Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : loic williams Posztok száma : 22 User neve : vivins Csoport : berserker Pontgyűjtő : 17 Lakhely : in your head Foglalkozás : építész Előtörténet : kill switch Keresem : the only queen
Levi Morozov —
Elküldésének ideje — Szer. Május 25, 2022 12:10 pm
És most kivételesen hallgatok rád. Szót fogadok, kussolok, mert kíváncsi vagyok, hogy hova akarsz kilyukadni. Elvégre gondolom azért jöttél, hogy megölj, hogy bosszút állj és nagyon nem tetszhet, hogy partner vagyok a saját halálomban. Egy részem átérzi a problémádat, nincs abban semmi élvezetes, ha egyből beadják a derekukat és nem küzdenek.
Szóval csendben maradok. Követem a tekintetemmel a kezedet, nem mozdulok, még az orromból csordogáló vért sem törlöm le az arcomról – elvégre már minek – ahogy oldalra billentem a fejem, miközben már a bordádnál levő sebhelynél tartasz. A börtön szopás. De egy pillanatra sem féltettelek.
- Költői kérdés? – szólalok meg egy kisebb szünet után – Egészen várható volt, hogy rögtön lecsapnak rád – teszem még hozzá és közben azon gondolkozok, hogy vajon pontosan mit akarsz ezzel az egésszel.
Nosztalgiázni? Mármint annyi más, kevésbé fájdalmas és kevésbé kellemetlen emléket is fel tudnánk idézni, ha a régi szép időkről akarsz beszélni, Hrooar. Beszélhetnénk arról, amikor elloptuk apád autóját, vettünk pár pakk sört, Kennytől szereztél valami nagyon silány minőségű füvet és addig mentünk, amíg ki nem fogyott a benzin. De, hogy pont a börtön? Oké, hogy nem sok esélyük volt, hogy az én seggembe is feltolhassanak ezt-azt, de ne hidd, hogy sokkal jobb 23,5 órában a falakat bámulni miközben az egyetlen társaságod, az, akit a legjobban utálsz: saját magad.
- És mit ak – befejezni már nem tudom a kérdést, mert nekem rontasz és éppen csak arra lesz időm, hogy minimálisan hárítsam a támadásod, de még így is egészen mélyen sikerült egy ívet kanyarintanod picivel az alhasom fölé. Arrébb gördülök, egy ütéssel a lengőbordádat célzom de közben meg olyan vehemensen támadsz azzal a késsel, hogy átfut az agyamon, hogy talán most már tényleg meg akarsz ölni. Készen állsz.
Ennél a pontnál pedig rájövök arra, hogy bár kurvára megérdemelném, hogy talán nektek jobb lenne nélkülem, hogy a világnak jobb lenne nélkülem – azért mégse akarok meghalni. Még nem.
Úgy nem halhatok meg, hogy gyűlölsz.
Lerántom a derekamról a törölközőt és az arcodba dobom és a törölközővel együtt már támadok is, a derekadra megyek, hogy egy jól begyakorolt dobással a földre vigyelek. Nem törődök az oldalamba hasító fájdalommal, valószínűleg a korábbi paddal való ütközés okozza bár az sincs kizárva, hogy valahogy sikerül mégis belém mártanod a kurva pillangót egy pillanatra. Nem érdekel semmi, megpróbálom kiverni a kezedből a kést vagy legalább lefogni majd egy lendítéssel keményen orrba fejellek. Ha már matchy-matchy sérüléseket akartál …
- Elég – hörgöm, a fejem zihálva a nyakadba temetem az arcom – Elég – talán nem kellene ennyire kiszolgáltatnom magam, mert így most előtted a tökéletes lehetőség, hogy még vagy tízszer belém döfd a késed, ha még megvan – Sajnálom – de csak nem teszed, nem?
