Odin × Sirona

Ideges voltam, mert ki kellett megint másznom a komfortzónámból, ráadásul az istenek királya rendelt magához. Mondhattam volna nemet is, de tudom, hogy hívásának nyomós oka van, hiszen nem szereti a magamfajtákat. A reggeli készülődés izgalma után hagyom, hogy oda vigyenek, majd vezessenek elé. Furcsa őt ilyen környezetben látni, főleg úgy, hogy még csak nem is ő viseli az emberek közt a koronát, de maga választotta ezt az utat, így nem ítélkezem. Leülök, kapok vizet, aztán a tárgyra térek kissé idegesen, feszülten. És igen, ahogy sejtettem, azért vagyok itt, hogy szolgáljak - még ha segítségként ez jobban is hangozna. Halkan sóhajtok, mert alapesetben ezek olyan dolgok, amikbe nem avatkozhatnék bele, de azt is megbeszéltük már múltkor, hogy az Átok mindenre kihatással van, és nem egy egyszerű dolog, amit mondjuk Loki létre hozhatott volna.
- Igazából nem lesz sok idő megtalálni azokat, akiket már sújtja. De jövőbe nem látok, így azt nem tudhatom, ha valaki még nem kapta el. - jelzem előre, hogy a korlátaim a jelenre vonatkoznak, nem a jövőre.
- De mondd, mit akarsz tenni az információval? - kérdezem, mert én teljes mértékben ötlettelen vagyok. Rendben, megtudja, hogy kik azok, akik bajban vannak. Utána? Csak nem vághatjuk el mindenki fonalát, hogy megmaradjanak azoknak, akik a következő életükre... Jó lenne tudni, hogy a törvénybontó tetteimnek azért értelme is lesz, nem csak úgy hobbiból nyúlok bele olyasvalamibe, amibe nem szabadna.
- Ha akarod, egy sötét helyen, egyedül akár most is utána tudok nézni, de ahhoz nyugalom kell és magány. - ajánlom fel rögtön utána, hogy ne higgye, hogy csak kimászni akarok a felelősség alól, vagy bármi ilyesmi. Én tényleg tettre kész vagyok, csak éppen nem tudom, mit kezdhetnénk az információval.

Az igazság az volt, hogy hiába is volt meg a bölcsességem, amelyet annak idején megváltottam Mimírtől az egyik szememmel, a jelenlegi helyzetben alig volt bármiféle információm nekem és másoknak az Átokról. Ezért volt szükségem a norna segítségére, ha már egyszer látta a fiam sorsfonalának állapotát. Nem különösebben örültem, hogy idegenekkel kellett egyeztetnem ezekről a kényes kérdésekről, általában szerettem az istenek dolgait megtartani magunknak, ám ez a “járvány” sok megszokott dolgot felülírt már eddig is, s biztos voltam benne, hogy lesz is még számos ehhez hasonló. Az asszisztensem a szokásos formaság keretében kíséri be a nőt, akire úgy tűnik, órák óta vártam, pedig ez nem volt igaz, csupán nem tudtam az emberi foglalkozásomhoz kapcsolódó munkára koncentrálni, mert minden gondolatom a rokonságom és a vérvonalam túlélésének esélyein járt. A fiatal női arc mögött tudtam, hogy egy szinte kortalan alak állt velem szemben, aki szemmel láthatóan igen feszült tűnt, mely számomra nem egészen volt értelmezhető. Vizet kért, én pedig - tekintettel arra, hogy az embereimnek szigorú utasításba adtam, hogy hacsak nem a király hívat, ne zavarja meg - a poharat és a kancsót a dohányzóasztalhoz vittem, s teletöltöttem Sirona részére az áttetsző üveget vízzel, majd leültem vele szemben, az asztalka másik oldalán.

– Valóban, és hálás vagyok, hogy eljöttél – megkereshettem volna közvetlenül a főnornákat is, ugyanakkor az volt a benyomásom, hogy egy kevésbé magas rangú boszorkány közlékenyebb lesz velem, mint az idő képviselői. – A múltkori beszélgetésünket akartam folytatni – kezdtem bele, kissé előrehajolva ültömben, így a zakóm anyaga alig észrevehetően megfeszült, ahogy a térdemre támaszkodtam és összefűztem az ujjaimat. A szokásos elegáns, rám szabott öltönyeim egyikét viseltem, ezt követelte meg az udvar egy átlagos napon. – Egy elég nagy kéréssel kezdeném. Szeretném, ha ellenőriznéd az összes isten és istennő sorsfonalát, hogy milyen állapotban vannak. Tudnom kell, kiket is érint az Átok az Ázok és a Vánok közül. Nem tudom, mennyi időre volna szükséged ehhez, de felezd meg, mert egyetlen dolgunk nincs: időnk – a hangom bár kedves, és pontosan tudom, egy nornát nem utasíthatok, még ha akarnám sem, mégis határozottan cseng, remélve, hogy a velem szemben ülő nő nem akar teljesen pártatlan maradni ebben a kérdésben.

