Isabel & Frida

There is no better place to heal a broken heart than on the back of a horse

Egyből megérzem az érkezőt, hőség lengte körbe, mintha most érkezett volna egy vulkánból, holott kellemes, langyos idő fogadott minket az épületből kilépve. Kíváncsian pillantottam Ulrik felé vajon hogyan reagálja le az egészet. Kissé megrázom a fejem miatta, tisztában vagyok vele, hogy nehezen viseli a nappalokat, főleg ha ilyen erős a jelenlétem, mint ma délelőtt. Mégis ez a viselkedés nem megengedett a lovardán belül és nála jobban ezt senki se tudja. Félelem fog el egy pillanatra, talán őt is rémálmok nyomasszák a farkasokról mint engem. Mélyen beszívom a levegőt és eldöntöm magamban, hogy később megkeresem. Túlságosan régen beszélgettünk. Isabel egyértelműen nem midgardi, ahogy megfogja a kezem még erősebben érzékelem a belőle áradó hőt. A regisztrációt Lune-ra bíztam, hiszen nem az én dolgom volt, hogy a bérleteket és statisztikákat vezessem a vendégekről. Bőven megelégszem a lovakkal és a körülöttük lévő papírhalmazzal, amit rendre tologatok magam előtt. A cigarettára se lenne szükségem, ha nem nyomnának a félelmet keltő gondolatok. Egy éve vagyunk itt és egyik kopó se talált ránk, amit jó jelnek vettünk. Talán csak túlságosan elkényelmesedtünk ez idő alatt és lankadt a figyelmünk vagy közeleg a Ragnarök anélkül, hogy érzékeltük volna. Többet kellene az istenek között lennem és a városban. Vajon Heimdall érzékelt bármit? Mire végzek a dohánnyal Isabel is kilép az ajtón és elindulunk az istállók felé. Apró, meleg mosoly játszik az ajkam szélén, ahogy megdicséri a lovardánkat.
- Köszönjük, sok munkánkba telt, hogy ilyen varázslatos legyen - válaszolok kedvesen, hogy aztán elhaladva egy gyakorló kisgyermek mellett intsek a kölyöknek. Nemrég megígértem neki, hogy ha nagyobb lesz átveszem az edzését. A kislány eltökélte, hogy egyszer megüli Arvakot és senki se képes eltántorítani a céljától. Pillantásom a mellettem sétáló nőre téved, hogy aztán kielégíthessem a kíváncsiságát.
- Mióta az eszemet tudom, lovak között élek a testvéremmel. Bocsánat, hogy olyan modortalanul igazította útba, eléggé lefoglalja a papírmunka - szabadkozok, bocsánat gyanánt, majd elkanyarodok az istállók felé - A lovardát nagyjából egy éve nyitottuk és egyre több lóval, lovassal büszkélkedhetünk - teszem hozzá, majd átlétem az épület küszöbét, mire boldog nyerítések fogadnak. Mosolyom kiszélesedik és elnevetem magam. A lovaim mindig ezt csinálják, mintha kizárólag ők léteznének. Egyből a kiválasztott lóhoz lépek, leveszem a karámajtóra akasztott kantárt, hogy aztán percekkel később annak segítségével Isabel elé vezetem a csődört.
- Isabel, ő itt Atos. Atos ő itt Isabel, az új lovasod. Légy vele kedves, még csak most kezd - mutatom be őket egymásnak, miközben az utolsó mondatot a lónak suttogom. A karám rácsához kötöm az állatot, hogy aztán elinduljak a többi felszerelésért.
- Ismerkedjenek, mindjárt jövök - teszem hozzá, mielőtt eltűnnék a raktárban. Gyakorlott mozdulatokkal viszem ki a nyerget és a hozzá tartozó takarót, hogy aztán fel is adjam Atosra, aki halálos nyugalommal tűri az egészet. Utolsó lépésként beállítom a kengyelt, hogy aztán újra eltűnjek.
- Próbálja fel, jó a méret - jövök vissza egy fekete kobakkal, amit a nő felé nyújtok.

@Frida Elden - credit: ♛

Könnyed mosoly fut végig arcán, amint Lev sértődött, félig a pólóanyag alá rejtett grimaszait figyeli napszemüvege sarkából. Nem tudja, de talán nem is akarja leplezni jókedvét. Pimaszul bazsalyog, úgy érzi, ma semmi nem képes kedvét szegni. Egy órás autóút után a lovardához érnek. Isabelnek nagyon tetszik a környezet, a vidéki látvány hamar magával ragadja. Alig várja, hogy közelebbről is megszemlélhesse a lovakat. Próbálja magával csábítani a férfit, hátha mégis kedve támadna lovagolni egyet, ám az makacsul ellenáll, csak a fejét rázza és a főbejáratnál tovább nem hajlandó menni. Nincs a világon pénz, amiért ő lóhátra kapaszkodna vagy kicsit is kockáztatná, hogy lócitromos legyen a cipőtalpa. Az óriásnő egy könnyed vállrándítással hagyja rá, hagyj duzzogjon magában az orosz.
-Keress egy árnyékos helyet...csak mondom, nem fogok sietni. - közli rókavigyorral miheztartásképpen, bár Lev erre akár fogadhatott is volna.