Vendég —
- Nem hagytad VOLNA? – A feszültségtől az orrcimpáim kitágulnak, a szám pedig vonallá préselem. Annyira felhúzol, hogy azt sem tudnám megmondani, hogy fújtatok vagy egyáltalán levegőt sem veszek. Nem. Hagytad. VOLNA? Hagytad, bazdmeg. Hagytad. Nem érdekel, hogy Nika ott volt. Az sem érdekel, hogy miattad volt ott, mert TE nem voltál ott. Én pedig életemben másodjára kívántam, hogy bár meghaltam volna. Még ha csak futólag is, ez alkalommal talán őszintébben, mint az autóbaleset éjszakáján. Annyira felnyomod bennem a pumpát, hogy végül egy hosszas ’aaarrrggh” hanggal pattanok ki az öledből és a legközelebbi falba baszom a késemet. Majd hasonló temperamentummal rángatom ki onnan. Félek, hogyha az öledben maradok, megöllek. – Ne mondd meg nekem. – Ne mondd meg. Te ne szólj semmit. Felhúzom a csípőm mentén a szabad kezemet, elvárva, hogy ott maradj a seggeden és kövesd az útját. Elhaladok az alhasamon egy sebhely mellett. Szúrt seb, mélyen vágott. A bordáimnál még egy mellett. Szúrt seb. Majd átlósan a kulcscsontom lévő tetoválás alatt állapodok meg. Gyakorlatilag az is egy szúrt seb maradványa, de inkább néz ki úgy, mintha azon a néhány centiméteren akartak volna elkezdeni kifilézni, mint egy halat. Tulajdonképpen nem pusztán úgy tűnik, hanem ez is történt. - Szerinted hány különböző dolgot akartak feldugni a seggembe, mielőtt rájöttek, hogy nem fog menni? – Nehéz lenne eldönteni, hogy sértett vagyok vagy szórakozott a gondolattól. Tekintve, hogy minden vagyok, csak konfliktus kerülő nem, szerintem az utóbbiban állapodnánk meg. Két teljes évig szinte minden napom hasonló konfliktusokkal telt. Azt hinné az ember, hogy a böriben izom alapon dől el a hierarchia. Ki gondolta volna, hogy a nagy pofám lehúz minden szimpátiát, amit az öklömmel elérhetnék? Mindezt két okból osztom meg veled. Az egyik az, hogy rohadtul. Hiányoztál. Hiányzott, hogy beszélgethessek veled. Akkor is, ha mióta beléptem ide minden második megnyilvánulásom az, hogy kussolj. A másik pedig a szokásos drámázásomnak a felvezetése. Baromi gyorsan mozdulok feléd, hogy az oldaladba vágjam a pillangómat. Ha kivéded, akkor újra és újra. Rajtam nem fog múlni, hogy twinning sebhelyünk legyen. Kurvára megérdemled.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : loic williams Posztok száma : 22 User neve : vivins Csoport : berserker Pontgyűjtő : 17 Lakhely : in your head Foglalkozás : építész Előtörténet : kill switch Keresem : the only queen
Levi Morozov —
Elküldésének ideje — Hétf. Május 23, 2022 1:12 pm
Úgy nézel ki, mint egy idióta.
Megrándul a szám széle, hát azért illettek már ennél rosszabb jelzőkkel. Sőt, még a te szádat is hagyta már el sokkal bántóbb kifejezés. De ugye ne panaszkodjak, elvégre legutóbb még úgy tűnhetett, mintha meg akarnálak ölni.
Nem akartalak megölni. Ezt már az elején tisztáznom kellett volna veled. Meg akartalak ijeszteni, azt akartam, hogy félj, hogy megbánd amiért szövetkeztél Lilinnel azok után, amit tett. Velünk. Vagyis akkor azt hittem, hogy velünk és bármennyire is fáj, meg piszkálja az egómat, valóban előfordulhat, hogy nem ő töltötte fel a videókat.
Lebiggyesztem az ajkamat, ahogy tovább feleselsz és bár most valószínűleg élet-halál harcot fogunk vívni, amiből csakis én kerülhetek ki vesztesen … mégis élvezem. Élvezem, hogy visszabeszélsz, hogy próbálsz higgadtnak tűnni miközben látom rajtad, hogy legszívesebben már akkor letépted volna a fejem, amikor galád módon hátba támadtál.
Szeretem, amikor ennyire koncentrálsz. Amikor nincs szükséged drogokra, mert itt vagyok én.
Erre viszont már számítok, hogy nem fogod magad csak úgy hagyni, hogy nem állsz majd továbbra is mozdulatlanul, mert ha valaki, hát te megérdemled most, hogy még bevigyél egy pár ütést. Megragadlak, a lendülettel, amit az előbb vettem magammal rántalak, hogy először te csapódj a padnak – ugye milyen kellemes érzés? – és már lendítem is a kezem, hogy lekeverjek egy csicskapofont amikor fordítasz a helyzeten.
