- Eddig még csak felajánlották. Majd úgyis be kell mennem, aztán bővebben megtudom a dolgokat. - elég jó lenne belekezdeni, kerül amibe kerül, de az lesz az én célom. Végig járom az utat, még ha az út rögös is lesz! Arra azért kiváncsi vagyok, hogy ő hova akar menni, mi volt az eredeti elképzelése, ám ezen kívül több mindent megint csak nem kapok. Jó, hát ha így játszunk, akkor majd otthon kihúzom belőle. Ezt a játszmát ketten csinálják ám! Aprót fejet ingatok, hagyom jelenleg a témát, ha nem, akkor nem erőltetem a dolgot. Persze hogy tudom, hogy a nevelőfaterja miatt nem nagyon akar otthon maradni. Nincsenek túl jóban, az meg hogy az anyja éjszakás, így inkább távol maradna. Amit el is hiszek, én sem lennék valami jóban a nevelőfaterommal, de nekem olyanom szerencsére nincs. Anya jól elvan Aegirrel, így ebben kicsit szerencsésebb vagyok! Szóval igen, jöhet, anya is szívesen látja. Az apja meg nem olyan bátor, hogy tőlünk haza rángassa. Bár ha próbálkozna is, előbb találná a gyomrában az öklömet. Nem engedem, hogy hozzáérjen. - Jó. Ha gondolod...az egész hetet nálunk töltheted... - figyelem az arcát, a tekintetét, ahogy elmereng a tájon, majd ugyanarra fordulok, amerre ő is. Tényleg átjöhet, bármikor, bármeddig, anya is mindig hiányolja, a banda miatt kevesebb időt töltöttünk együtt. Elég jókat szoktunk együtt szórakozni, ám most így 17 évesen, nos... már másképp működnek a dolgaink. De nem is úgy vagyunk barátok. Suli után jön is át, erre csak bólintok, otthon leszek, jöjjön csak. Bármikor ott leszek neki. Még ha nem is hisz nekem sokszor, mert a banda... csak azért, hogy senki se sérüljön. Miattam! - Mi lesz a következő óra? - teszem fel a kérdésem, majd lassan felkelek a helyemről, a kezem nyújtom a lánynak, ha akarja, akkor felsegítem. Bökök a fejemmel az épület irányába, majd felveszem a táskáját, ha lent maradt volna. - Menjünk be, mielőtt megfáznál...meg elkésnénk a következő óráról. Fogalmam sincs amúgy hogy készültem-e rá...elfoglalt a vizsga. - nevetem el a végét, majd ha ő elindult, akkor lassan követni kezdem. Nem, nem nézek végig rajta tetőtől talpig, így mielőtt félre érthető lenne a helyzet, mellé sietek. - A pizza biztos jó lesz? Vagy valami mást találjunk ki? - hátha megunta azt a tetves szokásos pizzát és egyéb tésztaféléket, amit ketten szoktunk betolni. Ehetünk mást is, sosem kötelező ugyanazt. Igen, a suli utáni időszakra gondolok már, holott még a nap elején vagyunk, de örülök, hogy több időt töltünk majd együtt.
