Mads & Anja

Hallottam, ahogy mozgott, ahogy letérdelt elém a földre, majd éreztem az érintését a vállamon. Az érintést, ami még a feledésben sem volt idegen. A fejemből kitörölhette az átok az emlékeket, de a szívemből nem, bárhányszor törte már össze Odin, akkor sem kellett senki más szerelme csak az övé. Ezen pedig még az Átok sem tudott változtatni, ezért hajlott meg Anja szilárdsága, ezért voltam képes sutba dobni minden elvemet, mert a lelkem tudta, hogy nem egy idegent húzok be ebbe az apró, neoncsöves helyiségbe magammal. Ezt el kellett volna mondanom neki. Tudnia kellett volna… Bár volt elég bölcs hozzá, hogy rájöjjön.
Éreztem, ahogy elcsitultak bennem a csapongó gondolatok, már nem szorították a torkom vasmarokkal az egyszerre rám törő érzelmek, és a mellkasomról is, mintha levették volna a sziklányi súlyt. Tudtam, hogy mágiát használt hozzá. A korok során volt alkalmam találkozni minden varázslatával, ami a repertoárjában volt, hol magamon tapasztaltam, hol csal láttam a hatását. Voltak, akik meg voltak róla győződve, hogy azt is varázslat okozta, hogy bármit is tett velem, akkor se hagytam el, akkor is neki adtam a szívemet újra és újra. Én tudtam, hogy ehhez nem használt rúnákat, sem a seidr-t, bár már nagyon ritkán használtam, mélyen ismertem a világ ezen titkainak a természetét, és akkor is felismertem, ha használták rajtam, ha tenni nem is tudtam ellene.
Mostmár volt annyi erőm, hogy kinyissam a szemem és ránézzek. Varázslat vagy sem, attól még hatásos volt, nem is haragudtam rá érte, hiszen ez nekünk olyan természetes dolog volt, akárcsak a levegővétel. Nagyot sóhajtottam, szépen, lassan, hogy összeszedjem magam.
- Erősebb… Persze. Tényleg. Természetesen. – válaszoltam. Mert már tudtam, hogy mit várnak tőlem, és a rúnának hála már nem gyengített el annyira a kétségbeesés, hogy ne emlékezzek a kötelességeimre. Megtöröltem az arcomat a kezemmel, és éppen csak egy pillantást vetettem a tenyeremre tapadt sós cseppekre. - Tudom, ki vagyok. Az Átok nem veszi el a személyiségemet. Legalábbis most még nem. Csak épp… az évezredek alatt rárakódott rengeteg súlyt vette le. De mostmár tisztában vagyok vele, hogy Asgard királynője vagyok, és vannak kötelességeim.
Ellöktem magamat a faltól és feltápászkodtam, majd a csaphoz mentem, megmostam az arcomat, és ittam is néhány korty vizet. Rövid ideig vizsgáltam a saját arcomat a tükörben, próbáltam meglátni benne Frigg istennőt és tudatosítani magamban, hogy Anja élete csak egy álca volt, hogy az emberek között járhassunk.

With great power comes

great irresponsibility

Nem kellett hozzá varázsszem, hogy lássam milyen mélyen törte össze az ébredés Frigget. A gondolatai csapongtak, az érzelmei egymásra omló hullámokban ostromolták minden oldalról, a teste pedig nem tudott mást tenni, csak minél kisebbre húzódni ebben a viharban.
Mély levegőt vettem és lassan kifújtam. Tudtam, hogyan kezeljem a dühét, hogyan viseljem el a hűvösségét, és most már azt is megtanultam, hogyan vigyázzak rá, mikor nem volt önmaga. De az önmagába zuhant Frigg olyan idegen jelenség volt, amire nem volt válaszom.
Csak egy.
Az első rúna, amit az Yggdrasilon lógva tanultam, azon a kínnal teli első nappalon éppen akkor segített, mikor az elme nem találta önmagát. Nyugalmat hozott, biztonságot és határozottságot, mikor hiány volt belőle. Frigg nem fogadta el a felé nyújtott kezem, így letérdepeltem a földre előtte megint megérintettem a vállát, az érintésen keresztül árasztva szét benne az első rúna erejét.
- Nyugodj meg, kedvesem. - mondtam csöndesen, miközben hátrahúzódtam és a sarkamra ülve elhelyezkedtem vele szemben. - Te erősebb vagy ennél. Ha idő kell, itt maradunk a világ végéig, de találd meg magad.
Fel sem vettem, hogy éppen elküldött. Nem volt hozzá joga. Azok után nem, amit ma megtettem érte, és különben sem engedhettem, hogy most sajnáltassa magát. Az nem segített egyikünkön sem, sem az ő lelki békéjén, sem az Átok ragályán, semmin. Csak könnyebb volt, mint tovább menni, de nekünk ez adatott. Ilyen volt istennek lenni.

Mads & Anja

Ez csak az Átok volt. Annyira szerettem volna hinni neki, de nem volt egészen igaza. Emlékeztem rá, hogy miket gondoltam, mondtam és tettem Anjaként. Az álcám csak egy történet volt, egy múlt, egy jelen, amivel elfedhettem az igazságot, ám a személyisége valódi volt. Az én voltam, amilyen lehettem volna, ha embernek születtem volna, olyan gondtalan olyan szilaj, amilyen akkor lettem volna, ha soha nem lettem volna királynő. Csak mivel nem emlékeztem mögötte Friggre ebben a néhány órában, meg mertem olyan dolgokat fogalmazni, amelyeket normálisan sosem mertem volna. Hogy szerettem volna magam mögött hagyni az életem, szerettem volna tiszta lapot, kötöttségek nélkül, kapcsolatok nélkül. Fájdalom nélkül… Szerettem volna megnyugtatni Odint, hogy igen ez csak az Átok volt, ezt kellett mondanom neki, de attól én még tudtam az igazságot. Hogy nem lett volna olyan rossz Anjának lenni. Hogy a lelkem legmélyén Anja akartam lenni Frigg múltja nélkül. Mert valljuk be a keserű igazságot: a fiaimnak valójában nem is volt szükségük rám. Szerettem volna, ha az lett volna, de már régen felnőttek, erős és a maguk módján bölcs istenekké váltak.
Felemeltem a fejemet, még talán úgy is tűnhetett, hogy ránéztem Odinra, de a szemem nem fókuszált. Csak bámultam az ürességbe. Szánalmas voltam. De itt voltam és emlékeztem.
- Nem akarok…
Nem akartam az emlékeket. Nem akartam a felelősséget. Nem akartam, hogy a fiaim elhagyjanak, sem azt, hogy legyen közülük, akiket elveszítek a következő Ragnarök alatt. Nem akartam újra gyászolni, ahogyan azt sem, hogy Odin újra összetörje a szívemet. Talán Mads Karlsen nem törte volna össze Anjáét. Talán igen, de bárhogy is, az még a jövőben volt, a kapcsolatuk elején, amit a múlt még nem mérgezett meg. Még a szerelem is fájt, hiába azt mondtam mindenkinek, hogy már nem érdekelt.
Rápillantottam a kinyújtott kézre. Menjünk haza. A szállodába, tudtam én, hiszen okkal voltunk itt, dolgozni jöttünk Japánba nem pihenni, vissza akartuk kapni az erőnket, megtörni az átkot… Olyan fáradt voltam. Nekidöntöttem a fejem a csőnek, amibe alig fél perce még kapaszkodtam miközben a gyönyör majdnem széttépett és lehunytam a szemem. Nem akartam látni Odint, nem akartam látni a mosdót. A szememből továbbra is folytak a könnyek.
- Menj el.

