“I got your back, and I know you got mine, I belong to the church of your name, sing a song 'cause I worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Az új élmény ezúttal türelmes és lassú bevezetést kap, és a testem is ehhez méltón reagál az érzésre. A finom kezdet, az ingerek, a már egyébként is túlfeszített vágy, minden érintése, szorítása és hangja csak hozzáad ahhoz, hogy könnyen lazuljak bele a helyzetbe, sőt, többet akarjak belőle. Ekkor már végre ő is elengedi magát, hamarosan a hasamon fekve találom magam, teste a hátamhoz simul, forró, verejtéktől nedves testünk összesimul, újabb és újabb ingerekkel bővítve a helyzetet. Heves mozgása, ujjai a nyakamon, az államon, az ajkaim között ki-be csúszkáló ujja, a hangja a fülemben teljesen eltereli a figyelmem a valóságról, értelmesen válaszolni sem vagyok képes neki, de azt hiszem, az ő szemében ez lehet a legjobb válasz. Amikor érzem, hogy már kezd túl sok lenni az inger, a testem reszketni kezd, szemeimet lehunyva veszek el a kéjben, karjaiba kapaszkodva. Fejét az enyémhez dönti, zihálása a fülemet simogatja, és amikor átadom magam a gyönyörnek, a körmeim pedig a bőrébe mélyednek, az a halk nyögés szinte visszhangot ver a fejemben, az én nyögésemet el is nyomja. Erősödik rajtam a szorítása, de csak épp annyira, hogy ezzel és csípője kitartó mozgásával elnyújtsa nekem az élményt, és én a kéj mámorában úszva zihálok, reszketek és lüktetek alatta, míg magát is a csúcsra hajszolja, aztán utána is, ameddig mindketten csak hevesen zihálni vagyunk képesek, semmi másra.
Csak akkor kezdek visszakapcsolódni a valóság fonalára, amikor kezei elengednek, hogy aztán átöleljenek a vállaimnál, én pedig még mindig mélyebb levegőket véve, lehunyt szemekkel mosolyodom el, ujjaimat ezúttal karmolás nélkül, finoman simítva engem ölelő karjaira. A csókjaitól finoman kiráz a hideg, a szavaira pedig megengedek magamnak egy halk, rekedt, buja kuncogást.
– Megpróbálom visszafogni magam – fogadkozom, miközben velem együtt fordul az oldalára, majd dönt engem a hátamra. Igazából csak ekkor nyitom ki a szemeimet, hogy rá tudjak nézni, bár mosolygó arca és csillogó szemei nem sokat segítenek abban, hogy lenyugodjon a szívverésem. Elégedetten, szerelmesen mosolyodom el, bőrömet cirógató ujjai nyomán újra libabőrös leszek, de akármit is gondol, tudom fékezni magam annyira, hogy most egyszerűen csak élvezzem a pillanatot. Felemelem az egyik kezem, végigsimítok az arcán, aztán magamhoz húzom egy hosszú, finom, már nyugvó szenvedéllyel átitatott csókra. Persze, tovább tudnám gondolni, és tudom, hogy ő is, de most megelégszem azzal, hogy egy kicsit még kiélvezzem az ajkait, az enyémhez simuló teste és forró bőre érintését.
Mikor már érzem, hogy a testem visszatért a normális működésbe, elengedem, még egyszer megsimítom az arcát, aztán huncut mosollyal tolom el magamtól és gördülök el az ágyon, mielőtt még meggondolnám magam.
– Meddig várjak még rád? – vigyorgok rá szemtelenül, miután fel is keltem az ágyról, de aztán már kapom is fel a törölközőket a radiátorról, hogy azokkal felszerelkezve spurizzak kifelé a szobából, megcélozva a zuhanyt, ha esetleg kedve támadt volna megkergetni.

kill for you || coded by eirik

“I got your back, and I know you got mine, I belong to the church of your name, sing a song 'cause I worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Ismét beleesek abba, amit olyan ügyesen tud játszani velem: amikor hagyja, hogy elhitessem magammal, hogy nyeregben vagyok, míg végül így vagy úgy a tudomásomra nem hozza, mekkora tévedésbe ringattam magam. Őt akartam ingerelni, de közben magamat is felajzottam, és amikor már ő is elkezd rájátszani, késő lenne meggondolni magam; utána pedig tovább húzza az agyam, addig ingerelve a testem, míg végül egy egyszerű kérdésre is sokáig tart megtalálni az értelmes választ. Pedig még csak nem is választok, rábízom magam, bár sejtéseim nagyon is vannak... és amikor beigazolódnak, egy cseppnyi megbánást sem érzek, csak várakozásteljes izgalmat, és azt az emésztő vágyat, amit ismét odáig fokoztunk a testemben, hogy úgy érzem, a bőröm képes lenne kigyulladni.
Betartja minden korábbi erre vonatkozó ígéretét, hiába érzem felőle a vágy forró, türelmetlen hullámait, hiába van benne minden érintésében, szorításában, sűrű lélgezetében, hogy mennyire vissza kell fognia magát, mégis megteszi. Lassan kezdi, először ujjaival még egy kicsit tovább kínozza a testem, összekötve a kellemeset a hasznossal, aztán elmerül bennem, lassú ütemben hajszolva tovább a bőrömet szétfeszíteni akaró vágyat. Ezúttal ujjaival vezet be az érzésbe, amellett, hogy fenntartja a csípője mozgását is, a kéjnek hála pedig lassan hozzászokik a testem is az újdonsághoz, hogy aztán az ujjait is megmozdíthassa, nem sokkal ezután pedig általam nedves férfiassága vehesse át a helyüket. Ehhez már egy kicsit több időre van szükségem, de türelmes marad, még ha zihálása el is árulja, hogy most már nagyon vissza kell tartania magát. Mégis megvárja, hogy én mozduljak először, amit meg is teszek, sóhaját hallva pedig végig is borzongok a gerincem mentén. Ujjai a bőrömbe mélyednek, ahogy mozogni kezd, a tempó viszont türelmes marad, megkönnyítve számomra, hogy teljesen hozzászokjak az érzéshez, és lassan újra átvegye az újdonság szokatlanságának a helyét a kéjvágy. Vele együtt mozdulok, amikor maga felé húzza a csípőmet, a nyögéseim egyre magabiztosabbá válnak, és ahogy leengedem magam a takaróra, a tekintetünk pedig találkozik, ismét borzongás fut végig a gerincemen. Látom, hogyan téved a számra a pillantása, két nyögés között ösztönösen nyalom meg finoman az ajkaimat, de aztán egy pillanatra le kell hunynom a szemem az élvezettől. A mozdulatai felgyorsulnak, ujjai a bőrömbe marnak, aztán végigsimítják azt, folyamatosan támad az ingerekkel, és már a testem is teljesen hozzászokott az érzéshez, így nem marad hely másnak a kéjen kívül.
A hátam erősebben feszül meg, a kezeim előrébb nyúlnak, ujjaim belemarkolnak a takaróba, aztán már csak azt az izgató morgást hallom, mielőtt teljesen lenyomna az ágyra. Teljesen hasra fekszem, rövidesen pedig érzem is forró bőrét a hátamhoz simulni, élénken nyögök fel az érzésre és arra, ahogy újra mozogni kezd. Ujjai a nyakam köré fonódnak, megremegve, elkínzott nyögéssel engedelmeskedem a mozdulatnak, lélegeztem heves zihálással távozik. A hátam ívbe feszül, ahogy a csípőmet is épp annyira feszítem meg, hogy ellentartsak a mozdulatainak, de egyben a lapockáimmal is megpróbálok minél nagyobb felületen hozzásimulni, hogy érezhessem forró, nedves bőrét az enyémen. Másik keze az államra fog, aztán érzem mutatóujját elnyílt ajkaim közé siklani, én pedig egy elfúló nyögéssel szorítom köré őket. Mivel tartja a nyakamat, neki kell mozgatnia az ujját, de minden másban rájátszok arra, amit érezhetően akar tőlem: szorosan tartom az ajkaim között, nyelvem lelkesen játszik vele a számban, még ha a nyögéseimen meg is kell osztoznia, mert azokat nem tudnám visszafogni az egyre hevesebb ütem miatt. Megborzongok, amikor a nyakamba csókol, aztán újra reszketés fut végig rajtam rekedt hangjától a fülemben, és attól a mozdulattól, ahogy az államra fogva felhívja magára a figyelmem, mielőtt teljesen elvesznék a mámorban. A mutatóujja még a nyelvemen van, de a nyögéseimtől és az elmémre boruló élvezettől egyébként sem tudnék értelmesebbet kinyögni annál a gyönyörteljes "mm-hmm" hangnál, amit még képes vagyok kipréselni magamból. A testem reszketése, a bőrömön gyöngyöző izzadtság és a heves nyögéseim egyébként is mindent elmondanak. Oldalra pillantok rá, amennyire képes vagyok még rá, szemeim a kéj vaskos ködén át figyelik őt, és hacsak nem húzta ki az ujját a számból, értve a célzásból ajkaimat újra köré fonom, bár heves és erőteljes mozdulatai miatt egyre nehezebben tudok koncentrálni. Nemhogy kellemetlenséget nem érzek, egyenesen úgy reagál a testem az élményre, hogy hamarosan érzem magamon végigfutni azokat az ismerős remegéseket. Le kell hunynom a szemeimet, az ajkaim is elvétik a koncentrációt, elnyílnak a zihálástól és a nyögdécseléstől, ujjaim az alkarjaira fonódnak, de nem azért, hogy lefejtsem magamról az érintését, hanem hogy kapaszkodót leljenek. Körmeim belemélyednek a bőrébe, miközben hevesen reszketni kezdek alatta, mielőtt a testem megadná magát az ingereknek, hogy aztán a teste és a takaró között megfeszülve, hangosan és hevesen nyögve élvezzek el.

