It's hard for me to let go of you

Ane 'n' Rune

I don't wanna know what it's like
when you're gone, I don't wanna move on
I don't wanna know what it's like when you're gone for good .. I didn't know
that loving you was the happiest I've ever been

Melengeti lelkem a gondolat, hogy visszamehetek mellé dolgozni, hogy egész nap vele lehetek megint, főleg így, hogy elviekben még nem igazán tudjuk (tudja) mit is kezdjünk egymással.. meg a barátkozással. Ha ehhez az ötletéhez ragaszkodik, még inkább örülnék, ha együtt lehetnénk a klinikán, de ez az ő döntése, úgy lesz, ahogy ő szeretné.
Ahogy válaszol, én úgy nézek rá végig, mintha a valaha felfedezett legnagyobb csodát látnám magam előtt, egészen addig, míg milfekről nem kezd el beszélni, mert akkor azonnal elnevetem magam, lehajtom fejem, tetejével Ane mellkasához bújva, és csak pár pillanat múlva nézek ismét rá, mikor már csillapodik a halk nevetés is.
- Hű, hát akkor majd mondd meg nekik, hogy már nem kell sokáig várniuk rám. Meg a mosolyomra. Meg a huncut fürtjeimre. - duruzsolom szinte, miközben picit elfordítom arcom is, és szemöldököm is megemelem párszor, de végül elnevetem az egészet, mert az utolsó amire gondoltam volna a visszatéréssel kapcsolatban, még az se ez lenne. Hanem... mittudomén', milyen jó lesz újra érezni a macskamentát, vagy valami. A játék helyett inkább adok pár puszit álla élére, picit alá is, majd ismét csak legeltetni tudom rajta tekintetem, hiszen olyan gyönyörű... és nagyszerű, és csodás, hogy arra szavaim se lennének nagyon már. Egyszerűen elvarázsol.
Nem csak egyszerűen elvarázsol, hanem magába bolondít, elveszi az eszem, eléri, hogy újra és újra olyan erővel vágyjak rá, mintha az életem lenne veszélyben, ha nem érhetek hozzá, ha nem szerethetem őt, és ha nem lenne ehhez elég a puszta létezése, még azt is pontosan tudja, hogyan érintsen, vagy hogyan szóljon hozzám, hogy tetézze ezt a végeláthatatlan vágyat és szerelmet. Így hát arra se kell kétszer kérnie, hogy melleit szeretgessem, hogy játszadozzak velük, kényeztetve minden apró pontjukat, alig pár pillanat után ajkaimmal is, mibe újra és újra belemosolygok sóhajai nyomán; minél jobban dicsér, én annál jobban örömöket akarok neki okozni... és rajta is vagyok az ügyön. Ahogy bőrömbe mar, meg-megfeszül körülöttem, hangja is megremeg néha, mind imádnivaló plusz töltet lelkemnek, miktől még inkább szeretgetni akarom őt, csókolgatni, érinteni, valamennyi idő után mégis engedem, hogy visszaegyenesedjen rajtam, noha.. szeretgetését így is folytatom, hiszen kezeim melleire kerülnek vissza puhán. Egy kis időre... hiszen aztán kikúsznak kezei alól, hogy saját magát kényeztesse, amit egyszerűen imádok, én meg addig ölénél kezdek el kezemmel is örömére tenni, először is picit gyorsabb tempóra irányítva őt, majd jobbom kényeztetni kezdi vágyakozó porcikáját, amikor pedig ujját ajkamhoz teszi, először nyelvemmel körözök hegyén, majd valamennyire ajkaim közé is veszem, tudom miért adta ide nekem, szóval akkor már legyen olyan, mintha mellbimbójával játszanék éppen.
De látni, ahogy aztán ekképpen szeretgeti magát... kikészít, teljesen. Kezeimet eztán az ágyra teszi, bár muszáj vagyok visszakérni tőle őket, hogy aztán mély szerelemmel csókolhassam őt meg ahogy kéri, közli, ezt szeretné, nem sokkal később pedig erősen tartom magamhoz őt immáron csípőjét, fenekét markolva, hogy egyre intenzívebb mozgással tehessem őt magamévá. Ahogy ajkamat elhagyva vállamba harap, oda bújik, jobbom fejére teszem, tincsei közé kúsznak ujjaim erősen, tartom magamnál őt picit, de ahogy fel akar egyenesedni ismét, elengedem, végigsimítva karján közben. Egyre hangosabb sóhajai, nyögései elégedettséggel fűszerezik vágyaimat, miközben arra is sarkall, hogy még többet kipréseljek belőle... mikor mellkasomra támaszkodik, csuklóira fűzöm ujjaim, hogy aztán az övéi köré kulcsoljam inkább, mikor ezt szeretné, és bár imádom minden pillanatát, ahogy ellenem mozdul, valamennyi idő után muszáj vagyok elengedni kezeit, lassítani picit öle táncával, és lehúzni magamhoz őt pár csókra, már amennyire sikerül normálisan megcsókolnom őt ilyen légzés mellett...  "Engedd el magad szerelmem, úgyse maradhatunk így... ", ennyit ügyeskedek össze két csók és levegővétel között, engedjen csak a gyönyörének, ha nem akarja, hogy benne legyen végem, úgyis hiába akar kitartani... Eztán kellemes tempóban ringatom őt tovább magamon, balommal érintem arcát továbbra is, míg ajkait szerelmesen babusgatom, ízlelgetem, néha elengedve őt egy-egy sóhaj vagy nyögés miatt, túl jó az egész, forró teste szinte éget, mégsem venném el magamtól... Valamennyi idő után engedem el csókjait hosszabb időre, állát, nyakát illetem velük inkább, illetve füléhez igyekszek, finoman fogaim közé veszem cimpáját, majd meg is puszilom, köré is szórok ahogy érem, közben kezeim hátát cirógatják fenekéig, majd vissza. Duruzsolni kezdek egészen közelről fülébe, dicsérgetem, milyen csodálatosan gyönyörű is ő, mennyire szeretem, mennyire szeretek vele szeretkezni, majdnem minden szó közé egy apró puszit zsúfolva, végül pedig azt is elmondom, mennyire várom, hogy remegve élvezzen el rajtam, majd ismét csókolgatom, vissza ajkaiig, tekintetemben csodálattal nézve arcát.

| the house 1 & 2 | × |

23

 Ane 'n' Rune

If you look into the distance, there's a house upon the hill
Guiding like a lighthouse, it's a place where you'll be
Safe to feel our grace and if you've lost your way,  I will leave the light on

Mintha nem tudná Rune, hogy ha gondot jelent nekem valami, akkor arra egyszerűen nemet mondok. Sikerült az éves alatt meglágyítania, de nem ennyire. Még a szemeimet is megforgattam volna, ha nem találtam volna egyébként szuper édesnek, hogy ennyire figyelni próbál arra, hogy nekem is jó legyen. Egyszer megőrjít ez a fickó.
- Komolyan mondom Rune. Nem jelentene problémát és egyébként is, a MILFjeid alig várják, hogy visszatérj a "kisfiúsan bájos mosolyoddal" és "huncut fürtjeiddel". - Ha játékosan is, de immár megforgattam a szemeimet, egy mosollyal körítve a mozdulatot. Azok a nénik sosem lennének olyan öregek mint Rune vagy én, a töredéke sem igazán, viszont attól még az ő testük idős, a miénk nem és szívesen piszkálom ezzel Runet. Gondolom, régen is ezt tettem, mert túl jó poén lenne ahhoz, hogy kihagyjam. Ráadásul, nagyon szívesen töltenék vele időt. Jó...nem csak erről van szó. Nem csak szívesen töltenék vele el órákat, de kimondottan igénylem, vágyok rá és kell! Ezért is forszírozom a barátságot, mert azt akarom, hogy töltsön velem időt és ne felejtsen el sosem, hogy legalább egyikünkben legyen meg, milyen szép éveket éltünk meg egymás mellett. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog csak a barátjának lennem, de azért megpróbálhatom. Megpróbálhatjuk...csak éppen nem most. Nem a mai napon, mert ezt -meg talán egy kicsit a következő nap hajnali óráiból..- a szerelemnek szánjuk, annak, hogy élvezzük egymás testét, lelkét és azt amit egymásért teszünk.
A fürdőszobai akció olyan volt, mint egy szia-helló-hogy vagy előétel. Hirtelen és meggondolatlan lépései az érzelmeknek. A konyhában viszont, már nem erről volt szó. Ott már a ragaszkodás lett a fő irányelv, ami folytatódik a "filmes zugban". Ott, a párnák és puha plédek között már keveredett az egész önzéssel. Részemről legalábbis biztosan. Mindent is kihasználok, mindent megpróbálok, hogy a lehető legtöbb reakciót csaljam ki belőle. Imádom kényeztetni, rajta minden olyan falni-való és annyira tökéletes.
- Ez a beszéd.- Dicsérem meg, mielőtt tovább hajszolnám magunkat az élvezetek felé.
Nincs egy mikroszkopikus részecskéje sem a férjemnek, amit ne csodálnék és mikor felül hozzám, akkor remeg bele a lelkem még a gondolatba is, hogy ő ugyanígy érez velem kapcsolatban. Ezért van az, hogy minden egyes csóknál, minden alkalommal mikor a tekinteteink találkoznak, akkor a lelkünk is összeér és szeretik egymást, pont ahogy a testünk is teszi.
Ölem is olyan élvezettel fogadja magában, mintha már alig várta volna, hogy ő feszítse, simítsa a falait. Valószínűleg így is van.
De nem csak odalent vágytam rá, hanem picit feljebb is, ezért fogtam meg a kezeit, hogy a melleimre húzzam őket. Óh és hogy tudja, mit-hogyan csináljon és szeretgessen és kényeztessen, meg kínozzon. Mert ő még ezt is csodásan csinálja a kezeivel, majd az ajkaival, nyelvével is. De még mennyire, mikor lehúz és kénytelen vagyok egyik kezemmel a válla mellett, másikkal a vállán támaszkodni. Annyira jól esett, hogy még a csípőmet is majdnem elfelejtettem mozgatni és nyelni is alig bírtam hirtelen.
- Ez az, szerelmem..- Sóhajtom ki az ajkaim közül, és a kezemnek a körmei, amelyek a vállán támaszkodtak..most a bőrébe fúródtak. Addig mindent megtettem, hogy elérjen az ajkaival és én is dolgozzak tovább, odalet. - Csodás vagy...- Dicsérem tovább, kissé remegő hangon, mikor a két mellem közt játszadozik. Ez és ujjainak szorítása, együttesen elérték, hogy a falaim néha szinte, megrándultak körülötte. Meg akartam várni ezúttal, így muszáj volt megszereznem a kontrollt, mert félig rajta feküdve, elért minden olyan pontot, ami siettetett volna engem az orgazmus felé. Sajnos vagy nem sajnos -attól függ, honnan nézzük- elengedett és ki tudtam egyenesedni, visszaszerezve kezeit a melleimre. Dehát az én drága férjem, nem csavart ezen is egyet? Immár saját magamat markolásztam, simítottam, izgattam...végig az ő tekintetét kémleltem, hogy lássam az arcán, mennyire felizgatja a dolog. Kis perverz, de az ÉN cuki kis perverzem!
Szinkronba hoztam az ölem gyorsaságát a melleimmel játszó ujjaim gyorsaságával, ami picit komótos lett, dehát Rune életem, ha kíván valamit, akkor tesz érte. Jelenleg a csíoőimet átfogva kezdett el magán mozgatni, megmutatva mit szeretne, így azt a ritmust és erősséget igyekeztem felvenni. Persze egy-két nyugtató ki-belégzést igyekeztem eszközölni, dehát az ütem az annyira vadítónak tűnt, hogy azt hittem, ott helyben elmegyek. Tartottam magam. Nem tudtam meddig, de tartottam. Mikor elkezdett ujjaival is játszani velem, akkor gondoltam egyet majd tettem a mutató ujjam az ajkaihoz, hogy ő nyálazza be, mert később azzal az ujjammal kényeztettem bimbómat, azt képzelve, hogy a nyelvével kényeztet a férjem. Még itt is kitartottam, pedig pár perc után, azt hittem ott fogok rajta...végezni. Ezért kellett a kezeit egy picit eltávolítanom magamtól, mert minden együtt már nagyon sok lett volna valakinek, aki még nem akar elmenni.
"Csókolj meg!"- Ez a parancs hangzott el, Rune pedig a lehető legjobban teljesítette kívánságom. Édesen csókolt meg és tele szenvedéllyel, szemtelen keze addig szinte szrevtélen kúszott le a testemen, hogy belém kapaszkodjon és irányítani kezdje a mozdulataimat.
Még a szemeim is bekönnyeztek, olyan intenzív lett.
- Rune..Rune, én el f..fogok így....ühm.. - Az ajkaitól elszakadva a vállába sikerült harapnom, majd nagy nehezen, remegő karjaimmal próbáltam megemelni a felsőtestem, hogy fel tudjak majd ülni, de...-Ahhh! Rune! - Nem tehettem róla, mikor húzott is meg lökött is egyszerre, olyan hangosan nyögtem, hogy azt hittem, az utcában mindenki engem hallgat. Mégis akartam mélyebben és erősebben, hátha nem bírok majd utána lábra állni sem. Előbb a mellkasára támaszkodtam, majd a kezét kértem el, mire felegyenesedtem rajta, már össze kulcsoltam az ujjainkat és a csípőimre vezettem kezeinket, ahogy próbáltam a mozdulatával ellenkező irányba mozdulni. Szószerint csillagokat láttam tőle, így folytattam...Amíg csak bírtam, de egyszerűen túl csodálatos volt minden ahhoz, hogy befejezzem.

It's hard for me to let go of you

Ane 'n' Rune

I don't wanna know what it's like
when you're gone, I don't wanna move on
I don't wanna know what it's like when you're gone for good .. I didn't know
that loving you was the happiest I've ever been

Vártam, hogy gyermekorvosként kezdjek újra mindent, hogy amellett, hogy mindent megteszek a kapcsolatunkért, picit el is szakadok mégis az addig megszokottól, hogy egy helyen dolgozunk, bár valahogy .. talán nem is igazán gondoltam bele az egészbe, hiszen ezúttal nem lenne egyből úgy, ahogy régen, hogy ott is és otthon is együtt vagyunk. Hiszen.. nem fog most egyből hazaköltözni, és szuper minden. De főleg így, hogy nem csak a bizalmát és a szerelmét kell újra elnyernem - illetve hát előbbit -, de még emlékeit is elveszíti közben... így már nem szeretnék tőle még munkában sem távol lenni, szóval minden terv várhat, amég kitaláljuk, hogy happy end a vége, vagy a teljes összeomlás... mert bizony az lenne, ha Ane végképp megfeledkezne rólam. Még akkor is, ha minden nap új emléket tudok neki adni, akkor is szépen lassan elfelejt lényegében, mindent, amit mióta ismerjük egymást megtudott rólam, és ez.. fojtogatni lenne képes. Lesz is.. szépen, lassan, csendben. Minden egyes alkalommal, mikor észreveszem rajta, hogy valami ott motoszkál benne, még sincs meg egészében, vagy mikor szóba hoznék egy közös elméket, ami már csak egyikünk drága kincse.. Lemondani mégsem mondanék le róla soha. Bármi másról inkább, de róla nem...
Ezért is adok neki igazat a kérdésben, igen, az lenne a legjobb, ha frissen neki is vágnék a gyerekorvosi kalandnak, én mégis mellette lennék inkább, ha úgy érzi, úgy gondolja, hogy nem zavarnám, bár válasza miatt megint csak szűkítenem kell szemeim játékos mosolyommal, mert .. nem valami meggyőző ám!
- Hát ... erre azért majd még visszatérünk, nem győztél meg. - nevetem, majd lágyabban folytatom: nem muszáj.. csak gondoltam.. jó lenne megint együtt dolgozni, együtt lenni. De majd.. meglátod. - teszem hozzá végül puha mosollyal, nem kötelező, csak azért, mert közösen 'építettük' azt a helyet, ha.. úgy érzi, nem lenne kényelmes ha ott lábatlankodnék, akkor.. nem teszem. Majd megbeszéljük, ha átgondolta..
És ha már átgondolás, bőven lenne mit, hiszen ez a barátkozás.. nem a mi terepünk. Sose volt az igazán.. hiszen szinte már az elejétől úgy váltunk barátokká, hogy közben valami egészen mássá is kerekedtünk, és ilyen sok együtt töltött évnek nehéz lenne megálljt parancsolni, és ahogy tűnik, nem is sikerül. Nekem se, de neki se..
Mikor az edzéssel kapcsolatban tetézi minden érzésem és gondolatom szavaival, még utolsó szavaira felelnék annyit, hogy 'helyes', de az már csak egy halkabb nyöszörgés után csúszik ki sóhajként ajkaimon, mert ahogy nyelvével érinti nyakam, illetve csókjaival, nem igazán hagynak szóhoz jutni... Pontosan tudja, hogyan tudja elvenni még jobban az eszem, hogyan tudja elérni, hogy megint csak arra tudjak gondolni, mennyire szeretni akarom gyönyörű testét, és lelkét is egyben, majd, hogy arra vágyjak, vegyen el tőlem bármit, amit csak szeretne, mert ezer és egy örömmel megadom neki azt. Csókjai, minden érintése már-már éget, de az a fajta égető érzés ez, amire könnyen rá lehet szokni, én pedig már egyenesen függője vagyok.
- Nem, határozottan nagyon. - felelem még csendesen egy mosollyal, lágyan nevetve, hogy aztán tekintetében vesszek el egy rövid időre, amibe már megszámlálhatatlanszor, de ismét beleszeretek. Lehetséges ez egyáltalán? Hát.. az. Nem tud megszűnni az érzés, hogy én vagyok a legszerencsésebb, hogy ez a csodálatos teremtés engem szeret, és én őt szerethetem.
Ezért se tudom csendben bírni, ahogy végre megkegyelmez, és rám ereszkedik, muszáj vagyok felülni hozzá, hogy gyönyörű porcikáit érintsem, simítsam, és bár igen közel bújok, ezúttal még nem csókolom meg, de kulcscsontjára adok egy csókot, vagy inkább .. kettőt, nyelvemmel is érintve ahogy hajamban babrál, hogy aztán visszadőljek az ágyra, húzva őt magammal picit. Ahogy mozogni kezd rajtam, elengedem kezeit, felfelé kezdek el simítani rajtuk, néha finoman marva bőrébe, egészen addig, míg meg nem fogja kezeimet, hogy egy sokkal jobb helyre tegye őket; finoman, mégis azért picit erősebben fogok puha melleire, majd simítok le róluk, alattuk fogva erősebben istennőm testére, aztán vissza a formás dombokra, mellbimbóit fogom ujjaim közé, végül kezeim oldalirányba kúsznak le róluk, hogy így húzzam magam felé egy kicsit szerelmem, hajoljon csak jobban fölém, hogy csókjaimat is megkaphassák ezek a szépségek. Szóval ha ekképpen is megtámaszkodik fölöttem, azonnal ajkaim közé veszem mellbimbóját, hol nyelvemmel simítva körkörösen, hol újabb és újabb csókkal illetve, hangosabb cuppantással elengedve néha, hogy aztán apró csókokkal vezetett úton térjek át a másikra, vele is elkövetve mindent, ki ne maradjon a jóból. Nem sietem el egyiknél sem, imádok velük játszani, ahogy ismét kettejük közé indulok, finoman bele is harapok épphogy, majd úgy hagyok egyre erősebb csókokat a két forma között, hogy kezeim már nem csak érintik, de masszírozzák, marják is néha. Csak eztán engedem el őket, és adok érezhetően egy 'utolsó' csókot közéjük, hogy visszaadjam az irányítást istennőmnek, persze ahogy felegyenesedik rajtam ismét, kezeim azért visszasimulnak melleire puhán... Nem győzöm csendes nyögéseimmel élvezni minden mozdulatát, néha szemem is belehunyom, hogy aztán inkább teste vonalait, vagy éppen tekintetét fürkésszem, amikor pedig kezeimre teszi sajátjait, ajkamba harapva húzódik szemtelen mosolyom. Sokáig nem hagyom így kezeinket, tekintetemben láthatja a szerelmes játékosságot, ahogy lassan kikúsznak mancsaim övéi alól, fordítva a dolgon, hogy én fogjam az ő kezeit melleire, imádom látni, ahogy ekképpen kényezteti magát... ahogy egyszerűen csak élvezi, amit teste érez. Kis idő után el is engedem kezeit, lassan simítok le csípőjére és fogom át, hogy mozgatni kezdjem magamon, illetve csak az eddigi mozgását teszem picit intenzívebbé, majd jobbom picit tovább is simul, muszáj ölét is megérintenem; kisajkaival játszok picit, cirógatom puhán hüvelykujjammal, majd csiklóján kezdek körözni valamivel erősebben, miközben másik kezemmel fenekébe markolok erősen, úgy engedve el, és elindulva combja felé, hogy körmeim lágyan karmolják bőrét.
Nem győz tekintetem melleit érintő kezein legelészni, felváltva öle látványával, egészen addig, míg meg nem fogja kezeim, és az ágyhoz nem szegezi őket, hiszen akkor már inkább megadó szerelmem érződik szemeimben, mikkel gyönyörű kékjeit találtam meg magamnak, újra picit hangosabb sóhajt engedve meg magamnak az eddigiek közé, ahogy gyorsabban kezd mozogni rajtam. Mikor kér... vagy inkább parancsol... ugyanezzel a megadással bólintok pár aprót hirtelen, és mozgatom meg kezeim, adja vissza nekem őket, muszáj arcát közéjük fognom, és úgy csókolnom meg, mintha nem lenne holnap, szinte felfalva őt, így puhán fogaim közé is veszem ajkát egyszer-kétszer, de aztán csak csókolom szüntelen. Pár pillanat múlva balom arcán hagyom, de jobbom hátáról lesimít csípőjére, miközben lábaimat is felhúzom, hogy ezúttal ismét én diktáljam a tempót és a hogyant; ezúttal nem is kezdek finoman hozzá, egyből erősen, gyorsan kezdek el mozogni benne, miközben ajkait nem hagyom ám magukra. Néha megállok egy erősebb lökéssel, olyankor csípőjén lévő kezemmel mozdítok rajta, hogy ringatózzon ismét egy picit, de aztán megint folytatom, valahányadik ilyen váltakozás után mindkét kezemmel combhajlataiba kapaszkodva, hogy erősen tartsam őt magamon, rövidebben mozdulva benne.

