az érintése, ahogy végül elem lép és arcomra simítja tenyerét, bármennyire is jó érzés végre látni rajta, hogy kezdi érteni, hogy most nem a szemrehányásra vagy a kemény férfira van szükségem, azért azt még mindig nem tudnám megmondani, hogy képes lennék-e mellette maradni és vállalni mindezt. Ha csak arról szólna, amiről az elmúlt pár nap, ha az a béke és nyugalom a miénk lenne, gondolkodás nélkül mondanám, hogy mellette maradok, bármi történjen -már, ami normális, hétköznapi emberekkel is történhet-, de így, hogy az alvilág bugyraiba kell elmerülnöm és elviselni olyasmiket, amiket soha nem akartam... Szinte beleolvadok a karjaiba, érzem, ahogy a reszketèsem lassan alább hagy, ahogy eltölt a kellemes melegsèg, amit teste áraszt, az illata, ami a legerősebb nyugtatónál is hatásosabb most, így kábán hagyom, hogy az ágyhoz terelgessen és le is huppanok rá, ahogy lábaim a szélèbe ütköznek. Valamicskét a könnyek is apadnak, miközben gyengéden lehúzza rólam a cipőimet, finoman megérinti a lábamat, majd tekintete a karomra téved, amit én is alaposabban megnézek magamnak.-Mi történt először? És ki a fene volt ez egyáltalán?- kérdezem halkan, bár magam sem tudom, hogy tényleg akarok-e bármit is tudni erről a rohadékról, az viszont nagyon érdekel, hogy mi volt az az először , amire ha most emlékeztem volna, valószínűleg be sem engedem az ajtón. -Nem tudom, én most csak...- sóhajtok tanácstalanul, mert tényleg nem tudom, hogy mit szeretnék épp. Bebugyolálni magam és csak feküdni mozdulatlanul, netán el is aludni, ha úgy adódik,vagy lemosni magamról a kádban annak a tetűnek az érintésèt. Vagy lefeküdni az ágyra és Dimitriy karjaiba bújva keresni tovább a megnyugvást, míg el nem nyom minket az álom.-Azt hiszem, én most csak lefekszem és...nem tudom.- sóhajtom végül halkan, feszülten kezeimet tördelve, megkeresve tekintetét, majd fentebb is helyezkedek az ágyon és térdeimet felhúzva picit, összefogva két kezemet elhelyezkedek.-Megölted?- bukik ki belőlem végül a kérdés váratlanul, de olyan idegenül cseng, annyira nem az én világom, hogy ilyesmit egyáltalán megkèrdezzek bárkitől is, hogy nyelnem kell egy nagyot, ahogy hangom elcsuklik. A legrosszabb pedig, hogy ha nem is kívánom még annak a rohadéknak a halálát sem, egy részem mégis vérszomjasan várja a választ, miszerint igen.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 4:10 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mióta csak belépett az életembe, és elkezdődött kettőnk közös kis utazása, folyamatosan próbáltam ahhoz szoktatni magamat, hogy többé már nem lehetek csak úgy, következmények nélkül önző. Legalábbis vele semmiképp sem, mert neki egy olyan arcomat tartogattam, amit más nem láthatott, és ami általa jött létre, Ő pedig gondoskodott róla és szerette, amíg tehette. De most nem láttam magam előtt a nőt, aki megharcolt értem, vagy aki értette volna, hogy mi ez az egész, talán még abban sem volt teljesen biztos, hogy akar-e valaki más álmaiért küzdeni, vagy... inkább elengedné, de ha eddig volt is benne elhatározás, azt a ma este gyökerestül forgatta fel. És még csak nem is kapaszkodhattam abba, hogy mi történt volna, ha mindeközben dédelgetné az emlékeit rólam, és ott lángolna szívében az a gyengéd, törődő és szenvedélyes szerelem, ami szinte rabként láncolta hozzám. Vajon... abban az esetben is feltette volna magának a kérdést? Akkor is szembesített volna azzal, hogy nem tudja ezt így csinálni, és hogy nem akar rettegni? Akkor is... képes lett volna összepakolni mindent, egyetlen lépésével száműzve az életéből, elvetve mindazt, amire együtt képesek lennénk? Képes lenne kidobni az életéből, mint valami feleslegessé vált lomot, beletörődve, hogy ez a sorsunk? Örökké vágyni egy szerelemre, ami már nem lehet a miénk, és ami csak addig volt jó, míg nem csapott arcul minket a valóság? Ki akartam jutni innét, itt akartam hagyni, egyszerűen hátat fordítani a kételynek és annak, ami napok óta nyomta a szívemet, és gyötörte a lelkemet. Kibaszottul hiányzott a nő, aki megosztotta velem a szívét, de talán az sem változtatott volna azon, ami most történt. Talán ugyanúgy nézett volna a szemembe, mint ez az Iris most, de bennem továbbra is csak egyféle szerelem létezett, és ha valamit már megtanultam, az az, hogy a szerelemben nem csak magam vagyok. Nemcsak magamat kell szolgálnom, neki is kapaszkodót kell nyújtanom, sőt, talán nekem éppen belé kellene kapaszkodnom, míg Ő ugyanúgy horgonyt lát bennem, együtt találva rá némi megnyugvásra, ami ha nem is sokáig, de tompítja a bennünk dolgozó feszültséget és félelmet. Talán ezért indultam el végül felé, ahelyett, hogy az ajtót céloztam volna meg, először csak gyengéden simogatva meg arcát, letörölve némi nedvességet onnét, de közben éreztem, hogyan szakad meg a szívem, amiért így kell látnom, és hogy valójában ennek is én voltam az oka. Még ha nem is közvetlenül, de miattam jött az az átkozott kígyó, és miattam volt lehetősége rá emelni a kezét. Azt éreztem, amit akkor, mikor közölte, hogy van egy rajongója... akiről utána kiderült, hogy egy beteg fasz. Ugyanazok a képek jelentek meg lelki szemeim előtt, mint akkor, az ideg pedig újra és újra végigrázta a gyomromat. Nem is kellett kétszer mondania, hogy köré fonjam a karjaimat, így vonva a mellkasomra, egyik kezemmel szorosan tartva Őt, míg másikkal finoman a haját cirógattam, egy hatalmas nyeléssel véve észre, hogy egy-egy simogatás során néhány hajszál az ujjaim között maradt. Lehunyt szemmel ráztam meg a fejemet, már újra belegondolva, hogy mi mindent kellett átélnie abban a pár percben, míg egyedül volt Igor-ral, és míg a nyakamba temette arcát, odahajolva egy feszült csókot leheltem a halántékára, folyamatosan simogatva a hátát. - Sajnálom, hogy még így is késtem - suttogtam halkan fülébe, bár még így is messze voltam attól, hogy megnyugodjon a zakatoló szívem, de az övét is éreztem saját mellkasomon, szinte egy dobszóra vert mindkettőnké. - Gyere, ülj le - hátráltam vele együtt egy kicsit, míg a lábai az ágy szélének nem ütköztek, majd finoman nyomva rajta egyet, ülésre ösztönöztem. Nem álltam meg viszont ennyinél, újra leguggoltam, ekkor már lábai után nyúlva, hogy leszedjem róla a cipőket, tekintetem pedig lopva a karjára sandított, amin már most látszódott néhány erős ujjlenyomat. - Meg kellett volna ölnöm, mikor először bepróbálkozott - suttogtam halkan, finoman végigcirógatva lábfejét, majd újra felsóhajtottam. Messze voltam a megnyugvástól, de legalább nem lökte le magáról rögtön a kezeimet. - Hogyan segítsek? - kérdeztem tőle tétován, elvégre... fogalmam sem volt, hogy mit szeretne, egyáltalán hogy mit kell ilyenkor mondani vagy csinálni.