Asa & Nanna & Silje

A betegség persze nem olyan volt, mint amikor az emberek betegedtek meg vírusok és baktériumok miatt, és nem is érződött halálosnak, mégsem tudtam másképp megfogalmazni az engem gyötrő rossz érzést, ami már túlmutatott rossz közérzeten, vagy esetleg kis fejfájáson. Asa már értette, mert a szele elérte, még ha nem is egészen, de szerencsére legfiatalabb húgunktól még messze járt.
- Úgy képzelem, nekik is ilyesmi érzés lehet. Gyengének, erőtlennek érzem magam, mint azok, akikből lassan szivárog el az élet. – próbáltam körbeírni, de elég nehéz volt, ráadásul másképp hatott ránk Asa szavai alapján. Nanna feltételezésére viszont határozottan megráztam a fejemet. Nem voltunk elpusztíthatatlanok, ám mivel működtetnünk kellett ezt a hatalmas gépezetet, ami a világ volt és a sorsa korokon és ciklusokon átívelve, ezért megölni is különösen nehéz volt minket, mert a sors, vagy a világ pont úgy alakult volna éppen, véletlenül, hogy ez ne történhessen meg. Ki lehetett játszani, ebben biztos voltam, főleg egy másik nornának, de azért nem volt ennyire egyszerű sem a dolog. - Nem, azt nem hinném. Ám attól tartok, hogyha eléri a világ három teremtőjét is ez az Átok, ez a feledés, ha Sirona nem tudja összekötni a szálakat a ciklusok között akkor… nem lesz semmi. A világ a Ragnarök utáni állapotban marad, mert nem lesz, aki újrateremtse, ez az erő csak a három fivérben van meg. És akkor… nem tudom mi lesz. Nem tudom látsz-e ilyen lehetséges jövőt. – válaszoltam végül Nannának. Ennek a lehetőségét, vagy akár a folytatás lehetőségét csak ő láthatta, de ahhoz, hogy ennyire előre nézzen a jövőben már neki is komoly energiákat kellett megmozgatnia. Én hittem abban, hogy az nem lehet a vége. Minden ciklusban voltak istenek, akik túlélték a Ragnarököt, ahogyan mi nornák is átvészeltünk a csarnokainkban minden világégést. Az Yggdrasil állt és erős volt, elpusztíthatatlan. Ám hogy mi lesz, újjá lehet-e építeni a romokat, rátalálhat-e valaki a teremtés erejére azt én nem tudtam megjósolni. Talán igen. A hatalom, amely minket teremtett, ami életre hívta Ymirt, az nem hagyhatta, hogy csak a semmi maradjon.
Ám még nem tartottunk itt. Most először meg kellett tudnunk pontosan mi folyik itt, és annak megfelelően kellett eljárnunk, még ha nem is tudtuk, hogy mi pontosan az a megfelelő. Ezt is ki kellett találnunk, ha már mind a hárman itt voltunk. Nanna fogalmazására felvontam a szemöldökömet.
- Mit kavarnának? Kását? – kellett pár pillanat, hogy megértsem a szlenget, ami erősen idegen volt számomra, de azért a kontextusból sejtettem. - Ha úgy érted, hogy szeretője volt-e Hildr Tyrnek, akkor nem hiszem. Azt látnunk kellett volna más emlékekben is, de drága hugunk csak itt tűnt fel.
Az ilyesmi sosem mozgatott túlzottan, mindenki azzal kavart akivel csak akart, Asát se szóltam meg ezért sose, csak az utána jövő fájdalom volt az, amitől szerettem volna megóvni mindannyiunkat, de saját magamat sem sikerült mindig. Skadi szála valamivel izgalmasabb volt, mint Tyré, de most nem állhattunk meg gyönyörködni a norvég táj szépségében, sem figyelni a vadászatokat és partikat, ahol még próbálta életben tartani a hagyományokat. Igen csak értékelendő, nemes dolog volt ez, de ha nem célzottan kerestünk, akkor éveket tölthettünk volna el a szálak figyelésével. Hildr mozdulatára félrebiccentettem a fejem. Megállítottam a képet és közelebb hoztam rajta a nornát.
- Elképzelhető. Miért használja a kezét? Nincs rá szüksége. Van egy karkötője, ha jól látom.
Mivel ez Skadi múltja volt, a norna távoli volt, rosszul kivehető.
- Nézzünk meg még egyet. Ha háromból három, akkor az már elég jól megalapozott gyanú. És el kell döntenünk, hogy mit kezdjünk vele.

