Asgard palotái és csarnokai között sosem kellett szembesülnöm a csaták hevével, a vele járó már-már állatias kegyetlenséggel. Hajlamos voltam megfeledkezni róla, hogy mi végre teremtette Odin a két hollót, miért járták a Kilenc világot és hogy miket műveltek Midgardon. Ők voltak az esszenciája mindannak, amit képviseltünk, a lelkükben hordozták a csaták hevét, amik társultak némi vérszomjjal is. Amikor Mildri az ágynak döntött egészen úgy éreztem magam, mint egy őzsuta a ragadozó karmai között, ám mivel istennő is voltam, pontosan tudtam, hogy valójában nem tudna ártani nekem. Mindez a hevesség, ahogy képes volt fölém kerekedni nem ijesztett meg, épp ellenkezőleg üdítően hatott rám ez a vakmerőség, amivel nem sokan közelítettek meg. Persze mondhatjuk, hogy én ébresztettem fel az alvó oroszlánt, de úgy tűnt tényleg elég volt ehhez egy apró érintés is, és hogy azok voltunk, akik. Szinte vártam, hogy az ajkunk szorosabban forrjon össze, de mielőtt még átléphettem volna ezt a határt is, Mildri lemászott rólam, hogy átöltözzön az első pihenős programunkhoz. - Ó valóban? – kérdeztem vissza játékosan a fenyegetésre. Igazából elhittem, hogy neki tetszett volna, ha elfenekelhet, bár nem tudtam, mennyire akartam megkönnyíteni a dolgát. Látványosan eltakartam a szemem az egyik kezemmel, de amikor hallottam, hogy motoszkált, szétnyitottam két ujjamat, hogy kikukucskáljak mögüle. A játékot félretéve én is a bőröndömhöz sétáltam, és kivettem belőle egy világoskék bikinit, majd átöltöztem, ez után pedig magamhoz vettem a lakosztályhoz járó törölközőt, papucsot és köntöst. Az ilyen nívós helyeken ezek kötelező kellékei voltak a szobának. Vittem Mildrinek is egyet, pedig a tekintetem szívesen elidézett volna még rajta csak így, bikiniben. Sokszor a nagyon kevés ruha szexibb volt, mint a teljes mezítelenség, az ügyes pántok és stratégikusan elhelyezett szövetrészek épp elég dolgot hagytak fedetlenül, de valamennyit azért még hagytak a képzeletnek is. Szinte fájt odanyújtanom neki a köntöst, de így illett, legalábbis ameddig el nem értünk a szálloda wellness részlegéig. Odaérve hagytam, hogy Mildri előre menjen és felmérje a terepet, én még megálltam a kis recepciós pultnál, hogy elsoroljam a mögötte álló hölgynek a kívánságaimat. Francia pezsgőt kértem és gyümölcstálat eperrel, szőlővel, és természetesen hozzá sajtokat is, ha már ebben az országban voltunk meg kellett kóstolnunk a legjavát, amit csak felszolgálhattak. Mikor beértem én is a jacuzzihoz még pont szembe találkoztam egy kisebb társasággal, akik kifelé igyekeztek. nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy vajon ki vette rá őket a távozásra. Rámosolyogtam Mildrire, miközben levettem a köntöst és felakasztottam, majd kiléptem a papucsomból is. Így már megcsodálhatott az egyszerű szabású világoskék bikinimben. A bőröm pont olyan sima és makulátlan volt, mint korokkal ezelőtt, és egy pillanattal sem néztem ki többnek maximum harmincötnél, vagy még annyinak sem. Tudtam, hogy végignézett rajtam, kendőzetlenül, már-már szemtelenül, a szájából még a „királynőm” megszólítás is kacérnak hangzott. Kihúztam magam és lassan sétáltam a királyi fürdőm felé, a szélén pedig a kezemet nyújtottam a hollónak, hogy ha már itt van igazán be is segíthet. Amikor leültem és nyakig elmerültem a meleg vízben, a hátamon pedig megéreztem a vízsugár jóleső masszírozását elégedetten sóhajtottam fel. - Ez egy nagyszerű ötlet volt. Többször kéne ilyen helyekre járnunk. Rendeltem pezsgőt és gyümölcsöt is, azt mondták mindjárt hozzák… – mondtam, de közben alig bírtam levenni a szemem arról a falatnyi bikiniről. Az istenek testileg mind tökéletesek voltak, talán egyedül Hödr-öt kivéve, így ennek nem kellett volna annyira újdonságként hatnia, inkább Mildri ragadozó mozgása és kisugárzása tette ezt a képet annyira vonzóvá. - Mondd, kell tartanom attól, hogy Einar elvenné a szemem világát, ha túl sokat nézlek? Kérdeztem tőle játékosan. Nyilván sosem merte volna megpróbálni, de érdekelt, hogy a féltékenysége rám is kiterjedhetett-e esetleg.
Anja egész kiválóan értett ahhoz hogy a magas labdákat úgy vágja vissza, hogy a mosoly a delikvens arcára fagyjon. Én vagyok a hülye, aki elkezdte a vérét szívni, s most akkor viselhetem a következményeit. Zavarba akartam hozni, mert már elfelejtettem hogy igazából erre képtelen vagyok. Meglepni persze meg tudom, de mivel Odin emlékezete vagyok, férjének egy része, a kötődés elég hosszú ideje kicsit más közöttünk. Vajon Huginn irányában is érez ilyet? Na jó ezen nem kezdek e most agyalni A mosolyától szívek olvadnak meg, testek gyúlnak lángra és hamvadnak el saját vágyukba fulladva. Tagadhatnám hogy engem hidegen hagy, de akkor is hazugság lenne ha csak gondolnék rá. Frigg mindenek anyja, ölelő karjai egyszerre nyújtanak vígaszt, megbocsátást és otthont, a buja élvezetekről nem is beszélve. Mondjon bárki bármit Odinról, nevezzék csalárd seggfejnek, a szíve Friggé, a legkedvesebb emléke az ő karjaiban elidőzni a csillagos éj alatt, akkor volt a legbékésebb a világ. Tegyen bármit az évek sokasága alatt, forduljon meg megannyi nő ölében, szeretni egyiket sem fogja soha. Pillanatnyi múló szeszélyek, mint az édes gyerekrágó, amitől a nyálad úgy folyik hogy könny szökik a szemedbe, de pár perc és csak a megszokás veszi át helyét és már a fejed fáj tőle. Az istenek épp olyanok mint a madarak, talán pont ezért teremtett Odin hollónak minket. A lelke egy darabja vagyunk, szabadok. Ígérete ránt vissza a jelen pillanatba, ha nem is most, de közel az új ciklus, és Friggnek is lesz újra elég ereje hogy repüljön. Az ágy puha és kényelmes ahogy letelepszem mellé és vázolom a ajánlatomat. Nem látok a jövőbe de tartok tőle ő lesz az aki majd kérni fog tőlem, egy istennő szeszélyessége pedig határtalan. Ember vagy norna legyen a talpán aki megmondja épp mire fog akkor vágyni. -Legyen így akkor. - mosolyodom el, és érintése magával ragad, testemmel is felé fordulok, majd gyors mozdulattal a vállánál fogva hátra lököm az ágyon és fölébe mászom. Ragadozó éhséggel pillantok le rá és egész közel hajolok ajkaihoz. Mélyen beszívom illatát, nem a drága parfümöt amit indulás előtt magára fújt. Érzem alatta bőrének igazi illatát, az oly jól ismert elegyet, ami egyszerre a vadvirágok émelyítő csábítása, és a vanília mással össze nem téveszthető érzékisége. Pillantásom az övébe fúrom. - Ha leskelődsz... elverem a segged... - húzom végig ajkam az ajkán, és a mozdulatot tovább vezetve már ott sem vagyok. Rövidke percek, és máris fekete pántokkal átszőtt bikiniben feszíthetek. Úri huncutságok, régen csak fejest ugrottunk a tavakba mindenféle pongyola nélkül. Az emberek szemérmesek lettek, a vallások pedig ész nélkül hirdették az erkölcsösséget, élvezkedj majd a halál után... micsoda baromság.
