Anyám hangja felkapcsol bennem valamit, kicsit feszült leszek, ismerem anyám aggodalmát, nem akarom felturbózni azt a hangulatát... nem szeretem amikor túlzott aggodalmával körülöttem sertepertél. De ilyenek az anyák gondolom. Tekintetem figyeli a mozdulatát, hogy hova megy, mit ügyködik, így mikor visszatér hozzám, már látom a lavórt a kezébe...hányásra számít...hát az még jönni fog... kérdésére csak felemelem a fejem, hogy rápillantást nyerjek a karmolásnyomra, ami elég nagyra sikeredet, de összevarták úgy ahogy. - Öhm...komolyan tudni akarod? Elég gááááz a sztorija... - ám el is hallgatok, ahogy a tenyerét rászorítja, egyből el is fordítom a fejem, fájdalmasan felkiabálok, szinte tajtékozok tőle. - NE MÁR! - összeszorítom a szemeimet, majd mikor kicsit csillapodni látszik a fájdalom, akkor tekintek vissza anyámra. Segíteni akar a kanapéhoz vinni... ennél jobb ötlettel elő sem hozakodhatna így az éjszaka közepén...nyolcvan kiló vagyok bassza meg. Vagy hetvenöt? - Jó itt nekem...kényelmes, eskü. - motyogom egy kisebb vigyorral megspékelve, de ha már ennyire segíteni akar, hát segítek neki én is. Felkelek, majdnem visszaesek, de anyám miatt nem sikerül ez a procedúra, a lábaim lassan, botladozva a kanapé felé botorkálnak. Közben anya hajára pillantok. - Te mindig is ilyen kicsi voltál? Vagy összementél? - kérdezem a méretén gondolkodva, végül a kanapéhoz érve leteszem magam, de mivel nagy volt a lendület, a sérült tagomhoz kapok, amibe újra fájdalom hatol. A szívem is szapora, a vérnyomásommal sincs minden rendben, de az adrenalin már kiszökött az ajtón. Felszisszenek, alig tudom visszafogni a fájdalmamat, eddig az adrenalin tartott életben. - Rohadt életbe! - hátra döntöm a fejemet, majd a plafont fixirozom, hátha eltudom terelni a figyelmemet a fájdalomról...kevés sikerrel megy mindez... aztán nyelve egyet lassan megszólalok. - Nem tudtalak felhívni délután...kész a vizsga. Belemennél amúgy, ha az orvosi egyetemet választom... kirúgtam a picsába a másik választást... - a részegség ez jó dolog, megered tőle a nyelvem. Túlzottan is. - Valószínűleg ha eljutok odáig akkor orvos leszek...ha megélem persze, meg ha minden sikerül... - túrok a hajamba az ép kezemmel, felszöknek a szemöldökeim a magasba, majd nagy lendülettel egyenesedem fel, hogy anyám szemeit bámulhassam. - Az istened levéllel gazdagította a postaládánkat...elküldtem a faszba nyaralni. Mifféle pöcs küld levelet a fiának, mikor ő a tengerek istene...mégse akkora isten, ha nem tud személyesen belenézni ide? - mutattok a szemeimre, majdnem ki is bököm őket. Haragot érzek és megvetést az istennel kapcsolatban, az meg hogy közöm van hozzá...hát fáj a dolog nah. - Gyülölöm! - döntöm vissza a fejem a kanapé támlájának, úgy tűnik kissé kényelmesebb...
_________________
Aaron Bergström
Vendég —
Aaron & Katrine
Őszinte leszek: nem szoktam minden alkalommal ébren megvárni, hogy a fiam hazaérjen isten se tudja, honnan. Nos, ez lehetséges, hogy felelőtlenség vagy hiba, de ha minden alkalommal halálfélelmem lenne egy kis buli miatt, nem sokáig élnék a csodálatos idegrendszerem jóvoltából. Illetve van egy sokkal jobb okom arra, hogy általában nyugodtan alszok: az anyai megérzések. Márpedig meg kell hagyni, hogy eddig nagyon is jól működött ez a fajta képességem. Ilyenor elkezd az ember fejében motoszkálni valami szokatlan, egy kis vészjósló hang. Ma is egész este ez tartott ébren. De ez más volt, mint amilyen lenni szokott. Inkább hasonlított izgalomra, mintsem balsejtelemre. Talán nincs is a fiam veszélyben, biztosan épp jól érzi magát a barátaival. Minden rendben van, feleslegesen aggódok ennyit. Vagy csak Aegir zavarja össze ismét a gondolataimat? A friss találkozási élményünket nem könnyű csak úgy elfelejteni. Ami azt illeti, nem is szándékozom ezt tenni, de talán szerencsésebb lenne, ha nem ábrándoznék róla minden pillanatban. Most is egy túlméretezett pulóverben fekszek az ágyamon. Még tőle kaptam egy szeles őszi éjszakán, amikor elszöktem otthonról, hogy nála legyünk a kikötőben. Mindig eszembe jut az akkori hangulat, a számtalan felejthetetlen élmény, amikor ebben a ruhadarabjában alszok el. És bár már kimostam párszor, még mindig érzem rajta a jellegzetes illatát. Talán ez is valamiféle isteni praktika lehet? Lassan szinte elnyom az álom a hazafelé úton, és már kezd felsejleni előttem Aegir fiatal arca, már szinte végighúzom ujjaimat az arcvonásokon, amikor valami csattan a távolban, egészen a bejárati ajtó mögül. Aránylag lassan ér el tudatomig a hang és annak a forrására megnevezett ötletek is csak kószán villannak be az elmémbe. Kiszállok az autóból, átölelem magamat, szinte ki sem látszok a pulóverből, és fáradt, kialvatlan arccal indulok meg a lépcső felé. Az alján még felkapcsolom a villanyt, hogy ne törjem ki a nyakam, bár amilyen fáradt vagyok, talán még így is sikerül. Legalábbis sikerülne, ha nem pillantanám meg a földön Aaront, és nem csapná meg orromat valami rendellenes bűz. Mikor is éreztem ilyet utoljára? - Aaron, mit művelsz? - szólok hozzá először még csak álmosan, de hangom hamarosan kitisztul, ahogy eljut az agyamig a felismerés. Ez egy fantasztikusan alkoholdús hányás. Csodálatos, elvégre nem lehet elég hamar elkezdeni... Újult erőre kapva felsietek a lépcsőn, és a fiamra pillantok, mielőtt a konyha felé venném az irányt. Engedek egy pohár vizet, és a mosogató alól előveszek egy viszonylag kicsi lavórt. Ezzel a kombóval térek vissza nem is olyan lassan drága bekarmolt fiacskámhoz, és leteszem elé. Amit azonban ekkor észreveszek... - Ezeket mégis hogyan szerezted? - először óvatosan megpróbálom kihámozni a sebet, hogy a legkevesebb szennyeződés maradjon benne, utána viszont tompán rászorítom a tenyeremet a seb egészére. Természetesen előtte Aaron orra elé odatolom a lavórt. Sokszor a fájdalom is jó indikátor a szervezet ürítéséhez. Akármennyire nem szeretném bántani a saját fiamat. Jelenleg még azt sem tudom, mi történt, nem hogy mit kellene tenni. - Segítek lefeküdni a kanapéra, ha belém kapaszkodsz. Csak karolj át. - halkan, kissé rekedtes hangon beszlek. Ilyen az, amikor az ember lányának felfelé kell nyújtózkodnia a nem csak lopott csókokért, sokszor természetesen beszéd hiányában. Nem minden tolvaj specialitása a rábeszélés. A válaszát meg sem várom, hanem minden erőmmel és hitemmel együtt az ép válla alá bújok, és nagy nehezen a kanapé felé indulok meg vele. Nem könnyű, elég rostoklós a menet, de talán a célt elérjük, hogy egy kicsit pihenősebbre vehesse ezt az éjszakát. Elvégre még hosszú lesz ez mindkettőnknek...