Always arrive in style -  

- but never invited

Silje filmjei mindig baromi menők voltak, pedig a legtöbb isten unalmas életet élt. Szerencsére a nővérkém valami rendezői őstehetség volt és mindig megtalálta az érdekes részleteket, meg a kellő suspence-t. Bezzeg én csak vargoltam néha, meg horoszkópba illő zagyvaságokat mondtam. De fogadjunk, hogy egyikük sem tudott olyan kávét főzni, mint én.
- Beteg vagy? - kérdeztem vissza, félig már egy sütivel a számban. - Mármint így rendesen, mint az emberek? Meg te is? - fordultam itt Asa felé. Lehet el kellett napolnunk akkor a jövő csütörtöki szellőzést. - Basszus, akkor nagyobb a baj, mint gondoltam. Mármint oké, fonalak meg fonás meg minden, de eddig sosem volt olyan, hogy azok hatottak ránk. Csak fordítva. Gondoljátok, hogy ha az összes érintett lesz, mi csak így... - itt grimaszolva elhúztam egy ujjam a nyakam előtt, nyekergő hangot kiadva közben, pedig a saját halálunkról beszéltünk. De nem tehettem róla, én voltam a fonalak nyirbálója, nekem mindig könnyebb volt a végekről beszélni, mint másoknak. És fantasztikus Mardi Gras partikat tudtam szervezni.
- Szóval Hildr. - ültem le Silje és Asa közé, két kézzel kortyolva az egyik kávéból. Azóta elfelejtettem, melyiket hoztam magamnak, de reméltem a nővéreim is meg lesznek elégedve, akármelyik is volt. - Nem lehet, hogy csak kavartak Tyrrel? Mármint a levezetés logikus, de azért ez egy elég komoly vád, talán nem kellene ujjal mutogatnunk komolyabb gyanú nélkül.
Amit azonnal meg is kaptunk, ahogy Silje áttekerte a képet Skadira. Birtam Skadit, kifejezetten érdekes élete volt, meg olyan igazi feminista ikonná nőtt, mikor az összes istent befenyítette, ha nem adták hozzá valamelyiküket. Oké, végül az nem Baldr lett, ahogy akarta, de így is jó próbálkozás volt.
- Ok-ké, visszavontam. Vagy tényleg köze van valamihez, vagy egész háremet tart istenekből. - motyogtam, aztán felemeltem az egyik kezem és próbáltam leutánozni a mozdulatot, amit Asa is észrevett. - Üssetek le, ha hülyeséget mondok, de... nem olyan, mintha épp igézne? - kérdeztem a saját ujjaim fölött nézve gonoszan Asára, egy nagyon élethű villámsistergést utánozva. - Tsz-tsz!

