“'Cause you are the reason why I'm still hanging on, you are the reason why my head is still above water
 

Axel && Aviva

Nem elég, hogy feledtet velem minden rosszat, hamarosan mindez már odáig fajul, hogy szó szerint mindent kivet a fejemből, aminek nincs köze hozzá és a bőröm alatt forrongó vágyhoz. Még mindig nem tudom, hogy csinálja, de már nem is számít. Amikor megtaláltak abban a patkányfészekben Szíriában és a szemeibe néztem, már éreztem egyfajta feltétlen bizalmat, és bár akkor azt hittem, ez csak a segítség miatt van... most már hajlamos lennék megkérdőjelezni mindezt. Talán végső soron mindennek ide kellett vezetnie minket.
Akárhogyan is, ahogy belekezdünk egy hosszú, érzéki csók által indított játékba, már mindketten tudjuk, hová tartunk. A nem-annyira-ártatlan hátmasszázs tovább fejlődik az engedélyemmel, hamarosan már a melleimen érezhetem kezeinek izgató masszírozását, és nem vagyok rest a tudtára adni, hogy mennyire kedvemre való mindez. Mielőtt még további ötleteket adhatnék neki, egyik keze még lejjebb kalandozik, mígnem a sóhajaim nyögésekbe fulladnak, a testem pedig egyre inkább az övének feszül. Feljebb ülök, egyrészt, hogy kényelmesebben magamnak követelhessem az ajkait, másrészt pedig hogy legalább egy kicsit viszonozhassam mindazt, amit ő művel épp a testemmel. Miközben heves szenvedéllyel csókoljuk egymást és ő a kezével és a testemben munkálkodó ujjaival egyszerre őrjít meg, én az ujjai mozgásához igazított ritmusban mozdítom a csípőm, érzéki súrlódást keltve számára is. Élvezem, amit tesz velem, és ugyanígy élvezem a vágyakozó csókunkat is, ajkai ízét, nyelve simításait, és azt, amilyen egyértelműen a vágyát érezhetem, ahogy finoman a testünk közé szorult farkához dörzsölöm magam. Nem is bírom már sokáig a játszadozást, egyre biztosabban érzem, mennyire akarom őt, és végül csak ez tud rávenni, hogy elengedjem. Mélyen, vágyakozón sóhajtok fel, ahogy rám tekint vágytól elsötétült szemeivel, szinte beleborzongok ebbe a látványba, és gyorsan mozgásra is ösztökélem magam. Minden vizes lesz tőlünk, de egyiküket sem érdekel, gyorsan követ ki a kádból, aztán már nyúlunk is a másikért. Ajkaimat hevesen, éhesen forrasztom az övéire, karjaim szorosan körbefogják a nyakát, ujjaim a tarkójába marnak. A testünk forrón, szorosan simul össze, halkan sóhajtok újra és újra a csókba, ahogy a bőrömbe mar, amikor pedig azt súgja, hogy menjek, kérnie sem kellene. Szuszogva emelem meg magam én is, ahogy az ölébe emel, lábaimat a csípője köré fonom, kezeimmel a nyakába kapaszkodok, és miközben kifelé indulunk, vágyakozva csókolok a nyakába, megrészegülve az illatától és a vágytól. Felemelem a fejem, halk nyögéssel viszonzom szenvedélyes csókját, míg ujjaim újra a tarkójába marnak. Észre sem veszem Skyggét, aki a nevéhez méltó árnyékként követne minket, csak amikor rászól, de addigra már a háló ajtaja csukódik be mögöttünk.
Zihálva nézek fel rá, míg az ágyra fektet, aztán már nyúlok is érte, megfeledkezve a vízről, legalábbis olyan értelemben, hogy mindent összevizezünk. Az, hogy az ujjbegyeim alatt nedves a bőre, már sokkal inkább úgy élem meg, hogy különösen jó érzés. Ezúttal nem kapom meg az ajkait, legalábbis nem az én ajkaimra, forró csókjai a nyakamat halmozzák el, én pedig lehunyt szemekkel sóhajtok fel mélyen újra és újra, különösen amikor tenyere megtalálja a mellemet. Ujjaim a hátába kapaszkodnak, de csak akkor marnak bele igazán, amikor még lejjebb halad az ajkaival. Elhaló nyögésekkel feszítem a testem az övének, amikor megérzem magamon a nyelvét, a fogait, az ajkait, ahogy a másik mellemet kezdi izgatóan gyötörni velük. A vérem már forr és zihálok, hiába nyúlnék viszont érte, hamar kiderül, hogy az ő elképzelései a bővített masszázsról nem egyeznek az enyémekkel. Egyelőre legalábbis biztosan.
– Axel... – nyöszörgöm a nevét, ahogy még lejjebb halad, megborzongok az oldalamon elszórt csókoktól és a heves, forró vágyakozástól, miközben a lábamat a vállára helyezi. Nincs erőm megpróbálkozni sem a megállításával, a testem szinte reszket a vágytól, hogy az ajkaival is elvehesse, ami az övé, amikor pedig megérzem magamon azokat és a nyelvét, ívbe feszülő testtel nyögök fel hangosan. Megszűnik minden más, csak ő jut át a kéj vastag ködén, és mindaz, ami tesz velem. Egyik kezem a hajára simul, még ha nem is tudok beletúrni most, így másik kezem ujjai annál nagyobb erővel marnak a takaróba alattunk. Tehetetlenül vonaglok és reszketek alatta, ugyanúgy megőrjít és teljesen kikészít, mint bármikor máskor, még ha egyelőre csak a torkomból feltörő hangos és kéjes hangokkal tudom ezt viszonozni számára. A testem percek alatt eljut abba a fázisba, amikor már szinte minden egyes erőteljesebb mozdulatától elhaló nyögéssel rándulok össze, a csípőm pedig nyughatatlanul mozdul ellen a kéjtől vezérelve, és ezúttal tényleg nincs ahhoz erőm, hogy megkíséreljem megállítani. Ha az volt a terve, hogy teljesen kikészítsen, én hagyom, hogy egészen a gyönyör mezejéig hajszoljon engem, és ha így tesz, hamarosan már a karjába marva, reszkető testtel élvezek el hosszan és hevesen. A nyögésemtől szinte berekedek, erőteljesen, hangosan zihálva engedek lassan a szorításomon a karján és a takarón, de a testem még pont olyan hosszan reszket, mint amilyen elsöprő hatással ő volt rám az imént.
Nem mintha beérném ennyivel. Most már érte tudok nyúlni, még ha remegő ujjakkal is, és bár bennem aligha lenne elég erő, remélem, nem ellenkezik, amikor magamhoz húzom egy szenvedélyes csókra. Az ajkain még érzem a saját ízemet, és ez valahol kifejezetten izgató, engem mégis más köt most le, ugyanis miközben éhesen csókolom őt és egyik kezemmel a tarkójába kapaszkodok, addig a másik kezem lejjebb csúsztatom kettőnk között, és addig meg sem állok, míg ujjaim között nem érezhetem a farkát. Elégedetten, kéjesen sóhajtok a csókba, mielőtt néhány milliméternyire elhúzódok tőle.
– Akarsz engem? – súgom forrón az ajkaira. Szorosan fogom a markomba, vizes testünknek köszönhetően egyébként is könnyedén tudom mozdítani rajta a tenyeremet. Valósággal megőrülök azért, hogy végre érezhessem, de előtte még őt is meg akarom őrjíteni egy kicsit.
– Hol szeretnél először érezni? – folyatom máris, hiszen az előző kérdésemre egyébként is nehezen tagadhatná le a választ, miközben a kezemben lüktet. A szemeibe nézek, aztán megnyalom az ajkaimat, mintegy felkínálva neki a lehetőséget, hogy én is szívesen kiszolgálom egy kicsit, ha szeretné.