A jakuzzi foglalt, de ez nem fogja elrontani a Királynőm napját, halandókkal meg nem osztozok az élvezeten hogy lássam pancsolni. Közelebb lépek a kis kádhoz, és a háromfős társaságra mosolygok, majd egyszerűen dallamosan kiejtem a "Kifele!" parancsot franciául. Persze gondolok arra is esetleg külföldiek így fejem biccentésével adok nyomatékot a kérésemnek, mellé pakolva ajándékként egy csúnya pillantást és a baljós érzést, hogy ha nem szedik a lábaik az egyiket belefojtom a bugyborékoló melegvízbe. Nekik szerencséjükre elsőre is érthető voltam, és már ki is másznak dacoskodás nélkül. -Kiráynőm... - szólalok meg saját nyelvünkön, hajolok meg kissé kezemmel képletes utat nyitva a jakuzzi felé. Ajkamon aljas vigyor terül el, és letagadhatatlanul végiggusztálom testét, kényesen ügyelve rá hogy ezt az ő tudomására is hozzam.
Vendég —
Munnin & Frigg
Bár talán még lett volna idő a múzeumra igazából támogattam az ötletet, hogy tegyük inkább holnapra, amikor frissen és üdén végig tudunk nézni mindent és be tudjuk fogadni az emberi kultúra csúcsát – jelen esetben a viking kiállítást, ami az istenek aranykora volt ebben a ciklusban. Kíváncsi voltam rá, ugyanakkor kicsit tartottam is tőle, hogy miként állítanak be ott minket, hogy vajon csak a vérre és a háborúra emlékeznek-e, vagy meglátják-e, hogy volt ott szépség is, és hogy az még egy erényesebb kor volt olyan értékekkel, mint a becsület és a küzdő szellem. Ez utóbbi bár az ember sajátja volt sokan választották a könnyebb utat, ráadásul sokan hirdették a „fordítsd oda a másik orcádat is” elvét, ami cseppet sem tetszett. De lehet egyedül voltam az aggályaimmal, Odinnak sokkal nagyobb problémája volt azzal, hogy a legtöbb ábrázoláson öregnek nézett ki. Az étel – főleg a francia konyha és a wellness viszont jól hangzott, egyébként is sok volt mostanában a megpróbáltatásból. - Az étel jól hangzik. A macska nem annyira, de a csigát megkóstolnám, és a marhát is igazán remekül szoktál elkészíteni a franciák. – válaszoltam. A második felére viszont… ez vajon egy ajánlat volt? Mindig is tisztában voltunk azzal, hogy vonzódtunk egymáshoz, noha sosem tudtam, hogy ez csupán azért volt, mert Mildri a férjem emlékeiből született, emlékezhetett nem csak arra, ami történt, hanem arra is, amilyen érzéseket tápláltunk Odinnal egymás iránt. - Ha választhatok, hogy te érj hozzám, vagy bármilyen halandó, gondolkodás nélkül választanám a te kezeidet. – válaszoltam neki egy halvány mosollyal. Az egy dolog, hogy a halandók mennyivel alantasabb lények voltak nálunk, mert volt, amit tudtam bennük értékelni. Igazából elég sok mindent, ám Munnin… más volt. Minden más volt benne. Ott rejtőzött a szemei mögött az ősi, a vérben fogant világ erőszaka, emellett egy veszélyes intelligencia, a kacérsága pedig egyszerre volt kihívás, ami bárki vágyát fellobbanthatta volna, és ez alól valójában én sem voltam kivétel. Ám mielőtt bármi történt volna, a holló ablakot nyitott a beömlő hűvös tavaszi levegő pedig jólesően libbentette meg a hajamat. - Fogsz még repülni, megígérem. Leült mellém az ágyra, az ajánlata pedig kecsegtető volt, igazán. Elfelejteni kicsit a rossz dolgokat, teljesen kikapcsolódni, szórakozni. - Jól van. Bármelyikünk felhoz bármi rosszat, az kívánhat a másiktól egyet. Az ötlet pedig érdekes, a gyümölcs és a sajt egy kis datolyával kiváló, de mint mondtam, inkább téged választanálak bármelyik halandóval szemben. Szóval mit szólnál, ha az egészet még tetéznénk némi jó minőségű francia champagne-nal, te is fürdőruhát húznál és megnéznénk, hogy foglalt-e a jacuzzi? – kérdeztem félrebiccentett fejjel, miközben óvatosan végigsimítottam a karján. Nem akartam rávenni semmire igazából, de nem is voltam ellene semminek. A repülő kényelmetlen ülése után úgyis jól esett volna a víz masszírozása a derekamnak. Néha tényleg öregnek éreztem magam.
Egy isten kedvében járni, csak annak jelent kihívást, aki nem képes egy isten fejével gondolkodni. Lássuk csak, ha több száz, több ezer éve élsz, még akkor is ha időnként megpatkolsz és újra kezded, vajon mi köt le sokáig? Segítek, semmi. Elsőre minden új, elsőre minden érdekes, de már másodjára legyint hogy látta, érezte, tapasztalta, megunta. A világ sem örök, és egyszer ki fog fogyni a csodákból, aztán jön egy zseni aki ránk borítja a szarral teli éjjeli edényt, hogy úszkálhassunk kicsit a semmiben, míg valaki fel nem kapcsolja a kva lámpát és kezdhetjük előről. -Tökéletes program az ivás. - egyikünk sem vezet, a duhajkodás, még ha mocskosságok nélkül is, de mindig az élet része volt. A percek órákká nőttek, és a következő pillanatban már a címet diktáltam a taxisnak, olyan természetes kiejtéssel, mintha mindig itt éltem volna. Egoista csigazabálók. A lakosztály tágas, minden pontján azt hivatott szolgálni hogy a megszálló vendégek luxusban érezzék magukat, én mégis úgy jártam körbe mintha csapdát, ármányt, vagy rejtőzködő gyilkost keresnék. Anja kérdése akaszt meg. Noha mondhatnám hogy kettőnk közül én bírom jobban a gyűrődést válasszon inkább ő, tartok tőle ez sértő lehet számára, noha az igazság igazság. -Nézzük meg a múzeumot holnap. Amúgy is kora délután van, a repülőn sem ettél semmit, javaslom inkább a sajt, bor és macska... csiga... amit csak megkívánsz elfogyasztásra. A melléképületben van wellness részleg, ha vágynál apró halandó kezek finom érintésére. - vigyorom szélesebb mint valaha, szívom a vérét. Istenség léte egyszerre áldás és átok, na tessék megint egy. -Ha kitalálod hogy az én kezem érintése kell... - elsötétül a tekintetem, de a mosoly megmarad. Nem vetem meg a szépet, sem a jót, egy isten kegyét pláne nem. Sosem voltam vele és mégis mindig ott voltam. Odin emlékei vagyok, mindent tudok Friggről, azt is hol milyen szeplő tarkítja tökéletes bőrét. A kérdésem továbbra is ártatlan, csupán a kacér játék kedvéért húzom, hogy mosolyt lássak ajkain. Néha nem vagyok teljesen biztos hogy az emlékek nem befolyásolnak e valamilyen irányba. Na jó, tudom hogy de, Einar pedig rendszerint a fejemet veszi, nem, nem szó szerint, az ilyenkori kirohanásaimért. Nyugi, megcsókolni nem fogom Anjat... még akkor sem ha tudom milyen édes ajkai íze. Na jó, nyissunk egy ablakot. Két lépés és máris árad be a friss koradélutáni levegő, a madarak csicsergése, és a napfény ellenállhatatlan melegét hordozó tavaszi szellő. -Remélem egyszer újra repülhetek... - nincs megtiltva, de az emberi világ annyira fejlett, hogy ma már azt is kamerák veszik hogy mikor tüsszentünk egy ráérőset. Igen, nem ezt a szót szántam ide. Visszasétálok az ágyhoz és leülök Frigg mellé, mint majdnem egyenrangú fél. - A nyaralás alatt nem fogunk szót ejteni semmi baljós vagy rossz dologról, kiürítjük a fejünk és csak a szép dolgokra koncentrálunk, aki megszegi az teljesíti a másik egy kívánságát. Az istenek nem szeretnek alkudozni, ha nem ők ajánlják fel, az olyan lenne mintha kényszeríteni próbálnák őket. Egyszerűen nem szeretik, de Odin is gyakran teszi, nornákkal, halandókkal... félistenekkel... ki tudja még kivel.. jah igen én. -Első napirendi pont, egy általad választott halandó megmasszírozza a lábad, miközben szőlővel, eperrel, sajttal és datolyával etetlek. Húzz fürdőrucit... nem marad semmi szárazon.