Asa & Nanna & Silje

Ameddig Nanna kiment kávét főzni, addig bólintotta Asának, és Tyr életfonala után megkerestem Skadiét. Az övé sokkal jobb állapotban volt, mint a háború istenéé, látszott, hogy az Átok fokozatosan hat, éppen csak apró kis foszlás látszott rajta, amit talán nem is vett volna észre más, csak mi, akik szőtték ezt az életet, és tudtuk, hogy mennyire simának kellett volna lennie. Ősinek és erősnek, de most gyengének látszott, ami bámelyik pillanatban szétfeslhetett.
Közben Skuld visszajött, hogy kifejtse mit látott. Reménykedtem benne, hogy közelebb visz minket a megoldáshoz, de ehelyett csak még rosszabb hírt hozott, hogy már Baldr fia, Forseti is érintett volt. Láttuk volna persze a szálakon, ha kerestük volna, de így gyorsabb volt, ha tudtuk, hogy kit keresünk. Szomorúan néztem legkisebb hugomra.
- Én már érzem. Mintha beteg volnék, úgy, ahogyan az emberek. Gyengeség öntött el, fáradtság, néha fázom, néha melegem van, és mintha egyre mélyebbre zuhannék a kimerültségben és a fásultságban én is. Látni is biztos, hogy nagyon rémisztő, de benne lenni is. Ez… nem természetes.
A falon még mindig ott volt a kép, hiába távolodtunk el Tyr fonalától, ameddig nem kezdtük el nézni Skadi szálát, addig nem ártott, ha ott maradt és láthattuk a részleteket. Ismét elöntött a harag, ahogyan Hildr arcára néztem.
- Azt gyanítjuk, hogy mivel ez az Átok közvetlenül érinti a szálakat, legalább egy nornának köze kell, hogy legyen hozzá. Ha nem is ő az értelmi szerzője, a készítésében benne kell legyen egy nővérünk. Ezért azt gondoltuk, hogy megnézzük, hátha meglátjuk az érintett istenek közelmúltjában valamelyiküket, akinek nincs ott keresnivalója. És ahogy látod, Tyr szálán ott van Hildr.
Ha pedig felbukkan a többiekén is, akkor ő lesz az elsődleges gyanusítottunk, és fel kell majd keresnünk. Hogy az után mit fogunk vele tenni, afelől ötletem sem volt. Ilyesmire még nem volt precedens. Persze nem néztük jó szemmel, ha valaki beleavatkozott egy-egy halandó sorsába, de soha nem is büntettük kifejezetten. Most viszont valaki a világ sorsába nyúlt bele úgy, hogy ahhoz nem volt semmi joga, és lehet, hogy ez a megszokott ciklusok végét is jelenthette. Nem ezt írtuk meg.
- Szóval, Skadi. Kezdjük fél évvel ezelőttről.
Összecsippantottam két ujjam között a valaha volt jégóriásnő világoskéken derengő életfonalát egy fél évvel ezelőtti időpontnál, majd a falon, ahol eddig Tyrt néztük, elkezdett pörögni az ő múltja is. Emberi elme nem fogott volna fel minden részletet, minden pillanatot, de az enyém szerencsére igen, még ha megterhelő is volt.
- Kelleni fog az a kávé… – motyogtam.

Always arrive in style -  

- but never invited

Ha valaki látott engem a nővéreimmel, mindig megjegyezte udvariasan, hogy mennyire hasonlítunk, ami bődületes hülyeség volt. Mármint csak ránk kellett nézni, Silje képes volt egy helyben ülni és nyugodtan szemlélni azt a ciklont, ami én voltam, Asa pedig olyan simán csapódott egyikünktől a másikhoz, mintha egész életében ezt csinálta volna. Mert hát... ezt csinálta.
- Telefon? - kérdeztem a kanapén fekve, épp csak fél szemmel fordulva feléjük, aztán ahogy a felismerés rám tört hirtelen felültem. - Óh, hogy... Tehát az már megtörtént, nem csak fog. Basszus. Bocsi, nem néztem az órám, nem tudtam hogy tényleg akkor hívtál.
Mármint a nővéreimnek nem volt sorsfonala, őket nem láttam előre, de akkor nem néztem, hogy ki hív. Azt hittem megint csak előre vízionáltam hogy valaki az emberek közül fel fog hívni. Erre vettem azt a hülye okosórát, meg állítottam be rajta külön évszámos naptárat, de a legmodernebb technológia sem segíthetett a hülyeségen.
Az, hogy nekünk nem volt sorfonaluk azért is volt probléma, mert emiatt például ötletem sem volt mit jelentett Asától az, hogy "kiszellőztette a fejét". Nélkülem. Általában ketten egyszerre szellőztünk, meg áztunk, mi lehetett az, amibe én nem voltam hivatalos? Fenrir? Erre majd rá kellett később kérdezzek, de először...
- ...süti. Az is megteszi. Meg kávé. Egy feketén, egy tejjel, kis cukorral? - kérdeztem, miközben átszökdécseltem a gyertyák között a konyha felé, reflexből lebukva egy életfonál elől. Végülis Skuld voltam, nem akartam valakinek véletlenül rövidre vágni a fonalát azért, mert nekimentem kávéért menet.
- Hogy mi? - kiáltottam vissza a berregő kávéfőző mellől. - Ja, hogy ha. Igen. Azért jöttem, mert valami nagyon para dolog történik. Sentrumban voltam a fodrász után, és szembejött az igazságügyi főmuksó, tudjátok, Baldr kölyke, én meg kíváncsi voltam, de... Nem is tudom, elég nehéz leírni, mit láttam.
Tekintve, hogy a kávéfőző még mindig ment, kérdéses volt ebből mennyit hallottak. Inkább becsuktam a szám és megvártam, hogy lefőjjön a három adag, megcukroztam kettőt meg tettem tejet az egyikbe, aztán egy kis tányérnyit felpakolva Asa süteményéből visszasasszéztam a nagyszobába.
- Szóval ránéztem Forseti fonalára, de mintha követett volna valami. Bármi is volt, a fonálba itta magát és a múltból jött, azért is jöttem ide. De ez a dolog... - egy pillanatra kirázott a hideg, úgyhogy átfogtam magam a karjaimmal. - ...gyorsabban halad, mint az idő. Most még a múltban van, de nem tudom mikor éri el a jelent, aztán meg... hát, a jövőt is. Aztán volt fonál, nincs fonál. Szóval, miért nézitek Hildr-t? Gyanítjátok, hogy tud valamit?