Felszisszenek, ahogy belemarsz a hajamba és felfelé rántod a fejem, nem hagyva más lehetőséget, minthogy lustán emeljem a tekintetem az arcodra és egy pillanatra se eresszem a tekinteted miközben elismétled magad. Valljuk be, egy fokkal ijesztőbb vagy azzal a pillangóval, ami a bőrömnek feszül. De tudod, Hrooar az igazság az, hogy feloldoznál ha végre véget vetnél ennek az egésznek, mert nem hiszem, hogy valaha is képes lennék túllépni azon, hogy
- Nem hagytam volna, hogy meghalj – sziszegem dühösen, mert ha nem kértem volna Nikát, hogy kövessen és lépjen közbe, ha baj lenne, akkor addig jártam volna az istenek nyakára, amíg vissza nem hoznak – De tessék, itt a lehetőséged – közelebb hajolok, érzem ahogy a kés éle a bőrömnek nyomódik és vér serken a sebből – Fejezd be, amit elkezdtél és minden könnyebb lesz – lehelem rekedtesen milliméteres távolságból az ajkaidra és már nincs semmi harciasság a hangomban, csak a megadás és az elfogadás, mert ha most oldalra rántod azt a kést, akkor ennyi volt.
És akkor talán mindannyian békére lelünk.
Vendég —
Hidd el, nekem ez jobban fáj, mint neked. Szép orrod van, nem szeretem, amikor eltöröd. A reccsenés mégis zene füleimnek, és én végképp nem tehetek róla, hogy szerencsétlen vagy. Mire készültél a nagy lendülettel, hm? Csak nem nekem szólt? - Úgy nézel ki, mint egy idióta. – Mozdulatlanul állok, a karjaimat léhán magam mellett lógatva, csak a fejemet biccentem el a megállapítás során. Nem folytatom, a megállapítást nem követi hanyag kérdés, hogy miért nézel ki úgy, mint egy idióta. Tehát nyilvánvalóan nem az általános állapotodról beszélek, hanem arról, ahogy az arcodon elmaszatolódik a vér, az álladról pedig csöpög. - Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak. – Ne döntsd el, hogy meg akarlak ölni, mert még magam sem tudom, és pláne ne adj nekem tanácsokat, csak mondjuk úgy baszódj meg, jó? Szépen, csendben. Még hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi. Nem tudok veled igazán komolyan, eltökélten beszélni. Még csak azt sem tudom megállni, hogy ne feleseljek. Vajon ha kedvesen beszélnék veled, az intimidálóbb lenne a szokatlansága miatt? Hiába rontasz nekem, a te sebességedet az enyém kiegyenlíti. Ilyenkor, amikor igazán rád figyelek, kiegyenlíti. Milyen rohadt frusztráló volt annak idején egymás ellen játszani az edzéseken. Egymás árnyékai voltunk, egymás mozdulatait tükröztük, ha nálam volt a labda, te a jelenléteddel betakartál és fordítva. Már akkor is egy idegesítő patkány voltál, akitől nem lehet szabadulni. Ha valami, talán ez hiányzik a sportból. Te. Ahelyett, hogy felfognám a támadásod, egy könnyed, aljadék mozdulattal lépek ki előled, hogy a szemben lévő padok helyett ezt a sort is lecsókold, ami mögöttem van. Vagy magaddal rántasz vagy én marok a válladba, hogy megfordítsalak és az alsó padra lökjelek, így vagy úgy, az öledbe ülök, durván marok a hajadba, hogy a plafon felé húzzam a fejed, a kezemben tartogatott pillangó pedig hamar kinyílik a lüktető bőrödnek feszülve. - Egy, úgy nézel ki, mint egy idióta. – Kezdem visszaismételni a szavaimat, ha elsőre nem figyeltél volna kellően. – Kettő, ne. Mondd. Meg. nekem, hogy mit csináljak. Azok után ne, amit tettél. Mi az, szellemet látsz? Hmm? Talán szellem vagyok, te patkány, miután hagytál volna vízbe fulladni. - Meglep, hogy van a dühnek és a csalódottságnak az a szintje, amikor már nem is látszik mindez az emberen. Amikor ott, ahol fortyogó érzelmeknek kellene lennie, csak egy üres, fekete lyukat érzek. Vagyhát épp ez az, hogy nem érzek. Mert már túl sok ahhoz, hogy érezzem. Mint egy túl magas frekvencia?
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : loic williams Posztok száma : 22 User neve : vivins Csoport : berserker Pontgyűjtő : 17 Lakhely : in your head Foglalkozás : építész Előtörténet : kill switch Keresem : the only queen
Levi Morozov —
Elküldésének ideje — Vas. Május 22, 2022 10:11 pm
Amikor minden érzékem veszélyt jelez, akkor már kurvára késő. És bár semmi problémám az olyan helyzetekkel, amikor kiráz a hideg, amikor a vér a fülemben tombol, amikor az adrenalin elönti az egész testem. Akkor, akkor élek igazán.
