Dora & Anita

“It is more fun to talk with someone who doesn’t use long, difficult words but rather short, easy words like, ‘What about lunch?’”
- Winnie the Pooh

Ritka alkalom, mikor az egész család egy asztalnál ülve reggelizik. Már számomra oly megszokott ez a rideg légkör, hogy ha nem tudnám, milyen az, amikor más, azt hinném, hogy egyébként ez a normális. Anyám persze lelkendezik éppen, hiszen megtalálta magának A fodrászt, aki minden probléma nélkül képes elfedni az újabb ősz hajszálait. Jó, ezt nem annyira mondta ki, de nagyon örül, hogy új fodrász érkezett a szalonba, aki házhoz is hajlandó hozzá jönni. Nem értettem, hogy miért idegenkedik attól, hogy elhagyja a birtokot. Én ellenben mindig várom, lesem az alkalmat amikor végre kitehetem a lábaimat. Most is erre készültem. Nem annyira régen lerobbant a kocsi, amivel utaztunk és amíg vártuk a szerelőt, Ivar és én betévedtünk egy hangulatos kis helyre. Sajnos alacsony az éhgyomri vércukrom, muszáj volt ennem és ekkor ért életem egyik legnagyobb meglepetése. Dora Gunn, az étteremnek a vezetője. Ő olyan közvetlenül és rendesen bánt velem, ahogy nagyon kevesen mernek..sajnos. Pár alkalom után meghívott mára, én pedig nem viccelek, nagyon vártam az ottani ételt is és azt is, hogy el tudjak beszélgetni a tetovált urasággal. Csak pár ember érte el eddig életem során, hogy ne érezzem magam annyira másnak, Arni, Magnus úr és Ivar. Velük bármikor azon tudom magamat kapni, hogy lerázom magamról a nemesi lét indáit és úgy társalgok, mintha lennének...barátaim.
Így telt el reggeli után a napom további része, izgatottsággal és várakozással tele. Mikor elérkezett az idő, felvettem a lehető legegyszerűbb ruházatom, jeleztem a testőrömnek és már haladtunk is egyre közelebb Dora étterméhez. Előbb Ivar lépett be ugyan, viszont amint megpillantottam mögüle a barna hajú férfit, már ki is kerültem a testőrt és karoltam át Dora-ba.
- Én köszönöm a meghívást Mr Gunn, igazán figyelmes öntől.
Ivar képes mindenben a veszélyforrást keresni, de nem éreztem félelmet a tetovált férfi közelében, sőt..ami azt illeti, azt éreztem, hogy biztonságban vagyok vele. Mikor láttam, merre vezet, már kiült az arcomra egy kedves kis mosoly, megpillantva a virágokat.
- Egészen kellemes volt, pár napja voltam bálna lesen. Már alig vártam, hogy beszélhessek róla.
Engedtem, hogy vezessen de arra nem annyira számítottam, hogy ki fogja zárni Ivart. Zavart-e? Kicsit sem. Úgyis képes lenne berúgni az ajtót, ha bajba kerülnék, dehát volt egy olyan érzésem, hogy Dora is pont ilyen. Amint bezárult az ajtó, leültem az asztalhoz és beljebb is toltam magam.
- Igazából, örülnék ha tegeznél...ha nem baj, persze. - Kint nem hoznám ilyen helyzetbe, de magunk között egyáltalán nem bántam volna, ha nem magáz. Kezdtem barátomnak tartani, a barátok pedig nem tartanak egy extra lépés távolságot a magázódás használatával. Ha megengedte a tegeződést, már feltettem én is a saját kérdéseim egyikét. - Na és neked hogyan telt a hét. Minden rendben volt?

Anita

Van abban valami különleges, amikor az étterem ügyeit kell intéznem, és rendes munkanapokat bent töltök emiatt akár a konyhában vagy a hátsó irodarészben is. Így történt pár héttel ezelőtt, hogy nem más tévedt be hozzánk, mint Anita Ronningen, a királyi család fiatalabbik, jelenleg korona-képtelen tagja. Az éppen aktuális pincér fejvesztve rohant be hozzám a hírrel, mire én nyugalomra intettem, és elvettem a kötényét. Nem kell feleslegesen felspanolnia magát, ugyanúgy embert szolgál ki, de ha már így alakult, akkor magaménak tudtam jobb híján a feladatot. Ugyan, ki más lenne méltó arra, hogy találkozzon a hercegnővel? Na ugye, hogy a munkásaim mind alkalmatlanok erre!
Úgy tűnik, mély benyomást tettünk egymásra akkor és azután még egy-két alkalommal szintén, hiszen már személyes meghívásomat is szívesen fogadta el a mai napra, hogy találkozzunk és beszélgessünk egyet. Már csak azt az otromba módon a sarkában lihegő testőrt kellene valahogy leszedálni egy kicsit, hogy mindenkinek nyugta lehessen. Komolyan mondom, be kellene drogozni, úgyis kézenfekvő lenne ez pont tőlem. Biztosan találok valami nem túlságosan közismert szert, amit nem tanítanak meg nekik a testőrképzés során.
Természetesen érkezéséről nem szóltam senkinek. Felesleges tudniuk, hogy jön, csak nagy lenne a fennforgás meg az összeesküvés elméletek is könnyedén szárnyra kaphatnak ilyenkor. Holott nincs abban semmi, ha két ember kedveli egymást. Én mégcsak nem is akarom megfektetni, meg bántani sem áll érdekemben. Vele képes vagyok úgy beszélni, ahogyan talán már nagyon rég nem kommunikáltam senkivel.
Amikor már lassan elérkezik a megbeszélt időpont, fehér terítéket rakok egy elszigetelt asztalhoz. Ha már az a célom, hogy kicsit kimozdulhasson az elit fogságából, akkor nem szeretném a közönségesség bilincsébe verni hirtelenjében, bármennyire is csábítóan hangzik, hogy elraboljam és segítsek neki egy nyugodt életet felépíteni. Na majd talán feldobom neki, ha valami hasonló terepre evezünk. Bár a vizet inkább hagyjuk... Aaron óta nehezen viselem azt is, ha meg kell innom, holott eddig mást csak ritkán voltam hajlandó fogyasztani.
- Örülök, hogy elfogadta a meghívást, ms. Ronningen! - köszöntöm, amikor megérkezik elmaradhatatlan és hű csatlósával. Mindenesetre felé nyújtom a kezem, és ha elfogadja azt, akkor az asztalunkhoz vezetem, amit évszakhoz illően néhány szál virággal is díszítettem. Megvan a hangulata, azt kell mondjam. - Remélem, zavartalanul telt az útja és az utóbbi hete. - magam előtt beengedem a külön kialakított helyiségbe, majd Ivar felé biccentve már magunkra is csukom az ajtót, és elfordítom a kulcsot a zárban. Drága védelmezőnk kénytelen lesz mostantól odakint méregetni a terepet. A tetoválásaimat már így is kellően kielemezte legutóbb. Kérdezzen inkább, mint bámuljon...