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 3:10 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Érzem, ahogy a pánik és a félelem, valami egész mássá alakul bennem attól, ahogy viselkedik, amit elvár tőlem, hogy én majd most komoly döntést hozzak bármivel, Vele kapcsolatban, mikor azt se tudom, hogy mibe kapaszkodjak csak, hogy ne essek szét teljesen. Megértem Őt is. Tényleg. Értem, hogy napok óta attól retteg, hogy elveszít, hogy mindaz, ami ezelőtt köztünk volt egyszerűen köddé válik és megy a süllyesztőbe a már eltűnt emlékeimmel együtt, de akkor sem most kellene nekem szegeznie a kérdèst, hogy mi történne, ha már nem kötne ide a szerződés és a házasságunk. Úgy érzem, mintha csak még több terhet hajítana rám ezzel, pedig fogalma sincs róla, hogy már így is milyen nehéz megállnom, hogy most azonnal összeszedjem mindenemet és eltűnjek innen. Csak az a kevés, az az apró betekintés tart még itt, amit tegnap és ma megtapasztalhattam Vele, de lássuk be, ez még édes kevés lenne ahhoz, hogy kijelentsem, hogy Vele maradnék, bármi is történjen. Cseppet sem érzek most így, de nem akarok a pillanat hevében olyasmit mondani, amit talán később másképp gondolnèk. Kénytelen vagyok, szinte az arcába üvölteni, emlékeztetni rá, hogy mi is történt az imént vagy, hogy mi történhetett volna, bár azt egy percig sem gondolom, hogy ne érdekelnè, hogy Ő ne ijedt volna meg, hiszen láttam még a pánikon keresztül is, hogy milyen vehemensen esett annak a rohadéknak és tudom, hogy képes lett volna ott a helyszínen megölni, de most nekem épp elég a saját fájdalmammal megküzdeni, a saját démonaimat söpörni a szőnyeg alá. Nem még az Övéivel is. Bennem reked a levegő, ahogy frusztráltan felém indul, mert bár attól nem félek, hogy bántana, tudom, hogy sosem ütne meg vagy ilyesmi, de hirtelen nem igazán tudom, hogy mire fel ez a hirtelen közeledés, mégsem mozdulok egy centit sem és igazából nem is bánom, mert ahogy megèrinti az arcomat, ahogy megérzem forró tenyerét kisirt bőrömön, mintha mázsás súly esne le vállaimról, olyannyira megkönnyebbülök. Hatalmas sóhaj szakad ki belőlem, lehunyom szemeimet és esküszöm, még amiatt is a könnyeim potyognak, hogy Ő így reagál, hogy ilyen kétségbeesetten cseng a hangja, a tanácstalansága. -Csak ölelj magadhoz, az bőven elég.- nyögöm halkan, küszködve az újabb könnyekkel, mert most erre van szükségem, Rá van szükségem, akkor is, ha ez az egész megrengette mindazt, ami elkezdődött köztünk. Lehet, hogy holnapra le is akarok majd mondani az egészről vagy lehet, hogy maradni akarok, magam sem tudom, de most jó lenne újra érezni, hogy mellettem van, hátha eltünteti belőlem a félelmet és a rettegést karjaival.-Tudom.- súgom halkan, megtörten, ahogy végre elengedem magam picit, megengedem magamnak, hogy gyenge lehessek, mert végre érzem már, hogy itt van és helyettem is erős, akkor is, ha most rajta se látom ugyanazt az erős, határozott férfit kimutatkozni, de ez cseppet sem baj. Valószínűleg, sosem sétált még haza arra, hogy a feleségét...-Rettegtem attól, hogy késni fogsz...- nyüsszögöm halkan, ahogy nyakába temetem az arcomat és keservesen a pólójába markolok mindkét kezemmel, mert már most azon a szinten vagyok, hogy képes lennék itt a helyszínen összecsuklani.
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 2:16 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Úgy dobogott a szívem, hogy kis híján éreztem végigkúszni a torkomon, csak hogy szó szerint kiszakadjon belőlem végül. Annyira hadilábon álltam az érzésekkel és az ezekből fakadó gondolatokkal, hogy nem tudtam, mi lehetne a következő lépésem. Önző módon csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz velem nélküle, mert ha kisétál az életemből, nem marad semmim, és az, ami előtte volt, már többé nem tesz majd boldoggá. Kibaszottul szükségem volt Rá, épp annyira, amennyire gyűlöltem Őt az elején. És gyűlöltem azért, amit létrehozott bennem, amit kreált ebből a szörnyetegből, mert ha nem teszi, most nem állnánk kérdőn a helyzet előtt. Minden kristálytiszta volna, egyszerű és... érzéketlen. Amilyen én is voltam, míg felül nem írt bennem mindent, és ki nem alakította ezt az átkozott ragaszkodást, amit csak Ő tudott csillapítani. Ő volt az orvosság, a gyógyír, tényleg minden, amire szükségem lehetett ebben a kibaszott életben, és most el kellett volna fogadnom azt, hogy Ő nem akar rettegésben élni. Pedig... eddig azt hittem, nem kell félelemben töltenie a mindennapokat. Hogy lehetek én a védőbástyája, ami tántoríthatatlan és rendíthetetlen, de a rám nehezedő érzelmek és gondolatok miatt most még én is hátat fordítottam neki, szó szerint. És nem is kellett sok idő ahhoz, hogy mindez kiszabaduljon a palackból. Feléledt a hangja, én pedig nem is emlékeztem arra, hogy beszélt-e valaha így velem, szólt-e ilyen vehemensen hozzám, mint most, de még csak hibáztatni sem tudtam érte. Tényleg kurvára önző voltam, mert míg Ő éppen megélte a jelent, én már a jövő miatt rettegtem, a gyomrom pedig már olyan apró volt, mint egy dinnyemag. Tombolni akartam, szétverni mindent, ami csak a kezem ügyébe akadna, mindezt azért, mert az az átkozott csúszómászó mérget fecskendezett kettőnk éppen bontakozó kapcsolatába, és... miért nem öltem meg, amikor volt rá alkalmam? - És bárcsak meg nem történtté tehetném! - fordultam