With great power comes

great irresponsibility

Nem tartott örökké, de nem is tarthatott. Az aktus közben elszabaduló erőhullámok megrezgették körülöttünk a tükröket, az ajtókat, szinte a falak is beleremegtek minden lökésbe. Mint egy elszabaduló vihar egyre hevesebb és hevesebb lett a köztünk kialakult ősi tánc, ami szinte alig különbözött egy párharctól, a végén pedig mennydörgésként érkezett meg az extázis, pont, mint a harcosok utolsó lehelete a csata hevében.
Fújtatva léptem hátra, kisöpörve a homlokomba hullott hajtincseket, amiket csak most volt elég figyelmem észrevenni. Zilált voltam, külsőleg és szellemileg is, de még abban az állapotban is hideg fuvallatként csapott arcon a hirtelen változás, ahogy Frigg felém fordult.
Frigg. Nem Anja, nem az emberi álca, amivé az Átok alacsonyította, hanem az évezredek óta mellettem lévő istennő nézett velem szembe - aztán rogyott le kétségbeesetten a csempére, könnyekben törve ki.
Mondani akartam valamit, de először a torkomra fagyott minden bölcsesség. Eddig, a feledés ködében elveszett volt ugyan, de biztonságban is, most viszont egyszerre törhetett rá az egész éjszaka. Amikor úgy élt, mintha nem lett volna élete azelőtt, hogy Midgardra jött, sem családja, akik várták. Ilyenkor nem lehetett mit mondani, ez volt a legkegyetlenebb része az Átoknak.
- Frigg. - szólítottam meg lágyan, miközben lehajoltam hozzá, két tenyeremet a vállaira simítva. - Nézz rám, kedvesem. Tudom, hogy fáj, én egész éjszaka ezzel az érzéssel küzdöttem. De látod, megküzdöttünk vele. Itt vagy. És emlékszel. Ne törődj azzal, mi történt, vagy milyen voltál. Ez csak az Átok volt. Magadtól sosem feledkeznél meg a fiainkról, csak az Átok tette ezt veled, azt pedig megtörjük, hiszen ezért is vagyunk itt.
Nem bántam semmit, ami ezen az éjszakán történt, egyedül azt, hogy ilyen keserves okkal kezdődött és kínzó ébredéssel végződött, de nem nem csupán szórakozni jöttünk. Az erőnket akartuk visszaszerezni, hogy aztán összezúzhassuk azt, aki ránk szabadította ezt a ragályt, és újra megmutassuk a világnak, milyenek voltak az igazi istenek.
- Gyere. - álltam fel, kinyújtva felé a kezem. - Hosszú nap volt. Menjünk haza.

Mads & Anja

Éreztem, ahogy megfeszült alattam, éreztem a vágy hevét is, és pont ezt akartam elérni. A szex valójában a hatalomról szólt, és most ezt a hatalmat éreztem a kezeim között és a számban, hogy azt tettem vele, amit csak akartam, azért élvezhette, mert én megengedtem neki, és bármikor véget vethettem neki, amikor akartam. Ám ahogy a vadlovak, csak egyetlen pillanatra kellett, hogy lanyhuljon a szorításom, csak egyetlen pillanatra lett egy kicsivel lazább a gyeplő, és már vége is szakadt.
Hirtelen rántott fel, majd nyomott neki a falnak, amit egy elégedett nyögéssel díjaztam. Követelőzve szabadított meg a nadrágomtól, épp annyira csak, hogy utat találjon, és egy határozott lökéssel hatoljon belém. A szabad kezét, amivel épp nem szorított magához lefelé húztam és a csiklómhoz szorítottam, hogy így is fokozza az élvezetet. Lehet, hogy most úgy tűnt, mintha megfordultak volna az erőviszonyok, de nem engedtem, hogy egy pillanatra is elfelejtse, hogy ezt is csak azért tehette meg, mert én i úgy akartam. A másik kezemmel megkapaszkodtam a falon futó csőben, és szemérmetlenül nyögdécseltem előtte, nem érdekelt, hogy hallotta-e valaki. Kegyetlenül korbácsolta fel a bennem dúló hullámokat, a szétáradó gyönyörtől megroggyan a térdem, ha nem fogott volna, talán nem is tartottak volna meg. Apró sikoly szakadt ki az ajkaim közül, amikor először elértem a gyönyör csúcsára, belülről lüktetve toltam magam közelebb hozzá, majd amikor másodjára is megfeszült minden izmom, még hangosabb sikítottam, és azt akartam, hogy ennek az érzésnek soha ne legyen vége.
Mert ilyen volt egy istennel szeretkezni. Bárhol, bármikor, amikor csak akartam, mert ezt ígérte nekem. Tudtam, hogy ezt ígérte, a csillagok alatt egy fakorlátos erkélyen.
Még utoljára nagyobbakat, mélyebbeket lökött rajtam, azután a tempó lelassult, majd a tánc véget ért, én pedig zilált ruhában, még ziláltabb hajjal, a homlokomat a hideg csempének nyomva lihegtem. Még mindig háttal álltam neki, amikor megigazítottam a felsőmet és a nadrágomat, az után nagyon lassan szembenéztem a férjemmel.
A férjemmel, akit éppen csak úgy kalandból leszoptam egy japán szórakozóhely mosdójában. A férjemmel, aki négy fiút adott nemzett nekem, hasonlóan szenvedélyes éjszakákon. Fiúkat, akikre egy pillanatig nem gondoltam, amikor azt mondtam neki, hogy hátra akarom hagyni a régi életemet. Nem gondoltam rá, hogy az elsőszülöttem beteg volt és talán elveszíti önmagát, arra sem, hogy kettőt már elvesztettem és csak a Ragnarök adta őket vissza nekem. Nem jutott eszembe, hogy a legkisebbnek talán még szüksége lehetett rám, sem arra, hogy a fogadott fiam, akit úgy szerettem, mintha a sajátom lett volna mennyire elveszett volt nélkülem a nagyvilágban.
Elfelejtettem őket, akik a legfontosabbak voltak nekem az egész világon. Nekidőltem a falnak, és lecsúsztam a földre, a szememből pedig ömleni kezdtek a könnyek. Nem zokogtam, vagy hüppögtem, azt az első Ragnarök óta nem engedtem meg magamnak, de nem is bírtam megállítani a sós cseppek folyamát az arcomon.
- Elfelejtettem őket… – suttogtam.
Hát ez volt az Átok valódi ereje. Túl sok mindent éreztem ennyire. Félelmet, de lelkiismeret furdalást is, és szégyent, hogy hogyan viselkedtem, amikor már nem volt ott Frigg bennem, csakis Anja. Vörös szemekkel néztem fel Odinra.
- Én… elfelejtettem őket…