Asa & Nanna & Silje

Kimerevítettem a képet a falon, majd felnagyítottam, amelyen ott volt a húgunk Ylva is. Egyelőre ő volt az egyetlen norna akit láttunk akörül az időpont körül, amikor elméletileg Tyrt megáthozhatták.
- Ez önmagában még nem jelent semmit. Ha jól tudom Ylva a királyi család környékén helyezkedett el, amikor Midgardra jött.
Ez okot adott neki, hogy találkozzon azokkal az istenekkel, akik szintén hasonlóan tettek. Ez tette a nornát tökéletes gyanusítottá, de egyben mentette is fel, hiszen volt ott dolga, nem a semmiből bukkant elő, csak hogy átkokat szórjon. Ha ő volt, úgy el kellett ismernem az ügyes tervezést, amivel elüthette a kérdéseket. Ám akkor lett volna az egész tökéletes, ha lett volna valaki más is, valaki, akire rákenheti ezt az egészet, és egyelőre úgy tűnt, hogy nem volt.
Ekkor meghallottam egy ismerős hangot a lépcsőház felől. Meg kellett volna lepődnöm, hogy Nanna pont most állított be hívatlanul, de belegondolva az furcsább lett volna, ha nem így történik. Mi, a három nővér, a világ sorsfonói össze voltunk kötve, nem létezhettünk egymás nélkül, és úgy tűnt semmi nem is történhetett anélkül, hogy ne hárman lettünk volna ott a nagy eseményeknél. Elöntött ez bizonyosság, hogy ha Nanna is itt van, akkor az időnek ezen pillanata valóban fontos, és ez a szeánsz nem lesz meddő.
- Gyere be! – szóltam ki hangosan, a hugunk pedig be is toppant, csakhogy szemtanúja legyen a sorsfonalak sokaságának, középen Tyr életével, a falon pedig a múlt egy kimerevített, felnagyított pillanatával.
SMS.
Igaza volt, az sms jó megoldás lett volna, a telefonhívás, amit nem vett fel olyan ósdi volt, és el is kerülte a jövő folyton mozgásban levő nornáját. Viszont tény, hogy én sem próbálkoztam igazán elérni, első sorban azért, mert a kis problémánk a múltban gyökerezett és egyelőre csak a jelent érintette. Úgy láttam, hogy Nanna… ráért. Ám az, hogy itt volt tökéletesen jelezte, hogy az Átok már a jövőt is érintette valamilyen módon.
Halványan rámosolyogtam a lányra.
- A telefonhívás elkerült téged, és úgy voltunk vele, hogy csak rápillantunk a múltra, és vagy találunk valamit vagy nem. Nem akartunk rád ijeszteni, de az, hogy itt vagy, hogy pont most jöttél, csak azt jelenti, hogy szükség van mind a hármunkra. Láttad az Átkot a jövőben, igaz? – kérdeztem tőle. Ha igen, úgy felesleges lett volna neki előlről elmagyaráznunk az egészet, mert már mindent tudott, látta a hatását, és eléggé megrémisztette ahhoz, hogy idejöjjön.
- Igen, az ott Hildr. Lehetséges, hogy köze van a helyzethez, és azt egy dolog, hogy beleavatkozott az istenek dolgába, de hozzáfért a múlt szálaihoz, amik felfeslettek. – nem emeltem fel a hangomat, de sütött belőle a harag, mint egy csöpögő méreg, parázs, amit ha rossz helyen felejtesz átégeti a padlót.
A kezem egy intésére eltávolodott a kép Tyr száláról, megmutatta a korábbi részeit, más istenekével együtt, ahol a sorsok fonalai fesleni kezdtek. Gyanítottam, hogy Nanna nem figyelte a múlt szálait, így ezt talán még nem látta.
- Egyébként Asa hozott süteményt, a konyhapulton van, az egyik felső polcon pedig találsz mikrós popcornt ha kérnél. – mondtam végül. Én nem tudtam volna most enni, ahhoz túlságosan össze volt szorulva a gyomrom az idegességtől, de ha a hugom kért, nyugodtan kiszolgálhatta magát. Ami az enyém volt, az az övék is.