Fenrir megállt a ház előtt, kisegített a kocsiból, ám már nem volt erőm ellenkezni sem, nem volt megy ez egyedül is megszólalásom. Így az ajtóhoz mentünk. A kocsink nem volt a háznál. Tehát anya nem tartózkodik otthon. Hurrá... legalább nem kell így látnia. Átadtam a zsebemből a kulcsaimat, hogy a fickó kitudja nyitni az ajtót. Tekintetem a sötét utca irányába fordult, majd ahogy nyílott ki az ajtó, úgy léptünk is be mindketten. A kanapéig elsegített, oda leültem, visszakaptam a kulcsaimat, majd szavaira rápillantottam. Meg kell gondolnom kibe kötök bele legközelebb. Igen, ezt már sokan mondták, csak az egyik fülemen be, a másikon pedig ki. De érdemes lenne megtartani. Nem ártana. - Köszönöm! - szóltam utána, ám Ő már lépett is le tovább. Talán vissza ment, talán elment Holdat üvölteni, hiszen ő az óriásfarkas. Bassszd meg. Talán igazat mondott azzal, hogy nem leszek ezzel olyan, mint ő. Nem leszek negyedfarkas, ugye? Óh bazd meg, most ezen fogok kattogni?
Lassan felkeltem a kanapéról, léptem párat, ám a fájdalom ekkor tudatosult az elmémben teljes egészében. A pia is sakkban tartott, de a fájdalom felülírt most mindent. Így csak az étkező asztalig tudok elbotorkálni, emlékezetből, majd esek is neki a széknek, majd esek is össze mellette. Az meg dől fel mellém esve hangos csattanással. Nincs teljes sötétség. A kinti lámpa fényei bevilágítanak. Látni azért egy pár dolgot. A földön terülök ki, szédülök a piától, az utolsó hatalmas kortyoktól, amely most ér szinte az agyamba. Lüktet a hányavetetten összevarrt vállam, véres és szétszaggatott a pólóm, véres az egész kézfejem, amivel elpróbáltam szorítani a vérzést. Fájni kezd a fejem, olyan mintha belülről nyomná szét valami. Megsem próbálok felállni onnan, pont kényelmes, ráadásul a lábaimat sem érzem biztonságosnak. Kevereg a gyomrom. Szédülés fog el. Most hogy biztonságban érzem magam az óriásfarkastól, hát kitör belőlem a megivott piáknak a hatása rendesen. Ráadásul bűzlök is az alkoholtól. Talán egyszer voltam ennyire beccsicsentve, de az is csak a 16 születésnapomon. Akkor is Axel szedett össze valahonnan. Ja. Nem voltam Grünnerlokában... szerintem akkor nem is értettem a szavait, összefolyt minden, a kocsijába hánytam, de haza vitt. A haverokkal kicsit túlpendültünk azon a bizonyos húron. Nem volt túl boldog, de erről az esetről nem beszéltünk soha. Erről sem fogunk. Az emlékektől hófehérré válok, a gyomrom és a tartalma megadja magát és szó szerint kihányom a padlóra. Még jó hogy sem anyám, sem ő nem láthat így. Megint hallom a fejmosást, ahogy próbálnak hatni rám. Sikertelenül. Felkéne mennem az emeletre, de esélytelennek tűnik még innen is felkelni. A lépcső felé pillantok, ám az egyre jobban távolodik tőlem, közben a villany is felkapcsolódodik, hirtelen megvakít, összehúztam a szememet, ahogy a fény megpiszkálta, megbántotta az íriszeimet, de egy ismerős tompa hang eljutott a fülemig. Legalább a hallójárataimmal nem volt gond. Fájdalmasan felnyögtem.
