Mr and Mrs
and the puppy

Egy pillanatra akaratlanul is megpróbálom elképzelni, miként is telnének a mindennapjaink egy kutyával a házban és bár érzem és látom rajta, hogy mennyire nincs amúgy ínyére a dolog, mennyire megbánta már, hogy elhozta a kis apróságot, mégis megmosolyogtat a kép, ami lelki szemeim előtt megjelenik. Hiába is gondolja úgy, hogy a kutyus nem kedveli, szerintem imádni fogja és pár nap múlva -ha marad- inkább, már az lesz a baja, hogy le sem száll róla a kutya. Hiába, hogy nem volt még sajátom, azért elég sok műsort néztem már a kis kedvencekkel kapcsolatban és azt már tudom, hogy mindenképpen kell nekik egy vezér. Dimitriy pedig, a legtökéletesebb alfahím jelölt, akit egy kölyökkutya kívánhat magának, de ezt majd, csak később közlöm vele. -De hát, nézz rá. Olyan édes.- vigyorgok, ahogy konkrétan közli, hogy Ő annyira nem is vágyik arra, hogy a kis vakarcs odáig legyen érte, de én valamiért úgy érzem, hogy pont emiatt lesznek végül majd egymásra kattanva. Szinte látom magam előtt, miként fog majd Dimitriy után csatangolni a kis apróság vagy épp a lábaihoz fészkelődve aludni, az előttem megjelenő képtől pedig, teljesen eltölt ez a meleg, édes érzés, hogy mennyire szeretem az előttem épp a száját jegelő férfit. Ugyanúgy áll most a kutyushoz, mint az elején hozzám, aztán tessék. Hol tartunk most?
Kicsit ki is érződik szavaiból, hogy már most féltékeny, amiért a csöppségre valamivel jobban figyelek, de természetesen csípőből letagadja, ahogy ezt megemlítem én pedig mosolyogva bólogatok is kétkedve. Pedig, akármilyen lény ide sétálhatna elém, képtelen lennék nála jobban szeretni.-Teljesen abszurd lenne, nem igaz?- kérdezek vissza pimasz mosollyal, holott teljesen egyértelmű, hogy amúgy erről van szó, de valamiért nem tudok rá emiatt se haragudni. Ha nem ezzel az aprósággal állított volna haza, azóta már azon agyalnék, miként tudnám úgy rávetni magam, hogy ne okozzak neki fájdalmat, kíméljem a száját és őszintén szólva, lenne is ötletem, de így kénytelen vagyok ezt későbbre halasztani.
Inkább a vacsorára koncentrálok, amivel a kutyust is ellátom, mielőtt Dimitriy elé is tennék egy tányérral a vacsorából, de azért futva az apróság felé sandítok, aki eleinte félve ugyan, de végül mohón habzsolni kezdi a neki szánt falatokat. Nem tudnám ezek után csak úgy elengedni és magára hagyni, nem is bírom ki, hogy ne kérdezzem meg, mi is a konkrét terve vele a drága férjemnek, de természetesen máris előáll egy feltétellel, aminek hallatán egész kíváncsivá válik pillantásom. Nem is bírom ki, hogy ne incselkedjek vele, ahogy egy korábbi becézést idézek, de én is elnevetem magam, ahogy a fejét csóválva nevet rajta. -Jó, hát akkor többé nem mondom.- vonok vállat nagyot sóhajtva, majd továbbra is mosolyogva, lágy pillantással figyelve arcát, kíváncsian félre billentem a fejem. -Mi volt a motivációd?- mosolygok rá továbbra is, de tekintetembe olyan szeretet költözik, amit le se tudnék tagadni, mert már ez a kijelentése is egyértelműen a tudtomra adja, hogy miattam csinálta az egészet, valahogy én hatottam rá még abban a helyzetben is, hogy ne legyen szíve ott hagyni ezt a kis édest. Szerintem azért, mert tudta, hogy én se hagynám ott. Ő máris megbánta, bár kételkedem szavaiban, mert egy apró mosoly ott bujkál arcán. -Én azért örülök, hogy nem hagytad ott.- sandítok a kutyára, majd Dimitriyre, finoman ajkamba is harapok, mert tényleg, szó szerint küzdenem kell a késztetés ellen, hogy most azonnal forró csókot leheljek ajkaira. Talán, az Ő szemében ez hiba volt vagy gyengeség, én mégis, csak még jobban szeretem emiatt.