vissza felé, a hangomba pedig hasonló vehemencia költözött, nem is nagyon válogatva meg, hogy éppen mi bukik ki belőlem. Az ingerültség miatt szinte kapkodtam a levegőt, éreztem, hogyan válik egyre forróbbá a szoba hőmérséklete, de ezúttal nem azért, mint amihez hozzászoktunk. Ahogy Ő távol akart kerülni ettől az egésztől, úgy én is távolabb akartam kerülni Tőle, az ösztön pedig, hogy itt és most tűnjek el innen, egyre intenzívebben markolt a gyomromra. Nem voltam képes a szemeibe nézni, nem akartam hallani, ahogy szipog, és végignézni, ahogy újra és újra letörölgeti a könnyeit... hogy azt csinálja, amit nekem kellene tennem, ez a felismerés pedig csak még nyúzottabbá tette az arcomat, és vele együtt az egész testemet. Azt akartam, hogy hagyja abba, de Ő csak beszélt tovább, barátokról, ismerősökről, akik ugyanolyan kurvának nézhetik majd, mint ahogy Igor tette, és ami ellen nem volt ellenszerem, mert az én világomban egy nő... nem azt jelentette, mint az övében. Pedig ha tudta volna, hogy érte bármit megtennék, és bárki ellen kiállnék... és csak ezután jött a felismerés, hogy magammal kell kezdenem. A múltam és én voltam a legnagyobb akadály, ami kettőnk között állt, az a Dimitriy, aki nyersen és közömbösen szólt hozzá azok után, hogy lázasan a fülébe suttogta, mennyire menthetetlenül szerelmes belé... Feszülten a hajamba túrtam, közben ismét elindulva felé, hogy mikor megálljak előtte, kezem gyengéden az arcára simuljon, és hirtelen mindennek éreztem magam, csak erősnek határozottnak nem. - Ne haragudj rám, én nem... nem tudom, hogy mit tegyek - bukott ki belőlem zavarosan, abban sem voltam biztos, hogy van-e összefüggés a szavaim között, vagy csak gyors egymásutánban pakoltam őket. - Ha csak belegondolok, hogy bármelyikük hozzád ér. én... - Éreztem összekoccanni a fogaimat, miközben ujjaim finoman cirógatni próbálták bőrét, de lelkileg már felkészültem arra is, hogy a következő mozdulattal úgy tépi majd ki magát a kezem alól, mint odalenn Kirill-éből.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 12:27 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Próbálom minél inkább kisöpörni magamból az imént történteket, elrejteni valahova jó mélyre vagy remélni, hogy majd ez is ugyanúgy eltűnik a többi emlékemmel együtt, de minél jobban erőltetnèm, annál többször visszaköszön mindaz, amit éreztem, amit hallottam. A férfi szavai, melyeket próbálok nem komolyan venni, mégis fájdalmat okoznak és eltöprengek azon, hogy vajon hányan vélekednènek így, ha bárhol megjelennènk együtt. Vajon, hányan láttak valami olcsó, megvásárolható nőcskènek, valahányszor elmentem vele bárhova is? Vagyis, hát az Ő világában van ez inkább érvényben, egy virág üzletben vagy egy étteremben biztos nem és épp erre világít most rá ez az egész. Hogy miféle beteg és veszélyes világ az, ami a sajátja. Még most is úgy érzem, mintha rajtam lennének az undorító kezei, a karomon pedig minden bizonnyal ronda lila foltok fognak csúfoskodni napokig, még tovább emlékeztetve erre a borzalomra, de végül ennek kapcsán arra jutok, hogy talán jobb is, ha emlékeztet. Épp az volt most is a baj, hogy elfelejtettem, hogy ki ez az ember, hogy eltűntek az emlékeim róla, amiknek most nagy hasznát vettem volna, amelyek megvèdhettek volna és úgy alapból tisztában lennék azzal, hogy mit vállalok azzal, ha Dimitriy mellett vagyok. És a pánik, a félelem most mindent meg is kérdőjelez, mert nem tudom, hogy elég erős vagyok-e ahhoz, hogy így éljek, hogy képes lennék-e mindezekkel együtt kitartani mellette, bár amikor azt mondja, hogy nem köt ide semmi, már az is kérdésessè válik, hogy egyáltalán meg kellene-e próbálnom. Mintha a reggeli szerelem köddé vált volna, olyan nyersen szól most hozzám, én pedig ott ülök az ágy szélén egyedül, könnyeimet nyeldesve és már nem is tudom, hogy kell-e egyáltalán azon morfondíroznom, küzdenem az ösztöneimmel, hogy így akarjak valaha is élni. Csak a kérdése utal még arra, hogy az a szerelem ott lappang benne, ahogy szóba hozza, hogy vajon mi lenne azután, ha már a szerződés sem kötne ide, nekem pedig elakad a szavam és egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Jelen pillanatban valószínűleg rögtön összecsomagolnèk és eltűnnèk innen örökre de, ha eszembe jut a tegnap éjjel, a ma reggel, hogy mit éreztem mellette vagy épp egész nap, míg vártam, hogy haza érjen, újra csak a tanácstalanság marad. Mert az, amit este és reggel éreztem a közelében, az kellemes volt, olyasvalami, amit még szívesen éreznèk, de ezt a félelmet, ami most rázza a testemet még mindig...ezt nem akarom. -Tènyleg azt várod most tőlem, hogy ezen gondolkozzak?- pillantok fel rá elkèpedt arccal, hiszen alig pár perce esett nekem az a rohadék és, ha csak egy kicsit később ért volna haza, ki tudja, hogy mire lépett volna be az ajtón, de Ő most mégis olyan kérdést tesz fel nekem, amire még reggel sem tudtam volna biztos választ adni. -Az imént majdnem megerőszakoltak, Dimitriy! Képes vagy ezt felfogni?- förmedek rá, mert egyszerűen nem értem, hogy mit vár most tőlem, hogy mit szeretne hallani, amikor a legszívesebben nem is az emelet felé vettem volna az irányt, hanem el innen a lehető legmesszebbre. -Egy kibaszott prostinak nézett és, ha jól vettem ki a szavaidból, még csak nem is az első eset volt.- folytatom, ahogy kicsit rátalálok a hangomra, de azért azt a nyers stílust, ahogy Ő szólt hozzám az imént, még csak meg se közelítem. Inkább az értetlenség és a felháborodás érezhető benne, mint ahogy a pánik és a félelem is, ami ugyanúgy munkálkodik bennem.-Minden haverod azt fogja gondolni rólam, hogy csak egy kurva vagyok? Mindegyik megpróbál majd ajánlatot tenni, vagy mi?- kérdezem végül elhalkulva, tanácstalanul, ismét a könnyeimet nyeldesve, hiszen ez még, csak nem is olyasmi, ami miatt Őt hibáztathatnám, de a tény, hogy Ő sem azon igyekszik most, hogy megnyugtasson, hanem még inkább tesz egy lapáttal az egészre, iszonyúan rosszul esik és feldühít. Tényleg akarom én ezt?