_________________
Aaron Bergström
Kiskép : Rendeltetésem : Fenrir vagyok play by : Jason Momoa Posztok száma : 112 User neve : Rea Csoport : Isteni lény Pontgyűjtő : 95 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Biztonsági főnök Előtörténet : I am Fenrir Keresem : A testvérem
Bjørn Kristiansen —
Elküldésének ideje — Hétf. Jún. 27, 2022 2:51 pm
Aaron & Bjørn
Persze bizonygatta, hogy egymaga is el tud menni haza, és hogy nem lesz semmi baja sem, abban is biztos voltam, bár talán annyira még sem. Ha valamelyik sarkon megtalálják összeesve, nos az bizony az én hibám lenne. Hogy a lelkemre venném e? A francokat! Hogy érdekel e mi van vele?! Fikarcnyit sem. Pusztán az a dolog érdekel, hogy végre kivigyem innen, és oh hogy a nyugalom a lényeg? Nem! Sokkal inkább az, hogy visszatérhessek a feladatomhoz. Vettem egy nagyobb levegőt, míg kivezettem onnan, majd a kocsihoz vezettem, ahol kinyitottam neki az ajtót, hogy betegye magát az ülésre. Nos, finoman szólva is szárul nézett ki! Mázli, hogy nem változik át, és hogy egy karmolás nem elég. Maximum csak ahhoz, hogyha nem kezeltem volna le a sebet, akkor elvérezzen itt nekem. Szóval indítottam a kocsit, aztán elkértem a címét, mit aztán meg is kaptam Aegir fiától, mire vetettem hamar egy pillantást, és már indítottam is. Mázli, hogy ismerem a környéket, és nem kell az idegesítő GPS-t használnom. -Helyes! - morogtam vissza, miközben benyomtam az indexet, és igyekeztem irányba állítani a kocsit, hogy részt vehessünk a forgalomban. Közben elgondolkodtam rajta, vajon kellene e mondanom valamit ezzel kapcsolatban. Vajon megmossam e a fejét, hogy máskor legyen óvatosabb, mert nem leszek már ennyire finom? Vagy rájött erre magától is?! Végül annyiban hagytam a dolgot, és csendben vezettem a megadott cím felé, s szerencsére nem volt olyan hosszú az út. Odaérve aztán üresbe tettem a kocsit, kiszálltam, majd kisegítettem onnan, amolyan nem érdekel mit mondasz, akkor is az lesz amit én mondok típusú arckifejezéssel, s már vezettem is a bejárati ajtó felé. -Kulcsot… - hangzott el a „parancs”, s ha megkaptam a kulcsot, hát kinyitottam az ajtót. Mindez akkor, ha nem állt másik kocsi a felhajtón. Azonban, ha állt kocsi ott, akkor megnyomtam a csengőt, majd kopogtam párat, s ha nyílt az ajtó, akkor elengedtem a kölyköt. -Vigyázzon rá jobban… - mormogtam akkor oda, aztán sarkon fordultam, betettem magam akocsiba, s visszaszóltam a leengedett ablak mögül a srácnak. - Jegyezd meg Aegir fia! Kegyes voltam hozzád! Más nem lenne ilyen előzékeny! - azzal intettem egyet, bár magam sem tudom miért, s már el is hajtottam onnan. Ha nem volt otthon senki, akkor bevezettem a lakásba, majd lenyomtam a kanapéra, s szúrós pillantást vetettem rá. -Maradj itthon Aegir fia! Pihenj… és jól fontold meg legközelebb kibe kötsz bele! - azzal visszadobtam neki a kulcsot, s kiengedtem magam a házból, majd visszahajtottam a Vortex-hez, hogy folytatódhasson a napom.
_________________
MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME but failed.
A bátyám Avivaval jelent meg itt, hogy valami családot felkutassanak? Kinek a családját? Miért? Számít ez még egyáltalán? Érdekel ez engem egyáltalán? Nekem sosem szól ilyesmiről senki, így én is ekképpen fogok tenni innentől. A varrás megkezdődik, oda sem nézek, elég az, hogy érzem elég rendesen, hogy a testem azon pontja rettenetesen fáj. Így fájdalomcsillapító híján magamhoz vettem az üveg piát és meghúztam. Kérdésemre szarkasztikus választ kaptam, amire aztán válaszolni sem mertem. Komolyan beszél? Hogy a picsába ne tartanék attól? Most tudtam meg nem is olyan rég, hogy egy kibaszott tengeristen az apám. Hogy félig isten vagyok az emberi énem mellett. Most meg egyből változhatok egy olyan döggé is mellé, ami vonyítja a holdat? Szőrt is fogok növeszteni ezen a szép pofin? Nem akarom! Csináljuk vissza! Hogy nézek ezekután anya szemeibe? Milyen gyerekeim lesznek? Mi van ha negyedkutya alakban kell majd kefélnem? Mit fog szólni hozzá majd Cassie? Miért pont Cassie jut eszembe, ha kefélésről van szó? Mi van ha eltorzulok, még ennél jobban is? Kezdek bepánikolni a szavai miatt, de mikor közli, hogy nem tud olyat csinálni, na akkor kicsit megnyugszok. Újabbat húzok a flaskából, hogy némileg megnyugodjak az előző gondolatok hamisságáról. Szuper, nem lesz belőlem Fenrir utánzat. Nem leszek omega, vagy mi a tökömnek nevezik a kivert negyedkutyákat. Korcsnak. Nem akarom. Apró kínos mosolyt eresztek meg, majd egy rövid erőltetett hahaha is kicsússzan. Nem jó poén volt annyi szent. Újabbat húzok az üvegből, majd visszateszem az asztalára. Mikor kibökte, hogy haza visz, akkor néztem csak a művére... eltátottam a számat a nem túl szép látványra, majd felálltam a székből. - Egyedül is eltudok menni, de felőlem... - vonok vállat, de aztán meg is bánom, a fájdalom költözik az arcomra, szóval a karomhoz kapok, de már az miatt is újra fájdalmas az egész. Így hogy kicsit elfelejtsem a fájdalmat, hát csak elindultam ki az ajtaján, hogy utána már csak őt kelljen kifelé követnem az ajtón, hogy végül a kocsijáig érjünk. Kinyitotta az ajtót, így betettem magam, majd bekötöttem magam. Kis ideig figyeltem a sérülést, majd a szavaira ismét a férfira pillantottam. Figyeltem a szemeit, az arcán végig húzódó szőrzetet, majd előkerestem a pénztárcámat, hogy előkeressem a lakcímkártyámat. Eskü nem emlékszem hol lakom hirtelen. Nem kellett volna ennyit piálnom. A kártyát a fickó felé tartottam, hogy leolvassa a címet. Ha ez megtörtént, akkor már el is tettem a cuccomat, megdörzsöltem a szemeimet, majd kipillantottam a mellettem lévő ablakon, ahogy elindultunk. Homályos volt a látásom, betudtam a piának, nem keveset ittam meg belőle nem régen. - Aegir fia köszöni szépen a leckét... megérdemeltem. - helyezkedni kezdtem az ülésben, mert egyáltalán nem volt kényelmes itt ücsörögni, a karom is sajgott, nem volt jó sehogy sem. Még jó hogy talán negyedórányi autókázásra lakom innen.