With great power comes

great irresponsibility

Kevés dolog tudott meglepni már Friggel kapcsolatban, de az a hév, ami valahonnan előtört és teljesen elöntötte kivételesen váratlan volt. Egészen olyan volt, mint annak idején az első éjszakánkon, amikor néhány órára teljesen elfeledkezhettünk arról, kik is vagyunk és csak engedtünk a perzselő, őrjítő vágynak. A vonzásnak, ami minduntalan a bőréhez irányította a kezem, amivel úgy ragadtam meg, mintha szét akarnám tépni, csak hogy még erősebben érezzem magamhoz közel. Mintha most nem is Anja ejtett volna foglyul a combjával, nem ő emelte fel a fejem a hajamba túrva és nem ő gombolta ki az ingem, hanem Frigg. Az istennő.
Ez a gondolatmenet ott tört meg, mikor a csókjai csorgó vízfolyásként haladtak egyre lejjebb rajtam, míg végül egészen térdre nem ereszkedett. A nő, aki egyedül azt kérte tőlem, hogy imádjam és áldozzak neki, ahogy az emberek tették, most ott térdelt előttem, ajkaival körém tapadva, de még ott is éreztette, hogy ő irányított. Az ő kegyelmére voltam bízva, a nyelvének minden érintése csak arra volt, hogy a kéjjel zabolázzon meg, miközben az ujjai a derekamra fogtak. Csak annyit érezhettem, amit ő hagyott. Csak azt az élvezetet kaptam meg, amit ő adni akart és csak azért önthetett el teljesen, mert ő megengedte. Ezen a ponton már tényleg nem én irányítottam, csak lehunytam a szemem és hagytam, hogy a szabadságának kiélése most épp egyre közelebb és közelebb sodorjon az élvezet határához.
Aztán úgy döntöttem, ezt a játékot ketten játszották.
Mikor egy pillanatra elvált tőlem ellenkezést nem tűrően rántottam fel a földről és fordítottam meg, háttal nekem, de nem engedtem el. Egyik karom továbbra is átfogta előröl, a szám a vállát cirógatta, miközben másik kézzel a nadrágjába kapaszkodtam és követelőzően toltam lefelé. Végigsimítottam a gerince mentén, aztán megragadtam a csípőjét és úgy pozícionáltam magam, hogy a csípőm egyetlen lökésétől benne legyek. Úgy feszültünk egymásnak, mint két elemi erő, mint a hullámok és a sziklafokok, a szél és a tenger. Minden mozdulat egy vihar erejével tört előre, minden szorítás közben egyre szomjasabb és birtoklóbb volt, és ha nem védte volna azóta varázslat az ajtót, hogy bejöttünk, biztosan kirobbant volna a helyéről a felgyűlő szikrázó feszültségtől.

Mads & Anja

Magamat is megleptem a hévvel, amivel nekiestem a férfinak, de szerencsére hasonlóan válaszolt. Jól esően sóhajtottam fel, amikor a nyakamat csókolta, odaadóan egészen beletemetkezve. Ez most nem az a pillanat volt, amikor bármennyire is vissza akartam fogni magam. Attól nem tartottam, hogy bárki hívná a biztonságiakat, vagy hogy kidobnának minket emiatt a helyről, ahhoz már elég késő volt, elég alkohol folyt már ma és elég drogot szippantottak be vagy nyeltek le ahhoz, hogy néhány önfeledt, szenvedélyes perc bárkinek is gondot okozzon. Vagy ha mégis, hát az csak egy újabb kaland lesz. Ahogy nem csináltam még ilyen helyen, úgy még nem is dobtak ki soha sehonnan, ezt pedig máshol is lehetett folytatni… de folytatni akartam most, ameddig lehetett, vagy ameddig hagyták.
Az ujjaim végigsiklottak a férfi tökéletesen fényes és meglepően puha haján, és csak rövid időre állapodtak meg a nyakán, csak hogy a másikkal végre végigsimítsak a mellkasán, az inge alatt húzódó izmokon. Szerettem volna kígyó módjára rátekeredni, a lábammal, amelyiken megállapodott a keze átfogtam a combját és a csípőm is egészen neki préselődött.
Hátrahúztam a fejét, hogy újból megcsókolhassam, és fürgén kigomboltam az ingét az ujjaimmal, bár tudtam, hogy egy ilyen helyen ilyen tempóval a vetkőzésnek nem volt sok tere, csak látni akartam, érinteni és egy rövid időre birtokolni, csak egy egészen kicsit, ameddig az enyém lehetett. Azt már egyértelművé tettem, legalábbis reméltem, hogy ezt a táncot most én vezettem. Elégedetten néztem végig rajta, majd húztam végig az ujjaim a mellkasán, le a kockás hason egészen az övéig. Ha már itt voltunk ne aprózzuk el a dolgot. Kioldottam az övet is, majd mögötte a gombot a cipzárt… Majd újra megcsókoltam, hosszan és mélyen, az ajkaim utána lesiklottak a nyakára kicsit elidőztem ott, majd lejjebb csúsztam, egészen addig, ameddig le nem térdeltem elé.
Ez se volt igazából jellemző rám. Sok kérdésem volt magammal kapcsolatban, de azt tudtam, hogy nem térdeltem le senki előtt, nem alázkodtam meg, ám ez a kísérletezés éjszakája volt, ma megtehettem, ő pedig nem ítélhetett el érte, hiszen ő mondta, hogy a kalandban mindent meg kell próbálni, mindent meg kell tapasztalni… Például azt is, hogy milyen volt a számmal kényeztetni egy férfit egy szórakozóhely mosdójában.
Ha eddig nem állt készen, reméltem, hogy ettől nem fog sokáig tartani, hogy megkeményedjen előttem. Óvatosan vettem a számba legalábbis először, lassan, szinte csókolózva vele, de utána egyre határozottabban követeltem. A kezemmel ráfogtam a csípőjére miközben egyre mélyebbre hagytam csúszni a remélhetőleg mostmár kőkemény férfiasságát. Nem néztem fel rá. Nem akartam látni az arcát, sem a meglepettséget, sem az elégedettséget, az esetleges kaján vigyort pedig végképp nem. Azért reménykedtem benne, hogy nem lesz gyorsabban vége, csak fel akartam korbácsolni a gyönyörét és a vágyát annyira, hogy utána ellentmondást nem tűrően vegye el, amit akart. Ha most láttak volna a lányok, akiknek a férfiakról adtam tanácsot, nem ismertek volna rám. De most nem is voltak itt, hogy pálcát törjenek felettem.

With great power comes

great irresponsibility

- Persze, hogy nem ismerhetem. - feleltem neki, a villódzó árnyékok és a gépekből áradó füstön keresztül lehelve a szavakat. Pedig ismertem, láttam azóta, hogy elém lovagolt a Legyőzöttek Csarnoka előtt, az aranylevelű fa alatt. Tudtam, mi lakott benne, miket titkolt, miket tagadott maga elől is. De ez most nem számított, hiszen Frigg ezt mind tudta. Anja pedig nem ezt akarta hallani. - De akarom. Emiatt fogok visszatérni bárhová is megy. Akár Oslóban, akár Tokióban. Színházban, yakuzák között, éjszaka vagy nappal. Talán még a kanapéjára is, ha ez kell.
Persze nem Frigg lett volna, ha nem látja maga előtt a csapdát és a fortélyt. Ezért volt királynő, egyedül a Kilenc VIlágban. Ő nem sétált vakon a délibáb felé, az ő szemei látták a veszélyt a káprázaton túl és ha mégis elindult, az azért volt, mert úgy akarta. Mert ez volt az igazi erő. Látni a veszélyt, és mégis kihívóan felé tartani, mintha semmi sem árthatott volna neki. Nem azért működött rajta a csábításom, mert nem ismerte fel, hanem mert tudta, hogy lesz ereje legyőzni bármit, ami utána következett. Legalább is reméltem, hogy tudta ezt magáról.
A vonagló embertömeg foszló álommá alakult körülöttünk. Díszletté, hiszen nem volt semmi és senki ezen a világon, aki akkor elvonhatta volna a figyelmem róla. Sem a zene, sem a bódítószerektől nehéz levegő, a villanások, a hangok, semmi. Csak úsztam előre a káoszban, kapaszkodva a kezébe, nehogy a pillanat elmúljon és kiszaladjon az ujjaim közül.
Mikor elértük a helyet, ő pedig felém fordult az arca körül táncoló hajszálakkal, mint egy aranyló vihar szeme a taszítása egészen megbabonázott. Hiszen ez nem a gyarló, gyenge emberek ereje volt, az istennő nyilvánult meg benne. Az kapaszkodott belém és szorította az ajkait az enyémhez, olyan érzéki hullámként sodorva el, amit rajtunk kívül senki nem tapasztalhatott meg. Amibe a halandók talán belehaltak volna. Átkaroltam a hátát, egyik kezem a lapockájára simítva a ruha fölött, a másik pedig lefelé simított, egészen a combjáig, amíg értem. Mikor a csók véget ért nem hagytam hátrálni, helyette az ölelésben magamhoz vontam és a nyakába temettem az arcomat, az álla alól egészen a kulcscsontjáig simítva az ajkaimmal.

