Honeymoon as a Smolensky

Nem tudnám és soha nem is akarnám elképzelni ezt a pillanatot másképp, mert épp ezektől a -talán kissé különc- dolgoktól a miénk, hogy képesek vagyunk még ebbe is humort csempészni, vagy épp nem kifejezetten ildomos szavakat, de az a "kibaszottul" annyira kísért minket, már az elejétől kezdve, hogy az lenne furcsa, ha ebből a lánykérésből kimaradna. Azt, amit iránta érzek, egyébként sem írja le egy egyszerű "szeretlek", mert akkor nem fojtogatna, már a gondolata is annak, hogy elveszítsem és nem vágynék rá ilyen őrülten a nap minden percében. Nem igazán tudnék elképzelni olyan helyzetet, amikor a nőktől megszokott mondva csinált indokkal, mint hogy "fáj a fejem", megpróbálnám lerázni, vagy minimum tennék egy kísérletet, nem-e lenne képes kigyógyítani abból a fejfájásból.
Most is alig tudok megülni a helyemen és biztos vagyok benne, ha nem ülnének még körülöttünk páran, egy pillanatig sem haboznék, hogy kihasználjam az alsónemű nélküli flangálás adta lehetőséget. Így viszont, inkább megpróbálok újra uralkodni magamon és a lábaim közé kívánkozó melegség helyett, inkább arra koncentrálni, amit a szívemben érzek, na és persze, még jó párszor gyönyörködök a gyűrűmben is. -Vigyázz, édes. Kezdesz egész nyálas lenni.- súgom mosolyogva, mintha valóban valami fontos dolog miatt akarnám figyelmeztetni, de az arcomon lévő pír és az ezer wattos mosoly, valószínűleg tökéletesen megmutatja neki, mennyire jól esik a bókja. Nem is tudnám nem gyönyörűnek érezni magam a közelében, amikor folyamatosan úgy néz rám, mintha a világ legkívánatosabb nője ülne előtte. -Reméltem is, mert én már fejben programot csináltam egész éjjelre. Már, ha nem bánod...- kérdezek vissza pimaszul, szándékosan idézve szavait, mert ha már Ő piszkálgatja az én fantáziámat, hát vagyok olyan figyelmes, hogy ezt viszonzom is, már pedig az, ahogy végig húzza nyelvét alsó ajkán, tagadhatatlanul olyasmi, amitől meglódul a képzeletem.
Inkább megköszörülöm a torkom és elvonom róla tekintetem egy röpke pillanatra, hogy egy mély sóhaj kíséretében megpróbáljak normális emberként viselkedni és, ha már az imént szóba jöttek a meglepetések és az, hogy mennyire nem számítottam erre, rá is világítok, hogy valószínűleg nem csak engem, hanem saját magát is sikerült meglepnie. Mondjuk nem is tagadja egy pillanatig sem, lazán vállat von azzal a pimasz mosollyal ajkain, amitől megint csak az jut eszembe, hogy ez mind miattam van és ez újabb mosolyt csal ajkaimra.
A pezsgőért nyúlok, minek köszönhetően újra látóterembe kerül a gyűrűm, ami miatt nem is bírom megállni, hogy ne áradozzak picit erről a nászútról, de szavai és a mosolya eszembe juttatják, hogy lényegében tényleg nem kellene máris következtetéseket levonnom, bár őszintén fogalmam sincs, hogy mivel tudná mindezt még fokozni, amikor már önmagában az is boldogsággal tölt el, hogy itt lehetünk kettesben. Most meg itt ez a gyűrű és a lánykérés... -Igazad van. Ez még, csak az első este és, még ennek sincs vége.- nevetem el magam halkan, tekintetem vigyorgó ajkaira kúszik, de mielőtt még túlságosan elvonná ezzel a figyelmemet, kortyolok inkább a pezsgőből, majd az érkező pincér felé sandítok. Még mindig nem tudom, mi lehet azon az étlapon, de nem is kell túlságosan megerőltetnem magam, mert Dimitriy ismét kezébe veszi a gyeplőt, én pedig csak kényelmesen hátra dőlök és lágy mosollyal ajkaimon figyelem az arcát, miközben rendel. Kicsit oldalra is biccentem a fejem és, ahogy rám pillant, a jóváhagyásom felől érdeklődik, őszinte imádat költözik tekintetembe. -Tökéletes lesz az, amit a férjem rendelt.- bólintok mosolyogva és, bár a pincérhez intézem szavaim, mégsem veszem le pillantásom Dimitriyről, a férfi pedig amint távozik, picit közelebb hajolok és sóhajtok egy nagyot. -Rühellem azokat a kis undormányokat. Soha nem értettem, hogy lehet egyáltalán "gyümölcsnek" nevezni.- forgatom a szemeimet undorral, de aztán elnevetem magam és az asztalra könyökölök finoman, hogy államat kézfejemen megtámasztva ráemeljem kutakodó pillantásomat. -Viszont, így felmerül bennem a kérdés, hogy te sem szereted azokat a herkentyűket vagy csak sejtetted, hogy én nem?- szélesedik ki a mosoly ajkaimon, mert igazság szerint az sem lepne meg, ha az utóbbi lenne a helyes válasz, hiszen már elég jól kiismert, bár emlékezetem szerint nem nagyon merültünk bele a "kedvelt és nem kedvelt ételek" témába az első randin.