Vendég —
Munnin & Frigg
Noha megadta nekem a választás lehetőségét, Mildrit hallgatva biztossá váltam benne, hogy ő már mindent eltervezett. Korok óta ismert már, valójában nem volt olyan nehéz kitalálnia, hogy mi tetszhetett nekem, mi nem, és meddig kötötte le valami az érdeklődésemet. Akaratlanul is szépen lassan egy meleg mosoly folyt végig az arcomon, akár a napfény, ahogy hallgattam. És még amire nem is gondolt hirtelen, azt is gyorsan megnézte. - Ez mind remekül hangzik. Látszik, hogy felkészültél. Persze a légiutaskísérőnek rögtön rá kellett szólnia a telefon miatt. Nem is értettem, hogy hogyan nem sikerült még ezt a kis problémát kiküszöbölni a repülőgépeken, mikor manapság már mindenki telefonnal a kezében rohangált, és voltak, akik egy pillanatra se voltak képesek letenni. Ám a szabály az szabály volt. - Kibulizzuk magunkat Párizsban, a kastélyt illetően pedig megbízok az ítéletedben. Biztos, hogy gyönyörű kastély választottál, hogy pár napot pihenjünk is. Ha már ott vagyunk, elmehetnénk egy borkóstolóra is. – vetettem még fel. A város nyüzsgése után a vidék nyugalma jól jött, de a francia borok és sajtok messze földön híresek voltak, így azért azokat még végigkóstolhattuk esetleg. Az út további részében nekidöntöttem a fejem a gép oldalának, és kifelé bámultam az ablakon. Időnként éreztem magamon az emberek tekintetét, az érdeklődésüket, a vonzalmukat az isteni felé, de nem foglalkoztam velük. Ameddig nem imádkoztak megfelelően, addig igazából meg sem érdemelték. Szerencsére Párizs nem volt messze Oslotól, az út közel sem volt annyira fárasztó, mint amikor Odinnal Tokioba mentünk nemrég. Még meg sem untam a felhőket, amikor ereszkedni kezdtünk, és egyszercsak azon kaptam magam, hogy már a taxiban ültünk, úton a hotel felé. A párizsi Sofitel gyönyörű volt, kívülről klasszikus eleganciát tükrözött belülről viszont modernizálták, hogy megfeleljen a legkifinomultabb ízlésnek is. Természetesen itt is lakosztályt foglaltunk, egy királynőnek és a barátnőjének nem járt ennél kevesebb. Noha tökéletesen beszélt mindenki angolul – manapság ez elvárás volt – kifogástalan volt a franciánk is, ami meg végső soron tőlünk lehetett elvárás. Az emberi nyelvek nem okozhattak nekünk semmilyen problémát. Fent levettem a magassarkúmat és leültem az ágy szélére. - Megnézzük a múzeumot még ma, vagy pihenjünk kicsit az esti műsor előtt, és nézzük meg a Louvre-ot holnap? – kérdeztem Mildrit. Én bírtam még a gyűrődést, de nem is akartam rohanni sehova, ez az utazás most a kikapcsolódásról kellett, hogy szóljon.
A jég vékony, a palló recseg, és nagyon úgy áll a széna, hogy ha tűt keresnék benne a következő 3000 év is kevés lenne. Anja-t nem könnyű megvezetni, nem mintha szándékos lenne, de még mindig nem tudom mitévő legyek. Huginn tudja mi történt, ő az egyetlen, és már ez így is több mint az tervben volt. A titok csak addig titok amíg egymagad tudsz róla. -Sok a hasonlóság... - noha soha nem akartam egy pillantig sem hasonlítani hozzájuk. Nem nézem le őket, szó sincs róla, de tűnékeny mivoltuk zavaró nagyravágyásuk mellett. Frigg mindig kedvelte az embereket, figyelni, segíteni, ebben nagyon egy húron pendült Odinnal mindig. Elképzelésem sincs hogy én mért nem kedvelem őket. Talán nekem jutott az emlékek révén minden amit Odin titkon utál bennük. A gondolatra mosoly kúszik az ajkamra, amit igyekszem elhessegetni még a végén kérdéseket ébresztene. Anja az ablakot válassza, és én örömmel adom neki, eleget repültem már, hogy lássak mindent ami neki ritkán adatott meg, s mostanában egyáltalán nem. -Én megengedtem? Képes lennél belekeverni? Ugye tudod hogy a férjed láthatja minden emlékem, ezt a pillanatot is. - nevetek. - Nem tudnék hazudni neki. Kezében a prospektussal tervezget én pedig szelíd mosollyal hallgatom. Lelkes és kiegyensúlyozottnak tűnik, pihenni vágyik, és én mindent el fogok követni, hogy ez megtörténjen. Nem azért mert feladatom, na jó részben azért is, de talán egy kicsit én is visszatalálok önmagamhoz, talán le tudom lassítani az elhülyülésem. Mert míg nála hathatnak az gyógyszerek, hiszen van némi köze az emberekhez, addig én... nekem esélyem sincs erre. Csak egy emlékekből szőtt madár vagyok, emberi testbe parancsolva. Ez mind csak látszat, a beszéd készsége, a járás, minden ami embernek láttat, de a szívem egy holló, egy kalitkába zárt madár, aki minden napon veszít önmagából. -Akkor az első megállónk mindenképp a Louvre, ahol az Élet és legenda című tárlattal kezdünk, már csak azért is mert "rólunk" szól. Azt olvastam, hogy a 8-11. századra fókuszál, mert ebben a korszakban valósult meg a Skandináviából kiinduló vikingek térhódítása. Lenne lehetőség tárlatvezetésre, de nem kell hogy egy okostojás meséljen arról amit tudunk. A kiállítás csúcspontjának egy Roskilde 6-nak nevezett hajóroncs másolatát tették. Mondjuk az eredeti jobban érdekelne, de ez jutott. Aztán ebédelünk valahol, egy sétálóutca hangulatos teraszos kis éttermében. Fincsi csigát, vagy macskát. - fintorgok vicceskedve, nem mintha ellenemre lenne bármi ilyen. Ami nem küzd az életéért az csak köret. A Moulin Rouge-ban kilenckor kezdődik egy előadás. - tartom elé a telefonomat, mire a légi utaskísérő felém fordul. -Tudom, tudom, rakjam el, kapcsoljam ki, ne zavarjam a gépet, mert a végén még potty... - forgatom a szemem és az ölembe ejtem a telefonom. -Szóval dögös csajok, aztán jöhetnek a koktélok, a kivilágított utcák, és amíg nem fájdul meg a lábad sétálunk. Engedelmeddel voltam olyan pofátlan hogy a szállást előre elintéztem, mivel 21 kastély van a Loire mentén, voltam olyan szemfüles, hogy foglaltam az egyikben lakosztályt. A Chenonceau-i kastélyt választottam. Ha kedved leled benne, ottani tartózkodásunk alatt végig pihenhetünk ott, vagy bármelyik másikban ami csak megtetszik. A gép közben meglódul és a magasba emelkedik. Kevésbé élvezetes így, mint érezni a kavargó szelet körülöttem. A következő 2,5 óra eseménytelenül telik. Többségében próbálok pihenni, tudomást sem véve arról hogy mindenki körülöttünk lebzsel, lesik óhajunk, és óhatatlanul is úgy bámulnak, mintha életükben nem látottak volna isteni lényeket. Az alvás nem megy, habár a szemem csukva, figyelmem nem lankad, a hangok tiszták és érthetőek, ahogy Anja szívének ritmusa és légzése is.
