“i got your back, and i know you got mine, i belong to the church of your name, sing a song 'cause i worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Kuncogni kezdek az önelégültsége hallatán és megcsóválom egy kicsit a fejem, még ha nem is igazán láthatja most.
– Azért maradjunk annyiban, hogy nem sokon múlt – emlékeztetem készségesen. Ha úgy döntöttem volna, hogy nem hat meg a kérlelése, nagyon könnyedén el tudtam volna érni, hogy más sorrendben alakuljanak a dolgok a lakásán, erre azért elég jól emlékszem. A ma esti tesztről pedig inkább nem teszek említést, mert ugye meglepetés lesz, és ha eddig bírtam, nem most fogom elrontani. Majd utána újratárgyaljuk a boszorkányság-kérdést.
Ezután egy kicsit még megdolgozzuk a hasizmát - és a képzeletét -, de ehhez már én sem csak ülve asszisztálok. A megjegyzésére sokatmondóan mosolygok rá, elégedetten veszem el azt a néhány csókot is, amikor feljebb ül, aztán amikor lejár az edzésre szánt egy óránk, az öltözők felé vesszük az irányt. Úgy tervezem - és amennyire tudom, intézem is -, hogy gyorsan végezzek, bár a végére azért becsúszik egy kerek két perces időhúzás. Nem nagyon értem, hogy létezhetnek az ilyenekhez hasonló nehéz felfogású seggfejek, de azért készséggel megmutatom neki, hogy még akkor is nagyon el van tévedve, ha azt hitte, hogy majd itt a női öltözőben egyszerű dolga lesz velem. Szívesen eltörném valamijét, de az magyarázkodást kívánna később, ahhoz meg nincs kedvem, hogy esetleg kitaláljon valami eszelős szöveget - ezek után nem néznék ki belőle kevesebbet -, szóval beérem némi nem maradandó leckéztetéssel. Így is szerencséje van, hogy tőlem kapja, mert nem hiszem, hogy Axel mérlegelne ilyesmit a történtek fényében.
Nem is hagyom, hogy bármi is tükröződjön az arcomon, miután magára hagytam a faszfejet kedvére nyöszörögni kínjában. Mosolygok, mintha mi sem történt volna, mert nem is számít, igazából. Megfogom a kezét, aztán mosolyogva elfogadom a vizet is.
– Köszi – veszem el, és miközben elindulunk, iszok belőle, tovább pótolva az odabent kiizzadt vízmennyiséget. Kiérünk az utcára, engem mondjuk jobban vonzott a benti klíma, de épp ezért mosolygok egy jót azon, hogy Axel ezzel ellentétben mintha pont a hidegtől könnyebbülne meg.
– Ha nem jutott eszedbe más, akkor igen – felelem mosolyogva. Csak egy pillanatra állok meg, elengedem a kezét, hogy visszacsavarjam az üvegre a kupakot, aztán a másik kezemmel már nem is a kezéért nyúlok vissza, hanem jó szokásomhoz híven közelebb lépek hozzá és kényelmesen átölelem a derekánál.
Visszasétálunk a lakáshoz, aztán odafent kipakoljuk a táskákból a dolgokat, mondjuk én elsősorban azért, hogy ne abban álljanak a cuccaim, míg visszaérek. A Berettát is visszateszem a helyére, a nadrágom derekába, aztán magamhoz veszem a motor kulcsát és a bukósisakot, mert Joe-hoz már kelleni fog a járgány is. Még a végén azt hinné, nem veszem hasznát Ducatinak. Amint Axel is megvan, mosolyogva lopok tőle egy csókot, aztán újra megragadom a kezét, hogy elindulhassunk Joe-hoz.

kill for you || coded by eirik

“i got your back, and i know you got mine, i belong to the church of your name, sing a song 'cause i worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Folytatjuk egymás kóstolgatását, mint mindig, bár most vagyok én is annyira szerény ebben, hogy megmaradok a szavaknál. Még ha csábít is a gondolat, hogy a nyakába csókoljak megfeszülő háta felett, nem érintem meg, mert edzeni jöttünk, és bár kétségtelenül élvezem vele a játszadozást - és azt hiszem, ez kölcsönös -, ezt most tiszteletben is tartom.
– Lehet, hogy titkon boszorkány is vagyok – toldom meg ennyivel a szavait, vigyorogva, aztán az órát figyelve várok. Négy percig tartja ki a planket, ami dicséretes teljesítmény, főleg ekkora terhelés mellett, szóval amint leengedi magát, lemászok róla, és amíg a hátára gördülve lenyújtja a hasizmait, én elégedett mosollyal csókolom arcon. Persze nem hagyom ennyiben a hasát, ha már arra akart rámenni, akkor kombináltam is csinálhatjuk, hogy én se csak ücsörögjek.
– Akkor jobb lesz, ha koncentrálsz – vigyorgok rá, és míg ő hátradől, majd a súlyokkal kiegészítve belekezd a gyakorlatba, én a saját testem megfeszítésére koncentrálok. Mosolygok, amikor néha bezsebel egy-egy rövid csókot  meg akkor is, ha látom, hogy kicsit leköti magát a látvánnyal.
Mire lejár a kitűzött időnk, már kellemesen sajognak a kar- és törzsizmaim, de a lábaim és a fenekem sem panaszkodnak, csak ők még korábbról, főleg. Alapos nyújtás után tekintjük csak befejezettnek a dolgokat, én utána megiszom a víznek nagyjából  a felét, majd áttörlöm magam egy kicsit. Mosolyogva viszonzom a csókját, aztán a cuccaimba kapaszkodva az öltözők felé veszem vele az irányt.
– Ne pancsolj sokat – somolygok rá, aztán a csók közben még megsimítom a karját, mielőtt ki-ki a maga részlegébe menne. A hajamat csak áttörlöm, nem mosom most meg, a fürdést is igyekszem gyorsra és funkcionálisra venni. Az öltözőszekrénynél az edzőcuccokat visszapakolom a táskámba, aztán felöltözök. Épp a pólómat húzom át a fejemen, arra emlékeztetve magam, hogy a Beretta a táska alján maradt, amikor ezúttal nagyon is bekapcsol az ösztönöm.
Hallottam ugyan az öltöző nyitódását, de miért tulajdonítottam volna neki jelentőséget? Akármelyik lány is bejöhetett volna, de annak már nagyon is van jelentősége, amikor az ösztön által vezérelve ki kell térnem egy felém nyúló kéz elől. Mivel még félig vagyok csak a pólóban, a kezeimre nem hagyatkozhatok, és a mozdulat befejezésével kötök össze minden mást: a testsúlyomat a bal lábamra helyezem, kissé oldalra fordulok, miközben lehúzom magamon az anyagot, és ezalatt a jobb lábammal hátra és fölfelé rúgok. Meg sem lepődök, hogy ki botladozik éppen hátrafelé köhögve, a torkát fogva, ahová rúgtam. Ennek aztán van bőr a képén. Gyors mérlegelés következik, ameddig ő újra levegőhöz jut; két lehetőség van, az egyikben Flaviát kell messzire engednem - bár őt az előzővel is elengedtem egy kicsit -, a másikban viszont ez a fickó nem jut ki innen élve, abban biztos vagyok. Elhúzom a számat, aztán felmérem az öltöző plafonját és minden sarkát, de szerencsére nem látok egy kamerát sem. Öltözőben furcsa is lenne, de ki tudja.
– Az az egyetlen szerencséd, hogy érted is annyit lehetne kapni, mint egy normális emberért – sziszegem bosszúsan. Elkapom a pólója elejét, nem túl finoman rántom meg és lököm neki az egyik szekrénynek - csak arra figyelek, hogy ne horpadjon be semmi -, aztán még mindig a pólójába markolva egyetlen erőteljes mozdulattal beletérdelek a nemesebbik testrészébe. – Ha még egyszer próbálkozol, sikítani fogok, és hidd el, nem lesz köszönet abban, amit a férjemtől kapsz – őrzöm meg legalább egy kicsit Flaviát. Nem vagyok az a típus, akinek másokkal kell fenyegetőznie, de  neki nem kell tudnia, hogy én magam is könnyedén elintézhetném. Élvezettel figyelem a fájdalomtól eltorzult arcát, a hápogását, mert levegőt sem kap hirtelen,  de ahogy befejezem a mondatot, már engedem is el, mintha valami vissztaszító dolgot fogtam volna. Kétrét görnyedve nyöszörög, de rá sem hederítek, markolássza csak a golyóit. Inkább felkapom a cuccaimat, bezárom a szekrényt, majd megyek is kifelé.
Az egész közjáték nem telt több időbe két percnél, szóval nyugodtan megyek úgy ki, mintha mi sem történt volna. Rámosolygok Axelre az előtérben, leadom a kulcsot, kidobom a fürdés után kiürített üveget, aztán belebújok a pulcsimba és a kabátomba is. A Beretta a faszkalapnak hála a táskám alján maradt, de már mindegy.
– Mehetünk? – fogom meg Axel kezét mosolyogva, ha ő is készen van.

