“shut your mouth, baby, stand and deliver, holy hands, will they make me a sinner? shut your mouth and run me like a river
 

Axel && Aviva

Miután kellően húztam egy kicsit az agyát, felidézve a tegnap este bizonyos pontjait, én is megkapom tőle a magamét, bár egészen más módon. Könnyesre nevetjük magunkat már először is, de amikor felhozom a futást, ismét előkerülnek a járókeretek, ami újra vidám nevetésbe torkollik. Esküdözik, hogy befejezte, én pedig felvont szemöldökkel nézek rá, amolyan hiszem, ha látom módon, de aztán ő kap egy kis visszavágót a fenekem kerekségének említésével.
– Reszketek a félelemtől – mosolyodom el sokatmondóan a fenyegetésére. Nem is az jut eszembe, mi történt az öltözőben a múltkor, hanem az, hogy ő már akkor is fenyegetőzött ilyesmivel, mégsem váltotta be, szóval legközelebb majd jobban kell igyekeznem.
Arra nem vagyok felkészülve, hogy elő fog hozakodni a húslevessel, nem is tudom visszatartani a kikívánkozó nevetésemet, és hiába látom, hogy értetlenül mosolyog és néz rám, nem lövöm le azonnal a poént. Először rákérdezek a vizes zoknikra is, az újabb hasonlat hallatán pedig ismét felnevetek. Fogalmam sincs, honnan jönnek neki ezek, de most már nem húzom tovább az agyát, nevetve bököm ki neki, mit motyogott a múltkor álmában.
– Pontosan ezt mondtad. Arról fogalmam sincs, melyikkel álmodtál közben – rázom meg a fejem a szemem sarkát törölgetve. Most legalább szabadon kacaghatok, nem kell visszatartanom úgy, mint akkor reggel.
Miután befejezem az evést, neki is jelzem, hogy ideje lenne némi kalóriát diktálnia magába, úgyhogy cserélünk: ő a tálcát veszi magához, én pedig a kávémat, és ezúttal én figyelem mosolyogva, ahogy reggelizik. Vagy ebédel, tökmindegy. A szívembe zárom ezeket a pillanatokat, a békés reggelt, a vidámságot, az ágyba-reggelit, ami mind simogatja a lelkemet. Sosem leszek rest reggelente kicsalogatni őt egy-egy epizód rémképeiből, nem emiatt szeretem annyira azt, ami most van, hanem azért, mert őt is nyugodtnak láthatom, kék szemei csillognak, a szája sarkában folyamatosan ott ül az az imádnivaló kis mosoly, és nekem ez az igazán fontos. Mindig ilyennek akarom látni őt, fogalmam sincs, hogyan érhetném el, de nagyon szeretném, ha egyszer minden reggele ilyen lehetne majd, hogy ne a feszültség maradékát lássam az arcán, és ne üljön ott a szemeiben az a sötét árnyék a fel-feltörő emlékek miatt.
Ezekkel az érzésekkel azért még megvárom, hogy befejezze a reggelit, de utána belecsempészem a puha érintésbe az arcán és a finom csókba is, amivel egyben a reggelit is megköszönöm neki. Szerelmes mosollyal pillantok szép szemeibe, mielőtt az agyam elkezdene a továbbiakon pörögni, és hát... nekem egyértelmű a következő napirendi pont, de ez felvet egy-két kérdést, amit felé is tolmácsolok. Elvigyorodva figyelem, hogyan akad meg a nyújtózásban, aztán pillant ismét a takaróra, mintha csak átlátna rajta, a válasza hallatán pedig kuncogni kezdek.
– Bölcs döntés – bólogatok somolyogva. Lehetnék aljas és kibújhatnék a takaró alól idő előtt, de úgy döntök, kegyes leszek hozzá, és megvárom, hogy kiérjen a tálcával a hálóból, csak azután kecmergek ki az ágyból. Még ez a kifejezés is helytállónak tűnik, most már azért vagyok annyira magamnál, hogy nem sziszegek és nyögdécselek mint egy 95 éves aranyeres öregasszony, de némi kellemetlen fintorgást azért megengedek magamnak a mozdulatok közben. Hát, az biztos, hogy az éjjel alaposan helyben lett hagyva a hátsó felem, de az az igazság, hogy még így sem tudok egy cseppnyi megbánást sem érezni, sőt, amikor eszembe jutnak azok a forró, heves és vad percek, órák, csak egy elégedett mosoly költözik az arcomra, és némi kellemes borzongás a gerincemre.
Leveszem magamról a csipke maradékát, aztán összeszedem a földről is a nyomokat. A bugyi, a melltartó és a harisnya kuka - nem mintha érdekelne, majd veszek másikat -, a harisnyatartó viszont megúszta, szóval azt a cipővel együtt gondosan elpakolom egy ördögi mosoly kíséretében. Mikor megvagyok, áthúzok a fejemen egy lenge, hosszabb pólót, csak hogy ne meztelenül mászkáljak odakint, mert az szerintem csak egy fokkal lenne jobb, mintha a harisnyakötőben flangálnék Axel körül. Odakint összeszedem a ruhám maradékát is - azon is csak mosolyogva -, aztán megszabadulok minden elszakított ruhadarabtól, Axel háta mögé lopózva nyomok egy csókot a vállára, végigsimítva az oldalán, de aztán hagyom, hogy befejezze a mosogatást, és én a fürdőbe megyek. Gyorsan megmosom az arcomat, eltávolítva az elkenődött smink maradékát is, aztán vizet engedek, leveszem a pólót magamról, a hajamat pedig összekötöm, mert fájdalom ide vagy oda, a futásról nem mondtam le - járókeret nélkül.
Már a kellemesen langyos vízsugár alatt állok, egyelőre csak áztatva magam, várva a férjemet, amikor megérzem a kis hűvös fuvallatot a fülke ajtajának nyitódásával, aminek a helyét rögvest átveszi Axel testének melege, ahogy mögém lépve átölel. Lehunyt szemekkel mosolyodom el, hátammal a mellkasához simulok, kezemet ölelő karjaira simítom, miközben finoman nekidőlök, élvezve az enyémhez simuló bőrét és a puszit az arcomon. Ugyanezzel a mosollyal fordulok aztán szembe vele, figyelve, hogyan veszi a kezébe a tusfürdőmet, aztán kezd el megmosdatni. Élvezem a kényeztetést, tenyere és ujjai finom érintéseit, hagyom, hogy mindenhol kedvére megtisztogasson, és közben mosolyogva figyelem az arcát. Néha kisimítom a haját a homlokából, csak mert megtehetem, aztán ahogy leöblítette rólam a habot, én következem. Ugyanúgy kiélvezem a fordított helyzetet is, alaposan átdörzsölöm és átsimogatom a bőrét, most már - azt hiszem - profin kezelve a hegeit is a nem túl finom és nem is túl durva érintésekkel. Élvezem nedves bőre érintését a tenyerem alatt, és ha akarja, megmosom a haját is, kuncogva azon, hogy emiatt azért jócskán pipiskednem kell. Nem is érem be ennyivel, mert amint lemosom a testéről a habot, még nem zárom el a vizet, csak magamhoz ölelem, egyik kezemmel vizes tincsei közé túrva húzom magamhoz, hogy megcsókolhassam, hosszan és alaposan. Nem próbálom elcsábítani, kimerítő éjszakánk volt, és nem akarom kockáztatni, hogy miattam késsen el az öccsével való találkozóról, de ami időnk van, azt még kihasználom a vízsugár alatt. Csak lassan vagyok hajlandó elengedni az ajkait, és utána még egy kicsit gyönyörködöm benne, csillogó szemeit figyelve, mosolyogva simítom meg az arcát aztán túrom hátra a haját.
– Szeretlek – súgom magunk közé, ismét ebbe az egy egyszerű szócskába öntve mindent, amit érzek most, éreztem a ma reggeli vidám percekben, a tegnap éjszaka forró hevében, és amit minden egyes percben érzek, mióta életre keltette a szívemet. Szusszanva csókolok újra az ajkaira, ezúttal már rövidebben, hogy ne raboljam tovább az idejét, csak utána engedem el, hogy megfordulva elzárjam a vizet.