get you the moon || coded by eirik

“'Cause you are the reason why I'm still hanging on, you are the reason why my head is still above water
 

Axel && Aviva

Elégedetten és diadalittasan szélesedik ki a mosolyom, amikor megadja nekem a győzelmet, mintha bármi tétje is lett volna ennek a kis licit-versenynek. Pedig nincs; már csak azért sem, mert ezután megint könnyedén eléri, hogy szinte másodperceként szeressek újra és újra belé, amiért felvidít, megnevettet, boldoggá tesz, törődik velem, kedveskedik nekem, és még sorolhatnám a megannyi eszközt, amivel eléri, hogy megfeledkezzek a rossz dolgokról.
Aztán, ahogy a fürdőkádba kerülünk, hamarosan oda juttatjuk a dolgot, amikor már nem csak a rossz dolgokról feledkezem meg, hanem minden másról rajta kívül. Az a finom szenvedélybe hajló csók tökéletes nyitány mindehhez, mert mire elengedjük egymást, már csak egyetlen dologra tudok koncentrálni. Ugyanezt látom és érzem rajta is - ilyen közel hozzá nem is tagadhatná le, hogy ő is kíván engem -, mégis megszavazok egy kis játékot előtte. Még akkor is, ha tudom: rám nézve nagyon veszélyes, ha őt játszani hagyom. Most különösen jól esne, ha teljesen elvenné az eszem, és nem is tűnik úgy, mintha bánná ezt. Készséggel kezd neki a hátam megmasszírozásának, én pedig nem vagyok rest halkan hangot is adni az élvezetnek, miközben az ujjai finoman, de határozottan dolgoznak a hátamon. Ugyanígy nem lep viszont meg a kérdése sem, és boldogan megyek bele a játékba.
– Mmm... – mosolyodom el elégedetten, amikor az úrnőjének nevez, miközben hátradőlve újra hozzásimulok. Oldalra fordítom a fejem, orrommal, majd az ajkaimmal is megsimítom a nyakát, és közben hezitálás nélkül engedélyt adok neki arra, hogy bárhol megmasszírozzon, ahol csak kedve tartja. Nincs is szüksége noszogatásra, kezei azonnal előrébb simítanak a kellemesen borzongató érintésekből az oldalamon, és én halk, elnyújtott sóhajjal kezdem élvezni a mellemre simuló ujjak finom markolásait. Nem húzom el a fejem a nyakától, sőt, újra megízlelem a bőrét, bátrabban marva rá az ajkaimmal és megkóstolva a nyelvemmel is, mély szusszanásokkal élvezve az ő kényeztetését is. Csak rekedt hangja hallatán tartok egy kis szünetet, elégedetten mosolyogva a bőrére.
– Ami azt illeti, lenne még... – kezdeném a választ, de el sem jutok odáig, hogy egyéb ötleteket adjak neki, ugyanis az egyik keze lejjebb kalandozik, egyenesen a lábaim közé, nekem pedig egy elfúló nyögésbe fulladnak a szavaim, ahogy megtalálja ujjaival az egyik ilyen ötletemet.
– Egészen tökéletes a szolgáltatás – lehelem elhaló hangon, lábaimat egy kissé széjjelebb nyitva, hogy kellemesen elérhessen. Annyira átélem az érzést, hogy egy kicsit megfeledkezem a nyakáról is, halk nyögésekkel élvezem a masszázst, testemet egyre inkább az övének feszítve. Már éppen azon gondolkozom, hogy újabb csókra csábítsam, amikor megelőz a hangja - ezúttal viszont nem a választ, hanem a szavai feldolgozását szakítja félbe a következő mozdulatával. Ujjai még lejjebb furakodva merülnek el a testemben, mire egy hangosabb nyögéssel vonaglok meg a kezei között, ujjaimmal a karjaira marok, de nem állítom meg - eszemben sincs -, csak kapaszkodót keresek.
– Mmmh, kár lenne kihagyni a további lehetőségek megismerését, ha már ennyire készséges masszőröm van – mormolom nehézkesen, sóhajtásokkal átszőtt hangon, míg meg-megfeszülve élvezem az ujjai játékát mindenhol. Nem is nagyon akaródzik még véget vetni ennek, ezért engedve az előző gondolat csábításának, egyik kezemmel elengedem a karját, hogy hátranyúlva a tarkójára fogjak vele. Óvatosan helyezkedek csak feljebb egy kicsit, hogy ne kelljen abbahagynia semmit, de kényelmesebben tudjon csókolni, ugyanis már sokkal hevesebb szenvedéllyel átitatott csókra invitálom az ajkait. A gyönyörömet az ajkaira nyöszörgöm halkan, a csípőm az ujjaival egy ritmusban mozdul finoman, de ezzel nem csak a saját élvezetem fokozása a cél: így, feljebb ülve a fenekemmel őt is ingerelni tudom egy kicsit. Hosszú percekig folytatom ezt az édes kínzást, mielőtt egy mély sóhajjal elengedném, halkan zihálva az ajkaira. Megsimítom a tarkóját, az arcát, aztán lassan elhúzódom tőle, csak vágytól ködös szemeimet nem tudom elszakítani róla.
– Most már kíváncsi lennék arra a bővebb masszázsra – suttogom rekedten. Készen állok teljesíteni a korábbi instrukciót, és ha elenged, nehezen - és csak a cél érdekében - elválok tőle, hogy aztán kimásszak a kádból. Nem érdekel, hogy minden csupa víz lesz miattunk - megint -, a szemeim őt figyelik, még csak nem is megyek messzire, hogy ha követ, máris rátapaszthassam a kezeimet és lábujjhegyre állva, éhesen magamhoz húzva újra megcsókolhassam, testemet az ő forró, vizes bőréhez simítva.

get you the moon || coded by eirik

“'Cause you are the reason why I'm still hanging on, you are the reason why my head is still above water
 