Mads & Anja

Nem ismert. Nem ismerhetett. Ennyi idő alatt nem lehetett megismerni egy másik embert, csak feltételezni lehetett és benyomásokból építkezni, és ezt eladni úgy, hogy a lelkembe látott. Nem tudhatta, milyen tűz lobogott a szívemben, mert talán még én magam sem tudtam, mintha már csak pislákolt volna legbelül, eltemetve rengeteg más dolog alá. Felelősségek és kötelességek hegye épült rá, a vadságnak nem volt helye az életemben. Persze a kérdése is provokatív volt. Magamat tartottam-e kevésre, vagy őt sekélyesnek? Mindkettő és egyik sem. Sekélyesnek kellett lennie, hiszen tudtam, mire ment ki ez a játék, a bókok, az ital, a flört, és én is kevésre tartottam magam, mert hagytam, hogy megbilincseljen a saját életem. De mégis hogy tarthattam volna kevésre magamat, ha már azzal sem voltam tisztában, hogy ki vagyok igazából, és hogy tarthattam volna őt sekélyesnek, mikor már a legelején leszögezte, hogy újra látni akar, és akkor is segített volna, akkor is velem maradt volna egész éjszaka, hogyha annak a vége nem az, mint amire mostmár mind a ketten egyértelműen vágytunk. Ismertem az embereket, az volt a dolgom, hogy ismerjem, akkor hogyan tudott ennyire összezavarni?
- Nem tudhatja, mi van a lelkem mélyén. Azt senki sem tudhatja, mert még én magam sem vagyok benne biztos. Tudom, hogy az olyan kalandorok, mint ön, mivel szokták lenyűgözni a nőket, mert azok a nők az én kanapémon szoktak zokogni utána. Jól csinálja, mert működik, még rajtam is. Csak nem akarok utána én is sírni.
Vajon mindenkinek ilyen szépeket mondott, vagy csak nekem? Biztosan elhitette már másokkal is, hogy csodálatosak voltak, tüzesek, hogy éljék meg, vállalják be a kalandot. Azután persze mindenki úgyis visszatért a szürke hétköznapokhoz. Általában. Én viszont képes voltam tudatosan belemenni a játékába, pont azért, mert nem voltam benne biztos, hogy én is vissza akartam térni a mindennapi életbe. Igaza volt, tudtam, hogy hogyan akartam dönteni. Az első lépést pedig meg is tettem, amikor lehúztam egyben a koktélomat. Ezek után különös lett volna, ha visszautasít az egyértelmű ajánlatra, ami tőlem egészen idegennek érződött, de nem tette, szerencsére. A koktélok úgyis elfogytak, az üres poharaknak jó helyük volt az asztalon.
Kézenfogva úsztunk végig az emberek színtengerében. Nem láttak minket már a fáradtságtól, az alkoholtól és a drogoktól, amit magukhoz vettek, hogy a zene ütemes lüktetésére mozogjanak, amit erős eufemizmussal táncnak neveztek. Az emberek, az izzadság, a parfümök és a csillámpor szaga megtöltötte az orromat, valahol egy füstgép szórt ködöt a szórakozókra, hogy látni is alig lehessen, de megtaláltuk a lényeget. Nem néztem melyik mosdóba fordultunk be végül, a férfibe vagy a nőibe, csak színes ruhákat láttam elsuhanni mellettünk gyorsan, mintha épp rajtakaptuk volna őket valamin, talán kokainozáson.
Ez után lendületből visszafordultam és a falnak löktem a Mads-t – számomra is meglepő erővel -, csak hogy utána azonnal szenvedélyesen a szájára tapadhassak. Az este eleje óta csókolózni akartam vele, hosszan és mélyen, de azt is tudtam, hogyha elkezdem nem akartam volna ott megállni, ezért is vetettem fel a mosdót. Ismerős illata volt, és ismerős íze, ahogyan az érintése sem volt idegen…

With great power comes

great irresponsibility

Oh, drága hitvesem, ha tudnád mennyire igazad van és tévedsz is ebben a pillanatban. Talán valóban úgy érezte, hogy nem ismer, hiszen az őrült, folyton kóborló Odint senki nem ismerhette meg teljesen, még ő maga sem. Egyik pillanatban magam voltam, aztán valaki más, mégis a sok álca, káprázat és hazugság alatt volt valami. Néhány apró szikra, amire én is csak koronként egyszer tekintettem, ő mégis látta. Egyedül ő, aki érezte a seidr mágiáján keresztül, hallgatta a hosszú, sarki fényes éjszakákon Valhalla csarnokaiban és látta, ahogy a világ újraalakult a romokból a kezem alatt. Talán ő ismert egyedül.
- Az ismeretséget könnyű időhöz kötni, igaz. - feleltem engedékenyen. - De én jobb szeretem a jelenhez. Például épp ismerem annyira, hogy meg akarjam hallgatni és segíteni, ahogyan tudok. És ismerem annyira, hogy meg akarjam érinteni... - Óvatosan felemeltem a szabad kezem, az ujjaimmal épp csak hozzáérve Frigg arcához, az álla lágy íve mentén, mintha csak szemerkélő esőcseppek hullottak volna rá. - De tudja, hogy akar dönteni, csak azt nem tudja, hogyan kellene. Próbálja meggyőzni magát, érvelni, gondolkodni, hátha a józan ész majd megoldást ad egy lehetetlen kérdésre. Pedig ott az észérvek nem segítenek. Önmagát tartja olyan kevésre, hogy egyetlen kaland akár csak esélyt ad bárkinek, hogy megtapasztalja mindazt a csodát, azt az erőt és tüzet, ami a lénye legmélyén lakik? Vagy engem tart olyan sekélyesnek, hogy egyetlen éjszaka után nem is érdekelne többé?
Amikor megemelte a kezében tartott italt egy pillanatra azt hittem túlfeszítettem a húrt és készült épp az arcomba csapni, mint egy feléledő kígyó - de nem ez történt. Nem az a húr pattant el, amitől tartottam. Az, amit reméltem.
- Akár hiszi, akár nem, még én sem. - vigyorodtam el, miközben a kezem lecsúszott az övére és a pillanatnyi őrületet meglovagolva határozottan elindultam a hely belsőbb terei felé. - De mindenre van egy első, nem igaz?