river || coded by eirik

“shut your mouth, baby, stand and deliver, holy hands, will they make me a sinner? shut your mouth and run me like a river
 

Axel && Aviva

A tervem persze bejön - hogyne jönne be -, tisztán látom az arckifejezésén, a szemein, hogy már ő is látja a lelki szemei előtt azt a bizonyos negyediket. Nekem is kellemes emlékeim vannak erről, ehhez mérten mutatom is ki az elégedettségemet, amivel nyilván nem könnyítem meg a helyzetét, aztán az utána következő kis célzásaimmal sem. Nem érzek lelkiismeretfurdalást, ha akarja, felfoghatja ezt vezeklésként, ha már úgyis sajnálkozott, én csak élvezem a szemeiben fellobbanó tüzet.
Aztán ő is bosszút áll a maga módján, az öregasszonnyal, az aranyérrel és a járókerettel, kis híján bele is fulladok az almalébe, de nem bánom, mert olyan jóízűen nevetünk mindketten, mint annak idején a szexi tojások vonalán, és a végén mindketten a könnyeinket törölgetjük. Én is életben maradok, a nevetésünk csak lassan ül el, de nem is baj. Azért emlékeztetem, hogy az orrát még mindig el tudnám törni, ő pedig válaszul átül az ágy másik végébe, amin ismét halkan elnevetem magam.
Félig vigyorogva, félig a számat elhúzva grimaszolok, mert egyet kell értenem az apámmal és a szexi tojásokkal kapcsolatban. Még ha nem is karót nyelt fazonnak ismertem meg, Axelt biztosan nem ezzel akarnám neki felvezetni. Közben visszaül hozzám, amin elmosolyodom, kinyújtom a szabad kezem és megsimogatom egy kicsit az arcát, aztán az Aaronnal tervezett edzésükre terelem a szót, miközben folytatom az evést. A végkövetkeztetés mondjuk elég sokatmondó, a majd meglátjuk sok értelemben ráillik az új helyzetünkre ebben a világban, de hát... ez van.
Az én terveimről nem tudok sokat mondani, aztán az a kevés is a járókereteknél lyukad ki, de ezúttal szerencsére nem fulladok bele majdnem semmibe, amikor újra elnevetem magam.
– Axel! – legyintem meg a vállát figyelmeztetően, de közben én is kacagok, mert nyilvánvalóan elképzeltem magam egy görgős járókerettel a parkban futni. Vigyorogva csóválom a fejem, kellemes érzéssel tölt el a simogatása a lábamon, miközben ismét önként ad egy ütőkártyát a kezembe.
– Azt majd az edzőteremben karban tartom neked, guggolás közben – kacsintok rá egy sokatmondó mosollyal. Szívesen meg is mutatom majd neki, hogy hogyan, mint legutóbb. Mondjuk meg is érdemel egy kis kényeztetést, mert felajánlja, hogy hazafelé majd elintézi a bevásárlást is, és bár nem gondolnám, hogy ez a gondolatmenet a végén ismét fulladással fenyegethet majd, rákérdez a húslevesre, és megint szerencse, hogy épp nem ittam vagy ettem bele semmibe. Váratlanul ér az emlék felemlegetése, ezért nem tudom visszatartani a nevetésemet, de megpróbálom hamar elfojtani a számra szorított tenyeremmel. Még mindig halkan kuncogva pillantok aztán rá.
– Hát... mielőtt elmondom, kérdezhetek még egyet? Hogyan vélekedsz a vizes zoknikról? – A számat harapdálva próbálom visszatartani az újra kikívánkozó nevetésemet, de megfogadom, hogy erős maradok. Mondjuk ez csak addig tart, ameddig meg nem válaszolja a kérdést, mert utána már  kegyesen elmesélem neki, hogy mi történt.
– Tegnap reggel félálomban arról motyogtál, hogy ezek ugyanolyan rosszak, mint a hideg húsleves... – Persze ismét nevetésbe torkollok, ahogy ezt kimondom, most már legalább nem vinnyogva kell visszatartanom a hangot, mint azon a reggelen, amikor nem akartam felébreszteni vele.
Miután én kiürítettem a tányéromat és az almalevet is, felveszem a kávét is, aztán kérdőn rápillantok, mert ő még csak a kávéhoz nyúlt.
– Jobb lesz, ha te is eszel, különben az öcséd ellátja majd a bajod – cukkolom egy kicsit, aztán ha csak arra várt, átadom neki a tálcát, hogy kényelmesen tudjon enni.
Amíg ő eszik, én mosolyogva figyelem, és közben kényelmesen elkortyolom a kávét, ami kifejezetten jól is esik, főleg egy ilyen kimerítő éjszaka után. Mikor befejezte, egy szerelmes mosollyal hajolok oda hozzá, egyik kezemmel megsimogatva az arcát.
– Köszönöm a reggelit – suttogom az ajkaira, mielőtt finoman megcsókolnám, csak hogy kóstolhassak egy kis desszertet is, így ebédidőben.
– Nem tudom, te hogy vagy vele, de rám rám férne egy fürdés – jegyzem meg aztán somolyogva. Nem tudom, mióta van ébren, neki volt-e már erre ideje, vagy volt-e hozzá kedve, de nekem biztos, hogy szükségem lesz rá.
– Viszont ha itt maradsz bent, amíg kibújok a takaró alól, én sem tudok felelősséget vállalni semmiért – pillantok rá a szemem sarkából egy sokatmondó mosollyal. Mindketten tudjuk, hogy még mindig rajtam van a csipkének az a része, amit meghagyott.

river || coded by eirik

“shut your mouth, baby, stand and deliver, holy hands, will they make me a sinner? shut your mouth and run me like a river
 

