“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Ezúttal végül mégis győzedelmeskedek. Még ha aggódik is, hajlandó megadni az esélyt arra, hogy tovább menjünk, hogy egy kicsit ő is többet adjon magából és mindabból, amit annyira élveztük együtt. Hamarosan már áthelyezkedünk, ő pedig hátulról kezd a magáévá tenni, a mozdulatai pedig lassan - azt hiszem, a reakcióimat figyelve -, de biztosan válnak hevessé. Nem olyan vad és durva, mint amikor néha teljesen kiforgattam önmagából, de jóval közelebb áll hozzá, mint eddig, és engem ezzel csak feltüzel, ahogy minden más érintésével is. Hagyom, hogy kedvére helyezzen hol magához húzva, hol előretolva a kád szélére, élvezem, ahogy ujjai a testembe marnak, néha erőteljesebben is. Minden ösztönös testi reakcióm mellett a nyögéseimet sem fogom vissza egyáltalán, nem vagyok rest a nevét is belefűzni ebbe, különösen, amikor érzem, hogy közeledni kezdek ahhoz a bizonyos ponthoz. Amikor ennek hatására még erőteljesebben markolja a csípőmet és ránt magához, elfúló nyögéssel remegek meg, aztán felemelem a felsőtestem, hogy újra hozzá tudjak simulni. Hangosabb nyögésekkel jutalmazom, ahogy kezei a melleimre csúsznak és az érzékeny húsba marnak, forró, heves csókot követelek és kapok tőle, aztán már érzem is, hogy hamarosan elérem azt a jól ismert határt. Magához ölel, miközben megremegek, hevesen vág rajtam végig az orgazmus, de ő megtart, míg áthajszol rajta... és meg sem áll. A nyögésem elnyúlik, újra a tarkójába marok, megrándulok, de mivel kitartóan mozog bennem hevesen, nem tudom visszatartani az érzést. Zihálásának hangja elkísér, miközben újra elkezd felépülni bennem a gyönyör, és nem sokára már csak azt érzem, hogy egy újabb extázisszerű élményben van részem, a nyögésem pedig összefonódik az övével. Hevesen zihálva kapaszkodok belé, még a szemeimet is lehunyom, csak a vállára döntött fejjel próbálom kiheverni a heves pillanatokat és a még hevesebb orgazmust. Nem igazán veszem észre, hogy neki is meg kell támaszkodnia, mert az élmény túl erőteljesen tart a hatása alatt, és addig  em is térek teljesen magamhoz, míg meg nem hallom a hangját és azt nem érzem, hogy lazul egy kicsit az ölelése.
Ahogy a fülembe mormog, elégedetten, kielégülten, szerelmesen mosolyodom el, és egy elnyújtott hümmögéssel fejezem ki ezeket az érzéseket hanggal is. Szuszogva élvezem a finom csókokat, az érzékeny részeknél halkan fel is sóhajtok, aztán ahogy visszaereszkedik a kádba, én is követem. Odasimulok hozzá, arcomat oldalra döntve helyezem úgy, hogy a bőrével érintkezhessek, míg kiszuszogom magam egy kicsit. A testem kellemesen zsibbad, de amikor hallom, hogy nyitja a csapot, kinyitom a szemem, aztán elmosolyodom, mikor látom, hogy egy kis meleget enged a vízhez - nyilván nem maga miatt. Felpillantok rá, nyomok egy csókot az állára, míg ő simogatni kezd, szavaira pedig elmosolyodom.
– Én azért most sem panaszkodok... – jegyzem meg huncutul csillogó szemekkel. Felemelem a kezem, hogy én is simíthassam az ő arcát, a haját, a nyakát, a mellkasát, amit éppen sikerül elérnem. Még egy kicsit hagyom magam pihenni ebben a békés, kellemes hangulatban, ameddig a légzésem és a szívverésem is visszaáll a normálisra, a testem lüktetése pedig elül egy kicsit. Utána újra az állára csókolok, aztán a nyakára, majd az ajkait is meginvitálom egy hosszú, finom, szerelmes csókra. Egyik kezem az arcára simul közben, hosszan élvezem az ajkait, levezetve az újabb élményt, hálásan azért, hogy megtörtént.
Csak amikor elengedjük egymást kezdek el gondolkozni egy kicsit - addig teljesen üres volt a fejem, csak neki volt benne hely -, és be is ugrik valami.
– Most egyébként meddig maradhatsz..? Úgy értem, most is kell valamilyen beosztás szerint dolgoznod? Egyáltalán hogyan engedtek el? – teszem fel aztán a hirtelen eszembe ötlő kérdéseket, bár az utolsót már csak kicsit homlokráncolva teszem hozzá.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Talán szégyen, talán épphogy szerencse, de hiába ígértem meg neki nem sokkal ezelőtt, hogy értem és elfogadom azt, ha az ő vágyait most nem tartja jó ötletnek szabadjára engedni. Miután félig már megőrjítettem mindkettőnket azzal, hogy az ölében ülve hajszoltam magunkat különböző módokon és tempóval az önkívület felé, újra az ő vágyaira kérdezek rá. Még mindig bizonytalan, látom rajta és a tudtomra is adja, de - talán saját akaratából, talán csak rajtam látja, hogy már-már frusztrál, hogy akkor is féket akarunk alkalmazni, ha érzésem szerint nem kellene - aztán félig-meddig, szinte beadja a derekát. Jó, legalábbis megkérdezi, hogy biztos vagyok-e benne, a válaszom viszont egyértelmű és azonnali. Ezután rögtön meg is csókolom, hevesen és vágyakozva, a hangos szusszanásától megborzongok, és amikor átölel, majd egyik kezével a tarkómra fog - finoman, de határozottan -, a testemen újult erővel fut végig a borzongás. Egy kicsit még fenntartom a forró szenvedélyű csókot, csak mert az ízével sem tudok betelni, de a csípőm sem marad nyugton, mert az érzéséből sem elég. Csak ezután húzódom el tőle, hogy aztán kis áthelyezkedésre kérjem, és amint feljebb húzta magát, én is elhelyezkedek. Hallom a sóhaját, látom, hogyan néz rám, amikor a vállam felett hátrapillantok rá, és már ettől türelmetlenül kezd lüktetni a testemben a vágy. Felsóhajtok, amikor a fenekembe harap, aztán ahogy mögém helyezkedik, szuszogva nézek hátra rá, bólogatva a szavaira. Egy kicsit tartok tőle, hogy túl óvatos lesz, de egy határozott mozdulattal merül el bennem újra, én pedig elégedett nyögéssel feszítem meg magam. A zihálás gyorsan visszatér a légzésembe, ahogy egyik kezével a mellemre markol, míg a másik a csípőmre fog, amikor pedig mozogni kezd, újabb elégedett nyögésekkel jutalmazom. Amikor az ujjai szorítása erősödik valahol, én felszabadultan nyögök fel minden ilyen érzésre, a testem lüktet, remeg és borzong az élménytől, főleg, ahogy gyorsítani kezd. Ez csak kiéleződik azzal, hogy hamarosan már kifejezetten heves, én pedig nem győzöm a tudtára adni a gyönyörömet; a nyögéseim vadabba válnak, akárcsak a testem lüktetése, és amikor felhúz magához, a testünk pedig összesimul, elhaló nyögésekkel ejtem a fejem a vállára. Forró, nedves bőrének érzete a hátamon megőrjít, akárcsak ajkai érintése a nyakamon, egyik kezemmel hátranyúlok a tarkójához, hogy ujjaimmal a bőrébe tudjak marni, míg ő finoman szívja, harapja és csókolja a nyakam. Erőteljesen zihálok, a nyögéseimbe néha beleszövődik az ő neve is, és amikor előrenyom, engedelmesen hajolok a kád szélére és kapaszkodok meg benne. A csípője most már töretlen hevességgel mozog, határozott fogásával a csípőmön ellentart a mozdulataihoz képest, és ettől minden mozdulat méllyé és intenzívvé válik. Zihálva, elfúló nyögésekkel kapaszkodok a kád szélébe, érzem, hogy nem fogom már ezt így sokáig bírni, de nem bánom; akarom, hogy lássa, hogyan hat rám még mindig.
– Axel... – nyögöm a nevét hangosan. Ha engedi, újra felemelkedek hozzá, hátammal a mellkasához simulva szorosan, aztán a tarkójára fogva húzom magamra egy heves, gyönyörtől és forró vágytól fűtött csókra. A zihálásomtól és a nyögéseimtől nem egyszerű ezt fenntartani, de kitartóan próbálkozom, miközben ujjbegyeim is a tarkójába mélyednek. Ismerős remegések futnak végig a testemen, hevesen lüktetek körülötte, és csak amikor érzem, hogy nem bírom tovább, húzom el az ajkaimat. Fejemet hátraejtem a vállára, hevesen zihálok, a nyögéseim összefolynak, és ha fenntartja a tempót, rövidesen vadul megremegve, hangosan, hosszan felnyögve élvezek el, körmeimmel erőteljesen vájva a fejbőrébe is, miközben a testem hevesen lüktet.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Tényleg örülök annak, hogy Aegir és ő láthatolag előreléptek az apa-fia kapcsolatban. Remélem, hogy egyszer a részleteket is megtudhatom majd, de egyelőre megelégszem ennyivel is, az örömömet pedig neki is kifejezem. Ezután még beszélünk egy kicsit az esküvőről, de miután egyetértünk a legfontosabb kérdésben - egyikünk sem akar várni, csak ameddig muszáj a szervezés miatt -, a részleteket későbbre hagyjuk, amikor már többet tudunk majd.
