Sesilja & Astrid

Every single girl, whether we want to recognize it or not, is a warrior.

A kérdés egyértelmű volt a részemről, bár inkább a félelem diktálta azt. Tudom mennyi mindent kellett kiállnia már az istennőnek a ciklusok alatt, de ez az új veszély olyan, ami ellen egyelőre semmit se tehetünk. Csupán elszenvedői vagyunk annak a gonosznak, ami egyre többünket lengi körbe, míg ő látja a veszedelmet a maga illanó formájában. Így a kérdés elég farsnak tűnik, mégis szívből jövő, mire a szőkeség csak diszkréten mosolyog. A legkönnyebb egy mosollyal leplezni a legnagyobb fájdalmakat is. Hallgatom a nő szavait, melyek kissé hamisan csengnek, de várok, hátha kiböki a valódi okokat. Kérdőn a magasba szökik a szemöldököm a látomás hallatán, majd megrázom a fejem.
- Nem vagy gyenge Gullveig, a te erőd máshogy mutatkozik meg, mint az enyém vagy bárki másé - teszem hozzá gyorsan mielőtt elmesélné a vízió lényegét, egészen röviden. Gondolataimba merülök rövid időre és még élesebben előtör egy emlék, amikor egymás után háromszor gyilkolták meg őt a régi korok egyikében még ciklusokkal ezelőtt.
- Mindenesetre jól tetted, hogy engem kerestél meg - halovány mosollyal erősítem meg a gondolatát, hogy jobb félni mint megijedni. Sokszor a legjobb védekezés a támadás és ha van benne elég erő és kitartás, akkor gyorsan elsajátíthatja az íjászat fortélyait. Rövid gyorstalpalót tartok neki, amit kevesekkel osztok meg igazán, de tudom, hogy ez mennyire fontos számára, így az alapvető tényekkel kezdünk.
- Helyes, akkor áll meg egyenesen, a felső tested kissé oldalasan legyen. Kezedet tartsd egyenesen, így - mondandóm közben igazítok a karjain, hogy az íjat fogó kezét kinyújtsa, míg a feszítőszárat tartó behajlítva legyen - Most próbáld megtartani a vesszővel együtt - egy közepes vesszőt adok a kezébe, elsőre segítek a helyére igazítani, majd kissé odébb tessékelem, hogy teljesen szemben legyen az első, közelebbi céllal.
- Feszítsd meg amennyire csak tudod és hirtelen engedd el, egyelőre nem számít, hogy beletalálsz-e vagy sem. Ha magát a technikát tudod, utána már csak célozni kell - adom ki a parancsot, ellenkezést nem tűrve. Most olyan, mintha egy kiképzőtiszt lennék és nem az istennő barátnője. Komolyan kell vennie az egészet, ha tényleg megakar tanulni íjászkodni és megvédeni magát attól a sötét alaktól.

@Astrid Friberg - credit: ♛

Várakozással telve, kislányos izgatottsággal indul a találkozóhely felé. Az autóban töltött óra csupán néhány pillanatnak tűnik. Skadi már várja őt a fák árnyékában, így gyors búcsút vesz cimborájától, kipattan az autóból és az istennőhöz siet. Tudja jól, kérése meglepő lehetett, hiszen ez idáig nem mutatott nagy érdeklődést a harc és a fegyverforgatás iránt. Most azonban megváltozott a helyzet, zűrzavaros időket élnek és a jövő még jó darabig nem kecsegtet túl sok jóval.