| the house 1 & 2 | × |

22

 Ane 'n' Rune

If you look into the distance, there's a house upon the hill
Guiding like a lighthouse, it's a place where you'll be
Safe to feel our grace and if you've lost your way,  I will leave the light on

- Nemmm zavarnál..- Legalább is azt hiszem..Ha már megegyeznék Runenal, hogy lehetünk nagyon-nagyon közeli barátok, akkor miért utasítanám ki a közös rendelőből? Pláne, hogy azóta is visszasírják a...fanjai... Itt azért egy szemforgatást megengedek magamnak, gondolatban. Én is ugyanolyan jól elláttam az állataikat, köszönjük szépen. Nem tehetek arról, hogy nem vagyok egy nyálcsorgatást, bugyinedvesítést kiváltó isten, akinek csodás a mosolya. Pft..Hirtelen ingert éreztem arra, hogy ne mondjuk el azoknak a törzsvendégeknek, hogy most éppen baráti fázisban vagyunk. Persze, Rune védelmének az érdekében. Hogyne..
Azért be illene ismernem magamnak, hogy egyelőre csakis magamnak akarom és azt akarom, hogy csak én kelljek neki.csak nem szabad. Még ma engedek ezeknek a vágyaknak, aztán valahogy meg kell találnom vagy felépíteni a gátat. Most viszont hagyom, hogy a férjem igaza érvényesüljön..sőt! Mit hagyom? Egyenesen bizonyítom neki a saját igazát. A konyhapulttól kezdve a puha takarókig meg párnákig, ahol nem kis meglepetést okoz, hogy mennyire kis...éhes és szenvedélyes és nem is tudom, mikor remegtem utoljára ennyit, de az biztos, hogy ha így folytatja, akkor tényleg nem fog menni a barátzónálás. Nem lesz szabad hagynom, hogy az öleléselből puszik, azokból csókok legyenek, mivel ott már vége is minden ellenkezésnek, ami bennem van. Néha úgy gondolom, hogy nem azért lettem megteremtve, hogy neki nemlegesen válaszoljak, hanem, hogy mindig mindenhol, mindenre igent mondjak neki. Ezt ő mondjuk, valószínűleg nem is sejti, hogy ekkora hatalma van felettem. Pedighát.. Már egy csókja, vagy bókja után kb képes vagyok megpusztulni, ez a helyzet.
- Nem is hagynám, hogy ellenkezz. - Súgtam a bőrének,mielőtt nyelvemmel simítottam volna rajta. Imádom, ahogy élvezi amiket teszek vele, ahogy a bőre reagál és a hangja. Óh, mindenséges egek. Annyira beindít minden amit tesz, pedig igazából még nem is tesz sok mindent, csak őszintén utat enged annak amit érez és ezt annyira szeretem benne. Annyira szeretem egyáltalán őt, hogy az összes kedvenc pontját érinteni, szeretgetni akartam. Minden porcikáját, amivel annyira képes viszont szeretni engem.
- Ez most kérdés? - Nevettem csendesen és úgy pillantottam rá, ahogy ő is énrám. Szeretettel, vággyal, szinte már nosztalgiával, hiszen hiányoznak a régi idők, még akkor is ha nem tudom mik azok. Vágyok ezekre az emlékekre ugyanannyira, mint magára Runera. Így mikor még nem is helyezem magamba, csak játszok vele odalent, vagy egyenesen ráülök, már attól olyan kellemesen nedves vagyok, hogy jut neki is bőven. Közben érintettem, csókoltam, simítottam rajta a nyelvemmel, ő pedig nem győzött folyamatosan lenyűgözni és amikor teljesen magamba fogadtam, felegyenesedve...Majdnem sikerült káromolnom a mindent is, annyira falnivaló és izgató volt. De nem csókoltam  meg, amit iszonyat nehéz volt megállni, mert látni akartam mindent amit csinált, mindent amit éreztem, hátha tovább, jobban megragad. A hajába kapaszkodtam jobbommal, de csak semmi durvulás, egyáltalán nem húztam, inkább csak a tincsek közé fonva tartottam az ujjaim, addig amíg vissza nem engedte magát az ágyra és így újra fölénybe kerültem. Mellkasán támaszkodva, kissé előre vittem a súlyom és úgy kezdtem a csípőmet egyre gyorsabban és gyorsabban ringatni rajta. Lepillantottam rá, ajkamat beharaptam és megfogtam mind a két kezét, hogy egyenesen a melleimre tudjam irányítani őket. Egy ideig így lovagoltam rajta, majd vissza, az eredeti ülő pozícióba, s combjaim segítségével fel-le, fel és le, majd komótosan, néha meg-megállva és köröztem rajta, s közben a melleimen tartózkodó kezeit megfogtam, mintha csak a saját melleimet tartanám kezeimben és behajlítottam ujjaimat, Rune ujjai körül, hogy végtére is az ő kezeivel kényeztessem magam.
Amíg bírtam a lassúságot, ezt tettem, majd megelégelve a lassú kínzást, rámarkoltam Rune kezeire és amilyen erősen csak tudtam, letoltam őket az ágyra, ott is tartottam meg kezeinket, hiszen azon támaszkodva dőltem megint előre, olyan gyorsan csúsztatva rajta végig az ölemet, amennyire csak tudtam. Amikor pedig nem voltak a szemeim lehunyva, a férjem ajkait figyeltem epekedve.
- Csókolj meg. - Kérés és parancs egyszerre, mert abban a pillanatban nem vágytam más ízre, csak az övére, se más hangra min öleink egymáson való simulásáét és Rune szuszogását az ajkaim közt.

It's hard for me to let go of you

Ane 'n' Rune

I don't wanna know what it's like
when you're gone, I don't wanna move on
I don't wanna know what it's like when you're gone for good .. I didn't know
that loving you was the happiest I've ever been

Szerettem volna, hogy mikor visszajövök, legalább jövőjét lássam ennek az egésznek, amit kettőnk életében okoztam. Természetesen nem gondoltam, hogy Ane megpillant, és abban a minutumban a nyakamba ugrik, elfelejtve minden múltbéli hibát, ... de főleg nem elfelejtve a szép emlékeket... hát egyiket se gondoltam. Tudtam, hogy meg kell majd küzdenem azért, hogy visszanyerjem a bizalmát, a feltétel nélküli szerelmét, lelke minden apró szegletét, hogy semmilyen kétségnek ne maradjon szívében táptalaj, de... de az átok mindent megváltoztat. Gondoltam idővel, vagy talán azonnal, ha lenne lehetőségem gyerekorvosként kezdeni, kapnék az alkalmon, de ezek után valószínűleg tolódik ez a gondolat, mert Ane mellett szeretnék lenni... így is ki tudja, milyen gyorsan felejt, vagy hogy működik ez az egész, egy pillanattal se akarok tőle többet távol lenni, mint amennyit szükséges.
- De, vagyis.. gondolom, az lenne a legjobb. De egyelőre inkább visszamennék a klinikára melléd, ha .. ha téged nem zavar. Ha nem zavarnék. - felelem halkabban, puhán, szemeibe olyan csodálattal és szeretettel pillantva, hogy azt szavakba aligha lehetne önteni. Nem ecsetelem, hogy miatta döntök így, nem szeretném, hogy rosszul érezze magát emiatt, idővel meg amúgy is kiderül, szóval mindegy is most.. mellette szeretnék lenni, ennyi a lényeg. Egyelőre csak ez számít.
És nem igazán barátként, hiszen a mellékelt ábra is mutatja, egyszerűen nem tudok nem párjaként tekinteni rá, nem tudok úgy meglenni mellette, hogy ne csókolnám, ne szeretném minden porcikáját, ne akarnék vele szerelmeskedni bármikor, bármeddig, ne próbálnék meg neki annyi gyönyört okozni, amennyit csak elbír, újra és újra, még akkor is ábrándos csókom lehelem ajkaira, mikor már számolni se tudnám, mióta szeretjük egymást, mióta megbeszéltük, hogy barátokként kellene folytatni. Olyan tökéletesen kezembe illik minden formája, hozzám való minden porcikája, hogy badarság lenne nem csókolni és érinteni őt, és szavak nélkül kérni, hogy legyen enyém míg világ a világ, és azon is túl, avagy épp teljesen megadni és átadni neki magam, mikor úgy gondol, hogy ezúttal ő szeretné megmondani, miként is élvezzük egymást.
Szavaira mosolyom szélesedik, a kedvenc pillanataim voltak, mikor együtt mentünk el edzeni, hogy mindenáron el akarta terelni a figyelmem, hogy mindenáron azt szerette volna, hogy ő legyen figyelmem középpontja, én pedig bár sokszor kitartó próbálok lenni, igen esendő vagyok ha Aneról van szó, ... kimerem jelenteni, hogy így vagy úgy, de minden közös edzés szerelemmel végződik, és ez mosolyt csal arcomra.
- Én pedig egyáltalán nem ellenkeznék... - felelem halkan, boldogan, majd ez inkább libabőrös vággyá avanzsál, hiszen simít rajtam, nyakam csókolja, amivel egy pillanat alatt megint csak éhessé tud tenni, felkínálva magát nekem, mint legcsodásabb falat...
Jobbom arcát cirógatja még mindig, de szavai nyomán muszáj vagyok picit tincsei közé simítani kezem, puhán marva lágy hajába, egyszerűen imádom, ha dicsér, ha érezteti, hogy tetszek neki, hiszen a legfontosabb, hogy neki tetsszek... és imádom benne, hogy duruzsolása ilyen hatással tud lenni rám.  Az újabb szavak hatására, illetve, hogy kezét érzem magamon közben odalent, megszakítom picit a csókot, noha közben ő is máson töri a fejét, addig is van időm orromon beszívni egy nagyobb levegőt, nyelni egy hatalmasat, és csak aztán engedni ki tüdőmből az oxigént, persze közben figyelemmel kísérve, ahogy megnyalja kezét... mikor pedig újra megcsókol, úgy viszonzom azt, mintha éltetne vele, ismét tincseibe kapaszkodva finoman. Halkan nyöszörgök, ahogy játszik ajkammal, majd ismét csókjait kérem, miközben helyezkedni készül, lelkem már abba beleremeg, hogy belegondolok, mit tervez; újabb halk, bujább sóhaj, mikor velem simít magán, mikor pedig csókjaival elindul rajtam, két kezem combjaira teszem, finoman marok bőrébe újra és újra. Nem győzöm visszafogott hangjaimmal lereagálni amit tesz velem, ahol és ahogy érint, ahogy csókol, ahogy nyelve ízlelget, majd tarkómat érinti, ajkaimat szereti... Kezeim egyből visszatalálnak arca két oldalára, mintha egy pillanatra se akarnám, hogy csókját megint elvegye tőlem, egyre jobban vágyva az érzésre, hogy benne érezhessem magam, így mikor ez végre eljön, muszáj vagyok jóleső hanggal jelezni ezt, egy pillanatra még csókom is enyhül, ahogy érintésem is, nyelek egyet, légzésem is meg-megremeg... Kezeim ismét combjaira teszem hirtelen, picit talán erősebben marva beléjük.
- Nagyon .. ? - vágom rá nevetve, ismét nyelnem kell, tekintetem úgy kapaszkodik övébe, mintha szinte kérné, hogy tegyen velem amit csak akar, övé vagyok, teljesen... - akkor már ketten vagyunk... - suttogom válaszul, hangomnak ekkor már akad némi kérlelő éle, szívem már szinte dübörög, ahogy pedig elkezd felegyenesedni rajtam, ez csak fokozódik, már amennyire még lehetséges; újabb jóleső, halk nyögés mikor jobban magába enged, közben bal tenyeremre támaszkodok felülve hozzá, hogy jobbom hasától felfelé simíthasson, mellei között fel nyakáig, majd vissza, egyik formás mellét veszem kezembe, és markolok rá picit jobban újabb nyögéssel, hogy közben egészen magába fogad. Arcom arcához közel tartom, de tekintetem azon kalandozik, hogy egy picit simítok még mellén, bimbóján, aztán kezem tovább halad, csípőjét fogom át, finoman mozgatva őt, vagy inkább csak követve, ahogy saját ütemében mozdul, cirógatva puha bőrét hüvelykujjammal, kis idő után pedig inkább visszaengedem magam, kis kezeit pedig megfogom és visszateszem mellkasomra, ott is tartva őket enyémekkel együtt.

| the house 1 & 2 | × |

21

 Ane 'n' Rune

If you look into the distance, there's a house upon the hill
Guiding like a lighthouse, it's a place where you'll be
Safe to feel our grace and if you've lost your way,  I will leave the light on