Always arrive in style -  

- but never invited

Annak a lámpának akkora már zöldnek kellett volna lennie. Komolyan pont ilyenkor döntött úgy a jövő, hogy másodperceket csúszik a jóslatokhoz képest? Vagy nem is annyi volt az idő? Mindegy, a széthullott időérzékem most kivételesen ráért, valami nagyon para volt a világban és összesen ketten tudtak válaszolni rá, hogy mi.
- Na végre!
A lábam már azelőtt a pedálon volt, hogy mások ránézhettek volna a lámpára. Balra. Nem, jobbra, a bal be fog állni három sarok múlva. Komolyan, az egész mindenség összeesküdött ellenem, de nem hagytam neki. Az autó, egy alacsony üléses tojáshéjszínű Chevrolet Camaro kicsit pattant, ahogy véletlenül áthajtottam egy padkasarkon, de az ő hibájuk volt odaépíteni. Mire eljutottam Silje házáig már három macska fújt rám út közben bosszúsan, pedig nem ütöttem volna el őket. Figyeltem. Tényleg.
A Chevy szinte rajzfilmesen zökkent egyet, ahogy kicsit nagyobb lendülettel fékeztem le, mint terveztem, vagy hát mint amilyenre az autót tervezték egyébként. De nem én voltam az egyetlen vendég, a ház előtt egy másik autó is parkolt. Ez már kicsit gyanús volt, így jó előre feltűrtem a zakóm ujját, ha esetlen valaki le akart volna csapni ne azt szakítsa el.
- Helló! - trilláztam, miközben csak úgy berontottam a főbejáraton, ráadásul az 'l' hangot addig nyújtva, míg az emberi fülnek már bántó lett. - Van itt valaki? Éppen kirabolnak, Silje? Ha igen, előre figyelmeztetek mindenkit, hogy fekete csillagos taek-fu...
Ahogy beértem a nagyszobába hirtelen elhallgattam, mert a fenyegetés értelmét vesztette. Odabent csak két égetni való nővér volt, akik képesek voltak csak úgy szeánszolni. Nélkülem.
- Hát én ezt nem hiszem el! - álltam meg a szoba ajtajában csípőre tett kézzel. - Egy sms? "Szia Nanna, figyelj, Asa is itt van és úgy gondoltuk bandázzunk egy kicsit, én megidézem a múlt szálakat, te meg pattogtatsz kukoricát, mit szólsz?" Pedig ha tudnátok hogy rohantam!
Csak hogy nyomatékot adjak a dolognak, ezzel a lendülettel levetettem magam SIlje egyik kanapéjára.
- Egyébként mit néztek? Az ott Hildr? Jujj de csúnyán néz. Egyébként nem vicceltem, egy szeánszhoz jól megy a popcorn, nem csináltatok véletlenül?