kill for you || coded by eirik

“i got your back, and i know you got mine, i belong to the church of your name, sing a song 'cause i worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Hazugság lenne azt állítani, hogy nem élvezem, ahogy a hátán trónolhatok. Egyik előnyét sem szégyellem kihasználni a helyzetemnek, és nem csodálkozom, hogy még egy féltékeny pillantást is kapok, amikor az előbbi túlsminkelt plázacica elsétál mellettünk, de nem zavar; én is irigykednék magamra. Egyébként is addig örüljön, amíg a közelébe sem tipeg a pipaszár lábain, mert akkor kénytelen lennék eltörni mindkettőt... Elég ha én élvezem a látványt, vagy éppen a nevetése hangját, amikor egy-két megjegyzésem sikeresen betalál. Az ő válaszán aztán én is elvigyorodom, egyenes háttal hajolok egy kicsit előrébb, megcsodálva az ajkain azt a szemtelen mosolyt.
– Akkor majd ezt a lelkesedést is kamatoztatjuk otthon – ígérem meg neki, és hozzá hasonlóan rábízom, hogy mire gondolok: a csacsogásomra, vagy magára a nyelvemre. Mindketten tudjuk, melyikre gondolna Flavia és melyikre én. Aztán rákérdez a fickóra, én pedig megállapítom, hogy igen, ő az, aki minket néz, de az előzőek után már tényleg címeres faszkalapnak kellene lennie ahhoz, hogy megint bepróbálkozzon, szóval inkább az érdekes felvetésére koncentrálok, a javaslatommal pedig ismét sikerül megnevettetnem.
– Pedig az lett volna a valódi kihívás – vigyorgok a válaszán; na nem a csávónak, hanem nekünk, ezt mindketten tudjuk. Egyébként is nevetségesen jól bírja ezt a súlyt és ezt a tempót, aminek persze nem vagyok rest az ellenkezőjével megvádolni, de aztán a haja említésére szinte kedvem támad megnyalni az ajkaimat.
– Mmm, én is a sakkozásra gondoltam – értek egyet elnyújtva egy kicsit a szavakat. Véletlenül sem mondjuk a csokifagyira a hűtőben, vagy ilyesmi. Megtartom magam, amikor pozíciót vált, áttérve a plankre, a kis szurkálódásán pedig csak vigyorgok.
– Jól elvagyok itt, véletlenül sem akarnám megkönnyíteni a dolgod azzal, hogy leszállok. – Vidáman pillantok én is az órára. – Megdöntjük a rekordodat? Mennyi is volt? Három? Mármint perc. – Elmondhatatlanul élvezem, hogy húzhatom az agyát, és ehhez most különösen jól jönnek Flavia ártatlannak előadott gondolatai. Mindenesetre a bogarat elültette a fülemben és támad is egy ötletem, de azért megvárom, hogy kitartsa a planket addig, ameddig akarja, sőt, a végén lehet, hogy még cukkolom is egy kicsit még fél percért.
– Na jó, adjunk még egy kicsit a hasadnak, ha már lustának neveztél. Gyerünk felüléshez! – játszom tovább az őrmester vigyorogva, és ha leengedi magát, lemászok róla a súlyokkal együtt. A tárcsákat egyelőre leteszem mellé, mert felőlem használhatja majd a felüléshez is, ha akarja. Megvárom, hogy elhelyezkedjen, aztán én is pozicionálom magam: nem letérdelek a lábaihoz, hanem nyújtott karú plank tartásba helyezkedek, így támaszkodva meg a lábfején, nehogy aztán én csak üldögéljek, míg ő megdolgoztatja magát.
– Számolni fogom, már ami szép szabályos, persze. Rád bízom, hogy mit zsebelsz be a sikerért – kacsintok rá sokatmondó mosollyal. Ha ügyes, csókot is lophat egy felüléssel, de abban is biztos vagyok, hogy jó lesz onnan a belátás bizonyos helyekre, ha inkább arra kíváncsi. Így legalább ő nézelődik majd, nem az a fickó.

kill for you || coded by eirik

“i got your back, and i know you got mine, i belong to the church of your name, sing a song 'cause i worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