Vendég —
Munnin & Frigg
A rutin és az évek segítségével egészen könnyen felismertem már, hogyha valaki össze-vissza beszélt, de azt sosem gondoltam volna, hogy pont Mildrin fogom ezt észrevenni. Pszichiáter volt, a munkája igazából nem feltétlenül függött össze a feladataival, amit hollóként időnként rá rótt a Mindenek Atyja, és ahogy őt ismertem, bár időnként szórakoztathatta az emberi gyarlóság, gyanítottam, hogy az esetek többségében inkább fárasztotta. Valójában nem is az volt a kérdés, hogy miben éreztem, hogy össze-vissza beszélt, hanem hogy miért keltette ezt a benyomást. Általában akkor szokott az ilyesmi megtörténni, amikor valaki titkolt valamit, akár még önmaga előtt is, vagy ha valaki igazából nem tudta, hogy mi is volt a baja, csak megszállta egy kellemetlen érzés, amikor minden kényelmetlen volt, minden fárasztó, de az okok nagyon mélyre nyúltak ahhoz, hogy hirtelenjében meg tudja fogalmazni mi is volt mindennek a gyökere. Én Mildri esetében ez utóbbira tippeltem. Talán tényleg csak annyi, hogy túl sok ideje volt már Midgardon, talán az Einarral való surlódásaik se tettek jót neki… Találgathattam volna, de igazából ameddig nem kezdett el magától beszélni, hosszan és részletesen, addig nem sokra juthattam az ügyben. - Igen, érdekesek. És néha nehéz bevallani, de sokkal több mindenben hasonlítunk rájuk, mint ahogyan az elsőre látszik. – mondtam végül egy mosollyal. A türelem hegyeket volt képes elmozdítani, és Mildri megérdemelte, hogy türelmes legyek hozzá, hogy akkor és úgy fogalmazza meg a problémáit, ahogyan az neki megfelelt. Abban teljesen igaza volt, hogy szükségünk volt erre a kis szabadságra, nekem is, és neki is Einar miatt. Bemondták a járatunkat, mi pedig beálltunk a sorba, megmutattuk az útlevelünket, a beszállókártyáinkat, ahogyan azt kellett, ahogyan az egyszerű emberek csinálták, majd helyet foglaltunk. - Ablak inkább, ha lehet. Nem csak Munnin volt képes alakot váltani, erőm teljében még én is képes voltam sólyom formáját ölteni és szabadon repülni, de ameddig neki ez természetes állapot volt, addig nekem sok energiába kerülő, rövid ideig tartó utazás volt csupán. A felhők látványa – melyekről az emberek úgy tartották, hogy én szőttem őket az égre, és ez igaz is lett az első Ragnarök után – mindig fenséges volt, főleg felülről, együtt a tiszta kék éggel és a szikrázó napsütéssel. Nem is figyeltem igazán az ilyen utak elején lévő kötelező bemutatóra. Feltűnt persze a nő bámulása, de betudtam ezt az isteni kisugárzásnak, és egyszerűen csak nem foglalkoztam vele. Ha minden halandóra figyeltem volna, aki így nézett rám, az kitöltötte volna az örökkévalóságot. Felkuncogtam Mildri megjegyzésére. - Tévedsz, én ki tudnám magyarázni. Kultuszt építek. Vagy bosszút állok a férjemen a ciklusokon át tartó viselkedéséért. Bár önmagában az is elég ok lehet, hogyha azt mondom, hogy mert te megengedted. – nevettem fel. Ez utóbbit nem tettem volna meg, de a többi igaz volt. Tényleg szükségem lett volna stabil kultuszokra Midgardon, akik pontosan tudták mit kell tenni, nem hagyatkozhattam a modern boszorkányok értelmezésére, akik még adtak nekem valamennyi varázserőt a hétköznapokra, sem arra a kevéske erőre, ami az önvédelmi órákon áramlott belém kicsit. Mindez semmi volt ahhoz képest, amilyen fénykoromban voltam. Elvettem a prospektust és elkezdtem nézegetni. - Ha a folyó menti kastélyokkal is számolunk, már ha arra gondolsz amik a Loire mentén vannak, akkor lehet, hogy ott is foglalnunk kéne egy szállást. De talán az úgy még jobb is lenne, mintha csak Párizsban maradnánk. Szóval én azt mondom csináljuk úgy, hogy Párizsban múzeumozunk, és végigjárjuk a francia éjszakai életet, akár még egy műsort is megnézhetnénk a Moulin Rouge-ban, utána hajóra pattanunk kastélyokat nézünk, levendulamezőket, sajtkészítőket, és utána utazunk tovább Olaszországba? – kérdeztem. Ez jónak hangzott, csak három-négy napról volt szó, ha az utolsó napot az utazásnak szenteljük, és aznap már repülhettünk is tovább Rómába. Nem akartam telezsúfolni feltétlenül programokkal az egészet, nem szerettem rohanni, főleg istennőként nem. Közben a pilóta elindította a hajtóműveket, mi pedig lassan a felhők felett találtuk magunkat.
Frigg a kezdetek óta megértő volt, elvégre ő a család meg minden ahhoz tartozó úrnője. Anya így is meg úgy is, gondoskodó, ölelő karokkal és a legmelegebb szívvel amit ember vagy épp isten valaha is hordott a mellkasában. Talán éppen ezért voltam mindig úgy oda érte, épp ezért nem jelentett soha terhet ha rá kellett felügyelnem, ahogy most sem jelent és a jövőben sem fog. Azonban a saját titkom súlya ólom nehezékként húz le a mélybe, és nem hagy mellette repülni. A bizalom két élű fegyver, mindamellett olyan törékeny mint az a lehelet finom pókháló, amit az első tavaszi szellő is képes leszaggatni, ha alkotója nem volt elég alapos. Nem félek tőle hogy elárulna, mégsem kötöm az orrára, hiszen megvan a maga baja, legalább mellettem had érezze biztonságban magát. Noha őszinte voltam vele mindig, Odinnal kapcsolatban is, ha a véleményem kérte, vagy ha információt akár önmagáról is. Lassan megfojtanak a saját érzéseim. -Tudom hogy nem kell... de hogy teljesítsem a rám bízott feladatot ha nem vagyok a lehető legtöbb információ birtokában? Kell vagy nem kell, nem választás kérdése, a szükség törvényt bont. - magyarázom a bizonyítványomat, és egy pillanatra én is elhiszem a hülyeséget. Meg tudnám védeni ezek nélkül is, de lehet akkor baltát állítanék mindenki fejébe aki öt méternél közelebb megy hozzá. Ejj Mildri lassan neked is nyugtatókat kell szedned. - Szeretem csinálni, néha jól esik csak úgy önmagáért, van amikor szórakoztat is az emberi butaság. Olyan egyszerűek és gyarlóak, mégis mennyit aggódnak azon hogy mi lesz ha meghalnak, ellenben tenni életükben nem akarnak sem ellene sem érte. - a féligazság nem hazugság, csak itt ott kimarad ez meg az. Bemondják a járatunk, és a kézipoggyászokkal elindulunk a megfelelő kapu felé. Karom beleakasztom Anja karjába. -Szükségünk van erre a kikapcsolódásra, se férjek, se apák, se bátyók, se más nem állhat az utunkba. - mosolygok rá töretlenül, és nem kezdek el azon morfondírozni hogy Odin egyesével fogja kitépni a tollaimat aztán kitesz a napra száradni, ha a feleségének baja esik. Opsz.. késő. Egymás melletti ülések. -Ablak vagy inkább folyosó? - válasszon ő, repültem eleget, hogy tudjam milyen a táj felülről. A légiutaskísérő zenés bemutatója a biztonsági öv használatáról és a menekülőutakról meglehetősen bénácskára sikeredik, talán azért mert lopva folyton Anjat bámulja. -Lassan magadba bolondítod az egész repteret - suttogom mosolyogva. - Most szólok, haza nem lehet őket vinni, mert nem fogom tudni kimagyarázni, de te sem. Szóval... - nyomom kezébe a párizsi tájékoztató füzetet. -Először múzeumlátogatás, aztán hajókázás közben megnézzük a folyó menti kastélyokat, és piknikezünk a csodálatos torony lábánál. Giccses, de a turisták ezt csinálják, mi pedig turisták vagyunk. Van bármi más amire kedved lenne?
