Honeymoon as a Smolensky

Magam sem tudom, mennyire mérgesedett volna el ez a vita, ha ehelyett az édes pasas helyett újra a maffiózó kerül elő és ő reagál, de hála az égnek nem így lett. Hiába, hogy nem egy kifejezetten romantikus típus, most mégis tudja, hogy mit kell mondania és hogyan ahhoz, hogy megenyhüljek, ráadásul pont amiatt, mert nem egy tipikus szerelmes hős, aki lehazudja a csillagokat az égről, ha kell, meg sem fordul a fejemben, hogy most ne lenne teljesen őszinte. Annyira már kiismertem, hogy tudjam, a képembe vágná úgyis az igazságot, még ha az nem is épp ez a verzió lett volna.
Nem is bírom megállni, hogy ne araszoljak közelebb felé, így engedve el ezt a hirtelen jött feszültséget, némi viccelődést is megengedek magamnak, ennek köszönhetően pedig, az a rideg hangulat ugyanolyan gyorsan illan tovább, mint ahogy jött is. Akárhogy is indult ez a kis utazás, azok után, amit mondott, tényleg csak az számít, hogy nem akart egyetlen napot se nélkülem tölteni, én pedig tovább viccelődve úgy teszek, mintha csakis ezért akarnék a jövőben is vele tartani, bárhová is kelljen mennie. -Ne is mondd.- vigyorodok el, ahogy közelebb húz magához, aztán ahogy tenyere arcomra simít, lágy mosollyal fürkészem arcát, míg végül én magam is sóhajtok egy nagyot Vele együtt. Még mindig hülyén érzem magam a hisztim miatt, de megnyugtat a tudat, hogy nem azzal végződött, hogy rám vágja az ajtót és itt hagy a fenébe.
Finoman cirógatom nyaka bőrét, ahogy újra megszólal, de mielőtt rákérdezhetnék, mi is olyan vicces, már meg is adja a választ, én pedig halkan kuncogok is, ahogy eszembe jut az a kismillió nap, amikor úgy közlekedtem a házban, mint valami kommandós, mert nem akartam látni.-Igen és, ha jól emlékszem, az az első éjszakánk után volt. Csak aztán berongyoltál hozzám azzal, hogy megyünk partyzni.- válaszolom mosolyogva, ahogy eszembe jut az emlék, mintha tényleg több év távlatáról beszélnénk, pedig valójában annyira nem is volt régen, mikor még egész más volt közöttünk a hangulat. Most meg, már abba belepusztulok, ha egy egész napot távol kell lennem tőle, mert én dolgozok, Ő pedig...hát Ő is dolgozik.
Nem is tudok túl sokáig ellenállni most sem, karjaim nyaka köré fonom, majd egy forró csókot lopok tőle, mintha csak az iménti, hirtelen jött távolság okozta hiányt akarnám bepótolni, de akaratlanul is eszembe jut, hova készül most is menni, bennem pedig felüti fejét az aggodalom, bármilyen kemény férfi is a férjem, hiszen most nagy eséllyel teljesen egyedül akar "üzletelni", bármit is jelentsen ez és ez merőben más, mint amit eddig megszoktam. Tudom, hogy már nem egyszer kérte, hogy ne aggódjak érte, ez mégis olyasmi, amit akkor sem tudnék megtenni, ha szófogadó nőszemély lennék, nem még úgy, hogy egyáltalán nem vagyok az. Féltem Őt, ha tetszik neki, ha nem, de gyorsan megnyugtat -valamennyire-, hogy ez most egyáltalán nem olyasmi lesz, mint Oslóban szokott lenni.
A biztonság kedvéért, azért finoman, játékosan megfenyegetem, amivel sikerül is előcsalni belőle azt az imádott nevetését. -Hát jó. Két órát, talán kibírok nélküled.- sóhajtom megjátszott gondterheltséggel, mintha csak rajtam múlna, hogy egyáltalán hajlandó vagyok-e elengedni, de végül elmosolyodok, ahogy egy apró puszival és egy édes ígérettel enyhít rajtam. Másra sem vágyom, mint Vele együtt feltérképezni a környéket, bár ahogy fenekemre simul keze és magához von, ez a hely hirtelen leszűkül a hotelszobára, csípőm automatikusan simul is hozzá, míg Ő maga kelletlenül sóhajt egyet. -Intézd el, amit el kell. Annál előbb kaplak vissza.- duruzsolom mosolyogva, bár szívem szerint már tépném is le róla a pólót, hogy végre bebarangolhassam kezeimmel a testét, de visszafogom magam, így inkább csak szolidan mellkasára csúsztatom tenyereimet és homlokom az állának támasztva sóhajtok egyet gondterhelten. -Nem tudom. Lehet, hogy lenézek a partra vagy ilyesmi. Láttam idefelé jövet pár árust. Talán beújítok magamnak valami spanyolos ruhát.- kuncogok halkan nyakába, miközben lehelek is rá egy apró, gyengéd csókot, majd újra megkeresem tekintetét és elmosolyodok. -De nem fogok túl messzire menni, nehogy lekéssem a randit a férjemmel.- súgom pimasz mosollyal, majd egy fáradt sóhaj kíséretében kicsit elhúzódok tőle, mintha csak így akarnám nagy nehezen rávenni magam, hogy elengedjem végre, bár azért egy gyors csókot még lopok tőle előtte.