kill for you || coded by eirik

“I got your back, and I know you got mine, I belong to the church of your name, sing a song 'cause I worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Miután egyszer sikeresen átlökött azon a bizonyos határon, nem hagy nekem sok időt pihenni, már mozdít is át a hasamra, nekem pedig eszemben sincs ellenkezni, sőt. Én magam is törleszkedek, mozdulok, általam nedves férfiasságához dörzsölöm magam, csak fokozva ezt az érzést, miközben nem is vagyok tudatában annak, hogy ezzel az ő kezére játszok. Mikor már türelmetlen vagyok a vágytól, húzni kezdi az agyam, nem adva meg, amit kérek... aztán rávilágít, hogy nem is fogalmaztam meg egyértelműen, mi az, amit kérek. Ez pedig elindít bennem is egy olyan gondolatmenetet, aminek a végén magam sem tudom pontosan, mit akarok. Figyelem őt, követem izzó tekintete útját végig a testemen, halk nyögésekkel és borzongással fogadom az érintéseit és azt, amikor hozzám dörzsöli magát, míg végül rám pillant, én pedig válaszolok. Az ő kezébe helyezem a döntést, és ezzel lényegé en saját magam előtt is bevallok egyfajta kíváncsiságot. Vannak sejtéseim azzal kapcsolatban, mit fog választani, és egy részem akarja is. Emlékszem arra a délutánra a lakásán és nem rossz emlékek azok, sőt.
Amikor válaszol, igazolja a sejtéseimet, én pedig az ajkamba harapok, várakozásteljesen borzongok meg a gerincem mentén, hátamon végigsimító keze nyomán libabőrössé válok. Én nem nevezném hibának a dolgot, de most nem állok neki erről diskurzust kezdeményezni, mert elterelik a figyelmem az ujjai. Felnyögve vonaglok meg, ahogy két ujja a testembe merül, már épp eléggé feltüzeltük a testem ahhoz, hogy ezzel is erőteljesen tudjon hatni rám. Halk nyögésekkel élvezem ujjai mozgását, csípőmmel is kicsit rájátszva a mozdulatokra, de nem siettetve, mert tudom, hogy felesleges lenne. Az ujjai helyét aztán hamarosan a férfiassága váltja fel, megremegek és megfeszülök az érzéstől, torkomból intenzívebb nyögés tör fel. A takaróba markolva feszítem meg a hátamat, mert bár a tempó lassabb, egyenletes, nem kevésbé élvezetes.
Ezúttal fel vagyok készülve arra, ami jön. Amikor megérzem az ujjait a fenekemnél, hagyom hogy a testemen uralkodó vággyal keveredjen el a kíváncsiságom, és ahogy ujjait lassan belém vezeti, tudatosan próbálom magam ellazítani, nem figyelve az érzés szokatlanságára, a feszítésre csak arra, ami jó. Próbálok nem ösztönösen rászorítani az ujjaira, és bár nell egy kis idő, mire megszokom az érzést, ő türelmesen vár, ahogy legutóbb ígérte. Mivel közben tovább mozog a testemben, a kéjjel hamar eltereli a figyelmem, feloldja a szokatlanság okozta kis feszültséget is, megadva az esélyt, hogy az ujjai is megmozdulhassanak. A kezdetben idegennek tűnő érzés pedig hamarosan átvált valami egészen másba, valamibe, ami csak felerősíti azt, ahogy férfiasságával mozog bennem, és ez a két fronton támadás elkezd lassan, de biztosan megőrjíteni. Mielőtt még viszont nagyon elragadtathatnám magam - amit a nyögéseim egyértelműen jeleznek neki is -, megáll, kihúzódik belőlem, én pedig az ajkamba harapva pillanatok hátra rá újra.
A méretei nyilván eltérnek a két ujjától, ezért a testem kevésbé fogadja simán ezt a jellegű közeledést, de mivel erőteljesen dolgozik bennem a vágy, és ezúttal az élmény nem is váratlan, felkészülten tudom fogadni. Úgy csinálom mint az előbb, az ujjainál, bár most azért kevésbé könnyű, a testem meg is köszöni a lassúságát. Egyszer-kétszer oda kell figyelnem, hogy ne szorítsak rá ösztönösen, meg kell szoknom a méreteit is, de mire teljes hosszában el tud merülni bennem, már egészen hozzá tudom magam szoktatni az érzéshez. Hevesen szuszogva várok, amikor megáll egy kicsit, hagyom a testemnek is, hogy adaptálódjon, de amikor úgy érzem, hogy készen állok, a kíváncsiságnak engedelmeskedve finoman megmozdítom a csípőmet, próbálgatva az érzést. A válasz nem marad el, lassan, finoman mozdul meg a testemben, és bár az érzés még egy kicsit szokatlan, egyáltalán nem nevezném rossznak. Sőt. Halkan nyögök fel, aztán egy kicsit feljebb támaszkodok, a csípőmmel egészen kicsit mozdulva csak ellen, kísérletezve, próbálgatva az élményt, és a türelmes tempónak hála csakhamar érzem, hogy újra élessé kezd válni bennem a kéjvágy.
– Axel... – sóhajtom félhangosan. Ujjaim újra belemarnak a takaróba, halk nyögéseim lassan kiélezettebbé válnak, a testem finoman megfeszülve élvezi ezt az új érzést. Lassan újra leengedem magam a takaróra, mélyebbre, mint az előbb, úgy, mint az ő ágyán tettem: a mellkasom simul a takarónak, a hátam erősebb ívet ír így le. Oldalra túrom a hajam, zihálva nézek hátra rá, ködös szemeimmel őt figyelem, nyögéseimmel pedig egyértelműen a tudtára tudom adni, hogy most már ő is elengedheti magát egy kicsit.