Axel && Aviva

Lassan, de annál ördögibben mosolyodom el, amikor felemlegeti a tegnapi - és ami azt illeti, részben jelenlegi - öltözékemet, aztán úgy néz a takaróra, mintha röntgenszemei lennének és alá látna, bár úgy sejtem, nagyon is el tudja képzelni, mi van ott. Ó, igen, az arcára is ez van írva, de aztán mindkettőnk figyelmét eltereli egy kicsit a helyezkedésem, na meg az, hogy megint úgy tesz, mintha lenne miért bocsánatot kérnie.
– Hmm, igen, a negyedikre még én is tisztán emlékszem... – mosolyodom el lassan és elégedetten, mint egy jóllakott macska, de azért egy kicsit még visszautalok az előző álomképre a fejében azzal, hogy ismét felemlegetem a tegnapi göncömet. Gondoljon csak erre a bocsánatkérés helyett. Amikor azt mondja, hogy nem vállal utána felelősséget semmiért, akkor csak elvigyorodom, mintha ez nem is fenyegetés lett volna, hanem inkább csábítás, aztán látványosan elgondolkozom.
– Hát, majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében – morfondírozok el. Mondjuk tényleg kihívás lesz nem megtenni, mert tegnap este is borzasztóan élveztem, ahogy játszottunk egymással, még ha fel is ért egy kínzással. Azóta sem értem, hogy jutottunk vissza a lakásba. Ismét rápillantok, amikor látom, hogy a gondolataiba merülve szinte megborzong, a szavai hallatán pedig nem kell sokat tűnődnöm azon, hogy vajon miért.
– Nagy kár lenne... – mosolygok sokatmondóan, megnyalintva az ajkaimat, aztán megköszörülöm egy kicsit a torkomat, mert ha arról van szó, hogy remekül magunk elé tudunk képzelni bizonyos dolgokat, akkor én sem panaszkodhatok.
Inkább valóban az evésre fordítom a figyelmemet, bár utólag kiderül, hogy ez sem feltétlenül volt bölcs ötlet. Szerencsére végleg sikerül elterelnem a figyelmét a fájdalmaimról, legalábbis olyan értelemben, hogy már nem sajnálkozik, hanem cukkol miatta. Nem nézi ki belőlem, hogy szét tudnám rúgni a seggét, még így is, de arra nem vagyok felkészülve, hogy öregasszonyokkal és az aranyérrel jön majd nekem. Épp kortyoltam egyet az almaléből, így igazából két lehetőségem van: vagy ráköpöm az egészet, vagy megkísérlek belefulladni, de úgy tűnik, neki van ma szerencsenapja, mert végül nem előbbi következik be. Ahogy kitör belőlem a fékezhetetlen nevetés, félrenyelem az almalevet, de közben tovább röhögök, és egyszerre próbálok köhögve nem megfulladni. Aztán erre még jön a járókeret is, és ezen a ponton már nem tudom eldönteni, hogy a nevetéstől vagy a fulladásközeli élménytől könnyezik a szemem, de az is lehet, hogy mindkettőtől. Mire sikerül újra rendesen vennem a levegőt, már csak halkan nevetgélek, a szemem sarkát törölgetve, de meg kell egy kicsit köszörülnöm a torkomat, hogy meg tudjak szólalni.
– Azt hiszem most kellene figyelmeztesselek, hogy az orrodat félig fekve is el tudom törni, ha akarom – közlöm vele még mindig vigyorogva, lassan nyugvó lélegzettel. Mondjuk épp a minap mondtam neki, hogy jobban tetszik így, egyenesen, de még egy-két ilyen beszólás és meggondolhatom magam. Na persze...
Ezután nem csoda, hogy a szexi tojások említése nem is üt akkorát, bár amikor magam elé képzelem, hogy az apámnak is elkezdem ezt ecsetelni, akkor azért nem tudom nem elnevetni magam újra.
– Nem, ezzel őt nem sokkolnám. Egyelőre semmiképp – rázom meg a fejem kuncogva. Ezzel egyben eszembe is juttatja, hogy őt is fel kellene keresnem, minél hamarabb - nem a szexi tojások miatt -, de előbb az ő Aaronnal kapcsolatos terveire kérdezek rá.
– Hát... gondolom – vonok vállat, aztán elmosolyodom. – Nem mintha tudnám, hogy működik az ilyesmi. – Legfeljebb következtetni lehet arra, hogy minimum hasonló képességekkel kell bírniuk, de aztán ki tudja, hogy van ez a testvéreknél.
– Nehogy felhozd a járókeretet! – nevetem el magam, amikor meglátom, hogyan harapja be az ajkait, nyilvánvalóan azért, hogy valamit ne mondjon ki. De legalább most nem tudnék megfulladni.
– Az jó lenne – mosolyodom el aztán a bevásárlás gondolatára. Nekem is eszembe jutott, de nyilván neki az autóval könnyebb dolga lenne, mint nekem a motorral. Nem egészen kétemberes háztartásra voltam felkészülve eddig, de ez volt életem legkellemesebb tévútja, azt hiszem. – Nem kell semmi különös, csak alap élelmiszerek, meg ha valamit még megkívánsz. Főzzünk valamit este? – vetem fel, hacsak nincsenek más tervei.

river || coded by eirik

“shut your mouth, baby, stand and deliver, holy hands, will they make me a sinner? shut your mouth and run me like a river
 

Axel && Aviva

Megmosolyogtat, hogy egy ilyen kis apróság is láthatóan boldoggá teszi, mint hogy most láthatott aludni és ezúttal ő ébreszthetett fel engem. Tudom, hogy nem hazudna az epizóddal kapcsolatban, meg is nyugszom, egyébként is átveszi az aggodalom helyét a mellkasomban érzett kellemes melegség, ahogy az arcomat simogatja, aztán finoman megcsókol. Ezután jön ugyan némi kellemetlen meglepetés, amikor felülni szándékozom, de sokkal rosszabb azt látni, hogy ő láthatóan nem érzi magát jól emiatt, mint maga a fájdalom.
– Dicséretes teljesítmény – nézek rá elismerően, huncutul megcsillanó szemekkel, amikor elárulja, meddig voltunk fent, azt remélve, hogy ezzel talán egy kicsit elterelhetem a figyelmét, de miután segített elhelyezkedni és ő is leült, leszegett fejjel kezd sajnálkozni. Világos, hogy ennél többre lesz szükség, de nem baj, az álla alá nyúlva késztetem, hogy rám nézzen és erősítem meg benne, hogy erre semmi szükség. Legalábbis próbálom.
– És szerinted tegnap mit csináltál? Nem állítom, hogy képes voltam számolni, de elég biztos vagyok benne, hogy megdöntöttük a yacht rekordját – somolygok rá sokatmondóan, amikor úgy beszél az élvezet okozásáról, mintha az éjszaka nem éltem volna át ki tudja hány észveszejtő orgazmust. Ráadásul saját magánál is olyan szintre emelte a tegnap éjszakát, aminek öröm volt részesének lenni. Kit érdekel egy kis fenékfájás, ha közben ezt tudom kihozni belőle?
– De ha gondolod, nem veszek fel többet ilyen szereléseket... – vonom meg a vállam látszólag érdektelenül, de pimasz mosollyal a szám sarkában. Meg is fenyegetem, hogy ha ezt folytatja, kénytelen leszek én bemelegíteni őt az edzés előtt, és amikor erre már nevetéssel és egy kis cukkolással felel, akkor tudom, hogy jó úton járok.
– Ah, szóval nem nézed ki belőlem... Jól van... – vonom fel a szemöldököm egy kihívó mosollyal, mintha csak arra készülnék, hogy bebizonyítsam neki az ellenkezőjét. Azért a fenyegetést egyelőre nem váltom be, inkább a reggeli-ebédre koncentrálok, mondjuk a tojások pont kiváló táptalajt nyújtanak ahhoz, hogy újra megnevettessem. Már előre vigyorog és közli is, hogy számított erre, ezt hallva pedig lebiggyesztem egy kicsit a számat.
– Hmm, akkor vissza kell fognom magam és csak a váratlan pillanatokban lecsapni – gondolkozom el látványosan, szemtelenül mosolyogva és pillantva rá, mielőtt enni kezdenék. Jól esik az evés, meg úgy maga a gondoskodás is, és meg is osztom vele, hogy utoljára gyerekként élvezhettem ilyesfajta kényeztetést. A válaszára sokatmondóan mosolyodom el, aztán közelebb hajolok hozzá egy kicsit.
– Akkor talán mégis veszek fel máskor is a tegnapihoz hasonló göncöket – súgom oda neki, mielőtt megpuszilnám a szája sarkát. Ha ennek még olyan hatása is lehet, hogy annyira fáradt lett tőle, hogy még a reggeli epizód is kimaradt, akkor pláne kit érdekel, ha fáj egy kicsit a hátsó felem. Ezután átterelem a szót az öccsére és a mai terveikre, amikor pedig először válasz gyanánt az arcára mutat, halkan elnevetem magam, értőn bólogatva. Persze az erő és a megfelelő ütőtechnika még nem minden, de kezdetnek jó, és ahogy beszélni kezd, ő is épp ezt ecseteli.
– Utána fürödjetek egy nagyot a tengerben – mosolyodom el sokatmondóan. Nem adok neki tanácsokat, hiszen nincs szüksége rá, ő is átesett a maga kiképzésén, szóval meg sem fordul a fejemben, hogy ne találná fel magát. Felajánlhatnám, hogy egy bizonyos szint után én is gyakorlok majd vele - az ösztönöm miatt nehezített pályának minősülök -, de ott meg még nem tartunk, hogy ilyen szinten belemásszak az életébe... szóval marad a csendes asszisztálás a háttérből.
– Nekem? Valószínűleg semmi. El akartam menni futni, de még meglátjuk, abból mi lesz – nevetem el magam, de ebben nincs semmi rosszalló él, inkább csak arra utalok vissza, hogy ő is a mozgással cukkolt az előbb. Nem mintha engem valaha meg tudott volna állítani a fájdalom bármilyen foka bármiben is. Eszek még néhány falatot, de közben elgondolkozom.
– Fel kellene hívnom az apámat, hogy mikor tud egy kis időt szakítani rám – mondom aztán elmélázva egy kicsit. – Vagy ránk – teszem hozzá, a szemem sarkából pillantva rá. Tudom, hogy ő egy kicsit ideges a találkozás miatt, és igazából nem is akarom erőltetni, ha még nem akarja. Az biztos, hogy nekem el kell mennem hozzá, de ha Axel még elnapolná a hivatalos bemutatást, akkor elmegyek egyedül.