Asa & Silje

Asa megállapítására bólintottam. Nem csak Tyr volt érintett, hanem a többi isten is, bár náluk még nem volt annyira súlyos a helyzet. A háború istene csak első volt a sok közül, voltak, akik talán nem is tudták még, hogy valami baj van. És mi most csak az istenekre koncentráltunk, de elképzelhető volt, hogy nem csak ők, hanem mindenki érintett lehet, aki velük kapcsolatban állt, isteni lények, de akár óriások is.
- Bármelyikük. Ha csak azt nézzük, hogy képesek lennének-e rá. Inkább a miért az, ami érdekelne. A húgaink tudják, hogy nem avatkozunk közbe. Nem billentjük el a mérleget, nem segítünk, de nem is ártunk. Ez vagy személyes, vagy valami nagyon nagyot ajánlhattak neki érte… Te tudsz olyan nornáról, aki ennyire haragos volna az istenekre?
Én őriztem a múltat, de nem tudtam ilyen eseményről. Az istenek tiszteltek minket, mert még nekik sem volt fogalmuk, hogy mire is voltunk képesek valójában. Nem tudták, hogy csak figyeltünk-e vagy valóban aktívan képesek voltunk-e alakítani a sorsukat. Skuld jóslatait pedig annyira komolyan vették, hogy egész legendák épültek köré, és mind kívánták, hogy bárcsak a jövőbe látnának, bár megmondhatnák a végzetüket.
Asa lehet, hogy mindegynek gondolta, melyik húgunk tette, de én nem. Sőt, igazából az egészben számomra ez volt a legfontosabb, hogy egy norna tette a tudtunk és akaratunk nélkül. Hozzányúlt a múlt szálaihoz, az én szálaimhoz. Tudni akartam miért, és utána ki kellett találni, hogy megbüntessük-e egyáltalán. Nem voltak kőbe vésett törvényeink, nem voltunk hivatalosan vezetők, mert eddig soha nem volt szükség törvényekre és korlátokra. Mindenkinek meg volt a szerepe, mindenki tudta hol volt a helye és korokon át minden egyszerűen csak jól működött. Voltak gonosz nornák, akik rossz sorsokat fontak, jó nornák, akik jó sorsokat és boldog életeket osztottak, ez így mind rendben volt. Eltörölni a múltat viszont nem volt rendben, és a meggyengült szálak ki tudja, hogy befolyásolják az elkövetkezendő ciklusokat. Azok, akik érintettek, lehet, hogy nem fognak visszatérni a következő Ragnarök után, bár ennek a kérdésnek nem mi voltunk a szakértői. Ennek is megvolt a maga nornája.
Közelebb léptem Tyr szálához, majd két ujjammal összecsíptem a másfél évvel ezelőtti időpontnál. A képek azonnal elöntötték az elmémet, de visszafogtam az áramlásukat, és kicsit koncentráltam, hogy Asa is láthassa őket. A szemközi fehér falon jelentek meg a férfi életének részletei, akár ha filmet néznénk a húgommal.
- Mivel nem tudja, hogyan történt és ki volt, olyasvalakit vagy valamit kell keresnünk, aki vagy ami jelentéktelennek tűnik. A háttért figyeljük.
Azok a részek, amikor Tyr egyedül volt, gyorsabban pörögtek, inkább ott lassítottam le, ahol tömegben volt, másokkal együtt, hogy jól meg tudjuk figyelni az egészet, de tűt kerestünk a szénakazalban. Biztos voltam benne, hogy meg kell még néznünk a többi érintettet is, és keresni az egyezéseket.
Tyr üzletember volt, sokakkal került kapcsolatba, ráadásul Odin fia is volt, ami miatt még többekkel. Az egyik képkocka hátterében viszont feltűnt egy ismerős arc, akinek elméletileg nem volt köze az istenhez és ami még fontosabb norna volt, és mi éppen egy nornát gyanúsítottunk.
- Ott, nézd! Az nem Ylva? – kérdeztem Asát.