kill for you || coded by eirik

“I got your back, and I know you got mine, I belong to the church of your name, sing a song 'cause I worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Az Axel hálája okozta első hullámra nem kell sokat várnia sem neki, sem a testemnek, ugyanis bevet mindent, amit már jól ismer rólam és a vágyaimról. Heves mozdulataival, kezemet az ágyra szorító ujjaival két fronton is megőrjít, a csókja, zihálása hangja, tekintete izzása felforralja a vérem, és mire észbe kapok, már a gyönyörtől reszketek alatta. Mégsem tudom azt mondani, hogy elég volt, mert belőle soha nem az, és elég egyértelműen érzem, hogy távol állunk még a befejezéstől, különösen, amikor mélyebbre hatol a testemben, újabb nyögést előcsalogatva belőlem. Aztán megfordít az ágyon a hasamra, csípőmet felhúzza az övéhez, újra elkezd az őrületbe kergetni, de ezúttal én is rájátszok a dologra, saját magamnak is. Az én testemet is ingerli, ahogy hozzá dörgölőzöm, nagyon is, viszont egyelőre úgy tűnik, hogy egyáltalán nem akarja megkönnyíteni a dolgom, mert bár pontosan tudja, mit akarok, húzni kezdi az agyamat, tudatosan nem adva meg nekem azt, amire kérem. Nem tudom abbahagyni a vágykeltő mozgást, ő is rásegít, ahogy magához szorít és néha bele is mozdul, amivel tovább feszíti a húrt a testemben. Megadom neki a válaszokat, még többet is, mint ami kért, mert érzem, hogy már türelmetlenül lüktet bennem a vágy, és meg fogok őrülni, ha be kell érnem ennyivel. Azt hiszem, okos vagyok és túljárok az eszén a pontos megfogalmazással, de aztán gyorsan rávilágít, hogy még ez sem volt elég konkrét.
A kérdésére finom reszketés fut végig a gerincem mentén, tekintetem élénken figyeli őt, nem kell megkérdeznem, mire gondol pontosan, mert én is kezdem már kiismerni, hogy az ő ízlése is elég változatos, de magam sem tudom, hogy ha választanom kellene, mi lenne a jó válasz. Hogy zsigerből mit vágnék erre rá, az egyértelmű, de az már kevésbé az, hogy az lenne-e a legjobb válasz... mondjuk, a kérdése még csak nem is erről szólt. Szusszanva feszülök meg, akárhányszor csak hozzám dörzsöli magát, vagy belemar a bőrömbe, mert egyáltalán nem könnyíti meg a dolgomat. Néha a szemeimet is le kell hunynom egy pillanatra, de egyébként figyelmesen végigkövetem, hogyan pásztázza végig az egész testemet, mint aki éppen fontolóra veszi, mit szeretne elvenni onnan. És azt hiszem, végül ez az, amitől tudom, mit akarok válaszolni. Elnehezül a légzésem, megnyalom az ajkaimat, de most már tudni akarom.
– Rád bízom – lehelem végül a választ, újra megmozdítva egy kicsit a csípőmet, szuszogva figyelve az arcát, a szemeit. – Tudni akarom, mit választasz... – fűzöm hozzá, ujjaim belemarnak a takaróba a fejem alatt, mert bár a döntést a kezébe adtam, ettől még nem lettem kevésbé türelmetlen. A testemet változatlanul felajzottuk már, és nagyon vágyja a megkönnyebbülést... persze, ha olyan döntést hoz, az még sokáig várathat magára, de azt akarom, hogy most ő mondja ki, mit akar. Ha már én nem voltam elég pontos.