A fák közötti kis tisztás tökéletes hely a gyakorlásra. Az erdősáv ölelésében megnyugtató csend van, nem jár erre senki, aki edzésüket megzavarhatná. "Minden rendben Sesilja?" teszi fel a kérdést Skadi az egyik fa előtt megállva. Gullveig bár szeretne igennel felelni, szavak helyett csak egy diszkrét mosoly érkezik feleletként. Tudják mindketten, hogy a minden rendbentől elég távol állnak, azonban talán jó hír, hogy a szőkeség ezúttal nem szolgál újabb rossz hírrel Astrid családjáról. "Miért szeretnél íjászkodni?" kérdez rá az istennő.
-Bevallom régóta szerettem volna megtanulni. - kezd bele, ám kétség kívül nem ez a valódi ok, amiért úgy döntött, hogy most szánja rá magát.
-Az igazság az, hogy nem rég volt egy látomásom...a fenyegetés, amit benne láttam rádöbbentett, hogy gyenge vagyok. - motyogja kissé csüggedten. Látni, hogy az átok miként teszi tönkre társait, miközben a legtöbb, amit tehet, hogy figyelmezteti őket az eljövendő rosszra. A tehetetlenség érzése árnyékként telepedik rá. Ám azzal szembesülni, hogy még önmaga megvédésére sem képes, még inkább lelombozza. Hogyan is óvhatna meg másokat, ha önmagát sem képes? Tisztában van korlátaival és hiányosságaival, ezért mindent megtesz, hogy erősebbé váljon. Gullveig röviden mesél a legutóbb rátörő jövőképekről, egy sötét alakról, aki majd az életére tör. Hogy egy valódi személyt vagy egy történést testesít meg a vízió, azt nem tudja, de mindenképpen felkészült akar lenni. Ugyanakkor egy percre sem feledte el tervét, hogy felkeresse a törpét, azonban az a találkozás még várat magára egy keveset.
-Ezért arra jutottam, hogy leckéket vennék... - pillant az istennőre, aki közben felé nyújt egy íjat.
-Igazán hálás vagyok, hogy hajlandó vagy segíteni nekem ebben. - mond köszönetet Astridnak. Miközben Skadi belefog az elméletbe, Gullveig kezébe veszi a fegyvert, alaposan szemügyre veszi és ujjával végig tapogatja.
-Nem érzem nehéznek. - emeli maga elé és célba vesz még nyíl nélkül egy távolabbi bokrot, majd feljebb emelve egy madárfészket az egyik magas fa ágán, végül a céltáblákra irányítja az íjat. Miközben gyakorlóeszközét próbálgatja, vállával ide-oda fészkelődik, lábával toporog, nem igazán tudja, hogy kellene állnia és tartania a kezét, valahogy kényelmetlennek érzi testtartását.

Sesilja & Astrid

Every single girl, whether we want to recognize it or not, is a warrior.

Meglepett az istennő kérése, de sosem mondtam volna nemet egy ilyen felkérésre. Gullveig sosem volt harcos típus, inkább megmaradt a látomásai és növényei között, így kissé elgondolkodtatott, hogy most miért akar annyira harcolni. Talán ő is érzi a bennünk lévő változásokat és szeretne felkészülni az újabb Ragnarökre, hiszen a többiek és az én állapotom sem a legfényesebb. Néha úgy érzem inkább vagyok Astrid mint Skadi, talán azért is mondtam egyből igent erre a gyakorlásra, mert így jobban fenn tudom tartani a bennem élő istennőt. A házam alsó szintjén van egy rúnákkal ellátott gyakorlóterem, aminek külön bejáratú raktára van. A fiam se tudja ennek a nyitját, nem szeretném, ha egyik nap azzal hívna a személyzet, hogy valakibe beleállt egy nyílvessző vagy egy rúnázott kard. Elég ha a kis dárdájával gyakorol, amit az apjától kapott. Magamhoz ragadok egy-két kör táblát, közepes íjat - ez talán a szőkeség mérete lehet - és két tegezt, ami telis-tele van vesszőkkel. Mielőtt távoznék a kincsekkel teli helyről magamhoz veszem a kedvenc íjamat, hátha a gyakorlás közepette kitudok lőni egy kisebb állatot vacsorára. Utolsó pillantást vetek a tisztásra, majd a kis úthoz indulok, hogy köszöntsem az érkezőt. Halovány mosollyal az arcomon köszöntöttem, hogy aztán elindulhassunk a gyakorlótérre.
- Minden rendben Sesilja? Miért szeretnél íjászkodni? - teszem fel a kérdéseket, ahogy megállunk egy fa mellett. Ez lesz a kiindulási pontunk, tőlünk nagyjából három méterre pár fa helyezkedik el, melyeken céltáblák lógnak. Aggódom érte, hiszen nem egyszerű látni mindenki hanyatlását és ennyire tehetetlennek lenni. Felveszem a fának állított íjat és felé nyújtom, remélem nem lesz olyan nehéz neki.
- Ez lesz az íjad. Nézd meg hol a súlypontja, könnyedén tudod-e fogni - kezdek bele az elméletbe, ha ezen túl jutottunk, utána megismerkedhet a mechanizmusával. Mindegyik fegyvernek megvan a maga trükkje, mintha lelkük lenne, aminek a nyelvén beszélni kell. Ha a hordozó szereti a fegyverét apránként kezesbáránnyá fog válni, ha nem jönnek ki jól, akkor másikat kell választani, ami jobban passzol a kézbe.