Honeymoon as a Smolensky

Sokáig abban is kételkedtem, hogy vannak érzelmei, hogy egyáltalán van szíve, olyan mélyen betemette a jég, a gorombaság, a gúny, mégis újra és újra bebizonyítja, hogy mekkorát tévedtem Vele kapcsolatban, most pedig, azt az érző szívet, amit olyan sokáig rejtegetett mindenki elől, tálcán kínálja ezzel a gyűrűvel. Hiszen, a szerelmét már eddig se titkolta előlem, de ez most sokkal több annál, mert tudom, hogy csakis miattam csinálja, az én kedvemért teszi, nem azért, mert akkora nagy vágya lett volna, hogy bárkinek is megkérje a kezét, ezzel pedig tényleg, végleg levett a lábamról. Talán, ez bizonyítja legjobban, mennyire nincs szükség sem ódákra, sem nyálas versekre vagy bármilyen romantikus ömlengésre ahhoz, hogy valaki éreztesse a másikkal, ha szereti, sőt igazából a szavaknak nem is lenne akkora súlya, mint az ilyen tetteknek, melyekkel újra és újra azt igazolja, hogy szeret. És Ő még mindig ugyanaz a férfi, aki másra sem vágyott, mint hogy megszabaduljon tőlem, mint ahogy én sem akartam a felesége lenni.
Most viszont elképzelni sem tudnék olyan forgatókönyvet, ahol nemet mondanék, ahol elutasítanám, mert már nem is tudnám elképzelni nélküle a mindennapokat. -Ezért is láttam jobbnak, ha önként behódolok.- vigyorgok rá én is, ahogy magam is elviccelem kicsit a dolgot, mintha ezzel próbálnám azt az érzelmi löketet enyhíteni, amitől még mindig zakatol a szívem, de végül nem bírom megállni, hogy ne hajoljak közelebb hozzá és ne leheljek forró csókot ajkaira, ezzel is éreztetve vele, mennyire fontos pillanat ez számomra a humor ellenére is. Érzem, hogy ezzel Ő is épp ugyanígy van, érintése és lázas pillantása, édes szavai ugyanerről árulkodnak, én pedig csak vigyorgok rá, miközben keze csuklómra fog gyengéden. -Én is kibaszottul szeretlek.- lehelem vigyorogva, ahogy a gyűrűt az ujjamra húzza, szabad kezem újra gyengéden arcára simít, Ő pedig csókot lehel kézfejemre és gondolatban hazardírozni kezd a vagyonával. Na nem, mintha elbukhatná, mert teljesen igaza van. -Meg sem fordult ilyesmi a fejemben, te pedig látom, mennyire élvezed, hogy így megleptél.- kuncogom halkan, majd ahogy a helyválasztással kapcsolatos kétségeit felhozza, kíváncsi pillantást vetek rá, mert szerintem ennél tökéletesebb alkalmat és helyet nem is találhatott volna. Aztán pimasz tekintete láttán, persze rögtön leesik, hogy mire gondol, finoman be is harapom ajkam, mert ezt az egy dolgot, talán én is bánom egy picit jelenleg, ugyanakkor nem is akkora gond, ha nem tudom most azonnal rávetni magam. Később annál csodásabb lesz végre kettesben lenni vele. -Később elismételhetjük még párszor, ha szeretnéd.- pimaszkodok kuncogva, majd ahogy elengedi a kezem, pár pillanatig csak gyönyörködök benne, miként fest azzal a csodálatos ékszerrel, végül egy szerelmes sóhajt követően felé sandítok és hosszan elmélyedek tekintetében. -Lefogadom, hogy te sem gondoltad, hogy valaha is gyűrűt húzol bárkinek is az ujjára.- mosolygok rá kutakodó pillantással, bár tekintetem akaratlanul is a gyűrűs ujjamra kúszik újra és újra, mert egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ez megtörtént, talán picit félek is attól, hogy mindjárt felébredek és kiderül, hogy csak álmodtam. Hiszen, már hozzá tartozom elejétől kezdve, akár akartuk, akár nem, most mégis így nyilvánítjuk ki, hogy ezt mi akarjuk így. Valószínűleg Ő is ezt akarta ezzel éreztetni, hogy ez valahol mégis a mi döntésünk, függetlenül attól, miként találtunk egymásra.
Kezem végül a pezsgőspohárra fog, lassan meg is emelem, tekintetem pedig újra kékjeibe fúrom és lágy mosollyal ajkaimon szabad kezemmel az övéért nyúlok. -Ennél csodálatosabb nem is lehetne ez a nászút.