Axel && Aviva

Halkan elnevetem magam, amikor az én nagyon is komolyan mondott szavaimra azzal reagál, hogy megpróbálja túllicitálni a dolgot. Elégedetlenül csettintek a nyelvemmel, kihívón, játékosan vonom fel a szemöldökömet.
– Akkor most képzeld el a legkisebb időegységet, amire még létezik tudományos fogalom... – hajolok egy kicsit közelebb hozzá somolyogva, míg az orrunk kicsit össze nem ér. – Na, én annál pont kétszer sűrűbben – fejezem be végül vidáman. Persze tudom, hogy innentől újra elkezdhetnénk a versenyt, hogy ki hányszorosát tudja ennek mondani, de azt hiszem, a lényeget mindketten megértettük, ezért is adok az ajkaira egy apró, szerető csókot.
Ezután még egyébként is képes fokozni mindezt, mármint azt, hogy hányszor szeressek még bele újra és újra csak a mai napon. Tényleg kiszolgál, mint egy hercegnőt, és bár sosem várnám el tőle, hogy bármi ilyesminek tekintsen, tudom, hogy most örömet okoz neki, ha a kedvemben járhat, ezért egyszerűen csak élvezem és hagyom, hogy a gondoskodása boldogsággal és vidámsággal töltsön fel, feledtetve velem minden rosszat. Ez folytatódik a fürdőszobában is - ahol az onnan őrzött izgalmas emlékeim egyébként is dominálni kezdenek a gondolataimban -, majd a kádban csúcsosodik ki. Először az ölelésében és az apró csókokban, aztán pedig abban, amikor ajkai már nem a bőrömet, hanem az én ajkaimat becézik. Hosszan csókoljuk egymást, pont úgy, mint akik képtelenek betelni a másikkal, és én már biztosan érzem, hogy kiszorul a fejemből minden más. Ezzel párhuzamosan a csókom és az érintésem is követelőbbé válik egy kicsit, és ahogy a nyelvünk szenvedélyes táncba kezd, nem tudom megállni, hogy halkan a csókba sóhajtsak. Ismerős borzongás fut végig a gerincem mentén, pedig egyébként is libabőrös vagyok simogató kezeitől, és mire végül elengedjük egymást, épp csak egy hajszál választ el attól, hogy megforduljak az ölében. Ahogy mély lélegzeteket véve egymásra tekintünk, az ő szemeiben is azt látom, hogy ez a legkevésbé sem lenne ellenére, mégis úgy döntök, hogy egy kicsit még kínzom saját magamat - is -, és megfordulás helyett felemlegetem a hátmasszázst. Szavaira elmosolyodom, de nem mozdulok meg rögtön, előbb a tenyerem visszahúzom az arcára, hogy hüvelykujjammal finoman végigsimíthassam az alsóajkát egy ismerős mozdulattal, mintegy elbúcsúzva attól - de terveim szerint nem hosszú időre. Halk szusszanással engedem el végül, majd mozdulok meg, csak annyira ülve feljebb és dőlve kicsit előre, hogy elég helyet adjak neki. Látványos libabőr fut végig a felsőtestemen, ahogy ujjai az oldalamon át simítanak a hátamra, és ahogy finoman gyúrni kezdi a vállaimat, lehunyt szemekkel döntöm hátra a fejem, egy élvezkedő sóhajjal. Nem állíthatnám, hogy a fantáziám abbahagyta a működést, de azért kiélvezem a kényeztetést, és amikor különösen jól és jó helyre nyúl az ujjaival... a hátamon, akkor vagyok olyan aljas, hogy egy-egy halk nyögésnek is hangot adjak. Talán ezért sem lep meg a kérdése, még mindig lehunyt szemekkel mosolyodom el, kellemesen megborzongva a hátamra adott csóktól és az oldalamat simító ujjaktól.
– Hajlandó lennél kibővíteni a szolgáltatást? – kérdezem vontatottan, a vágytól kissé elmélyült hangon. Újra hátrébb dőlök, hogy hátammal a mellkasának tudjak simulni, élvezve forró bőre érintését az enyémen, és ha tudtomra adja, hogy nincs ennek akadálya, elégedetten hümmögök egy kicsit.
– Ebben az esetben felhatalmazást adok, hogy kedvedre masszírozd át az egész testemet. Ahol csak kedved tartja – teszem hozzá, oldalra fordítva a fejem, hogy orommal megsimíthassam a nyakát, magamba szívva az illatát. Persze nem bírom ki, hogy ne nyomjak oda egy finom csókot is, de ha szándékosan habozna, vagy további iránymutatást kérne, boldogan segítem ki.
– Segítsek elkezdeni? – mormolom a nyaka puha bőrére, és egyik kezemmel már nyúlok is az övéért, hogy ujjait az oldalamról előrébb húzzam, míg ujjbegyei el nem érik a mellem ívét a bordáim felett.
– Talán innen már menni fog... – szuszogom finoman megborzongva.

get you the moon || coded by eirik

“'Cause you are the reason why I'm still hanging on, you are the reason why my head is still above water
 

Axel && Aviva

Látom, hogy elgondolkozik egy kicsit a szavaimon, és én már ezt is jó jelnek könyvelem el. Nem baj, ha végül arra jut, hogy inkább nem próbálja meg, ennek az ő döntésének kell lennie, és ha úgy érzi, hogy nem segítene, akkor nem fogom erőltetni, de ha már ad a gondolatnak egy esélyt, az nekem jó. Amikor ezt szavakba is önti, elmosolyodva bólintok egyet, és nem is mondok ennél többet, csak megsimogatom egy kicsit az arcát. Nagyon szeretném, hogy ő is jobban legyen.
Mondjuk abban nem is hazudtam, hogy nem fogok spórolni a mosolyommal, és most sem teszem, amikor egy kis viccelődéssel próbálja elfeledtetni az előző perceket, boldogan vagyok ebben partner. Örömmel hallgatom a nevetése hangját, aztán én magam is nevetek egy kicsit a szavai hallatán, sokatmondóan megcsillanó szemekkel pillantva rá.
– Csak a mai napon szerintem óránként beléd szerettem. Szerintem inkább nekem kellene félnem attól, hogy lemaradsz – ugratom egy kicsit, bár amit mondok, az nagyon is igaz. Ma az egész napom arról szólt, hogy újra és újra megmentett akár szó szerinti, akár képletes értelemben, és én emiatt újra és újra szerelmesebbnek éreztem magam, mint valaha.
Sőt, a múlt idő sem stimmel, ugyanis ezek a percek is hasonlóan felemelő lezárást kapnak. Nevetek, ő kiszolgál, mintha tényleg valami hercegnő lennék, aztán csak Skygge marad csalódott, amiért nem csatlakozhat hozzánk a kádban. Márpedig én kisajátítom a gazdáját, és addig nem is nyugszom, míg a kádba nem kerülünk, ahol aztán a kellemesen meleg vízben elnyúlva helyezkedhetek el újra a karjaiban. Élvezem, hogy már a bőrét is érezhetem az enyémen, miközben átölel, élvezem a finom, puha csókokat a bőrömön, a kellemes borzongást, amit mindezzel ébreszt bennem. Neki is elmondom, mennyire tökéletes ez a pillanat, arcát simogatva figyelem mosolyogva a csillogó szemeit, és amikor azt mondja, nem önzetlenül csinálja, csak szélesebben mosolygok. Nagyon szívesen leszek az ő kedvéért is boldog, ez egyébként is egy ördögi kör, hiszen ő az én örömömet vágyja, én pedig az övét. Ennél már csak az tölt el még nagyobb Örömmel, amikor az ajkunk összeér; hosszú, finom szenvedéllyel átitatott csókra invitálom, és minden egyes pillanatát kiélvezem ennek. Libabőrössé válok a finom simogatástól, miközben ajkai puhaságát és ízét keresem újra és újra, és ahogy telnek a percek, érzem, hogy az elmém nem csal teljesen kikapcsol, de elkezd egy másik út felé kacsintgatni, nem tudva többé ellenállni a gondolatnak. Az ujjaim egy kicsit határozottabban fogják, átcsúsznak a tarkójára, finom nyomással húzva őt még közelebb, és ahogy a szívverésem gyorsulni kezd, mélyebben kell szusszannom a csók érdekében. Alig vagyok képes ezútán elengedni, de nem tudom, nem vagyok-e túl sok, hogy neki nem a ma - majdnem - történteken jár-e az esze. A szemeim már nem csak a szerelemtől csillognak, ahogy felnézek rá és nyelek egy nagyot, de minden erőmet összeszedve ellenállok a kísértésnek, hogy megfordulva üljek az ölébe megnézni, el tudom-e terelni az ő gondolatait is.
– Azt hiszem, ígértél őfelségének egy hátmasszázst is – szólalok meg inkább egy kissé rekedt hangon, bár nem tudom, mennyit fog segíteni az rajtam.

