Kérdése olyan hírtelen ért, s annyira meglepő volt számomra, hogy pislogtam párat, és bizony valami oknál fogva nem csaptam oda. Még hogy a gazdám… helyette adtam egy esélyt arra, hogy meggondolja magát, vagy visszaszívja az egészet, és ne akarja megtudni, milyen az, amikor valaki felfalja. Ezt is annak a számlájára írom, hogy Asa belépett az életembe. Micsoda szerencséje akadt így ennek a törpnek!
Mellkasom előtt karba fontam karjaim, s készen álltam arra, hogy a következő rossz szóra ellenszegülök saját elhatározásomnak, és felkenem a falra.
Aztán még sem tettem semmit sem, csak ültem és hallgattam. Meteorit darab… ühüm… szemöldököm egy pillanatra felszaladt, aztán bólintottam, ám valahogy még mindig szúrta a nem létező csőröm a gazda megnevezés. Mintha engedném akármikor is, hogy újra megláncoljanak, vagy lekötözzenek.
-Megszerzem, csak készítsd el! - bólintottam aztán, s kezeimet magam mellé engedtem, majd feleltem kérdésére, s elárultam honnan van meg a neve. Einar jellemzésére elnevettem magam. Igaz én nem így jellemeztem volna, de ezek is tökéletes szavak voltak.
Megengedtem magamnak egy mosolyt, majd bólintottam rá.
-Megoldható… - bólintottam, majd megengedtem magamnak egy mosolyt. Igaz nem akartam őt bántani, de az üzenet az üzenet, szóval… Minden esetre felkeltem, s felé nyújtottam kezem.
- Megegyeztünk Törp! - ha elfogadta kezem, egy határozott kézfogást kapott. Ha nem, akkor csak leengedtem a kezem. - Megszerzem a követ… vasat… két hetet kérek… de lehet meglesz hamarabb. - ráemeltem tekintetem, majd bólintottam egyet.

Egy kissé meglepődtem, hogy nem tudta ki is vagyok, ám nem tettem szóvá. Talán még előnyömre is válhat a dolog, hisz az ajtók be szoktak záródni akkor, ha megtudják ki is vagyok vajójában, ám feleltem után, felhangzott a kérdés is. Sok kérdés, amit nem szíveltem, de hát amit meg kell tenni, azt meg kell tenni, s a cél szentesíti az eszközt ugyebár!
Aztán persze letelepedtem, s így nem kellett felfelé bámulnia, meg aztán van mikor jobb megálljt parancsolnom magamnak, és türelmesen végigülni egy olyan találkozót, amihez nem is lenne kedvem, de ugyebár a szükség nagy úr!
Ráemeltem tekintetem miután befejezte mondandóját.
-Fenrir vagyok… - villantottam meg lélektükreim, mi felfedte valódi énem egy apró pillanatra, majd vettem egy nagyobb levegőt, majd elővettem egy kis tégelyt, melyben Tyr pár hajszála lapult. - Tyr… vacak állapotban van.
Egy pillanatra elgondolkodtam. Rég találkoztam már vele, és nem is hallottam róla, szóval csak remélni tudtam, nem került olyan előrehaladott állapotba, hogy az emlékeit elveszítette, és teljesen feledte személyemet, vagy éppen baráti kapcsolatunk. Akkor ez az egész felesleges út volt, felesleges látogatással.
-Bármi kell hozzá, megszerzem. Te lennél a szakértő. Nem igaz? - vontam fel a szemöldököm egy pillanatra, s igyekeztem ülve maradni, aztán következő kérdésére megengedtem magamnak egy mosolyt.
- Einar súgta meg a neved… a címed kissé kalandosabb volt kiderítenem. - megvontam a vállam, aztán elhallgattam, hisz már is túl sokat beszéltem, pedig nem igen tartottam magam a szavak emberének. Jobb szerettem a hallgatást, a kevés szavakat… de mióta Asa belépett az életembe, mintha valami kezdene megváltozni bennem...Még is mit művel velem ez a nő?!  