Honeymoon as a Smolensky

Halvány elképzelésem sincs arról, hogy mi lehet az, amivel szerinte még az adósom, de nem engedi, hogy sokáig töprengjek ezen, mert már elő is kap egy aprócska dobozt kabátja zsebéből, nekem pedig, már ettől a látványtól is hevesebben kezd kalapálni a szívem. Ha nem árulná el a mozdulattal egy időben, hogy miről is van szó, hogy az egy igazi gyűrű, biztos azon lennék, hogy millió más dolgot képzeljek a dobozba, csak gyűrűt ne és nem azért, mert ne vágynék ilyesmire, hanem mert kizártnak tartottam egész eddig, hogy Dimitriy ilyesmivel rukkoljon elő. Olyan sokszor hallottam tőle, mennyire nem akart volna soha megházasodni, hogy a halvány gondolatát is elfojtottam volna most annak, hogy az akár egy gyűrű is lehet, nehogy pofára essek a hiú ábrándjaimmal együtt.
De elárulja, mi lapul a dobozban, majd ki is nyitja hogy aztán felém tolva az asztalon még közelebbről megnézhessem a világ leggyönyörűbb gyűrűjét, amit fátyolos tekintettel, a lehető legóvatosabban érintek és csodálok meg, miközben olykor Dimitriy tekintetét is megkeresem.
Soha nem játszottam még el a gondolattal, hogy milyen is lenne ez a pillanat, hiszen nálunk egész máshogy zajlott minden. Nem randival vagy ismerkedéssel indult a kapcsolatunk, hanem házassággal, ami egy úttal ki is zárta nálam az eljegyzés lehetőségét, nem is ábrándoztam róla, hogy milyen lenne, de most mégis itt hebegek-habogok zavaromban egy gyűrűt vagy épp Dimitriyt bámulva. Ha izgatott is emiatt, nem igazán látszik rajta, talán csak az a mosoly árulkodik némi megkönnyebbülésről, amit a zavarom láttán villant rám, végül felemelkedik a helyéről és leguggol mellém.
Érzékelem, hogy kíváncsi szempárok szegeződnek ránk, de egy pillanatig sem fosztom meg magam attól, hogy Őt nézhessem, hogy lássam arca minden rezdülését, rám szegeződő pillantását, amitől csak annyi ideig foszt meg, míg kezébe veszi a dobozt, majd a gyűrűt is. Ha kissé kitekerve is, de felteszi azt a kérdést, amiről azt gondoltam, sőt, már egészen le is mondtam róla, hogy valaha is hallani fogom -Tőle pláne-, most mégis elhangzik, bár a zakatoló szívem ehhez is szolgáltatja vad ritmusát. -Egyáltalán nem korai.- lehelem csupán a szavakat, de akaratlanul is elnevetem magam örömömben, majd tenyerem finoman arcára csúsztatom, hüvelykujjammal lágyan végig simítok alsó ajkán és most már mindenféle vigyorgás vagy zavar nélkül mélyedek el íriszeiben. -Hozzád megyek.- súgom végül halkan, el is mosolyodok mellé lágyan, miközben előrébb hajolok picit hozzá, hogy homlokom homlokának tamaszthassam és magamba szívassam édes illatát. -De igazából.- kuncogom, próbálom visszanyelni az újonnan gyülekező könnyeket, de lehet, hogy felesleges harcot vívok velük, mert az, hogy ezt képes volt miattam megtenni, amikor nagyon jól tudom, mennyire nincs amúgy ínyére az ilyesmi, olyan mérhetetlenül boldoggá tesz, hogy szívem szerint most azonnal az ölébe másznék és el sem engedném hosszú  órákig. -Semmit sem akarok jobban, mint igazából a feleséged lenni.- duruzsolom ajkára, mintha egy féltve őrzött titkot árulnék épp el Neki, pedig kész volnék világgá kiáltani is mindezt, mégis önző módon meg akarom tartani magunknak a pillanatot, ahogy végül gyengéd, de annál tüzesebb és szerelmesebb csókot lehelek ajkaira.

Honeymoon as a Smolensky

Tagadni sem tudnám, mennyire magába bolondított, elárul minden pillantásom és a mosolyom, ami valószínűleg már odaragadt az arcomra, így aztán a "levett a lábamról", elég enyhe kifejezés. Soha nem gondoltam volna, hogy valakit ennyire, ilyen mélyen lehet szeretni, hogy már a puszta gondolata is annak, hogy elveszítsem, szinte fojtogat. Fogalmam sincs, hogy hol lennék most, ha nincs az a szerződés, amit az apáink találtak ki, de bárhol is lennék  biztosan nem lennék ilyen boldog, mint most vagyok, amikor olyan édes szavakat suttog, amitől megborzongok. -Bármikor újra megtenném.- suttogom válaszul pimasz mosollyal, annak ellenére is, hogy mindez cseppet sem volt szándékos, nem úgy indultam neki az egésznek, hogy én majd most elcsavarom Dimitriy Smolensky fejét. Egyszerűen, csak így alakult, ezt hoztuk ki egymásból, minek köszönhetően a lehető legcsodálatosabban alakult ez a házasság.
Nem hiszem, hogy az apám vagy akár az Ő apja valaha is eljátszott volna a gondolattal, hogy mi lesz majd, ha netán egymásba szeretünk és mindez többé, már nem kényszer lesz, hanem olyasmi, amiért küzdeni is képesek volnánk, de ha rajtam múlik, tőlem nem is fogják megtudni. Ezt belátom, amint szóba hozom, hogy majd megköszönöm apósnak a közben járást, de azért abban benne vagyok, hogy koccintsunk rá egyet. Nélküle, tényleg nem lennénk most itt. -Rendben. Koccintsunk majd rá is.- mosolyodok el, de aztán Dimitriy valamivel komolyabb hangulatban folytatja a beszélgetést, a hétköznapi férj szerepét említi és, hogy mi mindent sikerült már megadnia mindabból, amit normál esetben, kényszer nélkül meg is kaphat az ember lánya, de mielőtt kiderülhetne mi az, ami még hiányzik, megérkezik a pincér a pezsgőinkkel.
Olyan kíváncsi vagyok, hogy szívem szerint elhessegetném a pasast, de csak csendben kivárom, míg a férjem elküldi még pár percre, utána viszont már képtelen vagyok megállni, hogy ne kérdezzek rá, mire gondolhat az a férfi, aki elhozott magával Spanyolországba, kibérelte a leggyönyörűbb szobát a hotelban, mindezek előtt pedig meglepett egy kutyával és úgy általában, minden egyes éjjelen olyan magasságokba emel, hogy alig találok vissza a földre. Aki minden áldott reggel mosolyt csal az arcomra már azzal is, hogy egyáltalán mellettem van.
Nem válaszol rögtön, helyette a kabátja belső zsebébe nyúl, nekem pedig, már az apró doboz láttán meglódul a szívem és a mosolyom helyére, őszinte meglepettség költözik, főleg, ahogy hozzáteszi, hogy ez bizony nem egy fülbevaló, egy nyaklánc vagy akármi más lesz, hanem egy gyűrű. Egy igazi gyűrű, minek láttán először, csak egy sóhaj bukik ki belőlem, majd könnybe lábad a szemem mindattól az érzelem lökettől, ami megindul bennem tőle, végül kezemet ajkaim elé teszem és úgy pillantok fel Dimitriyre.
Újra lepillantok az asztalra, ahogy elém tolja a dobozt, végre el is veszem kezem ajkaim elől, majd óvatosan -mintha attól félnék, hogy eltűnik, ha megérintem- megfogom a dobozt, másik kezem pedig fölé emelem, de csak, hogy először finoman végig simítsak mutatóujjammal az ékszeren. A szívem olyan vadul kalapál, hogy szinte alig hallom tőle Dimitriy szavait, de azért felpillantok rá még mindig ámulva, míg végül összeszedem magam annyira, hogy legalább nyelni tudjak egy nagyot. -Igen.- vágom hirtelen kérdésére, de aztán elnevetem magam zavaromban, érzem is, hogy ég az egész arcom, így egy pillanatra el is takarom előle és fújtatok egy nagyot, hátha rendet tudok tenni a fejemben. -Mármint, igen, én is így gondolom, hiszen azt a kérdést, még fel sem tetted. Vagyis...- akadok el egy pillanatra, hiszen nem is tudom, hogy tényleg fel akarja-e tenni azt a kérdést, vagy ez már maga a kérdés volt inkább, hiszen akárhogy is nézzük, már házasok vagyunk, így aztán nem is igazán számítottam rá, hogy egyáltalán történhet még velem ilyesmi. Valószínűleg ez az oka annak, hogy ilyen elképesztően zavarban vagyok, miközben szét vet a boldogság, valamint nevetek és könnyezek egyszerre. -Annyira gyönyörű ez a gyűrű.- sóhajtom végül halkan újra az ékszerre pillantva, majd vissza Dimitriyre, majd újra az ékszerre, de végül mégis a férjem arcán állapodik meg tekintetem, akinél csodalatosabbat el sem tudnék képzelni.