Honeymoon as a Smolensky

Nem akarok az a feleség lenni, aki mást se csinál, csak elüldözi otthonról a férjét, mert állandóan hisztizik, de most mégsem bírtam visszafogni magam, mert a hirtelen vallomása azt engedte feltételezni, hogy én csak úgy mellékesen idekeveredtem, ha már amúgy is jönnie kellett. Végtére is, miután részletesebben elmondja, hogy honnan is indult ez az egész, ugyanez marad a lényeg, de azért még mindig nem mindegy, hogy adott egy utazás, amit azzal egészít ki, hogy engem is magával hoz, vagy épp el kell utaznia és, ha már jönnie kell, magával hoz engem is és miattam sokkal hosszabbra szervezi.
Aszerint, amint elmond, ez az egész lehetett volna egyetlen nap is, míg eljön ide, lebeszéli, amit le kell, aztán jött is volna haza, így viszont miattam több időt szervezett le, sőt, egy egész hetet és igazából így, már én is belátom, hogy tényleg nem akart volna ennyi ideig maradni egyedül. Mégis bánt, hogy nem mondta el, mintha attól félt volna, hogy majd kevésbé tetszik az ötlet, ha azt mondja, hogy el kell mennie valahova, de kísérjem el, mert nem akar nélkülem eltölteni egyetlen napot sem. Pedig, imádtam volna, ha ezt mondja.
Most is imádom, ahogy lényegében ugyanezt adja elő, csak másképp, arcomra akaratlanul is mosoly szökik és a hirtelen támadt feszültséget szép lassan oldja is. Nem is bírom megállni, hogy ne kezdjek közeledni felé, ha mással nem is, legalább azzal, hogy ugyanúgy a szekrénynek támasztom fejemet, mint ő és valamivel közelebb araszolok hozzá. Nem, mintha kibírnám egyébként, hogy túl sokáig távol maradjak tőle, most is elég pár kedves, őszinte szó ahhoz, hogy megenyhüljek, de egyébként sem akartam volna az egész utat azzal tölteni, hogy duzzogok.
Még inkább hülyének érzem magam, ahogy azt mondja, nem akart csalódást okozni, hiszen annak ellenére, hogy milyen okból kifolyólag, akkor is Spanyolországban vagyunk együtt, ez pedig mindennél többet ér. Semmiképp sem okozott csalódást, bár az, hogy a kiborulásom miatt most ezt érzi, csak még inkább érezteti, mennyire hülye vagyok. -Nem okoztál csalódást...- súgom halkan, de már ő is elmondja, mennyire szeret még hisztisen is, belőlem pedig az utolsó csepp neheztelés is eltűnik, ahogy közelebb helyezkedek hozzá, még akkor is, ha pimaszkodik picit. -Sosem tudnék haragudni rád, amíg ilyen édes vagy.- vigyorgok rá, hiszen merőben másként alakult volna mindez, ha Ő is másként kezeli mindezt, mégis úgy érzem, hogy újabban kezd ráérezni akaratlanul is, miként kell velem bánnia. Nem az a szőrösszívű maffiózó kell, akit megcsillogtatott az első randin, aki éreztette, hogy mennyire tud a földbe tiporni, ha akar, hanem ez az édes pasi, akitől azonnal elolvadok. Aki folyamatosan azt érzékelteti, hogy mindez miattamvan. Rá tényleg nem tudnék soha haragudni, bármit is csináljon.
Ezért sem ellenkezek egy pillanatig sem, ahogy finoman magához húz, simulok is hozzá, teret adva annak, amit a testem diktál, hiszen hiszti ide vagy oda, akkor sem tudnék távol lenni tőle egyetlen napig sem. -Hát, mert úgysem bírnád nélkülem sokáig. A saját lelki nyugalmad miatt muszáj lennék mindenhova veled tartani.- cukkolom tovább mosolyogva, pedig valójában nekem lenne nehéz Tőle távol maradni, még egyetlen éjszakáig is, annyira hozzászoktam már, hogy van kihez odabújnom, érezni magam mellett a teste melegét.
Most is bújok hozzá, nyakát karolom át finoman, ahogy oldódik a hangulat, amit én mérgesítettem el, végül a randival kapcsolatos kérdése hallatán pimasz mosoly jelenik meg ajkaimon, mintha egy pillanatig is tétováznék a kérdésen, pedig egyértelmű, hogy alig várom azt a vacsorát, bármeddig is kelljen várnom rá. -Áll, mint a cövek.- duruzsolom kuncogva, nem is bírom megállni, hogy ne lopjak tőle végre egy forró csókot, ahogy egész testemmel hozzásimulok, majd újabb apró puszikat lehelek állára és nyakára. -Bár egy kicsit aggaszt, hogy most egyedül fogsz találkozóra menni.- sóhajtom halkan nyaka bőrébe, ahogy eszembe jut a saját hisztimen túl, hogy hova is fog most menni. Kicsit erősebben is bújok hozzá akaratlanul is, mert bármennyire is kemény rosszfiú, akkor is féltem a mai napig is, de próbálom mindezt nem sokszor érzékeltetni vele. -Csak gyere vissza épségben, mert ha felültetsz a randival, szét rúgom a hátsód.- vigyorodok el, miközben finoman arcára simítom tenyerem és, miután pár pillanatig újra kékjeit vizslatom lágy csókot lopok ajkairól. Kibaszottul szeretem, bármi miatt is kötöttünk ki épp most itt, mindazok után pedig, amit elmondott, egy pillanatig sincs okom kételkedni, hogy Ő is legalább ennyire oda van értem.