Az a helyzet, hogy ha Rune még az átok előtt bármikor visszatért volna és ez lett volna a helyzet, mint most, akkor valószínűleg most a nagy kibékülésünket ünnepelnénk ezzel az egymásra találással. Valószínűleg vidáman társalognánk utána, felszabadultan és örülnék mindannak, amit Rune elért amióta nem találkoztunk. Vágynék egy ilyenre, de nem tehetem meg, hiszen a szép emlékek elpárolgásával, sokkalta nagyobb tüskeként él bennem, amit tett, mintha lenne, ami tompítja a fájdalmat. Ez pedig egy olyan dolog, amibe muszáj vagyok belekapaszkodni, ha azt akarom, hogy legyen esélye arra, hogy egyszer normális kapcsolatban éljen valakivel, aki nem felejti el másnapra. Ha nem is mondaná, nagyon jól tudnám, hogy borzalmasan fájna neki, minden egyes nap reménykedve felébredni, hogy talán megoldódott a dolog és emlékszek rá. Aztán csalódni, mikor úgy tekintek rá, hogy elgondolkozok, vajon honnan ismerhettem meg? Csak nem egy egyéjszakás kaland mellett ébredtem? Gondolhatja mindenki, hogy fognám magam és igyekeznék a lehető leggyorsabban és csendesebben lelépni. Nyilván azonnal megtetszene, de mégis... Ettől függetlenül nagyon büszke voltam rá, amiért nem ült bele a depressziójába és befejezte az iskolát. A kitartása mindig is olyan erénye volt, amit értékeltem benne. Nagyon is.
- Miért hagysz ki időt? Nem az a legjobb, ha friss tudással kezded is? Vagy szeretnél még valamit hozzá tanulni?
A gyermekorvosi hivatás legalább olyan szép, mint az állatorvosi, mindig is passzolt hozzá és csodás jele annak, hogy egyszer remek apa lesz belőle. Kicsit fáj a szívem, hogy nem ez lett annak az estének a kimenetele, mikor elhagyott. El sem tudnék képzelni nála jobb apa alapanyagot. Igazán kár, hogy ezt én már maximum csak külsőszemlélőként láthatom. Vajon mennyiben végződik máshogy, ha én jutok előbb szóhoz? Maradt volna, ha bevallom neki, hogy gyermeket szerettem volna? Áh, amennyire nem bírt maradni, hogy a teljes igazságot sem vallotta be, valószínűleg nagyobb kín lett volna neki az egész, mintha a lelkét helyeznék présbe. Erre talán kicsit ő is rájött, mikor elmagyaráztam neki, mit is jelent ez az egész átok. Számomra, számára és így a kettőnk kapcsolatának. Nem élek olyan álomképekben, hogy ha marad, akkor nem kaptam volna el ezt az istenverte átkot… ez nem azon dől el. Válogatás nélkül szedi áldozatait és ki tudja, ő mikor esik áldozatául. Akkor..mi lesz? Lehet, megúszná, ha nem lenne itt? Valószínűleg nem tudnék úgy élni, hogy ő messze van és nem tudhatok róla. Ez azonban egy másik vita alkalma lesz. Most el vagyok foglalva az élvezetekkel, amit nyújt és amit én akarok neki majd nyújtani. Először a konyhában, óh te szentséges mindenség, mit művelt velem ott a pulton. Az egész testem egy merő remegés volt. Rune mindig nagyon tudja, mit tegyen és most valahogy, egek…Úgy gerjesztettük egymás vágyát, mintha fokozatosan dobálnánk a tűzre a száraz tűzifát, majd mindig löttyintenénk hozzá egy kis olajat. Szavak nélkül is értettük egymást az élet minden területén, miért is ne lett volna így ott, ahol a test mozzanatai a szeretet nyelve. A pult után kikötöttünk a „filmezős kuckóban”, na ott újra sikerült elrepítenie a csodák földjére, a mámor fellegei közé, ahol a testem szinte már csak reszketni volt képes és befogadni a szerelmem édes, kínzó lökéseit. Pedig, hát..nem egyszerű nálam elérni, hogy majdhogynem magatehetetlen legyek az aktus során. Rune megérkezéséig az életemben, el sem hittem, hogy létezhet ilyen. Mégis újra és újra bizonyítja. Mikor neki is sikerült utánam jönnie, nem is lustálkodok tovább, hiszen eddig a munka nagy részét ő csinálta és akármilyen gonosz is tőlem, azt akarom, hogy ha eszébe jutok majd, akkor arra is emlékezzen, hogy velem volt neki a legjobb az ágyban.
-Pedig a te figyelmed ott elterelni…hmm.. Rune, azt igazán szívesen kipróbálnám.
Minden gyengepontját ki akartam használni, amit csak tudok. Igaz, Rune eleve egy nagyon érzékeny férfi, de megvannak neki azok a pontok, amikor olyan izgatóan sóhajtja a nevem, hogy már az majdnem képes elvinni. Először a nyaka, oldalt..de mégis minél hátrébb. Az a pont okozott már nekem néhányszor szuper nedves éjszakákat. Szereti, ha cirógatom, a dicsérgetést. – Nézni, ahogy az izmaid megfeszülnek. – Ajkaimmal folyamatosan ostromoltam az övéit, addig kezem lent kezdte el kényeztetni.
- Rune, olyan szívesen az öledre ülnék, mikor kinyomod azt a súlyt, csak azért, hogy érezzem magamon, mikor odalent is megfeszülsz. Mindenhol. – A csók után levettem egy pillanatra róla a kezem, felemeltem majd annyira elvontam tőle az ajkaim, hogy meg tudjam nyalni a tenyerem, nedvessé téve azt, mielőtt visszavezettem volna rá és ráfogtam volna. Újra őt csókoltam, ajkát finoman beszívtam a sajátjaim közé s ott tartottam, az ajkaink szinte összetapadtak attól, hogy közben még mindig fenntartottam a finom szívást és úgy mozgattam a fejem jobbra- balra, komótosan. A bal oldalamra helyezve a súlyomat, jobb lábam teljesen átlendítettem a férjem csípőjén, de még nem engedtem le magam, csak éppen annyira, hogy nemiszervével a sajátomat tudjam simogatni. Ekkor engedtem el az ajkait, eltávolodtam egy picit az arcától és hála az égnek, hogy hozzá képest igen alacsony vagyok, nem jelentett gondolt először a nyakára rácsókolni, le a nyelvemmel végig simítani a mellkasán és finoman bizony az egyik bimbóját is megnyaltam visszafelé, egy párszor. Majd vissza fel, a nyakától az álla csúcsáig, bal kezemmel a feje alá simítottam a tarkójához, így adtam neki egy újabb, mély csókot, bevetve a nyelvemet is, s közben ráültem Rune merevségére, fel s le csúsztatva rajta ölem, mindenemet elkenve rajta.
– Mennyire szeretnél bennem lenni Rune?- Suttogtam az ajkainak, gyengéden ráfogva az állára.
– Én úgy vágyok rá, hogy szinte remegek érte. – Ezt kimondva egyenesedtem fel, kezeimet a mellkasán támasztottam, úgy kezdtem el őt lovagolni, először lassan és finoman, fel-le iányba aztán teljesen beleülve kezdtem el körözni a csípőimmel.
Jól tudtam, hogy ennek az egésznek olyan vége lesz, ami nem kedvez az eredeti tervemnek.  

It's hard for me to let go of you

Ane 'n' Rune

I don't wanna know what it's like
when you're gone, I don't wanna move on
I don't wanna know what it's like when you're gone for good .. I didn't know
that loving you was the happiest I've ever been

Valahol azért aranyosnak találom, és igen jól esik, hogy egyből az érdekli, ki is az a nő, akivel kissé más terveink voltak arra az estére. Vagyis hát.. nekem egyikre se lett volna annál több tervem, mint ami akkor történt, legtöbbre még annyi se, főleg azok után ugyebár, hogy egyértelművé vált, mi is jár a fejében. Nem éppen érzem magam kényelmesen a bőrömben olyan valaki mellett, aki tudom, hogy többet szeretne, mint amit ajánlhatok, hiszen bármi amit lelkemből ajánlani tudok és akarok is, az mind Anenak szól... csakis őérte, csakis hozzá. Mióta csak ismerem, egyszerűen nem érdekel más, olyan tökéletes hozzám ez az istennő, hogy arra szavak sincsenek. Azt mondják, idővel a szerelem szeretetté lényegül, és bár ez is igaz, én mégis azt érzem a mai napig, mikor meglátom, hogy menthetetlenül szerelmes vagyok belé, és minden alkalommal mikor figyelmével, szeretetével tisztel meg, úgy érzem magam, mintha a legszerencsésebb isten lennék, aki valaha létezett. Ezért is látom esélytelennek, hogy barátja tudjak lenni, egyszerűen túl nagy hatással van rám, egyetlen pillanat alatt eléri, hogy olyan legyek, mint egy kiskamasz aki életében először szerelmes, és ezt elég nehéz eltitkolni.. Persze, nem úgy kell ezt elképzelni, hogy nem bírom elviselni rajta a ruhát egy perce se, de, hogy megöleljem, hogy bújjak hozzá, hogy adjak a homlokára, vagy épp hajára egy puszit, az kötelező, és ösztönös, amikor csak a közelemben van. Csak hát ezt barátok nem igazán csinálják... Nyeljek le minden ösztönös mozdulatot, hogy úgy lehessen ahogy szeretné? Hogy mellette lehessek, de ne vele? Melyikünknek és min segít ez azon kívül, hogy dacol ellenem? Ellenünk.. Amit teljes mértékben megértek, csak.. csak a kivitelezés döcögősnek tűnik..
Kérdésére eztán egy halványabb mosollyal bólintok párat, ami az orvoslást illeti.
- Igen, idén végeztem, már praktizálhatok. De.. szerintem még várok vele. - felelem puhán, ehhez illő mosollyal, de nem teszem hozzá, hogy az állapota meglehetősen áttervezésre inti minden tervemet.. Így már eszemben sincs elmozdulni mellőle, már ha egyáltalán hagyja, hogy visszamenjek a rendelőbe hozzá, hogy újra együtt dolgozzunk. Én nagyon örülnék.. annyira üres volt nélküle minden, hogy hirtelen úgy érzem, a vele töltött összes pillanat is kevés lenne.
Szeretném hallani, nagyon is, amit mondani akart, ennek hangot is adok kicsit aggódva, kíváncsi tekintettel, de amit válaszol... mintha lelkemben forgatna meg egy keserűséggel megátkozott kést; nyelnem is muszáj egy nagyot, ahogy realizálódik bennem, mit is jelent ez igazából. Gyönyörű arcát két kezem közé veszem, simítok finom bőrén hüvelykjeimmel, majd húzom picit magam felé fejét, hogy félúton találkozva adjak egy csókot a homlokára, hosszan, megannyi érzelemmel és gondolattal megtöltve azt.  Mondani nem tudnék mit... sajnálom? Hogyne sajnálnám, de ezt ő is tudja, és csak rosszabb lenne, hiszen totál tehetetlen vagyok amit nagyon gyűlölök. Mióta csak ismerem őt, azon lista élén csücsül, akiket annyira szeretek, ha valami történne vele, végem lenne... erre tessék. Pont az átok, amivel azt se tudjuk mihez kezdjünk... elveszi tőlem őt, és még csak agyalni se tudok, mit csináljak. Mi lesz belőlem nélküle? Ő elfelejt, idővel talán az érzéseket is emlékek nélkül, de bennem minden tovább élne, csak éppen szerelmem tárgya azt se tudná, hogy a világon vagyok. Mi maradna nekem a keserűségen, a magányon és a céltalanságon kívül? Oké, nem jó dolog ennyire hozzáláncolni magad valakihez.. de ő már a részem, mellette tapasztaltam meg rengeteg mindent, mellette tanultam meg igazán szeretni,.. nem hagyhat el végleg.
Szerencsére viszont elég egyetlen egy pillanat, hogy máris ne a jövővel foglalkozzunk, ne is azzal, hogy barátokként próbáljuk-e meg folytatni vagy sem, mert a szerelmünk mindig erősebb lesz bármi másnál... Úgy tudok vágyni minden porcikájára, mintha sosem kóstoltam volna még, de egyszerűen nem tudok betelni vele, sóhajaival, rezzenéseivel, érintéseivel, szeretetével... Ezért is igazgatom őt az ágyon is hamarosan úgy, hogy ismét remegjen alattam, nem érem be annyival, hogy a konyhában már egyszer gyönyörök közé juttattam őt nem is olyan régen, és még hányszor fogom ma szeretgetni finom testét...
Ahogy sikerül eljutnia a csúcsra, hamarosan én is követem őt, puha testén simítok, hogy aztán megint elmondjam neki, mennyire szeretem őt, amég tehetem, el is fogom mondani neki még jó párszor, ha a múltat el is veszi az átok tőlünk, az új emlékei között igenis legyen ott, mit is jelent ő nekem.
Szavai megmosolyogtatnak, főleg becézése, egy pillanatra muszáj vagyok ajkamba harapni ahogy arcát fürkészem, hogy aztán mellé helyezkedjek, cirógatva, simogatva őt, bújva hozzá, majd mikor teljesen felém fordul, feje mellkasomra kerül, jobbom arcát cirógatja, balom hátán rajzolgat épphogy érintve bőrét.
Dicséretén halkan nevetek, tudja mennyire imádom, mikor hangot ad annak, hogy tetszek neki,.. és mennyire zavarba is tud hozni vele.
- Elég unalmas egyedül, nem volt aki elterelje a figyelmem. - válaszolom pimaszkásan boldog mosollyal, pedig hát amúgy... elterelte, csak nem úgy ahogy régebben, hanem pont azzal, hogy a régi időkre gondoltam, edzés végére elvéve az összes addigi kedvem magamtól. De edzeni meg szeretek járni, szóval..
Most viszont inkább figyelek szerelmem kis kezére, ahogy végigsimít rajtam, majd ajkaira, ahogy nyakamat csókolják olyan pontokon, amiktől még szemem is lehunyom és halkan szusszantok az érzéstől, ami végigfut gerincemen, apró libabőrt hagyva rajtam maga után. Főleg, hogy keze is irányt váltott közben; ismét ajkamba harapok mosolyommal miközben Anera pillantok.
- Mindig így gondolom... - felelem olyasmi grimasszal, mintha kikérném magamnak a kérdést is, persze csak játékosan, de hallhatóan még egy 'pff' is odaférne a hanglejtés mögé-elé, végül jobbom arcán cirógat ismét röviden, onnan pedig lefelé kúszik, mutató ujjam hegyével járom végig bőrét nyakán, dekoltázsán, majd formás mellét veszem kezembe puhán miközben ő már ajkaimhoz hajol, nyelvét végigfuttatva rajtuk. Halkan nyöszörgök a finom érzéstől, ezt is pontosan tudja mennyire szeretem..; jobbom ismét arcára kerül, cirógatom megállás nélkül, miközben ő rajtam simít odalent. Aprón bólintok tekintetében elveszve, mintha a néma kérdésre felelnék, érjen hozzám, vegye csak el amire vágyik, sok úgyse kell, hogy ezt könnyedén megtehesse... Halkan sóhajtok, ahogy kezébe fog, szemeit el se engedem, ahogy arcát is cirógatom végig, és bár eztán pár pillanatig ajkai és szemei közt kapkodom pilláim, sokáig nem bírom, hogy ne húzzam magam felé éppcsak annyira, hogy meg tudjam csókolni, amibe megintcsak muszáj vagyok belenyögni szinte alig hallatva hangom. Arcáról jobbom tincsei közé kúszik füle alatt, valamennyire még nyakán tartva kezem, picivel erősebben tartva magamnál őt, de persze elengedem ha mozdulni szeretne. Finom csókjaitól mondjuk nem szívesen válnék meg még...

| the house 1 & 2 | × |

20

 Ane 'n' Rune

If you look into the distance, there's a house upon the hill
Guiding like a lighthouse, it's a place where you'll be
Safe to feel our grace and if you've lost your way,  I will leave the light on

Tudom, hogy később meg fogom bánni ezeket a nyugis, kényelmes pillanatokat, amikor úgy beszélgetek a férjemmel és bújok közelebb hozzá, mintha ez csak egy átlagos hétköznap lenne a házas életünkben és kibeszélnénk, kivel- mi történt aznap. Dehát annyira jól esett viccelni, nevetgélni, simogatni egymást. Még..még utoljára, ez belefér. Bele kellett férnie, mert úgy néz ki, hogy a százhuszonöt évnyi berögzülések, azok nem fognak egyről a kettőre elmúlni. Arról viszont szó sem lehet, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk.
Meg kell találnunk az arany középutat, mert az lehet a megoldás erre a kényes helyzetre. Ezt Rune még ugyan nem látja, de talán majd idővel.. - Tényleg folytattad a tanulmányaidat és gyermek orvos leszel? - Nagyon igyekeztem arra, hogy elmismásoljam az iménti, minimális kis féltékenységi jelenetet. Nekem is meg kell majd tanulnom ezt, ugyanis, ha valami csoda folytán sikerülne valakit megszeretnie annyira, hogy megpróbálja vele, akkor nem sírhatok majd utána egy sarokban. Na és hogy lesz, ha végül mindent elfelejtek? Itt fog maradni ez a feszítő, de mégis a szívveréshez hasonló lüktető, felemelő érzés, miközben azt sem tudom, mi után is vágyakozok annyira? Vagy éppen ki után.
- Igen..csak..Fogalmam sincs, mivel folytatódik a mondatom. Vannak erős megérzéseim, néhány napló bejegyzés, de ennyi. - Szomorú mosolyommal közöltem a tényt. Bele kell majd szokni a "csak barátok" szerepbe mind a kettőnknek, de szerintem tényleg képesek lennénk rá. Még meg sem próbáltuk igazán, hiszen sosem volt ilyen időszakunk. Megismertük egymást, udvarolni kezdett azonnal, én pedig...nagyon hamar igen-t mondtam az elég hamar feltett kérdése. Iiiigen, már az első naptól kezdve az övé akartam lenni, és lettem is igazából, de az emberek világában élve ez nem így működik, rajtunk meg azonnal lehetett látni, hogy nem teljesen plátói keretek között mozog a viszony. Most sem állíthatnám, hogy biztosan sosem fogunk egymáshoz hozzáérni az elkövetkezendő időszakban. De...nos, igyekezni fogok. Majd, mondjuk..holnaptól. Igen, majd holnaptól. Ugyanis, csak egy mozdulat kellett. Annyi, hogy Rune a csapnál átkaroljon hátulról és már indult is be bennem minden egyes reakció őrá. Minden érintés, simogatás, csók s később a csipőink egymással való tánca is, annak az egy mozdulatnak az eredménye. Veszélyes rámnézve ez a férfi, nagyon veszélyes. Bár szerintem, mindig is az volt és mindig is az lesz. Nekem kell majd erősnek lennem és megállni, hogy tovább follyon a dolog a már jól kivájt mederben, hiszen olyan tehetséges és tapasztaltan ér minden porcikámhoz, olyan tökéletesen tudja átadni az érzelmeit, hogy tehetetlen vagyok vele szemben. Pláne most, a mostani együttlét valahogy más érzés. Ahogy a hajamba túrt és óvatosan kapaszkodott benne, utat csinálva ajkainak, ahogy belém hatolt..telis tele vággyal...Pont mint amikor volt az a rémes pár hónap és nem értünk egymáshoz egy ideig, majd utána pedig nagyon-nagyon. Na akkor voltak hasonlóan indulatos éjszakáink. Jó, mindig is mámorítóan perzselőek voltak az intim "pillanatok", mégis valahogy ez most más. Öt év az öt év, ezt én is tudom, érzem de nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire fogunk egymás érintése után sóvárogni, szinte kielégíthetetlen vággyal. Mégis itt vagyunk, túl a nem is tudom hanyadik meneten és csak azt érzem, hogy ez ennél jobb már nem is lehetne, mégsem elég. Runeból sosem elég. Mindig egyre több és több kell, és már egyre távolabbra úszik a remény, hogy mi valóban lehetünk barátok egyszer. Mégis vagyok olyan önző, hogy legalább saját magam számára megpróbáljam majd bemesélni.  Közben pedig, mintha valami hipnózis alatt állnék, úgy engedelmeskedek, körézárva lábaim, magam mellett tartva a kezeim, szorosan összefonva ujjaimat az övéivel. Ez egy olyan jelenet, mikor legszívesebben szorosan összezárnám szemeimet és csak élvezném, ahogy be-ki simul bennem, mégsem tudom levenni róla a szemeimet, hiszen annyira gyönyörű, olyan tökéletes és annyira szeretem, hogy talán még pár könnycsepp is legördült arcomon a sajgó érzéstől, mi mellkasomban feszült egyre jobban. Nem hagyott nekem időt sopánkodni, szerencsére. Tempója egyre gyorsult és már tudtam, hogy ez a férfi bizony épp világot megváltó küldetésen van, az ÉN világom megváltójaként, hozza el számomra a gyönyört. Rásegítve egy kicsit, én is mozdítani kezdtem a csípőmet, hogy olyan mélyre jusson a kettőnk lendületétől, hogy ne tudjuk már meg sem mondani, hol kezdődik Rune és hol folytatódik Isane. Legszívesebben ott tartottam volna még, dehát a szükség nagy úr és a férjemnek mindent sikerült belőlem előcsalnia. Míg orgazmusom hulláimait lovagoltam meg, ő készült felfedezni a sajátját, amihez szerettem volna hozzátenni  de olyan érzékeny voltam, hogy csak kapaszkodtam a felkarjába, a tarkójába és próbáltam kontrollálni a hangokat, amik kiszöknek az ajkaimon, noha nem tudtam megállni, hogy belesóhajtsak a csókokba, hogy körmeimet belemélyesszem a bársony-finom bőrbe, hogy ne szorítsam meg én is picit az ő göndörkés, barna fürtjeit az ujjaimmal. Pláne, mikor megéreztem, hogy sikerül elélveznie, a hasamra. Ez több értelemben is tetszett. Először is mert a drágám emlékezett arra, amit mondtam neki a zuhany alatt, helyettem is eszébe volt. Másodjára, mert tudja, hogy szeretem magamon érezni, bármilyen furcsa is. Nem is csoda, hogy finom csókját, viszonzom a rám jellemző hevességgel. Nem is tehetnék mást. Ezt sosem tudnán megvonni, tőle sem és magamtól sem.
- Én is nagyon szeretlek, szívem. - Nem is tudom, mikor neveztem így utoljára, de könnyen jött a vallomással együtt, akár a levegővétel. Már miért is lett volna nehéz? Én tényleg valóban, tragikusan és reménytelenül szerelmes vagyok még belé. Amíg kényeztette oldalam, ahol ért, addig félkézzel az ágy melletti szekrénykéhez nyúltam zsepiért, szeretem magamond, de nem kenném az ágyneműbe, azt azért nem. Letöröltem magam, majd oldalra fordultam, teljesen Rune felé. Fejem mellkasára került, lábam átvetettem az övén és cirógatni kezdtem a hasát, követve a finom, alig látható vonalát az izmainak.
- Látom, még mindig jársz edzeni. Jól nézel ki, nagyon.
Ujjamim cirógatását felváltotta a tenyerem  simítása a mellkasán, fel a vállára, ahol nem fájdalmasan - pláne nem egy istennek- de erősebben szorítottam meg a feszes csuklyás izmot. Addig arcomma a nyakába bújtam és beszippantottam az illatát.
Mi baj lehet abból, ha végig szeretgetjük egymást még ma éjszaka?
Kísérletképpen adtam egy puszit, majd kettőt a nyakára oldalt, minél hátrébb, kezem pedig déli irányba kezdett vándorolni.
- Mit gondolsz? Készen állsz rám? - A kérdés nem is biztos, hogy Runenak szólt..legalábbis nem a fenti agyának. Egy ujjal fel-le kezdtem simítani a férfiasságon, teljesen készen arra, hogy készenlétbe állítsam. Majd tekintetem megemeltem, a férjem szemeibe nézve pimaszul és picit feljebb húzódtam, megtámaszkodva az alul lévő alkaromon, felé hajolva, nyelvem végigsimítottam ajkain, engedélyt kérve a csókra..vagyis inkább figyelmeztetve, hogy lesz csķk is, de közben tenyerem lesimított rajta nagyon finoman, ellenőrizve, hogy ő is nagyon érzékeny-e még. Ha megfelelő reakciót adott rá, akkor fontam köré ujjaim odalent és vittem nagyon közel ajkaihoz az enyéim. Nem csókoltam még meg, mert érezni és élvezni akartam, hogy sóvárog utána.