Honeymoon as a Smolensky

Egyáltalán nem volt könnyű elhagyni a liftet, főleg a pimasz megjegyzése után, amitől már nem csak a pulzusom gyorsult fel, a bőröm is forróbbá vált, mintha máris érezném magamon forró ajkait, ahogy végig barangolják a testemet, míg végül combjaim közé nem férkőzik. Kénytelen vagyok nyelni egy nagyot, mert már megfordul a fejemben, hogy én magam fogom azt a stop gombot benyomni, de valami csodának köszönhetően kibírom addig, míg a lift ajtaja ki nem nyílik, valamennyire sikerül is csillapítani zubogó véremet, bár ebben nagy segítséget nyújt a sok látnivaló, ami körül vesz minket. És persze az, hogy már nem vagyok vele egy liftben összezárva, amiről már önmagában is az jut eszembe, milyen illetlen és izgató dolog lenne, ha ott esnénk egymásnak, de lassacskán be kell látnom, hogy Dimitriy társaságában igazából minden hely illetlen és izgató.
Egész úton magamon érzem fürkésző tekintetét, olykor felé is sandítok, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg engem néz, nem pedig a hely szépségeiben gyönyörködik, ez pedig még szelesebbé varázsolja ajkaimon a mosolyt. Mintha a környezetünk helyett, inkább azt csodálná, mennyire boldoggá tett ezzel az úttal, a randival és szimplán, már azzal is, hogy Vele lehetek, ezt pedig egy pillanatig sem palástolom, hogy így van.
Az étterembe lépve is, csak még jobban ámuldozok, lehelek is egy lágy csókot ajkaira köszönet gyanánt, de nem is Ő lenne, ha nem használná ki az alkalmat arra, hogy pimaszul ajkamba harapjon, amivel cseppet sem segít abban, hogy visszafogjam magam a liftes incidens után, így végül kénytelen vagyok én is incselkedni. -Jó, igazából már réges-rég levettél a lábamról, de ezt te is tudod.- kuncogok halkan, ahogy számon kér, mosolyom azonban lassan kacérabbá válik, ahogy a ma esti befejezést említi, ami nagy valószínűséggel tényleg nem úgy fog végződni, mint az első. Legalábbis, nem sok esélyt látok arra, hogy el akarjak tűnni előle a szobában, hacsak nem fogunk megint a múltkorihoz hasonló játékot játszani.
Az apja említése kapcsán nem lep meg, hogy rögtön a fejét rázza, hiszen én magam is arra jutok végül, hogy bármennyire is vagyok hálás azért, hogy a fiával találkozhattam, Neki ezt sosem fogom elmondani, mert még hasznot akarna húzni belőle, már pedig, ha valamit nem hagynék soha, az az, hogy tönkre tegye bárki is azt, ami köztünk van. -Mire kimondtam, rájöttem, hogy rossz ötlet. Elég, ha mi tudjuk, hogy jót tett velünk.- jegyzem meg mosolyogva, aztán a pincér elém tolja az étlapot, de mielőtt még hozzányúlhatnék, Dimitriy kezébe veszi az irányítást, én pedig vigyorogva hátra dőlök a székemben és magamban megállapítom, milyen őrülten vonzó, amikor elő jön belőle a maffiózó. Mármint, amikor épp nem nekem akar parancsolgatni, bár kénytelen vagyok azt is elismerni, hogy vannak helyzetek, amikor még az is tetszik. Sőt. -Igen, azt már tudom, hogy magadtól soha nem vetemedtél volna ilyesmire.- mosolygok rá, ahogy visszautal az apjára és mindarra, amit groteszk módon mégis az ő kényszerének köszönhetünk, majd érdeklődővé válik pillantásom, ahogy a hétköznapi férj szerepével kapcsolatos teendők pótlását említi, de félbe hagyja a mondatot, mert a pincér megérkezik a pezsgővel, én pedig egész addig, míg az aranyló ital a poharunkba nem kerül és le nem lép a pasas, vissza is fogom magam. -Mégis mivel lehetnél az adósom?- kérdezem kíváncsian, lágy mosollyal arcomon, mert őszintén nem tudom, mivel kapcsolatban érezhet még így, hiszen tényleg nem lehet okom panaszra, mert napról napra azon van, hogy boldoggá tegyen és tényleg olyan legyen, mint egy igazi férj. Soha nem gondoltam volna róla, hogy ilyen lesz Vele élni, hogy egy nap majd az fogja számomra a legnagyobb örömet jelenteni, ha eltűnhetek Vele egy másik országba, de most mégis itt vagyunk. Én pedig soha nem voltam még ennyire boldog, mint most, a férjemmel a nászutunkon.