Honeymoon as a Smolensky

Az imént még ott virított arcomon az ezer wattos mosoly és minden erőmmel azon voltam, hogy ne essek neki most azonnal, csak hogy kényelmesen elintézzek mindent, most meg eluralkodik rajtunk a feszültség és míg Ő a reakcióm miatt aggódik, engem inkább a sértettség kínoz. Azt hittem, hogy ez az utazás csakis rólunk szól, hogy miattunk van az egész, hogy miattam szervezte le, mert tudta, hogy örülnék neki, erre most kiderül, hogy igazából az üzlet szólította ide. Nem, mintha ettől nem örülnék, nem lennék irtó boldog, hogy itt vagyunk és, hogy kettesben lehetünk közel egy héten keresztül, csak így egész más a hangulata az egésznek.
Magam sem tudom, hogy mire számítsak, ahogy hangot adok a véleményemnek, mert igazság szerint, akár azt is a fejemhez vághatná, hogy milyen hálátlan picsa vagyok, mert bármi is az oka, mégis csak itt vagyunk kettesben egy gyönyörű helyen, de ha dühös is amiatt, ahogy viselkedek, nem adja jelét.
Csendben szöszmötölök újra, miközben beszélni kezd, bár attól, amiket mond, egyre inkább pocsékul érzem magam és már bánom, hogy egyáltalán felhúztam magam ezen az egészen. Mondjuk az sem tetszik túlzottan, hogy egyedül elvonul ki tudja kikkel találkozni, de ezt már inkább fel se vetem, mert úgyis csak azt mondaná, hogy ne aggódjak érte. -Fogalmam sincs. Nem nagyon voltál távol, mióta a feleséged vagyok.- vonok vállat tanácstalanul, hiszen nem tudom, hogy ha ilyesmiről van szó, hány napos útra szokott menni vagy, hogy mivel tölti az idejét a találkozók előtt és után. Igazából, erről az oldalról, még mindig semmit nem tudok, de talán így is van jól. -Mondhattad volna. Akkor is örültem volna ennek az útnak. Nem vagyok egy sárkány, aki leeszi a fejedet.-sóhajtom halkan újabb szavait hallva, de aztán csak megáll a kezem menet közben, majd felé fordulok és végre abbahagyom a ruhák piszkálását. -Jajj, Dimitriy. Semmihez sincs késő.- sóhajtom kínomban, mert bár tényleg rosszul esett ez az egész, de ahogy reagál, most úgy hangzik hirtelen, mintha máris beadtam volna a válópert vagy ilyesmi. Pedig, egyszerűen csak felkaptam a vizet picit, bár rá kell ismét döbbennem, hogy iszonyú jól ért ahhoz, hogy lenyugtasson, mert majd' elolvadok tőle, ahogy a szekrénynek hajtva fejét beszélni kezd.
Felé pillantok, ahogy a levegőhöz hasonlít, akaratlanul is apró mosoly jelenik meg szám szélében, majd hozzá hasonlóan én is a szekrény lapjának tanasztom a fejem és úgy bámulok rá. -Így azért, már egy picit másképp hangzik a dolog.- súgom végül halkan hosszan elveszve tekintetében, majd hangosan kifújom magamból a levegőt és lepillantok zsebre dugott kezeire. Egész másképp állt össze a fejemben ez a kis utazás, miután kiderült, hogy találkozója is van, de most szavainak köszönhetően megint száznyolcvan fokos fordulatot vett a sztori, mert már értem, hogy mindezt nem a praktikusság kedvéért csinálta így és nem is azért, hogy minél előbb letudja az egészet, nehogy a végén majd a fejére olvassam, hogy még mindig nem ejtettük meg a nászutat, hanem mert nem akart tőlem amúgy sem távol lenni. -Legközelebb, inkább előbb közöld mindezt, hogy elkerülhessük a hisztimet. - köszörülöm meg végül halkan a torkom, közben fejemet el nem húzva a szekrénytől, közelebb merészkedek hozzá és végig simítom alkarját egész a csuklójáig, hogy ettem ösztönözzem arra, hogy kihúzza végre kezeit a zsebéből.-Bár, amilyen remekül tudod ilyenkor használni a szavakat, talán máskor is fogok hisztizni.- engedek meg magamnak egy gyenge poént lágy mosollyal fűszerezve, hátha így valamennyire vissza tudom hozni a kirohanásom előtti hangulatot. -Mellesleg én se bírnám ki, hogy napokig távol légy tőlem. Beleőrülnék valószínűleg és addig fürdetném szegény kutyát, míg szőr van rajta.- húzom kínos grimaszba ajkaimat, ahogy felidézem iménti szavait, de aztán újra elmosolyodok és, csak csendben bámulom az arcát néhány hosszú pillanatig. Így, mindezek fényében, már inkább tűnik az egész őrülten romantikusnak, mint kiábrándítónak.