It's hard for me to let go of you

Ane 'n' Rune

I don't wanna know what it's like
when you're gone, I don't wanna move on
I don't wanna know what it's like when you're gone for good .. I didn't know
that loving you was the happiest I've ever been

Egy lágyabb szemforgatással  nevetek, hogy ezzel a tárgyalás lezárva, bevallom sajnos túlságosan elvarázsol az, hogy Ane végre velem van ennyi hosszú idő után, így nem igazán tudok leragadni egy-egy részletnél .. még akkor se, ha az is eszemben van még mindig, amit a zuhany alatt mondott nekem. Egyelőre nem foglalkozok mással, csak ővele, mindig a jelen pillanattal, és azzal, picit talán önző módon, hogy szerethetem őt megint, miután olyan sokáig kellett nélküle kelnem, feküdnöm, léteznem.. tudva, hogy mennyivel tökéletesebb lehet a világ ez a gyönyörű istennő mellett.. lehetett is volna, tudom. Talán még lehet is, bár nem könnyíti meg, én meg csak beszélek és mesélek, tényleg, mintha a titkos naplómat látnám magam előtt élő személyként, akinek-aminek bármit elmondhatok.
Az a bizonyos nézés, mikor az imént gyanúsítottammá vált, most is előjön lágy mosolyom mellé, mikor érdeklődik, ki is volt ez a nő, egy-két másodpercig arcát, szemeit nézem, mielőtt felelnék.
- Az egyetemen ismertem meg, szóval nem ismernéd. Meg már amúgy se számít, mit is akart, vagy mit nem. - válaszolom végül puhán, talán picit félve említem, hogy azért követtem a terveinket is, és tényleg elmentem az egyetemre..  hogy gyerekorvos lehessek. Nem volt sok kedvem hozzá, de szerencsére nem az számított, hányszor jelenek meg, hanem, hogy hogyan teljesítek, azzal meg nem volt baj, csak ne kelljen sűrűn emberek közé mennem... De ez most nem is számít. Ez se. Igazából az elmúlt öt évre úgy ahogy van rámondanám, hogy nem számít, mert Ane nem volt a része, így meg egyértelműen a nem kedvenc éveim közé sorolódik..
Mikor hirtelen félbeszakad mondata, picit értetlenül, picit pedig aggódva is pillantok rá, szeretném, ha befejezné, ha kimondaná ami eszében jár, de ahogy azt válaszolja, nem igazán tudja, értetlenségem csak fokozódik, tekintetem pedig pontról pontra fürkészi övét.
- De hiszen.. most kezdted el mondani. - fejezem be sokkal halkabban, mint ahogy nekikezdek, kissé zavartabb nevetéssel, vagy inkább mosollyal végén, bár érezni rajta, hogy ebben inkább rossz érzés van, mintsem öröm, mert nem is akarok arra gondolni, hogy az átoknak lenne köze ehhez a pillanathoz. Ha itt lettem volna, talán... vagy nem is tudom.. lehet, akkor nem történik így..
De innentől talán már máshogy lesz, még ha hirtelen nem is tűnik úgy annak fényében, hogy azt kéri tőlem, legyünk barátok... amik egyértelmű, hogy nem tudnánk lenni. Lényegében soha nem is voltunk... és hát ami most történik is mutatja, mennyire nem sikerülne a próbálkozás. Amúgy se ígérném, hogy annyira rajta lennék az ügyön, szóval..
Ahogy most is inkább azon vagyok, hogy minél tovább és jobban szeretgessem az én drága kis feleségem, hogy minél több gyönyört és érzelmet adjak neki, rengeteg csókkal és szerelmes érintéssel, amiket végtelenül megérdemel, és amiket végtelenszer meg szeretnék neki adni a jövőben... Hiszen most is ez a szerelem és vágy hajt, ahogy átviszem gyönyörű istennőm az ágyra, hogy aztán valamennyi idő után megint ölelő lábai között vesszek el, miközben ajkait csókolom folyamatosan,  vagy épp közel eső porcikáit,  élvezve minden érintését, cirógatását, szeretetét, az egész lényét.. Hamarosan a szerelmes ütemből helyezkedés lesz részemről,  bár minden más előtt még sikerül kacaját is kicsalnom belőle, ami mindig zene füleimnek,  ilyenkor is főleg, és főőleg, hogy az igen gyorsan átvált bujább hangokra, ahogy kényeztetni kezdem finom melleit, na meg lentebb is, forró ölét,  amit annyira de nagyon imádok szeretgetni.  Saját sóhajaimon az is segít ez az imádat közben, hogy hajamban érzem érintését,  amivel bármikor azonnal végigbizsergeti gerincem, ujjaim is finoman combjaiba marnak folyamatosan,  hogy aztán picivel később folytassam az eredeti gondolatmenetet, és úgy magasodjak fölé, hogy lábait is tolom magam előtt karjaimmal.  Óvatosan mélyedek el vágyakozó ölében ismét,  nem szándékozok ajtóstól a házba rontani, mikor lehúz magához is lassan mozgok,  egyre mélyebben, míg végül kérdésemkor teljes egészemben érezhet.  Ahogy válaszol, és még kér is, ujjai ismét hajamban... egyre gyorsabb tempóval kezdem el magamévá tenni őt, persze válaszától függetlenül még így is őrá figyelve minden pillanatban, ami mondjuk nehéz ilyen finom csókok mellett, meg úgy .. minden mellett, de attól még így van. Ajkait mintha az éltetne, úgy csókolom, egészen addig míg el nem enged; hangjai, szorítása, tekintete mindent elmond, ahogy teste rezzenései, meg-megfeszülései is, imádom olvasni jeleit főleg ilyenkor, ahogy minden porcikáját, miknek minél előbb meg akarom adni amire vágynak,.. Bár kissé lassítani vagyok kénytelen, ahogy kezével lent ügyeskedik, eddigi sóhajaimból is egy halkabb nyögés születik, tekintetem valahol arrafelé téved el pár pillanatra, de aztán ismét Ane gyönyörű szemeit nézem, na meg pimasz mosolyát, mire rá is csókolok szerelmesen, párszor még ekképpen mozgok, de aztán kezem övéért indul, puhán megfogom csuklóját, és miközben felfelé húzom, hogy majd feje mellé kerüljön sajátommal együtt az ágyra, ujjainkat összekulcsolom, aztán másik kezem  is kibújik lába alól, amit derekam köré simítok, elindul kezem másik combján is valamennyire, jelezve, hogy azt is fonja körém, végül másik kezét is irányítom lágyan, mégis határozottan, szintén összekulcsolva ujjainkat, így támaszkodva fölötte, lefogva kis mancsait.  Picit még fentebb emelem magam,  azzal együtt lábait is, lehajolok még hozzá egy-két csókra, majd úgy kezdek el gyorsabban, erősebben mozogni, hogy egyenes karokkal támasztom magam fölötte, egészen addig, amíg el nem élvez újra, mert akkor jobbom elengedi kezét, arcát-nyakát érintem, miközben lassítok is és lehajolok adni egy csókot a homlokára, mire aztán enyémet hajtom. Légzésem, szívverésem már rég alig tudja követni mi történik, apró, néha remegősebb nyöszörgéseim pedig másról is regélnek szótlanul, így rövid idő után ahogy megcsókolom ismét, mozgásom is gyorsabb lesz megint, jobbom már valahol hasa mellett támaszt, és hát nagyon sok nem is kell ezek után, hogy kövessem szerelmem az úton, ezúttal hasára élvezve, gondolva arra, amit még a fürdőben mondott. Jóleső nyögésem elszakít csókjától, ismét homlokom teszem övére egy kis időre, ujjaim is gyengülnek övéi körül; picit még ficánkolok teljesen sarkaimra ülve, hogy egyik kezem se kelljen támaszkodni, helyette mindkettő Ane csípőjére kerül, felsimítok két oldalán lassan, majd apró csókokat szórok arcára és nyakára is. Kezeim tovább kúsznak fel mellére, onnan még tovább nyakára,  hogy végül arcát vegyem két kezembe, ahogy visszatérek ajkaihoz csókommal.
- Annyira nagyon szeretlek... - vallom be ismét, boldog mosolyommal, majd még egy csók, még pár pillanat így, mielőtt elengedném, és szépen lassan mellé feküdnék; balom nyaka alatt kúszik el, vállát, fülét puszilom meg párszor, míg jobbom karját cirógatja.

| the house 1 & 2 | × |

19

 Ane 'n' Rune

If you look into the distance, there's a house upon the hill
Guiding like a lighthouse, it's a place where you'll be
Safe to feel our grace and if you've lost your way,  I will leave the light on

- Bizonyíték nélkül szívem, a tárgyalás lezárva. - Olyan aranyos volt a pofija ezzel a mű-vádló, gyanakvó tekintettel, hogy egyszerűen nem bírtam ki csipkelődés és nevetés nélkül. Hát milyen kis aranyos már, egyem meg. Ha nem hagyott volna el, és ez egy teljesen más helyzet lenne, akkor már megszórtam volna a kis pukkancs képét ezer meg ezer puszival. Csak sajnos ez nem egy bármilyen másik helyzet, történtek dolgok, elhagyott és most valamilyen bizarr módon, azt hallgatom, hogy valamelyik barátja ráhajtott. Na most neki azalatt az öt év alatt lett valami új, közeli barátja akivel filmezne és félreérthető a dolog, vagy valamelyik nő, akit én is ismerek, eldöntötte, hogy picsa lesz és rámászik a férjemre, kihasználva a helyzetet és a lelkiállapotát? Csak tudjam meg, hogy ki volt az... Tudom, sok jogom nincs ..Illetve de, minden jogom megvan hozzá és ki is fogom szedni Runeből a dolgot. - Na és, ki is ez a szegény lélek? - nefelejcs színű íriszeim segítségével pislogok rá a lehető legártatlanabb módon. Nyilván egyből le fog neki esni, fene. El is felejtettem, hogy ez az ami mindig elárul előtte. A túl ártatlan tekintet. Franc, de mindegy is.
- Hm, nem igazán tudom.- Próbáltam elnevetni a dolgot, mintha annyira vicces lenne, hogy máris kiment a fejemből, hogy mit akartam mondani, de nem annyira sikerült. Tényleg nem voltak emlékeim, ez pedig fájdalommal és feszültséggel töltötte meg a szívemet, majd az egész testemet. Pontosan ez az, amit miatt nekem már nem szabad tervezgetnem itt a dolgokat. Minek? Az sem biztos, hogy találnak rá megoldást. Odin és a többiek is ugyanolyan tanácstalanok lehetnek mint mi, mint mindenki más aki  találkozott az átokkal. nem mintha tudnék erről bármit is, hiszen a szüleim azóta csak mégjobban elhatárolódtak az istenektől és engem is egyre inkább erre sarkallnának, hogy hagyjak fel azzal, hogy minimálisan is a.. "szánalmas, hitszegő, hedonista"..isten férjem után vágyakozok. Ezekért a jelzőkért mondjuk kaptak a fejükre, majd két hétig nem is beszéltem velük, de aztán csak..ők az egyetlenek, akik tényleg vannak nekem. Nem tudtam és nem is tudnám őket teljesen kizárni az életemből. Ez még egy rakás indokot ad a férjemnek és nekem, hogy miért nem szabad visszaengednem. Még akkor is ha ugyanúgy lehetetlen őt teljesen száműzni az életemből, hiszen ő az én részem, hiszen imádom és vágyok rá ugyanúgy, öt év kihagyás után is. Így nem akarom hagyni, hogy ne legyen jelen akár barátként és így nem is bírtam ki, hogy ne közeledjek felé, hogy ne viszonozzam a csókot. Mi másra is lettek volna teremtve ajkaink, ha nem erre? Ha nem azért, hogy egymáséi legyenek, ahogy mi is Runenal? Mert mi igenis egymásnak lettünk teremtve, senki másnak. Tudom, meg fogom bánni holnap vagy holnapután, vagy valamikor a héten, hogy nem bírtam erősebb lenni és engedtem az ösztöneimnek, a vágyaimnak és ismét Rune alatt kötöttem ki. Most csak az érdekelt, hogy beteljesítsük, amiért vagyunk és szeressük egymást. Oh, ezt pedig Rune milyen kis csodálatosan tudja kimutatni nem csak a szavaival, de a testével is. Úgy játszik rajtam, mint egy zenész, aki az összes húrt tudja már, hogy húzzon-vonjon, hogy azt érje el, amit akar. Ő pedig a gyönyörömet akarja, mit el is ér, nagyon hamar, a pulton. Ilyenkor sosem tudok másra figyelni, csak az arcát bámulom és ha akarnám sem tudnám elrejteni, hogy mennyire odáig vagyok érte, hogy szinte azt kívánom bár nem létezne más az egész világon csak mi, csak ő. Még mindig csak reszketni bírok alatta és kérni, akármilyen ritka is ez tőlem, általában határozottan, pimaszul kijelentem, hol folytatjuk, de most most könyörögni tudtam volna neki, hogy vigyen át a titkos kis zugba és folytassuk ott. Hála az égnek nem kellett nyomatékosan kérlelnem, őt sosem kellett. Ezt is imádtam benne többek közt, akármennyire is önzőnek hat, de imádtam, hogy ennyire imád és ugyanúgy mindent megtenne értem, ahogy én is érte. Kivéve egy dolgot újonnan. De az az egy dolog most úszik, ahogy csípőmmel még mindig kalandozok rajta és megállás nélkül csókolom, miközben navigál minket a "mozisarokba". Ott ahogy ül és engedi a kényeztetést, hogy nem fél hangot adni a tetszésének, ujjai a hajamban...mindet annyira élvezem, hogy majdhogynem vetekszik azzal, mikor ő kényeztet engem ajkaival. Mindig eléri nálam, hogy a világ legkívánatosabb nőjének érezzem magam, akinek nem tud ellenállni. Ezt pedig titokban mindig szexisnek gondoltam, hogy egy Viharistent tudok ilyen szinten elbűvölni, mint óriás. Nem is akármilyen istent, de Runet. Sosem vágytam és nem is vágynék másra.
Ha pedig tettekkel is kimutattam, ideje szavakkal is elmondanom, hogy szeretem. Mindig vicces volt, hogy neki mindig is nagyon könnyen ment szavakkal és tettekkel is kimutatnia, mennyire szeret, nekem az elején nehéz volt ki is mondanom. Tettekkel sokkalta hamarabb és könnyebben kommunikáltam felé az érzelmeimet. Ez egyébként most is így van, ha nem is a szeretet az ami megnehezíti a dolgom. Illetve de, de máshogy. Felültem hát az ölébe, míg tekinteteink is egymásba fonódva élvezték ki az érzelmeinket, míg ajkaival szeretgetett, én pedig simogattam és magamhoz szorítottam, amennyire csak lehet.
Ránk pedig egyáltalán nem jellemző a monotonaitás, így meg sem lepődök, mikor csípőm ritmusát kizökkenti picit, megemelve és megfordítva miket. Imádom őt irányítani és figyelni, miként élvezi amit művelek vele, de van valami varázsa, látni, mikor a hatalmas termetével felém kerekedik és ő veszi el amit szeretne, miközben mégtöbbet is ad vissza. Mikor csókot kér, csókolom, mikor lejjebb engedi magát, a hajában matatok, cirógatom, masszírozom tarkóját, füle mögé kúsznak ujjaim a hajába, míg tenyerem valamennyire az álla alatt van a nyakán, de mindent csak gyengéden, amíg ennyire figyelmes és szerelmes velem. A pillanat, mikor megáll, egy kicsit nekem is kihagy a szívem, mert tudtam, hogy készül valamire, valami olyasmire, ami a csendes, szerelmes sóhajaimat akár hangosabb nyögéssé és remegő kérleléssé változtathatja. Mikor az ajkaival lecsap a melleimre, muszáj vagyok kacagni. A kacajból sóhaj, abból hangosabb nyöszörgés lett, mikor megtalálta odalent is az ajkaimat. Azonnal megtaláltam tincseit az ujjaimmal, hátha nyerek vele valamennyi stabilitást. Arra viszont nem készültem fel, amire ő készült. Lábaimat magával tolta, dehát mivel jóval magasabb , mint én, így lábaim a könyökein pihentel, behajlítva, légzésem pedig az izgatottságtól gyorsult, elérve, hogy a szívem szorgosan pumpálja a vért, mindenem lüktetett, minden porcikám, még az is ami ami magába fogadta odalent. Először az ajkaimhoz kaptam a kezemmel, mikorbeljebb merészkedett aztán ragadtam meg a vállait. - Runeee..- Nyögtem, majd egyik kezemmel lehúztam, terkójánál fogva és megcsókoltam, ajkai közé engedve a csókba pár sóhajt, majd a pillanatra, mikor elváltunk bólintottam egy aprót. - Ihhgen, kérlek..
Ismételten a hajába túrtam és úgy csókoltam, egyre szaporábban véve a levegőt az orromon, de nem voltam képes a csókból elengedni, hiszen most éppen, olyan volt mintha nem csak a testeink egyesültek volna smét, de a lelkeink is. Én csak nem tudtam végig ilyen szerelmes gondolatokra koncentrálni, mikor odalent olyan hangot adtunk ki ketten, hogy az már önmagában egy főbűn lehetne. Egy idő után engedtem el csak az ajkait, mikor megszorítottam ujjaim a hajában, hangom remegett. Megint közel voltam, de nem akartam engedni teljesen az élvezetnek, amíg ő nem jelez, hogy tegyen nyugodtam. Akadt addigra is egy gonoszka ötletem. A kezem, ami nem a hajában játszadozott, levezettem kettőnk közé, öleinkhez csúsztattam, két ujjal az alsó ajkaimhoz tapadva, hogy kicsit erősebb legyen a bejáratnál az ellenállás a kedves férjemnek, s ezzel szűkítettem is a dolgot. Pimasz mosolyt engedtem meg magamnak, amíg bírtam ajkamba is haraptam játékosan.