kill for you || coded by eirik

“I got your back, and I know you got mine, I belong to the church of your name, sing a song 'cause I worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Talán korábban azt mondtam, nem a hálájáért csinálom, és ez tulajdonképpen igaz is, de azért nem mondhatnám, hogy az ágyon fekve, alatta reszketve ne örülnék annak, hogy hálás. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy borzasztóan megkívánjam, aztán mindent elkövet annak érdekében, hogy ez a pusztító vágy be is teljesüljön; a testem mondjuk erőteljesen a keze alá dolgozik, mert egyikért sem kell különösebben sokat küzdenie. Lassuló mozdulatokkal, aztán égető csókokkal vezeti le az érzés lüktető, izzadtságtól gyöngyöző testemben, a puszta hangjától is libabőrös leszek, mégis olyan választ kap a kérdésére, amire számít is. Minden pillanatát élvezem annak, amikor hozzám ér, de ha megkérdezi, hogy elég volt-e, soha nem fogom tudni azt mondani, hogy igen. Nem, ha róla van szó. Főleg akkor nem, ha még ilyenkor is mélyebbre játssza magát a testemben.
Buján mosolygok a szavaira, de aztán engedelmesen mozdulok azzal összhangban, amire a kezei is játszanak. Élvezem, ahogy hozzám ér, ahogy a tekintete szinte érezhetően égeti végig a bőröm, ahogy a fenekemre üt, aztán belemarkol... de ő is pontosan tudja, mitől veszek meg, nem kellene csodálkoznom ezen. Inkább én is rásegítek egy kicsit az élményre, ezúttal mindkettőnknek, az öléhez simítom a sajátom, vágykeltő mozgással kezdem magam hozzádörzsölni, sóhaja és a bőrömbe mélyedő ujjai pedig csak tovább szítják bennem a tüzet. Találkozik a tekintetünk, ahogy hátranézek, a szemei szinte el tudnának égetni, de a tekintetem nem szalasztja el azt a mozdulatot sem, amikor megnyalja az ajkait. Halk nyögéssel mozgatom tovább a csípőmet, lejjebb engedem magam a könyökeimre, úgy figyelem tovább, szinte megveszve az érzésért, hogy érezzem végre, de játszik velem. Lehunyt szemekkel nyögök fel halkan, amikor ezúttal ő mozdul meg, magához szorítva, de ez egyáltalán nem tűnik elégnek.
– Nem... – sóhajtom az egyértelmű választ. Érintése nyomán mindenhol libabőrös leszek, újra kinyitom a szemem, izzó, kéjtől ködös szemekkel figyelve őt tovább, miközben csípőmmel is tovább keresem az érzést, folytatva a vágykeltő mozgást, amennyire csak a szorítása engedi.
– Magamban akarlak érezni – nyöszörgöm a takaróba maró ujjakkal. A legutóbb is azt akarta, hogy pontosan fogalmazzak, hát megosztom vele a konkrét kívánságomat, az ajkaimba harapva próbálva betelni addig azzal az érzéssel, ami egyelőre jut nekem. Mondjuk, ahogy eszembe jut, hogy ez talán mégsem annyira konkrét, amit ő ki is használhat, ha igazán kegyetlen kedvében van, inkább pontosítok rajta egy kicsit. – A farkadat akarom mélyen a testembe – teszem hozzá sóhajtva, szemeimmel őt figyelve, mert ha ez csak egy kicsit is olyan hatással lesz rá, mint mikor legutóbb elvesztette tőle a fejét, akkor meg kell jegyeznem.

kill for you || coded by eirik

“I got your back, and I know you got mine, I belong to the church of your name, sing a song 'cause I worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Amilyen nehéz volt követni a tegnapi estétől folyamatosan ránk - és főleg Axelre - zúduló csapásokat, annyira jól indul a mai reggelünk. Még ha van is némi fejfájás a kezdet kezdetén, hamar megfeledkezünk róla, aztán lényegében minden másról is, amikor az a bizonyos riport lefut a híradóban. Gyorsan a hálószobában találom magam, az ágyon fekve, Axel alatt, az ajkaimat az ő csókja égeti, a testemet pedig az ő érintései tüzelik fel; az egyik kedvenc helyem, az egyik kedvenc érzésemmel. Egyetlen porcikám sem tiltakozik az ellen, hogy kiizzadjuk magunkból az imént elfogyasztott vízmennyiséget, a tudtára is adom, hogy az egyetlen dolog, amit akarok, az ő, akiből soha nem lehet elég, ilyen értelemben sem. Eltűnik az a kevés ruha is, amit magunkra kaptunk nemrég, és egyáltalán nem kell megerőltetnie magát ahhoz, hogy az emésztő vágy teljesen uralma alá vegye a testemet és úgy kívánjam őt, ahogy mindig: hevesen, kiolthatatlan szenvedéllyel. Érzem és látom rajta, hogy ő is így van ezzel, ennek pedig hamarosan a bizonyítékát is élvezhetem, szó szerint.
Csípője heves mozdulataival pontosan azt adja meg mindkettőnknek, amire már nagyon vágytunk, a fejem fölé szorított kezeim pedig csak fokozzák számomra az érzést. Szabadon nyögdécselve adom a tudtára, mennyire élvezem, amit csinál, amíg csókért nem hajolok, ajkaink aztán hevesen forrnak össze, egészen addig, míg a zihálástól el nem kell szakadnunk egymástól. Vágytól ködös szemekkel figyelem őt, de aztán ahogy változik egy kicsit a szög, le kell hunyom a szemeimet egy hosszú másodpercre, a nevét is a nyögésembe foglalva. Amikor ismét kinyitom a szemeimet, összekapcsolódik a pillantásunk, egyszerre veszek el szemeinek sötétkéknek tűnő tengerében és kéjes csillogásában, valamint az érzésben, ahogy a vágy hullámai egyre erőteljesebb remegéseket csalnak elő belőlem. A testem erősebben feszül az övének, mire a fogása is határozottabbá válik a csuklóimon, az ágyon tartva a kezeimet, kitartó, heves mozdulataival pedig csakhamar sikerül a végső löketet is megadnia a testemnek. Hangos, elnyúló nyögéssel feszülök meg alatta az ágyon, a gerincem ívbe feszül, így felsőtestem az övének szorul, amennyire csak lefogott kezem engedik, az érzés pedig ugyanúgy hosszan elnyúlik, mint a torkomból előtörő hang, mert nem áll meg, tudatosan nyújtja tovább számomra a pillanatot. Csak akkor hagyja abba a mozgást, amikor már csak zihálva, reszketve, csituló lüktetéssel fekszek alatta, de akkor sem hagyja, hogy megfeledkezzek róla - nem mintha ez lehetséges volna. Jó kislány módjára nem mozdítom el a másik kezemet sem a helyéről. Elfúló sóhajt hallatok, mikor a nyakamba csókol, aztán a fogait is a bőrömbe mélyeszti, még mindig érzékeny testemen máris ismét borzongás fut végig.
– Mm-hmm, alakul... – sóhajtom rekedten, lehunyt szemekkel. A hangjától is libabőrös leszek, még folytatnám is, de ahogy szóra nyitom a számat, mélyebbre hatol a testemben, ezért első nekifutásra csak egy elhaló nyögés lesz belőle. – De tudod, hogy belőled sosem elég – pillantok éhesen figyelő szemeibe ködös tekintettel. Forró csókját hevesen viszonzom, még ha nem is húzza el sokáig, aztán engedelmesen fordulok és mozdulok kezei határozott irányításainak megfelelően először a hasamra, aztán a csípőmet megemelve. Felsóhajtok, libabőrös leszek az érintésétől a fenekemen, de aztán amikor rá is csap, a sóhajtás egy halk nyögéssé válik, amit el is nyújt az érzés, ahogy ujjai rögtön utána bele is marnak a bőrömbe. Hátravetett fejjel feszítem ívbe a hátam, ölemmel az övéhez törleszkedek, hogy hozzá tudjam dörzsölni magam tőlem nedves férfiasságához, és ha nem állít meg, el is húzom ezt az érzést, vágyakozva mozdítva fel-le a csípőmet apró mozdulatokkal, ajkaimba harapva sóhajtva a vágykeltő simításoktól. Oldalra dobom a hajam, a vállam felett pillantok hátra rá, a szemeim éhesen nézik őt, pásztázzák végig mögöttem térdelő alakját, arcát, izzó szemeit.
– Érezni akarlak – dorombolom kéjesen, néhány kellemes emléket felidézve lejjebb támaszkodom a könyökeimre a takarón, még jobban felkínálva magam neki, közben tovább folytatva a csípőm mozdítását, amíg meg nem állít vagy meg sem adja nekem azt, amit akarok. Akarunk.