A fürdőszobába menve pedig nemcsak a romantikus pillanatokat igyekszünk bepótolni. Rövid úton biztossá válik, hogy nem sokat változtunk olyan tekintetben, hogy nem tudunk betelni a másikkal, így mire a fürdővíz előáll, mi már inkább egymás testét élvezzük benne. Hamarosan már az ölébe helyezkedve fogadom magamba, és amikor az ajkába harapok, ő pedig figyelmeztet, de nem mondhatnám, hogy különösebben meghat, sőt. A második harapás hatására ujjai erőteljesen a fenekembe marnak, és én észre sem veszem a pillanatnyi aggodalmát, mert megfeszülő testtel nyögök fel mély torokhangon az érzésre, és amikor enyhít ezen a fogáson, már-már csalódottan szusszanok egyet - bár az, amit épp csinálok, eléggé leköt ahhoz, hogy ne erre figyeljek. Lassabb mozgással indítok, aztán fokozatosan gyorsítok fel, élvezem ujjai érintését, a finom, vagy épp erősebb marásokat, és amikor a csípőmre fogva segít rá a mozdulatok mélyítésére, a nyögéseim is hevesebbé válnak. Ujjaim bele-belemarnak a bőrébe a mellkasán, a hasán, élvezem a reakcióit, a látványt, ahogy ködös szemeivel engem figyel, minden zihálás és sóhaj újabb adag borzongást idéz elő bennem. Lehajolok hozzá, mert újra vágyom a csókjára is, hevesen esünk egymás ajkainak, a nyelve forró szenvedéllyel kergeti az enyémet, én pedig mélyebb és apróbb mozdulatokra váltok, hogy könnyebb legyen fenntartani a csókot. Telhetetlenül faljuk egymást, a sóhaja, a nyögéseim elvesznek a csókban, de újra fellobban bennem a vágy, hogy egy kicsit nyissunk az ő vágyai felé is. Tudom, hogy nem akart engedni ennek legutóbb sem, de megpróbálom... és az, ahogy szinte kínlódva becsukja a szemeit, majd megrázza a fejét, már mindent elmond. Először csak annyit mond, hogy ismerem őt, és ettől már én is magam elé tudok képzelni bizonyos dolgokat, amitől felsóhajtva viszonzom a csókját. Aztán hiába szólal meg újra, ismét csak az a vége, hogy de, én pedig már majdnem frusztráltan fújtatok egyet, pedig tudom, hogy csak értem aggódik és engem félt. Nem haragudhatok rá emiatt és nem is akarok, de ha egyszer eddig nem is jutott eszembe, hogy lehetne baj...
Egy kis gondolkodás után viszont mégsem egyértelműen elutasító választ ad. Így is érzem benne a bizonytalanságot, és persze maga a kérdés is ezt szimbolizálja, de legalább hajlandó lenne megpróbálni.
– Igen – sóhajtom az ajkaira azonnal. – Mindenestől akarlak, Axel... legalább próbáljuk meg – fogom már-már könyörgőre, ajkaimat az övéire forrasztva. Hosszabban csókolom meg, a csípőmet finoman mozdítom közben meg, csak hogy minél kevesebb gondolkodási idő legyen. Persze az sem jó, ha türelmetlenül és telhetetlenül sürgetem... de talán emiatt is fogalmazódik meg bennem egy lehetőség. Elengedem az ajkait, céltudatosan nézek rá a vágy ködén át, mielőtt óvatosan lemásznék róla.
– Ülj feljebb egy kicsit – instruálom rekedt hangon, és ha ez megtörtént, újra megfordulok, neki háttal, de ezúttal nem engedem magam az ölébe. A térdeimre támaszkodok le, majd emelem feljebb magam, félig előrehajolva feszítve hívogató ívbe a hátamat, felkínálva neki magam. Hátranézek rá a vállam felett, csábító, vágyakozó tekintettel nézve végig rajta.
– Ez hogy tetszik? – kérdezem elfúló hangon, türelmetlenül lüktetve a vágytól, remélve, hogy nem fog (tudni) nemet mondani erre.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Nem kerüli el a figyelmemet, hogy már nem a nevét emlegeti Aegirt, hanem egyenesen az apjának nevezi. Ezt szóvá is teszem, néma kérdésként üzenve meg neki, hogy várom a részleteket, és ahogy az arcomat megsimítva mesélni kezd, hallgatom őt, közben lassan elmosolyodva. Vidámság költözik a szemeimbe, örülök annak, amit mond, még ha meg is lep, hogy például Aegir már ott lakik a házban.
– Örülök. Örülök nektek– osztom meg ezt az érzést vele is. Remélem, hogy így már nekem is alkalmam adódik majd megismerni jobban Aegirt... is. Egy kicsit el is szorul a torkom a gondolattól, hogy bár felhőtlenül tervezgetjük az esküvőnket, a családjából Aaronon kívül még senkit nem ismerek különösebben. Aaronnak hálás vagyok, ő bizonyította a látogatásával is, hogy mivel Axelnek fontos vagyok, ő is elfogad engem, de... nem tudom, az édesanyja például hogy fogad majd.
– Igen, ez jogos – mosolyodom el, amikor rávilágít, hogy mivel ők az egyetlen létező istenek, valószínűleg nem lenne akadály egy nem skandináv helyszín sem. – Talán egy olyan szertartás lenne a legszebb, de meglátjuk, milyen körülményekhez kell majd igazodni – pillantok fel rá, mosolyogva simítva meg az arcát. Nyilván ez sok mindentől függ majd, kiket akarnánk magunkkal vinni, mennyire lenne bonyolult megszervezni az utazást... de ezek a részletek mind ráérnek, ha majd biztosat is tudunk. A lényeg úgysem ezen lesz, hanem hogy végre valósággá válik az, amiről eddig tényleg csak álmodni mertünk.
Miután Skygge egy kicsit megzavarja a romantikus pillanatokat, nem tart soká, hogy újraépítsük azokat... és ennél tovább is menjünk. Már eleve az, ahogy hátulról átölel és bevallja, hogy újra kíván engem, elindítja bennem a jóleső bizsergést, aztán ahogy a testünk összesimul, kezei engem simítanak, ajkai pedig hevesen csókolnak, csak tetézik mindezt. Mire eljutunk odáig, hogy a kádban megfelelő a víz ahhoz, hogy beüljünk, a testem már forrón lüktet a vágytól, de ahogy elhelyezkedek az ölében a kellemesen meleg vízben, még ezt is tudja fokozni. Ujjai a lábaim közé és a mellemre kúsznak, a finom masszírozás tovább forralja a vérem, csak úgy, mint az ajkaink és a nyelvünk szenvedélyes játéka. Amikor ujjai már el is merülnek bennem, nem tudom sokáig fenntartani az ép eszem, percek múltán muszáj áthelyezkednem, csak hogy tovább őröljük egymás idegeit azzal, ahogy a testünket a ritmusosan összesimítjuk. A fenekemre fogva segít rá a mozgásra, ajkai a nyakamra vándorolnak, őrjítő csókokkal és a nyelve forró érintéseivel tüzeli tovább a testem, néha még szorosabban vonva az ölére a vágykeltő mozgás közben. Amikor már ezt sem bírom tovább, cselekvésre bírom magam, de miközben egy kicsit igazítok magunkon, nem bírom ki, hogy ne csókoljam meg és kóstoljam meg az alsóajkát a fogaimmal. Hiába mormolja az ajkaimra a figyelmeztetést, már nem fogok fel ilyesmit, csak tovább tüzel az, hogy az ujjai erősebben marnak a fenekembe, a teste megfeszülése, a szusszanásai... A tekintetem csak megvillan a szavai hatására, csábító mosollyal az ajkaimon pillantok rá, újra megkóstolom az ajkát, miközben hátradöntöm a kádban és elhelyezem a lábaimat is. Rövid helyezkedés után már azon vagyok, hogy magamba vezessem őt, a sóhajunk pedig összefonódik, amikor ez megtörténik és lassan, de határozottan ráengedem magam. Tekintetem őt figyeli, és látom, hogy ő is engem néz, a pillantása feltüzel, csak úgy, mint az érintései. Amikor egyik keze a mellemre vándorol, halkan felnyögve hunyom le a szemeimet egy pillanatra, megborzongva élvezem az érintését, miközben mozogni kezdek rajta. A kád szélében jó támaszra lelek, könnyedén tudom emelni és újra leengedni magam, szabad kezemet pedig bátran tudom használni arra, hogy ujjaim nedves bőrét járják be a hasán, a mellkasán, a vállán. Halk nyögéseim megtörik a fürdő csendjét, beleszövődnek a víz hullámzásának hangjaiba, miközben lassan növelem a tempót. Zihálva figyelem őt, miközben mozgok rajta, az érzés, ahogy kitölt, a testem pedig körülötte lüktet, a látvány, ahogy alattam fekszik, a hang, ahogy zihál... Teljesen elveszi az eszem, egy darabig megelégszem azzal, hogy felülve mozgok rajta, de aztán muszáj lehajolnom hozzá. Hevesen, forrón csókolom meg, gyönyörömet az ajkaira nyögöm, a zihálásomtól alig tudom fenntartanina csókot, de muszáj éreznem és kóstolnom őt. Ujjaim a mellkasába vájnak, újra teljesen leengedem magam, mélyebb, apró mozdulatokra váltok. Elhúzom az ajkaimat, de csak annyira, hogy az övéire tudjak zihálni, nyöszörögni, mígnem percek múlva lelassítom, majd megállítom magam, mélyen beleülve, türelmetlen vággyal, forrón lüktetve körülötte.