It's hard for me to let go of you

Ane 'n' Rune

I don't wanna know what it's like
when you're gone, I don't wanna move on
I don't wanna know what it's like when you're gone for good .. I didn't know
that loving you was the happiest I've ever been

- Azt még nem tudom, és így bizonyítékom se nagyon van, de .. akkor is. - szűkítem szemeim egy pillanatra, amiért ő ilyen ártatlan pillogásokkal néz rám, végül így is úgy is mosolyom kerül előtérbe, mert végtelenül boldog vagyok mellette, témától, múlttól, és kérésétől is függetlenül... nekem ő mindig a boldogságom lesz, ez biztos.
Még oda is eljutunk ebben a beszélgetésben, hogy azt a nagyon béna élményt regélem el, amin a húgom azóta is olyan jót nevet, mint egy fuldokló fóka a parton... szerintem sosem fogja megunni, és még azt is megkapom, hogy naiv vagyok, amit azért belátok, hogy tényleg úgy van. Nem csak ilyen téren sokszor..
Már éppen rávágnám Ane szavaira, hogy sosem szokom meg az emberek egyszerűségét és működését, de ahogy félbehagyja amit elkezd mondani, picit ráncolva homlokom pillantok rá továbbra.
- Mikor? - kérdezem halkabban, folytassa csak, szeretném minden gondolatát hallani, noha szemeiben tagadhatatlanul látom, hogy szomorú ettől a gondolattól, bármi is volt az. A szomorúság egyébként is csak egyike annak az érzelemskálának, amin most játszunk, mert a csalódottság, a düh, a makacsság, és még megannyi minden kel életre azzal a kérésével, hogy legyünk barátok, hogy megszámolni és megnevezni se tudnám, hogy igazából hogy érzem magam tőle. Ha sokáig ismételgetném magamban, csak a hányingeremet erősítené, illetve ha csak közölte volna és magamra hagy, de szerencsére nincs így.. pont azért, mert nem vagyok hajlandó beleegyezni. Nem megy.. nem menne, és ezt neki is elmondom, nem tudom és nem is akarom úgy elképzelni magunkat, hogy egy helyen legyünk, mégsem érhetek hozzá, ha az csak egy ártatlan ölelés is, hogy ne nézhetnék rá azzal a rendíthetetlen tudattal, hogy az én kedvesem, és ezen semmi sem változtathat.. Akkor is így gondolom, hogy közben még az is mellékszereplőként rondít bele az egészbe, hogy egyre inkább elfelejt, és lassacskán mint barátja sem emlékezne rám... azt meg végképp nem akarom megélni. Egyelőre azonban a szeretet győz, a szerelem kap teret, hiszen ahogy közeledtem hozzá, máris az utolsó apró millimétert is úgy érezzük útban van köztünk, én pedig nem is tagadnám soha, hogy puha ajkait csókolni az egyik kedvenc elfoglaltságom...
Ahogy finom teste szeretgetése is, hiszen hamar minden tett azzá forrja ki magát, ahogy a pultra teszem, ahogy köntösétől megszabadítom, majd saját ruháimnak is mennie kell, végül minden egyes érintés és mozdulat csak azért tesz, hogy az ő gyönyöre kiteljesedjen, hogy remegjen tőle, hogy pihegjen karjaim között, én pedig még ekkor is csak csókolgatom és szeretgetem ahol épp érem, puhán szórva szeretetem bőrére ajkaimmal. Lassabban ringatom őt, amíg forró teste csillapodik, homlokom övéhez támasztom, hogy arcát, szemeit csodálhassam ezidő alatt is, és ahogy nevem ejti, csak halkan 'kérdezek' vissza egy hm? hangocskával, lágy mosollyal.
- Mhm, tudom. - bólintom épphogy mozdítva fejem, majd még egy 'utolsó' csókot kérek tőle, mielőtt felvenném szorosan magamhoz ölelve őt, és hát igazából közel sem utolsó, még erre a percre sem, hiszen egészen az ágyig ajkaimat édesgeti, csábítgatja, én meg igyekszek nem nekimenni semminek, még jó, hogy csak egyedül szokásom a lábammal keresni a bútorokat...
Kezeim fenekébe markolásznak az odaúton, ahogy csípője folyamatosan mozdul rajtam, és csak odaérve teszem le őt, ahogy arra kér, üljek az ágy szélére. Miközben leülök, fokozatosan adok kis testére csókot, mellkasára, majd hasára, ahogy pedig már az ágyon ülök, alhasára is adok egyet, mielőtt térdeire ereszkedne. Kezeimmel magam mögött támaszkodok meg, mikor kezébe vesz, pár másodpercre fejem is hátrahajtom, hogy aztán egy picit mélyebb nyögést csaljon ki belőlem nyelve érintésével, majd ajkaival... ekkor már inkább emelem fejem, hogy lássam is, hogyan is veszi el az eszem ennél is jobban. Mikor egészen mélyen ajkai közé enged, jobbommal muszáj vagyok arcán simítani, hogy gyönyörű hajába főzzem ujjaim puhán, persze nem azért, hogy bármilyen mozdulatot is megszabjak neki, csendestársként élvezem még ekképpen is mozdulatait ameddig tart, olykor picit erősebben marva tincsei között, de sosem túl durván természetesen. Újabb és újabb sóhajokat csal ki belőlem játékával, jobbom közben már inkább vállába mar olykor, egy-egy ponton már érzem, hogy túl jó amit tesz velem, már ha létezik ilyen, de hogy túl jó lehetne ha folytatja, az teljesen biztos... Abbahagyja végül, én pedig szerelmesen keresem tekintetét sajátommal ahogy emelkedik, arcát jobbommal érintem, hogy húzzam magamhoz pár csókra, már azidő alatt is, míg visszahelyezkedik ölembe. Újabb bujább sóhaj, ahogy szoros ölelésébe zár amennyire csak tud, mindkét karom köré fűzöm ekkor, húzva magamhoz forró testét, mintha sosem akarnám elengedni.. Tekintetébe minden érzelmemmel kapaszkodok ezzel együtt, ujjaim finoman marnak bőrébe ahol épp érintik őt, szavai nyomán pedig mosolyommal apró puszikat adok ajkaira, állára, pár pillanat csupán az egész, hiszen utána ismét szemeibe pillantok.
- Én pedig Téged, Ane, mindig.. mindigmindig. - nevetem lágyan, halkan, szinte győzködve őt végtelen szerelmemről, pedig tudom, nem kell, vagyis nem kellett.. végül ismét ajkaira tapadok egy hosszabb csókra, miközben folyamatosan cirógatom őt szerető ölelésemben. Kis idő után emelem magunk, állok fel vele valamennyire, hogy aztán hátára fektessem a puha párnák közé, két oldalt mellkasa mellett könyökeimre támaszkodok, vállai alatt elvezetve alkarjaim, és úgy hajolok le hozzá újra táncra kelni nyelvével, miközben finom tempóval mozgok ölelő lábai között. Jó pár hosszú percig így szerelmeskedek vele, ha éppen nem ajkait csókolva, akkor ahol éppen érem, nyakát, mellkasát, állát, arcát, mindenhova szórok belőlük, de mindig visszatalálok puha ajkaihoz, és tekintetéhez végül. Valamennyi idő után kezdek el helyezkedni, az eddigi egyik után másik lábam is felhúzom kiegyenesedve, melleivel játszok picit, mikre muszáj visszahajolnom hogy ízlelgessem is őket röviden, de akkor már úgy gondolom, hogy elindulok lefelé is ezzel az ízlelgetéssel, egészen öléig, szinte franciázva finom nőiességével egy-két percig, utána visszahelyezkedve combjait ölelem magamhoz, és húzom közelebb őt, majd úgy dőlök vissza rá, két oldala mellett megtámaszkodva, lábikóit is tolom magammal, hogy karjaimra hajlítja vagy kinyújtva kényelmesebb neki, az rajta áll, de ahogy picit föntebb húzom magam, hogy 'magasabban legyek', mint ő, mindenképp helyezgetem én is csinos virgácsait. Először lassan mélyedek el benne ismét, hiszen így jóval mélyebben tud befogadni, és a legkevésbé szeretnék fájdalmat okozni neki, szóval tekintetét figyelve halkan fel is teszem a bűvös kérdést, hogy kényelmes-e így neki, és csak akkor kezdek komótosabb tempóhoz, ha igennel felel.

| the house 1 & 2 | × |

18

 Ane 'n' Rune

If you look into the distance, there's a house upon the hill
Guiding like a lighthouse, it's a place where you'll be
Safe to feel our grace and if you've lost your way,  I will leave the light on

- Gyanúsított? Na és mi a bűnöm, biztos úr? - Ártatlanul pillogtam rá ugyan, de szám sarka felfelé görbült, ahogy játékos vigyor terült el az arcomon. Igazából, egy rendőr szerelésbe bújtatott Rune, egyáltalán nem lenne ellenemre, pláne ha bilincs is lenne kéznél. Na de ennyire nem szabad előre haladnom az ábrándokban és a gondolatokba, mert arra kellene fokuszálnom, ami valóban előttem van, amire koncentrálnom kéne, ha már úgy elhatároztam magam. Persze mikor a közelemben van, sosem vagyok igazán ura a porcikáimnak. Sokkal több hatalma van felettem, mint gondolná, ezt egyszerűen csak nem adom ki, nem tudhat róla. Nem is kell tudnia..Nincs szükség rá, hiszen mi mindig is szavak nélkül működtünk a legjobban. Nem a ..vagyis nem CSAK a testiségekre gondolok, de elég egy érintés, egy tekintet és máris megismerjük egymás lényét. Igazából, mi már tényleg egyek vagyunk és az én vágyam az övé, ahogy az ő szerelmem is az övé. Teljesen összefonódtunk az évek alatt. Ez azonban öt év és egy-két hónapnyi mosoly szünet után, ha nem is múlt el, de módusult annyit, hogy kétszer, háromszor vagy akár százszor is meggondoljam, mit akarok a kapcsolatunkból.
- Mindig nagyon naiv voltál, ilyen téren. Néha nem is értettem, hogyan csinálod, mikor ilyen öreg vagy. Mikor...- Szerettem volna felemlegetni, mikor megismerkedtünk, milyen volt akkor..milyen érzésekkel töltött el, holott nem tudnék ezekre válaszolni, ez pedig igencsak beárnyékol mindent. Csak annyit tudok, hogy mindig is akartam Runet, mindig is kívántam és akartam, hogy velem legyen. Ez nem változott, hiszen továbbra is ezt szeretném, de már nem kaphatom meg anélkül, hogy adnék valamit cserébe. Inkább töröm össze most a saját szívem, minthogy hosszú távon őt tegyen tönkre. A mi életünkben egy szempillantásnak tűnik csupán egy évszázad, így talán egyszer majd sikerül engem eltávolítania a szívéből és befogadni mást. Történjen akár így, csak ne hagyjon teljesen magamra. Ezért akartam, hogy barátok legyünk.  Azt viszont, majd csak holnaptól.
Mivel most, a csókjaira csókokkal válaszolok, simításaira pedig szorítással. Túlságosan is lenyűgözött minden mozdulatával, hogy minden apró részletre figyel és ennyire tud szeretni, nem csak a szavaival kimondva, de mozzanataival, testével, pillantásával..sóhajaival. A pulton ülve már másra sem tudtam gondolni, csak a saját imádatomra iránta, hogy soha nem akarok mással lenni és nem is tudnék. Ennek, csak a mi lelkeink között szabadna megtörténnie, mi egymásnak lettünk teremtve. Kész.
Mintha csak nem is történt volna semmi, odafent a fürdőben, olyan isteni érzés volt újra az övé lenni, mintha száz éve nem is lettünk volna egymáséi. Sóhajtásaim szerelemmel voltak tele, mint az övéi, simításaim pedig csillapíthatatlan vággyal. Na de, mikor úgymond hallgatott a kérésemre és megérintett odalent, akkor mélyedtek bele a körmeim, nem a lehető leggyengédebben. Tudja ő nagyon jól, mivel érheti el, hogy remegjek, hogy a sóhajaim ne maradjanak a szoba négy fala közt. Nem vagyok az a típus, aki hagyja, hogy mindent a másik fél csináljon, vagy aki nem kezdeményez, de egy ideig most jól esett csak érezni, ahogy engem szeret ismét és minden figyelmét nekem szenteli. Azonban kellett nekem is némi kontrol, kellett nekem, hogy mindent is lássak, érezzek belőle. Mert Rune az akiből, ha egyszer kapsz egy keveset, többé nem tudsz másra sem gondolni és mindig kelleni fog. Ígyhát levetettem vele a ruháit. legszívesebben azt szerettem volna, ha ez megtörténik egy csettintésemre, ő azonban inkább húzta a dolgot, nagy örömömre igazából, mégis frusztrálttá tesz vele. Végre viszont lekerül rólam a köntös, róla a nadrág és már érintkeznek is érzékeny pontjaink, amik már kicsit sem ártatlanul vágyakoztak, várakoztak egymásra. Szinte egybe is olvadtunk, pedig még teljesen nem is egyesített minket, még csak ízlelgettük egymást, ajkainkkal együtt. Ujjaim a karját, az oldalát, a lapockáját találták meg, markolva, masszírozva az izomzatát. Mikor belémhatolt, hátam kissé megemelkedett, s immár a sóhajam is kimondott nyögéssé formálódtak, szinte elveszve a tömény levegőben, ami minket vett körbe. Csípőmmel egyből felvettem a ritmusát, nyakát csókoltam, mikor értem, na de amikor a nyelve végig simított rajtam, majd fogaival finoman ráfogott az államon a bőrre, akkor éreztem, hogy valami nagyon elindult és nagyon reméltem, ő is tudja, mert már csak kapaszkodni tudtam benne lábaimmal, karjaimmal, körmeimmel és hát igen..sikerült a fogaimmal is, a pillanatban mikor már csak..mikor már olyan volt, mintha csak befelé mozdult volna, egyre mélyebbre, megérintve azt a pontot, ami könnyeket csalt ki belőlem és az orgazmusom forróságát. Ott reszkettem alatta, igyekezve, hogy visszanyerjem stabilitásom és józan gondolkozásom. Addig is...
- Rune...- Még a hangom is elcsuklott..- Folytassuk valahol,a hol kényelmesebb..tudod..- A filmes zug. Ott akartam vele megint, szeretkezni. Kissé még hatása alatt voltam így az egésznek, a gondolataimba égett, hogy hajam, Runehoz passzoló finomsággal fogta meg és húzta hátra fejem, miközben csókolt, miközben bennem mozdult. Óh egek. Hogyan fogok én erről valaha is lemondani?
Ha felvett az ölébe, akkor továbbra is mindenemmel körülötte csókolgattam őt, meg sem szakítva a csókot, egy pillanatra sem eltávolodva nyelvemmel az övétől. Még ölem is mozdult az övén, folyamatosan, le sem szállva róla. Egyelőre.
- Rune, ülj az ágy szélére.
Ha ezt megtette, már le is térdeltem vele szemben és kezeimmel egyből dolgozni kezdtem rajta. Balkezemmel legalul masszírozgattam, jobbommal a merevségén simítottam és cseppet sem törődve azzal, hol volt korábban, nyelvem futtattam végig a makkján, teljes széltével és hosszával, mielőtt ajkaim közé vettem volna. Mert mikor ez megtörtént, egyből a lehető legmélyebbre süllyedtem rajta a számmal, nyelvemmel  is simítva közben. Mikorra a torkomon volt, nyögni kezdtem, érezze csak a hangom rezgését, mindenével. Egy idő után kezdtem el fejem fel és le bólintani, egyre fokozódó gyorsasággal, kihasználva az ajkaim szélén kiszökő nedvet. Mindig imádtam őt kényeztetni, hogy lássa, mennyire szeretem én is őt és mennyire szeretném, ha neki is minél jobb élmény lenne velem. Ha éreztem, kezd ő is egyre inkább megfeszülni, csak akkor hagytam abba és másztam vissza az ölébe. Egyből hozzá simultam, hozzápréseltem melleimet és úgy csúsztam le rajta, minél tovább, hogy a lehető legtöbb Runet be tudjam így fogadni. Közben tekintetem az övéit keresték, megtartották és szinte már a szemeimmel is szeretkeztem vele, a tekintetemmel. - Mindig téged foglak a legjobban szeretni, Rune. - Na ezt most nem kellett volna kimondanom, de nem érdekelt, mert ez hozzá tartozik az aktushoz, ahogy szeretjük egymást. Enélkül nem mi lennénk.