Míg főnökasszonya az épületbe lép, ő leteszi magát az egyik lépcsőfokra, ahol szélesre vetül az árnyék és rágyújt egy bűzrúdra. Odabent Isabel leszólít egy ott dolgozót, bár ő is sejti, valószínűleg nem épp a legilletékesebb személyhez sikerült szólnia. Ennek ellenére eligazítást kér. A férfi olyan riadtan néz vissza rá, hogy óhatatlan is felmerül a nőben a kérdés, vajon beszéli a nyelvet? A halandó néma marad, csak kezét emeli maga mellé és ujjával a távolabb álló két nő felé mutat, jelezve őket keresi.
-Kö... - köszönné meg az iránymutatást, ám mielőtt megtehetné, a munkás egy pillanat alatt elszelel. Isabelt kicsit meglepi a férfi szokatlan viselkedése, de figyelme hamar a pultnál álló párosra irányul. Amint közelebb lép, kedvesen üdvözlik őt. Azonban úgy tűnik, mára teltház van. A szerencse azonban valóban rámosolyog, mert a szőkeségnek pont akad egy szabad órája.
-Nagyon örvendek Frida. Isabel vagyok. - fog kezet a szőkével, majd kolléganőjét követve a pulthoz sétál, hogy intézzék a regisztrációt. Míg a lány megmutatja az árlistát és ismerteti a házirendet, az óriásnő kitölti az űrlapot. Ha lehetősége adódik rá, hogy éves bérletet váltson, úgy azt választja. Isabel komolyan a fejébe vette, hogy lóháton tölti szabad idejének egy részét.
-Akkor rendben vagyunk? - kérdez vissza, miután rendezi a "piszkos anyagiakat", majd miután igenlő választ kap, Frida után indul, aki a bejárat előtt füstölögve vár rá. Pont akkor lép ki az ajtón, mikor a szőke elnyomja a cigarettacsikkjét.
-Csodálatos ez a hely. - jegyzi meg elismerően az istállók felé haladva, miközben figyelme egy apró lovon ülő gyermekre terelődik. A kislányról eszébe jut, hogy talán az ő unokája is örömét lelné itt, talán egyszer majd magával hozza Alexet is.
-Régóta foglalkoznak lovakkal? - kíváncsiskodik, és ha Frida mesélne a lovardáról, úgy ő figyelemmel hallgatná.  
Ha időközben az istállóhoz élnek, megáll a bejárat előtt és megvárja, míg lovát elővezetik. Széles mosolyra nyúlik szája, amint megpillantja a sötét jószágot. - Gyönyörű állat...mi a neve?

Isabel & Frida

There is no better place to heal a broken heart than on the back of a horse

Kellemes nap elébe nézünk, a lovak készen állnak az újabb edzésekre. Az istállóban elhelyezett apró iroda tökéletesnek bizonyult, azóta a papírmunkához is több kedvem van, mintha az ő közelségük azt is megszépítené. Ez csak egy érzéki csalódás, ami kezd beválni, ilyenkor azt gondolom, hogy egyre emberibb vagyok, de Mani közelsége mindig rácáfol erre. Szerencsésnek mondhatom magam a többi istennel szemben, engem elismernek a halandók, olykor szidnak, mégis hálásak azért, hogy elősegítem a jó termést és elnyújtom a rövidke tavaszt vagy a nappalok hosszát, ha úgy tartja kedvem. A lovaim is sokkal jobban érzek magukat itt Midgardon, kedvtelésből szaladgálhatnak, nem kell menekülniük. Furcsa, hogy egyetlen farkas se talált még rám, de nem akarom elkiabálni, így kiélvezem az összes szabad napot. A lovarda egyre jobban működik, az összes napunk telített, természetesen figyelni szoktunk arra, hogy legyen hely egy-egy újonnan érdeklődőnek. A lovardából egyenesen a recepcióra megyek, kezemben egy újabb halok papírköteggel, amit Lune kezébe nyomok.
- Itt van a jövő havi beosztás és a mai időpontok módosítása, a vendégek kérésére. Megadtam a számodat nekik, hogy legközelebb téged hívjanak módosítások miatt - a tényeket közlöm, mégis mosollyal az arcomon. Állítólag szeretnek az alkalmazottaim, annak ellenére is, hogy megtartom az egy lépés távolságot velük szemben. Nem akarom megégetni őket, elég ha a fényem kellemesebb felével találkoznak. Egy idegen hangra leszek figyelmes épp Ulrikot kapja el, aki felénk mutat és el is szelel. Elnevetem magam a látványon és megrázom a fejem. Azért ez elég erős túlzás volt, még hozzá képest is. Megvárjuk, hogy a hölgy elénk érjen, csak akkor köszöntjük.
- Jó napot! Mindig öröm új vendégekkel találkozni. Ha jól látom ma már.. - kezd szabadkozni Lune, miszerint mára nincsen szabad helyünk, mire leintem és a nőre nézek - Jó napot! A nevem Frida és ez lehet a szerencsenapja. Van egy szabad órám - felé nyújtom a kezem bemutatkozásra, ha elfogadja a jobbom kézrázás után folytatom - Lune felveszi az adatait, elmondja a tarifákat, addig megvárom az ajtóban - teszem hozzá a recepciósra nézve, majd a feketeségre. Ezt követően sarkon is fordulok, hogy a bejárat előtt a falnak dőlve elő vegyem a cigarettám. Tisztában vagyok vele, hogy a papírmunka nem több 10 percnél így van időm addig szívni egyet. Ritkán dohányzom, de akkor egészen sokat, ami persze nem tetszik a körülöttem lévőknek, főleg Heimdallnak. Éppen abban a pillanatban nyomom el a csikket, amikor kilép az ajtón.
- Mehetünk? - kérdezem lelkesen, ha igennel válaszol el is indulok az istállók felé. Ha az emlékeim nem csalnak Atos, egy gyönyörű sötétpej 5 éves herélt csődör éppen szabad és a délelőtt pihent.