– Ha most bárhogyan megkaphatnál, mit választanál? – sóhajtom forrón az ajkaira. A fejemen vastag köd ül, csak a heves vágyra tudok koncentrálni, nincs helye sem oda nem illő gondolatoknak, sem rossz emlékeknek. Ő tölti ki minden gondolatomat, és a vágy, hogy mindketten megkaphassuk, amit akarunk, de tudom, hogy ő nem feltétlenül fog majd erre rábólintani... egy próbát viszont megér.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Örülök annak, hogy ha némi győzködés után is, de végül elfogadja és elhiszi, hogy nem lesz baj abból, ha követi a céljait, az álmait. Eltökélt szándékom támogatni őt ebben, mindenben, és bizonyítani is fogom neki, hogy ezek most nem csak üres ígéretek voltak. Persze, hiányozni fog, ha el kell mennie. Persze, aggódni fogok, ha olyan helyre kell mennie. Ezek mind természetes dolgok, de nem olyasmi, amibe bele kellene pusztulni. Tudom, hogy vigyázni fog magára és tudok várni. Ha átvészeltem két hónapot nélküle, abban a hitben, hogy soha nem kaphatom már vissza, aztán most újabb két hónapot abban a hitben, hogy nem kér többet belőlem, akkor bizony ki fogom bírni azt is, ha a kötelességei szólítják el, de közben tudom, hogy ő is alig várja a pillanatot, amikor hazajöhet hozzám.
Azzal kapcsolatban egyetlen cseppnyi ellenvetésem sincs, hogy minél hamarabb házasodjunk össze. Miért is lenne? Semmi okunk nincs várakozni, szóval nem is kell úgy tennünk. Ezt neki is elmondom, és igazából csak most üti meg a fülemet, hogy már másodjára hallom a szájából azt a kifejezést, hogy apám. Hunyorogva pislogok fel rá, próbálván megfejteni a változás okát, bár elég sok idő kimaradt nekem az életéből, szóval... sok minden történhetett azóta.
– Az apádnak hívod Aegirt. – Nem kérdezek, kijelentek, de a mondat mögött ott ül minden kíváncsiságom és a kimondatlan kérdés, miszerint mi történt, amiről én nem tudok. Az, hogy fel akarja keresni az apámat is, nemes gondolat, és azt hiszem, értékelni is fogja a szándékot, szóval nem szólok bele. Isten vagy sem, apám vagy sem, nem gondolnám, hogy neki engedélyeznie kellene olyan dolgokat, amiket magam is eldönthetek - és már el is döntöttem -, de mindenképpen örülnék annak, ha elfogadná Axelt, a választásomat, azt, hogy vele akarok élni. Szeretném, ha ott lenne az esküvőn és örülne annak, hogy boldog vagyok. Lehet, hogy ezért majd egy kicsit meg kell küzdeni, mert sajnos ő is szemtanúja volt az elmúlt két hónapom nagy részének, ami miatt nem feltétlenül... mentes minden fenntartástól, de akkor is segített Axelnek, amikor megkértem erre, szóval végső soron nem hiszem, hogy rosszindulatra kellene tőle számítanunk. A hamis papírok intézésre szusszanva bólintok egyet, és miközben a simogatását élvezem, elgondolkozom egy kicsit, hogy esetleg lehetnének-e... egy kicsit tisztább lehetőségek. Talán Ephraim is tudna segíteni. Nem tudom, ezen még gondolkoznom kell.
Azon már sokkal kevésbé kell agyalnom, hogy hol szeretnék hozzámenni, a válasz olyan reflexszerűen tör fel belőlem, hogy még ő is elneveti magát. Egy kicsit zavartan mosolygok rá, mert ennyire őszinte és hirtelen válaszra még én sem számítottam, de hát... ha rá gondolok és nagyon sok közös emlékünkre, akkor csak ilyesmire tudok asszociálni. Némi viccelődéssel helyesbítek, mielőtt még azt hiszi, hogy csak valami karib-tengeri luxusnyaraláson mondanék neki igent, és amikor visszakérdez, elnevetem magam.
– Muspellheimben talán én is levenném a pulóvert – somolygok rá, aztán megvonom a vállam. – Nem igazán tudom, lesznek-e egy ilyen jellegű szertartásnak feltételei. Úgy értem, nem menne szembe a skandináv istenek örökségével, ha mondjuk egy görög szigeten akarnánk összeházasodni? – rázom meg a fejem kuncogva. A mitológiák garantált ütközése lenne. – Lehet, hogy ezzel meg kellene várnunk, amikor már többet tudunk – vonom le végül a következtetést. Nekem végülis tényleg megfelelne az a mérsékelt övi istálló is, amíg ő lesz a férjem.
Miután Skygge a maga módján megszakítja a romantikus pillanatainkat, a fürdőszobába vonulunk, fürdés jogcímén... de hazugság lenne azt állítani, hogy nem volt benne valami más is a levegőben már Axel puszta pillantásaitól is. Ez mind beigazolódni is látszik, ahogy hátulról átölel, a testemet simítja, a nyakamat, majd az ajkaimat csókolja. Egyre hevesebb vágytól fűtött a csókunk, amit végül csak azért szakítok meg, hogy beülhessünk a kádba, és ha nem lenne elég a felforrósodott vérem, ahogy hátrapillantok rá, miközben ő a fenekembe markol, a pillantása és az a mosoly bőven tovább fokozza bennem a vágyat. Ahogy beülünk a kádba, ott folytatja, ahol az előbb abbahagytuk, ajkai az enyémeket falják, egyik keze a mellemre simul, a másik azonban most lejjebb vándorol a testemen. Meg-megremegő testtel élvezem ujjai kényeztetését, a gyönyörömet pedig az ajkaira sóhajtom és nyöszörgöm, ha a testem ösztönös reakciói ne lennének elegek. Amikor több helyet is akarok neki adni, elégedetlen a megoldásommal, inkább egyenesen kiteszi a lábamat a kád szélére, így még több hozzáférést biztosítva magának, zavartalanul folytatva, amit elkezdett. Rövidesen már zihálva csókolom őt, egyik kezemet az övére csúsztatva jelzem neki finoman, hogy nyugodtan mehet ennél tovább is, és amikor ujjai a testembe merülnek, megfeszülve nyögök bele a csókunkba. Már a simogatásával is elvette a józan eszem nagy részét, és ezzel rövid úton felemészti a maradékot is, de azért megvárom azt a pillanatot, amikor azt érzem, hogy már nem bírom tovább. Akkor elengedem, hogy megfordulhassak az ölében, ezúttal már szemből simulva hozzá, hogy - miután kigyönyörködtem magam ködös pillantásában - aztán újra megcsókoljam. A csókunk már heves, érződik rajta a forró vágy, mindketten zihálunk, mégis fenntartjuk ezt az édes és szenvedélyes érintést, miközben lassan elkezdtem magam hozzádörzsölni. A sóhajától megborzongok, amikor pedig egyik kezével a fenekemre fogva segít rá az izgató törleszkedésre, én is halkan az ajkaira nyögök. Ezután elhúzza az ajkait, hogy a nyakamra vándoroljon velük, én pedig lehunyt szemekkel simítom kezeimet a tarkójára és a vállára, kapaszkodva belé, halk nyögésekkel élvezve ajkai játékát és azt, ahogy a testünk ritmusosan összesimul, néha még erősebben is, amikor jobban magához szorít. Nem sokáig bírom már ezt, az előbb túlságosan kikészített, és amikor úgy érzem, tényleg meg fogok örülni, ha be kell érnem ennyivel, felhúzom magamhoz a fejét, hogy zihálva nyomjak forró csókot az ajkaira.