@Astrid Friberg - credit: ♛

A jövő titokzatos, váratlan és gyakran megfejthetetlen képekben érkezik. Manapság pedig ritkán lelni benne bármi örömet. Üdvözítő lenne, ha valami csekély jóval szolgálhatna, de mindegyik látomás bús, sötét vagy rosszat sejtetően zavaros. Gullveig akár a rossz hírek vivője. Feltűnik, ha baj van és felkészít az eljövendőre, amit legtöbbször ugyan elkerülni nem lehet, de jövőképe, akár egy figyelmeztető sugallat, óvva int, hogy a közelgő rossz ne érjen váratlanul.


Zöldes szemeivel hosszasan fürkészi az asztal közepén heverő mobiltelefont. Lassan egy órája már. Sajnos nincs nagy barátságban a modern világ kütyüjeivel, így igen nagy elhatározás kell ahhoz, hogy a halandók távbeszélőjét a kezébe vegye. Egy hívás erejéig most mégis leküzdi a technológia iránti ellenérzéseit. Lassú, bizonytalan remegő kézzel nyúl a készülék felé, mintha egy vicsorgó ebet készülne megsimítani. Majd egyenként pötyögi be a számokat, egy hosszas búgó hangot követően a telefon végre kicseng.
-Skadi. Gullveig vagyok. Nem zavarlak? - kérdezi motyogva, miután a túloldalon beleszólnak. Az istennő hangja olyan távolinak és közelinek tűnnek egyszerre, mint a rá törő jövőképek. "Nem zavarsz. Megint látomásod volt?" félelemmel telt hang kérdez vissza a telefon túlvégéről. Az aggodalom teljesen megalapozott, hiszen az utóbbi időben Gullveig akárhányszor kapcsolatba lépett az istennővel, mindannyiszor rossz hírek okán.
-Oh, nem. Nem. Másról van szó. A segítségedre lenne szükségem. - igyekszik megnyugtatni az aggódó hangú nőt.
-Most egy szívességet szeretnék kérni tőled...szeretném, ha megtanítanál íjászkodni. - tér Gullveig a lényegre. Talán szokatlannak és hirtelennek tűnhet a látnoknő kérése, mégis egyszerre lehet megnyugtató Skadi számára: nincs újabb rossz hír. "Gyere a sí központ északi-keleti részén lévő erdőhöz. Ott foglak várni" feleli Skadi megadva találkozójuk helyét.
-Köszönöm, hamarosan ott leszek. - búcsúzik el, majd úgy hajítja el a mobilt, mintha tenyerében tüzes parazsat tartott volna.
-Ne nézz így rám! - fordul hatalmas macskája felé, aki közönyös tekintettel kísérte végig gazdája ügyetlenkedését a kanapéról.
Sí központ. Észak-keleti rész. Erdők. Egy óra az út autóval a kijelölt helyig. A morcos berserker lesz az alkalmi sofőr, mivel ahogy Gullveig nehezen hozza működésbe a telefont, úgy még kevésbé boldogul a négykerekű benzines szekerekkel. Ludwig viszont imádja a vezetést, minden alkalmat megragad, hogy a kormány elé üljön. A férfi tövig nyomja a gázt és szinte fékezés nélkül száguldanak végig a poros földutakon. A régi tragacs elég megkopott már, talán csak az imádság tartja még össze, mégis elég jól bírja az iramot. Hatalmas robajjal közelednek az észak-keleti bekötő felé, felverik az egész környéket.   
-Itt vagyunk. - hívja fel a figyelmet a vezetésbe teljesen belefeledkező berserkert, aki hirtelen rátapos a fékpedálra, mire az autó valami irdatlan csikorgással áll meg. Gullveig megköszöni a fuvart, de a gyakorlás elhúzódhat, így nem kéri barátját, hogy várja meg. Kiszállva az autóból azonnal megpillantja a fák árnyékában álldogáló Skadit, akihez azonnal oda is siet.
-Szia Astrid, köszönöm, hogy segítesz nekem. - mondja hálásan, majd követi az istennőt a fák között megbúvó tisztásra.

