A cigaretta bűzét és a tiszta dohány ízét sosem kedveltem különösebben. Annak ellenére, hogy a jointot nem vetettem meg, most úgy döntöttem, totálisan ráérek az előtt, hogy betenném a lábamat az egyetemre. Az idő pénz volt, nekem ma pedig annyi időm volt, hogy bűbájos kisasszonyként ráértem elkésni, pontosan emiatt szálltam ki az autóból, hogy aztán lassú mozdulatokkal rágyújtsak és mélyre engedjem a tüdőmben a füstöt, engedve, hogy valamennyire lenyugtassa a háborgó gondolataimat a fű, lezsibbassza a végtagjaimat és az idegrendszerem is a helyére csússzon vissza, oda, ahova való volt; mintha csak a háborgó tengert akartam volna lenyugtatni. Hosszan lélegeztem be a levegőt, miközben figyeltem a mellettem elhaladó diákok hadát, akiknek hol felcsillant a szeme a fű szagától, hol elhúzták a szájukat és úgy megnéztek, mintha legalább ádámkosztümben lettem volna. Nem zavart különösebben a pucérság, de az eltelt kétszáz évben pontosan tudtam, hova illett nem felvenni semmit sem. Nem volt időm átöltözni, pedig megtettem volna, mert Inge nem érdemelte meg az eddigi találkozásaink alapján, hogy azt az Elset lássa, aki ma voltam a bírósági jelenésemet követően. Bíborszínű tűsarkú cipő, tengerészkék ceruzaszoknya és fehér ing, melyet a szoknyába tűrtem és a mai rekkenő hőség miatt az ujjait feltűrtem a könyökömig. Három gombot kigombolva láthatóvá tettem a melleim feletti tetoválásomat, nem mintha a karjaim vagy a lábszáraim mást, visszafogottabb nőt hirdettek volna.
Hazudnék, ha azt mondanám, megértettem Ingét. Hazudhattam volna, hogy mindenben egyetértek vele, de ez lenne a leginkább meglepő dolog. Én és az egyetértés - lehetetlen küldetésnek tűnt, amit már ismertek és értettek a legközelebbi hozzátartózim - talán pont emiatt volt annyi vitám apámmal, amiről nem tudott sokszor sem anyám, sem a húgom. Mert hiába tiszteltem apámat, ha az ideológiája olykor sántított és nem az az ember voltam, aki kérdések és gondolkodás nélkül bárki mögé beállt asszisztálni. Csalódottan szívtam meg a jointot, konstatálva, hogy sikerült szűrőig szívnom, de az a minimális idegesség, ami az Ingével kapcsolatos találkozásomat jelezte, nem szűnt meg. Felsóhajtottam, mielőtt megindultam volna, csak hogy a legközelebbi kukánál elnyomjam a csikket. A táskámat az autóban hagyva csak a legszükségesebbek maradtak nálam; a lehalkított telefon és a kocsikulcs. Gyors, határozott léptekkel szeltem át a parkolót, mentem keresztül a kisebb parkon, hogy elhúzzam a számat az impozáns épület láttán. Nem, egy kicsit sem fordult meg a fejemben, hogy mégsem jelenek meg... ugyan, dehogy. A szokásosnál érdektelenebb arckifejezéssel parkoltam le a portás előtt, csak hogy kegyes szavakkal kérdezzek rá Renouf irodájára, merre is találom. A gyors eligazítást követően lejegyeztük, hogy én mégis ki fia-lánya-borja vagyok, aztán mehettem is utamra.
Minden ellenérzésem ellenére lendületes léptekkel kopogtam végig a folyosókon és lépcsőkön, ám mielőtt elértem volna a szobához, megtorpantam félúton az egyik teremből érkező viháncolás hallatán. Nem az a látvány fogadott, amire vártam, mert Ingét úgy vették körbe a lányok a pódiumnál, mintha ő lett volna a Megváltó. Összevontam a szemöldökeim nem tetszően, és mielőtt meggondolhattam volna, a lábaim megindultak ismét, csak hogy az ajtóhoz legközelebb eső asztal tetejére kényelmesen rácsúszhassak a fenekemmel, jobb lábamat átvetve a balon, egyenes háttal néztem végig ezt a furcsa és ostoba jelenetet. Inge úgy tűnt, sütkérezett a lányok túllelkesedő figyelmének kellős közepén, de volt egy sanda gyanúm, hogy mégsem volt ez igaz. A szája nem mosolygott, a vonásai nem a kényelmességről árulkodtak, sokkal inkább juhászként kiterelte volna a fiatal csitriket az ajtón - vagy csak beképzeltem volna mindezt? A fennhéjazó nevetésre elhúztam a számat, a teljesen felesleges kusza flörtölő megjegyzésekre felsóhajtottam és a lelkes kérdésekre pedig elmosolyodtam  gúnyosan. Vajon az, aki inkább távol volt mindentől és mindenkitől, mennyire kedvelheti, ha a nyakába lihegnek egyszerre hatan? Oldalra döntöttem a fejemet, elgondolkodva azon, hogy Inge valaha is részt vett-e orgiákban... Magamat szórakoztattam ezen gondolatokkal, amire csak sikerült elmosolyodnom - könnyedén, engedve annak a bódultságnak, amit a korábbi joint hozott el számomra.
Egyetlen illanó másodpercre elnémuló társaság csendjét kihasználva köszörültem meg a torkom, hogy még mindig az asztalon ülve maradva a pillantásom csakis Ingére irányulva őt figyeljem.
- Végeztél a szektaalapítással, Inge? Vagy esetleg szeretnél véráldozatot a lányoktól is, hogy hű szolgáid legyenek? - tettem fel a kérdésemet, amire megkaptam a gyilkos pillantásokat egynémely lánytól. Volt, amelyik felhördült, volt, aki kikérte magának és volt, akitől egy "ez meg ki a franc?" kérdés hangzott el. Ha tudták volna, hogy félig-meddig igazak voltak a szavaim és hogy gondolkodás nélkül képes lettem volna arra, hogy véget vessek az életüknek, nem háborogtak volna ennyire. Mégsem voltam agresszív. Nem akartam magamnak több figyelmet, mint amit a kérdésemmel megszereztem. - Hívhatlak a norvég Jézusnak? - tűnődtem hangosan, lecsúszva az asztalról is, közelebb lépve a hetes fogathoz, de leginkább Ingéhez. Most, a tűsarkú cipőimbe pakolt lábakkal már nem is tűnt olyan óriásnak. Még mindig magasabb volt nálam, de már nem Góliátként néztem rá.
- Folytassam még, vagy esetleg keresünk valami... privátabb helyet, ahol nem zavarnak meg minket? - újabb kérdés, már-már gyengédnek is beillő szavakkal. Az ujjaim lázas érintéssel csúsztak végig Inge alkarján, a csuklójától felfelé, felpillantva a szemeibe, hogy valahol a felkarja környékén eleresszem őt. Csak játszottam vele, mert volt közönség, és tudnia kellett, miért is csináltam. Miért pont itt és miért most. Nem kellett volna hozzáérnem. Nem kellett volna ezt tennem, és mégis megtettem. Mert megtehettem. És pontosan ezért csúszott végig a nyelvem lassan az alsó ajkamon is, miközben Renouf szemeibe néztem.
Meddig mehettem el anélkül, hogy az orromra koppintana?