Mads & Anja

A választás nehéz volt. Többségében a körülmények meghozták helyettünk és nagyon keveseknek volt meg az ereje, hogy azok ellenében döntsenek valahogy. A megfelelni vágyás mélyen gyökerezett minden lélekben, már a kezdetektől arra lett nevelve minden ember, hogy kötelességei voltak, amiket teljesítenie kellett, és valójában sokszor csak kis ráhatásunk volt a történetre. A sorsra, ha valaki hitt az ilyesmiben. Nekem talán az volt a sorsom, hogy másokat segítsek, hogy életeket tegyek vissza a sínre, ha kisiklottak, és ettől az enyém sem volt üres. Volt értelme és célja, ami segített felkelni reggelente. Nem voltam benne biztos, hogy képes lettem volna csak az izgalmaknak élni, az élményeknek, az aznapnak, amikor valójában nem számított semmi. Lehet üresnek éreztem volna. Nem tudtam biztosan, csak vonzottak a fények és a szabadság gondolata, ahol bár nem volt mélyebb értelem, de felelősség sem.
Ahogy Mads közelebb lépett a szívverésem felgyorsult. A testem akarta a közelségét, hogy az a néhány centi is eltűnjön közülünk, és hogy abban a bizonyos meggondolatlanságban olyasmit tegyek, amit reggel, vagy ha visszatérek a régi életembe megbánnék.
- Nem is tudom, miért mondok magának ilyen dolgokat. Hiszen nem is ismer… És én sem ismerem igazából.
Akkor miért éreztem úgy, mintha mégis így lenne? Miért tudtam a lelkem legeslegmélyén, hogy egyszerre volt kiszámítható és kiszámíthatatlan, őrült és bölcs, számító mégis meggondolatlan? Őt nem kötötték azok a béklyók, amik másokra szoktak láthatatlanul rácsavarodni, nem veszett el az elvárások tengerében, azt tette amit akart mégis sikeres volt… Ilyenkor már szóltak volna a harangok a fejemben, hogy pszichopatával volt dolgom, de akkor nem láttam volna benne az őszinte empátiát, a törődést, amivel kísérgetett egész este, és a világító szemekben nem tükröződött volna fájdalom. Nem érezhettem így valaki felé, akivel még csak most találkoztam. Nem tárhattam ki a lelkem egy idegennek, és mégis megtettem, anélkül, hogy gondolkoztam volna, ez pedig sokkal veszélyesebb volt, mint bármilyen kaland, ami Tokió éjszakái során érhetett volna.
- Nem tudom, hogy akarok dönteni. Talán nem vagyok elég bátor. Talán ha most engednék a kalandnak, akkor utána félnék, hogy csak annyi marad. Egy kaland egyetlen este egy távoli országban egy idegen férfival. Talán fájna, ha rosszat gondolna és nem akarna látni a régi, valódi életemben is. Vagy ha én itt maradok ön pedig hazamegy, akkor már nem jönne vissza sosem.
Mert itt és most ennyi volt a lényeg. Nem is a munkám, nem a barátok vagy a család, vagy a hírnevem. Az nem ennek a pillanatnak a döntése volt. Kellett volna még az az alkohol, de ha magam elé emeltem volna az italom, azzal eltoltam volna magamtól, és onnantól kezdve nem háríthattam volna át rá a felelősséget, hogy nullára csökkenti-e a közöttünk lévő távolságot. Ám ha bátorra iszom magam, lehet, hogy a jó döntést hoztam volna. Felemeltem a poharamat és egyben lehúztam az egészet. Mr. Ryosei whiskey-je után azért ezt már megéreztem.
- Tudja mit? Igaza van. Csak egy életünk van. Én még nem csináltam egy diszkó mosdójában soha, hát ön?

With great power comes

great irresponsibility

Ahogy ott álltunk, egy idegen város idegen acélhegyének tetején egy röpke pillanatra nem tudtam, hogy Anja beszélt hozzám, vagy Frigg. Hiszen a jó hír fontos volt annak az álcának, amit magára öltött, de ugyanolyan fontos volt Asgard királynőjének. Megfontolt, bölcs, visszafogott, méltóságteljes, hiszen csak egy ilyen nő ülhetett az ázok trónján olyan egyenes háttal, ahogy ő tette. Világok születésén és pusztulásán át fogta vissza magát, hiába ígértem meg minden kezdetén, hogy soha nem akarom őt megzabolázni. Megtette helyettem a cím, amit a nyakába akasztottam az önzőségemmel.
- Akkor azt hiszem ez egy választás kérdése, mint az életben majdnem minden. - feleltem, miközben lassan közelebb léptem hozzá, mintha csak a koponyánkban visszhangzó zenén akartam volna áterőltetni a hangomat. - El kell döntenie, hogy mennyire fontos önnek a munkája, a barátai, és minden, ami megrettenne a kalandoktól. Hogy a mostani életére vágyik inkább, vagy az izgalomra. A zabolátlan, viharos szeszélyekre, ahol minden pillanat különböző és sosem tudhatja, mi történik másnap reggel.
Valójában azt sem tudtam én Frigghez szólok, vagy Anjához. A koronáját letenni nem volt olyan egyszerű, mint egy embernek hátrahagyni a munkáját. Nem csupán rúnakörben elmondott eskük tették Asgard királynőjévé, de minden gyermekünk, minden alatvalónk, aki valaha térdet hajtott előtte. Ugyanakkor a trón és a zabolátlanság nem zárták ki egymást, ahogy azt én magam is bizonyítottam minden őrültséggel, amit tettem. Tyr jó helytartója volt a birodalomnak, míg én a Világokat jártam, de Frigg helyére is kerülhetett megfelelő istennő. Valaki, aki viselte helyette a terheket, amiket ő nem akart.
- De a tapasztalatom szerint az a legjobb módja a döntéseknek, ha mindent kipróbálunk. A nyugodt, tettetéssel teli otthonnal és a visszafogott bölcsességgel már van tapasztalata, úgyhogy... - Itt egészen közel léptem hozzá, közben finoman félretoltam a koktélt tartó kezünket, hogy olyan közel hajolhassak hozzá, hogy az ajkaink szinte összeérjenek. - ... maradtak a kalandok. Meg a meggondolatlanság.

Mads & Anja

Akár lehetett volna popsztár is, de akkor nem lett volna túl sok értelme a lenyomozhatatlan mobiloknak, hacsak nem volt két állása is a férfinak. Ki tudja… Az itteni sztárok nem nagyon jutottak el hozzánk Európába. Ám Mads felvetésére miszerint még a reggeli kávéját is így kéri újra csak nevetnem kellett.
- Csak aztán meg ne tudják, hogy azt mondta csak a ma esti italainkat fizetje. Kíváncsi lennék meddig lehet ezzel elmenni. Vajon vehetnénk egy így egy kocsit? Mintha autós üldözéshez kéne tudja, olyan akciófilmesen… – ezen őszintén elgondolkoztam. Persze nem lett volna szép dolog így visszaélni Ryosei nevével, de mit csinál utánunk jön Norvégiába? Legfeljebb még több szívességet fog kérni tőlünk és majd erre hivatkozik, elvégre üzletembernek tűnt vagy mi a fene. Vagy majd keresek neki egy tökéletes feleséget, az úgyis felbecsülhetetlen értékű volt, mindenki ezt mondja.
Ismét ittam, ameddig Mads azt fejtegette, hogy mindenhol lehetnek kalandok, de ez nem volt egészen így. Diplomataként értenie kellett volna, csodálkoztam, hogy nem tette, hogy ennyire szabad szellemű volt, és mégis sikerült megtartania a munkáját. Vagy lehet csak sokkal okosabban csinálta, mint ahogy én elképzeltem azoknak a bizonyos kalandoknak a vadságát.
- Bárcsak ennyire egyszerű lenne. De én a híremből élek. Ha nem olyan vagyok, amilyennek elképzelnek, ha csalódást okozok, akkor elveszítek mindent. A munkámat, a kapcsolataimat, a barátaimat, az egész életemet. Azért vannak vendégeim, mert elhiszik rólam, hogy én tudok tanácsot adni, hogy megfontolt vagyok, bölcs, visszafogott… Talán távolságtartó is, akin nincs fogás. Az otthoni életemben nincs helye sem tűznek, sem kalandoknak. De itt… Tiszta lap. Nem ismer senki, nem vár el tőlem senki semmit. Azt tehetnék, amit csak akarok, mert nem is lenne mit elveszítenem.
Igazából nem is értettem, hogy miért mondtam ezeket. Miért voltak ezek ott a szívem legmélyén. Nem tudtam kötni sehova, csak érzetekhez, egy súlyhoz, láthatatlan nyomáshoz, ami ahhoz a gondolathoz társult, hogy hazamegyek. Sejtettem, hogy az itteni gondtalanság csak illúzió volt, előbb-utóbb utólérnének a hétköznapok, hogy fedél kell a fejem fölé, hogy szereznem kell enni, meg ki tudja még mi minden.