Most mégis más.
Más, mert a kibaszott illatod elemi erővel csapja az orromat, ahogy éppen meg akarsz fojtani. Édes lenne így a halál, nem? Mármint régen talán azt mondtam volna, hogy nem lenne rossz a legjobb barátom illatával az orromban meghalni.
De ne aggódj, azért annyira nem illetődöm meg. Már csak azért sem, mert nem kapok levegőt és azon vagyok, hogy magammal rántsalak, egyenesen előre és akkor majd a földön fekve fordítsak a kialakult helyzeten. Ehelyett elengedsz.
Te. Fasz. Fej.
Ez így kurvára nem fair, mert a lendületem már megvolt ahhoz, hogy szépen átdobjalak magamon (mint ahogy a régi szép időkben csináltuk amikor azt hittük birkózó karrierünk is a magasba fog ívelni) így amint elengedsz, kétszer akkora lendülettel esek előre, mint ahogy azt amúgy tenném.
Hallom a reccsenést, de nem érzem a fájdalmat. Majd talán egy óra múlva érezni fogom, amikor felszáll az adrenalin okozta köd az agyamról. Most egyelőre csak annyit érzek, hogy a saját vérem önti el a számat. Megtámaszkodok a padon, feltornászom magam, hogy szembe forduljak veled és
Képtelen vagyok megállni, hogy ne vigyorodjak el.
Mert élsz.
A kézfejembe törlöm az orrom, valószínűleg csak rontva a helyzeten, szétkenem a vért. Mondanám, hogy a helyzet pont olyan, mint amikor azért verekedtünk össze, mert mindketten Julia Swaintonra hajtottunk. Két hétig monoklival a szemem alatt jártam, neked pedig vissza kellett rakni az orrod a helyére és ráadásul Julia lelépett Teddel, érted Teddel, aki a kézicsapat cserepadjára se fért be. Aki nyilvánosan megette a saját fikáját. Az a lány nem érdemelt meg téged – de ne aggódj, megérdemelte, amit kapott.
- Ha meg akarsz ölni, akkor azért ennél komolyabb dolgokkal kell próbálkoznod, Hrooar – muszáj oldalra fordulva kiköpnöm a vért, ami összegyűlt a számban. Utána az arcod pásztázom, próbálom keresni azt az embert, akiért bármikor öltem volna – és közben azért imádkozok, hogy ne találjam meg. Mert, akkor könnyebb lenne minden.
Ha te nem mozdulsz, akkor majd én.
Villámgyors farkas léptekkel szelem át a távolságot kettőnk között és löklek meg, a mellkasodnál.
- Gyerünk Hrooar, mutasd meg mennyire gyűlölsz – mert ha kiadod magadból a gyűlöletet, akkor talán majd újra minden a régi lesz vagy valami hasonló.
Mert
Annyira. Rohadtul. Hiányoztál.
Vendég —
Annyira. Rohadtul. Hiányoztál. Mindig hiányzol. Mert egy irritáló féreg vagy, aki beeszi magát az ember agyába és az istenért sem lehet onnan kiirtani. Tudod, én megpróbáltam óvatosan megközelíteni a témát. Meghallgattam egy podcastet a belső békéről, az elengedésről. Nem, nem. Ez az állítás nem teljesen igaz. Megpróbáltam meghallgatni, mert az a nagyon szép szőke lány a kézilabda csapatból, akit néha reszelgetek ezt javasolta. Két perc és egy másodperc múltán a telefonom az élével a szobám túlsó falába állva végezte, én pedig hirtelen elfojthatatlan vágyat éreztem arra, hogy megöljek egy kiskutyát. Vagy kettőt. Tudod mit? A te kedvedért hármat. Nem tettem meg. Még csak egy csövest sem fizettem le, hogy félholtra verhessem, ahogy tizennégy évesen tettük. Látod? Ennyit érek egyedül, nélkületek. Semmi, még csak tisztességesen dühös sem tudok lenni. Sebaj, tudom, hol vagy. Ahogy azt is tudom, hogy a kicsi húgod városon kívül tartózkodik. Mégsem hagyhatjuk, hogy megzavarjon minket, nem igaz? Nem kell válaszolnod, majd én megmondom --- de, igaz. Csatlakozom hozzád és várok egy padló nyikorgásnyi időt. Mióta lettél te ilyen unalmas, Levi? Drágám, édesem. Kettő teljes másodperccel tovább tart, hogy a tested rezzenéseivel reagálj a közelségemre, mint arra számítottam. Csak tudod, ha benned nem is, bennem van még tisztesség. Nem húzok azonnal zsákot a fejedre, hogy itt fulladj meg, pedig megérdemelnéd. Megvárom, hogy a karodon minden szőrszál felálljon, hogy a füled olyan jellegzetesen mozduljon, mint mindig, amikor figyelsz. Megvárom azt a fél másodpercet, hogy tudatosuljon benned, nem vagy egyedül. Végig nézem, ahogy lúdbőr szalad végig a tarkódon. És akkor. Akkor ragadom meg hátulról a torkodat, felelevenítve benned, és magamban is, hogy milyen érzés fuldokolni. Mert én aztán tudom… Elengedlek (=ellöklek, úgy, hogy minimum homlokkal kapd el a szemben lévő pad élét), tudom, hogy veled együtt az előnyömet is kiengedem a kezeim közül, de ki a fasznak kell előny, ha egyszer az áruló szemeidbe akarok nézni? Majdnem megfulladtam. Cserbenhagytál, Levi. Cserbenhagytál. Azt a szőke ribancot választottad helyettem. Miért?