_________________
Aaron Bergström
Kiskép : Rendeltetésem : Fenrir vagyok play by : Jason Momoa Posztok száma : 112 User neve : Rea Csoport : Isteni lény Pontgyűjtő : 95 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Biztonsági főnök Előtörténet : I am Fenrir Keresem : A testvérem
Bjørn Kristiansen —
Elküldésének ideje — Kedd Jún. 21, 2022 9:08 am
Aaron & Bjørn
Szerencsémre, vagy inkább az ő szerencséjére nem kezdett további pattogásba, mert akkor bizony nem vállaltam volna garanciát azért, hogy épségben marad e. Sokkal jobban érdekelt az a tény, hogy végre lenyugodjon, és visszamehessek a dolgomat intézni. Bevezettem az irodába, ahol helyet foglalt, én pedig elővettem egy csomó mindent, ami kelleni fog az összevarrásához. Nem akartam ilyen mélyre menni, sem pedig azt, hogy egyáltalán megkarmoljam, de megesik olykor az ember életében, hogy nem tudja türtőztetni magát a sok hülye láttán. Nekem meg, nos ezen a szinten elég érzékenyek a „receptoraim”. A kis felkiáltására nem reagáltam, csak vágtam egy grimaszt, majd jegyeztem meg keserű iróniával a családi látogatást. - Aviva-val jött… a legjobb embert találták meg a családfakutatásra… -mormogtam az orrom alatt, elfintorodva, s mertrem remélni, neki nem lesz szüksége ilyesfajta információkra, s vannak olyan jó testvérek, hogy elmondják egymásnak a dolgokat. Közben már mindent előszedtem, és odakészítettem ami a sebvarráshoz szükséges volt, s mikor ellenkezett, morrantam egyet, majd kicsit erőteljesebben nyomtam a kezébe az övet, majd elégedetten kaptam fel a tűt, mit fertőtlenítettem cseppet, aztán nekiveselkedtem a foltozásnak. Hát mélyre mentek azok a karmok, és bizony majd csinos nyoma marad, ám örök tanulságot is szerzett ezzel magának. Ne húzz ujjat a Farkassal! Nem toltam túl a beszédet, inkább a kezem járt, míg férceltem a vállát, mellkasa egy részét, és elégedett voltam, amiért nem kezdett el nyafogni. Nem mintha nem lett volna teljesen normális reakció, de én meg én vagyok, szóval ez igazán elnézhető volt nekem, hisz belegondolva, én sem picsogtam mikor… inkább elhessegettem a gondolatokat, aztán mikor végeztem, hagytam had igyon pár kortyot az üvegből. -Tán attól tartasz, olyanná változol mint Én? - kérdeztem enyhe szarkazmussal hangomban. -Olyat már nem tudok csinálni… - húztam el a számat, pedig remek móka volt a berserkerek megteremtése egykor. Az mellékes volt, hogy nem így készültek, de ezt neki nem feltétlenül kell tudnia. -Most pedig hazaviszlek. Ellenvetés? - szaladt fel a szemöldököm, miközben karba fontam karjaim. Sosem szerettem az ellenkezést, a felesleges beszédet, és még sorolhatnám mi mindent. Ha felkelt, és megindult kifelé a saját lábán, hát csak mentem utána kifelé vezetve, ha nem, nos az esetben segítettem neki kiballagni az épületből, természetesen hátúl, hisz még is csak csupa vér a srác! Ha kint voltunk, egy pillanatra hálát adtam a gondolatnak, hogy ma kocsival jöjjek dolgozni, s nyitottam is az ajtót, hogy beszállhasson. Ha nem volt rá képes, hát akkor én tettem be az anyósülésre, majd magamat is a volán mögé. -Mond a címet Aegir fia...
_________________
MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME but failed.
Mellém telepedett, nem húzódtam távolabb, nem akartam menekülni. A fejem még kótyagos az alkoholtól, de már tudok mérlegelni. Érzem a fájdalmat, a fejembe kúszik, elnyomja kissé az alkoholt. Az óriásfarkas kérdezett, hogy tudok-e viselkedni... Aegir fia. Nem vagyok a fia. Nem akarok a fia lenni annak a szemétnek. - Igen, uram. - hajtottam le a fejem beletörődően, hogy ezt a harcot elvesztettem, azt csinálom, amit Fenrir diktál. Ellene esélyem sincs, szóval befejeztem az ágaskodást. Most. Felsegített a földről, az épp kezemmel a másikra fogtam, majd követni kezdtem őt befelé, vagy épp terelt, attól függ merre mentünk épp. Tekintetem nagyra nyílt ahogy a terembe léptünk, a monitorok megvilágították a helyet. - Wáo! Azta! Csúcs! - figyeltem a monitorokat, de nem mentem a közelükbe, az újabb kérdést meghallom, de nyilván nem az én véleményem érdekli. Szóval tényleg járt itt Axel...futja az oldalamat a kíváncsiság, így felé fordulva kíváncsian megkérdezem. - Mi ügyben járt itt a bátyám? Ha válaszol, ha nem, figyelek rá, lenyom a székére, engedelmesen foglalok hát helyet rajta. Összefoltoz. Mi van? Értetlenül néztem. Először nem igazán értem, hogy minek, erősebben szorítottom a tenyeremmel a vállamat. Tekintetem figyeli minden mozdulatát, felvont szemöldökkel figyelem az előszedett holmikat. Aztán csak megingatom a fejem, mikor rájövök, hogy mit is akar. Hogy félek-e? Hát jelenleg nem vagyok tökös csávó annyi biztos. A szívem hevesen repesni kezd a bordáim alatt, kiszárad a szám, nyelni próbálok. - Nem hiszem, hogy arra szükség van...csak kösd be, jó lesz úgy ... - bólogattam hevesen, apró mosolyt erőltetve arcomra, de nem álltam fel, csak figyeltem ahogy visszateszi magát mellém. A flambírozópisztoly látványa nem nyugtat meg, inkább elpillantok a férfiról, tekintetem lesiklik a vérző sajgó tagomra. Valamit valamiért... legyen hát. Még úgysem varrtak össze, vagy még nagyon kicsi voltam amire nem emlékszem. Mindegy is. A felsőmet eltépte úgy hogy szabaddá tegye a felületet, el is eresztettem, leengedtem a térdeimre a kezeimet. Erősen megmarkoltam. Az övet nekem nyújtotta, amolyan ez most komoly arccal pillantottam a szemeibe, majd kifújtam a levegőt és raharaptam az övre. Nem néztem ezek után hogy mit és hogyan teszi. Éreztem a fájdalmat, ahogy az éles szúrós dologgal a bőröm alá döf újra és újra ...azért mégis csak mélyre kell fúrnia a tűt, hogy rendesen összevarrja. Ezen idő alatt leizzadtam rendesen, az orromon erősen szívtam be a levegőt, de bírtam a strapát, ott maradtam ezek ellenére is. Fogalmam sincs hogy a késsel és a pisztollyal mit csinált, de nem is akarom tudni. - Nem vagy veszett ugye? - röhögöm el magam keserűen kínosan Fenrir arcára pillantva. Persze, biztos rendben van, hogy össze varrja, így megelőzük a seb elfertőződését, valamint a hegesedési folyamat is gyorsabban végbemegy általa. Nem fogok tengerbe mártózni, ez egy lecke számomra. Megtanultam. Nem tudom mennyi időt vett igénybe a varrás, de a piáért nyúltam, hogy utolsót öblitsek a mai nap margójára. Csak hogy elnyomjon kicsit, ha már fájdalomcsillapítót nem adott.