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 10:26 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Talán nem is hitte volna, hogy milyen nagy jelentőséggel bírnak az éppen csak elsuttogott szavai, és hogy amit előrevetített velük, az számomra maga volt a megtestesített pokol. Nem is tudtam először, hogy mit kellene mondanom vagy tennem, már azon kívül, hogy bármit is gondolt, én sziklaszilárd meggyőződéssel hittem abban, hogy hozzám tartozik, és bármi is történik, a kettőnk közötti kötelék megmarad majd. De ahogy egyre többször köszönt vissza minden elhintett szó, és ahogy felfogtam a jelentésüket, azt, hogy nem akarja ezt, hogy nem tartozik ide... olyan volt, mintha már rögtön azt közölte volna, hogy összepakol és elmegy, mert ez nem az Ő élete, és még csak nem is az enyém. Régen éreztem utoljára, hogy ennyire kirántották alólam a szőnyeget, mozgott körülöttem minden, és hiába kutattam jó pár másodpercig szemeiben azt a kis fényt, amit reggel még látni véltem, de most mindent eltorzított a zokogása, és ugyan iszonyúan szerettem volna megérinteni az arcát, hogy letöröljem onnét a záporozó könnyeket, de egy belső hang a csuklómra markolt, megállítva a mozdulatban. Abban, hogy egyáltalán megpróbáljak bármit, amit normál esetben megtettem volna. Vigaszt nyújtani jöttem fel utána, remélve, hogy valahogy sikerül elérnem a békét benne, vagy csillapítani az eltorzult gondolatokat, ehelyett azonban szinte rögtön arcon csapott a valóság, méghozzá egyenesen az Ő szájából hallva. Mert... mégis, mi mást jelentene az, hogy nem akar rettegni és nem tud így élni? Mintha azt mondta volna, hogy nem tud velem élni, hogy nem tud mit kezdeni a világommal, és talán nem is kíváncsi rá többé, ez pedig olyan erős marokkal szorított a szívemre, hogy azt hittem, egyetlen mozdulattal ki is tépi belőlem. A kétségbeesés és a pánik hirtelen elkezdett háttérbe szorulni, és ami előtörni készült, már inkább emlékeztetett arra, ami előtte voltam. A szerelme előtt, amit kettőnk közül már amúgy is csak én éreztem, és ahogy a körülmények játszottak ellenünk, kezdett világossá válni, hogy ez az egész már a kezdetekkor halálra volt ítélve. Hogy már soha nem leszek elég jó, elég tiszta, vagy elég biztonságos a számára, az élet pedig, amit nyújtani tudtam neki, tele lesz vérrel, küzdelemmel, halállal és félelemmel, amit talán soha nem tud majd egyensúlyozni az a szerelem, amit ketten együtt raktunk össze. És amiből már csak nekem voltak tartalékaim, de jelenleg talán még hálát is adtam volna azért, hogy valaki kitépje belőlem, és ne kelljen végignéznem, ahogy a dolga végeztével kisétál az életemből. Mert mégis, mi mást jelentett volna ez az egész? Felálltam mellőle, újra és újra ízlelgetve szavait, amik időközben elhagyták a száját, inkább kiszúrva egy semleges pontot a szoba egyik sarkában, miközben valami olyasmi történt, amire előtte még soha nem is volt példa. Iszonyúan marni kezdett a torkom, állkapcsom szinte pattanásig feszült, ahogy próbáltam ellenállni az ösztönös kitörésnek, amit szavai váltottak ki. Ha más nem is... ordítani tudtam volna, mégis némaságba burkolóztam, a hangok pedig, amik kegyetlen szavakat súgtak a fülembe, ekkor már kontroll nélkül harsogtak, semmivel nem tudtam gátat szabni nekik. - Igen, az a kibaszott szerződés még ide köt, de mi lesz utána? - tettem fel a költői kérdést, mintha az iménti szavai nem tették volna egyértelművé. Mintha... már nem tépte volna ki így is a szívemet, én pedig rákényszerítettem, hogy mondja ki újra, hogy el akar majd menni, hogy... többé már nem akarja a Mindent, amire nem is emlékezett.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 9:20 am
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Talán, még egy órája sincs, hogy olyan izgatottan vártam haza, szinte madarat lehetett volna velem fogatni, mert akkor még olyan idilli, olyan csodás volt minden. Aztán rá kellett döbbenjek, hogy ez nem ilyen egyszerű. Pofán vert a valóság, megjelent egy számomra idegen férfi képében, fogta azokat az éppen éledező pillangókat és jó alaposan végig taposott mindegyiken, hogy semmi más ne maradjon utánuk, csak félelem, kétségbeesès és pánik. Tudtam, amikor ide kerültem Hozzá, amikor a felesége lettem, hogy ez azért nem lesz olyan egyszerű és főleg nem a boldogságról fog szólni, az elmúlt pár nap miatt azonban őszintén hinni kezdtem, hogy talán tévedtem. Hittem benne, hogy ha nem is a legszebb úton botlottunk egymásba, talán ha kézen fogva sétálunk tovább az ösvényen, végül egy egész kellemes és gyönyörű helyen találhatjuk magunkat, de most mindez olyan távolinak és olyan fantázia-szerűnek tűnik, mintha meg sem történt volna. Mert a nyers valóság közbe avatkozott és kíméletlenül emlékeztetett arra, hogy ki is Ő valójában, hogy milyen életet él, hogy miféle emberekkel teszi mindezt és, hogy én mennyire nem illek a képbe. Fájdalmasan beharapom ajkamat és az arcára pillantok, ahogy azt mondja, hogy hozzá tartozom, de bármennyire is éreztem így én is reggel, most az ösztönöm mégis azt súgja, hogy meneküljek Tőle, hogy tartsam távol magamtól, mert bármilyen jó is lehet ez az egész néha, a fájdalom mindig sokkal erősebben mar végül majd belém. És mi lesz, ha egyszer tényleg úgy mar belém, hogy talán túl se élem? Elveszítem miatta mindazt, ami én vagyok, mint ahogy már most is elvesztettem egy részét, mintha a sors is azt akarná megèrtetni velünk, hogy ennek az egésznek nincs jövője és kár is belefeccölni az energiát. Reszketek, a szívem zakatol és alig kapok levegőt, de a szavak mégis kikívánkoznak belőlem, bár még én is tudom, hogy nagy részüket a pánik szüli, a rettegés, amit még mindig a csontjaimban érzek azóta, hogy az a rohadék egyáltalán hozzám ért. Tudom, hogy később, tiszta fejjel, talán nem ezeket mondanám, nem így látnám mindezt, most mégsem vágyom másra, mint bebugyolálni magam valami pihe-puha, meleg vacokba és elő se dugni az orromat addig, míg nem múlik el ez a rettegés. Meg egy jó alapos fürdésre, hogy lemossam magamról annak a féregnek az érintésèt, a sajgó karomról a nyomait, amit olyan erősen szorongatott, hogy most fájdalmasan lüktet. Furcsa, mert egész eddig nem is éreztem. Egy részem Rá is vágyik, az ölelésère, a biztonságot nyújtó karjaira, az érzésre, ami egész éjjel és reggel is ott lüktetett bennem, hogy mellette biztonságban vagyok, hogy senki sem bánthat, de épp most vètózták ezt meg, Ő pedig meg sem próbál megölelni, újra éreztetni velem, hogy mellette semmi baj nem érhet, helyette inkább a lehető legkemènyebben közli, hogy engem nem köt ide semmi. Ma este ez a második arconcsapás, ami ér, de könnyen lehet, hogy durvább, mint az első volt. Ha el is kezdtem volna picit is megnyugodni, nyitni felé, hát most már végképp úgy érzem, hogy magamra maradtam, hogy csak én hozhatom mindezt rendbe magamban, így végül össze is fogom kezeimet, mintha ezzel csillapíthatnèk a reszketèsükön és nyelek egy nagyot, ahogy pár könnycsepp végig gördül még az arcomon. -Dehogynem. Az apáink szerződése és a házasságunk elég rendesen ide köt.