Vendég —
Munnin & Frigg
Nem mondtam volna, hogy teljesen meggyőzött, amit Mildri mondott, de egyelőre elfogadtam, hogy tényleg jönni akart. Tényleg el akart utazni, tényleg ki akart kapcsolódni, és ő is maga mögött akarta hagyni Oslot és minden problémát, amivel itt szembe kellett néznünk. Talán ennyi elég is volt. Elégnek kellett lennie. - Jól van. Akkor tegyünk így. Bár szerintem némi őrültség azért belefér. Mosolyogtam rá bíztatóan. Munnin is és Hugin is nagyon komolyan vették a feladatukat, és ez egy olyan szolgálat volt, amely sosem ért véget. Nem voltak szabadnapok, nem volt betegszabadság, ők voltak Odin Emlékezete és Gondolata. Bele sem akartam gondolni, hogy ez mennyire fárasztó lehetett. Sokan látták közülünk úgy Midgardot, mint kellemetlen kötelesség, ahova menni kellett, mert a Mindenek Atyja azt mondta. Kevesebben, de azért voltunk néhányan, akik viszont meglátták ebben a helyben a lehetőséget, és talán az újrakezdés reményét, hogy ne mindig ugyanúgy csináljuk a dolgokat minden ciklusban. Egyébként is különleges volt a helyzetünk, ez a kor, ez a világ, az emberek hitetlensége, az Átok… Változnunk kellett nekünk is. Munninnak pedig talán nem ártott tényleg kikapcsolódni kicsit. Bátorítóan megszorítottam a kezét, majd végre elintéztük a becsekkolást, feladhattuk a csomagjainkat és átmentünk az összes biztonsági ellenőrzésen. Nem mintha képesek lettek volna ellenünk tenni bármit, hogyha előhúztuk a tarsolyból az isteni erőnket, de történtek olyan dolgok a világban, ami mindezt indokolttá tette, maradt hát a türelem, a kedvesség, és hogy beálltunk a sorba. Ez utóbbi már önmagában is bosszantó dolog volt, még az embereknek is, hát még nekünk, de nem volt mit tenni. Majd újabb kapu jött, végül újabb váró, ahol már megfordult a fejemben, hogy talán VIP ellátást kellett volna kérnünk, saját váróval, némi kiszolgálással… De szerencsére nem kellett itt olyan sok időt eltöltenünk, hogy ne bírtuk volna ki. Kék szemem időnként továbbra is Mildrit fürkészte. Nem is tudtam, mit kerestem. Valamit. Amit persze félre is értett, de mielőtt még visszakozhattam volna, hogy nem azt vártam, hogy meggondolja magát, hozzátett legalább egy magyarázatot, ahonnan elindulhattam. Mert tudtam, hogy volt valami, ami frusztrálta és aggresszívebbé tette a szokottnál. - Ez hát a baj? A munkád? Tudod, hogy nem kell dolgoznod, ha nem szeretnél. Nem kell beilleszkedned, ha nem akarsz, tudod, hogy mi is miért tesszük. – hogy a halandók közelébe férkőzzünk, hogy megfejtsük mit kell tennünk ahhoz, hogy újra higgyenek bennünk. Munnin azonban sosem volt isten. Az ő ereje Odintól jött, neki nem kellettek sem imák, sem áldozatok. Ám ha a holló szabadon akart szállni megtehette, csak annyit akart tőle a férjem is, hogy ebben a világban legyen ő is és Hugin is, ha szüksége lenne rájuk. Közben a hangosbemondón bemondták a párizsi gépet.
Ha nem is láttam volna, akkor is érzem azt a pillantást, ahogy Frigg rám néz. Kutató, értetlen pillanat, amikor keresi az okokat, mégsem foghatom ezt most egyszerűen a emberi munkájára. Ez a pillantás nem Mildrinek szólt, hanem nekem. -Eszemben sincs lemondani… - még csak az kellene, mért nem megyünk haza és gubózunk be a tv elé, éljük az emberi életet, és felejtjük el akik vagyunk. Egy frászt. Szavai a szívem köré tekerednek és egyszerűen képtelen vagyok nyugodt maradni. Megállok az érintésére. Egyszeriben fojtom el lélegzetem, és érzem hogy alakot váltanék örömömben. Felé fordulva megfogom a kezét. – A férjed azért fizet, hogy vigyázzak rád, hogy megóvjalak minden bajtól és ha kell öljek azért hogy te élhess. De! – csodás ez a virágnyelv, ebben a világban meg még a falnak is füle van – Azért jöttem el veled mert el akartam jönni, mert el akarok menni Európába, és időt akarok azzal tölteni hogy koktélokat iszogatok veled a tengerparton, kinevetjük a férfiank álcázott kisfiúkat és kimeríteni a létező összes hitelkeretet. – a hangom továbbra is halk – Azt viszont nem fogom tudni neked megígérni, hogy ez mellett nem fogok vigyázni rád, hogy sikítva elmenekülök ha egy szatír mutogatja magát. Azt hiszem mondhatjuk hogy barátok vagyunk, és a barátok vigyáznak egymásra, összetartanak, és visszafogják egymást ha valamelyik hülyeségre készül. – mosolyodom el, és nagyon remélem hogy ezzel megnyugtattam. Persze nyilvánvaló hogy nem, mert még mindig úgy néz rám, olyan kutató pillantással mint aki arra vár, hogy majd meggondolom magam. Sosem volt jellemző rám a menekülés, sosem hagytam ott egy csatát, és soha nem fordítottam hátat annak akit a gondjaimra bíztak, ez most sem lesz másként. Neki szüksége van a környezetváltozásra, kell, hogy lemenjünk arról a bizonyos térképről, nekem pedig kell az ő társasága, hogy ne veszítsem el a tudatom. Én vagyok az emlékezés hollója, ha én nem tudom hogy ki vagyok, a világunknak vége lesz. Újabb váró, nem vagyunk sokan, a gép sem a legnagyobb amire jegyet vettünk. Közvetlenül Párizsba megy, nincs átszállás, nincs macera. -Nem fogom meggondolni magam, hiába várod – mosolyodom el, de nem nézek rá – mindkettőnknek kell hogy kicsit kiszakadjon az emberi világból, az utóbbi időben csak a munkával foglalkoztam, holott ez… cseppet sem számít. Szándékomban áll érezni hogy ki vagyok. – Lehet utoljára, bár csak Friggből kiindulva nem egy hét alatt tűnik el az eszem, de már másfél hónapja kopnak az emlékek, és tartok tőle hogy ha nem jövünk rá ki csinálja és hogy lehet megállítani akkor ez lesz az utolsó kirándulásunk. Abban már gondolkodni sem merek hogy visszafordítható lenne a folyamat, hogy ami elveszett visszajöhet e.