Honeymoon as a Smolensky

Csak a szemeimet forgatom mosolyogva megjegyzése hallatán, amit egyszer már a fejemhez vágott, bár most sem úgy teszi mindezt, mintha bánná, hogy éppenséggel odáig van érte a neje, de azért a férfiúi büszkeségét biztos bántja picit, ha azt mondom rá, hogy "imádnivaló", amikor egy maffiózó valószínűleg cseppet sem akar az lenni. Mégis, minden egyes nap csinál valamit miattam , amivel megmutatja, mennyire másként tud velem bánni, mint bárki mással, emiatt pedig, csak még jobban szeretem. Miattam képes még imádnivaló is lenni, akár nyálasnak találja ezt, akár nem.
Nem kerüli el a figyelmét a ruhám sem, amire a választásom esett és, bár úgy állítom be, mintha ez tényleg csak egy véletlen lenne, tudom, hogy átlátszó a próbálkozásom és átlát rajtam. Ha már a találkozója előtt szóba került az az este és a fekete ruhám, muszáj voltam megkísérteni a sorsot és egy újabb, valóban egész hasonló darabban megjelenni a ma esti randin, mintha csak azt az üzenetet akarnám ezzel közvetíteni, mennyire szeretném, ha a ma esténk legalább annyira hasonlóan végződne.
Most viszont megfogadtam a tanácsát és megkönnyítettem a dolgát azzal, hogy a ruha alá konkrétan semmit sem vettem fel, ezt pedig segítőkészen a tudtára is adom a liftben állva, mintha nem lennék tisztában vele, milyen hatással lehet majd rá egész este ez a gondolat. Hallom is, ahogy elnehezedik a légzése, érzem forró érintését a hátamon, a testem pedig kellemesen meg is borzong a tudattól, miféle hatással tudok lenni rá, de mindketten próbáljuk rendbe szedni magunkat a torkunk köszörülésével és a fejünk felett lévő számok bámulásával.
De ő sem könnyíti meg a dolgomat, mert már megint az oroszlánokról kezd beszélni, amivel fel is idézi előttem azt az éhes, ragadozó pillantását, amitől mindig szaporább lesz a pulzusom, majd halkan, rekedten el is árulja, mi vár arra, aki azt a fenséges vadat cukkolja. Kár, hogy én még élvezem is. -Rettenetes lehet, amikor felfal az az oroszlán.- sóhajtom gondterhelten, de valójában, csak így próbálom megzabolázni a testemet és rendbe szedni pikáns gondolataimat, terelem is a témát a randevúnkra, a helyszínre, amit talált nekünk, a rövid séta hallatán pedig elmosolyodok. Már, csak amiatt is, mert ezek szerint tényleg sétálva fogunk elmenni odáig, nem pedig kocsival, hiszen számomra az előbbi még mindig sokkal romantikusabb és itt, legalább meg is engedhetjük magunknak. Otthon megértem, hogy az autó némi biztonságot nyújt és talán ez is egy olyan apróság, ami miatt sokkal jobban tetszik, hogy most itt vagyunk, egy idegen országban.
Gyengéden kezéért is nyúlok, összefüzöm ujjainkat elmosolyodva az érzéstől, ahogy finoman rájuk szorít, majd akaratlanul is hangot adok gondolataimnak, bár nem úgy tűnik, mintha meglepnék szavaim, ami talán annak köszönhető, hogy egyrészt már említettem ugyanezt még otthon, másrészt pedig, ennyire szerintem már ismer. -Akkor, majd szabaddá teszem magam minden augusztusban.- vigyorgok vissza rá, ahogy kilépünk a liftből továbbra is kézen fogva, gyermeki izgatottsággal szemlélve igazából mindent, ami mellett csak elsétálunk, miközben Ő maga is hangosan eltöpreng azon, mi is lehet otthon a kutyussal és a testőrömmel.
Teljesen magával ragad ez a nyugodt, békés hangulat, ahogy együtt sétálgatunk a part felé és, ahogy Dimitriyre nézek, rajta is egyedül csak azt látom, hogy élvezi mindezt. Nem siettet minket, csak lassan, kényelmesen lépkedünk egymás mellett, miközben kezd nyilvánvalóvá válni előttem is, mi lehet az úticél, a csinos, romantikus étterem láttán pedig küldök is felé egy átható pillantást azzal a szerelmes mosollyal fűszerezve, amit egyre többször láthat tőlem.
A pincér üdvözöl, majd az asztalunk felé vezet minket, ajkaimon pedig egyre szélesebbé válik a mosoly, mikor rájövök, hogy a terasz felé tartunk, ahonnan bámulatos panoráma nyílik elénk a tengerre, az égboltra, amit gyengén még mindig megvilágít picit a nap fénye és a már lassan felbukkanó csillagokra is. -Gyönyörű ez a hely. Imádom.- súgom mosolyogva vállam felett, de mielőtt még helyet foglalnék a kínált széken, kezem finoman állára simítom és egy gyengéd, apró csókot lehelek ajkaira.-Köszönöm.- lehelem halkan, de annál nagyobb vigyorral, majd leülök és tovább ámuldozok a kilátásban. -Ha így folytatod, még a végén teljesen leveszel a lábamról.- kuncogom halkan, mikor újra rávezetem tekintetem, kezem pedig felé csúsztatom az asztalon, hogy egy pillanatra még megsimítsam gyengéden, ezzel is éreztetve vele, mennyire elvarázsolt ezzel a választással. -Pedig, ez még csak a második randi. - nevetem el magam továbbra is arcát vizslatva, tagadhatatlan boldogsággal arcomon, amivel valószínűleg, már megint kiérdemelhetném a "nyálas" jelzőt, de soha nem fogom egy pillanatig se elrejteni senki elől sem, mennyire szeretem. Előle meg pláne nem. -Tényleg el kell mennem az apádhoz hálálkodni.- kuncogok halkan, bár kétlem, hogy ezt valóban megtenném, mert amennyire bízom Dimitriyben, annyira nem bízom az apjában, úgyhogy nem lepne meg ha aztán majd abból akarna hasznot húzni, hogy nem csak a fia felesége lettem, de még totálisan bele is zúgtam.