_________________
Aaron Bergström
Kiskép : Rendeltetésem : Fenrir vagyok play by : Jason Momoa Posztok száma : 112 User neve : Rea Csoport : Isteni lény Pontgyűjtő : 95 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Biztonsági főnök Előtörténet : I am Fenrir Keresem : A testvérem
Bjørn Kristiansen —
Elküldésének ideje — Szer. Jún. 15, 2022 8:57 pm
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Bjørn
Elegem volt. Elegem volt a tudatlanságból, a pukkancsokból, és abból, hogy semmit sem akarnak elsőre felfogni abból, amit mondok, szóval kellett egy kis erőfitogtatás, egy kis odavágás, hogy ez a nyikhaj félistenke megtanulja hol is van a helye. Meglehet, kicsit erősebben találtam el a mancsommal, és kicsit mélyebbre ment a karmom, mint ahogyan azt eredetileg akartam, de nem bántam semmit sem. Majd összeforr a sebe… bár az is lehet, hogy szépen összefoltozom. Megálltam aztán vele szemben immár emberi alakomban. Arcomra lesajnáló tekintet ült ki, s egy pillanattal később már azon voltam, hogy talán még meg is sajnálom, mikor megszólalt. - Hát persze… - mellé léptem, s ha nem hátrált, vagy kúszott messzebb tőlem, hát leguggoltam mellé, s tekintetem szegeztem rá, majd kezem emeltem sebe irányába, honnan elég tisztességesen folyt a vére. Felsóhajtottam. Azt persze nem mondtam, hogy ezt nem így terveztem, még akkor sem, hogyha igaz mondás bűnébe estem volna, egyszerűen csak elhallgattam, jó szokásomhoz híven, s mikor meghallottam apám nevét, felszaladt a szemöldököm. Hát mégsem olyan reménytelen eset? -Tudsz viselkedni Aegir fia? - kérdeztem, miközben felkeltem mellőle, majd nyújtottam kezem, s ha hagyta akkor felsegítettem, majd ha kellett támogatva vezettem befelé, hogy aztán majd az irodám felé vezessem, majd egyszer csak kitőrt belőlem a nevetés, és túrtam bele a hajamba. Ez nem az a fajta vidám nevetés volt. Sokkal inkább az a lassan megőrülök nevetés volt. - Legközelebb családi tanácsadásra jöttök? - bár ezt inkább magamtól kérdeztem, miközben bevezettem az irodámba, a rengeteg monitor közé, hol aztán lenyomtam egy székre, ahol nem is olyan régen, még Aviva-t foltoztam össze, vagy csak nekem tűnt nem is olyan régennek a dolog. -Most összefoltozlak… - morogtam az orrom alatt, miközben előszedtem a tűt, a cérnát, és néhány apróságot, akkor is, ha nem marad nyugton. Az esetben majd szépen lenyugtatom, az egyéni módszeremmel, és nyugott körülmények között teszem rendbe a hibát amit okoztam. Ha nyugton ült, vettem egy nagyobb levegőt, majd előszedve egy flambírozópisztolyt, majd levettem övemről a késem, szedtem elő némi alkoholt, mondjuk azt nem a srácnak szántam, de miért is ne alapon előkotortam, majd leszaggattam róla a felsőjét, hogy szabaddá váljon rendesen a karmom nyoma. Előszedtem egy övet, majd összehajtva felé nyújtottam. -Erre harapj rá… hosszú lesz… és fájdalmas. - magyaráztam, ám ha nem volt hajlandó, vagy éppen nem volt magánál, akkor nem vesződtem ilyesmivel, pusztán csak elfektettem a kanapén, és nekiláttam a műveletnek. Azonban ha magánál volt, akkor ha már a szájában volt a szíj, hát lefertőtlenítettem a tűt, a késem, majd szisztematikusan, ahogy az évek tapasztalata hozta, elkezdtem összevarrni a sebeket, közben mit sem törődve az esetleges kiáltásokkal, hisz az irodám tökéletesen hangszigetelt volt.
_________________
MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME but failed.
A kidobó gorilla megragadott, majd a hátsó bejárat felé lökdösött, ám hiába ellenkeztem, hamar kikerültem a friss levegőre. Már fordultam volna felé, hogy felhúzzam magam, hogy a dühöm eleressze magát, hogy rajta csattanjon minden. Minden. Aegir. A levele. A bátyám. A szavai...no meg a vizsga körüli események, de még ott van Őfelsége is, akire aztán gondolni sem akartam. Szavaira meglepődtem, ki számított volna arra, hogy ismeri valamilyen módon a Bátyám. Ő is ide járt piálni? Őt is ugyanúgy kipenderítette? Figyeltem a fickót, ám olyasmi történt a szemeim előtt, amire egyáltalán nem számítottam. Változni kezdett az arca, szőre lett, hatalmas alakot vett fel, nagyobbat mint a bátyám vagy én magam. Valami ordas lehetett, koromfekete, ám megnézni nem nagyon tudtam, a szívem vadul kalapálni kezdett, a mellkasomat nyomta satuba a pánik, a félelem, a folytogató rettegés. Nem figyeltem a szavaira. Neki se. A Fenevad nyomasztó volt, belém akasztott minden kikivánkozó szitkot, a félelem pedig nem távozott. Ott csücsült az elmémen, mely elég gyorsan átragadt a testem minden pontjára, porcikájára. Hangjára libabőr futott végig a testemen. Az ösztönöm arra sarkalt, hogy meneküljek, így nem kellett kétszer mondani, ám hiába próbáltam meg elfutni -mint valami gyáva- egy ütéssel a földre terített, mancsával vállamat sértette fel, egyből vér fröccsent. Fájdalmasan kiáltva kaptam a vérző ponthoz, egyből seggre ültem, majd lábaimmal hátra felé löktem magam, hogy távol tartsam magam tőle. Ám az alakváltás nagyon gyorsan ment végbe, láttam ahogy újra ember alakot vesz, majd elém sétál. Ijedtem, zakatoló szívvel és fájó sajgó vállal figyeltem a szőrös fickót. Hiába nyújtotta a kezét hogy felsegítsen, csak mozdulatlan maradtam, figyeltem a szemeit, az arcát majd a hangja is elért hozzám. De kellett pár másodperc hogy tisztán gondolkodjak. - Én sajnálom! Én csak elakartam felejteni a mai napot úgy örökre...én nem tudtam hogy te... Óriásfarkas vagy... - halkan mormogtam magam elé, még mindig reszkető hanggal. Tudtam a névről, hogy kicsoda, vagy inkább micsoda ...de hogy ő is minálunk vendégeskedik? Ez már elég menő volt. - Loki fia... - nyeltem egyet, majd a vállamra pillantottam, hiába szorítottam a sérülést, az egész kézfejemet vér borította. Kieresztettem a bent tartott levegőt, tekintetem a véremen maradt. Basszus...