Vendég —
Munnin & Frigg
Kicsit gyanakodva méregettem Mildrit, és ezt meg sem próbáltam leplezni. Bár a parancsomra elengedte azt a szerencsétlent, aki rossz nőkkel húzott ujjat, a hollóra nem volt jellemző ez a fajta hirtelen aggresszió. Vagy csak egy olyan oldalát mutatta meg éppen, amit a korok alatt egyszer sem láttam? Nem, ezt nem gondoltam. A rövid magyarázat, amit adott, talán érthető volt. Nem éreztem elégnek, de el tudtam képzelni, hogy valóban csak ennyi állt a hátterében. Egy szabadon szálló madárnak, aki korábban Kilenc Birodalom egét szelte át Midgard kevés lehetett. Az emberi élet, amit kényszerűen magára húzott mint egy jelmezt, szintén kevés lehetett neki. Tette, amit tennie kellett, mert Odin erre utasíthatta, és a Mindenek Atyjának parancsát még én sem bírálhattam felül, de talán… Talán megkérhettem őt, hogy adjon Munninnak egy kicsivel nagyobb szabadságot. Bár nekem jó mókának tűnt ez az utazás, most jöttem rá, hogy neki ez is inkább volt kötelesség. Anja énem a barátnőjének tekintette Mildrit, sőt talán Frigg énem is Munnint, ezért hajlamos voltam megfeledkezni arról, hogy neki vigyáznia is kellett rám, követnie is kellett a parancsaimat, és ez a vakáció sem biztos, hogy több volt ennél. Feladatteljesítésnél. Lelkiismeret furdalásom lett. - Semmi baj. Tudod… Még lemondhatjuk ezt az egészet. Én együtt csak szórakozni és kikapcsolódni szerettem volna egy kicsit, de ha neked ez azt jelenti, hogy csak testőrt játszol és teljesíted a hirtelen szeszélyeimet, akkor inkább maradjunk itthon. Komolyan. Ha te nem érzed jól magad, akkor én sem fogom tudni. – simogattam meg a karját egy bátorító mosoly kíséretében. Most nem Asgardon voltunk. Nem mertem volna azt mondani, hogy itt egyenlőek voltunk, de sokkal közelebb álltunk az egyenlőhöz, mint valaha bármikor. Szerettem volna, ha egészen azok tudtunk volna lenni, így legalább igyekezhettem közelíteni. Amikor odalépett az ellenőrző kapuhoz, én is átnyújtottam az útlevelemet, a kézipoggyászomat pedig a szalagra tettem, de közben Mildri arcát fürkésztem, hogy nem gondolja-e meg magát. Ha mégis, akkor szó nélkül visszafordultam volna, és tényleg nem nehezteltem volna rá. Jobb volt még most hazamenni, mintha kint jövünk rá, hogy ez így nem megy, hogy ez neki már túl nagy nyomás mindent egybe véve. Nem kerülte el persze a figyelmem a biztonsági őr, és a jegyellenőrző kisasszony reakciója ránk, akiket szintén megajándékoztam egy mosollyal, ha nagyon gonosz akartam volna lenni, talán egy kósza érintéssel, de inkább nem feszítettem túl a húrt.
A különbségek egy isten és egy isteni lény között, nem mindig látszódnak elsőre. Tény, hogy rendelkezünk azzal a tulajdonsággal, hogy óhatatlanul is magunkra vonjuk az emberek figyelmét, noha nem harsányságunkkal, az csak álca az emberi világban, hogy beolvadjunk közéjük. Ha tudattalan is találkozol egy istennel, érezni fogod. Vonzódsz hozzá, mint molylepke a gyertya lángjához, és talán a hasonlat ott sem téved, hogy az istenek épp oly szeszélyesek, mint az a láng. Melegít, fényt ad, utat mutat, de ha nem figyelsz, egy pillanat alatt oda lehet az életed. S ha nem általuk, hát általam. Most jöhetne valami magasztos duma arról hogy mekkora királylány vagyok, hogy Odin fejéből kipattanva arra hívatottam, hogy védjem a gyengé… nem ez nem egy hősi szövegelés az éjszakába. Évezredek óta csinálom, és lehet hogy az utóbbi időben rám jár a rúd, és az a két hónap rendre az idegeimen táncol, de még annyira eszemnél vagyok, hogy a reflex reflex maradjon. Ujjaim között az emberi kézfej olyan törékenynek hat. Érzem az ereiben rohanó vért, érzem ahogy az izmok megfeszülnek majd a nyomásra engednek. Ahogy az idegek azonnal viszik üzenetüket az agynak. Baj van. Felszólításomnak azonnal eleget tesz, illetlen taperolását abba hagyja és még szabadkozik is. Az izmaim azonban nem engednek. Mint mikor prédám húsába vájom karmaim. Az ösztön folytatást követel. Tépni marcangolni. Egyszeriben a késztetés fellángol bennem… ölni. Meg kell védenem a királynőmet, és annak legbiztosabb módja, ha ez a féreg többé nem vesz levegőt. Hagyd. A hang az elmémbe vág, mint izzó kés a vajba, s ha ez nem lenne elég, Frigg keze a karomhoz ér. Figyelmem azonnal az övé, de szemem le nem veszem a férfiról. Lazítok a szorításon, majd engedem, mire az hátra lép és kezeit mellkas magasságba tartva hátrál. -Elnézést a zavarásért… - hátra arc és szinte elfut. Állok még egy kövér pillanatig, figyelve ahogy a zsákmány elmenekül. -Ne haragudj… azt hiszem… ösztön volt… - talán, de koránt sem biztos. Az utóbbi két hónapban nem mentem gyakorlatra, az utóbbi egy hónapban küldetésen sem voltam. Minden veszélyes munkát Einar intézett, én pedig éltem az unalmas emberi életemet. Most meg az egész a nyakamba kezd szakadni. Nem veszíthetem el a kontrollt, nem mondhatom el Anjanak, hogy lassan tényleg csak Mildri leszek, hogy talán ez a kirohanás egy utolsó kétségbeesett kiáltás volt a hollótól, küzdve az egész szarság ellen. Legszívesebben elbőgném magam a tehetetlenségemtől, de sírni egy isten se látott, még Einar is csak egyszer. -Nem vagyok képes megszokni ezt a világot… a maga törékenységével. – magyarázom a bizonyítványom, és nagyon remélem hogy a pszichológus énje nem kerekedik felül hogy nézzük már meg mitől fekete a holló. -Erre az ellenőrző kapu… - indulok el, anélkül hogy rápillantanék, össze kell szednem magam, nem láthatja rajtam hogy nem vagyok a magam ura. Odin darabokra szedne ha valami baj érné a királynőt, és nekünk most jut eszünkbe vakációzni. Mildri te szándékosan keresed a bajt! Mire a pulthoz érünk már mosolygok. -Szép napot! – nyújtom át a jegyem és az útlevelem, majd elkérve Anjaét is. -Párizs? Szép város. – smúzol velünk és szinte a bugyijába olvad ahogy Anja arcát fürkészi. Ennyit az istenekről, ugye megmondtam? A biztonsági őr vörös arccal takargatja ágyékát azzal a kézi detektorral, és baromira reméli, hogy nem fog egyikünknél se becsipogni a kapu, mert már az is ciki hogy a kérem helyezzék a kézi poggyászukat a futószalagra is csak harmadik nekifutásra ment.