- motyogom halkan, szipogva, de már nem keresem tekintetét, mert amit az előbb láttam benne, talán még ijesztőbb, mint mindaz, amit pár perce átéltem.-Ha más nem is...- teszem még hozzá halkan, de akaratlanul is eszembe jutnak a lázas pillanatok és a szavak, melyeket közben a fülembe suttogott, vagy épp az, ahogy reggel elbúcsúzott és azt mondta, hogy úgyis tudod. Hát, akkor még talán tudtam, de most már ebben sem vagyok olyan biztos.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Aug. 24, 2022 7:55 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Túl sok jóra nem számítottam azok után, hogy zokogva az emeletre rohant, méghozzá olyan vehemenciával, mintha szó szerint az élete múlott volna azon, hogy marad vagy sem. Inkább bele sem akartam gondolni abba, hogy mi történt volna pár perc késlekedés esetén, mert az indulat újra megrohamozta minden porcikámat, és azon kaptam magam, hogy ismét neki akarok esni annak a kibaszott féregnek, de úgy, hogy utána meg se mozduljon többé. Elképzelni sem tudtam, hogy honnan vette a bátorságot, főleg azok után, hogy legutóbb elég nyíltan a tudtára hoztam: Iris nem egy kibaszott escort, nem egy kurva, akit csak úgy kölcsönvehet bárki, akinek kedve támad hozzá, és ezzel voltaképpen emlékeztetett engem is a valódi életemre. Arra, hogy milyen volt az életem Iris előtt, hogy milyen nők vettek körül, és hogy értük valószínűleg a kisujjamat sem mozdítottam volna. Sokáig Iris miatt sem akartam, ott tiltakoztam ellene, ahol tudtam, nem riadva vissza a leggusztustalanabb fenyegetésektől sem, most mégis olyan aggodalom és pánik töltötte meg a mellkasomat, hogy ép ésszel fel sem tudtam fogni. Hasonlót éreztem akkor is, mikor közölte velem napokkal ezelőtt ezt az egész új élethelyzetet, de most egészen más apropó rázta meg Őt is és engem is. És még ötletem sem volt, hogy mit kellene tennem, hogyan kellene vigaszt nyújtanom valakinek, aki most szembesült először a valódi életemmel, és amivel úgy kellett megbirkóznia, hogy közben nem volt meg benne az a húzóerő, amit az emlékei jelentettek volna. Bármit is tettem a múltban, vagy bármi is történt a szeme láttára annak idején, soha nem éreztem annyira távol magamtól, mint most, mikor leguggoltam elé, és a térdére fektettem a tenyeremet. A könnyáztatta arca szinte megszólalt azelőtt, hogy szóra nyitotta volna ajkait, de engem hosszú pillanatokon át az kötött le, hogy tekintetét kutassam. És ismét... nem volt ott. A dühöt lassacskán egy egészen más érzelem vette át bennem, főleg miután beszélni kezdett, hangja reszketett a sírástól, csak úgy, mint a teste, ezt nem is olyan régen én magam éreztem a tenyerem alatt, amikor a térdére szorítottam, de első reakcióként csak arra tellett tőlem is, hogy a fejemet csóváljam. - Nem, te hozzám tartozol - bukott ki belőlem szinte gondolkodás nélkül, miután ismét rám talált a tekintete, de amit látni engedett ez a kisírt, vörös szempár, az kicsit sem arról árulkodott, hogy helytállóak lennének a szavaim. Mert Ő tényleg nem tartozott hozzám, még nem, és hiába adott esélyt, hiába ajánlotta fel a tiszta lapot, akkor még nem vettük számításba, hogy az ajtón túl nem egy mese vár ránk. Sőt, most rá kellett jönnünk, hogy valójában az ajtón belül sem tölthet el minket nyugalom, de ennek az egésznek... tényleg nem szabadott volna megtörténnie. Ahogy pedig a felismerés egyre jobban szétterjedt a végtagjaimban, az agyamban és a mellkasomban, csak kegyetlenebbé vált az egész, mert ahogy mindig, most is volt egy részem, ami a szavai ellenére is kapaszkodni próbált valamibe, ami valójában már nem volt itt. Én pedig még csak nem is hibáztathattam, pedig iszonyú erő kellett saját magam visszatartásához, ahhoz, hogy ne élénküljön fel a hangom, és ne kezdjek el úgy ordítani, hogy azzal beismerjem életem talán legsúlyosabb és legfájóbb vereségét. Túl egyértelműek voltak a szavak, még ha nem is akartam őket meghallani, és ha nem is mondta ki nyíltan, mire elhúztam a kezem, és kínzó lassússággal újra a fejemet kezdtem rázni, ekkor már nem is keresve a tekintetét. A pánik és a tehetetlenség lüktető érzése lassan átvette felettem az uralmat, újra és újra visszhangozva fejemben azokat a szavakat, amik épp csak elhagyták ajkait. Nem akar rettegni, nem tartozik ide, neki ez nem megy... az egyik énem, amit Ő hozott létre, most kapni akart utána, bebizonyítani, hogy téved, hogy kibaszottul tévúton jár, hogy bármi is történik, itt van a legjobb helyen mellettem, de közben épp ez sodorta veszélybe. És itt szólt közbe a másik hang, ami hosszú-hosszú idő után végre esélyt látott a szabadulásra, és tégláról téglára, ismét elkezdte felépíteni a falat körülöttem, amit épp az előttem zokogó nő bontott le. - Még szerencse, hogy téged nem is köt ide semmi - szólaltam meg hosszú másodpercekkel később, de valahol még engem is meglepett szavaim nyers ereje, miután olyan mélyre bújt az elmúlt napokban megvillantott énem, hogy talán akkor sem találtam volna meg, ha elkezdtem volna keresni. Pedig valahol még kapaszkodott, kétségbeesett harcot vívva magammal, csak hogy valahogy megpróbáljon vigaszt nyújtani Iris-nak, vagy meggyőzni arról, hogy tévedésben van. Éreztem magamban a szorítását, a dühöt, amit saját szavaim váltottak ki, de rá kellett jönnöm, hogy soha nem volt, és talán soha nem is lesz itt biztonságban. De tényleg képes lenne csak úgy itthagyni?