kill for you || coded by eirik

“I got your back, and I know you got mine, I belong to the church of your name, sing a song 'cause I worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Nem tud átverni azzal a tettetett bosszúsággal, meg az aranyos kis mormogással, amivel egyébként nem is tudom, engem akar-e meggyőzni, vagy inkább saját magát. Most már biztos lehet benne, hogy tesztelni fogjuk azt a bizonyos önuralmát, egyébként is megérdemelne egy tegnapi próbálgatáshoz hasonló visszavágót, szóval... igen, határozottan tesztelni fogunk.
Utána egy kicsit azért elterelődik a figyelem, bár azt nem igazán sejtem - vagyis sejtjük -, hogy végül mennyire is így lesz. A híradó hamarabb leleplezi a tegnap történteket, mint gondoltam volna, Axel reakciója pedig biztossá teszi, hogy jól tettem, amit tettem. Nem ellenkezek, amikor úgy tűnik, mintha már egészen más jellegű reggelit kívánna magunknak, az ágyon fekve simulok a karjaiba, élvezem az érintését, hevesen viszonzom a csókját, ujjaimmal telhetetlenül simítom a bőrét. A vágy gyorsan és biztosan önti el a testemet, mint mindig, ha róla van szó, a bőröm a véremmel együtt forrósodik fel, a testem borzongva, a hangom pedig halk sóhajokkal adja a tudtára, mennyire élvezek mindent, amit csak tehet velem. Nincs is más kívánságom, csak ő, ezt pedig úgy tűnik, nem esik nehezére teljesíteni majd. Nem sokáig marad rajtam azt a két ruhadarab sem, amit ezek szerint feleslegesen vettem fel nemrég, a testünk összesimul, egy forró csók után ajkaival is elkezdi bejárni a testem, és én nagyon gyorsan érzem, hogy el fogok veszni. A vágy heves hullámokban önt el, míg nyelve a mellbimbómmal játszik, nem is bírom sokáig szó nélkül hagyni, hogy rajta még mindig van ruha, de nem is ellenkezik, hagyja, hogy tegyek ellene.
Elégedetten sóhajtok fel, ahogy a teste már meztelenül simul az enyémhez, forró bőrétől önmagában is libabőrössé válok, szusszanva markolok bele a hajába, hevesen, szenvedélyes vággyal viszonozva az ő éhes csókját. Halkan az ajkaira nyögök, mikor csípőjével az enyémnek feszül, lábaimat szorosabban a teste mellé vonva mozdulok én is, vágyakozva dörzsölve magamat hozzá. Rajta is a türelmetlen akarást érzem, és egy bebizonyosodni látszik, ahogy egyik kezével lenyúl a testünk közé. Engedelmesen tárom szét a lábamat, megremegve nyögök fel, ahogy hozzám ér, pedig nem csak az érintése van rám hatással, az a torkából feltörő morgás is  őrjítően izgató. Nem kell megkérdeznem, elégedett-e azzal, amit talált, én érzem magamon a legjobban, hogy mennyire készen vagyok rá, és amikor a kezeimet a fejem fölé tereli, majd a csuklóimnál fogva az ágyhoz szegezi őket, ismerős érzéssel borzongok meg mélyen. Nincs is túl sok időm elveszni ebben, mert aztán már érzem is, hogy csípője határozott mozdulatával mélyen a testembe merül, én pedig heves nyögéssel feszítem a testemet az övének az érzésre.
Sűrű légzéssel pillantok a szemeibe, a bennük tükröződő éhség és vágy szinte felemészt, de mielőtt még túl sokat gyönyörködhetnék ebben a látványban, mozogni kezd, csípőjével rögtön heves tempót diktálva, egyetlen pillanatot sem hagyva az érzékeimnek a megnyugvásra. Nem fukarkodok a hangommal, ha akarnék sem tudnék arra koncentrálni, hogy visszafogjam a nyögéseimet, mert egészen másra figyel minden porcikám. Testem forrón simul az övének, amennyire csak tud, még a kezeim is nekifeszülnek az övéinek, nem annyira azért, mert szabadulni akarnék, inkább csak azért, mert a testem ösztönös megfeszülésének sem tudok parancsolni; ha lefogva akar tartani, akkor küzdjön csak meg érte. A fejem megemelésével lopok tőle heves, éhes csókot, amíg bírom egyáltalán szusszal, lábaim szorosan simulnak a csípője mellé, de nem annyira, hogy akadályozzák a mozgásban. Amikor érzem, hogy kezdenek összefolyni az ingerek, a csípője köré fonom őket, még mindig nem akadályozva, de a szöget egy egészen kicsit megváltoztatva ezzel, amitől a testemen még erőteljesebb remegések futnak végig.
– Axel... – nyöszörgöm a nevét hevesen zihálva, egy pillanatra be kell hunyom a szemeimet, annyira intenzíven érnek az ingerek, és amikor újra kinyitva őket ránézek, csak még jobban megbabonáz a látványa, szemeinek kéjes, ködös csillogása. A testem és a kezeim még erőteljesebben feszülnek az övéinek, más helyzetben már valószínűleg a bőrét pingálnám ki alaposan a hátán a körmeimmel, de most beérem azzal is, hogy kiélvezem a rajtam végigfutó reszketéseket, hangosodó nyögésekkel adva a tudtára, hogy én már nem fogom sokáig bírni.