A kellemetlenkedés után kitűzzük magunknak az új célt, aztán el is kezdjük, először a súlyszükséglet felmérésével. Megnevettet, ahogy leteszteli, mennyit is pakoljunk még pluszban az én súlyomhoz, nem is tudom, mire emlékeztet az a próbálgatás, ahogy emelget. Aztán persze nem bírjuk ki, hogy ne húzzuk egymás agyát egy kicsit, jó szokásunkhoz híven kölcsönösen megy egy kis adok-kapok, és ahogy először ő, úgy aztán én is kellően elrévedek a gondolataimban és néhány igencsak kellemes kis emlékképben, amitől ismerős bizsergést érzek alhasi tájékon. Azért csak emlékeztetem magam, hogy hol is vagyunk, és hogy talán nem itt kéne megmásznom, legalábbis nem úgy, szóval amint elhelyezkedett, inkább én is pozícióba kerülök, ezúttal szigorúan a hátára ülve, a súlyokkal együtt. Nem nehéz alkalmaznom azt a kis gonoszkodást, amit ő csinált a yachton a büntetéseim közben, és amikor sikerül megnevettetnem az orr-leérős megjegyzésemmel, elégedetten mosolyodom el - különösen akkor, amikor válaszul még mélyebbre engedi magát a következő mozdulattal, szálfaegyenesen tartva az alattam megfeszülő hátát.
– Hmm, nem is rossz... – mormolom az ajkamat rágcsálva, természetesen kifigyelve az izmok játékát a felsőtestén, véletlenül ismét kihagyva néhány számolást. Aztán inkább teljesen bele is feledkezem a látványba és a szórakozásba, egészen addig a pontig hallgatok elégedett vigyorral a fejemen, míg ki nem nyomja magát és meg nem áll. Óvatosan hajolok csak előrébb, hogy ne billentsem át a súlypontját, de így legalább vethetek egy önelégült pillantást az izzadtságtól gyöngyöző arcára is.
– Nem, nem vittem sehova a saját nyelvem – vigyorodom el. – Csak elbambultam itt fent egy kicsit – teszem hozzá zavartalanul. Nekem aztán könnyű dolgom van, engem nem zavar a számolás hiánya, ugyebár. A következő kérdésre már felvonom a szemöldököm, ekkor veszem csak rá magam, hogy körbekémleljek, mert eddig nem akartam foglalkozni vele, hogy az a szerencsétlen néz-e minket, vagy más. Természetesen ő az, és bár elkapja a tekintetét, amikor én is épp ránézek, de még így is tudom, mert láttam, hogy őt nem Axel fekvőtámaszai kötötték le. Engem mondjuk nem érdekel, mit csinál, de azt hiszem, a férjemnek a bögyében van.
– Nehezebb? – kérdezek vissza, visszafordulva Axel felé, aztán kicsit lejjebb is hajolva, hogy halkabban tudjak beszélni. – Mivel akarnál demonstrálni? Feküdjek inkább alád? – Mondjuk ezzel határozottan csak viccelek, mert ha megtennénk, abból nem hiszem, hogy létezne olyan kiút, amiben nem követünk el közszemérem-sértést, vagy ilyesmit, de ötletnek nem volt rossz. A szemem sarkából ismét odanézek, a fickó erre sasol, de nehéz eldönteni, hogy csak a kíváncsiság hajtja-e. Én mondjuk a helyében biztos nem csinálnék hülyeséget, szóval kvázi-bizalmat szavazok neki és úgy döntök, jobb megnyugtatni az ál-férjemet.
– Nem hiszem, hogy még egyszer odajönne hozzám, szóval legfeljebb a szemeit kell kinyomnod, ha akarod. Nyugodtan bevallhatod, ha elfáradtál – kuncogok, gonoszkodva vele még egy kicsit.

kill for you || coded by eirik

“i got your back, and i know you got mine, i belong to the church of your name, sing a song 'cause i worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Egy jó darabig simán megy az edzés, még egymástól is sikerül magunkat távol tartani, minden értelemben, a lopott és nem annyira lopott pillantásokat leszámítva, de hát az a minimum, hogy jól megnézem magamnak, ha már az orrom előtt dolgozza meg az izmait. Aztán persze ez sem mehet így végig, bár utólag már lehet, hogy inkább hálás vagyok annak a szerencsétlennek, hogy nem értett a szép szóból, mert már önmagában Axel reakciója is imponál, nekem legalábbis, neki gondolom kevésbé. Abban úgy tűnik, egyetértünk, hogy ez így még nem lesz elég, szóval én is megfogom a táskám és arrébb megyünk. Nem panaszkodom a gondolatra, hogy közösen folytassuk az edzést, különösen akkor, amikor feltesz egy bizonyos kérdést, amit persze nem tudok nem máshogyan (is) értelmezni. Látom a szemeiben, hogy a válaszom meg is teszi a hatását, bár ahogy én elvesztettem Flaviát annak a kihívó pillantásnak az idejére, úgy ő is elhagyja kicsit Robint, mert zsigerből visszavágás helyett inkább sóhajtva a hajába túr, mintha csak uralkodni próbálna magán. A válasza is egészen visszafogott, a mosolyával együtt, talán ezért is szavazok neki egyelőre kegyelmet.
– Remélem is – érem be ennyivel és egy célzatos mosollyal, mielőtt a súlyokhoz lépnék, azt latolgatva, vajon mennyi legyen az annyi. Kis gondolkodás után a kezembe nyom egy 40 kilósat, aztán mögém lép, és amikor a hónom alá nyúlva megemel a tárcsával együtt, önkéntelenül is elnevetem magam az "erőpróbán". Vidáman hallgatom az elégedetlenségét, vigyorogva fogom hozzá a másik tárcsát az előzőhöz - nem okoz gondot megtartani őket -, majd hagyom magam újra megemelni. Ezzel már elégedettnek tűnik, szóval jelzem is a fejemmel, hogy ideje pozícióba helyezkedni, és azt hiszem, a vidámság már a kisördögöt is megint előhozta belőlem, mert ezúttal nem tudok visszafogni egy sokatmondó kérdést. A válasza ezúttal nem marad el, és olyan élesen kapom meg Robint, hogy nem győzöm józanul tartani magam. Érzem, hogy most már nem az edzéstől vagyok kimelegedve, sokkal inkább okozzák a lelki szemeim előtt megjelenő emlékképek, amik kérés nélkül akarják bizonyítani mennyire is szereti hátulról: a próbafülkében, aztán otthon a falnál, ma reggel az ágyon...
– Igen, azt tapasztaltam – felelem kissé rekedtes hangon, és inkább meg is köszörülöm a torkom. Nem lesz jó ötlet, ha itt húzzuk fel egymást, mert akkor biztos, hogy magammal fogom rángatni az öltözőbe és felidézzük azt is, milyen kellemes perceket tudtunk egymásnak okozni a zuhany alatt is néhányszor. De jobb, ha erre sem gondolok most. Nem is húzom az időt, ahogy leengedte magát a földre, elhelyezkedem rajta, a méretem pedig most is előnyünkre válik. Kényelmesen tudom magam a háta felső részére pozicionálni, törökülésben, így nem a derekát terhelem és nem is lóg le a lábam, nem fogom zavarni. Az egyenletes terhelés miatt a tárcsákat is odafigyelve helyezem el az ölemben és tartom is meg őket, hogy a mozgás hatására se mozduljanak majd el. Megkérdezem, meddig számoljak, a válasza pedig több mint kielégítő.
– Az menni fog – vigyorodom el szemtelenül, még ha ő nem is láthatja most. Az első mozdulatoknál még kifejezetten nagylelkű vagyok egyébként, mindegyiket leszámolom neki, miközben a tekintetem szégyentelenül kalandozik; na nem a környezetünkön, hanem az ő vállain, karjain, a vállam felett hátrapillantva a törzsén, a fenekén, a lábain. A hátizmai megfeszülését sajnos inkább csak érzem ezen a helyen, de bőven magam elé tudom képzelni. Aztán véletlenül bele is feledkezem a látványba és kihagyok egy-két számolást, látszólag ok nélkül. Utána elég szépen látom kirajzolódni a vállizmait és a bicepsze is kifejezetten kellemes látványt nyújt, szóval számolok néhányat, de nem akarom, hogy elbízza magát.
– Szerintem az előbb nem ért le az orrod – mondom aztán számolás helyett. Kis híján elnevetem magam, amikor eszembe jut, hogy vagy más, de nem akarom teljesen kizökkenteni, szóval csendben maradok. Úgy értem, tényleg csendben, nem is számolok tovább, egyáltalán, pedig semmi kivetnivaló nincs abban, amit csinál, sőt, dicséretesen bírja a súlyt és az iramot. Érzek magunkon egy figyelő tekintetet oldalról, de vastagon teszek rá, inkább újra belemélyedek Axel látványába, elégedett vigyorral a fejemen figyelem és csak nézem, várva a pillanatot, amikor megunja, hogy egyáltalán nem számolok, vagy feladja. Őt ismerve inkább az első.