Odin × Sirona

Bestresszeltem. Sőt. Ez a kifejezés egyáltalán nem fedi le azt a feszültséget, amivel szembe néztem hajnalba. Felforgattam a gardróbom, és vagy 40 féle kombinációt kipróbáltam, és semmi sem érződött elég jónak egy palotához. Vagy túl rövid volt a szoknya, vagy túl slampos volt  a farmer, vagy borzasztóan túl csicsás volt, vagy mintha bálba készülnék. Cirka 10 idegroham és 5 km séta után - a lakáson belül! - úgy döntöttem, hogy elég. Egy fekete nadrág, fehér póló és blézer, fekete magassarkú. Úgy érzem magam, mint aki a suli évzárójára megy, de már nem érdekel. Azt is tudom, hogy Odint valószínűleg a legkevésbé sem fogja érdekelni, hogy miben flangálok majd a palota folyosóján, de adnom kell a látszatra, ha már azt fogom előadni, hogy ünnepségre fogok nekik komponálni valamit. Elvileg a költségeket megyek megbeszélni Mr. Karlsennel, és hamarosan már csengetnek is, megjött az autó. Még befújom magam parfümmel, felkapom a táskám, aztán kirongyolok a kocsihoz. Izgatottan, idegesen köszönök a jelenlegi sofőrömnek, és rendkívül fura, hogy ajtót nyitnak nekem, de... elfogadom, ha már megtörtént. Beülök hátra, és most hogy itt vagyok, nem csak azon kezdek el kattogni, hogy miként fognak a palotában rám tekinteni, hanem hogy Odin mit akar tőlem. Tudom, hogy a semlegességet már akkor átléptem, amikor a fiával kapcsolatban felfedtem az átok mibenlétét, de azt hittem, hogy ... itt majd ... kész. Hogy ennyi. Átadom neki a stafétabotot és száll a széllel, megoldja, ahogy a bölcshöz méltóan mindig szokta. De nem. Ez nem olyan dolog, amit csak úgy meg tud oldani, ezt magam is jól tudom, hiába reménykedek benne. Kell neki a segítségem, és nekem állást kell foglalnom. Valahol. Az a baj, hogy az átok milyensége egészen egyszerűre sarkosítja a dolgokat: vagy vele, vagy ellene vagyok, mert ha nem teszek semmit, akkor is ellene dolgozik az idő. Bár az sem biztos, hogy tudok segíteni neki, még ha akarnék is.
Megérkezünk a palotába, megállunk, és engem bekísérnek. Soha nem jártam ezen, vagy ilyen helyen. A ligetekben és erdőkben húztam meg magam a régi korokban, a nagyvárosok forgatagában pedig az újkorokban. A fényűzés és figyelem mindig távol állt tőlem. Belépve az irodába a kísérőm távozik is.
- Üdv... - köszönök bizonytalanul, hiszen... most épp mint zeneszerző, vagy Sironaként kellene köszönnöm, és viselkednem. Próbálom rendezni a kétségbe esett arckifejezésem, aztán inkább gyorsan leülök.
- Vizet kérnék. - bólintok. Türelmesen megvárom, amíg kapok egy poharat, kitölti nekem a vizet, aztán leteszi az üveget. Kortyolok egyet, és jól esik annak hűvöse. A tekintetem kissé feszülten kapkodom Odin és a halandó munkahelyének látványa között.
- Khm.. Hivattál. - térek rá a lényegre.

Megoldás kell - mindenki, akivel a napokban beszéltem, újra és újra ezt hangoztatta… Én pedig kezdtem belefáradni abba, hogy úgy viselkednek, mintha nem lennék tisztában azzal, milyen veszély fenyegette az összes istent, hiszen a saját feleségem és a fiaim egyike is áldozatul esett a kórságnak. És a helyzet, bármennyire is nyomasztott, nem tudtam ellene tenni, így hát kénytelen voltam beérni az információ szerzéssel, amely miatt talán megérthettem mi történik a fajtámmal. És ehhez szükségem volt a nornákra, és nem csak a vezető triádra, hanem másokra is. Ezért is kerestem meg Sironát már korábban is, és ezért hívtam meg most a királyi palotába, abba a szárnyba, ahol a napjaim egy jó részét töltöttem, a világtól elrejtve, mint Mr. Karlsen, aki semmi másért nem felelt, csak a királyság pénzügyeiért.

A hivatalos meghívásnak minden előnyét hajlandó voltam felajánlani a norna részére, így kocsi ment érte, az egyik alacsonyabb beosztású asszisztensemmel, aki egészen az irodám melletti fogadószalonig kísérte a nőt. A hivatalos meghívás célja egyszerű volt, tekintve a norna midgardi foglalkozását zeneszerző volt, és bár nem feltétlen volt szokás, hogy én beszélgessek művészekkel, mégis jó apropóvá sikerült mindezt alakítanom, így aztán senki sem kérdezősködött a palotában.

Türelmetlenül vártam, hogy végre megérkezzen Sirona, ugyanis fontos kérdéseket kellett neki feltennem, és csak remélni tudtam, hogy válasszal is tud majd szolgálni a norna számomra. Bár jelenleg úgy tűnt, minden megfertőződött isten állapota stagnált, a fiamból kiindulva, bármikor zuhanásszerűen romolhat bárki egészsége, így nem kockáztathattam, hogy ne ismerjem az összes társamat, akiket érintett az átok.

– Örülök, hogy el tudtál jönni! Megkínálhatlak valamivel? – mutattam az asztal felé, miután bekísérték Sironát a szobába, a kínálatban szerepelt lehetőségként kávé, tea, víz, és ezeknél jóval erősebb innivaló is, ha úgy hozta a szükség. Én magam már túl voltam egy whiskyn, melyet csupán az alkohol íze kedvéért fogyasztottam el, sajnos a halandók számára oly kellemes, nyugtató hatását én nem igazán élvezhettem.