Az egyetem témáját próbálnám kerülni, de Aaron mindig visszatér hozzá, aztán végül annyira nem is baj, mert miután bólintok a kérdésére és folytatja kiderül, hogy nem a Kubenre megy, végül, hanem az osloi orvosira. Szinte eltátom a számat, és szélesen elmosolyodok, meg is feledkezek a magam egyetemi gondjairól. - De jó, és ösztöndíjjal vesznek fel, vagy csak felajánlották a lehetőséget, hogy a pontok alapján beférnél oda? - hát azért egy orvosi egyetem nem olcsó mulatság, és habár a mostohám nagyon nyomná nekem is ezt a témát, én nagyon nem akarok a mostaninál is jobban kötődni hozzá. Aztán rá is kérdez, hogy én még ugyan azt fogom-e választani, amit eddig akartam, és erre nyelek egy aprót. - Öhm.. - nyalom meg az ajkamat, mert hirtelen úgy érzem kiszáradt. - Vacilláltam, de végül is maradtam a régi elhatározásnál... - bólintok, bár azt inkább nem említem meg, hogy melyik régi elhatározás mellett döntöttem. Nem akarok most Aaronnal sem veszekedni, sem magyarázkodni. Ráér ez máskor. Inkább rákérdezek arra, hogy mit csinál délután, és szinte fel vagyok készülve arra a lerázásra, amit nyomatni szokott, mikor bandázni megy, de most úgy tűnik, hogy végre rám ér. Ennek kifejezetten örülök, és rá kérdezek, hogy egyébként náluk alhatok-e, ő pedig mintha megérezné ebből, hogy nem akarok otthon maradni. A kérdésére kicsit lesütöm a szememet. - Csak.. anya megint éjszakás lesz, és... nem akarok otthon maradni vele, egyedül. - mondom halkan motyogva, ismét a körmömet piszkálva, mintha nem lenne már így is tiszta. Hálásan mosolygok rá, amikor felhozza a pizzázás ötletét, meg hogy az anyja is örülne nekem. - Még mindenképp haza megyek, ledobom a cuccaim, meg összepakolok egy váltóruhát, pizsamát, a kontrollert, aztán átszaladok, oké? Meg szólok anyáéknak, hogy nem leszek otthon. - válaszolom, elmerengve nézve fel a havas iskolaudvar tájára. - Szerintem egy fél óra, max egy óra. - nézek rá kíváncsian, hogy jó lesz-e így neki.
Kiváló vizsgát tett. Hát nem is vártam mást tőle ami azt illeti. Főkleg ha hiányzása sincs, akkor meg főleg. Ráadásul állandóan azt látom, hogy figyel s jegyzetel. Szóval jah... megerőltetnie sem kellett negyon magát. Nem úgy mint nekem. De a tovább tanulás? - Tudod...emlékszel tavaly mit mondtam? Hova mennék el ? - megnyaltam a számat, majd magam elé kezdtem bámulni. A szájízem kicsit kesernyésé vált, a szívem is kihagyott egy ütemet, de aztán egy halk sóhaj is felszökött belőlem. Elég sok idő telt el hogy erről sem beszéltünk. Nekem tavaly más terveim voltak, 180 fokos fordulatot vettem közben. - Na azt felejtsd el! Kubent kukáztam. Kaptam egy ajánlatot... a múltkori géntechnológia vizsgám 90 %-os lett. Az Osloi egyetem keresett fel... 3 éves érettségi diploma... az orvostudományra felvesznek. És van aki szerint helyesen cselekszem, ha elfogadom. Mert van tehetségem dolgokhoz. Szóval megírtam az emailt. Elfogadtam. - mosolyom őszinte, a lelkem kivirult időközben, megkönnyebbültség lesz úrrá rajtam. - A te terved megmaradt? - vetem rá iriszeimet, majd elnevetem magam, ahogy a spórolásról kezd el beszélni. Hát jah, valahogy úgy, néha úgy érzem, ha figyelnék az órákon, többet aludhatnék este. De ez nem mostanában valósítható meg. Mindegy. Hozzá szokom majd. De nem akarok, szükségem van alvásra, úgy érzem, hogy a végét járom sokszor