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Kedd Aug. 23, 2022 11:43 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Próbálom felidézni magam előtt az elmúlt pár napot, a tegnap éjjelt, a reggelt, ami szöges ellentétben állt mindazzal, ami most hirtelen úgy vágott arcon, hogy attól teljesen kifordult a lábam alól a talaj. Most pedig, szinte hallom, ahogy rám számolnak, de egyszerűen képtelen vagyok megmozdulni, reagálni, vagy bármit is csinálni, mert még mindig nem sikerült észhez térnem a valóság kegyetlen emlékeztetőjètől; hogy miről is szól valójában ez az egész. Egy részem -valószínűleg az lehet a tökösebb-, azt bizonygatja, hogy emiatt még nem kellene feladnom, hogy ez csak egy oltári nagy figyelmetlenség eredménye, amiben közre játszott az én butaságom, az emlékeim hiánya és talán az is, hogy pár napig elhitette velem Dimitriy, hogy ez az egész egy kibaszott tündérmese. Még, ha nem is szándékosan tette, de akkor is úgy festett kettőnk kapcsolata, mintha egy hatalmas burokban létezne, aminek nem árthat senki és semmi. Pedig, az egész kapásból azon alapult, hogy valaki vagy valami, már így is ártott nekünk. A másik részem a hangosabb, aki arra sarkall, hogy meneküljek, hogy bújjak el, hogy védjem magam mindattól, ami itt várhat rám, mert akármilyen cukormázzal is vonjuk be ezt a bombát, a végén úgyis a feje tetejére állít mindent és talán, még túl sem éljük. Hiszen, ha ma nem sikerült ennek az állatnak, amit a fejébe vett, talán holnap sikerülhet valaki másnak. Talán, Dimitriy másik rosszakarója az utcán kap el vagy a munkahelyemen és ezzel nem Kirillt degradálom, most sem hibáztatom, mert az Ő feladata arra vonatkozott, hogy odakint védjen meg. Talán, arra még Ő sem számított, talán még Dimitriy sem, hogy még itt, a házon belül is történhet velem bármi rossz. Pedig, nagyon picin múlott, hogy olyasmi történjen, amire még gondolni sem igazán merek, mert csak tovább potyognak a könnyeim, melyeknek már így sem tudok gátat szabni. Hallom és érzékelem, mikor belép a szobába, de képtelen vagyok bármit is mondani vagy megmozdulni, olyan iszonyú görcsben áll mindenem és olyan őrjítően reszketek még most is, amin az érintése, ahogy a térdemre csúsztatja kezét, talán egy egész picit javít, de végül mégis, csak még jobban kezd rázni a néma zokogás. Kezem kezére csúszik, de csak egy pillanat az egész, épp ugyaneddig tart, míg magamban vívódom, végül finoman megszorítom és magam mellé csúsztatom inkább az ágyra. -Èn...én nem tartozom ide.- nyögöm halkan, de még arra is képes vagyok, hogy felé pillantsak, pedig a saját fájdalmam mellett, most még az Övé is belém hasít, mert tudom, vagy legalábbis képes vagyok elképzelni, hogy miként hatnak most Rá a szavaim. Mégis, most saját magammal kell foglalkoznom, a saját biztonságommal kell törődjek és Ő egyébként is sokkal erősebb, mint én. Ő kibírja, én nem. Ő képes nélkülem létezni, de én nem tudok létezni Vele. -Nekem ez nem megy.- zokogom halkan, újra és újra letörölve a könnyeimet, de igazából semmi értelme az egésznek, mert úgyis folynak tovább, mintha meg se lehetne állítani őket. Kibaszott könnyek. Kibaszott maffiózók.-Ha csak pár perccel később jössz...- nyögöm fojtott hangon, de be se tudom fejezni a mondatot, mert egyszerűen elakadnak a szavak, de talán nem is baj, mert addig sem tudatosul talán bennem még jobban, hogy mi a fene történt az imént.-Ès, ha legközelebb pár perccel később jössz...?- vetem fel halkan, tanácstalanul, mert annak ellenére, hogy most hirtelen minden olyan üresnek tűnik, a fejemben mégis folyamatosan záporoznak a gondolatok, a fantáziám aljas szülemènyei, hogy miként végződhetett volna ez az egész, és már ettől is felfordul a gyomrom. -Nem akarok rettegni...- lehelem végül halkan, de lassan már a könnyeim is elállnak, már azok nélkül reszketek és hüppögök tovább, bár jobban örülnék, ha az egésznek úgy egyszerre lenne vége. A félelemnek, a gyomromat szorongató pániknak és a sírásnak egyszerre.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Kedd Aug. 23, 2022 11:09 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Nem hittem abban, hogy a múlt csak úgy egyszerűen képes megismételni önmagát, pedig most éppen ez történt, ráadásul a lehető legrosszabbkor. Már kezdtem azt érezni, hogy végre összeszedtük a széthullott darabjainkat, és bár még mindig volt mit tenni, de egyre közelebb kerültünk a megoldáshoz és egymáshoz. Már nem zárkózott el előlem úgy, mint régen, elhitte, amit mondtam, és nem látott aljas szándékot a tetteimben, most pedig... itt álltunk, szinte egymás mellett, mégis, már-már hallottam, hogyan nyílik meg alattunk a föld, és hogyan szakad ketté a világunk, és hogyan kerül át Ő a másik felére, míg én benne maradtam a sajátomban. Hatalmasnak tűnt az űr, ami ott tátongott kettőnk között, ezt pedig nem volt olyan egyszerű átugrani vagy áthidalni, ez pedig akkor vált egyértelművé, mikor lerázta magáról Kirill kezeit, és elindult az emelet irányába. Vitt magával mindent, ami eddig a reményemet táplálta, és bár már nem láttam a könnyáztatta szemeit, de nem is kellett látnom ahhoz, hogy tudjam, nemcsak az én világom hullott apró darabokra, de az övé is. Épp csak... esélyt adott valaminek, ami szinte rögtön kimutatta a foga fehérjét, és szembesítette azzal, amit annak idején nem akart elhinni nekem. De még a legvadabb álmaimban sem hittem volna, hogy Igor ilyen messzire megy, és eljön a házamba, talán nem ez volt a fő mozgatórugója, hogy a feleségemre tegye az undorító mancsát, de végül mégis ez lett belőle, ezt a dühöt pedig, amibe töménytelen mennyiségű undor vegyült, egyes egyedül Iris miatt tudtam félresodorni. Nem érdekelt, hogy Kirill hogyan tünteti el innét ezt az alakot, nem is vártam meg, hogy reagáljon, de bíztam abban, hogy nem fog kesztyűs kézzel bánni vele azok után, amit tenni akart Iris-szal. Ha csak pár perccel később érkeztem volna, ha valaki feltartott volna, vagy egy hosszabb úton jöttem volna... nem is akartam belegondolni, hogy mi minden történhetett volna, mert már pusztán a gondolattól is összerándultak izmaim, fogaim pedig mereven koccantak össze, ahogy párosával szedtem felfelé a lépcsőket. Nem akartam azzal vigasztalni magamat, hogy Kirill itt volt, és ha én nem is, de Ő közbelépett volna, mert jelenleg ez volt a legsoványabb vigasz. Nekem kellett Őt megvédenem, vagyis, kellett volna, de szinte belém hasított a felismerés, hogy valójában saját magamtól is védenem kellene, mert ugyanolyan vagyok, mint a férfi, aki kis híján megerőszakolta az otthonunkban. A házban, ami eddig a menedéket jelentette, ahol nem érhette semmi, ahová nem értek el a való világunk problémái, ahol csak Ő volt és