kill for you || coded by eirik

“I got your back, and I know you got mine, I belong to the church of your name, sing a song 'cause I worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Neki egy újabb szlenggel sikerül egy kicsit kizökkentenie, de aztán én is sikeresen terelem el a figyelmét a tegnapi emlékekről, azt hiszem. Nem is kell mondania semmit, elég ránéznem és látnom az arckifejezését, elrévedő szemeit, hogy tudjam: ó, bizony, most nagyon is belegondolt. Tagadhatatlanul élvezem a látványt, ahogy pislogva próbál visszatérni a képzeletéből, láthatóan nem teljes sikerrel. A kérdésére csak megvonom a vállam, amolyan ki tudja módon, és a mentális listámra felírok a tennivalóim közé még valamit, amit egyszer mindenképp el kell majd intéznem, mert vannak ugyan edzéshez alkalmas gönceim, de tudom, hogy vannak hatásosabb dolgok is, mint egy sima cicanadrág, és miért akarnám megvonni tőle a lehetőséget? Ha igazán aljas akarnék lenni, akkor vele együtt mennék bevásárolni ilyeneket és visszaadhatnám neki a tegnapi próbafülkés élményt.
– Hogy van az önuralmad? – susogom oda neki huncut mosollyal az arcomon, szemtelenül csillogó szemekkel, miközben elsétálok mellette, láthatóan gondtalanul véve célba a konyhát.
A fantáziáját mondjuk később sem kímélem, mert miután pótoltuk egy kicsit a vízveszteséget és átbeszéltük a napi programot, rákérdez az este kapcsán a ruhámra, és én - természetesen - kétségek között hagyom, hadd gondolkodjon csak. Azt úgysem fogja tudni kitalálni, pontosan mi vár rá. A sminkkel kapcsolatban is megnyugtatom, egyébként is ugyanarra gondoltunk, és majd én kiverem a fejéből a leizzadt sminkű tehenészlányokat. Na nem szó szerint.
Aztán nekikezdünk a reggeli előkészítésének, hogy elkezdhessük a napot, de a tervek viszonylag gyorsan megváltoznak. Amikor bekapcsolja a tévét, nem jut eszembe a lehetőség, mert bár nem számítottam arra, hogy sokkal később találnák meg a roncsot és a ribancot - már csak a tűz miatt is várható volt, hogy előbb-utóbb észreveszi valaki, ezért is biztosítottam be, hogy gyorsan kiégjen az autó -, egyszerűen annyi minden történt tegnap, hogy ez valahogy el sem jut az agyamig. Axel persze azonnal összerakja a képet, és amikor a karjaiba von, hevesen csókol, aztán fel is kap, hogy egyelőre hátrahagyjuk a reggelit, akkor sokszorosan érzem azt, hogy helyesen cselekedtem. És ez így még sokkal élvezetesebb is volt, mintha csak golyót eresztettem volna a fejébe azon az estén Indonézia előtt; innen visszatekintve az a kígyóként való ráakaszkodás és a csók csak még undorítóbbnak és visszataszítóbbnak érződik, pedig már akkor is meg tudtam volna ölni.
Nem is gondolok viszont erre, mert hogy Axel velem van, és az enyém, és épp most szabadítottam meg attól a libától egy életre. Ráadásul úgy csókol és szorít magához, hogy nem is tudok gondolkozni, még a kis vallomásomhoz is szükségem van egy kis időre, hogy összeszedjem magam hozzá. Mindent tud és mindent ért, számomra pedig nincs nagyobb boldogság és elégedettség, mint azt a csillogást látni a szemeiben. Mondjuk, ha így ér hozzám, nem sokáig fogok tudni értelmesen gondolkodni. Az érintései feltüzelik a bőröm és a testem, akárcsak az ajkai a nyakamon, szinte mindenhol libabőrös leszek, és a kérdésére is csak egyetlen lehetséges válasz létezik most. Érzem a nyakam bőrén, hallom a hangján, hogy mosolyog, és én is elmosolyodom, de aztán inkább magamnak követelem azokat a finom ajkakat. A csókunk tüzes és heves, elégedetten szusszanok bele, amikor a testét az enyémhez simítja, szabad kezem így még szabadabban tudja bejárni a felsőtestét, és nem is spórolok az érintésekkel, mert nem tudok betelni vele. Amikor felgyűri a pólómat, engedelmesen emelem feljebb a felsőtestem az ágyról és nyújtom ki a kezeimet, hogy le is tudja húzni rólam az agyagot. Szívesen tennék valamilyen megjegyzést arra vonatkozóan, hogy ha ezt tudom, fel sem öltözök, de még szívesebben viszonzom heves csókját, amivel ismét az ajkaimra forr, miközben a testünk már csaknem meztelenül simulhat össze. Halk sóhajokkal, meg-megborzongva élvezem, ahogy keze bejárja szinte minden porcikámat, amihez épp hozzáér, amikor csak tudok, finoman beletörleszkedek az érintésébe, és amikor keze lejjebb ér a combomra, feljebb húzom azt a teste mellé, hogy minél többet elérhessen belőle. Én sem fukarkodok a simításokkal, ujjbegyeim felfedezik az oldalát, a mellkasát, amennyire hozzáférek a hasát is, egészen addig, míg el nem húzódik tőlem, de akkor a szemeimnek adom át az élményt. Vágytól csillogó szemekkel pásztázom végig, ahogy feltérdel, a csípőm automatikusan emelkedik fel egy kicsit, hogy le tudja húzni rólam a fehérneműt is, de én egyáltalán nem azzal foglalkozom. Ezúttal tényleg megnyalom az ajkaimat, ahogy végigvezetem rajta éhes, vággyal teli pillantásomat, és ez akkor sem változik, amikor visszahajol fölém, a tekintetem pedig az ő csillogó szemeivel kapcsolódik össze. Egyszerűen megveszek érte, úgy a lelkemmel és a szívemmel, mint a testemmel.
Amikor már nem hagyja, hogy sokáig élvezzem az ajkait, tudom, hogy akcióba fog lendülni, és valóban, ajkai lassan lefelé indulnak a testemen, forró, borzongó, libabőrös utat hagyva maguk után. Lehunyt szemekkel sóhajtok fel halkan minden apró érintésre, egyik  kezem ujjai ismét a hajába túrnak, amikor pedig ajkai elérnek a mellemig és megérzem a nyelvét magamon, egy erősebb sóhajjal szorul meg a kezem a hajában. Finoman feszülök meg a teste alatt, másik kezemmel a vállába kapaszkodok, míg hagyom, hogy elkezdjen módszeresen az őrületbe kergetni, jó szokáshoz híven. Mindkét lábamat feljebb húzom a teste mentén, combjaimmal végigsimítva egy kicsit az ő bőrén is, ráadásul így sokkal szabadabban tudok vágyakozva a testéhez simulni, hasamat az ő mellkasának forró bőréhez simítva, csípőmmel az övéhez törleszkedve. Nevetségesen rövid idő alatt képes feltüzelni a testemet, bár ezen már egyikünknek sem lenne szabad meglepődnie.
– Túl sok ruha van rajtad... – teszem szóvá sóhajtva az egyetlen kifogásomat a jelenlegi helyzet kapcsán, mert ha már én kívánhatok, akkor az az alsónadrág is pont eggyel több textil, mint amit most szeretnék érezni rajta, különösen így, hogy épp minél több helyen próbálom érezni a bőrét az enyémen. Nem úgy ismerem, mint aki befejezettnek tekintené azt, amit elkezdett velem, de ha meghallgattatásra talál a kívánságom, és hagyja, akkor kicsit feljebb tornázom magam, hogy utána az ő alsónadrágját lejjebb tornázzam, egészen addig, míg el nem érem az anyagot a lábfejemmel, hogy aztán ismerős leleményességgel egészen lehúzzam az róla. Kihasználom az alkalmat, hogy lopjak tőle egy forró csókot, aztán visszaengedem magam a takaróra, és ha ő is újra leengedi rám a testét, elégedetten sóhajtok fel az érzésre, ahogy a testünk akadálytalanul simul össze.