With great power comes

great irresponsibility

Inkább nem mondtam semmit a filmek emlegetésére. Frigg úgy is tudta, mennyire mélyen gyűlöltük mindannyian a miszikumot egyszerű szórakozássá alacsonyító ezüstképernyőt, Anja pedig valószínűleg nem vett volna jó néven egy cinikus szemforgatást. Helyette inkább a Bifröstre gondoltam, a rajta végigvágtázó Einherjar dicsőséges rohamára, a valkűrök vágtájára, ami visszatükröződött Midgard egén. Régi képekre, amik manapság elképzelhetetlenek voltak a pattogós, az emberek koponyájában lüktető zene, sötétben villogó fények és felütött italok világában.
A pultnál történt intermezzora nem tudtam sokáig visszafolytani a rosszmájú nevetést, de szerencsére Anja sem.
- Vagy lehet Ryosei valami helyi popsztár, és épp bearanyoztuk az éjszakáját az említésével. - csatlakoztam megrántva a vállam. - Holnap reggel a kávét is így fogom kérni. Két cukorral és a Sárkány emlékére.
Valahogy szórakoztatott a gondolat, hogy a halandókat ilyen egyszerűen lehetett irányítani pusztán a félelemmel. Valahol a régi világot idézte, meg azt a kultuszfilmet, amiben a főszereplő végigmészárol mindenkit bosszúból a kutyájáért, de még azelőtt meghátrál mindenki a nevétől. Bár emlékeztem volna, melyik színész játszotta... bár annyira nem érdekelt. Biztosna felejthető arca volt.
- A kalandokban otthon sem állítja meg senki. Hiszen itt is csak épp annyi a különbség, hogy mindenki, aki féket jelentene messze van most. De ameddig nem hagyja, hogy mások véleménye befolyásolja, mindegy, hogy két szobára vagy másfél földrésznyire vannak. - feleltem belekortyolva a koktélba. Sötétnek sötét volt, a vihart egyelőre még vártam, de igazából elment egynek. - Szóval én azt javasolnám, hogy ne ahhoz keressen bátorságot, hogy itt maradjon. Inkább ahhoz, hogy vigye haza a kalandot.
Először azt akartam mondani, hogy ne úgy menjen haza, ahogyan elindult, de túlságosan belefeledkeztem Mads Karlsen szerepébe. Én még mindig Odin voltam, a Mindenek Atyja, a Zord, Frigg pedig éppen nem volt önmaga. Nem akartam, hogy Anjaként térjen haza és ezzel elveszítsem a hitvesem, akit ciklusokon át szerettem. Persze, kalandjaim nekem is voltak, de ilyen voltam. Javíthatatlan. Mégis a kalandok után csakis egyetlen nőhöz akartam visszatérni, többhöz sohasem.

Mads & Anja

Az őseink. Valójában nem lehetett tudni, hogy mi volt az igazság és hol kezdődött a mese. Sokan feltételezték, hogy létezett egy fejlett civilizáció a miénk előtt, Atlantisz, vagy ki hogyan nevezte, a maják pedig a világ ciklikusságában hittek. Ki tudja, lehet talán igaz volt, vagy csak szerettek volna jeleket látni a szivárványban, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. A képzelőerőnek pedig igazából semmi sem szabhatott határt. Az pedig, hogy a képzelet valósággá váljon legalább az épületek szintjén pedig már csak pénz kérdése volt.
- Hát, noha a szuperhős filmeknek nem lehet hinni, az építészek és a látványtervezők meríthetnek belőle ötletet, hogy hogy nézzen ki egy földre épített Asgard. – vontam vállat mosolyogva. - Az a színes Bifröst jól nézett ki benne.
A kinti pulthoz mentünk, hogy ne kelljen újra átvágnunk a tömegen. Elolvastam a koktélok leírásait, de igazából annyira nem akartam kísérletezgetni. Most csak valami komfort italt akartam, de mégis valamivel többet, erősebbet, színesebbet, mint amilyen az egyszerű sör lett volna, főleg hogy az itt kapható japán sörök inkább voltak üdítők, mint valódi, bulizós alkoholos italok.
- Egy aperol spitz-et szeretnék azt hiszem. Az biztosan olyan itt is, mint mindenhol. – most hagytam, hogy a férfi kérjen helyettem, vagy úgy tűnjön, hogy meghívott, még ha úgy is terveztük, hogy mindent Mr. Ryosei fizet. Mads pedig tényleg be is próbálkozott az ötletünkkel. Először már azt hittem, hogy kudarcba fog fulladni a terv, ám az a bizonyos jelszó megtette a hatását.
Amikor megkaptuk az italainkat arrébb mentünk, és így végre már elengedhettem a kirobbanó nevetésemet.
- Láttad szegény arcát? – kérdeztem, miközben a poharamat Mads-éhez ütöttem. - Azt hittem el fog ájulni ott a pult mögött, Mr. Ryosei tényleg valami nagy kutya lehet. A sárkány emlékére. – végülis hogyha Norvégiában is el akart hívni valahova jó indulás volt, ha már most volt egy közös viccünk. Ez olyan… Jó érzés volt. Az egész az volt, ezen a tetőn, ezzel az itallal, ezzel a férfival nevetve. Tényleg sajnáltam, hogy olyan problémásan indult az esténk, de ki tudja, lehet, ha nem így lett volna már valami konferenciára sietnék, valahol máshol akarnék lenni, más problémák kötnék le a gondolataimat. Most csak képes voltam jelen lenni ebben a pillanatban, és minden probléma távoli volt. Olyan dolgok, amikkel úgysem tudtam most foglalkozni, nem volt itt az idejük. A jelen egyszerűen csak jó volt.
Beleittam a koktélomba. Finom volt, olyan, amilyennek képzeltem.
- Azért sosem hittem volna, hogy ilyen kalandok fognak érni. Lehet a következő könyvem modern kalandregény lesz… hátha azt is vinnék annyian mint a párkapcsolati tanácsadást. Viszont milyen érdekes, hogy éppen hatalmas szabadság hullott az ölembe, valójában akár még hetekig kóborolhatnék Tokióban és mégis az első géppel rohannék haza, a megszokottba a biztonságosba, pedig lehet csak be kéne állnom a sárkányokhoz, ha már Mr. Ryosei olyan kedves volt és az egész élet egy nagy kaland lenne. Persze nem olyan kaland, mint magának a világuralom, de lehet, hogy nem is járna akkora felelősséggel.
Tényleg eljátszottam a gondolattal, még ha abszurd is volt. Hogy milyen lenne eltűnni a világ másik oldalán, teljesen új életet kezdeni ez bűnbandában. Filmek és könyvek szólnak ilyesmiről. A hangomon talán kihallatszott az álmodozás.
- Egyedül a saját bátorságom a gátja. Végüls még nem foglaltam le a repjegyeket.