én, és most hirtelen ez a burok eltűnt, a valóság pedig olyan intenzíven vágott pofán, hogy azóta sem tudtam magamhoz térni belőle. Csak a szipogását hallottam, miután engedély nélkül beléptem a helyiségbe, a szívem még mindig hevesen dobogott, miközben egyre közelebb és közelebb sétáltam az ágyon ülő alakja felé. Hatalmas sóhaj bukott ki belőlem, alkarommal simítva végig homlokomon, mintha a rajtam megjelenő verejtéket igyekeztem volna ilyen módon eltüntetni, majd lassan leguggoltam előtte, és bár elég tétován, de a térdére csúsztattam a tenyeremet, már ha engedte. Eddig abban a hitben éltem, hogy fájdalmat csak akkor érzünk igazán, ha fizikai nyoma is van, de ahogy könnyei gyors egymásutánban követték egymást, rá kellett jönnöm, hogy volt sokkal rosszabb a testi kínnál, a könnyei nemcsak Őt mardosták, de engem is, és jelenleg bármit megtettem volna azért, hogy valahogy útját álljam a zuhatagnak. - Sajnálom - bukott ki belőlem hirtelen, le sem véve arcáról a szemeimet, mintha amúgy jólesett volna látni és végignézni a belső vívódását. Valami iszonyú érzés kezdett kibontatkozni a mellkasomban tekintete láttán, de egyelőre még próbáltam elhessegetni. - Ennek nem szabadott volna megtörténnie - ráztam meg fejemet hirtelen, nyelve közben egy hatalmasat, de magam sem tudtam, mit kellene mondanom. Nem kérdezhettem, hogy jól van-e, mert láttam rajta, hogy kicsit sincs jól, a legrosszabb pedig mind közül az volt, hogy én voltam a felelős érte.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Kedd Aug. 23, 2022 10:43 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Tisztában vagyok azzal, hogy mi történik körülöttem, hogy Dimitriy épp péppé veri a pasast és, hogy Kirill önmagát meghazudtolva próbál gyengéd és kedves lenni, mégis felülír mindent a vérem vad zubogása, ahogy a fülembe lüktet és ez, még egy picit sem hasonlít arra, amit reggel vagy éjjel éreztem. Őszintén szólva pokolian ijesztő, hogy mennyire másként tud hatni az emberre ugyanaz a reakció a testètől, pedig épp ilyen forró szokott lenni a bőröm és épp így zubog ereimben a vér, ha Ő ér hozzám, most mégis úgy érzem, hogy mindeközben jéggè dermedek, hogy megfagyok és ezt a folyamatosan reszketès is, csak még jobban alá támasztja. Bárhogy is alakult, bármi is történt, folyamatosan ott zakatol a fejemben a gondolat, hogy kis híján megerőszakoltak és, hogy mindez nem történt volna meg, ha nem engedem be azt a rohadèkot az ajtón, ha épp nem élek itt, ha nem keveredek bele az alvilág mocskos bugyraiba, ha nem leszek a felesége... Hirtelen semmi másra nem vágyom, csak a régi, nyugodt, unalmas életemre, ahol nem volt sem perverz vènember, de forró szerető sem. Most valahogy egyiket sem kívánom magamnak, csak a békét és a nyugalmat, ami valahogy nem akar eljönni, egyszerűen nem akar szűnni ez a rettegés, mert a kezem reszketèse még akkor sem múlik, mikor felèrek végre a szobámba és erőteljesen bevágom magam mögött. Nem akarom tudni, hogy mi történik odalent, hogy mi lesz a férfi sorsa, hogy ki öli végül meg vagy, hogy lényegében azok az emberek, akikkel hónapok óta együtt élek, ugyanilyenek, mint amilyen ez is volt...semmit sem akarok. Csak csendet és nyugalmat, de bármilyen erősen is bámulok magam elé, bárhogy is ücsörgök az ágy szélén, ahol reggel még olyan nyugalom és béke járta át a testemet az Ő karjaiban ébredve, egyszerűen nem jön el egyik sem. Csak szorongatom a karjaimat tovább, bár arra sikerül végül rászánnom magam, hogy a hajamba túrjak és ellenőrizzem, hogy egyáltalán van-e még valamibe túrni, de végül ugyanúgy a karjaimba marok, mikor bebizonyosodik, hogy igen. Hátra se kell pillantanom ahhoz, hogy tudjam, Ő nyitja ki a szobám ajtaját és Ő sétál be rajta. Egyrészt azért, mert tudom, csak Ő képes ilyen pofátlanul besetalni ide kopogás nélkül, másrészt pedig, mert azonnal megérzem az édes illatát, ami egy röpke pillanatig arra késztet, hogy pattanjak fel az ágyról, rohanjak oda hozzá és omoljak a karjaiba, hogy ott végre megnyugvásra leljek, hogy biztonságban érezzem magam, de a lábaim nem mozdulnak, a pillanat elszáll, bennem pedig megfogalmazódik a kérdés, hogy mégis hogyan érezhetnèm magam biztonságban mellette, ha épp miatta kerültem ebbe a helyzetbe? Hiszen, a régi életemben nem történt ilyesmi, nem rontottak rám idegen pasasok és senkinek sem kellett összevernie a másikat azért, hogy evidens legyen, hogy nem dugunk meg csak úgy egyetlen nőt sem. Már pedig, az Ő élete erről szól, ez a mindennapjai része, ez a mocsok, az erőszak és a bűn, meg a nők semmibe nézése, amit fogalmam sincs, hogy képes lennék-e elviselni. Bármennyire is nehéz ezt elismernem, ez az Ő világa, nem az enyém és fogalmam sincs, hogy képes lennék-e valaha is ide tartozni vagy, hogy egyáltalán akarom-e. Hangosan szipogok, miközben letörlöm az arcomon végig csordogáló könnyeket, de teljesen felesleges az egész, mert nyomukban már jön is a következő, szinte ömlenek, mintha soha nem is akarnának már megállni, de a legrosszabb, hogy már nem csak az átélt borzalom okozza őket, hanem a gondolat, a felismerés is, hogy mennyire nem tartozom ide és, hogy mennyire nem vagyok elég erős ahhoz, hogy valaha is ide tartozzak, bármennyire is akartam Őt tegnap éjjel, vagy ma reggel vagy egészen egy órával ezelőttig.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Kedd Aug. 23, 2022 9:59 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Szinte egyetlen pillanat alatt vált köddé mindaz, ami egész nap tartotta bennem a lelket. Hallottam, hogyan törik ripityára minden közös tervünk a ma estére vonatkozóan, a vad és lüktető düh elvakított, és mást nem is láttam, csak azt, ahogy Igor a feleségemet szorongatja, minden további választási lehetőség nélkül, és valószínűleg egyedül az zökkentette ki kissé, hogy eltörtek a fején egy vázát. Én azonban nem vázát akartam hozzá vágni, puszta kézzel képes lettem volna betörni a kibaszott koponyáját, csak hogy befejezzem azt, amit múltkor már meg kellett volna tennem, és ahogy akkor, úgy most sem érdekelt, hogy ki Ő vagy hogy mennyire nyalta be magát az apámnál. Bármilyen felelősséget hajlandó voltam vállalni azért, hogy kibelezzem ezt a férget, méghozzá a legocsmányabb, legaljasabb módon, hogy úgy távozzon el erről a világról, ahogy megérdemelte. Féreg módjára, elkaparva a föld alá úgy, hogy soha a büdös életben nem találják meg egyetlen darabkáját sem. Nem is tudtam volna megfogalmazni, hogy mi erősebb bennem, el sem jutott a tudatomig, hogy Iris minden ütést hall és lát, én pedig, ahelyett, hogy rögtön mellé ugrottam volna, tovább folytattam a begőzölt ütlegelést, és minden bizonnyal ha Kirill nem szakít félbe, az elsuttogott fenyegetésem után