Meglehet illetlen voltam, hogy ennyire beljebb mentem a kelleténél, de nem érdekelt. Bocsánatkérésre nem kell számítani, mert ahhoz a múltnak kellene semmissé válnia. Szóval csak álldogáltam ott a szobor mellett, s figyeltem azt, az arctalan arcot, enyhén oldalra döntött fejjel, aztán tekintetem a léptek felé emeltem, s az érkező „törpre”, aki annyira nem is volt törp, mint amilyennek képzeltem, s emlékeimben éltek, ám nálam még mindig alacsonyabb volt.
Nem mozdultam el a helyemről, míg oda nem ért.
Mikor mellém lépett, tekintetem emeltem felé, s teljes testemmel fordultam, majd egy pillanatra a felém nyujtott kézre emeltem tekintetem, ám még is elfogadtam valamiért, s egy határozott kézfogást kapott vissza.
- Bjørn Kristiansen. - mutatkoztam be én magam is, majd visszaengedtem karom testem mellé.
Hogy még is miként, és hogyan sikerült kontrollálnom magam, de nem ragadtam meg a torkát, és nem vágtam a falhoz. És bizony azt sem közöltem mi/ki vagyok én teljes valómban, hisz ki tudja, akkor kapnék e segítséget, avagy sem.
Bólintottam, aztán indultam a nyomában visszafelé, s közben persze nem kezdtem neki felesleges csevegésnek, nem mondtam olyasmit, hogy milyen csodálatos ez a hely, és hasonlók, csak egyszerűen mentem utána, majd a fegyverekhez visszaérve ismét vetettem rájuk egy pillantást.
A kanapé mellett megálltam egy pillanatig, ám csak akkor foglaltam helyet, ha ő is megtette.
-Nem…köszönöm... -ingattam meg a fejem kicsit, mintegy megerősítve, hogy nem kérek semmit. - Talán tudsz nekem segíteni… egy olyan tárgyra lenne szükségem, ami képes megállítani az emlékek pusztulását… vagy lassítani azt. - fontam karba karjaim. Azt még nem kezdtem el részletezni, hogy még is kinek lenne rá szüksége, de legalább már ennyit kimondtam. A törpök köztudottan értettek az ilyesmihez. Hisz ha annak idején képesek voltak megalkotni, egy olyan selyemszálat, ami képes volt megkötve tartani rettentő termetem, hát egy ilyen apró tárgy sem jelenthet problémát a számukra.
Közben az arcát fürkésztem. A szakálla kifejezetten tetszett, hisz végre nem csak én voltam szőrös, bár a törpök többsége kedvelte a szakállt...

Nem volt egyszerű mire eljutottam idáig. Jobban el volt rejtve mint az Arany város! Mondjuk azt még nem találtam meg, de ami késik, az nem múlik, szóval minden idő kérdése. Szépen tovább leparkoltam a motort a téglakapuval szemben, leszálltam, s odaléptem a kaputelefonhoz, amiből egy kamera pillantott vissza rám.
Nem villantottam mosolyt, nem kezdtem el jópofáskodni, csak egyenesen a tárgyra tértem.
-Hallr… beszélnünk kell! - morogtam, aztán várakoztam.
Ha beengedett, felültem a motorra, és behajtottam egyenesen az épületig, el a virágoskertek mellett, egészen az u alakú épületig, ahol aztán a fa alatt leparkoltam a járgányomat, majd indultam meg a bejárat felé.
Ha nem engedett be, akkor átmásztam a kerítésen, és szépen elgyalogoltam a kertek mellett, egy pillanatra megálltam az öreg fa alatt, minek finoman megpaskoltam a derekát, majd megindultam a bejárati ajtó felé, ami meglehetősen hatalmas volt.
Ott aztán koppantottam rajta egyet, majd játszi könnyedséggel löktem be, feltéve, ha nem volt zárva, ám ha zárva volt, akkor picit nagyobb erőt kellett kifejtenem ahhoz, hogy bejuthassak a házba.
Kissé zabos voltam, mert nem egy embert kellett megvernem ahhoz, hogy megszerezzem az információt, még is hol találom a törpét.
Ha az ajtó nyitvavolt, akkor csak betettem magam rajta finoman, majd beléptem a fogadó terembe, és tekintetem megakadt a fegyvereken, mik a falon kaptak helyet.
Széles mosoly költözött arcomra, s ha tudtam az egyiket le is emeltem a helyéről, és alaposan megnéztem magamnak, majd egy elégedett morrantással párszor megforgattam kezemben, aztán visszatettem a falra az őt megillető helyre, aztán tekintetem megakadt a festményen, melyet egy rövid ideig figyeltem oldalra billentett fejjel, majd összepréseltem ajkaim, és megindultam a következő ajtó irányába, ami a kovácsműhelyek felé vezetett.
Rend volt, tisztaság. Körbehordoztam tekintetem, de nem láttam senkit sem, szóval elhatároztam végigmegyek a folyosón, majd elérkeztem a szobrok közé, amik olyannyira emberiek voltak, hogy akár Medusa is alkothatta volna őket egyetlen pillantásával.
Egy előtt megálltam, oldalra billentettem fejem, aztán meguntam a nézelődést, majd hangom dördült fel a szobrok között.
-HALLR!!! BESZÉLNÜNK KELL!!! - elhallgattam, körbehordoztam tekintetem, aztán összevontam szemöldököm. Valahogy úgy éreztem, jobb lesz ha olyan helyre megyek, ahol egy esetleges rossz döntés következtében, nem tudok összetörni olyan könnyen semmit sem, szóval megálltam egy szobor mellett, aminek az arca kifejezéstelen volt.
- Te sem vagy boldog mi? - mormogtam az orrom alatt, s csak várakoztam, vajon mikor óhajt végre megjelenni. Elmenni biztos nem fogok, maximum majd megvárom amíg méltóztatik a képem elé kerülni.
Hisz ha beengedett, akkor csak itthon van! Ám ha úgy másztam be, meglehet nem tartózkodott otthon, szóval lesz egy kis meglepetésben része, ha haza érkezik, és az a meglepetés a kapu előtt hagyott motrom lesz, és idebent én!
Fenrir a farkas, egy Törp otthonában!!Még is igyekeztem leküzdeni a gyűlöletemet, ami egyre jobban kezdett kavarogni bennem, s csak remélni tudtam, tudok majd annyira parancsolni magamnak, hogy ne akarjak nekiesni, ha elém kerül. De talán Tyr érdekében képes leszek türtőztetni magam, és kulturáltan viselkedni irányában.