– Nem bírom tovább – nyöszörgöm az ajkaira a vallomást, közben már a vállaiba kapaszkodva és kicsit áthelyezkedve. Újra kényelmesebben hátrébb döntöm őt, a lábaimat pedig úgy igazítom, hogy le tudjam tenni a térdeimet közvetlenül mögötte. A lábfejeimet feltámasztom a combjára, hogy ne szoruljunk nagyon össze azon a részen, szerencsére elég hajlékony vagyok ahhoz, hogy ez ne okozzon gondot. Kissé megemelem magam, előre hajolva követelem magaménak az ajkait, fogaimmal is finommal megkóstolva az alsóajkát, míg egyik kezemmel támaszkodok, a másikkal pedig közénk nyúlok, hogy magamba tudjam vezetni őt. Most már nincsenek kétségek és egy pillanatnyi megingás sem, egy elnyúló, mély sóhajjal engedem le magam rá lassan, mélyen, hevesen zihálva az ajkaira. Amint leengedtem magam, egy kicsit megállok, felülök, hogy a testsúlyomat is kihasználva tudjak teljesen beleülni, halkan nyögéssel mozdítom meg a csípőmet, de most én is türelmetlen vágyat érzek az ilyesféle játékokhoz. Magamba iszom a látványát, ahogy alattam nyújtózik a kádban, nedvességtől csillogó bőrét, a finoman fodrozódó vizet, amint a mellkasát nyaldossa, és miután eleget gyönyörködtem a látványban, a csípőm finom köröző mozgása helyett megfeszítem a combizmaimat és a kád szélében megkapaszkodva emelem meg, majd engedem vissza magam, elnyílt ajkaim között már most zihálva szedve a levegőt.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Látom, hogy figyel rám, és abból ítélve, hogy elmosolyodik, a szemei pedig hálásan, szerelmesen csillognak, végre úgy érzem, elhiszi nekem, hogy mindezt nem csak azért mondom, hogy megnyugtassam, hanem mert tényleg így gondolom. Amikor ezt meg is köszöni, még el is nevetném magam, ha nem láttam volna rajta az előbb, hogy számára ez tényleg egy komoly és fontos kérdés. Inkább viszonzom szerelmes csókját, hüvelykemmel az arcát cirógatva közben, hogy ezzel is erősítsem benne az érzést. Elhiszem, hogy látott rossz példákat, hogy lényegében azért - is - kerülte a tartós kapcsolatokat, mert nem akart távolságra építeni egy kapcsolatot, de szeretném, ha bízna bennem és bennünk ebben a tekintetben is. Annyit mindent átvészeltünk már együtt, hogy nem ez fog minket elválasztani egymástól, ha egyáltalán bármi képes lenne rá... de nem hiszem, hogy létezne ilyesmi. A csók után azért elmondom neki azt is, miért kapta az ütést - oké, én is hirtelen cselekedtem, szóval ez amúgy sem lenne mindennapos, de azért egészen más okok váltották azt ki, mint a puszta veszély. Ő persze csak vállat von és még pimaszul is néz rám, amin elnevetném magam, de a szavai ennél sokkal többet hordoznak magukban. Ellágyuló mosollyal szusszanok fel és simítom végig az arcát, a haját.
– Tudom... – mondom halkan, a csodaszépen csillogó szemeit figyelve. Eszembe is jut, hogy még rá kell kérdeznem, mi történt a bal szemével, hogyan gyógyult meg, de egyelőre csak neki szentelem a figyelmem. – Szeretlek – vallom meg az érzéseimet ezredjére is, mielőtt puhán megcsókolnám, aztán visszahúznám magammal az ágyra.
Szóba kerül az esküvő is - még mindig nehezen tudom elhinni, hogy tényleg erről beszélgetünk -, Vár, hogy a régi hagyományok szerinti szertartást tartsunk, aztán hogy ezzel lehet, hogy kéthavi részegség is jár majd... Nevetek, látom, hogy ő engem néz elmerengő tekintettel, de addig nem jövök rá az okára, míg hirtelen ki nem böki, hogy nem is akar sokáig várni ezzel. A nevetésem ellágyuló mosollyá szelídül, felemelem a kezem, hogy az arcára simíthassam, és újra elmerülök szemei kékjében. Egyetlen okot sem látok arra, hogy ellenkezzek, nincs miért várnunk, épp eleget vártunk és küzdöttünk már eddig is.
– Akkor jobb lesz, ha minél hamarabb felkutatjuk Várt és kitűzzük az időpontot – fejezem ki az egyetértésemet felcsillanó szemekkel. Ha csak ennyin múlna, kész lennék most azonnal felpattanni, felöltözni és szerezni út közben két tanút, hogy egy órán belül a felesége lehessek, de ugye ennél egy fokkal komolyabb dolgot is tervezünk. Egyébként is be kell avatnunk majd a családunkat is ebbe az egészbe... Még az apámmal is újra találkoznia kellene, ugye. A következő kérdése már a helyszínre vonatkozik, és ahogy nézem őt, elveszve óceánszínű szemeiben, igazából gondolkodás nélkül, zsigerből jön a válasz.
– A tengerparton – felelem határozottan, mielőtt komolyabban is elgondolkoznék ezen, és halkan elnevetném magam. – Jó, mondjuk az itteni tengerpartokon még nyáron is eszkimónak kellene öltöznöm... Igazából egy istállóban is hozzád mennék, de ha arra gondolok, hogy mennyi közös emlékünk kötődik az óceánokhoz, valahogy ez volt az első gondolatom – magyarázom egy kis mosollyal. – Te gondoltál valamire? – nézek rá kíváncsian.
Miután megtudom, hogy a gyűrű pontosan mióta is van a tulajdonában, adóznánk egy kicsit a romantikának és egymás ajkainak, de Skygge hamarabb megunja, mint mi, és úgy dönt, hogy felhívja magára a figyelmet. Érezhetően. Mikor jókedvűen rákérdezek, hogy pontosan mire is gondolt, amikor azt mondta, vannak előnyeim Skyggével szemben, olyan tekintettel mér végig, mint aki képes lenne most azonnal felfalni engem, és érzem, hogy ettől feljebb szökik a pulzusom és egy kicsit ki is melegszem. Nem kérdés, hogy megyünk-e fürdeni, és a kutya ezúttal tényleg alulmarad velem szemben, mert ő bizony kiszorul a fürdőszobából.
Még csak a fürdővízzel foglalatoskodok, mikor ő már hátulról átölel, olyan dolgokat suttogva a fülembe és úgy érve hozzám, hogy az előző pillanatokat csak tovább fokozza bennem. Felegyenesedve simulok hozzá, szuszogva élvezem az érintkezést, keze simításait, aztán a tarkójához nyúlva húzom oda magamhoz. Az ajkaimra mormolt ígéret hallatán egy halk sóhaj szökik ki a számon, bár ezt már elnyeli valamelyest a szenvedélyes csók, amivel egymásra forrnak az ajkaink. Hosszan élvezzük egymás ajkait, a nyelvünk forró táncot jár, és ahogy elkezd felépülni bennem az egyértelmű vágyakozás, a csípőjénél fogva húzom magamhoz, fenekemmel hozzá törleszkedve, élvezve a sóhaját. Eddig simogató kezei a derekamra és a mellemre simulnak, az érzés, ahogy ujjai finoman marni kezdik az érzékeny testrészt, miközben lassú ritmusban elkezdi magát a fenekemhez dörzsölni, halk sóhajokat csalogatnak elő belőlem. A hang elveszik a csókban, de tudom, hogy ő érzi, ahogy azt is, hogy a testem egyértelműen libabőrössé válik, és a csípőm is együtt mozdul az övével, kiteljesítve az érzést. Ködös tekintetünk összekapcsolódik, amikor elhúzom az ajkaimat, de vágyakozó szemei láttán finoman meg is nyalom a számat, mintha csak meg akarnám őrizni az ízét, míg beszállunk a kádba. Elzárom a csapot, és amikor előrehajolva megérzem a tenyerét a fenekemen, egy csábító pillantással nézek hátra a vállam felett, élvezve az ismerős szorítást a bőrömön. Sokáig nem akarok viszont távol lenni tőle, ezért a kádba parancsolom, majd a segítségével én is belépek, hogy a vízbe merülve visszahelyezkedjek az ölébe, a karjaiba. Amint a hátam ismét a mellkasához simul, felemelem a kezem, ujjaimat a tarkójára csúsztatva húzom újra magamhoz, és a szenvedélyes csók ott folytatódik, ahol abbahagytuk. Felszusszanok, amikor ujjai újra megtalálják a mellemet, szabad kezemmel az övére simítok, finoman kapaszkodva belé ott is, és amikor érzem a másik kezét lefelé simítani a hasamon, a légzésem még jobban elmélyül. Várakozásteljes borzongás fut végig rajtam, és amint az ujjai leérnek a lábaim közé, halkan az ajkaira nyöszörgök. Erőteljesebben kapaszkodok belé, az ujjbegyeim finoman mélyednek a tarkójába és az alkarjába, miközben a combjaimat kissé széjjelebb téve, a kezével átellenes oldalon levőt kissé felhúzva és a talpamat letámasztva adok neki több teret és egyszerűbb hozzáférést. Hagyom, hogy kedvére játsszon velem, még ha meg is őrjít vele, még ha a vérem fel is forr és zihálni is kezdek a csókba, és ha esetleg úgy érzem, hogy nagyon óvatos, de én készen állnék többre, határozottabb érintésekre is, akkor a kezébe kapaszkodó kezemet lejjebb vezetem az övére, hogy bátorítsam a mozdulatait, jelezzem, hogy nincs baj. Halk nyögéseimet elnyeli a csókunk, de egészen addig kitartok, míg azt nem érzem, hogy a köd már elég vastagon ül a fejemen ahhoz, hogy kevés válasszon el a teljes őrülettől. Akkor is csak azért engedem el az ajkait egy mély sóhajjal, hogy aztán óvatosan áthelyezkedjek. Szembe fordulok vele - szerencsére elég apró a termetem ahhoz, hogy ezt egyszerűen tudjam kivitelezni -, lábaimat a csípője felett átvezetem a háta mögé, hogy egészen hozzá tudjak simulni. Kezemet az arcára simítom, néhány másodpercig figyelem ködös tekintetét, de aztán ismét a magaménak követelem az ajkait, szuszogva, hevesen csókolva őket, miközben lassan, vágyakozva kezdem magam hozzádörzsölni.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Hálás vagyok, amiért próbál biztatni az apám állapotával kapcsolatban. Tudja, mennyit veszítettem már életem során, ha szülőkről van szó, meg úgy egyáltalán is, ezért azt hiszem, érti, miért visel meg engem annyira ez az egész, a törődése pedig melegséggel tölti meg a szívem. Visszautalhatnék az előző monológjára azt elveszített értékeiről, de inkább nem teszem. Halványan, de hálásan mosolygok rá és bólintok a szavaira, bizakodva, hogy így lesz, aztán egy kicsit odabújok hozzá, hogy merítsek belőle némi erőt ehhez is.
