Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Május 13, 2022 8:24 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Elég röhejesnek tűnt féltékenykedni, vagy inkább irigykedni egy kutyára, de akaratlanul is gombóc gyűlt tőle a gyomromba. Már azon túl, hogy eleve egy fontos szerepet szántam neki Iris életében, és valljuk be, ha önzetlen szeretetet akartam adni neki, hát ez volt a legjobb módja. Nem akartam, hogy magányos legyen, amikor nem vagyok mellette, mert míg én elég jól viseltem az egyedül töltött perceket, míg tudtam, hogy biztonságban van, addig vele kapcsolatban voltak kételyeim. Most sem voltam biztos abban, hogy nem rágta le mind a tíz körmét, amíg rám várt. Szóval, csak nem kellett volna féltékenységet éreznem a legfőbb eszközöm ellen, ami talán feloldja a magányos pillanatok alól. Az a fény, ami felgyúlt tekintetében, egy kislányról árulkodott, akinek soha nem engedték, hogy megvalósítsa az ilyesfajta álmait, nekem pedig eltökélt szándékom volt minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy azok az álmok végre valóra váljanak. - Ne ígérj olyat, amit úgyse tartasz be - válaszoltam pimasz szemöldökfelvonással, mikor közölte, hogy többé nem nevez apucinak, és ugyan rosszallóan csóváltam a fejemet, de inkább volt mulattató a szóhasználat, semmint tényleg bosszantó. Azt már inkább nem kérdeztem meg tőle, hogy tud-e olyan alkalomra visszaemlékezni, amikor zavart volna a perverzkedés. - És szerintem tudod, mi volt a motivációm - tettem hozzá, ekkor újra tekintetét bűvölve. Tudta, hogy nem vagyok a szavak embere, és ugyan már elég jól haladtam ebben a leckében, de még mindig nehezen fejeztem ki az érzéseimet. Inkább a testem beszélt helyettem, és az, ahogyan ránéztem, ezek pedig sokkal többet mondtak puszta szavaknál. Csak magam miatt soha nem hoztam volna haza egy kutyát, de ahogy megláttam a nyüszítő hang tulajdonosát, azonnal Ő jutott eszembe. Hogy mit mondott volna, ha mellettem áll, és hogy nem hagyta volna sorsára szegény kis szerencsétlent. - Te sem hagytad volna a sorsára. Én csak próbálok... mindegy - ráztam meg a fejemet, de inkább elengedtem a gondolatot. Próbáltam jó lenni, vagy inkább jobb, és bár neki már sokszor bizonyítottam, hogy talán elvétve még egy-két jó tulajdonság is rejlik bennem, de ezt szerintem még ő sem nézte ki belőlem. Hát még én. Akartam én egyáltalán jó lenni? Nem tudtam elvonatkoztatni a mozzanattól, mikor ajkaiba harapott, kellett is egy nagy levegőt vennem, mert akaratlanul is az jutott eszembe, hogy milyen lenne, ha éppen az enyémet harapdálná. Valószínűleg még az sem érdekelt volna, ha felszakítja azt a kis sérülést, csak végre kapjam meg azt a dédelgetett üdvözlést, de gondolataimból egy halk nyöszörgés rángatott vissza, ahogy a kis jószág elnyúlt a padlón, miután úgy tűnt, kielégítette a saját éhségét. Én viszont még mindig nem nyúltam a tányérom tartalmához, leginkább Iris miatt, aki időközben mellém lépett, egy gyengéd csókot hintett ajkaimra, miközben megtámaszkodott a vállaimon. - Igen, pontosan ezt akartam hallani - jelent meg egy cinkos vigyor a szám sarkában, inkább letéve az előbb megfogott villát, csak hogy utána nyúljak, és míg egyik kezem a dereka után nyúlt, hogy közelebb vonjam magamhoz, másik kezemmel a fenekére simítottam, már amíg engedte, mert elég gyorsan lépett egyet hátrébb., majd az üdítővel kezdett foglalatoskodni. - Csak ne Dimitriy-nek nevezd el - húztam el pimaszkodva a számat, szemtelenül kacsintva egyet felé, ekkor már újra magamhoz véve a villát. - Az szülne egy-két kellemetlen pillanatot - vigyorodtam el pofátlanul, de ahelyett, hogy ezúttal már tényleg nekifogtam volna enni, inkább hátradőltem a székben, ebből a pozícióból figyelve Őt. - Bár, azt sem tudom, hogy kisfiú vagy kislány - jutott aztán eszembe, mert ezzel a kis részlettel eddig nem foglalkoztam túlzottan, és nem is most akartam elkezdeni fejtegetni a témát. - Amúgy elfelejtettél rendesen üdvözölni - közöltem vele megkomolyodott ábrázattal, alig bírva ki, hogy ne villantsak incselkedő vigyort. - Nem is fáj annyira - tettem hozzá, utalva a feltépett szám állapotára, végig arra pályázva, hogy végre megkaparintsam a figyelmét. Talán tényleg féltékeny voltam. Egy kutyára.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Május 13, 2022 7:10 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs and the puppy
