Munnin && Níðhǫggr

Olyan érzés volt, mint a halálba csepegtetett szenvedés, talán ezzel írhattam volna le leginkább azt az érzést, amit ők váltottak ki belőlem a jelenlétükkel. Tudtam, kik voltak, tudtam, mi a küldetésük. Ismertem őket és mégsem. Korántsem akartam velük egy légtérben megmaradni huzamosabb ideig, mert nem voltunk ugyanolyanok. Habár a világokon átívelő életünk volt, valahogy sosem éreztem azt, hogy a testvérekkel jóban kellett volna lennem, és nem azért, mert a markomban ketté roppanthattam volna a testüket. Hogy a sárkányom szárnyai alatt két hulla közt vígan csipegethették volna a rothadó hús oszló cafatjait. Nem... ameddig ők ketten voltak mindig is egymásnak, úgy én egyedül, szavak és beszélgetés nélkül kellett, hogy a ciklusokat megéljem, újraformáljam azt, amit mások is tönkretettek. Velem együtt, mert nem voltam szent. A fa gyökereinek szétcincálásával indult meg az  a ciklus hanyatlása is, amelynek részesei voltunk. Értékeltem, hogy nem zavart meg a magányos várakozásban, mégis, ahogy felé fordultam, a játékát félretéve pontosan oda néztem, ahol jelen volt, ahol várakozott rám, ahonnan a fénybe is léphetett a jótékony sötétből.
- Értékelem, hogy aggódsz, hogyan is végzem a munkám, Madár. Egyébként hogy van a bátyád? - tettem fel a kérdésem odaszúrva neki, hogy lássa, nem határoltam magam el mindentől teljesen. Ezek ketten úgy védték egymást, mint éhes disznók az eléjük vetett letépett lábszárat. Legalábbis mindent felzabáltak, ami az útjukba került. Mondhatnám, hogy érdekelt a válasza Huginnt illetően, de az igazság az, hogy nem, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy tudnom kellene róla és a kettejüket összekötő viszonyról sem. Nem kedveltem mások életébe belemászni úgy, mint ahogy az előttem álló nő kapirgálta volna meg a pikkelyes felszínem, eredménytelenül. A feddő, szemrehányó szavai leperegtek rólam és csak egy hosszú, fáradt sóhajjal reagáltam le mindazt, amivel előállt. Technikailag megtehetném, de azzal a nornák munkásságának tennék keresztbe. Attól, hogy én tettem azt, amit kellett, még voltak bizonyos szabályok, amiket még én sem léphettem át. Kimondatlan szabályok voltak ezek, amiket talán én állítottam fel magammal szemben az idők során, mégis minden esetben tartottam magam hozzájuk - mert arra volt szükség. A hanyatlás pedig, ami most volt jelen, ebben a ciklusban, minden bizonnyal érdekesnek hatott, olyan fordulat volt, amelyre eddig nem volt még példa. Talán ezért vártam ki, hogy tudjam én is, mivel is állok szemben. Hogy ki ellen kellene esetlegesen fellépnem, ha úgy hozza az élet. Nem okozott volna az gondot, hogy idefent, Midgardon is bárkivel szembekerüljek.
Talán azért is szólalt meg Munnin, mert válasz nélkül hagytam. A nőket mindig is irritálta a jótékony csend, és ha már itt voltunk, a szavaira a nő vonásait néztem meg magamnak. Mennyire átkozta el magát már csak azzal is, hogy tőlem kért segítséget? Ahelyett azonban, hogy válaszoltam volna neki, inkább visszafordultam a meglebegtetett hullám felé, leguggolva odakötöttem a legközelebbi horgonycsörlőhöz, átfűzve a kötelet rajta.
- Milyen információra gondolsz, Munnin? - érdeklődtem tőle, felállva immár felé fordulva, hogy aztán hátrahagyjam a játékomat, mutatva a nőnek az utat az autóm felé, aminek a csomagtartóját nyitottam fel. A nedves ruházattól megválva pucéran szedtem ki egy törölközőt onnan, áttörölve magam néztem ismét a nőre. - Azt tudod, hogy ha én segítek nektek, akkor te is és Huginn is tartozni fogtok nekem? - érdeklődtem, de csak a miheztartás végett. Habár sejtettem, hogy ezt a békát kénytelen lesz lenyelni és amúgy is számolt vele. - Beszélj! - kértem meg őt, kivéve egy száraz öltözetet, amit magamra húztam, hogy aztán becsukjam a csomagtartót, de azt már nem ajánlottam fel, hogy üljünk be. Zárjuk magunkra a kocsi ajtaját, mert annyira közel végképp nem akartam magamhoz tudni a Hollónőt.