Amikor megosztja velem, hogy milyen lehetőséget kapott, őszintén felvillanyoz az egész, örülök annak, hogy ez azt jelenti, valamit mégis visszakaphat a régi álmaiból és céljaiból. Próbálom ezt átadni neki is, aztán győzködöm, mikor aggódni kezd miattam, de hiába hallgatja végig a mondandómat, vagy nem figyel rám eléggé, vagy tényleg nagyon rossz berögződései vannak az ilyesmiről. A végén még a nemrég kapott ütést is belekeveri ebbe az egészbe, én pedig felsóhajtok és megrázom a fejem, aztán komolyan a szemeibe nézek.
– Axel. Tudom. Értem. Komolyan – magyarázom neki türelmesen. – Ezért mondtam azt is, hogy kemény fából faragtak. Ha vízen lesztek, ember legyen a talpán, aki ki akar fogni rajtad, de a szárazföldön is félisten vagy, aki ráadásul képzett harcos. Mint mondtam, nyilvánvalóan fogok aggódni, de azért egy fokkal életképesebb vagyok annál, mint hogy emiatt sírjam tele a kispárnámat – vonom fel a szemöldököm. Arra már inkább ki sem térek, hogy az összes létező háborúisten a rokonságom része, és hárommal elég jó viszonyt is ápolok, szóval ha Axel háborúzni megy, másfajta felügyelet alatt is lesz majd. Arról megint csak nem beszélve, hogy ha bárhol, bármikor igazán kutyaszorítóba kerülnének, nemcsak őket tudnám riasztani, de én magam is felkerekedhetnék, elvégre én is félig az vagyok. – A jobbost meg azért kaptad, mert az én életembe piszkáltál bele anélkül, hogy megkértelek volna rá, vagy tájékoztattál volna a szándékaidról, és az én hátrahagyott mocskommal sodortad veszélybe magadat. A kettőnek semmi köze egymáshoz – rázom meg a fejem. Remélem, hogy ezután már azért tényleg elhiszi majd, hogy felesleges emiatt aggódnia, mert ha azt mondom, hogy nem lesz baj, akkor nem lesz baj.
Miután visszafekszünk, szóba hozza, hogy nem csak hagyományos értelemben vett esküvőre gondolt, hanem arra, hogy az erre rendeltetett istennő adjon össze minket, ami bár először meglep, kifejezetten izgalmas ötletnek hangzik. Miért is ne vonhatnánk be ebbe a félig isteni valónkat és mindent, ami azzal együtt jár? Azt azért megjegyzem, hogy nyilván fogalmam sincs, mivel járna ez, csak sejtem, hogy itt nem egyszerűen válaszolni kell majd két kérdésre, és ezt a sejtésemet igazolja is, még ha a részleteket ő sem tudja biztosan.
– Te jó ég – nevetem el magam, amikor azt mondja, hogy két hónapig részegnek kell lenni utána. Nem hiszem, hogy tudnék annyit és olyan hosszú időtartamban inni, de hát... majd meglátjuk, ezt mennyire kell véresen komolyan venni.
Nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá a gyűrűre, de a sejtéseim ismét beigazolódnak. Visszatartom a kérdést a horgonyokról, nem említem meg a dobozt sem, inkább arra koncentrálok, hogy most már az ujjamon van a gyűrű, és ez az, ami fontos. Most már itt van, és én soha többé nem fogom őt elengedni. Többé nem hagyom magamnak, hogy tönkretegyem ezt. Ez az ígéret vegyül a csókomba is, ahogy átadom magam a finom ostromnak. Hosszan, lágyan csókoljuk egymást, és valószínűleg ez tartana még tovább is, de Skygge úgy dönt, hogy elég figyelemmel adóztunk már egymásnak és annál kevesebbel neki. Gyors bemutatót tart abból, hogy milyen, amikor nem hallgat a gazdájára, milyen rohadtul nehéz, és milyen lelkesen tudja halálra nyalogatni az ember arcát. Gyanítom, hogy Axel elég érzékeny területre kaphatta Skygge mancsát, de nem tudok megbizonyosodni a jóllétéről, mert különben a szemembe is belenyalna szerintem, de aztán mikor megunom a vehemens tisztogatást, már ő is segít lejjebb tolni rólam a kutya fejét, aztán egyenesen leparancsolja az ágyról. Ezúttal már hallgat is a parancsra, és ahogy nézem, milyen kíváncsian figyelő szemekkel ül le az ágy mellé, muszáj megjegyeznem, hogy nyilvánvalóan lesz itt némi küzdés Axel kegyeiért. Amikor erre azt mondja, hogy sok előnyöm van Skyggéhez képest, elnevetem magam.
– Most a melleimre gondolsz vagy a fenekemre? – vonom fel a szemöldökömet mosolyogva. A következő kérdése viszont már a fürdést célozza, és mindehhez úgy mosolyog és úgy csillannak meg a szemei, hogy nekem egy kicsit melegem lesz tőle, különösen, ahogy az ajkaimra tekint közben.
– Menjünk – egyezek bele, de azért próbálok nem olyannak tűnni, mint aki legszívesebben rohanna a fürdőig. Ellenállok a kísértésnek, hogy az ajkamba harapjak, megelőzve ezzel némi kéretlen nyálcserét Skyggével, és miután felkelt, megfogom a kezét, hogy engem is kisegíthessen az ágyból. Igyekszem a kutyától távol tartani a pucér hátsó felemet, míg átérünk a fürdőbe, de a figyelem-párbajt én nyerem, amikor az ajtó becsukódik az orra előtt. Halkan elnevetem magam, aztán mindenekelőtt megmosom az arcomat, és csak utána lépek oda a kádhoz. Megnyitom a csapot, aztán várom, míg beáll egy kellemesen meleg hőmérséklet, és bár eleinte csak egy bizonyos figyelő tekintetet érzek magamon, hamarosan azt érezhetem, ahogy mögém lép és átölel. Elmosolyodva hunyom le a szemeimet, a hátamra adott csókoktól libabőrös leszek, amikor pedig a fülembe mormolja azt a két szót, halkan felsóhajtok. Mivel közben beállt a víz hőmérséklete és a lefolyót is eltorlaszoltam, felegyenesedek a karjaiban, élvezve a simogatást a hasamon, újra felsóhajtva a nyakamon járó ajkaitól.
– Tényleg? – kérdezek vissza vontatottan, testemet teljesen az övének simítva, élvezve, ahogy a hátam a mellkasához szorul. Egyik kezemmel felnyúlok, hogy a hajába tudjak simítani - jó, a rövidsége miatt inkább a hajára -, aztán a tarkójára fogva közelebb húzom magamhoz a fejét, hogy az enyémet oldalra és kissé felfelé fordítva magamnak követelhessem az ajkait, újra. Érzem, hogy nekem sem közömbös a helyzet, egyáltalán, ahogy soha nem is szokott az lenni, ezért miközben lassan újra fellobbanó szenvedéllyel csókolom őt, másik kezemmel hátranyúlok, hogy a csípőjére fogva finoman közelebb húzzam magamhoz, a fenekemmel törleszkedve az öléhez. Tudom, hogy azt úgyis nagyon szereti. Nem érzek semmilyen kellemetlenséget a helyzettel kapcsolatban, ezt neki is igyekszem a tudtára adni azzal, hogy fokozódó éhséggel csókolom az ajkait, a nyelvem szenvedélyesebben keresi az övét, és a csípőm is vágyakozva mozdul az öléhez. Szuszogva engedem aztán el, hosszú percek múltán, én ahogy szemem sarkából a kádra pillantok, elmosolyodom.
– Szerintem kész a víz – dorombolom az ajkaira, vágytól megcsillanó szemekkel pillantva fel rá. Kibontakozom a karjaiból, hogy elzárjam a csapot, aztán a kádra mutatok, hogy az övé az elsőbbség, de mivel most már egyértelmű, hogy én is ugyanúgy kívánom őt, nem kérdés, hogy amint elhelyezkedett, én úgy mászok az ölébe, hogy lényegében ott folytathassuk, ahol abbahagytuk. Elmerülök a langyos vízben, hátammal a mellkasához, a hasához simulok, a fejemet hátradöntöm a vállához, majd kezemet újra a tarkójára vezetve húzom oda magamhoz, hogy újra megcsókolhassam.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Elmondom neki, hogy az apám nem teljesen van jobban; persze, magához tért, ami nagyon jó hír, de az emlékei úgy tűnik, elvesztek, de nem tudni, mi és milyen mélyre tüntette el őket. Halvány mosollyal biccentek, amikor azt mondja, megkérdezi majd az apját, hogy tud-e valamit, amivel javíthatunk a helyzetek, aztán sóhajtok egy aprót.