river || coded by eirik

“shut your mouth, baby, stand and deliver, holy hands, will they make me a sinner? shut your mouth and run me like a river
 

Axel && Aviva

Hiába kapok egy teljességgel szokatlan ébresztőt, talán még az éjszaka okozta fáradtság dolgozik bennem, talán az álmom volt tényleg olyan mély, hogy még egy kicsit nehezen kapcsolódom a valóságba miatta, mindenesetre a dolog furcsasága nem esik le azonnal. Aggódhatnék, hogy oda az éber alvásom, vagy hogy ő annyira el tud fárasztani, hogy még ez is semmissé legyen, de igazából tudom, hogy az ösztönöm ébresztett volna, ha szükséges, és egyébként is... az aggodalmaskodásnál sokkal jobban esik, hogy egy kicsit gyönyörködhetek Axel mosolygó arcában és kiélvezhetem a finom ébresztgetést. Aztán közli, hogy még reggelit is csinált, amitől lehet, hogy én kérném meg az ő kezét - vagy akárhogy is nevezik ezt fordított felállásban -, de aztán éppen azzal a mozdulattal, amivel a tálcára pillantok, hirtelen leesik, hogy mi annyira borzasztóan szokatlan abban, hogy ő ébresztett engem. Azonnal elönt az aggodalom, hogy esetleg egyedül kellett kivergődnie a reggeli epizódból, és egyben a bűntudat is, hogy mi van, ha olyan mélyen aludtam, hogy lemaradtam róla... de ő csak lágyan rám mosolyog és megnyugtat, hogy valószínűleg ezúttal teljesen kimaradt az egész. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, még egy kicsit fürkészem a szemeit, de nem kérdezek vissza, hogy biztos-e, mert azt hiszem, látnám rajta, ha egyedül kellett volna megbirkóznia egy elnyúló rohammal. Utána egyébként is hízeleg egy kicsit, amire már én sem tudok nem mosolyogni.
– Azért láttál már néhányszor – emlékeztetem ellágyuló mosollyal. Igazából már azon a bizonyos első éjszakán is aludtam, mire ő hazaért a rendőrségről. Felemelem a kezem, tenyeremet puhán simítom az arcára, amikor hozzám hajol egy csókra, aztán kicsit hátrébb simítok vele a hajára, élvezve a bőre és a tincsei finom érzését az ujjaim alatt, míg ajkait kóstolom finoman. Miután elhúzódik, még megsimogatom az arcát a hüvelykujjammal, aztán ahogy a tálca felé bök a fejével, kiszélesedő mosollyal engedem el, hogy fel tudjak ülni az ágyban. Legalábbis ez lenne a terv, de aztán az éjszaka emlékei ismét beköszönnek az ablakon, csak most nem a kellemes fáradtság és a pihentetően mély alvás, hanem némi éles fájdalom képében a fenekem irányából. Elfojthatnám az érzést, de túl fáradt hozzá még az agyam, és túl hirtelen ért a dolog, szóval Axel is tudomást szerez róla, de mire meglátom aggodalmas, majd bűnbánóan elforduló tekintetét, már késő visszaszívni. Megpróbálom elütni a dolgot egy vicces célzással, de amikor elárulja, mennyi az idő, meglepve vonom fel a szemöldököm.
– Meddig voltunk fent éjjel? – kérdezem homlokráncolva. Nyilvánvalóan nekem teljesen elveszett az időérzékem, a végén pedig szerintem már nem sok mindent fogtam fel, szóval... Elmosolyodom a gondoskodó mozdulatokra, amikkel a saját párnáit is a hátam mögé gyűri, de így legalább könnyen találok egy olyan pózt, amiben tudok enni, és viszonylag kevésbé terhelek rá a hátsó fertályomra. Csinálok neki is helyet, hogy kényelmesen tudjon oda ülni, ahova szeretne, de hiába kerül az ölembe a tálca, amikor ismét sajnálkozni kezd, nem az étellel és nem is a kávéval kezdek foglalkozni, hanem az álla alá csúsztatom a kezem, finoman késztetve arra, hogy rám nézzen.
– Nem emlékszem, hogy panaszkodtam volna, és ha jól emlékszem, pont azt akartam elérni, hogy ne gondolkozz – vonom fel a szemöldököm egy sokatmondó mosoly kíséretében, emlékeztetve őt arra, hogy nem valami helytálló a bocsánatkérés. – Le kell szoknod arról, hogy ilyenkor sajnálkozni kezdj, különben kénytelen leszek még az öcséd előtt szétrúgni a fenekedet – fenyegetem meg aztán kiszélesedő mosollyal. Nem akarom, hogy azt higgye, egy percét is bánom a tegnap éjszakának, vagy annak, amit szánt szándékkal elértem nála. Azt biztos, hogy most egy darabig nem engedem a fenekem közelébe, de ettől még semmit nem változtatnék meg, ami éjjel történt, és addig őt sem hagyom békén, míg ezt el nem hiszi.
Csak utána veszem a kezembe a villát, és ahogy lepillantok a rántottára, szerencsére még azelőtt eszembe jut, mivel terelhetném el egy kicsit a figyelmét, mielőtt ennék egy falatot. Elvigyorodok és lassan felnézek rá.
– Hmm... szexi tojások. – Persze csak addig bírom nevetés nélkül, míg ki nem ejtem a számon ezt a két szót, de nem cukkolom tovább, inkább jólesően enni kezdek, elégedetten hümmögve a reggeli tényétől és a finomságától is.
– Szerintem utoljára kisgyerekként kaptam ágyba reggelit – osztom meg vele huncut mosollyal az egyik gondolatomat néhány falat után. Kezembe veszem az almalevet, iszok egy kicsit, aztán kíváncsian rápillantok.
– Van valami terved a mai edzéshez Aaronnal, vagy majd ahogy alakul? – kérdezem érdeklődve. A fegyvert megvette neki Joe-tól, de ettől még nem törvényszerű, hogy máris odaadja neki, vagy rögtön azzal kezdenek gyakorolni.