Honeymoon as a Smolensky

Amikor kinéztem azt a kalapot, sejtettem, hogy ezt a hatást sikerül majd elérnem vele, de már a poén kedvéért is megérte a próbálkozás, miután viszont kellőképpen lesokkoltam ezzel, már indulok is készülődni. Nem sok ideig váratom, már csak amiatt sem, mert a megjegyzése kíváncsivá tesz, így még pont sikerül a naplemente látványát is elcsípnem, ahogy mögé sétálva gyengéden átölelem, akaratlanul is elmosolyodva a gondolaton, mennyire hétköznapi és nyugodt most ez így.
Kíváncsiskodni nem sokat kíváncsiskodok, épp csak futólag érdeklődők az üzlet felől, amit el kellett intéznie, mint ahogy ő is csak röviden válaszol, miközben tenyere gyengéden kezemre simul, aztán biztosít is arról, hogy az elkövetkezendő napokban, még ennyire sem fog szóba kerülni, mi miatt is indult ez az egész. -Nem is hagynám, hogy a munkára terelődjenek a gondolataid.- mosolygok hátába, apró csókot is lehelek tarkójára, ahogy átfut rajtam a gondolat, milyen kellemes már most is itt lenni Vele, távol mindentől, pedig még csak ma érkeztünk és még jó pár nap áll előttünk, amit csakis kettesben fogunk tölteni. Leszámítva majd egy kevés időt, amikor néha emberek közé megyünk, de azok akkor se maffiózók, escortok meg verőemberek lesznek.
Nehezemre esik ugyan, de végül elhúzódok tőle, hogy tényleg indulásra kész legyek végre és miközben a cipőbe lépek, bókja hallatán hálásan felé sandítok. -Te pedig imádnivaló. - mosolygok rá lágyan, eszembe is jut az első alkalom, amikor ugyanezt a bókot megkaptam tőle, amikor feladtam a harcot a vágy ellen, amit iránta érzek. Ha a végét el is szúrta azzal, hogy egyszerűen elvonult, mint aki jól végezte a dolgát, az az este akkor is csodálatos volt, már csak azért is, mert tudom, anélkül most nem lennénk itt.
Keze gyengéden siklik a hátamra, míg kisétálunk a lifthez, de nem kerüli el a figyelmemet, ahogy végig mér tekintetével az ajtó előtt ácsorogva. -Ilyenek ezek a véletlenek.- vonok hanyagul vállat, mikor nyílik az ajtó, de ajkaimon pimasz mosoly látszik, miközben belépek a liftbe és nem is bírom megállni, hogy ne tegyek valami plusz, incselkedő megjegyzést. -Bár most a ruhán kívül nem sok minden van, amit letéphetsz rólam.- közlöm halkan, szándékosan az ajtóra szegezve pillantásomat, mintha csak azt mondtam volna épp, hogy "milyen szép időnk van" és, hogy elrejtsem kuncogásomat, megköszörülöm a torkom. Ő javasolta, hogy ne vegyek a ruha alá semmit, én pedig tudok szófogadó kislány lenni, ha én is úgy látom jónak.
-Messze van az az étterem? Vagy itt foglaltál asztalt a hotelban?- kérdezem végül kíváncsian, szándékosan terelve a témát, mintha nem lennék pontosan tisztában azzal, hogy valószínűleg az Ő gondolatait épp az köti le, hogy nincs rajtam bugyi és igazából, épp ez volt a cél. Magam sem tudom, hogy arra számított, hogy már csak azért is veszek majd fel, hogy ne neki legyen igaza, vagy tudta, hogy leszek annyira pimasz, hogy eleget tegyek a kérésének, mert tudom, hogy ezzel húzhatom az agyát. Ennek ellenére olyan ártatlan pillantással figyelem az emeletek számát jelző kis fényt odafent, mint egy ma született bárány, de végül nem bírom megállni, hogy ne sandítsak a férjem felé és nyúljak finoman a kezéért, hogy összekulcsoljam ujjainkat. -Lehet, hogy végül haza se akarok majd innen menni.- jegyzem meg mosolyogva, bár ebben már akkor teljesen biztos voltam, amikor megérkeztünk, de ilyenek ezek az utazások, főleg, ha azzal lehet az ember, akit szeret.