– Tudom, hogy nem változott meg, érzem, hogy ugyanaz, mint régen is volt, de nagyon nehéz így látni. Amiatt a furcsa átok miatt már kezdetben is volt benne egy kis bizonytalanság, de most... egyáltalán nem találja a helyét, és látom rajta, hogy ez őt borzasztóan zavarja – ingatom a fejem szusszanva egyet. Ezután inkább vissza is terelem a szót rá, na meg arra, hogy érzésem szerint van itt még valami, amiről tudnom kellene, és tényleg. Hiába néz rám félve, engem maximálisan felvillanyoz, amit mond, mert azt látom mindebben, hogy valahogy mégiscsak visszakaphat valamit a régi életéből, az álmaiból, abból, ami olyan sokat jelentett neki, és nekem ez, az ő boldogságának lehetősége bőven elég ahhoz, hogy boldog legyek. Felülve ölelem magamhoz lelkesen, a nevetésének hangja beragyogja a szívem, amikor pedig azt mondja, hogy attól félt, nem fogok örülni, őszinte értetlenséggel nézek rá.
– Tudom – mondom egyszerűen, amikor azt mondja, hogy "ha hívják, menni kell". Még mindig értetlenül nézek rá, nem igazán értem, hogy neki ebben mi tűnik olyan nehezen feldolgozhatónak, vagy épp aggasztónak. Amikor felteszi a kérdését, el kell fojtanom egy cseppet sem nőies horkantást, és csak azért nem nevetem ki a túlzott aggodalma miatt, mert látom rajta, hogy neki ez tényleg komoly kétségeket jelent. Talán a rossz tapasztalatok miatt.
– Elfelejted, hogy olyasvalakivel beszélgetsz, aki maga is megjárta már a fegyveres testületek legkülönbözőbb formáit? – csóválom meg a fejem egy kis sóhajjal, de én is komolyan nézek a szemeibe. Másik kezemet még mindig az arcán tartom, hüvelykemmel simogatva meg a bőrét. – Én is komolyan mondtam, amikor egyszer azt ígértem, hogy ha lehetőséged nyílna visszakapni a régi életedet, várnék rád. Bárhol és bármeddig. Tudom, hogy mivel jár ez, Axel, de nem foglak arra kérni, hogy mondj le minden álmodról azért, hogy garantáltan minden éjszaka együtt aludjunk el. Nyilvánvalóan akkor leszek a legboldogabb, amikor így teszünk, de ha te szeretnéd ezt, ha ettől boldog lennél, ha ebben megtalálod a számításaidat, az nekem bőven elég. Nem mondom, hogy nem fogok aggódni, ha menned kell, de tudom, hogy kemény fából faragtak és azt is, hogy a vízen nem is lehetnél nagyobb biztonságban. Azt sem mondom, hogy nem fogsz minden pillanatban hiányozni, ha távol leszel, de annál édesebb lesz majd a viszontlátás – mosolygok rá. Közelebb hajolok hozzá, apró csókot adok az ajkaira, majd a homlokomat az övéhez támasztva beszélek tovább halkan. – Nem akarom, hogy miattam legyél favágó, halász, vagy akármi más. Azt szeretném, ha megtalálnád a boldogságodat az életednek ezen a részén is, hogy én támogathassalak benne. Mert az a dolgom, hogy szeresselek, és ha ehhez hozzátartozik, hogy néha aggódnom kell és várnom kell rád, akkor ezt fogom tenni. Úgyis tudom, hogy nem mernél nem visszajönni hozzám – pillantok aztán fel rá egy játékosabb pillantással. Őszintén remélem, hogy elhiszi nekem ezt, hogy elég fontos nekem ahhoz, hogy így kezeljem ezt a helyzetet; ahogy azt is, hogy nem kell neki bizonygatom azt, hogy hűséges leszek majd hozzá. Tudom, hogy régen ez is aggasztotta, de remélem, hogy bízik bennem és a szerelmünkben annyira, hogy ezt ne vonja kétségbe.
Visszadőlünk az ágyra, és amikor azt mondja, most már nem szívhatom vissza az igent, és igenis Mrs. Bergström leszek, akkor halkan elnevetem magam és olyan hevesen rázom meg a fejemet, hogy szinte beleszédülök.
– Nem is akarom! – jelentem ki határozottan. Azt ezt követő felvetése aztán egyszerre lep meg és gondolkodtat el, de igazából az egyetlen bizonytalansági faktor a fejemben az, hogy vagyunk-e mi elég fontosak ehhez, egy istennőhöz... abban viszont határozottan van valami, amit mond. Azon csak mosolyogva forgatom a szememet, hogy természetesen megint én nem vagyok jelentéktelen, inkább azon merengek el, hogy ez így valóban megvalósíthatónak hangzik. És ha megvalósítható, akkor kifejezetten örömmel töltene el, hogy tényleg... adózhatnánk ezzel a gyökereinknek, a származásunknak.
– Igazad lehet – mosolygok rá végül izgatottan megcsillanó szemekkel. – De akkor mindenképpen szükségem lesz mellé valamiféle gyorstalpalóra is, mert gondolom az egy kicsit komolyabb szertartás lenne annál, mint hogy akarod-e?, igen – nevetem el magam halkan. Talán Vár vállal jegyesoktatást is?
Ezután kis ideig csak csendben élvezem a közelségét és ujjai finom cirógatását, de végül nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá a gyűrűre. A horgonyok említésére fájdalmasan préselődik össze a mellkasom, de magamban tartom a kérdést, hogy mit tett velük, mert azt hiszem, hogy jobb, ha nem tudom. Viszont az, hogy a gyűrűt is már akkor megvette... Egy hosszabb szusszanással figyelem, ahogy felemeli a kezem, én is vele együtt kezdem figyelni a finom, gyönyörű ékszert, és bár a mellkasomban valami nagyon elnehezül, arra koncentrálok, milyen boldog vagyok, hogy most már az ujjamon van a gyűrű. Végtére is ez számít, nem? Azt inkább el sem mondom, hogy megtaláltam és tönkretettem a dobozát, csak rámosolygok, amikor felém fordul. Kötve hiszem, hogy nem tudott volna elképzelni annál ideálisabb pillanatot, mint miután megütöttem, de nem kötök bele, inkább csak finoman, ragaszkodóan a mellkasa bőréhez nyomom az ujjbegyeimet a szíve felett, míg ő az ajkaimra hajol. Másik kezemet az arcára, majd a tarkójára simítom, finoman tartva őt magamnál, szerelemesen csókolva ajkait és élvezve az ízét, míg a nyelvünk is lassú szenvedéllyel jár táncot.
Szuszogva élvezem a pillanatokat és meg sem szakítanám az érintést, ha ő nem tenné, hogy tekintetét az ágy lábának irányába kapja. Követem a pillantását, elmosolyodom, mikor meglátom Skygge fejét felbukkanni az ágy végében, de aztán fel is ugrik az ágyra, és Axel hiába mordul rá, csak lekushadva, nagy szemeket meresztve kezd el felénk kúszni. Elnevetem magam az arcátlanságán, de hogy ez bátorítja-e fel, vagy az, hogy Axel csendben marad, azt nem tudom; az biztos, hogy felkel, majd egyszerűen ránk mászik, közben alaposan megtaposva a gazdáját, legalábbis a fájdalmas nyökögésből ítélve. Aztán, ahogy egy elegáns mozdulattal keresztbe fekszik rajtunk, az én nevetésem is átmegy némi kelletlen nyögésbe, mert azt a rohadt, azért megérződik a súlyán a termete. Még szerencse, hogy a bordáimat már helyre varázsolták - majdnem szó szerint -, mert hétköznapi gyógyulással ezt még simán megérezném.
– Ez a versenysúlyod, nagyfiú? – nyögök fel elfúló hangon, ahogy kényelembe helyezi magát rajtam, de aztán a feje már a vállamon is van, én pedig jobban teszem, ha becsukom a szám, de még a szememet is összeszorítom, mert a következő pillanatban lelkesen elkezdi lecsutakolni az arcomat a nyelvével. Igyekszem csukott szemmel nevetni, hagyom egy kis ideig érvényesülni, de aztán megkísérlem leválasztani magamról.
– Oké, oké, tudom, hogy rám férne egy fürdés, nem kell emlékeztetni! – szólok rá mosolyogva. Hát, a romantikának legalábbis garantáltan lőttek ezzel, meg azt hiszem, az ágyneműnek is, de nem bánom, hiszen az Axel-csomaggal már Skygge is együtt jár. Inkább elkezdem simogatni a fejét, hátha akkor letesz arról, hogy halálra nyalogasson, vagy mondjuk beéri a kezemmel.
– Azt hiszem, a kutyáddal alaposan meg kell majd küzdenünk a figyelmedért – pillantok közben Axelre mosolyogva. Gyanítom, hogy Skygge is ahhoz van szokva, hogy állandóan Axel sarkában van, és én is ahhoz voltam szokva, úgyhogy... hát, igen. Majd összeszokunk.