Végül a feltétel felől érdeklődök mosolyogva, magabiztosan, mert akármivel is áll majd most elő, tudom, hogy nem lesz majd probléma teljesíteni a feladatot, amikor pedig közli is, hogy mi az elvárása azért cserébe, hogy a kutya maradhasson, mosolyogva megkerülöm a pultot és lehajolok hozzá egy gyengéd, nagyon óvatos csókra, miközben finoman vállaira simítom tenyereimet.-Nem foglak elhanyagolni semmilyen téren sem.- súgom halkan, komoly tekintettel lepillantva rá, de aztán akaratlanul is ajkamba harapok, ahogy belegondolok, mi mindenre érvényes ez, így meg is köszörülöm inkább a torkomat és odébb húzódok Tőle, mert már most is nehéz megállnom, hogy ne Őt tüntessem ki a figyelmemmel. -Sőt. Ha megfürdettem, utána csakis a tiéd vagyok, rendben?- lesek rá vissza vállam felett mosolyogva, miközben újra a hűtőhöz lépek, hogy elő húzzak magamnak egy kis gyümölcslevet, miközben az apróság hangosan felé sandítok. Jól lakottan elhelyezkedik a padlón, majd csendben szemmel tart hol engem, hol Dimitriyt én pedig mosolyogva nézem, mielőtt az imádott férjem felé pillantanék. -Na és, mi legyen a neve?- kérdezem izgatott mosollyal, majd töltök magamnak és neki is az üdítőből, kortyolok is egyet, de közben már jó pár név végig pörög elmémben. Olyan érzésem van kicsit, mintha egy régi kívánságom éppen most teljesülne. Azon felül, hogy megtaláljam azt, akit őszintén szerethetek és aki tudom, hogy engem is szeret. Az már teljesült.

Mr and Mrs
and the puppy

Percekkel korábban még azon idegeskedtem, hogy vajon egyben haza fog-e jönni Dimitriy, ha pedig igen, mennyi és milyen durva sérülés lesz rajta, most meg már le se tudom vakarni a mosolyt a képemről, mert nem csak, hogy haza jött épségben -leszámítva a felrepedt száját-, de még hozott is magával egy aprócska, iszonyúan aranyos vendéget. Eszembe se jutott volna, hogy valaha is történik hasonló, de nagyon úgy fest, hogy Dimitriy tele van meglepetésekkel, bár amilyen arcot vág, valamiért úgy sejtem, hogy már régen megbánta a dolgot.
Minden esetre elindulok a kutyussal a konyhába, magam után csalva a drága férjemet és miközben vizet adok a kiskutyának, már a sorsáról érdeklődök. Nem szeretném, ha beleélném magam a helyzetbe, megszeretném a kis apróságot, aztán meg kiderülne, hogy gazdit kell neki keresni, mert Ő nem is akarta megtartani. Jobb, ha már az elején letisztázzuk. -Majd meglátjuk.- bólintok gyengéd mosollyal, ahogy meghallom gondterhelt sóhaját,de közben képtelen vagyok nem elképzelni, milyen lenne egy ilyen édes kutyussal múlatni az időmet ahelyett, hogy a kefét rágom amiatt, hogy a férjem hazatér-e vagy sem. Meg egyébként is, mindig is odáig voltam a mindenféle háziállatokért, csak hát a házunk olyan volt, mint amit a magazinokban szokás mutatni, így aztán soha nem engedték, hogy legyen egy saját...akármim.