Sesilja & Astrid

Every single girl, whether we want to recognize it or not, is a warrior.

Túlságosn sok minden történt pár nap alatt, a tönkretett bál, a fiam létezése minden isten számára egyértelmű, többé nem titkolhattam. Bármennyire vártam a bált, a lehető legnagyobb katasztrófa lett belőle, Frigg nem áll velem szóba - jogosan -, Odin eltűnt és megint kétségek között hagyta a gyereket. A hercegnő pedig semmit se ért az egészből, holott egyértelmű, hogy valamelyik isten félszerzete. Pihenésre van szükségem, ezért átadtam az edzéseket másnak, míg a síkomplexum ügyeit Gydára bíztam, amolyan utolsó esélyként, mielőtt elbeszélgetek vele is. Vonzottak magukhoz a hegyek, a fényes csend, ahol nincs más csak a vadak és én. Második napja járom az erdőt, a telefonom a zsebemben pihen rezgő üzemmódban, hátha közbe jön egy-két halaszthatatlan ügy. Bármennyire próbálok isteni maradni, Astrid nem hagyja, így nem is ellenkezek igazán. Mégis magamba szívem a természet illatát és próbálok emlékezni mindarra, ami egykor fontos volt számomra. Gondolataimból egy idegesítő hang szakít ki, nagy nehezen előkapom a készüléket, hogy aztán meglepve szemléljem a kijelzőt.
- Gullveig! - most, hogy egyedül vagyok megengedem magamnak azt a luxust, hogy az eredeti nevén hívjam - Nem, nem zavarsz. Megint látomásod volt? - hangomból kihallatszik a félelem, hiszen a családom nagy része beteg és nem tudom, hogy tudnék elviselni még egy rossz hírt. Szerencsére a szőkeség kiböki miért hívott, mire egy könnyed sóhajt hallatok, hogy aztán mosollyal az arcomon hallgassam.
- Gyere a sí központ északi-keleti részén lévő erdőhöz. Ott foglak várni - azzal bontottam a vonalat és elindultam az erdő széle felé. Tisztában vagyok vele, hogy nem olyan mélyen az erdőben van egy kisebb tisztás, ami tökéletes terep a gyakorlásra. Egy óra az út hozzám, így lesz elegendő időm felszerelkezni fegyverekkel számára is, mielőtt ideérne. Éppen elrendeztem a kellékeket, amikor egy autó hangjára lettem figyelmes, még távol volt, mégis az állatok riad menekülése egyértelművé tette az érkezését. Hűvös arccal léptem ki a fák árnyékából, míg ő leállította  a berregő motort, mely megzavarta az eddigi idilli csendet.
- Sesilja, örülök, hogy idetaláltál. Menjünk beljebb, van egy tökéletes helyem a gyakorlásra - intek a kezemmel az erdő mélye felé, majd ha megindult hátat fordítottam neki és mutattam az utat a tisztásig. A kemény hó ropogott a talpunk alatt.