kill for you || coded by eirik

“i got your back, and i know you got mine, i belong to the church of your name, sing a song 'cause i worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Nem tudnám megmondani, mi hat rám jobban: a kérdése, vagy az, hogy annyira jól láthatóan nem érti ezt az egészet. Inkább nem is válaszolok, meghagyom neki ezt a rejtélyt megoldásra, már csak azért is, mert mire beérek a hálószobába, már a tenyeremet az arcomra szorítva próbálom elfojtani a feltörő nevetésemet. Ez tényleg olyan lesz, mint a szexi tojások. Gyorsan összepakolok, aztán megyek is vissza az előszobába, hogy öltözhessünk és indulhassunk, de persze előtte még elfogadok egy szíves invitálást az ő esti megmászására. Ezer örömmel.

Eljutunk az edzőteremig és magáig az edzésig is, még ha egy kicsit vicces látvány is lehet, hogy miközben mindketten lelkiismeretesen dolgoztatjuk meg szinte az összes létező izomcsoportunkat, közben hol egymást vizslatjuk, hol némi ránk tapadni kívánó túl akaratos egyedet próbálunk minél messzebb tudni magunktól - már ha észrevesszük őket. Szerencsére senki nem annyira akaratos, hogy közbe kelljen lépni, egészen addig a pillanatig, míg hátulról meg nem lep egy fickó, kifejezetten szar dumával. Ezzel mondjuk még nem lenne gond, az már idegesítőbb, hogy nem ért a szép szóból, de mire megajándékoz még egy rettenetes csajozós szöveggel, a férjem már résen is van, tettekkel és szavakkal is kimutatva, hogy ami az övé, az az övé. Én sem vagyok rest idomulni ehhez, na meg persze hozzá, készséggel simulok oda, karolom át én is, és nézek fel rá úgy, mintha nem létezne más rajta kívül - mert nem is. A mosoly ott ül a szám sarkában, miközben figyelem azt a határozott kopj le amíg nem késő arckifejezését, amivel a fickót méregeti, de miután a delikvensünk nem adja jelét, hogy elég messzire akarna menni, inkább másik taktikához folyamodom. Jó lenne elkerülni egy edzőtermi egymásnak feszülést.
Érti a kérdésem hátterét, én pedig rámosolygok, aztán amíg ő még egyszer elküldi a francba a tekintetével a fickót, én elengedem a mellkasát, hogy így felszabaduló kezemmel meg tudjam ragadni a táskámat és a törölközőmet, aztán a finom terelgetést követve arrébb sétáljak vele. Leteszem a cuccaimat az övéi mellé, a kérdést meghallva viszont muszáj mosolyognom egy kicsit, sokatmondóan, a szemem sarkából tekintve rá. Rendezem a vonásaimat, miközben felegyenesedek, aztán felé fordulok.
– Sosem utasítanék el egy ehhez hasonló felkérést – felelem célzatosan, és bár a mosolyom ártatlan, tudom, hogy a szemeimből kiolvassa: az "ehhez hasonló" kifejezés alatt most olyasmit értek, ami vele és a ráülés egyéb formáival is kapcsolatos. Ha otthon lennénk, ennél célzatosabban is fogalmaztam volna, de hát edzőteremben vagyunk és én épp Flaviát játszom, így erről le kell mondanom.
– Mekkora súllyal toldjuk meg? – lépek oda a súlytárcsákhoz mellettünk. Ha már én nem vagyok neki elég nehéz, akkor megtámogatom a dolgot annyival, amennyivel csak szeretné. A válaszától függően vagy leveszem a megfelelő súlyú tárcsát, vagy összekombinálom őket, hogy elérjük a megfelelő össztömeget, aztán visszalépek hozzá és somolyogva, kissé kihívóan intek neki a fejemmel, hogy ideje földre kerülni.
– Milyen pózban szeretnél magadra? Ülve vagy fekve? – kérdezem ártatlan hangon és még ártatlanabb mosollyal. Nekem mindkettő jó, fekve kiegyensúlyozottabban terhelem én, és a mellkasi részen tudok extra tömeget koncentrálni a súlyokkal, de nekem az is jó, ha minden nehezéket a felsőtesti részre akar. Megvárom, míg felveszi a kiinduló helyzetet, melléguggolok, de előbb még odahajolok a füléhez.
– Szólj, ha nem bírod – súgom ezt már egy kicsit kevésbé ártatlanul, de tovább nem nehezítem a dolgát, legalábbis nem így. Megragadom az extra nehezéket, aztán az előző válaszának megfelelően pozicionálom magam a testén, kétségtelenül élvezve a helyzetet, és ha az ülést választotta, akkor bizony a látványt is.
– Mennyit számoljak? – kérdezem már egy fokkal komolyabban, mint az előbb, ellenállva a késztetésnek, hogy koncentrálás helyett inkább megtapogassam egy kicsit a felsőtestét.