Egy pillanatra akaratlanul is megpróbálom elképzelni, miként is telnének a mindennapjaink egy kutyával a házban és bár érzem és látom rajta, hogy mennyire nincs amúgy ínyére a dolog, mennyire megbánta már, hogy elhozta a kis apróságot, mégis megmosolyogtat a kép, ami lelki szemeim előtt megjelenik. Hiába is gondolja úgy, hogy a kutyus nem kedveli, szerintem imádni fogja és pár nap múlva -ha marad- inkább, már az lesz a baja, hogy le sem száll róla a kutya. Hiába, hogy nem volt még sajátom, azért elég sok műsort néztem már a kis kedvencekkel kapcsolatban és azt már tudom, hogy mindenképpen kell nekik egy vezér. Dimitriy pedig, a legtökéletesebb alfahím jelölt, akit egy kölyökkutya kívánhat magának, de ezt majd, csak később közlöm vele. -De hát, nézz rá. Olyan édes.- vigyorgok, ahogy konkrétan közli, hogy Ő annyira nem is vágyik arra, hogy a kis vakarcs odáig legyen érte, de én valamiért úgy érzem, hogy pont emiatt lesznek végül majd egymásra kattanva. Szinte látom magam előtt, miként fog majd Dimitriy után csatangolni a kis apróság vagy épp a lábaihoz fészkelődve aludni, az előttem megjelenő képtől pedig, teljesen eltölt ez a meleg, édes érzés, hogy mennyire szeretem az előttem épp a száját jegelő férfit. Ugyanúgy áll most a kutyushoz, mint az elején hozzám, aztán tessék. Hol tartunk most? Kicsit ki is érződik szavaiból, hogy már most féltékeny, amiért a csöppségre valamivel jobban figyelek, de természetesen csípőből letagadja, ahogy ezt megemlítem én pedig mosolyogva bólogatok is kétkedve. Pedig, akármilyen lény ide sétálhatna elém, képtelen lennék nála jobban szeretni.-Teljesen abszurd lenne, nem igaz?- kérdezek vissza pimasz mosollyal, holott teljesen egyértelmű, hogy amúgy erről van szó, de valamiért nem tudok rá emiatt se haragudni. Ha nem ezzel az aprósággal állított volna haza, azóta már azon agyalnék, miként tudnám úgy rávetni magam, hogy ne okozzak neki fájdalmat, kíméljem a száját és őszintén szólva, lenne is ötletem, de így kénytelen vagyok ezt későbbre halasztani. Inkább a vacsorára koncentrálok, amivel a kutyust is ellátom, mielőtt Dimitriy elé is tennék egy tányérral a vacsorából, de azért futva az apróság felé sandítok, aki eleinte félve ugyan, de végül mohón habzsolni kezdi a neki szánt falatokat. Nem tudnám ezek után csak úgy elengedni és magára hagyni, nem is bírom ki, hogy ne kérdezzem meg, mi is a konkrét terve vele a drága férjemnek, de természetesen máris előáll egy feltétellel, aminek hallatán egész kíváncsivá válik pillantásom. Nem is bírom ki, hogy ne incselkedjek vele, ahogy egy korábbi becézést idézek, de én is elnevetem magam, ahogy a fejét csóválva nevet rajta. -Jó, hát akkor többé nem mondom.- vonok vállat nagyot sóhajtva, majd továbbra is mosolyogva, lágy pillantással figyelve arcát, kíváncsian félre billentem a fejem. -Mi volt a motivációd?- mosolygok rá továbbra is, de tekintetembe olyan szeretet költözik, amit le se tudnék tagadni, mert már ez a kijelentése is egyértelműen a tudtomra adja, hogy miattam csinálta az egészet, valahogy én hatottam rá még abban a helyzetben is, hogy ne legyen szíve ott hagyni ezt a kis édest. Szerintem azért, mert tudta, hogy én se hagynám ott. Ő máris megbánta, bár kételkedem szavaiban, mert egy apró mosoly ott bujkál arcán. -Én azért örülök, hogy nem hagytad ott.- sandítok a kutyára, majd Dimitriyre, finoman ajkamba is harapok, mert tényleg, szó szerint küzdenem kell a késztetés ellen, hogy most azonnal forró csókot leheljek ajkaira. Talán, az Ő szemében ez hiba volt vagy gyengeség, én mégis, csak még jobban szeretem emiatt. Végül a feltétel felől érdeklődök mosolyogva, magabiztosan, mert akármivel is áll majd most elő, tudom, hogy nem lesz majd probléma teljesíteni a feladatot, amikor pedig közli is, hogy mi az elvárása azért cserébe, hogy a kutya maradhasson, mosolyogva megkerülöm a pultot és lehajolok hozzá egy gyengéd, nagyon óvatos csókra, miközben finoman vállaira simítom tenyereimet.-Nem foglak elhanyagolni semmilyen téren sem.- súgom halkan, komoly tekintettel lepillantva rá, de aztán akaratlanul is ajkamba harapok, ahogy belegondolok, mi mindenre érvényes ez, így meg is köszörülöm inkább a torkomat és odébb húzódok Tőle, mert már most is nehéz megállnom, hogy ne Őt tüntessem ki a figyelmemmel. -Sőt. Ha megfürdettem, utána csakis a tiéd vagyok, rendben?- lesek rá vissza vállam felett mosolyogva, miközben újra a hűtőhöz lépek, hogy elő húzzak magamnak egy kis gyümölcslevet, miközben az apróság hangosan felé sandítok. Jól lakottan elhelyezkedik a padlón, majd csendben szemmel tart hol engem, hol Dimitriyt én pedig mosolyogva nézem, mielőtt az imádott férjem felé pillantanék. -Na és, mi legyen a neve?