river || coded by eirik

“shut your mouth, baby, stand and deliver, holy hands, will they make me a sinner? shut your mouth and run me like a river
 

Axel && Aviva

Miután az éjszakába nyúló esténk olyan végtelenül kimerítőre sikeredett, hogy értelmes szavakat sem voltam képes összehozni, meg úgy nagyon cselekvőképesnek sem neveztem volna magam azon kívül, hogy átöleltem Axelt és odafúrtam az arcom a mellkasához, talán nem meglepő, hogy úgy alszom, olyan mélyen, mint akit szabályosan agyonvertek. Idejét sem tudom már, mikor volt ilyen utoljára, hogy az álmom nem éber és felszínes, hogy nem ébredek fel a legkisebb neszre is - és ezúttal nem köszön vissza a robbanás sem. Talán nem is álmodok, nem tudom, nem emlékszem rá. Még Axel mocorgása sem tud felébreszteni, csak halkan, jólesően szusszanok meleg tenyere érzésére a combomon, aztán ahogy a takaró melege is rám borul, elégedett sóhajjal fészkelem be magam alá még jobban, úgy gyűrve az anyagot a kezeim alá, mintha Axelt remélném az ölelésemben tudni.
A finom csókok azok, amik elkezdenek magamhoz téríteni. Még csukott szemekkel mosolyodom el, ismét jóleső sóhajt hallatok, aztán egy szusszanással nyitom ki a szemeimet, miközben a simításokat élvezem a bőrömön. Először fel sem tűnik, hogy valami furcsa ebben az egészben, csak mosolyogva, szerelmes pillantással fürkészem Axel fölém hajoló arcát, csillogó szemeit.
– Szia – mormolom, nagy szusszanással nyújtóztatva meg egy kicsit a felsőtestem. Szavaira az illatok irányába fordítom a tekintetem, meglátom a megpakolt tálcát, és már majdnem az arcomra költözik egy széles mosoly, amikor rájövök, hogy reggelit mondott, és hogy most ébredtem fel, ő pedig láthatóan már nagyon is ébren van egy ideje.
– Mi... – Rákapom a tekintetem, mosoly helyett aggódva pillantok az arcára, mert bár nem látok rajta semmiféle sötét árnyékot vagy ilyesmit, nekem a mellkasomba markol egy kis ijedtséggel vegyes bűntudat. – Jól vagy? Lemaradtam róla? – kérdezgetem a szemeit fürkészve. Eddig az ösztönöm mindig felébresztett, hogy készenlétben legyek a rohamra és megkönnyítsem neki az ébredést. Bár az álom már kiment a fejemből a felfedezésem hatására, most fogom csak fel, mennyire mélyen aludtam. Lehetséges, hogy annyira kimerített az éjszaka, hogy nem ébredtem fel az epizódjára és neki egyedül kellett kivergődnie belőle?
Akárhogyan is, addig biztos nem nyugszom meg és hangolom vissza magam a reggel kellemes oldalára, amíg el nem árulja, hogy ezúttal vagy nem volt epizód, vagy ő maga sem vette észre. Csak azután vagyok hajlandó érdemben megmozdulni, bár erről is hamar kiderül, hogy talán nem teljesen volt jó ötlet átgondolás nélkül cselekedni. Az egy dolog, hogy a testem kellemesen sajog, de amikor felküzdöm - felküzdeném - magam ülő helyzetbe, hogy méltón tudjuk megenni, amit olyan gondosan összekészített, akkor az éjszaka bizonyos emlékei nagyon is élesen törnek be a tudatomba. Halk, sziszegő nyögéssel állok meg a mozdulatban, és egy káromkodás is utat nyer magának a fogaim között szűrve - reggel van még ahhoz, hogy elnyomjam a fájdalmat és ne zsigerből az anyanyelvemen szólaljak meg.
– Hát... nem tudom, te akarsz-e ma edzeni, de lehet, hogy én nem foglak elkísérni – szólalok meg egy halk, elkínzott nevetés kíséretében. Nincs okom panaszra az éjszakát illetően, de hogy ülni nem fogok tudni rendesen most egy ideig, az biztos.

river || coded by eirik

“shut your mouth, baby, stand and deliver, holy hands, will they make me a sinner? shut your mouth and run me like a river
 

Axel && Aviva

Az este, az éjszaka hevessége nem akar csillapodni, de hazugság lenne azt állítani, hogy bánom, elvégre éppen ez volt a célom is. Ezt a reakciót akartam elérni a fehérneművel, azzal, hogy az étteremben végig játszottunk egymással, aztán azzal is, amikor részletesen kifejtettem neki a kívánságaimat, átbillentve őt abba a múltkori állapotba. Ez volt a célom, éppen ezért nem is panaszkodom, amikor ennek megfelelően történik minden - még akkor sem, amikor három heves orgazmus után célpontot vált. Felkészítés és felkészülés híján, a heves tempóval kiegészülve ez olyasmi, amivel tényleg gyötri a testemet, egy bizonyos szempontból, de mivel közben folyamatosan ott van bennem és a fejemben az a csillapíthatatlan éhség, a kéj utáni sóvárgás, ez sem tud kikapcsolni. Különösen, amikor hagy egy kis pihenőt a lassabb mozgással, aztán helyzetet változtat, és ahogy már én is előtte térdelek, a teste teljesen hozzám simul hátulról, a keze pedig kiszabadítja a másik mellemet is a melltartó fogságából, hogy ujjait az érzékeny húsba mélyessze. Az ingerek ellentétesek, összemosódnak a fejemben, az iram még mindig könyörtelen, mégsem teszek mást, amikor elengedi a karomat, mint hogy a csípőmet átölelő kezére fogok ujjaimmal, benne keresve kapaszkodót. A fejemet a vállára ejtve hagyom, szemeimet lehunyva zihálok, ujjaim, körmeim erősebben marnak a bőrébe, amikor akár az egyik, akár a másik oldalról ér valami erőteljesebb érzés, amikor pedig lesimít a combomra, aztán elhagyja a testemet, halkan felnyögök. Az irányításának megfelelően fekszem el az ágyon, majd fordulok a hátamra, zihálva, ködös szemekkel figyelem fölém támaszkodó alakját, megnyalva kiszáradt ajkaimat. Heves csókja közben elhaló hangon nyögök ajkaira, nehezen lélegezve, de nem csillapodó szenvedéllyel viszonzom azt, aztán újra felnyögök, ahogy elmerül a testemben; ezúttal tisztán a kéjtől. Elenged, hogy ismét fel tudjon térdelni, elnyílt ajkakkal nézek fel rá, bár gyorsan elkezdek ismét eltávolodni a valóságtól, amikor ugyanazt az iramot kezdi el diktálni a mozgásával, amit eddig is. A szemeim végigpásztázzák a testét, megfeszülő izmait, verejtéktől nedves bőrét, amíg még észnél vagyok valamennyire - de ez tényleg nem tart soká. Egyszerűen elveszi az eszemet, a szó minden értelmében.