kill for you || coded by eirik

“i got your back, and i know you got mine, i belong to the church of your name, sing a song 'cause i worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

A kérdésére huncutul csillogó szemekkel húzom fel a vállaimat, amolyan ki tudja üzenettel, de amikor megjegyzi, hogy majd igyekszik teljesíteni, akkor sokatmondó pillantással kezdem méregetni és egy kicsit beharapom az alsóajkam, mintha csak kellemesen nosztalgiáznék ezekből az igyekvő pillanatokból.
– Nem panaszkodom – mondok csak ennyit célzatosan, de mielőtt még ennek az egésznek megint az lenne a vége, hogy az edzőterem helyett a hálószobába indulunk el, inkább meglepem egy kérdéssel, amit persze ő nem ért, csak én. Ezt tisztán látom is rajta, de tartom magam és továbbra is ártatlanul kérdezek.
– Hidegen is? – kérdezem szinte félvállról, közben már elindulva a hálószoba felé pakolni, hátha így én is kevésbé akarom majd elnevetni magam. Utána gyorsan össze is pakolok odabent, de egy kicsit azért még húzzuk egymás agyát indulás előtt, és az az ígéret, amit kiejt a száján, kiegészítve a pimasz mosolyával... nem vitatkozom.
– Szavadon foglak – mosolygok rá sokat sejtetően, mielőtt kézen fognám, hogy indulhassunk.
Az edzőtermek közül a szerényebben kinézőre esik a választása, amit nem is bánok, mert bár ha kell, én is készen állok  kinyilvánítani, hogy mi az, ami az enyém, azért nekem is könnyebb lesz, ha nem akar majd minden négyzetméteren az én férjemre kacsintgatni valami plázacica. Meg nekem sem kell majd ecsetfejű idiótákat kerülgetnem, de az egy fokkal kevésbé zavaró. Az öltözés után biztossá teszem Axel számára is, hogy nem fogom megkönnyíteni a dolgát, de csak elégedetten mosolyogva figyelem, ahogy újra és újra végigmér, mintha csak azt latolgatná, visszatuszkoljon-e az öltözőbe, hogy körém tekerjen egy törölközőt, vagy hagyjon így edzeni. Végül szerencsére az utóbbi mellett dönt, szóval bemegyünk, aztán neki is kezdünk.
Nem vagyok nagyon aljas, mert azért hagyom edzeni is, de kétségtelenül élvezem magamon a tekintetét minden egyes alkalommal, amikor véletlenül úgy helyezkedek, hogy alapos rálátása nyíljon a dolgokra. Én sem vagyok rest rajta legeltetni a pillantásomat, néha kicsit bele is feledkezve a látványba, és megállapítva, hogy ilyen tempóban gyorsan vissza fogja nyerni a korábbi erőnlétét, nem mintha a mostani állapotára bármi panaszom lenne. Közben persze nem kerülik el a figyelmem a körülötte legyeskedő libák sem, de nincs is jobb érzés annál, mint látni, hogy még csak közbe sem kell lépnem, mert ha Axel nézelődik is, akkor a szemei mindig rajtam vannak. Külső szemmel valószínűleg nagyon vicces lehetne a látvány, ahogy néha mindketten arrébb megyünk, ha valaki túl feltűnően próbál a közelünkbe férkőzni, miközben egymásról alig tudjuk levenni a szemünket, de egyszer így is elvétem a magam körét, mert annyira Axelt figyelem, hogy fel sem tűnik a mögém lépő alak, amíg meg nem szólal. Persze, ha más szándékkal érkezett volna, már rég ordított volna az ösztönöm, de hát a szar csajozós dumákra úgy tűnik, nem érzékenyek a szenzoraim. Flavia kedvességével pattintom le és sétálok oda a cuccaimhoz a törölközőmért, de miközben felitatom a nyakamról a nedvességet, már ott is van mellettem.
– Mutassak pár páros gyakorlatot? – próbálkozik egy még az előzőnél is rettenetesebb felszedős szöveggel, és most már lehet, hogy tényleg kiröhögném, ha legalább annyira próbálná fenntartani a szemkontaktust, mint a saját ál-férjem az előbb, aki amúgy addig bámulhatná a dekoltázsomat, amíg nem szégyelli.
– Tényleg nem érdekel – vonom fel a szemöldököm, most már kevésbé kedvesen, lépve egyet oldalra, hogy eltávolítsam az aurámból, és bár látom, hogy mozdulna utánam, végül mégis megtorpan félúton, a tekintete pedig oldalra is felfelé mozdul. Meg kell erőltetnem magam, hogy ne vigyorogjak rá győzelemittasan, aztán már érzem is magam körül Axel karját.
– Persze – mosolygok fel rá, egyik kezemet könnyedén köré fonva, a másikat pedig a mellkasára simítva, élvezve az ujjbegyeim alatt a bedurrant izmok feszességét, és egyben kifejezve azt a bizonyos hovatartozást - igazából két irányban is, mert a szemem sarkából látom az egyik kikent-kifent liba csalódott arckifejezését, aki gyanúsan épp Axel körül lebzselt az előbb. Nem is értem, hogy nem kenődött el rajta az a sok smink? Mindegy. Inkább a férjemre koncentrálok, még csak nem is kell erőlködnöm azon, hogy úgy nézzek fel rá, mint a világ nyolcadik csodájára, mert az én szemeimben tényleg az. Mondjuk ahogy látom azt a sötét pillantást, amit a fickóra vet, szívesen elrángatnám az öltözőbe is. A másik ért is a szóból, elfordul, de nem megy túl messzire, csak szöszölni kezd.
– Nem kell segítség a súlyokkal? – kérdezem inkább Axelt, elkerülendő, hogy a fickó folytassa a pávatáncot, mert nekem sincs kedvem ezzel foglalkozni, és mindenkinek jobb lesz, ha nem erőltetni. Egyébként is szívesen pakolok súlyokat Axel hátára mondjuk fekvőtámasz közben, ha már engem pehelysúlyúnak minősített ehhez... persze csak azért, hogy lássam, mennyit bír, nem azért, hogy én közben a hátán, vállán és karján megfeszülő izmokat nézzem, vagy mondjuk a formás hátsófelét. Nyilván.

kill for you || coded by eirik

“i got your back, and i know you got mine, i belong to the church of your name, sing a song 'cause i worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