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Nem tetszik az, hogy nem beszél. Hallgatom őt, és hiába fejezem ki egyet nem értésemet bizonyos pontokon, vele kapcsolatban, nem mond semmit, csak néz rám azokkal a mély, kék szemeivel, és legfeljebb halk sóhajok formájában adja tudtomra, hogy egyébként tudna vitatkozni. Mégsem teszi, nincs ellenvetése, és én nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy ez is olyasmi lehet, mint az epizódja után. Hogy valamit nem mond el, valamit elfojt és visszatart, vagy talán egészen sok mindennel van így... ez pedig bánt és elkeserít, mert nem akarom, hogy bármiről is úgy érezze, takargatnia kell. Mindig olyan őszintén és nyíltan beszéltünk mindenről, nem szeretném, hogy ez megváltozzon. Azt szeretném, ha tudná, hogy én még mindig itt vagyok és itt is leszek neki, mindig, mindent meghallgatod és megbeszélhetünk, akkor is, ha butaságnak tűnik, akkor is, ha fáj. Egyelőre viszont nem erőltetem. Felteszem az elmémben a polcra, hogy ne feledkezzek meg róla - bár úgysem tudnék, ha ez így marad -, de most még nem nyitok erről vitát. Hiszen még csak most jött vissza hozzám, és most már van időnk. Nem feltétlenül lenne célravezető az erőltetés, talán jobb is, ha magamtól vezetem rá, hogy mindennel megbízhat bennem. Az lenne a legjobb, ha magától nyílna meg nekem ismét. Inkább viccelődök egy kicsit azzal kapcsolatban, hogy az alvilág őrzésével von párhuzamot, a mosolya pedig ismét beragyogja a szívemet, akárcsak az, amit mond. Az állára simítom az ujjaimat, puhán húzom magamhoz egy finom csókra, aztán elengedem, és úgy helyezem magam, hogy még könnyebben tudjam őt nézni, miközben egy kicsit azért még visszatérek az előzőekhez. Ezúttal sem kapok viszont választ egy halk sóhajon kívül, aminek egyáltalán nem örülök, de tartom magam az előző álláspontomhoz. Csak viszonzom az apró csókot, kezemet az arcára simítom, és egyelőre hagyom, hátha idővel ő is jobban megbízik majd... ebben, bennem újra.
Ezután én tartozom neki vallomásokkal, de most, hogy itt van mellettem, sokkal elviselhetőbb kínnal jár az önmarcangolás. Ahogy az arcomra simítja a kezeit, közelebb húz magához, az enyémhez hajtja a homlokát, majd apró csókokat ad, mind-mind olyan érintések, amik máris gyógyítják a sebeket a lelkemen, még ha én magam ejtettem is őket oda. Ez volt az, ami olyan borzasztóan hiányzott nekem, ami miatt olyan mélyre tudtam süllyedni, de már nem haragszom rá emiatt. Most csak arra koncentrálok, hogy már itt van, és mindent, ami eddig elmaradt és hiányzott, ne tudunk pótolni, be tudunk gyógyítani. Megerősítésére bólogatok, és ahogy magához ölel, én is átbújtatom a kezeimet a karja alatt, átölelve a hátát, arcomat belefúrva a mellkasába, egy kicsit csak odabújva, az illatát belélegezve élvezem a megnyugtató pillanatot.
Végül aztán kimondom azt is, hogy a rossz emlékek ellenére is szeretnék inkább a jó dolgokra koncentrálni és akkor igenis van létjogosultsága a kabin megtartásának... de ez egyben felveti a kérdést, hogy hol akar életvitelszerűen élni. Értem, hogy miért nem itt, hiszen már nem kell bujkálnunk, de valamiért úgy érzem, vannak itt már bizonyos biztos dolgok, amikről még nem tudhatok. Kíváncsian nézek rá, ahogy az oldalára fordul, az apám említésére először elmosolyodom, de amikor azt mondja, hogy "jobban van", akkor egy kicsit elkomorulok. Sóhajtok egyet és egy kicsit megrázom a fejem.
– Sajnos nincs kifejezetten jobban – osztom meg vele halkan. – Nem sokkal azután, hogy hazahoztatok, jött a hír, hogy magához tért, de...nem emlékszik semmire. Az hagyján, hogy rám nem, de még Módira sem. Persze, érezte, hogy a lánya vagyok, de egyáltalán nincsenek emlékei. Nem tudom, hogy hogyan tudjuk majd ezt visszafordítani, vagy hogy lehetséges lesz-e egyáltalán valahogy – sóhajtok egy nagyot szomorúan. – Azok után viszont, amiket mondtál a kikötőben, tudtam, hogy meg kell próbálnom. Ha nincsenek is emlékei, a múltja nem szűnt meg létezni sem az emberek, sem az istenek között, szóval tudtam, hogy a befolyása sokat segíthetne neked, ő pedig hajlandó volt erre értem. Talán ez mutatja legjobban, hogy nem változott meg, nem utasított el, ugyanaz az ember, mint régen, csak... elveszett. – Szusszanok egyet, végigsimítok az arcán, hogy nyerjek belőle még egy kis erőt. – Örülök, hogy sikerült. Nem érdemeltél volna meg semmilyen büntetést, amit kiróhattak volna rád – mosolygok rá halványan, majd kissé feljebb biccentem a fejem, hogy egy apró csókot is nyomhassak az ajkaira, mielőtt visszafeküdnék és kíváncsian rápillantanék.
– És mi van még? – kérdezem egy újabb kis mosollyal, mert az előbb is azt mondta, "először is", és ott van az a gyanúm, hogy a jövőnkhöz is köze lehet még mindennek, szóval ismét rajta a sor, hogy megosszon velem valamit, amiről még nem tudok. Ahogy mesélni kezd, egyre inkább felderülő arccal hallgatom, a szemeim csillogni kezdenek, a mosolyom pedig egyre élettel telibbé válik. Nem szólok közbe, épp csak akkor simítok az arcára gyengéden, amikor a nagy hajók említésére lesüti a tekintetét, egyébként csak végighallgatom, aztán nem is értem, miért néz rám úgy, mintha félig attól tartana, hogy ez nekem nem fog tetszeni.
– De hát ez fantasztikus! – tör ki belőlem végül az örömöm, és végül annak sem állok ellen, hogy felüljek és felhúzzam őt magammal, mert így sokkal egyszerűbben magamhoz tudom ölelni. Egy kicsit magamhoz szorítom, aztán csak annyira tolom el magamtól, hogy a kezeim közé tudjam fogni az arcát. – Tudom, hogy semmi nem kárpótolhat teljesen, semmi nem hozhatja vissza azt, amit elveszítettél, de így mégis megmaradhat a régi álmod. A haditengerészet, a víz... Annyira örülök! Ugye te is örülsz? – nézek rá aztán egy kicsit bizonytalanabbul, mert az előbb olyan félve nézett rám... remélem, nem csak nekem hangzik ez annyira tökéletesen. Egyébként sem érdekel különösebben, hogy ez hova és meddig szólít minket, nem a világ végére megyünk - mondjuk vele oda is elmennék -, eltávot még kiképzés alatt is adnak, akkor eljöhetünk látogatóba a családunkhoz, vagy ők is meglátogathatnak minket bármikor. Nem tudom, hol van ez a Ramsund, de az sem érdekel, ha annyira északon, hogy minden nap hat réteg ruhában dugom majd csak ki az orrom a házból. Amíg vele lehetek, nem számít semmi. Még azon is elkezdek gondolkozni, hogy a környéken kellene majd valami munkalehetőséget keresnem, de ez rögtön vissza is vezet ahhoz a megoldatlan kérdéshez, hogy rendrakás ide vagy oda, Aviva Ben-Haim hivatalosan még mindig nem létezik. Ő láthatóan kevésbé aggódik emiatt, és amikor Haifát említi, értőn mosolyodom el én is.
– Nekem elhozta mindenemet – rázom meg a fejemet, arcát a kezeim közé véve csókolom meg újra, ezredjére is, aztán visszadőlök az ágyra, magammal húzva őt is, és miközben újra odabújok hozzá, hallgatom, amit mond. Pajkosan, de legalább olyan boldogan megcsillanó szemekkel nézek fel rá.
– Szóval mégiscsak Mrs. Bergström leszek, hm? – idézek fel egy kellemes emléket, amikor még a lakásban megszületett a fejünkben Robin és Flavia ötlete, és már akkor megállapította, mennyivel jobban örülne ennek. Nézem a csillogó kék szemeit, érzem a boldogságot szétáradni a tagjaimban, a szerelmet a mellkasomban, odahúzom magamhoz, és ezúttal egy kicsit hosszabban csókolom meg, kiélvezve ezt az érzést, ezeket a pillanatokat. Miután elengedjük egymás, ő felkönyököl, még a torkát is megköszörüli, mintha zavarban lenne, én pedig értetlenséggel vegyes kíváncsisággal figyelem. Amikor elmondja, hogy szeretné, ha az eskük istennője adna össze minket, meglepve szalad fel a szemöldököm egy pillanatra, de nem azért, mert ne tetszene az ötlet egyébként.
