Nem igazán számolja, mennyi idő telik el míg Gael segítségével újra képes emberi formában is működni anélkül, hogy eszeveszett tombolásba kezdene, bár az önuralmával még így is vannak gondok, de talán nem az az első, hogy borostyánba fut a szeme, és torkoknak esik neki. Hosszú folyamat volt, míg megértette, és a farkasa még így is vadabb, mint szeretné. Szinte sosem szunnyad egészen vissza, mióta pár napot töltött farkasként. Élvezi, hogy nincs a mágia, ami elnyomja, élvezi, hogy Dasha nem olyan erős még, hogy teljesen visszaűzze a mélyre, ahol a helye lenne.
Nem csoda, hogy megérzi a szagot, mielőtt még az ajtókilincs után nyúlna, mert telefon, és minden más híján az első szabad, gardedám nélküli útja haza vezet. Gyomra apróra ugrik össze, és a torkában gombóc keletkezik, az az undorító ragadós fajta, amit hiába nyelsz, nem fog eltűnni. Tudja kié a vér, még ha már bomlásnak indult is, pontosan tudja. Jó pár pillanatig hezitál az ujjaival a kilincs felett, lehunyt szemmel a szag mintha csak erősebb ostromot indítana a szaglószerve ellen, testében a farkas úgy moccan, mint elégedett, izgatott ragadozó. A kínzója halott. A mostohaapja halott. A gondolatok egymást kergetik a fejében, mint dongó méhek. Mi lesz ez után? Ezért nem hívta, és nem kereste! Akkor most az oroszok...? A pánik nem feledi el az önző részt sem, fogalma sincs mi lesz így az iskolával, és hogy egyáltalán hívnia kéne e a rendőrséget! De telefonja sincs...
Mintegy manifesztálódott gondolatként csengést hall bentről, reszkető tagokkal mered az ajtóra, és még mindig hezitál. Lehet, hogy a maffia azért nem kereste, mert ők intézték el? Ez a tömény bűz nem lehet csak egy kis kifolyt, fel nem törölt vér.... Ahhoz a mágia megszűnésével feltörő rémképek, a tettei, amiket bestia alakban művelt Anatolij parancsára....lassan szakad fel, de ahhoz mégis túl gyorsan, hogy ne tudjon emléket társítani hozzá, épp ezért szürreálisan, de zsigerileg tudja, hogy amit bent fog látni, az egy hulla. Ráadásul nem egész.
Meghalt, az a rohadék mocsok meghalt!
Az apja, aki egész eddigi életében segítette, és aki egyengette az útját nincs többé.
Fogalma sincs melyik gondolat győzi meg, hogy végül nyissa az ajtót, ereje lehetővé tenné, hogy kulcs nélkül is menjen neki, de meglepő módon nincs bezárva.... A telefon bentről csörög, így kikerülve a véres foltokat indul a hang irányába, nem akar, képtelen körbenézni. A dolgozó szoba makulátlan, ugyan kissé poros, de furcsán nyugodt, békés...csendes is lenne, ha a közepén nem rezegne minduntalan az az erőszakos mobil. Nem kellett volna már annak lemerülnie?!
Kijelzővel felfelé van, így tökéletesen látja, mit ír kihívónak, és egy pillanatra megszédülve kapaszkodik a tölgyfa asztal szélébe.
Trygve Nesheim
Düh villan benne, épp annyi, hogy megragadja a mobilt, és fogadja a hívást, de szó nem jön ki az ajkain, csak kétségbeesetten markolja a készüléket, és reméli, nem töri el, mint a sajátját, mert most minden erejét felemészti, hogy a farkast megzabolázza. És az ijesztő, hogy képtelen ledönteni, örömében, vagy dühében tombol benne a dög.