Miután egyeztettük óráinkat az edzést illetően, felhívom Joe-t és vele is megbeszélem a dolgokat. Megmosolyogtat az Axel arcán tükröződő lelkesedés, és igazából én is várom, hogy bemutassam őket egymásnak, megismerjék egymást, mert Joe is fontossá nőtte ki magát a szememben, és mivel úgy hiszem - és szeretném -, hogy ő is maradandó személy legyen az életemben, valahogy... természetesnek tűnik, hogy Axelt is bemutassam neki. Ha már az ő majdnem elvesztése volt az, amitől egy szimpla fegyvervásárlás jóval többnek nőtte ki magát, és ami miatt az életemet is megmentette.
Húzom is egy kicsit Axel agyát, de ő maga is elvicceli a dolgot, mert persze pontosan tudja, mi mindenről lehetett szó és miért, de nem akarja, hogy arra gondoljak, és ettől melegség önti el a szívemet. Már akkor, amikor sikerül abbahagyni a feltörő nevetésemet a szexi tojások említésére.
– De, azt hiszem, említettem neki azt a rossz sejtésemet, hogy azért fárasztasz le minden este, nehogy éjszaka kedvem legyen megnézni, milyen jól állnának rajtad a tojások – vigyorgok rá vidáman. Így, hogy visszakaptam, egyébként sem esik nehezemre egy kis viccelődés. A tojások mondjuk eszembe juttatnak még valamit...
– Egyébként szereted a húslevest? – Hálát adok mindennek és mindenkinek az évtizedes tapasztalatomért, mert képes vagyok nem elnevetni magam azon nyomban, ahogy eszembe jut a reggel. Felfogom ezt egy kis bemelegítő színészkedésnek, nemsokára úgyis újra magamra kell ölteni Flaviát, ráadásul úgy, hogy egy edzőteremben fogjuk kölcsönösen megőrjíteni egymást.
Amikor aztán a saját szavaimmal vág vissza az ajtóban állva, természetesen mit sem hat a figyelmeztetésem, de megállom a késztetést, hogy lecsókoljam az ajkairól azt a szemtelen mosolyt. A bosszúmat inkább a táskámba pakolom el, hogy úgy mondjam, aztán én magam folytatom az előző viccelődést, a javaslatára pedig halkan elnevetem magam.
– Korán van még a hegymászáshoz – méregetem a nyakát látszólag elgondolkozva, mintha csak azt latolgatnám, bírnám-e odafent a magaslati levegőt.
Felöltözünk, aztán elindulunk, ezúttal nem kényelmeskedve a motorral, ha már egyébként sem megyünk messzire. Élvezem ezt a kis sétát vele, még ha a szemeimet jó szokásaimhoz híven a környezetünkön is tartom, aztán az edzőtermekhez érve rábízom a választást. Az egyik hely nagyobb, az én szemeimben edzőteremhez képest egy kicsit talán túl hivalkodó is, olyannak tűnik, ahova sokan inkább csak sznoboskodni járnak, és az orrom alatt vigyorgok, amikor a reakciójából ítélve ő is hasonló következtetésre jut. A másikba megyünk be, és én nem is bánom, az arcomra varázsolom Flavia kedves-szerény arckifejezését és udvarias mosolyát, aztán bemegyünk. Maradok ennél a mosolynál, míg köszönök odabent, de aztán hagyom intézkedni a férjemet, csak az oldalához simulva nézelődök, nyilvánvalóan szimpla kíváncsisággal, semmi mással. Lopva felmosolygok rá, mikor érzem a simítását az oldalamon, aztán elengedem, hogy tudja használni a másik kezét is.
– Igyekszem – mosolygok rá, miután odaadta a kulcsot, aztán felszerelkezve az öltözők felé veszem az irányt. Szerencsére elég gyakorlott vagyok már ahhoz, hogy ha lenne itt más sem tűnne fel neki, míg a Berettát áthelyezem a nadrágom derekából a táskám aljába, aztán gyorsan átöltözök a magammal hozott szettbe és összefogom a hajam egy copfba a tarkómon. A vizet is a táskába teszem, hogy ne legyen kérdéses, miért viszem magammal, a törölközőt pedig a kezembe fogom, úgy megyek be a terembe. Meg is látom Axelt, megengedem magamnak, hogy alaposan végigmérjem; még ha belőle többet is takarnak a ruhák, nem kevésbé kedvemre való a látvány. Aztán ő is észrevesz, a reakciója pedig minden pénzt megér. Sok erőre van szükségem, hogy ne vigyorogjak rá nyíltan, elégedetten, miközben az arcán végigfut megannyi érzelem - és persze nem tudja tartani a szemkontaktust sem -, a kérdésre pedig ártatlanul pislogok rá.
– Ha nem tetszik, egyik nap elmehetünk venni valami mást – ajánlom fel lelkiismeretesen. Alig várom, hogy újra és újra magamon érezzem majd a tekintetét, még ha ebben a cuccban valószínűleg nem csak az övét fogom vonzani, de szerencsére a többiek nem érdekelnek. Ha kell, és nem lenne elég a horgony a csuklónkon, majd kinyilvánítom a hovatartozásomat. Erős maradok és nem kuncogok, amikor nagyon nagyot sóhajt, de végül megadóan elindul a terem felé, én pedig somolyogva követem.
Leteszem a táskát, rá a törölközőt, aztán én is nekiállok bemelegíteni. A kardiót kihagyom, egyébként is az a tervem, hogy holnap elmegyek futni, ameddig ő az öccsével van - ezúttal remélhetőleg kihagyva a meglepetés-találkozókat a parkban -, szóval inkább intenzívebbre veszem a bemelegítő gyakorlatokat, miután alaposan lenyújtottam és beizzítottam az izmokat és ízületeket. Először saját testsúlyos gyakorlatokkal kezdek, csak aztán térek rá a súlyokra is. Ott egyébként is trükkösnek kell lennem, mert bár fizikailag sokkal nagyobb terhelést is bírnék, sokkal nagyobb erőt is ki tudnék fejteni, azért mégsem használhatok akkora súlyokat, amit nem néznének ki egy hozzám hasonló testalkattal rendelkező nőből. Szerencsére így is meg tudom dolgoztatni az izmaimat, és még arra is van időm és lélekjelenlétem, hogy amikor Axel is áttér a súlyokra, a szemem sarkából tudjam figyelni.
Akaratom ellenére is sikerül azért felkeltenem a figyelmet, nem feltétlenül csak a ruhám miatt, hanem azzal is, hogy én nem csak szobabiciklizni jöttem. Amikor nő létemre nekiállok lábsúllyal húzódzkodni és még bírom is, akkor ezt különösen érzem, utána pedig fenn is marad. Nem zavartatom magam a vizslató tekintetek miatt, engem úgyis csak egy valaki érdekel - és rajta néha én magam is rajta felejtem a pillantásomat -, akkor is zavartalanul megyek arrébb, amikor egy fickó beköltözik mellém, mintha épp azt a pillanatot választottam volna arra, hogy nagyobb súlyra váltsak. Inkább Axelen legeltetem a szemeimet szabad másodperceimben és igazából nem is értem, hogy akar bárki is labdába rúgni mellette. Ha nem lenne az enyém sem akarnék mást nézni, de talán egy kicsit vissza is tudom adni neki a szívességet azzal, hogy amikor súllyal guggolok vagy épp emelek, akkor véletlenül pont háttal vagyok neki. Amikor azon kapom magam, hogy lassan már törölgethetném a nyálamat a szám sarkából és nem magamra figyelek, akkor igyekszem összeszedni magam, de sajnos amíg szem előtt van és én azt nézem, hogyan dolgoztatja meg a testét, miközben a bőrén finoman csillog a verejték, akkor azért nincs könnyű dolgom. Bele is feledkezek a látványba egy kicsit, míg meg nem hallok egy hangot a fülemnél.
– Segítsek a rudakkal? – Kis híján elnevetem magam, mert a hangsúlyból érzékelem, hogy ez félig pajzán célzás akart lenni, de nagyon nevetségesre sikeredett próbálkozás lett. Felvont szemöldökkel pillantok hátra a vállam felett, a korombélinek tűnő fickó akkor sem keltené fel a figyelmemet, ha nem lenne kihez hasonlítanom, de így meg aztán pláne. Mégsem küldöm el zsigerből melegebb éghajlatra, és nem is kérdezek vissza, hogy szerinted?, pedig elég nyilvánvaló, hogy nincs szükségem segítségre a rudakkal.
– Nem kell, köszi – mosolygok rá inkább kedvesen, elvégre én Flavia vagyok, a szende szűz, aki még csak félre sem érthette volna az előző kérdést. Inkább vissza is teszem a vállamról a súlyzót a tartóra, aztán odamegyek a cuccaimhoz, felitatva a verejtéket a nyakamról és a felsőtestemről a törölközővel.