A következő órák összefolynak a szemem előtt és a fejemben is, nem tudom számon tartani, hányszor hajszol el újra a gyönyör szédítő magasságaiba. Ha tippelnem kellene, biztosan azt mondanám, hogy megdöntjük a yachton felállított rekordot, még ha nem is sokkal, mert annak is kis híján elájultam a végére. Az biztos, hogy én meg sem kísérlem a számolást, és elég biztosan érzem, hogy neki is akad ennél jobb dolga is. A továbbiakban sem kíméli a fenekemet sem, ha épp úgy tartja kedve, amit másnap valószínűleg kellően meg is fogok érezni, de eszemben sincs panaszkodni, nem is tudnék, mert két ilyen kör között olyan észveszejtő orgazmusokhoz segít hozzá, hogy csoda, hogy egyáltalán még eljut az agyamba a fájdalom is a kéj ködén keresztül. Próbálom tartani azokat a pózokat, amiket épp megkíván, de nem tesz megjegyzést arra, amikor már szinte megtartani is alig tudom magam rajta, nem hogy kellő intenzitással lovagoljam meg, egyszerűen csak elfogadja, hogy innentől kezdve többször kell tartania vagy fekve rendezgetnie a kedvének megfelelően. Az ágytámla törése igazság szerint el sem jut a fejembe - de akkor sem érdekelne -, már csak azért sem, mert a vége felé már kis túlzással az életben maradásért is meg kell küzdenem. Tényleg fogalmam sincs, hány orgazmuson vagyunk túl, akár ő, akár én, hányszor gyötörte meg a fenekemet, hány helyen hordozom a testemen az ujjai nyomát, csak azt érzem, hogy alig kapok levegőt, a szívem valószínűleg már rég feladta volna a küzdelmet, ha egyszerű ember lennék, és már olyan vastag köd ül a fejemen, hogy egy-egy erőteljesebb orgazmus után teljesen kiesek a valóságból. Azt igazából fel sem fogom, amikor az utolsó gyönyöröm ténylegesen az utolsóvá válik, mert tényleg félig elájulok, és így először nem is érzékelem, hogy ő sem bírja tovább erővel.
Minimum percek esnek ki, de azon sem lepődnék meg, ha ennél sokkal hosszabb időre lenne szükségem a visszatéréshez. Csak akkor rebbennek meg az ujjaim és a szemeim, amikor megérzem az érintését az arcomon, de még akkor is csak félig vagyok képes feltornázni a szemhéjaimat. Tekintetem így is találkozik az övével, halk, fáradt sóhaj szökik az ajkaim közül, ahogy a már nyugvónak tűnő kékséget figyelem, és azt hiszem, el is mosolyodom, legalábbis szeretnék, és remélem, hogy valamennyire sikerül is. Még a kezeimet is alig vagyok képes megmozdítani, de sikerül a teste köré fonnom őket valahogy, amikor magához ölel. Ismét hagyom becsukódni a szemeimet, arcomat a mellkasához nyomom, még mindig heves szívveréssel, bár már kevésbé zihálva küzdök még egy kicsit a mázsás súlyok ellen, amik a mélybe akarnak húzni.
– Majdreggelfürdünkjó... – motyogom a bőrére, nem mintha nem lennénk már most a reggel kezdetén, de nekem erről fogalmam sincs. Ez persze kérdés akart volna lenni, és az is lehet, hogy számára nem hangzik többnek értelmetlen szavak zavaros összevisszaságánál, de ennél többre most nem vagyok képes. Ha a kezében vinne ki a fürdőszobába és jeges vízzel kezdene el megfürdetni, akkor lehet, hogy magamhoz térnék egy kicsit, de más esély nem igazán létezik arra, hogy magamnál maradjak.
Más lehetőségek híján pedig, ha elfogadja az előző ajánlatomat - vagy azt, hogy engem most lényegében elveszejtett a valóság fonaláról -, körülbelül húsz másodperccel később már csak elmélyült, egyenletes légzésem bizonyítja, hogy még életben vagyok, mert egyébként olyan mély álomba merülök, mintha valaki alaposan fejbe vágott volna egy bunkósbottal.

river || coded by eirik

“shut your mouth, baby, stand and deliver, holy hands, will they make me a sinner? shut your mouth and run me like a river
 

Axel && Aviva

Tudatosan érem el, hogy elveszítse a fejét, mert ezt akarom, még ha azokban a percekben nem is jut el teljesen az agyamig, hogy ez hová vezethet még. Nekem sem megy már akkor a logikus és ésszerű gondolkodás, ez biztos, és egyáltalán nem kezdem el azt latolgatni fejben, hogy mi mindennel járhat, ha lekapcsolom a fejében a kapcsolót, mint legutóbb - igazából eleve csak az jár a fejemben, hogy aznap este mi történt, még ha az félig meg is szakadt a selyem szakadása miatt. A szemeim előtt csak az lebeg, ami meg is történik: ahogy szó szerint letépi rólam a fehérneműt és szinte rám veti magát, egyetlen erőteljes mozdulattal merülve tövig a testembe, hogy aztán tönkretegye a melltartót is. Nem érdekel a ruhadarabok sorsa, ahogy a ruhánál sem érdekelt, majd veszek másikat, ha akarok - és ilyen reakciók után nyilvánvalóan akarok -, és egyébként sem erre figyelek. Pontosan azt adja nekem, amire vágytam, amit kértem, hevesen és vadul, könyörtelen tempóban kezd el a magáévá tenni, egymás után hajszolva az újabb és újabb orgazmusokba, először az ágytámlában keresve kapaszkodót az erőteljesebb mozdulatokhoz, aztán az én kezemet fogva a hátamra és markolva a hajamba a másik kezével. Kis híján ezzel a testhelyzettel önmagában újra a csúcsra hajszol, de ehhez végül kell még egy kis idő, még ha nem is sok, mert a testem túl érzékeny az előző kettő miatt is.
Ezt a harmadikat viszont végül nincs lehetőségem teljesen kiélvezni, mert nem csak nem hajszol bele ismét egybe a mozgás fenntartásával, hanem egyenesen kihúzódik a testemből, de aztán kiderül, hogy még szerencse, hogy a testemben ott lüktet az orgazmus utóhatása, így a reakcióm is kevésbé heves, amikor a farka egy egészen másik helyen tör utat magának. Ez a lépés már minden lehetséges értelemben felkészületlenül ér, most még annyi időt sem hagy a megszokásra, mint először, a fürdőszobájában, pláne nem vezeti be úgy, mint reggel; a behatolás ugyanolyan kíméletlen, mint a vad iram, amivel az előbb is mozgott bennem, és amit most is felvesz. Nem tudom ellazítani a testem, mert minden egyes alkalommal, amikor ösztönösen ellenkezek az érzés ellen, mintha őt csak még jobban bőszítené az érzés - az ő szempontjából azt hiszem, jogosan -, csak még erőteljesebben és mélyebben löki magát a testembe, ujjai is megszorulnak a hajamban és a kezemen, aztán a gyorsaságot is fokozni kezdi. Elfúló légzésem hangjait elnyeli a takaró, hallom és érzem, hogy a csúcsra hajszolja magát, és bár még mindig nem áll meg, kiengedek magamból egy lassú, reszketeg és kissé megkönnyebbült lélegzetet, amikor lassít a mozgásán. Lehunyom a szemem, kihasználom az adódó lehetőséget, hogy újra megpróbáljam ellazítani magam, bár innen már nem valami könnyű visszahozni magam. A testem még mindig sóvárog a kéj után, de az előző orgazmusok utózöngéjének elmúltával az iménti pillanatok ott hagyták a nyomukat, ezért amikor elhagyja a testem, a takaróba marva engedek ki egy újabb adag levegőt, de ezúttal sem hagy nekem pihenőt, semmilyen értelemben. A felkaromra fog és felhúz a térdeimre, már ez a mozdulat sem esik jól hirtelen, csak az érzés ellensúlyozza, ahogy mellkasának forró, nedves bőre a hátamhoz ér. Kellemesen borzongok meg az érzéstől, de ahogy ismét elmerül bennem, megrándul az arcom, halk nyögésembe fájdalmas szisszenés vegyül. A másik oldalon is elszakítja a melltartót, a fejemben és a testemben élesen ütköznek az ingerek, az odalent érzett fájdalom és az érzés, ahogy ujjai a mellembe marnak, a teste pedig az enyémhez simul. Újra mozogni kezd, a tempó viszont nem az iménti türelmes, hanem ugyanaz a vad és heves, amit én idéztem elő benne, és amitől a testem ösztönösen feszül meg újra. Zihálva ejtem hátra a fejem a vállára, összeszorítom a szemeimet, a mellemet markoló kezére koncentrálok, a hozzám simuló forró testére, a zihálására a fülem mellett. Nagy kortyokban nyelem a levegőt, a testem ösztönösen feszül meg néha, neki ráerősítve az élményre, nekem kevésbé, de olyankor mindig elterelem a figyelmemet a borzongató behatásokra.

