Betört ide. Tudja, hogy eleve menekülök. Tudja, hogy kényelmetlenül érzem magam, még is csak ront a helyzeten. Hiába mondom, hogy a könyvek nem az enyémek, elengedi a füle mellett, és ennek ellenére úgy könyveli el, hogy rossz az ízlésem. Ám legyen, mindegy. Aztán felhozom neki, hogyha ez fogta meg összesen a figyelmét, akkor nem látta az én szobámat. A következő szavaira gyakorlatilag vörösebb leszek, mint egy rák, amikor arról kezd beszélni, hogy mit akarok a hálószobában mutatni neki, meg hogy nem érdekli, milyen bugyit hordok. - Egy szóval sem mondtam, hogy bármit mutogatok neked, sárkány. Csupán kijelentettem, hogy ha a könyvek az egyetlenek, amelyek felkeltették az érdeklődésed, akkor nem néztél körbe jól. Talán nem is baj. - mondom zavartan és kissé puffancs morgással az orrom alatt, míg a teát készítem össze egy tálcára, meg a cukrot, tejet, sőt, egy citromot is, míg ő úgy csócsálja azt az almát, mint egy lassú ló. Amikor rákérdezek, hogy miért érdekli a kígyó, és közlöm, hogy nem mondhatok semmit, végre ő is a tárgyra tér. ... és az én sorsomat hozza fel. Kelletlen fintorral töltök magamnak teát, teszek bele két cukrot és kezdem el kavargatni, miközben a kezemet figyelve hallgatom, ahogy arról beszél, hogy én fontosabb vagyok, mint a szabályok. Nem tudom tartani a szemkontaktust. Sem mással, sem vele. Értetlenkedik, hogy hiába vagyok pótolható, miért akarok, és miért menekülök folyamatosan? Körbe tekint az idegen helyen, és én követem a pillantását körbe. Nem ragaszkodom a helyhez, csupán a saját tárgyaimhoz. Amikor elkezd kutakodni a kuka után, rámutatok az egyik alsó ajtóra, de ennek ellenére végig néz mindent. halk szusszanással legyintek, aztán felemelem a csészét, és épp bele kortyolok, amikor rákérdez, hogy nyugodtan alszom-e. - Üm.. - nyelem le a teát, aztán leengedve a csészét felpillantok rá. - Nem szoktam aludni, nincs rá szükségem. Éjjel inkább dolgozom a fonalakon. - adom meg a választ, bár nyilvánvalóan arra akar utalni, hogy nem érzem magam biztonságban. És egyébként igaza van... Halkan sóhajtok, elengedem a csészét, és bal kezem csípőre teszem, a másikkal meg a fülem mögé túrom a hajamat. - Nézd, hallak téged. Értelek. Tudom, hogy ez rettentően nem ideális. De még is mit tehetnék? Itt kell lennem. Ha pedig itt vagyok, akkor menekülnöm kell. Mit vársz tőlem, menjek vissza Ygdrassil gyökerei közé? A nővéreim nélkül nem sok értelme van. - mondom kissé frusztráltan, szabad kezemmel mutogatva, aztán azt is a csípőmre teszem. - Valamiért úgy hiszem, hogy nem azért vagy itt, mert annyira érdekel az istenek reinkarnációja, meg az én jólétem. - mondom előítéletesen. Hiszen nornát sose kerestek még fel azért, hogy megkérdezzék tőle, hogy van. Engem se. - Mit akarsz tőlem, Níðhǫggr? - kérdezek rá az arcát fürkészve.