@Frida Elden - credit: ♛

Könnyebben beleszokott a halandó mindennapokban, mint azt valaha gondolta volna. Még csak néhány hónapja, hogy pár holmival a kezében elhagyta muspellheimi otthonát, mégis olyan, mintha már hosszú évek óta ezen a vidéken élne. Úgy érzi most pontosan ott van, ahol lennie kell. A szálloda, melynek vezető helye jóformán az ölébe hullott, most épül és szépül. Nagy gondot is fordít rá, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, ezért nem is nagyon marad  ideje semmi másra.

Mindenkinek kell valami hobbi! Lev ezzel a mondattal igyekszik főnökét arra ösztönözni, szabaduljon ki a szálló falai közül és keressen magának valami aktív kikapcsolódást, ahogy a múló életűek is teszik. Sinmara nem igazán tudja, merre is induljon el a hobbikeresésben, mihez is lenne kedve, így Lev hamar meggyőzi próbálja ki az ő hobbiját, tartson vele teniszezni. A férfi már évek óta lejár ütögetni, remek szórakozásnak tartja. Sinmara laza, sportoláshoz alkalmas ruhát húz magára, bár kicsit szokatlannak érzi, ritkán hord efféle holmikat...
Egy órával később már a teniszpályán álldogál ütővel a kezébe, a háló túloldalán pedig egy fiatal fiú igyekszik megtanítani őt az alapokra. Az elmélet könnyen megy. Egészen addig minden rendben, míg sor nem kerül a szerválásra. Sinmara az első labdát rögtön a hálóba üti, a másodikat pedig fel az égbe. Harmadjára sikerül átütni a háló felett, ám pont oktatóját trafálja fejen. Sinmara elhúzza a száját, mikor az edző hangos nyögéssel elterül a földön, majd riadtan, széttárt karokkal néz az oldalvonalnál ácsorgó ledöbbent Levre. Percekkel később a fiút hordágyon viszik el. Túléli, csak egy kis agyrázkódást kapott mondja az egyik ápoló. Hamar világossá válik, a tenisz nem Sinmara sportja, valami mást kell keresnie. Kifelé az épületből megpillant egy plakátot, ami azonnal felkelti a figyelmét, meg is áll előtte.
-Vigyél el ide. - szól Lev után, majd rámutat a grünerløkkai lovarda hirdetésére. Régi vágya, hogy megtanuljon lovagolni, egészen addig ez eszébe se jutott, míg a lovas plakát szembe nem jött vele. A férfi flegmán vizslatja a kiírást. Köztudottan nincs nagy barátságban a lovakkal, azonban főnökét ha nem is nagy kedvvel, de hajlandó elvinni Grünerlokkába. Sinmara vidám mosollyal ballag vissza a kocsihoz jelezve, akár máris mehetnek. Gyönyörű nap a mai a lovagláshoz. Hét ágra süt a nap, kellemes meleg van, ezért lehúzott ablakkal autókáznak végig a kanyargós utakon. Hogy közel járnak arról a szellő hozta lószag árulkodik, amit szemmel láthatóan a sofőr nehezen visel. Hangos fújogás közepette húzza orrára felsőjét, ezzel tompítva a tanyaszagot.
-Oh, kérlek, ne gyerekeskedj már... - forgatja meg Sinmara a szemeit, ahogy a pólójába burkolózott férfira pillant. De nem törődik vele sokat, mert hamar feltűnik előttük a lovarda kapuja. Gyorsan keresnek egy szabad parkolóhelyet és lerakják a kocsit, majd gyalogosan indulnak a főépület irányába. Lev csak a bejáratig kíséri főnökasszonyát, úgy dönt, távol marad a patásoktól és inkább odakint várja meg őt.
-Szép napot! Isabel vagyok...láttam a hirdetésüket és szeretnék lovaglóleckéket venni. - szólítja le az első ott dolgozó embert, akit az épületben talál.