Honeymoon as a Smolensky

Nem hiszem, hogy valaha is eszembe jutna, hogy benyújtsam neki a számlát a rólam letépett ruhaneműk miatt, amikor egyértelmű, hogy minden olyan pillanat totálisan beindított és feltüzelt. Ha csak eszembe jut az a hév, ami olyankor eluralkodott rajta, majd rajtam is, nyelnem kell egy nagyot, hogy ne akarjam, sőt, követeljem megint, hogy úgy szabadítson meg a gönceimtől.
Mégis megálljt parancsolok magamnak, hogy minél előbb kipakoljak és aztán nyugodtan egymásnak szentelhessük az időt, vagy mondjuk elmehessünk egy nyugodt randira, mint egy igazi pár, ha már volt olyan édes és megszervezte, bár akaratlanul is eszembe jut az első, ami nem igazán úgy alakult, mint ahogy egy randinak kellene. Azt nem mondom, hogy nem számítottam akkor arra, ami végül lett az egészből, mert tudtam, hogy annak ellenére, hogy azt is Ő találta ki, nem lesz egy romantikus hős. Ez a Dimitriy viszont, már egész más, utólag pedig inkább, csak jót mulatok azon, amilyen eszköz segítségével megsértett akkoriban. -Nem is úgy tűnt, mint aki nevetni szeretne épp.- jegyzem meg kuncogva, ahogy felidézem magam előtt Kirill arcát, bár emlékszem, igyekeztem elkerülni a pillantását és a lehető leggyorsabban eltűnni onnan, mégis futólag ránéztem és azt hiszem, nem nagyon díjazta a dolgot. Pedig, az a randi nem is indult olyan rosszul, a mostani pedig biztos vagyok, hogy véletlenül se fog hasonlítani az elsőre, mert nem sok esélyt látok arra, hogy újra magamhoz kapnék egy borosüveget, hogy azzal vigasztalódjak. -Dolgozz rajta.- incselkedek mosolyogva, egy pillanatig sem leplezve, mennyire várom azt a randit, de talán egy percbe se telik, hogy ez az érzés háttérbe szoruljon és helyét, valami sokkal kellemetlenebb vegye át, ahogy a drága férjem közli, hogy amúgy el kéne mennie pár órára üzletelni. Próbálok én úgy tenni, mintha cseppet sem bántana a dolog, de végül úgy döntök, hogy nem fogom magamba fojtani a csalódottságomat, hagy lássa csak, mennyire nem erre számítottam. Azonban, ha az arcom el is árulja mindezt, a szavaim egész másképp csengnek és még azt a mímelt mosolyt is magamra varázsolom, ahogy lesöpröm a lábamról a kezét és inkább felállok, hogy odébb menjek.
A szekrényig meg sem állok, ahova az imént pakoltam be és, mivel mást nem nagyon tudok csinálni, a ruhákat kezdem nézegetni, mintha máris azt tervezgetném, mit fogok majd később felvenni. Pedig, igazából csak próbálom elterelni a figyelmemet, mielőtt még túlságosan belesüppednék ebbe a kellemetlen érzésbe, amit a hirtelen vallomása okoz. Mégis felé fordulok, ahogy megszólal és karba tett kézzel állva, rezzenéstelen arccal hallgatom. Egy darabig. -Tisztázzunk valamit, jó?- sóhajtom a bocsánatkérését vagy inkább sajnálkozását hallva, miközben egy pillanatra a hajamba túrok, mintha csak ezzel akarnék időt nyerni ahhoz, hogy átgondoljam szavaimat. -Nem az a bajom, hogy el kell menned...üzletelni, mert ezt megértem és persze, felnőtt ember vagy, oda mész, ahova szeretnél vagy épp kell.- kezdek bele komoly arccal, de még időben próbálom kihangsúlyozni, hogy még véletlenül se azt akarom eljátszani, mintha valaha is meg akarnám szabni, hogy mikor, hova menjen. -Az a bajom, hogy hagytál abban a hitben idejönni, hogy ezt az egészet miattam szervezted meg, holott nem.- nézek rá őszinte fájdalommal, mert akár megérti, akár nem, ez az, ami valójában rosszul esik és nem az, hogy pár órára egyedül kell lennem. Nagy lány vagyok. Túlélem. -Ez az út, már le volt szervezve, csak ha már így alakult, gyorsan mellé csaptad a "nászutunkat" is, hogy egy füst alatt azt is elintézzük.- tárom szét karjaimat egy hanyag mozdulattal, majd le is ejtem őket magam mellé és újfent nyelek egy nagyot, hátha azzal kevésbé fog fojtogatni az a kibaszott gombóc. -Ha azt mondtad volna, hogy el kell ide utaznod, de szeretnéd, hogy veled jöjjek, akkor is veled jöttem volna, Dimitriy.- szólalok meg végül valamivel halkabban, kissé csüggedten, majd újfent elhagyja ajkaimat egy hatalmas sóhaj és visszafordulok a szekrény felé.