Vendég —
Rona && Níðhǫggr
Szenvtelenül tört be mások otthonába és nem érzett bűntudatot amiatt, mert tiltott területekre lépett. Emberi mértékben nézve persze mindezek bűnnek számítottak, ám Ragnar sajátos gondolatmenettel élve úgy volt vele, hogy ő szinte bármit megtehetett, mert mégis ki volna olyan bátor, hogy megkérdőjelezi a tetteit? Értékrendje normális volt és a kimondatlan szabályok szerint, az ő saját kódexét alapul véve cselekedett mindig is - hol a jó ügy érdekében, hol pedig az ármánykodásnak szentelve minden mozzanatát, attól függően, hogy az az élet mit is kívánt meg tőle. Most éppen azt, hogy itt legyen, ezzel a nővel, aki olyan ideges volt, mint egy egyszerre betépett és leszedált laboratóriumi törpehörcsög, ami csak egy paraszthajszálnyira van a pánikrohamtól. Csak egy bólintás futotta végül tőle a teát illető kérdésre, mert hát valljuk be, a víz, vagy éppen a hullák vére bizonyos helyzetekben a sárkány énjének jobban bejött, mint a füves pacsálás szeánsza. Talán ezért is fordította a beszélgetés fonalát arra, ami itt a nőt is jellemezhette volna, mert amaz szavai egyszerre voltak elutasítóak, bocsánatkérők és érdeklődők is: mégis mi a fenéről hadovált itt Níðhǫggr? Mégis, miközben a választ hallgatta, a száját is lefoglalta egy almával - emberi testének szüksége volt a nem fehérjében gazdag ételekre is, a húst, ha tehette, azért jobban kerülte, mint kellett volna, a hullákkal amúgy is pótolta a hiányosságait. - Attól még könyvek - rántotta meg a vállait, mintha ettől bármiben is különbözne a véleménye a továbbiakban. Komótosan tüntette el az almát falatról falatra a szájában. - Ha ennyire körbe akarsz vezetni, nem akadályozlak meg benne. Eddig nem érdekelt, hogy a tangák vagy a francia bugyik a kedvenceid, norna.. - pofátlan, sokat sejtető mosolyra húzta a száját, de csak ki akarta lengetni a nőt az amúgy is szélnek eresztett komfortzónájából. Kényelmetlen és kellemetlen megjegyzései voltak, jól tudta - Mit szeretnél mutatni nekem a hálószobádban? - érdeklődött, a pillantása már nem a nőt figyelte, hanem a háló irányába döntötte a fejét, ám arra már nem indult meg. Nem fehérnemű mustra miatt érkezett, annál sokkal fontosabb dolga is akadt itt, ezen az átkozott helyen, ahol a zöldlevelű lóherének szerencséjében hittek a legtöbben, na meg az alkoholban és abban, hogy még csak ne is ismerjék fel mások, miről is hadováltak itt. Kifejtette a Kígyóval kapcsolatos kérdéseit, miközben a teával ügyködő nő mozdulatait figyelte, a szavai pedig csak hosszabb idő után törték meg a csendet. Legalábbis azt az időt, amíg a vízfolyatással töltött, Ragnar annak gondolta; időhúzásnak. Biccentett köszönetképp, ahogy elé került a még forró folyadék és nem volt olyan ostoba, hogy rámarjon. - Tudom, hogy minek kellene lenned, de te is menekülsz előle, a saját sorsod pedig talán egy kicsivel fontosabb, mint bárki másé is, ezt felejted el. Te vagy az, aki miatt mindenki más létezik - egyenesen a nő barna szemeibe nézett. Seljora kígyó volt, de pletykás nő is egyben, akinek a méregfogánál már csak a nyelve volt hosszabb és haszontalanabb. - Lehet pótolni téged is, ebben is igazad van, mielőtt még ez lenne az indokod. De valóban a karmai közé akarsz kerülni? Miért menekülsz? A te sorsod az, hogy mindig csak rettegj és megfutamodj? - tette fel ezeket a kérdéseket, miközben a szemei jelzésértékűen végigfutottak a nő számára is ismeretlen bérelt lakásban. Csoda, hogy a cukrot megtalálta. A csutkájára rágott almát viszont kidobta, miután megint csak, jelezve, hogy házat mér fel, sorra nyitogatta ki önkényesen a fiókokat és szekrényajtókat, míg persze, a legutolsóban lelte meg a kukát. Szándékosan. Ha közben Sirona útba is igazította volna, akkor is végigjár minden ajtót és fiókot. Csak azután tért vissza a korábban elé pakolt teájához és a cukrot pedig a nő felé tolta. Nem volt odáig az édességért, ellenben a kávét literszámra tudta volna a torkán leengedni. - Nyugodtan alszol éjszakánként, Sirona? - még egy kérdés. Nem tűnt úgy, mint aki nyugtatókon élne,.