– Nem vagyunk mi ehhez túl... jelentéktelenek? – ráncolom egy kicsit a homlokomat. Oké, félistenek vagyunk, de érdekel ez bárkit is a közvetlen családunkon kívül? Egy istennő nem lehet sokkal elfoglaltabb annál, mintsem félistenek házasságát szentesítse? – Ne értsd félre, ha kellene, az összes isten és istennő jelenlétében is kész lennék örökre a tiédhez kötni a saját életemet, csak nem tudom, elég fontos lehet-e két félisten házassága egy istennőnek. Vagy ha megkérjük erre, mindenképpen a rendelkezésünkre állna? – fejtem ki egy kicsit jobban is a gondolatot, és ahogy a gyűrűre pillantok, majd vissza rá, elmosolyodom. – Mert akkor kérjük meg – teszem hozzá felcsillanó szemekkel. Ha már ez a világ, a mi új világunk is ekkora részt vállalt és vállal abból, hogy most itt lehetünk, miért is ne köthetnénk össze az életünket így, ha lehetőségünk van rá?
A tekintetem aztán visszakúszik a gyűrűre, és megfogalmazódik bennem egy másik kérdés is, amit bár soha nem kérdeztem volna meg tőle, ha minden úgy marad, mint ahogy eddig volt, most valahogy úgy sejtem, hogy ha válaszol, pontosan olyan választ hallok majd, amitől csak még jobban fogom szeretni őt.
– Mióta van meg ez a gyűrű? – pillantok lassan ismét a gyönyörűen csillogó kék szemekbe, puhán téve fel a kíváncsi kérdésemet. Azok alapján, ami eddig történt... nem tartom kizártnak, hogy ennek a dobozát tettem tönkre, csak akkor még azt hittem, a gyűrűt meg ő pusztította el belőle. Bár akkor fogalmam sincs, hol volt a gyűrű? Mondjuk most is... Várjunk, csak végig... végig ott volt a nyakában?

freeze || coded by eirik

“let me save this perfect memory; remember how it feels like flying in the dark? like I must be awake inside a dream, darling, can we freeze?
 

Axel && Aviva

Az epizód ténye önmagában már nem aggaszt; olyan értelemben nem, hogy megszoktam, hogy van és kezelni kell. A jellege viszont mintha megváltozott volna, és ez már aggaszt, valamint az is, hogy bár bocsánatot kér és mélységes kínnal a szemeiben néz rám, de hiába vonom magamhoz, hiába kérdezem, próbálom megnyugtatni... nem mond semmit. Aggódom, hogy elnyom magában valamit, hogy nem mond el nekem valamit, ami talán fontos lenne, amit ki kellene adnia magából, de miután kibontakozik az ölelésemből, már sokkal nyugodtabbnak tűnik. Ettől, ha lehet, csak még furcsábbnak tűnik az egész, és bár nem kérdőjelezem meg a történteket, nagyon is megjegyzem. Felírom a tennivalók mentális listájára, hogy erre figyelnem kell és a végére kell járnom. Most azonban elengedem, hogy Skygge is meg tudjon nyugodni, még amiatt sem állítom meg, hogy meglátom a hátát, de amint visszajön a szobába, nem engedem lefeküdni, hanem akkor már megállítom, hogy meg tudjam nézni alaposabban is a tetoválást. Finoman rajzolom végig néhány vonalát, miközben megcsodálom rajta a részleteket, de aztán már visszaengedem őt az ágyra, egy részletes beszámoló igényével.
Elmosolyodva, kíváncsian pillantok rá, amikor azzal kezdi, hogy Skygge és én ihlettük, kényelmesen odafészkelem magam a takaró alá és az ő oldalához, aztán ráfüggesztem a tekintetem és hallgatom a történetet. Mondjuk már rögtön az első résznél ráncba szalad a homlokom.
– Sosem voltál seggfej. És most voltál egy hónapot távol azért, hogy saját magadat kockára téve tisztázz mindent a múltammal kapcsolatban – vetem ellen értetlenül. Hát mi ez, ha nem annak a bizonyítéka, hogy magát is odaadná értem? Jó, a kivitelezés és a kéretlenség miatt még mindig nem vagyok teljesen kibékülve a helyzettel, de a lényegen ez nem változtat. Aztán folytatja, és nekem megint kettős érzéseim támadnak, mert bár értem az üzenetet, ami egyébként nagyon szép, egyáltalán nem tetszik, hogy mindenről így beszél.
– Mindig jó voltál nekem. Mindig boldog voltam melletted. Most is az vagyok – rázom meg a fejem értetlenül. Oké, most volt egy hosszú és nehéz időszakunk, de ez ugye épp abból eredt, hogy nem voltunk együtt... és semmiképp nem szeretném, hogy azt higgye, megváltozott az én szememben, vagy hogy az én érzéseim megváltoztak volna vele kapcsolatban. Én is Skyggére pillantok, ahogy bejön a szobába, de aztán visszafordítom a figyelmem Axelre, ahogy folytatja. Amikor azt mondja, visszatérünk majd a seregre, aprón mosolygok, mert bár azt hiszem, értem, mire gondol, nem nekem tartozik hálával. Én nem tudtam volna tenni érte semmit. Egy kicsit felsóhajtok, mikor megint múlt időben beszél a szeretetről, hűségről, odaadásról, védelmezésről, de aztán hozzám fordul, így én is őt kezdem figyelni, azt az imádott, csillogó kék szempárt, és amikor beigazolódik az én előző sejtésem, elmosolyodva nézem őt tovább.
– Szóval én vagyok maga az alvilág? – vonom fel a szemöldökömet játékosan, mert tudom, hogy nem erre gondolt, de szeretném látni a mosolyát, szóval egy kis viccelődés nyugodtan belefér. A kardok említésére szusszanok egyet, de nem vonom el róla a pillantásomat. Most már minden pillanatot kihasználok, hogy végre újra itt van velem.
– Ebben biztos lehetsz – fogadkozom én is. Soha többé nem áldozza fel magát senki senkiért, sem szándékosan, sem véletlenül. Eleget éltünk már meg, eleget szenvedtünk már, én most már csak... egyszerűen szeretnék vele lenni. Kettőnk között feljebb csúsztatom az egyik kezem, hogy meg tudjam simogatni én is az arcát, miközben kicsit komolyabban pillantok a szemeibe.
– A védelmezés, a szeretet, a hűség, és az odaadás még most is a tieid, Axel. Ne beszélj múlt időben "arról a fickóról". Az is te vagy, még most is. Az ilyesmi nem tűnik csak úgy el az emberből. Voltak nehéz időszakaink, elhibázott döntéseink, de ezek nélkül az értékek nélkül most nem lennél itt – figyelem a szemeit komolyan, ujjaimmal az arcát, az állát simogatva. – Szerettelek akkor és ugyanúgy szeretlek most is. Azért, aki vagy – emelem ki a jelenidőt még egyszer.
Amikor rákérdez a kabin megtartására, bevallom neki az ambivalens érzéseimet ezzel kapcsolatban, és azt is, hogy tönkretettem néhány dolgot dühömben és elkeseredettségemben. Ismét rám tör a bűntudat, újra bocsánatot kérek tőle, de amikor a kezébe veszi az arcomat, nem sütöm le a tekintetem, csak tovább nézem őt.
– Soha nem tudnálak bántani. Szándékosan nem. Megvédeni akartalak azzal, hogy kihagylak az egészből, de... nem gondolkoztam ésszerűen. Sajnálom – szusszanok fel, kezeimet az alkarjaira, a csuklójához simítva, finoman fonva ujjaimat a kezei köré, hogy én is érezhessem őt. A szép emlékek és a lánykérés említésére viszont már én is elmosolyodom, ráadásul úgy, hogy hihető és élettel teli is legyen a dolog.
– Minden szép emléket szeretek, múltbelit és mostanit. Tényleg szeretem ezt a kabint. Örülnék, ha csak ezekre tudnék koncentrálni és megtartanánk – fordítom oldalra a fejemet, hogy bele tudjak csókolni az egyik tenyerébe, mielőtt visszafordulnék hozzá.
– Hol szeretnél élni? – kérdezem tőle, szinte magam sem hiszem el, hogy teljesen komolyan. Hogy most már ott tartunk, hogy ez az egész nem csupán álmodozás, ami ki tudja, mikor válhat valósággá, hanem... már most itt van a küszöbön. Mondjuk erről eszembe jut valamit, ami nálam még mindig egy elég nagy bökkenő, és nem tudom, hogy fogjuk megugrani a dolgot.
– Azt mondjuk nem tudom, nekem hogyan szerzünk hivatalos és legális életet – adok hangot is a bizonytalanságomnak. – Úgy értem, ha aggódnom nem is kell már semmi miatt, nem tudom, hogy lehetek elfogadott úton, ténylegesen... Aviva – bököm ki a gondolatot. Tudom, hogy azt mondta, neki én kellek, de a helyzetem még mindig legfeljebb azt engedheti meg, hogy Mikkellel ezúttal olyan papírokat csináltassak, amin a valódi adataim vannak, de az bizonyos értelemben még mindig csak egy alteregó lenne a sok közül, hiszen hamis papírok igazolnák a kilétemet, még ha az adatok rajta valóságosak lennének is.

freeze || coded by eirik