Nem tudom kiverni a fejemből. Olyan mint egy árny, mely befészkelte magát oda s képtelen vagyok kiűzni. A recepción századik mosolygós kis liba is lehetne. S nem is tudom, hogy mitől más. Talán mert sikerült vele összefutni munkahelyen kívül is már másodszor. Ha kicsit gyanakvóbb lennék akkor azt hinném, hogy direkt jelenik meg ott ahol én. De kár lenne magamat áltatni, már a pult mögött is megragadta a figyelmemet. Talán a tekintete vagy éppen a pult mögött csodásan ringó csípője melyet volt szerencsém megfigyelni, ahogyan pár lépéssel eltávolodva hátat fordított, hogy levegyen valamit az egyik polcról. Nős vagyok. És van egy gyönyörű nejem, s még is minden fantáziám akörül forog, hogyan is kéne a falnak tolni.
Újabb whiskey szalad le a torkomon amint végig futtatom tekintetemet a tánctéren. A VIP részleg sötétségébe rejtőzve próbálom rávenni magamat arra, hogy hazamenjek. A fantáziálás nem megcsalás s még is negatívan érint a dolog, elvégre nem vagyunk már több tíz éve házasok nem kéne így vágynom egy másik nőre. Ha eszembe jut, hogy őszinte kék szemeibe kell néznem otthon elkap a hányinger. Csak egy recepciós.
Ugyan olyan ringó csípő, mint itt azé a több száz lányé aki lent tombol a tánctéren. Semmivel sem több vagy kevesebb még akkor sem ha három köszönésnél egy-két véletlen egybeesés miatt sikerült jobban megismerni. 
Hasonlóan formás lábakon akadok el miközben még egy korty lecsúszik a pohárban lévő maradékot lötykölgetem körkörösen az ujjaim között. A szenvtelen száját szívesen betapasztanám az enyémmel. Talán pont a fesztelensége, a szókimondása hat rám üdítően azért van ez az egész. Mert annyira más és bátor, mert olyan mintha nem érdekelné semmi, olyan amilyen én sosem leszek mert nem tehetem meg. Ennél nagyobb a nyomás, a felelősség a család felé. Ahogyan a feleségemen is mi ezt nem tehetjük meg.
Nem vihetem ágyba, nem nyomhatom a falhoz habár volt pár pillanat mikor leginkább ezt kívántam. Nem markolhatok a fenekébe, hogy annál fogva emeljem fel és ültessem a csípőmre. Igyekszem titkolni, de egy-két szemvillanás és ajakrándulás valószínűleg elárulta neki, hogy mit is tennék vele abban a pillanatban egyes megjegyzésekért.
Elkerülöm a helyet, hogy ne kelljen vele összetalálkoznom, hogy ne essek kísértésbe. Sosem történt még velem ilyen, sosem éreztem ekkora késztetést arra, hogy valakit közelebb rántsak és megcsókoljak.
Fegyelem. A fajtánk sajátok ismérve melyet igen korán már gyerekként el kell sajátítanunk. Így vagy úgy, de meg kell tanulni, hogyan is tartsuk kordában a bennünk élő vadat. Amióta az eszemet tudom arra treníroznak, hogyan tartsam kordában az érzéseimet, a mozdulataimat, a mimikámat. Apám semmilyen eszköztől sem hátrált meg, hogy rávegyen arra ami számára megfelelő viselkedésnek számított. Megszámlálhatatlanul sokszor emelte pofonra a kezét vagy éppen azt ami a keze ügyébe akadt, minden egyes csapást érzek még mindig, ahogyan a húsomba váj, emlékeztetve, hogy mi is a helyes és a kívánatos. S most még is a határán vagyok annak, hogy elveszítsem a híres önuralmamat. Így hát nem megyek a közelébe míg le nem higgadok, míg nem sikerül újra elfojtani a vágyaimat .