Nem mondom, hogy valaha is fel kellett volna készülnöm arra, hogy valakit vendégül lássak. Soha, életem egyetlen percében sem volt olyan alkalom, amikor erre kényszerültem, már ha a nővéreimet nem vesszük, és őket most nem vesszük. Ők mások. Arra végképp nem voltam felkészülve, hogy a vendég önhatalmúlag engedi be magát az ideiglenes otthonomba, és majd áll neki segíteni (???) nekem, már maga a két tett is olyan ellentétes volt, hogy fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Végül úgy voltam vele, hogy ha a sárkány bántani akarna, akkor már rég megtette volna, és nem éppen a konyhában segítene pakolászni. Persze, pont ezek miatt kicsit el vagyok veszve. Mi a fenével kínáljam meg, nyers csirkecombbal?! Idegesen és aggodalmasan keresgélek a polcokon, míg végül találok teát, és ennek úgy megörülök, mintha kincset találtam volna. Látom az arcán az értetlenséget, de nem tudom mire számít. Ez a lakás nem az enyém. - Rakok külön cukrot, meg tejet, aztán úgy iszod, ahogy szeretnéd. - mondom a túl cukrozottság kérdésére, úgy hogy már rakom is fel forrni a vizet, és készítem ki a csészéket, meg mindent, ami kell ehhez az egész szeánszhoz. Amikor rá kérdezek, hogy mióta van azért még is itt, nem mond pontosat, de nem is számít. A könyveim emlegetve elsőre értetlenül nézek rá. - Könyveim..? - megállok a teáskanállal a kezemben és pár másodpercig csendben bámulom őt -ahogy enni kezdi az egyik almát-, és próbálok rájönni, mire is gondol, aztán rájövök. Meglepetten kerekedik egy "o"-ra a szám, aztán legyintek, és leteszem a kanalat a csésze mellé. - Azok nem az én könyveim, berendezve bérlem a lakást. De ezek szerint az én szobámat nem találtad meg, ha a könyveket találtad a legérdekesebbek... - mondom felhúzott szemöldökkel biccentve egy kicsit oldalra a fejem, mert közben az is lehet, hogy csak érdektelen számára a zene, és ezért ragadt le a könyveknél. Nem tudom. Persze, amikor kiejti a száját a Seljora nevet, már ez is elég ahhoz, hogy összébb húzzam magam. Lassan, óvatosan pillantok fel rá, és körbe, mintha ezzel csak meg lehetne idézni a kígyót. A kérdései meglehetősen kellemetlenek, és hirtelen nem is tudom őket hová tenni. Némán vezetem el róla a pillantásom a sípoló vízforralóhoz, és kitöltöm a csészékbe a vizet, rá a már bele helyezett füvekre. - Miért érdekel téged hirtelen az a kígyó? - kérdezem, de aztán halkan sóhajtok, és elé teszem a pulton a cukrot a kanállal, hogy tudjon magának szedni a mellé tolt csészébe. - Tudod, hogy semlegesnek kell maradnom, ha tudok is Seljoráról bármit, nem oszthatom meg veled... - mondom kissé halkan, de azért valamennyivel határozottabb hangon, mint amilyen határozottan felnézek rá. Nem akarok belőle haragot kiváltani, és igazából félek is attól, hogy ez a válasz nem tetszik neki, de... nem tehetek róla. A szabály, az szabály.
Vendég —
Rona && Níðhǫggr
Anélkül használta ki Nott képességeit, hogy a sötétség istennője tudatában lett volna annak konkrétan. Ragnar létezésének fonala olyan messzire nyúlt vissza, hogy képtelen lett volna feleleveníteni, mennyi lényhez is volt köze tulajdonképpen. Az emberek jöttek és mentek az életében, ahogy csak igen kevés lény volt állandó és örök a Ragnarökökön túlnyúlóan is. Az egyik ilyen állandósági mutató a nornák létezése volt, ám ha Níðhǫggr tehette, elkerülte őket. Túlságosan sokat tudtak ahhoz, hogy ne legyenek befolyással mások életére és mégis itt volt, egy nő otthonában, aki az életek felett uralkodott, ha akarta, ha nem. Mert az volt a létezésének esszenciája és senki sem kérdezte meg, élvezi-e azt, amit csinál, vagy csak rábíztak egy hatalmat, amivel meg kellett tanulnia együtt élni. Szenvtelenül mérte végig a nő elzárkózását, mert amit