With great power comes

great irresponsibility

Egy pillanatra lehunytam a szemem, ahogyan Frigg mesélt, hagyva hogy a képzelete tovább világítsa, még több ragyogásba burkolja a még nem létező mesés várost, ami talán a Valhalla köré épülhetett egyszer. Egy korban, amikor újra istenek voltunk, amikor nem volt Átok, sem kétségbeesett próbálkozások a hit megtartására. Amikor minden olyan volt, mint annak idején.
- Az új Norvégiától idegen, de őseink szerettek ilyeneket képzelni. Hiszen a Bifröst, a mítikus híd ami Asgard királyságába vezet is szikrázik, mint egy szivárvány a jégbe zárva. Legalább is a mondák szerint. De ne szabadkozzon, szívesen hallgatom. - feleltem mosolyogva. Valahogyan jó érzés volt ilyen gondtalannak és felszabadultnak látni őt, még ha most nem is Asgard királynője volt, csak Anja. Korok, ciklusok óta alig néhányszor tudta letenni a terheit, amit a Ragnarök hozott, és azokat, amik tőlem eredtek. Meg kellett találnom a módját, hogy istennőként is lehessen ennyire szabad.
Odasétáltunk a pulthoz, sokáig nézegetve az italok listáját. Persze a japán eredetin kívül volt angol fordítás is, a kémcsövekben felszolgált bizarr színű koktélok hozzájuk illő fantázianevekkel próbálták felkelteni a vevők érdeklődését.
- Azt hiszem én maradok a Dark 'n Stormy-nál. Ön mit iszik? - kérdeztem Friggtől, mielőtt tolmácsoltam volna a kérésünket a pultban álló fiatal lány felé. - Óh, majdnem elfelejtettem. Ryosei Jin üzeni, hogy szeretne minket a legnagyobb kényelemben tudni. A Sárkány emlékére. - tettem hozzá, a végén egészen közel hajolva. A lány egészen az utolsó mondatik közömbösen segítőkész maradt, ekkor viszont a szeme kitágult és sűrű meghajlásokkal beütött valamit a pénztárgépbe - gondolom a yakuza akció kuponkódját -, és a tőle telhető legnagyobb precizitással összeütött két koktélt.
- Az új barátunkra, Mr. Ryosei-re. - emeltem vigyorogva a poharam egy gyors koccintásra.

Mads & Anja

A bizonyíték kérésére a vállamat vonogattam vigyorogva, majd felmutattam a telefonom. Ha annyira ismerték Mr. Ryosei-t, akkor csak megismerték, hogy a kütyü tőle származott, vagy ha nem, hátha benne hagyta a telefonszámát a névjegyzékben. Ha még azt sem, akkor majd elkezdhettünk futni, hogyha a fizetésre kerül a sor… Na jó, azt talán nem. Madsnek valószínűleg kényesen ügyelnie kellett a jó hírére külföldön, ha már az országunk nevében járt el. De bólintottam, amikor végül megegyeztünk a bárban, hogy legalább megnézzük, így hamarosan már a színpompás társaság közepén találtuk magunkat.
Egyszer olvastam valahol, hogy a japánok elnézik egy bizonyos korig a legnagyobb furcsaságokat is, adnak időt a fiataljaiknak, hogy kísérletezgessenek az extremitásokkal és éljék ki minden vágyukat, hogy később be tudjanak tagozódni a merev, öltönyös vállalati kultúrába. Elméletben akár működhetett volna, ám a szakmában köztudott volt, hogy nem mindenkire lehetett ugyanazt a sémát ráhúzni. Voltak, akiknek kényelmesek voltak a keretek, a szabályozottság biztonságot is adott, másokat megfojtott, és megint mások egyszerűen képtelenek voltak beleilleszkedni, és inkább bezárkóztak a hálószobájukba, a szüleik pedig eltartották őket még a hamincas éveikben is.
Illatok, hangok és színek kavalkádja töltötte meg minden érzékünket, míg végül szinte kirobbantunk a teraszra, hogy a hűvös éjszakai levegő mossa le rólunk azt a rengeteg zizgést és nyüzsgést, ami ránk tapadt. Nem is értettem, hogyan nem voltak képesek ők is néha megállni, élvezni az eléjük táruló fenséges látványt. Mélyeket szippantottam a hidegből, ahogyan végignéztem az üveg és fém város lámpáin, majd a távolban elterülő sötétségen és homályon, ahova már nem jutott el a neoncsövek fénye.
- Érdekes lenne, olyan idegennek tűnik mindez norvégiától de… Ahogy így belegondolok, ha a magas hegyek közé lehetne valahogy építeni, ahogy a hó is szikrázik, az üveg és a fém is, olyan lenne, mintha fényből lenne. Biztos, hogy nagyon drága vállalkozás lenne, de az is, hogy fenséges látványt nyújtana. Mint Dubai, csak nem a homokban. A világmindenség legjobb építészei dolgoznának rajta, mindenki legalább egyszer az életben látni szeretné, és amikor látszik az égen az auróra, lekapcsolnák a fényeket, hogy csak az látszódjon az üvegen. – mosolyodtam el, ahogy elképzeltem. Persze mindez csak tudományos-fantasztikum volt, nem gondoltam, hogy a norvég kormány befektetne egy új hiper-modern város létrehozásába olyan terepen, amit annyira nehéz lenne megközelíteni. Ám ha egyszer létrejönne, tényleg maga lenne a csoda. - Bocsásson meg, talán kicsit elragadtattam magam. Az impozáns talán elég is. Lehet indíthatnánk petíciót, hogy a parlament meggondolja. De addig is… Kipróbáljuk, hogy Ryosei neve mennyit is ér valójában? – vigyorogtam rá. Akár a pultnál is kipróbálhattuk, de ha asztalhoz akartunk ülni, akkor megfoghattunk egy gyanútlan pincérnőt is, hogy járjon ennek utána.