Asa & Silje

Elégedetten mosolyodtam el Asa megjegyzésére. Mintha a forrás tette volna tisztává.
- Ez volt a cél. Amikor felidéztem, mi hiányzik a legjobban, hogyan érezhetném magam újra egészen annak, aki vagyok rájöttem, hogy a kút az és a csarnok. Az otthon. – felsóhajtottam. Honvágyam volt, ezt mostmár kár lett volna tagadni. - Haza akarok menni. De ahhoz előbb meg kell ezt oldanunk.
Kezdtem sejteni, Odin miért zárta le a világok közötti átjárókat. Komoly problémával találta szembe magát, és azt tette, amit bárki más tett volna. Ha járvány tört ki, a területet karantén alá zárták. Most Midgard lett a karantén, hogy a másik nyolc világnak ne eshessen bántódása. Szerencsétlen véletlen volt, hogy mi is itt ragadtunk. Már ha léteztek volna véletlenek, de mi tudtuk a legjobban, hogy ilyen nem volt. Talán tényleg volt egy nálunk, sőt még az isteneknél is erősebb hatalom, ami még a mi sorsunkat is alakította, fonalak nélkül. Ám ez egy másik beszélgetés témája lesz, már ha meg akartam valaha osztani Asával ezeket a különös gondolatokat, amik néha megkörnyékeztek.
Most a szálakat kellett látnunk. A múltat, amely az én birodalmam volt, és nem őriztem eléggé jól, hogyha bárki hozzáfért. Bólintottam a húgomnak, és leültem a kanapéra. Mély levegőt vettem. Beszívtam a hideg norvég levegőt, a tisztaság illatát, majd a zsálya füstjét. Bódító volt, de éppen csak annyira, hogy elvegye azt a zavaró zizegést, amit az idegesség okozott. Megfogtam Asa kezét a jobbommal, meg becsuktam a szemem, a bal kezemmel pedig elkezdtem hajtani a rokka kerekét, ám visszafelé, nem arra, mint akkor kell, amikor új fonalat szövünk. Hisz az időben sem előre akartunk most menni.
Persze nem volt a tenyerem alatt semmi, legalábbis semmi olyan, amit más is láthatott volna. Nem volt rá szükségem. Egy dallamot dúdoltam halkan, amelynek, ha volt is szövege, nem olyan nyelven volt, amit már bárki is beszélt volna a világban, és nem is írták le soha, folyamatosan változott, akárcsak a világ maga. Néhány másodperc múlva pedig megjelentek a fonalak körülöttünk, amiket már Asa is tisztán láthatott.
Kinyitottam a szemem. Az íriszeim, de még a szemfehérjém is most korom fekete volt, a világ úgy tükröződött rajta vissza, mint egy obszidiánból csiszolt tükrön. A szálak ezüstösen futottak végig a szélrózsa minden irányába, annyi volt belőlük, ahány élet a Kilenc Birodalomban.
Újra hajtottam egyet a rokka láthatatlan kerekén.
Mostmár kevesebb szál látszódott, ám azok közelebbről. Az Istenek életei. Kuszák voltak, a messzi múltba futottak és a homályos jövőbe, sok helyen összegabalyodtak, máshol szétváltak, csak hogy később újra találkozzanak. A Sors végtelen, és bonyolult pókhálója volt ez. És foszladozott. Nem csak egy, nem csak Tyr életének fonala, hanem annál jóval több is, bár tényleg a háború istenénél volt a legrosszabb a helyzet. Elvékonyodott és felfeslett, mintha valaki olyan szőtte volna, aki nem értette a mesterségét, vagy rossz alapanyagból, ami nem tartott.
- Látod ezt? – kérdeztem Asától. - Minél távolabb haladunk annál rosszabb állapotban vannak az érintett szálak. És nem csak Tyrrel van baj, hanem sokkal többekkel, talán még nem is érzékelik.
Megnéztem, kivel kereszteződött Tyr sorsának a szála nem régiben, hiszen az Átok sem létezett régóta. Végigfuttattam a kezem a csomókon, az elágazásokon. Halandók voltak, néhány félisten, istenek, de senki olyan, aki ezt tette volna. Senki.
- Ez… különös. Aki elátkozta, annak a sorsának kereszteznie kéne Tyr életének fonalát, és a többiekét is, amit leellenőrizhetünk, ám semmi ilyenről nincs szó. Hacsak nem egy norna tette.
Egy ideje ez volt a szörnyű sejtésem. Senki más nem férhetett hozzá a sors fonalaihoz, csak a nornák. És csak egy nornának nincsen saját sorsfonala, ami kereszteződne a többivel. Nem felügyeltük az összes nővérünket, mert elhittük, hogy végül bármit is tesznek, az belesimul a nagy egészbe. Mostanáig. Asára pillantottam, hogy mit szólt a teóriámhoz. Ha így volt, keresnünk kellett egy nornát az emlékek között, aki több elátkozott istennel is kapcsolatba lépett.