ezen hibából. Az meg hogy mit szereztem, csak kacsintok, egyelőre titok, ha átjön, akkor úgyis örülni fog a feje. Akció dús játékot szereztem be, úgy és arra irányítasz amerre akarsz...de majd. Majd kap magyarázatot. Már tűkön ülök hogy a kezébe adhassam, szóval örülök, hogy felhozta. Felvont szemöldökkel hallgatom a továbbiakat, majd hallgatók hosszasan kérdése után. - Viccelsz? Tudod te milyen mérges lesz ha a kanapét választod...ez én ágyam helyett? Felejtsd el a kanapét Cass! Nálam alszol. – határozottan lezárom ezzel a témát, nem engedek belőle. Ami pedig az én alvásomat illeti, megoldom. Vagy a kanapé, vagy Axel szobája. Addig meg gondolkodhatok rajta, nem tartok egyik résztől sem. Axelt tuti nem zavarná... Ami pedig ezt az ottalvást illeti...hirtelen jött. Kicsit óvatosabban teszem fel a kérdést, hiszen ismerem már ezer éve... - Baj van otthon? Figyelem és hallgatok, próbálok figyelni arra amit mond és amit mondani szeretne erről az egészről. Nem sűrűn jártam át hozzájuk, de ő pont ez miatt jött át annál gyakrabban. Mostanában ezt a kis részt is hanyagoltuk. A banda vált a középpontommá. - Anya is örülne neked. Múltkor is említette, hogy olyan régen jártál már nálunk. Na majd most örülni fog. Rendelünk pizzát. - vetek fel egy csomó dolgot így egyszerre. Aztán majd lesz ami lesz. Úgyis ezer féle dolgot csinálunk majd egyszerre. Vannak dolgai nálunk, sose kukáztam őket, van törölközője, fésűje, szerintem hajvasalója is van...de az talán anyáé. - Mikor jössz át? Suli után vagy a szokásos? – teszem fel a következő kérdést, hiszen attól függ hogyan tudom megoldani azt, hogy rend legyen a szobámban. Jelenleg örület uralkodik bent.
Próbáltam el mismásolni a dolgot a jelentkezéssel, vizsgával és mindennel kapcsolatban, legalább is ami engem illet, de amikor már másodszorra kérdez rá, akkor már feltűnő lenne, hogy nem válaszolok rendesen. - Jól. Igazából kiváló lett. - mondom az értékelést egy kis mosollyal, aztán megint a kezemet kezdem figyelni. Sose titkolóztam még Aaron előtt, de az utóbbi időben, mióta elhanyagol, nekem is egyre több ilyen felhő gyűlt össze a fejem fölött, és most már ott tartok, hogy nem tudom, elmondjak-e neki mindent, vagy.. inkább csak hallgassak. Azért az álmatlan éjszakákra kicsit oda szúrok, mert arra számítok, hogy a bandája miatt hagyott ki alvásokat, de amikor a tanulásra tér ki, akkor egy kicsit elszégyellem magam, amiért az előbb mással vádoltam meg. Ráadásul olyan ártatlanul reagál rá, mintha észre sem vette volna a célzást, hogy már meg is sajnálom őt. - Megspórolhatnád az éjszakázást, ha bejárnál az órákra... - bököm meg az oldalát játékosan, egy féloldalas mosollyal az orra alá dörgölve, hogy nem kellene annyit hiányoznia. Amikor rákérdezek, hogy mit csinál ma, kicsit aggódom, hogy megint leráz, de felderül az arcom, amikor megkérdezi, hogy van-e kedvem átmenni hozzá, és kipróbálni egy új játékot. - Viccelsz, naná! Mit vettél, vagy kaptál? - kérdezem kíváncsian felé fordulva, a hajamat hátra túrva jobb oldalon a fülem mögé, és már is lelkesebben kezdem őt figyelni és nézni. - Majd még haza ugrok a kontrolleremért. Mit gondolsz... - kezdek végül bele, és félre pillantok. - Alhatok nálatok..? Anyud nem lenne mérges, hogy elfoglalom a kanapét? - kérdezek rá végül visszapillantva rá egy kicsit bizonytalanul.