kill for you || coded by eirik

“i got your back, and i know you got mine, i belong to the church of your name, sing a song 'cause i worship the ground you walk on
 

Axel && Aviva

A szenvedélyes pillanatok után vidáman is játszunk egymással egy kicsit, így jutunk el a fürdésig, de ott már mindkettőnknek sikerül féket tenni a vágyainkra. Élvezek minden pillanatot, a nevetése hangját, a mosolyát, a rövid, de annál finomabb csókot, az érintését a bőrömön. Elmondhatatlanul örülök, hogy ennyire gondtalan, főleg a tegnapi napja után, boldogsággal tölt el a tudat, hogy ehhez én is hozzájárulhattam, és meg is fogadom, hogy ezen a napon csakis ennek a folytatása és a fokozása engedhető meg, ha rajtam múlik. Ha pedig máson múlna... nos, tegnap este bizonyítottam, hogy nem félek bemocskolni a kezem, ha a boldogságáról van szó.
Fürdés után azért még alaposan megnézem magamnak, ha ruhában is van már, aztán élvezem magamon a hasonló pillantását. Imádom, hogy ennyire megveszünk egymásért minden értelemben, bár ahányszor így néz rám, szinte királynőnek érzem magam, ami elég szokatlan érzés számomra, de az ő szemében szívesen leszek az. Én is felöltözök, aztán bepótoljuk az elmaradt reggelit - és még egy kicsit utánhidratálunk -, és én végig magamon érzem azt a szerelmes pillantását, amitől hevesebben dobban a szívem. Közösen pakolunk el, aztán ő ismét magára vállalja a mosogatást, közben szóba hozva az edzést is. Ragaszkodik a reggeli rutinhoz, amit meg is értek, és nem is vitatkozom vele; ha ő így szeretné, akkor így lesz, már csak azért is, amit az előbb megfogadtam.
– Ahogy szeretnéd – öntöm szavakba is az egyetértésemet, és elképzelhető, hogy a mosolyom egy kicsit sunyi, de megállom megjegyzés nélkül, inkább az órára pillantok, miközben becsukom a hűtő ajtaját.
– Számolok rá egy jó másfél órát és úgy beszélem meg Joe-val. Az jó lesz? – kérdezem még, mielőtt a válaszát követően a vállára csókolnék és elmennék felhívni az illetékesünket. Ezúttal szerencsére sikerül is elérnünk egymást, megbeszélem velem a körülbelüli érkezést úgy, hogy ne legyen nagyon kiszámolva sem az edzés, sem ő. Axel közben tesz-vesz és összepakol, de mielőtt én is hasonlóan tennék, még közlöm vele a jó hírt. Látom rajta a lelkesedést, ami megmosolyogtat.
– Kedvelni fogjátok egymást – jelentem ki magabiztosan, aztán huncut mosolyra húzom az ajkaimat. – Meséltem neki rólad, de nyilván elfogult voltam azokban a gyenge pillanataimban – húzom egy kicsit az agyát. Így aztán valószínűleg meg is érdemlem, amikor a saját szavaimmal vág vissza nekem, de csak vigyorgok, nem is tudnék mást tenni, elnézve azt a szemtelen vigyort az arcán.
– Nem biztos, hogy ilyen bátornak kellene lenned – hajolok egy kicsit közelebb hozzá, kinyújtva a nyakam, de végül nem csókolom meg, mert ahhoz túl csábítóan cövekelt le itt az orrom előtt. Inkább csak elégedetten mosolygok, mielőtt hátat fordítanék neki, aztán bemegyek a hálószobába, előveszem a hátizsákomat, és én is elpakolok mindent az edzéshez. Először elgondolkozom rajta, hogy a sportmelltartó fölé vigyek-e egy lenge felsőt, megkönyörülve a férjemen, de aztán leszavazom az ötletet, megérdemli a tegnapi próbafülkés vérszívás után. Elrakom hát az egyszerű de nagyszerű fekete szettet, és már előre somolygok a várható reakcióján. Teszek el hajgumit is, mert nyilván össze kell majd kötnöm a hajam, aztán még egy pulcsi és kész is vagyok.
– Remélem előállt a hintóm – vigyorgok rá, az előző megjegyzésére utalva, tovább húzva a viccet, bár körülbelül két percet, ha eltölthettem a pakolással. Szerencsére praktikus vagyok. Felveszem a bakancsot és a kabátot - persze előtte a Beretta is megy a helyére -, aztán ha ő is megvan, már megyünk is ki az ajtón. Most felesleges lenne motorra szállni, azt a két sarkot gyalog is meg tudjuk tenni, több időt vesztegetnénk a parkoló kereséssel, mintha a lábainkra hagyatkoznánk.
Az edzőtermek nincsenek messze, mondjuk az is legfeljebb az időtöbblet miatt zavarhatna, mert egyébként élvezem, ahogy jó szokásomhoz híven az oldalához simulva, átkarolva őt sétálok vele. Talán öt perc séta, ha lehet, mire odaérünk; a két edzőterem körülbelül száz méterre van egymástól, mindkettőben vannak emberek, szóval a forgalom alapján nehéz lenne dönteni, így inkább felpillantok Axelre, rábízva magunkat a férfias megérzésére.
– Melyiket választod? – kérdezem mosolyogva.