Honeymoon as a Smolensky

Nem csoda, hogy nem bírok magammal a közelében, amikor folyamatosan ingerel vagy a ragadozó pillantásával, vagy a pikáns megjegyzéseivel, mint most is, ahogy megemlíti, hogy akár neki is állhattam volna rögtön vetkőzni, amint lelépett a hordár. Na mondjuk, ebben én is részt vettem, hiszen én is mindig belemegyek a játékba, nem kell érte könyörögni, mint ahogy most is szívesen incselkedek vele tovább. -Nem nevezném vetkőztetésnek azt, ha letéped rólam a ruháimat.- vigyorgok rá pimaszul, mert nem sok olyan esetet tudnék felhozni, amit épen megúsztak volna az éppen viselt ruhadarabjaim, na nem, mintha könnyet ejtenék értük.
Egyik sem olyan fontos számomra, hogy ne érné meg feláldozni egy heves, őrületes együttlétért, akár még az ablaknál is, de ettől a gondolattól próbálok gyorsan tovább evickélni, és azokkal a fránya ruhákkal foglalkozni. Vagy mondjuk az esti programmal, bár azt már előre leszögezi, hogy randi lesz, mert már helyet is foglalt, viszont a randi szó hallatán akaratlanul is eszembe jut, milyen volt az első és egyetlen randin. Nem a legjobban végződött, de az is egy újabb fok volt a kicsit sem zökkenőmentes kapcsolatunk lépcsőjén. -Ne vágj már ilyen képet. Utólag, már inkább vicces, ahogy felajánlottál Kirillnek.- kuncogok halkan és bár tényleg rosszul esett akkor, mostanra már azért letisztult bennem a dolog és tudom, hogy szándékosan meg akart sérteni, mivel akkor nem igazán látott itt szívesen. Föleg nem a feleségeként. -Gyanítom, már most nem lennél ilyen vagány.- lesek rá incselkedő vigyorral, de szeretném, ha érezné, hogy bennem nincs neheztelés amiatt. Akkor kidühöngtem magam, de ennyi. Már tényleg inkább csak vicces. Főleg ezek után, hogy most meg itt vagyunk nászúton.
-Igen. Nyilvánvaló.- bólogatok nagy egyetértéssel, szándékosan incselkedő pillantással annak ellenére is, hogy egyébként én is tisztában vagyok vele és el is fogadom, hogy Ő a főnök. Igazából kell is, hogy ő legyen, de azért azt ő sem tagadhatja, hogy néha hagyja, hogy befolyásoljam picit.
Erre azonban már nem térek ki, nem is kezdek eszmecserét folytatni róla, mert épp úgy kezd beszélni, mint akinek rossz hírei vannak és ez kellőképpen feszültté is tesz, mert fogalmam sincs, hogy mire kellene számítanom. Jobbnak is látom, ha inkább leülök az ágyra, még akkor is, ha gyorsan hozzáteszi, hogy nincs baj, mert az, hogy Ő milyen feszült, cseppet sem nyugtat meg.
Elém guggol, lábamra támaszkodik, tenyere a térdemre simul én meg csak bámulok le rá kíváncsian, összeszorult torokkal, mire végre kiböki, hogy valójában találkoznia kellene valakikkel. Némán, rezzenéstelen arccal lesek rá tovább, mint akinek lefagyott az elméje, de ahogy hozzáteszi -mintha ezzel javítana a dolgon-, hogy üzleti úgy, arcom szép lassan kétkedővé változik.
Hatalmas levegőt kell vennem, hogy be robbanjon fel a fejem rögtön, ott az ágy szélén ülve, utána pedig az ablak felé fordítom a fejem és kibámulok rajta, mintha az elterelné a figyelmemet a dühömről, de esélytelen. Kibaszottul rosszul esik, hogy még alig értünk ide, de neki már üzletelni kell mennie, mert hát nyilvánvaló, hogy alapból is, csak ezért jöttünk ide. Nem a kibaszott nászút vagy kikapcsolódás miatt, hanem mert üzletelnie kell. Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy puszta romantikából akart elutazni. - Persze. Menj csak.- köszörülöm meg végül a torkom, majd visszafordítom felé a fejem, de nem nézek rá, helyette a térdemen pihenő kezére pillantok. -Örülök, hogy össze tudtad kötni a kellemeset a hasznossal.- engedek meg magamnak egy cseppet sem kedves mosolyt, miközben finoman odébb tolom a kezét és megpróbálok felegyenesedni az ágyról, mert képtelen vagyok itt ücsörögni, miközben szét vet az ideg, ő meg fél méterről bámul rám. Menjen csak üzletelni. Az fontos.