kill for you || coded by eirik

“I got your back, and I know you got mine, I belong to the church of your name, sing a song 'cause I worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Gyorsan kiderül, hogy tévúton jártam, amikor azt feltételeztem, hogy saját maga miatt aggódna, ha meglátna edzős cuccban, mert sokkal inkább aggasztja mindenki más gondolata. Mosolyogva vonom fel a szemöldököm, nem annak a féltékeny típusnak ismertem meg, bár nem is igazán tudok erre koncentrálni, mert eltereli a figyelmem a szóhasználata.
– Koton szökevény? – kérdezek vissza először csak elvigyorodva, de aztán el is nevetve magam. Ez a kifejezés olyan, mint a csöcsörészés, értem, mit akar vele mondani, csak nekem hiányzott valahogy az alapszótáramból.
– Biztos árulnak olyan szoros edzőnadrágokat, amitől garantáltan jó kedved lenne – kacsintok rá aztán mosolyogva, mert nem akarom, hogy túlságosan belemerüljön a tegnap történtekbe, és az emlékek elrontsák a reggelét. Ha rajtam múlik, ma nagyon jó napja lesz.
A konyhában sikerül újra megnevettetnie, és elgondolkozom rajta, hogy tartanunk kell majd egy norvég szleng különórát, de nem mismásolom el ezzel a témát. Megmosolyogtat, amikor a tenyerembe csókol, aztán egyeztetjük a napi tervet, bár az esti öltözékemmel kapcsolatban nem árulok el neki túl sokat. A sminkelésnél azért visszakérdezek, a szavai pedig éppen azt támasztják alá, ami nekem is a fejemben volt.
– A tehenész... ó. – Először nem esik le, mire gondol, de aztán elvigyorodom és megcsóválom a fejem, mert összerakom a képet a fejemben a country klubbal. Visszanyelem a megjegyzésemet arról, hogy az én öltözékemről garantáltan nem a tehenészlányok fognak eszébe jutni, mert majd  úgyis meglátja.
– Nincs az a pénz, amiért vastagon levakolnám az arcom, emiatt nem kell aggódnod – teszem inkább hozzá egy kis mosollyal. Csak pont annyi kell, ami még egy kicsit feldobja az összhatást, de nem olyan sok, hogy az ingén maradjon majd a teljes arclenyomatom. Az kifejezetten taszító.
Elkezdjük előkészíteni a reggelit, Axel a kezem alá dolgozik és megterít, én pedig elmerülök közben a gondolataimban, az estén járatva az agyamat, ezért sem figyelek oda, mi megy a tévében. Csak az ő reakciója kelti fel a figyelmemet, onnantól pedig már azonnal össze is rakom a képet - hogyne raknám, ha egyszer az én művem az egész. Életem legcsodásabb műve, azt hiszem. Az ennek köszönhető elégtétel ki is ül az arcomra, nem tudom elrejteni Axel elől, mondjuk nem is nagyon akarom, és ezt jól is teszem: ha egy kicsit tartottam is belül attól, hogyan fog erre reagálni, hamar kiderül, hogy ez teljesen alaptalan volt. A reakciója olyan heves, hogy meg is lep vele, de eszemben sincs panaszkodni, szoros ölelésébe simulok, viszonzom minden csókját, gyönyörködöm az arcára költöző mosolyban, csókolom, simítom az arcát, míg a reggelit egyértelműen halasztva a hálóba visz. Ajkai újra megtalálják az enyémeket az ágyon fekve, szenvedélyesen csókoljuk egymást, érintésemmel kiélvezem bőre minden apró részletét, amit épp elérek így, aztán csak azért húzom el ajkaimat az övéitől, hogy ezredjére is megvalljam neki az érzéseimet. Csillogó szemei látványától más értelemben is elvéti a ritmust hevesen dobbanó szívem, a mosolya és a válasza engem is mosolyra fakasztanak, de nem igazán van lehetőségem érdemben reagálni, mert ajkai áttérnek a nyakamra, hogy aztán finom csókokkal csaljon elő kellemes borzongást a testemből. Ezzel egyidőben a keze is betéved a pólóm alá, csupa libabőr leszek az érintésétől, és egy pillanatra a szememet is lehunyom. Szerencsére elég lengén vagyunk még öltözve ahhoz, hogy ne legyen köztünk sok akadály. A bőrömre suttogott kérdés hatására újra libabőrös leszek, és el is mosolyodom.
– Kívánság? – kérdezek vissza halk sóhajjal. Kezemmel végigsimítok a hátán, ujjbegyeim puhán rajzolják végig a bőrét a gerince mentén, ameddig csak leér a kezem. Egy kis helyezkedéssel elérem, hogy még kényelmesebben be tudjon férkőzni a lábaim közé a testével. – Az kívánságnak számít, hogy minél többet belőled? – dorombolom, testemmel az övéhez törleszkedve mindenhol, csípőmet is az övéhez mozdítva és a felsőtestemet is az épp azt simító tenyeréhez nyomva. Másik kezemet az arcáról visszavezetem a hajába, finoman, de azért határozottan a tincseire fogva emelem fel a fejét, hogy ismét magamnak követelhessem az ajkait, ha már kívánságok. Forrón csókolom meg, nyelvem heves táncra hívja az övét, érzem, hogy már az ő puszta gondolatától is izzani kezd a testem, a vérem pedig forr a bőröm alatt. Én is kiélvezem az ő testének érintését szabad kezemmel, miközben kellemesen borzongok meg az ő simításaitól. Azt hiszem, szinte mindegy is, mit tesz velem, ígyis-úgyis megveszek érte, meg aztán magától is nagyon ért ahhoz, hogy teljesen elvegye az eszemet, legfeljebb majd közben kívánok valamit... ha marad egyáltalán épkézláb gondolatom még addig.