- kérdezem izgatott mosollyal, majd töltök magamnak és neki is az üdítőből, kortyolok is egyet, de közben már jó pár név végig pörög elmémben. Olyan érzésem van kicsit, mintha egy régi kívánságom éppen most teljesülne. Azon felül, hogy megtaláljam azt, akit őszintén szerethetek és aki tudom, hogy engem is szeret. Az már teljesült.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Május 13, 2022 6:10 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Ugyan nem tudtam olvasni a fejében, de szerencsére nem is volt szükség hatodik érzékre, mert minden érzés és gondolat ott ült az arcán, le sem tudta volna vakarni, ez pedig annak ellenére melengette a mellkasomat, hogy amúgy nem mutattam jelét. Ezt foghattam volna arra is, hogy még nem álltam át teljesen, élénken élt bennem a mai nap minden történése, és még mindig a kis akció hatása alatt álltam, de mellette mindig gyorsabban oldódott az a bizonyos jégpáncél. Csak kellett egy kis idő. Egy ideig a pultnak dőltem, onnan figyeltem, hogyan tesz vizet a kutya elé, majd vele egy időben léptem a hűtő mellé, csak hogy kerítsek magamnak némi jeget. Tekintete találkozott az enyémmel, láttam a bennük időző megkönnyebbülést és a néma együttérzést, amikor ajkaimra is vetett egy kósza pillantást. Egyelőre örültem, hogy sikerült elterelnem erről a figyelmét, még ha más hasznát egyelőre nem is láttam a kis szörnyetegnek, de ki tudja, talán ezt a szerepet írták meg neki. Hogy amíg én megvívom a saját harcaimat, Iris se legyen egyedül, bár semmit nem konyítottam ahhoz a bizonyos szeretetbombához, ami állítólag együtt jár a kutyákkal. - Hát, azért remélem, hogy de - szólaltam meg már a pultnál ülve, arra utalva, hogy szerinte holnap már levakarhatatlan lesz a kis vakarcs, közben pedig a felszakadt ajkamra szorítottam a jeget. Még mindig nem körvonalazódott bennem semmi, ezt pedig csak ritkán engedtem meg saját magamnak, mindenre volt egy tervem, de itt vakon tapogatóztam. Attól a gondolattól sem tudtam szabadulni, hogy milyen is lett volna az esténk, ha egymagamban állítok haza, bár bizonyára azzal indított volna, hogy kezelésbe veszi az amúgy elhanyagolható kis sérülést. Ehelyett azonban egészen más költözött a figyelme középpontjába, és nem is bírtam ki, hogy ne tegyek rá egy jól burkolt megjegyzést, de átlátott rajtam. Én is vágytam arra a törődésre és figyelemre, amire régen azt hittem, hogy semmi szükségem nincs, és bár félre tudtam volna tenni erre a tíz percre, de úgy tűnt, az önzőségem még mindig régi fényében tündökölt. - Még hogy én... féltékeny. Egy kutyára - grimaszoltam, ismét megfeledkezve arról, hogy minden ilyen mozdulat kibaszottul fáj, úgyhogy inkább ismét ellazítottam az arcizmaimat. Bár tény, hogy az a törődés nekem is jólesett volna, és az én szeretgetésem szinte teljesen elmaradt. Nem is igazán mozdultam, csak némán figyeltem, ahogy valami ételt szedett ki a hűtőből, hogy aztán a mikróba tegye, de nem is én lettem volna, ha tekintetem nem a fenekén időzött volna el ezidő alatt, ekkor már figyelve arra, hogy lehetőleg ne harapjak a saját számba. Igen, a szeretgetés hiányát rögtön megéreztem. - Ez az apuci még mindig kibaszottul perverz - sóhajtottam fel, azonban hangomba ezúttal már sunyi pimaszkodás költözött, miközben megjátszott rosszallással megcsóváltam a fejemet. - Meg fogsz lepődni, de nem vagyok egy kutyás alkat. Egészen más volt a motivációm, mikor megfogtam és hazahoztam - billent oldalra a fejem, így méricskélve a feleségem arcát, aki időközben könyökölve megtámaszkodott velem szemben, miután letette elém a tányért. - De már megbántam - jegyeztem meg rögtön, szám ép sarkában viszont ott bujkált egy meghunyászkodó vigyor. Letettem a jeget, majd kézbe fogtam az evőeszközt, de egyelőre még nem kezdtem neki. - Megtarthatod. De ne merészelj vele többet foglalkozni, mint velem - kerestem meg újra tekintetét, miután jó pár másodpercig a fal tövében ücsörgő kis alakot fürkésztem. Már nem reszketett annyira, mint amikor átléptem vele a küszöböt, de még így sem tudtam volna megmondani, hogy mit kéne vele csinálni. Már azon kívül, hogy meg kellett itatni és etetni. - Mert az első adandó alkalommal könnyes búcsút fogok inteni neki - fejeztem be a gondolatmenetet, bár azok után, hogy láttam, mekkora mosollyal reagált rá Iris, szinte biztos voltam benne, hogy nem lennék képes csak úgy kitenni a szűrét. Dimitriy, már megint mibe mentél bele?