Honeymoon as a Smolensky

Hiába mondta, hogy ez nem egy olyan találkozó lesz, azért tagadhatatlanul volt bennem egy kis félsz, hogy majd innen is úgy érkezik haza, hogy egy seb csúfoskodik rajta valahol, így aztán hatalmas kő esik le a szívemről, amikor megpillantom egyetlen karcolás nélkül. Nem is bírom ki, hogy ne üdvözöljem azonnal méltó módon, szemtelenkedve vele egy picit, bár az Ő megjegyzése is épp elég pimasz, mikor rákérdez konkrétan, hogy mindent felvásároltam-e, amit csak találtam vagy sem, de csak egy mosollyal díjazom szavait, mielőtt forró csókot lehelnék ajkaira és bele is harapnék az alsóba. Már csak azért is, hogy kellőképpen érezze, mennyire hiányzott már.
Mégis aztán, mint valami felhúzott búgócsiga, már lépek is vissza a szatyrokhoz, hogy a neki szánt kalapot elővegyem és odaadjam neki, de közben képtelen vagyok visszafojtani a mosolyomat, mert már az arca miatt is megérte megvenni ezt az egyébként -valószínűleg- tök felesleges holmit. -Nem is kell, csak amíg itt vagyunk. Ez lesz a nászutas kalapod.- kuncogok továbbra is fejére téve az ajándékot, majd elnézést kérek illedelmesen a késésem miatt, amiről szerintem pontosan tudja Ő is, hogy "már csak azért is alapon" egy picit szándékos volt, de mielőtt még a szememre róhatná a dolgot, a fürdőbe indulok az újonnan vásárolt ruhával és a lehető leggyorsabban szalonképessé teszem magam.
Mivel az ajtót jó szokásomhoz híven nem csukom be, csak behajtom, hallom, hogy megszólal, csak vigyorogva lesem magam a tükörben, ahogy már a sminkemen igazítok párat, de amilyen gyorsan sikerült magamra varázsolni az új ruhát és rendbe szedni magam, valószínűleg, még el is csípek pár pillanatot a naplementéből. Vagy legalábbis abból, ahogy kilépek a fürdőből és meglátom az ablak előtt állva abban a vörös fényben, arra tudok tippelni, hogy erről beszélt.
Én mégis Őt figyelem, ahogy a háta mögé lépkedek halkan, majd derekára csúsztatva tenyereimet finoman átölelem, de végül kielesek válla mellett a háta mögül, hogy én is szemügyre vegyem a tájat.-Gyönyörű.- szólalok meg halkan, tényleg elmélázva picit a látványon, mert esküszöm, itt még a horizont is egész másképp fest, mint otthon. De még mindig az a legcsodálatosabb az egészben, hogy itt vagyunk kettesben. Tényleg kettesben. -Jól ment az üzletelés?- kérdezem végül halkan, bár azt már tudom és el is fogadtam -sőt , hálás vagyok miatta-, hogy nem kifejezetten avat be a dolgaiba, azért mégis mindig érdeklődök finoman, hiszen akármit is csináljon egy-egy ilyen találkozón, akkor is ez a munkája én pedig örülök, ha jól sikerül teljesíteni. Akkor kevésbé feszült az a férfi, akit a nap végén végül magamhoz ölelhetek. -Jó itt lenni veled.- lehelek apró csókot a tarkójára mosolyogva, még mindig hátulról ölelve gyengéden, ha idő közben felém nem fordult, picit a hátára is dőltöm a fejemet, így élvezve ki a közelségét, de aztán ellépek tőle és a magassarkúmért meg a táskámért indulok, hiszen elvileg foglalásunk van.

Honeymoon as a Smolensky

Már az utcán uralkodó hangulat mosolyt csal az arcomra, a járkáló emberek beszéde, nevetése, a kellemes meleg és a tenger sós illata, a házakból kihallatszódó zene, merőben eltér mindattól, mint amit megszoktam odahaza. Vigyorogva bámészkodok, ahogy egy igazi turistához illik, ide-oda kapom a fejem az újabb és újabb ingerek hatására, de közben folyamatosan azon jár az eszem, mennyivel jobb lenne mindezt a férjemmel együtt látni és hallani, ahogy kézen fogva sétálnánk az úton. Egyedül azzal tudom nyugtatni magam, hogy csupán két óra hossza az, míg nélkülöznöm kell, utána pedig majd' egy hét áll majd rendelkezésünkre, hogy végig sétáljunk ezen vagy akár a többi utcán magunkba szívva ezt a felpezsdítő hangulatot.
Az árusokhoz érve rögtön veszek is magamnak egy csinos szalmakalapot, de a biztonság kedvéért Dimitriynek is beszerzek egyet, nehogy túlságosan megsüsse majd a nap, ha esetleg sétálni indulunk, majd tovább sétálok a standok mellett, cirka fél óra múltán pedig, már gazdagabb vagyok pár nyári ruhával, a kalapokkal és egy szép tengeri kagylóval is, ami majd jól fog mutatni mondjuk az éjjeli szekrényemen.
Végül egy ékszereshez érek, ahol milliónyi bizsu csüng az állványokon, gyűrűk, karperecek, bokaláncok, nyakláncok csillannak meg a napfényben, nekem mégis az egyik gyűrűn akad meg tekintetem, melyben vérvörös, apró kő díszeleg. Az árus asszony, persze felfigyel rá, mennyire nézegetem a portékát, így rögtön bőszen ajánlgatni is kezdi, pechemre pedig, még beszél is érthető nyelven. -Csodásan mutatna magán ez a gyűrű, kedvesem. Miért nem veszi meg?- kérdezi kedvesen, mire tekintetem az asszonyra vetem és én magam is elmosolyodok. Már ismerem az ilyen árusokat, tudom jól, hogy addig úgysem fog békén hagyni, míg nem veszek tőle valamit, de igazából az egész kínálat közül, nekem az a gyűrű tetszik a legjobban. -Állítólag, egy istennőé volt, magácska pedig olyan kis csinos, hogy méltó lenne egy ilyen ékszerre.- hízeleg kedvesen én meg, csak elnevetem magam, de a gyűrűt már ujjaim közé veszem és alaposan körbe nézem. Különös, de mintha apró rovásokat látnék az aranyba vésve, bár ez is csak dob az ékszer szépségén, mint ahogy a csillogó kő is, ami olyan sötét színben pompázik, mintha vérből készítették volna. Kicsit ijesztő mondjuk ez a gondolat, de ettől még azon kapom magam, hogy az ujjamra próbálom a gyűrűt, majd a kezemet szemlélem, miként is fest ezzel a kiegészítővel, az asszony pedig rögtön vérszemet kap és alkudozni kezd, bár teljesen feleslegesen teszi, mert már gondolatban rég megvettem az ékszert.
-Oké. Elviszem.- bólintok végül, majd miután fizetek és elköszönök, még a következő standnál választok magamnak egy fekete hosszú ruhát is, amit terveim szerint a ma esti randin fogok viselni, ennek kapcsán pedig eszembe is jut, hogy talán már nem lenne rossz, ha elindulnék vissza a hotelba, bár egyébként is úgy terveztem, hogy kések egy picit.
Sikerül is, mert mire már a liftbe szállok, a két óra letelt, pontosabban két perce elmúlt, Dimitriyt ismerve pedig, ő tényleg időben érkezhetett, bár én meg talán, egy picit szándékosan is sétáltam lassabban visszafelé a hotelba.
A szobába lépve azonnal széles mosoly jelenik meg az arcomon, amint megpillantom, a szatyrokat hanyagul le is ejtem magam mellé a földre és rögtön odalépek hozzá, hogy egy forró csókkal üdvözöljem. -Szerencséd, hogy épségben itt vagy.-súgom ajkaiba mosolyogva, picit rá is harapok az alsóra finoman, emlékezve a pár nappal ezelőtti estére, amikor a szája bánta az aznap esti üzletelést, majd elvigyorodok.-Vettem neked valamit.- lépek hátrébb az egyik szatyorhoz, hogy a neki szánt kalapot elővarázsoljam, amivel magam sem tudom, hogy tehenész legénynek, vagy vidéki maffiózónak fog-e inkább tűnni, de kuncogva tartom felé, magam is közelebb lépve hozzá. -Tudom, késtem, de adj két percet és, már mehetünk is.- lesek rá pimasz mosollyal, mintha amúgy nem lett volna szándékos a késés, ha pedig engedi, már indulok is a fürdő felé, hogy a lehető leggyorsabban összekapjam magam ahhoz a randihoz.

