Íratlan szabályok ide vagy oda, csupán ritkán fordult elő, hogy valaki elfelejtse; ha egyszer beszállt, többé már nincs lehetőség a kiugrásra. A csapból is az folyt, hogy a tudás hatalom, ám a mi köreinkben néha teher, néha egyenesen halálos ítélet, a teher alatt pedig néha megroppanni látszódtak olyanok, akikben nem volt elég erő egy ekkora súly elcipelésére.
Nem is volt kérdés, mit kap végkielégítésként a hotel előző igazgatónője, bár nem is az volt a fő kérdés, hogy alkalmas volt-e az ellátott feladatára, mert már ideje korán bebizonyította, hogy nem az; inkább az időzítés foglalkoztatott és az, hogy mikor közli majd, hogy ehhez Ő túl... hogy is szokták mondani? Jó ember, és a lelkiismerete nem tud megküzdeni azzal, amit néha a hotelban kell látnia. Pedig ha tudná, hogy mindaz, ami itt, e falak között zajlik, az életünk szebbik fele, valószínűleg nemcsak a lelkiismerete törött volna darabokra. Miután remegve, mint a nyári harmat, közölte, hogy nem tud többé szerepet vállalni ebben, azt hitte, majd egyszerűen csak elsétál. Arról természetesen nem számolt be, hogy előtte még tiszteletét akarta tenni a városi rendőrségnél, bár ez kevés volt ahhoz, hogy megremegjen a gyomrom, tekintve, hogy soha nem felejtettem el minden hónap első hétfőjén letenni azt a bizonyos kis honoráriumot a rendőrség nagykutyái asztalára - még ha csupán képletesen értve is. Így viszont a saját életét nehezítette meg, és nem maradt el a végső jutalmazás, az pedig, hogy se családja, se kutyája és macskája nem volt szerencsétlennek, csak megkönnyítette a takarítást - főleg annak, aki megkapta ezt a dicső, kissé mocskos feladatot.
De nem maradt sokáig betöltetlen az állás.
A hangulat, ami fogadott, mikor beléptem a hotel liftjébe, már egészen mást sugallt; mintha nemcsak Miss Rosenthal szellemi öröksége tűnt volna el azon nyomban, ahogy áttáncolt a másvilágra, de rögtön éreztem a változás felfrissítő szelét, és ahogy egészen a tetőteraszig meneteltem - pontosabban, menetelt helyettem a lift -, már a lelki szemeim előtt próbáltam elképzelni, milyen is lehet a kedvenc hotelem új igazgatója. A preferenciája szerint minden hiányzott belőle, amivel Miss Rosenthal rendelkezett - hála az égnek. Valahol még szívességet is tett nekem az a sárkány, hogy ideje korán megpróbálta kivillantani a foga fehérjét. Az elmondások szerint Miss Hildebrand-t más fából faragták, így már talán eleve magas elvárásokkal érkeztem, remélve, hogy ezúttal tényleg nem ér majd csalódás. Kicsit sem fűlött a fogam ahhoz, hogy én intézzem a következő jelölt felvételiztetését, ha bebizonyosodna, hogy rosszabb, mint az előző; de ez valószínűleg alaptalan félelem, tekintve, hogy az első adandó alkalommal estélyt szervezett, csak hogy megismerkedjen azzal a körrel, ahová innentől tartozik. Még ha nem is vesz részt a mocskos üzelmekben, de az egyik szeme mindig rajta lesz azon, ami ebben a hotelben történik; és azokból van egy pár.
- Köszönöm. - Egy kis adagnyi vodkára esett a választásom, miután a felszolgáló megállt mellettem a tálcával, a pezsgőt pedig gondosan kerültem ki, miközben tekintetem kutakodott az ismerős arcok között, keresve azt az egy tekintetet, amelybe még soha nem volt szerencsém belemélyedni. És nem is kellett sokáig keresgélnem; a jellegzetes arc szinte azonnal felhívta magára a figyelmemet, ahogyan könnyednek tűnő beszélgetésbe elegyedett Vladislav-val, de ő szinte azonnal félreállt, mikor melléjük értem. - Miss Hildebrand-hoz van szerencsém? - Felé nyújtottam a kezem, mert bár sokan mondhatták, hogy egy hidegvérű, rideg bűnöző vagyok, de az udvariasságnak mindig áldoztam időt és szerepet.