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Pént. Május 13, 2022 5:11 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs and the puppy
Percekkel korábban még azon idegeskedtem, hogy vajon egyben haza fog-e jönni Dimitriy, ha pedig igen, mennyi és milyen durva sérülés lesz rajta, most meg már le se tudom vakarni a mosolyt a képemről, mert nem csak, hogy haza jött épségben -leszámítva a felrepedt száját-, de még hozott is magával egy aprócska, iszonyúan aranyos vendéget. Eszembe se jutott volna, hogy valaha is történik hasonló, de nagyon úgy fest, hogy Dimitriy tele van meglepetésekkel, bár amilyen arcot vág, valamiért úgy sejtem, hogy már régen megbánta a dolgot. Minden esetre elindulok a kutyussal a konyhába, magam után csalva a drága férjemet és miközben vizet adok a kiskutyának, már a sorsáról érdeklődök. Nem szeretném, ha beleélném magam a helyzetbe, megszeretném a kis apróságot, aztán meg kiderülne, hogy gazdit kell neki keresni, mert Ő nem is akarta megtartani. Jobb, ha már az elején letisztázzuk. -Majd meglátjuk.- bólintok gyengéd mosollyal, ahogy meghallom gondterhelt sóhaját,de közben képtelen vagyok nem elképzelni, milyen lenne egy ilyen édes kutyussal múlatni az időmet ahelyett, hogy a kefét rágom amiatt, hogy a férjem hazatér-e vagy sem. Meg egyébként is, mindig is odáig voltam a mindenféle háziállatokért, csak hát a házunk olyan volt, mint amit a magazinokban szokás mutatni, így aztán soha nem engedték, hogy legyen egy saját...akármim. Dimitriy szavai ettől függetlenül megnevettetnek, ahogy a szőke kislányról beszél, miközben a hűtőt túrom át valami értelmes kajáért, amivel Őt és a kutyust is megetethetem, Ő pedig jeget kerít a felduzzadt szájára, amit újra és újra sajnálkozó pillantással veszek szemügyre. Na nem, mintha nem örülnék egyébként, hogy ennyivel megúszta a ma estét, mert nézett már ki sokkal rosszabbul is. -Persze, hogy nyüszített, hiszen egész eddig ott rettegett egyedül.- mosolyodok el, ahogy rögtön kijelenti, hogy Őt nem kedveli a kutyus, pedig szerintem imádni fogja, ha csak a fele törődést mutatja majd felé, mint felém. -Most majd iszik, eszik, pihen egy nagyot és hidd el, holnap már le sem tudod majd magadról vakarni.- sétálok el mellette egy másik tányérral, amire már rá is pakoltam némi húst, de nem hagyom ki a lehetőséget, hogy egy cuppanós csókot nyomjak a halántékára. Elképzelése sincs róla, milyen kibaszottul imádom napról napra egyre jobban, ez a húzása pedig, csak még jobban megmelengeti a szívemet, mert ez is újabb bizonyítéka annak, milyen édes pasas egyébként, akármennyire is maffiózó. Szívem szerint most azonnal az ölébe másznék és kifulladásig csókolnám, de egyrészt itt az apróság, akivel foglalkozni kell egy picit, másrészt pedig, szét van repedve a szája, úgyhogy nem szeretném kínozni. Újra csak bólogatni kezdek, mikor az állatorvost említi, mert ez már nekem is eszembe jutott, hogy talán nem ártana megvizsgáltatni a csöppséget, de azért azon, ahogy kihangsúlyozza, hogy az "új barátom", mosolyogva fejet csóválok. -Úgy tűnik, valaki féltékeny lett.- jegyzem meg incselkedve, ahogy ismét a hűtőben kezdek kutatni, hogy a maradék vacsorából melegítsek neki egy keveset, mielőtt még megkapom, hogy a kutyával máris többet foglalkozok. Derekammal a pultnak támaszkodok, miközben végre rákérdezek a legfontosabb kérdésre újra, ha már az imént kikerülte a választ, el is szélesedik mosolyom válasza hallatán, de amikor azt mondja hogy van egy feltétele, némi izgatottság csillan tekintetemben. Akármi is az a feltétel, biztos, hogy megoldom. -Oké. Halljam, mi az a feltétel, apuci.- lesek rá pimaszul, mert akármennyire is voltam ittas a múltkor, emlékszem, ahogy megjegyezte, mennyire felbátorodtam a vodka miatt, hogy így neveztem, bár most tényleg úgy érzem magam, mintha épp alkudoznék, mint egy gyerek, hogy mi kell ahhoz, hogy maradhasson a kiskutya, akinek máris a néven gondolkozok titokban.-Valld be, hogy neked is megtetszett. Másképp nem hoztad volna haza.- vigyorodok el, miközben a mikró sípol, így aztán oda is fordulok, hogy a vacsit kivegyem belőle és Dimitriy elé tegyem. Aztán csak lekönyökölök vele szemben a pultra és leplezetlen imádattal bámulok rá. Ha nem gondolnám elcsépeltnek és nyálasnak, legszívesebben a nap minden percében elmondanám neki, milyen őrülten szeretem.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Pént. Május 13, 2022 6:08 am
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Az már nem szolgált újdonságként, hogy akárhányszor beléptem ezen az ajtón, egy teljesen megváltozott légkör fogadott itthon. Bár vagdalózhattam azzal, hogy nem vágytam meleg és bensőséges otthonra, és tökéletesen megfelelt az elvárásaimnak a rideg és hűvös négy fal, de felesleges lett volna tagadni, hogy már a puszta jelenlétével melegséggel töltötte el az egész házat, még ha mások számára nem is volt könnyen észrevehető vagy látható, hogy egy nő is lakik a fedél alatt. Én éreztem, akárhányszor csak hazaértem, és ahogy vele, úgy ezzel sem akartam, tudtam betelni. Szinte rögtön felfigyelt a kabátom alatt ficánkoló csomagra, az első döbbenet után pedig nyúlt is utána, ezzel egyidőben le is hámoztam magamról a kabátot. Az életem kezdett átfordulni teljes meglepetések sorozatába, mert én sem így terveztem ezt a ma estét, sőt. Talán nem vesztünk volna össze rajta, ha azt mondom, hogy soha, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy kutyát hozzak ebbe a házba, még az Ő kedvéért sem. Ehhez képest már a kezei között babusgatta, én pedig alig pár másodperc leforgása alatt lettem féltékeny a kis dögre emiatt. - Igaz, ennie sem árt - biccentettem helyeslően, még mindig próbálva zöld ágra vergődni ezzel a helyzettel, miközben éreztem gyengéd simítását a karomon. Bár nem is magam miatt jutott eszembe hazahozni a hidegben nyüszítő vendégünket, talán valahol mélyen volt bennem egy szándék, hogy meglepjem, és örömet okozzak neki. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy amúgy leptem-e már meg, már azon kívül, hogy néha tudtam normális ember módjára is viselkedni, de amúgy nem sorakoztak azok a példák, amik arról árulkodtak volna, hogy meglepetést akartam volna okozni neki. Lassabb léptekkel ugyan, de elindultam utána a konyhába, először csak a pultnak támaszkodtam, onnan figyelve mozdulatait, ahogy vizet tett a kutya elé, de rögtön elő is került a sarkalatos kérdés, amitől azóta rettegtem, hogy magamhoz vettem a kis ebet. Pedig én aztán nem szoktam csak úgy rettegni, most mégsem tudok mit kezdeni egy két kézben elférő csomaggal. - Még nem döntöttem el - válaszoltam egy kis sóhaj mellett, szinte rögtön érzékelve, hogy újra előtört belőlem az érzéketlenebb énem, ez a felismerés pedig egy újabb sóhajt követelt maga után. Egyszerűbb lett volna egy kibaszott csokor virággal vagy valami ékszerrel kedveskedni neki, mint ahogy minden normális ember csinálja. A picsába. - Pedig eddig egy kutyás szőke kislánynak képzeltelek, aki masnit köt a vérebére - vigyorodtam el, szándékosan húzva az agyát az amúgy elképzelhetetlen jelenet vázolásával, mert nem tűnt egy masnikötögetős típusnak. Rögtön fel is szisszentem a gesztustól, nem mutatva, hogy amúgy meglepődtem a kijelentésén, miközben elrugaszkodtam a pulttól, és mellé lépve míg ő a hűtőben kutakodott, én a fagyasztóból kezdtem jeget előhalászni, majd egy konyharuhába csomagolva őket, visszaindultam a pulthoz, ezúttal már felülve a székre, és rögtön a fájó ajkaimra nyomtam a hűsítő gyógyszert. Egy kutya felelősséggel járt, még ha nem is nagyon akartam komolyságot belevinni a témába, de ugyanúgy életben kellett tartani és törődni vele, mint egy gyerekkel. De egy gyerekkel épp ennyire nem tudtam volna mit kezdeni, mint ezzel a kis vakarccsal. - Engem szerintem amúgy sem kedvel. Még hangosabban nyüszített nálam, mint odakinn a sikátorban - jegyeztem meg egy komótos sóhajtással, nem téve hozzá, hogy amint Iris kezeibe került, rögtön abba is hagyta a hangoskodást. Talán tényleg egy négy lábon járó rossz-ember detektor. Tekintetem egy ideig időzött a kis apróságon, majd újra Iris alakját kezdtem fürkészni, végül megadóan véve nagy levegőt. Tagadni sem tudta volna, hogy odáig van a jövevényért, én pedig amennyire szívtelen voltam mindenki mással, vele éppen annyira nem tudtam az lenni. Mondhatni, a szívem minden megmaradó részét neki adtam. - Talán nem ártana egy állatorvosnak is megnéznie, ki tudja, mióta utcai harcos az új barátod - húztam el a szám szélétől a jeget, ahogy szinte már teljesen lezsibbasztotta a fájdalmat. - Megtarthatod. Egy feltétellel.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Május 12, 2022 8:32 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs and the puppy
Hatalmas megkönnyebbülés látni, hogy egyben van, hogy jól van, bár azért a száján lévő sérüléssel kiérdemel némi rosszallást, meg egy tetoválással kapcsolatos megjegyzést, amire viccesen reagál is. Mégis, ha csak kicsit is, de látok némi fáradtságot rajta, ahogy felém indul, ahogy én is felé indulok, tekintetem aggódóvá is válik, készülök is rá, hogy karjaimba zárjam finoman és kicsit rendbe szedjem az ajkait, de a kabátja alatt mocorgó alak megállásra késztet. Őszintén megdöbbenek az aprócska kutya láttán, aki kidugja fejét a kabátja alól és ezt egy percig sem titkolom, a döbbenet kiül az arcomra, ahogy Dimitriyre nézek, de valami édes, melengető érzés is hatalmába kerít, ahogy Őt nézem a kis aprósággal a kabátja melegébe zárva. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen látványban lesz részem, hogy haza állít egy kiskutyával a ruhája alatt, így most nem is igazán tudom, hogy hova tegyem a dolgot, de nem sokáig gondolkozok rajta. Olyan édes a kis pofa, az aprócska szempár, ami rám pislog, hogy egy rövid és minden bizonnyal fájdalmas csók után, már nyúlok is a kutyusért, hogy magamhoz vegyem. -Jajj, a kis édes. Hát nem hiszem el, hogy valaki képes egy ilyen tündéri lényt kidobni.- lesek szomorúan hol az apró, bogárszemekbe, hol Dimitriyre és magam sem tudom eldönteni, hogy mi lep meg jobban. Hogy egy a kis édes kutyuli tényleg ott lett hagyva a fenébe vagy, hogy Dimitriy hazahozta. Mostanra már tudom, hogy valójában nagyon is képes érezni, törődni, gyengédnek lenni, de nem gondoltam volna, hogy más iránt is tanúsít majd ilyesmit rajtam kívül még, ha az az illető egy iszonyúan aranyos kölyök kutya is. Viszont mind a ketten meglehetősen nyúzottak, így hirtelen nem is igazán tudom, hogy melyikről kezdjek előbb gondoskodni és ez a kérdés hangosan ki is bukik belőlem, mint ahogy a következő is, hogy pontosan mit szeretne Ő, mi legyen a csöppséggel. Hiába hiszem, hogy nem véletlenül hozta haza és valószínűleg, nem is hozta volna el, ha nem fordult volna meg a fejében, hogy gondját viseljük, mégis jobbnak látom, ha rákérdezek. Nem akarom idő előtt belélni magam abba, hogy lesz egy kutyus, akivel lefoglalhatom magam addig is, míg Dimitriyt kell nélkülöznöm, na meg azzal is tisztában vagyok, hogy nem kis felelősség egy kutya, így mindenképp jobbnak látom, ha kikérem a véleményét, bár nem lep meg, hogy nem a leghatározottabb a válasza.