get you the moon || coded by eirik

“'Cause you are the reason why I'm still hanging on, you are the reason why my head is still above water
 

Axel && Aviva

Felhozza a tudatos álmodás témáját, és én nem tudok nem arra gondolni, hogy ez talán neki is segíthetne, de nem tudom, hogy próbálta-e már. Rákérdezek, a sóhaja és elgondolkozó szavai pedig azt mutatják, hogy még nem, de nem lelkesedek fel nagyon, figyelek rá, megvárom, mit gondol erről. Semmi értelme nem lenne ráerőltetni, és amit mond, abban nagyon is van igazság.
– Értelek – adok is ennek hangot egy sóhajjal, de nem engedem csak úgy el a gondolatot. – Azért gondolkozz majd rajta, jó? Én sem tudnám most így hirtelen rávágni, melyik lehet a jobb vagy rosszabb, de... Nem tudom, talán hozzájárulhatna ahhoz, hogy a lelked igazán gyógyulni kezdjen. Erőt adhatna neked az utána jövő küzdelemhez ahelyett, hogy már eleve a rémálmok szörnyűségeiből csöppensz oda – gondolkozom hangosan, az arcát simogatva. Csak megosztom vele ezeket a gondolatokat, tényleg nem erőltetek semmit, mert én magam sem tudom, hol az igazság; nekem már az is elég, ha tényleg gondolkozik majd rajta. Ugyanúgy, ahogy bőven elég nekem ő maga, ebben az életben, ahogy azt el is mondom neki, hiszen megálmodni sem tudnám ennél tökéletesebbre.
– Akkor minden nap ilyeneket fogok mondani – felelem huncut csillogással a szemeimben, mosolyogva. Ha minden nap belém szeret, az nekem pont jó lesz. Megígérem neki azt is, hogy nem fogom elhagyni magam, ő pedig egy bólintással veszi az ígéretemet, és még csak nem is sejti, ez milyen sokat jelent nekem. A feltétlen bizalma, amire újra és újra rá akarok szolgálni.
Végül aztán ezeket a nehéznek induló perceket is sikerül úgy lezárnia, hogy nevessek és mosolyogjak, amiért nem lehetek elég hálás neki. Kapok vizet, meg közben fürdővizet is, Skygge is begyűjti a maga szeretetadagját, de aztán persze csatlakozna hozzánk a kádban is - csak ebből nem engedek. Ha valahol meghúzom a határokat, az az ágyunk és a fürdőszoba lesz, úgyhogy nem, nem hatnak meg a nagy, könyörgő szemei sem, az ajtó előtte csukódik be, a gazdáját pedig kisajátítom magamnak. Mondjuk a mosolyából ítélve az érintett ezt nem igazán bánja.
A beletörődése engem is mosolyra fakaszt, de aztán nem pazarlom sem az időt, sem a fürdővíz melegét. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem nem kalandoznak el a gondolataim egy kicsit; igen, vannak problémáim, de azért ez a fürdőszoba és annak szinte minden berendezése olyan emlékeket hordoz magán, amitől nem nehéz felszöknie az ember pulzusának. Azt nem tudom eldönteni, hogy Axel is ezért bízza-e rám a ruháimtól való megszabadulást, vagy mert tart tőle, hogy kellemetlenséget okozna, de nincs ezzel baj, gyorsan megoldom magamnak. A hajamat is összekötöm, aztán már lépek is be utána, a segítségével, a kellemesen meleg vízbe. Kényelmesen nekidőlök a hátammal, fejemet a vállára támasztom, és még a szemeimet is lehunyom, miközben felszabadultan sóhajtok egyet. Ezt nevezném tökéletes pillanatnak, különösen, ahogy átölel és finoman magához szorít. Mosolyogva fogok kezeimmel az övéire, kiélvezve az ölelést, meleg bőre érintését az enyémen mindenhol, ahol csak egymáshoz érünk. Még azzal is tetézni tudja a pillanatot, hogy puha csókokat szór el a fülemtől kezdve a nyakamon át a vállamig, én pedig nem csak megborzongok a kellemes, simogató érzésektől, de oldalra biccentem a fejem, hogy kényelmesebben elérjen mindenhol. Ha tényleg macska lennék, most valószínűleg hangosan dorombolnék, de így csak halkan, boldogan kuncogok mindeközben, mert már túlcsordul bennem a boldogság. Mondjuk az, ahogy a fülembe dörmög, nem sokat segít az eredeti gondolataimon sem, látványosan fut végig a libabőr a nyakamról a felsőtestemre, de azért még ura vagyok a helyzetnek.
– Ezt sem lehetne tökéletesebbre megálmodni – felelem visszautalva az előző beszélgetésünkre, szerelmes mosollyal pillantva fel rá. Felemelem az egyik kezem, tenyeremet az arcára simítom, hüvelykujjammal simogatva a bőrét, miközben a szemeit figyelem szinte áhítattal.
– Köszönöm, hogy itt vagy nekem – mondom halkan, újra csak hálálkodva, de egyszerűen nem tudom eléggé kifejezni, milyen sokat jelent nekem mindaz, amit tesz értem. Ha csak azt nézem, ma mi mindent tett meg csak azért, hogy a kedvemben járjon vagy megvédjen... a világ legszerencsésebb nőjének érzem magam, minden nyomorommal együtt is. Finoman közelebb húzom magamhoz, úgy érintve össze a homlokunkat, hogy szinte az orrunk is összeér közben, aztán az ajkaimmal is megkeresem az övéit, hogy megcsókolhassam, ezúttal nem érve be egy sima puszival.

get you the moon || coded by eirik

“'Cause you are the reason why I'm still hanging on, you are the reason why my head is still above water
 