Vendég —
Munnin & Frigg
Nem kellett sokat várnom. Amikor megláttam Mildrit közeledni melegség költözött a szívembe, a magányom eltűnt, ahogyan a félelmeim is. Mosoly folyt szét az arcomon, amikor megláttam, és szorosan öleltem magamhoz még úgy is, hogy csak egy-két napja találkoztunk utoljára. Hiszen szinte már családtag volt, ő és Einar, még ha Mildrivel mindig közelebb is álltunk egymáshoz. És készen álltam a kalandra. Most erre volt szükségem. Túl sokáig éltem úgy, mint feleség, az otthon őrzője, és mint királynő, a népe őrzője. Kellett egy kis kaland, egy kis idő saját magamra, és ez úgy volt a legtökéletesebb, ha megoszthattam a barátnőmmel. Határozottan bólintottam a kérdésére, bár láttam rajta, hogy ő nem volt ennyire elszánt, mint én. Idegesnek tűnt, ha madár alakban lett volna tán még a tollait is felborzolta volna. Az erőltetett nevetésre én is arra néztem, mint ő, a képernyők felé. Már ismertem ezt a technikát, valamit látott, de nem akarta, hogy mások is tudják, hogy észrevette, amit esetleg nem kellett volna. - Persze, hogy figyelnek minket. Két gyönyörű nő vagyunk férfikísérő nélkül. – legalábbis szerintem ez így volt természetes. Én istennő voltam, Mildri pedig egy isten fejéből pattant ki. A halandók a lelkük mélyén érezték ezt, még akkor is, ha nem hittek bennünk. Még mindig ott volt az a több, az az isteni, amivel át tudtuk volna formálni a világot. Legalábbis egykor úgy volt. Magabiztosan indultam el Mildri oldalán a becsekkoláshoz, utána pedig az ellenőrző kapuhoz. - Ez remekül hangzik! Azt mondják a Louvre-ban napokat el lehet tölteni, úgyhogy gondosan ki kell választanunk, hogy miket nézzünk meg. A festmények és szobrok vagy inkább a történelmi kiállítások érdekelnének jobban? – engem mind a kettő érdekelt, de nem akartam feltétlenül az egész nyaralásunkat egy múzeum falai között tölteni, így engedtem, hogy ő válasszon a vikingesen kívül is. Számomra nem volt rossz választás. Ekkor pedig a férfi, akit eddig Mildri figyelt képes volt minket megszólítani. Felemeltem az állam, és olyan lesújtóan néztem rá, ahogyan csak az istenek királynője tudta lenézni a porban csúszó, halandó férgeket. Rosszabb időszakaimban tudtam ilyen lenni, gőgös, rátarti, arrogáns… Többször voltam kedves, de ahhoz jó volt, ha mindenki tudta, hol volt a helye. Ám a férfi annyira nem érzékelte a finom figyelmeztetést, hogy képes volt hozzám érni. Önvédelmi órákat tartottam nőknek, a valkűrök legjobbjai tanítottak harcolni, így könnyedén a földhöz vághattam volna, ha akartam, de a repülőtéren nem szerettem volna erőszakhoz folyamodni. Mildri gyorsabban mozdult, mint én. A figyelmeztetés kijárt az ostoba fajankónak, ám amikor közölte, hogy nem akart bajt, azt hittem a holló el fogja majd engedni, esetleg meglöki majd határozottan, de nem ez történt. Sőt… A régi időkben talán végignéztem volna. Megérdemelte volna, hogy eltörjék a kezét, azért mert hozzám ért. Most viszont nem azt a kort éltük. Be akartunk olvasni az emberek közé, közelről akartuk szemlélni, meg persze felügyelni őket, ráadásul éppen ezen a napon szórakozni indultunk, és nem szerettem volna valami őrszobán tölteni az elkövetkezendő órákat. Furcsálltam, hogy én voltam a józanabb, Mildri nem szokott ennyire aggresszíven reagálni. - Hagyd. – értem hozzá óvatosan a nő karjához. - Nem ér annyit, hogy hívja a biztonságiakat és lekéssük a gépünket. Ez csak egy csaló, nem egy bérgyilkos. Próbáltam hatni rá, de olyan távolinak tűnt. Mintha valami köd ereszkedett volna az elméjére. Kezdtem egy kicsit aggódni, mert még sosem láttam ilyennek, és csak reménykedtem benne, hogy a hangom elér hozzá.
Vannak azok az ötletek, amik csak elsőre tűnnek jónak, vannak amelyek kis szájhúzással másodikra is. Ez az európai kiruccanás... attól függ ki kérdezi, attól függ mit tud Friggről, vagy épp rólam, attól függ a nap még mindig keleten kelt-e fel. Mint két barátnő, úgy indulunk el, és ha innen próbálom meg ábrázolni, totál semmi gáz nincs. Mint egy istennő meg a testőre, szintén teljesen normális. Mint két nő, akiknek rövid időn belül egy aranyhaléval lesz egyenlő a memóriája... felügyelet nélkül... ebbe inkább bele sem akarok menni. Nem igazán repültem az emberek fém koporsójában ezidáig, ami az ilyen utasszállítókat illeti. Persze a bevetésekre mentem helikopterrel, ha muszáj volt csapatba szerveződve csinálni, de egy magamfajta lény, sokkal inkább bízik a saját szárnyaiban. Ha méretem változtatható lenne, és elbírnám Frigg súlyát talán javasoltam volna neki hogy én magam viszem el Párizsig. De mintha egy veréb akarna egy kutyát cipelni. Esélytelen. Két bőrönd mellett ácsorog, én pedig csupán egyet hoztam, az is majdnem félig üres. Ha amúgy nem is, de ebben hatalmas különbség van közöttünk. Nyilván én is szeretem a szépet, a csillogót, de emberi testben negyed annyi időt sem töltöttem mint ő. Nem érzem mindmáig igazán a sajátomnak. Ezét tutira kapok fejmosást. Mély levegő... mi baj történhetne, hiszen csak nyaralni megyünk, lazítani, kicsit napozni, úszni, vásárolni, csupa olyan dolog ami nem tűnik ki a tömegből. Hiányoznak a fegyvereim. A megszokások rabja tudok lenni, mindig van a közelemben egy balta, egy kés, pár nehéz fémes tárgy, ha valaki agyából másképp kell kihúzni az "értelmet". Nagylány vagy Mildri... old meg! Nyakamban Einartól kapott medál lóg, ami titkon egy penge, a biztonsági ellenőrzésen majd leveszem és a csinos fonott kis kosárkájukba teszem, amit nem világítanak át. -Anja... - köszönök hangosan, mintha csak halandó lennék, noha biztosra veszem hogy jelenlétem előbb megérezte mint ahogy közelébe értem. Egyik kezemmel magamhoz ölelem és vigyorgok mint egy tinifruska. - Készen állsz? Irány a nagyvilág? - pillantásom semmi nem kerüli el, az a fazon már akkor ott állt és Frigget pásztázta mikor én megérkeztem. Most pedig engem is szemügyre vett. Lehet tolvaj, szervkereskedő, strici, jóformán bármi, vagy csak egy unatkozó férj aki az aktuális szeretőjét várja hogy végre meglépjen a neje elől, s ha nem jön, hát jó lesz helyette az én szőkeségem is. A jegyeket Aeryn elintézte, minden itt van nálam, így kezemmel a becsekkoló kapu felé mutatok és harsány nevetés kíséretében izgatottan hajolok Frigg arcához. -Figyelnek minket, csak légy vidám, míg eljutunk a gépig. - aztán nevetés, csak egy vicc, semmi több. Rajtunk kívül nem érzem más isteni teremtmény jelenlétét, így a rajongója ember. Vajon Frigg szólt Odinnak hogy