Ott fostam a folyosón...felnevetek jóízűen hogy ezt visszahallhatom tőle, hiszen nem hinném el, ha nem ő mondaná, hogy féltem a vizsga miatt. Pedig de! Be voltam rezelve tőle, de leginkább a nemalvás tette rá a billogot a dologra. A lényeg, hogy sikerült. Meg valószínüleg neki is sikerült, hiszen nem aggódik... vagy leszarja csak. - Hogy érzed, hogy sikerült? - kérdezem oldalra billentett fejjel pillantva arcára, szemére, majd lepillantva a körmöt piszkáló ujjaira, kezére, végül újra az elmélázó arcára. Kérdésére felcsusszan a homlokom közepére szemöldökeim, nem értem a kérdést, vagy hogy bármilyen értelmet vessek belé. Frusztrál a kérdés, zavarossá tesz, hiszen mi van akkor ha a bandával voltam? Nem akarok értelmet keresni benne...többet. Elég volt. - Északákat töltöttem el azzal, hogy pótoljam a tanulásaimat, hogy kibővitsem az ismereteimet, hátha dobnak bele újdonságot. - mintha bármilyen magyarázatot kellene hogy agyjak, miért vagyok hullafáradt. Talán a tanulásra fókuszálltam, idegesített, hogy elérjem a célom. De meglett, az eredmény számít. - Itt akarok lenni...nem bukhatom el már ezt az egészet. Lógnom sem kellene már...nem érné meg, hiszen nem mehetek a kiválasztott suliba, amit meg meg is bánnák... - magyarázom halkra vett hanggal, hiszen tényleg nagy erőket fektettem bele, hogy egyáltalán oda tudjak figyelni, hogy itt tudjak lenni, hogy a banda ne terelje el a figyelmem. Másra akarok koncentrálni, nem akarok olyanba beletenyerelni, amiből szarul jönnék ki. Elég volt belőle. - Mi a mai program? - hökkenek meg a kérdésén, majd elvigyorodok. Amire én gondoltam a mai nap folyamán? Nos...talán még magamat is megfogom lepni vele. - Tudod mire spekulálok? - pillantok rá, majd szugerálom kicsit, egy kis ideig nem szólalok meg, pörögnek az agytekervényeim, hogy mit is akartam ma kezdeni magammal. De hamar rájövök, hogy szinte semmit nem akartam ma...különösebben. Legalábbis nem egyedül. - Mit gondolsz, ráérsz ma? Szereztem új játékot...ketten kipróbálhatnánk. - pillantok rá amolyan mindentudó fejet vágva, le sem veszem róla iriszeimet, tudni akarom, hogy benne van-e egy újabb kihivásban? Mert akkor számíthatok rá, hogy nem kalandozok el másfelé, hogy a banda végre kiürül az elmémből...a mai napra legalább letudnám őket. Jó lenne Cassivel megint nyomulni, kimaradt egy kis idő és jó lenne újra kézbe venni a kontrollert és kizárni minden más külső tényezőt. Olyankor nem számít semmi más, csak ő és én, no meg a videojáték, a nassolás, a cola, az éjjeli fentlétek, akár hajnalig is, vagy le sem fekszünk és indul a nap. Hiányzik? Megérné visszatérni ebbe? Teszek azért, hogy megérje!
Leülök mellé, de engem a hideg nagyon is tud zavarni, ezért inkább a táskámra ülök le. Ő bezzeg épp hogy nem csupasz seggel ül a jeges földön, a hó közepén. Csak halkan elnevetem magam azon, hogy azt mondja, jó idő van, aztán neki dőlök a fának és kérdezgetni kezdem. Az értetlenségből átmegy az arcom derültre, amikor azt mondja, hogy 80 fölött sikerült neki. - Mondtam, hogy menni fog, diló. Te meg még ott fostál a folyosón. - mondom először vigyorogva, aztán elégedett mosollyal. Persze, nem mondom, hogy nem próbáltam meg egy kis önbizalmat is belé táplálni a szavaimmal, de ha nem tanult volna egyébként, akkor hiába a nagy önbizalom és elhatározás. - Nem volt olyan nehéz, mint amilyenre számítottam, majd kiderül, hogy elég lesz-e a pontszámom. - mondom a kezeimre tekintve, és a körmöm alól piszkálva inkább valami koszt, amikor rám pillant kíváncsian. Amikor felhozza, hogy