tovább gyötörtem volna ezt a semmirekellőt. Tényleg úgy rángott karjaim között, mint egy kibaszott bábu, ami elveszítette az egyensúlyát, szinte már csak én tartottam, de tekintetemet lassan a hátam mögé vezettem, így találva rá Iris szemeire, amik ekkor már könnyektől vörösödtek, Ő maga pedig úgy reszketett, mint a nyárfalevél. A látványtól még a szívem is összeszorult, egyetlen pillanat erejéig tompítva bennem azt a mérhetetlen haragot, ami amúgy továbbra is uralta izmaimat, arcomon egy pillanatra átsuhant valami kétségbeesés, megfűszerezve egy jó adag bizonytalansággal, amit csak fokozott, hogy láttam, hogyan löki le magáról Kirill segítő kezeit. Majd már indult is, úgy szedve a lábait a lépcsőkön felfelé, mintha valaki parancsba adta volna neki, én pedig, jobb híján Kirill-re néztem, aki ezúttal már rám próbált hatni józan érvekkel, és azzal, hogy bármi is jár a fejemben, bármit is akarok csinálni ezzel a csúszómászóval, ne tegyem, mert nem lesz jó vége. De engem már nem is érdekelt, hogy jó vége lesz-e vagy sem, a bizonytalanság egyre nagyobb teret hódított a gyomromban, és már nem is tudtam arra gondolni, hogy puszta kézzel kivégezzem ezt a férget. Csak Iris-ra tudtam gondolni, így mikor ismét Igor felé pillantottam, még egy utolsót rántottam rajta. - Ne merészelj még egyszer a közelébe jönni. Most utoljára mondtam el, nincs több esélyed - engedtem el lendületből, de már nem is törődtem azzal, hogy hanyatt vágódik-e vagy sem. - Tüntesd el a házamból - haladtam el Kirill mellett, de nem álltam meg, nem néztem rá, rögtön kettesével kezdtem szelni a lépcsőfokokat, hogy utolérjem Iris-t. Ha nem lett volna itt, ha nem nézi végig, majd nem viharzik el, talán tényleg kíméletlenül folytattam volna, amibe belekezdtem, de az, amit láttam a tekintetében... már láttam egyszer. De most nem volt meg benne az az érzés, ami erőt adhatott volna neki ahhoz, hogy átvészelje ezt, bármennyire is fájt újra és újra szembesülni vele, de nem érezte ugyanazt a szerelmet, amibe kapaszkodni tudott volna úgy, mint mikor legutóbb hasonlót látott. Már én is remegtem, ahogy megálltam a szobája ajtaja előtt, tekintetembe aggodalom költözött, miközben nyeltem egy hatalmasat, és ahogy mindig, most is kopogás nélkül tessékeltem beljebb magam, szemeimmel rögtön Őt keresve.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Kedd Aug. 23, 2022 9:22 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Iris & Dimitriy
Iszonyú a fájdalom, ahogy a hajszálaim egyesével próbálnak elbúcsúzni a fejbőrömtől, de mindez eltörpül amellett a fojtogató félelem és rettegés mellett, amit érzek, mert bármennyire is tudok dacolni, bármennyire is van nagy szám, most mégse tudom, hogy mit kellene tennem. Csak az dübörög a fejemben, hogy ezt nem hagyhatom, hogy bármire is készül ez az ismeretlen férfi, egyszerűen nem akarom és bár továbbra is reszketek, továbbra is sokkol a tény, hogy mindez egyáltalán megtörténik épp, kezem mégis tapogatózik kétségbeesetten valami masszív után, amit amint megèrzek ujjbegyeimmel, úgy markolok rá, olyan erősen szorítom, mintha az életem múlna rajta. Talán múlik is, mert ha csak lepörgetem az agyamban mindazt, ami történhetne velem vagy, ami akár meg is történhet, tudom, hogy nem bírnám ki, hogy nem élnèm túl, mert beleőrülnèk, belülről marcangolna szét mindaz az undormány, amit megtehetne velem és valószínűleg ebből a kétségbeesésből sikerül elég erőt merítenem ahhoz, hogy a férfi fejéhez verjem azt a nyamvadt vázát. Valamennyit engednek ujjai, érzem, hogy kibillenti a fejére mért ütés, de még mindig nem ereszt, nem tudok szabadulni, csak még jobban kétségbe esek ettől, torkomat pedig egyre jobban marják a könnyek és egyedül a kivágódó bejárati ajtó az, ami némi reménnyel tölt el, ami enged lélegzethez jutni. Igazából teljesen mindegy lenne, hogy ki sétál be a házba, de Dimitriy hangja mégis megnyugvással tölt el még ebben az abszurd helyzetben is, mert még a fejemben lévő hangok is azt kezdik kántálni, hogy most már minden rendben lesz, hogy Ő majd véget vet ennek a rémálomnak, mégis ahogy szabadulok, nem enyhül semmi. Konkrétan azzal a lendülettel, ahogy a férfi elenged, térdre rogyok, mintha az összes erőm köddé válna a szorításával együtt és, csak arra vagyok képes, hogy saját magamat átkaroljam, így próbálva enyhíteni a részketèsen, ami szinte az egész testemet rázza. De még ezen a jeges rémületen keresztül is hallom, érzékelem, hogy mi történik. Hallom a reccsenèst, Dimitriy vérfagyasztó fenyegetésèt és érzem Kirill kezét, ahogy finoman vállamra simul, majd karjaimra fogva felrángat a padlóról. Én pedig továbbra is magamat szorongatom, az egyetlen tulajdonomat, ezt a testet és a benne lakozó lelket, amit az első pillanattól kezdve, hogy ide kerültem, próbálok őrizni és vigyázni rá, most mégis úgy érzem, hogy csak pillanatokon múlott, hogy tönkre tegye valaki. Valaki, akire még, csak nem is emlékszem, pedig a sokkon keresztül hallott szavakból tudom, hogy volt már vele hasonló affèrom és, hogy akkor is Dimitriy lépett közbe. Csak ekkor veszem észre, hogy az eddig visszanyelt könnyek, most már patakokban folynak az arcomon, miközben Kirill tètován a vállamhoz ér, talán át akarna ölelni vagy megnyugtatni vagy igazából fogalmam sincs, hogy mit akar csinálni, de úgy rántom el magam tőle is, mintha a legveszélyesebb élőlény próbálna felém kapni. Egyszerűen képtelen lennék most bárkinek az érintésèt is elviselni, bár ennek kapcsán eszembe jut az a személy is, akire nem sokkal ezelőtt még pokolian vágytam, most viszont, még a könnyeimen keresztül is látom, hogy épp összeveri azt a férget, amivel teljesen egyet tudok érteni, mégis émelyegni kezdek a hangok hallatán, a vér és az erőszak láttán. Kirill szól közbe végül, de igazán fel sem fogom, hogy mit mond, csak szorongatom a saját karjaimat, hogy talán már a körmöm is a bőrömbe mar, próbálom csillapítani ezt az idegtépő reszketèst, miközben tekintetem összeakad az Övével és nyelek egy nagyot. Csak halvány elképzelésem van arról, hogy Ő mit láthat, hogy mit üzenhetnek neki könnyes szemeim, de azt pontosan tudom, hogy én mit érzek; egyszerűen el akarok tűnni innen és ez a gondolat, amint megfogalmazódik bennem, rögtön arra sarkall, hogy az emelet felé vegyem az irányt. Oda, abba a szobába, ahol eddig is meghúztam magam, ahol elbuktam minden és mindenki elől, bármi is történt épp.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Ajánlott tartalom —
Iris & Dimitriy - and in the middle of my chaos, there was you
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 41 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 41 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.