kill for you || coded by eirik

“I GOT YOUR BACK, AND I KNOW YOU GOT MINE, I BELONG TO THE CHURCH OF YOUR NAME, SING A SONG 'CAUSE I WORSHIP THE GROUND YOU WALK ON
 

Axel && Aviva

Amikor már csak lassuló lélegzettel és szívveréssel heverünk az ágyon, őt figyelem, megmosolygom a látványt, ahogy engem néz, és amikor a saját karjára pillant, én is követem a tekintetemmel az irányt. Elégedetten szélesedik ki a mosolyom a karmolásaim láttán, tagadhatatlanul szeretem rajta hagyni a nyomaimat. Átterelem a figyelmét magamra, magamhoz húzom, finoman, hosszan csókolom, de aztán huncut módját választom a kellemes pillanatok megszakításának, hátha ettől kevésbé terelődnek majd el a gondolataim. Látom a vigyorát, nekem is kiszélesedik a mosolyom, de még épp idejében elslisszolok az utánam nyúló ujjak elől.
– Nem hiszem, tudom – vágok vissza vidáman és kétségtelenül szemtelenül, épp csak a törölközőket kapom fel, mielőtt kifelé spuriznék. A nevetése zene a füleimnek, és lehet, hogy nem menekülök teljes sebességgel, így könnyedén el tud kapni még a nappaliban. Halkan felsikkantok, amikor jókorát sóz a hátsó felemre - nem vagyok aljas és nem tesztelem le, hogyan reagálna, ha ezúttal is felnyögnék -, de közben nevetek is, főleg, hogy ezután egyszerűen csak felkap és magával cipel a fürdőszobába.
Még mindig kuncogva pillantok rá, amikor letesz odabent, elgyönyörködöm egy kicsit vidáman csillogó szemei és kisimult arca látványában, újra megállapítva, hogy ez a legjobb dolog, amit csak láthatok rajta. Lepakolom a törölközőket, aztán csak összekötöm a hajam, mert most nincs kedvem hajmosással vesződni, pláne szárítgatni utána. Mosolyogva hagyom magam a víz alá terelni, aztán lábujjhegyre állva nyújtózom ki egy kicsit az ölelésében, átölelve a nyakát, élvezve meleg, vizes bőrének érintését az enyémen, ahogy hozzásimulok. A csókunk ezúttal rövidebb, de nem húzom el én sem, mert tudom, hogy képesek lennénk megint elkalandozni, ha nem vigyázunk. Emiatt hagyom érvényesülni is a zuhany alatt, valószínűleg megkívánnám, ha most végigsimogatnám a testét, hát még ha ő érne hozzám, szóval... igen, jobb a békesség. A látványt azért nem tagadom meg magamtól, aztán mosolyogva simítom meg az arcát, mikor egy homlokcsók kíséretében magamra hagy. Gyorsan megfürdök én is, aztán megtörölközök és kifésülöm a hajamat is. A hálószoba ajtajánál találkozok vele ismét, egy sunyi mosollyal mérem végig pont úgy, mint aki pontosan tudja, mi rejtőzik a ruha alatt, hiába öltözött fel, de ennyi huncutsággal be is érem, nem akarom húzni az agyát. Inkább felöltözök, most már én is rendesen, aztán csatlakozom hozzá az asztalnál, hogy végre ténylegesen is meg tudjunk reggelizni.
Nem tudok betelni azzal, hogy milyen vidámnak, boldognak, megkönnyebbültnek tűnik, az a mosoly, azok a csillogó szemek, az a ragaszkodás, amivel rám néz... magamnak is örömet okoztam tegnap azzal, hogy az a ribanc végre oda került, ahol a helye is volt, de ez, az ő boldogsága még annál is sokkal jobb érzés. Olyasmi, amit tényleg el tudnék nézni hátralevő életemben. Már szinte ezzel is jól tudnék lakni, a látvánnyal, hogy boldog, a melegséggel a mellkasomban, a szenvedélyes érzéssel, amivel szeretem; ha nem lenne dolgunk, csak leültetném a kanapéra és gyönyörködnék ebben. Viszont van még minek a végére járni, szóval amint befejeztük a reggelit, együtt lepakoljuk az asztalt, és míg ő mosogatni kezd, én a maradékokat teszem vissza a hűtőbe.
– Egyszer mindenképpen ki kell próbálnunk, hogy egyáltalán élhető-e a dolog – felelem a kérdésére, széles mosollyal pillantva rá. Nem csak rá és a szoros nadrágra gondolok, hanem magamra is, mert ha belegondolok, nekem sem lesz egyszerűbb dolgom, ha az orrom előtt fogja izzadtan dolgozni az izmait. Egy próbát viszont mindenképp megér, de ha már ma szétválasztottuk a napot...
– De ma nyugodtan beleveheted a szabad programba, ha úgy kényelmesebb és nem akarod még Joe előtt letudni – teszem hozzá. Nekem mindenhogy jó, sőt, ma este egyébként is tervezek egy kicsit játszadozni vele, és ha az edzőnadrágra való reakcióját is egy napra időzítem, az sok lesz a jóból. Miután én mindent visszapakoltam, még odateszem a mosogatóba a maradék egy tányért.
– Megyek felcsörgöm Joe-t – nyomok egy csókot a vállára, aztán bemegyek a hálóba, hogy elintézhessem a dolgot. Amikor először szóba került, hogy mennénk majd hozzá, nem értem el, de küldtem neki egy SMS-t, szóval meglátjuk, azóta sikerült-e már telefonközelbe jutnia. Összerakom és bekapcsolom a telefont, aztán már látom is, hogy még valamikor az estes folyamán visszahívott, csak akkor már ki voltam kapcsolva. Megnyugszom azért, hogy ezek szerint nincs baj, aztán most én hívom vissza, hátha ezúttal nem kerüljük el egymást, és végre így is lesz. Megbeszélek vele egy várható érkezési időt - attól függően, Axel nem akart-e mégis előtte edzeni menni -, aztán letesszük, a telefon pedig szokásos sorsára jut: kikapcsol és szétszed. Ezután megyek csak vissza Axelhez, hacsak nem jött közben utánam, és rámosolyogva megadom  a helyzetjelentést.
– Várni fog minket – kacsintok rá. Sejtem, hogy szívesen megismerné, már csak azért is, mert összefércelt és vigyázott rám, én pedig nem aggódom, mert biztos, hogy kedvelni fogják egymást. Csak azt remélem, Joe-t nem üti majd nagyon... szíven a dolog. Tudom, hogy nem irigyelné el tőlem ezt az érzést, de neki sem kívánnék mást, mint hogy átélhesse.

kill for you || coded by eirik