Rohadék.
Kiskép : Rendeltetésem : Oslo téged vár play by : loic williams Posztok száma : 22 User neve : vivins Csoport : berserker Pontgyűjtő : 17 Lakhely : in your head Foglalkozás : építész Előtörténet : kill switch Keresem : the only queen
Levi Morozov —
Elküldésének ideje — Vas. Május 22, 2022 3:27 pm
A szokásosnál hosszabb és keményebb edzés mellett döntöttem – na nem mintha bármelyik csapat is szóba állna velem azok után, hogy erőszakkal vádoltak és lecsuktak három évre. Nem, a fizikai fájdalomra, hogy az izmaim, a végtagjaim úgy sajogjanak, hogy ne tudjak másra gondolni, csak arra, hogy a jobb lábam után rakjam a balt, hogy számoljam a lépcsőket az öltözőig… pontosan erre volt szükségem.
A lábaim maguktól vittek a gőzszaunához, mintha ti is lennétek velem. Mint, ahogy mindig is csináltuk a közös edzések után. Az elmaradhatatlan szaunázás, ahol a következő meccsről, a csajokról, a prankekről, a szüleinkről beszéltünk meg mindenről, ami éppen eszünkbe jutott. Most mégse sétáltok előttem, most te sem bokszolsz a vállamba Hrooar mielőtt ellépnél mellettem, hogy felmássz a szauna felső részére és elfoglalj egyszerre három helyet.
Most két ismeretlen férfi van csak a szaunában és egyikük sem kel fel, ahogy belépek. Mintha egyedül nem lennék annyira ijesztő – vagy csak nem ismernek. Még. Érzem a tekintetüket, ahogy a testemet festő számtalan tetoválást tanulmányozzák. Az ajtótól eső legtávolabbi sarkot célzom meg, ahogy leülök az alsó helyre a csípőm köré tekert törölköző egy leheletnyit lejjebb csúszik. Hátra döntöm a fejem, mélyeket lélegzek és hagyom, hogy a hőség átjárja mindenemet, hogy minden lélegzetvétel égessen.
Lehunyom a szemeimet, előrehajolok, a térdeimen megtámaszkodom, reménykedve, hogy a méreganyagokkal együtt minden más is távozik belőlem, hogy utána ne maradjon más csak az üresség. Addig viszont mindent érzek, mindent hallok – ahogy valaki még rak egy kis aromát a gőzhöz és hirtelen mindent betölt a levendula nyugtató illata. Hallom, hogy megreccsen a fa, ahogy a felettem levő helyet is elfoglalja valaki. Hallom, hogy csukódik a szauna ajtaja.
Várok egy trágár megjegyzést tőled, Hrooar, hogy elmenekültek, hogy magunk maradtunk. De nem vagy itt.
Csend.
Csak a saját, egyenletes légzésem és egy másik, reszelősebb. Egy másodperccel később a levendula mellett megcsapja az orrom az illatod. Ezer közül is felismerném.
Egy tizedmásodperccel később a szemeim kipattannak, pontosan akkor, amikor a karja – a karod – a nyakam köré fonódik. Belekapaszkodok az alkarodba az egyik kezemmel, a másikkal pedig a tarkódért nyúlok bár annak elég kevés az esélye, hogy ebből a pózból át tudjalak dobni a helyiség másik felébe.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.