-Szerintem te kapsz jeget, Őt pedig addig megetetem, aztán jöhet mindkettőtöknek a fürdés.- mosolyodok el a kutyát simogatva de egyik kezem finoman Dimitriy karján siklik végig, miközben gyengéd, hálás pillantást vetek rá. Nem amiatt, hogy hozott egy kutyát, hanem mert ismét bebizonyította, hogy mennyire édes pasi, hogy igenis van szíve, bármilyen is próbál lenni a mivolta végett. Mérhetetlen szeretet tölt el, ahogy rápillantok, ahogy felrepedt ajkát és kínlódó tekintetét nézem, ami egyértelműen arról árulkodik, mennyire nem tudja, hogy tényleg mihez is kezdjek az apró vendéggel. -Biztosan éhes is. Te nem vagy az?- lesek le a kutyára alaposan szemügyre véve vézna alkatát, majd Dimitriyt is, bár Ő még mindig inkább tűnik fáradtnak, mint bármi másnak. El is indulok a konyhába folyamatosan a kutyust simogatva, de közben újra és újra Dimitriyre sandítok mosolyogva, ahogy leteszem az apróságot a fal tövébe és kerítek egy eldobható, műanyag edényt, hogy előbb vizet majd valami kaját is kerítsek neki. -Most komolyan. Maradhat vagy mi lesz a sorsa? - kérdezem végül nagyot sóhajtva, mert bár imádok minden ilyen kis édes dögöt kutyától kezdve, macskán át a hörcsögig, nekem sincs nagy tapasztalatom a háziállatok terén. -Sosem volt még kutyám.- vallom be végül halkan, az apróságot figyelve, aki azonnal neki esik az elé tett víznek, míg én aztan alaposan kezét mosok, majd a hűtő felé indulok, és valami kutyának való kaja után kutatok. Meg persze, ha az egyre inkább imádott férjem vacsorára vágyik, neki is előszedek valami finomat.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Csüt. Május 12, 2022 6:09 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Nem cáfolt rá a sejtéseimre, mert amint beljebb tessékeltem saját magamat, és megálltam a lépcső és a nappali kereszteződésében, megpillantottam Iris-t, ahogy épp becsukja maga mögött a dolgozószobája ajtaját. Azon jobban meglepődtem volna, ha ágyban találom, vagy mi több, esetleg úgy, hogy már elaludt, de talán hülyeség volt ebéd közben közölni vele a ma esti terveket. És azt, hogy aludjon nyugodtan, mert ez garancia volt arra, hogy úgyse fog, de még ezt a dacot is szerettem benne. Még ha néha tisztára meg is őrjített vele. Viszonoztam a kapott mosolyt, de közben nem tudtam nem észrevenni tekintetében a megbújó aggodalmat és a szavak nélküli korholást. - Nincs még elég tetoválásom így is? - kérdeztem vissza, erőtlen pimaszkodással a hangomban, de próbáltam nem elvigyorodni, mert tudtam, hogy egy ilyen gesztusba ismét belesajgott volna mindkét ajkam. Nehezen álltam meg, mert amúgy vicces volt elképzelni, és ahogy Ő elindult felém, úgy lassú léptekkel én is elkezdtem megközelíteni Őt. Egy laza biccentéssel jeleztem, hogy azon kívül, amit lát, semmi bajom nincs, nem is fájt semmim, kivéve azt az erőtlen karmolászást a köldököm mellett, amivel a váratlan látogatónk jutalmazott éppen. Nem is tudtam, hogy milyen felvezetéssel adjam elő, egyszerűen nevetségesnek éreztem magam ebben a helyzetben. Én, egy kiskutyával a kabátom alatt, és valószínűleg ha nem éppen rajtam élezte volna a még nem túl erős körmeit, én tettem volna saját magammal a fantasztikus ötletemért. A remény viszont, hogy talán ezt az egészet még visszacsinálhatom, abban a pillanatban szűnt meg, mikor ismét megütötte fülemet a halk nyöszörgés, az erőtlen nyüszítés, és nem kellett hozzá, csak pár másodperc, hogy egy ledöbbent, meglepődött tekintet lessen vissza rám, ezzel az utolsó menekülési útvonalat is elvágva. Egy halk sóhaj bukott ki belőlem, miközben Iris tekintete megtelt valami leírhatatlan jókedvvel és vidámsággal, és amint megpillantotta a kutyát a kabátom alatt, már rögtön nyúlt is utána, hogy magához vegye. - A szemét között nyöszörgött a night klub mögötti sikátorban - adtam választ a kérdésére, miközben elkezdtem lehámozni magamról a bőrdzsekit, és ledobtam a kanapé háttámlájára. Azt tudtam, hogy én már most nem rajongok ezért az egészért, így jogos lett volna a kérdése, hogy akkor mégis miért hoztam haza ezt a kis szörnyeteget, de valószínűleg pont azért, ami éppen a szemem előtt zajlott. Ezért a csillogó, boldog tekintetért bármit megtettem volna, még ha jelenleg testem-lelkem nem is kívánta az egészet. Bár soha nem mondta, hogy szereti a kutyákat, de ezek szerint annyira nem lőttem mellé. Mondjuk a csókja közben nem bírtam ki, hogy ne szisszenjek fel halkan, de a fájdalom pár másodpercen belül már el is tűnt, én pedig csípőmre tettem mindkét kezemet, vonva egyet a vállaimon. - Az én gondomat egy kis jég megoldja. Az övét nem tudom - válaszoltam, ezúttal már kicsit megmozgatva az állkapcsomat, csak hogy megszokjam a szúró és feszülő érzést, de nem kerülte el figyelmemet a kutakodó tekintete. - Hát, talán egy fürdetés nem ártana neki. Szerintem - gondolkodtam el, bár abban sem voltam biztos, hogy erre vonatkozott a kérdése. Amúgy egyáltalán nem tudtam, mihez kezdjünk vele, amatőr voltam ezen a téren, és ez valószínűleg ki is ült az arcomra. Nem kezdtem ecsetelni, hogy fogalmam sincs a kutyákról, mert szerintem ezt anélkül is kitalálta volna. Bár... meg kell hagyni, hogy amúgy tényleg elég aranyos ez a kis vakarcs.