Dimitriy szavai ettől függetlenül megnevettetnek, ahogy a szőke kislányról beszél, miközben a hűtőt túrom át valami értelmes kajáért, amivel Őt és a kutyust is megetethetem, Ő pedig jeget kerít a felduzzadt szájára, amit újra és újra sajnálkozó pillantással veszek szemügyre. Na nem, mintha nem örülnék egyébként, hogy ennyivel megúszta a ma estét, mert nézett már ki sokkal rosszabbul is. -Persze, hogy nyüszített, hiszen egész eddig ott rettegett egyedül.- mosolyodok el, ahogy rögtön kijelenti, hogy Őt nem kedveli a kutyus, pedig szerintem imádni fogja, ha csak a fele törődést mutatja majd felé, mint felém. -Most majd iszik, eszik, pihen egy nagyot és hidd el, holnap már le sem tudod majd magadról vakarni.- sétálok el mellette egy másik tányérral, amire már rá is pakoltam némi húst, de nem hagyom ki a lehetőséget, hogy egy cuppanós csókot nyomjak a halántékára. Elképzelése sincs róla, milyen kibaszottul imádom napról napra egyre jobban, ez a húzása pedig, csak még jobban megmelengeti a szívemet, mert ez is újabb bizonyítéka annak, milyen édes pasas egyébként, akármennyire is maffiózó. Szívem szerint most azonnal az ölébe másznék és kifulladásig csókolnám, de egyrészt itt az apróság, akivel foglalkozni kell egy picit, másrészt pedig, szét van repedve a szája, úgyhogy nem szeretném kínozni.
Újra csak bólogatni kezdek, mikor az állatorvost említi, mert ez már nekem is eszembe jutott, hogy talán nem ártana megvizsgáltatni a csöppséget, de azért azon, ahogy kihangsúlyozza, hogy az "új barátom", mosolyogva fejet csóválok. -Úgy tűnik, valaki féltékeny lett.- jegyzem meg incselkedve, ahogy ismét a hűtőben kezdek kutatni, hogy a maradék vacsorából melegítsek neki egy keveset, mielőtt még megkapom, hogy a kutyával máris többet foglalkozok.
Derekammal a pultnak támaszkodok, miközben végre rákérdezek a legfontosabb kérdésre újra, ha már az imént kikerülte a választ, el is szélesedik mosolyom válasza hallatán, de amikor azt mondja hogy van egy feltétele, némi izgatottság csillan tekintetemben. Akármi is az a feltétel, biztos, hogy megoldom. -Oké. Halljam, mi az a feltétel, apuci.- lesek rá pimaszul, mert akármennyire is voltam ittas a múltkor, emlékszem, ahogy megjegyezte, mennyire felbátorodtam a vodka miatt, hogy így neveztem, bár most tényleg úgy érzem magam, mintha épp alkudoznék, mint egy gyerek, hogy mi kell ahhoz, hogy maradhasson a kiskutya, akinek máris a néven gondolkozok titokban.-Valld be, hogy neked is megtetszett. Másképp nem hoztad volna haza.- vigyorodok el, miközben a mikró sípol, így aztán oda is fordulok, hogy a vacsit kivegyem belőle és Dimitriy elé tegyem. Aztán csak lekönyökölök vele szemben a pultra és leplezetlen imádattal bámulok rá. Ha nem gondolnám elcsépeltnek és nyálasnak, legszívesebben a nap minden percében elmondanám neki, milyen őrülten szeretem.

Mr and Mrs
and the puppy

Hatalmas megkönnyebbülés látni, hogy egyben van, hogy jól van, bár azért a száján lévő sérüléssel kiérdemel némi rosszallást, meg egy tetoválással kapcsolatos megjegyzést, amire viccesen reagál is. Mégis, ha csak kicsit is, de látok némi fáradtságot rajta, ahogy felém indul, ahogy én is felé indulok, tekintetem aggódóvá is válik, készülök is rá, hogy karjaimba zárjam finoman és kicsit rendbe szedjem az ajkait, de a kabátja alatt mocorgó alak megállásra késztet.