Honeymoon as a Smolensky

 Őrjítő, hogy már egy ablak kapcsán is mennyi piszkos gondolat jut eszembe, de hogy is reagálhatnék másképp, amikor a hanglejtése és a gesztusai is azt súgják, hogy ugyanaz a piszkos gondolat jár az Ő fejében is. Mégis úgy teszek, mintha a biztonságunk érdekelne annyira, pedig valójában már fel is véstem arra a listára a következő esetleges helyszínt, ahol akarom majd, hogy nekem essen, mintha valóban friss házasok lennénk, akik nem bírnak magukkal. Valójában, mellette folyamatosan úgy is érzem magam, mert egyszerűen képtelen vagyok nem vágyni rá, elég a kacsintását és a pimasz mosolyát látnom ahhoz, hogy máris akarjam Őt, mégis inkább a ruhákkal kezdek foglalkozni, mintha az olyan fontos lenne most.
Ő is közelebb helyezkedik hozzám, de a saját ruhái helyett, inkább az enyémek közt kezd turkálni, elő is húz egy bikinialsót, ami érezhetően nem tetszik neki, de én inkább húzni kezdem vele az agyát szokásomhoz híven, hogy előtte még ennyit se szeretnék viselni, de nem okoz csalódást. Rögtön rávilágít a lényegre, amin hőt kuncogok. -Kétlem, hogy jól viselted volna, ha már a liftbe is ruha nélkül szállok be.- pimaszkodok tovább, de tekintetem továbbra is arról a mérhetetlen szerelemről árulkodik, amit iránta érzek az utazás meg úgy minden miatt, bármennyire is ellenére van a bikini alsóm és ez csak tovább fokozódik, ahogy az esti program felől érdeklődik. Randit tervezett estére, akivel eszem ágában sincs vitatkozni, de azért felidézem az első és egyetlen randinkat, hogy az miként is végződött. Csak az a pimasz vigyor ne virítana az arcán, miközben válaszol. -Mondjuk, akkor a hangulat is egész más volt még. - mosolygok rá jókedvűen, hiszen akkor még épp, csak neki álltunk megismerni egymást, de utólag inkabb tűnik valami gyenge hatalmi harcnak, hogy ki is hordja a nadrágot, ami azzal végződött, hogy felsétáltam a szobámba és, csak azért nem öntöttem képen a borommal, mert sajnáltam volna a bort. Nem őt.
Most azonban, már egész más a helyzet. Akkor még utáltam arra gondolni, hogy a felesége lettem, hogy hozzá tartozom, míg mostanra már semmi másra nem vágyom, csak hogy ezt elmondhassam magamról és a gondolat, hogy mindezt megszervezte és még, egy randival is készült, csak még imádnivalóbbá teszi.
Nem is tudnám titkolni, mennyire kíváncsi vagyok az említett randi miatt, kérdezem is a részletek felől, bár a hangsúly számomra nem a puccos jelzőn van. Igazából, nekem édes mindegy lenne, hogy a mekiben vacsorázunk vagy a szálloda éttermében, csak Vele lehessek, de ezt valószínűleg tudja is rólam, hiszen az ajkaimon megjelenő szerelmes mosoly elárulja. -Tökéletesen hangzik a vacsora.- mosolygok rá, de ahogy csípőre vágja újra kezeit és megemlíti azt a valamit , akaratlanul is lelohad a kedvem. Az Ő feszültsége láttán is feszültebbé válok, sóhajtok is egy nagyot, miközben az ágy széléig sétálok és ledobom magam, majd egy hatalmas sóhaj kísértében felpillantok rá. -Ne kímélj. Mi a baj? - kérdezem végül kissé csüggedten, de nagyon remélem, hogy nem azt fogja közölni, hogy valószínűleg bérgyilkosok lesnek ránk minden bokorból, bár azzal még ki tudnék belülni, ha azt mondaná, hogy itt kell maradunk végig a hotelszobában. Valahogy majdcsak átvészelnénk, de az arca nem ilyesmiről árulkodik és ez aggaszt.