Honeymoon as a Smolensky

Különös most visszaemlékezni a kezdetekre, ahonnan indult a kapcsolatunk, mert akkoriban meg sem fordult volna a fejemben, hogy ebből valaha is lesz olyan, hogy Mi és nem csak a látszatházasság miatt fogunk együtt lenni, hanem tényleg vágyunk majd egymás társaságára. Sőt. Egy napot sem akarunk majd távol tölteni egymástól, hiszen most is ebből az apropóból vagyunk itt, Spanyolországban és tervezgetjük, hogy mivel töltjük majd az estét. Akkor meg majd, hogy nem el kellett inkább rángatnia magával, vagy legalábbis nagyon meggyőzőnek kellett lennie, hogy hajlandó legyek elmenni vele arra a partyra.-Én arra emlékszem, hogy azt is majdnem tönkre tetted.- kúszik pimasz mosoly ajkaimra, ahogy eszembe jut, mikor a hallban esett nekem a falnál úgy, mintha a világ legkívánatosabb nője lennék, szinte megőrülve a vágytól. Ha csak eszembe jut, begörbülnek a lábujjaim, olyan izgató volt az az este és bár utána nem hagyott rögtön ott a francba, azért akkor is elérte, hogy végül inkább felkullogjak az emeletre. Aztán újabb pár napig elkerültem, de másra sem tudtam gondolni, mint Rá és arra a heves együttlétre, amivel újfent elárultam, mennyire nem hagy hidegen a jelenléte.
Most is nehezemre esik elengedni ahelyett, hogy felavatnánk minél több helyet ebben a szobában, de kénytelen vagyok így tenni, bár azért finoman célzok rá, hogy tényleg csak két óra az, amit kibírok nélküle, ha pedig hoppon maradok a randit illetően, a formás hátsója fogja bánni. -Kétlem, hogy valaha is hülyén nézhetnél ki.- mosolygok rá szerelmesen, ahogy a visszaszámlálást említi, és akár hülyén néz ki ettől az ember, akár nem, valószínűleg én pontosan ezt fogom tenni. Alig várom, hogy megejtsük azt a randit, mint egy igazi, normális pár, akik tényleg nászúton vannak, de addig is muszáj leszek valahogy lefoglalni magam, talán meg is látogatok pár árust, bár a ruhás megjegyzésén elnevetem magam. -Pont azért kell vennem pár cuccot, hogy legyen mit letépned rólam.- pimaszkodok tovább, majd sóhajtok egy nagyot, mikor elhúzza fenekemről a kezét és inkább ellenőrzi az időt, ezzel is finoman jelezve, hogy tényleg mennie kellene már, de azért még megragadja a lehetőséget egy jó kis fenyegetésre. Olyasfajtára, amitől megboezongok, nem pedig rettegni kezdek. -Ezek után eszembe sem jutna késni, akár két percet se. - közlöm kihívó pillantással, mert így már nem zárható ki a lehetőség, hogy talán majd szándékosan csúszok vagy két percet,már csak a revans miatt is, mert az mindig olyasmit jelent, amivel elveszi az eszemet.
Gyengéd, lágy csókkal veszünk egymástól búcsút erre a kevés időre, de nem bírja megállni, hogy távozás előtt ne tegyen egy pimasz megjegyzést, amitől akaratlanul is meglódul a fantáziám, amit úgy próbálok megállítani, hogy az ajkamba harapok. Hihetetlen, milyen hatással van rám, ahogy végig mustrál, ahogy rám kacsint, kicsit aljas is tőle, hogy ezt épp most csinálja, mielőtt kísétálna az ajtón, fejet csóválva nevetek is a mutatványán, de aztán egy szerelmes sóhaj kíséretében átöltözök valami nyáriasabb darabba és tényleg megindulok kifelé a szobából.
A liftet elhagyva az utca felé veszem az irányt, onnan is a part irányába, melynek mentén már idefelé jövet észrevettem pár árust, akik mindenféle csecsebecsét kínálgatnak a turistáknak. Egyébként sem árthat, ha szerzek magunknak valami szuvenírt, bár szerintem anélkül is épp elég emlékezetes lesz ez a nászút.