Őszintén megdöbbenek az aprócska kutya láttán, aki kidugja fejét a kabátja alól és ezt egy percig sem titkolom, a döbbenet kiül az arcomra, ahogy Dimitriyre nézek, de valami édes, melengető érzés is hatalmába kerít, ahogy Őt nézem a kis aprósággal a kabátja melegébe zárva. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen látványban lesz részem, hogy haza állít egy kiskutyával a ruhája alatt, így most nem is igazán tudom, hogy hova tegyem a dolgot, de nem sokáig gondolkozok rajta. Olyan édes a kis pofa, az aprócska szempár, ami rám pislog, hogy egy rövid és minden bizonnyal fájdalmas csók után, már nyúlok is a kutyusért, hogy magamhoz vegyem. -Jajj, a kis édes. Hát nem hiszem el, hogy valaki képes egy ilyen tündéri lényt kidobni.- lesek szomorúan hol az apró, bogárszemekbe, hol Dimitriyre és magam sem tudom eldönteni, hogy mi lep meg jobban. Hogy egy a kis édes kutyuli tényleg ott lett hagyva a fenébe vagy, hogy Dimitriy hazahozta.
Mostanra már tudom, hogy valójában nagyon is képes érezni, törődni, gyengédnek lenni, de nem gondoltam volna, hogy más iránt is tanúsít majd ilyesmit rajtam kívül még, ha az az illető egy iszonyúan aranyos kölyök kutya is. Viszont mind a ketten meglehetősen nyúzottak, így hirtelen nem is igazán tudom, hogy melyikről kezdjek előbb gondoskodni és ez a kérdés hangosan ki is bukik belőlem, mint ahogy a következő is, hogy pontosan mit szeretne Ő, mi legyen a csöppséggel. Hiába hiszem, hogy nem véletlenül hozta haza és valószínűleg, nem is hozta volna el, ha nem fordult volna meg a fejében, hogy gondját viseljük, mégis jobbnak látom, ha rákérdezek. Nem akarom idő előtt belélni magam abba, hogy lesz egy kutyus, akivel lefoglalhatom magam addig is, míg Dimitriyt kell nélkülöznöm, na meg azzal is tisztában vagyok, hogy nem kis felelősség egy kutya, így mindenképp jobbnak látom, ha kikérem a véleményét, bár nem lep meg, hogy nem a leghatározottabb a válasza.-Szerintem te kapsz jeget, Őt pedig addig megetetem, aztán jöhet mindkettőtöknek a fürdés.- mosolyodok el a kutyát simogatva de egyik kezem finoman Dimitriy karján siklik végig, miközben gyengéd, hálás pillantást vetek rá. Nem amiatt, hogy hozott egy kutyát, hanem mert ismét bebizonyította, hogy mennyire édes pasi, hogy igenis van szíve, bármilyen is próbál lenni a mivolta végett. Mérhetetlen szeretet tölt el, ahogy rápillantok, ahogy felrepedt ajkát és kínlódó tekintetét nézem, ami egyértelműen arról árulkodik, mennyire nem tudja, hogy tényleg mihez is kezdjek az apró vendéggel. -Biztosan éhes is. Te nem vagy az?- lesek le a kutyára alaposan szemügyre véve vézna alkatát, majd Dimitriyt is, bár Ő még mindig inkább tűnik fáradtnak, mint bármi másnak.
El is indulok a konyhába folyamatosan a kutyust simogatva, de közben újra és újra Dimitriyre sandítok mosolyogva, ahogy leteszem az apróságot a fal tövébe és kerítek egy eldobható, műanyag edényt, hogy előbb vizet majd valami kaját is kerítsek neki. -Most komolyan. Maradhat vagy mi lesz a sorsa? - kérdezem végül nagyot sóhajtva, mert bár imádok minden ilyen kis édes dögöt kutyától kezdve, macskán át a hörcsögig, nekem sincs nagy tapasztalatom a háziállatok terén. -Sosem volt még kutyám.- vallom be végül halkan, az apróságot figyelve, aki azonnal neki esik az elé tett víznek, míg én aztan alaposan kezét mosok, majd a hűtő felé indulok, és valami kutyának való kaja után kutatok. Meg persze, ha az egyre inkább imádott férjem vacsorára vágyik, neki is előszedek valami finomat.