kill for you || coded by eirik

“I got your back, and I know you got mine, I belong to the church of your name, sing a song 'cause I worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Az ellentartás emlegetésével már jobban fel tudom kelteni a figyelmét, mosolyogva figyelem, ahogy elgondolkozik egy kicsit, miközben én is kikelek az ágyból és öltözni kezdek, legalábbis egy kicsit. Az a mondjuk egyébként is sokat sejtet, de ha ezt összerakom a rajtam végigfutó tekintetével, aztán azzal, hogy végül inkább sztornózza is az edzőteremben közös edzés ötletét, halkan elnevetem magam. A gondolatait mondjuk nem találnám ki; inkább arra gondolok, hogy saját magában nem bízik.
– Nem bízol az önuralmadban? – cukkolom egy kicsit vidáman, de ellenállok a késztetésnek, hogy itt és most is teszteljem egy kicsit ez irányú képességeit. Egyébként sem ártana pótolni egy kicsit a vízhiányunkat a tegnap este után, szóval inkább arra koncentrálok, hogy magunkba döntsünk egy-két pohár vizet. Utána rákérdezek a napi tervekre és elintéznivalókra, amikor pedig elmondja, hogy akar bérelni egy autót, csak a szemére kérdezek rá. A papisebességen elnevetem magam, de értőn bólogatok.
– Rendben – simítom meg az arcát mosolyogva. Nekem az a lényeg, hogy neki jó legyen, és így legalább nem lesz teljesen hozzám kötve, ha el kell intéznie valamit, vagy mennie kell valahova. Aztán ő kérdez, méghozzá a ma estére tervezett ruhámról, amit nyilván nem köthetek teljes egészében az orrára. Még a ruhát sem, nemhogy az egyebeket. Látom, hogy a titokzatos válaszommal sikerül felcsigáznom, de csak sokatmondóan mosolygok rá.
– Szeretnéd? – kérdezek vissza a sminkelés ötletére hasonló kíváncsisággal. Az én fejemben vannak ugyan elképzelések, de az is érdekel, ő mit gondol. Mondjuk a vastag vakolat nagyon távol áll tőlem, de néhány aprósággal is fel lehet dobni az összképet, olyan dolgokkal, amivel őt sem kenem össze, ha azt a döglesztő fehér inget veszi fel. Bár ebbe inkább bele sem gondolok... nem mintha a többi lehetőséggel jobban ki lennék segítve. Inkább le is kötöm a figyelmemet azzal, hogy nekikezdjek a reggeli összekészítésének, de előtte még összegzem a napirendi pontokat, a felvetésére pedig rámosolygok.
– Tökéletes – bólintok. Örömmel és egy kis izgalommal tölt el a gondolat, hogy ma ismét randizni fogunk, noha eltökélt szándékom, hogy ez még véletlenül se sülhessen el úgy, mint a mozizás. Inkább olyasmire vágyom, mint az első randevúnk volt, és talán ebben segíteni is fognak a kis meglepetéseim - igazság szerint megveszek azért, hogy lássam a reakcióját, de minden perc várakozást megér, hogy titkoljam előtte az utolsó pillanatig.
Bekapcsolja a tévét, aztán közösen nekiállunk összerakni a reggelit. Felvágom a maradék kenyeret, aztán kikészítek egy tányérra felvágottat, zöldségeket, sajtot, míg ő teríteni kezd. Magamban mosolygok ezen a kis meghitt összhangon, igazából nem is nagyon figyelek oda, mi megy a tévében. Valószínűleg egyébként sem figyelnék fel, mert még csak nem is tudom annak a ribancnak a nevét - és nem is érdekel -, az kelti fel a figyelmemet, amikor Axel az asztalhoz ülés helyett a tévéhez sétál. Egy kissé meglepve nézek utána, míg leteszem a kenyeret az asztalra, de aztán elkezdem hallgatni is, hogy miről van szó, és gyorsan összerakom a képet. Nem nehéz, ha ott voltam. A tekintetem Axel hátára siklik, életemben először kap el egyfajta finom szorongásérzet, nem azért, amit tettem, hanem azért, mert nem tudom, hogyan fog reagálni. Tudom, emlékszem, hogy látta rajtam a döntésemet és mintha elfogadta volna, de az azért mégiscsak más, mint amikor valami ténylegesen meg is történik. Még ez sem tudja viszont elnyomni azt az elégtételt, amit érzek, amikor a képernyőre pillantva meglátom a helyszínen készült felvételeket; felvillan előttem a ribanc képe, a tágra nyílt szemei, amikor rájött, hogy innen nem lesz menekvés, a szánalmas, nyivákoló picsogása, amikor fűt-fát elkezdett összeígérni és a bocsánatomért kezdett esedezni, hátha akkor majd megfeledkezek arról a rengeteg szörnyűségről, amit Axellel tett. Milyen kár, hogy rossz ajtón kopogtatott ezzel. Ha komolyan vett volna, tudta volna, hogy ha Axelről van szó, nincsenek határok, amiket ne lennék kész áthágni érte. A hülye picsa pontosan azt kapta, amit megérdemelt.
Egy kicsit magával is ragad ez az elégedettség, a kelleténél egy másodperccel később fordulok csak el, amikor hátrapillant rám, így nem is tudom eltüntetni az arcomról azt a kis munkával elégedett mosolyt sem, és meg sem próbálok meglepettséget színlelni. Nem akarok erről beszélni, mert nem akarom belekeverni, nincs szükség rá, hogy közvetlenül a részese legyen, de tagadni sem fogom. Amikor érzem, hogy odalép hozzám, felé fordulok, de mielőtt még bármit mondhatnék vagy tehetnék, a karjai már körülöttem vannak, aztán az ajkai az enyémeken, hevesen, forrón, szerelmesen. Ennél a reakciónál nem is kívánhatnék tökéletesebbet, szebbet, legszívesebben szabadon nevetnék fel, de annál sokkal jobb őt érezni, ezért csak mosolygok amennyire a csókunk engedi, kezeimmel átölelem a nyakát, és úgy simulok hozzá, amilyen szorosan ő ölel magához. Akkor már halkan, boldogan kuncogok egy kicsit, amikor a térdem alá nyúlva a karjaiba emel, vita nélkül fogadom el, hogy a reggelit egy kicsit még halasztjuk. Kezeimmel a nyakába kapaszkodok, megcsókolom az arcát, az állkapcsa vonalát, a nyakát, el sem jut a fülemig, hogy a riportnak is vége van már, mert nem érdekel. Már nem. Már Axelt sem kell érdekelnie, és ez az, amiért megtettem, amit tettem.
Magamhoz ölelem, ahogy fölém hajol, ajkaim készségesen viszonozzák az újabb és újabb ostromot, tenyerem és ujjaim bejárják a hátát, a vállait, a karját, beletúrok a hajába, és egyszerűen csak élvezem a pillanatot, a közelségét, minden érintését és csókját, az érzést, ahogy én érinthetem őt. Tegnap találtam elégtételt éreztem, de most mindennél erősebben jár át az a biztos tudat, hogy megérte; nem a hálája miatt, hanem a megkönnyebbülés miatt, amit szintúgy érzek belőle áradni. Érte tettem, nem magamért. Csak egy egészen kicsit húzódok el tőle, ujjaimat kihúzom a tincsei közül a tarkóján, hogy aztán hátrasimíthassam a haját a homlokából, aztán végigsimíthassam az arcát, néhány pillanatig gyönyörködve benne, elmerülve a szemeiben, átélve a látványát, tudatosítva magamban, hogy mennyire megérte.
– Szeretlek – pillantok a szemeibe mosolyogva. Nem mondok mást, mert nincs rá szükség, mert ez az egyetlen dolog, ami számít. Ami miatt az egész világot is leigáznám érte, ha arra lenne szükség, gondolkodás nélkül, és még csak kérnie sem kellene.

kill for you || coded by eirik