_________________
Aaron Bergström
Kiskép : Rendeltetésem : Fenrir vagyok play by : Jason Momoa Posztok száma : 112 User neve : Rea Csoport : Isteni lény Pontgyűjtő : 95 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Biztonsági főnök Előtörténet : I am Fenrir Keresem : A testvérem
Bjørn Kristiansen —
Elküldésének ideje — Kedd Május 17, 2022 5:26 pm
Aaron & Bjørn
Szemöldököm felszaladt szavait hallva. A fiú vagy nagyon bátor volt, vagy nagyon hülye, szóval így első ízben még nem estem neki, csak szépen tönkretettem a személyit, és betettem a többi közé. Való igaz, fizető vendég volt, de ha kapunk egy ellenőrzést, én ütöm meg a bokám, és nem ő, szóval ezt inkább hagytam is annyiban. Nem volt rá szükségem, hogy a kelleténél hamarabb felkapjam a vizet, ám még is, mikor még a szemvillantást is leszólja, egy pillanatra megfeszültek izmaim. Tudatlan félvér!! Nem feleltem semmit, csak megragadtam, majd taszítottam egyet rajta, és elég gyors voltam ahhoz, hogy felkapjam, és kitessékeljem hátul a raktáron keresztül, hogy a sötét hátsó udvaron ahol csak a lámpák világították meg a területet, lerendezzük az egészet. - A testvéred legalább nem volt ennyire barom… - morrantam el magam, hisz ismerős volt az illata, s betudtam azonosítani. Szóval odakint nem épp a legfinomabban tettem le a kis seggét. Becsuktam a raktárajtót, majd pillanatok műve alatt tornyosodtam előtte morogva, fogakat csattogtatva, egyre közelebb lépve hozzá. Tudatlan bolond! Fel kellene falnalak itt helyben! Ha menekülni próbált, hát mancsommal utánakaptam, s fellöktem, majd váltottam vissza emberi alakra. Ha nem menekült el, csak állt ott, vagy ült a földön, akkor egy ideig hagytam had nézzen meg magának, majd visszavettem emberi alakom, és kitárt karokkal álltam meg előtte. -Fenrir vagyok… - dörmögtem oda megállva előtte, aztán nyújtottam felé kezemet. - Túl nagy a szád fiú! Ha elszaladni akart, és a földre döntöttem, akkor immár emberi alakban mentem utána, s akkor is elmondtam ki is vagyok én, már ha szükség volt erre. Aztán, hogy lássa, nem akarok ártani neki, s ha a félelem győzedelmeskedett a hülyeség felett, akkor felé nyújtottam kezem, hogy esetlegesen felsegítsem, természetesen ha hagyta a dolgot. Mostanában sok volt a félvér… az Istenek a jó dolgukban nem tudják mit kezdjenek magukkal. Olyan volt ez, mint valami őrült körforgás. De legalább még nem felejtettem el, hogyan is kell csinálni ezt az alakváltást. Odakint nem láthatott meg senki, hisz elzárt terület volt, csak az áruszállító kamionok tudtak bejönni, és azok is csak akkor, ha beengedték őket, szóval meglátni senki sem láthatta meg rajta kívül a kis „mutatványomat”. -Lenyugszol szépen, vagy kell egyéb motiváció Fiú?
_________________
MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME but failed.
Megragadta a poharamat és kiöntötte a tartalmát, az üveget odéb tette, tőlem jóval távolabb. Tekintetem vágyakozóan fürkészte amazt, hiszen nem volt elég mindez, kevésnek bizonyult, még emlékszem. Legalább ma had igyam le magam a sárga földig. De nem hagyja ez a hegyomlás mamlasz. Közelebb hajolt, az arcáról egyenesen a szemeibe bámultam. Csak figyeltem, ahogy a lélektükrei színe megváltoznak, ahogy villannak, ahogy a lelkembe izzik ez a természetfeletti érzés. Kérdésére fejet ingattam, majd felciccentem, az alkohol most kezdte ellepni aszavaimat, a tudatomat mardosta. De még mindig éretem valamennyit magamból, a józanságból. - Különben king kongból nagy szőrtelenné avanzsállak! - álltam fel a helyemről, ahogy ő is felegyenesedett, felpillantottam rá. A méretkülönbség alapján Axel méretűnek mondanám. Ha a bátyám és Dora méreteitől nem rettenek vissza, hát ő sem lesz akadály. Csak 175 a magasságom, de leszoktam szarni bármikor is. Most is, szóval nem akadály, nem okoz különösebb problémát és félelmet sem érzek. Óh hogy én hányszor hallgattam a bátyámtól ezt? Hogy higgadjak le és lássak rá a dolgokra....de ez sosem ment. Józanul se, hát még így kissé ittas állapotban. A bátorságom számomra még mindig csodálatra méltó, mégis Axel, Cassie, anyám, Aegir és még egy két barát jobban örülnének, ha egy kicsit meghúznám magamat, mert félnek, hogy egyszer majd nem lesznek képes segíteni nekem. - Úgy látszik neked beteges fétised már, hogy kártyákat morzsolj ketté, ha valaki lemeri csekkolni mekkora atom hely...lenne! Ez az egész szarság! Ahogy a trükkös kontaklencséd is... - arcomon egy ördögi, mégis kissé gúnyos mosoly bújt meg, ahogy élveztem a helyzetet, melynek előre láttam, hogy nem lesz jó vége. Legalábbis számomra biztosan nem. Ökölbe szorult a kezem, felhergeltem magam egy pillanat alatt, jó nem volt nehéz, elég volt csak a piámra gondolni, hogy hogy kicseszett velem. Végül jó erővel a gyomrába vágtam. De meg se rezzent tőle. Helyette én lepődtem meg, de folytattam, másodszorra is bemostam, majd harmadjára is. És kezdett kicsit irritálóvá válni. Ahogy maga a helyzet is. - Levakarhatatlan vagy. - vágtam egy egyszerű grimaszt, a szivem dobbant egyet.