With great power comes

great irresponsibility

Egészen érdekes újdonság volt Frigg arcát zavartól elpirultan látni. Még akkor sem viselkedett így, mikor először találkoztunk és legerősebben égett köztünk a vágy, mint két ragadozó, akik első táncukat vívták. De akkor épp dölyfös büszkeséggel viselte, hogy hadi trófeaként kellett Asgardba jönnie, még ha nem is tudta, hogy az én szememben mennyire nem így tűnt. Most azonban Anja elhomályosította az istennőt, nekem pedig ennyi évezred után is valami újat mutatott a feleségemből.
Ezután némi menekülőutat jelentett a bár kiválasztása, meg persze a gondolat, hogy mindent a Kelet Sárkánya fizetett nekünk, ami önmagában elég abszurd volt, megkoronázva egy különösen abszurd éjszakát.
- Csak reméljük, hogy nem kérnek bizonyítékot az ismeretségre. - csatlakoztam én is a nevetéshez. - Nekem tetszik így első pillantásra. Mindig is vonzottak a bizarr csavarások az egyszerű dolgokon.
Ez kivételesen igaz volt, kifejezetten szerettem a formákat megszakító, szabályokból alig egy fél lábbal kilógó ötleteket, a színes pontokat, amik érdekeset vittek a szürke hétköznapokba. Persze ezt egész Tokióról el lehetett mondani, ahogy végigsétáltunk az utcákon a bár felé szinte virított mindenhonnan a modern korra jellemző zizegés. Nők férfiruhában, férfiak nőként, néhány Fenrir rajongó, amit nem igazán tudtam hová tenni, és még ki tudja, mik jöttek volna szembe, ha el nem érjük a felhőkarcoló hátsó bejáratát.
A liftben - hála a Sorsnak - más zene szólt, mint a szállodában, és valahogy mintha simábban kúszott volna fel. Nem mi voltunk az egyetlen utasai, persze, az Anja által kiválasztott hely a népszerűbbek közé tartozhatott, de másra nem is számítottam. Fent jól eső szellő fújdogált a szélárnyékot adó színes falak rései között, a teraszon pedig, ahová Frigg tartott egészen erőssé vált, de még nem volt kellemetlen.
- Nem semmi. - csatlakoztam én is a városnézéshez. Fél szemmel már azt láttam, ami a rengeteg égnek meredő épület lehetett volna Asgard hegyei között, azt az ábrándot, ahogyan szorgos törpe kezek megépíthették még ragyogóbbra, eleven szivárványból, akár csak a Bifröstöt. - Valaki egyszer azt mondta, hogy odahaza is építhetnénk ilyet. Egy üvegből és acélból emelt, csillogó épületerdőt, amin szikrázva szóródna szét a téli napfény és a hegyek lenyomatát tükrözné mindenfelé. Biztosan impozáns lenne.

Mads & Anja

Lányos zavaromban egyik lábamról a másikra álltam, mert nem tudtam hogyan kell fogadni a normális udvarlást. Merthogy ez udvarlás volt, de kellően simulékony, nem túl nyomulós, a nők ezt szokták értékelni, és úgy sejtettem, hogy ha csak egy kicsit bevetette magát, fél Oslo, nem inkább fél Norvégia Mads Karlsen lábai előtt hevert. Én nem akartam ilyen könnyen kaphatónak tűnni, de azért jól esett.
- Ummm… köszönöm. – mondtam végül, majd inkább a telefonom képernyőjébe temetkeztem, hogy a hajam elrejtse az enyhe pírt, ami az arcomra szökött. Látnom sem kellett magamat a tükörben ahhoz, hogy érezzem.
Megnézegettem pár képet a közeli bárokról, több is tetszett, de volt egy, ami igazán extravagánsnak tűnt a színekkel, kémcsövekben felszolgált italokkal, még tánctér is volt, ha jól láttam a hatalmas terasz mellett, ahol szintén volt egy bárpult, hogyha valaki a kilátásban akart gyönyörködni. A felvetésére azonban felnevettem.
- Ez jóóóó. Csináljuk. Úgyis azt mondta, hogy állja az italainkat ma estére. – vigyorogtam rá a férfira, majd megmutattam neki a képernyőt. - Ehhez mit szól? Van csöndes rész, zajos rész, és tetszenek ezek a színes kémcsövek. Nincs is messze.
Ha neki is megfelelt, elindultam a megfelelő irányba. A térkép nem mutatta, hogy hol jártunk, nem véletlenül mondta Mr. Ryosei, hogy ezek a telefonok lekövethetetlenek, nem csak a kódokat ütötték ki belőle, hanem azt is, ami a műholdak segítségével megmutatta volna a helyzetünket. De így is tudtam tájékozódni, szerencsére a játékterem is rajta volt a térképen, aminek segítségével meg tudtam tippelni az irányokat. Alig öt perc séta volt, talán kicsit több hála a tömegnek, amin időnként át kellett verekednünk magunkat, és már ott is voltunk egy felhőkarcoló egyik hátsó bejáratánál, ahol színes felirattal jelezték, hogy az vezet a lifthez, a lift pedig a bárhoz. Beszállva néhány nevetgélő japán lány is csatlakozott hozzánk, akik nagy szemeket meresztettek hol Madsre, hol rám. Csak egy kedves mosollyal viszonoztam a meglepettségüket, hogy magas, külföldi, alabástrombőrű és kék szemű norvégokkal találkoztak itt. Biztos mi is hasonlóan bámultunk volna rájuk otthon.
Fent magabiztosan vágtam át a sorban állókon majd a táncolókon is, mire kiértünk végre a teraszra. Tokió a lábunk előtt hevert. A fények csodásak voltak, ez a város talán soha nem aludt igazán, és innen tökéletesen megcsodálhattuk az egészet.
- Lenyűgöző. – jegyeztem meg. Az ég is tiszta volt, noha a fényszennyezéstől a csillagok nem igazán látszottak. Az lett volna még az igazi koronája ennek az estének. A döntést, hogy a pultnál üljünk-e le, vagy keressünk egy kis asztalt közel a korláthoz, azt a férfira hagytam.

With great power comes

great irresponsibility

Szerettem a magaslatokat. Nem véletlenül lett Asgard hegyek közé teremtve, fjordok csipkézett szakadékainak tetején elterülve, mint egy korona a világ homlokán, hiszen az is volt. Sehol nem érezhettem jobban, hogy király vagyok az istenek között, mint a felhők ködébe veszve. Persze Tokió legmagasabb épülete is eltörpült a Legyőzöttek Csarnokához képest, de abból kellett főznünk, amink éppen volt. Ami most acélt és üveget jelentett, meg vibráló neonfényeket.
- Nyugodjon meg, kisasszony, senkinek fel sem tűnne a ruhája ilyen kisugárzás mellett. - feleltem a bizonytalanságára. Frigg bármilyen öltözetben istennő volt - sőt, minél kevesebbet viselt, annál inkább, de ez csak az én személyes véleményem volt -, de az emberek között mindenki érezte rajta a belőle áradó ragyogást. A Sárkány vérét, ahogy Ryosei mondta. A mást, a többet, amitől minden halandó felfigyelt ránk és a bölcsebbje meg is alázkodott.
- Bevallom őszintén tapasztalatlan vagyok a japán éjszakai életben, viszont szívesen próbálgatok. - feleltem a mégis hová kérdésre. - Válasszon ki egy szimpatikusat, aztán ha mégsem talált, keresünk tovább. Végülis hosszú az éjszaka.
A kérése úgy szólt, hogy maradjak vele napfelkeltéig, bár sokkal tovább maradtam volna akkor is, ha nem kéri. Viszont ennek ellenére reméltem, hogy addigra már Friggel, a királynőmmel járhatom Tokió utcáit és tetőit, bármilyen szórakoztató és megnyerő is volt Anjaként.
- Ha esetleg attól fél, hogy valami történne, ne tegye. Ön mellett maradok, ameddig szükséges és gondoskodok mindenről, ha arra kerül sor. Meg azért a villám se csap kétszer ugyanabba a fába, igen kicsi a valószínűsége, hogy két különböző helyen ugyanúgy járjon. De ha más nem, kérhetjük az italokat Mr. Ryosei számlájára is, akkor biztosan nem jut eszébe sem senkinek bármi ostobaság.
Legalább is reméltem, hogy félvér yakuzaként volt annyi tekintélye, hogy tisztességesen elsápadjanak tőle az emberek. Ha nem, akkor sürgősen beszélnem kellett Vilivel a gyermeknevelési módszereiről.