Axel && Aviva

Axel karjainak megnyugtató, biztonságot adó ölelése, az ő egész lénye még mindig ugyanolyan hatással van rám, mint régen: felemel és békét hoz a szívemre, még ebben a helyzetben is. Csakugyan olyan, mint az én sajátos jelzőfényem az éjszakában, és bár gondolhatnék arra, hogy könnyebb lett volna az előző két hónap, ha mellettem van, nem teszem. Nem akarok a múlton keseregni, mert nem lenne semmi értelme. Számomra csak az a fontos, hogy most itt van velem és tudom, hogy minden lehetséges értelemben vigyáz rám. Ezt bizonyítja az ötlet is, amivel előáll; bár meglep vele, nagyon is érdeklődve hallgatom, miután egy kicsit elmosolyodtam a nevetése lélekmelengető hangján. Arra bólintok egyet, hogy valóban felébredtem magamtól is, elég gyakran, mielőtt Skygge átvette volna ezt a feladatot. Aztán amikor arról kezd beszélni, hogy ez veteránoknak is alkalmas segítség lehetne, csak nem teljes, halkan, szomorúan felsóhajtok. Egyik kezemet visszahúzom, hogy gyengéden végigsimítsak az arcán.
– De az álmaidon segíthetne, nem? Nem lehet, hogy ezzel legalább egy kicsit enyhíthetne a többi tünet intenzitásán, idővel? – kérdezem reménykedve, a szemeit figyelve. Nem tudom, hogy próbálta-e már,  de én is ugyanúgy vagyok vele, mint ő most velem: segíteni szeretnék neki, és mindenbe képes lennék belekapaszkodni ennek érdekében. Nem csak én számítok. Nem csak én vagyok megtörve. Szeretném, ha ő is jobban lehetne. Amikor azt mondja, hogy ha szebbek az álmok a valóságnál, az ember hajlamos egyfajta cserére vágyni, elmosolyodva simítok végig az arcán újra.
– Szerencsére azt már tudom, hogy téged nem tudlak elég valóságosnak megálmodni, nem hogy még a valóságnál is jobb legyél, szóval ez a veszély nem fenyeget – mondom halkan, szerelmesen pillantva rá. Nincs olyan álomvilág, ahol szívesebbem lennék, mint vele, még akkor is, ha itt épp vörösek a szemeim és könnyes az arcom. Aztán arra kér, hogy ne próbáljam elutasítani az alvás gondolatát, és nem nehéz kitalálni, hogy mindazt, amit elmesél, saját tapasztalatból osztja meg velem. Ismét felsóhajtok, szomorúság önt el, ha arra gondolok, mi mindenen kellett keresztülmennie a baleset után, egyedül.
– Sajnálom, hogy át kellett élned mindezt – suttogom nehéz szívvel, az arcát simogatva. – Megígérem, hogy nem fogok ilyesmit csinálni. Ha valaha úgy érezném, hogy nem tudom megbirkózni velük, inkább szólni fogok. Bár melletted azt hiszem, csak gyógyulni fogok tudni – teszem hozzá egy kis mosollyal, de komolyan mondva és gondolva az ígéretet.
Nem sokkal ezután úgy dönt, ideje újra a felvidításom útjára lépni, én pedig partner vagyok benne, nem is tudnék nem nevetni a felszólalásán. Belemegyek a játékba, el is mondom neki őfelsége kívánságait, de mielőtt még elindulhatna, magamhoz húzom egy hosszú, hálás, szerelmes csókra. Gyönyörködöm a mosolyában egy kicsit, de aztán elengedem, és míg ő a fürdőbe megy vizet engedni, én is felülök. Skygge máris kihasználja a lehetőséget, hogy felhívja magára a figyelmemet, és én hálával telve szeretgetem meg egy kicsit a busa fejét, míg Axel oda nem ér a vízzel.
– Elég rámenős lábmelegítő, de nem panaszkodom – mosolygok játékosan a kutyára, aztán megköszönöm és elveszem a vizet, gyorsan fel is hajtva azt. Hálásan mosolygok Axelre, a szívem már csak szeretettel teli, szinte alig emlékszem a nehéz pillanatokra. Kicsomagolom magam a tekercsből, és mire végzek, már szól is, hogy kész a fürdővíz, de valaki gyorsabban mozdul nálam.
– Úgy látom, kihívóm akadt a trónon – nevetem el magam, látva, Skygge milyen természetesen vette magára a megszólítást. Aztán hiába szólnak rá, még lelkesebben próbálkozik, én pedig újra elnevetem magam a sajátos előadáson, miközben felállva elindulok feléjük.
– Sajnálom, nagyfiú, de a gazdáddal ketten sem férnétek el abban a kádban, akkorák vagytok, nemhogy hárman préseljük be magunkat. Ahhoz pedig túl nehéz és szőrös vagy, hogy rajtunk trónolj fürdés közben – ingatom a fejem mosolyogva. Megsimogatom a fejét, de aztán egyedül lépek be a fürdőbe, be is csukva magam mögött az ajtót, mert bánatos kutyaszemek ide vagy oda, a kutyás fürdést biztosan nem ebben a kádban fogjuk elkezdeni.
– Úgy döntöttem, kisajátitalak – pillantok fel mosolyogva Axelre, ha esetleg nem vette volna észre magától. Odalépek hozzá, magamhoz ölelem, egy nagy szusszanással kiengedek magamból még egy adag feszültséget, magamba szívva az illatát is, aztán elengedem és egy kis mosollyal felpillantok rá.
– Őfelsége úgy gondolja, ruhában kényelmetlen fürdeni – nyúlok a pólója aljához, és ha engedi, felgyüröm az anyagot, aztán le is húzom róla. Örülök annak, hogy a történtek nem tudnak hatni erre, a köztünk lévő kapocsra. Bár eleinte nagyon féltem ettől a lehetőségtől, egyre biztosabb, hogy az ő közelsége, az ő érintései sosem lehetnek kellemetlenek számomra. Most sem érzek semmiféle feszültséget, negatív érzések nélkül tudom levetkőztetni őt a fürdéshez, és azzal sincs baj, ha ő is maga szeretne megszabadítani engem a ruháimtól. Szívesen hagyom neki, mert hozzá nem tudnék rossz érzéseket kötni, de ha biztosabbnak érzi, hogy én csináljam, azzal sincs baj. Az egyetlen lényeg, hogy percekkel később már a kádban lehessen, mert így - miután felkötöttem a hajam, hogy azt ne kelljen újra megmosni - csak annyi a dolgom, hogy én is utánamásszak, majd egy megkönnyebbült sóhajjal elnyúljak a kellemesen meleg vízben, hátammal a mellkasának támaszkodva, fejemet a vállára támasztva.

get you the moon || coded by eirik

“hold me now 'til the fear is leaving, I am barely breathing. Crying out, these tired wings are falling, I need you to catch me
 