Kiskép : Rendeltetésem : I'm HIS Wife play by : Jennifer Lawrence Posztok száma : 1082 User neve : Maze Csoport : Halandó Pontgyűjtő : 1070 Lakhely : Frogner Foglalkozás : Építész Előtörténet : My Fairytale Keresem : "Every Beauty needs her Beast, to protect her
from everything but Him." Kor : 37
Iris Gustafsson —
Elküldésének ideje — Csüt. Május 12, 2022 2:52 pm
Dimitriy V. Smolensky felhasználónak tetszik ez a poszt.
Mr and Mrs and the puppy
Naponta ezerszer is bizonygathatná, hogy mennyire szükségtelen, akkor is halálra fogom aggódni magam minden alkalommal, amikor kisétál az ajtón közvetlenül azután, hogy közli velem, hogy későn fog jönni és, hogy nyugodtan aludjak. Nem kell elmondania, hogy konkrétan mire készül, hogy mi az esti programja, mert már ezen mondatok egyike is elég, hogy tudjam és görcsbe ránduljon a gyomrom, mert akaratlanul is felvetődik bennem a kérdés, hogy mi van, ha baja esik és hiába várom? Még akkor sem kívántam a halálát, amikor visszarángattak hozzá, amikor még nem volt egyéb, mint egy idegen, akivel mostantól együtt kell élnem, nem még most, amikor már el se tudom képzelni nélküle a mindennapjaimat. Most se tudok még elaludni se, pedig tényleg próbálkozok, helyezkedek, lehunyom a szemeimet újra és újra, de többnyire csak fetrengésnek, kínlódásnak hat az egész. Egyszerűen hiányzik az érzés, hogy mellettem fekszik, a teste melege, amihez odafészkelhetem magam, így hosszas próbálkozás után, végül fel is adom a dolgot. Inkább magamra kapom a köntösömet és levonulok a dolgozószobámba, hogy ott kössem le a figyelmem, bár kerül-fordul azon kapom magam, hogy elmosolyodok a gondolattól, hogy azt az egészet Tőle kaptam. Pedig, akkor még valószínűleg szívesen megfojtott volna egy kanál vízben, mégis elintézte ezt nekem. Fogalmam sincs, mennyi ideje rajzolgatok az asztal fölé görnyedve, amikor meghallom az udvaron megálló kocsi hangját, az ajtó csapódását, majd a bejárat felől a zörgést, amitől azonnal mosoly szökik arcomra. Félbe is hagyom a munkát, a dolgozószoba nyitott ajtajához sietek zakatoló szívvel, amit a boldogság és a megnyugvás okoz, de némi aggodalom és megrovás költözik tekintetembe, ahogy meglátom Dimitriy véres, felpuffadt ajkát. -A homlokodra fogom tetováltatni, hogy a szexi szádat ne merészelje senki se bántani.- jegyzem meg bújkáló mosollyal, karba tett kezekkel, miközben vállammal az ajtófélfának dőlök várva, hogy odasétáljon hozzám de, ha esetleg nem így tenne, akkor én indulok felé. -Remélem, ezt leszámítva jól vagy.- súgom, ahogy közelebb kerül hozzám, de a kabát megmozdul rajta - gyanúsan nem az ő mozdulatától- és valami éles, vékonyka hang nyüszítése is hallatszik egy pillanatra, ami egészen biztosan nem a gyomrától ered, így egy pillanatra lemerevedek és kérdő tekintettel sandítok fel rá, de a hang tulajdonosa végül kidugja a fejét az anyag alól, én meg elkerekedett szemekkel és szájjal bámulok rá. -Te jó ég! Hát őt meg, hol találtad?- kérdezem a megszokottnál magasabb hangon, teli szájjal vigyorogva, de már nyúlik is az apró kutyus felé, hogy a mellső lábai alatt megfogva magamhoz vegyem. -Haláli cukiii - lesek fel Dimitriyre, mint valami gyerek, aki épp most kapta meg a legmenőbb karácsonyi ajándékot, sietve nyomok is egy csókot ajkaira, bár gyorsan el is húzódok, ahogy eszembe jut, hol is sérült meg, majd bocsánatkérő pislogással elvigyorodok. -Nem is tudom, melyikőtök néz ki pocsékabbul.- sóhajtom mosolyogva, ismét lepillantok az apróságra, akit közben folyamatosan gyengéden simogatok, végül sóhajtok egy nagyot. -Mihez kezdjünk veled? ?- kérdezem végül halkan a kutyustól, de tekintetem a mondat végén Dimitriy arcára kúszik, mert végtére is, a kérdés inkább neki szól, mint a négylábúnak, bár őszintén remélem, hogy nem azért hozta haza, hogy aztán lepasszolja valahova.
_________________
Sometimes i wonder if love is worth fighting for. Then I look at You.
I'm ready for war.