Honeymoon as a Smolensky

 Elég, csak azt látnom, ahogy beharapja az alsó ajkát, máris tisztában vagyok vele, min járhat az esze, már csak amiatt is, mert én is épp ugyanarra gondolok és egy ideje, már rájöttem, hogy ilyen téren nagyon hasonló az észjárásunk. Mondjuk mutassanak valakit, akinek a nászútján, amikor épp fülig szerelmes, nem jut eszébe ilyesmi a liftben állva...
Miután a hordár végre tényleg kettesben hagy minket, nekem pedig alkalmam nyílik alaposabban szemügyre venni a szobánkat, csak még jobban kiszélesedik ajkaimon a vigyor, de ennek ellenére úgy teszek, mintha annyira nem is nyűgözött volna le a látvány, már csak amiatt is, hogy incselkedjek egy picit a drága férjemmel, de az arcom és a tekintetem tudom, hogy elárul. -Nem mondtam, hogy nem tetszik, csak azt a mást szívesebben nézem.- vigyorgok vissza rá, ahogy újra felé fordulok, végig is pillantok rajta, miközben csípőre vágja kezeit, de aztán nem bírom megállni, hogy továbbra is tartsam tőle a három métert, közelebb sétálok hozzá és átkarolva a nyakát játékosan ugyan, mintha nem épp az említett személlyel beszélnék, de a tudtára adom, mennyire oda vagyok érte. -Azt, hogy nagyon tetszik a lakosztály és köszönöm.- válaszolom mosolyogva, nyakára hintek apró csókot, de aztán inkább a dolgomra indulok, mert félő, hogy túlságosan elcsábulnék a közelségétől, bár kétlem igazából, hogy bánná, ha így lenne. Mégis, inkább a bőröndökkel kezdek foglalkozni, míg ő az ablakhoz sétálva annak strapabírásán kezd hangosan elmélkedni, én pedig huncut mosollyal sandítok felé, mert már attól is végig fut testemen az ismerős bizsergés, hogy csak belegondolok, miért is érdekelheti annyira az az ablak. -Most úgy veszem, hogy épp a szoba biztonságosságát ellenőrzöd.- jegyzem meg pimasz vigyorral, miközben már a szekrénybe pakolgatom be a cuccaimat, Ő pedig oda vonul mellém és tesz is egy aprócska megjegyzést a ruháim mennyiségére. Tény, hogy mindenre felkészültem, miközben pakoltam, de épp elég volt egyszer le lépni Franciaországba úgy, hogy nem volt nálam szinte semmi egy kis táskán kívül. -Most tényleg azt akarod, hogy elmagyarázzam a dolgokat?- nevetem el magam pakolás közben, de ahogy felé fordulok az egyik fürdőruha alsót látom meg a kezében, ahogy elgondolkodva tanulmányozza, megjegyzése hallatán pedig feléled bennem a kisördög és pimaszkodva vállat vonok.-Előtted semmit sem akartam felvenni, de legyen.- pimaszkodok mosolyogva, miközben ő elengedi az aprócska ruhadarabot, amiért én le is hajolok és magamhoz veszem. -Egyébként ez egy fürdőruha alsó. Nem értem, mi a problémád vele.- jegyzem meg nevetve, alaposan megnézve magamnak az arcát, mert valahol még jól is esik, hogy egy picit féltékenykedik még, ha tudom is, hogy egyébként nem szólna, ha épp ebben akarnék lemenni a partra. Az már más kérdés, hogy valószínűleg el se mozdulna mellőlem és úgy nézne minden férfira, mint egy...maffiózó.
Végül a mai délutánról kérdez, hogy mi is a tervezett programom, de mielőtt még bármit mondhatnék, felemeli mutatóujját és folytatja azzal, hogy ma bizony randizni fog vinni. Mosolyogva lesek rá az aktuális ruhával a kezemben, amit le is engedek magam elé, majd félre biccentem picit a fejem. -Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova vacsorázni, de a randi jobban hangzik.- válaszolom kedvesen, de mielőtt válaszolhatna, én is felemelem a mutatóujjam úgy, ahogy Ő is tette az imént. -De, ha lehet, most ne úgy végződjön, mint a múltkor.- vigyorodok el, le is hajolok hozzá egy apró csókért, de aztán tovább pakolom a ruháimat, míg végül már nem marad semmi a ruhákból. Egészen hétköznapi ez a mostani hangulat is, ahogy együtt pakolásszuk ki a ruháinkat a hotel szekrényébe, mint egy tök normális pár, akik tényleg nászúton vannak, még akkor is, ha mi egyébként már jó ideje házas életet élünk.
-Na és, hol lesz az a randi?- kíváncsiskodok alsó ajkamba harapva, ide oda billegve, mint valami izgatott kislány, akinek épp az ajándékával húzzák az agyát, de egyszerűen nem tudok betelni a férjemmel, aki újabban még a romantikus oldalát is megcsillogtatja nekem.