az ajtóval művelt le és a zárakkal, azt nevetségesnek tartotta. Ragnar soha nem zárta be a lakásainak ajtajait, mert hát mégis.. ki lenne az a barom, aki benne szándékozna kárt tenni? Teoretikus kérdés volt, neki is voltak rosszakarói, de félnivalója nem igen volt ennek az ősi teremtménynek, a legtöbbször csak bosszantották és játszadozni akartak a hatalmával és a küldetésével. Mégsem menekült, egyszerűen csak arrébb állt, mert a felesleges feszültséget sosem kedvelte. Valószínűleg ez a ráérősség odalent alakult ki benne, a holtak élettelen testének húsa feletti lakmározásából.A szavai békét tükröztek, de érezte, hogy a norna talán egy kissé túlzásba is vitte a rettegést, tőle. Kedve lett volna megkérdezni, hogy tényleg tőle tartott-e leginkább most, vagy csak a váratlan betolakodó lendítette ki a béketűréséből, mégsem kérdezte meg. A nő összehúzódását nem reagálta le, türelmesen várta meg, hogy átengedik neki a súlyos zacskók cipelését, amivel élt is. Amint megvolt a nő a vetkőzéssel, a konyha felé lépett el, ahol átengedve Sironának a házigazda szerepét, csak végignézte azt, ahogy a szatyor tartalma kikerül belőle. Nem igazán szokták megkínálni a betörőket teával, de hát.. eddig nem is azért jutott be legtöbbször mások lakásába, hogy teázgasson. A furcsa pillantás egy időre még az arcának rezdülésein maradt, mert ki az, aki még a saját lakásának készleteivel sincs tisztában? Sirona egyáltalán mennyi időt tölt az otthonában? - A tea tökéletes lesz, köszönöm. Már ha nem egy egész cukornád ültetvénnyel öntöd fel azt - viszonozta végül a nő diadalittas mosolyát a maga alig-ránduló mosolyával. De nem volt rossz kedve, egyszerűen csak nem tudta elképzelni magát, ahogy mondjuk egy unikornisos bögréből iszik - bármit is. Nagyon remélte, hogy a norna ennél jóval felnőttebb gondolkodással bírt és ilyen gyerekes ökörségekkel nem gazdagította a házát. - Nem rég érkeztem. De annyi időm volt, hogy a könyveidet felmérjem - adott választ, a pultról elcsalva egy almát is, amivel a csaphoz irányította magát, megmosva a gyümölcsöt, amibe aztán bele is harapott. Természetesen mozgott, mert miért ne tette volna? - Van egy olyan érzésem, hogy Seljora fel fog bukkanni megint, és már rég találkoztam vele. Tudsz róla esetleg valamit? Ha rólad ő nem is, de neked van bármi információd, amit szeretnél velem megosztani? - nézett a nő arcára, a vonásaira. Mert időről időre mindig felbukkant az a némber az életében, aki újra és újra azt képzelte be magának, hogy Ragnar az egyetlen, aki útját állja a kígyó megnövekedő hatalmának. Mert mint ahogy a legtöbben minden Ragnarök idején az enyészetévé válnak, elpusztulnak, addig Níðhǫggr állandó volt.
Kifogytam a dolgokból. Már, nem csak a hűtőből fogytak el a dolgok, hanem a húrok is elfogytak itthon a csellóhoz, pedig kellene nekem, mert megint elszakadt az egyik. A napjaim nagy részét bent töltöm, gyakorlatilag csak akkor mozdulok ki, ha muszáj, és ez most egy ilyen alkalom volt. Úgy voltam, hogyha már el kell mennem hangszerboltba húrt venni, akkor nem rendelem házhoz a bevásárlást, hanem megejtem úton hazafelé. Így viszonylag több időt is a városban töltök, és minden egyes percnél, amit a kassza előtt álló sorban töltök, megbánom ezt a döntést. Vissza már nem fogok fordulni, nem hagyom itt a kosarat, és rohanok haza, hogy aztán ugyan azt megrendeljem, és másnap érjen ki... Egyszerűen inkább türelmet erőltetek magamra, de amikor végre fizetek, olyan nagy lépésekkel hagyom el a boltot, mintha a buszomat késném le, pedig itt lakok két sarokra. Szinte kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy felérjek az emeletre, és végre otthon lehessek. A nyugodt, bezárt otthonomban. Felérve furcsa érzés lett