It's hard for me to let go of you

Ane 'n' Rune

I don't wanna know what it's like
when you're gone, I don't wanna move on
I don't wanna know what it's like when you're gone for good .. I didn't know
that loving you was the happiest I've ever been

Kissé talán egyre értetlenebbül pillogok zavart mosolyom mellé, .. előbb vagy utóbb megtudom?
- Rendőr még nem voltam, de most határozottan a gyanúsítottam lettél. - nevetem picit kínosabb módon, tekintetem közben övéből próbál válaszokat kiszedni, de tagadhatatlanul elvarázsol, és .. valamiért eszembe se jut, hogy ennél komolyabban kellene feszegetnem a témát. Nem csak mert elvarázsol, hanem egyébként se.. bár tény, hogy simít rajtam, még az apró gondolatfoszlány irányából is teljesen másfelé terel, de megállok egy puszinál, mit arcára kap, mielőtt ennél jobban belebonyolódnék, vagy .. belebonyolódnánk. Még mindig van, ami kimondásra vár, és amiket őszintén ki is mondok neki, mert megérdemli, hogy tudjon minden részletet, még ha nem is várom, hogy azok majd segítenek bármit is a kapcsolatunkon.
Szavain bólintok, tény, hogy eléggé megszenvedtem, mert általában ahhoz szoktam, hogy valaki van velem, mióta ismerem Ane-t, ez ő volt, illetve a családom, előtte több időt szántam barátokra, tehát szeretem ha vannak körülöttem.. Az elmúlt pár évben viszont ha akartam volna is, hogy legyen valaki mellettem, akkor se mozdultam, vagy szóltam senkinek, a saját húgom is csak azért volt mellettem akár heteket, hónapokat, mert erőszakos, és nem hagyott magamra, pedig egy csomószor megkértem, hogy menjen el.. Mindvégig úgy éreztem, hogy megérdemlem, hogy egyedül maradjak a gondolataimmal, az érzéseimmel, ha pedig saját magadon se akarsz segíteni, más se fog tudni könnyen.
- Abban az értelemben egyedül voltam.. tulajdonképpen legtöbbször mindenféle értelemben. - nevetem halkan, zavaromban leginkább. - A húgom sokat volt mellettem, mert hiába kértem, hogy hagyjon magamra, tudod milyen...
Egyszer mentem el találkozni egy barátommal, iszogattunk, beszélgettünk, aztán kezdett kínossá válni az este, mire megkérdeztem, átjön-e hozzám.. igazán kínos pedig csak nálam lett, mert hazaértünk, Gudrun pont akkor írt, hogy mi a helyzet, elmondtam neki, hogy most értünk haza, ő meg, 'te tökkelütött, tudod mit jelent hazahívni valakit egy randin?', én meg, 'kezdett elfogyni amiről beszélgetnénk, gondoltam megkérdezem, és ez amúgy se randi!', mire ő, hogy 'hogy te milyen béna vagy, azt fogja hinni, hogy szexelni hívtad!', én meg pislogtam, és így, hogy mondta, láttam benne az értelmet... Szóval kezdtem kellemetlenül érezni magam, pánikolt minden vészharang a fejemben, hogy hát én egyáltalán nem azért akartam hazamenni, mi van, ha ő tényleg ezt hitte? Felé fordultam, azzal a szándékkal, hogy elmondom neki, mi is a helyzet, mire közelebb lépett, amivel rájöttem, részéről mi a helyzet, úgyhogy elmondtam neki, hogy sajnálom ha félreérthető voltam, de nekem ez nem igazán megy és nem is szeretném, hogy menjen, de ha gondolja, rendelhetünk valamit, meg.. nézetünk filmet, vagy .. valami. Szegény nagyon kínosan érezte magát abban az egy órában, míg nálam volt, aztán inkább megkért, hogy vigyem haza. Ahm.. hát.. öreg házasember vagyok, nem megy ez nekem. - nevetem újra, nem is akartam, hogy menjen, tök ártatlanul akartam magam jól érezni egy baráttal, aztán kiderült, hogy már ehhez is berozsdásodtam, de legalább a húgom azóta is jót nevet rajtam, hogy nyomi vagyok. Amúgy meg csak Anera hangolódtam az együtt töltött idő alatt, nem csoda, ha mással eszembe se jutnak bizonyos gondolatok, nem kérek érte elnézést.
Ez a ráhangolódás pedig nem múlik el könnyedén, se gondolatokban, se érzelmekben, sem pedig vonzódásban, hiszen amint felém fordítja arcát, alig pár pillanatra bírom ki, hogy ne álljon szándékomban csókot lopni tőle, főleg, ahogy mondja, nem akar elfelejteni.. hirtelen mintha megváltást nyert volna megannyi bűnöm, könnyebb lesz lelkem, boldog melegség önti el mellkasom, valamiféle halk 'ne is' még kikúszik ajkaim közül, de már el is veszek lágy csókjában, mintha éhezőnek adtak volna végre egy falat ételt. Hamar fordítom is magam felé, majd egyik mozdulat követi is a másikat, hogy már a pultra teszem fel őt, majd húzom magamhoz minél közelebb, kezeim pedig köntösétől kezdik el őt megszabadítani. Ahogy hozzám simul, egy-két kétellyel teli gondolatom már el is illan, mondjuk ebben apró hangjai is segítenek, cirógatása főleg arra biztat, hogy ne legyek határozatlan, lábai is körém fonódva.. és így ne akarjam őt egyre jobban? Puha bőrébe marnak ujjaim lágyan, ahogy szorít rajtam lábaival egy kicsit, mikor pedig eztán nevem ejti, tekintetét fürkészem, illetve helyezkedését, ajkaim egyből pimasz mosolyra húzódnak, ahogy elindul kezemmel lefelé. Jobbom tehát öléhez kerül engedelmesen, egy ujjam simul be ajkai közé hosszan, oda-vissza cirógatva melegségét, miközben balommal a pultra támaszkodok, hogy csókjait élvezhessem közben. Halk nyöszörgéssel nyugtázom, mikor ajkamba harap finoman, majd még szív is rajta, és bár érzem a nyomást, mielőtt eleget tennék a néma kérésnek, egy-két csókot még kérek tőle, nyelvemmel is érintve övét, miközben jobbom is túllép a simításokon, és kényeztetni kezdi őt, egyre mélyebben.
Elindulok eztán csókjaimmal lefelé, állára is szórva belőle, nyakára is aprókat, sűrűn, kulcscsontjai közé, és egyre lentebb, míg el nem érem formás mellét, mire szintén adok egy-két csókot ahogy bimbójához közeledek, de annak udvarát csak nyelvemmel rajzolom körbe első körben. Tudom, hogy húzni fogja meleg leheletem mellett a puha cirógatás, de épp ez a cél, hogy aztán végül ajkaim közé vegyem végre a finom bőrt, mintha csak csókba hívnám, úgy falom fel minden egyes újabb érintéssel, miközben eddig támasztó balom már inkább derekát érinti, és mar bele hol puhán, hol erősebben. Mindebből persze nem hagyom ki a másik gyönyörűséget sem, percekig kényeztetem ajkaimmal ekképpen, jobbom pedig egy idő után megáll mélyen ölénél, hogy hüvelykujjam körkörösen kezdje el csiklójánál kényeztetni őt, figyelve szerelmem minden rezdülésére, hogy érzékeny neki, és hogy tökéletes.
Szeretgető kezem akkor húzom el tőle lassan, mikor arcomat kezei közé veszi, ekkor mindkét kezem combján simít fel lassan, ahogy ismét csókolom őt lágyan, mégis rengeteg vággyal, így mikor kimondja ezt az egyetlen szót... mosolyom elmaradhatatlan társa lesz az újabb csókoknak, miközben egy igen halk 'igenis' válaszom, így arra a rövid pillanatra elengedem őt mindenféle értelemben, míg pólómtól megszabadulok, majd ismét ajkait keresem, kezeim hasán, oldalán kúsznak ölelni őt cirógatva bőrét, majd mielőtt én folytatnám a vetkőzést, róla veszem le a köntöst; mutató ujjaimmal kezdem el letolni vállain, amég magától le nem hullik a puha anyag a pultra. Nem sietem el kérését, még mindig csak bújok pár hosszú másodperce, nyakát csókolom, vállát, dekoltázsát, majd ismét nyakát, állát, ajkait, és csak ekkor veszem el egyik ölelő karom, hogy nadrágomtól igyekezzek megszabadulni - egyelőre - valamennyire. Megint térdeire fogok, hogy visszahúzzam őt közel, majd ahogy még mindig csókjait kérem, vagy éppen sajátomat szórom bőrére, ölén simítok sajátommal, hogy aztán lassan elmélyedjek benne, miközben egyre jobban fölé kerülök; balom a pulton könyököl, alkarom keresztben kúszik el istennőm háta alatt, hogy tartsam is őt, öleljem is közben, vállát érintem puhán, jobbom ugyanígy, csak éppen annak ujjai tarkójánál, hajával játszanak közben. Jóleső hangom mindent elárul, mikor végre megint magába fogad, mintha ezer éve lett volna, hogy utoljára tette... Lassú, szerelmes csókjaim mellé hasonlóan mozdul csípőm is eleinte, majd valamennyi idő után légzésem gyorsulásával együtt sürget a vágy is többre és többre, így haját cirógató ujjaim fűzöm szorosabban tincsei közé, hogy aztán nem erősen, de határozottan annál fogva húzzam hátra fejét, nyakát kezdem ismét csókolni erősebben, vágyakozóbban, nyelvem hegyét felvezetem torkán egészen álla csúcsáig, ahol bőrét finoman fogaim közé veszem, hogy aztán csókom útja folytatódjon; ölelésem is szorosabbá válik picivel, miközben egyre gyorsabban és erősebben mozgok lábai között. Nem kizárt célom, hogy már itt elélvezzen alattam... ezért is váltok egy idő után, hogy szinte alig húzódok ki belőle, és erősen lököm vissza magam, hogy minden porcikáját kényeztetni tudjam.

| the house 1 & 2 | × |

17

 Ane 'n' Rune

If you look into the distance, there's a house upon the hill
Guiding like a lighthouse, it's a place where you'll be
Safe to feel our grace and if you've lost your way,  I will leave the light on

Nem tagadhatom, hogy Rune, ugyanúgy mint egy és egy negyed évszázaddal ezelőtt is, képes rám úgy hatni, ahogy semmi és senki más. Rengeteg értelemben és megannyi  módon. Lehet, ha nem lennék belé még mindig fülig szerelmes, akkor könnyebb dolgom lenne.. például most, hogy felhoztam a zsánereket. Mégis hogyan mondhatnám azt neki, amit eredetileg szándékoztam, hogy már más alszik az oldalamon. Hogyan állíthatnám,  ha így néz rám?
- Hát..előbb, vagy utóbb meg fogod tudni. - Zártam le inkább sunyin, ennyivel a témát. Így is elég sok dolgot mondtam neki idáig és még fogok is, ami fájdalmas, szóval nem hiányzott, hogy ha játékból is de belé rúgjak. Ellenben tovább haladtunk, egy párosunkra sokkal inkább jellemző momentum irányába, mikor az ujjam érinti a finom bőrét, ő pedig nyom egy puszit ah arcomra cserébe. Tudom, hogy ha nem emlékeznék rá is ismét ő lenne az akibe beleszeretek, vagy ha most találkoznánk először. Senki más soha nem passzolt hozzám, senki más nem is elég jó őhozzá, ezt minden önhittség nélkül állíthatom. Csakhát igen, történtek a dolgok amik lógnak a levegőben, azóta is, hogy utoljára láttam. Persze összevesztünk akkor, mikor elment de végtére is, nagyon sok minden maradt tisztázatlan, nagyon hosszú ideig. Az öt év elteltével, ahogy egyre kopott az emlékezetem róla, kezdtem azt érezni, hogy talán elengedtem már a dolgot akár egy tollpihét, viszont a mostani, heves érzelmeim..azok nem ezt támasztják alá. Neki sem, és nekem sem.
- Valahogy... - Hagytam, hogy egy kedvesebb mégis szomorkásabb mosoly üljön ki az arcomra. - Valahogy sejtettem, hogy nagyon gyötrődsz te is. Néha meggyőztem magam, hogy talán te jobban is megszenveded az egyedüllétet mint én. Volt amikor elhitettem magammal, hogy nem is vagy egyedül és olyankor sosem tudtam igazán eldönteni, hogy melyiknek úgymond "örülnék" jobban. - Szemhéjaim alatt úgy éreztem, mintha a szemeim tűpárnák lennének, a készülő könnyek miatt..de megembereltem magam. Ritka szar érzés, mikor ilyenen kell vacillálni, miközben halálosan szerelmes vagy, de elárulva érzed magad. Rune nem csak az életem szerelme, de a részem, ő a szívem egésze és ezért nem hagyhattam, hogy egyáltalán semmilyen módon ne legyen az életem része. Hát annyira meglepő, hogy kicsattantam, mikor célozgatott arra, hogy ő ebbe nem menne bele? Muszáj voltam távolságot tartani kettőnk között. A közelsége nem hagyja, hogy teljesen tisztán tudjak gondolkozni, hiszen az ösztöneim nagyrészt az teszik ki, hogy az ölelésébe akarok burkolózni, simogatni, csókolgatni, szerelmeskedni, miközben az agyam azt mondja, Ne! Állj! Ne hagyd, hogy a múlt ismételgesse önmagát! Dehát...De... A szerelmem karjai fonódtak körém, a szerelmem aurája vesz körül, az illatát érzem, hangja is simogat, nem csak az érintése. Én is szeretném őt érinteni..így meg is teszem. Magamnál akarom még egy picit tartani, így ezt teszem. Ízét akarom érezni, így...Azt sem tudnám eldönteni, melyikünk mozdult hamarabb. - Nem akarlak elfelejteni, Rune. - De az ajkaink újra összeértek, immár sokkal puhábban, mint az első csókunk az öt év után, de nem kevésbé volt tele érzelmekkel és vágyakkal. Kívánságokkal tűzdeltük tele mind a ketten, dehát ki tudja, hogy végül a cél ugyanaz lesz-e, ha néha eldöntjük, hogy az odavezető utaink összetalálkozzanak? Először ajkaimmal, majd nyelvemmel simogatom őt, miközben engedek a néma, de határozott kérésnek s megfordulok, vele szembe. Már tudtam, hogy mi fog ebből kisülni és hát őszintén, teljesen felpezsdült tőle a vérem, amint megfogta a combjaimat és felemelt a pultra. Elégedett sóhajomat viszont csak akkor kapta meg az ajkaink játéka közt, mikor térdemnél fogva vont magához. Ujjai utat találtak a köntösöm alatt, ezt jutalmazván köré zártam lábaim feszesen és előre hullámoztattam a csípőm, egyenesen az ölének. Mindent érezni akartam, márpedig ha én akarok valamit...akkor, majd holnaptól leszünk a férjemmel barátok, de most mindent is akartam tőle és mindent is adni akartam cserébe. Balommal megtaláltam az oldalát, hogy finoman azt cirógassam körmeimmel, addig jobbom pedig - ami a tarkóján pihent, míg ajkaimat csókolta- lesimított a nyakára hátul és maszírozgatni kezdte, kissé türelmetlenül mégis élvezettel. Pont így éreztem magam, máris akartam megint mindent, de közben meg akartam a "szenvedést" is, mi odáig vezet. Miután kibontotta a köntösömet és ismét a nyakamat vette kezelésbe, bátran engedtem a hangoknak, amik kiszöktek ajkaim közül és még utoljára szorítottam a csípője körül elhelyezkedő lábaimon. - Rune...- Picit hátrébb csúsztam a pulton, megfogtam az egyik kezét, egyenesen a már szabaddá vált területhez vezetve odalent, másik kezemmel megtámaszkodtam magam mögött, megdőltem és ajkait határozottan parancsoltam a sajátjaimhoz. Ott mélyen megcsókoltam, gyengéden megharaptam alsó ajkát, majd bevontam az ajkaim közé, hogy meg tudjam picit szívni, hogy aztán nyomást helyezzek a vállára. Tudtam, hogy veszi a lapot és nem csak kézbe vesz odalent, de a szájára a mellkasomnál. Annyira tudtam hiányolni azokat az ajkakat, voltak éjszakák mikor szinte aludni sem tudtam a képektől, amikor az álmaim is csak róla szóltak. Körmeim s bőrébe mélyedtek, ahol épp jártak és légzésemmel együtt a sóhajaim is szaporábbak lettek.  Ha így folytatja, lehet már a pulton végez velem, ennyivel...Éppen ezért valamennyi idő után remegő kezeim megtámasztottam ezúttal Rune arcának két oldalán, picit felfelé húztam, kicsit én is előre dőltem, egy újabb csókért és még eggyért.
- Vetkőzz...- Sóhajtom ajkainak, így parancsolva rá, ha esetleg nem lenne elég nyilvánvaló még számára, hogy ma már valószínűleg nem fogok hazamenni.

It's hard for me to let go of you

Ane 'n' Rune

I don't wanna know what it's like
when you're gone, I don't wanna move on
I don't wanna know what it's like when you're gone for good .. I didn't know
that loving you was the happiest I've ever been

Az elmúlt éveknél, bevallom azért még ez is jobb, hogy ha kérdőjeles is minden, ami kettőnkkel kapcsolatos, azon kívül, hogy szeretjük egymást, annál, hogy egyáltalán ne tudjak róla semmit, és ne legyen a közelemben napról napra. Most legalább itt van velem, láthatom őt, érezhetem az illatát, hallhatom a hangját, ami máris megnyugtat annak ellenére is, hogy valószínűleg nem úgy fogunk ma elválni egymástól, hogy minden rendben lenne, és a múltat nézve ezzel vitatkozni se vitatkozhatnék, nem lenne jogom hozzá..
Gyönyörű hajában azonban egy árva szálat sem változtatnék meg, határozott válasszal jelzem is ezt, mire ő új zsánerről beszél, én pedig homlokom ráncolom értetlenül.
- Új zsáner? Is? Ezt hogy kéne értenem? - nevetem lágyan, kissé zavartabban ezúttal, tekintetemben ott ül némi kétely és kíváncsiság, de ezt hamar felváltja a szemtelen mosoly, amit azzal okoz, hogy ez az oldalam is tetszésére lenne, vagyis.. van.
Szavaira tulajdonképpen pillanatom sincs felelni ahogy végigsimít rajtam, csak fejem csóválom lágyan, azzal a fajta boldog mosolyommal, ami általában rajtam virít, mikor dicsér, de aztán minden figyelmem cirógató ujjáé, tekintete enyém kapaszkodója. Ösztönös, ahogy előre dőlök, hogy arcát csókoljam meg lassan, és bár az ösztön vinne tovább, több és több érintést kérve tőle, ezúttal ezt vissza kell fogni sajnos, noha eléggé nehezemre esik . . de a téma, és az azzal járó súly elég hamar elfeledteti velem, hogy mit is akartam volna az imént folytatni, avagy elkezdeni.
- Nem, nem volt rá szükségem. Egy pillanatra elhittem, mert elterelte a gondolataim, és magával ragadott, hogy végre úgy éreztem, valakit érdeklek... de én nem akárkit akarok érdekelni, hanem Téged, Ane. Már akkor rájöttem, hogy ezt az érzést nem adhatja meg senki más, csak te. És igen... én mentem el végül, mert szükségem volt rád, de úgy éreztem, nem érdemlem meg, hogy magam mellett érezzelek megint, mert elszúrtam.. Nagyon. Büntettem magam eleget, hidd el, és még járna is, de nem bírom tovább nélküled, ezért jöttem vissza. Nem vártam azt, hogy azonnal megbocsájtasz és megy minden tovább, de már a közeledben lenni is megnyugtató.. - felelem hosszan, lágyan, halkabban. Még szép, hogy szükségem volt rá... ahogy azóta is minden nap, egyre jobban, mindig, mikor aludni se tudtam, amikor a saját gondolataim zártak börtönbe, ahonnan azt hittem, sose szabadulok.. Amikor úgy éreztem, összedől körülöttem minden, és levegőt se kaptam rendesen, mindig az húzott vissza a fénybe, hogy helyre fogom hozni, amit elszúrtam. Muszáj..
Ezért is próbálok megoldásokkal előállni, élhető ötleteket felhozni, és.. nem rábólintani azonnal, hogy legyek a barátja. Nem tudnék... nem akarok. Képes lennék rá? Jó, lehet, de .. ahj. Még azt se bírom ki, hogy ne lépjek utána, ahogy a mosogatóhoz megy, hogy ne öleljem át őt mint valami szoros inda, mert egyszerűen azt érzem, hozzá tartozom, és ő hozzám... és ennek nehéz ellenállni. Főleg, hogy cirógat, hogy enged bújni..
Kérdését visszafordítom, illetve még fűzök hozzá pár gondolatot, miközben még mindig ölelem őt, majd ekképpen hallgatom figyelmesen, amit válaszol.
- Nem is várom el, Ane, egyáltalán nem.. Tudom, hogy ez még jó ideig kettőnk között lesz, tisztában vagyok vele. Azzal nem számoltam csak, hogy közben szépen lassan el is felejtesz... - felelem halkan, miközben valamennyire én is felé fordítom arcom, mikor ő is teszi, és bár az én szemeim is megakadjak ajkain, a közelségén, végül tekintetében veszek el. Két aprót bólintok arra, amit mond, hogy inkább kockáztatna.. mert hát értem én, csak közben már teljesen elvarázsol éppen, és így nehéz figyelni. Szívverésem is gyorsul, ahogy légzésem is, mindig elképeszt, milyen egyszerűen tud rám ilyen hatással lenni, szóval tekintetem újra és újra letéved ajkaira, hogy aztán még utoljára szemeibe pillantsak, mielőtt megszűnne az az apró távolság kettőnk között, és puhán megcsókolnám. Mint .. barátok? Mindegy is...
Ha viszont nem húzódik el, balom elveszem derekáról, hogy arcát érintsem, és fordítsam magam felé cirógatva bőrét, miközben újabb csókot lopok tőle, majd másik kezemmel is elengedem, hátán, derekán nyomok lágyan, hogy teljesen forduljon felém, ha pedig így tesz, lentebb engedem magam picit előtte, hogy combjai alá nyúlva fel tudjam őt venni megint, de ezúttal a mosogató mellé teszem le a pultra. Teljesen magamra húzom őt térdeinél fogva, hogy onnan kezeim tovább csússzanak puha combjain, miközben lassan újra és újra megcsókolom őt, kicsit mintha engedélyre várnék, hogy egyáltalán tehetem-e ezek után, kezeim mégis tovább kúsznak a köntös anyaga alatt már, hogy végül derekára fogjak, ajkaim pedig állán haladnak nyakához, hol csak puhán, hol nyelvemmel is érintve bőrét. Ha nem tudatja velem, hogy ezt nem feltétlen kellene, kezeim kibújnak a köntös alól, de csak, hogy kioldják azt teljesen, majd két mutatóujjam el is indul felfelé az anyag peremén, dekoltázsánál elnyitom a köntöst, és úgy indul el az érintés vissza, lefelé, ezúttal már meleg bőrét is érintve épphogy, elém tárva mindent, amit látni szeretnék, miközben már homlokom dőltöm vállára, hogy tényleg meg is pillanthassam porcikáit. Cirógató kezeim ismét átfogják derekát, felfelé cirógatnak, majd vissza, ahol érem feltérképezem őt, mintha nem ismerném még tökéletesen, végül ismét nyakát kezdem el ízlelgetni, valamivel erősebben, néha finoman fogaim közé véve bőrét, kezeim pedig két oldalán állnak meg, hogy csak hüvelykujjaim érintsék puha melleit valamennyire. Nagyon vágyom rá, efelől kérdés se lehetne, de ezek után nem nagyon 'merem' elvenni amit szeretnék.. kicsit bizonytalanná tett.  