Honeymoon as a Smolensky

 Nem kis túlzás, ha azt mondom, hogy úgy vártam ezt az utazást, mint egy kisgyerek a karácsonyt és ez valószínűleg látható is volt az arcomon még a négy órás repülőút során is. Tudom, hogy már beszéltünk róla és azt is, hogy konkrétan elárulta Dimitriy, milyen helyszínre is gondolt, mégis izgatottan vártam már napok óta, hogy végre elinduljunk és egy egész hétig távol legyünk a mindennapok mókuskerekétől. Napokig terveztem, hogy miféle ruhákat csomagolok, még az esetleges látnivalókat is kigoogleztam és persze minden áldott nap imádattal néztem a férjemre, amiért kitalálta ezt, pedig soha az életben nem gondoltam volna, hogy majd épp az Ő fejéből pattan ki ilyesmi. De hát, már máskor is okozott meglepetést, vagyis igazából amióta csak ismerem, folyamatosan meglepetéseket okoz.
Az alap vigyorom, csak még inkább kiszélesedik, ahogy a lift előtt megszólal, pukedlizek is egyet, ahogy illik, majd kuncogva beljebb lépek, hogy aztán mellé szegődve lágyan belé karolva nézzem végig, ahogy a tizenkettes számú gombot lenyomja. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a lift kapcsán semmilyen pikáns dolog nem suhan át az agyamon, de a hordár megjelenése csírájában el is fojtja, így végül nem marad más, mint hogy a tükörképünkben bámuljam továbbra is vigyorogva, ahogy ajkát beharapva ácsorog mellettem. Én is így teszek, bár szívem szerint inkább az Ő ajkát harapnám, de megnyugtatom magam azzal, hogy később bőven lesz még időm arra is. Igazából, bő hat napom lesz arra, hogy akárhol harapdáljam, mert ő az én férjem és ez most tényleg egy nászút. Harapdálás helyett azonban, csak egy pimasz mosoly kíséretében átveszem tőle a saját kártyámat, majd kínos csendben végig állom azt a pár percet, míg felérünk az emeletünkre.
A lakosztályba lépve képtelen vagyok leplezni, mennyire imádom már most az egészet, de tekintetem talán arról is árulkodik, hány helyet néztem ki magunknak máris, ahol majd egymásnak eshetünk, mintha valóban az első éjszakánkat várnám izgatottan. Valójában, minden éjszakát így várok, de ezen már meg sem lepődök.
Kérdése hallatán végül a hatalmas ablakok felé fordulok, alaposan szemügyre véve a panorámát, szándékosan úgy csinálva, mintha éppen fontolgatnám, hogy tetszik-e vagy sem, pedig szerintem egyértelműen látszik rajtam, mennyire oda vagyok mindazért, amit összehozott nekünk. Eddig is iszonyúan szerettem, de a tény, hogy mindezt miattam, miattunk csinálta, csak még jobban fokozza azt a kellemes, meleg érzést a mellkasomban, ami amúgy is mindig ott lappang bennem, akárhányszor rá gondolok vagy az arcára pillantok.-Nem rossz.- vonok vállat lassan felé fordulva azzal az ezer wattos vigyorral arcomon, de nem bírom megállni, hogy ne csökkentsem lassú léptekkel a köztünk lévő távolságot gyengéden nyaka köré fonva karjaimat, amint elé érek. -Totálisan bele vagyok zúgva a férjembe. Ha látod, majd mondd meg neki, kérlek.- duruzsolom halkan állára hintve gyengéd csókot, majd egyszerűen csak hozzábújva magamba szívom édes illatát és kiélvezem a pillanatot. -Édes tőled, hogy ezt tényleg összehoztad.- súgom végül halkan, nyakára hintve egy apró csókot, de mielőtt még kedvet kapnék, hogy most azonnal rá vessem magam, inkább a holmijainkhoz sétálok és a szekrény elé húzom őket.