_________________
Aaron Bergström
Kiskép : Rendeltetésem : Fenrir vagyok play by : Jason Momoa Posztok száma : 112 User neve : Rea Csoport : Isteni lény Pontgyűjtő : 95 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Biztonsági főnök Előtörténet : I am Fenrir Keresem : A testvérem
Bjørn Kristiansen —
Elküldésének ideje — Pént. Május 13, 2022 12:34 pm
Aaron & Bjørn
-Azt, hogy minek iszik aki nem bírja? - kérdeztem higgadtan, felszaladt szemöldökkel, miután elvettem tőle az igazolványt, ha egyszer már nem akarta önként adni, majd egy laza mozdulattal törtem ketté, és dobtam bele a kis vázaszerűségbe a többi hamisítvány mellé. Biztonsági főnök lévén, jó orrom volt az ilyesmihez. Meg aztán sütött róla, mennyire gyerek még. Tekintetem a csaposra siklott, aki megvonta a vállát, majd Hel irodája felé pillantott, mire megingattam fejem. Ehhez nem kellett sosem Hel. Magam intézem az ilyen kis problémákat. - Hogy mondtad? - kérdeztem, miközben kivettem kezéből a poharat, majd kiöntöttem a tartalmát a csapba egy laza mozdulattal, majd az üveget is átadtam a túloldalra. Felszaladt fél szemöldököm következő szavaira, majd oldalra billentettem a fejem. Oh ha tudná, hogy ezt csak puszta szórakozásból teszem, hogy a fizetésem másért kapom… de az nem tartozik ilyen kisfiúkra ugyebár. Régebben nem volt szokásom második esélyt adni a barmoknak, de mióta Asa az életem része lett, azóta valahogy szokásommá vált adni egy lehetőséget. Igaz nem valami hatalmasat, de egy egész apró lehetőséget szoktam adni azoknak, kik nem bírnak magukkal. Közelebb hajoltam hozzá, megvillantottam lélektükreim, mi látni engedte egy pillanatra a bennem rejtőző fenevadat, majd úgy szólaltam meg. - Különben mi lesz... Félvér? - kérdeztem már csak azért is, hisz ha egyszer így alakult, akkor kellett már az izgalom. Akkor élvezzük ki. Mindig előszeretettel teszem helyre a tudatlan félvérek tudatát. És itt, lássuk be… egy gyerek akarja játszani a felnőttet, csak mert leszaladt a torkán pár pohárkával. Én meg… nos ha eljön az ideje, majd szépen kitessékelem a hátsó ajtón. Bár nem olyan finoman, mint egykor Avivát vezettem ki. Sokkal határozottabban fogom kirakni a szűrét, ám még ott égett a változtatás lehetősége. Nem voltam szívbajos, bárki vére legyen is… bár kissé ismerős volt az illat mit árasztott magából, ám még nem tudtam, vagy nem akartam hová tenni kilétét. Felegyenesedtem, karba tettem karjaim, és vártam vajon mit lép.
_________________
MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME but failed.
Nagyon rám fért a pia, jobban, mint azt a bátyám, vagy akárki el tudta volna képzelni, de egyelőre nem adtam hangot az érzéseimnek, vagy zavaros gondolataimnak. időre volt szükségem, térre, magányra, kikapcsolódásra. Az elmémet béklyók fogták le, szorosan, amikből nem tudtam szabadulni, azok az emlékek az agyamba égtek. Akkor pattant el nálam egy szalmaszál, mikor nem adtak utántöltést. Még fizettem is, ráadásul jött egy tagbaszakadt fickó is. A kezére siklott a pillantásom, elidőztem felkarján, vállán, majd az arcára bámultam. Szőrös volt. Megrezzent a szám sarka, de nem mozdultam meg, kérte a személyimet. Hallottam én tisztán, hogy mit kért, de egy gorilla nekem ne akarjon pattogni...a második felkérésre már épp mozdultam, hogy felpattanok és mégnekem áll majd fejebb a dolog, de visszanyomott és kivette a zsebemből a kártyát. Beletúrt érte a zsebembe. - Mit képzelsz?! - mormogtam az orrom alatt, ahogy megláttam a kezében, majd szavaira felszöktek a szemöldökeim, szivem dobbant egy hatalmasat a Félvér szó hallatán, aztán kettétörte. Kettétörte az én tulajdonomat! - Távozik a nyavalya king kong! Nem mindegy az neked hogy ki tér be ide, ha már fizet a piálásáért!? - nyúltam a poharamért, meg a közelben lévő félig üres üvegért, majd kiszolgáltam magam. Visszaültem a székbe, majd megemeltem a poharat felé és belekortyoltam. - Ne nevezz félvérnek...különben is, az én piálásomból kapod a fizetésed, szal kussolj és tedd magad hasznossá máshol! - nem tudom sokszor eldönteni, hogy a harag beszél belőlem, vagy a saját érzékeny lelkem, esetleg most a torkomon leguritott pia mennyisége. Biztos, ami biztos, kurvára nem tudtam hol vannak a határok.
_________________
Aaron Bergström
Kiskép : Rendeltetésem : Fenrir vagyok play by : Jason Momoa Posztok száma : 112 User neve : Rea Csoport : Isteni lény Pontgyűjtő : 95 Lakhely : Oslo Foglalkozás : Biztonsági főnök Előtörténet : I am Fenrir Keresem : A testvérem
Bjørn Kristiansen —
Elküldésének ideje — Pént. Május 13, 2022 9:18 am
Aaron Bergström felhasználónak tetszik ez a poszt.