| the house 1 & 2 | × |

16

 Ane 'n' Rune

If you look into the distance, there's a house upon the hill
Guiding like a lighthouse, it's a place where you'll be
Safe to feel our grace and if you've lost your way,  I will leave the light on

Amióta ismerem Runet és a felesége vagyok, egyszerűen képtelen vagyok rá úgy megharagudni, hogy az sokáig tartson. Gondolom az lehet a háttérben, hogy ő egy istenség, s így vonzza magához az összes többi, valamennyvel alárendelt lényt. Vagyhát tudom is én. Sosem tudtam igazán megfejteni, hogy mi lehetett az, a szerelmemen és a szinte tökéletességén túl, ami ennyire különlegessé teszi őt. Korábban is nehezemre esett orrolni rá, dehát ez az öt év távolság és a tudat, hogy megcsalt, igenis dobott az ügy sikerességén, valamennyit. Nem lehet más magyarázat arra, hogy ennyire haragudjak rá és szeressem is egyszerre. Nem tagadhatom, hogy mindennek ellenére, ugyanúgy imádom a "kis" szerelmem, mint a legelső nap, mikor rájöttem, hogy bizony úgy kihalászott engem akár egy aranyhalat. Életünk további részében pedig úgy gondoskodott rólam, mintha a világ legnagyobb kincse lennék. Mellette nőttem fel igazán és mellette tanultam meg, milyen is a valódi szeretet. Csakhogy minden érmének két oldala van. Akár a Holdnak, van egy szép, ezüstösen ragyogó fele ami a Napot is irigykedésre tudná sarkalni, de ott  
van az a másik is..a sötét és rideg oldal, amit ha szabad szemmel nem is látunk, de ott van és kísért. Ehhez hasonlatosan, Rune nem csak életem legcsodásabb pillanataiért, de legnagyobb szomorúságáért is felelős.
Így áll sajnos a dolog jelenleg és ezt nem változtathatja meg, semmi amit most mond. Tudott enyhíteni a róla kialakult képen, de változtatni...Ahhoz ez a mostani előadás sajnos igen kevés. Pedig milyen jól esett vele újra flörtölgetni, nevetgélni...megérinteni..és szeretkezni vele. Óh egek.
-Áh, akkor most csak én rendelkezek új zsánerrel is?- Vajon mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy azóta már más foglalja el a helyét az ágyban, az oldalamon, meg...néha rajtam? Újra meghódították a szívem és lehet, nem annyira jönne ki a férjemmel. Sajnos ez a helyzet.
- Neked még ez is jól áll Rune. - Ujjam végigszalad ezek után a bőrfelületen, amit legszívesebben nem csak ujjammal becézgettem volna, szemeimből azt a bizonyos "most aztán el fogunk vonulni" szikrát nem tudtam kiűzni, míg kiszalad a számom a kacérkordás, amire ő szokásához híven gondom lecsapja majd azt a lasztit. Nem biztos, hogy éppen szerencsés ez...számomra és a terveim számára.
Mindenesetre, ajkaimon sunyi mosoly görbül, miközben megigazítom magam az ölében. Mintha csak tudatalatt már sejtettem volna, hogy perceken belül újra kitör a káosz és szerettem volna memorizálni az érzést, hogy az ölében ülök és az illatát érezhetem.
- Nem én voltam az, én aki hazavártalak, nem én voltam akire szükséged volt akkor, de egy idegen igen? - Még ha az összes energiám beleadtam volna, sem rejthettem volna el a féltékenység parázsát a hangomból, szóval nem is próbáltam meg. - Ezt mondod nekem, de közben meg azt állítod, te pont ettől féltél, hogy azt mondom neked, nincs rád szükségem? Ezt mondod, miután pont úgy mentél el, mint akinek nincs már a másikra szüksége?
Ezek a kérdések égettek engem belülről és martak mint a sav és most, hogy itt van mind ráöntöttem, mert úgy véltem, engem már pont eleget hamvasztottak és ideje, hogy ő legyen az aki érzi. Tudom, hogy most ő is szenved, tudom, hogy ő is ugyanúgy megszenvedte az utóbbi öt évet és most éppen eléggé pocsékul van, de az mind saját maga miatt van, mert sajnálja amit tett. Azt akartam, hogy az én szemszögem is lássa rendesen, ne csak nézegesse. A gond csak az, hogy ezeket nem haraggal mondtam, ezek nem a haragom szavai, inkább az értetlenségé. Az a gond, hogy túl jó érveket hozott fel, miért kéne megpróbálnunk együtt megint, de én nem akarom ezt. Egyelőre nem. Ma tért vissza, ezernyolcszázhuszonöt nap külön töltött idő után és paff. Nekem nem megy és így, hogy elért engem is az átok, már nem is akarhattam magam mellé kötni őt ismét. Nem fogom őt ebbe belekényszeríteni, mégha azt hiszi is, hogy akarja ezt. De teljesen elengedni, most, hogy itt van? Az sem menne...Ezért dobtam be, hogy legyünk nagyon közeli barátok. Kellett nekem az életembe, mert így, hogy adott magából egy kicsit, az olyan, mint egy feles vodka egy, a saját függősége elől menekülő embernek. Megint akartam őt, de nem volt merszem el is venni, hiszen ugyanazok a problémák merülnének fel újra és újra, amíg el nem halványulunk egymás mellett.
Hatalmas csalódás volt, hogy nem látja a dolgokat úgy mint én, már ami a bartákozós témát illeti. Milyen érdekes fintora az életnek, hogy jégóriásként is majd fel tudnék robbanni, vagy épp felhevülni a férjemtől. A csapnál állva, mintha a testemen kívül is lettem volna és egyhelyben is ragadva egyszerre. Kimondtam a szavakat, mégsem mozdultam, mintha én mondtam volna, másnak a testével. Ajkaim közül mélyről feltörő sóhaj távozik, kezeim egyből arra a kezére hullanak, amivel a derekam öleli, ujjaim máris cirógatják, fejem pedig a mellkasán pihen, míg hagyom, hogy a nyakamhoz bújjon. Akaratlanul is eszembe jutnak az összebújások, a "nyünyürgetések", a tüzesebb pillanatok, amik azt követték, hogy ajkai a nyakamhoz értek. Most is könnyű lenne felé fordítani az arcom és magamnak követelni az ajkait, ezért is hallgatok, mikor kérdi, hogy én képes lennék-e nem hozzáérni. Ha azt vesszük alapul, ahogyan telt az a százhúsz év - mivel néha egymásra csúsztunk az utolsó pár hónapban  is- azt kellene felelnem, hogy 'nem'. Nem tudnám megtenni, de nem is tudnék úgy tenni, mintha nem bántana még mindig a múlt és a nem is igazán létező jövőm.
- Te is mindenhogy kellesz nekem Rune..De nem várhatod el, hogy visszajössz, rámpillogsz a hosszú szempilláiddal és gyönyörű könnyes szemeiddel, öt év elteltével és én pedig majd úgy teszek, mintha megint az a pár lennénk mint régen. - Fejemet mozgattam, mintha azzal simogatnám a mellkasát, majd mintha két mágnes ellentétes pólusai lennénk, mégiscsak a nyakamhoz bújó arca felé fordulok a sajátommal. Képtelen voltam nem az ajkait nézni, képtelen voltam a légzésem szabályozni, vagy a mozdulatot felé, míg ajkainkat csak egy centi választhatta el. - Nem állítom, hogy meg tudnám állni Rune, hogy ne érjek hozzád, de inkább kockáztatnék, minthogy ne legyél az életem része. Egyelőre. - Ez az utolsó mondat csak úgy kicsúszott, de még jómagam se tudnám eldönteni, hogy ez egy ajánlat volt-e arra, hogy legyünk barátok, aztán ki tudja..vagy csak löktem a rizsát, mert nem vagyok képes értelmesen gondolkozni, mikor így átölel és bújik. Szemeim vágyakozva tekintettek rá, ujjaim immár picit erősebben szorították a karját, a testem akar valamit, amit én is, csak éppen bátrabb mint én, hogy meg is tegye..vagy esetleg csak küldje a jeleket a férjemnek. Pompás. Tekintve, hogy épp arra akarnám rábeszélni, hogy legyünk barátok.

It's hard for me to let go of you

Ane 'n' Rune

I don't wanna know what it's like
when you're gone, I don't wanna move on
I don't wanna know what it's like when you're gone for good .. I didn't know
that loving you was the happiest I've ever been

Ha még ennyi viccelődést se vinnék bele ebbe az egészbe, amennyit az átokkal, a felejtéssel kapcsolatban sikerül, tényleg csak belemerülnék az érzésekbe, a tényekbe, és még a kis hang a fejemben el is ismételné nekem milliószor Ane szavait, hogy annál jobban fájjon. Maga alá temetne, míg végül már minden gondolatom a nyomor körül forogna, és nem lenne más a fejemben, csak az, hogy elcsesztem, hogy ez az én hibám, hogy itt kellett volna lennem, és... nem, nem fog ez most elkezdődni. Hiszen itt van, velem van, és azt mondja, szeret, mindez pedig a reményt táplálja, nem a pánikrohamaimat, és tudom, hogy megoldjuk, akármit is kell tenni érte. Muszáj..
Kérdésére elmosolyodom, majd emelem balom, hogy még nedves haját kezembe vegyem, ujjaim között simítgatom picit a tincset, mit barna íriszeim is követnek, végül elengedem, és szemeibe pillantok.
- Nem. - szélesedik mosolyom, hiszen majdnem biztos vagyok benne, ha nem ebben a helyzetben ülnénk, mivel folytatná a mondatot, így a néma szavakat is megelőzöm.
Következő szavaival megint csak azt éri el, hogy mosolyom húzódjon, csak ezúttal már a szemtelenebbik, társulva tekintetemmel, még szemöldökömön is emelek egyet, mintha csak azt kérdezném, igen?! Akkor már megérte... Főleg, hogy megérint, nyakamon simít végig, amitől muszáj nyelnem egyet, miközben tekintetét el sem engedem még pár másodpercig.
- Egy kicsit, lehet. - vallom be szélesedő mosollyal, majd egyszerűen csak közelebb dőlök, és adok egy csókot az arcára, hosszan tartva rajta ajkaim, majd ahogy elengedem, még arcánál maradok, élvezve illatát, közelségét, finom bőre melegét, hogy egy rövid pillanattal később egy újabb aprócska puszival illessem őt, mielőtt visszadőlnék. Ahjm, de milyen szívesen folytatnám ezt máshogy... más helyzetben.. más téma közben..
Hiszen a neheze mondhatni még csak eztán jön, főleg, hogy rengeteg mindenben igaza van, belátom, mindig is beláttam, hogy én szúrtam el, és, hogy máshogy kellett volna... akkor most nem itt tartanánk. Nem rettegnék attól, hogy elveszítem őt, miközben az életemnél is többet jelent nekem, bárminél az univerzumban..
- Akihez hazajöttem volna, nem az volt, akire szükségem volt, Ane.. Illetve valahol de, az volt, de nem bíztam benne, ha eléd állok, hogy beszéljünk, nem csak forgatsz azon a késen, ami már hetek óta bennem volt. Tudom, hogy neked van igazad, és bármit mondok, nem mentség, de attól még szörnyen féltem attól, hogy ha esetleg szóba hozom, hogy beszéljünk, csak előrébb hozom a pillanatot, mikor azt mondod, már nincs rám szükséged, már nem kellek. Bármi történt velem, bármi bántott, te voltál az első, akihez menni akartam, mert melletted tudtam, hogy a világ megy tovább, és minden rendben lesz.. Azzal, hogy szinte már nem is vettünk tudomást egymásról, pont, hogy a világomat éreztem remegni. És igen, aztán én borítottam fel az egészet.. és bár ne tettem volna, de akkor se fogom soha azt mondani, hogy nem volt rád szükségem, hogy ne lenne rád szükségem. - fejtem ki bővebben, hiába mindegy már, mármint abból a szempontból, hogy hiába is szépítem, ha végeredményben én nem jöttem haza, mikor kellett volna, és kötöttem ki másnál. Talán úgy vagyok vele, hogy attól még tudnia kell, hogy is éreztem, és érzek még mindig, egyáltalán nem kibújni akarok a felelősség alól, hiszen nem az ő hibája, hogy úgy éreztem magam mellette akkoriban, hanem kettőnké..
Minden pillanatban küzdenék, és azt próbálnám kitalálni, hogy hogy is oldjuk meg ezt a jelen helyzetet, hogy ő egyre inkább elveszít engem emlékei közül, én pedig láncolnám magamhoz őt, amennyire csak lehet, erre... erre legyünk barátok. Hátrébb dőlök tőle, érintésem is elvonom, miközben ez az ártatlan távolságtartás mellett szavaim teljesen mást mondanak, hiszen nem akarok hallani se ilyenről, ő a feleségem.. a mindenem.. de abban igaza van, hogy a szülei próbálkozásait azelőtt se mindig sikerült lenyelni..
Annyit sikerül kinyögnöm, hogy 'de...', fennhagyva hangom, hiszen folytatni nem tudom, hogy de mi, mert nem tudnám ígérni, hogy főleg ezek után jobban elviselném az utálatot, ami felőlük engem illet, hiába akarnám azt mondani, hogy márpedig mindent megteszek majd... Közben pedig helyezkedik, illetve felkel ölemből, amit folyamatosan kezeim követnek óvón, anélkül, hogy ténylegesen hozzáérnék, egészen addig, míg már két lábán nem áll. Figyelem, ahogy mérgesen elsétál, hátat fordítva nekem, majd én magam is felállok, és elindulok felé, közben ér kérdése is. Mögé állok szorosan, balom hasánál kúszik el, derekát fogom, jobbom mellkasa felé, válláig ér kezem, miközben arcom nyakához bújtatom; mint valami inda, fonódok rá teljesen, legszívesebben el se engedném.. Pár másodpercig csak ölelem őt, arcom egyre jobban simítva hozzá, mielőtt mozdítanám; vállára engedem állam, bámulok magunk elé.
- Szóval vagy a barátod leszek, vagy engedjelek el? - kérdezek vissza, mert így is fel lehet tenni a kérdést, és egyik se hangzik jól..
- Tudod nagyon jól, hogy mindenhogy kellesz, Ane.. De több, mint száz éve vagy a feleségem, nem várhatod el tőlem, hogy egyszerűen nyeljem le amit kérsz, és bólintsak. Nem tudnék a barátod lenni, nem tudok nem párodként melletted lenni, nem tudok nem hozzád érni, vagy nem közeledni feléd.. Te tudnál? - makogok, kérdezek, halkabban, elkeseredetten, elnyűtten.. Szívem már így is a torkomban dobog, azóta, hogy feltette a kérdést, nem még ha el is ismétlem magamban azt, attól félve, hogy most vajon majd mit felel..

| the house 1 & 2 | × |

15

 Ane 'n' Rune

If you look into the distance, there's a house upon the hill
Guiding like a lighthouse, it's a place where you'll be
Safe to feel our grace and if you've lost your way,  I will leave the light on