Kiskép : Rendeltetésem : - play by : tom hardy Posztok száma : 1091 User neve : dimitriy Csoport : halandó Pontgyűjtő : 1082 Lakhely : frogner Foglalkozás : gangster Előtörténet : i didn't choose the thug life the thug life chose me Keresem : find arms that will hold you
at your weakest, eyes that will see you
at your ugliest,
and a heart that will love you
at your worst.
then you have found true love Kor : 45
Dimitriy V. Smolensky —
Elküldésének ideje — Szer. Május 11, 2022 7:07 pm
Iris Gustafsson felhasználónak tetszik ez a poszt.
Az utóbbi időben kicsit sem díjaztam az éjszakákba nyúló munkát, főleg ha házon kívül kellett valami halaszthatatlant intéznem, és amikről tudtam, hogy az apám rossz néven venné, ha másra bíznám az elvégzésüket. Épp az ilyen ügyletek miatt voltak aggályaim, bár nem azért, mert féltem volna a kialakuló helyzetektől vagy egy-két fasztól, aki hirtelen elfelejtette, hogy hányas cipőt hord, inkább amiatt, mert ha Iris titkolni is próbálta, de attól még tudtam, hogy aggódik. Talán meg kellett volna nyugtatnom, visszhangozhattam volna a fülében, hogy soha nem esik komolyabb bajom, de mindketten tudtuk, hogy valójában bármi megtörténhet. Nem is akartam furcsa álomvilágba ringatni sem Őt, sem magamat, inkább nagyobb energiát fektettem a tragédiák megelőzésébe. A mai közös ebédünk közben is csak annyit mondtam neki, hogy valószínűleg későn érek haza, és nem kell megvárnia, ha már nem bírná ki ébren. Amúgy is fárasztó, stresszes napokat tudhatott a háta mögött, főleg a mai nap után, mikor mindenki azt kürtölte, hogy a zaklatóját tegnap megölték. De volt benne annyi bizalmam, hogy nem jár el a szája. Éles, feszítő fájdalom hasított állkapcsomba, miközben az autó felé tartva megpróbáltam megmozgatni ajkaimat, csak hogy felmérjem, mekkora a verekedés okozta kár, de azon kívül, hogy felszakadt a szám, másra nem panaszkodhattam. Le is takarítottam a kicsorduló vért a szám sarkából, felszisszenve az ezúttal kisebb fájdalomhullámtól, közben összehúztam magamon a kabátot a hűvös szél miatt, de egy vékony, nyöszörgő hang megálljra kényszerített a magabiztos léptek után. Tekintetem lassan pásztázta végig a bár mögötti sötét sikátort, majd ahogy egyre közelebb haladtam az egyik konténerhez, még hangosabbá vált a nyüszítés, szinte kétséget sem hagyva, hogy mi is rejlik a szanaszét hagyott újságpapírok stóca alatt. Nem akartam törődni vele, ahogy eddig soha nem is kaptam fel a fejemet, ha hasonlót láttam vagy hallottam. Túl szőrősszívű és rideg voltam ahhoz, hogy ilyesmivel törődjek, de ahogy egyre közelebb haladtam a kocsihoz, a hang pedig ismét halkabbá vált, furcsa, már-már idegen és idegesítő szorítás uralkodott el a gyomromon. Nem is értettem, miért álltam meg ismét, egyáltalán miért gondolkodtam ezen, vagy miért kaptam fel a fejemet rá, mert semmi közöm nem volt hozzá. Nem akartam jó ember lenni a nap minden percében, elégnek éreztem akkor, mikor Iris velem töltötte az idejét, neki tartogattam ezeket az érzékeny, bensőséges pillanatokat, egy ilyen helyzetben pedig az akartam lenni, ami mindig is voltam. Aki elsétál, ha éppen nem az ó dolgáról van szó. Egy lemondó sóhajjal ráztam meg fejemet, egy pár másodperc erejéig a betont fürkészve magam előtt, még mielőtt visszaindultam volna a konténer mellé. Leguggoltam, közben már félresöpörve egy csomó kidobott újságpapírt, haladva a nyöszörgés felé, míg elő nem bukkant egy fekete, apró tekintet a szemét alól. Alig tűnt nagyobbnak a két kezemnél, mire újra nagyot sóhajtottam. El sem hiszem, hogy ez velem történik. - Hát, haver. Ma van a szerencsenapod - ráztam meg a fejemet, miközben utána nyúltam, és a két kezem közé fogtam. Ki tudja, mióta árválkodott a szemét alatt, a kis teste reszketett, egyszerre a félelemtől és a hidegtől, szinte teljesen kihűlt, a nyöszörgése pedig mindezek ellenére sem szűnt meg. Valami csodával határos módon nem fagyott csak halálra, úgyhogy talán... annyira nem kellett volna lebecsülni. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én inkább valami meleg helyre mennék - álltam aztán fel, ismét széthúzva a kabátomat, csak hogy behúzzam alá a kis testet, bár valahol még mindig dolgozott bennem az a dac és az a ridegség, amivel normál helyzetben lereagáltam volna egy ilyet. És csak több kérdést vetett fel, hogy miért nem tudtam erre az egészre normál helyzetként tekinteni. A kocsiút alatt egyre halkabbá vált a nyüszítés, tekintetemmel néha lopva az anyósülés felé pillantva. Nem voltam egy... kutyás típus. Soha nem volt sajátom, azt sem tudtam, mit kell velük csinálni. Meg amúgy is, megugatják a rossz embereket, úgyhogy alapból mínuszról indultam. Még mindig úgy remegett, mint a nyárfalevél, de a kocsiból kiszállva ismét magamhoz vettem, bebújtatva a kabátom alá, nem kényeskedve azon, hogy valószínűleg tönkremegy az egyik kedvenc ingem. - Hát, ha én nem is, talán más örülni fog neked - húztam el a szám, belépve a bejárati ajtón. Tényleg későre járt már, de amennyire szófogadó volt a feleségem, biztosan nem aludt még.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 29 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.