rajtam úrrá. Éreztem valakit, de meg nem tudnám hirtelen mondani, hogy ki jár a környéken. Nem csak ez, de már az fura volt, hogy nem volt rendesen bezárva az ajtó, mert én mindig kettőre zárom. Elfelejtettem volna? Belépek a lakásba, megfordulok, nem csak egyre, de kettőre zárom a zárat, aztán a felső reteszt is azonnal bezárom. A harmadik zárat csak azért nem sikerül elintéznem, mert mögülem megszólalnak. Riadt sikkantással pördülök meg és csak azért nem esik ki a kezemből semmi, mert görcsösen markolni kezdem őket. Zihálva meredek fel a férfire, és már tudom, mi volt olyan furcsa, és miért éreztem különleges erőket áramolni. Most már azt is tudom, hogy kié. Szemeimbe bele ült az aggodalom, nem tudom, miért van itt, mit akar velem beszélni. Sejtéseim persze vannak, de én nem vagyok olyan, mint a nővérem, hogy előre tudjak mindent. Megspóroltam volna magamnak egy kiáltást és egy szívrohamot, ha tudom, hogy a sárkány a lakásomban vár. Némán, és bizalmatlanul figyelem, ahogy felemeli a kezét, és elmondja, hogy tudja, hogy menekülök, hogy nehéz a nyomomra akadni. Hiába látom, hogy szelíd óriás létére közelít, ahogy fölém magasodik, félve húzom összébb magam. Az én szememben tiszta, hogy ez a küllem, amelyet magára vett, csak egy álca. Az én szememben akkor is sárkány. Figyelem, ahogy a szemeimbe tekintve közli, hogy nem akar bántani. Kell egy-két másodperc, míg észre veszem, hogy a zacskót próbálja elvenni tőlem. A kezemre nézek, és elengedem. - Úgy tűnik, nem bujkálok elég jól.. - jegyzem meg halkan az orrom alatt, és elfordulva tőle bezárom a harmadik zárat is. A kulcsot benne hagyom, aztán lerúgom magamról a cipőmet, leveszem a hátizsákom, a kabátom. Beljebb lépek, ki a konyhába vele, ahol a szatyrot visszatulajdonítom magamnak, hogy kipakoljam. - Öhm.. Nem vagyok túl vendéglátós típus... de... kérsz.. kérsz valamit? Teám van..? - teszem fel bizonytalanul a kérdést, és kinyitva az egyik szekrényt leveszek belőle egy dobozt, majd bele nézek. - Teám van! - mondom magabiztosabban, rá nézve, valamiféle diadalittas mosolykezdeménnyel. - Mióta vagy itt? Miért vagy itt egyébként? - kérdezek rá, és ebből is látható, hogy nem sok vendéget fogadok. Nem értek én ahhoz, hogy mikor kell feltenni a kérdéseket, az előtt, után, vagy közben, hogy megkínáltuk őket és oda adtuk nekik amit kértek? De még az is rá tesz a gyors kérdésre, hogy meglehetősen kényelmetlenül érzem magam más társaságában. Mármint, ez nem személy szerint Nidhoggr ellen szól, inkább úgy... mindenki ellen. Persze, ellenséges nem vagyok, elkezdem csinálni a teát, ha kér, de azért látszik rajtam, hogy rövidre fognám a dolgot. Mindenkivel, akivel muszáj társalognom.
Vendég —
Rona && Níðhǫggr
Anélkül követte a nőt, hogy amaz észrevette volna. Három hete volt a városban, azóta sikerült felfedeznie a helyi gasztronómia csodáit és buktatóit is, de egyet biztosan tudott. Az ír whisky páratlan volt, az IPA pedig olyasmi, amit máshol csak utánozni tudtak, de ugyanazt előállítani nem. Felállítottak ők ketten a nővel egy napi rutint, amit Sirona sosem húzott át, Ragnar számításai pedig valósak voltak és örök érvényűek itt, ebben az istenverte, esőgyűjtő városban, ahol nem jutottak túl a szeszélyes időjáráson. Csak négyszer kapta úgy el az eső az utóbbi két napban, hogy még a Mariana-árok mélyén se lett volna ennél vizesebb. Nem tudta felfogni, hogy a norna miért éppen ezt a helyet választotta lakhelyéül, de nem is azért volt itt, hogy életvezetési tanácsokról diskuráljanak ők ketten. Három órája kinyújtóztatta a lábait, körbejárva az épülettömböt és elfogyasztott egy újabb négyfogásos ebédet, csak hogy az étvágyát csökkentve lépjen be a nő magánszférájába. Két órával később egy