river || coded by eirik

“shut your mouth, baby, stand and deliver, holy hands, will they make me a sinner? shut your mouth and run me like a river
 

Axel && Aviva

A mai este folyamán szigorúan véve másodjára veszi birtokba az ajkaimat - ezúttal az én játszadozásom nyomán -, de miután kellő alapossággal és lelkességgel kényeztetem őt, kihasználva a reakcióit és rájátszva arra, amit a legjobban élvez, harmadszor élvez a számba. Ez is egyfajta speciális rekord, azt hiszem, aminek a megdöntését szintúgy nem bánom, egyáltalán. Élvezek neki örömet okozni és tudom, hogy ez látszik is rajtam, de aztán azt kérdezi, én mit akarok, és nem késlekedek a válasszal - ahogy nem is spórolok a kifejtésével. Felállok a földről, élvezem érintését a derekamon, de aztán elhúzom a kezét, hogy egészen máshova irányítsam az ujjait. Már a szimpla érintésétől halk nyögés tör fel a torkomból, de amikor szusszanva kényeztetni kezd, ujjaival a nedves fehérneműn keresztül masszírozva a már egyébként is megkönnyebbülésért lüktető részeket, akkor egy pillanatra megszorulnak az ujjaim a kaja körül és a térdeim is megremegnek. Hangosabb nyögés csúszik ki az ajkaimon, egy pillanatra lehunyom a szemem, de ebből merítek erőt a folytatáshoz, ugyanis részletesen elkezdem kifejteni, mire vágyom. Jól emlékszem, milyen hatást értem el ezzel a múltkor, és most is azt akarom. Ezért is lépek el tőle az ágyhoz, bár amikor látom, hogy az előbb még serényen dolgozó ujjait a szájához emelve kóstol meg, akkor ismét halkan felnyögök. Kívánhatnék ilyesmit is, arról is maradandó élményeim vannak, hogy mit tud művelni a nyelvével... de most azt akarom, hogy veszítse el a fejét, és ezért mindent meg is teszek, szavakkal és tettekkel egyaránt. Leengedem magam a takaróra, csábítom a testemmel és a hangommal, és amikor meghallom a fújtatását és látom a tekintetét igazán mélyen elsötétülni, akkor már tudom, hogy sikerült.
Határozottan mozdul, ujjaimmal sóhajtva marok a takaróba, ahogy szétteszi a lábaimat, aztán halkan felnyögök, amikor szó szerint letépi rólam a bugyit, de nem is igazán van időm feldolgozni, hogy megérzem őt magam mögött, mert a következő pillanatban egyetlen erőteljes mozdulattal mélyre hatol a testemben. Hangosan szabadon nyögök fel, szomszédok ide vagy oda, ebben a pillanatban már eszembe sem jutnak, de ha eszembe jutnának sem érdekelnének. Zihálok, a testem lüktetve várja a folytatást, de egyelőre nem mozdul, csak az egyik kezét érzem a mellemnél, aztán elszakadt a melltartó pántja is, ahogy lerántja a mellemről. Ujjai az érzékeny húsba marnak, én pedig megremegve nyögök fel, aztán a hang a torkomon is akad, mert ezután rögtön megmozdul, vad és könyörtelen iramot diktálva, pont, ahogy kértem. A szomszédok innentől kezdve vannak csak igazán elfelejtve, kiengedem a hangom, nincs az az isten, ami vissza tudná fogni a nyögéseimet, és mivel Axel sem fogja be a számat, nem is marad titokban, mit tesz velem éppen. Folyamatosan fenntartja a heves mozdulatokat, le kel hunynom a szemeimet is, mert képtelen vagyok másra koncentrálni az érzéseken kívül, de amikor fogást vált és az ágy helyett a fejtámlába kapaszkodik bele, a mozdulatai még erőteljesebbé válnak, amitől a már egyébként is hevesen lüktető testemben szinte kiakadnak az érzékek. Szinte felkiáltva élvezek el, a testem vadul remeg, aztán feszül meg az övé alatt, az izmaim lüktetnek körülötte, de vagy nem is veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, velem pedig ugyanaz történik, mint legutóbb: ahelyett, hogy ki tudnám heverni az orgazmust és a mozdulatai csak elnyújtanák a gyönyörömet, miközben továbbra is töretlen hevességgel dug tovább, egyszerűen belehajszol egy következőbe, ami még vadabbul vág végig a testemen, mint az előző. Ezután már pláne túlérzékenynek érzek mindent magamban és magamon, de amikor a kezéért nyúlnék, ő egyszerűen csak megragadja a karom, felmordulva a hátamra szorítja, míg másik keze belemarkol a hajamba és úgy fog le az ágyra. Hangosan nyögök fel, majdnem csak ettől következik be egy harmadik orgazmus is, de mivel töretlen hévvel folytatja a mozgást a nagyon is érzékeny testemben, ez egyébként is elkerülhetetlen, még ha egy kicsit később is következik be. A szemeim előtt már teljesen összefolyik a világ, ezúttal tényleg szinte a nevét sikoltva élvezek el, ahogy azt szavakba is öntöttem, bár ez az élmény kissé zavarossá válik. A testem még hevesen lüktet a gyönyörtől, ő viszont megáll és még ki is húzódik belőlem, amitől hirtelen frusztráló ürességérzetet érzek... hogy aztán rögtön rájöjjek mindennek az okára is, amikor visszatér a testembe, de egyáltalán nem oda, ahová vártam.
Az érzés most egyáltalán nem hasonlít ahhoz, amilyen reggel volt, de még annál is intenzívebb, mint ami a lakása fürdőszobájában történt. A kiáltás a torkomon akad, ajkaim elnyílnak, de hang egyelőre nem jön ki rajtuk, a szemeim pedig elkerekednek. A síkosítással nincs baj, arról gondoskodott a testem, de egyáltalán nem voltam erre felkészülve, és hiába próbálok a reggeli tapasztalatokból merítve lazítani, nem igazán hagy rá időt vagy lehetőséget, miközben elmerül bennem, aztán még annyira sem, mert rögtön hevesen és kíméletlenül kezd el mozogni. Megfeszülök a szorítása alatt, de csak még erősebben fog, ránehezedik a kezeire. Az előző orgazmusok utózöngéi elnyomják valamennyire a fájdalmat, de az így is élesen tör a fejembe, elkeveredve a kéjjel. Könny gyűlik a szemembe, bár ez aligha látszik, zihálva próbálom elengedi és ellazítani magam, mert a testem vágyja a kéjt, de egyáltalán nem könnyíti meg a dolgomat a könyörtelen ritmussal.
– Axel... – nyöszörgöm, keresve az elmosódott határvonalat a fájdalom és a kéj között, bár a hangomat is elnyomja a testünk találkozásából és az ágy panaszos nyikorgásából, valamint  a zihálásunkból összetevődő egyedi szimfónia.