Mr and Mrs
and the puppy

Naponta ezerszer is bizonygathatná, hogy mennyire szükségtelen, akkor is halálra fogom aggódni magam minden alkalommal, amikor kisétál az ajtón közvetlenül azután, hogy közli velem, hogy későn fog jönni és, hogy nyugodtan aludjak. Nem kell elmondania, hogy konkrétan mire készül, hogy mi az esti programja, mert már ezen mondatok egyike is elég, hogy tudjam és görcsbe ránduljon a gyomrom, mert akaratlanul is felvetődik bennem a kérdés, hogy mi van, ha baja esik és hiába várom? Még akkor sem kívántam a halálát, amikor visszarángattak hozzá, amikor még nem volt egyéb, mint egy idegen, akivel mostantól együtt kell élnem, nem még most, amikor már el se tudom képzelni nélküle a mindennapjaimat.
Most se tudok még elaludni se, pedig tényleg próbálkozok, helyezkedek, lehunyom a szemeimet újra és újra, de többnyire csak fetrengésnek, kínlódásnak hat az egész. Egyszerűen hiányzik az érzés, hogy mellettem fekszik, a teste melege, amihez odafészkelhetem magam, így hosszas próbálkozás után, végül fel is adom a dolgot. Inkább magamra kapom a köntösömet és levonulok a dolgozószobámba, hogy ott kössem le a figyelmem, bár kerül-fordul azon kapom magam, hogy elmosolyodok a gondolattól, hogy azt az egészet Tőle kaptam. Pedig, akkor még valószínűleg szívesen megfojtott volna egy kanál vízben, mégis elintézte ezt nekem.
Fogalmam sincs, mennyi ideje rajzolgatok az asztal fölé görnyedve, amikor meghallom az udvaron megálló kocsi hangját, az ajtó csapódását, majd a bejárat felől a zörgést, amitől azonnal mosoly szökik arcomra. Félbe is hagyom a munkát, a dolgozószoba nyitott ajtajához sietek zakatoló szívvel, amit a boldogság és a megnyugvás okoz, de némi aggodalom és megrovás költözik tekintetembe, ahogy meglátom Dimitriy véres, felpuffadt ajkát. -A homlokodra fogom tetováltatni, hogy a szexi szádat ne merészelje senki se bántani.- jegyzem meg bújkáló mosollyal, karba tett kezekkel, miközben vállammal az ajtófélfának dőlök várva, hogy odasétáljon hozzám de, ha esetleg nem így tenne, akkor én indulok felé. -Remélem, ezt leszámítva jól vagy.- súgom, ahogy közelebb kerül hozzám, de a kabát megmozdul rajta - gyanúsan nem az ő mozdulatától- és valami éles, vékonyka hang nyüszítése is hallatszik egy pillanatra, ami egészen biztosan nem a gyomrától ered, így egy pillanatra lemerevedek és kérdő tekintettel sandítok fel rá, de a hang tulajdonosa végül kidugja a fejét az anyag alól, én meg elkerekedett szemekkel és szájjal bámulok rá. -Te jó ég! Hát őt meg, hol találtad?- kérdezem a megszokottnál magasabb hangon, teli szájjal vigyorogva, de már nyúlik is az apró kutyus felé, hogy a mellső lábai alatt megfogva magamhoz vegyem. -Haláli cukiii - lesek fel Dimitriyre, mint valami gyerek, aki épp most kapta meg a legmenőbb karácsonyi ajándékot, sietve nyomok is egy csókot ajkaira, bár gyorsan el is húzódok, ahogy eszembe jut, hol is sérült meg, majd bocsánatkérő pislogással elvigyorodok. -Nem is tudom, melyikőtök néz ki pocsékabbul.- sóhajtom mosolyogva, ismét lepillantok az apróságra, akit közben folyamatosan gyengéden simogatok, végül sóhajtok egy nagyot. -Mihez kezdjünk veled? ?- kérdezem végül halkan a kutyustól, de tekintetem a mondat végén Dimitriy arcára kúszik, mert végtére is, a kérdés inkább neki szól, mint a négylábúnak, bár őszintén remélem, hogy nem azért hozta haza, hogy aztán lepasszolja valahova.