miért nem várt meg, rá pillantok és kissé félre biccentem a fejem. - A tanulás miatt nem aludtál, vagy mert megint velük mászkáltál? - kérdezem, és ezúttal nehéz leplezni a hangomból kiérezhető vádat. Még mindig nehéz elfogadnom, hogy most már inkább más barátokat helyez előtérbe, és inkább azokkal járkál, semmint hogy velem tanuljon, játsszon, vagy akár korcsolyázni jöjjön. Amikor bocsánatot kér, hogy nem írt, kicsit megvonom a vállamat. - A lényeg, hogy most itt vagy, nem? - kérdezem, és ismét lepillantok az ölembe, a kezeimre, a kérdésére felnézek az épületre, majd rá emelem a kék szemeimet. - Beteg a tanár, mindenkinek lyukasórája van. Talán ez az egyetlen szerencséd. Lóghatsz egyáltalán még órákról? - nem tudom pontosan, hány hiányzása van már, és mennyi lehet még, bár mivel végzősök vagyunk, és viszonylag jó diák, azért kevesebbszer írják fel neki a tanárok, mint amennyit ténylegesen hiányzik. Néha még én is aláírom helyette a jelenlétit, csak hogy kevesebbszer vegyék elő, de azért nem tudom mindig tartani a hátam. Az őszintét megvallva, mióta ritkábban találkozunk és beszélgetünk, nem is igazán tudom, hogy akarom-e tartani a hátamat neki. Mármint... jó barátom, meg minden, de nem vagyok hülye, és ha lecserélnek másra, akkor miért játsszak pincsit? - Mi a mai programod..? - kérdezem halkan, már rögtön attól tartva, hogy elfoglalt lesz délután, szóval inkább óvatosan teszem fel a kérdést, mintha akkor kisebbet csalódhatnék.
Valami huppan mellettem. Egy táska landolt, hamarosan a tulajdonosa arca is feltűnik. Rá pillantok, hosszasan elidőzök az arcán, a szemein, de mivel rám néz így megroppantva a nyakam, előre figyelek újfent. - Jó idő van ne viccelj már! - somolygok az orrom alatt, tulajdonképpen egész jól bírom a hideg időjárást, de a kabát attól még rajtam van... csak a miheztartás végett. Szavaira a egyik szemöldököm felhúzva tekintek rá, hallgatom szavait, aztán leesik...nem is beszéltünk. Elfelejtettem felhívni...igaz annak is megvolt a maga oka, szóval...szégyenlem a pofám. Mindegy is mostmár. - Ha azt vesszük...hogy 80% fölött teljesítettem, akkor az egész jó, nem? - kérdezem halkan, suta vigyor kerül a képemre, majd mindkét szemöldökömet felrántom a homlokom közepére és úgy bólintok egyet. - Sikerült! - naná hogy lelkes is vagyok ez miatt, hiszen ki ne lenne az tulajdonképpen? Na és ő? Neki is sikerült vajon? Tudott készülni rá? Lelkiekben is? - És te hogy szerepeltél Cassie? - dobom vissza a kérdést, le sem véve róla a kék tekintetemet. Persze hogy kíváncsi vagyok, szinte -majdnem mindent- megbeszélünk, sulis téma, otthoni téma, videójátékok, barátok...kivéve a banda. - Ami meg a nemvárást illeti... fáradt voltam, lassan három napja le sem hunytam amiatt a szemem... - húzom el a szám, hiszen ennek a háromnegyede tényleg igaz, alig aludtam valamit a készülődések alatt, rástresszeltem, meg ugye történtek dolgok ezek mellett, amit jobb ha nem tud az apró cseprő dolgaimról. Amúgy... - Sajnálom, hogy semmit sem szóltam... meg nem is írtam...- ami az írást illeti... - Nem órán lenne a helyed? - teszem fel a kérdést puszta kíváncsiságból, hiszen pont ő az, aki nem igazán szokott lógni, meg késni az órákról. Most miért jött? Fejet mosni, vagy berángatni az órára? Esetleg ellógni az egész napot? Nekem nyolc igazából, amíg távol maradunk minden olyan helytől, amit általában sűrűbben megjárok. Akár haza - hozzá haza - is mehetnénk videojátékozni. Na nem mintha nálam nem lenne, de az ő babzsákfotelja olyan kényelmes hogy csuda.