Axel && Aviva

Nem akartam aludni. Nem akartam álmodni. Az éjszakáimba már beletörődtem, azt hiszem, de ezt a napot nem akartam még jobban elrontani, nem akartam tovább tetézni a dolgokat... a fáradtság viszont győzött és kellően le is taglózott. Hiába az álomba merülésem előzményei és körülményei, ez nem akadályozza meg az elmém kegyetlen játékait, az egyetlen vigaszom pedig az, hogy ismét nem hagyják, hogy végigálmodjam az egészet - viszont ezúttal nem Skygge ébreszt fel. Ahogy lassan visszatérek a valóság talajára, rájövök, hogy még mindig Axel karjaiban vagyok és ő az, aki figyelt rám, aki közbelépett, és aki most is igyekszik megnyugtatni. Remegve bújok a karjai közé, szorosan, kétségbeesetten kapaszkodom belé fizikailag és mentálisan is, az agyamat próbálom csak az általa keltett benyomásokra hangolni, csak a hangjára, a simításaira koncentrálni. Skygge is nyalogatni kezdi a kezem, amit szintén ismerős hálával fogadok, míg összeszorított szemekkel Axel szavait hallgatom, amelyek fájóan igazak. Mégis bevallom neki, hogy egyszerűen nem akarom ezt, tudom, hogy kell, de néha szörnyen nehéz... és mondom ezt éppen neki, aki már sokkal régebb óta küzd ezzel. De éppen emiatt ért meg mindenkinél jobban, azt hiszem. Amikor rövid hallgatás után újra megszólal és tenyerei közé fogva az arcom rám pillant, halk szipogással, könnyes szemekkel nézek fel rá, de figyelek, különösen, amikor elkezdi kifejteni a gondolatait. Meglepve pislogok, rémlik egy film valami hasonló témában, de őszintén, szentül hittem, hogy csak fikció.
– Ez tényleg létező dolog? – kérdezek vissza meglepve. Szkeptikus is lehetnék, ha arra gondolok, hogy ha létezik ilyesmi, pont rajtunk ne tesztelték volna a lehetséges hatásait, de aztán tovább is gondolom, és rájövök: vagy csak nem akarták, hogy mindenki tudja. Igazából minden lehetséges. Ha léteznek istenek, félistenek, és mindenféle egyéb lények, pont ez ne lenne egy lehetőség? Talán még isten is van, aki ki-be tud sétálgatni az álmokban... Amikor pedig megígéri, hogy ennek komolyabban is utána fog nézni, hálásan pillantok rá és kezdek bólogatni az ígéreteire, csak azért hagyva abba a mozdulatot, hogy a homlokomra tudjon csókolni. Lehunyt szemekkel lélegzek mélyet az illatából, szorosabban kapaszkodva belé, átélve a megnyugtató érzéseket, amiket ő ad nekem.
– Köszönöm. Tudom, hogy segítesz. Szeretlek – suttogom magunk közé, lehunyt szemekkel simítva a homlokom ragaszkodón az övéhez. Már a puszta gondolat, a lehetőség, hogy a rémálmaimat arra használjam fel, hogy felkerekedjek és megöljem azt a szemetet, megnyugvással és reménnyel tölt el. Az is eszembe jut, hogy ha ez tényleg működik, talán ő is hasznát vehetné, de most nem akarom felhozni az ő rohamait is; így is épp elég bajunk van ma. Majd ha oda jutunk, beszélünk róla.
A jelenléte, a közelsége, és a szeretetteljes, gyengéd simítások lassan teljesen megnyugtatják a testem és a lelkem egyaránt. Amikor végleg elapadnak a könnyeim, kissé zavartan teszek egy vallomást a sírással kapcsolatban, de ő csak mosolyog rám és megnyugtató szavakkal válaszol. Hálásan mosolygok rá és bólintok egy aprót, hangosan kimondva azt a gondolatot is, hogy ki tudja, hol lennék már nélküle.
– Nem kell és nem is fogjuk – értek egyet vele egy bizakodó mosollyal. Ahogy homlokát az enyémnek dönti, szusszanva hunyom le egy kicsit a szemem, a pólója markolása helyett már én is csak finoman simítom a hátát ott, ahol eddig az ökleim kapaszkodtak belé. Felpillantok rá, amikor rám néz, aztán puhán belecsókolok a tenyerébe, miután letörölte a könnyeimet az arcomról. Figyelem a mosolyát, látom a szemeiben a csillanást, de ez utóbbit nem tudom hová tenni, míg meg nem szólal - akkor pedig, rémálmok ide vagy oda, már az első kérdés hallatán kitör belőlem egy halk, a sírástól kissé torzabb, de őszinte nevetés. Hálásan, szerelemmel telve pillantok rá, már sokkal szélesebb mosollyal, aztán egy kicsit magamhoz ölelem és belecsókolok a nyakába, szavak nélkül köszönve meg, hogy ennyire jó hozzám.
– Egy pohár víz jól esne, ha már az előző pohárnyit elsírtam – kezdek bele aztán még mindig mosolyogva, ismét őt figyelve. – És a habos fürdővíz gondolata is csábító, de őfelsége csak akkor hajlandó beletenni felszentelt tappancsait a vízbe, ha méltó társaságot kap, és összekötik a fürdést a hátmasszírozással – folytatom, felvéve a vicc fonalát, és csak ennek kedvéért vágok komoly képet, a szemeiben már vidámság csillog a könnyek emléke mellett. Persze mielőtt még elindulhatna - mert tudom, hogy azonnal teljesíteni akarja majd a kívánságaimat -, az arcát puhán a kezeim közé fogva húzom oda magamhoz egy hosszú, hálás és szerelmes csókra, újra megköszönve neki mindent, amit eddig tett, és amit még tenni akar azért, hogy jobban érezzem magam. Csak ezután vagyok hajlandó elengedni, és ha valóban hoz nekem vizet, én addig feltornázom magam ülő helyzetbe. Megdörzsölöm egy kicsit az arcomat, aztán rámosolygok a lábaimhoz ülő Skyggére, és alaposan átvakargatom a fejét és a füle tövét, halkan megköszönve neki is a segítségét és a jelenlétét.

hold me now || coded by eirik

“hold me now 'til the fear is leaving, I am barely breathing. Crying out, these tired wings are falling, I need you to catch me
 

Axel && Aviva

Amikor nem csak nem veszi zokon a viccet, de egy kicsit tovább görgetve azt még egy halk nevetést is előhozok belőle, legszívesebben győzedelmesen a levegőbe bokszolnék egyet, de inkább csak élvezem a pillanatot: a nevetése hangját, a mosolyát, a szemeibe költöző csillogást, ahogy még rá is játszik az egészre. Eszembe jut, amit ő mondott arról, hogy a célja az én boldogságom, a mosolyom és a vidámságom, és azt hiszem, ezzel együtt tudok érezni.
– Akkor most megnyugodtam – imitálok a kezemmel egy mozdulatot, mintha letörölném a homlokomat, aztán én is csatlakozom a halk nevetéshez.
A következő pillanatok komolyságához kellett is az a pár könnyedebb perc, de aztán szerencsére újra el tudjuk engedni ezeket a dolgokat, ezúttal Axelnek és a cicasushi-hadműveletnek köszönhetően. Nem fogom vissza a nevetésemet, és a mosolyát látva tudom, hogy ezt jól is teszem. A könnyedség még velünk marad egy ideig, a kanapén is mosolyogva, boldogan fészkelem magam az ölébe. A biztonságot és nyugalmat adó légkör viszont ezúttal akaratlanul is ördögi sodor, amikor nem csak elszenderedek a karjaiban, hanem a fáradtságnak köszönhetően mélyebben alszok el, mint máskor; úgy, mint éjszakánként. Annak megfelelő jussal is.
Az álom bár más, mint az eddigiek, belekeveredik a mai nap is, ugyanolyan szörnyű, mint bármelyik másik az elmúlt hónapokban. Az viszont, ahogy felébredek, még az elmúlt napoktól is különbözik egy kicsit, ugyanis nem Skygge próbálja felhívni magára a figyelmet. Ahogy felriadok, miután képessé válok érzékelni a valóságot, Axel arca rajzolódik ki előttem, az ő szemei figyelnek aggodalmasan, ujjai lágyan simítják a hajam, a hangja megnyugtató dallama pedig egészen a nyugtalanul verdeső szívemig ér. Először a tekintetébe kapaszkodok kétségbeesetten, míg teljesen vissza nem zökkenek a valóságba, aztán érte nyúlok, nem kisebb hevességgel szorítva magamhoz, mintha attól félnék, hogy szó szerint visszazuhanok. Összeszorított szemekkel bújok a mellkasához, zihálva próbálok megnyugodni, de nem könnyű, mert hiába tűntek el a képek a fejemből, ha az érzések megmaradnak. Próbálok Axel érintéseire, az ő hangjára fókuszálni, és amikor megérzem a kezemet megbökő nedves orr érintését, majd az ismerős nyalogatást, egyik kezemmel elengedem a pólóját, hogy vakon kinyúlva az ujjaimmal megsimítsam Skygge bundáját. A kezem is remeg még, és ahogy küzdök a maradó emlékek legyűrésével, a könnyeim is utat nyernek maguknak, ismét. Hallgatom halk, megnyugtató hangját, figyelek a szavaira, hogy a felszínen tartson velük - és tudom, hogy igaza van. A sírásom ezúttal nem olyan keserves, ezek már inkább a beletörődés és a néma kín könnyei. Reszketeg, mély levegőket próbálok venni, szorosabban ölelem, hagyom, hogy az ingerek lassan meggyőzzenek arról: biztonságban vagyok.
– Én csak nem akarok minden éjjel újra és újra visszatérni. Nem akarom állandóan érezni. A képek és a hangok eltűnnek, amikor felébredek, de... – Rekedten, alig hallhatóan suttogok a pólójába. Nem kell befejeznem a mondatot, mert tudom, hogy érti. Azt is tudom, hogy ezzel borzasztóan gyengének tűnök most hozzá képest - ő mióta éli át ugyanazt újra és újra, minden egyes éjjel?! És én már most össze akarok törni ettől. Néha úgy érzem, minden egyes ébredésemkor meg is teszem.
Nem kell túl idő, hogy megnyugodjak, talán csak tíz hosszú perc. Ez nem olyasmi, amihez ne lennék már úgy-ahogy hozzászokva, most csak túl hirtelen és intenzíven ért, amit viszont bőven ellensúlyoz az engem körülvevő szoros ölelés, a megnyugtató suttogás és simogatás, Skygge nyalogatása, Axel illata. Amikor már érzem, hogy nem reszketek és a levegőt is normális ütemben tudom venni, lassan elhúzom az arcomat a mellkasáról, de csak annyira, hogy egyik kezemet visszahúzva meg tudjam törölni a szemeimet. Ennél távolabb még nem akarok lenni tőle.
– Többet sírok előtted, mint egész életemben bárki előtt tettem – vallom be egy zavart, halk nevetéssel. Veszek egy mély lélegzetet, úgy fordítom a fejem, hogy fel tudjam nézni rá, szemeimmel az ő kékjeibe kapaszkodom.
– Nem tudom, mi lenne velem nélküled – suttogom hálával és szerelemmel telve, de nem köszönöm meg újra, hogy itt van, mert tudom, hogy csak lesöpörné magáról. A homlokomat az állának döntöm, lehunyt szemekkel veszek még egy mély levegőt, de már tényleg érzem, hogy lassan teljesen megnyugszom.