lesétálunk kicsit a térképről? A fazon tutira nem szolgál egy istent, legalábbis nem azt amelyiket én. Kezemmel finoman jelzem hogy induljunk, és alig 30 méter múlva már a pultnál állunk, vidáman lobogtatom a jegyeket. Ha már nem kenhetem falhoz, és vallathatom ki, mi végre van itt, elveszem a kedvét attól hogy célpontnak tekintse Anjat. A jegyek ellenőrizve, megkapjuk az útbaigazítást, a nagy csomagok a futószalagra kerülnek, mi pedig mehetünk az ellenőrző kapu felé. Friggbe karolok és fejem forgatom, közben be nem áll a szám. -Képzeld utána olvastam, hogy abban a hatalmas múzeumban most nyitottak egy új termet, és mindenféle vikinges dolgok lesznek ott... - játszom a fiatal csitrit, aki lehet hogy gazdag, de észt nem osztottak neki mellé. Könnyű préda, és Mr. Falhoz lapulok és lesem a hölgyeket máris akcióba lendül. Most vagy soha, mert ha elérjük az ellenőrző kaput, már megszívta, utánunk nem jöhet. -Elnézést hölgyeim... - szaga akár egy reneszánszkori francia parfümös boltja. Azt is magára borította amit a hátsó polcon talált. - Látom nyaralni készülnek - micsoda észkombájn ez a fazon - felajánlanám szolgálataimat. Kiviszem önöket a géphez, nem kell sorba állniuk, és cégünk a becsekkolás minden részét elintézi. - ezzel a dumával próbálkozik tényleg? Anja-ra nézek, hogy szerinte se százas az ürge. -Jöjjenek... - nyálas mosoly, de a keze, megérinti Anja karját, és ahogy csuklójára fonódnak az ujjak, a reflexek az agyamba tódulnak. Közéjük állok, bal kezem a fazon kézfejére fog, két ujjal szorítva a kézfej két oldalát, törve mutató és kisujját. Jobb kezem a bal felkarján, könyék felett. Hangom halk és kimért, nyoma sincs benne az előbbi fruskának. -Eressze el, és lassan lépjen hátra, vagy gondoskodok róla hogy egyik kézzel se legyen képes jó darabig magához nyúlnia. - arcom rezzenéstelen, pillantásom az övébe fúrom, noha majd egy fejjel nagyobb nálam. Erre mondják hogy kicsi a bors, de rohadtul rá tudsz baszni... -Nem akarok bajt... - ohh hát hogy ne, ilyenkor már soha senki nem akar bajt, ilyenkor már kurvára mindegyiknek inába száll a bátorsága, ilyenkor fülük farkuk behúzva menekülnének... szánalmas halandó söpredék, még csak egykori önmaguk árnyékaihoz sem érnek fel. El akarom törni a kezét, meg akarom mutatni neki hogy milyen érzés mikor az izmok szakadnak, a csont szilánkosan reped és törik. Látni akarom a felismerést a szemében, hogy nagyon mellé fogott, hallani az ordítását, ahogy könyörög...
Vendég —
Munnin & Frigg
Eddig életemben egyszer repültem a halandók vasmadarával, talán öt éve, amikor Odin eldöntötte, hogy tartósan is Midgardon fogunk élni. Kihasználtam, hogy ezt egyedül döntötte el, és ezért cserébe el kellett vinnie valahova nyaralni. Még emlékeztem rá, hogy valami nagyon mást akartam, mint amilyen Norvégia volt, ezért Egyiptomot választottam, és után a két hét alatt egyszer sem mertem bevallani, hogy elképesztően melegem volt, a homok folyton bement a cipőmbe, és alapvetően a sivatag egy rettenetesen kellemetlen hely. Visszagondolva már viccesnek hatott ez a sok minden, de most inkább maradtunk a biztonságos talajon, és egzotikus utak helyett inkább az európai nagyvárosokat igyekeztünk kiélvezni, ezúttal Mildrivel. Csak mi ketten lányok. Mindig is szerettem volna egy lánygyermeket is, de a sorsfonók négy fiúval áldottak meg, velük pedig nem lehetett csajos programokat csinálni. A szolgálólányok pedig nem voltak egészen olyanok, mintha barátnők lennének, hiszen mindig is alattam álltak, mindig az én kívánságaimat lesték, és ha akartak, akkor sem mertek volna ellentmondani. Mivel Mildri nem nekem dolgozott végső soron, talán ő állt még a legközelebb ahhoz, amit barátnak mertem volna nevezni. Felmerül a kérdés persze, hogy mi van a többi istennővel… amikor tudod, hogy a férjed csak azokkal nem feküdt le, akikkel eleve nem is akarnál barátkozni, mert kiállhatatlan a személyiségük, az megbonyolítja kicsit a dolgokat. A becsekkolás előtti csarnokban várakoztam két nagy bőrönddel. Fürdőruhát, papucsot és törölközőt kellett volna eltennem, de mivel nem tudtam pontosan milyen programokra számítsak, minden eshetőségre bepakoltam, színes koktélruhákat, nadrágkosztümöt, de túracipőt és kényelmes farmernadrágot is, pólót és blúzokat, tűsarkút és balerinacipőt. Igazából kisebb csoda volt, hogy mindez elfért csak két nagy bőröndbe, pedig előkészítettem egy harmadikat is, amit mint kézipoggyász vittem volna fel magammal az utastérbe. Noha még csak egyszer repültem, a szabályokat azért elolvastam. Elmondtam Odinnak is, hogy elutazom. Nem örült neki, de nem elkéredzkedtem, csupán egy tényt közöltem vele. Igazából számítottam arra, hogy Einar talán követni fog minket, ha Mildri egyértelmű jelenléte nem lesz elég neki, de annyi baj legyen. Azok után, amilyen híreket nemrég hozott nekem, akármit megbocsájtottam volna a hollónak – legalábbis egy ideig. Néha felpillantottam a nagy órára a falon, hogy nehogy késésben legyünk, de még két óra volt a kép indulásáig. Elsőnek Párizst néztük ki úticélnak, azután onnan megyünk majd tovább Barcelonába, a híres katalán strandokra, utána pedig Olaszországba, az Amalfi-partra, hogy a kisvárosi nyugalomban az azúrkék tenger mellett megfelelően kipihenhessük magunkat. A jegyeink már megvoltak, a szállásaink is – ötcsillagos szálloda alá nem adtuk, ez már mint pszichológus és pszichiáter is járna, de Asgard királynőjének végképp, egyedül a programok voltak még kérdőjelesek, de Párizsban mindenképp szerettem volna látni a Louvre-ban néhány kiállítást, és belevetni kicsit magam az éjszakai életbe is. A templomok nem érdekeltek.
2023. május 1-jén az óriások vezére összehívta tanácsát, amelyre a nornát is meghívta, aki segített neki az istenekkel szemben. Kezdetben úgy tűnt, ez alkalommal sem történik majd semmi különös, ám amikor Hildr távozásra készült, fültanújává vált két óriás sutyorgásának, s a hallottaktól égtelen harag támadt a norna szívében. A szavak arról szóltak: Thrym azt tervezi miképpen szabadulhat meg Hildr-től, mivel a norna követeléseit nem kívánja a nagyhatalmú óriás teljesíteni, akkor sem, ha az átokkal legyőzik és feledésbe taszítják az isteneket. Hildr elnyomta abban a pillanatban dühét, s ahelyett, hogy szembesítette volna Thrym-et rossz döntésével, a norna úgy határozott, megbosszulja, amiért megpróbálták kijátszani. De nem kapkodott el semmit sem, és mindent gondosan előkészített.
Kezdőlap
Frigg & Munnin