Ahogy haladunk egyre előrébb a férjemmel, a beszélgetésünkben, kezd olyan érzésem lenni, hogy mi nem is a magunk urai vagyunk, hanem egy könyvnek a kitalált szereplői és bármi is volt korábban a motivációm, hogy idejöjjek, végül az a sorsom, hogy megadjam magam Runenak és a szerelmünknek. Hiába kacsingat a főszereplő a sötétebb oldal felé, az író úgysem fogja hagyni, hogy átforduljon. Ki próbálna meg azonban a saját sorsának kovácsa lenni, ha nem én? Ha kell még szembe is úszok az árral, szóval nem teljesen a sorssal lesz itt a probléma, vagy nornákkal, hanem magammal. Hiszen egyre kevesebb érv jut eszembe, hogy miért NE legyünk együtt mi ketten...a testem pedig már rég elárult, mikor Rune közeledett és nem voltam képes ellenállni.
- Igazán? A fekete az új eseted? - Ha a múltban lennénk, akkor most egy féloldalas mosolykával jegyezném meg neki, hogy akkor ideje lesz feketére váltani a hajszínemet. Ő valószínűleg ellenkezne, kézzel-lábbal...én pedig ugyanúgy kacagnék, ahogy most is. Túl kényelmes ez az egész helyzet. Az ölében ülni és nevetgélni, a jövőről beszélni. Csak az a baj, hogy a mi jövőnk most egy hatalmas fekete folt, aminek káosz szaga van.
- Hmmm...Igazán? Kihasználnád a helyzetet? Rune, kezd beindítani ez az oldalad is. - Már miért is bírtam volna ki, hogy ne flörtöljek? vagy hogy az ujjam végighúzzam az istenség nyakán, kulcscsontján..mellkasán? Ha nem lettem volna kicsit sem dühös, ha a múltban történt volna ez, akkor visszafelé a hajába túrom az ujjaim és közelebb húzom az arcát, hogy megcsókoljam. Veszélyes, hogy ezek az indulatok öt év után sem koptak meg, mégnehezebbé téve, hogy a biztonságos ösvényen maradjak. Kellett a józanész ide, ha ki akartam állni a próbát, mind a kettőnk érdekében. Hosszútávú érdekében.
- Nem..Rune, ha rám lett volna szükséged, akkor haza jöttél volna. Elmondtuk volna a másiknak, hogy mi bánt, bevalljuk egymásnak, hogy még mindig szeretjük egymást és azóta... Nos..minden más lenne. - Mert ha akkor nem dönt úgy, hogy más megoldást keres, akkor nincs kétségem afelől, hogy kibékülünk és megbeszéljük a család témát. A saját családunk témáját. Ráncolhatta a homlokát, de én - a szüleim témájától eltekintve- mindig próbáltam mellette lenni. Még azokon a szörnyű, hideg éjszakákon is, mikor úgy döntött, hogy azon a nyamvadt kanapén alszik. Még akkor is kiosontam titokban, takaróval-párnával a kezeimben, hogy mellette aludjak, a földön. Jó, mindig keltem hamar és mentem vissza, mintha mi sem történt volna, de ...én mindig vele akartam mindent, még akkor is ha kényelmetlen volt. Ezért is nehéz megemésztenem ezt az egészet.
Szószerint kínlódok és nem tudom egyszerűen meglátni azt a megoldást, ami mindkettőnknek előnyös. Sokszor gondolkodtam el ezeken, míg Rune nem volt jelen, de mindhiába. Elfáradtam és belefáradtam a "Mi lesz? Mi legyen?" kérdésekbe. Így most, hogy itt a férjem és a világ összes jó indokát felhozza, már nem tudok mit tenni. Tudom, hogy nem szabad nekünk tovább kínozni egymást, dehát...Nem bírom elengedni. Kelleni fog nekem, mint mint a friss szellő, mint egy csepp víz vagy falat kenyér. Ha barátok lennénk, akkor viszont lennénk is egymásnak meg nem is és akkor az talán megoldás lenne? Egy pillanatra azt hittem, zseniális az ötlet, de akkor eltávolodott. Vitte magával a melegséget is, önmagát, én pedig ritkán fáztam annyira mint akkor, abban a pillanatban. Pedig jégóriás lennék vagy mi.
- De ez az, hogy régen se bírtad...bírtuk. - Ha már nem volt rajtam az érintése, nagy nehezen leszálltam az öléből és elindultam az ablak felé, mérgesebben mint valaha. Az öklöm összeszorítva feszült a derekaimon két oldalt és próbáltam mély levegőt venni. Régen dacolt már ennyire azzal amit mondtam, most pedig konkrétan beismerte, hogy nem akar a barátom lenni, nem tud. Már pedig ha akarna valamennyire még maga mellett tudni -ahogy én is őt- akkor nem érdekelné, hogyan. - Szóval vagy a párod maradok, vagy nem kellek. Ezt akarod mondani?
Elvettem egy poharat, töltöttem bele vizet és kissé megfagyasztottam, mert a víz ami a hűtőben lapul, ehhez nem lenne elég hideg. Hogy képes ez a férfi ennyi érzelmet kiváltani belőlem, a lehető legártatlanabb mondataival is? Eddig úgy éreztem, hogy bármi áron a közelében akarok maradni valamilyen módon, de ha nem akarja, hát nem. Letettem a poharat a csapba, elmostam és a szárítóra tettem. - Jobb ha megyek, gondold át és majd írj, hogy miként döntöttél. - Nem tehettem mást, csak ezt, hogy nyugodtan átgondoljuk a dolgot és rájöjjön igazam van és akarjon velem még találkozni. Valahol fent pihent a fermerom, amit még ő szedett le rólam. Konkrétan beleremegtem az emlékébe is annak a pillanatnak. Kellett ő nekem, nagyon, kibírhatatlanul. Önzőség bartának akarni, tudom jól de mégsem akartam tenni ellene, mert a lelkem tíz vaskarommal kapar belülről és követeli, hogy most azonnal üljek vissza a férjem ölébe és könyörögjek, hogy felejtsen el mindent amit mondtam és legyünk újra egymáséi, meg újra, és az után is megint.

It's hard for me to let go of you

Ane 'n' Rune

I don't wanna know what it's like
when you're gone, I don't wanna move on
I don't wanna know what it's like when you're gone for good .. I didn't know
that loving you was the happiest I've ever been

Annyi érzés veszekszik bennem most, amiket igyekszek elcsitítani, hogy észszerű mondatokat tudjak összehozni, hogy az már még engem is lefáraszt, pedig bírom a strapát. Hiszen érzelmileg képtelen vagyok mindig a saját oldalamról vizsgálni egyedül egy adott helyzetet, most viszont elég nehéz a magam pártján is állni, és Aneén is, miközben tudom, hogy érzem magam, de azt is tudom, hogy jogosan önti rám mindazt, amit. Elárultam, és ez.. örökre megmarad. Tudom.. De én akkor se akarok engedni abból, hogy küzdeni szeretnék értünk, ha ő is erre vágyik, ha pedig mást akar, akkor.. kénytelen vagyok azt tiszteletben tartani. Talán az se számít, hogy mi is történt azzal a nővel, vagy mi nem, mégis elmondom, mert így tiszta, így őszinte, és most arra szükség van. Persze csak az után, hogy teljes önbizalmammal állítom, újra és újra meg tudnám hódítani a szívét, amiben tényleg hiszek, és nem azért mert öntelt lennék, hanem, mert túlságosan tökéletesen passzolunk egymáshoz, és ez nem múlik el az emlékekkel.
Szavaira hozzá hasonlóan szemem forgatom, miközben igencsak mosolyra állnak ajkaim, amolyan persze-persze módon, ahogy pedig folytatja, csakis tekintetét figyelem.
- Jó, azóta már úgyis jobban szeretem a fekete lovakat. - nevetem szemtelenül, de oké, értem én a lényeget, azt hiszem, legalábbis próbálom! Így hát mosolyom ismét szelídül, tekintetem el se veszem tőle egy pillanatra se, majd egy-két másodperc csönd után folytatom: senki mást nem akarnék elcsábítani Ane, se lovon, se máshogy.. csak Téged. Ameddig neked ez nem teher, meg is fogom próbálni újra és újra. - hagyok egy kis szünetet, miközben meleg mosolyom ismét kissé szemtelenebbé válik. - Bár ha mindig elfelejtesz, meg se unhatsz, úgyhogy kiismerhetlek ebben a korban is, nem? - nevetem lágyan, jó, nyilván viccelek, mert ha nem erőltetek egy kis humort a keserűségbe, csak belesüppedek, az meg senkinek se kell most. Szemeimben úgyis látszik, hogy még akkor is fáj, ha én magam viccelődök vele.
A hosszú monológom után csendesen hallgatom őt, minden gondolatát, miközben leheletnyit pillanatról-pillanatra könnyebbé válik ez az egész, hogy beszélünk róla. Mindig is ő volt a legjobb barátom a húgom mellett, illetve olykor előtt, hiszen ő máshogy is ismer engem ugyebár, így ha vele beszélhettem meg ami bántott, az mindig könnyített a lelkemen, még most is, hogy kettőnkről van szó. Nyilván kést forgatunk egymásban ezzel, de muszáj megbeszélni, ha kezdeni akarunk valamit a kapcsolatunkkal.
Biccentek pár aprót, hogy valami el volt romolva, szemeim övéin cikáznak egyikről másikra, miközben légzésem irányítatlanul kezd remegőssé válni az adrenalin miatt, ami felszökik bennem szinte azonnal.. Hogy valljuk csak be, ott azért csóválom fejem, mert ebben nincs igaza.
- Az, hogy nem láttam, van-e értelme, és van-e jövőnk, nem jelenti, hogy úgy éreztem volna, hogy tudnék, vagy akarnék nélküled élni, Ane. Ha nem lettem volna egy totális barom aznap, továbbra is melletted lettem volna, hiába fojtogatott, hogy úgy álltunk egymáshoz. De legalább együtt voltunk. Nem tudtam, mit kellene tennem, vagy tennünk, de eszemben sem volt, hogy nincs szükségem rád, pont, hogy nagyon volt.... lett volna. Szóval nem, ezt én nem vallom be. - felelem csendesen, amolyan bocsi hogy közbeszólok képpen, de hallania kell, ha számít, ha nem, de.. számítania kell, hogy egyáltalán nem állt szándékomban elhagyni őt, vagy nélküle élni. Tervezve legalábbis nem volt ilyen bennem, a többit meg már ismeri...
Bevallom értetlenül ráncolom picit homlokom, mikor akkorra teszi az árulást, hogy mindegy volt, hol érzem úgy magam, ahogy. Nem akartam azonnal hazamenni hozzá, mikor rájöttem, hogy nagyanyu nincs a bárban, mert úgy éreztem magam Ane mellett azokban a hetekben, mintha az nyúzna meg elevenen, aki a világom, miközben mégis hiányzott, ha nem volt velem. Nem ez a verziója, hanem az azelőtti... és csak csalódtam, mikor hazamentem, és a keserű jelen fogadott. Oké, jobb lett volna a keserű jelen, tudom, akkor nem lennénk most itt..
Újra csóválom fejem, picit oldalra biccentve, hogy nem választott köztem, és a családja között. Én se tudnék soha.. és még ha merőben más is a családommal való kapcsolatom, mint az övék, ezt akkor sem várnám el tőle, még ha néha esetleg ezt is éreztettem egy-egy vita során. Én ezért nem hibáztatom őt.. Ekkor már megint csak a köntös anyagát tudom nézegetni, kerülöm tekintetét, és jól is teszem, hiszen hallani megint, hogy hogy mentem haza, újra csak belém rúg. Okkal, de akkor is. Főleg, hogy kimondja, nem számít, hogy mi történt, vagy mi nem, de igaza van, itthagytam, elmentem, és ez a lényeg..
- Tudom.. - suttogom válaszul, a többire nem is mondva semmit. Igaza van.. mindegy is lenne, mit próbálok meg elmakogni. Még összefoglalom, talán utoljára, talán nem, hogy mit is érzek ezzel az egésszel kapcsolatban, hogy én tényleg küzdeni szeretnék érte, értünk, mert nem kell más, de olyan élet se, ahol ő nincs, nem csak más, aztán csak.. remélem, hogy nem úgy dönt, hagyjam inkább az egészet.
Akkor emelem rá tekintetem, mikor arcát tenyerébe temeti, és még mielőtt beszélni kezdene, adok egy puszit homlokára, illetve hát így ujjaira, vagy inkább kettőt-hármat, aprót.. de ahogy nekikezd, elhúzódok tőle vissza. Amit mond.. komolyan, szerintem ha azzal a hokiütővel esne nekem se fájna ennyire, mint a szavai, nem győzök nyeldesni, pedig száraz a torkom, főleg, hogy nem tud engedni, annak, amit szeretnék... Már éppen belekezdenék, hogy nem érdekelnek a szülei - ami így egyszerűen nyilván kissé nyersen hatna -, de nem is jutok tovább a gondolattal, mert felteszi a bűvös kérdést, amitől még levegőt venni is elfelejtek. Nem is moccanok szinte, csak szemeim cikáznak pontról pontra, hogy jól értettem? Vagy kétszer elnyitom ajkam, hogy na most felelek valamit, de aztán csukom is, mert gőzöm sincs, erre mit mondhatnék. De most tényleg. Levegő, ismét szólnék, de megint csak némán dőlök hátra a széken, eddig derekán pihenő kezeim valahol hasam előtt fonom össze. Ez a távolságtartás a közelségben? Olyasmi..
- Ezt most komolyan kérdezted? - kérdezem egy-két perc után, mikorra végre sikerül értelmes gondolatot megszülni, hangom bár még mindig lágy, ekkor már némi sértett, dacos él is megbújik benne. - Isane... Én nem akarok a nagyon jó barátod lenni.. mármint, de, de... Te jó ég... - hajtom hátra fejem, hogy két kezem kövesse mi arcomat temeti, majd pár másodperc múlva ismét ölembe kerülnek összekulcsolva ujjaim, arcom oldalra fordítva mindegy is mit nézek, csak most ne őt.
- Tehát már nem vagy meggyőződve, hogy nem hiányzok, hogy el tudsz felejteni, és nincs rám szükséged.. akkor? Akkor miért kérdezel ilyet tőlem? - nézek rá újra, tekintetem velem együtt kérdez. - Ane én nem tudok a barátod lenni... Meg nem mindegy? A szüleid sehogy se kedvelnének, de nem is érdekel, hogy ők mihez mit szólnának, majd bírom ahogy régen, vagy... valami. Vagy komolyan ezt szeretnéd? - magyarázok, kérdezek, kissé mérgesen, de egyben kétségbeesetten és csalódottan is, mindez mert szeretem és nem éppen esik jól, hogy ilyeneket mond. Barátok... munkatársak, nem?

| the house 1 & 2 | × |

14

 Ane 'n' Rune

If you look into the distance, there's a house upon the hill
Guiding like a lighthouse, it's a place where you'll be
Safe to feel our grace and if you've lost your way,  I will leave the light on

Nagyon nehezemre esik, hogy haragudjak a férjemre. Az isteni "csemete" túlságosan is tudja, hogy mivel oldja a feszültséget, milyen hangnemben beszéljen, miket mondjon, hogy megnyugtasson és elmulassza a kételyeimet. Vérre szomjasan érkeztem reggel ide, készen arra, hogy minden keserűségen, rosszindulatom és bosszúm-amit öt év alatt felhalmoztam - az ő és új nője nyakába öntsek. Minden megbánás és sajnálkozás nélkül. Mit csináltam ehelyett? Lássuk csak..Szagolgattam a hülye ingét, hagytam, hogy simogasson, visszaszeretgettem, neki adtam magam ismét és jelenleg is az ölében ülök, ahogy egymást próbáljuk valamire rábeszélni. Mintha csak közös céljaink lennének, pedig nincs. Én szeretném neki elmagyarázni, mennyire nem jó ötlet továbbra is fenntartani a házasságunk, ő pedig...épp az ellenkezőjéről akar meggyőzni. Egy biztos. Én sem akarok vele rosszban lenni és ő sem velem. Nem tudnánk egymást tovább bántani, hiszen mi egyek vagyunk. Bármi is történjék. Ezért is lehet igaza és nem esne nehezére megint elcsavarni a fejem.
- Azért..jelzem drágám, hogy már nem abban a korban élünk, mint százhuszonöt éve, hogy szégyen legyen, mikor az ember lánya pártában marad. - Megforgattam a szemeimet, de mind a ketten tudjuk, hogy ha akkoriban az érdekházasság is volt még a kedvező, a miénk teljesen szerelmen és testi vonzódáson alapult, akkor is hozzámentem volna, ha nem néznek utcalánynak, mert éppen egy férfi társaságát élvezem. - Úgyhogy, ha esetleg arra kerül sor, hogy megint engem akarsz elcsábítani, már nem elég szépen mosolyognod és elém vágtatni a fehér lovadon.
Az egy teljesen másik élet volt, másik világ, mi pedig ha ugyanazok a személyek vagyunk is, már mások a normák, amikhez kötni kell magunkat. Már biztosan nem ájulnék el attól, ha Rune egy paci hátán jönne elém a tánc stúdióba, ahol oktatok. Már a felfogás is sokkal könnyedebb, szabadabb így még konkurenciája is lehet akár. Nem komolyan persze, mivel ha minden megy is a kukába, én én maradok és Rune-nal szemben senkinek nem lenne soha esélye, de ezt a kedves férjemnek nem kell tudnia. Valószínűleg tudja..mondjuk.
- Igen, valami el volt romolva akkor Rune. De soha, egy percig sem éreztem azt, hogy te nem kellenél nekem, vagy, hogy tudnék nélküled élni. Te ezzel nem így voltál, valljuk csak be. Te ezért nem akartál már küzdeni, mert nem láttad értelmét, mert mindegynek láttad. Teljesen mindegy, hogy az elvonulásod azért volt-e főként, mert magadban csalódtál, amiért összeálltál azzal a nővel. -Ezeket sajnos, bármennyire is szeretném, nem tagadhatja, hiszen abból idéztem vissza, amit ő mondott nekem. Ebbe kellett kapaszkodnom, mert végül, ha minden szép emlékem tovaszállt, másra nem fogok emlékezni. Végül ez is és minden is el fog veszni, bármit is csinálok. Vagy csinálunk.
- Nem, nem akkor árultál el, mikor megfogant a gondolat, hogy hazakíséred, vagy megcsókolod, hanem akkor amikor úgy döntöttél, teljesen mindegy, hogy hol érzed magad nyomorultul. Amikor nem hozzám jöttél haza. Hibás vagyok, amiért nem tudtam és talán soha nem is tudnék dönteni a szüleim és közted...A vitáink mindig csak ebből táplálkoztak, de én mindaddig azt hittem, hogy minden rendben van és lesz...amíg haza nem jöttél végül, más nőnek a parfümében úszva. Igazából már tényleg nem is számít, hogy mi történt vagy éppen mi NEM történt akkor, ennyi idő és szenvedés után már lényegét vesztette, hiszen a végeredmény végülis ugyanaz.
Jó, nyilván remek érzés a tudat, hogy csak nem tudott végig..menni vele. Remek érzés, hogy rájött, én kellettem neki, de ehhez már késő. Jól tudom, hogy nem a hokiütő lenne az, amivel a legnagyobb sebeket okoznám rajta, hanem amikor újra és újra elfelejtem, amikor már semmire sem fogok emlékezni. Nem tudom, működne-e az, hogy mindig ad új emléket. Én csak annyit tudtam, éreztem, hogy nem akarom, hogy ne legyen az életem része, de nem is akarnám, hogy szenvedjen. De ha külön vagyunk, nem ugyanígy szenvedne, mint együtt? A
Tenyérgyökeimet a szemeimre helyeztem, s megdörzsöltem velük őket, mielőtt homlokom a tenyerembe temettem volna.
- Fogalmam sincs, hogy mit csináljak veled Rune. Én idáig meg voltam győződve, hogy nem fogsz hiányozni, ha nem jössz vissza, hogy el tudlak felejteni és nincs rád szükségem. Ez nem így van, de nem tudok engedni, annak amit szeretnél. Továbbra is ott lennének ugyanazok a problémák, mint öt éve. A szüleim ugyanúgy részei az életemnek és ugyanúgy nem fognak kedvelni. Ötletem sincs Rune. Nem lehetnénk barátok? Nagyon jó barátok...- Aztán meglátjuk...Ezt nem tettem hozzá, de kezdetnek talán jó lesz.