river || coded by eirik

“shut your mouth, baby, stand and deliver, holy hands, will they make me a sinner? shut your mouth and run me like a river
 

Axel && Aviva

A mai napon már másodszorra kerülök a térdemre előtte, bár ezúttal a saját elhatározásom visz lefelé, nem az ő parancsa. Mégsem tagadhatnám, hogy ezt is ugyanúgy élvezem, csak épp egészen más okokból: megveszek azért, amikor ő irányít engem, de azért is, ha kedvemre élvezhetem ki a testét, az érintéseit, az ízét. Élvezem, hogy ezt most szabadon hagyja nekem, nem tudom, hogy a harapásaimmal kergettem-e az őrület szélére, vagy egyszerűen csak ő is vágyik most arra, hogy kedvemre játsszak rajta és vele, de nem is ez a fontos. Gondoskodom róla, hogy ne bánja meg ezt a döntést. Ismét az ajkaim közé veszem, ezúttal megízlelve rajta saját magamat is, de minél tovább kényeztetem, annál jobban elkopik ez, hogy aztán csak az ő íze maradjon meg. Pont olyan lelkesen dolgozom rajta, mint amilyen lelkességet a repeta irányába mutattam, közben folyamatosan őt hallgatom és figyelem, és innen tudom azt is nagyon jól, hogy a szívásaim nagyon a kedvére vannak - hát nem is spórolok velük. Megborzongok minden egyes kis hangra, a mordulásokra, a sóhajokra, a majdnem-nyögésekre, élvezem tenyerem alatt a bőre forróságát, a megfeszülő izmait, szemeimmel figyelem íriszei sötét, ködös csillogását. Szabad kezem a felsőtestét járja be, néha bele is karmolok a bőrébe, mert tudom, hogy azt is szereti, de most elsősorban a a férfiasságára koncentrálok. Közben észreveszem, hogy a testemet figyeli, ezért egy kicsit igazítok magamon, a hátamat ívbe feszítem, kiemelve a fenekemet, hogy jobban rálásson, ha már nézelődni akar. Amikor ujjai megszorulnak a hajamon, halkan, élvezettel nyögök fel körülötte, csak úgy, mint amikor másik kezét is megérzem a fejemen, de nem veszi át az irányítást, hagyja, hogy a magam tempójában és módján dolgozzak rajta tovább. A tekintetem erőteljesen izzik fel, ahogy a becenevemet sóhajtja, ezúttal hangosabban nyögök fel én is, mert tudom, érzem és hallom rajta, hogy közel van. Még lelkesebbé válok, gyorsabban mozdítom a fejem és erőteljesebben szívom meg, amikor pedig megfeszül és felnyög, mélyen a torkomra engedem, elégedetten hümmögve az érzéstől és a látványtól. Hagyom, hogy kiélvezze a pillanatot, élénken csillogó szemekkel fürkészem az arcát és hallgatom a zihálását, megvárom, hogy csillapodjon benne a lüktetés. Csak ezután engedem ki a számból, a mozdulat közben nyelvemmel és ajkaimmal is betakarítva mindent, amit adni akart nekem, aztán ködös szemeit figyelve nyelem le az élvezetét és nyalom körbe elégedetten az ajkaimat.
– Egyelőre – mosolyodom el sokatmondóan, vágytól fűtött hangon mormolva a választ, miközben elhintek egy csókot a csípőjén. Az ajkamba harapva figyelem, ahogy kezével az enyémre fog, elfúlón szusszanok egyet, pillantásommal követve a mozdulatokat, amivel mozgatni kezdi a kezemet magán, mielőtt felpillantanék a szemeibe. Elmélyülő légzéssel veszek el mély, sötét pillantásában, a kérdésre elnyílt ajkakkal nyelek egyet.
– Én mit akarok? – kérdezek vissza kissé rekedt hangon, arcomat az érintésébe simítva. Újra megkóstolom a csípője nedves bőrét, aztán egy lassú, kecses mozdulattal felállok, de közben nem is próbálom elhúzni a kezemet a férfiasságáról, hagyom, hogy használja azt magán. Megcsókolom a vállát, a mellkasát, forró lélegzetemmel a nyaka bőrét simogatom, ahogy mélyen beszívom az illatát, mielőtt a nyakát is megcsókolnám, aztán megízlelném a nyelvemmel is. – Tudod, mit csináltál velem? – dorombolom a fülébe halkan, vontatottan. Szabad kezemmel megfogom az övét, ujjait a combjaim közé vezetem, ahol még akkor is érezheti, mennyire beindított ez az idő, míg őt kényeztettem, ha a fehérnemű közben visszacsúszott a helyére. Erős sóhaj szökik fel a torkomból az érzésre, ahogy megérzem az érintését, a testem finoman megremeg már ennyitől is.
– Érzed? – nyögöm halkan a fülébe. – Azt akarom, hogy ezt használd ki – folytatom sóhajtva, elhúzom a kezem, de rábízom, hogy ő mit csinál a sajátjával. Felemelem a tekintetem az arcára, vágytól ködös szemekkel, nehéz légzéssel nézek rá. Emlékszem, legutóbb milyen hatással volt rá, amikor részletesen beszámoltam neki a vágyaimról, és most sem akarok kevesebbet. – Azt akarom, hogy veszítsd el a fejed. Mélyen a testemben akarom érezni a farkadat, és azt akarom, hogy addig dugj, ameddig bírod szusszal. Hogy újra és újra tegyél a magadévá, olyan hevesen, amennyire csak jól esik. – Ha hagyja, akkor ellépek tőle, de a tekintetét nem engedem el, csak megteszem azt a maradék lépést az ágyig. Négykézláb mászok fel rá, a vállaim felett folyamatosan figyelve őt, miközben az ágy közepére pozicionálom magam, amennyire tudom, ahol aztán egy lassú, feszes mozdulattal engedem le magam, először a mellkasomat, csak azután csúsztatva hátrébb a térdeimet is, hogy a fenekem végig kiemelve maradjon a szemeinek, és még fekve is finom ívben tartom a hátamat. Tudom, hogy imádja a fenekem. – Keress bennem élvezetet, Axel – folytatom vontatott, vágytól rekedt hangon, még mindig őt nézve. – Azt akarom, hogy élvezd a testemet és azt, hogy ennyire akarlak. Kefélj ki belőlem minden értelmes gondolatot, hogy a végén csak a nevedet tudjam sikítani, aztán dugj még tovább, még vadabbul, amíg már azt sem tudom kimondani... – fejezem be szinte sóhajtva, vagy inkább nyögve, vágyakozva nézve rá és mozdítva a testemet a takarón.

river || coded by eirik