hold me now || coded by eirik

“hold me now 'til the fear is leaving, I am barely breathing. Crying out, these tired wings are falling, I need you to catch me
 

Axel && Aviva

Örülök, hogy nem veszi rossz néven, amit mondtam, sőt, a tekintetében csillog egy kis játékosság is, ami előrevetíti, hogy inkább segíteni fog majd ő maga is enyhíteni egy kicsit a kezdeti feszültségeken. Folytatja is még egy kis bókolással, én pedig bár szerelmes pillantással simítom meg az állát, egy kicsit még mosolygok rá, némi huncutsággal.
– Remélem, mindig tökéletesen áll a hajam is – jegyzem meg, bár nehéz eldönteni, melyik feltételezés az abszurdabb: hogy fejjel lefelé lógva jól állhat az ember haja, vagy hogy engem valaha érdekelt-e, hogyan áll a hajam.
Még ha nem is tudtuk ezzel a kis könnyedséggel végleg elűzni a komolyabb és komorabb pillanatokat, még mindig sikerül ezeket is úgy kifuttatnunk, hogy egyikünkben se maradjon felesleges feszültség vagy kellemetlenség. Erre egyébként is kiváló módszer az, amikor a csókját élvezhetem, és még csak nem is elégszik meg ennyivel; noha én vetem fel, hogy esetleg nincs-e szüksége valamire, a végén fordul a kocka... vagy csak valóban a nevetésem az, amire legjobban vágyik. Nem is fukarkodok vele, boldogan és vidáman kacagok, míg hagyom, hogy elkészítse belőlem a Lady Ciccmiriccel töltött pokróc-tekercset, aztán a kanapéra pakoljon. Aztán, ahogy felpillantok rá, valóban olyan élettel teli mosolyt láthatok az arcán, amit talán ma még egész nap nem, köszönhetően először a reggeli kellemetlenségeknek, aztán az edzőteremben történteknek, de nem is számít. A lényeg, hogy ott van az a mosoly. A halas vonalat követve azt javasolja, hogy legyek sushi, én pedig újra elnevetem magam, még akkor is mosolygok, amikor az ajkaink újra egymásra találnak.
Miután gyorsan elrendezett mindent - engem megitatott, ő evett, kiválasztotta a filmet, Skyggét beengedte, és a tűzre is tett még fát, mint egy tényleges all inclusive ellátás -, már csak újra össze kell bújnunk a film előtt, aminek nagy örömmel teszek eleget még akkor is, ha ő most a takarón kívül van. Egyébként sem szeretném, hogy miattam kellemetlen legyen neki, még akkor sem, ha elmondása szerint a sivataggal sem lenne baja, ha rólam van szó.
– Tudom – mosolyodom el lágyan, lopva tőle még egy apró csókot, mielőtt nekikezdenénk a filmnek. Kényelmesen elhelyezkedek a mellkasán, élvezem az ölelését, kezei simogatását, az orromba kúszó illatát. Ellazulok ebben a kellemes, meleg biztonság-kuckóban, és bár eleinte tényleg figyelek a filmre, ez egyre nehezebbé válik. Egyébként sem volt ritka, hogy a darabos éjszakáim miatt elbóbiskoltam a karjaiban nap közben, de most erre még rárakódott mindaz a feszültség, ami ma ért az edzőteremben, és ettől olyan, mintha ólmos fáradtság akarna rám telepedni, ami végül győzedelmeskedik is. Eleinte igyekszem ellenállni, egy kicsit félek, mert megvan az esélye, hogy emiatt túl mélyen aludjak és lehetőségem nyíljon álmodni is, de aztán képtelen vagyok megküzdeni a szemhéjaimat lehúzó mázsás súlyokkal.

A kép ezúttal zavaros. Már nem tisztán az emlékeimbe süllyedek vissza. A helyzet változatlan, de most az öltözőben vagyok... és még mindig Uzival állok szemben. Nem vagyok megkötözve, a csuklóimon nincs bilincs, a karjaimat nem tartják láncok a falnál, mégis képtelen vagyok megmozdulni. Mintha megbénultam volna. Tehetetlen vagyok. Kiszolgáltatott. Nem mozdulok, amikor hozzám lép. Nem tompítom az esést, amikor a földre lök. A bőrömet az erőd hideg, durva betonja marja fel, de az öltöző csempéjét látom magam alatt. Hallom a pólóm anyagának szakadását, és zsibbadtan fekszem tovább. Érzem a húsomba durván maró ujjakat, de nem teszek semmit. Mindent élesen látok és hallok, még a szavait is ki tudom venni a fejem felett.
Tudtam, hogy csak kéreted magad.
Minden olyan, mint mindig. Cipzár. Ruha surrogása.
Fogadni mernék, hogy már rohadtul készen vagy rám.
Fájdalom. Undorító hangok. Még több, még élesebb fájdalom. Még mindig nem teszek semmit. Az elmém menekülni próbál egy ismeretlenül is ismerős helyre. A tenger sós illatát érzem, lágy hullámzás hangját hallom...
Nézd, ki van itt.
Ujjak markolnak durván a hajamba, a betonérzetű csempe végighorzsolja az arcom, ahogy a másik irányba kényszeríti a fejem. Axel. A zsibbadt tehetetlenség gyorsan jeges pánikba csap át. A pulzusom hirtelen szökik fel, hideg, zsibbasztó félelemérzet kúszik végig a végtagjaimon. Még mindig nem tudok megmozdulni. Fojtogatni kezd a kín, aztán már Uzi ujjai is a nyakamon vannak, nem akarom, hogy itt legyen, küzdeni akarok, de nem tudok...
Ébredj, Aviva.
Ez az Ő hangja. Összeszorítom a szemem, kínkeservesen próbálok megmozdulni, nyöszörögve küzdök, mert tudom, hogy nem álmodom, már megtanultam, hogy ez a valóság, de valami mégis húz felfelé...