Aaron & Bjørn
Csak egy egyszerű napot akartam, amikor minden aszerint megy, ahogy azt elképzeltem. Néha odacsapok, vagy megállok valaki mögött, mogorva ábrázattal, hogy helyre álljon a rend. Csak egy olyan napra vágytam, amikor… Összeszaladt szemöldökkel fújtattam egyet, majd körbeforgattam szemeim. Félvér … ha a lány is vele van... megingattam fejem, aztán vettem egy nagyobb levegőt, s a pult felé emeltem tekintetem, ahol bizony nem a megszokott rendvolt. Ajkaim vékony vonallá préselődtek, majd megindultam a rendbontó pukkancs felé. Megálltam mögötte, majd mellé lépve megtámasztottam tenyerem a pulton. -A személyit lesz szíves… - mormogtam komoly képpel. Igaz nem voltam a legbizalomgerjesztőbb, de legalább hihető volt, hogy a helyi biztonsági ember vagyok. Reméltem nem kell kétszer mondanom. Ha megkaptam felszaladt szemöldökkel emeltem magam elé, majd egy halvány mosollyal képemen pillantottam a pult mögött álló fickóra. Ha nem kaptam meg, akkor is odapillantottam, aztán egy ideig vártam, s megismételtem a kérést. Bizony az egy kérés volt, aminek ha nem tett eleget, s ha kakaskodni kezdett velem is, hát „finoman” rányomtam a pultra, majd átkutattam a zsebét, és én magam vettem el tőle az iratot, aztán elengedtem, s alaposan megnéztem a személyit. - Igazán remek munka… - aztán kezem a csapos felé tartottam, ki elővett a pult mögül egy nagyobb vázaszerűséget, mi tele volt bezúzott hamis személyigazolványokkal.-Kár hogy kidobott pénz volt Félvér… - morrantottam, aztán egy laza mozdulattal törtem ketté a plexilapocskát, és bedobtam a többi közé. Ha közben kakaskodott, akkor csak zsebre tettem a hamis személyigazolványt, és elhatároztam, hogy majd kicsit helyreteszem a hülyeséget a fejében. Nem beszéltem sokat, nem kezdtem el szembeszédet tartani, ahogy azt sem mondtam, hogy fiatalkorúakat nem szolgálunk ki, hisz az igazolvány elkobzása eléggé beszédesnek volt mondható. Szóval ez esetben megszólaltam. -Két választásod van Félvér… békésen távozol, vagy én kísérlek ki.- nem akartam bántani, hisz még csak egy gyerek volt, ám egy kicsit megdorgálni, hogy tudja hol a helye, nos igazán megtehetem. Ám ha minden békésen zajlott le, és hagyta, hogy eltörjem az apró iratot, akkor szimplán karonragadtam, és segítettem neki kimenni.
_________________
MY SCARS ARE REMINDERS OF WHEN LIFE TRIED TO BREAK ME but failed.
A levél, melyet Aegirtől kaptam... sosem tudtam igazán elolvasni. Az egészet. Nekem szól, de feleslegesen. Egyszerűen szánalmasnak tartom ezt az istent. Gyáva. Egy igazi veréb. Sokszor neki álltam elolvasni, mióta megkaptam, de csak a harag távozott belőlem... a végéig nem jutottam el sosem. Így besüllyesztettem a matracom alá...de lehet majd a kuka lesz a vége. Olyan szinten leamortizált a dolog...a hajó, a haragom, a hullámzás...a lelkem megtört részei. Ez az egész megint kivett belőlem valamit, valamit, amit megint csak nem kaphatok vissza. Úgy terveztem, hogy holnap elmegyek segíteni Axelnak ezzel a kabin féle dologgal, fúrni, faragni, mérni, kalapálni... hogy hamarabb végezzenek, hogy elmondja, hogy mégis mi miatt döntöttek így. Miért nem jó a város...rengeteg a kérdés és a betömetlen lyuk és az én fejem majd szétesik. Annyi minden kavarog bennem, annyi mindent csinálhatnék, de nem teszem. Axelhoz is elmehetnék, hogy beszéljünk. Igaz nemrég hozott haza. Anyámhoz is, hogy kibeszéljünk pár fájdalmas dolgot. Vagy épp Cassie felé is elhúzhatnék, hogy videójátékozzunk... vagy épp a bandát is kimenthetném Dora karmai közül. De egyikhez sincs most lelki erőm. Hiszen szétszedtem az erőmmel egy hajót, a hullámok alá szorítottam majdnem másikakat...több ártatlan élet majdnem odaveszett miattam! És miért? Egy levél miatt. Amit az A...Aegirtől kaptam. Minthogy személyesen jött volna, hogy nah helló, én vagyok az apád...talán ezt előbb lenyeltem volna...de így. Aztán most már hiába is állítana be, az öklömet így is úgy is a képében találja majd! Szóval jóformán nem is voltam otthon, tanulás helyett hatalmas fordulatott vettem és úgy döntöttem, hogy mivel hónapok óta tényleg nem ittam le magam a sárga földig...hát épp ideje volt annak is! Így beültem a hamis személyimmel -az igazi is nálam volt, mert miért ne felejteném el kivenni ilyenkor. Este 11 is elmúlt már. Sötét volt. 3 fok volt odakint. A Vortexben még nem jártam, erre nem is vagyok ismerős, valahogy erre sosem vittek a lábaim, így ezt is megléptem. Hamar átestem a kötelező körökön, majd lehuppantam a bárpulthoz, ahol egyből egy frissitőt kértem. A hamis személyimen már elmúltam 20 éves is, hiszen tömény ital (bármilyen 22%-os alkoholtartalom) vásárlásához 20 évesnek kell lenni. Így ezt megtartottam magamnak és nagyon is óvom, hiszen nem csináltathatok másikat, ha ez eltűnne. Gint és whiskyt kértem első körben, amiket egymás után 4 perc alatt el is pusztítottam. Megéreztem persze, egyből jött az érzés, elöntött a forróság, mardosni kezdte a nyelőcsövemet is. Aztán újabb kört kértem ugyanezekből. Axel jutott eszembe, jöhetett volna kicsit kikapcsolódni, de aztán elvetettem egyből az ötletet... nem tudhat erről. Semmiképpen sem. Amint kijózanodok úgyis ő lesz az első gondolatom, hogy segítenem kell neki az új otthona felújításában... lehúztam az újabb adagot. De mikor újra kértem, már nem akart a csapos adni, amire bepöccentem. - Hívok egy taxit... - Mi az, hogy nem szolgálsz ki, he?! Hát miféle kiszolgáló vagy te?! - az egyik poharamat csaptam oda hozzá, majd kifújtam a bent rekedt levegőt. Kifizetem és akkor még normálisan innom sem adnak?
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 68 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 68 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.
Kezdőlap