I cannot give you what you want, Birdie
- ℤ -

Munnin && Níðhǫggr

A tenyerem lassú mozdulattal dörzsölte végig a másikat, hogy aztán előbb az alkaromat, könyökön át pedig a felkaromat is vízzel mossam le, de a vérnek van egy olyan sajátossága, ha rád szárad, az életben nem kaparod le, csak ha lenyúzod a bőrt magát is. A víz azért nagy segítség volt, noha nem zavart volna az, ha talpig vértől mocskosan sétáljak végig a városon és mégis abban a tudatban gázoltam bele a vízbe immár negyven perce, hogy aztán a sikálást és dörzsölés megunva a vízbe mártsam meg az alfelem és maradva is ott, beülve az általam felkavart fenékre a halak közé csak bámuljak ki a fejemből a, mintha bármin is gondolkodnék. Nem vártam arra, hogy bárki is rám talál az éjjel kellős közepén, de az sem hiányzott, hogy bárki is szenilisnek vagy őrültnek hitt volna, hogy egymagam ülök ott, ahol nem kellene. A csuklómon kínzó lassúsággal tekertem egyet a kötélen, aminek a másik végén tőlem pár méterre boldog tudatlanságban és nagyon halottan lebegett egy fazon a víz felszínén. Végignézve a Dextert tudtam, hogy az egyik leghatásosabb eltüntetése a testnek, ha súllyal a mélybe engedem, hogy a halak zabálják fel, de azt gondolom, hogy nála, annál a sorozatnál több közöm volt a holtakhoz, mint bárkinek abban. Az igazság az, hogy vártam, mert meghagyta, hogy nem ér ide időben, addig foglaljam el magam. Megtettem. Mégis türelmetlenül néztem fel a telihold körére, mintha tőle várnék választ, mikir is fog megérkezni és begurulni a slepp közé a nyolc csápjával.
A mai napig nem tudtam, hogy volt képes Kraken fenntartani a látszatot és a családot is középpontba állítani. Nekem sosem ment úgy a színjáték és a színházi előadás, ahogy neki, és mégis valamennyire irigyeltem tőle azt a párhuzamot, vagy inkább egyensúlyt, amit a munkája, az igaz alakja és a családja közt képes volt fenntartani. Nem vágytam családra. De állandóra és nyugalomra már talán. Talán csak kezdett fárasztó lenni már így az elején az a szarkavarás, amit össze kellett volna söpörnöm, hogy legalább én lássam, hol is csúszott félre az az élet, amelynek vége már lángokban állt és mindannyian afelé vándoroltunk, mint a kihalásra ítéltetett mamutok.
Úgy rángattam vissza a szajhámat, mintha épp megtáltosodott volna, pedig csak egy hullám hátát lovagolta meg vígan, hogy a víz átbukva a végtagjain a kráternyi mellkasban csobogjon bele úgy, mint amikor a gyerekek játszanak cunamisat a kádban. A nő hosszúra nyúló jelenléte bosszantott. A csendje és a belőle áradó energiák miatt felállt a kezemen a szőr és ha megfeszítettek volna sem tudnám azt mondani, hogy örültem a látogatásának. Volt egy sejtésem, hogy régóta figyelt már, mikor mozdulok meg, mikor akarom őt elhessegetni vagy összeroppantani, mégsem fordultam felé, mert azzal rájöhetett volna, tudom, hogy ott körözött gondolatban, mint gólyafos a levegőben. Pedig valószínűleg csak a sötétséget használta ki ő is, minden bizonnyal csak a friss, tengervizes levegőt szipákolta be, mintha a halak és a hullám szaga kedvesebb lenne számára, mint egy csokor gaz, amivel arcon vágják. Nem különbözött sokban tőlem, csak hozzá képest egy T-Rex testbe bújtatott dagadék beluga voltam, ameddig ő meg vígan elcsipogott hollóként.
Mégis felálltam. Mégis magam után vontam a víz felszínén a "gyerekem", hogy aztán a sötétben pontosan ŐT nézzem meg magamnak. Könnyű léptekkel, akadálymentesen, víztől csöpögő ruházatban léptem fel a fapadlóra a hajók közt.
- Régen látogattál már meg - és akkor sem hívtam. Bár volt egy sejtésem, hogy valamelyikünk rosszul emlékezett. Nincs az az elme, aki képes legyen akár minden fontosabb eseményt, tettet, ismerőst megjegyezni a világok során. - Most se vártalak, mégis itt vagy, mint egy gyomorrántás - ujjaim használtam fésűként a hajamban, miközben az nem zavart, hogy a ruházatom rátapadt a testemre. A víz egyik tulajdonsága, hogy nedvessé tesz. - Mit tehetek érted? - a hangom csendes volt, érdeklődő. Olyan, mint amilyen Tyra sötétben a szigeteken. Ahelyett, hogy a holtat kiemeltem volna, hogy eltüntessem, inkább hagytam, hogy a vízben maradjon, mert Muninn helyett még mindig Krakent vártam eredetileg. Úgyis rég etettem már meg, az éhes polip pedig morcos polip. Ezért a gondolatért valószínűleg kiherélne, tudom. Talán kedvesnek kellett volna lennem, de ezekkel a folyton csipogó, idegesítő madarakkal mindig is akadtak gondjaim.

I cannot give you what you want, Birdie
- ℤ -