Asa & Silje

Valójában az előkészületek nem tartottak sokáig. Ha őszinte akartam lenni magamhoz, semmilyen előkészület nem lett volna szükséges, főleg ha haza tudtunk volna menni a csarnokainkba. Noha az erőnket nem befolyásolta, hogy hol tartózkodtunk, a nornák csarnokában inkább voltam Urd, semmint Silje, a személyiségemet és a gondolataimat nem szennyezte semmilyen pórias, emberi gondolat. Az idő, amit Asától kértem ahhoz kellett, hogy végre ismét önmagam lehessek, a múlt főnornája, végtelen tudással és emlékezettel, aki megkezdte a szálakat, majd tovább adta a hugainak.
Miután húgommal kávéztunk, másnap már nem nyitottam ki a boltot. Ki kellett ürítenem a fejemet, még ha ez sokkal nehezebben is ment, mint elsőre gondoltam volna. Különös volt megfigyelnem magamon is, hogy mennyire lekötöttek apró-cseprő dolgok, mint a megfelelő kávé kiválasztása reggel, utána hogy elég kényelmes volt-e a kanapé, elég meleg a zokni, elég illatosak-e a gyertyák. Végül érdekes dologra jutottam. A nornák csarnokát leginkább a tisztasághoz tudtam kötni. A makulátlan márványpadlókban látszott a tükörképünk, Urd forrásának vize pedig a legtisztább volt a Kilenc Birodalomban és azon túl is. Fehérség, ezüsös csillogás, fényár… És már tudtam mit kell tennem.
Az elkövetkező két napot takarítással töltöttem, hogy minden makulátlan legyen a fürdőszobától az utolsó konyha-polcig. Ágyneműt mostam és ablakot pucoltam, ha több időm lett volna, talán egy brigáddal ki is festettem volna a lakást. Kimostam a függönyöket is. Egy porcica sem maradt sehol, mindennek friss és üde illata volt, de letisztult, még a lakásillatosítót is kihúztam a konnektorból. Mindent elpakoltam, ami kicsit is felesleges volt, így a tér is megnőtt. A végén elégedetten sóhajtottam fel, és főztem egy mentateát, ha már frissesség.
Az utolsó simításoknál tartottam, amikor Asa írt, hogy jön, de ekkor már elég magabiztos voltam. Szélesre tártam minden ablakot, hogy a hűvös koratavaszi norvég levegő átjárja a lakást, csináltam teát kancsóban, és fellógattam néhány összetekert gyógynövényt is.
- Örülök, hogy itt vagy. – öleltem meg a lányt, amikor megérkezett, és már lázasan el is kezdte levenni a cipőjét és a kabátját. – Mit gondolsz, emlékeztet kicsit az otthonra?
Átvettem a kosarat, és kipakoltam belőle. A forrásvíz jó ötlet volt, közvetítőközegnek a lehető legtökélesebb, így azt egy nagy lapos tálba öntöttem, a zsályát pedig egy másik tányérba tettem, hogy amikor majd meggyújtjuk ne hamuzza össze az asztalt.
- Köszönöm, ez mind nagyszerű. A cukorra is szükségünk lesz azt hiszem… Nem tudom meddig fog tartani. – húztam el a szám. Kicsit izgultam, és csak reménykedtem benne, hogy ez az egész nem lesz hiábavaló. - Belevágunk?
Ha pedig erre igen volt a válasz, egy gyufával meggyújtottam a zsályát…