idős nőnek fogta meg az épület főbejárati ajtaját, aki a Süti névre hallgató gyilkosnak látszó yorkiejával indult meg a kötelező esti sétájára. Abban a fél percben csak hatezer kérdésre válaszolt, amit a nő hirtelen képes volt feltenni neki, és biztosította a hölgyet, hogy jó helyen van, nem eltévedt. A fehérhajú mininő még a mellkasáig se nagyon ért, amibe nem akart belegondolni, ezért a liftet kihagyva a lépcsősort szedve kettesével érkezett meg a megfelelő lakásig. Szinte mindent tudott Sirona lakhelyéről: azt, hogy hányadik emeleten volt, hogy mi volt a kapukód, hogy milyen drapériákat húzott el a nő az esti órákban, csak hogy elrejtse a villany általi lakásának minden négyzetcentiméterét a kíváncsi szemek elől az esti órákban.. Ugyanazzal a módszerrel jutott be a lakásba, mint a későbbiekben Nottal Julien lakásába. A zárbetétbe helyezett kulcs és az arra enyhe nyomást mérő ütések hatásosak voltak. Maga után behúzta az ajtót, mintha ott sem járt volna, cipőjétől megválva sétált át zokniban a nő lakásán egészen a nappaliig, ahonnan nem fordult be a hálószobájába, hogy feltúrja a szekrényeit, az alsóneműit, hogy a tüdejébe lélegezze a nő illatát. Inkább a könyvespolc előtt parkolt le, végigfuttatva a pillantását a megvett és birtokolt könyveinek címein, szerzőinek nevein. Egyeseknél elfintorodott, de a többségéről fogalma sem volt, hogy mégis kikről volt szó. A nővel minden bizonnyal más érdeklődési körük volt, még ha a ciklusok során egyikőjük sem pusztult el. És pontosan emiatt volt itt. Alig kellett várnia negyvenhét percet a nőre. Ha randevún lettek volna, ennyi idő alatt már kétszer hazamegy, de a nőnek most megbocsájtott - nem tudott arról, hogy találkoznak, így amikor az ajtó zárjába csúszott a kulcs, amit aztán el is forgattak benne, Ragnar a félhomályban ülve figyelte a nő alakját, amit hátulról világított meg a kinti folyosó fénye. Termetéhez képest nesztelenül állt fel a kanapéról, hogy a nappali bejáratához lépve a nőre akár a frászt is hozza a jelenlétével, no meg a hangjával, ha mégis mást csinált éppen a nő - pakolt, öltözködött, nem érdekes. - Beszélnünk kell, norna! - hangja mély volt, illett a karakteréhez. A hanglejtése mégsem volt vészjósló, sem fenyegető. Egyszerűen csak tényt közölt, betörve egy nő lakásába. Mi sem egyszerűbb. - Elnézést, hogy csak úgy bejöttem hozzád, de valószínűsítem amúgy elmenekülnél - előlem is - tette fel a két kezét, mintegy jelezve, teljesen ártatlan férfi volt - ha a benne lakozó orbitális szörnyet nem vesszük számításba. Ha nem arról a gyíksárkányról van szó, aki a Nadastrond partjain tépte és marcangolta a holtesteket - karommal és foggal. - Mert menekülsz, ebben a ciklusban szinte nyomodra se lehet bukkanni - közelebb lépett a nőhöz és ha tudott, akkor átvett tőle ezt-azt, hogy a nőnek könnyebb legyen. Ha éppen a teljesen átlagos bevásárló körét tudta le, akkor azt vitte be a konyhába. - Hosszú hetek kellettek, mire rád bukkantam, Sirona - nézett a nő szemeibe, tudva, hogy.. ha még nem is sodorta össze az élet és a sorsfonalak egyike sem őket régóta, mindketten tudták a másikról, kicsoda. Ragnar nem az a lény volt, akit bárki is szívesen látott az otthonában. Az, hogy az apró testnél ő kétszer akkora volt, nem igazán zavarta. - Én nem foglak bántani - mondta ki a nyilvánvalót őszintén. Nem az volt a szándéka és ezt nyomatékosítani kívánta, mielőtt rendőrt hívnak rá. Már azért lehetne, hogy betört, tudta jól, de felesleges formaiságokra nem volt ideje.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Jelenleg 59 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 59 vendég :: 1 Bot és A legtöbb felhasználó (386 fő) Szer. Okt. 16, 2024 2:56 pm-kor volt itt.
Kezdőlap
× 