Olyan sokat tanultam a szombati napra, hogy a vasárnapot mással sem töltöttem, csak azzal, hogy ettem, ittam, és játszottam. Csak akkor hagytam el a házat, amikor a mostohám maradt csak otthon velem, egyszerűen nem bírtam vele egyedül egy épületben maradni. A hétfő a pihentető vasárnap ellenére borzalmas volt, legalább is a reggeli kelés, a nap pedig unalmas. Főleg úgy, hogy a tanár az utolsó pillanatban beteget jelentett, így aztán lyukas óránk támadt. Persze, aki nem jelenik meg az órán, az ezt nem tudhatja, szóval mentem, hogy megkeressem Aaront, hogy közöljem vele a jó hírt. Körbe jártam azokat a helyeket a suliban, amikről tudom, hogy kedvel, de bent nem találtam, szóval magamra kaptam a kabátomat, és kimentem. Messziről is felismerem az alakját, ahogy a hidegtől kopasz és a hótól fehér fa alatt üldögélt. A táskám megigazítva a hátamon haladtam felé határozottan, majd amikor oda értem, ledobtam a táskám a hóba, és arra ülve lehuppantam mellé. - Nem fagy be a segged? - kérdezem, neki döntve a hátamat a fának, és rá pillantok. - Olyan gyorsan elrohantál szombaton, hogy nem is beszéltük meg, milyen eredményt értél el. - főleg mert én még a szóbelin ültem, amikor ő már végzett és elrohant, meg sem várva. - Miért nem vártál meg? Ennyire rosszul, vagy ennyire jól sikerült? - kérdezem érdeklődve, felhúzva a lábaimat és a hajammal kezdek játszani az ujjaimmal, hogy lefoglaljam azokat valahogy.
Tíz perc szünet, utálom óra, sosem szerettem, így lógok a vallási témáról. Nem is értem, hogy miért van egyáltalán ilyen óránk. A táskámmal együtt sétálok ki az ajtón, hogy a friss levegő megtegye a hatását, felébresszen. A vizsgám jól sikerült, az emailt is elküldtem az Egyetemre, hogy igen, elfogadom az orvosi szakot. Még nem írtak vissza, de nem is aggódom ez miatt. Axel tudta nélkül jöttem suliba, úgy volt, hogy Dora miatt nem mozdulhatok ki semerre az ő lakásából...de amiről nem tud, nem is fájhat neki, ugye? Meg ezzel nem is neki ártok, szóval mindegy is. A kabinnal meg a felújítással van elfoglalva, nem ér rá arra figyelni, hogy hol töltöm az időmet. A dílerrel meg majd én foglalkozom. Ígaz hogy a legutóbbi beszélgetésünk elfajult, szóval inkább elhalasztom a következőt. Az udvarra tévedek, a kedvenc fa mögé telepszek le. Széles a törzse, kényelmesen hátradőlök és előkapva a telefonomat, böngészem az internetet. A jogosítvány érdekel, hogy hol tudom megcsinálni, milyen órák vannak és mennyiben fájna. Anya pénzét nem akarom elszedni, meg úgy Axekl örökségét sem, meg kellene dolgoznom ezért. Jó lenne egy jövő szülinapi ajándéknak. Idén a kívánságom az lenne - pff, mintha hinnék ebben komolyan- hogy teljes és boldog legyen a családom minden tagja. Jó lenne végre nem azon izgulni, hogy az idősebbeket mikor puffantják le. Anya is aggódik, ennél több felé képtelen lenne szétszakadni. Neki sem akarok aggódást okozni, eleget szenvedett már miattam. Megakarok változni, még akkor is, ha verejtékkel teli és küzdelmes út lesz. Megérné! Eltávolodtam a bandából, kiléptem tőlük, igaz, hogy Dora még mindig megakar magának szerezni, de kikosarazom ahányszor csak tudom még. Amig nem akar ártani a szereteimnek. A telefonom órájára pillantok, megkezdődött az óra, 40 percet kihúzok itt valahogy, a következő óra az izgalmasabb lesz kicsit...vagy haza megyek és leszarom. Azt meg nem tehetem, mert akkor baszhatom a következő sulit. Mert beleszámolják évvégén.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