Összerezzenve, levegőért kapkodva riadok fel. A szívem olyan hevesen ver, hogy szinte beleszédülök, egyetlen pillanat alatt érzem, hogy teljesen lever a víz. Megpróbálok megmozdulni, de a kezeim akadályba ütköznek, a pánik újra elkezd felkúszni a torkomon... de aztán, mielőtt még kiteljesedhetne, elkezdem felfogni a valóságot. Hallom a hangokat, érzem az érintéseket, és ténylegesen látok is. Látom az előttem kirajzolódó arcot, az ismerős szempárt, bennük a megnyugtató, végtelen óceánnal.
– Axel? – suttogom rekedten, félve, de érzem őt, tudom, hogy valóságos. – Axel... – Addig küzdök, míg a kezeim ki nem szabadulnak a takaró fogságából, hogy aztán kétségbeesetten magamhoz öleljem, szorítsam, kapaszkodjak belé, a mellkasába fúrom az arcomat, hogy elbújjak a világ elől és előle is. Egy részem még mindig ösztönösen el akar menekülni a szituációból, de sokkal erősebb az a részem, amelyik képtelen őt elengedni.
– Nem akartam elaludni. Féltem, hogy ez lesz. Sajnálom... – motyogom halkan, még mindig kissé szabálytalanul lélegezve. Most, hogy az álom képe lassan ködbe vész, reszketni kezdek az utóhatásaitól, a torkomat és a mellkasomat összepréselő, megmaradó érzések pedig néma könnyeket csalnak elő a szememből.

hold me now || coded by eirik

“hold me now 'til the fear is leaving, I am barely breathing. Crying out, these tired wings are falling, I need you to catch me
 

Axel && Aviva

Értékelem azt, hogy nem csak rögtön látja rajtam az érzéseimet, hanem rögtön meg is próbál enyhíteni a bennem létrejövő feszültségen. Mondjuk eleinte azt hiszem, csak félig sikerül, halványan mosolyogva, de azért hálása  pillantok rá, csak aztán összerakom, amit az előbb mondott a gyönyörű és lélegzetelállítóval... és kitör belőlem egy rövid nevetés.
– A daráló felett? – kérdezek vissza, és remélem, nem veszi rossz néven. Sosem csinálnék viccet a problémáiból, de azért neki is be kell látnia itt a morbid ellentmondást. Mást szándékosan nem hoznék példának.
Megmosolyogtat, hogy amikor ötletelni kezd, mi mindennel próbálkozhatnék, amivel sikeresebben tudnám kihozni a rohamból, teljesen felvillanyozza magát. Persze megértem, nem nevetem ki, de aranyosnak találom ezt a hirtelen váltást - és legalább ennyire örülök is neki. El is raktározom magamban ah ötleteit, és bár eszembe jut, hogy az ízek vonalán előhozakodjak a mézzel, inkább más irányból viccelődök egy kicsit. Halkan elnevetem magam a lelki szemeim elé táruló képre, de nagyon is értőn bólogatok; az ilyesmi ugyancsak traumatizálja az embert.
Végül aztán komolyabbra fordítom a szót, megígérem neki, hogy mindent el fogok követni az ő érdekében, és amikor azt mondja, bízik bennem, szerelmesen pillantok a szemeibe, mielőtt megcsókolnám. Szorosan ölelem magamhoz, hagyom elnyúlni a csókot, és az ajkaimat is elnyílni, hogy finoman elmélyíthesse azt a nyelvével. A szívem még mindig hevesebben dobban ettől, szigorúan a jó értelemben, és nem is gördítek akadályt a folytatás útjába, én is kiélvezem a puha érintést, a csókja ízét, nem sietek megszakítani azt. Amikor mégis elengedjük egymást, nem húzódunk el azonnal, elveszünk egy kicsit a másikban a tekintetünkkel is, amitől kellenes bizsergést érzek a mellkasomban, míg egy kis puszival le nem zárom a pillanatokat. A mosolya az én boldogságom, de azért rákérdezek, nem szeretne-e valamit, már enni vagy inni. A talánra felvonom a szemöldököm, aztán kicsit összehúzom a szemeimet, mert szinte látom, hogy készül valamire.
Aztán ki is derül, mit forgat a fejében. Már az Őfelsége Lady Ciccmiricc megszólítás önmagában előcsal belőlem egy vidám nevetést, de ez csak fokozódik, ahogy ténykedni kezd. Amikor a pléd szélére helyez, még csak vidám mosollyal, kíváncsian figyelek, de aztán elkezd feltekerni, és én nem tudok nem kacagni az élményen. Persze nem vagyok túl szorosan ki is szabadulhatnék, ha akarnék, de egyáltalán nem akarok. Kuncogva hagyom, hogy felnyaláboljon a földről, majd a kanapéra helyezzen, aztán vidáman pislogok fel rá a takaró rejtekéből.
– Szóval én vagyok az étlapon? Sushi vagyok, vagy egy burrito? – kérdezem mosolyogva, és egyben hálásan, mert tudom, hogy megint minden értem van. Boldogsn viszonzom a csókot, és lopva követem a pillantásommal az alakját a konyha felé menet. Amikor meglátom a szellőztető mozdulatot, újra nevethetnékem támad, de egyben a szerelem is újult erővel lobban fel a mellkasomban, tudva, hogy ezt is értem bírta szó nélkül. Megkapom a vizemet, amit mosolyogva köszönök meg, majd a kezeimet kibújtatva meg is iszom - lassan, mert látom a kezében a tányért, bár szerencsére egyébként is a géphez lép, nem csak engem akart megvárni,  míg eszik. Rábízom a filmválasztást, de a kezeim nemsokára újra kibújnak a takaró alól, mert megérkezik Skygge is, és bezsebeli a neki járó simogatásokat, mielőtt a gazdájáért menne - hogy aztán rögtön vissza is jöjjön a nyomában, és eldobja magát a kanapé előtt. Én ismét elfoglalhatom méltó helyem Axel karjaiban, kellemesen elfészkelődök, és bár szívesebben élvezném a teste melegét és az illatát közvetlenül, így is bőven megteszi.
– Tökéletes – pislogok fel rá mosolyogva, aztán mindentudóan megcsillannak a szemeim. – És így már neked is kellemes a klíma, igaz? – ugratom vidáman. Nincs ezzel semmi baj, a fürdővíznél és a zuhany alatt is szoktam figyelni arra, hogy ne legyen neki túl sok, túl forró.
– Köszönök mindent. Nagyon szeretlek – váltok aztán egy kicsit komolyabb, de nem kevésbé boldog tematikára. A nyakam nyújtva lopok tőle még egy csókot, aztán kényelembe helyezem magam az ölében, a mellkasához bújva. Nézni kezdem a filmet, megmosolyogtat a választás, de egyben jogosnak is találom, még ha valahol nevetségesnek tűnhetne is, hogy számunkra már csak ez a kategória a biztonsági zóna.
Nem tudom, a film melyik pontján győz a fáradtság, ami már az edzőteremben történtek óta próbált erőt venni rajtam érzelmileg és mentálisan egyaránt. Félek elaludni, ezért sokáig elnyomom magamban  késztetést, de aztán nem tudok tovább küzdeni ellene. Axel közelsége és illata túlságosan is elbódítanak és megnyugtatnak, a takaró melege pedig lassan elnyomja az ellenállásomat és lehúz abba a bizonyos mélységbe. Csak épp az álmok nem változtak, amik a túloldalon várnak, sőt...

hold me now || coded by eirik